KISPOLSKI és SMART összehasonító teszt | MIELŐTT SMART FORTWO-t VENNÉL nézd meg! | POLSKI FIAT 126

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 16 чер 2023
  • Az én tulajdonomban lévő Polski Fiat 126 és SMART FORTWO összehasonlítása, mielőtt vennél egy SMARTOT is megéri végignézni, nekem is hasznos volt, hogy mehettem vele, hogy még véletlenül se kívánjak majd rá, soha, itt is köszönöm, Ádámnak, hogy elhozta számomra.
    Itt megemlítem, hogy Ő jött el, mert, idézem: " Lóri, láttam a KISPOLSKIS videót, szívesen megyek, nehogy lerohadjon véletlenül ".
    Mondtam, hogy még a feltételezés is rosszul esik az embernek, hisz szuper a Polski, Pepe beavatkozásának köszönhetően, a Lada NIVA előtt megtalálta a helyét az udvaron, lassan pedig valamelyik hirdetési felületen is megtalálható lesz, hisz kétszeres Niva tulajdonosként szükségem lesz az árára, illetve egy garázst is tervezek a későbbiekben, vagy másik Trabantot, Wartburgot, Ladát, Barkast, ki tudja még mit hoz a jövő.
    hadalori
    Háda Lóránt
  • Авто та транспорт

КОМЕНТАРІ • 139

  • @janospozsonyi2425
    @janospozsonyi2425 Рік тому +18

    Mind a kettő nagyon aranyos!De én akkor is a Kispolszkit választanám!

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +3

      Hát, én is azt választottam 😀

    • @jozsefvarju9501
      @jozsefvarju9501 Рік тому +3

      Én is....😊

    • @peteristvantakacs4398
      @peteristvantakacs4398 Рік тому +3

      Én is ezerszer szebb autó. Meg retró.

    • @boyrezy6524
      @boyrezy6524 Рік тому +1

      ​@@hadalori 2 db.volt anno Bp-en a legjobb volt !!!!!!!❤❤❤❤❤❤❤❤❤

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому

      Igen, oda végképp ideális akármelyik 😀

  • @balazspetho5070AgroGO
    @balazspetho5070AgroGO 12 днів тому +1

    Nagyon jó videó minden másodperce kincs!
    Volt vagy 5 Smartom, meg 4 pókom.
    Jelenleg is használok egy pókot napi rendszerességgel.
    A Smart '98-as megjelenésekor is egy vicc volt azzal a váltóval meg kuplunggal. Az, hogy a Mercedes keze is benne van, csak még botrányosabbá teszi.
    Városi autónak készült, de mire csak megmozdul újra piros a lámpa. Zöldnél úgy kell vele indulni, mint ha egyesben hátba akarná vágni az ember az előtte haladót. Mert mire kettesbe teszi, lesz 50 méter lemaradás.
    A smart 6 gyertyával szarabb gyújtással rendelkezik mint a pók. A Pókkal egyesben hirtelen megindulni, besorolni gyerekjáték.
    De egy Maruti vagy egy Swift 1.0 is nagyon magasan veri a Smartot.
    Viszont imádnivaló, üde színfolt a Smart a sok tucatautó között és parkolni, forgolódni valóban lehet vele. De imádni kell mint egy nőt aki mindig megcsal. Nehéz.
    Sokkal jobb kocsi a pók. Üzemben tartható, 4-en kis távra, 2-en nagy távra is szupi amúgy. A Smart hetekre a szerelőnél rohad, a pókon megszakító hézagot állítok az út szélén és már megyek is. A pókot szerelő még nem látta, elég hozzá az a pici tudás ami a fejemben van. A Smartnak soha nem tudott olyan baja lenni amihez értettem.

    • @hadalori
      @hadalori  12 днів тому

      Köszi, hogy megosztottad, nekem is ez volt az érzésem, bár én ebben a Polskiban sem.tudtam úgy nagyon bízni, olyan elethelyzet pedig, hogy Smartom legyen, nem.volt, mert mindig megoldottam Swifttel 😀

  • @tomaszrejnin6115
    @tomaszrejnin6115 11 місяців тому +5

    W latach 70 jeździłem z rodzicami do Mezekeves na wakacje fiatem ,trochę ciasny ale niezawodny ,bardzo dobrze wspominam tamte lata Węgry są bardzo ładne i zawsze świeciło słońce

  • @Jocischwalbe
    @Jocischwalbe Рік тому +7

    1310-es Dacian van 3 kerékcsavar. 3x130 osztókör ha jól emlékszem. Nekem is volt, imádtam !

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      Én is amiatt kérdeztem, mert rögtön eszembe jutott a Dacia róla 😀

  • @istvanjanosgucsi-vegh6752
    @istvanjanosgucsi-vegh6752 Рік тому +5

    Nagyon jó szuper lett 😊 a teszt örülök hogy össze lett hasonlítva a két táltost

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +2

      Köszönöm szépen, célom volt, hogy összeengedjem őket, ha már van egy Polskim. 😀

  • @petekrisz8978
    @petekrisz8978 Рік тому +2

    Azért lorit a bartos möster is nézi és videoban is beszél róla ! Ez a nemsemmi kérem😊

  • @tamasszabadi7374
    @tamasszabadi7374 Рік тому +3

    Egyszerűségböl fakad a tökéletesség

  • @VorteXistenT
    @VorteXistenT 8 днів тому +1

    " írd le kommentben a véleményed" . Mindenkinek jobb lesz ha inkább nem írom le, főleg a Smartról. A lényeg, hogy ti jól szórakoztatok😂😊

    • @hadalori
      @hadalori  8 днів тому +1

      @@VorteXistenT igen, jó volt, de tényleg nincs olyan elethelyzet, ahol Swift helyett egy ilyet választanék 😀

  • @tamasszeremy9349
    @tamasszeremy9349 Рік тому +4

    Szia Lori! 1998 ban már voltak mini autók, Aixam moped autók, 2 hengeres dízel automata váltóval és 5 lóerővel! 😇😉😂 Csak úgy tépték fel az aszfaltot!😂😂

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      Igen, de összehasonlítási alapnak kevés, hisz a Puli is volt már, elektromos is a 80-as évek végén is, de nem.lehet egy kaptafa alá venni 😀

    • @gaborszabo6406
      @gaborszabo6406 5 місяців тому

      A mopedautó az nem autó, hanem segédmotoros kerékpár, nem?

    • @tamasszeremy9349
      @tamasszeremy9349 5 місяців тому

      @@gaborszabo6406 A moped autó az moped autó, benne is van a nevében! Viszont itthon az okosók, az 50cm3 alatti kategóriába sorolták be így igen kis motor "kerékpárnak" számit Magyarországon AM kategóriával vezethető 14 éves kortól! Viszont rendszám köteles és biztosítás is kell rá!

  • @zoltandanko8503
    @zoltandanko8503 Рік тому +3

    Ha már emlegetted a Twingot. nekem van egy 2004-es példány, Smarthoz hasonló robotizált váltóval és lehet eladó is lesz hamarosan.😀 ha volna kedved kipróbálni irj rám 😀

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      Köszönöm szépen, vezettem párat, de még automatát nem, ennél mondjuk lehet gyorsabb 😀

    • @zoltandanko7495
      @zoltandanko7495 Рік тому +1

      @@hadalori 160 volt a vége de ment volna mé.....ja hogy a váltó, hát igen, az gyorsabb 😂😂😂

  • @mate36ful
    @mate36ful Рік тому +1

    Peugeot 106-ban volt 3 kerékcsavar😊

  • @ladislavhrnosnagy636
    @ladislavhrnosnagy636 Рік тому +1

    Skvelé video. Nadherne aute. Odkud ste ho kúpil?

  • @CsabaGara-sh3oh
    @CsabaGara-sh3oh Рік тому +1

    Nagyon jó kis videó lett, hatalmas Gratula érte! A kihagyhatatlan rendszámhoz pedig csak annyit, hogy ( apai ágon ) egy Neoplan autóbuszhoz köthető a 045.
    Vagy a betűkről volt szó???? 😉👍😁😂🤣

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому

      Ah, dehogy, a számok természetesen 😁

  • @salzburg350
    @salzburg350 5 місяців тому +1

    12:40 -nél a műszerfalon jobb bal oldalt azok a nagy lepke kapcsolók,lehet a gyors váltó🤣1991-92-ben sokat mentem kis polákkal. Bár az új szerü,új volt szinte.A trabant többet ért....

    • @hadalori
      @hadalori  5 місяців тому +1

      Nekem a Trabant azért jött be jobban, mert nagyobb volt, szerintem a Polski furgebb, kevesebbet eszik stb, de nem hiába Trabant volt, van, lesz is mindig nálam, Polski pedig ritkán 😊

  • @ferenclennert6627
    @ferenclennert6627 Рік тому +4

    Sziasztok ! A kispók kerékmérete 135 x12 nem 13-as, az egyest csak teljesen álló helyzetben szabad használni,
    "ez ilyen", ha vigyázni akarsz rá álló helyzetben kapcsolod, nem recseg és nem fogod megölni. Dacia 1310 1985-ös kúpos felnis három csavaros volt

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      Igen, ezt rosszul mondtam, van rá 13" ATS, azt készültem rápróbalni, azért is járt a fejemben 🙂

    • @ferenclennert6627
      @ferenclennert6627 Рік тому +1

      @@hadalori most én is tanultam :) Várom a videókat mindig szuper jók!

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      Köszönöm szépen!

    • @tihamerlabancz4428
      @tihamerlabancz4428 Рік тому +1

      @@hadalori Nekem van még a tárolóban 2 db. Stomil gumis felni, ha érdekel. Rosszabb állapotúak persze, mert a másik kettő még annó távozott a kollégának pótkerék gyanánt.

  • @Valaki2425
    @Valaki2425 7 місяців тому

    Peugeot 106, Citroen saxoból is láttam már 3 csavarost.
    Az én 106osomnak is 3 csavarja volt csak.

  • @pr4386
    @pr4386 Рік тому +1

    Renault R4 és R5 jött 3 csavaros kerekekkel

  • @zoltangaspar3532
    @zoltangaspar3532 Рік тому +1

    Megy ez neked barátom 😊. Azért szerintem ezt a részt velem kellett volna forgatnod 😂😂😂😂. ( 3 csavaros a Renault 4 😉 )

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      Koszi! Gondolkoztam rajta, hogy megkerlek Téged, Szigonyt és Pepét, és elugrunk valahova a Polskival, de nem akarok Nektek rosszat, hisz még beszállni is kihívás lenne 😀

  • @Meeetya77
    @Meeetya77 Рік тому

    3 csavaros kerekei: ZAZ Zaporozsec, korai VW Bogár, egyes Reneult modellek, mint Dauphine, R8, R10, CV4, Citroen Visa, Oltcit Club, stb. Ezek csak így fejből. Amúgy ha nem rokkanok meg annak idején, akkor a Smart is a listámban volt, mint első autó. Az azóta elhunyt édesanyám rajongott érte, és mindig mondogatta, de jó volna azzal bevásárolni járni! 😋 Én már akkor is MB W123-at akartam, 2.4D, vagy 230 motorral. Volt egy taxis barátom, aki egy 200D-t nyúzott. Anyám nem tudta milyen, ezért egyszer megkértem, vigyen el bennünket egy hosszabb útra, így vált anyámból is W123 fan! Szerintem még hiányzik pár típus a gyűjteményedből. Venned kellene Skoda 100/105, Zastava 750/GTL55, Moszkvics 408/412/2140, Zaporozsec 966/968M autókat is, hogy legyen még jó sok szoci élményed! Amúgy örülök, ha jó tartalmakat készítesz. Köszi a vidám videót!

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      Köszönöm szépen, hosszú meg a lista, amit szeretnék, csak ha lottón nem nyerek, akkor picit lassabb lesz a beszerzés 😀 szép 3 kerekcsavaros lista 😉

    • @Meeetya77
      @Meeetya77 Рік тому +1

      @@hadalori Ha esetleg én nyerek a lottón, veszek neked jáccani pár típust! 😇

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      Köszönöm szépen, meg a feltételezés is jól esik 😉

  • @jozseffekete9027
    @jozseffekete9027 Рік тому +2

    Királyak a videóid! :D Hol szoktad keresgélni az autókat? Hahun nem igazán szoktak ilyen jó dealek lenni.

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      A Polskiban egy ismerősöm segített, ahogy egy másik a Daciaban is, de a Barkasom például marketplacen találtam, ahogy a w124-et is. Szerencse kell hozzá, nagyon. 😀

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому

      Ezek sem így néztek ki, mikor elhoztam 😉

  • @type3666
    @type3666 Рік тому +1

    2:37 Velem egy idos :))

  • @karolyveres2647
    @karolyveres2647 4 місяці тому +1

    Lóri,,,köszönöm,, megmentettél...... vétel előtt,álltam.... de már NEM...köszönöm.....

    • @hadalori
      @hadalori  4 місяці тому

      Nem mindegy melyik autó, és mire, de örülök, ha segítettem 😀

  • @type3666
    @type3666 Рік тому +1

    0:05 Jo latcsik hogy a Kis Polski , jo elönjt es lenduletet vet :)) Es azert mert kicsi es konyu 👍✌️

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      A smart váltója nagyon lassú, amiatt nyertem 😀

    • @type3666
      @type3666 Рік тому +1

      @@hadalori Azert is igen :))

  • @rowgarage975
    @rowgarage975 Рік тому +1

    3 kerékcsavar: 1994-1998 közt volt Citroën Visa GT-m. Na, annak annyi volt csak. :-)

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      Nekem a Dacia rendelkezett annyival 🙂

  • @katyushatman5187
    @katyushatman5187 Рік тому +1

    kispolszkát csak a retró értékmegörzőnek vennék, amúgy a kis olasz csodám a második generációs puntó teljesen jó

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому

      Igen, én is ha használni kellene, inkább mindkettő helyett vennék vagy Swiftet, vagy Twingot, Cliot, Corsat, Puntot, mint jobb, de ezek közül is egy elhuzható tetős Twingo amiben van kicsi boogie 😀

  • @janostarnai259
    @janostarnai259 Рік тому +3

    A 3 kerékcsavarról nekem az Oltcit CLUB jutott eszembe. Megnéznék arról is egy videót, illene a repertoárba. 🥸

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      Igen, de energiat kellene gyűjteni hozzá, hogy vegyek egyet😀 illetve pont párral lentebb írtam, hogy láttam egyet valamelyik nap, hogy húzott egy utanfutót, nem akartam elhinni 😀

    • @MetalTrabant
      @MetalTrabant Рік тому

      @@hadalori Nem kell minden autót megvenni ahhoz, hogy kipróbáld ;-)
      Ellenben nem lesz könnyű feladat huzamosabb ideig működő példányt találni belőle... de mindenképp érdekes adás volna. Tavria szintén, vagy Zapi, esetleg Velorex.

    • @buggsbunny5219
      @buggsbunny5219 3 місяці тому

      A möstör is szereti a csautos videókat, úgy bizony dá-u😂

  • @Erikrallysport92
    @Erikrallysport92 Рік тому +1

    Smartban lévő váltó ismerős volt , mert hasonló van (lehet ugyan az ) a Mitsubshi coltban (dizel merci motor és automata)

  • @gaborjozsef2
    @gaborjozsef2 Рік тому +1

    Jó tartalom lett Lori 😊a kispolszki nem megy rosszul városban egyedül tök jol gyorsul, sík úton 2be el lehet vele indulni, 70ig kifejezetten jól gyorsul utána fogy el az erő főleg ha mondjuk konstans 70el haladsz és gyorsítani előzni kéne. Egyébként ha induláskor 2be rakod és úgy húzod át 1be akkor nem reccsen a váltó, ha 1ből indulok így szoktam. Tudom milyen szar a smart váltója vezettem olyat is. Képzeld a busz amivel dolgozom credo inovell szintén robotizált váltó van benne és kis motor, egy betegágy az egész nagyon nehezen indul el szóval bocsi minden autostol aki elott nem sikerül hamar gyorsítani de ez egy szar, az Ikarusok jók voltak, Rába d10 meg Detroit motorral legalább mentek ahogy kell, ennek ellenére okos vezetéssel nem fogyasztottak sokat azok sem.

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому

      Próbáltam, kevésbé reccsen tényleg, is igen, városba egyedül tökéletes, mint láttuk is gyorsulni is jó 😀

    • @iwersonfamilia9605
      @iwersonfamilia9605 6 місяців тому

      Tény, hogy a credo váltója nem egy isten, de az Econell amivel járok semmi baj nincs vele azon kívül, a kis motor ellenére se megy rosszul

    • @gaborjozsef2
      @gaborjozsef2 6 місяців тому

      @@iwersonfamilia9605 nem megy rosszul? Akkor nem vezetted még tele utasokkal és / vagy klímával. Illetve gyanítom nem vezettél Volvo alfa Regio buszokat mert azok tudnak menni. Ahogy a Rába d10 meg a Detroit is ha jó, azokba van akarat. A robotizált váltós credo egy határ szar. A régebbieket is többre tartom, vicc egyébként, hogy azok kézi váltóval kisebb motorral jobban mennek mint az újak pedig kisebb teljesítményűek de mégis meglepően fürge.

    • @iwersonfamilia9605
      @iwersonfamilia9605 6 місяців тому

      @@gaborjozsef2 nézd, ugyan buszra még nincs jogsim (folyamatban van), de vezettem már ezt-azt, és elfogadom a te véleményedet, de ez leginkább összehasonlítás kérdése. Itt minálunk a buszpark 4 Econellből egy Volvo 8700 és egy 8900-ból áll. Na most ezek közül a sofőrök zöme a Credot kedveli a legjobban, azzal legalább végig tudják dolgozni a napot hibamentesen, a fűtése jó, elől a klíma is, felénk az ereje is elég, és mindig kihozza a max. üzemanyag megtakarítást. Ellenben az NWX Volvoval aminek mindig van valami baja, csörög zörög, túlfogyaszt, de az legalább jól megy. A 8900 (SEW) meg az összes közül a leglomhább, viszont talán a legmodernebb is, és viszonylag hibamentes. De ahogy hallom, egy jól karbantartott Credoval teljesen jól lehet dolgozni

    • @gaborjozsef2
      @gaborjozsef2 6 місяців тому

      @@iwersonfamilia9605 felénk sajnos a jól karbantartottság nem jellemző, és mást nem írok mert itt nem lehet. Jobb ha az ember csöndben marad mert mindenért megdorgálják. Credo is csak addig jó míg új. Aztán ha javítani kell már kezdődnek a szívások, ilyen gárdával, hozzá nem értéssel hanyagsággal, de hagyjuk ezt tényleg, mert csak ideges leszek.

  • @Waranus36
    @Waranus36 Рік тому +1

    @hadalori Híres lettél! A marhanagy mesterezetvèny rólad áradozik! ua-cam.com/video/-5ldMpwCuc4/v-deo.html&feature=share9

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      Nagyon joo😁😁

    • @Waranus36
      @Waranus36 Рік тому +1

      @@hadalori minden reklám, reklám. :)

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      Hihetetlen, komolyan 😀

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      Köszönöm, hogy jelezted! 😉

    • @Waranus36
      @Waranus36 Рік тому +1

      @@hadalori nincs mit!

  • @AttilaKToth
    @AttilaKToth 6 місяців тому +1

    Korai Peugeot 106 is 3x valamennyi osztókörű

  • @imrekaracs5597
    @imrekaracs5597 Рік тому +1

    Meg a tavrija is.3 csavaros ha jól tudom.

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому

      Igen, én is úgy tudom 🙂 nekem a Dacia volt annyi 🙂

  • @illuminate3463
    @illuminate3463 Рік тому +1

    Azért a smart visszaváltása sem lehet rossz akkor 😀

  • @jozsefvarju9501
    @jozsefvarju9501 Рік тому +1

    Melyik autókon volt 3 pontos kerék felfogatás? Általában a kicsi Citroën-eken, pl, AX...

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +2

      És a Daciamon, illetve még egy Renaulton is, tán az ötosön eleinte 🙂

    • @gaborszabo6406
      @gaborszabo6406 5 місяців тому

      Nagy pugon is, 305-ösömön pl

  • @LaszloKoltai
    @LaszloKoltai Рік тому +1

    Kispók a legjobb😁

  • @Life_Tomasz
    @Life_Tomasz Рік тому +1

    Amikor először tanultam meg milyen lehet a heringeknek egy konzerbe na az volt a Polák" 6 felnőtt emberrel, meg az én 190cm/mázsával. Legalább én kaptam az anyós ülést XD

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      Az izgalmas lehetett 😀

    • @Gabeszg87
      @Gabeszg87 Рік тому +1

      Haverom ugyanilyen méretekkel behajtogatta magát hátra...

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому

      Nekünk ennyi is elég volt, gyerekkoromban viszont tökéletesen megfelelt 😀

  • @kmiatekrobert9418
    @kmiatekrobert9418 Рік тому +3

    Az 1-es fokozat egyenes fogazásu azért van olyan visító hangja, és azért lehet csak álló helyzetben betenni egyesbe.

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому

      Szerintem csak nem szinkronizált az egyes, egyenes fogazást nem tudtam, de igazából mindegy is, tudom, hogy nem lehetne, de a rendelkezésre álló nyomatékhegyek miatt néha muszáj így menni a forgalomban vele 😀

    • @tihamerlabancz4428
      @tihamerlabancz4428 Рік тому

      Igazából minden 1-es fokozatot csak álló helyben szabadna használni. Régi oktatás még ezt tartalmazta. Lóritól független írom.

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      Igen, csak vannak olyan helyzetek, mikor muszáj. Emlékszem, vezettem régebben egy új Fiat Bravot, és olyan rossz volt a fokozatkiosztasa, és a turbo lyuk, hogy a korforgalmakat egyesben kellett elkezdeni, különben nem indult meg 😀

  • @SpeciaLisT050
    @SpeciaLisT050 Рік тому +1

    És ezekben is olyan könnyen elfingja magát a robot automata mint a 3L Lupoban? :D Amúgy a korai Citroen Saxoknak, de lehet még a 106os Peugeotnak is volt 3 csavaros felnije.

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      Jó a kérdés, én is kérdeztem Ádámot, hogy vezetett e 3l Lupot, de nem, a váltóval nem volt gondja egyébként 🙂

    • @pctolna
      @pctolna Рік тому

      @@hadalori Nekünk 24 órás rallycross futamot kibírta az egész autó egyetlen meghibásodás nélkül! Ha a váltó fel van tanítva akkor nem bólint nagyot, jobban vált mint az emberek 90%-a hagyományos váltóval. Amúgy a váltója szekvenciális, elektromos kuplungkinyomó motorral.

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому

      Köszi szépen az infót, elismerésem, hogy ilyennel lenyomtatok egy 24 órás versenyt 😉 nekem a bólintassal semmi bajom, inkább a váltási idő 🙂

    • @SpeciaLisT050
      @SpeciaLisT050 Рік тому +1

      @@pctolna Arra esetleg tudod a választ hogy mivel jobb vagy rosszabb a 3L Lupo váltó+sallangjainál? Nekem volt 3L Lupo-m és csúnyán besz*ptam a váltójával annó, megfogadtam hogy több ilyen robotautomata koporsót nem veszek a nyakamba, de tetszik ez a Smart.. :D Gondolom szakember nincs sok ezekhez sem, aki ért is hozzá.

    • @miklosfulop9991
      @miklosfulop9991 Рік тому +1

      @@SpeciaLisT050 van több megbízható szerelő az ország legtöbb táján. Budapest, Szombathely, Pécs és Székesfehérvár környékén biztos tudok ajánlani szakikat. Ők nem most kezdték. A Facebookon kereke rá Smart adok-veszek csoportra.

  • @blind2233
    @blind2233 Рік тому +2

    A Dacia 3 kerékcsavaros :)

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      Igen 😉

    • @type3666
      @type3666 Рік тому

      Es azert 3 kerekcsavar mert ugye Reno , de az utan vagy 89 utan mar volt 4 es 5 kerekcsavaros kerek 👍

  • @adamszems
    @adamszems 4 місяці тому +1

    En is adam vagyok es en is igy keltem egy reggel de nem a fortwo-t hanem a forfour-t es van egy kispolskim is:D

    • @hadalori
      @hadalori  4 місяці тому +1

      Micsoda egyezés,.nagyon jó 😀😀

  • @tibornagy6522
    @tibornagy6522 Рік тому +1

    3 kerék csavar Dacia, Oltcit ( mindenképpen nézzetek utána vicces kis autó) Főleg a műszerfala mint egy robot .

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      Az Oldcitről nem a vicc jut eszembe...😀 valamelyik nap láttam egyet, egy utanfutót húzni, nem hittem a szememnek 😀 mondanám, hogy azt már nem vállalnám be, de amúgy simán 😀

    • @tibornagy6522
      @tibornagy6522 Рік тому

      @@hadalori Egyszer mentem egy olyannal utasként Kaposvárról Pécsre 5-en. Kétszer megálltunkútközben mert a kerékcsavarokat utánhúzni kellett. A tulaj mondta hogy az természetes ... remek kis gépezet . A srác angliába járt ki vele golgozni és sosem robbant le, de kerékcsavarokat párszor utána kellett húzni a hosszú úton . 😄

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      Nemár 😀 én imádom ezeket az embereket, pedig én is sokat járok ilyen autókkal, de oda már lassan repülővel sem mennek ki 😀

  • @alparfazakas5806
    @alparfazakas5806 8 місяців тому +1

    Dacia 1300 három kerék csavaros

  • @dorysTS
    @dorysTS Рік тому +1

    Inkább egy jó állapotú Opel Astra vagy Suzuki Swift, mint ezek a kis vackok. (Ettől függetlenül amúgy jók a videóid! Amennyiben így folytatod, lesz belőle még Totalcar színvonal.) Tervezel Zsiguli tesztet?

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому

      Köszönöm szépen! Pici spoiler, de a közeljövőben lesz Lada teszt, és igen, en is egy swift mellé tennem le a voksom, ahogy tettem is, mert volt, de amiatt szép a világ, hogy mindenki más autót hajt 😀

  • @traube79
    @traube79 Рік тому +1

    Dacia 3 csavar

  • @gaborjemerik6318
    @gaborjemerik6318 Рік тому +1

    Kispókom volt 4 darab eddig imádtam, de smart soha nem is fantaziáltam hogy valaha is kéne. Valahogy nem fog meg.

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому

      Engem sem, nem ugyanaz a feeling, de mindenképp szerettem volna összemérni a kettőt 🙂

    • @gaborjemerik6318
      @gaborjemerik6318 Рік тому +1

      @@hadalori azért kicsit pontsítanék ha nem gond a 126/650E hossza 3 méter 5 centi a szélessége 1410 mm. 12" felni. Viszont tetszenek ezek a szoc korszakos videók csak így tovább. Azért egy ajánlás ha esetleg az előd Fiat 500-ast sikerülne tesztelned az nagyon jó lenne. Nem tudom Eger környékén van-e, ha jól tudom akkor nem messze laksz tőle a mosóban készült képek alapján. Direkt nem írok helyszínt

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому

      A felnit elrontottam igen, mert van egy ATS itthon, amit szerettem volna raprobalni, és az 13". Igen, eléggé érdekes lenne, és 500ast meg nem vezettem 🙂

  • @Zozi-Mozi
    @Zozi-Mozi Рік тому +1

    Komoly, hogy egy tombben lakunk a sraccal 😂 a P*NA most is itt parkol😀

  • @cs5799
    @cs5799 Рік тому +1

    nappa bőr a polski ülései?

  • @arpaddamian1216
    @arpaddamian1216 Рік тому +1

    dacian1300,

  • @astral0531
    @astral0531 Рік тому +3

    egyértelmü a Kispolszki :D smárt nem kéne !!

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      Ez lett az én választásom is 😀

    • @astral0531
      @astral0531 Рік тому

      @@hadalori Kispolszki sokkal szebb !! ránézel és az az instant szerelem 😍😍 smárt meg ehhh mind1

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      A Smart is meghatározó volt a maga idejében, és bevallom jobb autó, de itt nem ez a lényeg 😀

    • @astral0531
      @astral0531 Рік тому

      @@hadalori igen itt nem az a lényeg :D kispolák mindent visz !! 😍😍

  • @gehejjed1
    @gehejjed1 Рік тому +2

    0:28 - "A rendszám miatt muszáj volt elhozni."
    -045. Ezt nem értem. Mi lehet ebben a fura? 😂😂
    (A tulaj srác egyébként úgy néz ki, mint Rio Ferdinand!)

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +2

      Igen, volt pár rész mikor röhögtünk 😀

  • @Zsoooooti
    @Zsoooooti Рік тому +1

    Az a kormányközép nagyon meredek. Én az 1 tized fok eltéréstől a falnak mentem, rosszul voltam tőle vezetés alatt. 😂

    • @hadalori
      @hadalori  Рік тому +1

      Én mindent megtudnek szokni....de az a váltó....😀