...aznap volt életem első repülése a 6:30-kor induló BUD-FRA Lufthansa járaton. 11:05-kor továbbindultunk Frankfurtból (eredetileg) Chicagoba egy 10 fős csoporttal (egy Lufthansa 747-230B-vel). Grönland fölött bemondta a pilóta, hogy Torontóban le kell szállnunk. Nem mondták meg mi az oka, csak, hogy az USA nem fogad gépeket. Mi ezt egy vállrándítással elintéztük, mivel az is elhangzott, hogy a Lufthansa gondoskodik rólunk, és a továbbjutásról. Leszálltunk Torontóban, majd két órát várakoztunk a gépben mire kiszállítottak, az utashídban a gép ajtajától a terminálig talpig feketébe öltözött maszkos katonák -fegyverrel a kézben- álltak sorfalat. Ez már elég komolynak tűnt. Addigra annyi infót kaptunk, hogy volt egy terrortámadás és emiatt van az egész. Csomagokat fel kellett venni, tehát tudtuk, hogy nem kis megállás lesz. Újabb két óra várakozás után feltessékeltek egy buszra, és egy viszonylag jó szállodába vittek, ahol szobafoglalás után bekapcsoltuk a tv-t, akkor derült ki számunkra először, hogy mi is történt pontosan. Négy napot töltöttünk a szállodában, a Lufthansa valóban a teljes ellátásról gondoskodott, majd 4 nap után busszal vittek le Torontóból Chicagoba. A helyzet O'hare-n is elég kaotikus volt, de Chicagoból végül tovább tudtunk repülni (egy United 727-esel) a célállomásra Colorado Springs-be.
Pár éve Párizsban vettem 4 fajta sajtot, egyenként 7-10e forint volt. Az ellenőrzésnél kidobatták mindet, majd a benti boltok egyikében megvehettem szinte ugyanazt 15-20e/db áron...
@@slothyfromnemmondod Pedig a sajt nem folyadék, a szilárd ételt engedniük kell felvinni... Én panaszt tettem volna a helyszínen a biztonságiak főnökénél.
Nagyon jó, klaszis minőségű, specializált visszaemlékező műsort állított össze a szerkesztő úr. Külön dícséretet érdemel azért, hogy nem tenyerelt óvatlanul bele az igen heves és elmérgezett politikai vitákba, amelyek idestova 20 év óta dúlnak a merénylet körül. Ezzel az előrelátó bölcseséggel mindenki számára elfogadhatóvá és élvezhetővé tette a programot, akárhol is helyezkedjen el az ügy elbírálásában.
Reggel a főnököm hívott hogy kapcsoljam be a tv-t. Akkor dőlt össze az első torony, reggel 7 óra volt LA-ben (10 óra NYC-ben). Fél óra múlva a másik torony is összedőlt. Valaki bevitt egy tv-t az irodába, azt néztük. Találkoztunk a liftben valakivel aki havonta többször repül az egyik járattal ami a toronyba ütközött. Egy távoli ismerősöm NYC-ben vakációzott és aznap fel akartak menni a toronyba, de mégis valami más látni való mellett döntöttek -- túlélték. A szüleim September végén érkeztek Los Angeles-be meglátogatni engem, és kocsival a reptér közelébe se lehetett menni. Távol a pusztában parkoltunk és buszokkal vittek az épülethez. Disneyland-ben is fémkapun kellett átmenni, csak apró kézi táskát engedtek be és belenéztek. A cipők levetését később kezdték csinálni, a cipő robbantó fickó után.
Habár még csak kölyök kutya voltam, sosem felejtem el ezt a napot. Tavaly volt szerencsém megnézni a ground zerot. Ami az idei megemlékezésen meglepett: azt hiszem a mai nap olvastam, hogy 3000 ember veszett oda. Egy másik cikkben pedig arról írtak, hogy (álltalánosságban) 50000 ember dolgozott ott, és napi 150000 ember fordult meg.
A 100 ml szabály 5 évvel később kezdődött, olyan 2006 körül. Még 2002-2003ban simán felvittem a fél literes vizesüvegemet a gépre, sőt direkt készültünk ezzel a hosszú utakra a szárazabb levegő miatt.
Sulibol mentem haza anyaval meg hugommal. Keresztanyam telefonalt h kapcsoljuk be a tvet. Mindenhol az ment.Sose felejtem el. 8 eves voltam. Csak neztuk es nem hittuk el.
Mi ertelme van a 100 ml-es szabalynak? Egy par fos tarsasag tobb liter folyadekot is fel tud vinni. Ha pedig egheto anyag kell, a duty free-ben annyi szabadon felviheto alkoholt lehet venni, amivel az egesz gepet fel lehet gyujtani. De fel sem kell vinni, a gepen barki megveheti. Nagyon alszent ez a egesz. A penz, ugy tunik fontosabb a biztonsagnal.
Nagyon szomorú ezt mondani és csúnyán hangzik , de ennek meg kellett történnie , hogy manapság biztonságosan tudjunk utazni... nem éltem még amikor megtörtént ez a tragédia , de nagy nyomot hagyott bennem így is a sok felvétel és beszámolók! Sosem felejtük ezt a napot és az ártatlan életeket!
Indiában még mindig csak azokat engedik be a reptéri várókba, akiknek érvényes jegyük van aznapra. Sok helyen csak 4 órával az indulás előtt mehet be az utas. És erre a hadsereg ügyel.
Ez csak az usaba kell o akaszkodik midnekibe bele. Ki bantja MO-t vagymas kozepeuropai orszagot? En nem repuloztem, de miert nem tekinthetne be egy ember, vagy gyerek a pilotkabimba, par idiota maitt? Ne anepet buntessek hanem a terroristakat az a dolguk.
Én aznap éppen sírt ástam a cimborámmal Csehországban Ostraván, amikor hallottuk a hírt a rádióban. Még poénkodtunk is, hogy oda kellene mennünk sírokat ásni, lenne ott munka bőven, persze nem sokkal később már nem volt kedvünk viccelődni...tudtuk hogy valami elkezdődött és már nem lesz olyan minden, mint előtte...
Szomoru ami tortent akkor... De kerdezem en mint szimpla turista miert nincs fel kapva a Germanwings ongyilkos pilota aki hegynek vezette a repulo gepet par eve egeszen pontosan 2015 - ben mert depresszios volt?!
Én személy szerint úgy állítottam volna emléket azoknak akik a terror támadásokban hogy a két iker tornyot vissza építetem volna ezzel igen nagy pofont adtam volna a teroristáknak ha látták volna hogy le rombolták de újra állnak a tornyok
Emlékszem akkor voltam 4 éves, és nem tudtam szóhoz jutni. Egyébként nem tudja valaki hogy a 4. gépet azt hova szánták? A fehér háznak, vagy a kapitóliumnak??
...aznap volt életem első repülése a 6:30-kor induló BUD-FRA Lufthansa járaton. 11:05-kor továbbindultunk Frankfurtból (eredetileg) Chicagoba egy 10 fős csoporttal (egy Lufthansa 747-230B-vel). Grönland fölött bemondta a pilóta, hogy Torontóban le kell szállnunk. Nem mondták meg mi az oka, csak, hogy az USA nem fogad gépeket. Mi ezt egy vállrándítással elintéztük, mivel az is elhangzott, hogy a Lufthansa gondoskodik rólunk, és a továbbjutásról. Leszálltunk Torontóban, majd két órát várakoztunk a gépben mire kiszállítottak, az utashídban a gép ajtajától a terminálig talpig feketébe öltözött maszkos katonák -fegyverrel a kézben- álltak sorfalat. Ez már elég komolynak tűnt. Addigra annyi infót kaptunk, hogy volt egy terrortámadás és emiatt van az egész. Csomagokat fel kellett venni, tehát tudtuk, hogy nem kis megállás lesz. Újabb két óra várakozás után feltessékeltek egy buszra, és egy viszonylag jó szállodába vittek, ahol szobafoglalás után bekapcsoltuk a tv-t, akkor derült ki számunkra először, hogy mi is történt pontosan. Négy napot töltöttünk a szállodában, a Lufthansa valóban a teljes ellátásról gondoskodott, majd 4 nap után busszal vittek le Torontóból Chicagoba. A helyzet O'hare-n is elég kaotikus volt, de Chicagoból végül tovább tudtunk repülni (egy United 727-esel) a célállomásra Colorado Springs-be.
A 100ml-s szabályt a mai napig áldják a duty freek es a reptéri boltok. Ők sokat nyertek vele
Pár éve Párizsban vettem 4 fajta sajtot, egyenként 7-10e forint volt. Az ellenőrzésnél kidobatták mindet, majd a benti boltok egyikében megvehettem szinte ugyanazt 15-20e/db áron...
@@slothyfromnemmondod Pedig a sajt nem folyadék, a szilárd ételt engedniük kell felvinni... Én panaszt tettem volna a helyszínen a biztonságiak főnökénél.
@@grandegracia nutellát is kidobatták :(
@@4dMiNi5Tr4t0r azt mondjuk egészségügyi okokból is kukába kell dobni (üzletek polcaira sem lenne szabad kirakni).
Hát igen. Az ALDI-s ásványvíz 5x áron.
Nagyon jó, klaszis minőségű, specializált visszaemlékező műsort állított össze a szerkesztő úr. Külön dícséretet érdemel azért, hogy nem tenyerelt óvatlanul bele az igen heves és elmérgezett politikai vitákba, amelyek idestova 20 év óta dúlnak a merénylet körül. Ezzel az előrelátó bölcseséggel mindenki számára elfogadhatóvá és élvezhetővé tette a programot, akárhol is helyezkedjen el az ügy elbírálásában.
Nagyon szépen köszönöm a kedves sorokat. :)
Tök jó ez a csatorna. Több ilyen kellene.
A légiforgalmi irányítók voltak 9/11 igazi, névtelen hősei. Hihetetlen logisztikai feladatokat kellett megoldaniuk
Reggel a főnököm hívott hogy kapcsoljam be a tv-t. Akkor dőlt össze az első torony, reggel 7 óra volt LA-ben (10 óra NYC-ben). Fél óra múlva a másik torony is összedőlt. Valaki bevitt egy tv-t az irodába, azt néztük. Találkoztunk a liftben valakivel aki havonta többször repül az egyik járattal ami a toronyba ütközött. Egy távoli ismerősöm NYC-ben vakációzott és aznap fel akartak menni a toronyba, de mégis valami más látni való mellett döntöttek -- túlélték. A szüleim September végén érkeztek Los Angeles-be meglátogatni engem, és kocsival a reptér közelébe se lehetett menni. Távol a pusztában parkoltunk és buszokkal vittek az épülethez. Disneyland-ben is fémkapun kellett átmenni, csak apró kézi táskát engedtek be és belenéztek. A cipők levetését később kezdték csinálni, a cipő robbantó fickó után.
Anyám vasalt én meg a János vitézt tanultam, mert másnap felelni kellett benne 5.-ben. 1991-es vagyok :(
Habár még csak kölyök kutya voltam, sosem felejtem el ezt a napot. Tavaly volt szerencsém megnézni a ground zerot.
Ami az idei megemlékezésen meglepett: azt hiszem a mai nap olvastam, hogy 3000 ember veszett oda. Egy másik cikkben pedig arról írtak, hogy (álltalánosságban) 50000 ember dolgozott ott, és napi 150000 ember fordult meg.
A 100 ml szabály 5 évvel később kezdődött, olyan 2006 körül. Még 2002-2003ban simán felvittem a fél literes vizesüvegemet a gépre, sőt direkt készültünk ezzel a hosszú utakra a szárazabb levegő miatt.
Épp fogorvosnál ültem a székben, amikor a rádióban közölték a terrortámadás tényét. Doki mondta, most egy kis szünet, fel kell dolgoznia :-/
Jó volt látni a videóban a Malév gépeket. Akkor még bőven volt magyar légitársaság, sajna már az sincs.
Sulibol mentem haza anyaval meg hugommal. Keresztanyam telefonalt h kapcsoljuk be a tvet. Mindenhol az ment.Sose felejtem el. 8 eves voltam. Csak neztuk es nem hittuk el.
Sosem felejtem el azt a napot. :( Hihetetlen volt ami a tv-ben volt.
Nagyon szomorú ez az évforduló!
15:56 1993 februárjában történt az eset
emlékszek, amikor ez történt a nyugatinál voltam abba a nagy "áruház" netkávézójában voltam :-( elég tragikus esemény
Nagyon jó reagálás volt.
Mi ertelme van a 100 ml-es szabalynak? Egy par fos tarsasag tobb liter folyadekot is fel tud vinni. Ha pedig egheto anyag kell, a duty free-ben annyi szabadon felviheto alkoholt lehet venni, amivel az egesz gepet fel lehet gyujtani. De fel sem kell vinni, a gepen barki megveheti. Nagyon alszent ez a egesz. A penz, ugy tunik fontosabb a biztonsagnal.
Ezt a szabályt nem 2001-ben vezették be!
Nagyon szomorú ezt mondani és csúnyán hangzik , de ennek meg kellett történnie , hogy manapság biztonságosan tudjunk utazni... nem éltem még amikor megtörtént ez a tragédia , de nagy nyomot hagyott bennem így is a sok felvétel és beszámolók! Sosem felejtük ezt a napot és az ártatlan életeket!
a Germanwings 9525-ös katastrófájáról is legyen videó
Indiában még mindig csak azokat engedik be a reptéri várókba, akiknek érvényes jegyük van aznapra. Sok helyen csak 4 órával az indulás előtt mehet be az utas. És erre a hadsereg ügyel.
Örúlök ezeknek az intézkedéseknek, igaz hamarabb kellett volna.
Ez csak az usaba kell o akaszkodik midnekibe bele. Ki bantja MO-t vagymas kozepeuropai orszagot? En nem repuloztem, de miert nem tekinthetne be egy ember, vagy gyerek a pilotkabimba, par idiota maitt? Ne anepet buntessek hanem a terroristakat az a dolguk.
Én aznap éppen sírt ástam a cimborámmal Csehországban Ostraván, amikor hallottuk a hírt a rádióban. Még poénkodtunk is, hogy oda kellene mennünk sírokat ásni, lenne ott munka bőven, persze nem sokkal később már nem volt kedvünk viccelődni...tudtuk hogy valami elkezdődött és már nem lesz olyan minden, mint előtte...
Szomoru ami tortent akkor... De kerdezem en mint szimpla turista miert nincs fel kapva a Germanwings ongyilkos pilota aki hegynek vezette a repulo gepet par eve egeszen pontosan 2015 - ben mert depresszios volt?!
Annál az esetnél pont a biztonsági intézkedések miatt nem tudott a pilóta vissza menni mert kívülről nyithatatlan az ajtó :(
Mert most nem annak van az évfordulója!
Én személy szerint úgy állítottam volna emléket azoknak akik a terror támadásokban hogy a két iker tornyot vissza építetem volna ezzel igen nagy pofont adtam volna a teroristáknak ha látták volna hogy le rombolták de újra állnak a tornyok
2016-ban átadták az új, modern WTC-t. Igaz már csak egy torony, de ugyanott van, ahol az eredetiek álltak.
Valoszinu hogy nem lett volna nekik pofon
Emlékszem akkor voltam 4 éves, és nem tudtam szóhoz jutni. Egyébként nem tudja valaki hogy a 4. gépet azt hova szánták? A fehér háznak, vagy a kapitóliumnak??
Azt a fehér házba akarták
Capitoliumnak szánták! United 93
Fehér háznak, de az utasok megakadályozták. Sajnos nem tudták a gépet megmenteni, hisz senki sem maradt aki vezetni tudta volna. Lezuhantak. :(
Én aki 9.11-én születtem
Borzasztó nap volt nem hittem el amit látok. 😪
A nyugati érdekes,nem tavaly volt felújítva? Nem csak a csarnok ott a pályán is folgoztak
:(
Az nem zavar senkit, hogy a 3 fémszerkezetű épület, ugy ahogy elmondják és a fizikai törvényekkel összevetve úgy nem dőlhettek össze 😲
Sajnos a légi közlekedés nagyon meg fog drágulni a klíma hisztéria jegyében.