Remek volt István!! Élveztem az egészet végig, mert ez tényleg őszinte volt és teljesen egyetértek minden szavaddal. Így kell ezt csinálni, jó minden, megy is, jó a forma 🙏😁🔥🔥 Gratulálok az autó tervezőinek és Neked is a remek, sallang mentes tesztért 🔥
Pista, Köszönjük, hogy ilyen pozitívan nyilatkoztál az egyik termékünkről, 6 évig voltam a műszakis és garis ügyintézője a márkának, nincsenek nagy gondok (4 országban egy fődarab csere volt az én időszakomban) és igen, én is úgy gondolom, hogy bestbuy a piacon (multimédia kategóriájban kb 2016 óta a legjobb szerintem), olyan extrák rendelhetők, ami csak a prémium szegmensben...stb). Viszont had éljek egy kis kritiikával is. Évek óta hallgatom a műsorod, az amerikás részeket imádom, de ez a rész most hangminőség szempontjából nem sikerült a legjobban. Hol csutkára fel kellett csavarjam a hangerőt, hol teljesen le kellett tekerni és ez nem csak a mikrofon beállítások miatt történt, most halk is voltál. Irodában a háttérzaj mellett nem volt élvezetes ezt a részt hallgatni.
Pista a megszokott alaposság és szakmaiság,áru ismeret Tőled,jó hallgatni az őszinte tényfeltáró előadást!kedvet csinálsz hozza a hitelesseged miatt👏👏👍🏅
István te egy igazi klasszis vagy ebben az autóban. Szinte semmibe nem kötöttél bele. Hát - tal vagy hát - nélkül, nekem nagyon tetszett az autó / az ára is. Ez a műsor most fantasztikusan össze lett rakva. Köszi a stábnak, fantasztikusan jól sikerűlt a műsor. Debrecenben van ilyen márkakereskedés, beugrok megnézem a ketyerét. 👍 👍 👍 👍 👍 ❤❤❤❤❤❤❤❤🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🇭🇺🇭🇺🇭🇺💪💪💪👍👍👍💕❣️💞💓❤️🇭🇺🌹🌹🌹👍👍👍👍
Kicsit olyan érzésem van ezzel a márkával mint mondjuk a Kia/Hyundai párossal volt 7-8-10 évvel ezelőtt. Eleinte nem nagyon vették őket komolyan, aztán jött a nagy fejlődés amin mindenki meglepődött hogy wow. És ma már egyáltalán nem számítanak lesajnált, lenézett koreai márkáknak.
Рік тому+8
Ma meg már a világ harmadik(!) legnagyobb gyártója a Hyundai-Kia, és lassan a VW nyakára másznak (ahogy a Toyota is rámászott, aztán át is lépték).
@@btb300 Persze, nem arról van szó hogy mindenben perfektek. Viszont ha megnézzük hogy hol voltak 20 éve és hol vannak most mondjuk általános minőség szempontjából, akkor azért látható a különbség.
@@ferenctoth788 Igen, elvérezhet bármelyik márka. Lásd pl. Saab, Mitshubishi...etc. Nézd meg Pista SsangYong Torres tesztjét, nem úgy tűnik hogy lejtőre kerültek volna. Hátrálás és csökkentések helyett inkább előre 'menekülnek'.
@@supla9127 azt egyébként én is tapasztalom, hogy egy sima 5 ajtós, pláne kombi sokkal jobban pakolható, mint bármelyik SUV, még, ha literre több is. Amikor megjelent a Korando elmentem megnézni a szalonba. Kinyitottam a csomagtartóját és csodálkoztam, hogy milyen kicsit, pedig papíron 551 liter. Azt tudom, hogy a fedél alatti tárolókkal együtt, de akkor is kicsi, rosszul pakolható.
@@szpx1480 nem elég hosszú a rakodó tér. Széles és magas. Ettől eltekintve tényleg jó kis verda. Jól extrázott és azok rendesen működnek is (nem úgy mint egy vitara-ban) Bár az ültetett keményített 3 éves focusom után nekem nagyon magas és billeg. :)
"Főleg a régiek" :D életem legsötétebb egy éve volt egy Actionnal együtt töltött év :D 4évesen vettem, egy év kellett, hogy el tudjam adni azért volt meg addig is. Többet volt szétszedve, mint az úton. Amikre emlékszek, hogy cserélni kellett: A bal első ablakvezérlő kapcsoló csere, a jobb elsőt is, és a bal hátsót is.... Ablaktörlő mechanika (4 évesen) úgy összerohadt, hogy ki kellett szedni és darabjaira szedni, mert 1 hét állás után nem indult el többet. Központi zár hiba. Kormánymű végén kitekeredett valami és elengedte az összes szervóolajat belenyomta a fogasléc végén lévő porvédőbe. Turbónyomás probléma végig volt vele (random, soha nem tudták megcsinálni). Vicces volt amikor egy előzés közben az autó átváltozott 70 lóerős szívómotorrá. És az összes közül a legszebb, az első hajtás elszállt. Alkatrész nem létezett hozzá, sem gyári sem utángyárotott. Még a Ssangyong sem tudott beszerezni, 2 hónap állás után gombokért sikerült megszabadulni a híres koreai minőségtől. Nem hiba koptak már ezek ki az utakról. Lehet ezek az újak már jobbak, de ingyen sem hoznám ki a szalonból már ezt a márkát. Ha már koreai, akkor ezerszer inkább egy Kia Sportage mint ez. Annak az alap 9.9ről indul, A Torres 10.9ről indul.
@@tamasszabo3177 hát papíron lehet oda szánták, de nem. Hosszban 4 centi különbség van a Sportagehoz képest, szélességben pedig 2,5cm. Tengelytávban pedig a Kia nagyobb majd 10 centivel. Motorjuk is kb egyezik, a Kia 1.6 a Torres 1.5. Egyszóval ennek az autónak nagyon nem az általad említett autó az "ellenfele". Pont ebbe a méretben játszik a Torres, de felszereltségben és motorban is ez a kategória
Az egész arról szól, hogy egy mindenhonnan összemásolt gép...de most mindent megbocsátunk és minden jó így... Itt most megvették Pistát, állíthatja az ellenkezőjét nyugodtan. Persze nem mondom, hogy rossz autó, de na... :D
@@andrashorvath1168 Mondjuk úgy, kissé elfogult volt. Amit a fele ennyibe kerülő Daciánál felrovunk, hogy gagyi, az itt pozitívumként van előadva, mert nem króm. :D Ettől függetlenül, ár-érték arányban tényleg az egyik legjobb lesz a piacon a Torres.
Az eleje menő, de oldalról és hátulról kicsit buták az arányok meg a formák .. de szemből lehetne Jeep crossover :) Amúgy szuper kocsi és nem drága .. már a konkurensekhez képest. :)
Sziasztok! Sokat dobott a videó minőségén a több kamerás látószög vezetés közben. Esetleg még bevethetnétek azt a technikát, hogy az operatőr a hátsò ülésről filmezzen, a két első ülés között. (Majdnem POV) Ha nem is végig de legalább néhány percet. Amúgy a motor miatt nem venném ezt a gépet, pedig tetszik. Üdv! NZT.
Nézzétek meg 10:35-nél mint mond a Pista a városi fogyasztásról. "Városban, ha sietös a téma, akkor 9.5-öt eszik, de 8.7-8.8 körül tartható a fogyasztása." A hivatalos WLTP városi fogyasztás ennél a verziónál 10.2 liter. SsangYong gyári tesztpilótái dilettánsok Pista mellett mert több havi gyakorlás és pedálsimogatás ellenére sem tudták 10.2 alá benyomni a városi fogyasztást az elsökerekes automatának, amilyet Pista is próbált.
Az egyik autónk egy 2020-s Korando! Imádjuk, mert tágas, jól megy, jól néz ki, nincs vele gond. Feleségemnek pont a Pista Korandos tesztje hozta meg a kedvét a Sárkányhoz! :) A közelmúltban az egyik Ssangyong márkakereskedőnél körbejártuk a Torrest, nagyon tetszik! Vagány a külső és a belső is pofásan sikerült. Sajnos a zongoralakk itt is van bővan mint a Korandoban :S A hasmagasság és a csomagtér kb. akkora mint a Korandoban, de a hátsó lábtér szerintem kevesebb ebbe a Torresbe. Nagyon vagány, kell, venném! :)
Nos nekem van egy Rextonom. Újonnan vettem 2019ben. Jól néz ki, benne van minden szuper volt 2 évig. 93e km csapágyas lett a motor / csak szakszervizbe hordom mai napig/ csere. Utána klíma kompresszor tengely!!! törés persze nyaralás alatt Franciaországban. Azt mondták tipushiba, mindegyik!! eltörik. Idén Olaszország közepén elszállt a 3-as injektor persze nyaralás alatt 800e+áfa volt a trailer haza. Azt mondják a szervizben tipushiba!! annyi porlasztót cserélnek hogy nincs az európai raktárban!! Nem tudják mikor lesz. Szóval szép meg minden, de az alkatrészek benne a legalsó polcról vannak.
@Hello Pista ! Komolyan nem tudnátok olyan műsor részeket csinálni, ahol azt mutatjátok meg, hogy mit lehetett volna úgy megcsinálni, hogy valami javíthatóbb stb. legyen? Mi vevők csak el vagyunk hajtva és magában morgolódik mindenki, nálatok van mikrofon, kamera. Tegnap előtt vettem át egy eszközt, amit tegnap már le kellett adnom szervízbe javításra.
Рік тому
@@_falcon8286 Lehetett volna, de ezeket nem mi gyártjuk
@ Szia! Nem volt semmi előzmény rendszeresen hordtam szervizbe. Nyáron lakókocsit vontattunk nem nagyot 1300kg, /a vonóhorog 2500kg os/ és az m7esen egyszercsak jött a hang, amit egyből felismertem mert régen volt egy Nissan 200sx-em és az is csapágyas lett. Szóval a semmiből jött. De a klíma és a porlasztó széria hibás.
Jó kis teszt bár talán kicsit kesztyűs kézzel bánt vele a Pista. Azért a géptetőn lévő műanyag csomagrögzítők láttán már vártam volna a jól ismert pistás "Ez nem kelll..." felcsendülést 😂 amúgy szép autó de azért az az érintő felületes klímakonzol ... és a zongoralakk mámorban úszó alumínium utanzatos műanyag díszcsíkok azért talán még hagynak teret a fejlődésre. Amúgy korandot vezettem és osszesegeben nagyon tetszett. Jó autókat gyartanak. Köszi a tesztet.
motor 9:35 esetén a „nincs szir-szar” azért érdekes mert az átlag 95 g/km flotta emisszió rájuk is vonatkozik, miközben az összes modelljük az egy elektromost leszámítva(néhány piacon) magas CO2 kibocsátású és az elektromos az átlagot bár kompenzálja valamennyire, de még így is jócskán túllépik az elvárt értéket.
5+5 ev gari ok Meggyőző, de tényleg Szerviz/alkatrész háttér? 10 évre előre márkaszerviz költségek, hogy meg is maradjon a gari? Km megkötés? Egyáltalán létezni fog még akorra a márka? Hm? Pedig jónak tűnne... Ha...
Miért van az, hogy ahol eddig meg tudták jól oldani a belső kijelzőt, ott is elfelejtik, hogy kell ezt csinálni? Mintha eredetileg elfelejtették volna beletervezni, aztán már nem maradt volna idő, ezért beleraknak valami kiálló tabletszerű valamit.. És minden más gyártónál is ezt látni sajnos.. :(
Csak szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy ha nem viszed el a gyári garanciális Ssangyong-odat egy fél éves revízióra a márka szervizbe, búcsút inthetsz az 5 év garanciádnak. Kb sehol nem tájékoztatnak, viszont egy 2022-es Rextonnal megszívtuk, és elveszítette az 5éves garanciáját. Tehát: Megveszed, majd fél éves korába vidd el mindenképpen ha van egy ilyen autód, de az egy éves szervizt se felejtsd. Tanuljatok a hibámból, ha kell kérdezzétek meg az importőrt is erről.
Sziasztok! 1 kis észrevétel. Légyszíves kérdezzetek rá átvételkor, hogy a vezeték nélküli töltés hány wattot tud. meg a töltőportok milyen töltéstechnológiát tudnak. Szerintem sok okostelefon felhasználót érdekelné, hogy mit is tud, oké hogy benne van, de mennyire jó?
Dehát ez egy autó teszt! Ennek továbbra is az a feladata elvigyen A-ból-B-be. Mai világban eljutottunk oda, hogy nem egy tesztelő azért húz le egy autót mert a beépített elektromos dolgok nem felelnek meg az ízlésének, igényének.
@@_Tinky_ es ugy oszinten. Ha te csak azert veszel meg 1 autot hogy elvigyen A bol B be, oke az a te dolgod. De gondolom nem m1 hogy mondjuk menet kozben milyen a komfortod, ha 1 ilyen autorol beszelunk. Vagy milyen a hangszorok hangzasa. Ezek mind szorakoztato elektronikak, es ugy gondolom ha mar benne van, es kihangsulyozzak, akkor pont 1 fel mondatba bele lehet kapcsolni hogy mondjuk 15w os a toltopad, es az usb-k 30w ra kepesek. Neked se m1 hogy mennyi ido alatt tolt fel a telefonod. (en pl nem toltom este, reggel munka elott/munkaba menet toltom, 80%ig. Miert? Mert nem akarom hogy az akku ido elott csokkentse a kapacitasat.)
Most próbáld ezt az extra listát a skodánál konfiguralni. Én 2020 végén vettem egy Limited Edition Octavia 3vas kombit a zene recseg cserélve az oldalsó csipogók panelostul mert össze van hegesztés vele RGB leddel együtt ......Most is recseg és azt mondták hogy mit akarok ez csak egy 1000000 Ft os Skoda nem egy Audi ezt a győri szervíz mondta. Most lesz 3 éves a kormányban eltörött a kicsi műanyag tekerő az állásába amivel a fedélzeti rendszert állítanám ha működne , keveset megyek most vele . Kérdeztem külföldön a Skoda szervizben mennyi lenne a csere ennek a tekerőnek 460 euró munkadíjjal mivel már nem garis 3 sincs még egy kicsit ki vagyok akadva. Ehhez képest hajrá ssangjong..... Korando belseje is zseniális volt
Köszönöm a bemutatót. Anno ha nem Hyundai Kona lett volna a választásunk 1.6 T-GDi motorral, Akkor Ssang Yong lett volna. Józan ár az adott minőségért, problémamentes használat mellett. Semmivel nem rosszabbak a Koreai autók, mint az Európai társai.
Sziasztok, kicsit olyan mintha egy Jeep meghágott volna egy Land Rovert. Maszkulin, de túl sok mindent lehet belelátni. Az igaz, hogy ebben az extrém stílusvilágban még lehet, hogy megvan a helye. :)
István! Ha egyszer okos fedélzeti autót fogok venni ez lesz!! Egyébként is néztem, s a fő érv, hogy valóban nem a szerelőnél állnak feszt! S azok a le kanyarított ívek!! Na meg a csendes motor még magas fordulaton is! Szó mint száz, tetszik!! Köszi a bemutatását!! Ragyogást!!
"Ezt nem láttad jönni!" Ez az angol nyelvből átvett értelmetlen kifejezés, sajnos kezd elterjedni Magyarországon. Eredetiben: "You didn't see that coming." A szép magyar anyanyelvünk megszégyenítése. A teszt jó.
Esküszöm tetszik a verda. Kicsit mindenből, ahhoz képest hogy keleti szerintem teljesen élhető! Offtopic kérdés: Valaki tudja hogy melyik adó-vevő toronynál lett felvéve a teszt? Köszikee
Pista jóvoltából vettem meg az első Korandomat, immáron kicsit több mint 3 éve, akkor sem tudott rosszat mondani róla! 128.000km tapasztalatából mondom, hogy apróbb minőségi hibákat nem nézve (melyeket bőven kompenzál az autó ára és ilyen hibák nevesebb gyártóknál is vannak), nagyon jó autó. A manuálist nem szabad megvenni, mert egy vödör csavar a váltó-kuplung és a fordulatszámot vezérlő szoftver hármasa. Az, hogy 2-3mp mire leejti a fordulatot kuplung benyomás után az optimális kapcsoláshoz azt eredményezte, hogy 100 ezer km alatt megette a kuplungot az autó. A csere után is fos a váltásérzet. A hibákat elkerülendő vettem manuálist, de most emiatt adom el. Sajnos az nem sikerült nekik. Tesla model 3 LR a következő amit kinéztem, de legutóbb mikor a szervízben jártam, láttam meg ezt a Torrest. Most így a teszt után, erőteljesen elgondolkodtatott a Pista ismét.. Kereken ugyanennyiért lehet venni Hyundai Tucsont hybrid verzióban, de nem full extrásan. Eddig a Tesla mellett voksoltam, de a Torres beköszönt mint plusz 1 opció... Köszi Pista a tesztet, most miattad megint vakarhatom a fejem 😁
Az első autóik nagyon furán rondák voltak , ki is röhögtem őket de be kell lássam ezek már egész autóformájúak és ahogy a teszteket elnézegetem bizony nem rosszak . Lassan úgy néz ki európán kívül mindenki tud normális pénzért normális autót gyártani itt az eu-ban meg vagy veszel csilliárdokért valami feleslegeset vagy normális pénzért hitványságot ...
Ha tudsz otthon tölteni és még napelem is van akkor nem kérdés hogy elektromossal jobban jársz bár ez nyilván függ a felhasználási módodtól is. Ha nagyobb kell akkor inkább Y.
0:26...valaki nagyon ráért a "vágószobában" :) 30:26....tudjuk : Pista a hegyről...:D Nemrégiben a Genesis tesztek után kétszer is károgtam a dizájn"idézetek" miatt és a SsangYongot formai megújulását hoztam fel példaként , hogy lehet keleten is elfogadható autókülsőt tervezni , erre most ők is kezdik.Ezzel együtt azért tetszik , nem is értettem , hogy a videó eleje kicsit olyan védekezősre sikerült. Amolyan : jó hát ez ilyen de tudjátok , ennyiért fílingje volt. Nem kell ezt már mentegetni , tök korrekt cucc. Kár , hogy nincs nagyobb motor (dízelt persze nem is mernék hiányolni) , sztem egy gyengébben megfújt kétliteres , alíg nagyobb teljesítménnyel de lényegesen jobb nyomatékkal nem fogyasztana többet. Amit megnéznék tőlük ezzel a motorral , az egy Polo/Corsa/Fiesta&Co. méretű "kis"kocsi lenne de hát azokat már nálunk is szántják befele , szóval olyat tuti nem fogunk tőlük látni Európában.
Amit Pista mond a minőségével kapcsolatban az mind igaz, nagyon szép autó, nagyon jól megy. Kicsit többet fogyaszt de azt betudjuk a méretének. DE! Amiről Pista nem beszél, ez egy "kis" koreai gyártó és amíg használod normálisan nincs gond. Amint nem kopó alkatrészre van szükséged mert pl. benézel egy oszlopot vagy valaki nem állt meg mögötted és összetört akkor viszont kezdődnek a gondok mert az alkatrész ellátás siralmas. Akár félévet is várni kell az alkatrészre. Aztán ha az olyan alkatrész ami nélkül nem mehet az autó akkor addig parkolópálya és nincs autód.
Mintha egy fizetett hírdetést hallottam volna. Az elején elmondja Pista, hogy ez egy új fejlesztésű autó majd elmondja, hogy nincs vele sok baj úgy hallani. Hát még szép hiszen egy új autó. A masik, hogy minden autónál probléma, hogy nincs fizikai gomb legalább a klímánál. Itt meg semmi baj vele, hogy minden erintő kijelzőn van.
Na ez nagy igazság, tökre fizetett hirdetés. Igazából mindent belehet mutatni jónak és rossznak is. Attól függ honnan nézzük. Itt fizeti a márka a stábot és ez kerekedik ki belőle. Egy lefizetett vélemény.
Nem azt mondta, hogy ezzel a típussal nincs gond, hanem azt, hogy a Ssangyongokkal általában nincsen probléma. Amúgy ez az autó nagyon tetszik. Első ránézésre azt mondanám szemből, hogy egy Jeep. Én is megszámoltam a rácsokat, mint Pista 🤣🤣 Ami nem tetszik ennél az 1.5-ös motornál, hogy szerintem sokat fogyasztanak, mert a 9,5 - 10 liter azért sok, még akkor is, ha egy SUV-ról van szó. És ugyanez a gondom a kínaiakkal is, az MG és az új Forthing is hasonló számokat produkál. Egy volt kollégámnak 3 éve van Korandoja, imádja, az ég világon semmi gond nincs vele, de nála vegyesben 10 litert fogyaszt. Nem az a gond, hogy nincs fizikai gomb a klímánál, hanem az lenne, ha a felső kijelzőn lenne valahol a menüben megbújva. Ez így teljesen jó, mert azonnal elérhető. Ugyanilyen megoldás van pl. az Audi A6-ban is.
@@LVP- ehhez, ha jól tudom már nincs dízelmotor. Hozzá kell tenni, hogy sajnos, mert egy dízellel lehet, hogy 6 literből eljárna. A Korando megjelenésekor még választható volt 1.6-os dízellel 136 LE-vel. De Magyarországon ezzel már nem kapható, de sok más országban igen (most hirtelen egy olasz hirdetést találtam). Nálunk már csak a Rexton és a Musso kapható dízel motorral.
Az újságcikkek végére oda kell írni, hogy (X), azaz fizetett hirdetés. Kisebb SsangYong modellek tulajdonosainak nagy többsége ugyanezzel a motorral nem tud egyszámjegyü fogyasztást produkálni a városban, ez tény, pedig igyekeznek. Az elsö kerekes automata Torres hivatalos WLTP városi fogyasztása 10.2 liter, ez tény,. Az összkerekesé: 10.8.Ezt illet volna megemlíteni még egy (X) es videoban is, hiszen ez a gyári, optimista katalógus adat, nem a hétköznapi városi valós.
Рік тому+2
Zolika, kombinált fogyasztásról beszéltünk, tudod, nem csak a városban jár az ember.
Pista, Pista... Ki is mondja 10:35-nél a videoban, hogy "Városban, ha sietös a téma, akkor 9.5-öt eszik, de 8.7-8.8 körül tartható a fogyasztása." A SsangYong tesztpilótái mért nem tudták 10.2 alá levinni a városi WLTP fogyasztásár az automatának? Bármelyik Ssangyongos tulaj hangosan örvendezne, ha a városban automatával 8.8-ból vagy sietve 9.5-böl el tudna járni. De a WLTP-nél jobb adatot csak kevesen tudnak kiautózni, A városi WLTPje ennél 10.2 liter.
Nagyon jó a teszt.'98- ban szüleim háza előtt rendszeresen parkolt egy Kia Shuma.Nem volt egy szépség.Ez az időszak volt egyébként a Daewoo Nexiák, Racerek ideje.Utána jött a Lanos.Nem gondoltam volna, hogy 25 év elteltével itt fognak tartani.A Kia/Hyundai modellek lényegében világautók lettek.Usa, D.Amerika, Ázsia piacain ugyanúgy megállják a helyüket, mint az Eu.-ban. / Lehet hogy Japánban nem, de hát ez a történelem miatt érthető../ Ssangyong vonalon egyetértek a Pistával, hogy 1 baja van, a presztizs. Aki ennyiért tud új autót venni, és suv a célja, azoknak a jelentős hányada nem fogja választani, mert valószinűleg keményen, évekig gyüjtött új autóra, és sok/ több évig megtartja, használtan meg ki tudja hogy mi lesz az árával.Vagy használtan fogja igazán majd megérni az árát, ha lesz használt😊, mint anno a Suzuki Kizashi, jó 15 évvel ezelőtt.Egy gyöngy autó volt, mint autó, mégis bukta.Most, aki használtan megveszi, sose fogja eladni.De ilyen az emberi lélektan....
A családban anno volt Daewoo Nexia szedan. A maga korában nagyon jó autó volt, ráadásul az a példány egy full extrás változat volt (a 90-es évek közepén még a klíma és az elektromos ablak is kiemelt extrának számított). A szedan változatot akár még szépnek is lehetett látni, de ez nyilván egyéni ízlés kérdése. A Daewoo annyiban különbözött a többi koreaitól, hogy ők alapvetően a GM-el együttműködtek. Így a Daewoo Racer gyakorlatilag egy Opel Kadett E volt. A Nexiában is szinte minden alkatrész Opel alkatrész volt. A Suzuki Kizashival akkoriban az volt a gond, hogy olyan felszereltséggel érkezett, amire nem nagyon volt kereslet. Mondhatjuk, hogy a Suzuki minden lehetséges hibát elkövetett, hogy a Kizashi Európában megbukjon. Egyrészt csak egyféle motor volt benne, egy 2.4-es benzines, ráadásul az elején csak automata váltóval lehetett kapni. Csak egyféle karosszériaváltozat volt, egy Európában nem kedvelt szedan. Akkoriban jobb lett volna egy kisebb motor, elengedhetetlen lett volna egy dízel. Akkoriban sokkal népszerűbb volt a kézi váltó (később ezzel kapható volt), és ha már automata, akkor a CVT plusz egy rossz pont volt. A másik gond, hogy mindenki belőtte a Suzukit, hogy egy olcsó kisautó, de jó a motor, megbízható a technika. Ehhez képest kijöttek egy kompakt kategóriás autóval akkor 10 millió Ft körüli áron. Ha hoznak belőle egy kézi váltós 1.6-os benzinest és egy ugyanilyen dízelt is (akkoriban a Fiattal volt együttműködésük, az a dízel jó lett volna), esetleg kihoznak egy kombi formát, és mindezt normális áron, akkor sikerük lehetett volna.
Korandom van, múltkor kötelező szervizkor megnéztem, már volt egy a szalonban. Azt levettem, hogy egy felfújt (kissé nyújtott) Korando, szerintem a belső méretek centire egyeznek, csak ennek csináltak hátulját is. Még az ülések is ugyanazok. Kis megszokás után beragad a forma, majdnem túltolták a gagyi részleteket, de valahogy mégis működik. Viszont az a klímapanel, már bocs Pista, de nagyon el lett b@szva. Nagyon lent van, nem értem, miért nem tették bele a Korandoét, az úgy tökéletes, ahogy van. Azt még tekerni is lehet ! :)
Korandoval milyen fogyasztási adatokat tapasztalsz? Volt kollégámnak van egy több, mint 3 éve. Azt mondja 10 litert fogyaszt. Igaz neki "nehéz" a lába, és nem igazán érdekli a fogyasztás, nem ezen spórol.
20 ezer km három hónap alatt, nekem átlag 8 liter. Mondjuk kézi váltós. Vegyes használat, sok autópálya, országút, város az zömmel vidék. Általában egyedül. Szerintem ez nem sok a másfél tonnához.@@szpx1480
Ez egy nagyon jó autó! Ennyi pénzért... Én személy szerint irtózok az Ázsiai autóktól, de ez az első, ami engem is megvett... Nem biztos, hogy kell egy BMW X 5M, 50+ milláért, hasonló felszereltséggel, nyilván a motorerő, a nyomaték az más, de ez rombolja az előítéleteket rendesen. Legalább is nálam!
A műsor elején Vályi úr bevezetése során össze vissza mozog a kamera. Legyetek szívesek a kamerát fixen tartani mert elszédül a néző. Egyébként minden fasza. Szép napot
Köszönjük a tesztet :) nagyon jól összeszedett a fontos dolgokon végigmenő bemutató volt! Pár éve cimbora korando vásárlásában sokat nyomott a latban Pista tesztje nem bánta meg azóta sem! Ui.: Bence ötletéből lesz valóság? A vegasi karnyűvő, a golyóálló Szigeti veszedelem Jánosnak lesz rovata? Nagyon szívesen nézném
Ugye a 452 méter magas budapesti Viharhegyröl indulas lefele, és félúttól a végig lejtös Szépvölgyi út érintésével lcsorogsz le a 120 m magasan fekvö Dunáig?
Láttam jönni, már nyár elején írkáltam a Ssangyong Magyarországnak, hogy mikor lehet itthon megvenni de nem tudták megmondani. Ezért vettem egy Kodiaq-ot.
Hiába na, az évek meg a rutin. Ránéz a Pista valamire és azonnal tud mondani róla valamit. :) Szerintem 10 perce vette át az autót az importőrtől. Az improvizáció is erős oldala! Igaz ha lett volna idő a felkészülésre akkor sem tudott volna nagyon mást mondani, nem igazán van hiba a koreai vasakban, ahogy ebben sem. A forma ízlés dolga, nekem bejön ez a mix. Az 1.5-ös benzin motorral még mindig nem vagyok kibékülve, egy ekkora vashoz szerintem kevés. A Pista se volt túl meggyőző mikor szóba került. Minimum 2.5 ahogy a RAV4-ben. Az is ennyit fogyaszt de legalább van kraft ha kell.
Рік тому
A RAV4 2,5-ös motorja szívó és "mellesleg" akad ott egy igen erős villanymotor is, hiszen hibrid. A benzinmotor önmagában jóval gyengébb lenne, mint ez, persze hibridként azért rendben van. Itt meg villanymotor helyett turbót kapsz.
Birom amikor megkérdezi Pista akivel van hogy neki hogy tetszik amit éppen dicsérget, mintha bárki merne ellent mondani. 😅 Senkinek nem hiányzik az idegbaj és inkább bólogat. Nagyon egészséges közeg😢😢
Szep munka nagyon! Ugyes emberek a Koreaiak. Olyan mint egy beszteroidozott vitara. Itthon nagy lesz ra a kereslet. Egyébként nekem nem az az érzésem hogy Európában bárki olcsó autót akar gyártani. Talán a Dacia meg a Citroen kivételével
nagyon szinpatikus járgány, ár -érték arányban....nekem mondjuk egy 2.0 dízel kéne bele...vagy egy erősebb benzines, ha esetleg vontatni szeretnél vele...
Mostanra már keletről, nem csak a japánok tudnak jó autókat gyártani! Én japán autópárti vagyok, de a koreaiak már simán tudják, vagy legalábbis megközelitik azt a szintet.👍 Pistának a technológiát tekintve mindenben igaza van!😀👍
Sok tekintetben meg is előzték a japánokat. Egyik kollégám fia 2 hónapja vett új autót. Elmentek megnéztek néhány jelöltet. Octavia kombira sokat kellett volna várni. A Corollába beültek és nem fértek el egymás mellett, elől összeért a válluk (két 195 cm körüli ember). Aztán vettek egy Hyundai i30 kombit, mindenben sokkal jobb volt mint a Corolla.
Imádom a Speedzonet. Pistát is kedvelem. A legtöbször öszinte és két lábbal a földön áll. De ez a teszt szégyen rá nézve. Pista rühelli a zongoralakkot. Ez tele van fosva vele. 14 millió? Hülye vagy? Most vettem 5.5-ért egy Octaviat, az jobb ennél. Igaz használtm Pedig szurkoltam ennek a leírhatatlan márkának mert eddig tetszett. Korandon még gondolkodtam is, de ez! 1.5- ö motor? 10 literes fogyasztás? Pista ne add már el magad olcsón. Többet érsz te ennél és öszintébb ember vagy. Hajrá Speedzone!
azt mondja 10:02 "egyötös MODERN turbó motor... paraméterében megegyezik a vw 1.5 tsi-vel" közben a fócvágen fogyaszt 6 litert ez meg 9-10 liter, a belseje hát az ára meg főleg háááát pfff ez egy elég fura teszt lett
Pista azt mondta, hogy az európai autógyártók helyében ő tartana a SsangYong-tól. Bár így lenne! Én attól félek, hogy ez is csak addig lesz ennyire "olcsó", míg meg nem jön a hírnév. Mikor a 1st gen. KIA Cee'd-em vettem, akkor sokan kb. azt sem tudták, hogy mi az (a céges parkolóban úgy nézegették, mint valami ritka, menő cuccot). Akkor az még olcsó volt (és hozzá jó). Ma már ... ma már sajnos alig olcsóbbak, ha olcsóbbak.
Hát nem tudom, az első Kiákat inkább úgy nézegette mindneki, hogy mi ez a "kínai" valami, és akkor szépen mondtam. Aztán az élet megmutatta, hogy jó autók ezek, de menő cuccnak sosem tartotta vagy nézte senki, amivel amúgy nincs is baj.
Garanciával kapcsolatban ,ha jó valami , akkor miért kell rá ,akár 5+5 év gari! ? Ha jó , nem romlik el ,csak a szakszervíz megbízhatatlan felára van benne. Egyébként nagyon jó , tetszetős ,megfelelő minőségűnek néz ki a gép ! .
Mit írjunk meg kommentben? Hogy be kellene fejezni a mondatokat!? A kocsi meg neked való! Nem hordják visszafele? Ha alig adtak el belőle mit vinnnének vissza?
Megtanulták a leckét,felmondták,és lassan ők adják fel a házi feladatot!
Nekem tetszik!
Remek volt István!! Élveztem az egészet végig, mert ez tényleg őszinte volt és teljesen egyetértek minden szavaddal. Így kell ezt csinálni, jó minden, megy is, jó a forma 🙏😁🔥🔥 Gratulálok az autó tervezőinek és Neked is a remek, sallang mentes tesztért 🔥
Pista,
Köszönjük, hogy ilyen pozitívan nyilatkoztál az egyik termékünkről, 6 évig voltam a műszakis és garis ügyintézője a márkának, nincsenek nagy gondok (4 országban egy fődarab csere volt az én időszakomban) és igen, én is úgy gondolom, hogy bestbuy a piacon (multimédia kategóriájban kb 2016 óta a legjobb szerintem), olyan extrák rendelhetők, ami csak a prémium szegmensben...stb).
Viszont had éljek egy kis kritiikával is. Évek óta hallgatom a műsorod, az amerikás részeket imádom, de ez a rész most hangminőség szempontjából nem sikerült a legjobban.
Hol csutkára fel kellett csavarjam a hangerőt, hol teljesen le kellett tekerni és ez nem csak a mikrofon beállítások miatt történt, most halk is voltál. Irodában a háttérzaj mellett nem volt élvezetes ezt a részt hallgatni.
Irodában dolgozni kell, nem SpeedZone-t nézni...😅😅
@@kilegyekitt pazar hozzászólás, kifinomult humorérzék.
szia! melyik motorral ajánlod? szted? milyen motorválaszték lesz? ha nem az 1,5 a nekem kívánatos?
@@szemijoe4586 Elmondta, lehet nem figyeltél az 1.5 van csak automatával vagy kézivel.
Nálam supi a hang!
Egyre több új SG-t lehet látni az utakon. Szerintem sokan kezdenek rájönni, hogy nem a szomszédnak kell autót venni.
Ezt nézegetem itt Németországban a szomszéd autótelepen, lecsomagolva. Kb. két hete áll itt így. Tetszik ez az eklektikus forma.
Pista a megszokott alaposság és szakmaiság,áru ismeret Tőled,jó hallgatni az őszinte tényfeltáró előadást!kedvet csinálsz hozza a hitelesseged miatt👏👏👍🏅
István te egy igazi klasszis vagy ebben az autóban. Szinte semmibe nem kötöttél bele. Hát - tal vagy hát - nélkül, nekem nagyon tetszett az autó / az ára is. Ez a műsor most fantasztikusan össze lett rakva. Köszi a stábnak, fantasztikusan jól sikerűlt a műsor. Debrecenben van ilyen márkakereskedés, beugrok megnézem a ketyerét. 👍 👍 👍 👍 👍 ❤❤❤❤❤❤❤❤🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🇭🇺🇭🇺🇭🇺💪💪💪👍👍👍💕❣️💞💓❤️🇭🇺🌹🌹🌹👍👍👍👍
Kicsit olyan érzésem van ezzel a márkával mint mondjuk a Kia/Hyundai párossal volt 7-8-10 évvel ezelőtt. Eleinte nem nagyon vették őket komolyan, aztán jött a nagy fejlődés amin mindenki meglepődött hogy wow. És ma már egyáltalán nem számítanak lesajnált, lenézett koreai márkáknak.
Ma meg már a világ harmadik(!) legnagyobb gyártója a Hyundai-Kia, és lassan a VW nyakára másznak (ahogy a Toyota is rámászott, aztán át is lépték).
De már nem is olyan olcsók, sőt a hunyadi kifejezetten drága lett
Elég durva dolgokat olvastam azért hyundai/kia motorokról, a tengerentülon is elég jelentős ügy lett belőle.
@@btb300 Persze, nem arról van szó hogy mindenben perfektek. Viszont ha megnézzük hogy hol voltak 20 éve és hol vannak most mondjuk általános minőség szempontjából, akkor azért látható a különbség.
@@ferenctoth788 Igen, elvérezhet bármelyik márka. Lásd pl. Saab, Mitshubishi...etc. Nézd meg Pista SsangYong Torres tesztjét, nem úgy tűnik hogy lejtőre kerültek volna. Hátrálás és csökkentések helyett inkább előre 'menekülnek'.
Pista valld be, hogy ez a teszt a hazai Ssangyong márkaképviseletnek készült 😄 jónak tűnik a gép amúgy, reméljük megkapod! 🙌
Ezért sima hogy megkapja. Win-win :)
NEM BAJ , * SZERETI EZT A MÁRKÁT * !!! 🤨🤨🤨
Vártam ezt a tesztet! Nagyon jó lett! Köszi szépen.
Kia motor van benne?
ennel nem gond hogy nincs fizikai gomb?
A feleségem használ lassan másfél éve korandot nagyon szeretjük. Fogyasztás 6,5-8 közt,attól függ melyikünk vezet. 2 gyerekkel egy bomba választás.
Nekem is az van és nagyon jó autó
Van egy a családban, a csapotthátú (nem kombi) Focusomba messziről dobom be a babakocsit, abba meg forgatni kell :D :D
@@supla9127 azt egyébként én is tapasztalom, hogy egy sima 5 ajtós, pláne kombi sokkal jobban pakolható, mint bármelyik SUV, még, ha literre több is. Amikor megjelent a Korando elmentem megnézni a szalonba. Kinyitottam a csomagtartóját és csodálkoztam, hogy milyen kicsit, pedig papíron 551 liter. Azt tudom, hogy a fedél alatti tárolókkal együtt, de akkor is kicsi, rosszul pakolható.
@@szpx1480 nem elég hosszú a rakodó tér. Széles és magas.
Ettől eltekintve tényleg jó kis verda. Jól extrázott és azok rendesen működnek is (nem úgy mint egy vitara-ban)
Bár az ültetett keményített 3 éves focusom után nekem nagyon magas és billeg. :)
@@supla9127 Szerintem szopkodd meg a fucusod kipufogóját! Te szerencsétlen!
Én is ezért szeretem a márkát, István megmondja a tutit. egyszerű, jól megépített, koreai minőség. Főleg a régiek Mercedes motorral és bőr ülésekkel.😊
"Főleg a régiek" :D életem legsötétebb egy éve volt egy Actionnal együtt töltött év :D 4évesen vettem, egy év kellett, hogy el tudjam adni azért volt meg addig is. Többet volt szétszedve, mint az úton. Amikre emlékszek, hogy cserélni kellett: A bal első ablakvezérlő kapcsoló csere, a jobb elsőt is, és a bal hátsót is.... Ablaktörlő mechanika (4 évesen) úgy összerohadt, hogy ki kellett szedni és darabjaira szedni, mert 1 hét állás után nem indult el többet. Központi zár hiba. Kormánymű végén kitekeredett valami és elengedte az összes szervóolajat belenyomta a fogasléc végén lévő porvédőbe. Turbónyomás probléma végig volt vele (random, soha nem tudták megcsinálni). Vicces volt amikor egy előzés közben az autó átváltozott 70 lóerős szívómotorrá. És az összes közül a legszebb, az első hajtás elszállt. Alkatrész nem létezett hozzá, sem gyári sem utángyárotott. Még a Ssangyong sem tudott beszerezni, 2 hónap állás után gombokért sikerült megszabadulni a híres koreai minőségtől. Nem hiba koptak már ezek ki az utakról. Lehet ezek az újak már jobbak, de ingyen sem hoznám ki a szalonból már ezt a márkát. Ha már koreai, akkor ezerszer inkább egy Kia Sportage mint ez. Annak az alap 9.9ről indul, A Torres 10.9ről indul.
A sportage a korando megfelelője, ami 8 millió, ez inkább skoda Kodiaq parja..
@@tamasszabo3177 hát papíron lehet oda szánták, de nem. Hosszban 4 centi különbség van a Sportagehoz képest, szélességben pedig 2,5cm. Tengelytávban pedig a Kia nagyobb majd 10 centivel. Motorjuk is kb egyezik, a Kia 1.6 a Torres 1.5. Egyszóval ennek az autónak nagyon nem az általad említett autó az "ellenfele". Pont ebbe a méretben játszik a Torres, de felszereltségben és motorban is ez a kategória
24:45-nél a "matt alumínium hatású" eddig "kályhaezüst" szitokszó alatt futott, nem túl pozitív elbírálás alatt. :)
Az egész arról szól, hogy egy mindenhonnan összemásolt gép...de most mindent megbocsátunk és minden jó így... Itt most megvették Pistát, állíthatja az ellenkezőjét nyugodtan. Persze nem mondom, hogy rossz autó, de na... :D
@@andrashorvath1168 Mondjuk úgy, kissé elfogult volt. Amit a fele ennyibe kerülő Daciánál felrovunk, hogy gagyi, az itt pozitívumként van előadva, mert nem króm. :D Ettől függetlenül, ár-érték arányban tényleg az egyik legjobb lesz a piacon a Torres.
Nekem kicsit Jeep Land Cruiser-Rover. 😅
Csak 1000x +bíz6óbb😊😊😊 !!!
@@attilakalman2618 ha mégegyszer meglátom, hogy valaki így írja le, hogy megbízhatóbb elég nagy a valószínűsége, hogy kijaparom a szemem
Nekem előröl dacia duster hátulról meg suzuki vitara 😂😂😂
@@nemcsakchat1826 dobj 1 6ost inkabb :)
Inkább Range Rover
Végre Pista!!!! Az autó nagyon ott van amúgy 😊
Kicsit mindenre hasonlit de ár érték arányba rendben van nagyon 👌
Az eleje menő, de oldalról és hátulról kicsit buták az arányok meg a formák .. de szemből lehetne Jeep crossover :) Amúgy szuper kocsi és nem drága .. már a konkurensekhez képest. :)
A hátrafelé "vastagodó" tető elég bután néz ki oldalról.
Sziasztok!
Sokat dobott a videó minőségén a több kamerás látószög vezetés közben. Esetleg még bevethetnétek azt a technikát, hogy az operatőr a hátsò ülésről filmezzen, a két első ülés között. (Majdnem POV) Ha nem is végig de legalább néhány percet.
Amúgy a motor miatt nem venném ezt a gépet, pedig tetszik.
Üdv! NZT.
eurolizing az nem Loloke biznisze?
Nézzétek meg 10:35-nél mint mond a Pista a városi fogyasztásról. "Városban, ha sietös a téma, akkor 9.5-öt eszik, de 8.7-8.8 körül tartható a fogyasztása." A hivatalos WLTP városi fogyasztás ennél a verziónál 10.2 liter. SsangYong gyári tesztpilótái dilettánsok Pista mellett mert több havi gyakorlás és pedálsimogatás ellenére sem tudták 10.2 alá benyomni a városi fogyasztást az elsökerekes automatának, amilyet Pista is próbált.
Sztem is a fogyasztása a gyenge pontja. Kérdés, hogy kézi váltóval mennyit lehet belőle lefaragni?
Az istàlóajtót 2 gàzkarral észrevettétek? Az nekem kimondottan tetszik
Ez a suv nagyon megegyezik a Cherry hasonszőrűjével! Bár nem értem ki vesz elsőkerekes SUVot! 🤔 ki a célközönség?
Az egyik autónk egy 2020-s Korando! Imádjuk, mert tágas, jól megy, jól néz ki, nincs vele gond. Feleségemnek pont a Pista Korandos tesztje hozta meg a kedvét a Sárkányhoz! :) A közelmúltban az egyik Ssangyong márkakereskedőnél körbejártuk a Torrest, nagyon tetszik! Vagány a külső és a belső is pofásan sikerült. Sajnos a zongoralakk itt is van bővan mint a Korandoban :S A hasmagasság és a csomagtér kb. akkora mint a Korandoban, de a hátsó lábtér szerintem kevesebb ebbe a Torresbe. Nagyon vagány, kell, venném! :)
Nos nekem van egy Rextonom. Újonnan vettem 2019ben. Jól néz ki, benne van minden szuper volt 2 évig. 93e km csapágyas lett a motor / csak szakszervizbe hordom mai napig/ csere. Utána klíma kompresszor tengely!!! törés persze nyaralás alatt Franciaországban. Azt mondták tipushiba, mindegyik!! eltörik. Idén Olaszország közepén elszállt a 3-as injektor persze nyaralás alatt 800e+áfa volt a trailer haza. Azt mondják a szervizben tipushiba!! annyi porlasztót cserélnek hogy nincs az európai raktárban!! Nem tudják mikor lesz. Szóval szép meg minden, de az alkatrészek benne a legalsó polcról vannak.
Nem azért, de nem bszott szét az ideg ? Fasz kivan már, hogy mi vevők vagyunk az utolsó tesztfázis mindenhol.
Mitől lett csapágyas? Csak úgy? Érdekelne
@Hello Pista ! Komolyan nem tudnátok olyan műsor részeket csinálni, ahol azt mutatjátok meg, hogy mit lehetett volna úgy megcsinálni, hogy valami javíthatóbb stb. legyen? Mi vevők csak el vagyunk hajtva és magában morgolódik mindenki, nálatok van mikrofon, kamera. Tegnap előtt vettem át egy eszközt, amit tegnap már le kellett adnom szervízbe javításra.
@@_falcon8286 Lehetett volna, de ezeket nem mi gyártjuk
@ Szia! Nem volt semmi előzmény rendszeresen hordtam szervizbe. Nyáron lakókocsit vontattunk nem nagyot 1300kg, /a vonóhorog 2500kg os/ és az m7esen egyszercsak jött a hang, amit egyből felismertem mert régen volt egy Nissan 200sx-em és az is csapágyas lett. Szóval a semmiből jött. De a klíma és a porlasztó széria hibás.
Jó kis teszt bár talán kicsit kesztyűs kézzel bánt vele a Pista. Azért a géptetőn lévő műanyag csomagrögzítők láttán már vártam volna a jól ismert pistás "Ez nem kelll..." felcsendülést 😂 amúgy szép autó de azért az az érintő felületes klímakonzol ... és a zongoralakk mámorban úszó alumínium utanzatos műanyag díszcsíkok azért talán még hagynak teret a fejlődésre. Amúgy korandot vezettem és osszesegeben nagyon tetszett. Jó autókat gyartanak. Köszi a tesztet.
motor 9:35 esetén a „nincs szir-szar” azért érdekes mert az átlag 95 g/km flotta emisszió rájuk is vonatkozik, miközben az összes modelljük az egy elektromost leszámítva(néhány piacon) magas CO2 kibocsátású és az elektromos az átlagot bár kompenzálja valamennyire, de még így is jócskán túllépik az elvárt értéket.
5+5 ev gari ok
Meggyőző, de tényleg
Szerviz/alkatrész háttér?
10 évre előre márkaszerviz költségek, hogy meg is maradjon a gari?
Km megkötés?
Egyáltalán létezni fog még akorra a márka? Hm?
Pedig jónak tűnne... Ha...
Köszönöm szépen a videót, de mi az a dzsentró?!
De vártam a tesztet ❤
Jó ár-érték arany az fontos, de az ID Buzz esetén miért nem mondtad hogy az meg kifejezetten rossz, ár érték arányban?
Miért van az, hogy ahol eddig meg tudták jól oldani a belső kijelzőt, ott is elfelejtik, hogy kell ezt csinálni? Mintha eredetileg elfelejtették volna beletervezni, aztán már nem maradt volna idő, ezért beleraknak valami kiálló tabletszerű valamit.. És minden más gyártónál is ezt látni sajnos.. :(
Csak szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy ha nem viszed el a gyári garanciális Ssangyong-odat egy fél éves revízióra a márka szervizbe, búcsút inthetsz az 5 év garanciádnak. Kb sehol nem tájékoztatnak, viszont egy 2022-es Rextonnal megszívtuk, és elveszítette az 5éves garanciáját. Tehát: Megveszed, majd fél éves korába vidd el mindenképpen ha van egy ilyen autód, de az egy éves szervizt se felejtsd. Tanuljatok a hibámból, ha kell kérdezzétek meg az importőrt is erről.
Ez igaz
22:30 de mi ez a kapaszkodó?
Sziasztok! 1 kis észrevétel. Légyszíves kérdezzetek rá átvételkor, hogy a vezeték nélküli töltés hány wattot tud. meg a töltőportok milyen töltéstechnológiát tudnak. Szerintem sok okostelefon felhasználót érdekelné, hogy mit is tud, oké hogy benne van, de mennyire jó?
Dehát ez egy autó teszt! Ennek továbbra is az a feladata elvigyen A-ból-B-be.
Mai világban eljutottunk oda, hogy nem egy tesztelő azért húz le egy autót mert a beépített elektromos dolgok nem felelnek meg az ízlésének, igényének.
@@_Tinky_ es ugy oszinten. Ha te csak azert veszel meg 1 autot hogy elvigyen A bol B be, oke az a te dolgod. De gondolom nem m1 hogy mondjuk menet kozben milyen a komfortod, ha 1 ilyen autorol beszelunk. Vagy milyen a hangszorok hangzasa. Ezek mind szorakoztato elektronikak, es ugy gondolom ha mar benne van, es kihangsulyozzak, akkor pont 1 fel mondatba bele lehet kapcsolni hogy mondjuk 15w os a toltopad, es az usb-k 30w ra kepesek. Neked se m1 hogy mennyi ido alatt tolt fel a telefonod. (en pl nem toltom este, reggel munka elott/munkaba menet toltom, 80%ig. Miert? Mert nem akarom hogy az akku ido elott csokkentse a kapacitasat.)
A Sanyi már bizonyított az elmúlt pár évben a modelleivel.
Elég fasza cucc.
Most próbáld ezt az extra listát a skodánál konfiguralni.
Én 2020 végén vettem egy Limited Edition Octavia 3vas kombit a zene recseg cserélve az oldalsó csipogók panelostul mert össze van hegesztés vele RGB leddel
együtt ......Most is recseg és azt mondták hogy mit akarok ez csak egy 1000000 Ft os Skoda nem egy Audi ezt a győri szervíz mondta.
Most lesz 3 éves a kormányban eltörött a kicsi műanyag tekerő az állásába amivel a fedélzeti rendszert állítanám ha működne , keveset megyek most vele .
Kérdeztem külföldön a Skoda szervizben mennyi lenne a csere ennek a tekerőnek 460 euró munkadíjjal mivel már nem garis 3 sincs még egy kicsit ki vagyok akadva.
Ehhez képest hajrá ssangjong.....
Korando belseje is zseniális volt
Köszönöm a bemutatót. Anno ha nem Hyundai Kona lett volna a választásunk 1.6 T-GDi motorral, Akkor Ssang Yong lett volna. Józan ár az adott minőségért, problémamentes használat mellett. Semmivel nem rosszabbak a Koreai autók, mint az Európai társai.
Nagyon szep 👍, h jol ertem teljesen uj tipus a torres ?
Sziasztok, kicsit olyan mintha egy Jeep meghágott volna egy Land Rovert. Maszkulin, de túl sok mindent lehet belelátni. Az igaz, hogy ebben az extrém stílusvilágban még lehet, hogy megvan a helye. :)
Jók ezek a Guberangok! 🤣😂👍🤠 A cimbié is fasza amit rendeztél neki. 😇👌
István! Ha egyszer okos fedélzeti autót fogok venni ez lesz!! Egyébként is néztem, s a fő érv, hogy valóban nem a szerelőnél állnak feszt! S azok a le kanyarított ívek!! Na meg a csendes motor még magas fordulaton is! Szó mint száz, tetszik!! Köszi a bemutatását!! Ragyogást!!
"Ezt nem láttad jönni!" Ez az angol nyelvből átvett értelmetlen kifejezés, sajnos kezd elterjedni Magyarországon. Eredetiben: "You didn't see that coming." A szép magyar anyanyelvünk megszégyenítése. A teszt jó.
Esküszöm tetszik a verda. Kicsit mindenből, ahhoz képest hogy keleti szerintem teljesen élhető!
Offtopic kérdés: Valaki tudja hogy melyik adó-vevő toronynál lett felvéve a teszt? Köszikee
Guckler Károly-kilátó mellett, Hármashatár-hegy (Kéktúra bélyegzőhely OKTPH 69 1 a google mapsen)
Sziasztok, ha van Pistánknak óra gyűjteménye, arról is lehetne videó ! :)
Nagyon tetszik a márka, nagyon mennek, fejlődés szinten.Főleg a Korando. Ha vennék új autót,jelen pillanatban ezt a márkát választanám. 👌
Pista jóvoltából vettem meg az első Korandomat, immáron kicsit több mint 3 éve, akkor sem tudott rosszat mondani róla! 128.000km tapasztalatából mondom, hogy apróbb minőségi hibákat nem nézve (melyeket bőven kompenzál az autó ára és ilyen hibák nevesebb gyártóknál is vannak), nagyon jó autó. A manuálist nem szabad megvenni, mert egy vödör csavar a váltó-kuplung és a fordulatszámot vezérlő szoftver hármasa. Az, hogy 2-3mp mire leejti a fordulatot kuplung benyomás után az optimális kapcsoláshoz azt eredményezte, hogy 100 ezer km alatt megette a kuplungot az autó. A csere után is fos a váltásérzet. A hibákat elkerülendő vettem manuálist, de most emiatt adom el. Sajnos az nem sikerült nekik. Tesla model 3 LR a következő amit kinéztem, de legutóbb mikor a szervízben jártam, láttam meg ezt a Torrest. Most így a teszt után, erőteljesen elgondolkodtatott a Pista ismét.. Kereken ugyanennyiért lehet venni Hyundai Tucsont hybrid verzióban, de nem full extrásan. Eddig a Tesla mellett voksoltam, de a Torres beköszönt mint plusz 1 opció... Köszi Pista a tesztet, most miattad megint vakarhatom a fejem 😁
Az első autóik nagyon furán rondák voltak , ki is röhögtem őket de be kell lássam ezek már egész autóformájúak és ahogy a teszteket elnézegetem bizony nem rosszak . Lassan úgy néz ki európán kívül mindenki tud normális pénzért normális autót gyártani itt az eu-ban meg vagy veszel csilliárdokért valami feleslegeset vagy normális pénzért hitványságot ...
Ha tudsz otthon tölteni és még napelem is van akkor nem kérdés hogy elektromossal jobban jársz bár ez nyilván függ a felhasználási módodtól is. Ha nagyobb kell akkor inkább Y.
Gratula Pista! A teszt Szuper!
0:26...valaki nagyon ráért a "vágószobában" :)
30:26....tudjuk : Pista a hegyről...:D
Nemrégiben a Genesis tesztek után kétszer is károgtam a dizájn"idézetek" miatt és a SsangYongot formai megújulását hoztam fel példaként , hogy lehet keleten is elfogadható autókülsőt tervezni , erre most ők is kezdik.Ezzel együtt azért tetszik , nem is értettem , hogy a videó eleje kicsit olyan védekezősre sikerült. Amolyan : jó hát ez ilyen de tudjátok , ennyiért fílingje volt. Nem kell ezt már mentegetni , tök korrekt cucc. Kár , hogy nincs nagyobb motor (dízelt persze nem is mernék hiányolni) , sztem egy gyengébben megfújt kétliteres , alíg nagyobb teljesítménnyel de lényegesen jobb nyomatékkal nem fogyasztana többet. Amit megnéznék tőlük ezzel a motorral , az egy Polo/Corsa/Fiesta&Co. méretű "kis"kocsi lenne de hát azokat már nálunk is szántják befele , szóval olyat tuti nem fogunk tőlük látni Európában.
0:26 némi kimaszkolás plusz Motion Blur effect, annyira nem sok idő amúgy, de én is néztem :D meg frapáns lett, csak szokatlan picit :)
Közel 1 éve nézegetem de nem gondoltam volna hogy ide is érkezik egyébként kibaszottul jól néz ki
Amit Pista mond a minőségével kapcsolatban az mind igaz, nagyon szép autó, nagyon jól megy. Kicsit többet fogyaszt de azt betudjuk a méretének.
DE!
Amiről Pista nem beszél, ez egy "kis" koreai gyártó és amíg használod normálisan nincs gond. Amint nem kopó alkatrészre van szükséged mert pl. benézel egy oszlopot vagy valaki nem állt meg mögötted és összetört akkor viszont kezdődnek a gondok mert az alkatrész ellátás siralmas. Akár félévet is várni kell az alkatrészre. Aztán ha az olyan alkatrész ami nélkül nem mehet az autó akkor addig parkolópálya és nincs autód.
Nagyon szeretnéd azt az autót :-)
Mintha egy fizetett hírdetést hallottam volna. Az elején elmondja Pista, hogy ez egy új fejlesztésű autó majd elmondja, hogy nincs vele sok baj úgy hallani. Hát még szép hiszen egy új autó. A masik, hogy minden autónál probléma, hogy nincs fizikai gomb legalább a klímánál. Itt meg semmi baj vele, hogy minden erintő kijelzőn van.
Na ez nagy igazság, tökre fizetett hirdetés. Igazából mindent belehet mutatni jónak és rossznak is. Attól függ honnan nézzük. Itt fizeti a márka a stábot és ez kerekedik ki belőle. Egy lefizetett vélemény.
Nem azt mondta, hogy ezzel a típussal nincs gond, hanem azt, hogy a Ssangyongokkal általában nincsen probléma.
Amúgy ez az autó nagyon tetszik. Első ránézésre azt mondanám szemből, hogy egy Jeep. Én is megszámoltam a rácsokat, mint Pista 🤣🤣
Ami nem tetszik ennél az 1.5-ös motornál, hogy szerintem sokat fogyasztanak, mert a 9,5 - 10 liter azért sok, még akkor is, ha egy SUV-ról van szó. És ugyanez a gondom a kínaiakkal is, az MG és az új Forthing is hasonló számokat produkál. Egy volt kollégámnak 3 éve van Korandoja, imádja, az ég világon semmi gond nincs vele, de nála vegyesben 10 litert fogyaszt.
Nem az a gond, hogy nincs fizikai gomb a klímánál, hanem az lenne, ha a felső kijelzőn lenne valahol a menüben megbújva. Ez így teljesen jó, mert azonnal elérhető. Ugyanilyen megoldás van pl. az Audi A6-ban is.
Nincs baj vele! Főleg az 1,5 dizellel 😂😂 suvhoz! 😂😂 a donwsize legnagyobb ellenzőjétől!
Megértjük drágább lett a villanyszámla, megértjük!
Koreában 1 éve forgalmazzák már
@@LVP- ehhez, ha jól tudom már nincs dízelmotor. Hozzá kell tenni, hogy sajnos, mert egy dízellel lehet, hogy 6 literből eljárna. A Korando megjelenésekor még választható volt 1.6-os dízellel 136 LE-vel. De Magyarországon ezzel már nem kapható, de sok más országban igen (most hirtelen egy olasz hirdetést találtam). Nálunk már csak a Rexton és a Musso kapható dízel motorral.
Az újságcikkek végére oda kell írni, hogy (X), azaz fizetett hirdetés. Kisebb SsangYong modellek tulajdonosainak nagy többsége ugyanezzel a motorral nem tud egyszámjegyü fogyasztást produkálni a városban, ez tény, pedig igyekeznek. Az elsö kerekes automata Torres hivatalos WLTP városi fogyasztása 10.2 liter, ez tény,. Az összkerekesé: 10.8.Ezt illet volna megemlíteni még egy (X) es videoban is, hiszen ez a gyári, optimista katalógus adat, nem a hétköznapi városi valós.
Zolika, kombinált fogyasztásról beszéltünk, tudod, nem csak a városban jár az ember.
Pista, Pista... Ki is mondja 10:35-nél a videoban, hogy "Városban, ha sietös a téma, akkor 9.5-öt eszik, de 8.7-8.8 körül tartható a fogyasztása." A SsangYong tesztpilótái mért nem tudták 10.2 alá levinni a városi WLTP fogyasztásár az automatának? Bármelyik Ssangyongos tulaj hangosan örvendezne, ha a városban automatával 8.8-ból vagy sietve 9.5-böl el tudna járni. De a WLTP-nél jobb adatot csak kevesen tudnak kiautózni, A városi WLTPje ennél 10.2 liter.
TORRES is good suv of South Korea. I ride TORRES during one year.
good design and practical!
My TORRES is millitary vehicle.
Only my hand self tuning!
Nagyon jó a teszt.'98- ban szüleim háza előtt rendszeresen parkolt egy Kia Shuma.Nem volt egy szépség.Ez az időszak volt egyébként a Daewoo Nexiák, Racerek ideje.Utána jött a Lanos.Nem gondoltam volna, hogy 25 év elteltével itt fognak tartani.A Kia/Hyundai modellek lényegében világautók lettek.Usa, D.Amerika, Ázsia piacain ugyanúgy megállják a helyüket, mint az Eu.-ban.
/ Lehet hogy Japánban nem, de hát ez a történelem miatt érthető../ Ssangyong vonalon egyetértek a Pistával, hogy 1 baja van, a presztizs. Aki ennyiért tud új autót venni, és suv a célja, azoknak a jelentős hányada nem fogja választani, mert valószinűleg keményen, évekig gyüjtött új autóra, és sok/ több évig megtartja, használtan meg ki tudja hogy mi lesz az árával.Vagy használtan fogja igazán majd megérni az árát, ha lesz használt😊, mint anno a Suzuki Kizashi, jó 15 évvel ezelőtt.Egy gyöngy autó volt, mint autó, mégis bukta.Most, aki használtan megveszi, sose fogja eladni.De ilyen az emberi lélektan....
A családban anno volt Daewoo Nexia szedan. A maga korában nagyon jó autó volt, ráadásul az a példány egy full extrás változat volt (a 90-es évek közepén még a klíma és az elektromos ablak is kiemelt extrának számított). A szedan változatot akár még szépnek is lehetett látni, de ez nyilván egyéni ízlés kérdése. A Daewoo annyiban különbözött a többi koreaitól, hogy ők alapvetően a GM-el együttműködtek. Így a Daewoo Racer gyakorlatilag egy Opel Kadett E volt. A Nexiában is szinte minden alkatrész Opel alkatrész volt.
A Suzuki Kizashival akkoriban az volt a gond, hogy olyan felszereltséggel érkezett, amire nem nagyon volt kereslet. Mondhatjuk, hogy a Suzuki minden lehetséges hibát elkövetett, hogy a Kizashi Európában megbukjon. Egyrészt csak egyféle motor volt benne, egy 2.4-es benzines, ráadásul az elején csak automata váltóval lehetett kapni. Csak egyféle karosszériaváltozat volt, egy Európában nem kedvelt szedan. Akkoriban jobb lett volna egy kisebb motor, elengedhetetlen lett volna egy dízel. Akkoriban sokkal népszerűbb volt a kézi váltó (később ezzel kapható volt), és ha már automata, akkor a CVT plusz egy rossz pont volt. A másik gond, hogy mindenki belőtte a Suzukit, hogy egy olcsó kisautó, de jó a motor, megbízható a technika. Ehhez képest kijöttek egy kompakt kategóriás autóval akkor 10 millió Ft körüli áron. Ha hoznak belőle egy kézi váltós 1.6-os benzinest és egy ugyanilyen dízelt is (akkoriban a Fiattal volt együttműködésük, az a dízel jó lett volna), esetleg kihoznak egy kombi formát, és mindezt normális áron, akkor sikerük lehetett volna.
Köszönöm szépen a videót!
Tamás
Köszönjük a videót!
Korandom van, múltkor kötelező szervizkor megnéztem, már volt egy a szalonban. Azt levettem, hogy egy felfújt (kissé nyújtott) Korando, szerintem a belső méretek centire egyeznek, csak ennek csináltak hátulját is. Még az ülések is ugyanazok. Kis megszokás után beragad a forma, majdnem túltolták a gagyi részleteket, de valahogy mégis működik. Viszont az a klímapanel, már bocs Pista, de nagyon el lett b@szva. Nagyon lent van, nem értem, miért nem tették bele a Korandoét, az úgy tökéletes, ahogy van. Azt még tekerni is lehet ! :)
Korandoval milyen fogyasztási adatokat tapasztalsz? Volt kollégámnak van egy több, mint 3 éve. Azt mondja 10 litert fogyaszt. Igaz neki "nehéz" a lába, és nem igazán érdekli a fogyasztás, nem ezen spórol.
20 ezer km három hónap alatt, nekem átlag 8 liter. Mondjuk kézi váltós. Vegyes használat, sok autópálya, országút, város az zömmel vidék. Általában egyedül. Szerintem ez nem sok a másfél tonnához.@@szpx1480
Az oké, hogy 1.5 turbó, de diesel vagy benzin?
Ez egy nagyon jó autó! Ennyi pénzért... Én személy szerint irtózok az Ázsiai autóktól, de ez az első, ami engem is megvett... Nem biztos, hogy kell egy BMW X 5M, 50+ milláért, hasonló felszereltséggel, nyilván a motorerő, a nyomaték az más, de ez rombolja az előítéleteket rendesen. Legalább is nálam!
Jól kinéző dolog? Ha most forgatnák az 1977-es 'The Car'-t, esetleg.
Szuper lett a teszt, jó autó lett ebből.
Ettől függetlenül nekem továbbra is a Rexton a nagy kedvencem ettől a márkától.
Szeretném kérdezi,hogy nem kevés a 6 sebességes automata váltó pl. a fogyasztás szempontjából.??
Hát nagyon nem 2300-at forog a motor 136 km/h kijelzésnél, ami GPS szerinti 130-at jelent.
merészség fantasztikus.Kell és bevállalták!
Hiányolok egy UNIX reklámot.
- Van ezekhez szerelő / alkatrész ?
Szerelő van! Unix még nem lesz egy darabig
nem nincsen szerelő, adnak hozzá szerszámkészletet hogy otthon szereld, alkatrészt meh aliexpressről tudsz hozzá rendelni..........🤦♂🤦♂🤦♂🤦♂🤦♂🤦♂
Valakinek 5-6-7 éves tapasztalata Ssangyongal ezzel a motorral? Szervis?
Jo reklam volt, remelem sikerul megszerezni 1 evre!🙂
En 4-eve vettem egy vattauj ssangyong tivoli xlv. Nincs is velesemmi gond.
Szuper a gép 😎👍
A motortér hő/zajszigetelése már foszladozik 9:36, de azért szép kocsi.
Ja, mert a 80 milliós BMW szigetelését nem rágják meg a nyestek… 😂
Dehogynem.
De tényleg tetszik a kocsi.
Nem foszladozik, megrágta a nyest.
A műsor elején Vályi úr bevezetése során össze vissza mozog a kamera. Legyetek szívesek a kamerát fixen tartani mert elszédül a néző. Egyébként minden fasza. Szép napot
Köszönjük a tesztet :) nagyon jól összeszedett a fontos dolgokon végigmenő bemutató volt! Pár éve cimbora korando vásárlásában sokat nyomott a latban Pista tesztje nem bánta meg azóta sem! Ui.: Bence ötletéből lesz valóság? A vegasi karnyűvő, a golyóálló Szigeti veszedelem Jánosnak lesz rovata? Nagyon szívesen nézném
Ugye a 452 méter magas budapesti Viharhegyröl indulas lefele, és félúttól a végig lejtös Szépvölgyi út érintésével lcsorogsz le a 120 m magasan fekvö Dunáig?
Láttam a jávorszarvas tesztet nagyon csunyán elbukott majdnem felborult csak erröl nem szeretnék beszélni a tesztek
Láttam jönni, már nyár elején írkáltam a Ssangyong Magyarországnak, hogy mikor lehet itthon megvenni de nem tudták megmondani. Ezért vettem egy Kodiaq-ot.
Van e koreai kupé?
Hiába na, az évek meg a rutin. Ránéz a Pista valamire és azonnal tud mondani róla valamit. :) Szerintem 10 perce vette át az autót az importőrtől. Az improvizáció is erős oldala! Igaz ha lett volna idő a felkészülésre akkor sem tudott volna nagyon mást mondani, nem igazán van hiba a koreai vasakban, ahogy ebben sem. A forma ízlés dolga, nekem bejön ez a mix. Az 1.5-ös benzin motorral még mindig nem vagyok kibékülve, egy ekkora vashoz szerintem kevés. A Pista se volt túl meggyőző mikor szóba került. Minimum 2.5 ahogy a RAV4-ben. Az is ennyit fogyaszt de legalább van kraft ha kell.
A RAV4 2,5-ös motorja szívó és "mellesleg" akad ott egy igen erős villanymotor is, hiszen hibrid. A benzinmotor önmagában jóval gyengébb lenne, mint ez, persze hibridként azért rendben van. Itt meg villanymotor helyett turbót kapsz.
@ Szerintem nem véletlen, hogy a Toyota a 2.5-ös motort választotta. Én ezt ezzel a motorral nem venném meg. A Tivolihoz elég, ehhez szerintem kevés.
Egy kérdésem van: Bosch diagnosztika felismeri-e😊?
Amíg a címet nem olvastam el, azt hittem valami Landrover koppintás.
Úristen, ez lenne a jelen, meg a jövő?
Odab@szós lett👍👍
Talán mert a bugyuta koreaiak ezt tudják: "Dél-Korea gazdasága Ázsia negyedik és a világ 10. legnagyobb gazdasága a 2020-as adatok alapján"
Birom amikor megkérdezi Pista akivel van hogy neki hogy tetszik amit éppen dicsérget, mintha bárki merne ellent mondani. 😅
Senkinek nem hiányzik az idegbaj és inkább bólogat.
Nagyon egészséges közeg😢😢
Szep munka nagyon! Ugyes emberek a Koreaiak. Olyan mint egy beszteroidozott vitara. Itthon nagy lesz ra a kereslet. Egyébként nekem nem az az érzésem hogy Európában bárki olcsó autót akar gyártani. Talán a Dacia meg a Citroen kivételével
nagyon szinpatikus járgány, ár -érték arányban....nekem mondjuk egy 2.0 dízel kéne bele...vagy egy erősebb benzines, ha esetleg vontatni szeretnél vele...
Mostanra már keletről, nem csak a japánok tudnak jó autókat gyártani! Én japán autópárti vagyok, de a koreaiak már simán tudják, vagy legalábbis megközelitik azt a szintet.👍 Pistának a technológiát tekintve mindenben igaza van!😀👍
Sok tekintetben meg is előzték a japánokat. Egyik kollégám fia 2 hónapja vett új autót. Elmentek megnéztek néhány jelöltet. Octavia kombira sokat kellett volna várni. A Corollába beültek és nem fértek el egymás mellett, elől összeért a válluk (két 195 cm körüli ember). Aztán vettek egy Hyundai i30 kombit, mindenben sokkal jobb volt mint a Corolla.
Napfénytető van?
Regota az elso uj auto teszt amit megneztem. Nagyon fasza cucc!
Imádom a Speedzonet. Pistát is kedvelem. A legtöbször öszinte és két lábbal a földön áll. De ez a teszt szégyen rá nézve. Pista rühelli a zongoralakkot. Ez tele van fosva vele. 14 millió? Hülye vagy? Most vettem 5.5-ért egy Octaviat, az jobb ennél. Igaz használtm Pedig szurkoltam ennek a leírhatatlan márkának mert eddig tetszett. Korandon még gondolkodtam is, de ez! 1.5- ö motor? 10 literes fogyasztás? Pista ne add már el magad olcsón. Többet érsz te ennél és öszintébb ember vagy. Hajrá Speedzone!
azt mondja 10:02 "egyötös MODERN turbó motor... paraméterében megegyezik a vw 1.5 tsi-vel" közben a fócvágen fogyaszt 6 litert ez meg 9-10 liter, a belseje hát az ára meg főleg háááát pfff ez egy elég fura teszt lett
23:53
Hát a kinaiak nagyon jol fizethetnek az auto bemutatókért
Pista azt mondta, hogy az európai autógyártók helyében ő tartana a SsangYong-tól.
Bár így lenne! Én attól félek, hogy ez is csak addig lesz ennyire "olcsó", míg meg nem jön a hírnév. Mikor a 1st gen. KIA Cee'd-em vettem, akkor sokan kb. azt sem tudták, hogy mi az (a céges parkolóban úgy nézegették, mint valami ritka, menő cuccot). Akkor az még olcsó volt (és hozzá jó). Ma már ... ma már sajnos alig olcsóbbak, ha olcsóbbak.
Hát nem tudom, az első Kiákat inkább úgy nézegette mindneki, hogy mi ez a "kínai" valami, és akkor szépen mondtam. Aztán az élet megmutatta, hogy jó autók ezek, de menő cuccnak sosem tartotta vagy nézte senki, amivel amúgy nincs is baj.
Mindig jön egy gyártó aki nagyon akar bizonyítani. Olyankor kell váltani.
A márkahűség nem mindig kifizetődő.
Az itthon gyártott Suzuki nem tud magyarul (a kormány mögött). Ezt ide hajóztatják egy másik kulturából és minden tud magyarul. Én vinném.
Furán legyártott Defender.. :D De továbbra is egy ésszerű választásnak tűnik.
Mondjunk én előre szoktam nézni mikor indulok nem a műszerfalat hogy, hogy állnak a kerekek....de lehet hogy én vagyok maradi
A legjobb az volt hogy idézem "Rohadjak meg ha bele tudok kötni" és valóban.... nem lehet belekötni. Ha meg az árát nézem, engem meggyőzött. :)
Garanciával kapcsolatban ,ha jó valami , akkor miért kell rá ,akár 5+5 év gari! ?
Ha jó , nem romlik el ,csak a szakszervíz megbízhatatlan felára van benne.
Egyébként nagyon jó , tetszetős ,megfelelő minőségűnek néz ki a gép !
.
Mit írjunk meg kommentben? Hogy be kellene fejezni a mondatokat!? A kocsi meg neked való! Nem hordják visszafele? Ha alig adtak el belőle mit vinnnének vissza?
Jóféle, megjelennék vele ha meg tudnám fizetni. Helyette Yetin gondolkozom, arról is örömmel néznék tesztet.