🎉 Még mielőtt megjelenne a "két év múlva akkut kell cserélni" siratóasszony kórus, gyors idebiggyesztem, hogy az autó akkupakkjára 10év/1.000.000km garancia van. 🎉
Kis pontosítás: az ágyús hódítós résznél II Mehmed szultánra gondolsz, ő vette be Konstantinápolyt, őt követte Bayezid, Vad (Yavuz) Szelim és csak ezután ült trónra törvényhozó (kanuni) Szulejmán 1520-ban. Elnézést, függője vagyok a 13-16 századi korszaknak.
Ezzel az EU-s politikusokon - meg pár zakkant zöldön kívül - kívül kb. mindenki tisztában van. A szomorú, hogy ennek ellenére a teljes EU feltett kézzel asszisztál ehhez. Komolyan, már rég el kellett volna zavarni az összes barmot jó messzire. Annyira dühít ez is, meg amit a gazdákkal csinálnak (de ez már nagyon OFF, úgyhogy hagyom is).
Rendesen rettegek attól, hogy ha majd egyszer egy ilyen új autót kell vegyek, akkor agyf*szt fogok kapni ezektől a "vezetéstámogató" rendszerektől. Pedig kütyübuzi vagyok, de autóban a tapiképernyőtől, és ezektől a minden egyes indulásnál kötelezően kikapcsolandó sz*roktól falnak tudnék menni.
Az én személyes véleményem, hogy Dzsí a legértékesebb ember a csapatban. Senki nem tud úgy felvételeket készíteni, mint ő. Egyszerűen egy szintugrás minden anyag, amihez köze van. Ha olvasod valamikor Dzsí, akkor elismerésem minden szinten. 💯
Sziasztok Pista ! Ez egy formás karosszériájú autó ! Tetszik ! Elektromos hatótávolság nem kevés de nem is sok ! Ha már olyan 600-700 km hatótáv lenne egy ilyen kaliberű elektromos autónak akkor már jobb lenne az emberek szemében ! Én simán vennék egy ilyet hibridben vagy sima belsőégésű motorral ! Tényleg jó formája van !
Köszi fasza teszt volt :) Törökül a köszi: Tesekkür ederim, vagy kir. Az Orbán ágyú meg az Imperial War Museum London tárlatában van, néha el is viszik ide-oda.
Törvény módosítás kellene, ugyanis is, vezetés közben tiltott a telefonozás.. Viszont mikor a tábla gépet nyomkodjuk menet közben...az full ugyan az...
Ez elég jól néz ki, -4millio cégre! Nem egy túlárazott vw! 😉. “Nem egy marketing sz@r” 😂😂😂 Sok sikert kívánok hozza, Éppen ideje volt egy ilyen méretű elektromos autót bevezetni, korrekt aron! Bravó! 👍 Hatalmas ceg vette meg, tarolni fognak vele itthon! Sok nemet “Premium” ( valóságban hemzseg a hibáktól) pofára esés lesz! Hajrá KGM/Ssangyong! “Soha senki ne bizzon meg….” 😉
Pista azért kúltúr platformon feltűnt a különbség egy japán cégvezető és a kóreai cégvezető között? Egy Japán soha sem mondta volna,hogy nem volt rendes vezetője a cégnek mikor ő átvette. Nem alázna meg egy japán egy másik japánt ( főleg manager szinten ) így ekkora arcvesztésre.
10 місяців тому+4
Persze. Dolgoztam koreaiakkal anno, amikor Szlovákiába hozták a gyártást. Nem ugyanaz a két nép.
Az irány jó. Az elektromos autónak egyik előnye, hogy mindegy miből jön az áram. A háztetőről? Atomerőműből? Vízerőműből? Szél? Szénerőmű? Mindegy. Nem ott szennyez, ahol használják. Így a szennyezés kezelését is koncentráltan lehet kezelni. Ez nagy előny. A másik, hogy arra számítanak az országok, szervezetek, hogy a hype miatt több pénz ömlik a befektetőktől az akkumulátor kutatásba. Így túlléphetünk a drága, erősen környezetszennyező akkuk előállításának problémáján. Ha bejön, akkor mindenki nyer vele. Nem csak az autók, a házi akkupakkok is nagyot fejlődnek, vele megugrik a napelemek iránti igény is. A gazdaságot is pörgetné. Meglátjuk. Profitálhatnak a zsúfolt városok, az egészségügy, az energetikai szektor, az energiát megújulóként előállító szektor is. Érdekeltségek vannak, az igény mérete a kérdés, szerintem ezért is nyomják. Amiben pénz van, abban fejlődés is.
Baromi szimpatikus, és egyben tiszteletre méltó az Úriember véleménye, illetve gondolatvilága a végén... És ha ehhez tartja is magát a KGM, szerintem surranópályán kiharaphat egy szép részt a KGM az európai tortából is...
Azt mondta az úriember, később lehet szó más szegmensekről. Jó lenne egy SsangYong-egyterű vagy hagyományos személyautó(bár olyanjuk már volt, a Chairman). Merjünk nagyot álmodni: egy dögös kupé :D
Mióta láttam élőben egyik kedvenceimek a ssangyongok olyan tökéletes dizájnuak. (Csak kurva sokat eszik az ICE :() A korrando jobban be jött mérete miatt így remélem lesz abból id újabb meg esetleg phev a közel jövőben.
Korandot vettem , de megnéztem a torrest is , nekem már böszme nagy volt pl egy társasház parkolojába , már csak összeszoritott seglukkal férne be a parkolohelyre. Belseje nekem már nem tetszik , mármint a kijelzője , lehet ez a jövő de , hogy mindenért a középső képernyőt kell nyomkodni vezetés közben , nekem azt senki ne mondja ,hogy nem balesetveszélyes . A felni meg addig szép mig egyszer le nem padkázod , azokkon egy karc is halálra idegesitene .
Hat akarhanyszor utaztam 1000km-nel tovabb soha nem mentem egy huzamba 700km-t mert mar 500km utan nemkaptam a helyem. Ha van gyors tolto akkor pedig 300-400km utan kialhatsz pihenni 30 percre.(Cigi/Kave/Kaja stb)
Kicsit érdekes ez. Korábban a minél nagyobb akkumulátor és hatótávra mentek rá a gyárak, aztán valamiért rájöttek, hogy ez nem út nekik. Most már a minél gyorsabb töltést erőltetik, de közben az akkuk mérete nem nagyon nő. (Pedig már jócskán lecsökkent az áruk.) Nyilván így tud még költséget csökkenteni a gyártó, viszont így gyakrabban kell majd használjuk az utcai (egyre drágább) töltőket! :-( Az olajlobbi mellett most már az elektromos energia lobbi is fújja a passzát szelet??? Úgy néz ki, hogy sajnos nem úgy lesz, hogy a gép elmegy 7-800 km-t úgy, hogy otthon szépen feltöltötted ócsóért. :-( Még csöppnyi hazánkat se lehet töltés nélkül keresztül szelni egy átlagos elektromos autóval...
Remélem soha, mert összesen kettő/három dologra jó. A rengeteg akkutól marha nehéz lesz az autó, és mellé baromi drága, valamit végképp megöli annak a lehetőségét, hogy ezek tényleg környezetbarátabbak legyenek, és valóban le tudják dolgozni néhány tízezer kilométer alatt a kezdeti ökológiai lábnyom deficitüket, amit eleve az akku okoz. Aki meg mindenképpen 1.000km-t akar menni egy seggel, az szálljon fel egy repülőre. Mindenki más meg meg tud állni 300km-enként egy fél órás pihenőre. Amire amúgy egyébként is megállna, ha nem akar széles nyakú palackba brunyálni.
Azért szerintem az erős, hogy beleteszed ugyanazokat az extrákat, mint e Model Y-ba és akkor egy performance áránál tartasz, és hatótávban kevesebb. Most volt nálam a Y Performance teszt vezetésen, amiket szídnak benne, hogy milyen összeszerelés, nem tudom, vagy változott, vagy csak ez volt jobb, de csendes volt pontos illesztésekkel. Ugyan a műszerfalat nem fogdostam, de az újságírókon kívül senki sem teszi :) Viszont nagyon jó vezetni, közvetlen, csendes, sportos futóművel.
Azért csak sikerült nekik “elárazni” ezt az autót. A 16milliós alap verzió gyengusz tudás szintben. Ha a vetélytársakhoz hasonlítjuk, akkor a Tesla Model Y SR a kategóriatársa. Ha szeretnénk ugyanazt a tudást a Torres EVX-ben, akkor a Premium plus felszereltségi szintet kell választani + tech csomag + hőszivattyú. Ezek felárasok persze és így már a Torres EVX 18.696.000 Ft. 1.3millióval drágább a Tesla-nal. És a Tesla szoftveresen sokkal erősebb.
Modell Y vagy ez? Főleg rövidebb táv, város, család, otthon töltés. A gari vonzó ennél, kényelmes jó a rugózása, van fejtér hátul, a Tesla meg kiforrottabnak tűnik főleg szoftveresen.. Várom a hosszabb tesztet erről!
KG miért vette meg a SsangYong céget? Van valami szinergia hatás a két cég közt (beszállítók stb.) vagy nem akarták, hogy megszűnjön a márka, esetleg volt pénz erre a hobbyra mint az INEOS-os mukinak ?
Jók ezek az irányított """kérdések""" az interjúban
10 місяців тому+21
Ha te azt hiszed, hogy egy ilyen embernek, akinek ekkora rutinja van gigavállalat vezetésben és tárgyalástechnikában lehet bárminemű irányított kérdést feltenni, hát akkor öregem, te még nem voltál biznisz-nagykutyák közelében. Ezek akkor is elmondják, amit akarnak, ha a holnapi időjárásról kérdezed őket. Ez nem a konzervgyári bakter.
@ Akkor a faszkodás nélkül is képes elmondani, amit szeretne. Kajakra, mint a n*mzeti k*nzultáció! Na meg hiába - állításod szerint - Nagykutya2000(™) ez az ember, attól ő eladni akar, te meg venni. Automatikusan belekényszeríted egy pozícióba, egy stílusba azáltal h hogy kérdezel, hogyan reagálsz.
Az utolso mondata tetszett Jea Sun Kwaknak :D azert nagyon nem buta emberek vezetnek ilyen nagy cegeket, en el tudom kepzelni ha egy markat rossz iranyba visznek, az akar tudatok is lehet, bar vannak helyzetek amikor olyan ember van az adott pozicioban aki nem alkalmas ra, nem el egyutt a markaval csak igazgatoi szerepet tolt be es az szamara csak egy munka es egy pozicio
Korandót vezetek 5 hónapja ! Minden tesztelő dícsérte ! Az enyém már kb 8 szor volt a szervízben .😂😂😂 Most pl befolyik a víz az első lámpákba mosás után🤣🤣 stb .. Made in Korea😂
Talán megérted, de ez viszont önmagában kevés, hogy elvessünk egy márkát. Ebből semmilyen tendencia nem látszik, persze, ha elkezdenénk egy kicsit "áskálni", lehet, hogy lenne még ilyen. De az is lehet, hogy nem.@@nevemsenki666
Nagyon kedvelem a műsort, de amikor meghallom hogy elektromos autó, már kapcsolom is le. Bármennyire jól néz ki, bármennyire erőltetik ránk ezeket az elektromos sz.rokat... Ezek már nem autók. Ezek nagy, elektromos 4 kerekes, fedett rollerek. Értem én hogy ez a jövő, de akkor sem...
Ált. suliban 4 évig kellett tanulnom oroszul. Aztán rájöttek ,hogy az angollal váltjuk meg a világot. Most úgy látom a jövő rizsája a kínai nyelvjárás lesz.😉
szokásos, vályi pista elgondolta, ez egy jó autó, ezért úgy is mutatja be 10x elmondja, hogy byd aksi, közbe az elektomos autók 50%-a kínai aksis, maradék kóreai, sehol máshol nem emeli ki, nem is érdekli senkit pr szöveg 300 voltos legfejeltebb technika? hyundai tesztbe mondtad el, hogy 800 voltos rendszere van, az a legjobb, akkor most miről beszélsz? ahogy a byd, ezt is lassú tölteni, egy 800-ashoz képest, a legmodernebbnek az új porsche rendszeret lehetne nevezni...
A kocsi ígéretes, pont ezért várom a tartós tesztet mert ez tényleg elég rapid teszt így híddal-ágyúval-újságírókkal smúzoló cégvezetővel. Nem mondom, hogy nem szórakoztató tartalom, de vagy több időt kellett volna szánni magára az autóra, vagy ha nem volt időtök, lehet egy statikus bemutatóval hatékonyabbak lettetek volna.
Nemtom, nekem nem menne egy landrover copyban feszíteni, annyira kellemetlen, tényleg arra sem futja, hogy egy saját ötletük, saját stílusuk legyen? Attól még lehet jó persze, én nem azt mondom hogy nem.
Kár volt a történelembe kontárkodni, hülyeségeket mondani, egy kiváló magyar hadvezért eláztatni! Miért van ezekre a kis hülye megjegyzésekre szükség egy autó ismertetésénél?
Ráadásul nem is akkora biznisz az állami támogatás. Könyvelő ismerős nézte, hogy egy 17.4milliós Tesla esetében, ha nem veszed igénybe, akkor 2x hosszabb lehet a lízing ideje (nem 20, hanem 48 hó), ezáltal fele a törlesztő. És akkor tudsz visszaigényelni ÁFA-t, amit az állami pályázat esetén nem. Az említett autó ÁFA-ja 3.3millió. Azaz az a 4millás támogatás valójában 700e csak.
🤔Csak én néztem végig úgy ,hogy BMW X5 E70 X6 E71 Styling 214 felnin megy csak újra gondolva eleje meg e hummer lámpa nagyon szép autó kéne is ha csak gurulni kéne valami szép vidéken...
🎉 Még mielőtt megjelenne a "két év múlva akkut kell cserélni" siratóasszony kórus, gyors idebiggyesztem, hogy az autó akkupakkjára 10év/1.000.000km garancia van. 🎉
Az interjú a menedzser úrral nagyon jó ötlet volt. 👏
Kis pontosítás: az ágyús hódítós résznél II Mehmed szultánra gondolsz, ő vette be Konstantinápolyt, őt követte Bayezid, Vad (Yavuz) Szelim és csak ezután ült trónra törvényhozó (kanuni) Szulejmán 1520-ban. Elnézést, függője vagyok a 13-16 századi korszaknak.
Miért kérsz elnézést? Ultramenő, hogy ezt tudod.
Ejha! Köszönöm a pontosítást! Én magam is történelem kedvelő ember lennék. Igaz, más korszaké. ☝️ 🙂👍
Az öreg megmondta a frankót a végén! :D
Ezzel az EU-s politikusokon - meg pár zakkant zöldön kívül - kívül kb. mindenki tisztában van. A szomorú, hogy ennek ellenére a teljes EU feltett kézzel asszisztál ehhez. Komolyan, már rég el kellett volna zavarni az összes barmot jó messzire. Annyira dühít ez is, meg amit a gazdákkal csinálnak (de ez már nagyon OFF, úgyhogy hagyom is).
Szimpatikus volt a vállalat vezetője! :-)
Rendesen jól néz ki a gép, főleg a kék azokkal a felnikkel. Az asszisztensek mocskosul idegölők:) Nagyon jó az interjú!
Rendesen rettegek attól, hogy ha majd egyszer egy ilyen új autót kell vegyek, akkor agyf*szt fogok kapni ezektől a "vezetéstámogató" rendszerektől. Pedig kütyübuzi vagyok, de autóban a tapiképernyőtől, és ezektől a minden egyes indulásnál kötelezően kikapcsolandó sz*roktól falnak tudnék menni.
Nem vagyok egy SUV fan de ez jól néz ki, kívül -belül!
Az én személyes véleményem, hogy Dzsí a legértékesebb ember a csapatban. Senki nem tud úgy felvételeket készíteni, mint ő. Egyszerűen egy szintugrás minden anyag, amihez köze van. Ha olvasod valamikor Dzsí, akkor elismerésem minden szinten. 💯
Te látttál már külföldi anyagokat, vagy vidéki kábeltévéken szocializálódtál? Full amatőr minden szinten a Speedzone ahogy kinéz.
Sziasztok Pista ! Ez egy formás karosszériájú autó ! Tetszik ! Elektromos hatótávolság nem kevés de nem is sok ! Ha már olyan 600-700 km hatótáv lenne egy ilyen kaliberű elektromos autónak akkor már jobb lenne az emberek szemében ! Én simán vennék egy ilyet hibridben vagy sima belsőégésű motorral ! Tényleg jó formája van !
Köszi fasza teszt volt :)
Törökül a köszi: Tesekkür ederim, vagy kir.
Az Orbán ágyú meg az Imperial War Museum London tárlatában van, néha el is viszik ide-oda.
Azaz!
És Tesseküral is jó asszem
Akko a doktor miniszterelnök úr büszke!
Törvény módosítás kellene, ugyanis is, vezetés közben tiltott a telefonozás..
Viszont mikor a tábla gépet nyomkodjuk menet közben...az full ugyan az...
Ez elég jól néz ki, -4millio cégre! Nem egy túlárazott vw! 😉. “Nem egy marketing sz@r” 😂😂😂
Sok sikert kívánok hozza,
Éppen ideje volt egy ilyen méretű elektromos autót bevezetni, korrekt aron!
Bravó! 👍
Hatalmas ceg vette meg, tarolni fognak vele itthon!
Sok nemet “Premium” ( valóságban hemzseg a hibáktól) pofára esés lesz!
Hajrá KGM/Ssangyong!
“Soha senki ne bizzon meg….” 😉
Sima piaci taktika. Add olcsón, nyírd ki a konkurenciát, emelj árat.. Aztán majd lehet örömködni
Pista azért kúltúr platformon feltűnt a különbség egy japán cégvezető és a kóreai cégvezető között?
Egy Japán soha sem mondta volna,hogy nem volt rendes vezetője a cégnek mikor ő átvette. Nem alázna meg egy japán egy másik japánt ( főleg manager szinten ) így ekkora arcvesztésre.
Persze. Dolgoztam koreaiakkal anno, amikor Szlovákiába hozták a gyártást. Nem ugyanaz a két nép.
@És a mosdóban köpködtek a koreaiak ? 😅 Mert Szöulban folyamatban.
Ha nem végzed rendesen a munkádat és ezt megmondják neked, akkor megaláznak? Vagy te alázod meg a munkáltatódat azzal, hogy hanyag és lusta vagy?
Az irány jó. Az elektromos autónak egyik előnye, hogy mindegy miből jön az áram. A háztetőről? Atomerőműből? Vízerőműből? Szél? Szénerőmű? Mindegy. Nem ott szennyez, ahol használják. Így a szennyezés kezelését is koncentráltan lehet kezelni. Ez nagy előny. A másik, hogy arra számítanak az országok, szervezetek, hogy a hype miatt több pénz ömlik a befektetőktől az akkumulátor kutatásba. Így túlléphetünk a drága, erősen környezetszennyező akkuk előállításának problémáján. Ha bejön, akkor mindenki nyer vele. Nem csak az autók, a házi akkupakkok is nagyot fejlődnek, vele megugrik a napelemek iránti igény is. A gazdaságot is pörgetné. Meglátjuk. Profitálhatnak a zsúfolt városok, az egészségügy, az energetikai szektor, az energiát megújulóként előállító szektor is. Érdekeltségek vannak, az igény mérete a kérdés, szerintem ezért is nyomják. Amiben pénz van, abban fejlődés is.
Baromi szimpatikus, és egyben tiszteletre méltó az Úriember véleménye, illetve gondolatvilága a végén... És ha ehhez tartja is magát a KGM, szerintem surranópályán kiharaphat egy szép részt a KGM az európai tortából is...
Brutál az a hid!
Törökül a köszönöm: Tessekürlar
Profi adás volt,igy tovább!!!!
Üdv, Bánrévéről! :))
A kérdések nagyon tetszettek! Élvezném ha láthatnék európai gyártók vezetőivel is hasonló interjút!
Azt mondta az úriember, később lehet szó más szegmensekről. Jó lenne egy SsangYong-egyterű vagy hagyományos személyautó(bár olyanjuk már volt, a Chairman). Merjünk nagyot álmodni: egy dögös kupé :D
designerek erősen inspirálódtak a Defender / Range Roveren :)
Mondanám hogy wishes defender.
De ha igy folytatjak a defender lesz a wishes sangY
@@balazscsolle1130Attok meg mocsok messze vagyunk. Esetlwg ha kompletten megveszik a design osztalyt. Ez egy katyvasz jelenleg.
Eleje szuper, hátulja idejét múlt....belseje igényes, trendi.
Megnyúzni egy e-autot.. az mi.. töltési sebesség + hatótáv lehet kérdés.
Mi az a nagy süvítés a háttérben? Ennyire zajos?
Rohadt szél fújt
PERFECT CAR
😊 nekem is napi 2-4x csipog úgy, hogy azt se tudom, megint mit csináltam rosszul! 😅
Pisti nagyon jók vagytok!
Azér arra is kiváncsi lettem volna hány Km-ert lehet megtenni egy tele aksival. Menyi a töltési idö meg ijesmi ez nem volt igazán informativ.
Ez rapidteszt volt, nem több napos intenzív használat. Az majd akkor, ha lesz itthoni tesztjárgány.
350 körül. Ez egy bemutató volt, majd lesz belőle idehaza tesztautó, akkor több időnk lesz.
Én ezt a Pistát egyre jobban csípem.. ha egy szóval kellene jellemezni akkor az ez volna: Hiteles
Tessenküles!
21:30 🙌🙌🙌
Ez a kcm group az a kcmg aki a hondákat indította a wtcr-ben?
Nem. Ez KG Group
Hogy kell kimondani BYD nevét?Bivájdí vagy Biájdí?Csak az válaszoljon aki tényleg tudja!Köszönöm!
Bivájdí
@@gezaradai2958 Köszönöm válaszod!
Egyszerübb ha leveszed a gyújtást
Huha, csipog mint egy ólnyi naposcsibe :) Lehet, hogy teszt kör után visszavinném és elköszönnék tőle örökre...
tetszett :)
21:24 BEST
Mióta láttam élőben egyik kedvenceimek a ssangyongok olyan tökéletes dizájnuak. (Csak kurva sokat eszik az ICE :()
A korrando jobban be jött mérete miatt így remélem lesz abból id újabb meg esetleg phev a közel jövőben.
Ejj Pityu, az angolodba vihettél volna egy kis pikáns skóciai akcentust :)
Ez most komoly,minden indításnál fél óráig állítgatni kell hogy ne pityegjen a kocsi?
Ha a szabályok betartása nem opció.
@@brotschollmMinden apróságra kínlódik a kocsi,biztos nem vonja el a figyelmet a vezetésről :)
Korandot vettem , de megnéztem a torrest is , nekem már böszme nagy volt pl egy társasház parkolojába , már csak összeszoritott seglukkal férne be a parkolohelyre.
Belseje nekem már nem tetszik , mármint a kijelzője , lehet ez a jövő de , hogy mindenért a középső képernyőt kell nyomkodni vezetés közben , nekem azt senki ne mondja ,hogy nem balesetveszélyes . A felni meg addig szép mig egyszer le nem padkázod , azokkon egy karc is halálra idegesitene .
köszi, a friss auto még mindig csak 350 370 megy egy töltéssel. mikor lesz már 700 800 km es hatótáv egy töltéssel? talan majd 10 év múlva?
Hamarabb lesz gyorsabb töltés (azért 300kW már igen szép) és a felhasználói szokások megváltozása.
Jóval hamarabb, mint ahogy a belsőégésű motoros autók elérték a mai fejlettségi szintet.
Hat akarhanyszor utaztam 1000km-nel tovabb soha nem mentem egy huzamba 700km-t mert mar 500km utan nemkaptam a helyem. Ha van gyors tolto akkor pedig 300-400km utan kialhatsz pihenni 30 percre.(Cigi/Kave/Kaja stb)
Kicsit érdekes ez. Korábban a minél nagyobb akkumulátor és hatótávra mentek rá a gyárak, aztán valamiért rájöttek, hogy ez nem út nekik. Most már a minél gyorsabb töltést erőltetik, de közben az akkuk mérete nem nagyon nő. (Pedig már jócskán lecsökkent az áruk.) Nyilván így tud még költséget csökkenteni a gyártó, viszont így gyakrabban kell majd használjuk az utcai (egyre drágább) töltőket! :-( Az olajlobbi mellett most már az elektromos energia lobbi is fújja a passzát szelet??? Úgy néz ki, hogy sajnos nem úgy lesz, hogy a gép elmegy 7-800 km-t úgy, hogy otthon szépen feltöltötted ócsóért. :-( Még csöppnyi hazánkat se lehet töltés nélkül keresztül szelni egy átlagos elektromos autóval...
Remélem soha, mert összesen kettő/három dologra jó. A rengeteg akkutól marha nehéz lesz az autó, és mellé baromi drága, valamit végképp megöli annak a lehetőségét, hogy ezek tényleg környezetbarátabbak legyenek, és valóban le tudják dolgozni néhány tízezer kilométer alatt a kezdeti ökológiai lábnyom deficitüket, amit eleve az akku okoz.
Aki meg mindenképpen 1.000km-t akar menni egy seggel, az szálljon fel egy repülőre. Mindenki más meg meg tud állni 300km-enként egy fél órás pihenőre. Amire amúgy egyébként is megállna, ha nem akar széles nyakú palackba brunyálni.
잘 봤습니다.. .. 무슨 말인지 알아듣지는 못했지만요... 곽재선회장님 말만 알아들었어요.. 😂
Jó hogy újra van a Vályi, már untam hogy a Laár András helyettesítette a Pistát.
Azért szerintem az erős, hogy beleteszed ugyanazokat az extrákat, mint e Model Y-ba és akkor egy performance áránál tartasz, és hatótávban kevesebb.
Most volt nálam a Y Performance teszt vezetésen, amiket szídnak benne, hogy milyen összeszerelés, nem tudom, vagy változott, vagy csak ez volt jobb, de csendes volt pontos illesztésekkel. Ugyan a műszerfalat nem fogdostam, de az újságírókon kívül senki sem teszi :)
Viszont nagyon jó vezetni, közvetlen, csendes, sportos futóművel.
Azért csak sikerült nekik “elárazni” ezt az autót. A 16milliós alap verzió gyengusz tudás szintben. Ha a vetélytársakhoz hasonlítjuk, akkor a Tesla Model Y SR a kategóriatársa. Ha szeretnénk ugyanazt a tudást a Torres EVX-ben, akkor a Premium plus felszereltségi szintet kell választani + tech csomag + hőszivattyú. Ezek felárasok persze és így már a Torres EVX 18.696.000 Ft. 1.3millióval drágább a Tesla-nal. És a Tesla szoftveresen sokkal erősebb.
Én Pistával ellentétben nem tudok jót mondani. Ez egy drága tablet valami, ami minden indulásnál sípol. Inkább valami európait vennék.
Jó kis autó teszt az Orbán ágyúról. :D
Pista az twenty thirty-five s nem two..pici hiba A rómaiak még messze voltak az elektromos autóktól
Modell Y vagy ez? Főleg rövidebb táv, város, család, otthon töltés. A gari vonzó ennél, kényelmes jó a rugózása, van fejtér hátul, a Tesla meg kiforrottabnak tűnik főleg szoftveresen.. Várom a hosszabb tesztet erről!
KG miért vette meg a SsangYong céget?
Van valami szinergia hatás a két cég közt (beszállítók stb.) vagy nem akarták, hogy megszűnjön a márka, esetleg volt pénz erre a hobbyra mint az INEOS-os mukinak ?
Mert ha jól csinálják akkor egy jó befektetés és mert volt rá keret hogy megvegye
Jók ezek az irányított """kérdések""" az interjúban
Ha te azt hiszed, hogy egy ilyen embernek, akinek ekkora rutinja van gigavállalat vezetésben és tárgyalástechnikában lehet bárminemű irányított kérdést feltenni, hát akkor öregem, te még nem voltál biznisz-nagykutyák közelében. Ezek akkor is elmondják, amit akarnak, ha a holnapi időjárásról kérdezed őket. Ez nem a konzervgyári bakter.
@ Akkor a faszkodás nélkül is képes elmondani, amit szeretne. Kajakra, mint a n*mzeti k*nzultáció! Na meg hiába - állításod szerint - Nagykutya2000(™) ez az ember, attól ő eladni akar, te meg venni. Automatikusan belekényszeríted egy pozícióba, egy stílusba azáltal h hogy kérdezel, hogyan reagálsz.
Hakan Sükür, Hasan Sas, Emre Belozoglu és Rüstü.
Hy.Én azt bírom a feliratozásba hogy Kínaiul kb egy mondat...magyarul ..."igen így van "😅 Le a kalappal MatukaSan elött 🙂🤚
Senki nem beszél Kínaiul a videóban.
Az utolso mondata tetszett Jea Sun Kwaknak :D azert nagyon nem buta emberek vezetnek ilyen nagy cegeket, en el tudom kepzelni ha egy markat rossz iranyba visznek, az akar tudatok is lehet, bar vannak helyzetek amikor olyan ember van az adott pozicioban aki nem alkalmas ra, nem el egyutt a markaval csak igazgatoi szerepet tolt be es az szamara csak egy munka es egy pozicio
Mivel veszitek fel? Vagy mi ez a filter ami erre került? Mozgas közben borzalmas. A content jó, csak ne tegyetek ra ezt az extra elesito valamit.
Már megint a hátulja...mindegyik SSnek furi a fara...legalábbis nekem
Élném. Simán jónak tűnik.
És ez jól is néz ki
Nagyon szép ez a DACIA!
A normál változatnak katasztrófa lett a jávorszarvas tesztje😮lehet hogy ennek jó?
Akku lehet segít rajta a súlypont miatt + mondja az elején h merevíti a kasztnit ez a fajta byd-s akkupakk
daewoo fso használt tesztet pls
Korandót vezetek 5 hónapja ! Minden tesztelő dícsérte ! Az enyém már kb 8 szor volt a szervízben .😂😂😂 Most pl befolyik a víz az első lámpákba mosás után🤣🤣 stb .. Made in Korea😂
Mások meg német, francia, olasz, japán és egyéb autókról írnak horrorsztorikat. Most akkor ne vegyünk semmit, éljen a tömegközlekedés?
Mindenki azt vesz amit szeretne ! Ez egy személyes tapasztalat sajnos. Engem meg győztek hogy eladjam😀😀
Talán megérted, de ez viszont önmagában kevés, hogy elvessünk egy márkát. Ebből semmilyen tendencia nem látszik, persze, ha elkezdenénk egy kicsit "áskálni", lehet, hogy lenne még ilyen. De az is lehet, hogy nem.@@nevemsenki666
Ez legyen a legnagyobb problémád!
Ezt a Mercik is tudják🙂
Bastürk-re nem emléxel Pista hogy-hogy... :D
Nagyon kedvelem a műsort, de amikor meghallom hogy elektromos autó, már kapcsolom is le. Bármennyire jól néz ki, bármennyire erőltetik ránk ezeket az elektromos sz.rokat... Ezek már nem autók. Ezek nagy, elektromos 4 kerekes, fedett rollerek. Értem én hogy ez a jövő, de akkor sem...
Ált. suliban 4 évig kellett tanulnom oroszul. Aztán rájöttek ,hogy az angollal váltjuk meg a világot. Most úgy látom a jövő rizsája a kínai nyelvjárás lesz.😉
Nem lesz
Mandarin.
Helyszín választás nagyon baró! 🎉😮
Azt a kesztyű tartót beszarok 😂😂😂😂!A 28 éves Hondámban is ilyen van!!
Nehéz kérdés ez… Lehet a 4-nél több henger még talán pár évig létezhet Keletről gyááá
Közben ehettetek volna valamit…
Annyira tetszik, hogy Pista egyre jobban beszél magyarul.
szokásos, vályi pista elgondolta, ez egy jó autó, ezért úgy is mutatja be
10x elmondja, hogy byd aksi, közbe az elektomos autók 50%-a kínai aksis, maradék kóreai, sehol máshol nem emeli ki, nem is érdekli senkit
pr szöveg
300 voltos legfejeltebb technika? hyundai tesztbe mondtad el, hogy 800 voltos rendszere van, az a legjobb, akkor most miről beszélsz?
ahogy a byd, ezt is lassú tölteni, egy 800-ashoz képest, a legmodernebbnek az új porsche rendszeret lehetne nevezni...
A "kínai aksis" meg a "BYD aksis" között tegyünk már különbséget... Oké, kínai-kínai, de azért mégis...
Nagyon nem mindegy, hogy vasfoszfát ctp akksi vagy lítium-ion. Olvass utána az előbbinek, mik az előnyei!
A kocsi ígéretes, pont ezért várom a tartós tesztet mert ez tényleg elég rapid teszt így híddal-ágyúval-újságírókkal smúzoló cégvezetővel. Nem mondom, hogy nem szórakoztató tartalom, de vagy több időt kellett volna szánni magára az autóra, vagy ha nem volt időtök, lehet egy statikus bemutatóval hatékonyabbak lettetek volna.
Szerintem ezt a hazai tesztre tartogatják, az alaposabb kivesézés majd akkor várható...
Ez is a maga módján jól néz ki. Nincs szégyenkezni valója.
"300 kWh-val lehet tölteni". Ezt csillagozzátok ki.
Kilowattal, na.
Vicc azért az elsőkerék hajtás ennyi pénzért, bármilyen autóról is legyen szó, de főleg suv-nál.
Elcsunyitott Land Rover nyulas.
Törökül a köszönöm: Volkan Demirel
topmanager nem vaker angol...???...
Az semmi De Pista Vakker Angol , na ezzen dobtam egy hátast :D
Nem topmanager, hanem alapító és elnök. Ha nem tud perfektül, akkor nem szólal meg. De mondjuk a francia sem. Gőgből
Nemtom, nekem nem menne egy landrover copyban feszíteni, annyira kellemetlen, tényleg arra sem futja, hogy egy saját ötletük, saját stílusuk legyen? Attól még lehet jó persze, én nem azt mondom hogy nem.
Az egész egy Range Rover koppintás
Lehet, ám erre több embernek telik, mint arra! 😂
Kár volt a történelembe kontárkodni, hülyeségeket mondani, egy kiváló magyar hadvezért eláztatni! Miért van ezekre a kis hülye megjegyzésekre szükség egy autó ismertetésénél?
Nem néztem végig a tesztet. Jók vagytok, de ez a kocsi és az összes ilyen kocsi számomra érdektelen.
Autókkal jönnek ide a kínai rendőrség?🤪🤔🤗😁
Annyira nem érint van 1 grande de tornalja
Felejtsétek már el ezt a 4 milliós támogatást, ez most van cégeknek, de a magánembereknek semmit se jelent...
Magyarországon gyakorlatilag nincs új magánvásárló piac. Kettős használatú autó annál több.
Ráadásul nem is akkora biznisz az állami támogatás. Könyvelő ismerős nézte, hogy egy 17.4milliós Tesla esetében, ha nem veszed igénybe, akkor 2x hosszabb lehet a lízing ideje (nem 20, hanem 48 hó), ezáltal fele a törlesztő. És akkor tudsz visszaigényelni ÁFA-t, amit az állami pályázat esetén nem. Az említett autó ÁFA-ja 3.3millió. Azaz az a 4millás támogatás valójában 700e csak.
Pista figyelj oda, hogy kwh-val nem töltünk, max x kwh-t töltünk bele. KW-tal tudod megadni a töltési teljesítményt. Üdv, Pista
'illesztgessétek.. Én leiratkoztam!
páápáá kicsilúzer
Maszkulin SUV-os 😂
🤔Csak én néztem végig úgy ,hogy BMW X5 E70 X6 E71 Styling 214 felnin megy csak újra gondolva eleje meg e hummer lámpa nagyon szép autó kéne is ha csak gurulni kéne valami szép vidéken...
Ő legalabb felvideki
Vótmá’
Egy kicsit hasolnit a dustere
szangjong = csúnya
Fu srácok… Ez az “inkább járnék gyalog” kategória 😆