Nem oda Buda , Ősbuda 1.rész 1/3 Metszet azonosítása a Burdáról

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 9 вер 2024
  • A videó ikonképe 6:50 -től látható
    Ősbuda Létezésének és helyének beazonosítása és bemutatása már amit meghagytak.
    A budai várat a szamár-hegyi kőbánya alkalmával majdnem teljesen elhordták
    A metszeten látható tornyos épületet összedőlt
    Az épület romjai a Szamár-hegy térképészeti magasságpontjától 8m-re van ÉK-i irányban
    A főhajó DKK írányban helyezkedik el. .(kb a téli napforduló irányában felkelő nap)
    És 2-3m vastag törmelék van a padlóig.
    A helyiek közül néhányan találtak összetört vázákat (Összerakták),kőszobrokat még régi rozsdás kardot és nyilhegyeket de ezek a méhtelepre jutottak a múzeum helyett.
    Mert a rendszerváltásnál minden nemű ásatás be volt tiltva a helyiek beszámolója alapján.
    És ma is.
    Ákos palotájának egy köve a mai napig megtekinthető a Búbánat-volgynél felkanyrodva a felső tó parkolója melletti ház kerítésében .Ezt tábla is jelzi.
    Egy házat ,egy templomot pár év alatt ,egy várat pár évtized alatt el lehet bontani ,hordani.
    De a hegyek elhordásához 500 év is kevés.

КОМЕНТАРІ • 113

  • @katalinbalazs1970
    @katalinbalazs1970 5 років тому +6

    Tudni akarom az ősmúltunkat! Jogunk van hozzá! Meg kellene ásogatni a kövek között, jogunk van a tudáshoz. Köszönöm a legértékesebb igazságot feltáró kutatómunkátokat.

    • @emanacio
      @emanacio  5 років тому +6

      Jogunk az lenne, de ahogy egy őszinte ember, prof. Prokopp Mária elmondta nekem: " -Tudni kell, hogy nekünk ki van adva , hogy a magyarok nem ismerhetik meg eredeti múltjukat!"
      Az ásogatással csak óvatosan, egy része a hegyen aknamező. Nem lett minden felszedve, még a taposóakna sem. Van róla térképem. És, hogy a régészek biztonságosan tudjanak dolgozni egy amatőr kutató segítségére szorulnának,ami részükről eléggé megalázó.
      A világ nem az egyik legősibb népe vagyunk, hanem A LEGŐSIBB népe. És mi az amit a magyarok a világnak adtak? Nos, ha azt mondom MINDENT, akkor csak egy kicsit tévedek.

    • @balibambosz333
      @balibambosz333 2 роки тому

      -Tisztelt Balázs Katalin! -Régebben jártam arra,gombát szedni! -Minden alkalommal találkoztam ásogató,köveket ki pakoló,(Sírokat,temetkezéseket,feltáró, emberekkel.)Nyugdíjas vagyok! Időm mint a tenger.Örömmel beszélgettem a nálam ezen helyről,10X többet tudó fiatalokkal.A hely fém,és egyéb tárgyak tekintetében,gazdagnak mondható! Jaa,hogy az önkéntes kutató munkát végzőnek is, etetni kell a családját,az itt már nem fontos?

  • @gr.gr.9886
    @gr.gr.9886 3 роки тому +2

    Szenzàciós volt, köszönjūk.Tovabbitom külföldön èlő magyar ismerősöknek, remèlhetőleg motivàlja őket,h amint lehet visszatèrjenek! ( 1 +jegyzès, lehet,h a "r"-betű is direkt lett belerakva a Buda szóba)

  • @emanacio
    @emanacio  10 років тому +4

    A másik metszet szintén alátámasztja az állításunkat. Az esztergomi Bán-hegyről készült az ábrázolás .A Duna túlpartján a ma Burda és Börzsöny. Az innenső parton Esztergom és Buda egyben , A metszet bal oldalán Szamár-hegy ,a Hideglelős kereszt.
    És a fény és árnyék ábrázolása is megfelel a valóságnak.
    Sőt az a nagy derékszögű szikla ami a videón látható (19' 22)az a megfelelő helyen van a metszethez viszonyítva.

  • @emanacio
    @emanacio  11 років тому +2

    A jobbágy szöktetés képet nézegetve Csillag-hegytől ha vizen mennek Esztergomba 63km folyásiránnyal szemben evezni. ez min.12 óra!!! Ha az úton mennek akkor 38km kb 8óra eröltetett menet(gyalog)
    Esztergom Búbánat -völgytől vízen 9km az úton 8,5km .Ebben az esetben logikus ha vizen is menekülnek. (nekem ez a véleményem)
    De Árpád sírja majd igazolja valamelyikünk igazát.
    Sok sikert !

  • @anikofarkas7756
    @anikofarkas7756 Рік тому

    Jó egészséget kívánok 🏵️

  • @Csaba_vezer
    @Csaba_vezer 10 років тому +2

    Üdv! Megnéztem a Pajzsvivő terepbejárásáról készült filmet is. A két helyszín domborzatát megnézve, a fény-árnyék jelenséget is figyelembe véve, az általad megjelölt hely jobban hasonlít a metszetten lévő domborzatra. Úgy vélem, hogy a te elméleted közelebb áll a valósághoz, ugyanakkor Pajzsvivőék rengeteg olyan faragott követ találtak, melyek az valószínűsítik, hogy ott is jelentős építmények álltak.
    A metszet viszont szerintem nem azt a látképet ábrázolja, azaz nem arról a partról készült ahol ti álltok, hanem a másik oldalról, ugyanis a Duna, az erőd irányába tekintve a szemlélődők bal oldalán látható. Tehát az emberek valahol a Szamár hegy előtti területen, közvetlenül a Duna parton álltak. Innen nézve a Szamár hegynek és a mögötte lévő magaslatnak a folyó irányába futó lejtője is közelebb kerül egymáshoz, úgy ahogyan a képen ábrázolták. Ezt az állításom erősítheti, hogy az ernyővel egy magasságban egy vízi kapu látható, amit ugye ha a Duna arra folyna nem szabadna, hogy ott legyen. (Érdemes lenne végigmenni a parton hátha még megvannak a kapu maradványai.) Ráadásul a metszeten úgy tűnik mintha az emberek előtt a folyó derékszögben elfordulna, ami szintén nem lehetséges hiszen azon a részen ahol ti álltok a folyás iránya nem változik. A Pajzsvivő által mutatott két másik metszet képe is szerintem arról az oldalról mutatja az adott területet, ahonnan én gondolom. Nem ismerem a helyszínt éppen ezért kérdezem az általam gondolt helyen van-e valamilyen magaslat?
    Még egy észrevétel, hogy a Szamárhegynek a Duna irányába futó lejtőjénél van egy keskeny híd. Hidat folyópartra nem építenek csak akkor ha egy másik folyó vagy csatorna torkollik a folyóba. Ez a kis csatorna szerintem Halas-tó, Mini-tó, Fürdő-tó, Kerek-tó vonalában volt egykoron és valószínűleg a metszeten lévő várost ölelte körbe, mint elsődleges védelmi vonal.
    Az erődöt körbeölelő illetve a Dunáig futó fal romjait megtaláltátok?
    További sikeres kutatást!
    És jó olvasást :) csabavezir.blog.hu/

    • @emanacio
      @emanacio  10 років тому +2

      Ősbuda újratöltve:
      Ősbuda ,újratöltve
      Ez röviden ,tömören, tárgyi bizonyítékok egy része
      A történészek erre varrjanak gombot!

    • @emanacio
      @emanacio  10 років тому +1

      A metszet szerintem a Burda -hegy tetejéről készült jóval feljebb. A videó a hegy Dunára néző szikla oromról ami kb a hegy magasságának a felénél van.

  • @ZefirAbdElNur
    @ZefirAbdElNur 11 років тому +2

    rávagdostam a metszet részleeitt a hegyekre és egész jól illeszkedik, a nézőpont nem egyezik teljesen, de jó a fedés.

  • @lajosmiko3671
    @lajosmiko3671 2 роки тому

    Régóta foglalkoztat

  • @emanacio
    @emanacio  10 років тому +3

    Az általános iskolában volt a falon egy metszet hatalmasra kinagyítva BUVA (BUDA) felirattal ,ahol hasonló város látható mint a Tullius-i metszeten .Az érdekessége csak annyi,hogy a Duna mindkét oldalán vannak hegyek amik leérnek a vízig. Sajnos nem tudom kinek a metszete. A rajzolás technikája az 1400 évek stílusára utal..
    Az a Buda hol is volt?

    • @attilavolgyi2136
      @attilavolgyi2136 3 роки тому +1

      Kedves Mr.Fusion! Erre a francia (Jollain) metszetre gondoltál? en.wikipedia.org/wiki/Jollain_(engravers)#/media/File:Bude-Jollai.jpg

    • @emanacio
      @emanacio  3 роки тому +1

      @@attilavolgyi2136 Köszönöm a linket, de idő közben meglett, a Hartman krónikában szerepel.
      A csatolt metszet egy hamisítvány. A kis kép a mai budapesti Budát ábrázolja, a nagy viszont köszönő viszonyban sincs a kicsivel. A környezete az esztergomi várhegyen lévő budai palotára hasonlít, ha a hátteret nem vesszük figyelembe, akkor az Esztergomi Szamárhegy, de akkor meg kell fordítani a balt-jobb oldalt.

  • @Tigris-uh8hi
    @Tigris-uh8hi 10 років тому +1

    Herceg Ferenc - Sashegyi Sándor nyomán - a mai Holdvilág árokban lévő Weiszlich barlag mellett véli Árpád fejedelem sírját megtalálni.
    A probléma ezzel a következő: Anonymus - akire Sashegyi és Ő hivatkozik - Gesztájában azt írja, hogy Árpád fejedelem tisztességgel eltemettetett egy kis vízfolyás feje felett, mely KŐ MEDENCÉN(fürdőmedence) át ereszkedik Atillla városába.
    A Holdvilág árokban folyó patak forrása(feje) a Weiszlich barlang fölött van kb. egy kilóméterre. Tehát Árpád a Weiszlich barlangnál nem lehet eltemetve, aki ezt mondja, az lódit.
    Furcsa, hogy ezt a tényt senki nem említi.
    Az állításom igazáról bárki meggyőződhet egy túrista térképen, vagy a terepen.

  • @gr.gr.9886
    @gr.gr.9886 3 роки тому +1

    A metszet jobboldalàn 2 væroskapu bejàrat làtható, tehàt ott fal lehetett, s mögötte 1 nagy vàros..

  • @balibambosz333
    @balibambosz333 10 років тому +6

    Érdekes a videó!Köszi,hogy kitetted!Voltam ezen a helyen amit a videó mutat!A kőbánya az Érsekség tulajdona volt a régi időkben!(A Főszékesegyház köveit is itt bányászták!)Aztán azt követő időkben kőbányának államosították.De fent a hegyen van 1 érdekes kerek kő kör építmény!Nagyon nagy!Nekünk azt mondták,hogy karám!(A Kelta időkből gondolják a keletkezését!Az érdekes metszet képen is van 1 nagy kerek kőfal!Csak felvetődik a gondolat,hogy talán más célból építették a most alig 1m.-es köralakú kőfal építményt?Miért tartották volna ilyen bezárt helyen a teheneket,vagy a csordát?Vadállatokat,és egyéb állatok elkóborlása,vagy más állatok ellopása ellen gondolták itt a környéket járók.Az 50es években a Tsz.tartott ott állatokat!De a valódi okra,már senki nem emlékszik!A nagyméretű kő körön belül furcsa szabályos négyzetes gödröket láttam!Ezt a Kelta falu megmaradt részének mondták!A hivatalos útleírás,alig említi!Csak kicsi részben, a hegy túloldalára írja le a kelta lakóbarlangot!De akkor mi ez ott a Szamárhegy tetején?Véleményem,hogy van igazad abban amit ide kitettél!

    • @emanacio
      @emanacio  10 років тому +5

      Nem akarok nevet mondani de főkolompos azt mondja nincs ,és nem is létezik...
      Miért nem létezik?Miért nincs ott semmi?
      Nos ha jól emlékszem 4 királyunkat kiátkozta az egyház.
      Miért is?
      Talán azért mert Buda adta a királyt Esztergom az érseket aki koronázott. És nem úgy táncolt a király ahogy fütyülnek.De ez mögött más is lehet.
      Az ,hogy több más metszet is azonosítható .A metszeten ábrázolt tereptárgyak a megfelelő helyen vannak még a 250cm vastag várfal is a délikertben...
      Sőt még a fürdő is megvan a hegy oldalában ott ahol a mutatja.
      De a 150cm vastag templom fala is megvan a térképészeti magasságpontnál.
      A barátom forrása szerint a világháborúban a koronaőrség védte a hegyet és a kisebb gödrök lövészárkok. Felmerül a kérdés !
      Miért kell a koronaőrségnek egy olyan hegyet őrizni ami stratégiailag elhanyagolható ? Vagyis ott volt BUDA.

    • @antaltozser4531
      @antaltozser4531 2 роки тому +1

      hogy lehet eljutni ma az általad említett kerek objektumhoz?

    • @balibambosz333
      @balibambosz333 2 роки тому

      @@antaltozser4531 -Tudok könnyen válaszolni! Járok oda,gombát szedni! (Idős nyugdíjas vagyok!) Talán a Szerzőt kérdezi? A feljáróig autóval megyek. A Fárikúti úton, a második elágazásig,aztán jobbra,és egészen a Dankó ház mögött állok meg! Ott egy enyhe lejtős, gyalogos út, visz be az erdőbe.(Az autót lent hagyom.) kb.40 perc gyalog!

    • @antaltozser4531
      @antaltozser4531 2 роки тому +1

      @@balibambosz333 köszönöm a választ! engem konkrétan a Szamár-hegy tetején álló körfal érdekelne, amit a Buda Vetus metszeten ábrázolnak. Oda hogy lehet elmenni?

    • @balibambosz333
      @balibambosz333 2 роки тому +1

      @@antaltozser4531 -Könnyű megtalálni! -Most Búbánatvölgy felől, egy enyhén emelkedő gyalogút visz a (most Szamár hegy.) volt minden neve, hegytető felé.Balkézről elhagyjuk a 100 katona világháborús szikla felirat,az itt elesett honvédek emlékére.Aztán jobb kézről, az új elesett Honvédek emlékhelyet is elhagyjuk.-Aztán ismét figyelni kell bal kéz felé,a bozót benőtte az omladékos fal részt.(Nem teljesen a hegytetőn van.) -A hely eredetileg,kultikus csillagvizsgáló lehetett.Ezért épült ez a furcsa,hatalmas, kő kör!

  • @gergonagy4128
    @gergonagy4128 3 місяці тому +1

    Esetleg fém detektorral nem néztétek át a helyét?

    • @emanacio
      @emanacio  3 місяці тому +1

      Nem lát le 150cm mélységig, vagyis az utcaszintig.

  • @lajosmiko3671
    @lajosmiko3671 2 роки тому

    Köszönöm

  • @Tigris-uh8hi
    @Tigris-uh8hi 10 років тому +3

    Egyed Zoltán Pajzsvívő a fenti filmben bemutatott várat és várost a budapesti Róka hegyen és környékén véli megtalálni.
    A bejárásáról készült filmben a fenti személy igen sokat lódit. De a legjobb lódítása a következő: az 1590-es években - amikor a művész a fenti rézkarcot készítette - a Róka hegy környékén a Föld gyorsabban forgott, mint ma, ezért a Coriolis erő(valójában Coriolis elmozdulás) miatt a Duna a jelenlegi szintjénél kb. 20 méterrel magasabban folyt, mint ma, a Róka hegy lábánál. És a művész ezt a pillanatnyi helyzetet őrökítette meg.
    (Persze azt nem mondja el, hogy ki intézte azt el, hogy csak ott és csak akkor a Föld gyorsabban forogjon.) Zseniális ! Münhausen báró sehol sincs hozzá képest !

  • @4ndris8007
    @4ndris8007 7 років тому +1

    szia a metszeten vár mellett jobbról bal írányba lefut a dunába egy "építmény"(lépcsősor?) ennek nincsenek semmilyen maradványai a helyszinen?

    • @emanacio
      @emanacio  7 років тому +4

      Itt is láthatod profi stáb által klszített videóban:
      ua-cam.com/video/S06LkxgHCJc/v-deo.html
      És a helyszínen is. Az Akácfa utcát kétszer is átszeli.
      A jobbról lefutó fal a vöröskő utcában volt .

    • @4ndris8007
      @4ndris8007 7 років тому +1

      Köszönöm...

  • @retrobudapest
    @retrobudapest 7 років тому +1

    De ha nem megállapítható hogy a fal természetes vagy mesterséges kötőanyagból van akkor hogy állapítod meg hogy mégis csak fal?

    • @emanacio
      @emanacio  7 років тому +2

      Azóta találtam rá bizonyító eljárásokat. 2 helyszíni és 3 laboratóriumi.
      De a geológus nem vegyész, nem kőműves, nem építész és nem felfedező!
      A geológus azt mondja, amit lát még akkor is ha amit lát nem az amit mond.
      Pl. az egyiptomi rózsagránit, grandi diorit, diorit.

  • @DudasJenoZsolt
    @DudasJenoZsolt 8 років тому +2

    Esztergom, Burda hegy? Lehet, hogy BORDA hegy volt valamikor? A bordák védik az emberi szivet. Talán a "szívcsakrát" is...

    • @emanacio
      @emanacio  8 років тому +4

      +Jenő Zsolt Dudás A Burda szónak nincs jelentése és a felvidéken van. Szemben van Buda várával, Attila király városával.
      Ha kiveszed az "r"-t Marad a Buda. Vagyis Budai-hegység.

  • @zsozso2122
    @zsozso2122 10 років тому +1

    A metszet bal felső részén, a háttérben milyen város van?

    • @emanacio
      @emanacio  10 років тому +1

      Elméletileg az Új-Buda lenne, A metszeten oda van rajzolva ,de attól még nem ott van ,hanem csak arra !
      - A metszet azon része nem annyira kidolgozott mint a belátható táj.Nincs árnyék,fény,részletek. Csak vázlatos vagy nem látta már tisztán a tájat .
      - Akkoriban nem építettek 100-150m magas tornyokat ami a mögötte lévő hegy kb 300m magasságával azonos lenne.
      A mai tájhoz viszonyítjuk akkor pont Zebegény van ott. Ahol a tornyos épület helyéhez stimmel egy régi kápolna vagy kolostor rom. Most kilátó hely van.Pilismarótról a rév átkelőtől pont látni is no meg a Burdáról is ahonnan a videót készítettem. .
      Google map: 47.800818,18.912819 (illeszd be a koordinátákat) nagyításnál az alaprajz jól látható.
      A tájolás erre a pontra is ráillik.

    • @peregrinus6757
      @peregrinus6757 10 років тому +1

      ***** Azt azért érdemes tudni, hogy a mai budakörnyéki neveket néhány száz évvel később helyezték oda. Az, hogy valaminek ma Békás vagy Káposztásmegyer a neve, semmit nem bizonyít, ha ott nem lehetett soha gázló, mert rév az biztosan nem volt alkalmas egy lovas hadseregnek. Az érintett metszetet már Szörényi levente is csak mesterséges széthúzással tudta többé kevésbé illeszteni a mai Budához. Az Aranyhegy, Ezüsthegy, Rókahegy sem ment közelebb a Dunához, és magasabb sem lett. A metszeten viszont a Duna szélétől meredeken emelkedő hegyek vannak. Az pedig hogy a Duna a holocén elején hol járt nem érinti, hogy Aquincum építése és fennállása idején hol járt. Több mint 10000 év a különbség. Jól lehet viszont használni Luigi Ferdinando Marsigli Duna monográfiáját, ami a Duna Fölfedezése címmel magyarul is megjelent, arra, hogy a Duna ténylegesen hol járt a 17. században. Sokkal alacsonyabban, és sokkal keskenyebb volt a mainál. De ha ez nem lenne elég, akkor ott van egy igazi fúrásokon alapuló vízügyi szakmunka: Mike Károly. Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története. Érdemes tanulmányozni. Óbudánál nyoma sincs a hegyek aljáig nyúló ágnak és magas vízállásnak. Ezenkívül én is szívesen látnék egy olyan nézőpontból készült mai felvételt Óbuda felől Buda felé, amely egy kicsit is, legalább annyira hasonlít a metszetre, mint a Burda (eredetileg az oklevelekben Borda) hegyről készült fotó. Évekig kerestem, nincs ilyen hely!

  • @Kadocsa552
    @Kadocsa552 10 років тому +1

    Kedves Emanacio!
    Elismerésem a videóért. Egészen közel jársz a Régi Buda fekvéséhez, amely mint Pierre de Choque a bretonnak nevezett francia (Abban az időben /1502/ Francois-nak hívták e népet) lovag írja, körbe fogta Sicambriát = Atilla királyunk városát. Megközelítőleg 30 évvel korábbi Franciscus Iustinianus velencei katonadiplomata feljegyzése is tartalmaz ismereteket a városról és Alba Ecclesiaról, amikor Mátyás regnálása alatt járt itt. Azt írja: Sicambria városa egy a Duna fölé magasodó sziklás hegyen áll, amit akkor a franciák laktak, amikor Tróját felégették és ide száműzettek (ide menekültek). - A sZamar-hegyet ismerem, ez a hegy a régi Szt. György heggyel (ma Vaskapu) már nem tartozott a belső királyi területhez, mint az nagyon jól írja Oláh Miklós, titkár, püspök, esztergomi koronázó érsek, a Hungária (1536) című munkájában. Amit a hegy Észak-keleti részén találtál az valószínűleg az esztergomi Szent István gyógyító lovagrend Ispotálya lehetett (egyértelműen faragott falsíkok) másodsorban, ami maradványok mutatkoznak a Zamar-hegy déli részén, azok már a XIII. század végén a Déda ispán földje határainak újbóli bejárása idején - az örökösök kérésére -, már romokban volt. A határbejáró oklevél vonatkozó része, magyar fordításban, olvasható Noszlopi Német Péter tanulmányának mellékletében (Az Árpád-kori Buda nyomai a Pilisben (1955). Ami megtévesztő lehet az a sZamárkő említése de erre az 1740-es években keletkezett Marót (Bitóc) határának kijelölésénél külön kitér egy bírói kérdés: elkülöníti a földrajzi helyeket (A mai Maróti hegyek Hosszú-hegy oldalában állt Barát azaz Vért mezeje felett a sZamárkő (Chemarkew), ami nem azonos a sZamar-heggyel. - A BUR.DA hegy jó választás volt a nézőpont kereséshez. A hegy neve szumir-magyar nyelvünkből ered (Rene Labat szótárában megtalálható az eredeti sylabus). Jelentései a vízzel kapcsolatosak (vízgyűjtő /ciszterna, kút és forrás). - Köszönöm még egyszer a videót. - Valószínűleg azért nem vetted számításba a Szikán-hegy csonka maradványát, mert alig maradt belőle valami a várrombolások következtében (1699-1702) - 11-es út építése a 19. században és a kőbánya létesítése. Szépen kibányászták a sziklát a vár alól.

  • @janosfekete4417
    @janosfekete4417 7 років тому +3

    ÜDVÖZÖLLEK,MR.FUSION!--AZ EGÉSZ PILIS EGY ÖSSZEFÜGGŐ,VÁR ÉS ERŐD RENDSZER VOLT!

  • @rosenmayer73
    @rosenmayer73 6 місяців тому

    @emanacio. A Magyarságkutató Intézetet megkerested már a kutatások anyagával?

    • @emanacio
      @emanacio  6 місяців тому

      Nem kellett. Már tudnak rólam. A hírem hamar elért hozzájuk is.

  • @anikofarkas7756
    @anikofarkas7756 Рік тому

    De jó lenne tudni az igazságot !
    Minden tiszteletem az odaadó kutatáshoz !
    Azért van nekik olyan nevű hegyük .mert oda költöztek
    Pont mint a haza másik felét is elfoglalták 😞

  • @vitafild
    @vitafild 9 років тому +2

    2013- ban írtam A fényből szőtt szavak című kötetem, elég sokat voltam transzállapotban. Barátaim hívtak, hogy menjek el egy kirándulásra a Holtak völgyébe mert ott volt régen Buda és Attila városa és ott van Árpád sírja..... Én azt válaszoltam találkozunk a Búbánatvölgyben, és ez háromszor is előfordult, mindig kijavítottak, nem ott. Én mégis elmentem a búbánatvölgybe és felmásztam a szamárhegy tetejére, ahol hasonló köveket meg falmaradványokat találtam, meg egy nagy kődarabot rovásírással. Kétszer is visszamentem, ott biztos állt egy vár és nem is kicsi. Elkezdtem kutakodni mi volt itt, mert a fejemben szomorú énekek szóltak Attila népének eltűnéséről. Amit találtam Kézai Simon ide teszi Sykambriát, Attila városát.
    De i u 60 körül illírek is éltek itt, és itt találták meg a temetőt Solvana hercegnő sírjával együtt. Esztergom neve akkor SOLVA volt, meg az én Írói nevem is az, amit egy német médiumtól kaptam. Vannak képeim ha küldtök egy email címet elküldöm. Solvana

    • @emanacio
      @emanacio  9 років тому +6

      Katalin Kovács Véleményem szerint a hegy északkeleti csúcsáról (Buda melletti hegyről) taszították le Gellért püspököt 1049 ben. De a hideglelős kereszt is megfelel a leírtaknak A mai budapesti Budét 1260 körül kezdik el építeni. Vagyis az még nem is létezett és amúgy Pest-hegy volt.
      A déli csúcson volt a Pálos templom ,Budaszentlőrinc Fényes-hegy. A mondák szerint olyan magas volt a tornya ,hogy délidőben árnyékot vetett Buda vár főterére és falára.
      Minden Buda metszet ami 1595-ig készült ,az ezt a Budát ábrázolja.
      Miért kellett elpusztítani ezt a Budát?
      Nos kaptam rá választ az illetékesektől. idézem:"Volt egy kis nézeteltérés a király és az egyház között." Attól az embertől aki hagyott részünkre még egy üzenetet is: " Esztergomban Ősbudáról (Szamárhegyiről) soha ,semmilyen körülmények között nem szabad előadást tartani!"
      Talán azért mer a Szűz Mária-sziget (ma Helemba-sziget) a papoké volt. Volt ott nyaraló, kolostor,kápolna ,egy kút amiben csecsemő maradványait találták amiket az apácák szültek meg. Ennyit a vidámvasárnapról,a bűnök bocsánatáról ,a szeresd felebarátod, ne ölj...
      Alba Regia,Alba Regale vagyis Fehérvár városa amit Szent István alapított ott volt a Garam folyónál Nána és Garamkövesd között. (Nána Hrsz 1369) Ezt is eltüntették..

  • @emanacio
    @emanacio  11 років тому

    Igen ,volt benne vicc is: Aqvinkumot a rómaiak a víz alatt építették.
    Zimmermann rajzán a "B" helyén látszódik Visegrád a hegy tetején. Igaz elötte van Zebegény Ezt a videóm elején a három hegy bal oldali csúcsán is lehet látni
    Még az is lehet mindegyikünknek igaza van .De ez csak akkor lehetséges ha a "Buda"jelentése "Királyi központ".
    Mert Mátyás király is a pestis járvány idején egyszer Buda és Visegrád között ingázott .1479 De 1480-ban Budán volt az újabb járvány idején.

  • @emanacio
    @emanacio  9 років тому +1

    www.google.hu/maps/@47.8216772,18.7245781,513a,20y,90h,82.36t/data=!3m1!1e3

  • @palpalos2336
    @palpalos2336 11 років тому +1

    Zoli! Lehet, hogy az elmélet téves, de a módszer nem rossz. Egy ilyen helyszíni bemutató videót te is készíthetnél az igazságról.

  • @emanacio
    @emanacio  11 років тому

    Bocsánat a videóban még van néhány pontatlanság :
    -Leprosurum ---Leprások
    -A kerek tó nem ott van ahol mutattam Esztergom felé,hanem a másik oldalon,kicsit odébb.

  • @emanacio
    @emanacio  10 років тому +1

    Feltöltöttem egy előadást "Egyszer volt Buda " néven melynek hamarosan lesz folytatása is.
    Ha bárki kételkedne ,nézze meg a Nuremberg chronicles BVJA és a vulgo Ofen metszetet és keresse meg a fény irányát .Mind a két metszet ugyan azt a Budát ábrázolja (az egyik kb. a Vaskapu felöl a másik a ma Helemba sziget felől készült.)
    Ezt a Budát..

  • @nagyzoltan1025
    @nagyzoltan1025 7 років тому +1

    Az ásatási engedélyt újra kli kéne kérni. Ja ha nem adják ki akkor bírósági úton kellene kiperelni.

    • @emanacio
      @emanacio  7 років тому +2

      A probléma ennél jóval összetettebb .
      Egy hasonlattal mutatnám be:
      ua-cam.com/video/vWO_RwCr3Vw/v-deo.html
      Szereposztás:
      Az ember: magyarság
      patkány:: sion

    • @nagyzoltan1025
      @nagyzoltan1025 7 років тому +1

      Itt nem erről van szó! Bár kiétség kívül nagyon hasonlít. Én szerintem meg kellene próbálnunk. Ki lehet bírósági úton is kényszeríteni az engedélyt.

    • @emanacio
      @emanacio  7 років тому +1

      Márcsak egy tökös ügyvéd kell hozzá.
      Amúgy meg aknamezőn élmény a régészkedés.

    • @nagyzoltan1025
      @nagyzoltan1025 7 років тому +1

      Nem kell hozzá az sem. A laikus felet a bíróság kioktatni köteles.

    • @nagyzoltan1025
      @nagyzoltan1025 7 років тому +1

      Kiderül, hogy a kiráőlyi város Fehérvár sem Székesfehérvár. Nagy durranás

  • @emanacio
    @emanacio  11 років тому +3

    Köszönöm a figyelmeztetést de a geológiai kutatásokon már rég túl vagyunk. A Szamár -hegy mellett is volt melegvizes forrás.Sőt kő és ércbánya is. Az erdőben nem szokott cseppkő teremni ! A Duna mentén pl 35m mélység után 4-8 m vastag szénréteg van .Ez alatt üreges mészkő töménytelen mennyiségű ivóvízzel...
    A Búbánat -völgy bejáratánál a római őrtorony romja a mai napig megvan. Vagyis a Duna nem volt sokkal magasabb akkor mint most. Egyenlőre ennyi információt osztanék meg.

    • @balibambosz333
      @balibambosz333 2 роки тому

      -A vízügy,és az eocén, beszámolót,hallgattam,idős Nyugdíjas fúró mestertől.(Ásvány,szén,egyéb kutatást végezte a környéken.) Furcsa volt elolvasni,itt. Az idős mester,elfeledve,mindenkitől távol, halt meg!Jegyzeteit,jelentéseit,rég megsemmisítették.Dunából van a polgároknak az ivóvíz.(Lehet,hogy kicsit kovidos?) De ezt a nagyon jó minőségű ivóvizet ,semmire se használjuk! -A régi kutatások eredményei nélkül is, okosak vagyunk! -Ezt gondoljuk! De néha tévedünk!

  • @Csaba_vezer
    @Csaba_vezer 10 років тому +1

    Eltűnt a hozzászólásom. :( Törölted?

    • @emanacio
      @emanacio  10 років тому

      Nem töröltem semmit. Lejjebb van.

    • @Csaba_vezer
      @Csaba_vezer 10 років тому +1

      emanacio - Mr.Fusion Pedig végigfutottam az egész beszélgetést mégse láttam. Biztos a youtube szórakozik. :)

    • @emanacio
      @emanacio  10 років тому

      Csaba vezér Légyszíves írd le mégegyszer ha fontos. Ez nem az "Attila Király Városa Alapítvány" vagy Pajzsvivő oldal aki cenzúrázza a bejegyzésket és csak a megfelelő jelenhet meg.

    • @Csaba_vezer
      @Csaba_vezer 10 років тому

      emanacio - Mr.Fusion Már látom. Valami gikszer volt a rendszerben. :) Miután hozzászóltál ahhoz a mondandómhoz, amit nem láttam, megjelent. :D

  • @sambalaful
    @sambalaful 6 років тому

    Köszönet a fáradozásodért és az eltöltött sok idődért ! Jól látom, akkor ATILLA városa Szlovák területen van ?

  • @akospolgar5505
    @akospolgar5505 2 роки тому

    Jó lenne a metszetet és egy ahhoz hasonló fényképet egymás mellé tenni !

    • @emanacio
      @emanacio  2 роки тому

      Virtuális kirándulás című videóm segít ebben
      ua-cam.com/video/UuEwsOgtUg8/v-deo.html

    • @akospolgar5505
      @akospolgar5505 2 роки тому

      @@emanacio Műhold felvétellel való bizonytalan összehasonlítgatás helyett egy bizonyos helyről, pl. Burda-hegyről készült álló fényképet és Dillich 1600-ban készült metszetét egymás mellé helyezni, s azt közzé tenni hasznosabb lenne

    • @emanacio
      @emanacio  2 роки тому

      @@akospolgar5505 Akkor a Buda Székesfehérvár felől című metszet , akkor még egyben volt a vár és az is a Burdáról készült.
      ua-cam.com/video/VxJe6RCsGt0/v-deo.html

  • @laszlodunai9680
    @laszlodunai9680 5 років тому +1

    Mindig is mondtam, hogy nagy hiba volt az SZDSZ nek bezáratni Lipótmezőt.

    • @emanacio
      @emanacio  5 років тому

      Szerintem a szövegértelmezési problémával küzdőkön, a diszlexiásokon, a műszaki analfabétáknak és a funkcionális analfabétákon ott sem tudnának segíteni.

  • @emanacio
    @emanacio  9 років тому +1

    www.google.hu/maps/@47.8128046,18.6065069,1982a,20y,90h,81.69t/data=!3m1!1e3

  • @zsozso2122
    @zsozso2122 10 років тому

    Pont ez az! Ha annyira részletesen meg rajzolja a lovak lábának árnyékát, és ez egy katonai metszet, miért rajzol oda valótlant is???
    Ez a magyarázat emlékeztet engem az akadémikus zagyvaságokra...

    • @emanacio
      @emanacio  10 років тому +3

      A domborzat ábrázolása ,a fény és árnyék ,az objektumok elhelyezkedése sajnos tökéletesen ráillik a Burdáról való kilátásra és a ma fellelhető romokra. Egy grafikus vagy festő pont ugyan így tudná ábrázolni mint a Tullius metszeten csak épületek nélkül.
      Míg a Róka-hegyre való rálátás sajnos nem stimmel a metszettel és a fény sem.
      De van egy 1617 metszet ahol egy török és egy vitéz áll ...ahol a fény-árnyék, domborzat stimmel ha Csömöri M0-ás felhajtóról a mai Budapestre tekintünk. Sajnos ez a metszet nem illeszthető rá sem a Tullius,sem Dillich, sem Zimmermann metszetre.
      De felajánlom neked is ,hogy bemutatom a mi eredményeinket ha érdekel. Csak egyeztessünk egy időpontot.
      Én voltam a Róka-hegyen,Ezüst-hegyen is egy párszor csak azért ,hogy a Tullius metszet tanulmányozása során minden körülményt figyelembe tudjak venni a helyszín beazonosításában.
      Nekem ez lett az eredmény.
      Azért mert a véleményünk nem egyezik Ős Buda helyéről ,nem haragszom senkire. Bemagyarázni sem akarom senkinek a Szamár-hegyet és környékét csak ha meglátja valaki eldönti maga.
      A Duna csakugyan folyt Szentendre síkságon Csillag-hegy felé csak az kb 10-100'000'000 évvel ezelőtt volt mielőtt a Visegrádi-hegység kialakult volna .

    • @zsozso2122
      @zsozso2122 10 років тому +1

      emanacio Te azon a hegyen találtál valami romot, vagy akár azt a lefelé menő falat?

    • @emanacio
      @emanacio  10 років тому

      Zsolt András Éliás Igen.

    • @zsozso2122
      @zsozso2122 10 років тому

      emanacio Mert én álltam azon a falon...

    • @emanacio
      @emanacio  10 років тому +2

      Zsolt András Éliás Bejártam én is a Róka-hegyet ,láttam én is a fal maradványokat feljegyeztem a helyzetüket ,betájoltam katonai tájolóval az ezüst -hegyről és felszerkesztettem a metszetre de a Tulliusi metszet akkor sem illik rá. De mint a videóban említek egy párbeszédet (egy olyan ...igazgatóval aki mindent tud Esztergomról és környékéről) az szóról-szóra igaz:
      "-Mi van a Szamár-hegyen?
      -Nincs ott semmi.
      -De uram találtunk romokat .
      - Az nem létezik mert mi mindent átvizsgáltunk.
      -De ...uram az egyik lépcsős kialakítású 4m magas, a másik 15*25m es 8-10m magas fallal .
      -Az nem igaz, mert nincs ott semmi és ásatási engedély úgysem kapnak!"
      Vagyis az igazgató tudja mi van ott csak nem akarja megosztani mert politikai ,vallási érdekeket sértene az igazság ,továbbá a történelmet is át kellene írni.
      Nekünk ennyire segítenek a helyi tudományos emberkék.
      Én a metszet alapján dolgoztam ,látószög szerkesztése a domborzati pontokhoz,látószög irányba milyen objektumok esnek+ a fény iránya...Egy térképre rászerkesztve ami a domborzattal azonos körzővel ,vonalzóval és megvannak az épületek helyei ahol kutatni kell..Mert a falakat is el lehet hordani de a hegyeket nem.
      De szerintem gyertek ki és nézzétek meg . Egy nap alatt bejárható vezetéssel, különben nem tudjátok összehasonlítani a két különböző eredményt.

  • @zsozso2122
    @zsozso2122 10 років тому +1

    Népmeséink hősei is ilyen erdőkbe keverednek…
    Csak aztán ők ki is jutnak onnan.

    • @zsozso2122
      @zsozso2122 10 років тому +1

      Mert?

    • @zsozso2122
      @zsozso2122 10 років тому

      ***** Akkor úgy mondom, hogy hősünk rossz úton jár, bár lelkes.

    • @emanacio
      @emanacio  10 років тому +3

      Zsolt András Éliás Nos elérkezett a mese vége:
      És a hősünk jó úton járt és nyert.
      Sajnos ezt a kutatást fölényesen és megcáfolhatatlanul nyertük.
      Mi "LÁTÓ"-val dolgoztunk.
      Minden tárgyi bizonyítékkal együtt megvan a templom és a várfala is ahogyan a metszeten a Szamár-hegy térképészeti magasságpontjától 8 méterre van a csonka torony romja.
      Erre mi semmi alapítványi támogatást nem kaptunk és nem kapunk .Pusztán csak az igazságot táruk fel mert ez számunkra egy jó kihívás volt.
      A videók leírásaiban mindent információt megtaláltok ha kimentek terepre ellenőrizni mert addig úgy sem hiszitek el..
      A Zolinak is említettem ,hogy ezt nem lejárató kampánynak szántam csak a tisztánlátást miatt. Remélem sikerült gazdagítani a tudásotokat és sok tapasztalatot szereztetek. A ti kutatómunkáitok eredményéhez gratulálok mert az a XVI.századból származó romok. Én a továbbiakban már nem foglalkozom ezzel a témával. Mert megtaláltam a piramisok építésének a technikáját és a technológiáját,szobahőmérsékleten folyik a mészkő, a gránit és a diorit..

    • @laciihasz4734
      @laciihasz4734 9 років тому

      +emanacio - Mr.Fusion
      ,,Minden tárgyi bizonyítékkal együtt megvan a templom és a várfala is ahogyan a metszeten''
      a metszet keszitoje nem jart magyarorszagon, ezt a metszetet is egy masolat utan keszitette el.
      az egesz kutatas egy veletlenszeruen szerkesztett masolatra epul.
      ,,Sajnos ezt a kutatást fölényesen és megcáfolhatatlanul nyertük.''
      hat nem.

    • @emanacio
      @emanacio  9 років тому +1

      +Laci Ihasz
      Ezek szerint ha elpusztítanák az Eiffel-tornyot 300 év múlva Londonban keresi mert oda van írva.
      www.panoramio.com/photo_explorer#view=photo&position=0&with_photo_id=123430301&order=date_desc&user=7714610
      A "véletlenszerűen szerkesztett " metszettel az a gond ,hogy véletlenül stimmelnek a tereptárgyak és véletlenül a Régészeti topográfiában (5) sem szerepelnek ezek
      De a régész is erre a metszetre véletlenül rátette az ujját és azt mondta "Az Ákos palotája!"
      Véletlenül találtak ott arany tarsoly lemezt.
      Véletlenül túl sok az "AXIÓMA" a történelemben amit tanítanak.
      Aki nem látta a saját szemével ,megértem .hogy hitetlen. A videó nem adja vissza a méreteket.

  • @fenyvesilaszlo7661
    @fenyvesilaszlo7661 7 років тому

    A szamár hegyről csak egy ötlet: a közép-ázsiai szkíták önmaguk által használt megnevezése a "szaka".. és ahol az ő váruk állott, az a szakavár-hegy... szakvár-hegy... szamár-hegy... talán...

    • @emanacio
      @emanacio  7 років тому +2

      Szerintem más megközelítéssel próbáld!
      Az irigy és fukar nyugati jujdejókeresztények, hogy a legősibb népet lejárassák barbár pogány népnek beállítsák, elnevezték a várukat szamárvárnak, hiszen csak a németek hívták Eselburgnak. Ami később ecilburgank ejtették -ennek viszont nincs jelentése. Az eselburg = szamárvár,
      Hangzása: translate.google.com/?hl=hu#de/hu/esel%0Aburg
      A Szamárhegy egybe van írva. Nem a magyar helyesírás szabálya szerint kötőjellel.
      mapire.eu/hu/map/secondsurvey/?bbox=2091479.5225675283%2C6074457.803794359%2C2094742.4282124517%2C6075800.229103616
      Miért is?
      Talán azért mert a habsburgok is németül beszéltek

    • @balibambosz333
      @balibambosz333 2 роки тому

      @@emanacio -Érdekes,és precíz magyarázat.( Hihető!) -Ott arra járva,megkérdeztem az idősebb,és témában jártasabb embereket.Csak annyit mondtak,ott fent a hegyen volt a Kelták vára. (Egy Kelta faluról is beszéltek.)Hogyan mondják, a Kelták ősi nyelvén, ezt a helyet? Jaa! Hivatalosan itt soha nem volt kelták! A másik hegy oldalában van egy kézzel épített,vésett,kelta lakóbarlang! (-Az útleírás könyvből idéztem.) -De hogyan lehet,egy kelta lakóbarlangból,több mint 300 db kelta halott? A hegy oldalában É-Dél irányban,végig egy temető van! Az önkéntes sírfeltárók mutatták! Valami nincs rendben a környék ,régi temetőivel? -Túl sok az eltemetett halott! Aztán a többi temető is? Ha nincs ott semmi? Minek vitték oda,a rengeteg embert eltemetni?-Valaki mondott olyat,hogy nagy városokhoz,nagy temetők is tartoznak.

    • @emanacio
      @emanacio  2 роки тому +1

      @@balibambosz333 Ez a térség volt a királyi központ

    • @balibambosz333
      @balibambosz333 2 роки тому

      @@emanacio -Tisztelt @emanacio - Mr.Fusion! -A videó nagyon jó! Köszönöm,hogy kitette! -A környéken gyerekeskedtem. -Nekünk akkor azt mondták a hatalmas összedőlt romos épületekről,hogy a Tsz.( Termelőszövetkezet) összedőlt istállói, Tehenészet elpusztult,állatnevelő telep. (A Háborúban, a bombázásokban, pusztult el!)-Az csak később lett egy gondolat,hogy miért építenek egy tehén istállónak ,méteres vastag falakat? (Valószínűleg a romok,és minden egyéb,az a királyi központ,elpusztult,vagy elpusztított ,maradványai,amiről a videóban beszélt!)

  • @zoltanbereczki8067
    @zoltanbereczki8067 7 років тому

    Többször is úgy mondod: "épület-komplexus". Ne hiteltelenítsd a mondanivalód ilyesmikkel.

  • @emanacio
    @emanacio  9 років тому +1

    www.google.hu/maps/@47.82496,18.7982052,503a,20y,180h,82.36t/data=!3m1!1e3