Véget ért Hszi Csin ping a Kínai Népköztársaság elnökének hivatalos budapesti látogatása
Вставка
- Опубліковано 9 тра 2024
- Kapcsolunk Barna Péterhez a Liszt Ferenc Repülőtérre, ahonnan élőben közvetítjük Hszi Csin-ping a Kínai Népköztársaság elnökének és delegációjának búcsúztatását.
Nagy segítség volt Kína a járvány alatt?
Aha!
Ottani laborból engedték világkörüli útra a "halálos kórt".
Aztán a kormányközeli cégek jól megszedték magukat a lélegeztető gépek meg a maszkok bizniszén.
Utána meg jól leoltották a megfélemlített és megzsarolt lakosság nagy részét!
Köszönjük szépen!
Köszi az új munkahelyek tízezreit is!
Csak azt felejtették ki, hogy ezeket a munkahelyeket vendégmunkások töltötték be, nem magyarok!
Pakisztániak,
Indiaiak,
Bangladesiek meg Kínaiak!
Meg amit még nem tudunk.
Köszönöm a "hiteles" tájékoztatást!
Sok a halandzsa, non-stop előadásban. Figyu, felmentek a lépcsőn oszt besétáltak az ajtán, bent leültek, majd becsukták az ajtót, kigördűlt a repcsi oszt utána fel is szállt. Na, ezzel akkor meg is volnánk.
Maradhatott volna még pár napig!
Nagy segitseg ez a magyar csaladoknak!😮
Az uj Brezsnyev elvtars meglatogatta az uj Kadar elvtarsat.
Bár így lenne
Visszahoznák azokat a szép boldog békeidőket
@@tetuhintasjeno7577 régi szép idők. Gyönyörűen akasztottuk a rendszerellenes liberálisokat. Volt államosítás, rendőrállam, központi propaganda. Nem kellett gondolkodni meg ilyen gyanús dolgokat csinálni. Volt alkohol szinte ingyen.
@@tetuhintasjeno7577 Ugye visszasírod, amikor kivárva az ablakot az útleveledbe, mehettél a "járó" valuta kereteddel külföldre zokniba, vagy cipőtalpba dugott pénzzel. Sok sikert neked! Kívánom, hogy Neked sikerüljön! (meg mindenkinek aki visszasírja azt a rendszert.
@@thaifold Jelenleg sem tudok külfödre menni pénzhiány miatt 20 évem alatt sose voltam a határokon túl szóval ez engem nem érint
Én azért sírom vissza mert az a rendszer a magamfajta életképtelen hátrányos helyzetűeknek kedvezett a mai rendszer csak az életerős előnyös helyzetűeknek kedvez akik kihasználhatják a magamfajtákat szerintem ez embertelen és igazságtalan
@@janosnecsaszar8400 Az államosítással totál egyetértek a rendőrállam az a rendszer egyik kevés hibája volt a központi propagandára meg szükség volt hogy ne ferdüljön el a nép gondolkodása burzsoá irányba
A magamfajtáknak kedvezett az a rendszer ugyanis én hátrányos helyzetű vagyok így a kapitalista világba és a fene nagy szabadságba nem tudok magammal mit kezdeni nekem kell egy erős támogató háló pl az állam
Hidd el nem mindannyiunknak való a liberális demokrácia a kapitalizmus és a szabadság pl én ezekkel nem tudok mit kezdeni nekem előnyöm nem származik ebből
És nem egy 80 éves boomer vagyok hanem egy hátrányos helyzetű 20 esztendős fiatal a szabadság rabláncán
A riporter ugye 2 nyelvű, sokat téveszt nem mindig fejezi ki jól magyarul.
Eladták már végérvényesen már többfelé az országot.
Elején a riporter úgy beszél mint a szinkron tolmács a Forma 1 futam után. Biztos nehéz normális embert találni erre amit itt műveltek
FREE TIBET‼️
Elvileg az új beruházások háromnegyede kínai.Nem sok lábon kéne állnia egy gazdaságnak, hogy minél stabilabb legyen?
Mint malac a jégen... 🤔🤔🤔
Brüsszel szerint nem. Össze kellene omlani a nagy Ukrán szerelem terhe alatt
@@TheBoralt Jaj, hagyjuk már ezt a brüsszelezést! Nem ők mondták a röfinek, hogy kiadja az országot Kínának!
Ki volt az az elmeroggyant,aki ezt az ocsmány neonzöld ótvar színű nyakkendőt adta a kolostormalacra? Ilyet még egy színvak kecske se venne fel…. bár ez a Holdról is látszik olyan ronda.
Vajon viki megkìnálta kisfiúkkal, vagy mi megy a nerben?🤔
Egek Ura! Ez a szpíker össze-vissza beszél!
Kirúgják a Néppártból: "Már épp menni akartunk!"
Kivándorolnak az olimpikonok: "Mi küldtük őket ajándékba!"
- Valósághamisítás - univerzális megoldás minden kommunikációs helyzetre! 10-ből 10 köpönyegforgató ezt ajánlja. A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg elmeorvosát.
Ja munkahelyek a keleti vendégmunkásoknak
Ki ez s beszédhibás???
Megállt a súgó gép?
Te mért kritizálsz mindenkit. Azt hiszed, hogy te jobban csinálnád akkor jelentkezzél, hogy te egy tökéletes riporter leszel.
,
@@vandyke4945
Ekkora butaságot. :)
Az ember ebből él. Ez a foglalkozása.
És legyünk őszinték szarul csinálja.
Gondolom te is valamivel töltöd az életed. :)
Ha szarul csinálod kint ez az arc akkor hagyd abba.
@@vandyke4945aki magyar anyanyelvű az nem igy beszél.
@@vandyke4945 !💯👏👏👍❣️
Balról a qurvák állnak egy férfi oldalán 🤣
..mèrt nem marad itt,
mint a többi kìnai..??
A Taszári repülőtérről nem esett szó. Állítólag egy kínai ( hongkongi cég vette meg ) Magyarország második legnagyobb repülőtere ami jelenleg tartalék repülőtér hatalmas szabad területtel .
Tavarisi konyec .....ja mégsem...újrakezdik
🎖🎖🎖🎖🎖
Megvettek minket Yuan-ra
Van akinek biztos jó lesz❤
Hát akkor most, kínai nyelven kell tanítani a gyermekeinket majd?
Angol
Orosz
Kínai
😂😂😂❤😂😂😂
Magyarország totális eladósítása a kínaiaknak a következő szintre lépett.
"ezeöccàz lèccivesz.."
@@zsoltczigler6475 Hát nem pont erre gondoltam. 😁
Így valahogy.
MOL tudott adni kerozint nekik? Nehogy besűljünk aztán ugrik a 18 db megállapodás! 😂😂😂
már fordul...már fordul😂
Kínai gyarmat lettünk...
Sajnos még nem. Ha eltűntök innen, akkor majd én is eltűnődöm ezen. 😁
Helyes én teljes mellszéleséggel kiállok a magyar-kínai barátság mellett
Hiszi a Piszi
😆😆😆😂😂😂🤣🤣🤣
Mi a jó édes és sokat használt büdös aki meg mutatta nektek először a nap világot!!!
Nyüszítsetek kis veresek hangosan nagyon hangosan!!!
Fő a jó indulat!!!
Ti nektek büdös a munka és nem másnak!!!
Ha van meló az a baj!!!
Ha nincs meló az a baj!!!
Szardarabok!!!
😆😆😆😂😂😂🤣🤣🤣
A kis veres bundámat a szögre akasztottam
Szóval legyünk zöldek és letettük a voksunkat az elektromos autó mellett!De azért kell új kőolajvezeték😅😅😅😅 kínai elnök elfelejtette elvinni magával hőn szeretett O1Gnket !!!!
Több lábon állás. Ma még nem teljesen biztos, hogy a villanyautó jelenti a jövőt. Azonkívül elsősorban nem az autózás fogyasztja a sok energiát, ellentétben a sötétzöld, életminőség-ellenes bandák hantáival. Pl. konkrét adat, a 80-as évek végéből: Magyarország teljes energiafelhasználása 30 millió tonna kőlaj-egyenérték. Ebből az autók fogyasztottak el 2 milliót. Az arány most is hasonló.
De a mérgek legalább a mi patakjainkba folynak🇭🇺
Valami kell, hogy az egész stoyból jusson az átlagembernek is❤
@@winteriscoming-rr4kp A "mérgek" csak KÖVETKEZMÉNYEI egy hosszú következmény láncolatnak, amelynek valahol az elején az eu nagyon szigorú diktátuma áll: le a benzines és diesel autókkal!
A probléma az, hogy itt a természetes, magától végbemenő technológiai-gazdasági fejlődés MEGERŐSZAKOLÁSÁT láthatjuk. Politikai diktátummal, mint egykor a vörös szocializmus idején. Amikor kiadta parancsba a Párt (mély meghajlás) hogy ennyi és ennyi acélt kell termelni ... sőt hogy a jelen videóhoz is aktuális legyek, volt valami népi kohó ötlet is... Az eu diktátuma alig valamivel értelmesebb és emberségesebb a népi kohónál vagy épp semmivel.
Az, hogy gombamódra épülnek az akkugyárak (a nagy nyugati országokban is!) ennek a rendeletnek a következménye.
A baj az, hogy a bumburnyákok nem látnak tovább az orruknál. Az akkugyárak ellen tiltakoznak, az eu diktátuma ellen pedig egy nyekkenést se adnak ki magukból. Emiatt számomra hiteltelenek és akkor finom voltam.
❤️❤️❤️🇨🇳🇭🇺❤️❤️❤️
Putyin nem lesz féltékeny?
rád?
Kínai gyarmat
Better than the American colonies
China has high technology... Just wait a couple years
Is, de mintha 3 felé szakítottak még nem nyíltan, de 3 " nagy " nemzet szaggatja az orszag testét.
Mitől mő meg az energia...jaaa a környezetszennyező elektromos autó😂😂😂 a vizeinket levegőnket földjeinket megmérgezik
@@mariabukkszegi1702 A magyar föld a mindent megmérgező ostobaságot is kibírta. (Az ellenzékiek öngyilkos ökörségét is kibírja.) Egy kis ipar meg sem kottyan nekünk, EGY HELYRE JÁRUNK VELETEK DOLGOZNI, VÁSÁROLNI, NYARALNI, MÉGIS ÉLÜNK.