Nem gondoltam volna, hogy 5 évvel a rá szavazásom után abban reménykedem, hogy végre érjen véget a Karácsony-korszak és Vitézy Dávid vegye át a város vezetését. Legyen végre szakértő, pártfüggetlen vezetés. 5 éve nem tudom megmondani, mihez ért a jelenlegi főpolgármesterem, 5 éve nem történik szinte semmi a hiperpasszív óhéber hadován kívül. Képtelen vagyok megtalálni: egyáltalán mit csinált az elmúlt években ? Nem volt könnyű az elmúlt 5 év, COVID, eneergiaválság, UKkrajna, stb. - de messze nem kellett volna ennyire szörnyűnek, nullának, elvesztegetettnek lennie. Sajnos igaz a vélemény: Budapestnek nincs még újabb 5 éve Karácsony Gergelyre.
Szerintem karógeri biztos a győzelmébe, ezt beigérték neki eddigi cselekedeteiért, ezért hagyta itt Budapestet és elment Salgótarjánba kampányolni. A belpestiek is és az itt lakó külföldi egyetemisták is segítenek neki. Budapest kétarcuságában nem szabad bízni!
Azonnal reagált a bolgár bálna vádjaira a köztársasági elnöki hivatal: Dr. Sulyok Tamásnak nincsen takargatnivalója. Törvénybe ütköző szerződés megkötésében soha nem működött közre.
Szerintem mindegyikünknek vannak olyan mondatai , tettei fiatalabb korából, amire most nem lenne büszke….🤔 Nézz mélyen magadba , és találni fogsz te is!
8:45 Nem tudom, hogy 06. 08-án miért engedélyezi a rendőrség a Tisza Párt gyűlését, pont a választásokat megelőző napon. Mint ahogy azt sem értem, miért kap engedélyt a Várkert-Bazár előtti tüntetésre, a Hír TV kihelyezett képviselő választási vitájának idején, ahova Petyus is meg lett ugyan hívva, de nem vállalta a részvételt. Helyette az Bazár előtt bazári majmot játszik.
Karácsony együtt fényképezkedett Dobrevvel, akit babusgatva magához ölelt és úgy rebegte " te vagy a legalkalmasabb miniszterelnöknek". 22-ben még Makizajjal volt inkább.
Már megint nagyon jó volt a vezércikk műsora és köszönet érte mindenkinek aki dolgozott a műsoron hogy láthassuk most is!!! Hajrá Fidesz KDNP és hajrá magyarok
@@BOOGEYMAN-cv1pm Igen, a fudant, a belgrádi vasutat és társait támadjuk. Most pedig olyan beruházásokat állítanak le, amik iskolák, kórházak, rendelők, parkok, stb. felújítására voltak kiírva. Megint szajkózod a butaságokat, miközben kérdésekre nem válaszolsz.
@@BOOGEYMAN-cv1pm Szó szerint mondom! Ezek bármit elkezdenek mantrázni amit a szájukba adnak. Ha a szivárványos térdelés szükségességét, akkor azt. Ha a NATO bevonulását Ukrajnába a "békéért", akkor azt!
Halló! Én a nyomdából telefonálok, és érkezett egy megrendelés aminek csak a cimét tudom - Be nem váltott főpolgármesteri ígéretek " Érdeklődnék hogy hány oldalas lesz?
Jajjjjjjj, ne adjanak már ötleteket Karácsony Gergelynek! Még utóbb tényleg ebből az ötletekből tartja fenn magát! Aki ezt elnézte öt évig az a legnagyobb probléma. Senki de senki nem akarta eltakarítani őket. Élősködtek.
Szép társaság! A nemzet kitartottjai, eltartottjai. 100 millás Merciért úgy tűnik megéri odaülni és felmondani a leckét a kedves Rogán úrnak. Semmi morál és erkölcs.
Az ATV-n Pulai - Újhülye és Slampert M. beszélgetése alatt percekig Poloska P. heti kampányprogramját mutatták. Á, ez nem ptikai hirdetés, dehogy. Időpontok, helyszínek.
Vagy lehet csak arról beszélnek, ami konzekvensen érdekli az ATV nézőit. Mivel a közpénzből finanszírozott ruszki propagandamédia egyik platformja sem számol be erről, így valakinek be kell. Be lehet, vagy már ez is tilos? Őket ez érdekli, titeket pedig MP női szemüvege. Nem vagyunk egyformák.
@adicsal6821 Miert hivnanak be barmelyik mediumba egy nyilvanvalo psziches problemakkal kuzdo kezeletlen beteget? Szabhatnal mar hatarokat a fantazmagoriaidnak.
@@user-rs9py9yr1r Mindannyian főpolgármesterjelöltek. Milyen alapon szelektálna a köztévé? Egyébként meg hívta az RTL és az ATV is. Mindig van valami kifpgása. Tisztára olyan ez a Poloska, mint Kamu Geri.
Mar miert is lett volna?Meg csak azt sem hallani,hogy nyomoznak.Igaza van az EU-nak.Nincs jogallamisag hazankban csak nem ugy ahogy ok ertik,hanem forditva.A Bitcoin banyaszat miatt tortent valami.Igaz csak majdnem leegett a varoshaza es loptak az aramot,a polgarmester veje 40 millios megbizasokat kapott.Tortent valami?Cegledi 6 milliard,Cseh kataka 4,5 milliard a szmarfeju Tordai haza meg mindig all es meg hosszan folytathatnam de elkopna a billantyuzet mire a vegere ernek es nem tortent semmi.Ja Nyomoznak.Ennyi
A magyar bíróság tele van posztkommunistákkal. Az ördög ügyvédje Szegedi Csaba pere évek óta húzódik. A vezető bírók, jogászok bejárnak teázni az usa nagykövetségre! Na ez az igazi jogállamiság. Nincs semmi látnivaló, minden mindennel összefügg!🎉
35:30 Minden benzinkútnál kéne min. 1-1 db elektromos feltöltőt kihelyezni, s a társasházak, közintézmények, plázák, stb. mélygarázsaiban is. Amíg a töltő-hálózat nincs széleskörűen kiépülve, addig sok kényelmetlenséggel jár az elektromos meghajtású autózás.
Az autózás így is drága erről nemcsak a Karácsonyt bábként használó Csótánybrancs tehet, hanem az Orbán kormány is. Mai Brent hordonkénti ár 82,88 dollár. Na ez kb annyi, mint amikor 250 forintot fizettünk annak idején. A Dollár árfolyama gyakorlatilag ugyanannyi. Következésképpen a kormány jóvoltából 350-370 forinttal fizetünk többet. A közterületek fenntartására, parkolók építésére kitalált leány nevén súlyadót azért vezették be. Most átkeresztelték teljesítmény adóra, mert így még többet tudnak lehúzni, miután a súly nem változott, de a teljesítmény viszont növekedett. Ezért viszont minden parkolás ingyenes kellene, hogy legyen, mivel egyszer a súly/teljestmény adóval kifizettük és nem mellesleg közterület, ami nem egyesek tulajdona, hanem a közé. Tehát a parkolási díj is egy normálisan működő jogállamba nem létezne. A bűnösnek kikiálltott orosz Moszkvában ez ingyenes. Nocsak! ott jogállam van?
@@P.Helga_Villamos_gepek_terveze Részemről szarkazmus volt. Székely ember vagyok 3/4 évszázada. Tudom, hogy sosemvolt nép sosemvolt országát most éppen a kitalált Romániának kell hívni, holott a rómaiakhoz annyi közük van, mint eszkimónak a kemencéhez. Ezek oláhok (vlachok) voltak azelőtt, mielőtt jókora szabadkőműves segítséggel, sokszoros árulással egy kitalált népet kreáltak belőlük. Nagyapám egyik szolgája volt Trianon előtt, az 1970-es években mondta egy kis pálinkázás közepette, hogy ő oláh, nem is érti ezt a románozást. A Duna-deltában élők pedig azt sem tudják kicsodák. Kolozsvárt a Főtér körzetében feldúlták, lementek Kínág, keresték a gyökereiket, de csak hun, avar, magyar fűszert találtak. Mire megjelentek a sumerológusok, hogy leletezzenek, gyorsan betemették. Az is megérne egy misét, hogy a világ számos egyetemén van sumerológiai tanszék, Magyarországon nincs tudomásom szerint. Miért nincs? Székelyként nekem Erdély mindig Erdély lesz, Tündérország, amely ideiglenesen tartozik csak a Romániának nevezett területhez. Egyszer a miénk lesz újra. Ebben a szellemben kell nevelni gyermekeinket, unokáinkat! Egy Tudor Duică nevű román írta: foter.ro/cikk/20181108_gyogyito_igazsagok_erdelyi_magyarokrul_romanokrol/
@@user-sq2ym1qi7e Írjál a baloldali milliárdosokról akik szintén nyertek közbeszerzést, állami támogatást pl. leisztinger, puch, dunai, veres, futó, varga, bige stb.
Kovács Úr nem volna rossz ha Deák. UR MÁSOKAT is szóhoz engedné jutni nem pont és vessző nelkűl mondja a magáét. SZIVESENHALGATNANK MÁS VÉLEMÉNYT IS PL. FILIP URERT KŐSZI🤗😟
Kövér mszmp Laci, az elmúlt 40 évben nem tűnt fel: "Arról is beszélt Kovács Ferenc mellett korteskedve, hogy a Fidesz helyi önkormányzati képviselőjelölteket alig talált, így viszont szerinte azok állnak politikusnak, akiknek se becsületük, se egzisztenciájuk."
Amúgy is nagyon sok német nyugdíjas költözik Magyarországra, állítólag?! - még egy Fidesz tag ide vagy oda! "Lemondott a német AfD EP-listavezetője, aki szerint az SS nem minden tagja volt bűnöző "
@@Fregattkapitany_a_megigazibb Semmi olyat nem mondott, ami kifogásolható lett volna. Az 'Év embere' címéről értekezett, amelyik titulus nem hozzá, hanem a Times-hoz köthető.
A tavalyi évben Mészáros Lőrinc vagyona másfélszeresére nőtt, 660-ról 990-milliárdra! A magyar lakosság tovább szegényedett, így már a 2. legszegényebb az EU-ban, így már csak hajszálnyival van Bulgária előtt...!!!
Mélyszegénység: 50000-es Azahriah-s cipőért rohantak az éhező fiatalok (vh) 45 perccel a bolt nyitása előtt körülbelül ötvenméteres sor állt az üzletig (telex)
Soha ilyen kevés szegény még nem volt Magyarországon az EU statisztikája szerint Az Eurostat adatai szerint ráadásul ebben az időszakban a relatív szegénységben élők aránya szintén csökkent, 27 százalékról 8,7 százalékra.
Utoljára Rákay Kálmán nem tudott aludni szegény mert Ficó járt az eszébe annyira aggódott érte. Aztán ránézett 10 milliós Rolexére és 100 milliós autójára gondolt és így tudott csak elaludni nyugodtan 😂😂😂
@@tibih9535 Dehogynem Tibike! Csak a Dobrev maffiaklán ezermilliárdjaitól nem mersz írni! Ti csak lopni tudtok, ezért gyanakodtok mindenkire? Mi van a bp-i kétszáz milliárd lenyúlásával?
Kellett a pénz Csíksomlyóra? Vagy a buszoztatásra? "A külügyminisztérium egy kibervédelmi munkacsoportot is felállított az orosz hackertámadások után, De a kidolgozott biztonsági tervből nem sok minden valósult meg."
Na és egyel több elvett lakás, vagy kettővel, kit zavar? Varga Juci like-olta! "Lángosozni ment a vagyonzárral sújtott Völner Pál - egy Audi terepjáróval "
Jól van Ádika, most már mindenki felismerte a 35-ös IQ-d szintjét, stílusát. :) Érdemes lenne Gézuka helyett, egy új nicknevet előhalásznod a több százból!
Ezt most komolyan volt pfád bemásolni? Egyre több vidéki városban jelenti be az ellenzék, hogy egyesíti erejét a Fidesz ellen. Az eddig egymással is küzdő ellenzéki pártok együttműködése hasonló mintát követ: alapítanak egy civil szervezetet, a pártlogóikat pedig elhagyják. (index 2019.)
Madarat tolláról, Orbán Viktort barátjáról! A Békemeneten elmagyarázza a Miniszterelnők úr, hogy mit jelent az R betűs szó? "Zavarba ejtő utalás jelent meg Trump kampányvideójában, gyorsan törölték is."
@@BOOGEYMAN-cv1pm _Butus nyalonc, régebben 11 körül töltötték fel és 2x 3x ennyien nézték meg, másnapra volt 44-50 ezres nézettség is. Csak egy agymosott nyalnc gondolhatja hogy akkor még nem volt ennyi tévé mint most._ :)
Semmi probléma, majd közpénzből kifizetjük, végülis, ha már erdélyi magyarokat nem buszoztatnak Londonba, legalább ennyi legyen nem? "A magyar nagykövetség 625 millió forint dugódíjjal tartozik Londonnak"
@@boogeyman3298 Mesélj. Mi köze van az ellenzéknek ahhoz a botrányhoz? Merthogy az A-Híd zrt-nek nulla, azt már tudjuk, mióta minden iratot átadtak és semmit nem találtak, vádemelés és kihallgatás sem történt esetükben. Várom a válaszodat, hogy most éppen milyen hazugságokkal próbálod kimenekíteni magadat egy újabb bohóckodás alól.
@@boogeyman3298 Már bemásoltam nem egyszer, nem kétszer, nem sikerült reagálnod rá. Viszont azóta is tolod tovább, mintha nem tudnád, hogy hol állna az ügy: "Az A-Híd a Telexnek küldött reakciójában jelezte, hogy NAV tavaly novemberben végzett helyszíni ellenőrzést az A-Híd Zrt.-nél, két külső céggel kapcsolatos eljárás részeként. „Az A-Híd Zrt. mint adatszolgáltató a kért anyagokat, dokumentumokat azonnal és hiánytalanul a nyomozók rendelkezésre bocsátotta. (Az A-Híd Zrt. tehát a külső cégekkel kapcsolatos eljárásban adatszolgáltatást teljesített, az A-Híd Zrt. vonatkozásában tehát sem kihallgatásról, sem gyanúsításról nincsen szó.)” - írták, hozzátéve, hogy az eljárással érintett vállalkozásokkal az A-Híd Zrt.-nek nincs élő szerződése." Tehát, mi a problémád? Tudsz esetleg valami új infót? Erre is olyan szépen felültél, mint a VH-ügyre. Te elvtelen, stba proli qtya. 😂
Karácsonyt el kell számoltatni! Nem csinált semmit, csak rombolt. Fizetését sem érdemelte volna meg.
Szerintem mielobb pofan locsolni,de ugy,hogy utanna pofa ujitas kovesse!
Rombolt és lopott...klasszikus baloldali stílus
És vissza fizettettni vele a 650 milliós kárt amit okozott egy rossz szerződést kötés miatt Zuglónak! Mert hogy rá nem sokára fő polgi lett.Na bravó!!
@@laszlotolnai3052 amit a zuglói fidesz frakció is megszavazot :)
Nem gondoltam volna, hogy 5 évvel a rá szavazásom után abban reménykedem, hogy végre érjen véget a Karácsony-korszak és Vitézy Dávid vegye át a város vezetését. Legyen végre szakértő, pártfüggetlen vezetés. 5 éve nem tudom megmondani, mihez ért a jelenlegi főpolgármesterem, 5 éve nem történik szinte semmi a hiperpasszív óhéber hadován kívül. Képtelen vagyok megtalálni: egyáltalán mit csinált az elmúlt években ? Nem volt könnyű az elmúlt 5 év, COVID, eneergiaválság, UKkrajna, stb. - de messze nem kellett volna ennyire szörnyűnek, nullának, elvesztegetettnek lennie. Sajnos igaz a vélemény: Budapestnek nincs még újabb 5 éve Karácsony Gergelyre.
_Vitézy jelenleg csak a harmadik, a Republikon szerint._
@@adicsal6821megy a cidri, lipsi?
A többi ellenzéki politikus ugyanilyen lsd. 2010. előtti országrombolás. Most brüsszelben ártanak az országnak, Bp-en a fővárosnak.
@@zsolttimotity836 _Sokat képzelődsz._ :)
@@adicsal6821 én is szoktam álmodozni.
Soha többet libsit. Sem fehéret-sem feketét.
Tarkát ? ( Mehemed )
Szerintem karógeri biztos a győzelmébe, ezt beigérték neki eddigi cselekedeteiért, ezért hagyta itt Budapestet és elment Salgótarjánba kampányolni. A belpestiek is és az itt lakó külföldi egyetemisták is segítenek neki.
Budapest kétarcuságában nem szabad bízni!
Azonnal reagált a bolgár bálna vádjaira a köztársasági elnöki hivatal: Dr. Sulyok Tamásnak nincsen takargatnivalója. Törvénybe ütköző szerződés megkötésében soha nem működött közre.
_Novák se az első nap mondott le._ :)
Onnan lehet tudni, hogy igaz, hogy a fidesz tagad.
Szerintem mindegyikünknek vannak olyan mondatai , tettei fiatalabb korából, amire most nem lenne büszke….🤔
Nézz mélyen magadba , és találni fogsz te is!
Igen
Az apjarol is igazat mondott..ja nem
Katika is eloszor azt mondta..😂
Nagyon buta..lolo tiborc folyamatosan
Házkutatást tartott a NAV Trippon Norbertnél, Gyurcsány újpesti polgármesterjelöltjénél (vh)
Vádolják valamivel?
8:45 Nem tudom, hogy 06. 08-án miért engedélyezi a rendőrség a Tisza Párt gyűlését, pont a választásokat megelőző napon. Mint ahogy azt sem értem, miért kap engedélyt a Várkert-Bazár előtti tüntetésre, a Hír TV kihelyezett képviselő választási vitájának idején, ahova Petyus is meg lett ugyan hívva, de nem vállalta a részvételt. Helyette az Bazár előtt bazári majmot játszik.
Nincs kampánycsend már régóta!
Raadasul Petya be is jelentette,hogy a tuntetes nem lesz bekes es megis engedelyezik.Erre hivatkozva le lehetne tiltani.O mondta a sajat szajaval
Karácsony együtt fényképezkedett Dobrevvel, akit babusgatva magához ölelt és úgy rebegte " te vagy a legalkalmasabb miniszterelnöknek". 22-ben még Makizajjal volt inkább.
Te milyen tanár voltál? Remélem nem magyar. FényképeSZkedett...🤭
A noi kezilabda BL donto az MVM domeban lesz 22 000 nezovel es nemzetkozi kozvetitesekkel.Tudom ez nem foci de akkor is rangos esemeny.
Már megint nagyon jó volt a vezércikk műsora és köszönet érte mindenkinek aki dolgozott a műsoron hogy láthassuk most is!!! Hajrá Fidesz KDNP és hajrá magyarok
_Ma is bemásoltad nyalonc._
Megint ügyesen kimásoltad egy nyilvánvalóan más valaki által megírt felcopó szövegedet. Büszke lehetsz magadra ferilaci!
Karácsony szerint a „közlekedési múzeumból közpénzszórási múzeum lett”. Volt már olyan fejlesztés a fővárosban aminek örült volna a ratyimosolyú?
Pont el akarják vinni a fővárosból, ennek adott hangot. "Extanár" létedre marha nehezen megy a szövegértelmezés. 🤣🤣🤣🤣🤣
mkormos És az mitől közpénzszórás?
@@BOOGEYMAN-cv1pm Igen, a fudant, a belgrádi vasutat és társait támadjuk. Most pedig olyan beruházásokat állítanak le, amik iskolák, kórházak, rendelők, parkok, stb. felújítására voltak kiírva.
Megint szajkózod a butaságokat, miközben kérdésekre nem válaszolsz.
@@BOOGEYMAN-cv1pm Olvasd el a cikket. 🤦♂️
@@BOOGEYMAN-cv1pm Szó szerint mondom! Ezek bármit elkezdenek mantrázni amit a szájukba adnak. Ha a szivárványos térdelés szükségességét, akkor azt. Ha a NATO bevonulását Ukrajnába a "békéért", akkor azt!
Reagált a Sándor-palota Dobrev Klára vádjaira
Az államfői hivatal jogi lépéseket helyezett kilátásba. (vh)
Tehát igaz.
_Novák is így kezdte._ :)
mkormos A jogi lépés elhangzott vádakra = feljelentés pl. rágalmazasért. Hogy jött ki neked ebből, hogy igaz?
@@adicsal6821 Na, mesélj.
Ars poetica Eva Kaili után.
Fele ennyi gyanúsítás, kétszer ennyi jogerős ítélet.
laszlototh2825
Bizony ez kéne!!!!!
Halló! Én a nyomdából telefonálok, és érkezett egy megrendelés aminek csak a cimét tudom
- Be nem váltott főpolgármesteri ígéretek "
Érdeklődnék hogy hány oldalas lesz?
_Van még 10 éve._ :)
@@adicsal6821ja, az ötéves terv, esetleg, talán 15-25 év alatt. Komoly államférfi, igazi nagyvad!
@@adicsal6821És kinyiffan?
@@zsolttimotity836 _2 ciklus, érted butus?_ :)
@@zsolttimotity836 én mai napig várom, hogy el legyen számoltatva gyurcsány :D vitya komoly államférfi :D
Jajjjjjjj, ne adjanak már ötleteket Karácsony Gergelynek! Még utóbb tényleg ebből az ötletekből tartja fenn magát! Aki ezt elnézte öt évig az a legnagyobb probléma. Senki de senki nem akarta eltakarítani őket. Élősködtek.
Aki ezt elnézte a fideszt 14 évig az a legnagyobb probléma. Senki de senki nem akarta eltakarítani őket. Élősködtek.
Szép társaság! A nemzet kitartottjai, eltartottjai. 100 millás Merciért úgy tűnik megéri odaülni és felmondani a leckét a kedves Rogán úrnak. Semmi morál és erkölcs.
Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra. A füle mögött valami van, pl aki nem mossa meg a nem látható helyeket.
Ferenc pápa a tévében: Nem engedélyeztem, hogy megáldják a m.párokat (vh)
Ez a legfontosabb híred mára?
mkormos Egyik fontos hír, mivel korábban ennek ellenkezőjét hazudta a mainstream.
@@boogeyman3298 A kulcsszavakat beírva rögtön egy mandiner cikket dob ki kereső. A mandiner ezek szerint mainstream médiának számít nálad?
@@boogeyman3298 Bizony! Főcímekben hozta az összes bablib portál!
@@fregattkapitany2608 Köztük a mandiner és társai. Megint milyen következetes vagy, “extanár” 😂
Az ATV-n Pulai - Újhülye és Slampert M. beszélgetése alatt percekig Poloska P. heti kampányprogramját mutatták. Á, ez nem ptikai hirdetés, dehogy. Időpontok, helyszínek.
Vagy lehet csak arról beszélnek, ami konzekvensen érdekli az ATV nézőit. Mivel a közpénzből finanszírozott ruszki propagandamédia egyik platformja sem számol be erről, így valakinek be kell. Be lehet, vagy már ez is tilos?
Őket ez érdekli, titeket pedig MP női szemüvege. Nem vagyunk egyformák.
Karácsonyról beszélgetni nekem úgy tűnik értelmetlen.
És ez kit érdekel?
A te velemenyed valojaban senkit nem erdekel.
Bizonyos értelemben igazad is van. Mivel egy akkora nulla.
Gelgelynek hiába adnátok tanácsot, úgyis az történik, amit Fletó akar.
Magyar Péter egy újabb okot talált arra, hogy ne kelljen vitázni (ps)
8 perces vita. 😂😂😂😂😂😂
_Hívják meg egy igazira._
@@gyorgypajkos5048 _Nem véletlenül fél tőle az M1._ :)
@adicsal6821 Miert hivnanak be barmelyik mediumba egy nyilvanvalo psziches problemakkal kuzdo kezeletlen beteget?
Szabhatnal mar hatarokat a fantazmagoriaidnak.
@@markgibson3318 _Jucusnak csinált 3 gyereket, butus._ :)
Poloska Peti a Várkert bazár előtt fog tüncizni miközben bent a főpolgármesteri vita zajlik ahova ő is hivatalos. Nem tudja mirt. Mert csak.
Megint nehezedre esik az értőolvasás?
Mert nem akar, nem mer vitázni. A híveit hergelte ezzel, nem gondolta, hogy az m1 felveszi a kesztyűt.
@@boogeyman3298 "m1 felveszi a kesztyűt."
Mivel, egy fejenként 8 perces "vitával"? 🤣🤣
Mert ez nem vita. 11 ember lesz jelen néhány percet kapnak fejenként ès propagandisták vezetik a "vitát"
@@user-rs9py9yr1r Mindannyian főpolgármesterjelöltek. Milyen alapon szelektálna a köztévé? Egyébként meg hívta az RTL és az ATV is. Mindig van valami kifpgása. Tisztára olyan ez a Poloska, mint Kamu Geri.
"Most már szégyelld magad. Mindenki szégyellje magát" 😁😁😁
Azt mondja meg valaki, hogy a kispesti történetből valaki bíróság elé állt??? Miért nem??
Mar miert is lett volna?Meg csak azt sem hallani,hogy nyomoznak.Igaza van az EU-nak.Nincs jogallamisag hazankban csak nem ugy ahogy ok ertik,hanem forditva.A Bitcoin banyaszat miatt tortent valami.Igaz csak majdnem leegett a varoshaza es loptak az aramot,a polgarmester veje 40 millios megbizasokat kapott.Tortent valami?Cegledi 6 milliard,Cseh kataka 4,5 milliard a szmarfeju Tordai haza meg mindig all es meg hosszan folytathatnam de elkopna a billantyuzet mire a vegere ernek es nem tortent semmi.Ja Nyomoznak.Ennyi
A magyar bíróság tele van posztkommunistákkal.
Az ördög ügyvédje Szegedi Csaba pere évek óta húzódik.
A vezető bírók, jogászok bejárnak teázni az usa nagykövetségre!
Na ez az igazi jogállamiság.
Nincs semmi látnivaló, minden mindennel összefügg!🎉
35:30 Minden benzinkútnál kéne min. 1-1 db elektromos feltöltőt kihelyezni, s a társasházak, közintézmények, plázák, stb. mélygarázsaiban is. Amíg a töltő-hálózat nincs széleskörűen kiépülve, addig sok kényelmetlenséggel jár az elektromos meghajtású autózás.
Az autózás így is drága erről nemcsak a Karácsonyt bábként használó Csótánybrancs tehet, hanem az Orbán kormány is.
Mai Brent hordonkénti ár 82,88 dollár. Na ez kb annyi, mint amikor 250 forintot fizettünk annak idején. A Dollár árfolyama gyakorlatilag ugyanannyi. Következésképpen a kormány jóvoltából 350-370 forinttal fizetünk többet.
A közterületek fenntartására, parkolók építésére kitalált leány nevén súlyadót azért vezették be. Most átkeresztelték teljesítmény adóra, mert így még többet tudnak lehúzni, miután a súly nem változott, de a teljesítmény viszont növekedett. Ezért viszont minden parkolás ingyenes kellene, hogy legyen, mivel egyszer a súly/teljestmény adóval kifizettük és nem mellesleg közterület, ami nem egyesek tulajdona, hanem a közé. Tehát a parkolási díj is egy normálisan működő jogállamba nem létezne. A bűnösnek kikiálltott orosz Moszkvában ez ingyenes. Nocsak! ott jogállam van?
SZEGYENLETES AMIT A FELELOTLEN EU AZ ALLAMPOLGARAI ELLEN TESZ
Minek kell ennyit beszelni MP-rol? Ezzel csinalnak neki reklamot.
Junius 9ig tart a választási kampány.
A tét nagy.
Háború vagy béke?
Mert ez egy politikai elemzőműsor.
Változatlanul jó a humora Rákay Philipnek. Az ostobaságokat jól ki tudja figurázni.
Volt múzeumos Nagyarc! A románoknál vannak régészek? Én ott csak történelemhamisítókat láttam.
Persze, hogy vannak. Én ismerek is, erdélyi srác. Sajnos hivatalosan Romániának kell hívni, mert jelenleg úgy hívják azt az országot...
@@P.Helga_Villamos_gepek_terveze Részemről szarkazmus volt.
Székely ember vagyok 3/4 évszázada. Tudom, hogy sosemvolt nép sosemvolt országát most éppen a kitalált Romániának kell hívni, holott a rómaiakhoz annyi közük van, mint eszkimónak a kemencéhez. Ezek oláhok (vlachok) voltak azelőtt, mielőtt jókora szabadkőműves segítséggel, sokszoros árulással egy kitalált népet kreáltak belőlük. Nagyapám egyik szolgája volt Trianon előtt, az 1970-es években mondta egy kis pálinkázás közepette, hogy ő oláh, nem is érti ezt a románozást.
A Duna-deltában élők pedig azt sem tudják kicsodák.
Kolozsvárt a Főtér körzetében feldúlták, lementek Kínág, keresték a gyökereiket, de csak hun, avar, magyar fűszert találtak. Mire megjelentek a sumerológusok, hogy leletezzenek, gyorsan betemették.
Az is megérne egy misét, hogy a világ számos egyetemén van sumerológiai tanszék, Magyarországon nincs tudomásom szerint. Miért nincs?
Székelyként nekem Erdély mindig Erdély lesz, Tündérország, amely ideiglenesen tartozik csak a Romániának nevezett területhez. Egyszer a miénk lesz újra. Ebben a szellemben kell nevelni gyermekeinket, unokáinkat!
Egy Tudor Duică nevű román írta: foter.ro/cikk/20181108_gyogyito_igazsagok_erdelyi_magyarokrul_romanokrol/
Dani,a nekifutás nagyon rossz! Ebböl faképnél hagyás lesz!
Magyar Péter = 5 minutes fame
Lolo tiborc
@@user-sq2ym1qi7e Írjál a baloldali milliárdosokról akik szintén nyertek közbeszerzést, állami támogatást pl. leisztinger, puch, dunai, veres, futó, varga, bige stb.
Jézusom! Már ezt is angolul írjátok?
.na gehjhhh..,,kihitte volna...KIAZA STRAUSS PETER??
V, I , Lenin szelleme kísért?
Rablánc a lábon nehéz volt,
De széttörte büszkén a nép "PS : Piszkos tizenkettő"
Szánalmas, ahogy válaszolni sem mersz. Hű vagy a "bátor" gazdiaidhoz, lacipapó. 😚
Kovács Úr nem volna rossz ha Deák. UR MÁSOKAT is szóhoz engedné jutni nem pont és vessző nelkűl mondja a magáét. SZIVESENHALGATNANK MÁS VÉLEMÉNYT IS PL. FILIP URERT KŐSZI🤗😟
A mélymagyarkodáshoz a filipsz név miként csatolható?
Magyar névvel élnek az országban hazaárulók.
A sáskák ezt úgyse értik, nem mindegy?😂
További jó hír a jövővel kapcsolatban, hogy szarvasmarha örökítőanyag exportunk 2025-ben 3600 vödörről 4200-ra nő.
Bizony! Még több jut nektek xpni! 🤣🤣
Remek, kevesebben lesztek ballib.
Magyar P. szerint a Momentum bűnben fogant. Nem sok jövőt jósolok Csekk Atkáéknak. Hajrá, Peti! 😆
Kövér mszmp Laci, az elmúlt 40 évben nem tűnt fel:
"Arról is beszélt Kovács Ferenc mellett korteskedve, hogy a Fidesz helyi önkormányzati képviselőjelölteket alig talált, így viszont szerinte azok állnak politikusnak, akiknek se becsületük, se egzisztenciájuk."
Amúgy is nagyon sok német nyugdíjas költözik Magyarországra, állítólag?! - még egy Fidesz tag ide vagy oda!
"Lemondott a német AfD EP-listavezetője, aki szerint az SS nem minden tagja volt bűnöző "
Fantasztikus. z banderát élteti (azov). Őt pénzelitek, imádjátok.
László Imre - DK -meg a testületi ülésen dicsőítette H-lert és mégsem mondott le!
@@Fregattkapitany_a_megigazibb Semmi olyat nem mondott, ami kifogásolható lett volna. Az 'Év embere' címéről értekezett, amelyik titulus nem hozzá, hanem a Times-hoz köthető.
@@boogeyman3298 Nem. Ezt te meg a Fidesz imádja, ne keverj össze magaddal!
Az akkumulátoros autókkal kapcsolatban az aktivisták részéről óriási felkészületlenség volt tapasztalható. Erre majd a későbbiekben figyeljünk.
Cáfold.
EU zöld átállási programját ha követi egy ország, akkor Bela munkásőr megszólal!
A tavalyi évben Mészáros Lőrinc vagyona másfélszeresére nőtt, 660-ról 990-milliárdra! A magyar lakosság tovább szegényedett, így már a 2. legszegényebb az EU-ban, így már csak hajszálnyival van Bulgária előtt...!!!
Orsika tebelőled a neokommunista beszél,
minden rendben lenne, ha az offshore számládat gyarapítaná!
Írjál a baloldali milliárdosokról akik szintén nyertek közbeszerzést, állami támogatást pl. leisztinger, puch, dunai, veres, futó, varga, bige stb.
Mélyszegénység: 50000-es Azahriah-s cipőért rohantak az éhező fiatalok (vh)
45 perccel a bolt nyitása előtt körülbelül ötvenméteres sor állt az üzletig (telex)
Soha ilyen kevés szegény még nem volt Magyarországon az EU statisztikája szerint
Az Eurostat adatai szerint ráadásul ebben az időszakban a relatív szegénységben élők aránya szintén csökkent, 27 százalékról 8,7 százalékra.
Utoljára Rákay Kálmán nem tudott aludni szegény mert Ficó járt az eszébe annyira aggódott érte. Aztán ránézett 10 milliós Rolexére és 100 milliós autójára gondolt és így tudott csak elaludni nyugodtan 😂😂😂
A kommentedből árad a proli irigység. Grat.
@@boogeyman3298 lopni tudni kell fideszmódra csak szóvátenni nrm szabad másoknak.
@@tibih9535 Dehogynem Tibike!
Csak a Dobrev maffiaklán ezermilliárdjaitól nem mersz írni!
Ti csak lopni tudtok, ezért gyanakodtok mindenkire?
Mi van a bp-i kétszáz milliárd lenyúlásával?
És vitt magával egy zsebszerződést is?
"Meglátogatta Karsai Dánielt a köztársasági elnök"
Kellett volna? Köztársasági elnök úr rokona?
@@magdolnagulyasnetorjek1877 Csak rokonoknak loptok?
Undorító vagy.
Otthonában látogatta meg az ALS nevű halálos betegségben szenvedő, az eutanáziáért küzdő Karsai Dániel alkotmányjogászt Sulyok Tamás..
@@gyorgypajkos5048 De érdekel! Ezért is támogatok több civil szervezetet is, na a romániai magyarokat nem, de ez nem probléma ugye?
Kellett a pénz Csíksomlyóra? Vagy a buszoztatásra?
"A külügyminisztérium egy kibervédelmi munkacsoportot is felállított az orosz hackertámadások után, De a kidolgozott biztonsági tervből nem sok minden valósult meg."
Magadban beszélsz, hívjon már orvost valaki neked.
Az egész régiót Szegedre buszoztatta a DK, hogy megtöltsenek egy termet Dobrev Klárának (sz.ma)
A hekkerek mindig megtalálják hol tudnak behatolni te brom.
Te teljesen meghibbantál!
Na és egyel több elvett lakás, vagy kettővel, kit zavar? Varga Juci like-olta!
"Lángosozni ment a vagyonzárral sújtott Völner Pál - egy Audi terepjáróval "
És?
Jól van Ádika, most már mindenki felismerte a 35-ös IQ-d szintjét, stílusát. :)
Érdemes lenne Gézuka helyett, egy új nicknevet előhalásznod a több százból!
_Malacka mostanában elég idegesen gurul be._ :)
És félsz tőle micimackó?
@@boogeyman3298 _Nem harap._
Ilyet lehet? Vagy csak ha valaki Fideszes?
"Függetlenként kampányoltak fideszes jelöltek Siófokon"
Ezt most komolyan volt pfád bemásolni?
Egyre több vidéki városban jelenti be az ellenzék, hogy egyesíti erejét a Fidesz ellen. Az eddig egymással is küzdő ellenzéki pártok együttműködése hasonló mintát követ: alapítanak egy civil szervezetet, a pártlogóikat pedig elhagyják. (index 2019.)
Még ha így is van ,mi értelme lenne??😂
Lehet hogy nőtlenek .
@@laszlototh2825 _Egymáséi._ :)
Róbert ezzel a kampányos dologgal beköszönni, hát nem is tudom.
Madarat tolláról, Orbán Viktort barátjáról! A Békemeneten elmagyarázza a Miniszterelnők úr, hogy mit jelent az R betűs szó?
"Zavarba ejtő utalás jelent meg Trump kampányvideójában, gyorsan törölték is."
Reich?
Elég kínos....
Mert ehhez mi köze OV-nak?
@@boogeyman3298 Ő Törökország miniszterelnöke, aki az egyik nagy barátja. Legalábbis trumpli szerint. 🤣🤣🤣
_Eltévedt a rendőrség, Sulyok Tamáshoz kellett volna kimenniük._
Mert?
👍
Reagált a Sándor-palota Dobrev Klára vádjaira
Az államfői hivatal jogi lépéseket helyezett kilátásba. (vh)
@@boogeyman3298 _Nováknál is reagált._ :)
@@adicsal6821 Mi van?
@@boogeyman3298 _Szerda._ :)
Na, sulyok elvtárs megy a levesbe...☕
_Ma már a 3E nézettség sem lett meg._ :)
Xarevő! Ma is bemásoltad.
Agybszott, este tízkor töltik fel. 1. Ez egy tv műsor. 2. Tegnapi Vezércikk nézettség: 21 ezer.
@@BOOGEYMAN-cv1pm _Butus nyalonc, régebben 11 körül töltötték fel és 2x 3x ennyien nézték meg, másnapra volt 44-50 ezres nézettség is. Csak egy agymosott nyalnc gondolhatja hogy akkor még nem volt ennyi tévé mint most._ :)
@@peterzavoczki1400 _Te is bemásoltad az igazi neved, megint._ :)
Semmi probléma, majd közpénzből kifizetjük, végülis, ha már erdélyi magyarokat nem buszoztatnak Londonba, legalább ennyi legyen nem?
"A magyar nagykövetség 625 millió forint dugódíjjal tartozik Londonnak"
A többi ország nagykövetségét miért nem másoltad be?
Az egész régiót Szegedre buszoztatta a DK, hogy megtöltsenek egy termet Dobrev Klárának (sz.ma)
@@boogeyman3298 Na erre pont 0 bizonyítákod van, mondjuk nektek semmire nincs!
@@Toth-Gezahajrá Hablaty, legközelebb talán sikerül.
@@zsolttimotity836 Sikerült az most is, különben nem válszoltál volna!
_Zsebszerződések? Kínos a csend ugye._
Na, mesélj.
Kínos csend részetekről van az összes ellenzéki korrupciós ügyben. Pl. a legfrissebb a-híd zrt ügyben.
@@boogeyman3298 _Az fideszes kamu._
Miért nem L. Simonozol inkább? Ott volt a stúdióban.
@@boogeyman3298 Mesélj. Mi köze van az ellenzéknek ahhoz a botrányhoz? Merthogy az A-Híd zrt-nek nulla, azt már tudjuk, mióta minden iratot átadtak és semmit nem találtak, vádemelés és kihallgatás sem történt esetükben.
Várom a válaszodat, hogy most éppen milyen hazugságokkal próbálod kimenekíteni magadat egy újabb bohóckodás alól.
@@boogeyman3298 Már bemásoltam nem egyszer, nem kétszer, nem sikerült reagálnod rá. Viszont azóta is tolod tovább, mintha nem tudnád, hogy hol állna az ügy:
"Az A-Híd a Telexnek küldött reakciójában jelezte, hogy NAV tavaly novemberben végzett helyszíni ellenőrzést az A-Híd Zrt.-nél, két külső céggel kapcsolatos eljárás részeként. „Az A-Híd Zrt. mint adatszolgáltató a kért anyagokat, dokumentumokat azonnal és hiánytalanul a nyomozók rendelkezésre bocsátotta. (Az A-Híd Zrt. tehát a külső cégekkel kapcsolatos eljárásban adatszolgáltatást teljesített, az A-Híd Zrt. vonatkozásában tehát sem kihallgatásról, sem gyanúsításról nincsen szó.)” - írták, hozzátéve, hogy az eljárással érintett vállalkozásokkal az A-Híd Zrt.-nek nincs élő szerződése."
Tehát, mi a problémád? Tudsz esetleg valami új infót? Erre is olyan szépen felültél, mint a VH-ügyre. Te elvtelen, stba proli qtya. 😂