A repülőtér, ahogy utasként nem láthatod: újabb ferihegyi kulisszatitkok (Ep. 308)

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 9 тра 2024
  • - A labirintus, ahol egy három kilométer hosszú szalagrendszeren naponta 10-11 ezer poggyász és bőrönd halad végig.
    - A terem, ahol eldől, hogy adott napon melyik járat melyik állóhelyre érkezik, és ahonnan a terminálok rendszereinek működését felügyelik.
    - Hatalmas betonfelületek, amelyeken akár 400 tonnás repülőgépek is gurulhatnak, és amelyek karbantartása komoly odafigyelést igényel nap mint nap.
    - A radaron is feltűnő gördülő iroda, amellyel egy nap akár 300 kilométert is megtehet az ügyeletes repülésüzemvezető.
    - A légikikötő, amely most már négy csillagos minősítéssel rendelkezik, és amely a 15-25 millió utast fogadó kategóriában Európa legjobbja lett.
    - És vajon milyen előkészítő- és szervezőmunka szükségeltetik ahhoz, hogy egy újabb légitársaság vegye célba Budapestet? Hány év telik a kapcsolatfelvételtől az első járat érkezéséig?
    Újabbb reptéri kulisszatitkok, megmutatjuk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret úgy, ahogy utasként nem láthatod. (Szerkesztő: Kránitz Balázs)
    Ha támogatnád az Aeroparkban látható repülőgépek újjászületését:
    - Adomány utalással: 10101360-03379200-01003004 Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. (Kérjük, a megjegyzés rovatba a következőt írd: adomány)
    - További adatok itt: aeropark.hu/
    00:00-02:08 Csak röviden
    02:09-03:24 Repülj az Aeropark szimulátoraiban!
    03:25-04:39 Város a városban
    04:40-08:43 Poggyászok labirintusa
    08:44-12:25 Guruló iroda a repülők között
    12:26-16:30 Így működtetik a terminált
    16:31-17:17 Rekordok Ferihegyen
    17:18-20:06 Ettől lesz gyors az utasbiztonsági ellenőrzés
    20:07-26:14 Betontenger titkai
    26:15-28:56 Figyelő szemek éjjel-nappal
    28:57-35:34 Mit szeretnek a légitársaságok?
    35:35-41:39 Európa legjobbjai között
  • Авто та транспорт

КОМЕНТАРІ • 69

  • @PTibor-qu1rr
    @PTibor-qu1rr Місяць тому +34

    Ismét zseniális alkotás!
    Megint....tátott szájjal néztem!
    Tisztelettel köszönöm a munkátokat!

  • @istvanszivos2670
    @istvanszivos2670 Місяць тому +30

    Köszönjük Balázs! Van amire büszkék lehetünk! Van egy Liszt Ferenc Repülőtér ami minden akadályt igyekszik teljesíteni, hogy az élvonalban legyünk Europában!

  • @gabor-toth
    @gabor-toth Місяць тому +9

    Nagyon szeretek a kilátóteraszon nézelődni. Köszönöm ezt a filmet, amivel még többet láthatok!

  • @vigeczy7877
    @vigeczy7877 Місяць тому +32

    Alapvetően tetszik, a fejlesztési tervek is szépek. De mi a helyzet az elérhetőséggel??? Mikor oldják már meg a gyors és kényelmes, tömeges elérhetőséget európai módon? Meddig lehet csak a kék buszokkal, vagy a drága taxikkal kijutni oda?

    • @Roland1.
      @Roland1. Місяць тому +8

      A legjobb lenne egy terminalbol indulo metro vonalat epiteni Bpest kozpontjaba.
      Amig ez nincs addig a turistakat, magyar utazokat csak szivatjak a kek busszal.
      Kek buszra kuldenek meg 1 uj terminalnyi turistat, sok ertelme nincs.

    • @bencekiss4693
      @bencekiss4693 Місяць тому +1

      Pontosan!
      Már rég kellene egy vonat/metró ami a terminál alól indul és valahol Budapesten egy forgalmasabb csomópontnál van a végállomása

    • @Kissdaboss
      @Kissdaboss Місяць тому

      Europai módon? Ha csak Europán belül maradunk, többi Európai viszonylag nagy reptér elérése limitált (pl. dublini) és csak Taxival vagy busszal elérhető. De menjünk messzire.... New York (JFK) - kötött pálya (metro) átszállással jutsz be Manhattan-be, vagy marad a taxi. Ugyanez a helyzet Newark (EWR) repterén - shuttle bus vagy taxi.
      Ezzel nem azt mondom, hogy itthon nem lehetne bővíteni a variációkat, de túlzásnak tartom az "europai módon" való összehasonlítás. Nyílván vannak ellenpéldák is aminél ül a megállapításod.

    • @baloghjozsef457
      @baloghjozsef457 28 днів тому

      Igen, kellene egy kényelmes, nagy kapacitású eljutási mód a repülőtér és a város között, csak éppen a taxisoknak nagyon nem jönne be... Szomorú

  • @user-fy6oh4co6e
    @user-fy6oh4co6e Місяць тому +13

    Kiváló! Köszönjük.

  • @ezilyen
    @ezilyen Місяць тому +4

    Imádtam az egyes terminált! Öt perc séta a vonattól. Mondjuk arra is ráférne egy combos korszerűsítés (mármint a vasúti csatlakozásra) meg fejlesztés, mondjuk egy gyorsvillamossal a vonatmegállótól a ketteshez ;)

  • @richardvarkonyi5232
    @richardvarkonyi5232 Місяць тому +57

    Milyen jó lenne, ha az egész ország így mükődne és nem csak a reptér meg a turista belváros!

    • @matesomogyi9473
      @matesomogyi9473 Місяць тому +18

      Milyen jó lenne, ha nem kellene egy ilyen tartalom alatt is a rohadt politikával foglalkozni...

    • @errordtp
      @errordtp Місяць тому

      @@matesomogyi9473 +1

  • @s9dsd
    @s9dsd Місяць тому +4

    Nem értek sokakat, hogy mi a bajuk a reptérrel, pl. amikor kiröhögik hogy ez lett a legjobb reptér, stb közösségi oldalakon. - mondjuk lehet, még sose repültek, csak trollkodnak. Én megfordultam már 100 reptéren biztos, és Ferihegy az egyik kedvencem. A biztonsági ellenőrzés feltűnt már, de most tudatosult is bennem, hogy tényleg gyors. Jó, hogy van dohányzóterasz, ez egyre kevesebb helyen elérhető, és mellé bónusz nézhetők a gépek, meg lehet kávézni a szabadban. A SkyCourt nagyon jó, nem kell végelláthatalan folyosókon barangolni az éttermekhez, és barátságos, tágas hely.

  • @Roland1.
    @Roland1. Місяць тому +11

    Jo hogy lesz Terminal 3 is meg hogy addig esetleg meg lesz nyitva a Terminal 1 is.
    De amire szukseg lenne, az hogy kossek mar vegre ossze /kozvetlen a terminalbol/ a repteret Budapestel /vonat, metro vonallal/. Pont mint a nagyobb Europai varosoknal is van.

    • @iFantaYT
      @iFantaYT Місяць тому

      London Luton pl busszal van meg vonattal, LHR Metro es a Gatwick az azt hiszem vonat

  • @JFBence
    @JFBence Місяць тому +5

    15 év után ismét repültem. Eleinte tartottam a reptéri mizériáktól, mint az ellenőrzés, de minden simán ment. Elkapott a gépszíj!

  • @robertkrein8016
    @robertkrein8016 Місяць тому +1

    Had gratulaljak a csatornahoz. Eddig a Mentour pilot channelt meztem aviation temabol. Nem reg akadtam ra erre a csatornara es nagyon tetszik a tema, az eloadas, a szerkesztes. Gratulalok megegyszer. Jo nezni az epizodokat.

  • @attilaszabo1215
    @attilaszabo1215 Місяць тому +2

    Ismét minőségi videók es munka!

  • @gizellar1956
    @gizellar1956 Місяць тому +5

    Mar a kisebb repterek is megoldottak, hogy konnyen, egyszeruen bejuthat a turista, az utas az adott varosba! Budapest meg meg mindig csak szerencsetllenkedik. Aki nem autoval indul tovabb, az ki van teve a taxis hienaknak vagy a BKV tomott, ritkan kozlekedo kenyelmetlen buszoknak! Budapest mostohagyereke a repter ( es az elkerulo korgyuru ).

  • @erikamiklos7411
    @erikamiklos7411 Місяць тому +3

    Köszönöm a videót osztottam is!

  • @tricsike
    @tricsike Місяць тому +16

    Kár, hogy az úr (8. perc táján) nagyon keveri a magyart az angollal. Én Kanadában élek 26 éve de nagyon odafigyelek, hogy ne keverjek idegen szavakat magyar mondataimba. A “desztináció” - angolul kiejtve desztinésön nyugodtan helyettesíthető a célállomás szóval. És a dolly kocsi is a kiskocsi szóval helyettesíthető…
    Egyébként nagyon szeretem nézni a videótokat. Sok sikert a jövőben 👍🏻

    • @LajosAntal
      @LajosAntal Місяць тому +2

      Bocs, de a dollyt a világ minden repterén dollynak hívják. A németeknek minden angol kifejzésre van saját szavuk, ennek ellenére gyakran használnak angolból átvett szavakat a napi reptéri beszédben.

    • @laszlozsoltnagy4828
      @laszlozsoltnagy4828 Місяць тому +1

      Nekem is ugyanez az eszrevetelem volt amit kommenteltem is egy korabbi video ala.

  • @bernadettbelucz4887
    @bernadettbelucz4887 Місяць тому +1

    Ez az eddigi legjobb film, szuper!

  • @marvanyos
    @marvanyos Місяць тому +1

    Fantasztikus videó, köszönjük! 👍🛫🛬❤

  • @gergojuhasz7852
    @gergojuhasz7852 Місяць тому

    Remek videó lett!

  • @enagy2431
    @enagy2431 Місяць тому +3

    Erről a csomag szortírozásról eszembe jutott a nàszutunk több, mint húsz évvel ezelöttről. Mi repültünk Kretára, a börröndünknek meg, valami rejtélyes okból Párizsba támadt kedve kirándulni.

  • @TheLordKROK
    @TheLordKROK Місяць тому

    Zsír videó volt, köszi :)

  • @Chelly0529
    @Chelly0529 24 дні тому

    Újabb fantasztikus videó lett❤❤❤

  • @errordtp
    @errordtp Місяць тому +1

    Nagyszerű, de Molnár Kittit hiányoltam (a DAM csapatból), Ő olyan szép... 😍

  • @petervajna7036
    @petervajna7036 Місяць тому +1

    Szuper lett a video, nagyon köszönjük!!!
    A poggyász fosztogatásokat sikerült felszámolni teljesen, vagy továbbra is előfordul?

  • @tibsyy895
    @tibsyy895 Місяць тому +2

    Kar,hogy rohadt dragak a repjegyek BP-rol. Kb. mindig dupla. Ezert en Becsbol repulok,mindig.

  • @zoltanfoldi9915
    @zoltanfoldi9915 Місяць тому

    Jó lett a videó nagyon. Ami zavar hogy bizonyos banki terméket ráerőszakolják az utasra..

  • @gargyanpeter9431
    @gargyanpeter9431 Місяць тому

    Édesapám ezt a munkát végezte mielőtt nyugdíjba vonü. na hat éves kprom óta viii dolgozi . Magával. Cca egedüli gyerekként nem engedélyezte hogy a repülésben helyezkedjem el mukaügyileg. Így lettem hivatásos ka tona illetve rendőr.

    • @Fireman-arenas
      @Fireman-arenas Місяць тому +1

      A helyesírás nem az erősséged.

  • @adamkoran
    @adamkoran 12 днів тому

    Egy nagy gondja az egésznek a megfelelő közlekedési kapcsolat hiánya. Sem a fővárosi, sem az országos közlekedési hálózatba nincs bekötve rendesen.

  • @tibsyy895
    @tibsyy895 Місяць тому

    Hamar elmegy itt egy munkanap, az biztos! :)

  • @lorandbolonyi5812
    @lorandbolonyi5812 13 днів тому

    Sziasztok, miért kell a reggeli járatokat a 8.-9. ker. felett reptettni? Teleki téren lakom, itt kanyarodnak el dél felé, de olyan közel, hogy szinte látom a pilotát. Régebb nem erre szálltak fel vagy csak én öregszem és a hajnali zajokra lettem érzékenybb?

  • @DPilot154
    @DPilot154 Місяць тому

    Világos, hogy elmúlt karácsony, de azt a RYR startot 21:25 -nél megkaphatjuk csak eredeti hanggal? :)))) Ilyen közel maximum anyahajós személyzet lát indulót. :))

  • @matefarkas2318
    @matefarkas2318 Місяць тому

    Szia Balázs, egy arányszámot tudnál mondani vagy bárki aki reptéri dolgozó és rálátása van a repülőgép forgalomra, kb milyen arányban van a cargo és a személyszállítás a Ferihegyi repülőtérről?

  • @iFantaYT
    @iFantaYT Місяць тому

    Magyarország - USA esetleg várható lehet?

  • @jozanparasztpeti
    @jozanparasztpeti Місяць тому +6

    Nagyon menő. Nem csoda, hogy királyunk rá akarja tenni a kezét :(

    • @lucienke2
      @lucienke2 Місяць тому +6

      Móricka neked mindenről is ez jut eszedbe ?

  • @bagoistvan3182
    @bagoistvan3182 Місяць тому +1

    0:17 ...✈️✈️✈️✈️✈️😁👍

  • @zsoltkeszegh6950
    @zsoltkeszegh6950 Місяць тому +2

    nincsenek szavak, profik vagytok...

  • @mariatoth3293
    @mariatoth3293 Місяць тому +1

    Juhéééé!

  • @Roool87
    @Roool87 Місяць тому +1

    Csak annyit tudok írni, hogy dupla like (minimum)

  • @gaborkozma4234
    @gaborkozma4234 Місяць тому

    36:15 - től milyen gép volt az Iberia?

    • @LajkaD92
      @LajkaD92 Місяць тому +1

      Airbus A320-251N , 2éves ,lajstromszám alapján keresd ilyenkor

    • @gaborkozma4234
      @gaborkozma4234 Місяць тому

      @@LajkaD92 köszi!

  • @gabornagy3888
    @gabornagy3888 Місяць тому

    Az miert van, hogy Barcelonaba meg Osloba csöhöz åll a fapados, Pesten meg nem, pedig a b-részben van pår csö 🤷‍♂️ Méretre amirøl beszelt a hølgy, ugyanolyan egy Lufthansa gep mint wizz.

  • @ddeakpeti
    @ddeakpeti Місяць тому

    Az uj Ferihegy titkai.

  • @SupernatuRe.
    @SupernatuRe. Місяць тому

    A slot mit jelent a gyakorlatban?

    • @kheopsz81
      @kheopsz81 Місяць тому

      Valahol errol volt mar szo. Pl varsoi jarat kap mondjuk egy slotot 13:30-13:45 kozott es fel kell szallnia ebben az idoben, ha ezt lekesi, akkor lehet, hogy varnia kell egy masik ures slotra, mert lehet, hogy a 13:45-14:00 sloton egy masik jarat fog felszallni es nem lehet azt csinalni, hogy valami volt a varsoi jarattal es ezert kesik es ezert minden jarat kesni fog mert ra varnak.
      A szamok hasrautesesek.

  • @thaifold
    @thaifold Місяць тому

    29:13 Milyen gép gurult be éppen Hungary felirattal?

    • @petervajna7036
      @petervajna7036 Місяць тому

      A nemzeti cargógépünk, a Wizzair üzemelteti, Airbus A330-200F, HA-LHU

    • @zoli108videok
      @zoli108videok Місяць тому

      Airbus A330

    • @atiszeki6202
      @atiszeki6202 Місяць тому

      ua-cam.com/video/OBERlOmWgZk/v-deo.html

    • @andrasvas6865
      @andrasvas6865 Місяць тому

      Cargo gép!

  • @rocko44444444
    @rocko44444444 Місяць тому

    persze-persze, Bécs a mintapélda.
    csak az nem érthető, hogy a szinte azonos távolságra lévő Pozsony hogyan tud olcsóbb árakat adni.

  • @ferenckaroly3441
    @ferenckaroly3441 Місяць тому

    18:24 ..

  • @ovarzolee
    @ovarzolee Місяць тому +2

    5 perc a biztonsági ellenőrzés?! Ha üres a terminál akkor sem érni oda a Chechintől az ellenőrzéshez ennyi idő alatt. A legnagyobb baj, hogy maga az épület kicsi.

    • @orosz.istvan
      @orosz.istvan Місяць тому

      5 perc a várakozás, nem az út a biztonsági ellenőrzésig!

    • @domonkosg562
      @domonkosg562 Місяць тому

      Most akkor nagy vagy kicsi?

  • @TamasKiss-bv9hz
    @TamasKiss-bv9hz Місяць тому

    ❤🤍💚👍👍👍

  • @padospados56
    @padospados56 Місяць тому

    a mostani repülögépekbe a ember csak egy hibalaehetöség.felesleges lenne embernek ott ülni

  • @zoltanvarga1967
    @zoltanvarga1967 Місяць тому

    💯❤❤❤❤❤💯