A bajaiaknak címezve! Piszkosul unom már hogy minden halászlét fikáznak ami nem úgy készül mint ahogy ők elképzelik! Senki sem szidta a bajai halászlevet! Itt sem hangzott el, hogy ez bajai halászlé lesz! De az biztos hogy semmi olyan nem történt a főzés folyamán, ami elrontotta volna a végeredményt!!! A halészlé minden típusát szeretem, egyiket sem rakom a másik elé! Ugyan ezt várom el a bajaiaktól is, hogy tiszteljék mások ízlését!
Szép nyugodtan végignéztem a videót , összehasonlítottam sok másikkal amit előtte láttam , próbáltam eldönteni melyik variáció lehet a legjobb. Azután elolvastam néhány kommentet. Bár ne tettem volna ! Olyan érzés volt mintha a halászlében benne maradt volna a keserűfog. Kisstílű , rosszindulatú , okoskodó , "ezt én jobban tudom" tipusú emberek ugrottak neki a főzőembernek - tisztelet a kivételnek - csak azért mert esetleg néhány dolgot másképp csinált mint ahogy ők elképzelik. Mit gondolnak a kommentelők , ha egy főzőversenyen egy ételtipust mindenki pontosan ugyanúgy készít el , akkor minek a verseny ? Minek a zsűri ? Egy fajta süteményt minden nagymama másképp süt , egy húslevest minden édesanya egy kicsit másképp főz , ezt mindnyájan tudjuk és ez így van jól. Úgy szólták le a szakácsot , olyan arrogás fennsőbbrendűséggel mintha csupa mesterszakács ülne a képernyő előtt. Honnét tudják hogy nem jó a halászlé ? A monitoron nem jön át az illat , az íz. Lehet , ha az ő főztjüket kellene megkóstolni akkor szépen beégnének azok akik most nagy mellénnyel osztják az észt. Ha már jót nem tudunk , akkor rosszat ne mondjunk ismeretlenül valakire csak azért mert más a politikai állásfoglalása. Mert valószínű hogy ez van a kritikák mögött.
Ahány ház, annyi szokás. Mindenki másképpen főzi a halászlevet. A lényeg, hogy amikor készen van, izlik a családnak. Van aki házi tésztával, bolti tésztával, vagy kenyérrel szereti.
Sajnálom ezt a negatívitást. Miért nem lehet tiszteletben tartani, h más másként csinálja és neki így jó? Vagy észrevenni a jó szándékot benne? Én sem így főzöm a halat, és?
Bajai vagyok és én úgy tanultam Édesapámtol, hogy 1 kg hal, 1 liter víz 1 nagy hagyma 1 evokanal paprika. Plusz az elforras miatt kb 3 dl víz. Szerintem emiatt okafogyott az a hozzaszolas , hogy nem a halhoz, hanem a vízhez számítjuk a paprikát.
Ha az emberek csak egy kicsit külön tudnák választani a politikát a nyomorult életüktől akkor nem jönnének ide fröcsögni mindenre csak azért, mert Fideszes politikus főzi a halászlevet.
Ha az emberek csak egy kicsit külön tudnák választani a nyomorult életüktől, akkor nem jönnének ide kamerák előtt halat főzni. Én is jól főzök. Oszt ki kíváncsi erre ? Senki. Épp ezért háttérben maradok.
Nem rossz ez a halászlé, de hiányzik belőle a füst. A gáznak nincs aromaadó füstje. Egy kis fa, amely füstöt ad, egy darab "szalonnabőr" egészen feldobná. Én elektromos tűzhelyen készítem és 2 kg halhúshoz egy 5x10 cm-es szalonnabőrrel füstölök. Nagyon szeretem a bajait, a szegedit és a balatoni halászlét is, valamint a dr Szűcs Lajos módra készült halászlét is puha kenyérrel.
Már pedig ő nem az a Szűts Lajos, akit te focistaként ismersz. Ez itt a videóban egy fiatalember a koros Szűcs Lajoshoz képest. Ráadásul a volt focista, Pécsi Ildikó férje nem doktor!
@@motibi4806 Hát igen 1kg hal, 1fej hagyma, 12dl víz, 1 púpos evőkanál paprika, 30 perc hab alatt, oszt' ezt nem lehet csak Kömlődtől Vikovárig megcsinálni, mert onnan vége a világnak! Rohadt nagy tudás kell hozzá :) Aki meg máshogy csinálja az hülye? Szánalmas vagy!
@@Trollpapa-s8e Persze, hogy főzésre, de nem gáz fölé. A bográcsolás lényege, az élő szabadtűzön való főzés. A szallonasütés is szabadtűzön történik jobb helyeken és nem gáz, vagy elektromos grillen. Az égő fa füstje ad egy különleges aromát az ételnek.
@@petermihalik3940 Tévedsz! A bográcsozás lényege a szabadban főzés és a relax. Te vagy tanyán élsz, vagy 5 évente 1x kerül elő a bogrács. Képzeld, élnek emberek városban is, nem csak tanyán. Nálunk (megyeszékhely, belváros, társasház kis udvara) tavasztól őszig fő bográcsban a birka-marha-kakas pöri, gulyásleves, halászlé, lecsós csibemáj stb. Ha nem borács akkor tárcsa. Mindkettő gázzal! Miért? Mindig kéznél van 5 másodperc és működik! Szeles időben, párás időben könnyebb szabályozni a lángot. Ha elered az eső, behúzzuk az egészet az árnyékoló alá magunk mellé és fröccsözgetünk tovább. Eközben nem fűtöd föl a lakást nem füstölöd fel sem magad sem a szomszédokat, sem a fél várost. Nem viszi a pernyét a képedbe a szél, nem marad utánad gané. Szóval mi itt szarabbhelyeken így szoktuk! Sőt kovakövet és taplót is igen ritkán használunk már
@@Trollpapa-s8e Wikipédia, olvasd el a bogrács eredetét és használatát. Bográcsban lehet főzni még hegesztőpisztollyal is, de nem úgy az igazi. Nem vagyok tanyasi sajnos. Amikor tanítottam a srácokat vittem kirándulni. Az erdőbe nem vittünk gázpalackot.Élőtüzem kiváló ételek készültek. A gáz egyszerűbb, az igaz, de más az íze is az ételnek. Gázon bográcsolni, olyan mint villanyon grillezni.
@@petermihalik3940 Nem érted! Ez a fránya ex cathedra bosszant, miszerint "fával fűtünk, soha nem gázzal", "jobb helyeken..", "....nem úgy az igazi" stb. Szerintem te olvasd el, hogy mióta van gáz és villany főző illetve mióta van edény (akár cserépedény) amiben főznek. Képzeld!!! Régen az összes edény alá tüzet raktak, mert nem volt más te szerencsétlen. Mégsem épít senki a házába se füstöskonyhát sem nyitott kéményes konyhát , sem kemencét a szoba és a konyha közé! Sparheltet se raknak manapság. Pedig a te logikád szerint úgy lenne az igazi, amikor a ház ajtaján dől ki a füstI! Dédanyám nekünk a nyári konyha kemencéjében reggel 9-re buktát, tökös-mákos rétest stb sütött. Mégsem gondolom, hogy ezt csak így lehet
Ez hülyeség...Minnél több hal kell,ahány kiló hal,annyi ev.kanál paprika...stb....Felső Barnabáshoz,vagy Lévay Ferenchez menjen,egy kis tovább képzésre..és ha már patika mérlegen jár az esze,akkor régen rossz..
Márpedig ez a hülyeség, amit te írsz, Gizella mama! Hogyha a hal súlyához méred a paprikát, de a halat tíz liter vízben főzöd meg, akkor megnézheted a végeredményt! Mindig is a víz mennyiségéhez számítjuk a paprika mennyiéségét, hozzátéve persze, hogyha bajai módon készítik!
A Dunai, vagy Tiszai halászok nem paszíroztak semmit! Egyszerűen szétfőzték a halcsontot. Ami a bogrács alján maradt, abból a következő napi alaplé lett. Reggelire meg halkocsonya. És nem gulyáskondérban főzték.
Nem halász lét, hanem halász levet!Nem tiszai ,hanem Szegedi halászlé! Ez azt jelenti,hogy a képviselő úr a gasztronómiában is otthon van meg a retorikai szempontok alapján is jelesre vizsgázott! Csak gratulálni tudok! Reméljük,hogy a főzőképessége is megüti ezt a szintet! (Még nem tudom mert nem néztem meg a teljes videót!) :D
A bajaiaknak címezve! Piszkosul unom már hogy minden halászlét fikáznak ami nem úgy készül mint ahogy ők elképzelik! Senki sem szidta a bajai halászlevet! Itt sem hangzott el, hogy ez bajai halászlé lesz! De az biztos hogy semmi olyan nem történt a főzés folyamán, ami elrontotta volna a végeredményt!!! A halészlé minden típusát szeretem, egyiket sem rakom a másik elé! Ugyan ezt várom el a bajaiaktól is, hogy tiszteljék mások ízlését!
Mit vársz a bajaiaktól? Még soha nem jártak a Tiszán!!!😂
Én kipróbáltam és nagyon finom lett!!! Köszönöm a receptet.
Szép nyugodtan végignéztem a videót , összehasonlítottam sok másikkal amit előtte láttam , próbáltam eldönteni melyik variáció lehet a legjobb. Azután elolvastam néhány kommentet. Bár ne tettem volna ! Olyan érzés volt mintha a halászlében benne maradt volna a keserűfog. Kisstílű , rosszindulatú , okoskodó , "ezt én jobban tudom" tipusú emberek ugrottak neki a főzőembernek - tisztelet a kivételnek - csak azért mert esetleg néhány dolgot másképp csinált mint ahogy ők elképzelik. Mit gondolnak a kommentelők , ha egy főzőversenyen egy ételtipust mindenki pontosan ugyanúgy készít el , akkor minek a verseny ? Minek a zsűri ? Egy fajta süteményt minden nagymama másképp süt , egy húslevest minden édesanya egy kicsit másképp főz , ezt mindnyájan tudjuk és ez így van jól. Úgy szólták le a szakácsot , olyan arrogás fennsőbbrendűséggel mintha csupa mesterszakács ülne a képernyő előtt. Honnét tudják hogy nem jó a halászlé ? A monitoron nem jön át az illat , az íz. Lehet , ha az ő főztjüket kellene megkóstolni akkor szépen beégnének azok akik most nagy mellénnyel osztják az észt. Ha már jót nem tudunk , akkor rosszat ne mondjunk ismeretlenül valakire csak azért mert más a politikai állásfoglalása. Mert valószínű hogy ez van a kritikák mögött.
Teljesen egyet értünk ! A vég eredmény a lényeg .Röviden ! Mindenki máskepp csinálja !🐟🐬🌶️🧅🌶️!
Ahány ház, annyi szokás. Mindenki másképpen főzi a halászlevet. A lényeg, hogy amikor készen van, izlik a családnak. Van aki házi tésztával, bolti tésztával, vagy kenyérrel szereti.
Tipikusan magyar férfi szokás, h a focihoz és a halászléhez mindenki ért, közben meg egyáltalán nem. :)
Szerintem ne magadból indulj ki, mert hülyén fogsz meghalni.
Sajnálom ezt a negatívitást. Miért nem lehet tiszteletben tartani, h más másként csinálja és neki így jó? Vagy észrevenni a jó szándékot benne? Én sem így főzöm a halat, és?
Egyetértek!
Ahány ház annyi szokás. Megtiszteltetés, ha valaki megosztja a receptjét és mindenki főztjét tisztelni illik, mindenkor.
NAGYON JÓL NÉZ KI EZ A HALÁSZLÉ !!!GRATULÁLOK !!! JÓ ÉZVÁGAT KÍVÁNOK !!!
Bajai vagyok és én úgy tanultam Édesapámtol, hogy 1 kg hal, 1 liter víz 1 nagy hagyma 1 evokanal paprika. Plusz az elforras miatt kb 3 dl víz. Szerintem emiatt okafogyott az a hozzaszolas , hogy nem a halhoz, hanem a vízhez számítjuk a paprikát.
Ha nézted a videót, akkor rájöttél hogy kb az arányok ugyan azok.
Ha az emberek csak egy kicsit külön tudnák választani a politikát a nyomorult életüktől akkor nem jönnének ide fröcsögni mindenre csak azért, mert Fideszes politikus főzi a halászlevet.
Ha az emberek csak egy kicsit külön tudnák választani a nyomorult életüktől, akkor nem jönnének ide kamerák előtt halat főzni.
Én is jól főzök. Oszt ki kíváncsi erre ? Senki.
Épp ezért háttérben maradok.
Nem rossz ez a halászlé, de hiányzik belőle a füst. A gáznak nincs aromaadó füstje.
Egy kis fa, amely füstöt ad, egy darab "szalonnabőr" egészen feldobná.
Én elektromos tűzhelyen készítem és 2 kg halhúshoz egy 5x10 cm-es szalonnabőrrel füstölök.
Nagyon szeretem a bajait, a szegedit és a balatoni halászlét is, valamint a dr Szűcs Lajos módra készült halászlét is puha kenyérrel.
Cecén már senki nem termel fűszerpaprikát. A Vajdaságból (Szerbia) szerzik be - féláron - és átcsomagolva sajátként árulják.
14.00 a só savassága.... anyám borogass
Elsö rendü halasle es az örölt paprika a legjob ami va a vilagonigy kel fözni halaszlet nagyon sokan tanulhatnsk ezen a videon
Azt hittem a volt valogatott futbalista Szucs Lajos fog fozni.
Már pedig ő nem az a Szűts Lajos, akit te focistaként ismersz. Ez itt a videóban egy fiatalember a koros Szűcs Lajoshoz képest. Ráadásul a volt focista, Pécsi Ildikó férje nem doktor!
Jol megcsinalta a doctor ur.
Gázon főzve ? ? ?
Hal alkatrész??????????
Miért fontos kiírni, hogy ország gyűlési képviselő, politikusok tudnak csak halászlét fózni?
Na végre, van ahol tudnak halászlevet főzni, remélem figyeltek a Bajaiak is!
Igen nagyon figyeltgem! Bajai vagyok, soha nem főznék így halat. Az Igazi bajai halászlét Kömlődtől, Vikovárig főzik!
@@motibi4806 Hát igen 1kg hal, 1fej hagyma, 12dl víz, 1 púpos evőkanál paprika, 30 perc hab alatt, oszt' ezt nem lehet csak Kömlődtől Vikovárig megcsinálni, mert onnan vége a világnak! Rohadt nagy tudás kell hozzá :) Aki meg máshogy csinálja az hülye? Szánalmas vagy!
@@motibi4806Mi Tiszaiak se főznénk úgy mint ti bajaiak! Erre mérget vehetsz! Gyufatésztából erre fele mákostésztát készítenek!!!😂😂😂
Bogrács alá fával fűtünk és soha sem gázzal! A bogrács fatüzelésre lett kitalálva.
Szerintem meg főzésre lett kitalálva! Te kevered a bográcsot a sparhelttel. A sparhelt lett kitalálva fatüzelésre okoska..
@@Trollpapa-s8e Persze, hogy főzésre, de nem gáz fölé. A bográcsolás lényege, az élő szabadtűzön való főzés. A szallonasütés is szabadtűzön történik jobb helyeken és nem gáz, vagy elektromos grillen. Az égő fa füstje ad egy különleges aromát az ételnek.
@@petermihalik3940 Tévedsz! A bográcsozás lényege a szabadban főzés és a relax. Te vagy tanyán élsz, vagy 5 évente 1x kerül elő a bogrács. Képzeld, élnek emberek városban is, nem csak tanyán. Nálunk (megyeszékhely, belváros, társasház kis udvara) tavasztól őszig fő bográcsban a birka-marha-kakas pöri, gulyásleves, halászlé, lecsós csibemáj stb. Ha nem borács akkor tárcsa. Mindkettő gázzal! Miért? Mindig kéznél van 5 másodperc és működik! Szeles időben, párás időben könnyebb szabályozni a lángot. Ha elered az eső, behúzzuk az egészet az árnyékoló alá magunk mellé és fröccsözgetünk tovább. Eközben nem fűtöd föl a lakást nem füstölöd fel sem magad sem a szomszédokat, sem a fél várost. Nem viszi a pernyét a képedbe a szél, nem marad utánad gané. Szóval mi itt szarabbhelyeken így szoktuk! Sőt kovakövet és taplót is igen ritkán használunk már
@@Trollpapa-s8e Wikipédia, olvasd el a bogrács eredetét és használatát. Bográcsban lehet főzni még hegesztőpisztollyal is, de nem úgy az igazi. Nem vagyok tanyasi sajnos. Amikor tanítottam a srácokat vittem kirándulni. Az erdőbe nem vittünk gázpalackot.Élőtüzem kiváló ételek készültek. A gáz egyszerűbb, az igaz, de más az íze is az ételnek. Gázon bográcsolni, olyan mint villanyon grillezni.
@@petermihalik3940 Nem érted! Ez a fránya ex cathedra bosszant, miszerint "fával fűtünk, soha nem gázzal", "jobb helyeken..", "....nem úgy az igazi" stb. Szerintem te olvasd el, hogy mióta van gáz és villany főző illetve mióta van edény (akár cserépedény) amiben főznek. Képzeld!!! Régen az összes edény alá tüzet raktak, mert nem volt más te szerencsétlen. Mégsem épít senki a házába se füstöskonyhát sem nyitott kéményes konyhát , sem kemencét a szoba és a konyha közé! Sparheltet se raknak manapság. Pedig a te logikád szerint úgy lenne az igazi, amikor a ház ajtaján dől ki a füstI! Dédanyám nekünk a nyári konyha kemencéjében reggel 9-re buktát, tökös-mákos rétest stb sütött. Mégsem gondolom, hogy ezt csak így lehet
" A paprika szublimálódjon" okos...
Ez hülyeség...Minnél több hal kell,ahány kiló hal,annyi ev.kanál paprika...stb....Felső Barnabáshoz,vagy Lévay Ferenchez menjen,egy kis tovább képzésre..és ha már patika mérlegen jár az esze,akkor régen rossz..
Márpedig ez a hülyeség, amit te írsz, Gizella mama! Hogyha a hal súlyához méred a paprikát, de a halat tíz liter vízben főzöd meg, akkor megnézheted a végeredményt! Mindig is a víz mennyiségéhez számítjuk a paprika mennyiéségét, hozzátéve persze, hogyha bajai módon készítik!
Csak garatulálni tudok a hozzászólónak Árki Gizellának!
A Felső Barnabástól sem láttam még két egyformát! :)
Remélem országgyülési képviselöként jobban szerepel! Mert ha nem, akkor jajj nekünk!!!!
fideSS.s a lelkem, lop, csal, hazudik és rombol.
mi szublimál???? Úristen.... -.-'
Milyen boldog a szerkesztő asszony! A többi választókerületi képviselővel készített főzőműsort hol találom? Ja hogy nincs....
Na! Amikor ilyet látok hogy le fejtjük a húst meg ilyenek akkor az minden csak nem nem halászlé dr akárki. 🙂
A Dunai, vagy Tiszai halászok nem paszíroztak semmit! Egyszerűen szétfőzték a halcsontot. Ami a bogrács alján maradt, abból a következő napi alaplé lett. Reggelire meg halkocsonya. És nem gulyáskondérban főzték.
Ezt egye meg dr. Szűcs Lajos. Én bajai vagyok, soha nem főzném így a halat!
nem kalács ez hogy méregetünk
Kezdő háziasszonyoknak ez nagy segítség, ezért is nem volt haszontalan.
Víz literenként kell egy evőkanál örölt paprika. Tehát nem hal kilógramonként egy kanál.
Hiszen a receptje szerint 1 kg halhoz 1 liter vizet adott. A paprika is nagyon jó mennyiségű.
Dee paszírozta és igy a jó.
@@arktisz Akinek a stílusa olyan mint neked, annak kellene a fejére borítani. Aki igénytelen ember, annak a hozzászólásán látszik meg legelőször.
Nem halász lét, hanem halász levet!Nem tiszai ,hanem Szegedi halászlé! Ez azt jelenti,hogy a képviselő úr a gasztronómiában is otthon van meg a retorikai szempontok alapján is jelesre vizsgázott! Csak gratulálni tudok! Reméljük,hogy a főzőképessége is megüti ezt a szintet! (Még nem tudom mert nem néztem meg a teljes videót!) :D
Nálunk ezt csak hallevesnek hívják.
pedig az az amit úgy csinálnak mint a pörköltet, zsirral
Amit dr. Szűcs lajos főzött!