Vonatok Miskolc-Tiszai pályaudvaron (2021. 03. 27.)
Вставка
- Опубліковано 11 кві 2021
- Szerintem már évek óta kérdezgették többen, hogy mikor lesz végre miskolci videó. 2021 tavaszára sikerült rászánnom magam, hogy ellátogassak a Borsod fővárosába. A forgalom igazából szép nagy, nem lehet unatkozni, főleg a minden órás csúcsidőben. Ami inkább engem aggasztott, az a vasútfotósokhoz való hozzáállás. Ennek ellenére itt van, elkészült a régóta várt videó.
A felvételek a Tiszai pályaudvaron készültek, itt zajlik a miskolci forgalom 90%-a. Személyvonatok közlekednek Ózd, Tornanádaska, Hidasnémeti, Nyíregyháza vagy Sátoraljaújhely irányába órás vagy kétórás ütemben. Néhány év alatt több nagy változás is érte az állomás látképét. Budapestről ide kerültek a Hernyó motorvonatok, melyek a 80-as és a 100c vonal forgalmának gerincét adják. Eltűntek az utolsó Csörgők is, mivel villamosították a sátoraljaújhelyi 80c vonalat. A nagy mozdony/személykocsi átcsoportosítások után újra rengeteg Bhv kocsi került vissza Miskolcra, melyek most a 90-es vasútvonalon dolgoznak, személyvonatokban. A menetrendváltással pedig megszűntek a miskolci IC vonatok, helyettük az új Hernád-Zemplén InterCity vonatok, illetve a kör IC-k szolgálják ki az utasokat. Bár így mára elég sablonos az állomás forgalma, a Hernád-Zemplén vonatokkal való folyamatos tolatás, egy új színt hoz a pályaudvar életébe.
Összességében egy nagyon jó állomás, remélem ez a videóból is látszik. Örülök, hogy ismét egy új állomást sikerült kihúzni a listámról, minél előbb szeretnék végre ellátogatni Nyíregyházára és Debrecenbe is.
Jó szórakozást!! :)
Flickr oldalam: www.flickr.com/photos/1891152...
Hasonló tartalom:
- Deák Gábor: / @deakgabor7659 - Авто та транспорт
Köszönöm a videó feltöltést. Kordokumentumnak ez nagyon jó lesz még!
Örülök hogy tetszett :)
@@peterbuda OK. VIVA Tiszai Pályaudvar Miskolc./MISKOLC./Hungary./HUNGARY 2020.-2021.-2022.-2023.🙂🙂🙂
Nagyon jó lett a videó köztük hallottam féktárcsás vagonokat
Köszi :)
Nagyszerű videó Gratulálok!
Köszi :D
@@peterbuda OK. VIVA Tiszai Pályaudvar Miskolc./MISKOLC./Hungary./HUNGARY 2020.-2021.-2022.-2023.🙂🙂🙂
OK. VIVA Tiszai Pályaudvar Miskolc./MISKOLC./Hungary./HUNGARY 2020.-2021.-2022.-2023.🙂🙂🙂
Remélem továbbra is Rábai Balázs hangja van Miskolc Tiszai pályaudvaron
Igen, ő van még
Nyíregyen is van
Debrecenbe is és Kisvárdára is Rábai Balázs hangja kellene
Remek felvételek.Lehet,hogy csak én látom így,de mintha 90-es vonalról kiszorultak volna a hernyók.Mostanában mindig szili+néhány BHV van rajta,olyan,mintha az ott szaladgáló hernyókat áthelyezték volna a Füzesabony-Nyíregyháza járatokra.
Miskolc környékén lakom,emlékszem,hogy 14-15 éve gyerekkoromban mennyi BHV,meg fülkés kocsi mászkált a Miskolc környéki vonalakon,ma meg már alig látni belőlük,kiszorították őket a schlieren meg bmx kocsik(azok se rosszak,de egy régi BHV,vagy fülkés kocsihoz képest semmi a kényelmi faktoruk :( )
Igen, a BDV-k mostanában már inkább a Nyíregyháza-Miskolc- Füzesabony vonalon közlekednek. A Schlierenek meg a Bmx-ek tényleg nagyobb számban vannak jelen , tudtommal az összes Schlierennek Miskolc a honállomása , bár most a decemberi menetrend változás óta több helyen is közlekednek (pl: Szeged vagy Debrecen)
igen, még tavaly november környékén rengeteg Bhv-t kapott Miskolc a Dunántúlról, ezek most a 90-es vonalon dolgoznak, a Hernyók pedig a Füzesabony-Nyíregyháza személyeken
a schlierenek elvileg még miskolciak, de velük is terveztek különböző áthelyezéseket, nem tudom hogy abból lesz-e valami
@@peterbuda OK. VIVA Tiszai Pályaudvar Miskolc./MISKOLC./Hungary./HUNGARY 2020.-2021.-2022.-2023.🙂🙂🙂
@@2405krisz OK. VIVA Tiszai Pályaudvar Miskolc./MISKOLC./Hungary./HUNGARY 2020.-2021.-2022.-2023.🙂🙂🙂
OK. VIVA Tiszai Pályaudvar Miskolc./MISKOLC./Hungary./HUNGARY 2020.-2021.-2022.-2023.🙂🙂🙂
Nagyon szuper lett! :D Hát igen, azért a Tiszai környékén vannak furcsa alakok. Meg olyan vasutasok is akik nem nagyon szeretik a videózást/ fotózást. Igaz, rám még csak egyszer szóltak és akkor se azért, mert a vonatot videóztam, hanem mert , hogy a Holokauszt emléktáblát elvileg nem lehet lefotózni. Nem is értem amúgy.
Egyébként azt lehet tudni, hogy a 11:24 -nél látható Hernád - Zemplén IC hánykor indult? :)
az biztos, hogy voltak érdekes egyének... :D
15:29-kor indult a kérdezett Hernád-Zemplén
@@peterbuda köszi :)
@@2405krisz nincs mit :D
Az új menetrendről nem tervezel csinálni egy podcastot?
de, szombaton lesz majd :)
most tettem ki róla posztot a csatorna oldalára
Akkor megtippeltem:) Egyébként megszaporodtak a fecske ingák a 150-en. Szombaton 7922-7925, 7918, Vasárnap 7929, 349-7915-7914-342(ez az egy menetrend szerint),343-7923, 7928, Ma pedig 7927 és 349-7915-7914-342 + ma reggel a 7920-348 flirt volt hernyó helyett
Remélem itt soha nem cserélik le Rábait
Szerintem még egy ideig biztos marad
Legalábbis amíg nem terveznek nagyobb felújítást
@@peterbuda Amíg ez a felújítási terv nincs meg addig Rábai biztonságban van
@@adamkrisztiancseri9322 jaja
Meghaltál miközbe Miskolcon voltál? :D
nem, de... egy ideig szerintem nem térek vissza :D
@@peterbuda Mi a bajotok Miskolccal ?
@@zsuzsahavasi2608 nem Miskolccal van baj, hanem azzal ahogy több ott dolgozó hozzááll a vasútfotósokhoz, tisztelet a kivételnek!
engem is kétszer is megszóltak amíg ott voltam, pedig direkt figyeltem rá, hogy ne legyen benne vasúti dolgozó
@@peterbuda Az sikerült ! Egy lélek sincs! Olyan emberek akikről írtál az sajnos az egész Országban van , nem miskolci sajátosság . Egyébként értem a problémád , jó munkát !
@@peterbuda Én például személy szerint Miskolcon még nem tapasztaltam ilyet, de máshol viszont igen. Ez egyébként országszerte valtozóan elöfórdulhat. Teljesen más idöket élünk manapság, mert régebben azért nem volt ilyen.