Dávid Gyula: Atomcsill 20, Ismeretterjesztés, Univerzum, Oktatás | Mindenségit! 106

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 9 лют 2025
  • (A teljes beszélgetés a Patreonon elérhető: / mindensegit )
    Amikor kiderült számunkra, hogy az idén 20. idényét kezdő Atomcsill-sorozatra nagy elánnal készül az ötletgazda Dávid Gyula, a fizika és az ismeretterjesztés hazai „rocksztárja”, azonnal tudtuk, hogy újfent meg kell hívnunk. Sajnos, az őszi idény előkészületei miatt végül csupán az első, az ELTE-n megtartott előadás után tudtuk felvenni a műsort, de ez talán nem von le sokat az értékéből. Mert DGY-ét hallgatni mindig ámulatba ejtő, akkor is, ha az atomcsilles, izgalmasabbnál izgalmasabb témákat ismerteti, vagy éppen a James Webb űrtávcső tavalyi felfedezései kapcsán meséli el, hogy az univerzum korát miért nem kérdőjelezi meg az, hogy olyan korai galaxisokra bukkant, amelyeknek (az eddigi elképzeléseink szerint) nem lett volna szabad létezniük.
    A Patreonon 2500 forintos havidíj ellenében elérhető a komplett, több mint kétórás beszélgetés. Tartsatok velünk. 🌍 / mindensegit
    #dávidgyula #atomcsill #fizika #tudomány #oktatás #ismeretterjesztés
    Dávid Gyula:
    physics.elte.h...
    ATOMCSILL:
    atomcsill.elte...
    ‪@elteatomcsill8013‬
    🌟 Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!
    Facebook: / mindensegitpodcast
    Instagram: / mindensegitpodcast
    Spotify: open.spotify.c...
    Apple Podcast: podcasts.apple...
    TikTok: vm.tiktok.com/...
    🙏🏻 Támogassatok bennünket, hogy márciusig elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt:
    / mindensegit
    👉🏻 Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is:
    Mindenségit! Produkciós Iroda Kft.
    11600006-00000000-99660019
    (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")
    Műsorvezetők:
    Pázmándi Gergely
    Varga Tóth Róbert
    Vágók, szerkesztők:
    Pázmándi Gergely
    Varga Tóth Róbert
    Fény, fotó, videó, vizuál:
    Szávics Attila
    / attila.szavics
    / szavics_attila
    Rónai Levente
    / leventedavidronai
    Arculat:
    Ádám Zsófi
    / zsoflii
    Intro:
    Farkas Róbert
    robertfarkas.net/
    / robertfarkasdesign
    / astronaut_arc
    Short videók:
    Perjési Viktor
    www.facebook.c...
    Helyszín:
    Zengő Borbár
    / zengobar
    ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.
    / microsound.hu
    ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra.
    / kare_hungary
    / kare.hungary
    www.kare24.hu/
    ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman!
    Mindenségit! © 2024

КОМЕНТАРІ • 153

  • @ivankomoroczy1019
    @ivankomoroczy1019 4 місяці тому +21

    Dávid Gyula a hátán viszi a Magyar tudományos életet! Nagyon nagy köszönet érte! Gyerekeimmel együtt nézzük a sok nem csak tartalmas, de szellemes előadását. Jó egészséget!

    • @gaborgevai6847
      @gaborgevai6847 Місяць тому +1

      én tanultam nála vektorszámítást és egyebeket a fizikus szakon (nagyon régen). Őrült tempót diktált, piszkosul kellett figyelni. Kis túlzással jobb kézzel írt a táblára (akkor még tábla és kréta volt), bal kézzel már törölte is :) IMÁDTUK! :)

  • @Csepeszpeti
    @Csepeszpeti 4 місяці тому +35

    A 10 legnagyobb élő magyar egyike!
    Akit szívesen látnék még az Gyulai Iván!

  • @adamlipovszky1803
    @adamlipovszky1803 4 місяці тому +35

    Elképesztően jó előadásokat csinálnak Dávid Gyuláék! Köszönet érte!

  • @magdolnamariapolgarineholo3566
    @magdolnamariapolgarineholo3566 4 місяці тому +37

    Hát ezaz! Gimiben utáltam, most meg örömmel hallgatom minden mondatát, hát persze hogy az előadástól függ. Köszönöm

  • @tigerepic8890
    @tigerepic8890 4 місяці тому +14

    Dégyé egy legenda. Hihetetlen tudás, mégis tök emberi.

  • @nemethandrea9930
    @nemethandrea9930 4 місяці тому +10

    Fiúk!!! Nagy-nagy köszönrt ezért az adásért (is)!!! Imádom Dávid Gyula előadásait, fantasztikusan tudja atadni azt a sok csodát, amiket a fizika jelent. Hálás vagyok Nektek, hogy ismét meghívtátok Őt!

  • @poymen
    @poymen 4 місяці тому +10

    Kb 2-3 éve Horányban sétálgattam estefelé babakocsival, altattam a kisfiamat. Olyankor Szokolébresztőt, Szakácstolvajt, vagy Atomcsillt hallgattunk a telefonomról (kellően monoton az altatáshoz, kellően érdekes és szórakoztató a figyelmemnek. És szembe jött egy idős úr, aki szintén D.Gy.-t hallgatott. Nagyszerű volt a felismerés mindkettőnk részéről. Mindketten megörültünk egymásnak és eltársalogtunk a hőhalálról... :)

  • @kamaraszsofi
    @kamaraszsofi 4 місяці тому +9

    77 éves vagyok, és csillogó szemű gyerekként élvezem az Atomcsill előadásait sok éve. Örömforrás még mindig rácsodálkozni a világra, a sokszínűségére, az emberi megismerésre, abban az élményben részesülni, hogy megint valami újat érthettem meg, "fedezhettem fel". Köszönet érte. Persze, kiskamaszként is érdekelt a csillagászat, az atomfizika, kozmológia, asztrofizika.
    Amúgy, jogász lettem.
    És igen, én is azt hiszem, vallom régóta, hogy az iskolarendszer az, ami kiöli a gyerekekből a kíváncsiságot, a megértés örömét. Hatalmas, meg nem bocsájtható bűn.
    Nagy-nagy szerencse (valószínűleg kiváló pedagógusokat juttatott nekem a sors), hogy sikerült megőriznem a kíváncsiságot és a megismerés örömét.
    Talán szülőként mi is hozzájárulhatunk, hogy ez a gyerekeinkben, unokáinkban is megőrződjék, hogy átadjuk nekik az attitűdjeinket ebben is.
    Még valami segített nyitottnak maradni. Az engelsi dialektikus materializmus rendszere, a filozófia, amely hallatlanul megerősítette a természettudományos érdeklődésem már kamaszként és fiatal felnőttként is. Nincs antagonizmus a bölcsészet és a természettudományok között. Igenis lehet dialektikus, progresszív a viszony, amely mindkét terület művelését kölcsönösen erősíteni tudja.

  • @robertpopradi5020
    @robertpopradi5020 4 місяці тому +14

    Atomcsill sorozat az eddigi legnagyobb és legjobb természettudományos ismeretterjesztő sorozat, amin csak ámulni szabad..!!
    Azt sem tudnám megmondani, melyik rész a kedvenc, vagy legjobb, mert minden előadás nagyságrendekkel jobb, mint eddig bármi is...
    (Persze vannak jó előadások, ami esetleg nem Atomcsill, félreértés ne essék...! ) , de ilyen kvalitású teljesítmény , sorozatban... , abszolút viszi a "pálmát" ..!!
    Ezernyi köszönet a munkájukért..!! Rengeteg munka lehet mögötte..!!

  • @mariacsimanehegyi8230
    @mariacsimanehegyi8230 4 місяці тому +5

    Dávid Gyulával több podcastot is láttam! Nagy példaképem, zseniális, fenomenálisak az előadásai! Köszönöm szépen!

  • @jozsefbernhardt2367
    @jozsefbernhardt2367 4 місяці тому +4

    Én például több mint 10 éve hallgatom és a titok amiért hallgatom az Dávid Gyula és az ő stílusa a poénjai az embersége és nagyon vágynék veled személyesen is találkozni szerintem is a legnagyobb magyarok egyike!

  • @bognarpeter6099
    @bognarpeter6099 4 місяці тому +12

    Ismételten hála, hogy Gyulát megszólaltattátok🤝🏼 Köszönjük az “előadást”, srácok se többet, se kevesebbet, ilyen műsorokat!

  • @zsolttakacs4223
    @zsolttakacs4223 4 місяці тому +9

    Nagyszerű dolog amit ez az ember csinál!

  • @szigethyorsolya
    @szigethyorsolya 4 місяці тому +1

    Köszi fiúk!

  • @AndorSolymos
    @AndorSolymos 4 місяці тому +1

    Egyszer szívesen látnám ezt az embert szakadva nevetni. Nagyon szeretem az előadásait, de olyan szomorúnak látszik.

  • @karolymakai6716
    @karolymakai6716 4 місяці тому +3

    Te jó ég! Ez az intró eszméletlenül kibaszott jó lett! Az adás pedig természetes színvonalas, mint azt megszokhattuk már. Hajrá srácok ti több figyelmet érdemeltek, mert minőséget hoztok. Örülök, hogy rátok találtam annó egy random shorts videóban.😁

  • @petertoro4116
    @petertoro4116 4 місяці тому +12

    Egészségedre, DGy!

  • @csalodigabor
    @csalodigabor 4 місяці тому +2

    Köszönjük!

  • @gondagabi74
    @gondagabi74 4 місяці тому +3

    Köszönöm az összes előadást. Visszamenőleg 20 évre már majdnem sikerült mindegyiket meghallgatnom, többet 5-6 szor is. Ma már nem tudok AtomCsill nélkül élni, napi szinten hallgatom :)

  • @florasola
    @florasola 4 місяці тому +7

    Legyünk minél többen a Naprendszerben!! 😻✌🏻

  • @attiwise
    @attiwise 4 місяці тому +3

    Hajrá Mindenségit csatorna!
    Rajtam ne múljon, szívesen támogatlak titeket! 🤩

  • @zsoltszeker8425
    @zsoltszeker8425 4 місяці тому +4

    Köszi. Szívás hogy a fénynél nem tudunk gyorsabban haladni. Így maradnunk kell ezen a kis csodabolygón, amit lassan tönkreteszünk. További jó elmélkedést.

    • @Patreides9
      @Patreides9 4 місяці тому +3

      Valójában a leggyorsabb eszköz, amit eddig ember készített, nem repül gyorsabban a fénysebesség tízezred részénél sem, sőt, még azt sem közelíti meg. Úgyhogy nem a fénysebesség meghaladása itt a kérdés, hanem az, hogy legalább a közelébe jussunk, amikor már jelentősek lesznek a relativisztikus jelenségek is... De a realitás az, hogy az ember jelenlegi technikai civilizációja még ebben az évszázadban összeomlik (a globális éghajlatváltozást a társadalmak nem élhetik túl ebben a formában, tömeges halálok, katasztrófák, népvándorlások, háborúk következnek), és hosszú, zavaros, katasztrofális időszak köszönt az emberiségre. A legrosszabb az egészben az, hogy újabb technikai civilizáció kialakulására, és ilyen magas szintre jutására már nem állnak rendelkezésre a könnyen hozzáférhető nyersanyagok, így ennek az újbóli létrejötte, annak a megvalósíthatósága erősen kérdéses. Úgy néz ki, ez az egy esélyünk volt, de elpuskáztuk.

    • @dgy137
      @dgy137 4 місяці тому

      @@Patreides9 Nem kell mindig űrhajókra gondolni! Az ember által készített részecskegyorsítókban másodpercenként több százmilliárd részecske száguld olyan gyorsan, hogy egy óra alatt kb egy milliméterre maradnának le a fénytől. És mindegyikük viselkedése száz százalékosan igazolja a relativitáselméletet - amely ezáltal a legalaposabban alátámasztott tudományos elmélet az összes közül.
      A relativisztikus effektusokat tehát már régóta jól ismerjük. Egészen más kérdés, hogy lesz-e ebből valamikor csillagközi közlekedés.
      dgy

    • @davidkiss6624
      @davidkiss6624 4 місяці тому +1

      @@Patreides9 Öröm az ürömben, hogy egy fizikus David Izabel már megtette a Térhajtóműhöz szükséges 0.lépést;sikeresen kiszámította a Téridő Young-moduluszát annak ellenére, hogy nem barionos anyagból áll, kimutatta hogy van rugalmassági tulajdonsága, pazar kihívás a kövi generációk kutatóinak! 🤞

    • @norbist2
      @norbist2 4 місяці тому +1

      @@Patreides9 150 - 200 km/s körül tartanak ma. A fénysebesség kb. kétezred része.

    • @Patreides9
      @Patreides9 4 місяці тому +1

      @@norbist2 A Voyagerek jelenlegi sebessége 17 km/s, ezzel az utazó sebességgel haladnak kifelé a Naprendszerből. Az indulásuk után a hintamanőverekkel a legnagyobb elért sebességük 44 km/s, illetve 37 km/s volt, ha jól veszem ki a forrásokból, ez nyilván csökkent, mint ahogy a feldobott kőnek is csökken a sebessége. Az, hogy valakinek a tervezett meghajtó eszköze milyen elméleti sebességet érne el, egy dolog, az számít, a gyakorlatban majd mit tud bemutatni ebből.

  • @tislericsmate8546
    @tislericsmate8546 4 місяці тому +17

    Dávid Gyula és az Atomcsill ismeretterjesztő tevékenysége úgy kell a magyar társadalomnak, mint egy falat kenyér!

  • @istvanracz1622
    @istvanracz1622 4 місяці тому +1

    Zseniális beszélgetés! 👍

  • @wandersheep
    @wandersheep 3 місяці тому

    Szuper beszélgetés egy nagyszerű mozgalomról, gratulálok! Régóta nagy rajongótok vagyok. ❤
    Apró konstruktív kritika a hangosítással kapcsolatban: sokszor zavaróan behallatszott a fotós ténykedése, ahogy bemért a gépe, ahogy exponált.
    Ezt legközelebb remélhetőleg sikerül máshogy. Amúgy minden tetszett, csak így tovább, fiúk! 👌

    • @mindensegit
      @mindensegit  3 місяці тому

      Lehet, hogy szar, de ez a koncepció része, több olyan jelenet is van, amikor Attila vagy Levi látszódik, amikor fotókat, vágóképeket rögzítenek. Nem akarunk steril adásokat. A Kaptafában Barna bejárt a pult mögé csapolni, erre a versusban nincs lehetőség. A kocsmafilozofálgatáshoz passzolnak a zavaró tényezők (bár késdobálást nem tervezünk :) ).

  • @Thaiteek
    @Thaiteek 4 місяці тому +3

    Azokra kellene bízni az oktatásügy reformját, akik tudnak is tanítani, nem csak kioktatnak! ;-)

  • @ZsomborZsombibi
    @ZsomborZsombibi 4 місяці тому +2

    Már Dávid Gyula egykori tanítványai is hasonlóan inspiráló, közérthető előadást tartanak. Tanár Úr munkássága már most a világörökség része ;)

  • @MrTizenhatkarakter
    @MrTizenhatkarakter 4 місяці тому +3

    Az ismeretterjesztés terjesztése :)

  • @KövesiIldikó
    @KövesiIldikó 4 місяці тому +1

    Köszönöm a remek beszélgetést!

  • @felszipokas_osmoly
    @felszipokas_osmoly 4 місяці тому

    Remek előadás. Hajrá a patreon hálózatépítéshez! Kíváncsian várom a tartalmakat.

  • @barcs90
    @barcs90 4 місяці тому +4

    Nagyon zsír ez az intro. ❤

  • @kovacsgabor8029
    @kovacsgabor8029 4 місяці тому +1

    Csak így tovább!

  • @laszlokovacs3586
    @laszlokovacs3586 4 місяці тому +22

    Sziasztok !🎉 Néztem a 0 . adást. Csak annyit szeretnek mondani, a felsorolás nem sorrend mert az itt felsoroltak mind top,top, top. Téhát Mindenség podcast, Friderikus, Partizán. Ezek értéket. közvetítenek! Ja és Bodőcs😂.

    • @ShortstopHUN
      @ShortstopHUN 4 місяці тому

      Sokat elmond rólad a felsorolás, ahogy az is ,hogy le sem tudod írni ennek a csatornának a nevét! :)

    • @robertpopradi5020
      @robertpopradi5020 4 місяці тому +2

      ​@@ShortstopHUNNem baj..! Nagyanyám is azt mondta, hogy - "Értsd úgy, ahogy gondoltam.!" 😅
      ... Értjük..! 😅

    • @sandras1408
      @sandras1408 4 місяці тому

      Jaja, Friderikusz a dk szócső...

  • @robertzsalkovics1941
    @robertzsalkovics1941 4 місяці тому +2

    DGY, maximális tisztelettel, de a Tejútrendszer központi fekete lyuka, a Saggitarius A "csak" 4,3-4,4 millió naptömeget tesz ki, nem 40 milliót. További sok sikert és jó egészséget kívánok! Üdvözlettel, egy rendszeres AtomCSill néző.

    • @gg630504
      @gg630504 4 місяці тому +1

      Kiss László fejből tudja 4π értékét 4π számjegy pontosan.
      Dgy-nél 4π = c = 1.

    • @dgy137
      @dgy137 4 місяці тому +6

      Igaza van. Bocsánat, hibásan mondtam.
      dgy

    • @dgy137
      @dgy137 4 місяці тому

      @@gg630504 Én nem tudom ezeket az értékeket fejből. Arra valók a könyvek és a net.
      dgy

  • @dgy137
    @dgy137 3 місяці тому +4

    Értesítem az érdeklődőket, hogy "Az Élet, a Világmindenség meg Minden - az Univerzum története a Nagy Bummtól az értelemig és tovább" című Atomcsill előadás baleset miatt elmaradt második részét november 5-én kedden 17 órakor mondom el a szokott helyen, az ELTE lágymányosi északi tömbjének 0.83 termében. Hosszú lesz.
    dgy

    • @dgy137
      @dgy137 3 місяці тому +1

      "Az Élet, a Világmindenség meg Minden - az Univerzum története a Nagy Bummtól az értelemig és tovább" című előadás november 5-i második részének videófelvétele mától már elérhető az Atomcsill You Tube csatornáján.
      dgy

  • @AndyeKAA
    @AndyeKAA 4 місяці тому

    Szuper!!! A korábbi beszélgetésetekhez megfogalmaztam egy kritikát, miszerint kérdeztek, majd nem hagyjátok a válaszolót kifejteni a válaszát, ezáltal az egész kicsit érthetetlenné vált, mert mire elértünk volna a válaszhoz, már egy új kérdés következett. A mostani videóban szó se volt ilyenről. Végig hagytátok DGY-t, hogy a saját gondolatmenete szerint kibeszélje magát! Színvonalas és érdekes beszélgetés kerekedett és sokkal követhetőbb az egész mint a korábbi beszélgetés! Csak így tovább srácok! Egy kérdés: a Semilab-os előadások elérhetőek lesznek az interneten?

    • @dgy137
      @dgy137 4 місяці тому +4

      A Semilab-előadások mindenképpen felkerülnek a netre, néhány hét technikai késleltetés után. Amint meglesz a feltöltés helye, megírom ide is.
      dgy

  • @togoacg
    @togoacg 4 місяці тому +8

    Peregjen az algoritmus...

  • @betyarmenet
    @betyarmenet 4 місяці тому +1

    Sziasztok! Csatlakoztam a naprendszerhez, köszi mindent.Gyula bácsi óriási ember! Csak egy apró észrevétel :Legközelebb megmondjátok a vendégnek, hogy húzza közelebb a mikrofont légyszíves? Végig hegyezni kellett a fülem. Minden jót!

  • @kavicsfekete1790
    @kavicsfekete1790 4 місяці тому +4

    Makroszkópikus kvantummechanika: A mágnes volt az a csoda ami 4 éves koromban megfogott engem.

  • @TeslaElonSpaceXFan
    @TeslaElonSpaceXFan 4 місяці тому +4

  • @felszipokas_osmoly
    @felszipokas_osmoly 4 місяці тому +1

    Azt is érdemes hozzátenni majd a felkérésnél, hogy a patreon tagsággal a korábbi beszélgetések is elérhetővé válnak hosszabb változatban + egyéb tartalmak, amik születtek az úton.

  • @malterkaroly9075
    @malterkaroly9075 4 місяці тому +5

    Kiss László is lehetne előadó néha az Atomcsillben.

    • @dgy137
      @dgy137 4 місяці тому +2

      Volt már.
      dgy

  • @laszloszabo5599
    @laszloszabo5599 4 місяці тому

    Tisztelt Mindenségit! DGy említette, hogy hetenként új előadásokat tart ebben az évben amit talán külsősök is látogathatnak (ezt lehet félreértettem). Valóban így van? Ha nem az előadásokról esetleg készül publikus felvétel is? És nem utolsósorban köszönöm a remek ismeretterjesztő műsort. Csak így tovább!

    • @mindensegit
      @mindensegit  4 місяці тому

      Az előadásokat a Semilab Félvezető Fizikai Laboratórium Zrt-nél tartja majd, s ugyan ez egy magáncég, dgy elmondása szerint látogatható lesz, bár szakavatott szakértőkhöz beszél, nem egy klasszik ismeretterjesztés lesz.
      Egyébiránt köszönjük a kedves szavakat! :)

    • @dgy137
      @dgy137 4 місяці тому +2

      Az "Einstein vonatától a Nagy Bummig" című sorozat középszintű, tehát - szemben a szokásos ismeretterjesztő előadásokkal - kemény matematikát használ: differenciálegyenletek, mátrixok, hasonlók. Természetesen nem az egyetemi előadások szintjén. Elsősorban a Semilab munkatársainak tartom, akik túlnyomó részt mérnökök, fizikusok. De külsős érdeklődők is megtekinthetik.
      Helyszín a Semilab főépületének (11. ker Prielle Kornélia u 2.) új földszinti előadóterme, szerdánként 18-20 óra között (kivéve október 23.). Ma lesz a második előadás, az utolsó december 18-án.
      Köszönöm a Semilab vezetőinek a meghívást! Szeretettel várom az érdeklődőket!
      Ui: a felvételek előbb-utóbb felkerülnek a netre. Hogy mikor és hová, az még kérdéses.
      dgy

  • @GoeroegViktor
    @GoeroegViktor 4 місяці тому +1

    Riszpekt, hogy sikerült beállítani a hangot Dávid Gyulára, valahogy olyan furcsa hanglejtéssel beszél, hogy nagyon nehéz úgy beállítani hogy hallható legyen. Másoknak már bele tört a bicskája ... :D

  • @F1HunterJAN1
    @F1HunterJAN1 4 місяці тому

    Minden tiszteletem a Tietek és a Professzor úré! :) Azt esetleg szabad tudni, hogy az említett Semilab-os előadássorozatot hol lehet majd megtekinteni?

    • @mindensegit
      @mindensegit  4 місяці тому +1

      Amint elérhető, itt a komment szekcióban és a Mindenségit! közösségi média platformjain is megosztjuk!

    • @F1HunterJAN1
      @F1HunterJAN1 4 місяці тому +1

      @@mindensegit Köszönjük!

  • @zsoltzombory8553
    @zsoltzombory8553 4 місяці тому

    Csak nekem kissé érthetetlen Gyula bácsi hangja? Érdekes módon, az előadásain, pici, odalógatott mikrofonból jobb minőséget sikerült kihozni, mint ezzel, amúgy jó a műsor!

  • @deejuicemailbox
    @deejuicemailbox 14 днів тому

    31:30 ezeket az elektronmozgás videókat vajon hol lehet majd elérni pontosan?

    • @dgy137
      @dgy137 11 днів тому

      Cserti József Atomcsill-előadása: Nem élhetünk kvantummechanika nélkül:
      ua-cam.com/video/ffUJZIehqPo/v-deo.html
      dgy

  • @c4rc0
    @c4rc0 4 місяці тому +1

    Na itt is konzekvensen 7 millió nézőt mondanak, de az 7 millio megtekintés a csatorna videóin összesen. Azt hogy ez mennyi "néző" azaz ember azt csak saccolni lehet: ha feltesszük hogy 1 ember 5 videót nézett meg, akkor 1,5m néző lehet, de ez csak egy tipp. Az atomcsillen is és itt is így beszéltek erről az adatról. Ez egy szép szám így is, anélkül, hogy azt gondolnánk, hogy 7 millio ember megnézte mert az nem lesz igaz :)

  • @zoltantarsoly6312
    @zoltantarsoly6312 16 днів тому

    Nagyon jó a Gyula bá csak gyorsan hadar ha úgy beszélne mint Teller Ede

  • @jozsefstempel
    @jozsefstempel 4 місяці тому

    Lehet, hogy egyedül vagyok vele, de nem igazán látom jónak ezt az üzleti modellt. Nem igazán a támogatással van problémám, bár elég sok podcastot hallgatok és ha mindegyiket támogatni akarnám akkor az már fájna. A probléma, hogy én spotify-on hallgatom és eszemben sincs más alkalmazást használni. Szép néző szám van, nem lenne inkább értelme keresni egy lelkes tehetséges marketingest és reklám bevételből fedezni az egyébként jogos igényeket?

    • @mindensegit
      @mindensegit  4 місяці тому +2

      Köszi. Miféle reklámbevételből? Hirdessen itt a Meki? És ha azt mondjuk, mert ez az igazság, hogy szemét, akkor egyik pillanatról a másikra megint a végveszély szélére sodródunk? Azért döntöttünk így, mert igyekszünk adni valamit, cserébe ti is adtok nekünk valamit. Úgy hisszük, sokkal biztosabb a helyzet, ha egymást támogatjuk.
      De ha szerzel mégis támogatókat, beszéljünk róla!
      Egyébként nem könnyű jó megoldást választani, ám az biztos, hogy többen mondták nekünk: ne pironkodjunk azért, mert pénzt kérünk olyasvalamiért, ami érték. Hm... ez van.

    • @szilviatoth9313
      @szilviatoth9313 4 місяці тому

      Én is spotyn vagy youtubeon hallgatom, mellette megy a patreon támogatás. A kettő nem ütközik.

  • @papjozsef75
    @papjozsef75 4 місяці тому

    Látta valaki az élesítés előtt a Dávid Gyuláról készült borítóképet? A legfontosabb dolgok legjobb megoldóembere. Mi értelme van amatőrséggel alázni?

  • @zandreamusic
    @zandreamusic 4 місяці тому +7

    Tamogato komnent.
    Rendszeres nezem amit feltesztek
    Atomcsillt meg plane!

  • @KoczorSzilard
    @KoczorSzilard 4 місяці тому +1

    Mivan gyuszkó ❤

  • @torma993
    @torma993 4 місяці тому +1

    🚀👍

  • @kavicsfekete1790
    @kavicsfekete1790 4 місяці тому +1

    Úgy érzem (csak érzés!) hogy a csillagkeletkezést a hidrogénfelhőtől a szupernováig értem, de a kétrés kísérlet magyarázatát soha nem fogom érteni.

    • @miklosprisznyak9102
      @miklosprisznyak9102 4 місяці тому +3

      Nem baj. Richard Feynman, a 20-ik század egyik legnagyobb elméleti fizikusa is azt mondta, hogy a kvantummechanikát ténylegesen senki sem érti. 😅

    • @zsoltzombory8553
      @zsoltzombory8553 4 місяці тому

      Jó neked, akkor légyszi mond el, a páratlan rendszamú elemek, hogy keletkeznek, pl nitrogén 😉

    • @Cornflakes1111
      @Cornflakes1111 4 місяці тому +2

      Minden megfigyelés kölcsönhatás, mondta egy - pár éve elhunyt - KFKI-s fizikus amikor a két rés kísérletről kérdeztem. Ez szerintem elmond mindent arról, miért tapasztalhatunk eltérő eredményeket.

    • @Cornflakes1111
      @Cornflakes1111 4 місяці тому +1

      @@zsoltzombory8553 Kikerestem: itt az időzített link, ha már Atomcsill (Galileo Webcast): ua-cam.com/video/Y98ZFWBLDeI/v-deo.html

    • @robertpopradi5020
      @robertpopradi5020 4 місяці тому

      Szerintem a kétrés kísérletnél az egyik résen az objektum valóban áthalad , a másik résen meg a mágneses tere ..
      Vagy úgy is fel lehet fogni , hogy igazából mind a két résen ugyanannak a részecskének a mágneses tere halad át ..

  • @sakkmatt
    @sakkmatt 4 місяці тому

    Hogy hűlhet le (kinek ad át hő energiát) a plazma vákumban , ami nem atom és nincs ütköző tömege (nincs benne Higgs bozon)? A bamba kérdező nem kompetens fizikus.

    • @dgy137
      @dgy137 4 місяці тому +1

      Ajaj...
      Az alapkérdés jogos, az indoklásban azonban több tárgyi tévedés van.
      1/ Sokféle plazma van. A közönséges laborbeli plazma (pl a neoncsőben vagy a Nap anyagában) tartalmaz atomokat, ionokat és szabad elektronokat. Tehát nem mondhatjuk, hogy "nincs benne atom".
      Az "Ősi tűzgömb" plazmájában valóban nem voltak atomok, de volt sok tömeges elemi részecske (pl proton és elektron). Tehát nem mondhatjuk, hogy "nincs tömege".
      2/ Az "ütköző tömeg" fogalma nem létezik.
      3/ Valaminek nem attól van tömege, mert "van benne Higgs-bozon". A helyzet jóval bonyolultabb és érdekesebb. Erről szól "A tömeg eredete és a Higgs-mező" című Atomcsill-előadás.
      X/ Az alapkérdéshez: A tisztán fotonokból (azaz valóban tömeg nélküli részecskékből) álló "fotongáz" is lehűl a tágulás során. Részletek a "Feltámadás a hőhalálból" című Atomcsill-előadásban.
      Ha kedvünk van, úgy is mondhatjuk, hogy a tágulás során a fotongáz munkát végez a gravitáció ellen, ezért csökken a mozgási (ezzel a hő-) energiája. De azt is bevallatjuk, hogy az általános relativitáselméletben nem érvényes az energiamegmaradás "törvénye".
      A világ és a fizika komplexebb és érdekesebb a köznapi világ megszokott fizikájánál.
      dgy

  • @ldsman1global587
    @ldsman1global587 4 місяці тому +1

    Jól kiraktátok a linket a jobb felső sarokba..... :(

    • @mindensegit
      @mindensegit  4 місяці тому +2

      Bizony, nagyon jól. Valószínűleg ki kellene kapcsold az adblockert...

  • @egyedi_leiro_nev
    @egyedi_leiro_nev 4 місяці тому

    Biztos jó, de 14. Percnél a 3. reklám már sok. Szóval ott abba is hagytam a nézését.

    • @baggionorberto6134
      @baggionorberto6134 4 місяці тому

      Brave böngésző, vagy New pipe alkalmazás és reklám mentes lesz

    • @szilviatoth9313
      @szilviatoth9313 4 місяці тому +1

      Én a patreont ajánlom :)

  • @andrassipos5766
    @andrassipos5766 4 місяці тому

    Szeretném, ha ezt a kritikát továbbitanátok. Annál is inkább, mert pont ö mondta, hogy aki nem alkalmas elöadónak, azt elengedik... :( Nos, több elöadását elkapcsoltam, mert nem lehetett érteni a szavait. A fogak között kiszürt mondatokat megérteni fárasztó, nem tudok a tartalomra koncentrálni... :( Az atomcsill elöadások jók, de a felvétel minösége olykor botrányos! :( A szép magyar beszéd nem pénzkérdés!!!

  • @csabasalat1819
    @csabasalat1819 3 місяці тому

    szerintem toljatok reklamot, ertem, hogy kell a megelhetesre, de azert csomo mas csati van, akik azert tobbet raknak bele, mintsem meginterjuvolnak embereket, ertsd sajat produkcio, nem beszelve pl partizanrol. sztem erre ne szamitsatok, de sok sikert, remelem tevedek. ( en mar megteltem patreon ugyben)

    • @mindensegit
      @mindensegit  3 місяці тому

      bocs, az értsd alatt mit értesz? Mmint mi az hogy saját produkció?

  • @csabagodor9445
    @csabagodor9445 4 місяці тому +3

    nekem spec. Jamie és Adam, az Állítólag...-osak(Mythbusters) voltak meghatározóak, videán fönt vannak a részek, nézessétek a csimótákkal meghálálja magát

  • @getboredateverythingo.o1833
    @getboredateverythingo.o1833 4 місяці тому +2

    azt a szaporodó nyulat levehetnétek a háttérből. nem méltó a vendéghez.

    • @gagasgaga8213
      @gagasgaga8213 3 місяці тому

      Valóban, igazad van, csak 1ben tévedsz: nem nyulak, hanem Francia bulik.

  • @Meteoreso
    @Meteoreso 4 місяці тому +2

    Na csak nem Gyula ?:) Miből van a tér Gyula ? Mert semmiből biztos nincs :)

    • @gg630504
      @gg630504 4 місяці тому +5

      A térről csak azt tudni, ha jó az idő, a tömeg kimegy a térre. És a mező lapos és zöld.

    • @frigyeshathazi2835
      @frigyeshathazi2835 4 місяці тому

      Meg sok a köcsög😂

    • @Meteoreso
      @Meteoreso 4 місяці тому

      @@gg630504 Hacsak úgy nem :)))

    • @pharkasj
      @pharkasj 4 місяці тому +1

      Es az energia mibol van ?

    • @KoczorSzilard
      @KoczorSzilard 4 місяці тому +3

      Miből van a miből van? És az miből van?

  • @delirium6970
    @delirium6970 4 місяці тому

    Volna egy Esperes barátom,aki szívesen megkeresztelne titeket! Megyutatásul elmagyarázná hogy ki is teremtette a földet,univerzumot. Ami miatt létrejöhetettt ez az adás is,na meg a fizika! Amen..

    • @dgy137
      @dgy137 4 місяці тому +16

      Én viszont tudom, hogyan jöttek létre az esperes barátja fejében burjánzó tévképzetek.
      Az a nagy különbség, hogy én nem kívánom az ön barátját megtéríteni. Ez egy szabad ország, mindenki olyan képzelt lényekben hisz, amilyenekben akar. Csak csinálja négy fal között, és ne akarja a véleményét másokra ráerőltetni.
      dgy

    • @robertpopradi5020
      @robertpopradi5020 4 місяці тому +3

      😮 Nekem is van esperes barátom.., akit egyre jobban érdekel a reinkarnáció, a buddhizmus.., és hogy néha miért folyik felfelé a Gangesz vize..? Ha már egyszer most van a Feltámadás a hőhalálból...
      Na.! Azért csak jó ez a komment szekció...😮..
      Mik derülnek itt ki a végén...?! 😅... Úgye, hogy úgye..??!
      Ez tényleg vagy valami, vagy megy valahová..., mint a népi kvantummechanika...!
      Esperesekkel nagyon vigyázni kell.., mindenre képesek.. főleg ha " S"-sel egyszerűsítünk, nem marad semmi.., pedig van rá pár megmaradási törvény..
      Már csak azt kell megtudnom, mit szívtam..

    • @Szilarddulai
      @Szilarddulai 4 місяці тому +1

      Szabad országban élünk, mindenki olyan hülye lehet, amilyen csak akar! 😂
      "Megyutatásul" mondom.😂

    • @gg630504
      @gg630504 4 місяці тому +1

      Nincs szerencséje az esperesednek, mert ateista vagyok. Ha hívő lennék, az én istenem még saját magánál is hatalmasabb lenne, pláne az ő istenénél. Rögtön kitérítené minden hitéből őt is és istenét is ateistává, akár akarnák, akár nem.

    • @janoshorvath7282
      @janoshorvath7282 4 місяці тому

      Ez az esperes nem egy Georges Lemaître, ugye?😅😅😅

  • @OttoSzabo-z6g
    @OttoSzabo-z6g 4 місяці тому +1

    Gyula bácsi! Még nem késő megtérni így èlete kései óráiban! Csak szebb lenne egy síratos katolikus temetés,mint valami idegen általi megemlèkezés egy urnafalon! Szép kis hóbort volt az élete,de a túlvilág komoly dolog!! Térjen kérem észhez!

    • @dgy137
      @dgy137 4 місяці тому +4

      A hátralevő kevés időmet már nem pazarlom illogikusan viselkedő, hepciás és féltékeny képzelt lények kegyeinek hajkurászására. Annyi szép és értelmes dolog van az életben... A hétvégén pl túrázni voltam a tanítványaimmal a Börzsönyben, hajnalig énekeltünk és beszélgettünk a tábortűz mellett. Ezzel nem ér fel sem mise, semmi se.
      A siratós katolikus temetésektől pedig kifejezetten feláll a szőr a hátamon.
      dgy

    • @OttoSzabo-z6g
      @OttoSzabo-z6g 4 місяці тому

      @@dgy137 Ahogy szeretné! Isten Önnel! 🙏

    • @Cornflakes1111
      @Cornflakes1111 4 місяці тому +2

      ​@@OttoSzabo-z6g tudományt a tudósoktól, mesekönyvet a mese boltból. Egyébként a fizika sosem beszél vallásról, hála "istennek" :)

    • @László-c5u
      @László-c5u 4 місяці тому +1

      "Gyula bácsi" azonnal megtér, amint ön lediplomázott az ELTE-n, fizika alapszakon.

    • @dgy137
      @dgy137 4 місяці тому +1

      @@László-c5u Az alapszak túl könnyű! Ahhoz, hogy komolyan lehessen venni, legalább mesterdiploma kell. Én persze akkor sem "térek meg". Hova? Minek?
      dgy

  • @gezakiss1104
    @gezakiss1104 4 місяці тому

    Sci-fi szekta propaganda. Minden szava kitaláció! Handa-banda

    • @dgy137
      @dgy137 4 місяці тому +9

      Ennek a scifi-tudománynak köszönhető az a technológia, ami lehetővé tette, hogy ön marhaságokat irkáljon a telefonján.
      Egyébként nem unja még, hogy minden tudományos előadáshoz bepötyögi ugyanezt? Vagy robotot használ (ami ugyancsak a tudomány terméke)?
      dgy