Apám első autója '79 ben vette, még csak 6 éves voltam, és rengeteget kirándult vele a család. Voltak bajai, mert emlékszem apámnak hétvégi elfoglaltsága volt mindíg a karbantartás. De szuper kis verda volt abban az időben. Elvitt A ból B be. Az állófűtés is brutál volt benne.
Szüleimnek volt ZAZ 968 -as autójuk. Büszke voltam rá ,mert mindenhová elvitt minket gond nélkül 9 évid volt nálunk. Jellegzetessége volt a V-4 es motor ,a fordított váltóséma kiosztás, és az egyedi fűtése.
A mai autószerelők és karosszériások szinte semmit nem vállalnak, amit nem lehet kiolvasni, hibát kitörölni és összegányolni. Kinek nem inge... Patika állapot, gratulálok érte! 👍
Pedig ezekhez nem kell spéci szerszám! Nekem 71-es 412 Moszkvicsom, és 75-ös P-125 öm volt, a két első, és saját magam csesztem el, és javítottam őket. Még a 2005-ös Dacia Loganban cseréltem gyertyát, olajszűrőt, légszűrőt, most a Dusterben azt sem látom hol a motor!😳
Az elsö autónk nekúnk ez volt 1972 be jött még akkor még sokat kelet várni rá , De Nagyon örültünk neki és szerete a család . 8evi g használtuk ,asztán jöttek a cserek mindég modernebek , de szívesen visza emlékeztünk az elsö autónkra .
Nagyon nagy álmom még egyszer az életben egy Zapi... gyerekkorom óta bele vagyok zúgva a formájába, a hangjába, még a nevét is olyan jó ízes kimondani :) Kár, hogy már lassan millió alatt alig maradt itthon értékelhető példány, ami nincs teljesen szétrohadva...
Azta mindenit, akkor jó a kereslet rá. Nekem Panda 100HPm van, többek közt,. Annak is kb stagnál az az ára, jó pár éve. Kultusz autó lesz az is. Na, de vissza térve erre szerintem szép, formás egy autó, hangja is igazi kis léghűtéses.. ☺
@@laszloblue3611 Nem biztos, hogy el is kelnek annyiért... de nagyon kevés eladó van, úgyhogy nehéz reális árat belőni. Egy Panda 100HP-t nagyon bírnék én is, jó kis méregzsák verda lehet :)
Na nekünk ennek az elődje a 966 os volt, valamikor a 6o-as évek végén vette apám, 71-2 ben ezen kezdtem el vezetni tanulni, 12-3 éves fejjel, vidéki bekötőutakon, birkalegelőkön. Azon még a műszerfal felső közepén a középső visszapillantó alatt volt az index kapcsoló. Sokan nem tudják, de az egész ZAZ produkció az NSU Prinz külömböző generációinak koppintása, "reverse engineering" -je volt, még az ablak letekerők, és az ékszíj feszítő is ugyan olyan volt. A korabeli vicc az volt? -Miért van a 2 szellőző az oldalán? -Ha valaki olyan marha volt hogy megvette, ki tudja dugni valahol a szarvait. Hirhedten megbízhatatlan volt, az alu-blok nagyon gyorsan kopott, hajtókar kikönyöklés, kompresszióelvesztés, 15-2o ezer Km-erenkénti felúrás, perselyezés, gyűrűzés gyakori volt. Sokan kertitörpének becésték mert sokaknál a kertben állva végezte, sokszor az utcáról is jól láthatóan, büszkén hirdetve a megbízhatatlanságát. A 6o-7o-es évek egyetlen KGST autója volt amelyikre nem kellett várni, és azonnal csökkent a viszonteladási értéke, amikor sorstársaira éveket kelleet várni, és átvételkos sokszor 2x áron értékesíteni.
Nekem nagyon tetszett ez az autó abban az időben. Sokan húzódoztak tőle mondván, hogy a motorja egy tank indító motorja volt. Lényeg, hogy működött és el lehetett gurulni vele. Volt egy főnőköm, aki azt mondta a külső megjelenése alapján, hogy szinte egy "ékszer" a korabeli szocialista személygépkocsikhoz viszonyítva. Igaza volt. 😊
Ezek az autók közel sem voltak olyan rosszak ,mint ahogy most gondolják .Persze nem egy 1600 lada, de én ifjú koromban birkóztam ,az edzőmnek ilyen autója volt, Pista bácsival bejártuk az országot keresztül kasul ,egész évben,versenyről versenyre. 90,100 al el utaztunk.a fűtése olyan volt, hogy a lábamhoz lerakott szendvicsből kifolyt a sajt és a kolbászzsír, miközben kinn mínusz 22 fok volt. Sose rohadt le, jó kis nyomatékos volt,a hátsóülés kényelme ....háááát na...:-D De hol érdekelt az 15 évesen..:-) Az akkori Ford versenycsapat után . Zakspeednek neveztük..:-)
amíg nem napi használatban vannak, addig tényleg jók, viszont mikor ingáznod kell vele 20km-eket, akkor hamar megunod ezt a veterán dolgot. régen nyilván jók voltak, mert egyrészt friss járművek voltak, másrészt az emberek hozzá voltak szokva a fapadhoz
ELKON S 300 motordiagnosztikai műszer. Műszerésztanuló koromban volt gyártásban a HITEKA Híradástechnikai Gépgyárban a Hunyadi János út 2. szám alatt! A többi ELKON műszerrel, kerékkiegyensúlyozó és gépi autómosóval együtt.
Na pont ilyennek kéne lenni a veterános közösségnek ahogy leirta de salynos már kezd széthullani pár éve.....egyébként 94-ben (pedig akkor már leáldozott ennek a csillagnak(ha volt ugyan😂)első autom volt ).Én szerettem nagyon olyan volt menni vele mintha egy MTZ jönne mögötted mindig.😉
Nekem 6évig volt,a kipufogó tömités 2havi cseréjétöl kivéve szinte semmi gond nem volt,viszont a küszöbök elrohadtak,egy defekt cserénél az emelő nyaka befigyelt a lábtérbe😅
Az NSU Prinzről koppintották a karosszériát szinte 1:1ben és a motor elhelyezést. Nem a VW bogárról. Kissé hangsúlyozom kissé ad Zsigulis érzetet, de csak!!!! a beltér tekintetében. Lomha zajos lassú hátsó dübörgős rendkívül megbízhatatlan rengeteg karbantartást igénylő jármű. Kétszer örültek akiknek volt. Legjobban amikor fillérekért megszabadultak tőle, ha találtak egy balekot, ha nem a tyúkok ültek rajta.
Én is jópár évig... ráadásul a nyagybátyámé volt aki a szemközti házban lakott és 6-rá járt dolgozni, télen mindig be is fûtötte a kályhával két négyemeletes ház lakóinak örömére. 😂
Édesapámnak volt, vadonatújan vásárolta, még 91-ben azzal hozott haza a születésem után. Imádta az autót, viszont 1995-ben megvált tőle, valami hátsó villa-híd problémája volt. Összeségében szerette azt az autót. Kellemes visszaemlékeznem nekem is, bár ezek az emlékek egyre halványabbak.
Azt nem értem, hogy miért kell egy érdekes témát teljesen tönkre tenni egy stílustalan, idegesítő idegborzoló zenével? Vagy nem nézem végig emiatt a videót, vagy végig szenvedem, de az idegkárosodásomért be foglak perelni kártérítésért.
Szerintem a Trabantnál mindenképpen jobb volt, kivéve talán az utolsó Trabantot a 1.1 L Volkswagen motorral, meg persze a Trabantból volt kombi is, így az a fajta praktikusabb volt.🚗
A Zaporozsechez egy frivol emlékem fűződik. Végzős középiskolások voltunk, és a bolondballagás alkalmával a haverom úgy berúgott hogy belepisált egy ott parkoló Zaporozsec zsebébe 👏🤣.
Id. Cserti József órás (volt, bukott MOM igazgató tovaris) nyugdíjasként egy ilyet tégla-piros színben birtokolt a Lovászi Sporttelep 4/a ikerlakásos kis kertes ház déli oldali felében. ("Szúnyogkemp") Mivel egyre súlyosabb asztmája volt és amúgy is fehér cipőket és olyan öltönyöket hordott az urizáló ex Rákosi-káder, hát a szomszédait csicskáztatta sofőrnek és műszaki karbantartónak.
Fejfájós motorzaj, mint a kis Polski. De volt benne egy benzinkályha, ami akkor is fűtött, amikor állt. (Mint az Ikarus-ok olajkályhája.) Zápor Jóska két oldal légcsatornája: oda tegye bele a két szarvát az az ökör, aki megvette! Nóta 1970-ből: "Valahol az utak mentén, Egy kis autó ácsorog, Motorházteteje nyitva, Szereli egy traktoros. Oh te drága Záporozsec, Mennyi mindent mondanak te rád, Ha te nem lennél olyan jó, Nem gyártanának téged tovább!"
Olyan volt mint,ahol gyártották. USSR, vagy ha akarod CCCP gyártmány. Azon belül: Ukrán gyártmány. Ez jó neked? Rossz? Rád bizom. Nekem meg van a véleményem,de miért lenne publikus?
Magyarországon már a Lada szalont is megszüntették, mert az új Lada sem tudja az Európai normákat. Biztos, hogy a bogarat próbálták leutánozni. Véletlen nem az NSU utánzat? Egyébként gratulálok a felújításhoz. Viszont a zene nagyon nyomul és elnyomja a filmet.
@@tiborpurzsas2136 Ha benne van két p-vel, akkor hibás. Magyarországot sem írhatod Maggyarországnak, mert az is hibás. Ahogy Japán is Japán, nem pedig Jappán, akármit mondanak a helyesírási programok és egyéb cuccok - mellesleg pl. a Windows helyesírásellenőrzője valami egészen brutálisan hibás.
Szemből tiszta Volga Oldalról Skoda 100 Háturól pedig kicsit Lada vagyis sok mindenre hasonlít ez az Autócska de a színe az nagyon jó mustár sárga metál
@@istvanjordan3858 Miért hálisten? Az sem volt nagy durranás, miért jó hogy kaptunk egy hasonló kinézetüt, gagyibb beltartalommal. A BMW boxermotoros motorkerékpárját lekopintották és kaptunk Uralt meg Izst. Hálisten nekünk itt is a szar jutott?
Nosztalgikus élmény volt látni, bár sohasem volt ilyenem. Gyerek voltam még, mikor ezek futottak. Ugyanolyan nosztalgikus lenne a Moszkvics, a Volga, Warsava, Skoda, Wartburg stb. Nem rajongás, hanem nosztalgia, mert a 70-es években nemnagyon láttunk mást.
1938 AUDI fejlesztés!Emlékeim szerint. A háború után a szovjet több más társaival el vették a terveket.Egyébként az AUDI múzeumban ott figyel a ZAPI !!! Rá lehet keresni a neten!
"Elég jó megbízható autót lehet belőle összerakni..." Egy kollégám 1990 körül vásárolt az első SUZUKI Swift -ből egy pirosat, amivel kiszállózott H-P folyamatosan egész Budapest területén. Az első szervizköltsége 1998 -ban volt, kipufogó hátsó tag csere, addig csak benzin és olajcsere, majd 8 év múlva megint kb. ugyanez. LADA(k) -ből ült át és el lehet képzelni, hogy vigyorgott, amikor kérdezték az autó felől. No nekem ez ugrik be amikor egy ún. "megbízható" autó kerül szóba.
Én minden szocreál stílusban készített dologgal így vagyok, legyen az autó, kávéfőző, híd, épület, korlát, szobor bármi. Legszívesebben egész Közép-Kelet Európát, Afrika, Ázsia, Dél és Középamerika bizonyos részeit (ahol szocreál típusú építkezés folyt) földig bontanám, még a betonalapot is, és újraépíteném (kivéve a nem szocreál dolgokat), járműveket, műszaki eszközöket, relikviákat megsemmisíteném. Hogy még emléke se maradjon, mindent, még a könyveket is. Sarló kalapácsos matrica az oldalsó ablakon, na az ilyet sem engedném. Az ilyesfajta tetoválásokat is kilézereztetném az emberek bőréből.
@@1980Hungary Azèrt nem mindent,meghagynèk egyet-kettõt az utòkornak hogy senki se felejtse el hogy itt voltak,hogy az oroszok által kiontott Magyar Vèr 1848-1990 között szàmokban ki sem fejezhető mèreteket öltött,megbocsàthatatlan,ès mindebből okulva esèlyèt se adják annak hogy ez ùjra megtörtènhessen!
@@benjoyce9300 Én igazából a szocreál dizájnra, stílusra gondoltam. (már ha lehet stílusnak nevezni), nem pedig a politikai vetületre, de egyetértek veled abban is.
@@benjoyce9300 A lényeg, hogy el ne felejtsd a magyar hősök tetteit a SZU területén!! 😉 Mert erről nálunk valahogy sohasem illik beszélni... A mi katonáink szentek voltak😂🤣
igy igaz! NSU 1000, a legenda szerint a KGB a német müszaki terveket megszerezte. Abban az időben a Szovjet ipar másolta a lehetőségei szerint a nyugati iparcikeket, borotva, karóra, konyhai gépek stb.
Nekünk anno Skoda 120l volt a családi mobil. Olykor elég szentimentális tudok lenni és nagyon szeretem a régi autókat de valamiért ezektől a szoci/komcsi ócskavasaktól mindig elfog valami zsigeri rossz érzés mint bármi kellemes nosztalgia. Kár, hogy nekünk anno ezek jutottak :(
Hátsókerekes, farmotoros, léghűtéses, majdnem olyan papíron, mint a Porsche 911, aztán mégis olyan rohadt messze vannak egymástól, hogy ha az ember a majmoktól származik, akkor a Porschék még csak nem is ettől :D
@@gabordobi847 Az inditó motor sztori sem alaptalan csak nem tank hanem helikopter indítómotorként szolgált . Megboldogult katona koromban volt szerencsém hadgyakorlaton résztvenni a "testvérivöröshadsereggel" közösen és láttam az orosz...izé szovjet helikoptereken....
Igen.. ez igaz. Koppintásban jeleskedtek mindig az oroszok. Csak a motorja nem koppintás hanem vmi páncélozott járművüknek az indítómotorja lett átfogalmazva erre a feladatra, de reggelenként nem indult ezért a szüleim eladták.
@@fecoatitkos Ezt fejtsd ki légyszíves! Nálam a t-68 egy AMERIKAI lánctalpas, forgatható torony nélküli(tehát nem tank) jármű, amire lángszóró volt szerelve. 1953-ból. Hogy került a 70-es években gyártott zapi motorja egy amcsi lánctalpasba 20 évvel korábban? A szovjet-orosz tankok V12-es mindenevő dízel motorjai akksival vagy levegővel voltak megforgatva. A zapi motoros indítás egy baromság. Volt olyan földmunkagép amelyet 2 hengeres 2 ütemű motor forgatott meg de csak másodlagosan. Pl. szemétbányában ahol félő volt, hogy éjjel lába kél az akksiknak. Igazán kiváncsi lennék, hogy honnan ez a zapi motoros indítás!
Első kocsim volt. Szeretem a nosztalgiát, de Poprádig háromszor kellett szelephézagot állitanom rajta az esőben, nagy élmény volt! Igazi összelopkodott orosz turha volt!
De leginkább amikor megszabadulsz tőle akkor örülsz! A benzinkályhán kivül, semmi valamire értékelhető pozitiv tujadonsága nincs. Talán még a hangja volt érdekes
Én is úgy hallottam, hogy valami indítómotor volt. Az első IC 03-49 rendszámú elvitte gyerekkoromban a családot Bulgáriába a tengerpartra, megküzdött az erdélyi hegyekkel is.... Azok a régi szép idők......
Ebben az időben még minden típusú autónak egyéni, jellemző alakja volt. Most mindegyik egyforma, egy kaptafára készülnek. Inkább a Zaporozsec hangját kellett volna alá tenni a hülye zene helyett.
Apám első autója '79 ben vette, még csak 6 éves voltam, és rengeteget kirándult vele a család.
Voltak bajai, mert emlékszem apámnak hétvégi elfoglaltsága volt mindíg a karbantartás. De szuper kis verda volt abban az időben.
Elvitt A ból B be.
Az állófűtés is brutál volt benne.
Szüleimnek volt ZAZ 968 -as autójuk. Büszke voltam rá ,mert mindenhová elvitt minket gond nélkül 9 évid volt nálunk. Jellegzetessége volt a V-4 es motor ,a fordított váltóséma kiosztás, és az egyedi fűtése.
Mikyen futese ? 🙈🤣🤣
A mai autószerelők és karosszériások szinte semmit nem vállalnak, amit nem lehet kiolvasni, hibát kitörölni és összegányolni. Kinek nem inge... Patika állapot, gratulálok érte! 👍
Így igaz
Pedig ezekhez nem kell spéci szerszám! Nekem 71-es 412 Moszkvicsom, és 75-ös P-125 öm volt, a két első, és saját magam csesztem el, és javítottam őket. Még a 2005-ös Dacia Loganban cseréltem gyertyát, olajszűrőt, légszűrőt, most a Dusterben azt sem látom hol a motor!😳
Szüleim első autója is ilyen volt.
A hátsó ülésen simán elaludtunk, pedig ott volt a "dübörgő" motor mögöttünk.
Sokszor anyu váltott a karral.
Rosz vilt a ful hallasotok 🤣
El auto es preciosa y esta muy bien cuidado. Felicidades desde España.
Zapor Jóska drága kincs,
Jó ha van, de jobb, ha nincs!
80-as évekből egy mém....
Az elsö autónk nekúnk ez volt 1972 be jött még akkor még sokat kelet várni rá , De Nagyon örültünk neki és szerete a család . 8evi g használtuk ,asztán jöttek a cserek mindég modernebek , de szívesen visza emlékeztünk az elsö autónkra .
Ez a típus, vagy másik,,de 1977-ben volt az hogy hátúl a motort be kellett kúrblízni,!! akkor ipari suliba jártam,és a falu orvosának volt ilyen,,👍👍👏👏
Régi emlékeket juttatott az eszembe. Nagyon szerettem volna a hangját is hallani, de hát a zene az fontosabb.
Egy csomó másik videón viszont hallhatod a hangját is.
Az a hangos gitározás nagyon nem hiányzott, inkább a kis "traktor" hangját hallgattam volna.
De imádom a hátulját, nagyon jól néz ki! :)
Nagyon nagy álmom még egyszer az életben egy Zapi... gyerekkorom óta bele vagyok zúgva a formájába, a hangjába, még a nevét is olyan jó ízes kimondani :)
Kár, hogy már lassan millió alatt alig maradt itthon értékelhető példány, ami nincs teljesen szétrohadva...
Azta mindenit, akkor jó a kereslet rá. Nekem Panda 100HPm van, többek közt,. Annak is kb stagnál az az ára, jó pár éve. Kultusz autó lesz az is.
Na, de vissza térve erre szerintem szép, formás egy autó, hangja is igazi kis léghűtéses.. ☺
@@laszloblue3611 Nem biztos, hogy el is kelnek annyiért... de nagyon kevés eladó van, úgyhogy nehéz reális árat belőni.
Egy Panda 100HP-t nagyon bírnék én is, jó kis méregzsák verda lehet :)
Na nekünk ennek az elődje a 966 os volt, valamikor a 6o-as évek végén vette apám, 71-2 ben ezen kezdtem el vezetni tanulni, 12-3 éves fejjel, vidéki bekötőutakon, birkalegelőkön. Azon még a műszerfal felső közepén a középső visszapillantó alatt volt az index kapcsoló. Sokan nem tudják, de az egész ZAZ produkció az NSU Prinz külömböző generációinak koppintása, "reverse engineering" -je volt, még az ablak letekerők, és az ékszíj feszítő is ugyan olyan volt. A korabeli vicc az volt? -Miért van a 2 szellőző az oldalán? -Ha valaki olyan marha volt hogy megvette, ki tudja dugni valahol a szarvait. Hirhedten megbízhatatlan volt, az alu-blok nagyon gyorsan kopott, hajtókar kikönyöklés, kompresszióelvesztés, 15-2o ezer Km-erenkénti felúrás, perselyezés, gyűrűzés gyakori volt. Sokan kertitörpének becésték mert sokaknál a kertben állva végezte, sokszor az utcáról is jól láthatóan, büszkén hirdetve a megbízhatatlanságát. A 6o-7o-es évek egyetlen KGST autója volt amelyikre nem kellett várni, és azonnal csökkent a viszonteladási értéke, amikor sorstársaira éveket kelleet várni, és átvételkos sokszor 2x áron értékesíteni.
Nekem nagyon tetszett ez az autó abban az időben. Sokan húzódoztak tőle mondván, hogy a motorja egy tank indító motorja volt. Lényeg, hogy működött és el lehetett gurulni vele. Volt egy főnőköm, aki azt mondta a külső megjelenése alapján, hogy szinte egy "ékszer" a korabeli szocialista személygépkocsikhoz viszonyítva. Igaza volt. 😊
Ezek az autók közel sem voltak olyan rosszak ,mint ahogy most gondolják .Persze nem egy 1600 lada, de én ifjú koromban birkóztam ,az edzőmnek ilyen autója volt, Pista bácsival bejártuk az országot keresztül kasul ,egész évben,versenyről versenyre. 90,100 al el utaztunk.a fűtése olyan volt, hogy a lábamhoz lerakott szendvicsből kifolyt a sajt és a kolbászzsír, miközben kinn mínusz 22 fok volt. Sose rohadt le, jó kis nyomatékos volt,a hátsóülés kényelme ....háááát na...:-D De hol érdekelt az 15 évesen..:-) Az akkori Ford versenycsapat után . Zakspeednek neveztük..:-)
Dehogynem. Borzalmasak voltak.
Nem volt rosz.......szar volt 🤣
amíg nem napi használatban vannak, addig tényleg jók, viszont mikor ingáznod kell vele 20km-eket, akkor hamar megunod ezt a veterán dolgot. régen nyilván jók voltak, mert egyrészt friss járművek voltak, másrészt az emberek hozzá voltak szokva a fapadhoz
Nekem is volt ilyen ,az utódja is meg az elődje is a bogár, más néven szappantartó :) Szép régi emlékek.Gratulálok
Awesome cool car!!! Bravo
ELKON S 300 motordiagnosztikai műszer. Műszerésztanuló koromban volt gyártásban a HITEKA Híradástechnikai Gépgyárban a Hunyadi János út 2. szám alatt! A többi ELKON műszerrel, kerékkiegyensúlyozó és gépi autómosóval együtt.
Na pont ilyennek kéne lenni a veterános közösségnek ahogy leirta de salynos már kezd széthullani pár éve.....egyébként 94-ben (pedig akkor már leáldozott ennek a csillagnak(ha volt ugyan😂)első autom volt ).Én szerettem nagyon olyan volt menni vele mintha egy MTZ jönne mögötted mindig.😉
Nekem 6évig volt,a kipufogó tömités 2havi cseréjétöl kivéve szinte semmi gond nem volt,viszont a küszöbök elrohadtak,egy defekt cserénél az emelő nyaka befigyelt a lábtérbe😅
Gratulálok és még sok-sok kilométert kívánok!
Jó kis film , gratulálunk!Még több ilyet!
Az NSU Prinzről koppintották a karosszériát szinte 1:1ben és a motor elhelyezést. Nem a VW bogárról. Kissé hangsúlyozom kissé ad Zsigulis érzetet, de csak!!!! a beltér tekintetében. Lomha zajos lassú hátsó dübörgős rendkívül megbízhatatlan rengeteg karbantartást igénylő jármű. Kétszer örültek akiknek volt. Legjobban amikor fillérekért megszabadultak tőle, ha találtak egy balekot, ha nem a tyúkok ültek rajta.
Jó ilyen történeteket hallani :)
Nagyon jo, meg tobb ilyen videot! 👌👌
Szép kocsi!
Gratulálok hozzá!
A jó öreg Zaporozsec, nagy eséllyel indulhatna a valaha gyártott legszarabb autó címéért.
megnyerné
Jó ronda is ráadásul.
Vajon mennyit csalhatott az órája amikor 1982-ben a családi ékszerdobozzal nekifutásból 145 km/h sebességet mutatott az M7 en, viszonylag tartósan.
Édes istenem, mennyi cementet meg meszet hordott ki az építkezésre 1985-ben.
én kispolákkal hordtam LOL
IMÁDOM :)
Szuper a járgány! Az a PUTIN KHYLO matrica király! Nekem is kell! :-)
Nem ertem, hogy miert az embert mutatjak amikor az autut kene.
88 ban a lakótelepen ennek a gyönyörűségnek a hangjára ébredtem minden reggel.
Én is jópár évig... ráadásul a nyagybátyámé volt aki a szemközti házban lakott és 6-rá járt dolgozni, télen mindig be is fûtötte a kályhával két négyemeletes ház lakóinak örömére. 😂
🙈🤣
Ez az autó az NSU Prinz-et utánozza, az előde pedig a Fiat 600-at, és nem a VW bogarat.
Rendesen jó a színe
Édesapámnak volt, vadonatújan vásárolta, még 91-ben azzal hozott haza a születésem után. Imádta az autót, viszont 1995-ben megvált tőle, valami hátsó villa-híd problémája volt. Összeségében szerette azt az autót. Kellemes visszaemlékeznem nekem is, bár ezek az emlékek egyre halványabbak.
Ilyet 91 már elég ciki volt venni...
@@johny.tayl.7325 meg elötte is
Azt nem értem, hogy miért kell egy érdekes témát teljesen tönkre tenni egy stílustalan, idegesítő idegborzoló zenével? Vagy nem nézem végig emiatt a videót, vagy végig szenvedem, de az idegkárosodásomért be foglak perelni kártérítésért.
Szerintem a Trabantnál mindenképpen jobb volt, kivéve talán az utolsó Trabantot a 1.1 L Volkswagen motorral, meg persze a Trabantból volt kombi is, így az a fajta praktikusabb volt.🚗
A Zaporozsechez egy frivol emlékem fűződik. Végzős középiskolások voltunk, és a bolondballagás alkalmával a haverom úgy berúgott hogy belepisált egy ott parkoló Zaporozsec zsebébe 👏🤣.
Id. Cserti József órás (volt, bukott MOM igazgató tovaris) nyugdíjasként egy ilyet tégla-piros színben birtokolt a Lovászi Sporttelep 4/a ikerlakásos kis kertes ház déli oldali felében. ("Szúnyogkemp")
Mivel egyre súlyosabb asztmája volt és amúgy is fehér cipőket és olyan öltönyöket hordott az urizáló ex Rákosi-káder, hát a szomszédait csicskáztatta sofőrnek és műszaki karbantartónak.
kiérdemelte
Fejfájós motorzaj, mint a kis Polski. De volt benne egy benzinkályha, ami akkor is fűtött, amikor állt. (Mint az Ikarus-ok olajkályhája.)
Zápor Jóska két oldal légcsatornája: oda tegye bele a két szarvát az az ökör, aki megvette!
Nóta 1970-ből:
"Valahol az utak mentén,
Egy kis autó ácsorog,
Motorházteteje nyitva,
Szereli egy traktoros.
Oh te drága Záporozsec,
Mennyi mindent mondanak te rád,
Ha te nem lennél olyan jó,
Nem gyártanának téged tovább!"
Nagyon jó,köszi!!:)
Biztos akkor vagy boldog amikor nem mèsz vele 😀😀😀😀 Amúgy patika👍👍🥰
Olyan volt mint,ahol gyártották. USSR, vagy ha akarod CCCP gyártmány. Azon belül: Ukrán gyártmány. Ez jó neked? Rossz? Rád bizom. Nekem meg van a véleményem,de miért lenne publikus?
Ültem benne annó!!! Többet nem tudok csak hogy jobb volt a fűtés mint a Trabiban! Az volt 3!
Magyarországon már a Lada szalont is megszüntették, mert az új Lada sem tudja az Európai normákat. Biztos, hogy a bogarat próbálták leutánozni. Véletlen nem az NSU utánzat? Egyébként gratulálok a felújításhoz. Viszont a zene nagyon nyomul és elnyomja a filmet.
A "népautó" jellegre gondolva mondta, hogy bogár utánzat. Nem a zaplatyi mint VW utánzat.
Gyerek koromban csak elvétve láttam egyet kettőt, de a hangja döbbenet olyan mint egy traktór hangja. Mondtuk is Záporjoska.
Kellene bele valami Jappàn motor. Azzal dzsalna rendesen
Jappán = japán
Èn szeretem hasznàlni az alternative spelling systemet. Abban benne van hogy a Jappàn szòt ìrhatjuk egy vagy kèt pèvel ahogy èppen jònak làtjuk
@@tiborpurzsas2136 Ha benne van két p-vel, akkor hibás. Magyarországot sem írhatod Maggyarországnak, mert az is hibás. Ahogy Japán is Japán, nem pedig Jappán, akármit mondanak a helyesírási programok és egyéb cuccok - mellesleg pl. a Windows helyesírásellenőrzője valami egészen brutálisan hibás.
Jó lett a film, csak így tovább!!!!!!!!
Tajga Merci, volt szerencsém szerelni, nem jött ki 3-ból, beragadt egy reteszelő golyó a váltóban. Cumi Cecília
Szemből tiszta Volga
Oldalról Skoda 100
Háturól pedig kicsit Lada vagyis sok mindenre hasonlít ez az Autócska de a színe az nagyon jó mustár sárga metál
NSU PRINZ koppintás.
@@huzoro hálisten nagyon szarul
@@istvanjordan3858 Miért hálisten? Az sem volt nagy durranás, miért jó hogy kaptunk egy hasonló kinézetüt, gagyibb beltartalommal.
A BMW boxermotoros motorkerékpárját lekopintották és kaptunk Uralt meg Izst. Hálisten nekünk itt is a szar jutott?
Elég jó lett a videó skacok :) kicsit a háttérhangot vegyétek majd le és ennyi, de örömmel néztem végig.
A zene, mindig túl hangos📢, más UA-camroknál is..
Nosztalgikus élmény volt látni, bár sohasem volt ilyenem. Gyerek voltam még, mikor ezek futottak. Ugyanolyan nosztalgikus lenne a Moszkvics, a Volga, Warsava, Skoda, Wartburg stb. Nem rajongás, hanem nosztalgia, mert a 70-es években nemnagyon láttunk mást.
Tetszett :)
Némi parkoló tunning után százharmiccal téptünk az m7-esen.
Tizenöt literes fogyasztással.
Imádtam.
Igaz, ezer kilóméterenként szereltük.
Monostorapátin készült a riport?
МНОГО ХУБАВ И ЗАПАЗЕН РАНЕН ЗАПОРАЖЕЦ ОБОЖАВАМ ТОЗИ МОДЕЛ .БРАВО НА ВЛАДЕЛЕЦА.
Kár hogy a "kopoltyújának" a süvítős hangját nem adták be, ez egy jellegzetessége volt.
csikket összeszedte
1938 AUDI fejlesztés!Emlékeim szerint. A háború után a szovjet több más társaival el vették a terveket.Egyébként az AUDI múzeumban ott figyel a ZAPI !!! Rá lehet keresni a neten!
a ruszki amit csak ért mindent ellopott
Nekem volt 5000ft vettem egesz nyaron ezzel jartunk Delegyhazara fürödni .Tavasszal minden reggel a haverom 100 audiat huzgaltam
Persze hogy nem vállalják a szerelők! Ezzel hogy húzna le anyagilag akárkit is?
A hatvanas években a BNV kiallitason gyermekkoromban az NSU Princet csodaltuk Ég és Föld különbség ami mai napig aktuális. KELET ÉS NYUGAT között 😢
Gratulálok a kis zapihoz!
"Elég jó megbízható autót lehet belőle összerakni..."
Egy kollégám 1990 körül vásárolt az első SUZUKI Swift -ből egy pirosat, amivel kiszállózott H-P folyamatosan egész Budapest területén. Az első szervizköltsége 1998 -ban volt, kipufogó hátsó tag csere, addig csak benzin és olajcsere, majd 8 év múlva megint kb. ugyanez. LADA(k) -ből ült át és el lehet képzelni, hogy vigyorgott, amikor kérdezték az autó felől. No nekem ez ugrik be amikor egy ún. "megbízható" autó kerül szóba.
Ez a gépjármü volt Stálin utolso bosszuja!!!!
Remek rész volt!
ajalanak 1 jobb kezes kesztyut is feltetlenul . ha berantottad a kezifeket 4 kormodnek annyi volt
kamaz u ez sorjás szar mindenhol vág valami
Gyerekkoromban mikor meglàttam mindig elfogott egy èrzès...egy èrzès hogy legszivesebben felrobbantanàm,vagy valami ilyesmi!
Én minden szocreál stílusban készített dologgal így vagyok, legyen az autó, kávéfőző, híd, épület, korlát, szobor bármi. Legszívesebben egész Közép-Kelet Európát, Afrika, Ázsia, Dél és Középamerika bizonyos részeit (ahol szocreál típusú építkezés folyt) földig bontanám, még a betonalapot is, és újraépíteném (kivéve a nem szocreál dolgokat), járműveket, műszaki eszközöket, relikviákat megsemmisíteném. Hogy még emléke se maradjon, mindent, még a könyveket is. Sarló kalapácsos matrica az oldalsó ablakon, na az ilyet sem engedném. Az ilyesfajta tetoválásokat is kilézereztetném az emberek bőréből.
@@1980Hungary Azèrt nem mindent,meghagynèk egyet-kettõt az utòkornak hogy senki se felejtse el hogy itt voltak,hogy az oroszok által kiontott Magyar Vèr 1848-1990 között szàmokban ki sem fejezhető mèreteket öltött,megbocsàthatatlan,ès mindebből okulva esèlyèt se adják annak hogy ez ùjra megtörtènhessen!
@@benjoyce9300 Én igazából a szocreál dizájnra, stílusra gondoltam. (már ha lehet stílusnak nevezni), nem pedig a politikai vetületre, de egyetértek veled abban is.
@@benjoyce9300 A lényeg, hogy el ne felejtsd a magyar hősök tetteit a SZU területén!! 😉
Mert erről nálunk valahogy sohasem illik beszélni... A mi katonáink szentek voltak😂🤣
@@1980Hungary bizony tesó gyüjtené a franc a ruszki szart
A legenda szerint nem a VW bogarat hanem az NSU Prinz-et akarták leutánozni.
igy igaz! NSU 1000, a legenda szerint a KGB a német müszaki terveket megszerezte. Abban az időben a Szovjet ipar másolta a lehetőségei szerint a nyugati iparcikeket, borotva, karóra, konyhai gépek stb.
Dániel Vitéz
Így van NSU kopi
A Moszkvics, a Volga (Opel), Csajka, mind, mind lopàs, koppintàs volt. Az elsö legàlis, vett model a Zsiguli (FIAT124) volt.
Az első verzió is inkább a fiatokra emlékeztet, mint a bogárra, a második egyértelműen NSU.
inkább lopta
Nagyszerű kis film lett!
40 LE + vonóhorog!
Mondjuk az autó is feleannyi súlyú mint egy mai..
Chrysler Európai Gyára!!! Chrysler Hillman!!!Chrysler Sunbeam/Napsugár!!! Chevrolet Corvair Kicsinyített változata!!!
Nekünk anno Skoda 120l volt a családi mobil. Olykor elég szentimentális tudok lenni és nagyon szeretem a régi autókat de valamiért ezektől a szoci/komcsi ócskavasaktól mindig elfog valami zsigeri rossz érzés mint bármi kellemes nosztalgia. Kár, hogy nekünk anno ezek jutottak :(
...az idegesito hangos zene miatt eléggé szar lett a video...anélkul élvezheto lenne...
Nagyon ott van.....
A vonóhorog erős optimizmusra utal :)
Ùgy hìvtuk hogy Zàpor Jòzsef😅
NSU Prinz 4L utánzat.
Hogyhogy nem OT ?
Az OT rendszámot csak akkor kapja meg, ha az utolsó csavarig minden eredeti az autóban és befizet a minősítésért 1 millió forintot.
Nekünk rózsaszín volt és 15e-be került, viszont a fékje kezdett besz.rni.
❤️❤️❤️
500 m-es körzetben lehetett hallani ha elindult:)
Hátsókerekes, farmotoros, léghűtéses, majdnem olyan papíron, mint a Porsche 911, aztán mégis olyan rohadt messze vannak egymástól, hogy ha az ember a majmoktól származik, akkor a Porschék még csak nem is ettől :D
Egy öreg szaki mesélte, hogy a motorját valamikor az orosztank beindító motorjának tervezték.
Tévedett az öreg szaki! Ez egy katonai célra tervezett motor volt,a Luaz terepjáróhoz.Ez került bele később a Zaporozsecbe.
@@gabordobi847 Az inditó motor sztori sem alaptalan csak nem tank hanem helikopter indítómotorként szolgált . Megboldogult katona koromban volt szerencsém hadgyakorlaton résztvenni a "testvérivöröshadsereggel" közösen és láttam az orosz...izé szovjet helikoptereken....
❤😢😢
Hogy mi? A szovjet mérnökök bogárhoz hasonló autót terveztek? NSU koppintás úgy ahogy van.
Deák László gondolom az olcsón előállítható népautó jellegre utal, nem a konstrukcióra
Igen.. ez igaz. Koppintásban jeleskedtek mindig az oroszok. Csak a motorja nem koppintás hanem vmi páncélozott járművüknek az indítómotorja lett átfogalmazva erre a feladatra, de reggelenként nem indult ezért a szüleim eladták.
@@wincent969 Azt olvastam hogy ez csak anekdota, az inditómotorról, mindenesetre anno a leglenézettebb járgány volt, most meg már inkább érdekesség.
@@deaklaszlo6749 Nem anekdota, T68-as inditoja volt, csak sok volt a kapacitàs, ezért a feleslegre tervezték ezt a csodakocsit.
@@fecoatitkos Ezt fejtsd ki légyszíves! Nálam a t-68 egy AMERIKAI lánctalpas, forgatható torony nélküli(tehát nem tank) jármű, amire lángszóró volt szerelve. 1953-ból. Hogy került a 70-es években gyártott zapi motorja egy amcsi lánctalpasba 20 évvel korábban? A szovjet-orosz tankok V12-es mindenevő dízel motorjai akksival vagy levegővel voltak megforgatva. A zapi motoros indítás egy baromság. Volt olyan földmunkagép amelyet 2 hengeres 2 ütemű motor forgatott meg de csak másodlagosan. Pl. szemétbányában ahol félő volt, hogy éjjel lába kél az akksiknak. Igazán kiváncsi lennék, hogy honnan ez a zapi motoros indítás!
Állitolag harckocsi inditomotor volt benne
A motorja bármit beindít😮🎉
Remélem elonmusk is nézi.Mert van benne benzinkályha.Ahogy hallom az elektromos verdákból hiányzik.
-20 fokos hidegben az elektromos verdába belefagy az ember, ha egyáltalán elindul.
Első kocsim volt. Szeretem a nosztalgiát, de Poprádig háromszor kellett szelephézagot állitanom rajta az esőben, nagy élmény volt! Igazi összelopkodott orosz turha volt!
👍
De leginkább amikor megszabadulsz tőle akkor örülsz! A benzinkályhán kivül, semmi valamire értékelhető pozitiv tujadonsága nincs. Talán még a hangja volt érdekes
tajga réme
Szakállas vicc:
Miért van napfénytető egy Zaporozsecen?
Hogy a jó Isten lássa, ki az a marha aki megvette :)
Országúton akar hálni? Zapororeçcel kell járni.
Olcsó nép autót akartak, szerintem meg is kapták👍😁🤣
meg is érdemelték
A motorja 1 hajómotor inditómotorja volt.
Én is úgy hallottam, hogy valami indítómotor volt.
Az első IC 03-49 rendszámú elvitte gyerekkoromban a családot Bulgáriába a tengerpartra, megküzdött az erdélyi hegyekkel is....
Azok a régi szép idők......
Az NSU koppintása!
Mennyit fogyaszt ez? Gyári állapotban, tuning nélkül.
Ha normálisan vezeted,hét liter körül.
gyerek koromban ültem ilyenben
Miota jarok ki Oroszba/Ukranba azota eddig 2-3 zapit lattam osszessen....
Ebben az időben még minden típusú autónak egyéni, jellemző alakja volt. Most mindegyik egyforma, egy kaptafára készülnek. Inkább a Zaporozsec hangját kellett volna alá tenni a hülye zene helyett.
Na majd legközelebb lesz hang is :)
Ami egy zaporozechben el tud romlani az el is romlik