Zajebisty Maluch. Pozdrawiamy Węgrów, naszych Braci!! Lengyel, magyar - két jó barát, Együtt harcol s issza borát, Vitéz s bátor mindkettője, Áldás szálljon mindkettőre.
Nekünk volt ilyen annó. Már kiskamasz koromban felértem a kormányt, kertek alatt gyakoroltam vele. A '80 - as években a lengyelek a lakókocsit lehúzták ilyennel Isztambulba. Mind a 24 lóerővel.
Volt egy tanárom a zeneiskolában, trombitát tanított nekem. kb. 190cm magas volt és olyan 150kg körül a tanár úr, és egy lila színű polákja volt :D Elmentünk 2002-ben Sárospatakra egy trombita versenyre, ahol én és egyik évfolyam társam voltunk a fellépők. Amikor beült az öreg az első ülés nélküli autóba, szegény kispolák teljesen megdőlt balra, és így mentünk végig, mi egy F Astra-ban, ők előttünk, ketten az iskola igazgatóval :D Isten nyugosztalja.
Király ez a gép! Gratula KG! Annyit jegyeznék meg tapasztalatból, hogy ez a lengyel "sportkipufogó" nagyon jó cucc, és meglepő módon a cikkben leírtakkal szemben NEM HANGOSABB, mint a gyári. Onnan tudom, hogy 90-es tempónál a sportdob mellett kényelmesebben lehet beszélgetni - mérni nem mértem soha. (ja, és tényleg javítja a nyomatékgörbét)
A szívócső zajcsökkentő látom ki lett dobva :-) És nagyon ott van az akkori minőség, jobb, mint a Susuki kasztni!! A krómos ablaktörlő karok és a Ganz km-óra nagyon jó részletek! Az enyém melegen nem indult, begőzölte benzinnel a szívótorkokat :-) Cserélnem kellett karburátort, hiába javítgattam, felújíto készleteztem a régit. Vettem rá egy bontottat, hozzá nem piszkáltam, felraktam és utána hibátlan volt. Jégen-hóban driftelni a legjobb!!!
a korából ítélve ebben még nem volt gyárilag.. az kb. az erősebb fékekkel érkezett (a már nem kúpossal), 83-84 után ... nekem pl. olyanom volt (84es).. szerettem, bár baromi megbízhatatlan volt.. kb. többet állt mint ment.. hol ez, hol az romlott el. Bár a "legviccesebb" a kuplungpedálom eltörése volt (anyagfáradás).. a melegen nem indulás hibája sokszor a karburátorban a tűszelep kopásából adódik.
Az enyém is sok hibát mutatott, de mindíg megjavítottam :-) Akkoriban egy jogsihoz volt műszaki vizsga is, nem ilyen "tudatlan" autós társadalom volt, ma már a defekthez is szakszervíz segélyt hívnak :-D A csomagtartóban szerszámos láda és pót alkatrészek voltak, előfordult féltengely hardy tárcsa csere is, kb 15 perc állást okozott az útszélen, majd robogtunk tovább. Így szerettük!
Nagy tévedés. Ha kellő törődést kapnak egyáltalán nem megbízhatatlan autók. Persze a mai viszonyok között inkább városba vagy kirándulósnak. Nekem maximum valami apró elektromos hiba állította meg pár percre (tipikusan a forró, olajos motortérben szeretnek eltörni a megkeményedett vezetékek), végzetes és hirtelen mechanikai gond soha nem volt vele. Megjegyzem mit számít, amikor egy kuplungcsere nem volt egy óra murvás lakótelepi parkolóban...
Nincs is viccesebb ,mikor a kereszteződésben lefullad az autó, a sofőr kipattan a kezében egy kalapáccsal, majd hátraszalad és a motorháztető kinyitása után a a motortérben matatva beindítja a kávédarálót. Ilyen az, amikor elszakad az önindító bovden. A téli, egyik kézzel vezet ,a másikkal meg a párát törlő vezetési technikáról ne is beszéljünk. Vagy a jeges úton való elindulásról, amelyet csak második fokozatban lehetett farolás nélkül megcsinálni.
Nem a bovden szokott elszakadni, hanem egy műanyag bolha törik el rendszeresen ami a bovden burkolatát rögzíti. A műanyag bolhát egy fémlemezzel és két lemezcsavarral oda kell fogni a kocsi aljához és soha többé nem lesz vele gond. Amíg meg nem csináltam nálunk is mindig volt egy autómosó kefe az indításhoz. A pára törlésnél sokkal rosszabb amikor télen alig mersz levegőt venni, mert a pára ráfagy belülről az ablakra. Egyébként nagyon szerettem, így rögtön kettőt is vettem!
40 éve még csak 2 hengeres 600ccm-es motort tudtunk gyártani, mára elértünk oda, hogy a sok szabvány miatt már most meg csak ilyet lehet gyártani, csak 4 turbóval meg 2 kompresszorral.
nekünk ez a kispolák,olyan mint az angoloknak Mr.Bean autója a Mini,ikonikus :) akkor arra a karra hittem régen,hogy ezek berántósak,mint egy láncfűrész :)
Azt igen nehéz mérni, közben háromszor felforr a víz ha gyári állapotú. Ha nem, akkor lesz az négyszer is. Tudom, rossz vicc. Mindenesetre én is szívesen nézném.
Látom a 24 lóerős többszemélyes autót és eszembe jut, hogy mások egy 200 lóerő alatti motorkerékpárt (!!!) unalmasnak titulálnak. Ilyenkor látszik, hogy a közlekedéshez valójában mennyire is van szükség.
Egyszer ültem kispókban. A 37-esen egy kamion megelőzött minket. Akkora halálfélelmem még sosem volt 😁 De egy élmény volt. Mondjuk úgy kellett be- és kihajtogatni magam a magasságommal 😀
anno mikor megvettem a legalső autómat, ami értelem szerüen kispolszi volt.. mentem vele első alkalommal a munkahelyemre ... 2 sávos út, vasúti sín előtt lezárva a sorompó (vonat közeledik) előttem kamion halad megállok mögötte.. várunk-várunk, mögém is kamion érkezik ... majd a mellettem lévő sávba is beállt ... heh .. körbebástyáztak, a kispolszki nem is látszott volna tőlük :-) fura élmény volt... a "kicsi" a nagyok között :D
Azzal a nagyon durva gyorsulású kispolskival mi lett amiről régen keringtek videók hogy két kerékre állt? ahq 603 volt a rendszáma azt hiszem 970 lóerős volt
Azok a műanyag csavarfejek a hátsó lámpákban nagyon durvák, hogy eredetiek és még nem törtek le! Gondolom az még a dinamós, meg bowden indítós, amit téli használat mellett rendszeresen akku-tölteni kellett :-D
"Minősített, OT rendszámmal ellátott autóknál nincs teljesítményadó, luxusadó és cégautó adó, továbbá kedvezményes kötelező gépjármű felelősségbiztosítás köthető. A műszaki vizsga csak 5 évente esedékes"
Mondjuk túl sokat nem spórol a 2500 forintos teljesítményadóval. :D :D Biztosítás is gondolom valami nevetséges összeg lehet. :D A műszakiért érheti meg egyedül. :))
Megnéznék egy 3hengeres suzuki blokk swapot, szerintem beleférne. Alapból is, netalántán kicsit piszkálva azért vinné azt a kis kasznit :) Mondjuk a fiat blokkos is kurvakomoly.
Egyik legszimpatikusabb erőmérés a műsorban mind autó, mind tulaj részéről szerintem! :)
jah, szerintem is, tök jó arcnak tűnik a tulaj
Jaja, nem az a most lízingeltem ezt a bmw-t, tettem bele pár chip tuningot, de király vagyok.
Minekünk is kispálckink volt
Instablaster.
Volt nekem is... Egy 1990-es 650E... 110 volt a vége, 80 felett minden utasnak halálfélelme volt, 100 fölött már nekem is...
Ez hatalmas duma :D
Nekem apukámbak is volt egy, csak bukósisakban ment vele😂
@@meaty3529 Hogy? XD
Zajebisty Maluch. Pozdrawiamy Węgrów, naszych Braci!! Lengyel, magyar - két jó barát, Együtt harcol s issza borát, Vitéz s bátor mindkettője, Áldás szálljon mindkettőre.
😉👍
Kedvenc autóm, kedvenc történettel. Elütött egyszer egy ilyen gyerekkoromba. Élmény volt a nyári szünetet otthon ülni:D
A semmiből átrohantam az úton késő este, de a kispók és gyorsreagálású sofőrje megállt 5 centire tőlem. Kösz így utólag.
Nekünk volt ilyen annó. Már kiskamasz koromban felértem a kormányt, kertek alatt gyakoroltam vele. A '80 - as években a lengyelek a lakókocsit lehúzták ilyennel Isztambulba. Mind a 24 lóerővel.
Volt egy tanárom a zeneiskolában, trombitát tanított nekem. kb. 190cm magas volt és olyan 150kg körül a tanár úr, és egy lila színű polákja volt :D Elmentünk 2002-ben Sárospatakra egy trombita versenyre, ahol én és egyik évfolyam társam voltunk a fellépők. Amikor beült az öreg az első ülés nélküli autóba, szegény kispolák teljesen megdőlt balra, és így mentünk végig, mi egy F Astra-ban, ők előttünk, ketten az iskola igazgatóval :D
Isten nyugosztalja.
Nagyon brutál hangja van a felvételen, pörgetve már-már amerikaias, pár liter és henger hiányában is... :D
A hangja nagyon király.
Király ez a gép! Gratula KG!
Annyit jegyeznék meg tapasztalatból, hogy ez a lengyel "sportkipufogó" nagyon jó cucc, és meglepő módon a cikkben leírtakkal szemben NEM HANGOSABB, mint a gyári.
Onnan tudom, hogy 90-es tempónál a sportdob mellett kényelmesebben lehet beszélgetni - mérni nem mértem soha.
(ja, és tényleg javítja a nyomatékgörbét)
Vidám sztori lenne, egy gyorsulási verseny az említett Trabival!
A kétütemű nyerne
tavaly láttam egy piros kispolszkit e39 M5 motorral a mezőkövesdi gyorsulási versenyen :D
A Trabi lenyomná ezt, mint a bélyeget, ebben biztos vagyok.
+1 a Trabira. Az nagyon megy ám 1-2-ben. :D Volt mindkettő a családban, több is.
Volt mindkettonk, szinte biztos vagyon a Trabiban.
Szuper kisautó!
Nekem 1990 es p126 osom volt Fiat 850 es motort tettem bele váltóval együtt.
ez egy nagyon jó rész volt, köszönjük!
Nagyon klassz volt ez is! Gratulalok a kispokhoz! (es buszke vagyok kozben a Trabantra a cimvedesert) :)
Nagyon szép autó! :)
A szívócső zajcsökkentő látom ki lett dobva :-) És nagyon ott van az akkori minőség, jobb, mint a Susuki kasztni!! A krómos ablaktörlő karok és a Ganz km-óra nagyon jó részletek! Az enyém melegen nem indult, begőzölte benzinnel a szívótorkokat :-) Cserélnem kellett karburátort, hiába javítgattam, felújíto készleteztem a régit. Vettem rá egy bontottat, hozzá nem piszkáltam, felraktam és utána hibátlan volt. Jégen-hóban driftelni a legjobb!!!
a korából ítélve ebben még nem volt gyárilag.. az kb. az erősebb fékekkel érkezett (a már nem kúpossal), 83-84 után ... nekem pl. olyanom volt (84es).. szerettem, bár baromi megbízhatatlan volt.. kb. többet állt mint ment.. hol ez, hol az romlott el. Bár a "legviccesebb" a kuplungpedálom eltörése volt (anyagfáradás)..
a melegen nem indulás hibája sokszor a karburátorban a tűszelep kopásából adódik.
Az enyém is sok hibát mutatott, de mindíg megjavítottam :-) Akkoriban egy jogsihoz volt műszaki vizsga is, nem ilyen "tudatlan" autós társadalom volt, ma már a defekthez is szakszervíz segélyt hívnak :-D A csomagtartóban szerszámos láda és pót alkatrészek voltak, előfordult féltengely hardy tárcsa csere is, kb 15 perc állást okozott az útszélen, majd robogtunk tovább. Így szerettük!
Nagy tévedés. Ha kellő törődést kapnak egyáltalán nem megbízhatatlan autók. Persze a mai viszonyok között inkább városba vagy kirándulósnak.
Nekem maximum valami apró elektromos hiba állította meg pár percre (tipikusan a forró, olajos motortérben szeretnek eltörni a megkeményedett vezetékek), végzetes és hirtelen mechanikai gond soha nem volt vele.
Megjegyzem mit számít, amikor egy kuplungcsere nem volt egy óra murvás lakótelepi parkolóban...
Egy élmény volt végig nézni 😃
Nincs is viccesebb ,mikor a kereszteződésben lefullad az autó, a sofőr kipattan a kezében egy kalapáccsal, majd hátraszalad és a motorháztető kinyitása után a a motortérben matatva beindítja a kávédarálót. Ilyen az, amikor elszakad az önindító bovden.
A téli, egyik kézzel vezet ,a másikkal meg a párát törlő vezetési technikáról ne is beszéljünk. Vagy a jeges úton való elindulásról, amelyet csak második fokozatban lehetett farolás nélkül megcsinálni.
Nem a bovden szokott elszakadni, hanem egy műanyag bolha törik el rendszeresen ami a bovden burkolatát rögzíti. A műanyag bolhát egy fémlemezzel és két lemezcsavarral oda kell fogni a kocsi aljához és soha többé nem lesz vele gond.
Amíg meg nem csináltam nálunk is mindig volt egy autómosó kefe az indításhoz.
A pára törlésnél sokkal rosszabb amikor télen alig mersz levegőt venni, mert a pára ráfagy belülről az ablakra.
Egyébként nagyon szerettem, így rögtön kettőt is vettem!
40 éve még csak 2 hengeres 600ccm-es motort tudtunk gyártani, mára elértünk oda, hogy a sok szabvány miatt már most meg csak ilyet lehet gyártani, csak 4 turbóval meg 2 kompresszorral.
Katona Gabi, zseniálisan épített kispókjai vannak :)
Jó téged újra látni, KG!
nekünk ez a kispolák,olyan mint az angoloknak Mr.Bean autója a Mini,ikonikus :) akkor arra a karra hittem régen,hogy ezek berántósak,mint egy láncfűrész :)
Na most az a helyzet,hogy 40év mulva az összes modern autó a zúzdába lessz!Ez meg itt tipi topp
Ez így igaz
Szerethető kis autó volt
Sziasztok! Skoda 120L erőmérés mikor lesz?
"L", mint Long? :)
L, mint Lux
Azt igen nehéz mérni, közben háromszor felforr a víz ha gyári állapotú. Ha nem, akkor lesz az négyszer is.
Tudom, rossz vicc. Mindenesetre én is szívesen nézném.
...tessék nézni több Badár Sándort! ;-)
L mint SEL a mercinél :D
Nagyon szeretnék egy gyorsaságtesztet a Śkoda 120-asról, mivel az egyik kedvenc hátsó motoros autóm.
Óra szerint 140km/h. Légellenállás hiányában hihető :-)
Egyem meg a kis szívét a picinyke Csocsónak... :D :D
Srácok, nekem van egy 2004-es jobbkormányos Ford KA gyári sport kivitelben. Ha érdekel :)
0:38 :DDDDD
Trabi powa!🚘
Engem egy kispolski vitt a szülészetre 😁
Na végre, ez a rész király! :D
Kíváncsi voltam segíteni kell-e lábbal meglökni a görgőt, de meglepően jól teljesített a kicsi :)
Látom a 24 lóerős többszemélyes autót és eszembe jut, hogy mások egy 200 lóerő alatti motorkerékpárt (!!!) unalmasnak titulálnak.
Ilyenkor látszik, hogy a közlekedéshez valójában mennyire is van szükség.
A zsigulit ! Mikor használja akkor? Hétvégén? ;)
Sziasztok! S-Cross 1.6 szívót nem mérnétek? Biztosan sok embert érdekelne! Köszönettel: Zoli
Egyszer ültem kispókban. A 37-esen egy kamion megelőzött minket. Akkora halálfélelmem még sosem volt 😁 De egy élmény volt. Mondjuk úgy kellett be- és kihajtogatni magam a magasságommal 😀
37es önmagában, olykor halálfélelem :D
anno mikor megvettem a legalső autómat, ami értelem szerüen kispolszi volt.. mentem vele első alkalommal a munkahelyemre ... 2 sávos út, vasúti sín előtt lezárva a sorompó (vonat közeledik) előttem kamion halad megállok mögötte.. várunk-várunk, mögém is kamion érkezik ... majd a mellettem lévő sávba is beállt ... heh .. körbebástyáztak, a kispolszki nem is látszott volna tőlük :-)
fura élmény volt... a "kicsi" a nagyok között :D
Végre egy retró Śkoda fan.
Hali, egy 2000évjáratos Audi A4B5 1.8 125lovas Avantot teszteljetek már le mit tudhat 18év múltán. :)
( 0:03 ) ott a hátérben a kövi autó :)
Nekünk is volt ilyen kocsink, Dezsőnek hívták
Kezdtek a csucsra erni!!!!No.1✌🤘👍
Zaporozsec is lesz?
Volt egy fehér a családban, abban ültem először és szerintem utoljára, kellemes emlékek fűznek a kispókhoz.
A tuning polskimat le tudom méretni nálatok?
Nekünk is volt narancs sárga, kúpos felni, króm lokossel de az már a múlt! 😔
Üdv, milyen módon lehetne bekerülni ebbe a sorozatba?
már sehogy. jó fél éve lehetett jelentkezni
Anno volt nekem is, rüheltem. Manapság viszont de jó lenne:) Hülye vagyok.
Fényezése, kör ablakos?
Belekarcoltak a *szuperszónikus 140 km/h*-ba. :)))
nekem is van. lila. király.
Véletlenül nem eladó?
Ajj, ez a hang!
Zsenialis! :D
Azzal a nagyon durva gyorsulású kispolskival mi lett amiről régen keringtek videók hogy két kerékre állt? ahq 603 volt a rendszáma azt hiszem 970 lóerős volt
Bármiben fogadtam volna hogy a Trabant is jobb ennél a fűnyírónál.
Sziasztok! Jelentkezni lehet még valahogy erőmérőre?
Márk Végh Azt ne mond, hogy r8 a tied!?;)
@@varrorobert6980 Pedig így van :)
Márk Végh Kinek a fia vagy?;)
@@varrorobert6980 Legjobb barátságot sikerült szerencsésen kötnöm ;)
Márk Végh Mint egy hölgy!?;)
Hogy van az hogy 600cc trabant nyomatékosabb és több a lova ming a 650cc kispola.
Hol lehet erre jelentkezni?
Ez érdekelne engem is..
Na most akkor egy kis modern kontraszt, 600-as sor 4 bandit 75 paci.... :P
Jön a Retró Blokk az erőmérőből??!!!!!Lenne sok érdekes öreg gép amit szívesen látnék a padon.
Epp hogy ráfér a padra: )
Először megijedtem hogy az a én autóm :) Ugyanolyan van a garázsomban!
Még egy keleti blokkos autó kellene nagyon ritkán látót zaporozsec
ZAZ 968A. 👍
Csúcs egybként a mérés. :D Sose értenek a régebbiek beindításához.. :D Milyen "autószerelők" vagy tudom is én mik vagytok..
Azok a műanyag csavarfejek a hátsó lámpákban nagyon durvák, hogy eredetiek és még nem törtek le! Gondolom az még a dinamós, meg bowden indítós, amit téli használat mellett rendszeresen akku-tölteni kellett :-D
Amúgy figyelgettem és a logó meg a tank sapka se eredeti
Simán átmenne az OT. vizsgán. Persze gyári üléssel, kipufogóval.
Mire jó az OT vizsga ?
Dominik Valkai
Ötéves műszaki érvényesség. Kedvező kötelező biztosítás. Teljesítményadó mentesség az önkormányzatnál.
"Minősített, OT rendszámmal ellátott autóknál nincs teljesítményadó, luxusadó és cégautó adó, továbbá kedvezményes kötelező gépjármű felelősségbiztosítás köthető. A műszaki vizsga csak 5 évente esedékes"
Köszi szépen mind a 2 választ!
Mondjuk túl sokat nem spórol a 2500 forintos teljesítményadóval. :D :D Biztosítás is gondolom valami nevetséges összeg lehet. :D A műszakiért érheti meg egyedül. :))
Jeee
szerintem a szakadt paragi dob ami rajta van, inkább csak elvesz a teljesítményből :D
0:38 Megesik
bacs megyeben sok van meg az utakon
Én csak kispaniferezve mertem volna lemérni :D
Egérkamion ! Polak Wenger dwa bratanki ! :-D
Jaj, de vicces egy kis Fiat Polski 126p
Olyan hangja van mint egy Subarunak.
:)
Pont ilyen volt az enyém is színben, krómos lökhárítóban, csak a kerékcsvar "dísztárcsa" volt eltérő, a fekete. Aranyos kis autó volt :-)
fasza. 20km en meg tudsz vele forralni 3 l vizet
Es hol? Az olajterben ? Vagy az ègèstèrben? Nem vizes motor
Megnéznék egy 3hengeres suzuki blokk swapot, szerintem beleférne. Alapból is, netalántán kicsit piszkálva azért vinné azt a kis kasznit :) Mondjuk a fiat blokkos is kurvakomoly.
az a baj váltó átalakítás nélkül lenne 1 előre és 4 hátra fokozatod :)
Erre nem is gondoltam, de most pár videót megnézve úgy látom hogy egyirányba forog a két motor, a szíjtárcsák felől nézve óramutatóval egyezően.
KG :D
!!!!!
- 0-100?
+ yes!
Csal az órája xdddd
Nincs légellenállás!
A fékpad azért van, hogy szimulálja :)