Olyan érzésem van, hogy már nem tudják mit rakjanak bele amivel vissza tudják igazolni, hogy igen, ezért került ez 71 vagy 70x millió forintba. Közben meg orbitális baromságokkal van tele, de az egész orra műanyag stb… Csendes, kényelmes oké, a 2008-as superb-m is 😅
A csomagtartó felső rész alja, konkrétan nyomasztott amint kimondtad kopogtatás közben a 70 millkát.... Ha gazdag lennék tuti nem ezt venném , hülyének érezném magam... Én szeretem a szép részleteket....
Az tényleg nagyon proli. Nem vigasztal hogy máshol sem jobb meg a tesla meg szarabb, meg a kínai annál is szarabb...baszki ez egy 7es bomos. Asszem most kell betárazni 2010 előtti autokbol mert a ma ismert autogyartas megszunt pár éve létezni, és lett helyette 4 kerekű Iphone ipar.
@ ez most annyira felkúrt hogy felhívtam a Rack Autónál dolgozó barátom hogy tényleg nincs e benne gyárilag, és azt mondta hogy kellene hogy legyen benne. Több mint valószínű szerinte valamit szerelni kellett rajta és akkor nem raktak vissza. Igazából nem mintha sokat osztana vagy szorozna mert mint AUTÓ meg az előző hetes is kategóriákkal jobb volt, legalábbis kivanatosabb (főleg facelift előtt)
Fura. Úgy érzem már visszafelé megyünk. Itt is ledominálta a valós minőséget az aktuális hightech. Az előző 7es is necces volt a rengetg kütyüvel. De állejtősen guszta és minőségi bele volt. Itt egyszerűen nem stimmelnek az alapok. Ránézek, és egy nonplusultra izlésficamos mazda jut eszembe... Az ajtókban lévő kijelző egy gagyi fos lesz 6-7év múlva...semmilyen időtálló jóság nincs benne. :( A külső design az mindegy, ízlés kérdése. Vicces volt mellette látni pár napja, parkolóban egy 2gen CLS-t ami szintén egy nagyobbacska felvágós hajó. Egy kis filigrán lapos cuki autócskának nézett ki :D
igen...amit írtál. Nem időtálló. A W140 óta talán csak a CLS ami szép és bármikor szép maradt a formájával. A BMWnél is a Bangle hetes nekem befogadhatatlan és onnantól a többi is. 2000-óta alig van olyan autó amire azt mondom igen ez klasszikus lesz a külsejével. Nekem pl az UFO Civic tetszett mert merész volt...nem az a langyos híg f.s mint a Golf amely a III. óta csak óvatoskodás és 5-7ig összekevered
@@zsombormolnar5375 Avatar volt a legnézettebb mozi amikor vetítették. Szóval mit akarsz ezzel mondani? A népszerűségnek és az értéknek mikor volt köze egymáshoz? Ez egy végtelen bóvli elavult dolog lesz 10 év múlva, mert a hightech nem áll le, mást meg nem ad.
Számomra az előző generáció 10/10 volt kívül beül Nem beszélve a presztízs v12-ről Azt bezzeg kivették mert hát mennyire óvjuk a környezetet de itt mit kapunk,konkrétan swift csomagteret(nincs kárpitozva rendesen) Nevetséges. Szeretem a BMW-t de ez gusztustalan,nem tudom szeretni ezt a dizájnt sehogyse
@@foravar A Bangle 7-es frissített változata egészen jól néz ki. A Bangle 6-os pedig időtállónak bizonyult, noha nem olyan csillogó ikon, mint az E24-es 6-os.
Hiába pózol a fotón keresztbe font karral a fődesigner (ahogy manapság szokás a fontos embereknél), ezeket a mesterkélt, kínlódó formákat csakis utálni lehet. Ez már a kultúra utáni korszak tárgyi rekvizítuma.
Érdekes videó köszi Srácok! Eltudom képzelni, hogy a balra sávváltást a jobbratartás miatt nem engedi, ha nincs előtted olyan aki feltart vagy közeli autópálya lehajtó a sávodban.
9 місяців тому
En is erre gondoltam, csak ugy nem enged be, csak ha van elotted valaki.
A 2010-es koreai telefon ikonok nem feltélenül rosszak. Azt teszik amit kell. Egyszerűen jól láthatók és egy fél pillanat alatt felismerhetők. A "dizájn" sokszor csak ront. A "korszerű" sokszor csak a szar szinonímája...
Azért tök jó volt látni kb .a 44. percnél, hogy az autó menni is tud. 🙂 Azért nem ezekkel az autókkal fogjuk megmenteni a Földünket. Ebben gondolom mindenki egyet tud érteni. Az viszont szomorú, hogy a ful-full luxusautóban egy dolog maradt ki a bemutatból: a motorja. Ezzel mindent el is lehet mondani a mostnai trendekröl.
@@csabapanovics414 persze, de ahhoz meg mi a fenének egy méregdrága V12-es motor? Elektromosan egyszerűbb is, olcsóbb is, környezetbarátabb is és a zajcsillapításra sem kell annyit költeni :)
@@nagyabonyiattila környezetbarátiságról egy 100+ kwh-s akkupakknál ne nagyon beszéljünk szerintem... Ez az irány nagyon nem erről szól, sem a gyártók, sem a vásárlók részéről.
Az ajtónyitás teljesen logikus. Ha az élénél állsz, azért áll meg, mert ha parkoló autók között szalad a paraszt, akkor megáll. De ha nem ott állsz, akkor onnan, hátulról érkezve, nem érzékel semmit az autó. Azért nem vált sávot, mivel jobbra tartás van, és nincs előtte lassabb autó, ami indokolná a sávváltást. Gondolom GPS-ben meg az útvonal meg volt adva. Az autó úgy lehet programozva, hogy a KRESZ-nek megfelelően közlekedjen és a vezetőt is erre sarkallja. Ez az autó nem annak való, aki csak sofőr, ez az utasoknak szól. Rongyrázáson kívül sok értelme nincs. Ahogy többször írtam, egy 5-ös BMW, egy E-soztály, egy A6, tökéletesen elég, és mindenki boldog lesz az autóban.
az az első lámpa ronda, nekem is Citroen...de többi rész nem zavaró(a Swarowski a gyémántmetsző tanulókkal csináltatja az üvegcuccokat gyakorlásból) és nincs Hokibot Dutch Schwartzi volt, Dillon a CIA ügynökkel bánt lekezelően a ragadozó. 4 hete ültem Lucid Air-ben. nagyon meglepődtem, mert sok részlet messze jobban volt kidolgozva(a hátsó ülés viszont olyan alacsony, vagyis a padló magas, a hátulra se jó a kilátá)eleve 400 kgval könnyebb és 1000 Lóerő felett van az Air...az első szélvédő pedig.... Na ezt nem értem miért tudja egy amcsi kis cég a BMW sok évtizedes tapasztalattal Tesla játékokat csinál inkább, fingópárna, kandalló helyett automata béna ajtó. De ez kell a kínai vezetni nem tudó újgazdagnak. A hátsó ülése jobb mint az Airnek...
:) Bélapátfalva! :) :) Nem tudom honnan jott, hogy ezt usd be, de tetszett! Az auto nem semmi muszaki tartalommal bir, a bemutatasa a szokasos magas szinvonalon tortent! Gratula! CSak igy tovabb!
a wartburgnak jobban el lett találva a designja szerintem, de legalább tele van JÓL átgondolt extrákkal, a hangot inkább a megadeth-nek, esetleg Korn-ak kellet volna kiadni hogy csináljanak valamit amit gondolnak.
Sírva néztem végig hova jutottunk 🥲 Csak Pista miatt sikerült végig nézni 😅
Рік тому+7
nem bug, fícsör! egyébként szerintem jobb, hogy óvatoskodva nyitja az ajtót, mintha rávágná a mellette parkoló akármire, vagy villanyoszlopra, vagy kerítésre, stb. ha már motor nyitja, inkább így tegye, mint ész nélkül.
Annak idején a Bangle formatervű modellek megjelenésekor az emberek nagy többsége köpködte a formát.Anno senki nem gondolta volna,hogy az akkor lesajnált formavilágú típusok ,mostanra üde színfoltok lesznek az utakon ezek mellett az izék mellett......
Kár,hogy a BMW ebbe az irányba ment el! Bár èn nem is akarnám kifizetni azt a 70 misit ezèrt a komolytalanságèrt! A "motorhang" meg egyenesen vicc ès mèg az autó is ronda mellè! Nekem 3 dolog tetszik benne! Kárpit,felni,szín. A többi rèsze az kuka nálam😂. Ez nem èrdemli meg sajnos a BMW emblèmát. Olyan mint egy búcsús kètpálcás. Köszi a tartalmat srácok. Pacsi. Üdv🤙
Gondolom jó drága, legalább ocsmány is😂😂 Ugy nez ki mintha egy kinai másolat bmw lenne! Ahogy Pista ül hatul, ugy a vezető oldalon is be lehet állitani vezetes közbe?
Az új eqs suvban beesik az ülésfűtés gombja, ebben szétkarcolja a luisz vuttyont a csomiban a kiálló csavar…😄 mindezt 70-80 milláért…sebaj jó lesz ez a tesóknak majd az aranypartra beállni a Mala Garden elé…😂😂😂
Akkor az anyósülés laprahajtogatja a testőrt? Amúgy hamár benne van az a sok qrva motor az ajtókban , akkor biztosan megoldható lenne , hogy amíg várakozik a sofőr , addíg nyitogatással töltse az akksit. Már csak a környezettudatosság jegyében meghát mégse üldögéljen csak úgy tétlenül hamár fizetik az idejét :D
8:04 itt fogyott el a pénz, vagy a gyárban a munkakedv :D
Рік тому
Csak fel tudtad dobni.. néha röhögtem, és a klímát is be lehet állítani, minden működik.. :D Remélem újra felfedezik a fizikai gombokat.. agyvérzést kapnék, hogy simogatni kell a műszerfalat... :D
10:20 de hülyén fog ez kinézni amikor a kis topánkás cuni lányka tipeg oda-vissza a kocsi előttt... mi meg majd beszarunk a röhögéstől az E46 meg az E39 között :D
Jót kacagtam ezen a szőke hajú Swarovski csiszoló lányokon:D Én itt lakom Wattensben Tirolban, a Swarovski gyár mellet és hát nem ilyen "lányokat" látok bemenni a gyárba!:D
Őszintén szólva örülök hogy nekem buta autóm van 😂 A felesleges extrák tucatjai tömérdek pénzért, pompás! Lassan ott tartunk amikor már 100 millió forint körüli árakról szólnak az ilyen videók. Mínusz 15 fokban mennyi lesz a hatótáv? Reálisan maximum 200 körül?
Nem sok funkciót találtam hasznosnak én sem.:D Azt hiszem inkább be ruházok egy fullos w124-re.Mondjuk a 70+ milliós ár is elég akadály, hogy ne ilyen legyen a következő autóm.:D
Bocs fiúk, de a 15. perc után már annyira Csömör hogy képtelen vagyok nézni. Egyébként sose szerettem a bmw-ket , de ez viszi a prímet. Amit láttam az felesleges és undorító a számomra. Nem a ti hibátok a kocsié. További jó munkát, és hasznos értelmes autókat kívánok nektek.
A kis kapcsolók meg segítik az általában apró újjú ácsokat hogy ők is tudjanak kényelmesen kapcsolni....illetve van egy hiba..46 os melósbakancsban körben rászáradt betonnal milyen a kuplungolás?
Ennyiből vennék egy használt W222 S500-at utazni, meg valamit játszani, Porsche 911-997 vagy BMW m4 vagy Mercedes c63 coupe, stb...és lehet maradna egy BMW I3-ra belvárosba elektromosnak. :D
@@charles_king Ez nagyban függene attól, hogy mi felhasználási terület. Sokat kell menni nagyon és számít a fogyasztás akkor Mercedes W223 S400d. Terepre kell járni akkor Mercedes G400d. Keveset megyek, vagy városban megyek szinte csak, akkor elektromos, pl Porsche Taycan Turbo S. Egyedül járok, csak magamra kell gondolni akkor "gentlemen's sport car" Porsche 911-992 , akár egy alap verziós Carrera. Ezek mind kijönnek 70-ből...
A hátsó ülés bemutatása során eszembe jutott hogy ez a generáció építőipar barát...az amit te lábtartónak hívsz az ukrán cement tartó a hátsó boxban simán eldugsz három akrillt és a ledektől lent látod az elveszett tipliket csavarokat...szerintem óriási ez az autó csak tudni kell használni❤😅
Van par video rola, hogy olyan keveset tolt hogy nem erdemes bajlodni vele, meg jobb arnyekba parkolni. Par kocsibol volt ilyen kivitel pls prius de nem voltak nagy sikerek.
Ép most készülök itt Németországban egy taxis vállalkozást indítani egy bmw i5-össel, erre a célra meg éri és persze a politika így kéri hogy legyen elektromos, és otthon fogom tölteni szénerőműs árammal de ez van ilyen a világ.Az i5 öst veszem mert nincs pénz az i7 re, de ahogy számolom max 2 év és i7el fogok taxizni...erre a célra super. De ha a fönök lennék Merci S680 Maybach al vagy Rolls-Royce-al járnék mert nem lenne időm ott kuporogni a parkoló ban amíg a sofőr töltöget és persze a Prestige a megjelenés számít. Ugyhogy szerintem az I7 super jó taxinak városba.
70 millióból vennék egy 2 éves 7est 30ért, és utána egy E65-öt, E38-at, E32-t és E23-at 10-10-10-10 megoszlásban. Kimagasló példányokat kapni annyiért.
13:17 na most beszéltél őszintén! "Idő után megunod sza...od le ezt az egészet" 8:10 HOL VAN MÁR A NÉMET MINŐSÉG ÉS ELEGANCIA??? Fostalicska Suzukiban nincs ilyen talán. Ott hagyni úgy azt a lemezt, könyörgöm ez nem motortér hanem csomagtartó. Régen minden elegáns autóban plüssel kárpittal vontak be érezd a kényeztetést Harmadik dolog: egy személy autó 2.5 tonna??? Már a bálna mercik sem voltak kicsik , nem merném megtippelni szerintem nem voltak ilyen nehézséggel. De még te Pista egy régi videódban is mondtad , valami régebbi autót filmeztél autó történelem témában. A jó autó a könnyű autó. Azért két és fél tonnát meg kell erővel indítani. De minek ekkora??? Benne ül 5 ember 3 tonna minimum??? Mára Pisti lett az autós ujságírás video készítés királya. Nincs jobb nálad. Büdös életbe nem fogok venni ilyen autot , akkor is végig nézlek .
Csak én nem értem, hogy miért keni meg a féknyereg tartót/fékkengyelt zsírral, majd rakja rá a lemezt ami valójában fog érintkezni a fékbetéttel, de azt már nem keni meg?
Elég megosztó modell lett, modernkori E65, talán 15-20 év múlva ez a forma is klasszikus lesz. Képeken valóban nem annyira szép mint élőben, pár hete volt szerencsém - rendszám alapján - ehhez a kocsihoz, élőben tetszik de így képformátumban valahogy mégsem.
A munka csillagos ötös, az autó meg egy BMW logós tejfölösdoboz. Elvesztette a márka ezzel a típussal az eleganciáját és a klasszikus értékrendjét is. Még az se lenne baj, hogy villany, de az egész bazári, gagyi, sok. Pistán azt érezni, elegánsan fanyalgó.
Nem tudom mit csináltak a hanggal, de borzasztó lett a keverés. Kontrasztnak betettem az előző Nissan 300ZX tesztet, ott jó a hang. Remélem erre azért legközelebb figyelni fognak, mert egyébként a teszt marha jó, de ez a hang nagyon idegesítő.
40% megy Kínába, tehát a többség ízlésének idegen. Ráadásul ha képesek voltak Kínába 5-ösből is hosszított kivitelt gyártani, akkor 60% számára is tudnának gyártani egy másik elejét ... Főleg, hogy valszeg már csak a hűtőrács cseréjével is sokkal kellemesebb lenne az európai ízlésnek. (Ami egy kicsivel kisebb macera, mint hosszított dobozt csinálni) Egyébként mintha nyilatkozta is volna a Bmw, h direkt akartak ilyen megosztó formát csinálni.
Ha Kínára tervez a BMW, sajnos veszett fejsze nyele. A kínai autópiac a világ legfontosabb autópiaca, évi 22 millió új autót adnak el. Az eddig piacvezető VW visszacsúszott a második helyre a BYD mögé, és ez nem a gödör alja. Az újonnan forgalomba helyezett elektromos autók piacán a VW 2 százalékot visz, a BMW 1 alatt az Audival, a Mercedes 1 százalék. Ezeknek a német gyáraknak a következő húsz évük arról fog szólni, hogy ne csődöljenek be.
Igazából nem a mi pénztárcánk. Nekem legalábbis ilyen autóra nem fussa. Igaz, hogy nem is kellene. Tök jól megvagyok a 22 éves dieses tankommal, ami tényleg tank. Egy öreg Volvo. Megvettem, azóta a vételár dupláját költöttem rá, de megy. Van hibája, mert persze, hogy van. Zörög, nyikorog, porlik a bele, de így szeretem! Pöfög az 1.9 manapság mindenkit is megölő Diesel! Igen. Az 1.9 Renault kinyírhatatlan van benne. 335.000 kb. És csendes, egyenletes ketyegése van. Rajta a 4 évszakos gumik, szigorúan kifestve + 5 ló, Viking Power matrica a géptetőn, ami még 5 ló, szarvasmatrica az elején (+10) a kit ütöttem el matricák még 5 paci ( csak azért szállt le egy biciklis, hogy lefotózza, mert tetszett neki)
Őszintén mindenki mindig Kínára fogja a ronda autókat, de amikor megkérdeztem a kínai autó formatervező osztálytársam, hogy igaz-e hogy nekik tényleg ez tetszik csak legyintett a srác és annyit mondott hogy rohadtul nem, hisz nekik is van szemük. Szerintük is rondák az új BMWk
Klassz volt a videó, némi nosztalgiával néztem. Ami zavart az égbolt felhőzete mellett a chemtrail erős szórásának a nyomai az bizony gátolja a talaj felmelegedését, a termik kialakulását.
Unokahúgom, amikor 4 éves volt, kapott egy játékot: hasonlóan lehetett rajta mindent IS nyomkodni, zúgott-búgott, csillogott-villogott, nyimmogott-nyammogott. Került 12 ezerbe és 4 évig hiba nélkül működött. Ez ugyanazt tudja 70 misiért, és kb. ugyanúgy 4 évig hibamentes lesz. Kár, hogy már nem 4 éves, biztos ilyent vennénk neki :D :P
@@zsoltih2540 ahhoz képest főnökék tavalyelőtt az új S mercivel a szalont nem tudták elhagyni motorhiba miatt :D funfact visszavitték, hónapok után készült el, és ismét megállt hazafelé motorhiba miatt :D
Nekem is az jutott eszembe hogy az mennyire más kávéház volt... Csak azért nem irom hogy jobb is, mert másnak lehet ezekre van szüksége, de saját véleményem az hogy valami elveszett, miközben kaptunk egy csomó haszontalan dolgot.
Az ultimate elektromos autóhoz szerintem a Rimac-nak lesz köze. Brutálisan fejlődik a cég és szerintem, ha okosan csinálja a Porsche, náluk lehet az első tényleg szinte hibátlan EV.
Csúnya csúnya, de Audi fanként mondom, ez egy baromi jó autó, és annyi új BMW van az utakon, mint a szemét. A neten nagyon megosztó a forma, közben viszik mint a cukrot.
@@shadowdoom6477 Ha nincs 2023as A8asom, nem is véleményezhetem? Volt D2esem 4.2 motorral, meg D3asom is. Meg vagy 3 A6os. De mindegy, mert attól még témàban vagyok az új autókkal.
Radiátorarcú torzszülött, elképesztő ízléstelen bazári giccsparádé, minden ami nem az elegancia. De ha ázsiában ezt veszik akkor ez lesz. Bár akinek van 72 milliója annak van sokkal több is és vehet Bentleyt Rollst vagy akármit.
Azert nem vált sávot mert ha megnézed a Beállításokban a különböző "vezetést segítő" hülyeségeket akkor van egy olyan ,hogy Jobbra tartás ... és a rendszer nem látta okát,hogy te kimenj a belső sávba ok nélkül De tény, hogy a biztonságos, kiforrott önvezetèstől nagyon nagyon messze vagyunk még.. Tesla ugyanúgy Autópályán hosszú távon nagyon kényelmes a távolságtartó tempomat, sávtartóval de ennyiben ez az okosság ki is merül mint hasznos extra... (Én jelenleg egy 21 es BMW ix3 at használok)
A forma nem emészthetetlen, Pista bátyánk megint nagyot alkotott, de a Vision Future Luxury-hez képest azért ez egy nagy visszalépés, és nem a jó irányba. Jó, el lehet adni - főleg Kínában -, de ez minden.
Az a zene mi volt? Az baromira tetszik! Egy Fordban hallgattam az adást menet közben. Aaaaazt a zenét viszont 2 másik kamionunkban meghallgatnám. A Daf és Man jól tudná hozni. A Mercedes nem csak fényezni nem tud, hangrendszere is olyan a kamionban, mint a Sokol rádió... az Man viszont kamionban most kivételesen jót alkotott. Buszos adásra reflektálva... kívül mostani MAN, bele kb 2 generációval ezelőtti kamion
Srácok. Mindenhol mindenki szidja a zongora lakkot az összes autóban, de még sehol nem láttam hogy megkérdeznék a mérnököket hogy miért ezt az igénytelen megoldást választják. Nem akartok esetleg egy beszélgetést valami dizájnerrel aki ezeket tervezi? Én kiváncsi lennék a álaszra
A legtobb kristaly valoszinuleg abban volt, aki ezt megtervezte.
😂
😂
Kis szlovákia ocsortányság.😅😅
😂😂😂😂😂
😂
Olyan érzésem van, hogy már nem tudják mit rakjanak bele amivel vissza tudják igazolni, hogy igen, ezért került ez 71 vagy 70x millió forintba. Közben meg orbitális baromságokkal van tele, de az egész orra műanyag stb…
Csendes, kényelmes oké, a 2008-as superb-m is 😅
A csomagtartó felső rész alja, konkrétan nyomasztott amint kimondtad kopogtatás közben a 70 millkát.... Ha gazdag lennék tuti nem ezt venném , hülyének érezném magam... Én szeretem a szép részleteket....
Az tényleg nagyon proli. Nem vigasztal hogy máshol sem jobb meg a tesla meg szarabb, meg a kínai annál is szarabb...baszki ez egy 7es bomos. Asszem most kell betárazni 2010 előtti autokbol mert a ma ismert autogyartas megszunt pár éve létezni, és lett helyette 4 kerekű Iphone ipar.
100% hogy ott van karpit csak ebbol hianyzott valami miatt.
@@geri904 nincs
@ ez most annyira felkúrt hogy felhívtam a Rack Autónál dolgozó barátom hogy tényleg nincs e benne gyárilag, és azt mondta hogy kellene hogy legyen benne. Több mint valószínű szerinte valamit szerelni kellett rajta és akkor nem raktak vissza. Igazából nem mintha sokat osztana vagy szorozna mert mint AUTÓ meg az előző hetes is kategóriákkal jobb volt, legalábbis kivanatosabb (főleg facelift előtt)
@@dnc3861 Pedig sok luxusautóban találkoztam már ilyennel, úgy, hogy nem volt mókolva a környéke se.
Azért ahogy Pista tesztel, úgy nem sok tesztet látni manapság a yt-on 😅 Zseniális volt ismételten! Semmi rizsa, csak a kőkemény vélemény. 😁
Beteg vagy
24:50 Pont ilyen szőnyeg volt nyolcvanötben , öreganyámnál , a fajansz elé terítve :D
Amúgy nagyon lakályos a beltér. Vagy lakájos , ízlés szerint :DD
Fura. Úgy érzem már visszafelé megyünk. Itt is ledominálta a valós minőséget az aktuális hightech. Az előző 7es is necces volt a rengetg kütyüvel. De állejtősen guszta és minőségi bele volt. Itt egyszerűen nem stimmelnek az alapok. Ránézek, és egy nonplusultra izlésficamos mazda jut eszembe...
Az ajtókban lévő kijelző egy gagyi fos lesz 6-7év múlva...semmilyen időtálló jóság nincs benne. :(
A külső design az mindegy, ízlés kérdése. Vicces volt mellette látni pár napja, parkolóban egy 2gen CLS-t ami szintén egy nagyobbacska felvágós hajó. Egy kis filigrán lapos cuki autócskának nézett ki :D
igen...amit írtál. Nem időtálló. A W140 óta talán csak a CLS ami szép és bármikor szép maradt a formájával. A BMWnél is a Bangle hetes nekem befogadhatatlan és onnantól a többi is. 2000-óta alig van olyan autó amire azt mondom igen ez klasszikus lesz a külsejével. Nekem pl az UFO Civic tetszett mert merész volt...nem az a langyos híg f.s mint a Golf amely a III. óta csak óvatoskodás és 5-7ig összekevered
Azért majd nézzük meg az eladási adatokat. Ez a visszajelzés egy gyártónak, nem a youtube komment arány.
@@zsombormolnar5375 Avatar volt a legnézettebb mozi amikor vetítették. Szóval mit akarsz ezzel mondani? A népszerűségnek és az értéknek mikor volt köze egymáshoz? Ez egy végtelen bóvli elavult dolog lesz 10 év múlva, mert a hightech nem áll le, mást meg nem ad.
Számomra az előző generáció
10/10 volt kívül beül
Nem beszélve a presztízs v12-ről
Azt bezzeg kivették mert hát mennyire óvjuk a környezetet de itt mit kapunk,konkrétan swift csomagteret(nincs kárpitozva rendesen)
Nevetséges. Szeretem a BMW-t de ez gusztustalan,nem tudom szeretni ezt a dizájnt sehogyse
@@foravar A Bangle 7-es frissített változata egészen jól néz ki. A Bangle 6-os pedig időtállónak bizonyult, noha nem olyan csillogó ikon, mint az E24-es 6-os.
Jó Ocsmány lett kinézetre de legalább Drága is / 70 MILLA+++/ 🤔🤔 Teszt Őszinte és Szuper ! 👌👌
Hiába pózol a fotón keresztbe font karral a fődesigner (ahogy manapság szokás a fontos embereknél), ezeket a mesterkélt, kínlódó formákat csakis utálni lehet. Ez már a kultúra utáni korszak tárgyi rekvizítuma.
ocsmánynak ocsmány, de mit vártál egy 7-estől, hogy 9,8 millió lesz a fapad 15 meg a full-full?
Érdekes videó köszi Srácok!
Eltudom képzelni, hogy a balra sávváltást a jobbratartás miatt nem engedi, ha nincs előtted olyan aki feltart vagy közeli autópálya lehajtó a sávodban.
En is erre gondoltam, csak ugy nem enged be, csak ha van elotted valaki.
“Egy idő után felba*zodsz és kinyitod kézzel” - zseniális 😂😂 imádlak Pista 🤘🏻😂
Pista tisztelettel én kimondom helyetted, mert neked nem lehet. Okádok tőle😉 de azért adtad neki rendesen 👍🤘
Pista egy idióta . Illetve bem tudja hogy a vélemény az subjektiv.
"Ez nem bág ez fícsőr!" 10/10 Köszi a videót.
A 2010-es koreai telefon ikonok nem feltélenül rosszak. Azt teszik amit kell. Egyszerűen jól láthatók és egy fél pillanat alatt felismerhetők. A "dizájn" sokszor csak ront. A "korszerű" sokszor csak a szar szinonímája...
Attól ez mèg szar autó,jah ès 70 milla. Annyièrt minimum ne legyen gagyi ikon sem
nem tudom ki h van vele én 72 millioért elvárnám h azok is szépek legyenek ne csak a kristály csicsa mindenhol...
Azért tök jó volt látni kb .a 44. percnél, hogy az autó menni is tud. 🙂
Azért nem ezekkel az autókkal fogjuk megmenteni a Földünket. Ebben gondolom mindenki egyet tud érteni.
Az viszont szomorú, hogy a ful-full luxusautóban egy dolog maradt ki a bemutatból: a motorja. Ezzel mindent el is lehet mondani a mostnai trendekröl.
a luxus a csend ;) Ahhoz az elektromos hajtás az ideális. Mondjuk majdnem minden máshoz is.
@@nagyabonyiattilaA Mercedes belsőégésű motorokkal is megoldotta a teljes csendet az utastérben, a korábbi modelleknél!
@@csabapanovics414 persze, de ahhoz meg mi a fenének egy méregdrága V12-es motor? Elektromosan egyszerűbb is, olcsóbb is, környezetbarátabb is és a zajcsillapításra sem kell annyit költeni :)
@@nagyabonyiattila A korábbi S400-S500 szériára gondoltam. Vagy az újabb E osztályokra. Nem az AMG modellekre 😁
@@nagyabonyiattila környezetbarátiságról egy 100+ kwh-s akkupakknál ne nagyon beszéljünk szerintem... Ez az irány nagyon nem erről szól, sem a gyártók, sem a vásárlók részéről.
Az ajtónyitás teljesen logikus. Ha az élénél állsz, azért áll meg, mert ha parkoló autók között szalad a paraszt, akkor megáll. De ha nem ott állsz, akkor onnan, hátulról érkezve, nem érzékel semmit az autó. Azért nem vált sávot, mivel jobbra tartás van, és nincs előtte lassabb autó, ami indokolná a sávváltást. Gondolom GPS-ben meg az útvonal meg volt adva. Az autó úgy lehet programozva, hogy a KRESZ-nek megfelelően közlekedjen és a vezetőt is erre sarkallja.
Ez az autó nem annak való, aki csak sofőr, ez az utasoknak szól. Rongyrázáson kívül sok értelme nincs. Ahogy többször írtam, egy 5-ös BMW, egy E-soztály, egy A6, tökéletesen elég, és mindenki boldog lesz az autóban.
Gratulálok! Szerintem rendkívül reális az értékelésed, meghallgatva mások szponzorált ájuldozását:-) Hajrá Speedzone!
Lehet nem véletlenül nem ők kapták meg először teszre az autót!:)
Őket a Ssangyong szponzorálja 😄 Arról áradoznak inkább
A csomagtartó felső része az tényleg egy merő igénytelenség !
az az első lámpa ronda, nekem is Citroen...de többi rész nem zavaró(a Swarowski a gyémántmetsző tanulókkal csináltatja az üvegcuccokat gyakorlásból) és nincs Hokibot
Dutch Schwartzi volt, Dillon a CIA ügynökkel bánt lekezelően a ragadozó.
4 hete ültem Lucid Air-ben. nagyon meglepődtem, mert sok részlet messze jobban volt kidolgozva(a hátsó ülés viszont olyan alacsony, vagyis a padló magas, a hátulra se jó a kilátá)eleve 400 kgval könnyebb és 1000 Lóerő felett van az Air...az első szélvédő pedig....
Na ezt nem értem miért tudja egy amcsi kis cég a BMW sok évtizedes tapasztalattal Tesla játékokat csinál inkább, fingópárna, kandalló helyett automata béna ajtó. De ez kell a kínai vezetni nem tudó újgazdagnak. A hátsó ülése jobb mint az Airnek...
:) Bélapátfalva! :) :)
Nem tudom honnan jott, hogy ezt usd be, de tetszett!
Az auto nem semmi muszaki tartalommal bir, a bemutatasa a szokasos magas szinvonalon tortent!
Gratula! CSak igy tovabb!
a wartburgnak jobban el lett találva a designja szerintem, de legalább tele van JÓL átgondolt extrákkal, a hangot inkább a megadeth-nek, esetleg Korn-ak kellet volna kiadni hogy csináljanak valamit amit gondolnak.
Metal Mindörökké 🤘🍻🤘
Megadeth*
Sírva néztem végig hova jutottunk 🥲 Csak Pista miatt sikerült végig nézni 😅
nem bug, fícsör! egyébként szerintem jobb, hogy óvatoskodva nyitja az ajtót, mintha rávágná a mellette parkoló akármire, vagy villanyoszlopra, vagy kerítésre, stb. ha már motor nyitja, inkább így tegye, mint ész nélkül.
Élőben láttam egy fehéret!Nagyon jól néz ki!
Okádás ez az új műszerfal úgy ahogy van, de nem baj a NER lovagolnak jó lesz 70M
de nyugodtan adhatnák 100M annyit lopnak simán megvennék.
Zseni ez a videó, tobbet nevettem mint egy standup-os műsoron, imadom , imádnám is a prémiumot, de ez túlzás 🤣
Annak idején a Bangle formatervű modellek megjelenésekor az emberek nagy többsége köpködte a formát.Anno senki nem gondolta volna,hogy az akkor lesajnált formavilágú típusok ,mostanra üde színfoltok lesznek az utakon ezek mellett az izék mellett......
azert szerintem a Bangle 7es plane a facelift elotti meg mindig ronda, nem segitett rajt az ido mulasa 😅
Kár,hogy a BMW ebbe az irányba ment el! Bár èn nem is akarnám kifizetni azt a 70 misit ezèrt a komolytalanságèrt! A "motorhang" meg egyenesen vicc ès mèg az autó is ronda mellè! Nekem 3 dolog tetszik benne! Kárpit,felni,szín. A többi rèsze az kuka nálam😂. Ez nem èrdemli meg sajnos a BMW emblèmát. Olyan mint egy búcsús kètpálcás. Köszi a tartalmat srácok. Pacsi. Üdv🤙
Gondolom jó drága, legalább ocsmány is😂😂
Ugy nez ki mintha egy kinai másolat bmw lenne!
Ahogy Pista ül hatul, ugy a vezető oldalon is be lehet állitani vezetes közbe?
Pista, az első mondattól dobtam 1 hátast!!!! Láttam már a műsort, de lassú a reakcióm!!! 🥰🥰🥰
Nagyon szép autó, sok sok érdekességgel! Aki hozzá tud jutni, használja boldogan és sok sok egészségben! Köszönjük a tesztet!
Álságos és jófejkedő ez a hozzászólásod. Ez egy objektíve is ocsmány, öklendetesen ízléstelen autó, pont.
@@tokmindegy8976 Köszönöm szépen, hogy megosztottad a véleményed! Sajnálom, hogy álságos és jófejkedő voltam!
Az új eqs suvban beesik az ülésfűtés gombja, ebben szétkarcolja a luisz vuttyont a csomiban a kiálló csavar…😄 mindezt 70-80 milláért…sebaj jó lesz ez a tesóknak majd az aranypartra beállni a Mala Garden elé…😂😂😂
Predator... Nekem ezekről a hatalmas "vesékről" inkább a Légy ugrott be. A két teleport-kalicka egymás mellé pakolva. :D Csodás!
Nagyon jo a szoveg, s a klasz kameramunka. Bar Dzsi - tol mentest videok a legjobb ak.
Akkor az anyósülés laprahajtogatja a testőrt? Amúgy hamár benne van az a sok qrva motor az ajtókban , akkor biztosan megoldható lenne , hogy amíg várakozik a sofőr , addíg nyitogatással töltse az akksit. Már csak a környezettudatosság jegyében meghát mégse üldögéljen csak úgy tétlenül hamár fizetik az idejét :D
8:04 itt fogyott el a pénz, vagy a gyárban a munkakedv :D
Csak fel tudtad dobni..
néha röhögtem, és a klímát is be lehet állítani, minden működik.. :D
Remélem újra felfedezik a fizikai gombokat..
agyvérzést kapnék, hogy simogatni kell a műszerfalat... :D
Kilóg a lóláb. És ha raknak oda kárpitot és 10 euroval drágább a kocsi akkor mi van? Nem veszik meg?
Ez az autó mindenhol giccses és csúnya. A videó viszont jó volt!
A Bmw-t ismerve, a csomagtér kárpit rendelhető extra lesz vagy egyszeri 740ezer ft-ért vagy havidíjas 32ezerért...😅
10:20 de hülyén fog ez kinézni amikor a kis topánkás cuni lányka tipeg oda-vissza a kocsi előttt... mi meg majd beszarunk a röhögéstől az E46 meg az E39 között :D
Jót kacagtam ezen a szőke hajú Swarovski csiszoló lányokon:D Én itt lakom Wattensben Tirolban, a Swarovski gyár mellet és hát nem ilyen "lányokat" látok bemenni a gyárba!:D
Aki ezt megveszi, annak csak a presztízs számít, szerintem nem is érdeklik igazán az autók.. " Rózsadombi anyukák" nak jó lesz!
szia koszi a videot , hatalmas csalodas volt .
Azért azt érezzük a videó hangvételén, hogy nem mi vagyunk a célközönsége az i7-nek, Pista :D Némi "Bödőcs-szókeresésekkel.."
De azt látni kell, hogy akinek van ennyi autóra, és keresi a luxust, az Rolls-al jár😁
Sosem szerettem a BMWt. Ezek az új generációsok nagyon bejönnek. Az új M2 az egyik álmom
Őszintén szólva örülök hogy nekem buta autóm van 😂
A felesleges extrák tucatjai tömérdek pénzért, pompás!
Lassan ott tartunk amikor már 100 millió forint körüli árakról szólnak az ilyen videók.
Mínusz 15 fokban mennyi lesz a hatótáv? Reálisan maximum 200 körül?
Nem sok funkciót találtam hasznosnak én sem.:D Azt hiszem inkább be ruházok egy fullos w124-re.Mondjuk a 70+ milliós ár is elég akadály, hogy ne ilyen legyen a következő autóm.:D
Bocs fiúk, de a 15. perc után már annyira Csömör hogy képtelen vagyok nézni. Egyébként sose szerettem a bmw-ket , de ez viszi a prímet. Amit láttam az felesleges és undorító a számomra. Nem a ti hibátok a kocsié. További jó munkát, és hasznos értelmes autókat kívánok nektek.
38 percnél bele aludtam! Ilyen se mostanában történt. Ez a kocsi egy tömény giccs és (számomra) dögunalom!
A kis kapcsolók meg segítik az általában apró újjú ácsokat hogy ők is tudjanak kényelmesen kapcsolni....illetve van egy hiba..46 os melósbakancsban körben rászáradt betonnal milyen a kuplungolás?
Ennyiből vennék egy használt W222 S500-at utazni, meg valamit játszani, Porsche 911-997 vagy BMW m4 vagy Mercedes c63 coupe, stb...és lehet maradna egy BMW I3-ra belvárosba elektromosnak. :D
És ha csak egy lehetne? Mert pl céges autó.
@@charles_king Ez nagyban függene attól, hogy mi felhasználási terület.
Sokat kell menni nagyon és számít a fogyasztás akkor Mercedes W223 S400d. Terepre kell járni akkor Mercedes G400d. Keveset megyek, vagy városban megyek szinte csak, akkor elektromos, pl Porsche Taycan Turbo S.
Egyedül járok, csak magamra kell gondolni akkor "gentlemen's sport car" Porsche 911-992 , akár egy alap verziós Carrera. Ezek mind kijönnek 70-ből...
@@shaxrowe9706cehes auto, szóval a nem elektromos a co2 miatt kizart
@@charles_king érthető ha valaki nem akar cégautó adót fizetni.
Where kihajtható nagyképernyős TV a tetőn?
Zseniális teszt volt....
Igazából semmit nem úgy tud amit ígérnek ez oké de az árban benne van hogy tudja az már nem😁🤣😁🤣😁😁
Huzigálnám ki a biztosítékjait ezeknek a csigalassú ajtónyitó funkcióknak.
Like ha 04:51-nél hallod a fingás hangot😂 Asszem Pista telefonjának az üzenetjelző hangja 🤔 Vagy tényleg fingott😂
Rendelhető bele gombnyomásra a műszerfalból előbukkanó gumi doberman pénisz?
4K 60 FPS-el tudja a Cyberpunkot?
kárpit plííz - egy ilyen kocsiba ?
A hátsó ülés bemutatása során eszembe jutott hogy ez a generáció építőipar barát...az amit te lábtartónak hívsz az ukrán cement tartó a hátsó boxban simán eldugsz három akrillt és a ledektől lent látod az elveszett tipliket csavarokat...szerintem óriási ez az autó csak tudni kell használni❤😅
6:04 . Itt döntöttem úgy hogy kinyomom ezt az egészet inkább, és nem miattatok. Nem a csatorna, a vágás a kép a hang miatt. Egyszerűen az autó miatt.
Ha már annyira zöldek vagyunk, azt a nagy üveg tetőt miért nem lehet napelemmel megoldani??
Ha nem is töltené fel maxra, de kicsit segítene.
Van par video rola, hogy olyan keveset tolt hogy nem erdemes bajlodni vele, meg jobb arnyekba parkolni. Par kocsibol volt ilyen kivitel pls prius de nem voltak nagy sikerek.
Ép most készülök itt Németországban egy taxis vállalkozást indítani egy bmw i5-össel, erre a célra meg éri és persze a politika így kéri hogy legyen elektromos, és otthon fogom tölteni szénerőműs árammal de ez van ilyen a világ.Az i5 öst veszem mert nincs pénz az i7 re, de ahogy számolom max 2 év és i7el fogok taxizni...erre a célra super.
De ha a fönök lennék Merci S680 Maybach al vagy Rolls-Royce-al járnék mert nem lenne időm ott kuporogni a parkoló ban amíg a sofőr töltöget és persze a Prestige a megjelenés számít.
Ugyhogy szerintem az I7 super jó taxinak városba.
70 millióból vennék egy 2 éves 7est 30ért, és utána egy E65-öt, E38-at, E32-t és E23-at 10-10-10-10 megoszlásban. Kimagasló példányokat kapni annyiért.
Ott a pont. Ezt meg ahogy Csoki mondaná : Este már belökheted a tóba!😂
Jó jó, de mi az amire valóban költöttél? Mivel jársz?
@@charles_king E38al.
Pista zseniálisan tesztelsz. Minden részletet elmagyarázol egyértelműen és semmi mellébeszélés nincs benne. 👍😎
25:50 mit mondana az Angol?
Neatly finish? 😂😂😂
13:17 na most beszéltél őszintén! "Idő után megunod sza...od le ezt az egészet" 8:10 HOL VAN MÁR A NÉMET MINŐSÉG ÉS ELEGANCIA??? Fostalicska Suzukiban nincs ilyen talán. Ott hagyni úgy azt a lemezt, könyörgöm ez nem motortér hanem csomagtartó. Régen minden elegáns autóban plüssel kárpittal vontak be érezd a kényeztetést Harmadik dolog: egy személy autó 2.5 tonna??? Már a bálna mercik sem voltak kicsik , nem merném megtippelni szerintem nem voltak ilyen nehézséggel. De még te Pista egy régi videódban is mondtad , valami régebbi autót filmeztél autó történelem témában. A jó autó a könnyű autó. Azért két és fél tonnát meg kell erővel indítani. De minek ekkora??? Benne ül 5 ember 3 tonna minimum??? Mára Pisti lett az autós ujságírás video készítés királya. Nincs jobb nálad. Büdös életbe nem fogok venni ilyen autot , akkor is végig nézlek .
Csak én nem értem, hogy miért keni meg a féknyereg tartót/fékkengyelt zsírral, majd rakja rá a lemezt ami valójában fog érintkezni a fékbetéttel, de azt már nem keni meg?
De gáz ilyen autoknál a ki sporólás..........
Nagyon jók a videok !
Elég megosztó modell lett, modernkori E65, talán 15-20 év múlva ez a forma is klasszikus lesz. Képeken valóban nem annyira szép mint élőben, pár hete volt szerencsém - rendszám alapján - ehhez a kocsihoz, élőben tetszik de így képformátumban valahogy mégsem.
A munka csillagos ötös, az autó meg egy BMW logós tejfölösdoboz. Elvesztette a márka ezzel a típussal az eleganciáját és a klasszikus értékrendjét is. Még az se lenne baj, hogy villany, de az egész bazári, gagyi, sok. Pistán azt érezni, elegánsan fanyalgó.
Nem tudom mit csináltak a hanggal, de borzasztó lett a keverés. Kontrasztnak betettem az előző Nissan 300ZX tesztet, ott jó a hang. Remélem erre azért legközelebb figyelni fognak, mert egyébként a teszt marha jó, de ez a hang nagyon idegesítő.
Vajon az elfekvős beállításnál kikapcsolja a jobb első légzsákot? Vagy egy ütközésnél ez nem okoz problémát?
@@EGQPaz 1988-as w124-ben már nem csinált ilyet, szóval inkább 35 éve
40% megy Kínába, tehát a többség ízlésének idegen. Ráadásul ha képesek voltak Kínába 5-ösből is hosszított kivitelt gyártani, akkor 60% számára is tudnának gyártani egy másik elejét ... Főleg, hogy valszeg már csak a hűtőrács cseréjével is sokkal kellemesebb lenne az európai ízlésnek. (Ami egy kicsivel kisebb macera, mint hosszított dobozt csinálni) Egyébként mintha nyilatkozta is volna a Bmw, h direkt akartak ilyen megosztó formát csinálni.
Ha Kínára tervez a BMW, sajnos veszett fejsze nyele. A kínai autópiac a világ legfontosabb autópiaca, évi 22 millió új autót adnak el. Az eddig piacvezető VW visszacsúszott a második helyre a BYD mögé, és ez nem a gödör alja.
Az újonnan forgalomba helyezett elektromos autók piacán a VW 2 százalékot visz, a BMW 1 alatt az Audival, a Mercedes 1 százalék.
Ezeknek a német gyáraknak a következő húsz évük arról fog szólni, hogy ne csődöljenek be.
Igazából nem a mi pénztárcánk. Nekem legalábbis ilyen autóra nem fussa. Igaz, hogy nem is kellene. Tök jól megvagyok a 22 éves dieses tankommal, ami tényleg tank. Egy öreg Volvo. Megvettem, azóta a vételár dupláját költöttem rá, de megy. Van hibája, mert persze, hogy van. Zörög, nyikorog, porlik a bele, de így szeretem! Pöfög az 1.9 manapság mindenkit is megölő Diesel! Igen. Az 1.9 Renault kinyírhatatlan van benne. 335.000 kb. És csendes, egyenletes ketyegése van. Rajta a 4 évszakos gumik, szigorúan kifestve + 5 ló, Viking Power matrica a géptetőn, ami még 5 ló, szarvasmatrica az elején (+10) a kit ütöttem el matricák még 5 paci ( csak azért szállt le egy biciklis, hogy lefotózza, mert tetszett neki)
Elképzelem ahogy egy Albrecht von Goertz vagy Erik Goplen meglátja ezt a csúfságot azt jól hallhatóan felnyög, hogy 'szép vagy mint a beton'.
Őszintén mindenki mindig Kínára fogja a ronda autókat, de amikor megkérdeztem a kínai autó formatervező osztálytársam, hogy igaz-e hogy nekik tényleg ez tetszik csak legyintett a srác és annyit mondott hogy rohadtul nem, hisz nekik is van szemük. Szerintük is rondák az új BMWk
ja azért döntögetik az eladási rekordokat mert senkinek nem tetszik...
Klassz volt a videó, némi nosztalgiával néztem. Ami zavart az égbolt felhőzete mellett a chemtrail erős szórásának a nyomai az bizony gátolja a talaj felmelegedését, a termik kialakulását.
Feró barátom mondta vagy 10 éve talán, hogy a Swarovski is sörösüveg csak tovább csiszolják…
Unokahúgom, amikor 4 éves volt, kapott egy játékot: hasonlóan lehetett rajta mindent IS nyomkodni, zúgott-búgott, csillogott-villogott, nyimmogott-nyammogott. Került 12 ezerbe és 4 évig hiba nélkül működött. Ez ugyanazt tudja 70 misiért, és kb. ugyanúgy 4 évig hibamentes lesz.
Kár, hogy már nem 4 éves, biztos ilyent vennénk neki :D :P
Ezt a 4 évig fog működni dolgot mondtátok már 2005 körül is az akkori modern autókra. Aztán még ma is mennek.
@@zsoltih2540 ahhoz képest főnökék tavalyelőtt az új S mercivel a szalont nem tudták elhagyni motorhiba miatt :D funfact visszavitték, hónapok után készült el, és ismét megállt hazafelé motorhiba miatt :D
@@ragnolcristian2987 Az egy egyedi eset lehet. Sokszor vannak balesetek mikor új autók leesnek pl trailerről, aztàn a szalonban tàkolgatjàk titokban.
Új S500 teszt mikor lesz már pistám? Mert már egy ideje kint van de még hozzá sem szagoltafok
Mekkora szerencséje volt Dózsa Györgynek, hogy akkor még nem volt ez. Mire ment volna egy magvakított hadsereggel?
Pista kíváncsi vagyok a véleményedre! Új S Merci vagy ez?
Merci
Ez után a videó után beülök a w140-es bálnámba, és nem lesz hiányérzetem, sőt!
Nekem is az jutott eszembe hogy az mennyire más kávéház volt... Csak azért nem irom hogy jobb is, mert másnak lehet ezekre van szüksége, de saját véleményem az hogy valami elveszett, miközben kaptunk egy csomó haszontalan dolgot.
Az ultimate elektromos autóhoz szerintem a Rimac-nak lesz köze. Brutálisan fejlődik a cég és szerintem, ha okosan csinálja a Porsche, náluk lehet az első tényleg szinte hibátlan EV.
De az 5eves regera megveri egy gumi cserével haver 4mp gyorsabb 😅😅😅
46:53 "...én az Audi helyében..." ???
Csúnya csúnya, de Audi fanként mondom, ez egy baromi jó autó, és annyi új BMW van az utakon, mint a szemét. A neten nagyon megosztó a forma, közben viszik mint a cukrot.
97es A4 tulajkent írod? 😆😆😆
@@shadowdoom6477 Az már csak volt. De mi is a gond a 97es A4el?
@@zsoltih2540 Tennem kell lotott 😁úgy írod mintha mostani A8-ad lenne és úgy dicsered a BMW-t.
@@shadowdoom6477 Ha nincs 2023as A8asom, nem is véleményezhetem? Volt D2esem 4.2 motorral, meg D3asom is. Meg vagy 3 A6os. De mindegy, mert attól még témàban vagyok az új autókkal.
@@zsoltih2540 C7-esed is volt A6bol?
Akkor egy darabig megint nem kell bmw tesztautót elhozni. :D
Radiátorarcú torzszülött, elképesztő ízléstelen bazári giccsparádé, minden ami nem az elegancia. De ha ázsiában ezt veszik akkor ez lesz. Bár akinek van 72 milliója annak van sokkal több is és vehet Bentleyt Rollst vagy akármit.
Szerencsétlen forma tervezők hova jutottak, már nemcsak jellegtelen, de ronda autót is csinálnak sajna.😪
Na, végre egy rendes elektromos autós teszt, gratula Pista! :) A részleges önvezetést amúgy a jelenlegi szabályozás köti gúzsba leginkább.
Nagyon szép menő BMW
Ez a búgó hangú Woodman Pista stílus baromi jót tett a tesztnek😁respect hogy végtelenül reálisan értékelted az autót!
a fasza is kb akkora :DDD
Az ajtónak úgy kellene kinyílnia, ahogy közelít a kulcs, mire odaér, nyitva. Még nem jött össze.
Azert nem vált sávot mert ha megnézed a Beállításokban a különböző "vezetést segítő" hülyeségeket akkor van egy olyan ,hogy Jobbra tartás ... és a rendszer nem látta okát,hogy te kimenj a belső sávba ok nélkül
De tény, hogy a biztonságos, kiforrott önvezetèstől nagyon nagyon messze vagyunk még.. Tesla ugyanúgy
Autópályán hosszú távon nagyon kényelmes a távolságtartó tempomat, sávtartóval de ennyiben ez az okosság ki is merül mint hasznos extra...
(Én jelenleg egy 21 es BMW ix3 at használok)
hátsó monitor? mi ez a fapados tesztautó? :D
A forma nem emészthetetlen, Pista bátyánk megint nagyot alkotott, de a Vision Future Luxury-hez képest azért ez egy nagy visszalépés, és nem a jó irányba. Jó, el lehet adni - főleg Kínában -, de ez minden.
fuuuu ez nagyon jó volt!! jót nevettem!! 🤣🤣🤣 ez egy kabaré lett!! nagyon jóó!!😂🤣
Nagyon szükség van ilyen 30-40 milliós szarokra 😀
Inkább lehetne kapni sima sallang mentes szívó "ólcsó" AUTÓT! Ismétlem AUTÓT! Nem robotot 😀
70
Hetven (70) millió!
Az a zene mi volt? Az baromira tetszik! Egy Fordban hallgattam az adást menet közben. Aaaaazt a zenét viszont 2 másik kamionunkban meghallgatnám. A Daf és Man jól tudná hozni. A Mercedes nem csak fényezni nem tud, hangrendszere is olyan a kamionban, mint a Sokol rádió... az Man viszont kamionban most kivételesen jót alkotott. Buszos adásra reflektálva... kívül mostani MAN, bele kb 2 generációval ezelőtti kamion
Srácok. Mindenhol mindenki szidja a zongora lakkot az összes autóban, de még sehol nem láttam hogy megkérdeznék a mérnököket hogy miért ezt az igénytelen megoldást választják. Nem akartok esetleg egy beszélgetést valami dizájnerrel aki ezeket tervezi? Én kiváncsi lennék a álaszra
Randa, de legalább szar rovatunkat láthatták. ♥
Pista fantasztikus 😂😂8:30