Takács Gábor előadása 38 nap alatt, 2023. január 9-én, éjfél előtt öt perccel elérte a százezres nézőszámot. Gratulálunk az előadónak, és köszönjük az érdeklődést! a sorozat szervezői nevében dgy
Nagyon nagy kedvelője vagyok ezeknek a sorozatoknak, így Önnek is nagyon köszönöm, amiket közzé tettek! Viszont minden egyes megnézett résszel csak több és több kérdésem van. Tanár úr érteni fogja, de példaképp: biztos hogy jó a definíció a mérésre? ❤
Régota hallgatom és nézem az Atomcsill előadásait. Döbbenetes :) mindig is érdekelt a fizika de se ebből se matekból nem voltam erős. Igy aztán sok sok visszatekeréssel némi utanaolvasással értem meg a dolgokat de nagyon élvezem hogy laikusként is megértem valamelyest ezt a csodalatos tudományt. Köszönöm a kedves előadoknak hogy időt és faradtságot nem kiemélve fentrartják ezt a csatornát. A Tanár Úrnak pedog köszönöm ezt a szemléletes emészthető előadást!
Miért, milyen része van még a kvantummechanikának a kvantumfizikain kívül? Amúgy semmi vész, használja csak nyugodtan a kvantumelméleten alapuló eszközöket, például azt, amin most ez a társalgás folyik. dgy
Először is köszönöm a sok pozitív kommentet, és a kritikus észrevételeket is! Max Planck valóban nem 109 évet élt, ezt elgépeltem, legközelebbre kijavítom... Egy másik észrevétel, hogy miért a levegő molekulákkal példálóztam mindig. Elég sok hasonló hatás van (pl. a napfény fotonjai is bombázzák a tárgyakat, emiatt látjuk őket ugyebár), de a közönséges tárgyakat a legeffektívebben a levegő molekulák lokalizálják (ez egy konkrét számolás eredménye még 1985-ből). Egyébként nagyon jól lokalizál a napfény is, sőt még a kozmikus háttérsugárzás is meglepően hatékonyan szünteti meg az interferenciát akár egy milliméteres átmérőjű porszemnél is. Egy focilabda már tényleg extrém nagy ebből a szempontból. Megjegyzés: a normál fociban valóban nehéz lenne interferenciát kimutatni azért is, mert a labda hullámhossza elképesztően kicsi. Itt éltem egyfajta egyszerűsítéssel (ezt jeleztem is egyébként, lehet, hogy nem kellően világosan), hogy ki tudjam hangsúlyozni: a klasszikus világunkért a dekoherencia felelős, és azt teljesen meg is képes magyarázni, miért nem látunk kvantumos viselkedést a makroszkopikus tárgyaknál. Ez nem zárja ki azt, hogy más hatások is vannak, amik miatt adott körülmények között nem lehet megfigyelni az anyag hullámtermészetét (pl. mert kicsi a hullámhossz és nagyon közel lennének az interferenciasávok, vagy mert ugyanez miatt nem tudunk kellően pontszerű forrást létrehozni). Ezzel kapcsolatban arra a kérdésre, ha a labda egy sötét vákuum csőben repül: igen, létrejönne, de ehhez nagyon extrém feltételek kellenének egy focilabdánál, ezeket olyan pontossággal kellene biztosítani, amit nemigen lehet reálisnak tekinteni. Focilabda molekulával könnyebb :) Nagyobb méretekben is haladnak előre a laboratóriumi kísérletek, egyre nagyobb objektumokat sikerül "Schrödinger macska" állapotba hozni, ha nem is mindig szó szerint kétréses kísérletet végeznek velük. Még egy gond van a makroszkopikus tárgyakkal, hogy a dekoherencia annyira elképesztően hatékony, és folyamatosan jelen van, hogy nem is tudjuk létrehozni a kiinduló állapotot sem, amiből elindulva utána próbálkozhatnánk interferenciát látni. Ezért igazából az működik, hogy olyan objektumokkal ellenőrizzük, hogyan történik meg az átmenet, ahol ezt még praktikusan meg lehet tenni (lásd a kísérletet a "focilabda" molekulával). Viszont egyértelműen a dekoherencia az, ami miatt mindenképpen határozott "története" van a köznapi tárgyaknak. Mondjuk hogy ki kit cselezett ki a pályán és jobbról-e vagy balról, bement-e a gól a kapuba - bár tudjuk, hogy erről a focidrukkerek jókat tudnak vitatkozni, de ezért nem a kvantummechanika a ludas :). Általában véve is a dekoherencia az, ami garantálja, hogy egy kvantumos világban a múltbeli makroszkopikus eseményeket egyértelműen rekonstruálni tudjuk. Ez még akkor is így van, ha a dolog kimenetele egyébként annyira kiélezett dolgon múlt, mint Schrödinger macskájánál (egyfajta radioaktív fej-vagy-írás dobáson). Az egy más kérdés, mit gondoljunk arról, hogy a kvantummechanika szerint ezek az alternatív kimenetek valahol (számunkra hozzáférhetetlen Schrödinger giga-mega-hipertigrisek formájában) benne vannak a "Skizofrén Univerzum" hullámfüggvényében, erről amúgy a fizikusok késhegyre menő vitákat tudnak folytatni (ld. még párhuzamos világok), de a gyakorlati tapasztalásunkra ennek semmi hatása nincs. A kvantumfociról egyébként van egy jó kis karikatúra, itt meg lehet nézni: www.iop.org/explore-physics/big-ideas-physics/quantum-mechanics (sajnos erre nincs szabad felhasználás, ezért csak linkelni tudom). Azzal kapcsolatban, hogy az interferencia miatt a kvantumlabda megjelenik a kapus háta mögött, van egy érdekes adalék a fénnyel kapcsolatban a Young kísérlethez, mégpedig az Arago folt. Akit érdekel, itt lehet elolvasni (angolul): en.wikipedia.org/wiki/Arago_spot Ez egy nagyon érdekes sztori arról, mi kellett ahhoz, hogy a francia tudományos akadémia elfogadja Young állítását a fény hullámtermészetéről. Megjegyzés: mivel a fény fotonokból áll, kis intenzitásnál ez a folt ugyanúgy felépül egyedi foton becsapódásokból, mint a kétréses interferenciakép, és éppen úgy nem magyarázható azzal, ha a fény részecskéit Newtont követve klasszikus objektumoknak gondoljuk. Ez egyébként most már megy deutérium molekulákkal is, amint a fenti Wikipedia cikk is írja.
Kedves Takács Gábor ! Engedjen meg egy kérdést, egy közismert kisérlettel kapcsolatban. Volt egy késleltetett választású kvantum törlés kísérlet (A Delayed Choice Quantum EraserYoon-Ho Kim, R. Yu, S.P. Kulik∗, and Y.H. Shih) Az lenne a kérdésem, hogyha a kísérletben az útvonal különbséget extrém nagyra választanánk és beküldenénk annyi fotont, amiből már meghatározható a szórási kép jellege, miközben az iker fotonok még mindig úton lennének. És most ne véletlenszerűen alakuljon az ikerfotonok útja, hanem mi határozzuk meg fixen, hogy ismert vagy ismeretlen legyen melyik résen mentek át. Mindezt a szórási kép megismerése után tegyük. Így hogyan fog alakulni a kísérlet az elméletek szerint? Arra gondolok hogy mondjuk 100 foton által kialakított képet már látjuk, és utána a 100 ikerfoton előtt úgy változtatjuk meg az elrendezést, hogy az pont a látott kép ellentétét kell hogy adja akkor mi fog történni, megváltozik a kép amit már láttunk? Mire nem gondolok, amikor ezt a paradoxont feltételezem? Köszönöm a válaszát ! R. Zoltán
@@genigen7365 Érdekes felvetés. Én ebben teljesen outsider vagyok, de valahogy a Galaxis Útikalauz egyik kötetében felvetett dologra hasonlít: Egyes bolygók meg akartak hódítani más területeket, ezért katonai csapatokkal űrhajókat küldtek oda. A katonákat hibernálták, majd a cél előtt ébresztették őket, hogy hajtsák végre a feladatot. De, amíg ők hibernálva utaztak sok-sok éven(10-100-1000 éven) át, akkora technikai fejlődés történt, hogy a sokkal később küldött csapatok már rég végrehajtották a feladatot, ad absurdum, a korábban elindított csapat érkezése nem csak okafogyottá vált, hanem már olyan történelmi távlatokba merült az eredeti ok, hogy senki sem értette a megjelenésük miértjét.
"közönséges tárgyakat a legeffektívebben a levegő molekulák lokalizálják" A tárgy saját atomjai, molekulái miért nem? Miért csak levegő van megemlítve? Nem az (is) történik, hogy a tárgy egyes molekulái lokalizálják a többit és vica-versa? Van egyáltalán értelme tárgyról beszélni? Kicsit önkényesnek tűnik, hogy mi az a tárgy egyáltalán. Gondolom, a tárgy részecskéinek lokalizálása sem egyszerre történik, hanem valójában a tárgy részecskéi lokalizálódnak egyenként/közel egyszerre, nem? Tehát tulajdonképpen van/lehet olyan pillanat, amikor a "tárgy" bizonyos része már lokalizát, egy másik része meg még nem?
Látva a sok önjelölt Nobel díjas fizikus fikázását a kommentek között úgy érzem le kell írnom, hogy szerintem meg nagyon jó előadás volt, minden percét élveztem, simán meg tudnék nézni egy féléves anyagot ebben hasonló formában.
Rettentően fontosnak tartom, hogy ilyen előadások legyenek, minél többen megértsék, és ezeken keresztül megértsék a tudományok szerepét a világunkban. A tudás ne elzárt legyen egy félelmetes világban, hanem, amibe bárki beszállhat, csinálhatja, s így egy tartalmas szép életet nyerjen. Persze nem kell mindenkinek tudósnak lennie, de az kell az életben a szabadság eléréséhez, hogy bárki láthassa, hogy tudás kell bármely tevékenységhez! És a tudás megszerzése nem kínokkal, erőszakkal teli folyamat, hanem egy izgalmas játék, amiben mindenki részt vesz! Még akkor is, ha néha kicsit nehéz. És nem érdemes rohanni, nem kell rohanni, nem baj, ha visszalépünk, újra nézzük, amit még nem értünk. Magunkhoz is türelemmel!
55:30 Egy irodalmár csakis akkor képes ilyen "igaz" -- tehát itt most: köznapi nyelven is befogadható, megérthető -- megfogalmazásra, ha zseni, vagy j ó ismeretterjesztő előadásokat hallgat. Én zenészként az utóbbiba sorolom magam a fizika területén. Köszönet ezérz a remek előadásért, sok dolgot tisztábban látok!
Gyönyörű ahogy a bizonytalanság összeér ebben ez előadásban: a quantum tértől a lineáris nem determinisztikus rendszerekig. A megfigyelő pedig ott van 'középen' és reduktív eszközökkel mégis képes 3%-nál kisebb hibahatárral leírni hogy mi történik a hétköznapi világban. Ez a faj sokra fogja vinni!
Kiváló előadás volt! Segített egy rendszerbe összefoglalni azt a sok, nem szakmabelinek nehezen megfogható infót, tudást, amit eddig különböző könyvekben már olvastam.
@@lxathu nagyon jól mondtad. Micsoda korban élünk ahol én, egy munkanélküli senki egy üveg bor mellett meghallgathat egy embert aki érti a valóság egy szeletetét.
Többen is feltették a "focilabda légüres térben és sötétben ellőve interferál-e" kérdést, ideírom a választ, hogy láthatóbb legyen. A focilabdát egy "üres és sötét csőbe" tenni önmagában sajnos nem elég, több okból sem. Egyfelől: megfelelően el is kell tudni lőni. Ahhoz "jól" (azaz koherensen) kell "belerúgni", amit gyakorlatilag is a lehetetlenségig nehéz megcsinálni úgy, hogy ne ott romoljon el a dolog. Elvileg el lehet gondolni egy olyan elrendezést, ami a labdába úgy "rúg" bele, hogy két makroszkopikusan eltérő helyen van szuperpozícióban, de azt nem igazán látom, hogyan lehetne ezt gyakorlatban kivitelezni. Szóval a focilabdába nagyon nehéz jól belerúgni :) (Megjegyzés: a két résnek pont az a szerepe, hogy áthaladás után az elektron egy térbeli szuperpozícióban lesz - egyik rés mögött + másik rés mögött. Pont mint Schrödinger macskája). Másrészt: ha túl nagyot rúgunk bele, akkor a hullámhossza nagyon kicsi lesz, amiért észlelni is nehéz lenne a dolgot, nagyon pontosan kellene távolságot mérni. Elég kicsit belerúgni meg nem könnyű, tényleg extrém kicsit kell (vagy elképesztően pontosan kell távolságot mérni). Általában is: a szokásos méretű focilabda esetében annyira nehéz kiiktatni a kvantumjelenségek megfigyelhetőségét zavaró tényezőket, hogy ez gyakorlatilag reménytelen. A dekoherenciát okozó tényezők elképesztően effektívek! A focilabda ebben az értelemben inkább egy szemléltető példa (mint Schrödinger jól ismert macskája), hiszen realisztikusan nem igazán lehet kiiktatni a kvantumos viselkedést "leromboló" hatásokat (akárcsak a macska esetén). Ennek ellenére, mint az előadásban is jeleztem, magát a kvantumfocit is meg lehet csinálni, csak ahhoz kisebb focilabda (C70 molekula) kell :) és azért azzal sem gyerekjáték a dolog. Az előadásban szó volt erről a kísérletről is, illetve ezen a vonalon is már tovább mentek nagyobb "focilabdákhoz", ld. arstechnica.com/science/2012/03/quantum-interference-with-big-molecules-approaches-the-macroscopic/ Viszont konkrétan focilabda helyett ennél jóval nagyobb (40 kg-os) tükrökkel, amik a LIGO gravitációs hullám detektorban vannak felfüggesztve, dolgoznak a kvantumos viselkedés megfigyelésén és egyre közelebb jutnak hozzá. Valamint azt is tanulmányozni akarják, hogyan rombolja ezt le a dekoherencia. Hogy ez mennyire nehéz, annak egy jelzése, hogy először is ezt a 40 kg-os tükrökből álló rendszert le kell hűteni 77 nanokelvin hőmérsékletre! Itt lehet olvasni erről: physicsworld.com/a/ligo-mirrors-have-been-cooled-to-near-their-quantum-ground-state/ vagy www.sciencenews.org/article/physics-ligo-mirrors-lasers-quantum-mechanics-limit Szóval ha nem is szó szerint focilabdával, de extrém jól izolált és kontrollált nagyméretű objektumokkal halad a tudomány arra, hogy megfigyeljen rajtuk kvantumjelenségeket. Ezen az oldalon van egy jó karikatúra a kvantumfociról: www.iop.org/explore-physics/big-ideas-physics/quantum-mechanics (de a cikk is érdekes egyébként)
Kedves Gábor. Nagyon sokat segítettek az egyenletek a magyarázat megértéséhez. A detektor és a levegõ részecskék szerepe most vált igazán világossá. Köszönöm az előadást.
Örülök! Mindig vannak kételyeim egyébként abban a kérdésben, mennyi formalizmus a jó arány. Mindenképpen függ a hallgatóságtól, ezért nem egyszerű eltalálni.
@@gbrtakacs Szerintem, ebben az előadásban nagyon jól el lett találva az arány. Nem riasztott el sokakat és még egy kis betekintést is engedett a magyarázatok mögé.
Mióta jó 30 éve elkezdtem tanulni a kvantummechanikaról mindig azt hiszem hogy értem a kvantummechanikát, vagy annak icipici töredékét. Aztán mindig találok egy cikket videót könyvet és rájövök hogy a francokat értem. Mindig beleütközök valamibe aminek ha a matekját meg is értem a mögöttes jelenségeket nem tudom elképzelni. ☺️☺️
Újra megnéztem a videót és látszik hogy az ördög a részletekben van, mint általában a műszaki megoldások esetében. Nekem mint rádióamatőrnek az antennák és tápvonalak méretezésénél és építésénél el kell kerülnöm az állóhullámok keletkezését. Például egy zárlatos, vagy szakadt koaxiális kábel esetén teljes reflexió lép fel, illesztetlenség esetén pedig részleges reflexió történik, ami állóhullámokat hoz létre a tápvonalon, amit egy SWR nevű arányszámmal fejezünk ki. (SWR, Standing Wave Ratio) Ez egyrészt melegíti az adó végfokozatát, másrészt eltorzítja a jel fázisviszonyait, ami jelentősen csökkenti a sávszélességet... Szélsőséges esetben, kW nagyságrendű energiánál láttam olyan koaxiális kábelt, amelyen mérőszalaggal meg lehetett mérni az üzemi hullámhosszt,, mert a kábel a negyedhullámú feszültség csúcsokban átütött, a félhullámú áram csomópontokban pedig megégett. Hogy jön ez ide? Az jutott eszembe, hogy az állóhullámokat fel lehetne használni a tokamak berendezésekben. Nem értek hozzá, ezért csak okoskodni tudok. Tudomásom szerint az energia a plazmából képzett tórusz egész hosszán egyenletesen oszlik el. Sztellarátor esetében ez blikkfangosabbnak tűnik, ezért beszélek TOKAMAK-ról. Mi lenne ha a plazmában nagy amplitúdójú állóhullámokat hoznának létre? Ez hanghullámokat jelentene a plazmában, amelyek a csomópontokban többszörösére emelnék a plazma nyomását, ezáltal pedig az energiát is a nagy amplitúdójú csomópontokba sűrítené. Hasonló elven működnek már hűtő és fűtő berendezések egyes speciális területeken. Talán még a diszrupció esélyét is csökkenthetné a dolog. Persze ezt szakembernek kellene átgondolni és én nem vagyok szakember, tehát a tételes tudás nem akadályoz a gondolkodásban...😅 Legnagyobb esélyét annak látom hogy butaságokat írok ide, vagy jobb esetben feltaláltam a hideg vizet...
Csudajó előadás, köszönet érte..:) A 16 éves lányomat is ideszögezi (szinkronfordítanom kell ) , egy jó ideje megfogta a fizika, pedig ebből nem volt erős általánosban. Viszont röhely, hogy technikumban gyakorlatikag nincsen, csak önképzés lehetséges.
Alátámasztom. Gabi nagyon jó "gyerek". Abban a szerencsében lehetett részem, hogy évfolyamtársa lehettem pár évig, és csak a legjobbakat tudom mondani Róla. ;) :) Lelkes, átszellemült, kifejezetten jó szándékú, pozitív, tiszta lelkű, emellett szerény és briliánsan okos. :) Még a feleleteit is jó érzés volt annó hallgatni, pedig azok jó részét én (eme előadással ellentétben) nem is értettem! :) ;) A legjobban annak örülök, hogy lelkesedését és tiszta, szinte gyermeki szívét (és szenvedélyét - remélem, megbocsátja, hogy ilyen érzelgős dolgokat írok most Róla) teljes mértékben át tudta menteni "felnőtt" korára is, pedig a feladatok, amikkel jelen pozíciójában szembenéz, biztosan nem mérhetők össze az egykori egyetemi feladatokkal (azzal együtt, hogy nekem már azok is meghaladták az erőmet és képességeimet), tehát biztosan lenne oka a belefáradásra vagy esetleg az elfásulásra is, de ennek szerencsére én még a nyomait sem nagyon látom rajta. ;) :) Megmaradt olyan lelkes egyetemistának, amilyennek én megismertem. ;) :) Sok ilyen lelkes és okos embert kívánok a világnak, akik nem feltétlenül azt nézik, ami most (a hétköznapi életben) esetleg körülöttük van, ami visszahúz, elszomorít vagy feladásra késztet, hanem a világ megismerésének éteri tisztaságában élnek és a reményben, hogy ez a megismerés nem csak hogy lehetséges, hanem előre is visz egy jobb, egy szebb világ felé! Mert, azt hiszem - és ebben remélem, egyetért velem mindenki - fizikusnak is csak így érdemes lenni! ;) (Y) :)
reywind 88 írta: „A részecske nem hullám. A tér a hullám. Viszont a részecske mozgását a tér befolyásolja, ahogy a részecske befolyásolja a teret, mini gravitációs hatással. Azért viselkedik hullámként, mert ott pattog a tér hullámformályában. Van erre egy tök jó elmélet, amit sokáig hanyagoltak a fizikusok, mostanában kezdik el újra leporolni és elővenni. Asszem vezér hullám elméletnek hívják. Az megmagyarázza, hogy valami miért viselkedik egyszerre részecskeként is meg hullámként is. Egyébként ez működik nagyban is. Ha égitesteket kezdünk el lyukakon át lődözni, azok is a gravitáció miatt ugyanígy ilyen mintát vesznek fel felfogó felületen, vagyis az égitest is hullám meg anyag, pedig csak anyag, a gravitáció miatt kezdenek el hullámként viselkedni.” Végre megint valaki, aki mindenféle fizikai ismeret nélkül megmondja a tutit. Nyilván közvetlenül a főnöktől szerezte az információit. Gondolom elvárja, hogy a fizikusok leesett állal visszaadják a diplomájukat, és elfogadván nézeteit, kórusban kiáltsák: „A részecske nem hullám. A tér a hullám.” Csak várja nyugodtan. A vezérhullám-elméletet egyébként ismerjük, és azt is tudjuk, miért nem működik. Ui: a hejesírása reformlyával addig is foglalkozhatna. dgy
Szolgálati közlemény: LJ írta, már sokadszor: "Azért nem tudják a fizikusok,hogy mi is történik,mert a hazugságot nem lehet megmagyarázni,fizikával sem.Ez egy mese,álom világ.Ahhoz hogy legyen háttérsugárzás,kellett lennie " ősrobbanásnak ".Tudnál erre bizonyítékot mutatni,vagy a háttérsugárzásra?Én már sok fizikust kérdeztem,válasz nem jött sehonnan." Már nagyon unom, hogy LJ csak sértegetéseket tud posztolni, ostoba fejével nem képes elolvasni egyetlen könyvet sem, amelyben a kérdéseire adott válaszokat megtalálhatná. Legutóbb másfél órája adtam konkrét választ a hasonló vádaskodására. De ő nem olvas, csak ír. És hazugsággal vádolja az összes fizikust. Ez a fórum nem erre való, menjen az UFO-magazin weblapjára. Hasonló jellegű fröcsögéseit további kommentár nélkül fogom törölni. dgy moderátor
Kedves Gábor! Csatlakozva az előttem szólókhoz, nagyon érdekes és nagyon jó előadás! Már sok előadást meghallgattam ugyanebben a témában, olvastam róla a neten, és olvastam róla könyvet is. Ahogyan az előadásában is jelezte, rejtélyként adták elő a kétrés kísérlet eredményeit, és valóban, mint laikusnak, az jött le, hogy nem tudják a fizikusok, hogy mi is történik. Nem értek a fizikához, de érdekel, és arra gondoltam, hogy talán azért nem interferálnak az elektronok és fotonok, amikor megfigyelik őket, mert mi beleavatkozunk a rendszerbe. Örömmel hallottam, hogy Ön is ezt mondta az előadásában! 😃 Én természetesen nem tudtam volna megmagyarázni, hogy miért, de Ön ezt is elmagyarázta az előadásban, aminek nagyon örülök. Különösen tetszett az előadás egyszerűsége, az egyenletek sem tűntek bonyolultnak így elmagyarázva. Mindez lazasággal és humorral fűszerezve, amit csak olyan előadó tud hozzáadni, aki igazán ért a bemutatott témához. Nagyon tetszett a végén a Mátrix párhuzam! 😃 Lelkesedése magával ragadó, megmutatja, hogy a fizika igenis érdekes, meglepő, és érthető! Köszönöm!!
Köszönöm, örülök, hogy tetszett! A felvetésre: Az előadásban ezt nem volt idő hangsúlyozni, de igazából nem arról van szó, hogy "belenyúlunk a rendszerbe". Ilyen is van, ezt hívják zajnak, de a dekoherenciánál igazából pont az ellenkezője történik: a rendszer "nyúl bele" a környezetbe. A kettő között a különbség abban van, hogy merre megy az információ. A zajnál az számít, hogy a környezeti molekulák hogyan lökdösik, mekkora impulzust adnak át, ez már klasszikusan is létezik, közismert példája a Brown mozgás, amikor egy porszemcse mozgása nem megjósolható a környezetből jövő véletlenszerű erőhatások miatt, ez olyan információ, ami a környezetből jön. A dekoherenciánál a környezet állapota összefonódik a rendszerével, mégpedig a rendszer állapotától függően, azaz itt az információ a rendszerből megy a környezetbe, és ez teljes egészében nem klasszikus, ugyanis klasszikus mechanikában nem létezik összefonódás, az teljes egészében kvantumos jelenség. Persze az előadásban leírt mechanizmusban is ütközések szerepelnek, de nem az a lényeg, amit az ütköző részecske ad át a makroszkopikus testnek (ez az impulzusátadás nagyon sokszor elhanyagolhatóan kicsi), hanem a fordítottja, hogy az ütköző részecske állapota függni fog a makroszkopikus test helyzetétől, úgymond ezt az információt magával viszi.
@@gbrtakacs Köszönöm a részletes választ, többször is végighallgattam az előadását, illetve elolvastam a választ, mert úgy tűnt, hogy nem mégsem értettem meg az előadás második felét rendesen, az összefonódás részt. Most végre úgy tűnik, hogy közelebb jutottam hozzá. Einstein relativitáselméletéhez tudnám hasonlítani az előadásban elénk tárt jelenségeket, ahol Einstein a fény tulajdonságaira (a fénysebesség állandóságára) alapozva gondolatkísérletekkel olyan jelenségeket tudott megmutatni, amelyeket nem veszünk észre a hétköznapok során, pedig ott vannak! :) De csak óriási tömegek esetében tudjuk kimutatni, (pl. fényelhajlás megfigyelése az 1919-es napfogyatkozás során), míg a kvantumos jelenségek csak pici részecskék esetében megfigyelhetők, a hétköznapok során szintén nem. Még lenne kérdésem (elnézést, ha túl naívak): Kvantum összefonódás hogyan jön létre a kvantumvilágban, pl. két elektron vagy két foton között? Összeütköznek, vagy együtt keletkeznek valahogyan? A vizsgálatok során, amikor két összefonódott fotont vagy elektront egymástól távol figyeltek meg, (pl. 150 km-re), honnan tudták, hogy egymás összefonódott párját vizsgálták meg? Honnan tudták, hogy össze vannak fonódva? Az mennyiben igaz, hogy az Einsteini nagy tömegű világot leíró fizika és a kvantumfizika nem összeegyeztethető? Több helyen azt hangoztatták, hogy hol az egyiket, hol a másikat lehet alkalmazni, de együtt nem, és szükség van egy egységes "mindent leíró" fizika létrehozására? Például a fekete lyukak működését nem tudják leírni, mert mindkét fizikát magában foglalja, óriási tömeg nagyon kicsi méretre összepréselve... És még egy kérdés: ha a fekete lyukak gravitációja olyan nagy, hogy még a fotonokat sem engedi kiszökni, akkor a fekete lyuk belseje fényes, csak kívülről látjuk sötétnek?
@@dragonian7833 elnézést, hogy "beleszólok": állítólag annak is van elméleti lehetősége, hogy az egész univerzum, amiben leledzünk, egy gigantikus fekete lyuk belseje... Minél kisebb egy fekete lyuk, annál nagyobb az adott térfogatra jutó energia-sűrűség, tehát veszélyesebb, mert "szétszedi", ami túljut az esemény horizonton. De épp csak érintőleg hallottam ezekről, tehát ne vegye készpénznek
@@dragonian7833 - Köszönöm a részletes választ, többször is végighallgattam az előadását, illetve elolvastam a választ, mert úgy tűnt, hogy nem mégsem értettem meg az előadás második felét rendesen, az összefonódás részt. Nyilván ez részben az én hibám is, pont azért is olvasom a kommenteket, hogy legközelebb ezek figyelembevételével jobban el tudjam mondani. - Kvantum összefonódás hogyan jön létre a kvantumvilágban, pl. két elektron vagy két foton között? Összeütköznek, vagy együtt keletkeznek valahogyan? Pontosan így történik: összefonódás kölcsönhatással jön létre, ilyen az ütközés vagy együtt keletkezés is. - A vizsgálatok során, amikor két összefonódott fotont vagy elektront egymástól távol figyeltek meg, (pl. 150 km-re), honnan tudták, hogy egymás összefonódott párját vizsgálták meg? Honnan tudták, hogy össze vannak fonódva? A kísérletekben a párokat maguk állították elő, így pontosan tudták, hogy azokat kapják el, illetve az állapotukat is tudták. - Az mennyiben igaz, hogy az Einsteini nagy tömegű világot leíró fizika és a kvantumfizika nem összeegyeztethető? Több helyen azt hangoztatták, hogy hol az egyiket, hol a másikat lehet alkalmazni, de együtt nem, és szükség van egy egységes "mindent leíró" fizika létrehozására? Az általános relativitáselmélet a gravitációt görbült téridővel írja le, a matematikai modell egyik fontos eleme, hogy a téridő kis léptékben sík (egyre kisebb léptékben egyre inkább, gondoljunk a földfelszín görbületére példaként). A kvantumelmélet szerint még az “üres térben” (vákuum) is kvantum fluktuációk vannak jelen, és egyre kisebb méretekben ezek egyre nagyobbak lesznek. A két elméleti keret nem összeegyeztethető kb. 10^(-33) cm skálán (ez a Planck hossz). Ugyanakkor ettől a tartománytól távol van jól működő elméletünk, amit Frank Wilczek Nobel díjas fizikus a “core theory”-nak nevezett el (ld. Sean Carroll leírását erről itt: www.preposterousuniverse.com/blog/2013/01/04/the-world-of-everyday-experience-in-one-equation/). - Például a fekete lyukak működését nem tudják leírni, mert mindkét fizikát magában foglalja, óriási tömeg nagyon kicsi méretre összepréselve... És még egy kérdés: ha a fekete lyukak gravitációja olyan nagy, hogy még a fotonokat sem engedi kiszökni, akkor a fekete lyuk belseje fényes, csak kívülről látjuk sötétnek? Meglepően fog hangzani, de az áltrel szerint a fekete lyuk belsejében nincs semmi. Pontosabban: a fekete lyukat létrehozó, összeroppant anyag már nincs ott. A fekete lyuk maga a “meggörbült” téridő. Ezért nem is fényes belül. A legegyszerűbb, nem forgó fekete lyuk esetében a szingularitás nem is egy hely, hanem a jövő - a belső tartományban az idő maga ér véget a szingularitásban. Bármi kerül a belsejébe (maga az őt összeroppanással létrehozó anyag is) véges idő alatt belemegy a szingularitásba, pont úgy nem tudja elkerülni, ahogy mi sem tudunk elugrani a holnap elől. A fekete lyuknak ugyanakkor nincs felszíne a szokásos értelemben, mint pl. egy bolygónak - az eseményhorizonton nincs semmi, az egyszerűen a “point of no return”, amin áthaladó dolgok már nem juthatnak ki többé. A szingularitás maga már nem írható le a jelenlegi elméleteinkkel, ott szükségesnek látszik a kvantumelmélet és a gravitáció egyesítése, ez lenne a kvantumgravitáció, aminek megalkotása jelenleg az elméleti fizika egyik nagy célja. Ez nem csak a fekete lyuk úgymond ezoterikus problémája miatt érdekes, enélkül egy csomó más fizikai kérdést sem lehet tisztázni. Ezek ugyan a hétköznapi világunkat közvetlenül nem befolyásolják (annak a leírására ott van a “core theory”), de világos módon vannak elvarratlan szálak, amiket szeretnénk felfejteni.
@@gbrtakacs Véleményem szerint az előadás nagyon jó, az előadás második részében nekem kalandozott el a figyelmem első alkalommal, mert még az első részen (kétrés kísérlet) gondolkoztam. Nekünk laikusoknak ez nagyon nehéz téma, hiszen egy olyan világba csöppenünk, ami teljesen más, mint a hétköznapok tapasztalatai. De nagy öröm, ha profi szakértőktől, fizikusoktól hallhatunk olyan előadásokat, magyarázatokat, amelyek számunkra is érthetővé teszik ezt a hihetetlenül érdekes témát. Köszönöm az újabb válaszokat, különösen a fekete lyukra vonatkozóan. Csillagászati szempontból már sokat olvastam, hallottam róla, de fizikai szemszögből nem nagyon. Meglepődtem a válaszon, hogy nincs benne semmi, csak a felcsavarodott téridő. De belegondolva, hogy Einstein téridő-elmélete szerint a sebesség és az időmúlás üteme fordítottan arányos, vagyis pl. nagyobb sebesség esetén az idő lassabban telik, akkor a fénysebességnél az időnek meg kell állnia. Ha a fekete lyuk fogva tartja még a fényt is, akkor az időnek tényleg meg kell állnia benne. A szingularitást sok helyen megemlítik, de számomra most Ön világított rá a lényegére. Persze az, hogy a fekete lyuk belsejében a szingularitás nem hely, hanem a jövő, tényleg kicsavarja az agyamat. :) Kíváncsi lennék a sötét anyaggal kapcsolatos véleményére is, persze csak ha nem teher ennyi kérdésre válaszolni. A személyes véleményem, (mindenféle fizikai tanulmányok nélkül), hogy a sötét anyag nem létezik. Hogyan nyilvánulhat meg valami csak a gravitáción keresztül, és semmi más módon nem érzékelhető?! Úgy tudom, hogy egy galaxis megfigyelése kapcsán merült fel a gondolat a sötét anyag létezésére vonatkozóan, mert a galaxis külső része túl nagy sebességgel forgott ahhoz képest, hogy mennyi anyag van benne. De azt honnan tudják, hogy mennyi anyag van egy galaxisban? Nem lehet, hogy sok olyan láthatatlan tömeg van jelen, amit "közönséges anyagként" ott van, csak mi nem látjuk? Például fekete lyukak sokasága. Persze tudom, nem csak egy mérés alapján vonták le a sötét anyag létezésére vonatkozó következtetést, hanem vizsgálták többek között a fekete lyukak által kibocsátott gammasugárzás mennyiségét is, és ez kevésnek bizonyult. De például a közepes vagy kisebb méretű fekete lyukak viselkedéséről nincsenek még pontos adatok. Nem lehet, hogy sokkal több kisebb méretű fekete lyuk lehet a galaxisokban, mint azt jelenleg gondolják a csillagászok? Így előkerülne a hiányzó tömeg. És ha már újra fekete lyukak, még azokkal kapcsolatban is maradtak kérdéseim: hogyan kell értelmezni a fekete lyukak méretét és tömegét? Persze nyilván, ha több anyag hullott bele, akkor "nagyobb tömegű", de ha a belsejében "csak" felcsavarodott téridő van, akkor ez hogyan értelmezhető? Vagy az eseményhorizont átmérője változik? Több anyag behullása nagyobb eseményhorizontot eredményez? Vagy ezek a kérdések is csak akkor válaszolhatók majd meg, ha a kvantumelmélet és a gravitáció egyesítése egyszer megvalósul? Köszönöm, ha még van türelme válaszolni. :)
@@gbrtakacs Tudomásom szerint az eredeti EPR két részecske ütközéséről szólt. Feynman integrálokkal nagyon bizarr. Mert ott nem a végén nézik meg a spin állapotot, hanem közben van a rendszernek egy időfejlődése.
@@sandorvoros4267 Ha nemcsak írna (mindenféle kommenteket fűhöz és fához), hanem olvasna is, tudhatná, hogy Niels Bohr „a híres atommodellt” 1913-ban vezette be, a kvantummechanika pedig csak 1923-29 között született. A Bohr-modell nem is tartozik a szorosan vett kvantumelmélethez. Niels Bohr egyébként rendkívül sok alapvető koncepcióval járult hozzá az „igazi” kvantumelmélet kibontakozásához. dgy
Nagyon tetszik az előadás! Nem lévén fizikus, valamit tényleg kezdek "kapisgálni" a kvantumfizikából. Csak egyetlen apróság zavar (nem csak a tisztelt Takács Gábor tanár úr esetében - megköszönve a "segítségét"), hogy vannak francia fizikusok is, akiknek a nevét a francia szabályok szerint kell(ene) mondani, pl. de Broglie (ejtsd: dö Brogli!).
A focis hasonlathoz hozzátenném, hogy azért abban sincs mindig konszenzus, pedig ugyanazt az infót kapják. Mert egyesek szerint bent volt, mások szerint meg nem :D Egyébként csúcsszuper előadás, minden perce élvezetes és hasznos :)
Takács Gábor 2009-ben tartott Atomcsill-előadást a Casimir-effektusról. Az Atomcsill weblapján (atomcsill.elte.hu) előadók és tudományterületek szerint is kereshet korábbi előadásaink között. dgy
Örülök, hogy tetszett. Van még itt egy: ua-cam.com/video/RnxluRBouJU/v-deo.html Ezt a BME "Kutatók éjszakája" 2018-as programjában tartottam. A címe: "Az anyag építőkövei, avagy receptkönyv egy világegyetemhez".
Érdekes előadás volt. A fizikusokhoz lenne egy kérdésem: amikor az elektron vagy foton áthalad a két résen hullámként, aztán beleütközik az ernyőbe, ott egy pontban lép kölcsönhatásba, azaz egy atomban adja le az energiáját vagy a töltését. Ez - ha jól tudom - abból látható, hogy ha egyesével lövik át az elektronokat a réseken, akkor is kialakul az interferenciakép, mégpedig úgy, hogy egyesével hol itt-hol ott csapódik be a részecske a felületen, aztán sok részecske után láthatóvá válik az interferenciaképnek megfelelő eloszlás. A kérdés pedig az, hogy egy konkrét részecske becsapódásának helye az ernyőn valódi véletlen (az interferenciakép eloszlása szerint), tehát a becsapódás pillanatában jön létre az az információ, amely a becsapódás koordinátáit leírja, vagy a részecske hullámtermészetéből adódóan a hullám aktuális fázisa (fázisszöge) determinálja, tehát visszavezethető a részecske valamely korábbi állapotára? Utóbbi esetben mondjuk a résen való szóródáskor keletkezik ez az információ, vagy a részecske kilövésének pillanatában, vagy még korábban, talán már az ősrobbanáskor keletkezett az összes részecskére vonatkozóan? Egyszerűbben a kérdés lényege: van valódi véletlen és egy ilyen kísérletben pont ez látható, vagy van valódi véletlen és máshol kell keresni, vagy nincs is véletlen?
Nem egyszerű kérdés, hiába látszik annak :) Már klasszikusan sem egyszerű a véletlen szerepe. Például egy klasszikus ideális gázban elvileg minden molekula mozgása determinisztikus lenne, de mégis értelmes véletlen változóként gondolni a sebességükre (Maxwell-féle sebességeloszlás). Aztán ha már véletlen, akkor ott van a valószínűség kérdése. Mit jelent a valószínűség számszerű értéke? Ez már klasszikusan sem olyan egyszerű, ld. itt: wikipedia.org/wiki/Probability_interpretations Ezért talán nem meglepő, hogy kvantumosan is több lehetőség van: - A hullámfüggvény nem más, mint egy eszköz arra, hogy a megfigyeléseinkben a kimenetelek relatív gyakoriságát kiszámoljuk. Ezen alapulnak az ún. statisztikus értelmezések. - A hullámfüggvény nem a rendszert jellemzi, hanem a mi tudásunkat az állapotáról. Ezért pl. a hullámfüggvény redukciója (ld. becsapódás pillanata) azért történik meg számunkra pillanatszerűen, mert a tudásunkat frissítjük abban a pillanatban. Ez egy szubjektivista értelmezés, itt az a lényeg, hogy a rendszer állapotáról rendelkezünk korlátozott infóval. Ilyen értelmezés a kvantum bayesianizmus (QBism). - A hullámfüggvény objektív és determinisztikusan fejlődik. A dekoherencia révén létrejött elágazó hullámfüggvénynek viszont sok "ága" van, nem tudjuk, melyiken vagyunk rajta. Ez a "self-locating uncertainty" is szubjektivista, de nem a rendszer állapotára, hanem a megfigyelő saját "relatív" helyzetére van korlátozott infó. Ez az Everett-féle relatív állapot értelmezésekhez vezet, ezek között van a sokak által ismert sokvilág-értelmezés is (de nem csak az!). Az én "praktikus fizikus" hozzáállásom az, hogy valami véletlenszerű, ha értelmes véletlen változóként modellezni. Vagyis nem feltétlenül lehet azt mondani, hogy a véletlen "valódi" abban az értelemben, hogy úgymond a valóság "része" lenne. Ugyanakkor mivel a kvantummechanika összekötéséből a tapasztalattal nem lehet kiküszöbölni a véletlent, így a kvantumvilág alapvető eleme a véletlen. Mondhatjuk úgy is, ha a világ kvantumos, akkor van valódi véletlen.
Beírtam a teljes hozzászólásodat a GPT3 AI-nek, aki a köv választ adta: "Ez egy nagyon érdekes és összetett kérdés, amelyre nem létezik egyértelmű válasz. Az ilyen kísérletek során valóban látható, hogy egyes részecskék becsapódása a felületen véletlenszerűnek tűnik, azaz az interferenciakép alapján nem lehet előre megjósolni, hol ütnek be a részecskék. Azonban a kvantummechanika elmélete szerint a részecskék nem csak részecskeként, hanem hullámként is viselkednek, és a részecske hullámtermészetének van egy fázisszöge, amely hatással van a részecske mozgására és viselkedésére. Ez azt jelenti, hogy bár a részecske becsapódása a felületen véletlenszerűnek tűnik, az valójában a részecske hullámfunkciójának és fázisának egy adott pillanatbeli állapotából adódik. Ez az állapot azonban nem csak a résen való szóródáskor keletkezik, hanem a részecske kilövésének pillanatában, és akár még korábban is, a részecske előző állapotában. Az ősrobbanás idejére visszavezetni az információkat azonban már nem lehetséges, mivel a kvantummechanika elmélete csak az időben korlátozott távolságon belüli hatásokra vonatkozik. Összességében tehát a kvantummechanikai kísérletek során látható véletlenszerű viselkedés mögött valójában egy összetett matematikai és fizikai folyamat áll, amelynek eredményeként a részecskék bizonyos módon viselkednek. A véletlenszerűség tehát nem a valóság véletlen volta, hanem a rendszer összetettsége miatt nehéz előre megjósolni a részecskék viselkedését."
@@Szita7 Ezért nem a mesterséges intelligenciákat kell tudományos kérdésekről kérdezgetni, hanem a valódiakat. Az utóbbi időben sok esetet publikáltak, amikor az AI bődületes marhaságokat hordott össze (nyilván nem a kisujjából szopva, hanem olvasmányai alapján). Most ezekhez az esetekhez hozzátehetünk még egyet. :( Egyébként a "function" magyar fordítása nem "funkció", hanem "függvény", így hullámfunkció nincs (legfeljebb a Palatinus strandon, a hullámmedencében), a kvantummechanikában hullámfüggvény szerepel. Ezt egy beszélgető robotnak - ha már a szöveg tartalmához nem ért - minimum tudnia illene. dgy
Kedves Szabolcs! Én úgy tudom, hogy ugyan gyerekkorában magfizikus akart lenni, formális képzése irodalomból volt. Most megnéztem, 15 évesen még nem tudta, hogy tudós vagy művész lesz, de aztán valami nagyon rosszul sikerült kémiából, és akkor ez eldőlt. 19 évesen angol szakra iratkozott be Cambridge-ben, erre jól emlékeztem. Az biztos, hogy nagyon érdekelte a tudomány, de azért az egy dolog, egy másik dolog ezt ennyire mélyen megérteni.
@@gbrtakacs Köszönöm a pontosítást. Minden esetre regényei szenzációsak. Az Ön előadása nagyon élvezhető és alapos volt, szerettem gimiben a fizikát, de végül programozó lettem, hallgattam kvantumfizikát és nem-determinisztikus rendszerekről tárgyakat, de az Ön összefoglalója, prezentációja nagyon szemléletes és közvetlen. Köszönök mindent.
Tisztelt tanár úr ! Szeretném megköszönni szerintem többiek nevében is, hogy ránk szánva idejét figyelemmel kíséri a megjegyzéseket és rendszeresen válaszol laikus kérdéseinkre ! Két kérdést szeretnék feltenni, a témához kapcsolódva és egy attól független engem már több ideje foglalkoztató témában: Az egyik, hogy elktromágneses hullámot dekoherálhat-e elektromágneses hullám? Tehát foton kölcsönhatásba léphet-e fotonnal? A másik hogy létezik a foton frekvenciájának elméleti alsó és felső határa? Felső határ a gyakorlatban nyilván az létrehozó folyamatok megléte korlátozza, de elméletileg akár mekkora lehetne vagy szétbomlana bizonyos nagység felett? Alsó határ esetén pl. ha nagyon lassan szinuszosan mozgatok egy töltött testet, és így elektromágneses hullámokat keltek beszélhetünk akármilyen kis energiájú fotonokról amelyek elindulnak. Vagy van különbség az energia átmenettel létrejött ill. töltés mozgásból létrejött elektromágneses hullámok között? A rádió tartományban létezik foton? Elnézést az ismétlésekért, de szerettem volna a kérdést egyértelműsíteni. Köszönöm megtisztelő válaszát és várom további előadásait ! R. Zoltán
A kvantumelektrodinamika szerint a fotonok szóródnak egymáson, azonban ez az effektus igen kicsi, rendkívül gyenge az így adódó dekoherencia. Ami érdekes, hogy kozmikus méretekben a foton-foton szórás miatt a kozmoszt betöltő sugárzási háttér egyfajta ködként működik az extrém nagyenergiás fotonok számára. Ld. még wikipedia.org/wiki/Two-photon_physics Az elektromágneses teret a környezetben lévő töltött részecskék, polarizálható anyagi testek dekoherálják. Ez azonban nem teljes - a makroszkopikus, klasszikusan viselkedő mezők mellett maradnak fotonok is a végén, ún. kvantum halo. Ez egy elég komplex effektus, Anglin és Zurek írták le 1996-ban. A fotonok frekvenciájának nincs ismert alsó és felső határa. A rádiótartományban is létezik foton. Az atomi átmenetekkel létrejött hullám ugyanaz, mint amit a töltések mozgása kelt. Igazából a két jelenség is ugyanaz, ugyanabból a kölcsönhatási tagból ered az elektromágneses tér és a töltések/áramok között, csak amit szerintem a "töltések mozgásán" ért , az egy olyan folyamat, amikor a forrás lényegében klasszikus, míg az atomi átmenet esetén a mozgó töltést kvantumosan kell leírni.
Hálás köszönet, hogy megfordít minket a lovon, amelyen fordítva ülünk (az életünkben még sok ilyen ló van). S külön elismerés az utolsó kockákért is, az idézetért, amelyet az a Dougles Adams írt nekünk, akitől megtudtuk azt is, hogyha kilencet megszorozunk hattal, akkor eredményül negyvenkettőt kapunk. Azt persze már ránk bízta, hogy megtudjuk, ez miért is 13-as számrendszerben igaz.
Szerkesztői közlemény: Kabodi Pal rendkívül sok hozzászólással örvendeztetett meg bennünket. Ezekből csak egy igen fontos és igaz véleményt idézek: "Nem értem..." Valóban. Nem érti. És nem is akarja megérteni. Különben esetleg vette volna a fáradságot, és végighallgatja az előadást, amelyben sok kérdésére választ kapott volna. De nem ezt tette, hanem kiragadott mondatokba kötött bele, az unásig ismert , mindenkinél mindent jobban tudó, és ezt kinyilatkoztató "kívül- és felülálló" pozíciójából. Mindent jobban tudókkal remekül el vagyunk látva, így a továbbiakban nem pazaroljuk elektronjainkat arra, hogy KP értetlenkedéseit közzétegyük. Még két apróság: KP: "Miért zavarja meg az előadását matematikai képletekkel?" Majd ha a kvantumelmélet tudományában elért érdemeire tekintettel egyszer önt kérjük fel előadás tartására, akkor majd ön dönti el, hogy hány matematikai képlettel dúsítja előadását. Mivel azonban egyelőre nem ön az előadó (és hozzászólásai alapján úgy érzem, hogy a következő néhány évszázad folyamán nem is lesz), ezért ez a kérdés nem az ön, hanem a mindenkori előadó kompetenciájába tartozik. Ugyancsak KP a kvantumelméletről: "Van-e valami bizonyíték ezekre az elméletekre vagy még mindig csak az álmodozók világa?" Javaslom, hogy véleményét ezentúl postai levélben közölje az illetékes fórumokkal, semmiképpen se használja erre a célra a kvantumelmélet eredményei alapján megtervezett és megépített számítógépet, mobiltelefont és az internetet. dgy moderátor
A perdület megmaradás (felgyorsuló korcsolyázó) esetére egy egyszerű magyarázat: ha a rendszert úgy egyszerűsítjük, hogy a forgástengely körül egy tömegpont kering és tangenciális irányban értelemszerűen nem hat rá erő, akkor annak a pontnak a kerületi sebességének állandónak kell lenni (a=F/m). Innen egyszerű geometriai megfontolásból adódik, hogyha a kerületi sebesség állandó miközben a sugarat csökkentjük, akkor a szögsebességnek arányosan nőnie kell.
Ennyire nem egyszerű. Mint Dávid Gyula lentebb egy válaszában rámutatott, a perdület megmaradása nem vezethető le a lendület megmaradásából. Egy tömegpontból kiindulva nem lehet levezetni a perdületmegmaradás törvényét, mert a kiterjedt testek sok egymással kölcsönható részből állnak, tudni kell valamit ezekről a kölcsönhatásokról hozzá. Amikor a szokásos levezetést végezzük pontrendszerre, akkor feltesszük, hogy a belső erők centrálisak. Gyula ezt korábbi válaszában általánosabban is megfogalmazta, ami minden olyan fizikai elméletben érvényes, amit hatáselvvel lehet megfogalmazni. Emmy Noether, német matematikus tétele alapján ismert, hogy a lendület megmaradás a térbeli eltolás invarianciához kötödik (azaz az alapvető fizikai törvények nem függnek a vonatkoztatási rendszer kiindulópontjának megválasztásától), míg a perdület megmaradás a térbeli forgatásokhoz (azaz az alapvető fizikai törvények nem függnek a vonatkoztatási rendszer térbeli orientációjától). Itt látható, hogy két különböző dologról van szó, és elvileg lehetséges, hogy a lendület megmarad, a perdület pedig nem.
A korcsolyázó már eleve +/- a tömegközép-pontja "körül" pereg, vagy nem? A körül szó szerintem itt eleve félrevezető: Sajna, nem korcsolyázok, de Tai chi gyakorlataimból kiindulva és a piruettezők (vagy dervisek) mozdulatait szemlélve úgy tűnik, hogy megdolgoznak azért, hogy testük egyes részei a lehető legjobban együttműködjenek a virtuális középpel. Tai chi-n egyenesen ajánlott úgy mozogni, mintha az egész lényünk egy has-tájéki központba sűrűsödne... Fordulni és forogni az két különböző mozgásforma, vagy nem?
A merev testek mozgását szétválaszthatjuk a tömegközéppont haladó mozgására és a tömegközéppont körüli forgásra. de ez csak kényelmi, matematikai szempontú szétválasztás, a valóságban nincs ilyen éles elkülönülés. A bolygók haladnak a pályájukon, és közben forognak. Ha a korcsolyázó megáll, és helyben pörög, akkor a haladó mozgás hiányzik. De ez csak egy speciális eset. A tajcsit és egyéb sportokat kísérő, pszichológiai motivációt szolgáló szövegeket nem szabad összekeverni a fizikával. A tajcsi-sportoló "lényét" képzeletben összesűrítheti egy hastáji vagy akár lágyéktáji központba, ez egy fizikai testtel nem fordulhat elő. A "fordulás" és a "forgás" fogalmát a köznyelv megkülönbözteti (az előbbin egyszeri, mozzanatos eseményt, az utóbbin adott tengely körüli, állandó szögsebességű, folyamatos forgást értünk). Ez a megkülönböztetés a fizikában nem létezik, le tudjuk írni a tetszőlegesen változó forgó jellegű mozgásokat, amiknek csak igen speciális esete az egyenletes forgómozgás. dgy
A "meg nem értés" onnan ered, hogy az emberiség egy kvantumos világot a speciális esetén (klasszikus fizika) keresztül ismert meg, ezért gondoljuk sokan, hogy a kvantummechanika a klasszikus fizikai világ speciális része, pedig igazából a kvantumvilág az általános, csak van egy olyan speciális része, amit a newtoni fizika által is le lehet írni.
A klasszikus objektumok alapján alakult a fogalomrendszerünk, a szuper csodás, hogy a matematika, ami a fogalomrendszerünkön alapul, túl tud nőni rajta, (mondjuk, a valóságon már a "végtelen" fogalma is túlnőtt) - s az elméleti fizikát hordozva (tehát a kijött matematikai modell jól írja le a kísérleti eredményeket) a teljes világ lezajlását ki képes adni, de ELÉRHETETLENÜL... (a teljes világ, ami lehet akár véges is, az ősrobbanás kezdő paramétereivel, amelynek nyilvánvalóan csak kisebb részhalmaza egy akármilyen számítási kapacitás). Számomra ez csodás megjósolhatatlanság, és itt a lehetőség, hogy levessük magunkról a háborút, és kihasználjuk az emberiség számára a (fogalmaink által valamennyire jósolható) hátralévő időt, a jövőnket...
Pont ez az, hogy valójában nem viselkednek másképp. A megfigyeléstől sem, ezt magyarázom a kétréses kísérletnél. Teljesen mindegy, hogy valaki "kiolvassa"-e a detektort vagy sem. A levegőmokelulák által elvitt infót sem olvassa ki senki. Hogy honnan tudjuk, mit csinálnak, ha nem nézünk oda: modellt csinálunk és megnézzük, egyezik-e azzal, amit látunk. Amikor az elektron a katódsugárcsőben interferál, az elektronágyú elhagyása és az ernyőbe való becsapódás között senki sem "nézi". Mégis rájöttünk, hogyan írjuk le közben (hullámfüggvénnyel), mégpedig az ernyőn kialakult képből.
Tisztelt Tanár Úr! Néhány kérdésem lenne: 24:08 Az E-P-R kísérletnél biztos, hogy KÉT különböző elektront indítanak? Úgy tudom, hogy az interferencia-kísérleteknél (pl. Michelson-Morley) EGY nyalábot választanak szét a koherencia-feltétel miatt, és aztán ezeket újra egymással összehozva lesz interferencia. Itt, ha jól értem, az a meglepő az E-P-R kísérletben, hogy bár nem tudjuk a becsapódó elektron spínjét (pl. Alice-nál) megjósolni, de a másik észlelőnek (Bob-nál) biztos, hogy ellentétes lesz ehhez képest. Nem lehet az, hogy ez azért természetes, mert ELEVE nem két különböző elektron indult, hanem CSAK egy elektron-felhő lett valahogy szétválasztva? Mintha egy Jin-Jang lenne egy elektron? És akkor már minden érthető? Hiszen, ha jól tudom, az elektron eleve két kvarkból építhető fel. 38:00 körül a focilabda levegőnek ütközve dekoherenssé válik. És ha tömör biliárdgolyó repülne vákuumban, az nem válna dekoherenssé? Mert akkor nincsenek a golyónak oda-vissza csapodó levegő-részecskék, amelyek leviszik a kontrasztot...
Az EPR kísérletben a lényeg két összefonódott részecske indítása. A valóságos kísérletek ezt tipikusan fotonokkal csinálják, a gondolatkísérletet elektronnal mondtam el. ez teljesen mindegy. Az elektron mai tudásunk szerint elemi, nincsenek összetevői. A kvarkok eleve csak erősen kölcsönható részecskéket építenek fel (ún. hadronok), az elektron lepton, erős kölcsönhatásban nem vesz részt. A másik kérdésre először tisztázni kellene, hogy mit jelent a vákuum? Még a legjobb laboratóriumi vákuumban is jelen van annyi molekula, hogy a biliárdgolyó dekoherencia ideje 10^(-20) másodpercnél gyorsabb. (Itt egyébként fontos, hogy milyen távolság felbontást kérdezünk, ezt most 10 mikrométeres felbontásnál becsültem és nem számoltam ki direktben, hanem létező számítási eredményekből gyorsan becsültem átskálázással, és nagy ráhagyással). De még ha a világ legjobb vákuumát vennénk is, ahol csak a kozmikus háttérsugárzás van jelen, akkor is nanoszekundumnál (10^(-9) másodperc) gyorsabban szétesnének az ilyen szuperpozíciók. Ha szuperideális vákuumot vennénk ("üres teret", amit csak elképzelni tudunk, megvalósítani nem), akkor a következő gond az lenne, hogyan kerül be oda a biliárdgolyó? Valahogy meg kell fogni, oda be kell tenni. Ez azt jelent, hogy egy nagyon lokalizált hullámfüggvénnyel indul, tehát meg kell várnunk, amíg delokalizálódik (ezt úgy nevezik, hogy a hullámfüggvény szétfolyása). Ez egy biliárdgolyó esetén rendkívül lassú folyamat, ilyen tárgyaknál ez tipikusan az Univerzum életkoránál nagyságrendekkel hosszabb. Vannak más módszerek, amivel nagyméretű tárgyakon kvantumjelenségeket tudunk megfigyelni, talán a legmeghökkentőbb a LIGO gravitációs hullám detektorban lévő 40 kg-s tükrök esete, amikből négy egy effektíve 10 kg-s oszcillátorként viselkedik, ehhez ezt a rendszert 77 nanokelvinre kellett hűteni, ld. physicsworld.com/a/ligo-mirrors-have-been-cooled-to-near-their-quantum-ground-state/
Köszönjük az előadást! Az előadás elején elhangzik hogy az, hogy már eldőlt hogy az elektron hullám-e vagy részecske, méghozzá a hullám nyert és 1949-ben, csak az előadó az előadás elején még nem akarta "lelőni a poént". Ezt mi döntötte el végül és mi történt 1949-ben?
Az időpont nem egzakt, de a kvantumelektrodinamikára gondoltam, valójában inkább egy intervallum vége: 1946 (Tomonaga), 1948 (Schwinger), 1949 (Feynman). A kvantumelektrodinamika szerint nemcsak az elektromágneses mező, hanem az elektron-pozitron is egy (kvantum)mező. Ahogy a kvantált elektromágneses mező hullámai a fotonok, úgy lesznek a kvantált (Dirac) mező hullámai is az elektronok és a pozitronok. A detektorban megjelenő lokalizált jelek (becsapódások az ernyőn) a dekoherencia következménye, mégpedig amiatt, hogy a kölcsönhatások maguk térben és időben lokalizáltak (ez a kvantumtérelméletben is igaz marad).
@@gbrtakacs A dekoherencia egyik felét értem - érteni vélem - a másik felét még nem. Amikor a detektort a réshez tesszük, nyilván csak ott detektálhat. (Habár a detektor sem matematikai pont, van kiterjedése.) Ezzel szemben az ernyő egy nagyobb felület. Komplikálja a helyzetet, higy Szsskund szerint a meredek potenciál nem fókuszálja a hullámfüggvényt, hanem szétszórja a csomagot. Egy lokális maximumból több lesz, mintha felaprítanák. (Viszont ha ezt több millió atom teszi, a hullámfüggvény szecskák szuperpozíciója követhetetlen. Nem tudok rá értelmes magyarázatit, hogy egy kiterjedt ernyőn miért egy pici folt villan fel.)
@@zsoltkincses2092 Az ernyőn a felvillanások azért lokalizáltak, mert a dekoherencia eredményeképpen éppen a helyük az, amit a környezeti dekoherencia szelektál mint megfigyelhető (úgynevezett mutató) változót. Ezt pont az előadáson a focilabda példáján vázolt gondolatmenettel lehet megérteni. Ha nem lenne a dekoherencia, akkor a kvantummechanika szerint az ernyő olyan állapotok szuperpozíciójába kerülne, amik az összes lehetséges becsapódási helyet tartalmazzák megfelelően súlyozva. Mindegyikben csak egy pontban lenne becsapódás, ez azért van, mert az elektron/foton és az ernyő közti kölcsönhatás lokális. Szemléletesen: nem tudjuk, hogy az elektron/foton hol van, de ha valahol van, akkor az ernyő annak kis környezetében villan fel.
@@gbrtakacs A dekoherenciát érteni vélem. A felvillanás az ernyőn pontszerűnek tűnik - szabad szemmel. Ha kinagyítanánk? (Az intenzitás hely- és irányfüggését nevezhetjük szórási kísérletnek, mint Rutherford esetében.) A foton energiája oszthatatlan. Elvileg csak egy atomot gerjeszthet. Na de ezzel is vannak problémák. Mert akkor a felvilkanást csak egy megfigyelő láthatná. Ha ketten nézik és az egyik látja, a másik elvileg nem láthatja. További bonyodalom, hogy egy prizmán a foton elnyelődés nélkül megy át? Léteznek olyan kristályok, amelyek egy fotonból kettőt csinálnak? Például az időkép (időjárás előrejelző) kísérletezett ilyennel. Lehetséges ez? És ha igen, hogyan működik?
@@zsoltkincses2092 "A foton energiája oszthatatlan. Elvileg csak egy atomot gerjeszthet. Na de ezzel is vannak problémák. Mert akkor a felvillanást csak egy megfigyelő láthatná. Ha ketten nézik és az egyik látja, a másik elvileg nem láthatja." Jaj. Azt gondolja, hogy a felvillanást megfigyelő kutató ugyanazt a fotont látja viszont, ami a felvillanást okozta? Még egyszer jaj. Mérnökként megtanulhatta volna azt az alapismeretet, hogy minden (legalábbis a mikrovilágot vizsgáló) műszer erősítőként működik. Egy elemi, mikroszintű eseményt felerősít egy makroszkópikus, emberi szinten is észlelhető eseménnyé. Így működik a ködkamra, ahol egyetlen töltött elemi részecske számtalan atomot vagy molekulát ionizál, ezek pedig kondenzációs centrumként akár tizedmilliméter méretű, számtalan molekulából álló vízcseppeket hoznak létre, amelyek már szabad szemmel is láthatók vagy lefényképezhetők. Ilyen a Stern-Gerlach kísérlet, ahol egy elemi kvantumos jelenség, a spin valamilyen irányú polarizációja az atomnyaláb milliméteres nagyságrendű szétválásához vezet. Ilyen minden olyan mérés (akár egy egyszerű nagy érzékenységű ampermérővel végzett mérés is), ahol a műszer mutatóját vagy elektronikus kijelzőjét figyeljük meg - ami mindenképpen makroszkópikus jelenség. De villamosmérnökként bizonyára hallott a tanult elődei által kifejlesztett elektronsokszorozóról: ez egy speciális elektróda-elrendezésű vákuumcső, amelyben egyetlen elektron becsapódása elektronlavinát vált ki, ez egy újabb elektródára esve megsokszorozódik, stb, míg végül egy közönséges műszerrel is észlelhető, rengeteg elektronból álló áramlökés keletkezik. Ahhoz, hogy egy mikroesemény ilyen lavinát kiváltva makroeseménnyé növekedhessen, a közeget vagy a műszert speciális instabil vagy metastabil állapotba kell hozni (a ködkamrában pl túltelített, termodinamikailag instabil víz- vagy alkoholgőz van), melyet egy kis lökés is átbillenthet valamelyik stabilabb állapotba, és e folyamat a metastabil közeg további régióira is kiterjed. Hasonlóképp az ernyő egy atomja által elnyelt elektron által kiváltott, eleinte egy atomra kiterjedő változást speciális módon tudjuk felerősíteni. Így működik az évszázadok óta ismert fekete-fehér fényképezés is: egy beeső foton egy ezüstatomot tartalmazó molekulában kémiai átalakulást indukál. Ezt a redukciót később további kémiai reakciókkal felerősítjük, így nagyobb méretű fémes ezüstcseppek jönnek létre. Ezt hívják a fénykép előhívásának, ami végül is egy felerősített kvantumos mérési folyamat. (A fénykép előhívása azért is zseniális találmány, mert az erősítési folyamat párhuzamosan megy végbe a fotólemez vagy fotópapír számtalan pontjában, így nem kell évekig várnunk, amíg egy scanner pontonként letapogatja az ábrázatunkat.) Mindezek a "mérés" alapjaihoz, ábécéjéhez tartoznak. Egy mérnöknek legalábbis tudnia kellene róla. A kvantummechanikai mérés elméletéről a hasonló folyamatok részletes elemzésével írt Blohincev "Kvantummechanikai méréselmélet" című könyvében (Gondolat, 1987). Ui: régen, az atomfizika kezdetein valóban voltak erősítés nélküli, ezért értelemszerűen egyetlen megfigyelős mérések. Egy radioaktív preparátumot fluoreszkáló festékbe kevertek, a bomlás során kibocsátott részecske egyetlen felvillanást, egyetlen foton kibocsátását idézte elő. Ezt a kutató egy mikroszkópon keresztül, saját szemével figyelte, és az ujjain számolta. Az eljárás rendkívül fárasztó, szemet gyilkoló, és szubjektív hibákkal terhelt volt, nem is lehetett néhány percnél tovább megbízhatóan csinálni. Ekkor természetesen csak egyetlen megfigyelő látta a jelenséget, és nem is lehetett rögzíteni. Ma már azért ennél tovább jutottunk. dgy
A Schrödinger paradoxon megértéséhez egy kérdés vezet szerintem: ha a világegyetem úgy épül fel, hogy a részecskék állapota befolyásolja egymást, akkor egyáltalán létezik, létezhet-e "semleges" külső megfigyelő? Válaszom: nem. Én is része vagyok, ill. részese vagyok a kísérletnek ill. a világegyetemnek, emiatt az én állapotom ("spinem") determinálja, hogy a "macska alszik-e" ill. a "macska ébren van-e". Abban a pillanatban, amikor megfigyelek, úgy is mondhatnám, hogy amikor megfigyelek, én vagyok az egyik állapot, a macska a másik, azonos időben. A megfigyelés ténye kapcsol össze minket. A klasszikus fizikában ugye létezik "külső megfigyelő" állapot, pld. légüres toronyban zuhanó tárgyakkal mért gravitációs kísérlet, de a kvantummechanikában csak a globális rendszer részeként lehetek megfigyelő, emiatt ez a vagy-vagy eredmény ( ld. még Kirkegaard,...;-)), ill itt: ua-cam.com/video/5hVmeOCJjOU/v-deo.html.
Addig nem fogjuk érteni a kvantummechanikát, amíg lineáris időfolyammal számolunk. Az idő múlását a fizikai események egymásutánisága adja. Az időfogalom tulajdonképpen az oksági elv statisztikai kifejeződése. Ha nincs fizikai történés, akkor nincs idő sem. Azért olyan sikeres a relativitás elmélet, mert végtelenhez közelítő számú elemi interakcióval dolgozik, ezért az időfolyamat szinte abszolút monoton lineáris növekmény. A mikrovilág kvantált rendszerében a kevés statisztikai minta miatt az időfolyamat, egyáltalán nem monoton és lineáris. Ugrások vannak benne, akár megy is állhat és vissza is fordulhat... Hogy valamennyire megértsük a kvantum világot a lineáris időfogalommal, nagyon elvont matematikai apparátusokat kell használni. például a Hilbert tér fogalmát kellett bevezetni. Ezek a módszerek csak statisztikai eredményt adhatnak, mivel ebben a mérettartományban az idő statisztikai bizonytalansága nagy. Igazán nagy történelmi áttörés akkor várható, ha az időt nem önálló entitásnak vesszük, hanem alapvetőbb fizikai történésekből vezetjük le. Erre viszont nincs meg a megfelelő matematikánk. legjobb eredménnyel talán a gráfelmélet megfelelő alkalmazása lenne, hasonlóan a Feynman gráfokhoz, de másként. Fél füllel hallottam, hogy Lovász László akadémikus a gráfelmélet szakértője idevágó kutatásokat folytat, de publikációról nem tudok. Félreértés ne legyen! Úgy néz ki, hogy a bizonytalanság a kvantumfizikában eleve létezik. tehát újabb matematikai módszerek sem fogják felülírni a statisztikai megközelítést, azonban a "két rés" kísérlet, az alagút hatás, az azonnali távolhatás és egyéb létező kvantum jelenségek extrém tudományos elvonatkoztatás nélkül is érthetővé válnak és nem lesz szükség misztifikációra. Nem tudom, hogy a kiváló előadó olvassa e a hozzászólásokat? Ha esetleg igen, ajánlom továbbgondolásra a beírásomban felvetett opciókat. Arra minimálisan jó lenne, hogy megállapítsa azok tévességét...
A Schroedinger egyenlet(ek)nek van idő függő és idő független megoldása. Gondolom, inkább a kísérletek értelmezése a gond, mintsem matematikai leírása... Meg hát hogyan teszteljük a retro-kauzalitás lehetőségét?! De én csak biológusként kibickedem 😊 ... a QED-vel való első bensőségesebb találkozásom pont a Dyson sorozat divergenciáját hangsúlyozó kritikája az elméletnek. Mondván, hogy hiába ad teljesen jól használható (igen pontos) tudományos jóslatokat, hisz a sorozat első tagjai még konvergálnak...attól még egy "végtelenbe(n) (el)vesző" sorozat szerintük nem lehet egy fundamentális elmélet alapköve. A standard modell mező elméleti megközelítésését támogatók másrészt azzal érvelnek, hogy a téridő úgyse folytonos, csak hát ezt bizonyítani... Meg kéne ismerkednem a magasabb rendű logika alapjaival (meg millió mással), mert laikusan úgy véltem, hogy akár egyetlen következetlenség egy elméletben túl tág teret biztosít a nem épp "golyóálló" következtetéseknek...
"Fél füllel hallottam, hogy Lovász László akadémikus a gráfelmélet szakértője idevágó kutatásokat folytat, de publikációról nem tudok." Lovász Lászlótól és kutatócsoportjától számos publikáció jelent meg a témában. Sőt egy összefoglaló könyv is: László Lovász: Large Networks and Graph Limits, American Mathematical Society, 2012 dgy
A fizikusok nem tartanak attól, hogy egyszer olyan kísérletet "sikerül" összeállítaniuk, ami elkezdi visszafejteni a valóságot, kvázi fordított ősrobbanás kezdődik?
Semmi sem utal arra, hogy ilyesmi lehetséges lenne. Reális veszélynek tűnik viszont a jelenlegi vákuum metastabil volta, ami egy helyi esemény hatására elkezd átalakulni egy stabilabb formába. Ezen viszont felesleges aggódni, hiszen az univerzumban bárhol és bármikor megeshet. Ekkor viszont az átalakulás fénysebességgel terjedve egyszer biztosan ideér, nincs módunkban megakadályozni. Irodalom: Stanislaw Lem: Világvége este nyolckor, in: A világűr csavargója, Európa kiadó, 1960 dgy
Tisztelt tanár úr, szeretném megkérdezni mint laikus szobafestő, hogy az előadás során elhangzott kísérletben. A falon lévő rések belső vastagságának a felülete ahol az elektronok konkrétan áthaladnak, ezen felületek minden esetben egyenes felületűek vagy van amikor homorú, domború illetve más formájúk is lehetnek a kisérletek során? Befolyásolhatja-e az elektronok útját a résen való áthaladás során nekiütközés-lepattanás esetén a felületről? Ha van ilyen, ugyanazt a mintázatokat kapják az ernyőn? Köszönöm szépen a válaszát.
Az előadásban prezentált egyszerű kétréses elrendezés egy gondolatkísérlet, a tipikus kísérletek, amikben az interferenciajelenséget megfigyeljük, másképpen néznek ki. Annak ugyanis, hogy interferenciaképet lássunk, vannak feltételei. A forrás mérete legyen kicsi a hullámhosszhoz képest, a rések legyenek szabályosak, ugyanis ha az éleik szabálytalanok, akkor a hullámok fáziskülönbségei, amin az interferencia múlik, véletlenszerűek lesznek. Fényre ez könnyebben megy, de így is nagy lépés volt az, hogy Youngnak sikerült megvalósítania a kísérletet. Iskolákban is be lehet mutatni az elektron interferenciát, de ehhez katódsugárcsövet használnak, mivel ebben könnyebben létrehozhatók a feltételek. A de Broglie hipotézist igazoló Davisson-Germer kísérletben nikkel kristályt alkalmaztak az elektron interferencia létrehozására, erről magyarul is talál cikket a Wikipédián. A focilabda-molekulánál egészen nehéz volt létrehozni a réseket (ehhez nanotechnológiai eljárással rácsot készítettek szilicium-nitrid felületen, és a kísérletben számolni kellett ennek tökéletlenségeivel is).
@@gbrtakacs az alábbi videón bemutatott számításokon alapuló szimuláció közelíthet egy valós kísérletetet? ua-cam.com/video/lTOdsozXwqM/v-deo.html Köszönöm
Sose értettem ezt a Schrődinger macskája dolgot, no, mostmár értem - engem megzavart, mert a macska nagyon összetett makroszkópikus, és tapasztalatilag tudjuk, él-e, hal-e, tehát makroszkópikus időben semmiképp sem érvényes rá, és nem is azt írja le az egyenlet, él-e hal-e - pedig az egyenletet kb. tudtam, mi van mögötte... - a macska helyére fotont, elektront vagy hasonlót képzelve, a valószínűségi hullámról valamiféle térben-időben elkentséget leíró valószínűségi eloszlást gondolva - sose mondta senki, hogy ez csak egy metafora-szerűség... - olyasminek is vettem, a doboz kinyitása volt a lényeg, tudtam róla, de nem értettem - szuper köszönetem érte!!!
Tiszteletem ! Ezt a korcsoyázós perdület megmaradás szerintem magyarázható a lendület megmaradásból, amikor behúzom a súlyt (kezemet) fékezem (csökkentem a kerületi sebességét) az ellenerő pedig érintő irányban húz így gyorsítja a kezemen keresztül a forgást. Így a perdület fogalma nélkül magyarázható a jelenség :) vagy ez nem jó magyarázat?
Szerkesztői üzenet l.i.t.k. hozzászólónak: Az életveszélyes biológiai önkísérletekre való felhívások közzétételét nem tartjuk az Atomcsill YT-fóruma feladatának. Épp ezért az ilyen jellegű hozzászólásait most és a továbbiakban is törölni fogjuk. Kísérletezzen csak önmagán (de inkább azt se). dgy moderátor
Ez az előadás akkor, ha jól értelmezem azt magyarázza meg a dekoherancia, koherancia, segítségével, amit a macska kísérlet, vagyis amíg nem vizsgáljuk addig mindkettő, amikor valamilyen vizsgálatnak vetjük alá, akkor az egyik eredményt hozza, ami dekoherens! Kérdésem az, ha ezt tudjuk, akkor minek vizsgáljuk meg, hiszen gondolati kísérletként igazoltuk is a z eredményt!
Gondolatkísérletek soha nem perdöntőek abból a szempontból, hogy mi van a valóságban. Arra használjuk őket, hogy letisztult, leegyszerűsített formában jobban meg tudjuk érteni a modelleket, ki tudjuk dolgozni a részleteket, ellenőrizni tudjuk a logikai finomságokat.
A térnyomaték miatt vannak ezek a jelenségek, túl sokat számolnak. :) De ha már számolunk, nem mindegy hogy mekkora gluonnal számolunk egy hadronban. Azonban nagy mértékkel befolyásolja a térnyomatékot. Nevezhető interferenciának, és akkor már le is söpörtük a vállunkról a dolgot. Szép összeszedett előadás volt, öröm volt megnézni, köszönöm a feltöltést!
- A "térnyomaték" nem létezik. - Sajnos inkább túl keveset számolunk. - A gluonnak nincs mérete. - A gluon nem létező mérete nem befolyásolja az ugyancsak nem létező térnyomatékot. - Bármilyen hülyeséget nevezhetünk interferenciának, és ezzel valóban lesöpörjük vállunkról a tanulás terhét. Ez azonban önbecsapás. - Az előadás valóban szép és hasznos volt. dgy
Köszönöm az inspiráló előadást! Jól értem, hogy akkor a klasszikus fizika az objektív nézete a természetnek, a kantummechanika pedig a szubjektív nézet, vagy inkább tartsam meg az állításomat, ami maradhat így se nem hamis se nem igaz??? (Nem értek hozzá, csak érdekel, a relativitáselméletből indulok ki, meg ebből az összefoglalóból xd) Amúgy érdekes, hogy még a számok is igazolják a megfigyelt jelenségeket- tök abszurd:)
A válasz szerepel az egyik dián. Takács Gábor cikke a Fizikai Szemle 2019/2 számában jelent meg. Link: fizikaiszemle.hu/szemle/46 Itt a "Letölthető magazin" címszó alatt a "Teljes tartalom"-ra kell kattintani, ekkor pdf-ben letölthetjük a lap teljes számát, benne a keresett cikkel. dgy
Lehet, hogy abszolút rossz kérdés, de mi lenne, ha mindkét rés elé tennénk detektort, amiről 17:28 -ban beszélt az előadó? Milyen kép jelenne meg a detektoron?
@@waterman1690 Igen, nagyon jó meglátás. Azért ki tudjuk cselezni ezt, ha nem is konkrétan focilabdával, akkor pl. a LIGO gravitációs hullámdetektorban felfüggesztett 40 kg tömegű tükrökkel.
@@janosvarga3527 Mindenhol ott van a kozmikus háttérsugárzás. Ugyanakkor a dolog méret és időskála függő. Függ attól, mekkora az objektum: egy csillagnak pl. "esélye sincs", de a mélyűrben egy 10 mikrométeres porszemcse akár 1 másodpercig is szuperpozícióban tud maradni 1 mm távolságon. Ugyanez szobahőmérsékletű hősugárzásban már csak 10^(-11) másodpercig megy. De ha kisebb távolságot kérdezünk, akkor azon tovább megmarad a szuperpozíció. Másfelől: amikor pl. elektronokkal csinálják az interferenciakísérletet, akkor az elektronok elektronágyú és a detektor (ernyő) között végig koherensek maradnak, ezért rajzolódik ki az interferenciakép - katódsugárcsővel ez egy középiskolában is bemutatható.
Felmerült alább, hogy mi ennek a haszna? A most zajló kvantumtechnológiai forradalom korában a kvantummechanika megértésének nyilvánvaló haszna van az új technológiák, eszközök és eljárások kifejlesztésében. Ezek már a közeljövőben egyre inkább megjelennek majd hétköznapjainkban, és pont úgy szükség lesz általános múveltségre a kvantumfizika területén, mint ahogy a fizika tananyag már ma is tartalmazza az egyszerű gépek, elektromos áramkörök, energiatermelés stb. megértéséhez szükséges alapvető ismereteket. De nemcsak a közvetlen haszonnal bíró tudományos kutatások értékesek. Ennek kapcsán felidézném azt, amit R.R. Wilson, a Fermilab alapító igazgatója mondott a szenátusi meghallgatásán, amikor arról faggatták, hogy ez a projekt hozzájárul-e a nemzetbiztonsághoz (hidegháborús időszakban ez volt a releváns kérdés, a lentebb felmerült "kolbász és fűtés" helyett): "It only has to do with the respect with which we regard one another, the dignity of men, our love of culture... It has to do with: Are we good painters, good sculptors, great poets? I mean all the things that we really venerate and honor in our country and are patriotic about. In that sense, this new knowledge has all to do with honor and country but it has nothing to do directly with defending our country except to help make it worth defending." (Akit érdekel a sztori kicsit részletesebben, a history.fnal.gov/historical/people/wilson_testimony.html weblapon megtalálja.)
A végső konklúzió számomra az előadás után, valahogy ekképp fogalmazva: a végső (osztatlan) valóságnak nincs tulajdonsága, a tulajdonság akkor jelenik meg ha valamely mérőt, detektort belehelyezünk ebbe a "semmibe" (melyre a semmi szót sem aggathatjuk, mert az is egy tulajdonság). Emberi szinten ezt úgy lehetne megfogalmazni, az univerzum léte a tudat nevű detektortól függ, melyben megjelennek a különböző tulajdonságok (ízek, színek, csillagok stb.). Ha nincs tudatosság nincs világmindenség sem, semmi sincs, még a semmi sem. Persze erről a tapasztalatáról számos hiteles "spirituális" tanító beszámolt már (volt ki köztük talán még olvasni sem tudott), így feltehető a kérdés, a világmindenség megértésére biztosan a tudomány a legalkalmasabb mód?
Az a gond a misztikus tanításokkal, hogy nem mondanak semmit. Nem jól definiáltak a kijelentések, így nem ellenőrizhetők, arra húzzuk rá őket, amire akarjuk. Olyanok, mint a horoszkóp: mindig találónak tűnnek, bármi is történik, csak éppen nincs semmilyen jól definiált, konkrét állítás, amivel cáfolhatóak lennének. Ezért nem működnek a világ megismerésére.
"Jól látom, hogy a kvantumelmélet lényegében egy tudományos köntösbe öltöztetett védikus metafizika?" Nagyon rosszul látja. A kvantumelmélet nem misztikus duma, hanem a valóság tényeit matematikai modellel reprodukáló koherens gondolatrendszer, amely új jelenségek előrejelzésére is képes, ezzel alapjául szolgál egy olyan technológiának, melynek segítségével néhány gombnyomással tömegekhez lehet eljuttatni a tudomány és a technika eredményeit kétségbe vonó nézeteket. Nem hiszem, hogy bármely védikus vagy más misztikus filozófiára működő technika épülne. (Bár a Windows időnként úgy viselkedik, mint a házsártos görög istenek.) dgy
@Gábor Takács Kedves Tanár Úr! Matek nélkül a műkorcsolyázó: Amikor kitárja a karjait, azoknak nagy utat kell bejárniuk, amíg körbeérnek, ezért az több ideig tart, hasonlóan ahhoz, mint amikor egy kosárlabdát pattogtatunk, ha egy széken állva csináljuk, akkor hosszú ideig, ha pár centire a földtől akkor rövid ideig tart egy-egy felpattanás.
Kedves Bálint! Nincs olyan elv, hogy ha hosszabb utat kell bejárni, akkor az tovább tart, a pattogó labda analógiája is félrevezető. Nem került elő olyan "matekmentes" válasz eddig, ami helyes lett volna. Ennek oka van: a perdületmegmaradáshoz Newton alaptörvényein kívül fel kell tenni, hogy a rendszert alkotó részek között ható erők centrálisak. Ebből kiindulva lehet levezetni a törvényt, és ehhez matematikailag meg kell fogalmazni. Arra, hogy kell extra feltevés, Dávid Gyula adott egy frappáns magyarázatot: a lendületmegmaradás abból következik, hogy a mozgástörvények nem függnek az origó megválasztásától (eltolás invariancia), a perdületmegmaradás pedig abból, hogy nem függnek az irány megválasztásától (forgás invariancia), ezért ezek a megmaradási törvények függetlenek egymástól. A válasz ugyan frappáns, de Emmy Noether híres tételén alapul, ami megint csak matek nélkül nem megy. Nem lehet megkerülni azt, hogy az egyszerű analógiás intuitív gondolkodás valójában már a klasszikus fizika esetén is csődöt vall. A matek egy lehetőséget ad arra, hogy ezt meghaladjuk, és ezzel olyan jelenségeket is le tudjunk írni, amik teljesen kívül esnek a hétköznapi tapasztalat tartományán, mint a kvantumjelenségek, fekete lyukak vagy a kozmológia. A forgómozgás arra egy jó példa, hogy még olyan esetben is akár teljesen csődöt mond az intuíció, amik egyébként hétköznapi körülmények között is megfigyelhetők. Tudom ajánlani pl. ezt az előadás videót: ua-cam.com/video/XPUuF_dECVI/v-deo.html Az előadáson azt akartam kihangsúlyozni, hogy a megértéssel szemben nem lehet az az elvárásunk, hogy úgymond "józan ésszel nézve természetes legyen." Ez esetben már a klasszikus fizikában is elakadnánk.
@@gbrtakacs Tisztelt Takács Gábor úr! Van egy másik példa is. Az oszcillátor (vevő antenna) sávszélességét az energiaveszteség határozza meg. Matematikailag és kísérletileg kijön, de mégsem értjük. Nem intuitív, hogy a nagyobb veszteséghez szélesebb spektrum tartozik. Walter Lewin azt mondta: megtanultam manipulálni a megfelelő egyenleteket, tudok számolni. Leonard Susskind úgy fogalmazott, hogy tudja használni a dugóhúzót. Dávid Gyula azt írta, hogy az adó antenna (oszcillátor) sem egyetlen frekvencián sugároz, hanem egy sávban. (Nem a rádió műsorra gondolok, az egy modulált vivőfrekvencia.) Meglepődtem. És ehhez már a matematikai eszközeim sincsenek meg. Sem a többértékű időfüggvényt nem tudom kezelni. Sem pedig a folytonos spektrumhoz tartozó időfüggvényt nem tudom kiszámolni. Elvileg inverz Fourier-transzformáció. Egyetlen dolgot tudni vélek: folytonos spektrum esetén az időfüggvény diszkrét, ragtime. DGY az atomok spektrumának természetes kiszélesedésére hivatkozik. Orosz László szerint ez az energia-idő határozatlanság következménye, a gerjesztett állapotban véges ideig lehet az elektron. Nem értem. Középiskolai szinten emlegetik az energiaminimum elvét, ami egy lejtőn folytonosan leguruló golyó esetén értető. De az elvileg stabil Bohr-pályák között szakadék van, gradiens nincs. (A foszforeszkáló anyagok hosszú órákon át veszítik el a gerjesztett állapotot.) Miért kellene egy elektronnak a magasabb energiájú állapotból átmennie egy alacsonyabb energiájúba? Elvileg a perdület megmarad. Azt még el tudom képzelni, hogy alagút-effektus lehetséges két megengedett energiaszint között. De azt már nem értem, hogy a véges idejű gerjesztett állapotból hogyan lesz spektrum. El tudok képzelni egy szuperponált állapotot, ahol a hely és a lendület határozatlan; viszont az energia határozott. Hallottam virtuális részecskékről, amelyek energiája határozatlan (szupetpozició), és ezek élettartama véges. Nekem valahigy nem áll össze a kép.
@@zsoltkincses2092 " szuperponált állapotot, ahol a hely és a lendület határozatlan; viszont az energia határozott." Az összes atomi és molekuláris energiaszint ilyen :) Elég csak a hidrogén atompályáira gondolni. "Hallottam virtuális részecskékről, amelyek energiája határozatlan (szupetpozició), és ezek élettartama véges." Az nem csoda, ha ezt nem érti, mert a virtuális részecskékről szóló beszéd a Feynman-féle perturbációszámítás "megzenésítése". A matematikai formalizmus ismerete nélkül nagyon félrevezető, ezért én kerülni is szoktam, hogy emlegessem ezt a fogalmat, ugyanúgy, mint ahogy a relativisztikus tömegnövekedést (olyan sincs). Úgy jobb rágondolni, hogy a mezőknek átmenetileg vannak rövid élettartamú gerjesztései. Ezek nem részecskék, mert részecskének azt nevezzük, ami - szemléletesen fogalmazva - kellően nagy távolságot meg tud tenni. Ha úgy érzi, ez a fogalom sem annyira jól definiált, nem csoda: fundamentálisan részecskék sincsenek. Jelenlegi tudásunk szerint a valóság alapvető rétegét kvantummezők alkotják, ezek gerjesztéseit lehet bizonyos feltételek mellett részecskének értelmezni. Ezek a feltételek a hétköznapi világban elég elterjedten fennállnak ahhoz, hogy legyen értelme az elektronra, protonra, neutronra stb. egy (a klasszikus golyómodelltől azért így is eltérő) részecske modellt alkalmazni.
Maradva a focis példánál: Ha egy meccsről csak minden percből egy-egy "képet" bevágva készítenénk összefoglalót, szintén meglepő, úgy mond "megmagyarázhatatlan" dolgokat tapasztalnánk...
Köszönöm szépen Tölcsért csinálok a kezemből s kiálltok vidáman Bácsi más ma már a módi de nekem jó úgy ahogy van. Ha kinegyek az ócska piacra... Stb... Az érem szélén is van felirat vagy rece. A Kaméleon meg köszöni szépen jól van. József Attila A hetedik nekem jobban tetszik .
Ez a dekoherencia nekem nem kerek. OK, értem én, hogy rengeteg detektor méri a focilabdát/macskát, ezért folyton jól meghatározott helyen van/él vagy hal, nade ezek a "detektorok" is engedelmeskednek a kvantummechanikának, nem? Ha 2 elektron a semmi közepén kölcsönhat, annak nem dekoherencia lesz a vége, hanem valami összekapcsolódott kvantumállapot, nem? Három elektronnál is. Soknál miért nem?
Ennek oka, hogy sok, egymástól statisztikailag független elemi szórás történik. Az egyes szóródó részecskék egymással gyakorlatilag nem hatnak kölcsön, irányuk és sebességük véletlenszerű, és a szórás után eltávoznak a szélrózsa minden irányába. Később sem találkoznak, vagy amennyiben mégis (pl. levegő molekulák egy szobában), addigra már keresztülmentek egy csomó további, véletlenszerű ütközésen. Ez a folyamat irreverzibilis, és nagyon mély kapcsolata van a termodinamika második főtételével. Egyébként a kérdés nagyon jó: nem minden kölcsönhatás okoz dekoherenciát. Amiket példának felhoztam (nagyszámú ütközés gázmolekulákkal/fotonokkal), azok igen, éspedig rendkívül hatékonyan.
Példáúl, hogy ven belekódolva az információ egy pár zokniba? Mig a padlón vannak egyszerre mind a kettő lehet jobbos is és balos is. De ha az egyiket felhúzom a jobblábamra, a másik egyből, a fénysebességnél gyorsabban ballá változik
Intuitív magyarázatok a perdület megmaradásos példákhoz (angol nyelven, időponttal ha a videó többi része nem érdekel): ua-cam.com/video/_WHRWLnVm_M/v-deo.html ua-cam.com/video/XHGKIzCcVa0/v-deo.html (itt még az asztalon golyó lökdösés is elő jön :D )
Komolyan, nagyon komolyan hálás vagyok ezért az előadásért, amibe nem keveredett bele az, hogy "ki veszi tudomásul a mérést", és helyette a detektorokkal, anyaggal történő kölcsönhatások kerültek előtérbe. Lehet, hogy érdemes lenne Scrödinger macskáját macska nélkül használni. Nem állatvédelmi szempontból, hanem mert minek olyan sok makroszkópikus dolog a kisérletbe, a láncolatban az első éppen elég. A kétrés kísérlet magyarázatában az egyik terjedési útba tett detektor, és annak "jóságával" kapcsolatos magyarázat szerintem kevesebb (semennyi) zavaró elemet tartalmaz, mégis szinte mindent megmutat. Élvezettel hallgattam.
🤗Üdv! Csak 1 kérdés??? -ha vmi...nem elektron,...trá,trá...müon....trá.. ..,HOGY lehetne hullám?....(ezek...-egyesülése+egymásra hatása+ha itt vok ott más vok...tudása?...a hullám...különben ...NINCS..-ENEK!?) Vagy tévedek????(kölcsönhatás,összeadódás.?) Köszönöm...a válaszát.!
Az elektronokat, müonokat, kvarkokat stb. a jelenleg ismert legalapvetőbb szinten mezők írják le, akárcsak az elektromágnességet. Ugyanakkor ezek nem klasszikus, hanem kvantummezők - ez a kvantumtérelmélet (igazából kvantummezőelmélet, angolul quantum field theory). Fundamentálisan mindent mezők "alkotnak", azaz "minden hullám". Csak nem klasszikus, hanem kvantum mezők, erre mondom azt az előadásban, hogy nem klasszikus, hanem kvantum hullám. A kvantum mezők kölcsönhatnak, ezen alapul a jelenlegi legalapvetőbb leírásunk, a Standard Modell. Bizonyos feltételek mellett a mezők gerjesztései részecskeszerűen viselkednek, ezek azok, amiket köznyelven elektronnak, protonnak vagy neutronnak nevezünk.
@@Littleprinceleon Erre van a matek - tulajdonképpen formalizáljuk és kiterjesztjük a gondolkodásunkat a közvetlen intuitív-analóg gondolkodáson túlra. Enélkül már a newtoni mechanika sem lenne lehetséges, erre utaltam az előadásban a perdület példájával.
Érdekes volt és egy régi paradoxon jutott az eszembe róla. Biztosan mindenki ismeri a vonaton elindított foton esetét az idő függvényében. A vonaton van egy fekete doboz, abban egy lámpa,amit felkapcsolnak. A foton elindul a haladó vonaton a vonat haladásával megegyező irányba és ha az állomásról nézzük, akkor ugye a c+v(vonat sebességgel halad) ami miatt ott lassabban telik az idő a peronon eltelő időhöz képest...De mi van, ha nem az állomásról nézzük,hanem (akár a dobozban, akár a kocsiban ahol a fekete doboz van...bárhol)mondjuk párhuzamosan haladunk a Földdel pályáján. Akkor a Föld tengely körüli forgása miatt (tőlünk el irányba forog a Föld)lesz helyzet amikor gyorsabb a foton mint a c és lesz helyzet amikor lassabb (felénk fordul a Föld). Ez azonnal felvet egy kérdést és igazolja a "jól kell kérdezni" állítást ( ami azonnal azt is állítja, hogy jól kell állítani is) . Szóval a kérdés-bárhogyan is próbáljuk jól kérdezni-.....a kérdés az, hogy hogyan lehet jól kérdezni,ha a foton állapotát szeretnénk megállapítani. Még a kérdést sem lehet feltenni,nemhogy megválaszolni.Nyilván egy meghatározott dimenzióban ( a dobozban az állomáson, egy fa tetején ülve) a kérdés feltehető és lesz is válasz.De ha kiterjesztjük a valóságra vonatkozóan "hogyan határozzuk meg a foton helyzetét?", akkor még kérdést sem lehet feltenni ezzel kapcsolatban anélkül, hogy nem határoznánk meg, hogy mihez képest.(relativitás?) Ha pedig meghatározzuk, hogy mihez képest és nem vesszük figyelembe a többi létező (n) jelenlétét,akkor már a kérdéssel meghatároztuk a választ ezért a kérdés nem jó. Paradoxon...ami létezik és tovább gondolva minden ugyanez. Csak azért tudunk bármit meghatározni,mert úgy alakítottuk ki a környezetet-a valóságot, hogy azt a választ kapjuk, amit kapni szeretnénk. Ezért egy válasz sem igaz és a teljes valóságban nem valós. Mégis amikor rákérdezünk, hogy mikor jön a busz a kapott infóból tudni fogjuk, hogy mikor jön. Jó reggelt, mikor jön a busz? 8 perc múlva.Ebben a csillagrendszerben, ezen a bolygón az adott helyen és időben,mert vki feltalálta a buszt, megszületett a sofőr, lett odatéve egy buszmegálló ahol ott állhatott az ember, akit megkérdeztem neki az ősanyja 10 ezer évvel ezelőtt azzal hált akivel...aztán az egész családfája megalkottuk a másodperc fogalmát, az időmérést...végig lehet gondolni, hogy mi kellett ehhez az egyszerű kérdéshez és válaszhoz. Ez a kvantumfizika és bármit is próbálunk vizsgálni és bármilyen választ is kapunk az szinte semmi ahhoz, amit szeretnénk megérteni. Egy jó kérdés: látja-e Isten önmagát...? Ezen is el lehet gondolkodni elég keményen :) Köszönet az előadásért :)
Ha nem adunk meg viszonyítási alapot, akkor nem állapíthatunk meg állapotot. Egy adott állapot mindig téridő-függő, szerintem maga a szó is jelzi ezt: állni, vagyis nyugalmi helyzetben lenni. Ami pedig viszonylagos. Az egész univerzum jelen tudásunk szerint akár végtelen is lehet, a végnélkülivel pedig nem kekeckednék 😊 Amúgy sajna nem értem, hogyan gondolja, hogy milyen szempontból nézve tűnne EGYSZERRE közeledő és távolodó állapotban a foton? Valahogy nekem ez geometriailag nem jön össze... Még ha neadjisten az emberek a legfelfogó-képesebb lények a mindenségben, akkor is jelenleg már több mint 8milliárd szempár szemléli, több kevesebb értelemmel bíró agyhoz kötve... Az pedig rajtunk keresztül (is) értelmezheti magát. Az ember leginkább kreativitásán keresztül ismeri meg magát: ha az univerzum "valaminek" az alkotása, akkor magát láthatja minden viszonyulásban. Persze ha már fantáziálunk, miért csak egy teremtő lehetne?
Ha jól emlékszem itt az atomcsillen vannak előadások is hasonló témában az észlelesról a paradoxonokról, és a filozófiáról, illetve a multiverzumokról, hátha adnak némi fogódzót.
Takács Gábor előadása 38 nap alatt, 2023. január 9-én, éjfél előtt öt perccel elérte a százezres nézőszámot.
Gratulálunk az előadónak, és köszönjük az érdeklődést!
a sorozat szervezői nevében
dgy
Fantasztikus előadás volt. Rohadt büszke vagyok, h az ELTÉ-re jártam.
Nagyon nagy kedvelője vagyok ezeknek a sorozatoknak, így Önnek is nagyon köszönöm, amiket közzé tettek! Viszont minden egyes megnézett résszel csak több és több kérdésem van. Tanár úr érteni fogja, de példaképp: biztos hogy jó a definíció a mérésre? ❤
Régota hallgatom és nézem az Atomcsill előadásait. Döbbenetes :) mindig is érdekelt a fizika de se ebből se matekból nem voltam erős. Igy aztán sok sok visszatekeréssel némi utanaolvasással értem meg a dolgokat de nagyon élvezem hogy laikusként is megértem valamelyest ezt a csodalatos tudományt. Köszönöm a kedves előadoknak hogy időt és faradtságot nem kiemélve fentrartják ezt a csatornát. A Tanár Úrnak pedog köszönöm ezt a szemléletes emészthető előadást!
A kvantummechanikát a világon senki sem érti, legfeljebb fizikusok megpróbálhatják elmagyarázni a kvantumfizikai részét! 🥴 Ez a helyzet😂 🤣
Miért, milyen része van még a kvantummechanikának a kvantumfizikain kívül?
Amúgy semmi vész, használja csak nyugodtan a kvantumelméleten alapuló eszközöket, például azt, amin most ez a társalgás folyik.
dgy
Peto Janos, talan az ismert, s a meg nem ismert reszre gondolhatott.
Stephen Hawking
Az idő rövid története.Nagyon olvasmányos bestseller.
Először is köszönöm a sok pozitív kommentet, és a kritikus észrevételeket is! Max Planck valóban nem 109 évet élt, ezt elgépeltem, legközelebbre kijavítom...
Egy másik észrevétel, hogy miért a levegő molekulákkal példálóztam mindig. Elég sok hasonló hatás van (pl. a napfény fotonjai is bombázzák a tárgyakat, emiatt látjuk őket ugyebár), de a közönséges tárgyakat a legeffektívebben a levegő molekulák lokalizálják (ez egy konkrét számolás eredménye még 1985-ből). Egyébként nagyon jól lokalizál a napfény is, sőt még a kozmikus háttérsugárzás is meglepően hatékonyan szünteti meg az interferenciát akár egy milliméteres átmérőjű porszemnél is. Egy focilabda már tényleg extrém nagy ebből a szempontból.
Megjegyzés: a normál fociban valóban nehéz lenne interferenciát kimutatni azért is, mert a labda hullámhossza elképesztően kicsi. Itt éltem egyfajta egyszerűsítéssel (ezt jeleztem is egyébként, lehet, hogy nem kellően világosan), hogy ki tudjam hangsúlyozni: a klasszikus világunkért a dekoherencia felelős, és azt teljesen meg is képes magyarázni, miért nem látunk kvantumos viselkedést a makroszkopikus tárgyaknál. Ez nem zárja ki azt, hogy más hatások is vannak, amik miatt adott körülmények között nem lehet megfigyelni az anyag hullámtermészetét (pl. mert kicsi a hullámhossz és nagyon közel lennének az interferenciasávok, vagy mert ugyanez miatt nem tudunk kellően pontszerű forrást létrehozni).
Ezzel kapcsolatban arra a kérdésre, ha a labda egy sötét vákuum csőben repül: igen, létrejönne, de ehhez nagyon extrém feltételek kellenének egy focilabdánál, ezeket olyan pontossággal kellene biztosítani, amit nemigen lehet reálisnak tekinteni. Focilabda molekulával könnyebb :) Nagyobb méretekben is haladnak előre a laboratóriumi kísérletek, egyre nagyobb objektumokat sikerül "Schrödinger macska" állapotba hozni, ha nem is mindig szó szerint kétréses kísérletet végeznek velük.
Még egy gond van a makroszkopikus tárgyakkal, hogy a dekoherencia annyira elképesztően hatékony, és folyamatosan jelen van, hogy nem is tudjuk létrehozni a kiinduló állapotot sem, amiből elindulva utána próbálkozhatnánk interferenciát látni. Ezért igazából az működik, hogy olyan objektumokkal ellenőrizzük, hogyan történik meg az átmenet, ahol ezt még praktikusan meg lehet tenni (lásd a kísérletet a "focilabda" molekulával).
Viszont egyértelműen a dekoherencia az, ami miatt mindenképpen határozott "története" van a köznapi tárgyaknak. Mondjuk hogy ki kit cselezett ki a pályán és jobbról-e vagy balról, bement-e a gól a kapuba - bár tudjuk, hogy erről a focidrukkerek jókat tudnak vitatkozni, de ezért nem a kvantummechanika a ludas :). Általában véve is a dekoherencia az, ami garantálja, hogy egy kvantumos világban a múltbeli makroszkopikus eseményeket egyértelműen rekonstruálni tudjuk. Ez még akkor is így van, ha a dolog kimenetele egyébként annyira kiélezett dolgon múlt, mint Schrödinger macskájánál (egyfajta radioaktív fej-vagy-írás dobáson).
Az egy más kérdés, mit gondoljunk arról, hogy a kvantummechanika szerint ezek az alternatív kimenetek valahol (számunkra hozzáférhetetlen Schrödinger giga-mega-hipertigrisek formájában) benne vannak a "Skizofrén Univerzum" hullámfüggvényében, erről amúgy a fizikusok késhegyre menő vitákat tudnak folytatni (ld. még párhuzamos világok), de a gyakorlati tapasztalásunkra ennek semmi hatása nincs.
A kvantumfociról egyébként van egy jó kis karikatúra, itt meg lehet nézni:
www.iop.org/explore-physics/big-ideas-physics/quantum-mechanics
(sajnos erre nincs szabad felhasználás, ezért csak linkelni tudom).
Azzal kapcsolatban, hogy az interferencia miatt a kvantumlabda megjelenik a kapus háta mögött, van egy érdekes adalék a fénnyel kapcsolatban a Young kísérlethez, mégpedig az Arago folt. Akit érdekel, itt lehet elolvasni (angolul):
en.wikipedia.org/wiki/Arago_spot
Ez egy nagyon érdekes sztori arról, mi kellett ahhoz, hogy a francia tudományos akadémia elfogadja Young állítását a fény hullámtermészetéről.
Megjegyzés: mivel a fény fotonokból áll, kis intenzitásnál ez a folt ugyanúgy felépül egyedi foton becsapódásokból, mint a kétréses interferenciakép, és éppen úgy nem magyarázható azzal, ha a fény részecskéit Newtont követve klasszikus objektumoknak gondoljuk. Ez egyébként most már megy deutérium molekulákkal is, amint a fenti Wikipedia cikk is írja.
Kedves Takács Gábor !
Engedjen meg egy kérdést, egy közismert kisérlettel kapcsolatban.
Volt egy késleltetett választású kvantum törlés kísérlet (A Delayed Choice Quantum EraserYoon-Ho Kim, R. Yu, S.P. Kulik∗, and Y.H. Shih)
Az lenne a kérdésem, hogyha a kísérletben az útvonal különbséget extrém nagyra választanánk és beküldenénk annyi fotont, amiből már meghatározható a szórási kép jellege, miközben az iker fotonok még mindig úton lennének.
És most ne véletlenszerűen alakuljon az ikerfotonok útja, hanem mi határozzuk meg fixen, hogy ismert vagy ismeretlen legyen melyik résen mentek át. Mindezt a szórási kép megismerése után tegyük. Így hogyan fog alakulni a kísérlet az elméletek szerint?
Arra gondolok hogy mondjuk 100 foton által kialakított képet már látjuk, és utána a 100 ikerfoton előtt úgy változtatjuk meg az elrendezést, hogy az pont a látott kép ellentétét kell hogy adja akkor mi fog történni, megváltozik a kép amit már láttunk?
Mire nem gondolok, amikor ezt a paradoxont feltételezem?
Köszönöm a válaszát !
R. Zoltán
@@genigen7365 Érdekes felvetés. Én ebben teljesen outsider vagyok, de valahogy a Galaxis Útikalauz egyik kötetében felvetett dologra hasonlít:
Egyes bolygók meg akartak hódítani más területeket, ezért katonai csapatokkal űrhajókat küldtek oda. A katonákat hibernálták, majd a cél előtt ébresztették őket, hogy hajtsák végre a feladatot.
De, amíg ők hibernálva utaztak sok-sok éven(10-100-1000 éven) át, akkora technikai fejlődés történt, hogy a sokkal később küldött csapatok már rég végrehajtották a feladatot, ad absurdum, a korábban elindított csapat érkezése nem csak okafogyottá vált, hanem már olyan történelmi távlatokba merült az eredeti ok, hogy senki sem értette a megjelenésük miértjét.
@gbrtakacs irtam egy kommentet a piruettezohoz ( 32:00 ), erdekelne a velemenye
Én nem ismerem Önt de nagyon érdekesen, lelkesen adja le ezt a témát ami még egy középiskolást is letud kötni. Gratulálok.
"közönséges tárgyakat a legeffektívebben a levegő molekulák lokalizálják"
A tárgy saját atomjai, molekulái miért nem? Miért csak levegő van megemlítve? Nem az (is) történik, hogy a tárgy egyes molekulái lokalizálják a többit és vica-versa? Van egyáltalán értelme tárgyról beszélni? Kicsit önkényesnek tűnik, hogy mi az a tárgy egyáltalán. Gondolom, a tárgy részecskéinek lokalizálása sem egyszerre történik, hanem valójában a tárgy részecskéi lokalizálódnak egyenként/közel egyszerre, nem? Tehát tulajdonképpen van/lehet olyan pillanat, amikor a "tárgy" bizonyos része már lokalizát, egy másik része meg még nem?
Látva a sok önjelölt Nobel díjas fizikus fikázását a kommentek között úgy érzem le kell írnom, hogy szerintem meg nagyon jó előadás volt, minden percét élveztem, simán meg tudnék nézni egy féléves anyagot ebben hasonló formában.
Ezt minden felsőfoku oktatás első azaz O. órájaként kéne így leadni / elmagyarázni!
Köszönet!
Rettentően fontosnak tartom, hogy ilyen előadások legyenek, minél többen megértsék, és ezeken keresztül megértsék a tudományok szerepét a világunkban. A tudás ne elzárt legyen egy félelmetes világban, hanem, amibe bárki beszállhat, csinálhatja, s így egy tartalmas szép életet nyerjen. Persze nem kell mindenkinek tudósnak lennie, de az kell az életben a szabadság eléréséhez, hogy bárki láthassa, hogy tudás kell bármely tevékenységhez! És a tudás megszerzése nem kínokkal, erőszakkal teli folyamat, hanem egy izgalmas játék, amiben mindenki részt vesz! Még akkor is, ha néha kicsit nehéz. És nem érdemes rohanni, nem kell rohanni, nem baj, ha visszalépünk, újra nézzük, amit még nem értünk. Magunkhoz is türelemmel!
Ön igen bölcs asszonyom. Nem tartom kizártnak, hogy pedagógus ( csakis a szó pozitív értelmében) .
Nagyon szeretem a kvantum világot, ezt is érdekesnek találtam, lehetne még több ilyen előadása mester!
Zseniális! 😊
42 éves vagyok, de most elgondolkodtam, hogy visszaülök egy második diplomára. Kár hogy nem fizikus lettem.
55:30
Egy irodalmár csakis akkor képes ilyen "igaz" -- tehát itt most: köznapi nyelven is befogadható, megérthető -- megfogalmazásra, ha zseni, vagy j ó ismeretterjesztő előadásokat hallgat.
Én zenészként az utóbbiba sorolom magam a fizika területén.
Köszönet ezérz a remek előadásért, sok dolgot tisztábban látok!
Gyönyörű ahogy a bizonytalanság összeér ebben ez előadásban: a quantum tértől a lineáris nem determinisztikus rendszerekig. A megfigyelő pedig ott van 'középen' és reduktív eszközökkel mégis képes 3%-nál kisebb hibahatárral leírni hogy mi történik a hétköznapi világban. Ez a faj sokra fogja vinni!
Szimpatikus az előadó, izgalmas, lelkes előadás. Élvezettel hallgattam🙂
@Pepeeeee igen, 🙂
@Pepeeeee Felőlem sokkal jobban is hadarhatna, akkor még több fért volna bele az egy órába. ;-)
@Pepeeeee 1.25x gyorsításban hallgattam mert nekem lassú volt xd ....
@@yepyHUN na ja, én meg retro-kauzálisan meg se néztem, még is láttam 😋
Nekem meg végig az járt az agyamban, hogy mi lenne akkor, ha a macska helyett a Schrödinger
záródott volna a dobozba.
Kiváló előadás volt! Segített egy rendszerbe összefoglalni azt a sok, nem szakmabelinek nehezen megfogható infót, tudást, amit eddig különböző könyvekben már olvastam.
Jó a kép; ugyan kissé eszelősnek mutatja az előadót, de mindenképpen figyelemfelhívó és illik a bizarr témához!:)
Aki nem döbben meg, az nem értette meg -- itt egy átfogó megértés következményeit láthatjuk.
Miért?! A "Vissza a jövöbe" három filmje?? Valószerűbb?
Volt?
&
VANNAK?!
@@lxathu nagyon jól mondtad. Micsoda korban élünk ahol én, egy munkanélküli senki egy üveg bor mellett meghallgathat egy embert aki érti a valóság egy szeletetét.
Pont ezért néztem meg. 🍻
Többen is feltették a "focilabda légüres térben és sötétben ellőve interferál-e" kérdést, ideírom a választ, hogy láthatóbb legyen.
A focilabdát egy "üres és sötét csőbe" tenni önmagában sajnos nem elég, több okból sem.
Egyfelől: megfelelően el is kell tudni lőni. Ahhoz "jól" (azaz koherensen) kell "belerúgni", amit gyakorlatilag is a lehetetlenségig nehéz megcsinálni úgy, hogy ne ott romoljon el a dolog. Elvileg el lehet gondolni egy olyan elrendezést, ami a labdába úgy "rúg" bele, hogy két makroszkopikusan eltérő helyen van szuperpozícióban, de azt nem igazán látom, hogyan lehetne ezt gyakorlatban kivitelezni. Szóval a focilabdába nagyon nehéz jól belerúgni :)
(Megjegyzés: a két résnek pont az a szerepe, hogy áthaladás után az elektron egy térbeli szuperpozícióban lesz - egyik rés mögött + másik rés mögött. Pont mint Schrödinger macskája).
Másrészt: ha túl nagyot rúgunk bele, akkor a hullámhossza nagyon kicsi lesz, amiért észlelni is nehéz lenne a dolgot, nagyon pontosan kellene távolságot mérni. Elég kicsit belerúgni meg nem könnyű, tényleg extrém kicsit kell (vagy elképesztően pontosan kell távolságot mérni).
Általában is: a szokásos méretű focilabda esetében annyira nehéz kiiktatni a kvantumjelenségek megfigyelhetőségét zavaró tényezőket, hogy ez gyakorlatilag reménytelen. A dekoherenciát okozó tényezők elképesztően effektívek!
A focilabda ebben az értelemben inkább egy szemléltető példa (mint Schrödinger jól ismert macskája), hiszen realisztikusan nem igazán lehet kiiktatni a kvantumos viselkedést "leromboló" hatásokat (akárcsak a macska esetén). Ennek ellenére, mint az előadásban is jeleztem, magát a kvantumfocit is meg lehet csinálni, csak ahhoz kisebb focilabda (C70 molekula) kell :) és azért azzal sem gyerekjáték a dolog. Az előadásban szó volt erről a kísérletről is, illetve ezen a vonalon is már tovább mentek nagyobb "focilabdákhoz", ld. arstechnica.com/science/2012/03/quantum-interference-with-big-molecules-approaches-the-macroscopic/
Viszont konkrétan focilabda helyett ennél jóval nagyobb (40 kg-os) tükrökkel, amik a LIGO gravitációs hullám detektorban vannak felfüggesztve, dolgoznak a kvantumos viselkedés megfigyelésén és egyre közelebb jutnak hozzá. Valamint azt is tanulmányozni akarják, hogyan rombolja ezt le a dekoherencia. Hogy ez mennyire nehéz, annak egy jelzése, hogy először is ezt a 40 kg-os tükrökből álló rendszert le kell hűteni 77 nanokelvin hőmérsékletre!
Itt lehet olvasni erről:
physicsworld.com/a/ligo-mirrors-have-been-cooled-to-near-their-quantum-ground-state/
vagy
www.sciencenews.org/article/physics-ligo-mirrors-lasers-quantum-mechanics-limit
Szóval ha nem is szó szerint focilabdával, de extrém jól izolált és kontrollált nagyméretű objektumokkal halad a tudomány arra, hogy megfigyeljen rajtuk kvantumjelenségeket.
Ezen az oldalon van egy jó karikatúra a kvantumfociról:
www.iop.org/explore-physics/big-ideas-physics/quantum-mechanics
(de a cikk is érdekes egyébként)
Számomra az a nagy kérdés, hogy az elektron miért nem tud szétesni két fél elektronra. A töltés egyfajta perdület a komplex síkon és szintén kvanrált.
A töltés NEM perdület a komplex síkon.
Hogy miért kvantált, azt még nem tudjuk pontosan. Elméletek vannak rá.
dgy
Kedves Gábor. Nagyon sokat segítettek az egyenletek a magyarázat megértéséhez. A detektor és a levegõ részecskék szerepe most vált igazán világossá. Köszönöm az előadást.
Örülök! Mindig vannak kételyeim egyébként abban a kérdésben, mennyi formalizmus a jó arány. Mindenképpen függ a hallgatóságtól, ezért nem egyszerű eltalálni.
@@gbrtakacs Szerintem, ebben az előadásban nagyon jól el lett találva az arány.
Nem riasztott el sokakat és még egy kis betekintést is engedett a magyarázatok mögé.
Takács Gábor előadása a BME-n: "Miért telik az idő?"
ua-cam.com/video/pYzZ6JAwa3Y/v-deo.html
dgy
Köszönöm, már értem, hogy miért nem értem a kvantummechanikat.
Nagyon jó előadás volt! Érthető, és a matematikai hátterét is kellő egyszerűséggel kötötte össze a szemléletes leírással. Köszönjük szépen!
Az egyik legjobb előadás a témában.
Tisztelt Takács Gábor ! Köszönöm!
"Milyen mély a nyúl ürege.."
Ez gyönyörű volt a végére!! ❤️
Mióta jó 30 éve elkezdtem tanulni a kvantummechanikaról mindig azt hiszem hogy értem a kvantummechanikát, vagy annak icipici töredékét. Aztán mindig találok egy cikket videót könyvet és rájövök hogy a francokat értem. Mindig beleütközök valamibe aminek ha a matekját meg is értem a mögöttes jelenségeket nem tudom elképzelni. ☺️☺️
Újra megnéztem a videót és látszik hogy az ördög a részletekben van, mint általában a műszaki megoldások esetében.
Nekem mint rádióamatőrnek az antennák és tápvonalak méretezésénél és építésénél el kell kerülnöm az állóhullámok keletkezését. Például egy zárlatos, vagy szakadt koaxiális kábel esetén teljes reflexió lép fel, illesztetlenség esetén pedig részleges reflexió történik, ami állóhullámokat hoz létre a tápvonalon, amit egy SWR nevű arányszámmal fejezünk ki. (SWR, Standing Wave Ratio) Ez egyrészt melegíti az adó végfokozatát, másrészt eltorzítja a jel fázisviszonyait, ami jelentősen csökkenti a sávszélességet... Szélsőséges esetben, kW nagyságrendű energiánál láttam olyan koaxiális kábelt, amelyen mérőszalaggal meg lehetett mérni az üzemi hullámhosszt,, mert a kábel a negyedhullámú feszültség csúcsokban átütött, a félhullámú áram csomópontokban pedig megégett.
Hogy jön ez ide?
Az jutott eszembe, hogy az állóhullámokat fel lehetne használni a tokamak berendezésekben.
Nem értek hozzá, ezért csak okoskodni tudok.
Tudomásom szerint az energia a plazmából képzett tórusz egész hosszán egyenletesen oszlik el.
Sztellarátor esetében ez blikkfangosabbnak tűnik, ezért beszélek TOKAMAK-ról.
Mi lenne ha a plazmában nagy amplitúdójú állóhullámokat hoznának létre?
Ez hanghullámokat jelentene a plazmában, amelyek a csomópontokban többszörösére emelnék a plazma nyomását, ezáltal pedig az energiát is a nagy amplitúdójú csomópontokba sűrítené.
Hasonló elven működnek már hűtő és fűtő berendezések egyes speciális területeken.
Talán még a diszrupció esélyét is csökkenthetné a dolog.
Persze ezt szakembernek kellene átgondolni és én nem vagyok szakember, tehát a tételes tudás nem akadályoz a gondolkodásban...😅
Legnagyobb esélyét annak látom hogy butaságokat írok ide, vagy jobb esetben feltaláltam a hideg vizet...
Csudajó előadás, köszönet érte..:) A 16 éves lányomat is ideszögezi (szinkronfordítanom kell ) , egy jó ideje megfogta a fizika, pedig ebből nem volt erős általánosban. Viszont röhely, hogy technikumban gyakorlatikag nincsen, csak önképzés lehetséges.
Zseniális előadó. Nagyszerű előadás.
Alátámasztom. Gabi nagyon jó "gyerek". Abban a szerencsében lehetett részem, hogy évfolyamtársa lehettem pár évig, és csak a legjobbakat tudom mondani Róla. ;) :) Lelkes, átszellemült, kifejezetten jó szándékú, pozitív, tiszta lelkű, emellett szerény és briliánsan okos. :) Még a feleleteit is jó érzés volt annó hallgatni, pedig azok jó részét én (eme előadással ellentétben) nem is értettem! :) ;) A legjobban annak örülök, hogy lelkesedését és tiszta, szinte gyermeki szívét (és szenvedélyét - remélem, megbocsátja, hogy ilyen érzelgős dolgokat írok most Róla) teljes mértékben át tudta menteni "felnőtt" korára is, pedig a feladatok, amikkel jelen pozíciójában szembenéz, biztosan nem mérhetők össze az egykori egyetemi feladatokkal (azzal együtt, hogy nekem már azok is meghaladták az erőmet és képességeimet), tehát biztosan lenne oka a belefáradásra vagy esetleg az elfásulásra is, de ennek szerencsére én még a nyomait sem nagyon látom rajta. ;) :)
Megmaradt olyan lelkes egyetemistának, amilyennek én megismertem. ;) :)
Sok ilyen lelkes és okos embert kívánok a világnak, akik nem feltétlenül azt nézik, ami most (a hétköznapi életben) esetleg körülöttük van, ami visszahúz, elszomorít vagy feladásra késztet, hanem a világ megismerésének éteri tisztaságában élnek és a reményben, hogy ez a megismerés nem csak hogy lehetséges, hanem előre is visz egy jobb, egy szebb világ felé!
Mert, azt hiszem - és ebben remélem, egyetért velem mindenki - fizikusnak is csak így érdemes lenni! ;) (Y) :)
Szuper előadás volt. Köszönöm! 👍👍👍
szenzációsan jó előadás, nagyon jól megérteti a megérthetetlent
Egyetértek. Nagyon élvezetes volt. Épp most olvasom a Hellgoland c. könyvet, ajánlom szeretettel. Hasonló élmény.
Szuper előadás, köszönöm!
A válaszok készen vannak, csak jól kell tudni kérdezni...ez igazság a kvantumfizikában:)
reywind 88 írta:
„A részecske nem hullám. A tér a hullám. Viszont a részecske mozgását a tér befolyásolja, ahogy a részecske befolyásolja a teret, mini gravitációs hatással. Azért viselkedik hullámként, mert ott pattog a tér hullámformályában. Van erre egy tök jó elmélet, amit sokáig hanyagoltak a fizikusok, mostanában kezdik el újra leporolni és elővenni. Asszem vezér hullám elméletnek hívják. Az megmagyarázza, hogy valami miért viselkedik egyszerre részecskeként is meg hullámként is. Egyébként ez működik nagyban is. Ha égitesteket kezdünk el lyukakon át lődözni, azok is a gravitáció miatt ugyanígy ilyen mintát vesznek fel felfogó felületen, vagyis az égitest is hullám meg anyag, pedig csak anyag, a gravitáció miatt kezdenek el hullámként viselkedni.”
Végre megint valaki, aki mindenféle fizikai ismeret nélkül megmondja a tutit. Nyilván közvetlenül a főnöktől szerezte az információit. Gondolom elvárja, hogy a fizikusok leesett állal visszaadják a diplomájukat, és elfogadván nézeteit, kórusban kiáltsák: „A részecske nem hullám. A tér a hullám.”
Csak várja nyugodtan.
A vezérhullám-elméletet egyébként ismerjük, és azt is tudjuk, miért nem működik.
Ui: a hejesírása reformlyával addig is foglalkozhatna.
dgy
Élmény volt az előadás. Köszönöm szépen!
Köszi az előadást, nagyon érdekes volt !
Le a kalappal,eszméletlen jó előadás volt!
Szuper volt!
Köszönöm!
Szuper volt köszönjük! Na látjátok ezért kell megbecsülni a tanárainkat.
Így igaz, megfelelő tanárnak kijár a megfelelő megbecsülés. Élmény volt őt látni, hallgatni.
Szolgálati közlemény:
LJ írta, már sokadszor:
"Azért nem tudják a fizikusok,hogy mi is történik,mert a hazugságot nem lehet megmagyarázni,fizikával sem.Ez egy mese,álom világ.Ahhoz hogy legyen háttérsugárzás,kellett lennie " ősrobbanásnak ".Tudnál erre bizonyítékot mutatni,vagy a háttérsugárzásra?Én már sok fizikust kérdeztem,válasz nem jött sehonnan."
Már nagyon unom, hogy LJ csak sértegetéseket tud posztolni, ostoba fejével nem képes elolvasni egyetlen könyvet sem, amelyben a kérdéseire adott válaszokat megtalálhatná. Legutóbb másfél órája adtam konkrét választ a hasonló vádaskodására. De ő nem olvas, csak ír. És hazugsággal vádolja az összes fizikust.
Ez a fórum nem erre való, menjen az UFO-magazin weblapjára. Hasonló jellegű fröcsögéseit további kommentár nélkül fogom törölni.
dgy
moderátor
Az első ábra szerint Max Planck 109 évig élt, de ez legyen a legnagyobb baj. Nagyon élveztem, köszönöm az előadást.
Egen, 1858-1947.
Nagyon jó volt, köszönet érte!
Kedves Gábor! Csatlakozva az előttem szólókhoz, nagyon érdekes és nagyon jó előadás! Már sok előadást meghallgattam ugyanebben a témában, olvastam róla a neten, és olvastam róla könyvet is. Ahogyan az előadásában is jelezte, rejtélyként adták elő a kétrés kísérlet eredményeit, és valóban, mint laikusnak, az jött le, hogy nem tudják a fizikusok, hogy mi is történik.
Nem értek a fizikához, de érdekel, és arra gondoltam, hogy talán azért nem interferálnak az elektronok és fotonok, amikor megfigyelik őket, mert mi beleavatkozunk a rendszerbe. Örömmel hallottam, hogy Ön is ezt mondta az előadásában! 😃
Én természetesen nem tudtam volna megmagyarázni, hogy miért, de Ön ezt is elmagyarázta az előadásban, aminek nagyon örülök.
Különösen tetszett az előadás egyszerűsége, az egyenletek sem tűntek bonyolultnak így elmagyarázva. Mindez lazasággal és humorral fűszerezve, amit csak olyan előadó tud hozzáadni, aki igazán ért a bemutatott témához.
Nagyon tetszett a végén a Mátrix párhuzam! 😃 Lelkesedése magával ragadó, megmutatja, hogy a fizika igenis érdekes, meglepő, és érthető!
Köszönöm!!
Köszönöm, örülök, hogy tetszett!
A felvetésre:
Az előadásban ezt nem volt idő hangsúlyozni, de igazából nem arról van szó, hogy "belenyúlunk a rendszerbe". Ilyen is van, ezt hívják zajnak, de a dekoherenciánál igazából pont az ellenkezője történik: a rendszer "nyúl bele" a környezetbe.
A kettő között a különbség abban van, hogy merre megy az információ. A zajnál az számít, hogy a környezeti molekulák hogyan lökdösik, mekkora impulzust adnak át, ez már klasszikusan is létezik, közismert példája a Brown mozgás, amikor egy porszemcse mozgása nem megjósolható a környezetből jövő véletlenszerű erőhatások miatt, ez olyan információ, ami a környezetből jön.
A dekoherenciánál a környezet állapota összefonódik a rendszerével, mégpedig a rendszer állapotától függően, azaz itt az információ a rendszerből megy a környezetbe, és ez teljes egészében nem klasszikus, ugyanis klasszikus mechanikában nem létezik összefonódás, az teljes egészében kvantumos jelenség. Persze az előadásban leírt mechanizmusban is ütközések szerepelnek, de nem az a lényeg, amit az ütköző részecske ad át a makroszkopikus testnek (ez az impulzusátadás nagyon sokszor elhanyagolhatóan kicsi), hanem a fordítottja, hogy az ütköző részecske állapota függni fog a makroszkopikus test helyzetétől, úgymond ezt az információt magával viszi.
@@gbrtakacs Köszönöm a részletes választ, többször is végighallgattam az előadását, illetve elolvastam a választ, mert úgy tűnt, hogy nem mégsem értettem meg az előadás második felét rendesen, az összefonódás részt. Most végre úgy tűnik, hogy közelebb jutottam hozzá.
Einstein relativitáselméletéhez tudnám hasonlítani az előadásban elénk tárt jelenségeket, ahol Einstein a fény tulajdonságaira (a fénysebesség állandóságára) alapozva gondolatkísérletekkel olyan jelenségeket tudott megmutatni, amelyeket nem veszünk észre a hétköznapok során, pedig ott vannak! :) De csak óriási tömegek esetében tudjuk kimutatni, (pl. fényelhajlás megfigyelése az 1919-es napfogyatkozás során), míg a kvantumos jelenségek csak pici részecskék esetében megfigyelhetők, a hétköznapok során szintén nem.
Még lenne kérdésem (elnézést, ha túl naívak):
Kvantum összefonódás hogyan jön létre a kvantumvilágban, pl. két elektron vagy két foton között? Összeütköznek, vagy együtt keletkeznek valahogyan?
A vizsgálatok során, amikor két összefonódott fotont vagy elektront egymástól távol figyeltek meg, (pl. 150 km-re), honnan tudták, hogy egymás összefonódott párját vizsgálták meg? Honnan tudták, hogy össze vannak fonódva?
Az mennyiben igaz, hogy az Einsteini nagy tömegű világot leíró fizika és a kvantumfizika nem összeegyeztethető? Több helyen azt hangoztatták, hogy hol az egyiket, hol a másikat lehet alkalmazni, de együtt nem, és szükség van egy egységes "mindent leíró" fizika létrehozására? Például a fekete lyukak működését nem tudják leírni, mert mindkét fizikát magában foglalja, óriási tömeg nagyon kicsi méretre összepréselve...
És még egy kérdés: ha a fekete lyukak gravitációja olyan nagy, hogy még a fotonokat sem engedi kiszökni, akkor a fekete lyuk belseje fényes, csak kívülről látjuk sötétnek?
@@dragonian7833 elnézést, hogy "beleszólok": állítólag annak is van elméleti lehetősége, hogy az egész univerzum, amiben leledzünk, egy gigantikus fekete lyuk belseje...
Minél kisebb egy fekete lyuk, annál nagyobb az adott térfogatra jutó energia-sűrűség, tehát veszélyesebb, mert "szétszedi", ami túljut az esemény horizonton.
De épp csak érintőleg hallottam ezekről, tehát ne vegye készpénznek
@@dragonian7833
- Köszönöm a részletes választ, többször is végighallgattam az előadását, illetve elolvastam a választ, mert úgy tűnt, hogy nem mégsem értettem meg az előadás második felét rendesen, az összefonódás részt.
Nyilván ez részben az én hibám is, pont azért is olvasom a kommenteket, hogy legközelebb ezek figyelembevételével jobban el tudjam mondani.
- Kvantum összefonódás hogyan jön létre a kvantumvilágban, pl. két elektron vagy két foton között? Összeütköznek, vagy együtt keletkeznek valahogyan?
Pontosan így történik: összefonódás kölcsönhatással jön létre, ilyen az ütközés vagy együtt keletkezés is.
- A vizsgálatok során, amikor két összefonódott fotont vagy elektront egymástól távol figyeltek meg, (pl. 150 km-re), honnan tudták, hogy egymás összefonódott párját vizsgálták meg? Honnan tudták, hogy össze vannak fonódva?
A kísérletekben a párokat maguk állították elő, így pontosan tudták, hogy azokat kapják el, illetve az állapotukat is tudták.
- Az mennyiben igaz, hogy az Einsteini nagy tömegű világot leíró fizika és a kvantumfizika nem összeegyeztethető? Több helyen azt hangoztatták, hogy hol az egyiket, hol a másikat lehet alkalmazni, de együtt nem, és szükség van egy egységes "mindent leíró" fizika létrehozására?
Az általános relativitáselmélet a gravitációt görbült téridővel írja le, a matematikai modell egyik fontos eleme, hogy a téridő kis léptékben sík (egyre kisebb léptékben egyre inkább, gondoljunk a földfelszín görbületére példaként). A kvantumelmélet szerint még az “üres térben” (vákuum) is kvantum fluktuációk vannak jelen, és egyre kisebb méretekben ezek egyre nagyobbak lesznek. A két elméleti keret nem összeegyeztethető kb. 10^(-33) cm skálán (ez a Planck hossz).
Ugyanakkor ettől a tartománytól távol van jól működő elméletünk, amit Frank Wilczek Nobel díjas fizikus a “core theory”-nak nevezett el (ld. Sean Carroll leírását erről itt: www.preposterousuniverse.com/blog/2013/01/04/the-world-of-everyday-experience-in-one-equation/).
- Például a fekete lyukak működését nem tudják leírni, mert mindkét fizikát magában foglalja, óriási tömeg nagyon kicsi méretre összepréselve... És még egy kérdés: ha a fekete lyukak gravitációja olyan nagy, hogy még a fotonokat sem engedi kiszökni, akkor a fekete lyuk belseje fényes, csak kívülről látjuk sötétnek?
Meglepően fog hangzani, de az áltrel szerint a fekete lyuk belsejében nincs semmi. Pontosabban: a fekete lyukat létrehozó, összeroppant anyag már nincs ott. A fekete lyuk maga a “meggörbült” téridő. Ezért nem is fényes belül.
A legegyszerűbb, nem forgó fekete lyuk esetében a szingularitás nem is egy hely, hanem a jövő - a belső tartományban az idő maga ér véget a szingularitásban. Bármi kerül a belsejébe (maga az őt összeroppanással létrehozó anyag is) véges idő alatt belemegy a szingularitásba, pont úgy nem tudja elkerülni, ahogy mi sem tudunk elugrani a holnap elől.
A fekete lyuknak ugyanakkor nincs felszíne a szokásos értelemben, mint pl. egy bolygónak - az eseményhorizonton nincs semmi, az egyszerűen a “point of no return”, amin áthaladó dolgok már nem juthatnak ki többé.
A szingularitás maga már nem írható le a jelenlegi elméleteinkkel, ott szükségesnek látszik a kvantumelmélet és a gravitáció egyesítése, ez lenne a kvantumgravitáció, aminek megalkotása jelenleg az elméleti fizika egyik nagy célja. Ez nem csak a fekete lyuk úgymond ezoterikus problémája miatt érdekes, enélkül egy csomó más fizikai kérdést sem lehet tisztázni. Ezek ugyan a hétköznapi világunkat közvetlenül nem befolyásolják (annak a leírására ott van a “core theory”), de világos módon vannak elvarratlan szálak, amiket szeretnénk felfejteni.
@@gbrtakacs Véleményem szerint az előadás nagyon jó, az előadás második részében nekem kalandozott el a figyelmem első alkalommal, mert még az első részen (kétrés kísérlet) gondolkoztam. Nekünk laikusoknak ez nagyon nehéz téma, hiszen egy olyan világba csöppenünk, ami teljesen más, mint a hétköznapok tapasztalatai. De nagy öröm, ha profi szakértőktől, fizikusoktól hallhatunk olyan előadásokat, magyarázatokat, amelyek számunkra is érthetővé teszik ezt a hihetetlenül érdekes témát.
Köszönöm az újabb válaszokat, különösen a fekete lyukra vonatkozóan. Csillagászati szempontból már sokat olvastam, hallottam róla, de fizikai szemszögből nem nagyon. Meglepődtem a válaszon, hogy nincs benne semmi, csak a felcsavarodott téridő. De belegondolva, hogy Einstein téridő-elmélete szerint a sebesség és az időmúlás üteme fordítottan arányos, vagyis pl. nagyobb sebesség esetén az idő lassabban telik, akkor a fénysebességnél az időnek meg kell állnia. Ha a fekete lyuk fogva tartja még a fényt is, akkor az időnek tényleg meg kell állnia benne. A szingularitást sok helyen megemlítik, de számomra most Ön világított rá a lényegére. Persze az, hogy a fekete lyuk belsejében a szingularitás nem hely, hanem a jövő, tényleg kicsavarja az agyamat. :)
Kíváncsi lennék a sötét anyaggal kapcsolatos véleményére is, persze csak ha nem teher ennyi kérdésre válaszolni. A személyes véleményem, (mindenféle fizikai tanulmányok nélkül), hogy a sötét anyag nem létezik. Hogyan nyilvánulhat meg valami csak a gravitáción keresztül, és semmi más módon nem érzékelhető?! Úgy tudom, hogy egy galaxis megfigyelése kapcsán merült fel a gondolat a sötét anyag létezésére vonatkozóan, mert a galaxis külső része túl nagy sebességgel forgott ahhoz képest, hogy mennyi anyag van benne. De azt honnan tudják, hogy mennyi anyag van egy galaxisban? Nem lehet, hogy sok olyan láthatatlan tömeg van jelen, amit "közönséges anyagként" ott van, csak mi nem látjuk? Például fekete lyukak sokasága. Persze tudom, nem csak egy mérés alapján vonták le a sötét anyag létezésére vonatkozó következtetést, hanem vizsgálták többek között a fekete lyukak által kibocsátott gammasugárzás mennyiségét is, és ez kevésnek bizonyult. De például a közepes vagy kisebb méretű fekete lyukak viselkedéséről nincsenek még pontos adatok. Nem lehet, hogy sokkal több kisebb méretű fekete lyuk lehet a galaxisokban, mint azt jelenleg gondolják a csillagászok? Így előkerülne a hiányzó tömeg.
És ha már újra fekete lyukak, még azokkal kapcsolatban is maradtak kérdéseim: hogyan kell értelmezni a fekete lyukak méretét és tömegét? Persze nyilván, ha több anyag hullott bele, akkor "nagyobb tömegű", de ha a belsejében "csak" felcsavarodott téridő van, akkor ez hogyan értelmezhető? Vagy az eseményhorizont átmérője változik? Több anyag behullása nagyobb eseményhorizontot eredményez? Vagy ezek a kérdések is csak akkor válaszolhatók majd meg, ha a kvantumelmélet és a gravitáció egyesítése egyszer megvalósul?
Köszönöm, ha még van türelme válaszolni. :)
Nagyon jó előadás. Köszönöm szépen!
Örülök, hogy tetszett!
@@gbrtakacs Tudomásom szerint az eredeti EPR két részecske ütközéséről szólt. Feynman integrálokkal nagyon bizarr. Mert ott nem a végén nézik meg a spin állapotot, hanem közben van a rendszernek egy időfejlődése.
"Azok, akiket nem sokkol, amikor először találkoznak a kvantummechanikával, valószínűleg nem értették meg." - Niels Bohr
Első látásra valószínűleg még a saját anyja is sokkoló egy újszülöttnek. 🥴😊
És Niels Bohrt a híres atom-modell megallkotása előtt vagy után sokkolta? Talán nme közömbös tudnunk.
@@sandorvoros4267
Ha nemcsak írna (mindenféle kommenteket fűhöz és fához), hanem olvasna is, tudhatná, hogy Niels Bohr „a híres atommodellt” 1913-ban vezette be, a kvantummechanika pedig csak 1923-29 között született. A Bohr-modell nem is tartozik a szorosan vett kvantumelmélethez.
Niels Bohr egyébként rendkívül sok alapvető koncepcióval járult hozzá az „igazi” kvantumelmélet kibontakozásához.
dgy
Nagyon tetszett az előadás!
Csak egyetlen egy hibát találtam benne és nem Max P. életkorára gondolok.
Élvezet volt hallgatni a professzor urat.
Kemény... én MSc-t végeztem fizikából, de csak most értettem meg a kvantummechanikát. Azt hiszem, ez sok mindent elárul.
Ebben nincs semmi különös, én is folyamatosan újra és újra át kell gondoljam :)
Nagyon jó előadás! Egy elírás van benne, Planck 1858-ban született és 1947-ben halt meg.
Ez jó volt nagyon. :) köszönöm
Nagyon érdekes előadás.
Nagyon tetszik az előadás! Nem lévén fizikus, valamit tényleg kezdek "kapisgálni" a kvantumfizikából.
Csak egyetlen apróság zavar (nem csak a tisztelt Takács Gábor tanár úr esetében - megköszönve a "segítségét"), hogy vannak francia fizikusok is, akiknek a nevét a francia szabályok szerint kell(ene) mondani, pl. de Broglie (ejtsd: dö Brogli!).
Igen, hát ez egy olyan dolog, ami csak akkor jön össze, ha nagyon odafigyelek rá :(
A focis hasonlathoz hozzátenném, hogy azért abban sincs mindig konszenzus, pedig ugyanazt az infót kapják. Mert egyesek szerint bent volt, mások szerint meg nem :D Egyébként csúcsszuper előadás, minden perce élvezetes és hasznos :)
Nagyon tetszett az előadás! Keresem Takács Gábor több előadását is! Vannak még? :)
Takács Gábor 2009-ben tartott Atomcsill-előadást a Casimir-effektusról.
Az Atomcsill weblapján (atomcsill.elte.hu) előadók és tudományterületek szerint is kereshet korábbi előadásaink között.
dgy
Örülök, hogy tetszett. Van még itt egy: ua-cam.com/video/RnxluRBouJU/v-deo.html
Ezt a BME "Kutatók éjszakája" 2018-as programjában tartottam. A címe: "Az anyag építőkövei, avagy receptkönyv egy világegyetemhez".
Érdekes előadás volt. A fizikusokhoz lenne egy kérdésem: amikor az elektron vagy foton áthalad a két résen hullámként, aztán beleütközik az ernyőbe, ott egy pontban lép kölcsönhatásba, azaz egy atomban adja le az energiáját vagy a töltését. Ez - ha jól tudom - abból látható, hogy ha egyesével lövik át az elektronokat a réseken, akkor is kialakul az interferenciakép, mégpedig úgy, hogy egyesével hol itt-hol ott csapódik be a részecske a felületen, aztán sok részecske után láthatóvá válik az interferenciaképnek megfelelő eloszlás. A kérdés pedig az, hogy egy konkrét részecske becsapódásának helye az ernyőn valódi véletlen (az interferenciakép eloszlása szerint), tehát a becsapódás pillanatában jön létre az az információ, amely a becsapódás koordinátáit leírja, vagy a részecske hullámtermészetéből adódóan a hullám aktuális fázisa (fázisszöge) determinálja, tehát visszavezethető a részecske valamely korábbi állapotára? Utóbbi esetben mondjuk a résen való szóródáskor keletkezik ez az információ, vagy a részecske kilövésének pillanatában, vagy még korábban, talán már az ősrobbanáskor keletkezett az összes részecskére vonatkozóan?
Egyszerűbben a kérdés lényege: van valódi véletlen és egy ilyen kísérletben pont ez látható, vagy van valódi véletlen és máshol kell keresni, vagy nincs is véletlen?
Nem egyszerű kérdés, hiába látszik annak :) Már klasszikusan sem egyszerű a véletlen szerepe. Például egy klasszikus ideális gázban elvileg minden molekula mozgása determinisztikus lenne, de mégis értelmes véletlen változóként gondolni a sebességükre (Maxwell-féle sebességeloszlás).
Aztán ha már véletlen, akkor ott van a valószínűség kérdése. Mit jelent a valószínűség számszerű értéke? Ez már klasszikusan sem olyan egyszerű, ld. itt: wikipedia.org/wiki/Probability_interpretations
Ezért talán nem meglepő, hogy kvantumosan is több lehetőség van:
- A hullámfüggvény nem más, mint egy eszköz arra, hogy a megfigyeléseinkben a kimenetelek relatív gyakoriságát kiszámoljuk. Ezen alapulnak az ún. statisztikus értelmezések.
- A hullámfüggvény nem a rendszert jellemzi, hanem a mi tudásunkat az állapotáról. Ezért pl. a hullámfüggvény redukciója (ld. becsapódás pillanata) azért történik meg számunkra pillanatszerűen, mert a tudásunkat frissítjük abban a pillanatban. Ez egy szubjektivista értelmezés, itt az a lényeg, hogy a rendszer állapotáról rendelkezünk korlátozott infóval. Ilyen értelmezés a kvantum bayesianizmus (QBism).
- A hullámfüggvény objektív és determinisztikusan fejlődik. A dekoherencia révén létrejött elágazó hullámfüggvénynek viszont sok "ága" van, nem tudjuk, melyiken vagyunk rajta. Ez a "self-locating uncertainty" is szubjektivista, de nem a rendszer állapotára, hanem a megfigyelő saját "relatív" helyzetére van korlátozott infó. Ez az Everett-féle relatív állapot értelmezésekhez vezet, ezek között van a sokak által ismert sokvilág-értelmezés is (de nem csak az!).
Az én "praktikus fizikus" hozzáállásom az, hogy valami véletlenszerű, ha értelmes véletlen változóként modellezni. Vagyis nem feltétlenül lehet azt mondani, hogy a véletlen "valódi" abban az értelemben, hogy úgymond a valóság "része" lenne. Ugyanakkor mivel a kvantummechanika összekötéséből a tapasztalattal nem lehet kiküszöbölni a véletlent, így a kvantumvilág alapvető eleme a véletlen.
Mondhatjuk úgy is, ha a világ kvantumos, akkor van valódi véletlen.
Beírtam a teljes hozzászólásodat a GPT3 AI-nek, aki a köv választ adta: "Ez egy nagyon érdekes és összetett kérdés, amelyre nem létezik egyértelmű válasz. Az ilyen kísérletek során valóban látható, hogy egyes részecskék becsapódása a felületen véletlenszerűnek tűnik, azaz az interferenciakép alapján nem lehet előre megjósolni, hol ütnek be a részecskék.
Azonban a kvantummechanika elmélete szerint a részecskék nem csak részecskeként, hanem hullámként is viselkednek, és a részecske hullámtermészetének van egy fázisszöge, amely hatással van a részecske mozgására és viselkedésére. Ez azt jelenti, hogy bár a részecske becsapódása a felületen véletlenszerűnek tűnik, az valójában a részecske hullámfunkciójának és fázisának egy adott pillanatbeli állapotából adódik.
Ez az állapot azonban nem csak a résen való szóródáskor keletkezik, hanem a részecske kilövésének pillanatában, és akár még korábban is, a részecske előző állapotában. Az ősrobbanás idejére visszavezetni az információkat azonban már nem lehetséges, mivel a kvantummechanika elmélete csak az időben korlátozott távolságon belüli hatásokra vonatkozik.
Összességében tehát a kvantummechanikai kísérletek során látható véletlenszerű viselkedés mögött valójában egy összetett matematikai és fizikai folyamat áll, amelynek eredményeként a részecskék bizonyos módon viselkednek. A véletlenszerűség tehát nem a valóság véletlen volta, hanem a rendszer összetettsége miatt nehéz előre megjósolni a részecskék viselkedését."
@@Szita7 Ezért nem a mesterséges intelligenciákat kell tudományos kérdésekről kérdezgetni, hanem a valódiakat. Az utóbbi időben sok esetet publikáltak, amikor az AI bődületes marhaságokat hordott össze (nyilván nem a kisujjából szopva, hanem olvasmányai alapján). Most ezekhez az esetekhez hozzátehetünk még egyet. :(
Egyébként a "function" magyar fordítása nem "funkció", hanem "függvény", így hullámfunkció nincs (legfeljebb a Palatinus strandon, a hullámmedencében), a kvantummechanikában hullámfüggvény szerepel. Ezt egy beszélgető robotnak - ha már a szöveg tartalmához nem ért - minimum tudnia illene.
dgy
piszok jó előadás volt. sok hasznos egyszerű gondolattal
A thumbnail alapján azt hittem, az előadás témája "Vissza a jövőbe".
Kedves Gábor! Douglas Adams eredeti szakmája: Fizikus, utána lett író. (56.perc környéke). Egyébként szuper jó volt az előadás.
Kedves Szabolcs!
Én úgy tudom, hogy ugyan gyerekkorában magfizikus akart lenni, formális képzése irodalomból volt. Most megnéztem, 15 évesen még nem tudta, hogy tudós vagy művész lesz, de aztán valami nagyon rosszul sikerült kémiából, és akkor ez eldőlt. 19 évesen angol szakra iratkozott be Cambridge-ben, erre jól emlékeztem. Az biztos, hogy nagyon érdekelte a tudomány, de azért az egy dolog, egy másik dolog ezt ennyire mélyen megérteni.
@@gbrtakacs Köszönöm a pontosítást. Minden esetre regényei szenzációsak. Az Ön előadása nagyon élvezhető és alapos volt, szerettem gimiben a fizikát, de végül programozó lettem, hallgattam kvantumfizikát és nem-determinisztikus rendszerekről tárgyakat, de az Ön összefoglalója, prezentációja nagyon szemléletes és közvetlen. Köszönök mindent.
Tisztelt tanár úr !
Szeretném megköszönni szerintem többiek nevében is, hogy ránk szánva idejét figyelemmel kíséri a megjegyzéseket és rendszeresen válaszol laikus kérdéseinkre !
Két kérdést szeretnék feltenni, a témához kapcsolódva és egy attól független engem már több ideje foglalkoztató témában:
Az egyik, hogy elktromágneses hullámot dekoherálhat-e elektromágneses hullám? Tehát foton kölcsönhatásba léphet-e fotonnal?
A másik hogy létezik a foton frekvenciájának elméleti alsó és felső határa?
Felső határ a gyakorlatban nyilván az létrehozó folyamatok megléte korlátozza, de elméletileg akár mekkora lehetne vagy szétbomlana bizonyos nagység felett?
Alsó határ esetén pl. ha nagyon lassan szinuszosan mozgatok egy töltött testet, és így elektromágneses hullámokat keltek beszélhetünk akármilyen kis energiájú fotonokról amelyek elindulnak.
Vagy van különbség az energia átmenettel létrejött ill. töltés mozgásból létrejött elektromágneses hullámok között?
A rádió tartományban létezik foton?
Elnézést az ismétlésekért, de szerettem volna a kérdést egyértelműsíteni.
Köszönöm megtisztelő válaszát és várom további előadásait !
R. Zoltán
A kvantumelektrodinamika szerint a fotonok szóródnak egymáson, azonban ez az effektus igen kicsi, rendkívül gyenge az így adódó dekoherencia. Ami érdekes, hogy kozmikus méretekben a foton-foton szórás miatt a kozmoszt betöltő sugárzási háttér egyfajta ködként működik az extrém nagyenergiás fotonok számára. Ld. még wikipedia.org/wiki/Two-photon_physics
Az elektromágneses teret a környezetben lévő töltött részecskék, polarizálható anyagi testek dekoherálják. Ez azonban nem teljes - a makroszkopikus, klasszikusan viselkedő mezők mellett maradnak fotonok is a végén, ún. kvantum halo. Ez egy elég komplex effektus, Anglin és Zurek írták le 1996-ban.
A fotonok frekvenciájának nincs ismert alsó és felső határa. A rádiótartományban is létezik foton.
Az atomi átmenetekkel létrejött hullám ugyanaz, mint amit a töltések mozgása kelt. Igazából a két jelenség is ugyanaz, ugyanabból a kölcsönhatási tagból ered az elektromágneses tér és a töltések/áramok között, csak amit szerintem a "töltések mozgásán" ért , az egy olyan folyamat, amikor a forrás lényegében klasszikus, míg az atomi átmenet esetén a mozgó töltést kvantumosan kell leírni.
@@gbrtakacs Köszönöm !
Hálás köszönet, hogy megfordít minket a lovon, amelyen fordítva ülünk (az életünkben még sok ilyen ló van). S külön elismerés az utolsó kockákért is, az idézetért, amelyet az a Dougles Adams írt nekünk, akitől megtudtuk azt is, hogyha kilencet megszorozunk hattal, akkor eredményül negyvenkettőt kapunk. Azt persze már ránk bízta, hogy megtudjuk, ez miért is 13-as számrendszerben igaz.
Szerkesztői közlemény:
Kabodi Pal rendkívül sok hozzászólással örvendeztetett meg bennünket. Ezekből csak egy igen fontos és igaz véleményt idézek:
"Nem értem..."
Valóban. Nem érti. És nem is akarja megérteni. Különben esetleg vette volna a fáradságot, és végighallgatja az előadást, amelyben sok kérdésére választ kapott volna. De nem ezt tette, hanem kiragadott mondatokba kötött bele, az unásig ismert , mindenkinél mindent jobban tudó, és ezt kinyilatkoztató "kívül- és felülálló" pozíciójából.
Mindent jobban tudókkal remekül el vagyunk látva, így a továbbiakban nem pazaroljuk elektronjainkat arra, hogy KP értetlenkedéseit közzétegyük.
Még két apróság:
KP: "Miért zavarja meg az előadását matematikai képletekkel?"
Majd ha a kvantumelmélet tudományában elért érdemeire tekintettel egyszer önt kérjük fel előadás tartására, akkor majd ön dönti el, hogy hány matematikai képlettel dúsítja előadását. Mivel azonban egyelőre nem ön az előadó (és hozzászólásai alapján úgy érzem, hogy a következő néhány évszázad folyamán nem is lesz), ezért ez a kérdés nem az ön, hanem a mindenkori előadó kompetenciájába tartozik.
Ugyancsak KP a kvantumelméletről:
"Van-e valami bizonyíték ezekre az elméletekre vagy még mindig csak az álmodozók világa?"
Javaslom, hogy véleményét ezentúl postai levélben közölje az illetékes fórumokkal, semmiképpen se használja erre a célra a kvantumelmélet eredményei alapján megtervezett és megépített számítógépet, mobiltelefont és az internetet.
dgy
moderátor
Ugy erzem segitene ha szigoruan szetvallasztanank azt amikor a tortenesrol beszelunk attol amikor a tortenes eszleleserol beszelunk...
A perdület megmaradás (felgyorsuló korcsolyázó) esetére egy egyszerű magyarázat: ha a rendszert úgy egyszerűsítjük, hogy a forgástengely körül egy tömegpont kering és tangenciális irányban értelemszerűen nem hat rá erő, akkor annak a pontnak a kerületi sebességének állandónak kell lenni (a=F/m). Innen egyszerű geometriai megfontolásból adódik, hogyha a kerületi sebesség állandó miközben a sugarat csökkentjük, akkor a szögsebességnek arányosan nőnie kell.
Ennyire nem egyszerű. Mint Dávid Gyula lentebb egy válaszában rámutatott, a perdület megmaradása nem vezethető le a lendület megmaradásából.
Egy tömegpontból kiindulva nem lehet levezetni a perdületmegmaradás törvényét, mert a kiterjedt testek sok egymással kölcsönható részből állnak, tudni kell valamit ezekről a kölcsönhatásokról hozzá. Amikor a szokásos levezetést végezzük pontrendszerre, akkor feltesszük, hogy a belső erők centrálisak.
Gyula ezt korábbi válaszában általánosabban is megfogalmazta, ami minden olyan fizikai elméletben érvényes, amit hatáselvvel lehet megfogalmazni. Emmy Noether, német matematikus tétele alapján ismert, hogy a lendület megmaradás a térbeli eltolás invarianciához kötödik (azaz az alapvető fizikai törvények nem függnek a vonatkoztatási rendszer kiindulópontjának megválasztásától), míg a perdület megmaradás a térbeli forgatásokhoz (azaz az alapvető fizikai törvények nem függnek a vonatkoztatási rendszer térbeli orientációjától). Itt látható, hogy két különböző dologról van szó, és elvileg lehetséges, hogy a lendület megmarad, a perdület pedig nem.
A korcsolyázó már eleve +/- a tömegközép-pontja "körül" pereg, vagy nem? A körül szó szerintem itt eleve félrevezető:
Sajna, nem korcsolyázok, de Tai chi gyakorlataimból kiindulva és a piruettezők (vagy dervisek) mozdulatait szemlélve úgy tűnik, hogy megdolgoznak azért, hogy testük egyes részei a lehető legjobban együttműködjenek a virtuális középpel.
Tai chi-n egyenesen ajánlott úgy mozogni, mintha az egész lényünk egy has-tájéki központba sűrűsödne...
Fordulni és forogni az két különböző mozgásforma, vagy nem?
A merev testek mozgását szétválaszthatjuk a tömegközéppont haladó mozgására és a tömegközéppont körüli forgásra. de ez csak kényelmi, matematikai szempontú szétválasztás, a valóságban nincs ilyen éles elkülönülés. A bolygók haladnak a pályájukon, és közben forognak. Ha a korcsolyázó megáll, és helyben pörög, akkor a haladó mozgás hiányzik. De ez csak egy speciális eset.
A tajcsit és egyéb sportokat kísérő, pszichológiai motivációt szolgáló szövegeket nem szabad összekeverni a fizikával. A tajcsi-sportoló "lényét" képzeletben összesűrítheti egy hastáji vagy akár lágyéktáji központba, ez egy fizikai testtel nem fordulhat elő.
A "fordulás" és a "forgás" fogalmát a köznyelv megkülönbözteti (az előbbin egyszeri, mozzanatos eseményt, az utóbbin adott tengely körüli, állandó szögsebességű, folyamatos forgást értünk). Ez a megkülönböztetés a fizikában nem létezik, le tudjuk írni a tetszőlegesen változó forgó jellegű mozgásokat, amiknek csak igen speciális esete az egyenletes forgómozgás.
dgy
Köszönöm szépen.
Szerintem az igazi kérdés az, hogy a kvantummechanika ért-e engem.
Ha jól értettem Sabine Hossenfelder egyik videóját, akkor a QM saját magát sem érti... 🥴😔😊
Ez szenzációsan jó.
Kíváncsian várom. 😏
A "meg nem értés" onnan ered, hogy az emberiség egy kvantumos világot a speciális esetén (klasszikus fizika) keresztül ismert meg, ezért gondoljuk sokan, hogy a kvantummechanika a klasszikus fizikai világ speciális része, pedig igazából a kvantumvilág az általános, csak van egy olyan speciális része, amit a newtoni fizika által is le lehet írni.
A klasszikus objektumok alapján alakult a fogalomrendszerünk, a szuper csodás, hogy a matematika, ami a fogalomrendszerünkön alapul, túl tud nőni rajta, (mondjuk, a valóságon már a "végtelen" fogalma is túlnőtt) - s az elméleti fizikát hordozva (tehát a kijött matematikai modell jól írja le a kísérleti eredményeket) a teljes világ lezajlását ki képes adni, de ELÉRHETETLENÜL... (a teljes világ, ami lehet akár véges is, az ősrobbanás kezdő paramétereivel, amelynek nyilvánvalóan csak kisebb részhalmaza egy akármilyen számítási kapacitás). Számomra ez csodás megjósolhatatlanság, és itt a lehetőség, hogy levessük magunkról a háborút, és kihasználjuk az emberiség számára a (fogalmaink által valamennyire jósolható) hátralévő időt, a jövőnket...
Olyan világunk van, amiben klassz focimeccs is lehet!🤩😘😗☺😚😙🥲😋😛
A fotonok másképp viselkednek, ha megfigyeljük és másképp, ha nem. De honnan tudjuk hogyan viselkednek ha éppen nem is figyeljük meg őket?
Pont ez az, hogy valójában nem viselkednek másképp. A megfigyeléstől sem, ezt magyarázom a kétréses kísérletnél. Teljesen mindegy, hogy valaki "kiolvassa"-e a detektort vagy sem. A levegőmokelulák által elvitt infót sem olvassa ki senki.
Hogy honnan tudjuk, mit csinálnak, ha nem nézünk oda: modellt csinálunk és megnézzük, egyezik-e azzal, amit látunk. Amikor az elektron a katódsugárcsőben interferál, az elektronágyú elhagyása és az ernyőbe való becsapódás között senki sem "nézi". Mégis rájöttünk, hogyan írjuk le közben (hullámfüggvénnyel), mégpedig az ernyőn kialakult képből.
Tisztelt Tanár Úr! Néhány kérdésem lenne:
24:08 Az E-P-R kísérletnél biztos, hogy KÉT különböző elektront indítanak? Úgy tudom, hogy az interferencia-kísérleteknél (pl. Michelson-Morley) EGY nyalábot választanak szét a koherencia-feltétel miatt, és aztán ezeket újra egymással összehozva lesz interferencia. Itt, ha jól értem, az a meglepő az E-P-R kísérletben, hogy bár nem tudjuk a becsapódó elektron spínjét (pl. Alice-nál) megjósolni, de a másik észlelőnek (Bob-nál) biztos, hogy ellentétes lesz ehhez képest. Nem lehet az, hogy ez azért természetes, mert ELEVE nem két különböző elektron indult, hanem CSAK egy elektron-felhő lett valahogy szétválasztva? Mintha egy Jin-Jang lenne egy elektron? És akkor már minden érthető? Hiszen, ha jól tudom, az elektron eleve két kvarkból építhető fel.
38:00 körül a focilabda levegőnek ütközve dekoherenssé válik. És ha tömör biliárdgolyó repülne vákuumban, az nem válna dekoherenssé? Mert akkor nincsenek a golyónak oda-vissza csapodó levegő-részecskék, amelyek leviszik a kontrasztot...
Az EPR kísérletben a lényeg két összefonódott részecske indítása. A valóságos kísérletek ezt tipikusan fotonokkal csinálják, a gondolatkísérletet elektronnal mondtam el. ez teljesen mindegy. Az elektron mai tudásunk szerint elemi, nincsenek összetevői. A kvarkok eleve csak erősen kölcsönható részecskéket építenek fel (ún. hadronok), az elektron lepton, erős kölcsönhatásban nem vesz részt.
A másik kérdésre először tisztázni kellene, hogy mit jelent a vákuum? Még a legjobb laboratóriumi vákuumban is jelen van annyi molekula, hogy a biliárdgolyó dekoherencia ideje 10^(-20) másodpercnél gyorsabb. (Itt egyébként fontos, hogy milyen távolság felbontást kérdezünk, ezt most 10 mikrométeres felbontásnál becsültem és nem számoltam ki direktben, hanem létező számítási eredményekből gyorsan becsültem átskálázással, és nagy ráhagyással). De még ha a világ legjobb vákuumát vennénk is, ahol csak a kozmikus háttérsugárzás van jelen, akkor is nanoszekundumnál (10^(-9) másodperc) gyorsabban szétesnének az ilyen szuperpozíciók.
Ha szuperideális vákuumot vennénk ("üres teret", amit csak elképzelni tudunk, megvalósítani nem), akkor a következő gond az lenne, hogyan kerül be oda a biliárdgolyó? Valahogy meg kell fogni, oda be kell tenni. Ez azt jelent, hogy egy nagyon lokalizált hullámfüggvénnyel indul, tehát meg kell várnunk, amíg delokalizálódik (ezt úgy nevezik, hogy a hullámfüggvény szétfolyása). Ez egy biliárdgolyó esetén rendkívül lassú folyamat, ilyen tárgyaknál ez tipikusan az Univerzum életkoránál nagyságrendekkel hosszabb.
Vannak más módszerek, amivel nagyméretű tárgyakon kvantumjelenségeket tudunk megfigyelni, talán a legmeghökkentőbb a LIGO gravitációs hullám detektorban lévő 40 kg-s tükrök esete, amikből négy egy effektíve 10 kg-s oszcillátorként viselkedik, ehhez ezt a rendszert 77 nanokelvinre kellett hűteni, ld. physicsworld.com/a/ligo-mirrors-have-been-cooled-to-near-their-quantum-ground-state/
Köszönjük az előadást! Az előadás elején elhangzik hogy az, hogy már eldőlt hogy az elektron hullám-e vagy részecske, méghozzá a hullám nyert és 1949-ben, csak az előadó az előadás elején még nem akarta "lelőni a poént". Ezt mi döntötte el végül és mi történt 1949-ben?
Az időpont nem egzakt, de a kvantumelektrodinamikára gondoltam, valójában inkább egy intervallum vége: 1946 (Tomonaga), 1948 (Schwinger), 1949 (Feynman).
A kvantumelektrodinamika szerint nemcsak az elektromágneses mező, hanem az elektron-pozitron is egy (kvantum)mező. Ahogy a kvantált elektromágneses mező hullámai a fotonok, úgy lesznek a kvantált (Dirac) mező hullámai is az elektronok és a pozitronok.
A detektorban megjelenő lokalizált jelek (becsapódások az ernyőn) a dekoherencia következménye, mégpedig amiatt, hogy a kölcsönhatások maguk térben és időben lokalizáltak (ez a kvantumtérelméletben is igaz marad).
@@gbrtakacs A dekoherencia egyik felét értem - érteni vélem - a másik felét még nem.
Amikor a detektort a réshez tesszük, nyilván csak ott detektálhat. (Habár a detektor sem matematikai pont, van kiterjedése.)
Ezzel szemben az ernyő egy nagyobb felület. Komplikálja a helyzetet, higy Szsskund szerint a meredek potenciál nem fókuszálja a hullámfüggvényt, hanem szétszórja a csomagot. Egy lokális maximumból több lesz, mintha felaprítanák. (Viszont ha ezt több millió atom teszi, a hullámfüggvény szecskák szuperpozíciója követhetetlen. Nem tudok rá értelmes magyarázatit, hogy egy kiterjedt ernyőn miért egy pici folt villan fel.)
@@zsoltkincses2092 Az ernyőn a felvillanások azért lokalizáltak, mert a dekoherencia eredményeképpen éppen a helyük az, amit a környezeti dekoherencia szelektál mint megfigyelhető (úgynevezett mutató) változót. Ezt pont az előadáson a focilabda példáján vázolt gondolatmenettel lehet megérteni.
Ha nem lenne a dekoherencia, akkor a kvantummechanika szerint az ernyő olyan állapotok szuperpozíciójába kerülne, amik az összes lehetséges becsapódási helyet tartalmazzák megfelelően súlyozva. Mindegyikben csak egy pontban lenne becsapódás, ez azért van, mert az elektron/foton és az ernyő közti kölcsönhatás lokális. Szemléletesen: nem tudjuk, hogy az elektron/foton hol van, de ha valahol van, akkor az ernyő annak kis környezetében villan fel.
@@gbrtakacs A dekoherenciát érteni vélem.
A felvillanás az ernyőn pontszerűnek tűnik - szabad szemmel. Ha kinagyítanánk? (Az intenzitás hely- és irányfüggését nevezhetjük szórási kísérletnek, mint Rutherford esetében.)
A foton energiája oszthatatlan. Elvileg csak egy atomot gerjeszthet.
Na de ezzel is vannak problémák. Mert akkor a felvilkanást csak egy megfigyelő láthatná. Ha ketten nézik és az egyik látja, a másik elvileg nem láthatja.
További bonyodalom, hogy egy prizmán a foton elnyelődés nélkül megy át?
Léteznek olyan kristályok, amelyek egy fotonból kettőt csinálnak? Például az időkép (időjárás előrejelző) kísérletezett ilyennel. Lehetséges ez? És ha igen, hogyan működik?
@@zsoltkincses2092 "A foton energiája oszthatatlan. Elvileg csak egy atomot gerjeszthet.
Na de ezzel is vannak problémák. Mert akkor a felvillanást csak egy megfigyelő láthatná. Ha ketten nézik és az egyik látja, a másik elvileg nem láthatja."
Jaj. Azt gondolja, hogy a felvillanást megfigyelő kutató ugyanazt a fotont látja viszont, ami a felvillanást okozta? Még egyszer jaj.
Mérnökként megtanulhatta volna azt az alapismeretet, hogy minden (legalábbis a mikrovilágot vizsgáló) műszer erősítőként működik. Egy elemi, mikroszintű eseményt felerősít egy makroszkópikus, emberi szinten is észlelhető eseménnyé.
Így működik a ködkamra, ahol egyetlen töltött elemi részecske számtalan atomot vagy molekulát ionizál, ezek pedig kondenzációs centrumként akár tizedmilliméter méretű, számtalan molekulából álló vízcseppeket hoznak létre, amelyek már szabad szemmel is láthatók vagy lefényképezhetők.
Ilyen a Stern-Gerlach kísérlet, ahol egy elemi kvantumos jelenség, a spin valamilyen irányú polarizációja az atomnyaláb milliméteres nagyságrendű szétválásához vezet.
Ilyen minden olyan mérés (akár egy egyszerű nagy érzékenységű ampermérővel végzett mérés is), ahol a műszer mutatóját vagy elektronikus kijelzőjét figyeljük meg - ami mindenképpen makroszkópikus jelenség.
De villamosmérnökként bizonyára hallott a tanult elődei által kifejlesztett elektronsokszorozóról: ez egy speciális elektróda-elrendezésű vákuumcső, amelyben egyetlen elektron becsapódása elektronlavinát vált ki, ez egy újabb elektródára esve megsokszorozódik, stb, míg végül egy közönséges műszerrel is észlelhető, rengeteg elektronból álló áramlökés keletkezik.
Ahhoz, hogy egy mikroesemény ilyen lavinát kiváltva makroeseménnyé növekedhessen, a közeget vagy a műszert speciális instabil vagy metastabil állapotba kell hozni (a ködkamrában pl túltelített, termodinamikailag instabil víz- vagy alkoholgőz van), melyet egy kis lökés is átbillenthet valamelyik stabilabb állapotba, és e folyamat a metastabil közeg további régióira is kiterjed.
Hasonlóképp az ernyő egy atomja által elnyelt elektron által kiváltott, eleinte egy atomra kiterjedő változást speciális módon tudjuk felerősíteni. Így működik az évszázadok óta ismert fekete-fehér fényképezés is: egy beeső foton egy ezüstatomot tartalmazó molekulában kémiai átalakulást indukál. Ezt a redukciót később további kémiai reakciókkal felerősítjük, így nagyobb méretű fémes ezüstcseppek jönnek létre. Ezt hívják a fénykép előhívásának, ami végül is egy felerősített kvantumos mérési folyamat. (A fénykép előhívása azért is zseniális találmány, mert az erősítési folyamat párhuzamosan megy végbe a fotólemez vagy fotópapír számtalan pontjában, így nem kell évekig várnunk, amíg egy scanner pontonként letapogatja az ábrázatunkat.)
Mindezek a "mérés" alapjaihoz, ábécéjéhez tartoznak. Egy mérnöknek legalábbis tudnia kellene róla.
A kvantummechanikai mérés elméletéről a hasonló folyamatok részletes elemzésével írt Blohincev "Kvantummechanikai méréselmélet" című könyvében (Gondolat, 1987).
Ui: régen, az atomfizika kezdetein valóban voltak erősítés nélküli, ezért értelemszerűen egyetlen megfigyelős mérések. Egy radioaktív preparátumot fluoreszkáló festékbe kevertek, a bomlás során kibocsátott részecske egyetlen felvillanást, egyetlen foton kibocsátását idézte elő. Ezt a kutató egy mikroszkópon keresztül, saját szemével figyelte, és az ujjain számolta. Az eljárás rendkívül fárasztó, szemet gyilkoló, és szubjektív hibákkal terhelt volt, nem is lehetett néhány percnél tovább megbízhatóan csinálni. Ekkor természetesen csak egyetlen megfigyelő látta a jelenséget, és nem is lehetett rögzíteni. Ma már azért ennél tovább jutottunk.
dgy
Biztosan nagyon sietett a Tanàr Úr valahova, mert nagyon futva beszélt, hogy leröviditse az idöt. 😳😁
Nagyon értékes elöadàs volt . 🏆🚨🏆
A Schrödinger paradoxon megértéséhez egy kérdés vezet szerintem: ha a világegyetem úgy épül fel, hogy a részecskék állapota befolyásolja egymást, akkor egyáltalán létezik, létezhet-e "semleges" külső megfigyelő? Válaszom: nem. Én is része vagyok, ill. részese vagyok a kísérletnek ill. a világegyetemnek, emiatt az én állapotom ("spinem") determinálja, hogy a "macska alszik-e" ill. a "macska ébren van-e". Abban a pillanatban, amikor megfigyelek, úgy is mondhatnám, hogy amikor megfigyelek, én vagyok az egyik állapot, a macska a másik, azonos időben. A megfigyelés ténye kapcsol össze minket. A klasszikus fizikában ugye létezik "külső megfigyelő" állapot, pld. légüres toronyban zuhanó tárgyakkal mért gravitációs kísérlet, de a kvantummechanikában csak a globális rendszer részeként lehetek megfigyelő, emiatt ez a vagy-vagy eredmény ( ld. még Kirkegaard,...;-)), ill itt: ua-cam.com/video/5hVmeOCJjOU/v-deo.html.
Azt nekem ne mondja senki ,hogy minden mondatot,minden hallgató megért....
Igen , én értettem!
De most Takács úr, nagyon összezavart, kezdem elveszíteni a fonalat... 😁
👍👍👍
Addig nem fogjuk érteni a kvantummechanikát, amíg lineáris időfolyammal számolunk.
Az idő múlását a fizikai események egymásutánisága adja. Az időfogalom tulajdonképpen az oksági elv statisztikai kifejeződése. Ha nincs fizikai történés, akkor nincs idő sem. Azért olyan sikeres a relativitás elmélet, mert végtelenhez közelítő számú elemi interakcióval dolgozik, ezért az időfolyamat szinte abszolút monoton lineáris növekmény. A mikrovilág kvantált rendszerében a kevés statisztikai minta miatt az időfolyamat, egyáltalán nem monoton és lineáris. Ugrások vannak benne, akár megy is állhat és vissza is fordulhat... Hogy valamennyire megértsük a kvantum világot a lineáris időfogalommal, nagyon elvont matematikai apparátusokat kell használni. például a Hilbert tér fogalmát kellett bevezetni. Ezek a módszerek csak statisztikai eredményt adhatnak, mivel ebben a mérettartományban az idő statisztikai bizonytalansága nagy. Igazán nagy történelmi áttörés akkor várható, ha az időt nem önálló entitásnak vesszük, hanem alapvetőbb fizikai történésekből vezetjük le.
Erre viszont nincs meg a megfelelő matematikánk. legjobb eredménnyel talán a gráfelmélet megfelelő alkalmazása lenne, hasonlóan a Feynman gráfokhoz, de másként.
Fél füllel hallottam, hogy Lovász László akadémikus a gráfelmélet szakértője idevágó kutatásokat folytat, de publikációról nem tudok.
Félreértés ne legyen!
Úgy néz ki, hogy a bizonytalanság a kvantumfizikában eleve létezik. tehát újabb matematikai módszerek sem fogják felülírni a statisztikai megközelítést, azonban a "két rés" kísérlet, az alagút hatás, az azonnali távolhatás és egyéb létező kvantum jelenségek extrém tudományos elvonatkoztatás nélkül is érthetővé válnak és nem lesz szükség misztifikációra.
Nem tudom, hogy a kiváló előadó olvassa e a hozzászólásokat? Ha esetleg igen, ajánlom továbbgondolásra a beírásomban felvetett opciókat.
Arra minimálisan jó lenne, hogy megállapítsa azok tévességét...
A Schroedinger egyenlet(ek)nek van idő függő és idő független megoldása. Gondolom, inkább a kísérletek értelmezése a gond, mintsem matematikai leírása...
Meg hát hogyan teszteljük a retro-kauzalitás lehetőségét?!
De én csak biológusként kibickedem 😊
... a QED-vel való első bensőségesebb találkozásom pont a Dyson sorozat divergenciáját hangsúlyozó kritikája az elméletnek. Mondván, hogy hiába ad teljesen jól használható (igen pontos) tudományos jóslatokat, hisz a sorozat első tagjai még konvergálnak...attól még egy "végtelenbe(n) (el)vesző" sorozat szerintük nem lehet egy fundamentális elmélet alapköve.
A standard modell mező elméleti megközelítésését támogatók másrészt azzal érvelnek, hogy a téridő úgyse folytonos, csak hát ezt bizonyítani...
Meg kéne ismerkednem a magasabb rendű logika alapjaival (meg millió mással), mert laikusan úgy véltem, hogy akár egyetlen következetlenség egy elméletben túl tág teret biztosít a nem épp "golyóálló" következtetéseknek...
"Fél füllel hallottam, hogy Lovász László akadémikus a gráfelmélet szakértője idevágó kutatásokat folytat, de publikációról nem tudok."
Lovász Lászlótól és kutatócsoportjától számos publikáció jelent meg a témában. Sőt egy összefoglaló könyv is:
László Lovász: Large Networks and Graph Limits, American Mathematical Society, 2012
dgy
@@elteatomcsill8013 Köszönöm!
Mivel nem vagyok szakember, nem tudtam ezekről. Gondolom hivatkozzák is.
A fizikusok nem tartanak attól, hogy
egyszer olyan kísérletet "sikerül"
összeállítaniuk, ami elkezdi visszafejteni
a valóságot, kvázi fordított ősrobbanás
kezdődik?
Semmi sem utal arra, hogy ilyesmi lehetséges lenne.
Reális veszélynek tűnik viszont a jelenlegi vákuum metastabil volta, ami egy helyi esemény hatására elkezd átalakulni egy stabilabb formába. Ezen viszont felesleges aggódni, hiszen az univerzumban bárhol és bármikor megeshet. Ekkor viszont az átalakulás fénysebességgel terjedve egyszer biztosan ideér, nincs módunkban megakadályozni.
Irodalom: Stanislaw Lem: Világvége este nyolckor, in: A világűr csavargója, Európa kiadó, 1960
dgy
Tisztelt tanár úr, szeretném megkérdezni mint laikus szobafestő, hogy az előadás során elhangzott kísérletben. A falon lévő rések belső vastagságának a felülete ahol az elektronok konkrétan áthaladnak, ezen felületek minden esetben egyenes felületűek vagy van amikor homorú, domború illetve más formájúk is lehetnek a kisérletek során? Befolyásolhatja-e az elektronok útját a résen való áthaladás során nekiütközés-lepattanás esetén a felületről? Ha van ilyen, ugyanazt a mintázatokat kapják az ernyőn? Köszönöm szépen a válaszát.
Az előadásban prezentált egyszerű kétréses elrendezés egy gondolatkísérlet, a tipikus kísérletek, amikben az interferenciajelenséget megfigyeljük, másképpen néznek ki. Annak ugyanis, hogy interferenciaképet lássunk, vannak feltételei. A forrás mérete legyen kicsi a hullámhosszhoz képest, a rések legyenek szabályosak, ugyanis ha az éleik szabálytalanok, akkor a hullámok fáziskülönbségei, amin az interferencia múlik, véletlenszerűek lesznek. Fényre ez könnyebben megy, de így is nagy lépés volt az, hogy Youngnak sikerült megvalósítania a kísérletet.
Iskolákban is be lehet mutatni az elektron interferenciát, de ehhez katódsugárcsövet használnak, mivel ebben könnyebben létrehozhatók a feltételek.
A de Broglie hipotézist igazoló Davisson-Germer kísérletben nikkel kristályt alkalmaztak az elektron interferencia létrehozására, erről magyarul is talál cikket a Wikipédián. A focilabda-molekulánál egészen nehéz volt létrehozni a réseket (ehhez nanotechnológiai eljárással rácsot készítettek szilicium-nitrid felületen, és a kísérletben számolni kellett ennek tökéletlenségeivel is).
@@gbrtakacs az alábbi videón bemutatott számításokon alapuló szimuláció közelíthet egy valós kísérletetet?
ua-cam.com/video/lTOdsozXwqM/v-deo.html
Köszönöm
Sose értettem ezt a Schrődinger macskája dolgot, no, mostmár értem - engem megzavart, mert a macska nagyon összetett makroszkópikus, és tapasztalatilag tudjuk, él-e, hal-e, tehát makroszkópikus időben semmiképp sem érvényes rá, és nem is azt írja le az egyenlet, él-e hal-e - pedig az egyenletet kb. tudtam, mi van mögötte... - a macska helyére fotont, elektront vagy hasonlót képzelve, a valószínűségi hullámról valamiféle térben-időben elkentséget leíró valószínűségi eloszlást gondolva - sose mondta senki, hogy ez csak egy metafora-szerűség... - olyasminek is vettem, a doboz kinyitása volt a lényeg, tudtam róla, de nem értettem - szuper köszönetem érte!!!
Tiszteletem ! Ezt a korcsoyázós perdület megmaradás szerintem magyarázható a lendület megmaradásból, amikor behúzom a súlyt (kezemet) fékezem (csökkentem a kerületi sebességét) az ellenerő pedig érintő irányban húz így gyorsítja a kezemen keresztül a forgást. Így a perdület fogalma nélkül magyarázható a jelenség :) vagy ez nem jó magyarázat?
Az egyenes vonalú egyenletes mozgást végző testnek is van perdülete egy külső pontra.
Szerkesztői üzenet l.i.t.k. hozzászólónak:
Az életveszélyes biológiai önkísérletekre való felhívások közzétételét nem tartjuk az Atomcsill YT-fóruma feladatának. Épp ezért az ilyen jellegű hozzászólásait most és a továbbiakban is törölni fogjuk. Kísérletezzen csak önmagán (de inkább azt se).
dgy
moderátor
Ez az előadás akkor, ha jól értelmezem azt magyarázza meg a dekoherancia, koherancia, segítségével, amit a macska kísérlet, vagyis amíg nem vizsgáljuk addig mindkettő, amikor valamilyen vizsgálatnak vetjük alá, akkor az egyik eredményt hozza, ami dekoherens! Kérdésem az, ha ezt tudjuk, akkor minek vizsgáljuk meg, hiszen gondolati kísérletként igazoltuk is a z eredményt!
Gondolatkísérletek soha nem perdöntőek abból a szempontból, hogy mi van a valóságban. Arra használjuk őket, hogy letisztult, leegyszerűsített formában jobban meg tudjuk érteni a modelleket, ki tudjuk dolgozni a részleteket, ellenőrizni tudjuk a logikai finomságokat.
A térnyomaték miatt vannak ezek a jelenségek, túl sokat számolnak. :) De ha már számolunk, nem mindegy hogy mekkora gluonnal számolunk egy hadronban. Azonban nagy mértékkel befolyásolja a térnyomatékot. Nevezhető interferenciának, és akkor már le is söpörtük a vállunkról a dolgot.
Szép összeszedett előadás volt, öröm volt megnézni, köszönöm a feltöltést!
- A "térnyomaték" nem létezik.
- Sajnos inkább túl keveset számolunk.
- A gluonnak nincs mérete.
- A gluon nem létező mérete nem befolyásolja az ugyancsak nem létező térnyomatékot.
- Bármilyen hülyeséget nevezhetünk interferenciának, és ezzel valóban lesöpörjük vállunkról a tanulás terhét. Ez azonban önbecsapás.
- Az előadás valóban szép és hasznos volt.
dgy
Köszönöm az inspiráló előadást!
Jól értem, hogy akkor a klasszikus fizika az objektív nézete a természetnek, a kantummechanika pedig a szubjektív nézet, vagy inkább tartsam meg az állításomat, ami maradhat így se nem hamis se nem igaz???
(Nem értek hozzá, csak érdekel, a relativitáselméletből indulok ki, meg ebből az összefoglalóból xd)
Amúgy érdekes, hogy még a számok is igazolják a megfigyelt jelenségeket- tök abszurd:)
szenzációs. nagyon köszönjük
22:24-nél emliített cikkhez esetleg bármi linkel tudtok segíteni?
köszönöm
A válasz szerepel az egyik dián. Takács Gábor cikke a Fizikai Szemle 2019/2 számában jelent meg. Link: fizikaiszemle.hu/szemle/46
Itt a "Letölthető magazin" címszó alatt a "Teljes tartalom"-ra kell kattintani, ekkor pdf-ben letölthetjük a lap teljes számát, benne a keresett cikkel.
dgy
@@elteatomcsill8013 Nagyon szépen köszönöm
Szuper !
Lehet, hogy abszolút rossz kérdés, de mi lenne, ha mindkét rés elé tennénk detektort, amiről 17:28 -ban beszélt az előadó? Milyen kép jelenne meg a detektoron?
A kérdés az, hogyha egy valóságos nagy foci labdát teljesen légüres térben és tökéletes sötétben lövök el, akkor interferál?
Fentebbre beírtam az előző választ, hogy jobban látható legyen.
@@waterman1690 Igen, nagyon jó meglátás. Azért ki tudjuk cselezni ezt, ha nem is konkrétan focilabdával, akkor pl. a LIGO gravitációs hullámdetektorban felfüggesztett 40 kg tömegű tükrökkel.
Letezik valahol az univerzumban vagy letezhet ilyen ter, ahol a kvantum reszecskek ugy viselkednek, mint hullam?
@@janosvarga3527 hát tudtommal a galaxisok között azért elég "rendes" vákuum van...
@@janosvarga3527 Mindenhol ott van a kozmikus háttérsugárzás. Ugyanakkor a dolog méret és időskála függő. Függ attól, mekkora az objektum: egy csillagnak pl. "esélye sincs", de a mélyűrben egy 10 mikrométeres porszemcse akár 1 másodpercig is szuperpozícióban tud maradni 1 mm távolságon. Ugyanez szobahőmérsékletű hősugárzásban már csak 10^(-11) másodpercig megy. De ha kisebb távolságot kérdezünk, akkor azon tovább megmarad a szuperpozíció.
Másfelől: amikor pl. elektronokkal csinálják az interferenciakísérletet, akkor az elektronok elektronágyú és a detektor (ernyő) között végig koherensek maradnak, ezért rajzolódik ki az interferenciakép - katódsugárcsővel ez egy középiskolában is bemutatható.
Nagyon tetszett!
Felmerült alább, hogy mi ennek a haszna? A most zajló kvantumtechnológiai forradalom korában a kvantummechanika megértésének nyilvánvaló haszna van az új technológiák, eszközök és eljárások kifejlesztésében. Ezek már a közeljövőben egyre inkább megjelennek majd hétköznapjainkban, és pont úgy szükség lesz általános múveltségre a kvantumfizika területén, mint ahogy a fizika tananyag már ma is tartalmazza az egyszerű gépek, elektromos áramkörök, energiatermelés stb. megértéséhez szükséges alapvető ismereteket.
De nemcsak a közvetlen haszonnal bíró tudományos kutatások értékesek. Ennek kapcsán felidézném azt, amit R.R. Wilson, a Fermilab alapító igazgatója mondott a szenátusi meghallgatásán, amikor arról faggatták, hogy ez a projekt hozzájárul-e a nemzetbiztonsághoz (hidegháborús időszakban ez volt a releváns kérdés, a lentebb felmerült "kolbász és fűtés" helyett):
"It only has to do with the respect with which we regard one another, the dignity of men, our love of culture... It has to do with: Are we good painters, good sculptors, great poets? I mean all the things that we really venerate and honor in our country and are patriotic about. In that sense, this new knowledge has all to do with honor and country but it has nothing to do directly with defending our country except to help make it worth defending."
(Akit érdekel a sztori kicsit részletesebben, a history.fnal.gov/historical/people/wilson_testimony.html weblapon megtalálja.)
A végső konklúzió számomra az előadás után, valahogy ekképp fogalmazva: a végső (osztatlan) valóságnak nincs tulajdonsága, a tulajdonság akkor jelenik meg ha valamely mérőt, detektort belehelyezünk ebbe a "semmibe" (melyre a semmi szót sem aggathatjuk, mert az is egy tulajdonság). Emberi szinten ezt úgy lehetne megfogalmazni, az univerzum léte a tudat nevű detektortól függ, melyben megjelennek a különböző tulajdonságok (ízek, színek, csillagok stb.). Ha nincs tudatosság nincs világmindenség sem, semmi sincs, még a semmi sem. Persze erről a tapasztalatáról számos hiteles "spirituális" tanító beszámolt már (volt ki köztük talán még olvasni sem tudott), így feltehető a kérdés, a világmindenség megértésére biztosan a tudomány a legalkalmasabb mód?
Jól látom, hogy a kvantumélmélet lényegében egy tudományos köntösbe öltöztetett védikus metafizika?
A tudomány a legalkalmasabb, de nem a természettudomány. A Scientia Aeterna nem természettudomány.
@@egramedia Nem :) Ld. az eredeti hozzászólónak adott választ lentebb.
Az a gond a misztikus tanításokkal, hogy nem mondanak semmit. Nem jól definiáltak a kijelentések, így nem ellenőrizhetők, arra húzzuk rá őket, amire akarjuk. Olyanok, mint a horoszkóp: mindig találónak tűnnek, bármi is történik, csak éppen nincs semmilyen jól definiált, konkrét állítás, amivel cáfolhatóak lennének. Ezért nem működnek a világ megismerésére.
"Jól látom, hogy a kvantumelmélet lényegében egy tudományos köntösbe öltöztetett védikus metafizika?"
Nagyon rosszul látja. A kvantumelmélet nem misztikus duma, hanem a valóság tényeit matematikai modellel reprodukáló koherens gondolatrendszer, amely új jelenségek előrejelzésére is képes, ezzel alapjául szolgál egy olyan technológiának, melynek segítségével néhány gombnyomással tömegekhez lehet eljuttatni a tudomány és a technika eredményeit kétségbe vonó nézeteket.
Nem hiszem, hogy bármely védikus vagy más misztikus filozófiára működő technika épülne. (Bár a Windows időnként úgy viselkedik, mint a házsártos görög istenek.)
dgy
@Gábor Takács Kedves Tanár Úr! Matek nélkül a műkorcsolyázó: Amikor kitárja a karjait, azoknak nagy utat kell bejárniuk, amíg körbeérnek, ezért az több ideig tart, hasonlóan ahhoz, mint amikor egy kosárlabdát pattogtatunk, ha egy széken állva csináljuk, akkor hosszú ideig, ha pár centire a földtől akkor rövid ideig tart egy-egy felpattanás.
Kedves Bálint!
Nincs olyan elv, hogy ha hosszabb utat kell bejárni, akkor az tovább tart, a pattogó labda analógiája is félrevezető.
Nem került elő olyan "matekmentes" válasz eddig, ami helyes lett volna. Ennek oka van: a perdületmegmaradáshoz Newton alaptörvényein kívül fel kell tenni, hogy a rendszert alkotó részek között ható erők centrálisak. Ebből kiindulva lehet levezetni a törvényt, és ehhez matematikailag meg kell fogalmazni.
Arra, hogy kell extra feltevés, Dávid Gyula adott egy frappáns magyarázatot: a lendületmegmaradás abból következik, hogy a mozgástörvények nem függnek az origó megválasztásától (eltolás invariancia), a perdületmegmaradás pedig abból, hogy nem függnek az irány megválasztásától (forgás invariancia), ezért ezek a megmaradási törvények függetlenek egymástól. A válasz ugyan frappáns, de Emmy Noether híres tételén alapul, ami megint csak matek nélkül nem megy.
Nem lehet megkerülni azt, hogy az egyszerű analógiás intuitív gondolkodás valójában már a klasszikus fizika esetén is csődöt vall. A matek egy lehetőséget ad arra, hogy ezt meghaladjuk, és ezzel olyan jelenségeket is le tudjunk írni, amik teljesen kívül esnek a hétköznapi tapasztalat tartományán, mint a kvantumjelenségek, fekete lyukak vagy a kozmológia.
A forgómozgás arra egy jó példa, hogy még olyan esetben is akár teljesen csődöt mond az intuíció, amik egyébként hétköznapi körülmények között is megfigyelhetők. Tudom ajánlani pl. ezt az előadás videót: ua-cam.com/video/XPUuF_dECVI/v-deo.html
Az előadáson azt akartam kihangsúlyozni, hogy a megértéssel szemben nem lehet az az elvárásunk, hogy úgymond "józan ésszel nézve természetes legyen." Ez esetben már a klasszikus fizikában is elakadnánk.
@@gbrtakacs Tisztelt Takács Gábor úr!
Van egy másik példa is. Az oszcillátor (vevő antenna) sávszélességét az energiaveszteség határozza meg. Matematikailag és kísérletileg kijön, de mégsem értjük. Nem intuitív, hogy a nagyobb veszteséghez szélesebb spektrum tartozik.
Walter Lewin azt mondta: megtanultam manipulálni a megfelelő egyenleteket, tudok számolni.
Leonard Susskind úgy fogalmazott, hogy tudja használni a dugóhúzót.
Dávid Gyula azt írta, hogy az adó antenna (oszcillátor) sem egyetlen frekvencián sugároz, hanem egy sávban. (Nem a rádió műsorra gondolok, az egy modulált vivőfrekvencia.) Meglepődtem.
És ehhez már a matematikai eszközeim sincsenek meg. Sem a többértékű időfüggvényt nem tudom kezelni. Sem pedig a folytonos spektrumhoz tartozó időfüggvényt nem tudom kiszámolni. Elvileg inverz Fourier-transzformáció.
Egyetlen dolgot tudni vélek: folytonos spektrum esetén az időfüggvény diszkrét, ragtime.
DGY az atomok spektrumának természetes kiszélesedésére hivatkozik. Orosz László szerint ez az energia-idő határozatlanság következménye, a gerjesztett állapotban véges ideig lehet az elektron. Nem értem.
Középiskolai szinten emlegetik az energiaminimum elvét, ami egy lejtőn folytonosan leguruló golyó esetén értető. De az elvileg stabil Bohr-pályák között szakadék van, gradiens nincs. (A foszforeszkáló anyagok hosszú órákon át veszítik el a gerjesztett állapotot.) Miért kellene egy elektronnak a magasabb energiájú állapotból átmennie egy alacsonyabb energiájúba? Elvileg a perdület megmarad. Azt még el tudom képzelni, hogy alagút-effektus lehetséges két megengedett energiaszint között. De azt már nem értem, hogy a véges idejű gerjesztett állapotból hogyan lesz spektrum.
El tudok képzelni egy szuperponált állapotot, ahol a hely és a lendület határozatlan; viszont az energia határozott. Hallottam virtuális részecskékről, amelyek energiája határozatlan (szupetpozició), és ezek élettartama véges. Nekem valahigy nem áll össze a kép.
@@zsoltkincses2092
" szuperponált állapotot, ahol a hely és a lendület határozatlan; viszont az energia határozott."
Az összes atomi és molekuláris energiaszint ilyen :) Elég csak a hidrogén atompályáira gondolni.
"Hallottam virtuális részecskékről, amelyek energiája határozatlan (szupetpozició), és ezek élettartama véges."
Az nem csoda, ha ezt nem érti, mert a virtuális részecskékről szóló beszéd a Feynman-féle perturbációszámítás "megzenésítése". A matematikai formalizmus ismerete nélkül nagyon félrevezető, ezért én kerülni is szoktam, hogy emlegessem ezt a fogalmat, ugyanúgy, mint ahogy a relativisztikus tömegnövekedést (olyan sincs).
Úgy jobb rágondolni, hogy a mezőknek átmenetileg vannak rövid élettartamú gerjesztései. Ezek nem részecskék, mert részecskének azt nevezzük, ami - szemléletesen fogalmazva - kellően nagy távolságot meg tud tenni. Ha úgy érzi, ez a fogalom sem annyira jól definiált, nem csoda: fundamentálisan részecskék sincsenek. Jelenlegi tudásunk szerint a valóság alapvető rétegét kvantummezők alkotják, ezek gerjesztéseit lehet bizonyos feltételek mellett részecskének értelmezni. Ezek a feltételek a hétköznapi világban elég elterjedten fennállnak ahhoz, hogy legyen értelme az elektronra, protonra, neutronra stb. egy (a klasszikus golyómodelltől azért így is eltérő) részecske modellt alkalmazni.
Maradva a focis példánál: Ha egy meccsről csak minden percből egy-egy "képet" bevágva készítenénk összefoglalót, szintén meglepő, úgy mond "megmagyarázhatatlan" dolgokat tapasztalnánk...
Köszönöm szépen
Tölcsért csinálok a kezemből s kiálltok vidáman
Bácsi más ma már a módi de nekem jó úgy ahogy van.
Ha kinegyek az ócska piacra...
Stb...
Az érem szélén is van felirat vagy rece.
A Kaméleon meg köszöni szépen jól van.
József Attila
A hetedik
nekem jobban tetszik .
Na most már értem a spenót receptjét!!!!
Ez a dekoherencia nekem nem kerek. OK, értem én, hogy rengeteg detektor méri a focilabdát/macskát, ezért folyton jól meghatározott helyen van/él vagy hal, nade ezek a "detektorok" is engedelmeskednek a kvantummechanikának, nem? Ha 2 elektron a semmi közepén kölcsönhat, annak nem dekoherencia lesz a vége, hanem valami összekapcsolódott kvantumállapot, nem? Három elektronnál is. Soknál miért nem?
Ennek oka, hogy sok, egymástól statisztikailag független elemi szórás történik. Az egyes szóródó részecskék egymással gyakorlatilag nem hatnak kölcsön, irányuk és sebességük véletlenszerű, és a szórás után eltávoznak a szélrózsa minden irányába. Később sem találkoznak, vagy amennyiben mégis (pl. levegő molekulák egy szobában), addigra már keresztülmentek egy csomó további, véletlenszerű ütközésen. Ez a folyamat irreverzibilis, és nagyon mély kapcsolata van a termodinamika második főtételével.
Egyébként a kérdés nagyon jó: nem minden kölcsönhatás okoz dekoherenciát. Amiket példának felhoztam (nagyszámú ütközés gázmolekulákkal/fotonokkal), azok igen, éspedig rendkívül hatékonyan.
Példáúl, hogy ven belekódolva az információ egy pár zokniba? Mig a padlón vannak egyszerre mind a kettő lehet jobbos is és balos is. De ha az egyiket felhúzom a jobblábamra, a másik egyből, a fénysebességnél gyorsabban ballá változik
23:40 A kártyás elmélet lehetne az időgép műküdésének alapja is.
Mert?
Intuitív magyarázatok a perdület megmaradásos példákhoz (angol nyelven, időponttal ha a videó többi része nem érdekel):
ua-cam.com/video/_WHRWLnVm_M/v-deo.html
ua-cam.com/video/XHGKIzCcVa0/v-deo.html (itt még az asztalon golyó lökdösés is elő jön :D )
Komolyan, nagyon komolyan hálás vagyok ezért az előadásért, amibe nem keveredett bele az, hogy "ki veszi tudomásul a mérést", és helyette a detektorokkal, anyaggal történő kölcsönhatások kerültek előtérbe. Lehet, hogy érdemes lenne Scrödinger macskáját macska nélkül használni. Nem állatvédelmi szempontból, hanem mert minek olyan sok makroszkópikus dolog a kisérletbe, a láncolatban az első éppen elég. A kétrés kísérlet magyarázatában az egyik terjedési útba tett detektor, és annak "jóságával" kapcsolatos magyarázat szerintem kevesebb (semennyi) zavaró elemet tartalmaz, mégis szinte mindent megmutat. Élvezettel hallgattam.
Dávid Gyula után a második, aki érthetően de mégis jól magyaráz
🤗Üdv!
Csak 1 kérdés???
-ha vmi...nem elektron,...trá,trá...müon....trá.. ..,HOGY lehetne hullám?....(ezek...-egyesülése+egymásra hatása+ha itt vok ott más vok...tudása?...a hullám...különben ...NINCS..-ENEK!?)
Vagy tévedek????(kölcsönhatás,összeadódás.?)
Köszönöm...a válaszát.!
Az elektronokat, müonokat, kvarkokat stb. a jelenleg ismert legalapvetőbb szinten mezők írják le, akárcsak az elektromágnességet. Ugyanakkor ezek nem klasszikus, hanem kvantummezők - ez a kvantumtérelmélet (igazából kvantummezőelmélet, angolul quantum field theory). Fundamentálisan mindent mezők "alkotnak", azaz "minden hullám". Csak nem klasszikus, hanem kvantum mezők, erre mondom azt az előadásban, hogy nem klasszikus, hanem kvantum hullám.
A kvantum mezők kölcsönhatnak, ezen alapul a jelenlegi legalapvetőbb leírásunk, a Standard Modell. Bizonyos feltételek mellett a mezők gerjesztései részecskeszerűen viselkednek, ezek azok, amiket köznyelven elektronnak, protonnak vagy neutronnak nevezünk.
Egyre közelebb jutunk Platón árnyék világának a magyarázatához.
Ja, kiérünk a barlang bejáratához, aztán rájövünk, hogy nem vagyunk képesek felfogni mi van odakint 😬🤔😉🙃
@@Littleprinceleon Erre van a matek - tulajdonképpen formalizáljuk és kiterjesztjük a gondolkodásunkat a közvetlen intuitív-analóg gondolkodáson túlra. Enélkül már a newtoni mechanika sem lenne lehetséges, erre utaltam az előadásban a perdület példájával.
@@gbrtakacs jah, a gond(om) csak ott kezdődik, hogy az 1+1=2 sem éppen triviális teljesen.
Attól tartok, hogy az elektron már a kibocsájtásakor is hullám, vagy inkább akkor ahogyan akarjuk ?
Érdekes volt és egy régi paradoxon jutott az eszembe róla. Biztosan mindenki ismeri a vonaton elindított foton esetét az idő függvényében. A vonaton van egy fekete doboz, abban egy lámpa,amit felkapcsolnak. A foton elindul a haladó vonaton a vonat haladásával megegyező irányba és ha az állomásról nézzük, akkor ugye a c+v(vonat sebességgel halad) ami miatt ott lassabban telik az idő a peronon eltelő időhöz képest...De mi van, ha nem az állomásról nézzük,hanem (akár a dobozban, akár a kocsiban ahol a fekete doboz van...bárhol)mondjuk párhuzamosan haladunk a Földdel pályáján. Akkor a Föld tengely körüli forgása miatt (tőlünk el irányba forog a Föld)lesz helyzet amikor gyorsabb a foton mint a c és lesz helyzet amikor lassabb (felénk fordul a Föld). Ez azonnal felvet egy kérdést és igazolja a "jól kell kérdezni" állítást ( ami azonnal azt is állítja, hogy jól kell állítani is) . Szóval a kérdés-bárhogyan is próbáljuk jól kérdezni-.....a kérdés az, hogy hogyan lehet jól kérdezni,ha a foton állapotát szeretnénk megállapítani. Még a kérdést sem lehet feltenni,nemhogy megválaszolni.Nyilván egy meghatározott dimenzióban ( a dobozban az állomáson, egy fa tetején ülve) a kérdés feltehető és lesz is válasz.De ha kiterjesztjük a valóságra vonatkozóan "hogyan határozzuk meg a foton helyzetét?", akkor még kérdést sem lehet feltenni ezzel kapcsolatban anélkül, hogy nem határoznánk meg, hogy mihez képest.(relativitás?) Ha pedig meghatározzuk, hogy mihez képest és nem vesszük figyelembe a többi létező (n) jelenlétét,akkor már a kérdéssel meghatároztuk a választ ezért a kérdés nem jó. Paradoxon...ami létezik és tovább gondolva minden ugyanez. Csak azért tudunk bármit meghatározni,mert úgy alakítottuk ki a környezetet-a valóságot, hogy azt a választ kapjuk, amit kapni szeretnénk. Ezért egy válasz sem igaz és a teljes valóságban nem valós. Mégis amikor rákérdezünk, hogy mikor jön a busz a kapott infóból tudni fogjuk, hogy mikor jön. Jó reggelt, mikor jön a busz? 8 perc múlva.Ebben a csillagrendszerben, ezen a bolygón az adott helyen és időben,mert vki feltalálta a buszt, megszületett a sofőr, lett odatéve egy buszmegálló ahol ott állhatott az ember, akit megkérdeztem neki az ősanyja 10 ezer évvel ezelőtt azzal hált akivel...aztán az egész családfája megalkottuk a másodperc fogalmát, az időmérést...végig lehet gondolni, hogy mi kellett ehhez az egyszerű kérdéshez és válaszhoz. Ez a kvantumfizika és bármit is próbálunk vizsgálni és bármilyen választ is kapunk az szinte semmi ahhoz, amit szeretnénk megérteni.
Egy jó kérdés: látja-e Isten önmagát...? Ezen is el lehet gondolkodni elég keményen :)
Köszönet az előadásért :)
Ha nem adunk meg viszonyítási alapot, akkor nem állapíthatunk meg állapotot. Egy adott állapot mindig téridő-függő, szerintem maga a szó is jelzi ezt: állni, vagyis nyugalmi helyzetben lenni. Ami pedig viszonylagos. Az egész univerzum jelen tudásunk szerint akár végtelen is lehet, a végnélkülivel pedig nem kekeckednék 😊
Amúgy sajna nem értem, hogyan gondolja, hogy milyen szempontból nézve tűnne EGYSZERRE közeledő és távolodó állapotban a foton? Valahogy nekem ez geometriailag nem jön össze...
Még ha neadjisten az emberek a legfelfogó-képesebb lények a mindenségben, akkor is jelenleg már több mint 8milliárd szempár szemléli, több kevesebb értelemmel bíró agyhoz kötve... Az pedig rajtunk keresztül (is) értelmezheti magát.
Az ember leginkább kreativitásán keresztül ismeri meg magát: ha az univerzum "valaminek" az alkotása, akkor magát láthatja minden viszonyulásban. Persze ha már fantáziálunk, miért csak egy teremtő lehetne?
Ha jól emlékszem itt az atomcsillen vannak előadások is hasonló témában az észlelesról a paradoxonokról, és a filozófiáról, illetve a multiverzumokról, hátha adnak némi fogódzót.