Kedves Kritikusaim, drága nézőtársak! Nem emlékszem, hogy elhangzott volna az a mondat a számból, hogy ezt vagy azt így kell csinálni, vagy ahogy én csinálom az a frankó, stb. Inkább ennek pont az ellentétével indítottuk a csatornát, kirakjuk és arccal vállaljuk azt is, ha valami nem sikerül, eltörik, beleszorul, lötyög, stb. Ki az a bátor, aki azt képzeli magáról, hogy az ő munkája a tökéletes, mindenki másé szar. Valószínű pont azok, akik soha semmilyen tartalmat nem gyártottak, tettek ki a nagyközönség elé. Uraim - és ha vannak Hölgyeim, tessék szépen megmutatni, hogy lehet jobban csinálni. 1000x elmondtam már, de hogy nyoma maradjon leírom, a csatorna elsődleges célja, hogy a tartalomról induljon meg a diskurzus, építő javaslatokkal tanítsuk a jövő generációját, osszuk meg a tapasztalatainkat, legyen téma, amiről ÉRTELMESEN tudunk beszélni. Higgyék el, megvághattam volna a videót úgy, hogy az első köszörülés után már törik a forgács, de nem tettem. Pontosan azért hagytam benne minden részletét, hogy lássák egyáltalán nem olyan könnyű az esztergakés köszörülése, a szögek és a technológia megválasztása. Véleményem szerint a tanulság ebben az epizódban az, hogy küszködhetünk a rapid késekkel, de a világ elhúzott, ott vannak a váltólapkák, olyan geometriát sohasem tudunk csinálni, ami jól működik minden helyzetben. A következő, és egyben záróvideóban épp egy profihoz indulok, részletek hamarosan. Köszönettel tartozom azokért a hozzászólásokért, amelyekből én magam is tanulok, jobbá tudok válni. A többit meg megpróbálom figyelmen kívül hagyni. Tisztelettel: Biró Szabolcs
Egy komor gondolat jegyében húzza össze a szemöldökét, majd mosolyodjon el ! Mind a ketten tudjuk hogy hiba volt vakon köszörülni. Szeretem az ilyen videókat más csatornákon is ahol a profi szakik mernek nyilvánosan hibázni, be nutatva a szakmai buktatókat, és kijavításuk módját. Még egy gondolat : Tévedni emberi dolog, de isteni érzés. Az isteni érzés nem akkor jön el amikor tévedsz és megszégyenülsz, hanem amikor rendre el ismered a hibáidat és egyre több a tisztelőd . Én tisztelem önt és úgy gondolom a bejegyzésem hangneme egy sima ténymegállapítás volt. Ha még is bántóra sikerült elnézést kérek nem volt szándékomban,
Itthol ebben az országban egy olyan esztergályos mester sincs aki szívesen átadná a szakmát, mert mindenki félti a koncot ..... Sajnos nincs kivétel..... Ha lenne akkor már régen régen csinált volna egy szép kis videó sorozatot. A szakma nem eladó Cimszó alatt, sok sok megkeseredett ember lakik ebben az országban.......
@@janossipos7553 Tévedsz, csak az iparigyártó sorokon nem fogják megengedni, hogy videóz mert nem lesz meg a norma. No és a kissebb műhelyek is tele vannak megrendeléssel. Rég nem vállalnak fusi melót, Az oktatóknak van idejük és lehetőségük videózni.
Én nagyon örülök a hasonló videóidnak, mert nem vagyok sem gépész sem esztergályos, de szeretek forgácsot gyártani, meg tanulni róla. Kicsi hobby esztergán továbbra is van létjogosultsága a rapid késnek, mert a váltolapkás késekhez szükséges sebességet, fogásmélységet gyakorlatilag nem lehet velük elérni. Szóval én örülök a hasonló videóknak, csak így tovább. De azért a korongot nem kellett volna csere közben az eszterga ágyra tenni na :)
Nagyszerű, természetes, nem manipulált videó! Szívesen vennénk ha a tv csatornák között lenne hasonló műszaki - technikai csatorna is! További sikereket kívánunk!
Nagyon nagy köszönet ezért! Mikor ezt tanulni kellett kicsit nem figyeltem, most pedig ezeken a videókon keresztül esély van rá, hogy utólag meg is értem, amit anno 20 éve kelletett volna. Köszönet a belefektetett energiáért és tudásért!
A videóid hatására választottam a gépi forgácsoló szakmát és azóta is imádom, 19 éves vagyok és édesapám segítségével már a saját esztergályos műhelyemet építem😁 Nagyon jók a videóid így tovább😄
Én most kezdtem el tanulni a "Gépi és CNC forgácsoló" szakmát, amiben nagyban 8nspirált ez a csatorna is. Nagyon szeretem az esztergálást érdekesnek tartom a különféle alkatrészek gyártását, nagyon szép és összetett szakma ez.:) Eddig el nem tudtam volna magamról képzelni hogy én valaha is fogok tudni esztergakést köszörülni, de nem rég kezdtük el tanulni és miután ráéreztem hogy milyen szögeket kell kialakítani a késeken azóta szerencsére elég jól megy😊
Régóta vesszőparipám, hogy az alkatrészek memunkálásának fő része a "forgácsmenedzsment". Kb itt dől el minden. Lehet bármennyire jó egy megmunkálás, ha a forgácsképződés kezelhetetlen az kvázi lehetetlenné teszi a munkadarab elkészítését. Nagyon tanulságos ez azokank, akik azt mondák: " Csak egy 5 perces meló, pik-pak megvan." Hát nem. :)
Udv, Tisztelt Tanar Ur, a koszoru palastfeliletevel palast feluleteket lehet igy kosorulni nem sikokat. A gyemantkorong oldalan markeszitheto lenne sik, de ahoz annak az asztalat kellett volna allitgatni . Egyebkent elveztem az eloadast, varom a kovetkezot.
Így végig nézve ezt a részt, ahogy meg lett köszörülve a kés több változatban is, mindegyiknél biztos voltam, hogy nem fog működni mert az élszög nem változott. A lényeg, nem kell megtanulni esztergakést köszörülni mert van előregyártott.
Én nem bírálók,de nagyon meg lepett a hollker ezen el készítése.. Én ís a függőleges kő sarkán ki alakított forgácstörő köszörülést tanultam,azóta is úgy készítem,ha kell,de hát ez is egy megoldás,ha elsőre kicsit furcsa is...😉
A holkert vagy forgácstörőt már 40 évvel ezelőtt is a tárgyasztalon függőlegesen tartva a kést tanították és úgy is csinálta minden esztergályos akiket csak ismerek. Tökéletesen meg lehetett csinálni balesetveszély nélkül. Ez így elég szakmaiatlan.
Sziasztok! Nem tartozik a videó témájához, de itt talán vannak akik tudnak válaszolni. Pengéket cserélek az alternáló fűkaszámon. Szegecselt kötéssel. A szegecsek fel lesznek izzítva. 6-os a lyuk 8 illetve 12 mm az összes anyagvastagság. Milyen szegecset vegyek mennyire lógjon túl a vége az anyagon? Van-e erre valamilyen szabály?
Harom alkalommal tavolitottak el idegentestet a szemgolyombol. Tanultam belole, csak viztiszta zart vedoszemuveget vagyok hajlando hasznalni, es mindenki masnak is ajanlom.
Szia! Bocs de erre a késre '91 -ben, elsős szakmunkásképző, 2 hónap után, a Lacibácsi szakoktató max egy ülj le 2-est adott volna. Főélt miért kellett a késszár vonala mögé elköszörülni? Pazarlás, a forgácstörőnek(holker) nevezett izét, pedig nem minősíteném, alkalmatlan. Majd megnézném mit művel KO33-ban. Annó nem volt váltólapka, mindenféle anyaghoz, magunknak kellett köszörülni mindent is.
Elolvasva ezeket a kommenteket, meg látván a sikertelen forgácstörést, az jutott eszembe, hogy aki nem tudja, az tanítja. Persze ez csak vicc. :) Értem és megértem miért fontos az elméleti oktatása a forgácsolószerszámok élkiképzésének, de a gyakorlatban nyilván semmi értelme. Látom itt a felháborodást a hozzászólásokban, a szokásos "30 éve így meg úgy köszörülöm a rapidod, ami mindenre is jó". Baszod, ha nem tudtatok továbblépni és még 2023-ra sem sikerült kiváltani a késeiteket váltólapkás szerszámokra, akkor nagy a baj.
40:47 A holker semmit sem ér, ha marad előtte egy kis élszalag, mert azon siklik végig a forgács átugorva a hornyot, ezért nem kunkorítja befelé. 56:10 lecsapta a pucni, amikor oldalaztad 57:30 munkahelyen erre mondjuk azt, hogy "Túrjad a vasat, basszam meg anyádat!" 1:03:23 Esetleg egy Dremelbe fogott csiszolókoronggal kézből tudnál kialakítani hasonlót Én amúgy nem szoktam holkert köszörülni, igaz, csak fogpiszkálókat gyártok sárgarézből, annak viszont van, hogy folyóforgácsa lesz, mert ß@rok rá, hogy meredek a homlokszög :D
Azért én olyan dühös vagyok !!!!!! Nincs abban a ku... va nagy Városban egy két ember aki szívesen lefilmezné ezeket a videókat nem hiszem el, hogy senkinek nincs ideje havonta 3 óra, hogy megcsinálja pár jó szóért ...... Tiszta szégyen ez az ország..... Kár hogy 300km lakom. Mondom ezt úgy, hogy 20 éve foglalkozom video és film készítéssel és lelkes forgácsoló tanuló vagyok :D
Kedves Kritikusaim, drága nézőtársak! Nem emlékszem, hogy elhangzott volna az a mondat a számból, hogy ezt vagy azt így kell csinálni, vagy ahogy én csinálom az a frankó, stb. Inkább ennek pont az ellentétével indítottuk a csatornát, kirakjuk és arccal vállaljuk azt is, ha valami nem sikerül, eltörik, beleszorul, lötyög, stb. Ki az a bátor, aki azt képzeli magáról, hogy az ő munkája a tökéletes, mindenki másé szar. Valószínű pont azok, akik soha semmilyen tartalmat nem gyártottak, tettek ki a nagyközönség elé. Uraim - és ha vannak Hölgyeim, tessék szépen megmutatni, hogy lehet jobban csinálni. 1000x elmondtam már, de hogy nyoma maradjon leírom, a csatorna elsődleges célja, hogy a tartalomról induljon meg a diskurzus, építő javaslatokkal tanítsuk a jövő generációját, osszuk meg a tapasztalatainkat, legyen téma, amiről ÉRTELMESEN tudunk beszélni. Higgyék el, megvághattam volna a videót úgy, hogy az első köszörülés után már törik a forgács, de nem tettem. Pontosan azért hagytam benne minden részletét, hogy lássák egyáltalán nem olyan könnyű az esztergakés köszörülése, a szögek és a technológia megválasztása. Véleményem szerint a tanulság ebben az epizódban az, hogy küszködhetünk a rapid késekkel, de a világ elhúzott, ott vannak a váltólapkák, olyan geometriát sohasem tudunk csinálni, ami jól működik minden helyzetben. A következő, és egyben záróvideóban épp egy profihoz indulok, részletek hamarosan. Köszönettel tartozom azokért a hozzászólásokért, amelyekből én magam is tanulok, jobbá tudok válni. A többit meg megpróbálom figyelmen kívül hagyni. Tisztelettel: Biró Szabolcs
Egy komor gondolat jegyében húzza össze a szemöldökét, majd mosolyodjon el !
Mind a ketten tudjuk hogy hiba volt vakon köszörülni.
Szeretem az ilyen videókat más csatornákon is ahol a profi szakik mernek nyilvánosan hibázni, be nutatva a szakmai buktatókat, és kijavításuk módját.
Még egy gondolat : Tévedni emberi dolog, de isteni érzés.
Az isteni érzés nem akkor jön el amikor tévedsz és megszégyenülsz, hanem amikor rendre el ismered a hibáidat és egyre több a tisztelőd .
Én tisztelem önt és úgy gondolom a bejegyzésem hangneme egy sima ténymegállapítás volt. Ha még is bántóra sikerült elnézést kérek nem volt szándékomban,
Itthol ebben az országban egy olyan esztergályos mester sincs aki szívesen átadná a szakmát, mert mindenki félti a koncot ..... Sajnos nincs kivétel..... Ha lenne akkor már régen régen csinált volna egy szép kis videó sorozatot. A szakma nem eladó Cimszó alatt, sok sok megkeseredett ember lakik ebben az országban.......
@@janossipos7553 Tévedsz, csak az iparigyártó sorokon nem fogják megengedni, hogy videóz mert nem lesz meg a norma. No és a kissebb műhelyek is tele vannak megrendeléssel. Rég nem vállalnak fusi melót, Az oktatóknak van idejük és lehetőségük videózni.
@@karolyllh1242 Nos igen ez elég nagy baj.... ez ma már nem olyan mint 30 évvel ezelőtt.
Én nagyon örülök a hasonló videóidnak, mert nem vagyok sem gépész sem esztergályos, de szeretek forgácsot gyártani, meg tanulni róla. Kicsi hobby esztergán továbbra is van létjogosultsága a rapid késnek, mert a váltolapkás késekhez szükséges sebességet, fogásmélységet gyakorlatilag nem lehet velük elérni. Szóval én örülök a hasonló videóknak, csak így tovább. De azért a korongot nem kellett volna csere közben az eszterga ágyra tenni na :)
Nagyszerű, természetes, nem manipulált videó! Szívesen vennénk ha a tv csatornák között lenne hasonló műszaki - technikai csatorna is! További sikereket kívánunk!
Nagyon nagy köszönet ezért! Mikor ezt tanulni kellett kicsit nem figyeltem, most pedig ezeken a videókon keresztül esély van rá, hogy utólag meg is értem, amit anno 20 éve kelletett volna. Köszönet a belefektetett energiáért és tudásért!
A videóid hatására választottam a gépi forgácsoló szakmát és azóta is imádom, 19 éves vagyok és édesapám segítségével már a saját esztergályos műhelyemet építem😁
Nagyon jók a videóid így tovább😄
Huu Mucsi Zoltán művészúrral megnéznék egy külön ilyen részt esztergán XD :D biztos feldobná a napot:)
Nagyon bírom, hogy a csatorna minden tekintetben az autentikusságra törekszik! Pl.: 36:25. nél ;-)
Én most kezdtem el tanulni a "Gépi és CNC forgácsoló" szakmát, amiben nagyban 8nspirált ez a csatorna is. Nagyon szeretem az esztergálást érdekesnek tartom a különféle alkatrészek gyártását, nagyon szép és összetett szakma ez.:)
Eddig el nem tudtam volna magamról képzelni hogy én valaha is fogok tudni esztergakést köszörülni, de nem rég kezdtük el tanulni és miután ráéreztem hogy milyen szögeket kell kialakítani a késeken azóta szerencsére elég jól megy😊
Köszönöm.Nekem nagyon hasznos.
Régóta vesszőparipám, hogy az alkatrészek memunkálásának fő része a "forgácsmenedzsment". Kb itt dől el minden. Lehet bármennyire jó egy megmunkálás, ha a forgácsképződés kezelhetetlen az kvázi lehetetlenné teszi a munkadarab elkészítését. Nagyon tanulságos ez azokank, akik azt mondák: " Csak egy 5 perces meló, pik-pak megvan." Hát nem. :)
Udv, Tisztelt Tanar Ur, a koszoru palastfeliletevel palast feluleteket lehet igy kosorulni nem sikokat. A gyemantkorong oldalan markeszitheto lenne sik, de ahoz annak az asztalat kellett volna allitgatni . Egyebkent elveztem az eloadast, varom a kovetkezot.
Így végig nézve ezt a részt, ahogy meg lett köszörülve a kés több változatban is, mindegyiknél biztos voltam, hogy nem fog működni mert az élszög nem változott.
A lényeg, nem kell megtanulni esztergakést köszörülni mert van előregyártott.
Szerintem a tárgyasztal fölött szemböl nézve látom is, hogy mit köszörülök. Szép vékony horgert lehet készíteni.
Én nem bírálók,de nagyon meg lepett a hollker ezen el készítése..
Én ís a függőleges kő sarkán ki alakított forgácstörő köszörülést tanultam,azóta is úgy készítem,ha kell,de hát ez is egy megoldás,ha elsőre kicsit furcsa is...😉
Vándorköszörűs. :)
23 - 24 percnél: a dupla védőszemüveg vajon dupla védelmet jelent? :-)
A holkert vagy forgácstörőt már 40 évvel ezelőtt is a tárgyasztalon függőlegesen tartva a kést tanították és úgy is csinálta minden esztergályos akiket csak ismerek. Tökéletesen meg lehetett csinálni balesetveszély nélkül. Ez így elég szakmaiatlan.
Sziasztok!
Nem tartozik a videó témájához, de itt talán vannak akik tudnak válaszolni.
Pengéket cserélek az alternáló fűkaszámon. Szegecselt kötéssel. A szegecsek fel lesznek izzítva.
6-os a lyuk 8 illetve 12 mm az összes anyagvastagság. Milyen szegecset vegyek mennyire lógjon túl a vége az anyagon? Van-e erre valamilyen szabály?
A durva nagyolókorongokkal vigyázni, harap mint állat :)
Harom alkalommal tavolitottak el idegentestet a szemgolyombol. Tanultam belole, csak viztiszta zart vedoszemuveget vagyok hajlando hasznalni, es mindenki masnak is ajanlom.
Szia! Bocs de erre a késre '91 -ben, elsős szakmunkásképző, 2 hónap után, a Lacibácsi szakoktató max egy ülj le 2-est adott volna. Főélt miért kellett a késszár vonala mögé elköszörülni? Pazarlás, a forgácstörőnek(holker) nevezett izét, pedig nem minősíteném, alkalmatlan. Majd megnézném mit művel KO33-ban. Annó nem volt váltólapka, mindenféle anyaghoz, magunknak kellett köszörülni mindent is.
Elolvasva ezeket a kommenteket, meg látván a sikertelen forgácstörést, az jutott eszembe, hogy aki nem tudja, az tanítja. Persze ez csak vicc. :)
Értem és megértem miért fontos az elméleti oktatása a forgácsolószerszámok élkiképzésének, de a gyakorlatban nyilván semmi értelme. Látom itt a felháborodást a hozzászólásokban, a szokásos "30 éve így meg úgy köszörülöm a rapidod, ami mindenre is jó". Baszod, ha nem tudtatok továbblépni és még 2023-ra sem sikerült kiváltani a késeiteket váltólapkás szerszámokra, akkor nagy a baj.
Kisflexel szoktam nagyolni, egymilis vágólappal, úgy pillanatok alatt kész.
40:47 A holker semmit sem ér, ha marad előtte egy kis élszalag, mert azon siklik végig a forgács átugorva a hornyot, ezért nem kunkorítja befelé.
56:10 lecsapta a pucni, amikor oldalaztad
57:30 munkahelyen erre mondjuk azt, hogy "Túrjad a vasat, basszam meg anyádat!"
1:03:23 Esetleg egy Dremelbe fogott csiszolókoronggal kézből tudnál kialakítani hasonlót
Én amúgy nem szoktam holkert köszörülni, igaz, csak fogpiszkálókat gyártok sárgarézből, annak viszont van, hogy folyóforgácsa lesz, mert ß@rok rá, hogy meredek a homlokszög :D
Azért én olyan dühös vagyok !!!!!! Nincs abban a ku... va nagy Városban egy két ember aki szívesen lefilmezné ezeket a videókat nem hiszem el, hogy senkinek nincs ideje havonta 3 óra, hogy megcsinálja pár jó szóért ...... Tiszta szégyen ez az ország..... Kár hogy 300km lakom. Mondom ezt úgy, hogy 20 éve foglalkozom video és film készítéssel és lelkes forgácsoló tanuló vagyok :D
Nagyon elgondolkodtató ez a videó!
Lehet hogy fel kellene ébresztenem a YT csatornámat...
Mi lessz ez hadihajó?Ha én ehez hasonlót köszörültem volna gyakorlaton kb 30 éve, az oktatóm nem engedte volna hogy forgácsoló legyek!