Hogyan kezeld a passzív-agresszív, rejtett nárcisztikust?!

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 29 вер 2024
  • Ha passzív-agresszív emberrel élsz együtt, arra mit is mondhatnék? Talán annyit, hogy részvétem…. hiszen tudom, hogy milyen ez. Több éven át éltem én is egy passzív-agresszív emberrel. Teljesen tönkretett. Persze ő ezt visszautasította. Ő semmit se látott be. Ami azt jelenti, hogy nárcisztikus is volt. Fogalmazzunk úgy, hogy a „jó” nárcisztikus. Mivel akik csak kívülről látták, ők mind imádták. A felszínen képes volt a jó arcát mutatni mindenkinek, a külvilág számára. Otthon azonban? Nem lehetett egyet nem érteni vele, nem lehetett megkérni arra, hogy szemlélje kicsit a dolgokat az én nézőpontomból, egyetlen egy hibát sem ismert el, ő volt a tökéletes.
    Hozzám coachingra (konzultációkra) és coaching programokra, képzésekre itt tudsz jelentkezni: iroda.lifechanger@,gmail.com, narciszcoach@gmail.com. Olyanokra, mint a TKAK (Törj Ki A Kodependenciából) - önhitelesítés képzés, a Sématréning 1 és 2 képzés vagy a Borderline Személyiség Fogságában (BSZF 1 és 2 ) munkafüzetes coaching képzés és a többi. Több, mint 20 féle képzést tartok.
    Most először nyílik lehetőség 40 fő részére a Tkak és a Sématréning együttes, gyorsított elvégzéséhez!
    A GYORSÍTÓSÁV 1. élő-online képzésen 2023 július 30-ától kezdődően 15 vasárnapon át (nem kötelező élőben ott lenni, elkérheted a hangfelvételeket is) egyszerre tanulhatod Barbarától a Tkak-t és a Sématréninget, valamint a képzést követően egy zárt facebook prémium csoportban további fél órát konzultálhatsz vele ingyenesen a képzésekkel kapcsolatban. A max. 40 fős résztvevői csoportból 3 főt kisorsolunk, aki részt vehet a Sématréning 2 online, 18 modulos, 360 000 ft-os képzésén is.
    Vasárnap reggelente 7-8.30-ig, plusz bónusz fél óra a facebook-on Barbarával! Ne hagyd ki! A 30 hetes két képzést így 15 hétre, a tanulási időt pedig 30 órára csökkentheted le! Erre a képzési csomagra nincs részletfizetési lehetőség! A két képzés együttes, akciós ára összesen 250 000 ft, amit a Gyura Barbara, 12072552-01576812-00100003 bankszámlaszámra tudsz befizetni, illetve jelentkezni az iroda.lifechanger@gmail.com-on lehet!
    A GYORSÍTÓSÁV 2. élő-online képzésen 2023 augusztus 26-ától kezdődően 15 szombaton át (nem kötelező élőben ott lenni, elkérheted a hangfelvételeket is) egyszerre tanulhatod Barbarától a Sématréning 1-et és a Sématréning 2-t esettanulmányokkal, valamint a képzést követően egy zárt facebook prémium csoportban további fél órát konzultálhatsz vele ingyenesen a képzésekkel kapcsolatban. A max. 40 fős résztvevői csoportból 3 főt kisorsolunk, aki részt vehet a Cold Terápia 1 és 2 10-10 modulos, 400 000 ft-os - csak online - képzésén is.
    3. Akciónk meghosszabbítva: 2023 június, július és augusztus hónapjaiban minden ONLINE (egyedül) végezhető képzésünk 50% engedménnyel vásárolható meg! Erre nincs részletfizetés. A képzések így 50-180 000 ft-ba kerülnek.
    Jelentkezz az iroda.lifechanger@gmail.com-on!
    Minden adatomat megtalálod itt:
    linktr.ee/narc...
    TIKTOK-on így találsz meg: Nárciszcoach2
    Instagram-on így: nárciszcoach
    Facebook oldalaim, csoportjaim: Nárciszcoach, Lifechanger, Tükröm légy, Kölcsönös Kapcsolatok (kizárólag Tkak-t végzetteknek), Borderline Személyiség Fogságában (kizárólag borderline ügyfeleimnek), Barbara, a Keto-, Ketovore, Carnivore Coach - nyílt csoport
    A kodependencia legyőzéséhez az alábbi képzéseinkre jelentkezhetsz:
    Tkak, Áttörés, Kodependencia Mentesen, Sématréning 1-2
    A nárcizmusról a COLD TERÁPIA elméleti képzésen tanulhatsz.
    Honlapom: www.narciszcoach.hu
    Feliratkozás a hírlevelünkre:
    eepurl.com/hGLR0f

КОМЕНТАРІ • 34

  • @annaluca9489
    @annaluca9489 Рік тому +22

    Mindenkinek, akinek kapcsolati gondja van, néznie kellene ezeket az előadásokat, mert magamon vettem észre: amikor rájössz, hogy a hozzátartozód, partnered, kollégád nem "nem szeret" téged, szóval nem ezért gonosz, hanem mivel nárcisz-borderline-stb. személyiségzavaros, akkor lezuhan a szívedről az a nagy kő, ami addig nem engedett élni. Kiszabadulsz a tőle való függésből. Mint a rajzfilmekben - PUKK - és vége. És már nem érdekel, hiába pattog. Nem is neheztelsz rá többé. És nem hiányzik, hiszen aki addig hiányzott, képzelt figura volt. Ehhez csupán rá kell jönni, kicsoda is ő.

  • @mariaori9529
    @mariaori9529 Рік тому +15

    30 évi házasságból a felét úgy töltöttük hogy ,ő mindig haragudott rám valamiért apróságokért , semmisegert.
    Átnezett rajtam mint egy üveg ablakon . Ami depresszióba taszított engem.

  • @fruzsinajovan5259
    @fruzsinajovan5259 Рік тому +8

    Barbara!
    Sírtam is nevettem is amíg hallgattam ezt a videót. Felzaklatott és mélyre hatottak a szavaid, főleg amikor az exedről beszéltél. Ilyesztő, mennyire egy kaptafára készültek az ilyen típusú emberek és az is ahogy mi reagálunk.
    10 év házasság után csak nagyon lassan kezdem megérteni mi is történik valójában .. utálom is magamat e miatt, mert nem csak én szenvedtem meg ezeket az éveket, hanem a gyerekeim is.
    Az ilyen ember soha nem lesz boldog és az sem aki vele próbál élni , nem lehet boldoggá tenni őt, bárhogyan is próbáljuk, nem lehet megfelelni neki! Mindent megtettem amit csak lehetett, semmi nem elég jó es mintha egy fekete felhő lebegne az egész kapcsolat felett folyton. Én is belebetegedtem, folyamatos gyomor problémáktól szenvedtem, majd epe elzáródásom lett, amivel hónapokig fetrengtem a fájdalomtól mert még félre is diagnosztizáltak, 1 év után kivették az epèmet. Ezután jobban lettem, de otthon nem javult a helyzet. Ráadásul alkohol függő is a rejtett nárcisztikus férjem, gondolhatod.. még több olaj a tűzre! A duzzogó üzemmód átmegy őrjöngő hibáztatásokba ilyenkor! Még most is amikor sajnos újra beteg lettem, márciusban diagnosztizáltak ( MDS high grade) vér rák magyarul, 2-3 év et jósolnak az orvosok. szeptemberben kezdenék a chemotherapy-t, ha bele egyezek.
    Mindenki úgy ismert mint egy pozitív, energikus mosolygós személyiséget , persze senki sem sejthette, hogy mivel küzdök a házasságomban. ..de az összes pozitiv energiám sem volt elég, hogy megváltozzanak a dolgok.
    Most videókat nézek/ hallgatok a rejtett nárcisztikus viselkedésről, hogy erősítsem magam, mostmár értem, hogy mi történik de azt is, hogy valójában terápiára volna szükségem mert egyedül nem tudom meggyógyítani a lelkemet és valószínűleg ez vezetne a fizikai gyógyuláshoz is. Elkezdtem vezetett meditációkat is hallgatni, az is segít.
    Érdekelne, hogy mit javasolsz?
    Nem tudom, hogy mennyi időm maradt belekezdeni egy terápiába és tisztában vagyok vele, hogy nagyon fontos, hogy milyen döntést hozok most, mire szánom az előttem levő időt. Te mit tennél a helyemben?
    És azoknak, akik elolvassák ezt a kommentet, ha te is hasonló bántalmazó kapcsolatban vagy, kérlek gondold át mire/kire szánod az idődet, energiádat! Ezek az emberek veszélyesek, semmi sem számít nekik, te főleg nem, felemésztenek, bedarálnak, ott halhatsz meg a szemük előtt, nem változtat rajtuk semmit!!!
    Ne legyetek ostobák mint amilyen én voltam! Meneküljetek amíg lehet es keressetek gyógyulást!
    Kívánok mindannyiótoknak igazi felébredést és sikeres gyógyulást! ❤

  • @PeterSzabo-ix7db
    @PeterSzabo-ix7db 26 днів тому +1

    Azt vettem észre, hogy kb. legalább minden második emberre ráillik ez a jellemzés. Legalábbis a környezetemben. Akkor milyen kapcsolatokat alakítson ki az ember?

  • @zsuzsakarip9454
    @zsuzsakarip9454 Рік тому +6

    28 évig csináltam a házasságomban dühöngésekkel fűszerezve. Úgy, hogy egyáltalán nem társasági ember, nem is szerették igazán. Soha nem akartam neki megfelelni, mert részemről sem volt egy nagy szerelem. Talán ezért bírtam olyan sokáig elviselni a dühöngéseket, és azt hogy mindig neki van igaza, és ő mindig áldozat. Természetesen nem múlt el nyom nélkül, mert a gyomrom, bélrendszerem, nekem is megbetegedett.
    Pont azt csináltam. Mindig otthagytam.
    Volt hogy éppen csak másik helységbe mentem át.
    Aztán egyszer végleg otthagytam...😊

  • @hakuna.matata532
    @hakuna.matata532 11 місяців тому +3

    Sziasztok!Hát legyen egy gyengébb story a passzív-agresszív viselkedésről..bár ez igazából a kapcsolat elején volt.Később sokkal durvább lett minden bántalmazási formája,bár azt hiszem ezzel nem mondok újat azoknak akik Barbarát figyeljük és szeretjük.Mivel ex dohányzott,egy nap vettem neki egy lóherés gyújtót "good luck" felirattal.Ex,fradista is volt és aznap volt egy nagy selejtező meccs a Fradi és a Celtic közt-életemben még nem hallottam még az utóbbi focicsapatról előtte.Jóhiszeműen átküldtem a képet messengeren,hogy:"Nézd csak mit vettem neked,remélem szerencsét hoz!🙂" Reakció:"Kössz!Jó fej vagy!"...Aztán semmi..kb,2 napig írkáltam rá,hogy mégis mi van,közben végig vagy nem is válaszolt vagy néha odavetett valamit,hogy"Remélem jól szórakozol!" vagy: "Hagyjuk..."Fogalmam nem volt mi a baja,mert nem volt képes elmondani,csak folyamat belémrúgott egyet lefitymálva a válaszaival sértődött hangnemben fél naponta egyszer miközben 2 odahányt rövid letolás közt csenddel vert,bárhogy próbáltam belőle kihúzni mi a baj.Nagy nehezen 2 nap után derült ki,hogy úgy értelmezte-legalábbis ezt próbálta sugallni-hogy a lóherés gyújtó egy gúnyos bántás a részemről mivel a Celticnek is lóhere van a címerében...😒😒😒Természetesen akkor nagyon elszégyelltem magam mikor ez kiderült,és sok más,húzása után is amivel teljesen lehúzta az önbecsülésem 3 év alatt.Mondom,ez még a kapcsolat elején volt,természetesen idővel minden bántalmazási formája egyre erősebbé vált...én 2 napig azt se tudtam mi van,küszködtem,nyaliztam,hogy kiszedjem belőle...és mikor végre kiderült még én éreztem magam hibásnak.Holott csak egy qrva gyújtó volt amivel szerencsét akartam kívánni és örömet okozni.Mivel nem volt analfabéta,és látta mi van a gyújtóra írva,ma már látom,hogy csak túlkreálta a dolgot,hogy legyen oka bűntetni és így sértett félként kp-pontba kerüljön.

  • @CristaHanko
    @CristaHanko Рік тому +5

    Szerencsére, trógerokat-nekem a nárcisz és annak alfajai is azok, végzettségtől függetlenül - már nem vonzok ❤❤❤ A közelmúltban fel is számoltam egy ilyen emberi kapcsolatot, aki szerint túl szigorúan állok a nárcisztikus rokonhoz. Bakker, hadd tudjam már, én hogy érzek😅 Azt tudtommal még szabad...

  • @martazetenyi1993
    @martazetenyi1993 Рік тому +6

    Nagyon jól áll a szemüveged, Barbara!❤

  • @erikakviz1662
    @erikakviz1662 Рік тому +2

    52 évesen ez a video világított rá ki is az anyám (alkoholista volt 40 évig)ráadásul óvónő ami tökéletes anya védjegye a külvilág szerint !!!

  • @liviatompa3929
    @liviatompa3929 10 місяців тому +1

    Köszönöm..
    Nálunk ikrek lettek. De 11év alatt keveset volt velünk. 🙏
    De!! Most 7 évet 2016-tól velünk volt.., valamelyik lányom, lesz ilyen?? 10 évesek.
    Tavasz óta nincs velünk, mert akkor már elhatalmaskodott felette az indulat. Remélem nem fog egyik sem az apa "viselkedését'" örökölni.
    Nálam is nagyon apára hasonlít egyik, de nem vágom a fejére. Legbelül imátkozom... Csak ne legyél olyan , természetre...
    Köszönöm, hogy Rád találtam. 🙏☺sokat segít minden videó.

  • @Annula0928
    @Annula0928 5 місяців тому

    Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy vajon miert nem fogadtaela bocsanatkerest az ismerosom. Mindig azt mondtam, hogy az emberek bocsanatot sem tudnak kerni, de ha fogadni sem tudjak, az ugyanugy gaz. Mert ha tolem bocsanatot ker vki, akkor vagy elmondom, hogy ne vicceljen, mert. Nincs miert, vagy elfogadom/elutasitom.
    Es most kattant be, hogyha elfogadja a bocsanatkeresemet, akar a bunti elott vagy utan, azzal bevallja a sebezhetőséget. Igy mindig a sertodesek mellett, azt valaszolta, hogy nem bantottam meg. Tobbnyire amugy mar ugy szoltam be, hogy elore kikövezte a csenddelvereshez vezeto utat, es en nem birtam visszafogni magam es nem kiallni magamert. 😅😂😂Nagyon nem kellett volna mar az elso alkalommal sem belemennem, csak szepen kihatralni a kapcsolatbol. Menthetetlen, de en magamat akarom megmenteni, nem mast.

  • @zsuzsasas8501
    @zsuzsasas8501 11 місяців тому +2

    Hálás köszönet a munkáért!
    ❤🙏

  • @krisztinakovacs7114
    @krisztinakovacs7114 Рік тому +2

    Nagyon pontos amit mondasz ❤😊köszönöm

  • @ValériaSiklósi
    @ValériaSiklósi Рік тому +1

    Drága,Barbara évek óta nézem a videóid, nem győzök elég hálás lenni, nem túlzás az életem mented meg.Nagyon szeretnék egy négyszemközti beszélgetést veled,mert szerintem rajtad kívül senki nem ért meg,a hasonló tapasztalatok miatt!(Esetleg még Sam.)😊❤☀️

  • @hakuna.matata532
    @hakuna.matata532 2 місяці тому

    Köszönjük!

  • @Orionka55
    @Orionka55 Рік тому +2

    Köszi, sokat segítesz...👍❤❤❤

  • @GABRIELL0503
    @GABRIELL0503 Рік тому +1

    Dràga Barbara! Nagyon jó vagy!💜 A szívemből beszéltél.

  • @kryll72
    @kryll72 11 місяців тому

    Drága Barbara! A könnyeim folynak a mondataidtól.. nem tudom hányadszor hallgatom ezt a vidódat (is) és most esett le az anyám. Két éve küzdök egy szorongásos állapottal, sokmindent megtettem hogy rájöjjek mi van velem, jobban legyek. Mivel nagyon le is fogytam sok vitamint is elkezdtem szedni,ami nem kevés pénz.. Az anyám egyik alkalommal éppen a saját betegségét mantrázta , és amikor mertem mondani,hogy vitaminokat is szedjen, annyit mondott: jó neked,mert te megteheted hogy szedjed.😢
    Rendszerint viszek neki is ,de ő nem szedi be.
    ÚrIsten!!! Milyen burkolt bántás ez!!!

  • @kryll72
    @kryll72 9 місяців тому

    Kedbes Barbara! Lehet , hogy a narcisztikus is koodependens??

  • @RékaSallai-m1l
    @RékaSallai-m1l Рік тому +1

    Köszönöm Köszönöm Köszönöm

  • @avengerwonder
    @avengerwonder Рік тому

    Nekem pont egy nárcisztikus személyiség zavarú 20 éves lány a munkatársam és folyamatosan próbál és tesz keresztbe

  • @Matesszka
    @Matesszka 11 місяців тому

    Nagyon mely video! Annyi felismeres

  • @tunderatai3300
    @tunderatai3300 Рік тому

    Jujj de igaz ❤

  • @zsorzs821
    @zsorzs821 Рік тому

    Köszönöm Barbara a sok információt🙏🏻 ebből a passziv-agresszív zavarból van kiút annak aki kiakar törni belőle? Köszönöm ha válaszolsz🙏🏻

    • @annakollar1349
      @annakollar1349 5 місяців тому

      Kedves Barbara. Mindent tökéletesen tudsz! Most válok 2 nap múlva. 5 év után,és ilyen hol otthon hol nála kapcsolat,de tele kötekedéssel ürügyökkel,lekicsinylésekkel,hazugságokkal. Szerencsére magabiztos vagyok. Őt probáltam gyógyítani kiemelni a családjából. A szeretetet sem tudta viszonozni,de Tőlem elvárta és folyamatosan dolgozzak neki,nekik már a testvéreinek és azt akarta fiamat dobjam el magamtól,elakarta venni a házunkat,hogy a fiamnak nem kell. az alatomos rejtett nárci úgy gondolta. Állandóan kontrolált,és az interneten csak az Ő nevében szerepelhetek. Ami létezik a csillagot is letagadta az égről,de olyan sosem volt,hogy egy mondatot elmondhattam volna beleugatott méreggel. Ő uralt,köpködött,és kifelé az embereknek meg hizelgett és jó embernek látták mert direkt így tudatosan tette. A szeretet az empátia becsületfogalmár nemismerte. Egyébként soha életében senkit nem szeretett. Nem ismeri. A testvérét két gyerekkel férjestül kidobta,utána azt hazudta,eljött hozzám hogy miattam hogy ott lakhassak. Nekem volt lakásom,amit ő elvett azzal a trükkel majd Én Ő nála biztonságban leszek. 8 évig akarta az esküvőt,és amikor ott volt a lehetőség odaköltöztett magához hogy kihasználjon. Kijelentette hogy már nekem esküvő minek?? Tudatosan csak erre kellettem neki erőt meritsen belőle nincs semmi önbizalma semmit nemtud elintézni kiálni érte,de ő saját magáért sem. Gyülőli Ön magát,mivel a anyja sem szerette nem törödtek velük éheztetták őket. Úgy gondolta Én leszek a revans! Lelkileg vagyok gazdag,megszimatolta és naívnak mondott egy társaságban. Magabiztos vagyok,de nem hülye és nagy lelkű gyógyítani szerettem volna. Segitett nekem főleg anyagilag de éreztem mindig elvesz mintha többet mint amit adott. Drága Barbara a legjobbakat kívánom,és örülök sikerült Neked az életed segítesz az embereken.

    • @annakollar1349
      @annakollar1349 5 місяців тому

      Az anyjukat 5 -en az intézetbe dobták mert gondolom megérdemelte,de ráértek volna otthon törödni vele a testvérek ott élősködtek a férjemnél egész délután naponta egymást kihasználva,teli hazug szemrehányással. Ez még fontos volt leírnom.Üdv Barbara.

  • @RékaSallai-m1l
    @RékaSallai-m1l Рік тому +2

    Köszönöm, most egy csomó mindent megértettem!

  • @ilonabado2084
    @ilonabado2084 Рік тому