- 483
- 5 498 387
Nárcisz Coach
Hungary
Приєднався 16 жов 2017
Ez a csatorna olyan embereknek szól, akiknek lelki fájdalmai, traumái, gyermekkori sérülései vannak. Ennél csak az a sajnálatosabb, hogy az is lehet, hogy ezeknek még a tudatában sincsenek és azt gondolják, hogy nekik rendes gyermekkoruk volt. Mindössze annyit érzékelnek, hogy visszatérő, ismétlődő mintáik miatt vagy áldozatok a kapcsolataikban vagy bántalmaznak másokat, néha pedig ez a kettő váltakozik.
A nárcisztikus jegyeket, életstílust vagy személyiséget mutató emberek gyakran nyílt vagy rejtett módon bántalmaznak másokat, manipulálnak a céljaik elérése végett. Gyakran állnak össze velük a kodependens (függő-társ) és a Borderline személyiségek. Egy nárcisztikus kapcsolatnak különböző ciklusai vannak, amelynek felismerésében és a dinamikájának a megértésében sokat segítenek a videóim, mindkét fél részére. Az igazán rosszindulatú, gonosz nárcisztikus nagyon ritka.
Hiszek abban, hogy a nárcisztikusok és az áldozataik egyaránt sebzett személyek, akiknek segítségre van szüksége.
A nárcisztikus jegyeket, életstílust vagy személyiséget mutató emberek gyakran nyílt vagy rejtett módon bántalmaznak másokat, manipulálnak a céljaik elérése végett. Gyakran állnak össze velük a kodependens (függő-társ) és a Borderline személyiségek. Egy nárcisztikus kapcsolatnak különböző ciklusai vannak, amelynek felismerésében és a dinamikájának a megértésében sokat segítenek a videóim, mindkét fél részére. Az igazán rosszindulatú, gonosz nárcisztikus nagyon ritka.
Hiszek abban, hogy a nárcisztikusok és az áldozataik egyaránt sebzett személyek, akiknek segítségre van szüksége.
Barbara tragédiája: 53 évesen elveszítettem a kisbabámat!
,, A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok. " (József Attila: Reménytelenül)
Tisztelettel kérem azokat, akik nem tudnak egy jó szót sem mondani, vagy együttérezni, hogy egyszerűen ne kommentálják a történteket, mert az okoskodás vagy a bántó ítélkezés, ( hogy minek neked gyerek ennyi idősen, fogadd el, mit képzelsz stb.) vagy a primitív rosszindulat pont az, amire a legkevésbé van szükségem most! Viszont örökre hálás leszek azoknak, akik akár csendben, akár szóban egy öleléssel, egy reménysugárral, egy imával vagy egy bíztató szóval tudnak most támogatni. Köszönöm nektek!
Privát emailcím:
narciszcoach@gmail.com
Barbara
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok. " (József Attila: Reménytelenül)
Tisztelettel kérem azokat, akik nem tudnak egy jó szót sem mondani, vagy együttérezni, hogy egyszerűen ne kommentálják a történteket, mert az okoskodás vagy a bántó ítélkezés, ( hogy minek neked gyerek ennyi idősen, fogadd el, mit képzelsz stb.) vagy a primitív rosszindulat pont az, amire a legkevésbé van szükségem most! Viszont örökre hálás leszek azoknak, akik akár csendben, akár szóban egy öleléssel, egy reménysugárral, egy imával vagy egy bíztató szóval tudnak most támogatni. Köszönöm nektek!
Privát emailcím:
narciszcoach@gmail.com
Barbara
Переглядів: 12 639
Відео
Ebben a videóban minden titkot leleplezek a NÁRCISZTIKUS kapcsolatok örök körforgásáról, fázisairól
Переглядів 2,9 тис.День тому
Amikor a szerelembombázás kerül szóba, az egy komoly emlékeztető arra, hogy tündérmeséken nőttünk fel, majd később, nagyobb gyerekként, fiatal felnőttként pedig rengeteg romantikus komédiát néztünk. Ezekben pedig mivel találkoztunk? A realitást teljes mértékben mellőző elvárásokkal, érzékelésünk kicsavarásával. A tündérmesék és rom-komok teljesen kifacsarják a valóságot, az udvarlás valóságát. ...
Miért a partner szabályozza a borderline érzelmeit?
Переглядів 1 тис.День тому
Mit csinál a borderline? Kiszervezi az egofunkcióit. Azokat a funkciókat, amelyek normális esetben az egyénben vannak. Ezeket szervezi ki a külvilágnak. A tipikus borderline ezt a partnerére ruházza át, vagy mondjuk egy különleges barátjára. Olyan emberre, aki mellett biztonságban érzi magát, akivel megtapasztalja az intimitást, és akinek megmutathatja sebezhetőségét. Ilyen emberből azonban nem...
A dezorganizált (félelemmel teli) kötődési stílus gyakori a nárcisztikus kapcsolatokban
Переглядів 1,4 тис.21 день тому
A dezorganizált kötődés kialakulása ahhoz köthető, hogy milyen sok veszteséget és érvénytelenítést élt meg kora gyermekkorában az illető. Akkor alakult ki, ha úgy érezte, hogy nincs egyetlen egy biztonságos hely sem a világban, ahová mehetne. Tényleg rengeteg nehézséget tud okozni ez a kötődési stílus. Ha tehát valaki dezorganizáltan kötődik, ha folyamatosan úgy érzi, hogy nincs biztonságban, é...
Miért lesz a borderline-ból időnként pszichopata?
Переглядів 1,7 тис.21 день тому
Amikor a borderline fájdalmat tapasztal meg, vagy úgy gondolja, hogy hamarosan fájdalmat fog átélni, és nem tudja elfogadni, tolerálni, elviselni, akkor inkább figyelmét másra irányítja. Elkezd például inni, vagy egyéb tevékenységekbe kezd, mondjuk lefekszik egy vadidegennel. Ezeket a dolgokat főleg akkor műveli, amikor bedrogozott vagy ivott. Ezeknek a szereknek a hatására felejteni kezd, amné...
Egy tipikus, rejtett nárcisztikus gázlángozás: ,,nőj már fel végre!"
Переглядів 2,1 тис.Місяць тому
Az elképzelés, mely szerint, ha látod a bántalmazó mintákat, azokat, amelyek egyértelműen sértenek téged, károsak számodra vagy mások számára, akkor veled van a baj, nos, az végtelenül káros! Ha folyamatosan ezt mondogatják neked, áldozatnak - túlélőnek, éles megfigyelőnek, akkor attól egyre jobban csak összezavarodsz, és sokkal kevésbé valószínű, hogy rámutatsz ezekre a dolgokra egy idő után. ...
Tippek, hogy mikor mondj igazat egy nárcisztikusnak és mikor ne!
Переглядів 2,6 тис.Місяць тому
Nem tudsz mindig helyesen válaszolni egy nárcisztikusnak. Belefájdul az ember feje abba, hogy folyamatosan próbálja kitalálni, hogy mit mondjon, hogy olvasson a gondolataiban. Az, hogy mennyire vagy vevő, mennyire vagy képes megbirkózni manipulálásukkal, gázlángolásukkal, haragjukkal, az minden nap más. Ezek a kapcsolatok ilyenek. Állandó kalkulálást igényelnek. Amikor nem tudod, hogy hogyan re...
Mi a különbség a nárcisztikus és a borderline dühroham között?
Переглядів 1,9 тис.Місяць тому
Amikor a nárcisztikust kérdőre vonják, amikor dezintegrálódnak, amikor nagyon-nagyon rosszul érzik magukat, akkor jön elő belőlük a pszichopata énállapot, átveszi az irányítást felettük, és védelmezi őket, védelmezi a mentális betegségben szenvedőt a külvilággal szemben, a külső valóságtól. Ez a nárcisztikus düh szerepe. A borderline-nál egyáltalán nem ez a helyzet. A borderline még a nárciszti...
Miért veszélyes és hogyan hat a nárcisztikus Chat GPT az életünkre?
Переглядів 1,3 тис.Місяць тому
Nem véletlen, hogy most, amikor a féktelen nárcizmus, vagy ami még rosszabb, a rejtett nárcizmus korát éljük, olyan technológiai vívmányok felemelkedésének tanúi is vagyunk, mint amilyen a Chat GPT. A nárcisztikusban nincs empátia. Csupán hideg empátiája van, azaz a kognitív és a reflexív empátia mixe keveredik benne. Képes szkennelni a másikat, és a leszűrt adatokat úgymond adatbázisokba rakni...
A borderline önbántalmazása: alkohol, zabálás, szex a söpredékkel
Переглядів 3,9 тис.Місяць тому
Amikor tehát a borderline úgy érzi, (vagy azt fantáziálja), hogy elutasították, elhagyták, megcsalták, megalázták, bántalmazták, akkor az első dolog, hogy valamilyen függőséget okozó viselkedés felé indul. Többségében ugyebár ez valamilyen szerhasználathoz kapcsolható. Amikor azt mondom, hogy „szer”, akkor nem feltétlenül illegális szerre kell gondolni. Nem, hiszen van, hogy „csak” túleszi magá...
Keto / Carnivore tejszínes puding desszert
Переглядів 4552 місяці тому
Carnivore tejszínes, tojás puding! Keto és carnivore coachingra jelentkezés: iroda.lifechanger@gmail.com
Keto / Carnivore (mindenmentes) csoki torta vagy brownie
Переглядів 3422 місяці тому
Keto és ketovore csokitorta, pár alapanyagból, cukor-, liszt és magliszt mentesen! Keto és carnivore coachingra jelentkezés: iroda.lifechanger@gmail.com
Szabad-e virslit, párizsit enni a KETO / CARNIVORE diétában?
Переглядів 4003 місяці тому
Egyéni konzultációra (coachingra) jelentkezés emailben az iroda.lifechanger@gmail.com-on Facebook csoportom: Barbara, Carnivore Coach Carnivore challange-m: 2025 január 1-31-ig, jelentkezés emailben, az iroda.lifechanger@gmail.com-on! Ne feledd, határozd meg a célod: gyógyulás és/vagy fogyás!!!!
Miért keresik a szorongó kötődéssel rendelkezők a nárcisztikusok társaságát?
Переглядів 2,8 тис.3 місяці тому
Akikre a szorongó (vagy ambivalens) kötődési stílus jellemző, azok bizonytalannak és fenyegetve érzik magukat kapcsolataikban. Ezeknek az embereknek valamilyen szinten mindig aszimmetria jellemzi kapcsolataikat, és szinte biztosra vehető, hogy a szorongóan kötődő egy nárcisztikus emberrel fog kapcsolatba lépni, mivel a szorongóan kötődő egyén saját magát is leértékeli, lekicsinyli - a nárciszti...
A 13 leggyakoribb hiba, ami miatt nem fogysz le a KETO / CARNIVORE DIÉTÁN
Переглядів 6643 місяці тому
Ebben a videóban csokorba gyűjtöttem azt a 13 leggyakoribb okot, amik miatt megáll a fogyás a KETO/CARNIVORE diétán. Egyéni konzultációra (coachingra) jelentkezés emailben az iroda.lifechanger@gmail.com-on Facebook csoportom: Barbara, Carnivore Coach Carnivore challange-m: 2025 január 1-31-ig, jelentkezés emailben, az iroda.lifechanger@gmail.com-on! Ne feledd, határozd meg a célod: gyógyulás és...
SIKERSZTORI: út a figyelemzavartól a sikeres önmegvalósításig! Interjú Gálik Klárival.
Переглядів 7413 місяці тому
SIKERSZTORI: út a figyelemzavartól a sikeres önmegvalósításig! Interjú Gálik Klárival.
Az ADHD és a falásrohamok közötti szoros kapcsolat
Переглядів 9884 місяці тому
Az ADHD és a falásrohamok közötti szoros kapcsolat
Beperelheted-e a nárcisztikus szülődet, ha az meglopott téged?
Переглядів 6924 місяці тому
Beperelheted-e a nárcisztikus szülődet, ha az meglopott téged?
Viselj te is maszkot a nárcisztikusokkal szemben!
Переглядів 3,5 тис.4 місяці тому
Viselj te is maszkot a nárcisztikusokkal szemben!
Hogyan használd a humort fegyverként a nárcisztikus ellen?
Переглядів 2,3 тис.5 місяців тому
Hogyan használd a humort fegyverként a nárcisztikus ellen?
A Végrehajtó Funkciók károsodása az ADHD-soknál (pl. memória, fókusz, időérzet, érzelmek)
Переглядів 1,3 тис.5 місяців тому
A Végrehajtó Funkciók károsodása az ADHD-soknál (pl. memória, fókusz, időérzet, érzelmek)
Az elkerülő kötődéssel rendelkező nárcisztikusok a szorongva kötődőkkel állnak össze
Переглядів 2,9 тис.5 місяців тому
Az elkerülő kötődéssel rendelkező nárcisztikusok a szorongva kötődőkkel állnak össze
Minden sebzett ember függőségben szenved (szénhidrát, alkohol, szeretet és egyéb függőségek)
Переглядів 2,2 тис.6 місяців тому
Minden sebzett ember függőségben szenved (szénhidrát, alkohol, szeretet és egyéb függőségek)
Miért tűnik nárcisztikusnak, borderline-nak az, aki nem is az? Lehet, hogy egy ritka ADHD-ja van?
Переглядів 2,3 тис.6 місяців тому
Miért tűnik nárcisztikusnak, borderline-nak az, aki nem is az? Lehet, hogy egy ritka ADHD-ja van?
A kodependenciából való gyógyulás varázsa - kövesd Barbarát a felépülés útján!
Переглядів 1,4 тис.6 місяців тому
A kodependenciából való gyógyulás varázsa - kövesd Barbarát a felépülés útján!
AUTISTA / ADHD-s / vagy BÁNTALMAZÁS miatti MELTDOWN (ÖSSZEOMLÁS) és teendők a kilábaláshoz
Переглядів 1,7 тис.7 місяців тому
AUTISTA / ADHD-s / vagy BÁNTALMAZÁS miatti MELTDOWN (ÖSSZEOMLÁS) és teendők a kilábaláshoz
Vajon tényleg szüksége van-e rád a nárcisztikusnak, és ha igen, akkor miért?
Переглядів 3,7 тис.7 місяців тому
Vajon tényleg szüksége van-e rád a nárcisztikusnak, és ha igen, akkor miért?
NAGY AKCIÓK, Kedvező KONZULTÁCIÓS és KÉPZÉSI CSOMAGOK 2024 Áprilisától
Переглядів 3098 місяців тому
NAGY AKCIÓK, Kedvező KONZULTÁCIÓS és KÉPZÉSI CSOMAGOK 2024 Áprilisától
Mire számíthatsz, mikor a nárcisztikus elveszíti a kontrollt feletted?
Переглядів 14 тис.8 місяців тому
Mire számíthatsz, mikor a nárcisztikus elveszíti a kontrollt feletted?
Nagyon hálás vagyok es egy gondolat csak erősen becsatornazodott bennem az Adam es Eva esete számomra érősen borderline tipus ha jol latom a Lilit meg a Narcibb esetet ir le mégegyszer köszönöm hogy megtaláltam a videoidat sok sok száz oktato anyagok hosszú évek kutatásai utan konkrétan sikerül összerakni a kepet végre a sok spiri coach es terapauta között is ismet egy magyar megkozelites letisztultsaga ami igazán szamit itt mégegyszer nagyon köszönöm áldások
Ahhoz képest ilyennel foglalkozol borzasztó hogy természetet meg akarod erőszakolni.53éves vagy ki nevelné fel?😢Ezért nemadnak ki gyereket most neked kéne elmenni személyiségzavarral elfogadd nemlesz már gyereked...kitartást ehhez.
Részvétem. Nehéz helyzet. Mi is voltunk így. Nagyon vártuk és nagyon rossz volt, amikor megtudtuk nem lesz. Sajnálom. Nekem a nőgyógyászom azt mondta, hogy valószínűleg azért megy el, mert olyan genetikai probléma volt nála. Ez ENGEM kicsit megnyugtatott. Ki is derült azóta pajzsmirigy probléma,igy valószínűleg a dokinak igaza volt. Magyarországon jellemző betegség és az első 12 hétben veszélyes a magzatra, mert addig nincs saját pajzsmirigy.
Nagyon sajnálom ,hogy ilyen rögös az utatok , de nagyon szorítok értetek!
Drága Barbara! Véletlenül találtam a csatornádra, de nagyon örülök neki. Egyszerre adtál hitet és hatottál meg. Elképesztő küzdelem és erő van benned, aminek meg lesz az eredménye. 47 évesen szeretnék még egy gyermeket és bár kevés rá az esélyem, nem tudom elengedni. Nem megy. Nagyon szorítok neked!
Ne is add fel! Mert simán lehet kisbabád!
Kedves Barbara! Tiszta szívből kívánom, hogy sikerüljön a baba. Lélekben veled vagyok. Nagyon szorítok neked! ❤
Kedves Barbara!A béranyaságban nem gondolkoztak?❤
nagyon nagyon drága, és mivel van esélyem még, így ez az elsődleges elképzelés.
Isten segitsen drága Barbara!
Drága Barbara! Te segítettél nekem megszabadunli egy nagyon mérgező kapcsolattól, Anyámtól. A Te segítségeddel lettem jó Anyukája a kislányunknak! Őszintén hiszem, hogy azt a sok jót, amit Te adtál nekem, meg sok másik embernek azt valahol látja Isten, vagy bárki. Nagyon drukkolok Neked.Őszintén kívánom, hogy a 11.alkalommal minden rendben menjen. ❤❤❤
Szia Minden szavad igaz . Sajnos. Felépültem úgy, hogy közben beteg voltam.
Kívánom Neked, hogy megszülessen a babád!❤🙏♥️
Őszinte részvétem nektek.Átérzem a fájdalmadat.Januárban lenne 4 éves a kisfiunk.38 hetes 5 napos terhes voltam,amikor közölték,hogy nincs szívhang.Megcsászároztak.Teljesen összetörtünk.Mi azt mondtuk,nem próbálkozunk többet.Közben betöltöttem a 40.évemet,és most már a második babát várjuk.Még van 1 hónap,mire megérkezik.Ne adjátok fel,vannak csodák.
Drága Barbara 🙏ertetek és kívánom hogy sikerüljön,ismerek olyan anyukát,akinek 10- dík után jött össze 😁kérem rátok Isten aldasat🙏😘
Hiányzik a nacim 😢😢😢Gyere vissza babám!Igaz tönkre tettél de nem baj😊..
❤❤❤❤❤
❤ ölelés ❤
Kedves Barbara! Rég óta hallgatlak én is, sajnálom a veszteségeket és együtt érzek veletek! Ezért egy más látószögből szeretnék segíteni. Én középkori Asztrológiát tanultam nemrégen végeztem 2 éves tanfolyamot. Ne vesd el ezt a véleményt vagy lehetőséget sem, de jó tanácsként azt tanultam illetve a középkoriak úgy tartották : aminek nincsen itt az ideje az nem történhet meg, bármennyire is akarjuk. Ha a születési horoszkópunkban nincs jelzés egy dologra akkor nem is valósulhat meg. Ha az időkapuk a "Cronokrátorok "a párodnak és neked nincsnek egyszerre fedésben azaz egy időben nyitva a gyermek témára, akkor nem lehetséges a terhesség sem lombikkal sem, másképp ,sajnos sok bizonyosságot példát láttam. Ha mindkét fél egészséges és a lombik mégsem sikerül jó példa erre inkompabilitásnak is hívják, azaz nincsen itt az ideje a középkori tanok szerint.... De szerencsére a középkori asztrológiának van erre módszertana, évszázadok óta, hogy kideríthető melyik az az időpont ahol az "égi kapuk" nyitottak a gyermek áldásra és meg is lehet találni csupán a Te és párod nagyjából 10 percre pontos születési időitekre van szükség . Én még nem merem be vállalni, még kezdő vagyok ebben ilég idő igényes de egy számítógépes program is segít benne, de ha érdekel és ezzel akár több millió forintot és időt is meg tudsz takarítani, ha a kellő jó időpontba történik a megtermékenyülés. Akkor csak 1 x kell próbálkozni a jó időben- már ha van ilyen, -mert olyan példa is van hogy nem volt közös idő kapu. A tanárom foglalkozik ezzel, elég hosszú a váró listája, de nagyon precíz a születendő gyermek nemét és a napjegyét az aszcendensét is előre meg tudja állapítani. Amerikai volt a tanára aki a Covid után hunyt el Robert E. Zoller, nagyon híres amerikai asztrológus, ha érdekesnek találod a google-n meg is nézheted. Minden jót kívánok neked! classicalastrologer.com/2018/06/04/the-lingering-mystery-of-the-911-prediction/
Szia drukkol neked és együtt érzek veled mi is baba projektek vagyunk sikerül fog ne add fel ❤
Kedves Barbara, Isten szeretetteljes áldását kívánom neked!
Varga gomba C peptid spray és CBD olaj használata segíthet. Sokaknak segített már.
Szia!Drukkolok,hogy összejöjjön Nektek a baba.Semmi gond az 53 évvel,az nem öreg.Én 43 vagyok és óvodásnak érzem magam.Minden- kinek van olyan ami nehezen jön össze,ha nem gyerek akkor más. Boldog Karácsonyt❤❤❤
❤❤❤❤❤❤❤
Kedves Barbara!Nagyon erős nő vagy!Minden rendben lesz!Sok erőt,ki tartást kívánok nektek és neked külön!Küldöm a pozitív energiát!
A bibliai Sárának történetét érdemes volna megnézni mindenkinek akinek hasonló ilyen jellegű meddőségi gondja van..aki ugy érzi hogy esélyt adna ennek is annak kívánom hogy legyen hite hozzá 🙏🤍🌼
Menj el csaladàllítàsra. Lelki oka lehet. Èn nem ertek ehhez, de azt olvastam, hogy a szervezeted első feladata sajat magadat kell vedenie. A stressznel beindul, hogy tèged vèdjen. Ha a lèlek le akar születni lejön. A szervezeted akkor kepes kihordani,,ha nem fursz az oroszlan elől. Ősi oszton. Hiszen ha a babat elveszited,,te eletben maradsz es kesobb kepes vvagy utodra. Amugy mindketten elhullotok es a fajfenntartasi oszton nem valosul meg. Elso oszton a fajtenntartas, eves stb. Nem ertek a cukorhoz, de sok cukrisnal elment a baba. Volt a parfum film, a pult ala szülte a gyereket. Hogy masok gyereket sem akarnak, kipottyan es csak vilagra jön. Nagyon megütött az a film. Ha lattad erted,,de inkabb ne nezd meg ha nem lattad. Felig horrorfilm. Csak ha lattad erted amit irtam. Masik amit lattam a lanyt magzatot. Lesavazta az anyja, meg el akarta kapartatni nem tudom mit nem csinalt a lannyal es èletben maradt előadasokat tart. Magyaran a lèlek ha le akar szuletni agyonvagni se lehet. Èn ebbe hiszek. Fejjel lefele kell gondolkodni. A megoldas benned van,,de az okfejtesemet figyeldz,de lehet hülyeseg. Babat akartokz,de mindig elmegy. Nem lenne erős? Kètlem. Nem lennel jo? Ez sem igaz? Nem vagy ra alkalmas vagy öreg? Ez sem. Mièrt megy el a lèlek? Lèlek nem onszantaból lep le. Mi van ha te fèlsz es taszitod el? Es ha miattad nem jön le? A benbed levő felelmet kell feloldani. Nem lennel jo anya, nem tudod taplalni, vagy anyuddal mi volt? Nem tudom. Kar tovabb irni az 1001edik kerdes lesz a valasz. Nincs nem erős oelek, es az se ne lenne jo helyen nalad. Magadba gondold at, miert taszitod el, es teged vèdddve nem jön le. Mitol akar teged megovni? A fajdalom az egonak fàj, az akarok valamit,,az sokszor hazudik nekunk. Tudatalatti 70%. Ezert mondom hat, ha csaladallitas. 2- 3 az utso beavatkozas elott. Az orvosoknak ne higgy, a cukorgyogyszert nagyon nezd meg, neme az hajtja el a babat, es ne is add fel. Mindig van ok... Sosincs semmi ok nelkul. Es a fajdalmadbol sok embernek segitessz... Vízszerelesi videokat keresek, nem ertem ezt az algorutmust minek dob be nekem ilyen videot, es azt sem ertem miert neztem meg. Talan mert oreg vaggyok 10 evvel ezelott mondtak öreg vagyok a gyerekhez, azóta sincs, de elgondolkodtatott a sztorid. De jó embernek tűnsz. Homeopàtia vagy dieta a cukorra??? Valami uj utat keress, bioètel valami... Ja tejcukros vagyok es koleszterinszegeny es az orvos eltiltott a tejtől, meg koleszterint kell ennem. Letojom őket, ketpofara eszek a sajtot a tojàst a zsirt es a szalonnat. Èn meghallgatom oket, de èn pont lesz... om őket. Azt a sok marhasagot amit kitalaltak es az ellenkezőjèt is. Aaaaaaaaaaaaaaa Van az azsiaba szakadtam dagadt ficko csinal jó videokat a koleszterinrŏl, kollagenről es ilyen orvosi dolgok megmagyarazasarol amihez nem ertek. Nagyon jo. Ertelmes nyitott embereket halgass, ne az agyhalottakat. Ha maskepp nem megy, vvan a Kovacs Magyar Andras tàltos, ő szellemlevetellel foglalkozik. Mar ha hiszel ezekben. De hinned se kell, ha pèldaul valamilyen lelek vagy eloző èlet gàtol. Vagy epp vvalamelyik el nem engedett baba ul a vàlladon. Fel kell dolgozni onhibadon kivul ok is donthetnek, es az elengedes. Hogy megbocsajtassz magadnak es elengeded őket. Hinned se kell a szellemekben, lelkekben es mukodik... De valami uj irany kell... Stressz: Selye Jànos / könyv stb. / kortizol, adrenalin, osztrogen, tesztoszteron, noradrenalin, oxitocin, dopamin, szterotonin, insulin. Stb... Stressz talan Mèzes Judit előadàsa 1-2-3? Mikor az oroszlan elöl futsz, nem a gyerekkihordas a lenyeg. Csak nyugodt allapotba tudod kihordani. De meg a cukor is valamilyen osszefuggesbe van vele, az inzulin szint... Ez egy rendszer. Egyesevvel tanuljunk ki mindentz,de utana az egy rendszerben mukodik. Engem az emberi szervezet mukodese nem mozgat, az autom aksija doglott be. Pont a szive. De azt gondolom az autom az en rezgesem,,megmutatja nekem merre kell fejlodnom es nala jött ki a baj, megjavitom, de ha magamon nem javitok nem valtozik. Felfaztam,,a megfaztam rafaztam, mire faztam ra miert fazok,miert nincs eleg meleg stb gondolkodok, picit faj a vesem es a terdem. Terdem az alazat. Itt nem is en vagyok a lenyeg,,a te megtalald magadban mi a bajod. Az sem baj fejlodni kell. Neha besokallok es a fojamatos tudatossag es folyamatos jonak leves nyomaszto. Akkor kipihenem az eletet ha tudom...😅 Az orvosoknak meg egyszer mondom ne higgy, es ne is add fel. Szep napot.
Abban az esetben, hogyan lehet megoldani a no contactot, ha van 2 közös gyerekünk?
❤küldöm a pozitív❤ energiát !❤❤❤
Nagyon bátor vagy! Sok embernek, nőnek segítesz ezzel a videóval ❤ Együttérzek Veled
Drága Barbara! Egy időben sokat adtak a videóid nekem, ezért a legnagyobb hálával és szeretettel gondolok rád. Csak 2 dolgot mondanék el. 1. Egy ismerős baráti házaspár nagyon sokáig, sok pénzt áldozva vett részt lombik programban, sikertelenül. A sok éves procedúrára, a kudarcokra, pénzhajtásra ráment a házasságuk. Elváltak. 2. Karácsony közeledik. A Kis Jézus Szent József örökbe fogadott gyermeke volt. Szent Józsefről igazából alig ír a biblia, pedig mekkora tisztességben volt része! A Megváltó apja lehetett. Tudom, mondtad, hogy örökbe fogadni nem lehet már, csak úgy elmondtam itt ezt a végén. Esetleg másoknak adhat reményt, hitet, akik gondolkodnak az örökbefogadáson. Sok erőt kívánok neked!
Ne add fell, ne add fel, gyászold meg a babákat, és ha majd ott lesznek újra a pocidban, beszélgess, próbálj kommunikálni velük minél gyakrabban. Tartsd magad minél jobb formában: meditálj, tornázz-mozogj, egyél egészségesen, minél cukormentesebben, semmi alkohol, semmi dohány. Egyáltalán nem vagy öreg, egy csodás, bölcs, érett anyuka lennél, sokkal jobb mint egy 18 éves csitri, Áradjon neked a fény, szeretet, áldás a legmagasabb szintről!!!!
Köszönöm! Cukormentesen étkezem, nem dohányzom, nem iszom, most megy a napi 10 ezer lépés... Összeszedem magam. És magam is úgy gondolom, hogy bölcsebb lettem, érettebb az évek alatt.
Nagyon sajnálom a veszteséged! Kívánom, hogy valóra váljon az álmod! ❤
Sikerülni kell!!Nagyon sok erőt és egészséget kívánok!!!❤❤
❤️emből szorítok Neked ! Áldott állapotot kívánok ! ❤️
Kedves Barbara! Először is köszönet a videóiért, sokat segítettek hogy felismerjem, miben vagyok! Nagyon sok, számomra eddig érthetetlen dologra világított rá, így tudatosan kezdtem figyelni a másik fél viselkedését, noha eddig is sokszor éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben és manipulálni próbálnak, hamis jövőképet próbálnak belém táplálni, és még sorolhatnám. 2 és fél év után nemrégiben kiléptem ebből, most takarítom a "romokat". Az első időszak valóban olyan volt, amiről az ember úgy véli, ilyet nem sokan élnek meg, annyira "fantasztikus"! Én megközelítőleg másfél év után kezdtem el észrevenni a jeleket, hogy valami nincs rendben, de fogalmam sem volt mivel, kivel állok szemben. Onnantól kezdve fél év alatt eljutottam egy depresszióig, amikor kiléptem a kapcsolatból és megszakítottam vele minden kapcsolatot, majd pszichológushoz fordultam. Aztán 4 hónap után újra felkeresett, én pedig voltam olyan hülye, hogy újra szóba álltam vele. Ismét kezdődött a szerelem bombázás, de most már mintegy 2 hónap után jött a fekete leves. Nagyon véletlenül találtam rá az ön és egy másik személy videóira, amelyekből elkezdtem felismerni a helyzetet. Hát nagyon megdöbbentő volt számomra. Az a legborzasztóbb, hogy sokszor éreztem, manipulálni próbál, hazudozik, ferdíti a dolgokat, de ha kérdőre vontam mindig az volt a válasz, hogy "túlgondolom", "túlreagálom", "túl sok időm van gondolkodni ilyeneken", vagy egyszerűen sértettet játszva faképnél hagyott napokra ahelyett, hogy megbeszéltük volna a problémát. Engem hibáztatott a viselkedéséért, és természetesen sorolhatnám, milyen dolgokkal rongált. Végül felszívtam magam és elhagytam, minden platformon letiltottam. Most pedig takarítom a romokat, azután pedig kezdem építeni újra az életem! Üzenem azoknak, akik hasonló kapcsolatban vannak, legyenek bátrak, erősek, kérjenek segítséget ha kell és lépjenek! Üdv. Mindenkinek! Bátorság és az erő legyen veletek! 💪😊
Kedves Barbara! Kívánom, hogy teljesüljön a vágyad! ❤
Imátkozni fogok!! Erdélyből ❤
Kedves Barbara! Nagyon sok szeretet küldök Neked, lombikos anyukaként tudom milyen nehéz ez az egész. Szívből kívánom, hogy sikerüljön!
❤❤
Köszönöm szépen, nagyon sokan vagyunk így. Én hétfőn megyek kuretre a 4. veteles miatt. Szintén üres petezsak a 8. hétig. :( vannak már gyerekeink, de örülnénk meg egynek így 50 hez közelebb én is. Ismerősnek donor petesejttel 45 felett Pozsonyban elsőnek sikerült, most született meg
Ne add fel! Nálam a progeszteron pótlást kell majd az egekbe emelni. Donoros vagyok.
@@narciszcoach8583köszönöm szépen, igen ❤
Nagyon -nagyon sajnálom. Sok erőt kívánok! ❤
Szia, hol lehet pénzt küldeni nektek??
Köszönöm az együttérzésedet! Kérlek írj nekem a narciszcoach@gmail.com-ra. A számlaszámunk: Gyura Barbara, 12072552-01576812-00100003 IBAN: HU07-12072552-01576812-00100003 Swift: UBRT HUHB
Nagyon sajnálom ami veletek történt és drukkolok nektek hogy sikerüljön mert csodálatos édesanya lenne belőled😊
Ez egybetegcsungofuggo kapcsolat amit nemlehet ép esszelviselni
Drága Barbara🙏 Kívánok neked , nektek sok erőt, legyen a jövőben szívetek szerint💕
Kedves Barbara! Theta Healing technikával foglalkozom 2016-ban végeztem el és azóta folyamatosan képzem magam. Ha szeretnéd tudok neked segíteni és megnézheznénk, hogy mi áll ennek az energetikai hátterében. Üdv, Evelin
Kedves Barbara! Rég óta hallgatlak én is, sajnálom a veszteségeket és együtt érzek veletek! Ezért egy más látószögből szeretnék segíteni. Én középkori Asztrológiát tanultam nemrégen végeztem 2 éves tanfolyamot. Ne vesd el ezt a véleményt vagy lehetőséget sem, de jó tanácsként azt tanultam illetve a középkoriak úgy tartották : aminek nincsen itt az ideje az nem történhet meg, bármennyire is karjuk. Ha a születési horoszkópunkban nincs jelzés egy dologra akkor nem is valósulhat meg. Ha az időkapuk a "Cronokrátorok "a párodnak és neked nincsnek egyszerre fedésben azaz egy időben nyitva a gyermek témára, akkor nem lehetséges a terhesség sem lombikkal sem, másképp ,sajnos sok bizonyosságot példát láttam. Ha mindkét fél egészséges és a lombik mégsem sikerül jó példa erre inkompabilitásnak is hívják, azaz nincsen itt az ideje a középkori tanok szerint.... De szerencsére a középkori asztrológiának van erre módszertana, évszázadok óta, hogy kideríthető melyik az az időpont ahol az "égi kapuk" nyitottak a gyermek áldásra és meg is lehet találni csupán a Te és párod nagyjából 10 percre pontos születési időitekre van szükség . Én még nem merem be vállalni, hosszú idő igényes számítógépes program is segít benne, de ha érdekel és ezzel akár több millió forintot és időt is meg tudsz takarítani, ha a kellő jó időpontba történik a megtermékenyülés. Akkor csak 1 x kell próbálkozni a jó időben- már ha van ilyen, mert olyan példa is van hogy nem volt közös idő kapu. A tanárom foglalkozik ezzel, elég hosszú a váró listája, de nagyon precíz a születendő gyermek nemét és a napjegyét az aszcendensét is előre meg tudja állapítani. Amerikai volt a tanára a aki a Covid után hunyt el Robert E. Zoller, nagyon híres amerikai asztrológus, ha érdekesnek találod a google-n meg is nézheted. Minden jót kívánok neked! classicalastrologer.com/2018/06/04/the-lingering-mystery-of-the-911-prediction/
Barbara, nagyon elszomorító ez a videó. Ilyen alapon, majdnem minden , korán elvált családnál a gyerekek olyan sérüléseket kapnak, amelyekből kifolyólag apabajok alakulnak ki, és mivel általában az anyjukkal maradnak a kisgyermekek, akkor anyabajuk is. Ezt akkor sehogy sem lehet kivédeni.
Kedves Barbara, Kérdezted, hogy vajon mi lehet az oka, hogy a sok próbálkozás egyike sem járt sikerrel. Azon túl, hogy Isten az igazi tudója, van egy gondolatom. Nem tudom, hogy Nálad elkezdődött-e már a menopausa ideje vagy már benne vagy, de a biológiai korod alapján ez a leggyakoribb időszaka a nőknél. Ha pedig így van, akkor ez a legvalószínűbb ok. Ebben az időszakban a nők olyan hormonális, fizikai, érzelmi és elmebéli változásokon mennek keresztül, ami teljes ellentéte annak, hogy egy baba megfoganjon. Ez egy állapot, amit a nőnek jobb, ha tünetekkel együtt él meg, mert sokkal inkább fel tud készülni élete második felére. Tehát úgy gondolom, hogy érdemes megvárni ennek az állapotnak a végét, mert ha esetleg nincsenek is menopauzás tüneteid, vagy nem voltak vagy akár a pre vagy post menopauzában vagy, a tested sejtjei és a tudatalattid meg akarja élni ezt az állapotot, de nem tudja, mert Te egy másik állapotot akarsz magadra kényszeríteni. Két lovat nem lehet egyszerre megülni. Lehet, hogy a szíved vagy az elméd mást akar, de a tested sejtjei is mást akarnak. Vizsgáld meg vagy akár kérdezd meg a tested sejtjeitől, hogy ők miért ezt az utat választották. Lehet, hogy ők követik a természet szavát? És mit szólnál hozzá, ha egyszerűen csak Isten szent kezébe engednéd el ezt a vágyadat? És mit szólnál, ha később teljesen természetes úton fogannál meg, de egyben természetfeletti módon is és így hordanád ki a babát Isten szeretetére hagyatkozva. Istennél nincs lehetetlen. Aki kér, kap, aki keres, talál és a zörgetőnek ajtót nyitnak. Áldott Ünnepeket! 😇
Érdekes, de nekem is pont a várakozás jutott eszembe, csak kicsit más aspektusból. De ez a menopauzás gondolat sem rossz.... Egy női szervezetet nagyon meg tud viselni a várandóság is maga, nemhogy egy lombik. Szerintem kell idő, tudom könnyű ezt írni, de szerintem több kell annál minthogy kiürüljenek a hormonok, a regenerálódásra. Ha ez az utolsó esély, akkor ezt az esélyt nagyon jókor és jó időben érdemes felhasználni. De ezek csak saját gondolataim. Én nem is tudtam létezésedről, ez az első videó amit látok tőled, de szívből kívánom hogy sikerüljön egy egészséges babát világra hoznod! ❤️ Istennek tényleg semmi sem lehetetlen, és ha természetes módon csak úgy szívből elhiszed, menni fog! ❤️🫂 Viszont ha nem sikerült eddig, annak is nyomós okai lehettek, miket most még nem látunk, de valamiért mégis így kellett történnie. Kitartást nektek, küldöm felétek minden szeretetem! ❤️🫂
Köszönjük!
❤❤❤
Drága Barbara! Nagyon bátor nő vagy ❤ Imádkozom értetek 🙏