In memoriam An-225: az álom egyelőre véget ért (Ep. 262)
Вставка
- Опубліковано 18 бер 2022
- Február végén egy hétig egymásnak ellentmondó hírek érkeztek a világ legnagyobb repülőgépéről, az Antonov An-225-ösről. Aztán kiderült, hogy az "Álom" valóban kiégett a Kijev melletti Gostomel repülőtéren.
Hossza 84 méter, szárnyfesztávolsága 88 méter. Maximális felszállótömege 640 tonna, a belseje akár egy többvágányos metróalagút. Autóktól a mozdonyokon át az olajfúrótornyokig mindent szállítottak a fedélzetén. 33 évvel ezelőtt emelkedett először a magasba a rekorder óriás.
Az eredeti tervek szerint a szovjet űrsiklót, a Buránt és annak gyorsítórakétáját vitte volna a hátán, ám elkészülte után nem sokkal más szerepkört kellett találni, mivel a szovjet űrprogram leállt.
Valóságos ünnep volt, amikor a Mríya 2008-ban Budapestre látogatott. Akkor a MOL megrendelésére érkezett Ferihegyre, hogy speciális teherautókat vigyen Ománba.
Hogyan épült meg ez az egyedülálló repülőgép? Hogyan üzemeltették az An-225-öst, hogyan zajlott a földi kiszolgálása? Miért nem fejezték be a második példány építését? És hány száz rekordot döntött meg az óriások óriása? Erről mesél Zainkó Géza, az Aeropark tárlatvezetője. (Szerkesztő: Kránitz Balázs)
Ha támogatnád az Aeroparkban látható repülőgépek újjászületését: Adomány utalással: 10101360-03379200-01003004 Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. (Kérjük, a megjegyzés rovatba a következőt írd: adomány) További adatok itt: www.aeropark.hu - Авто та транспорт
Ferihegyen dolgozó vámosként, volt szerencsém, látni mozogni, s járni a belsejében. Az emberi baromság, a világ, egy műszaki csodájának vesztét okozta🥲!
A fiam 10 éves! Repülőgép fan! Ez a gép volt a kedvence! Mikor megtudta,hogy tönkre ment sírt....Azt gondolta majd láthatja egyszer....Minden adatot tudott a gépről ....Nem érti miért tették tönkre...Nem tudom megmagyarázni neki ,hogy miért mert valójában nincs rá értelmes magyarázat... Köszönöm a videót...
Azok a pilóták akik vezették is, micsoda fájdalmat érezhetnek. Nagyon sajnálom, maga a csoda volt! Remélem sikerül újra építeniük!
Feltéve ha azóta meg nem haltak a csatatéren 😞🇺🇦
Ezt már nem fogják megcsinálni... Nem is szabad,akkora kárt szenvedett a gép. Azt remélem hogy a másik félkész darab meg van még, mert ha igen, akkor azt lehetne alapul felhasználni
@@akosszabadi6073 Dimitri Antonov az Antonov lègitàrsasàg főpilòtàja, szinte napi szinten jelentkezik a UA-cam csatornàjàn. Köszöni jòl van. Főkènt ő repülte a gèpet az utóbbi időkben de repülte az An 22, An 124, An 74 tìpùskokat is.
Fantasztikus mérnöki munka volt, akik megtervezték! 🤗 Sajnálom, hogy ilyen érdemtelenűl végezte! 😢
Vártam már tőletek ezt a vidit, tudtam, hogy fogtok vele foglalkozni.
Még nyáron repült el épp Szeged fölött ez az óriás (teljesen random vette észre barátnőm sétálás közben) - ez az egyetlen élményem van vele, mégis ez a kedvenc gépem. Elképesztő monstrum
Összeszorult a szívem amikor megtudtam mi történt vele. Gyerekkorom óta az egyik kedvenc repülőgépem volt, mindig is akartam egyszer igazából látni, de lehet, hogy erre már sohasem lesz lehetőség.
Nyugodj békében drága Álom.... élőben sajnos nem volt hozzád szerencsém de mindig is egyik kedvencem voltál az SR-71 mellett
Büszke lehet magára aki eladta rá a lövést.... Meg az is aki kiadta a parancsot
Büszke vagyok,hogy én láttam le és felszállni....
Kamionosként több alkalommal is volt szerencsém helsinkiben az álltala szállított repülőgép hajtóműveket továbbszállítani közúton az S.A.S szerelő termináljaiba koppenhága ill.malmő bázisokra.....🎉🎉🎉🎉
R.I.P MRIA
Tudom, hogy szívtelen vagyok, de az első napokban miatta néztem a híroldalakat.
Sajnos bekövetkezett, amit szinte mindenki sejtett.
Talán a második, félkész felhasználásával feltámasztják.
Addig is, aludj jól Mrija!
R.I.P An-225 egyszer talán reméljük évek során talán be fejezik
Második példányt valamikor évek során
Ég veled igazi nagy Mádar
Eltelt az a bizonyos egy év, de sajnos nem tudunk sokkal többet. Hosszú lesz még, mire újra repülni látjuk.
Balázs, köszönjük nektek ezt a gyönyörű megemlékezést! Mint minden alkalommal, most is hoztátok a 100%-t.
Csak így tovább!
Ezt a videót elláthatnátok angol háttérfelirattal. Szerintem nagyon sokan megnéznék külföldiek.
Remélem, a tervrajzok biztonságban vannak. Ha az elpusztul, az a vég.
Végtelenül sajnálom! Gyönyörű volt remélem újra építik! Maximális üdvözlet!
Elnézést, de felesleges reménykednie a jóindulatú kommentelőknek. A félkész gépnek a szárnyait Oroszországban tudnák csak legyártani, egy teljesen új gépre pedig a háború sújtotta Ukrajnának nem lesz pénze beruházni előre. Ez a vonat elment és ahogy Concorde sem fog többé repülni, többé már Antonov An-225-ös sem. Sajnálom nagyon én is, de ez a helyzet. Nagy veszteség a polgári légiközlekedésnek.
Nem csak az ukránok tudnák újra épiteni... Megvan a teljes dokumentació a tervekről, amit akár el is adhatnak...
Kis modernizalás után bármelyik nagy repúlőgépgyártónak megéri megépíteni!
Nagyon örülök, hogy megycsináltátok ezt a videót. Bíztam benne, hogy ti is megemlékeztek erről a csodálatos és páratlan repülőről amely olyan sokat tett ezért a világért. És oly dicstelenül ért véget amit nem érdemelt volna meg. Nagyon sajnálom, hogy soha nem làthattam élőben. De bízom benne, hogy a testvérét ezek után befejezik és újra az eget szelheti. Soha nem felejtjük emlékét 😥
Nagyon szomorù hogy a világ legnagyobb gèpét felrobbantották😢
Szerencsére volt rà lehetöségem egyszer Ferihegyen látni felszàllni . ✊✊✊
R.I.P Nagyon kár ezért a páratlan szépségért.Remélhetőleg a testvér modellt egyszer megépítik.
Kérdés, hogy ami a másikból elkészűlt, az védett helyen van e.
Vagy a kettőből egyet összeépíteni. A legnagyobb esély talán erre van.
Szomorú történet, de basszus Balázs még ebből is micsoda anyagot rittyentettetek. Soha ne hagyjátok abba, téma van bőven 🙏
Az emberiség technikai fejlettsége ,meg haladja az erkölcsi és morális fejlettségét!
Kàr volt pedig èrte!Anno milyen szépen elvoltak együtt most meg 😢
Szívszorító, fájdalmas, elegáns és méltó búcsú! Köszönjük!
Egy csoda volt.
Hogy nem rohadt le a keze amelyik tönkretette, bármelyik is volt.
Az oroszok voltak a hosztomeli reptér lebombázásakor.
@@davidbertli9595 Még az első nem cenzúrázott képeken a gép körül 3 db kilőtt Orosz teherautó is volt (V jelzéssel) Még jó hogy készítettem képernyő képet. Nem értem, hogy az Ukránok miért pusztították el a saját gépüket? Ez is egy színjáték rész lett?
@@laszloenzsol466jönnek a gyíkemberek, vigyázzon!!
@@rosekasia4412 Na meg a Föld is lapos.
Nem csak a repülésért rajongó szomorúak, hanem a gazdasági élet egyes szereplői is, akik az utolsó pillanatig igénybe tudták venni a szállítási kapacitását!
Igen, enélkül a gép nélkül sok nagy dolog nem épült volna meg. Kár érte! Talán az egyetlen hasznos öröksége volt a Szovjetuniónak. Csodával határos volt.
borzasztoan sajnalom, imadtam ezt a gepet 💔💔💔
Ezt se kell már megnézni:-( Pár hónapja még teszteket szállított nekünk stuttgartba.Valami 300 raklapnyi árú volt rajta.A munkaadóm a dachser büszkén osztotta meg a kirakodáskor készült képeket a facebook oldalán.Az 5 tonnás targonca eltörpült benne.Kár,hogy nincs többé.
Szuper repülőgép! Jó volt látni 🙂
Szomoru.....sok szep videot lattam ezzela geppel😢😢Remelem valaha meg ujra megepitik ezt a csodalatos nagymadarat!
Már sokadjára nézem meg ezt a videót... 1 igazi "gyöngyszemet " vesztett el a világ, és a harcolók nem is sejtik vagy nem akarják tudni mit vesztettek
:(
felfoghatatlan emberi veszteségek hátterében egy repülőgép az csak egy repülőgép..
de ennek a repülőnek a pusztulása is ott van a veszteséglista végén, egy értelmetlen háború szomorú szimbólumaként..
Nagyon sajnálom,hogy a krisztusi kor neki is a végét jelentette. Gyakran eszembe jut mert nagyon csodaltam ezt a szelíd óriást. Sokszor eszembe jut,hogy vajon egyszer még az életemben,valakik ujra megépítik-e és ha igen,akkor kik,mikor és mennyi idő alatt? Remelem,hogy neehány éven belül újra lathatjuk a legtérben.
Őszintén sajnálom, hogy egy ilyen ostoba dolog miatt (a háborúra gondolok) ez a gép kiégett. De azt is nagyon remélem, hogy an Antonov cég újra talpra állítja ezt a fantasztikus mérnöki csodát és még talán én is láthatom élőben. Egyszerűen nem maradhat a világ egy ilyen gép nélkül! Köszönöm a filmet és nagyon várom a következőt! Nagyon szeretem ezt a csatornát!
Ezt már nem nagyon, viszont a másik félkész gép megépítésére mutatkozik igény... aztán mi lesz, mi lehet, majd kiderül...
Pár hónapja hatalmas zajra figyeltem fel az udvaron, így fel is csaptam a flightradart. Pont Ő volt az aki felettünk járt. Nem volt nálam a fényképező, de bíztam benne, hogy legközelebb sikerül lencsevégre kapni. Nem így hozta az élet :(
Vártam ezt az anyagot, köszi!
Sírni volna kedvem... 😥Nagyon sajnálom ezt csodálatos gépet. Remélem ha egyszer ez az eszeveszett értelmetlen háború végetér, akkor lesz valamikor egy új vagy újjáépített AN-225.
Lenyűgöző ez a monstrum! Elképesztőek a számok, amik jellemzik a gépet. Kár, hogy ilyen sors jutott neki. Talán eljön az az idő, mikor életre keltik. A fejlődő technikából kifolyólag pedig lehet, hogy túlszárnyalja majd még önmagát is. 🙂
Nem tudom, hányan követték itt a gép kapitányának, Dmytro Antonovnak a vlogját. (csak névrokona a tervezőnek)
Ha valakit érdekel: ua-cam.com/channels/_itQ8eJZ2qZQcu2feXWhDg.html
Nagyon sok érdekességet, műhelytitkot mesél a gép és a legénység mindennapjairól.
Ő optimista, szerinte ismét építenek a meglévő tervek alapján egy hasonló óriásgépet, bár néhány eltérés biztosan lesz. (pl. normál függőleges vezérsík az osztott helyett, modernebb hajtóművek, valsz. csak 4db 6 helyett)
A meglévő félkész gép továbbépítése nem lenne gazdaságos, az talán múzeumba kerül.
Válaszolt azoknak, akik szerint a gép inkább orosz, mint ukrán: Elmondása szerint már a tervezésben is sok ukrán mérnök vett részt, valamint nagyrészt ukrán szakemberek építették meg, habár nem tagadta az orosz és más volt szovjet tagköztársaságbéli mérnökök és technikusok érdemeit.
Azonban a Szovjetúnió szétszakadása után a már évek óta leállított repülő olyan állapotban volt, hogy teljesen fel kellett újítani, kicserélni az elektronikát, átépíteni a hajtóműveket, a futómúrendszert, etc. Ez teljes egészében ukrán tőkéből és ukrán szakemberek segítségével készült, így joggal tekintik (tekintették) '91 óta sajátjukénak a Mriját.
Eszméletlen gyönyörű gép volt!!!
és hangos...))) Kár érte!
Sajnos könnyen lehet, hogy a második géptörzs sincs már meg, lévén Gosztomeltől 18km-re lévő repülőtéren tárolták, ez még közelebb van a városhoz. Google maps mutatja is a szabadban tárolt törzset.
Szerény véleményem szerint olyan igény van erre az óriásra (és szinte még mindig hasonló sincs) hogy ha vége ennek a cirkusznak, biztos hogy ujra építik amint lehet.
Szuper videó! Köszönet érte Balázs!
Szomorú a történet de a film újra remek! Köszönöm Nektek !
lesz még repcsi! csak emberek legyenek akik megépítik
Mielőtt megsemmisült előtte 2-3 nappal itt szált felettünk.
Valamelyik Türk országból repült észak-nyugatra.
Már bánom,hogy csak rápillantottam,nem követtem a teljes útját.
Jó lesz az 20 napnak is. Február 5-én repült utoljára és 24-én kapott találatot. Az utolsó három útja: Kína -> Kirgizisztán, Kirgizisztán -> Dánia, Dánia -> Ukrajna
Magyarország felett nem nagyon repült mostanában.
Azóta is síró görcsöm van ha szóba kerül....
Siralmas történet! A kedvencem volt' bár élőben nem láttam' de ha csak találtam róla videót' mindig megnéztem! Köszönjük a munkátokat' ismét tökéletes volt!
Nagyon szomorú 😢😢😢😢😢
Szinte mindent elvitt.A Gyönyörö Oriás.Sajnos tényleg Álom. R,I,P ez a gép tényleg egy álom.De sajnos ez az álom sajnos végetért. :((((Reméljük Ez az ÁLOM UJRA SZÁRNYRAKAP
Nagyon jó videó lett! A második példánynak pedig remélem befejezik az építését.
Ez a videó nagyon kellett! :) Már vártam...
Szívem szakad meg érte.......
Én úgy olvastam anno, hogy már majdnem kész a második példány.
Illetve egy lényeges jellemző kimaradt. Tudtommal, a rendkívüli mérete ellenére nem szilárd (nem beton) futópályán is képes le és felszállni, úgy van kialakítva a futómű rendszere.
Egyszer már újjászületett, remélem most is így fog történni, persze modern avionikával, és korszerűbb hajtóművekkel.
Kizárt dolog ez a mai világban. A szovjeteknek a hidegháborúban nem számított a költsége, de a befejezetlen testvérére 30 év alatt nem volt pénze az ukránoknak. Most, hogy már hajtómű sincs hozzá, alsó hangon 3,5 milliárd dollára teszik egyetlen új példány megépítését. Kábé minden fontosabb lesz a következő húsz évben Ukrajnában, mint megépíteni valamit, ami soha az életben nem hozza be az árát.
Már nézem is!
Nagyon sajnálom :(
😭😭😭 nem érdekel !!! akkor is össze kell rakni, kerül amibe kerül 😭😭😭😭
egyébként pontosan így van.
amikor meghallottam, hogy megsemmisült (vagy nem…) sejtettem, hogy lesz egy összeállítás róla
kár érte, ahogy az összes többi, ebben a háborúban elpusztult értékért is
leginkább azonban az emberéletekért kár
az összesért
köszönöm ezt a videót, remek, ahogyan az összes többi is!
Első vagyok!
Amikor meghallottam a pusztulásáról szóló híreket, őszintén szívszorító volt. Sajnálatos, hogy a hír igaz volt.
Mintha nem is emberek építették volna ezt a csodát! Minden képzeletet felülmúló volt. Nyugodjon békében. (szó szerint is)
tiszteletreméltó Nekrológ.
Valahogy az a jármű amihez semmilyen negatív dolog nem jutott az embereknek az eszébe. Mindenki szerette a szelíd óriást. Vajon ha megépül a másik is...lett volna sorozatgyártás?
Volt egy álmom, az égbe egy út,
Volt egy élet az árnyakon túl.
Borzasztó, remélem hogy megépítik az utódját is, mindig is csodálattal nézem ahogy fel és leszáll, és amikor ki és berakodják.... (R.I.P. AN225)
Régi kedvenc nagy bohócunk mindig azt mondta: "Vaaaan másik!" :)
Volt benne pénz, szóval össze fogják rakni (majd) a másikat. Azt mondjuk már nem kellene szétlőni...
A második példányt sem tudták befejezni, ami részben volt kész és nem egy kiégett roncs volt...
Lenyűgöző repülőgép!
Gyönyörű gép volt!
Engem egy kicsit vígasztal, hogy van egy második! Talán megépítik!
:(
Köszönjük a videót!
Megszakad a sziv! De biztos vagyok benne hogy hamarosan ujja epitik :)
mégis minek?
Én mindig azon csodálkozom, hogy bírja azt a rengeteg sújt a szárnya és a rá ható erőket. Iszonyat
Isten Nyugosztalja 😢
🖤
Krva mérges vagyok.
És a kis barátja, akit a hátan visz, hol van most? Valami ócska garázsban rohad a világ végén, urbexesek szokták látogatni. ☆ szegény, a csillagváros árvája lett.
Màr règen megsemmisültek a hangàrban ahol tàrotàk őket. Kettő volt belőle. Beszakadt a hangàr tetőszerkezete az elhanyagoltsàg miatt, ès mindketőtt maga alà temette.
Egy modern múzeumban van felújítva. 😉
Nemetorszagban van az egyik Buran a Technik Museum Speyer-ban. Erdemes meglatogatni.
Igen, arra rászakadt a hangár teteje, szóval az is megsemmisült. Több példány létezik még belőle, egy Németországban a speyer-i Technikai múzeumban megtekinthető.
A Buran megnézhető Speyer Technik Museumban.A Klausék Bécsben elverték a hajócsavart és oda kellett mennünk csigát cserélni.Volt időm és elmentem a múzeumba ,ott láttam.
Super.super.
😭😭😭😭😭😭
amugy Szerintem ezzel az Oroszok is veszitettek Mert Ugye Oroszország Alkotta a Szovjet Úniót,és abból lett az AN-225. De az biztos,hogy A Szivünkben Mindig élni fog a Mriya.
Az en kis buszkesegem hogy lattam leszallni es felszallni🥺
Zainkó Géza mindig tud mit mesélni... 🛩👍
Géza bácsi nagy fazon, imádom amikor mesél 😁🙏
A bánatos hőlgy nincs többébé azért hívom így mert már nincs meg a társa aki miatt építették kár érte.
Mikor meg támadták a repteret azért is imátkotam hogy ne legyen baja.
De sajnos nem így lett. Egyzser halottam azt a jellegzetes hangját velőt rázó csontighatoló volt.
Bárcsak meg hallanám újra azt a jellegzetes ellentmondást nemtűrő hangját!!
Te aki annyi rekordot felállítottál nem vagy többé kár hogy nem vagy többé kedves bánatos hőlgy.
Mindenki nyugodjon le a picsába!:)A légiközlekedésben továbbra is óriási igény van egy ekkora teherbírású repülőre.A tervek megvannak.Pénz lesz rá.Évek óta arról volt szó hogy további példányokat is építenek,mert akkora az igény rá!Az pedig nem fog csökkenni.Ezt a repülőt nagyon gyorsan fogják valahol megépíteni!
Legyen igazad! Remélem a jövőbe láthatom majd én is a 225öst :)
És hát még mindig nem sikerült összehozni😑
R.I.P AN-225
RIP...
Mire nem képes az ember
Semmi sem szent!!!🕊🕊🕊
Tudod, hogy örülnek neki az Antonov-nál? Olyan biztosítási pénzt kapnak érte, hogy ihaj... Nekik ez volt a lehető legjobb fogatókönyv.
R.I.P. 1988 -2022
Sajnálatos a gép elvesztése, de ha jól tudom azt a gépet az AN-124-ből építették át, ebből adódóan van alkatrész dögivel nem csodálkoznék ha újjá építenék a háború után .
Én úgy tudom nem csak 1x járt nálunk. Nekünk például elvileg ősszel hozott egy évre elegendő kartont, mivel itt már az is hiánycikk volt (előre le vannak kötve a kapacitások) én 200 tonnáról tudok. Persze simán lehetett 124 is, de nekem úgy rémlik nem a kisebbet rendelték nekünk :)
Hát a szívem megszakad ezért a gépért,nagyon szerettem volna látni,sajnos nem volt rá alkalmam...😪 Hajrá emberiség,csak így tovább!😔
Már maga a gép egy rekord.
Sajnálom nagyon én is kár érte R.I.P An 225
R.I.P. An-225.
Bár az alkalom szomorú, de örülök neki, hogy legalább láttam és - elég rossz minőségben, de - filmeztem Mriyat Budapesten. Így kerültek a felvételeim ebbe az összefoglalóba is.
Az akkori teljes videóm itt látható:
ua-cam.com/video/rPlerQZs2zc/v-deo.html
Az összeállítás szerkesztője, Kránitz Balázs szerintem átsétált a felvételemen akkor, csak nem ismertük egymást.
Valóban, az orrnyitós résznél feltűnök egy pillanatra. :) De ahogy a saját képeimet néztem, Te is benne vagy az én archívumomban. :D :D
😢😢😢
Őszintén nagyon sajnálom hogy tönkretették. Ez az oroszok, vagy leginkább az ukrajnaiak büszkesége ez a gép !
Nagyon jó videó!
Lesz videó az 1-es terminál újból üzembehelyezéséről?
😭😭😭
Istenem, mekkora kár ezért a gyönyörűségért. Ezért (is) értelmetlen minden háború. Pótolhatatlan veszteség
Létrehoztak egy csodát. És ugyanaz az indok miatt el kellett pusztulnia...
😭
Repülés szeretőként ebbe belekönnyeztem...
Én is😞
Sad times😥
És még milyen pótolhatatlan értékeket pusztítottak már el és fognak elpusztítani ebben a háborúban :(((((((((((((((
😪
Ez nagyon, nagyon, szomorú történet....
vajh An-225-öt fognak építeni ezután, vagy egy újabb verziót?