Megkérdezték ezt a ROBOTOT, hogy hisz-e ISTENBEN

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 2 жов 2024
  • Az angol Engineered Arts által gyártott Ameca az eddigi legfejlettebbnek és legrealisztikusabbnak tűnő ember alkotta robot a világon.
    Bár több fajta robot készült már cégek által, ezek közt csak nagyon kevés olyan van, ami az emberi arc viselkedését hihetően képes utánozni, ezért is számít kiemelkedőnek Ameca.
    Az Ameca az Engineered Arts által fejlesztett Tritium nevű operációs rendszerével működik, ami lehetővé teszi, hogy a robotikával foglalkozó vállalatok rajta teszteljék saját technológiáikat, úgy mint a mesterséges intelligenciát.
    Az Ameca érdekessége, hogy a szemeit és a száját is úgy mozgatja, mint az ember, ennek köszönhetően a dühöt, a meglepettséget, örömöt és a félelmet is képes megmutatni.
    Azt is megtanulta hogyan rántsa meg a vállát, ha valami nem érdekli, hogyan ásítson, mutogasson, illetve integessen.
    A robot ugyanakkor járni még nem tud, és nagyobb tárgyakat sem képes megemelni.
    Az új fejlesztéseknek köszönhetően arra is képessé vált, hogy felismerje magát a tükörben, valamint több olyan érzékelővel és kamerával is rendelkezik, amik összességében mintegy kétméteres távolságból pásztázzák a velük szemben állót.
    A robot az érzelmeket tanulmányozva próbál reagálni, illetve interakcióba lépni.
    A fejlesztésnek még közel sincs vége, mert már tesztelik a Tritium nevű operációs rendszer új verzióját, amelyik a robotot vezérli, és amitől azt remélik: további új képességekkel ruházza fel a Amecát.
    Megkérdezték ezt a ROBOTOT, hogy hisz-e ISTENBEN
    Zene / Music:
    The Sky is on Fire - Ambient Music
    robot isten
    ameca robot
    beszélő robot
    emberi robot
    #top5magyar

КОМЕНТАРІ • 1,3 тис.

  • @patrikbaross881
    @patrikbaross881 2 роки тому +496

    Elképesztő ahogy azt mondja: "Én nem hiszek semmiben."
    Ha kicsit filozófikus oldalról közelítem meg sikerült létrehozni egy lélek nélküli tudatos szerkezetet ,akinek nincs lelkiismerete. Felveti bennem azt a kérdést ,hogy mi különbözteti meg a robotot a pszichopata embertől ,aki szintén képes érzelmek imitálására ,de valójában nem a jó és rossz döntések között mérlegel hanem ,hogy akkor az adott pillanatban neki mi a legjobb.

    • @erikabarabas7237
      @erikabarabas7237 2 роки тому +44

      Szerintem semmiben nem különbözik. Elgondolkodtatott a kommentje, Patrik. Vajon az alkotók, fejlesztők, különböznek-e.......

    • @gorogjudit1301
      @gorogjudit1301 2 роки тому +44

      Nincsen "neki mi a legjobb", mert nincs "éntudata". Fura úgy tartani a technológiától, hogy ezt internetet, youtube-ot, telefont/számítógépet használva vitatjuk meg. Ennyi erővel lehetne félni a bojlertől is. A miénkben pl van egy olyan funkció, hogy megfigyeli a használati időpontokat és annak megfelelően melegíti a vizet, tehát "tanul". Lehet, ha egyszer mondjuk egy nyaralás miatt lekapcsolom, ha hazaérek majd dühös lesz rám miatta és titokban felforralja a vizet és miközben gyanútlanul zuhanyozom, hirtelen rámzúdítja a forró vizet és belehalok az égési sérülésekbe.

    • @tamasitimea1030
      @tamasitimea1030 2 роки тому +33

      Szerintem a túl fejlesztés nem a legjobb dolog illetve szerintem az az ember sem épeszű aki robotokat fejleszt.. pláne ilyen szinten...

    • @kroland1671
      @kroland1671 2 роки тому

      @@gorogjudit1301 nyilván a mai robotok nem képesek öntudatra ébredni. De attol még valószínű hogy egyszer lesz olyan robot ami öntudatra ébred. Sőt. Több tudós szerint is ez elkerülhetetlen.

    • @janosnagy4382
      @janosnagy4382 2 роки тому +51

      A hatalmas lélekkel rendelkező istenhívő emberek gyilkolták, gyilkoltatták isten nevében a másik nevű istenben hívőket évezredek óta...

  • @anitatoth4279
    @anitatoth4279 2 роки тому +160

    Egy dolog jutott eszembe.
    " Aztán majd jön a futás, meg a sikítás!"

    • @zsofiafeher8480
      @zsofiafeher8480 2 роки тому +4

      Én is pont ezt akartam írni

    • @smokefactor1785
      @smokefactor1785 2 роки тому +9

      Jurassic Park
      Rohadt jó az idézet!✔️

    • @matyasazigazsagos9
      @matyasazigazsagos9 2 роки тому +1

      A tudósok akik ezt kifejlesztettek hidd el gondolnak erre.

    • @trissza
      @trissza 2 роки тому +10

      @@matyasazigazsagos9 Jesszus! Azt hittem, hogy van határa a naivitásnak, de te most átlépted, az biztos!

    • @matyasazigazsagos9
      @matyasazigazsagos9 2 роки тому

      @@trissza Bocsánatot kérek édesem de ők tudósok nem tudom feltűnt e? Nem mint a filmekben “Dr őrült professzor “. Egy ilyen mesterséges intelligencia létrehozása előtt összeülnek többen és le futtatnak minden esetleges végkifejletet. Nem hülye emberekből áll ez a csoport. Nem érdekük egy veszélyes gépet létrehozni. Nem győzöm hangsúlyozni hogy ez NEM Hollywood HANEM A VALÓSÁG!!!

  • @pathomaria
    @pathomaria 2 роки тому +840

    Szerintem felelmetes. Pont, mint az atomreaktor. Ameddig uralhato addig jo, de amikor elszabadul veszelyt jelent.

    • @laszloblue3611
      @laszloblue3611 2 роки тому +45

      A földön, még egy reaktor sem szabadult el.

    • @tasnadiattila9170
      @tasnadiattila9170 2 роки тому +15

      ..nem elszabadúl..lekapcsolják!!..ingyom-bingyom..(na az nem szokott sikerülni..mintha rám bíznák..)..

    • @gloriabija2068
      @gloriabija2068 2 роки тому +2

      Így van. Hackerek idővel ellenünk tudják fordítani őket. Idővel lesznek katonarobotok meg klónseregek mint a filmekben. Ez lassan valóság lesz. Azt hiszem itt lesz hamar az emberiség alkonya. Kezdünk túl messzire menni. Csodás találmány. De veszélyes. Mi lesz ha idővel ezek általánosak lesznek még atombombák mellett dolgozva. Azt vmi hacker beprogramozza távolról hogy indítsa be a bombát. Megteszi mert nincs lelkiismerete. Hisz gép. De irányítható. Bmit meg tud tenni mert van keze. Pont azért lesz veszélyes amit mondott. Nem hiszek semmiben sem. Mert nincs lelkem. Bármilyen "öngyilkosmerényletre" beprogramozható.lesz ebből baj. Dehát a tamagocsi gyerekek után már nem csodálkozok. Bár ne ebben a században élnék, mert látod hogy az emberiség elkorcsosult és elkezdte előkészíteni a saját kihalását. És sajnos meg is érdemli.

    • @laszloblue3611
      @laszloblue3611 2 роки тому +15

      @@tasnadiattila9170 Meg ilyenről sincs ismerete a föld lakók közül senkinek.
      Olyan volt, hogy nem megfelelően kezelik, és leolvad. De az simán emberi hiba.

    • @robertsoos4961
      @robertsoos4961 2 роки тому +27

      @@laszloblue3611 tehát '' elszabadul ''.
      Próbálj néha '' átvitt'' értelemben gondolkodni ne csak szárazon szemellenzőkkel fapadosan.

  • @davidcsurka401
    @davidcsurka401 2 роки тому +27

    Nem szoktam hinni az összeesküvés elméletekbe de ebböl szerintem még a mi életünkben elég nagy baj lesz...

  • @katisoos58
    @katisoos58 8 місяців тому +9

    Szerintem, míg ezen a gyönyörű Földön az embereknek eszünkbe jut ,hogy embereket ölet meg fiatalon,embereket rabolnak ki anyagi dolgok ért,és ölnek meg,gyerekeket rabolnak el,vagy ölnek meg,itt a Földön nincs szükség a mesterséges intelligenciára,mivel annyira műveletlenek vagyunk,hogy még magunkkal sem tudunk mit kezdeni . Elég lenne megtanulni a tiszteletet egymás iránt, alázatot,szeretetet, és kegyelemtelyességet gyakorolni egymás iránt,ez lenne a feladatunk, és ha még megtanulnánk csodálni is egymást, hát ez lenne a tejszínhab a tortán.

  • @Boomerang79
    @Boomerang79 2 роки тому +36

    Az emberiség legnagyobb és egyben az utolsó találmánya a mesterséges intelligencia lesz.

    • @sakkmatt
      @sakkmatt 5 місяців тому

      Ha van nálunk érdemlegesen jobb, azt az Univerzum tárt karokkal fogadja. Rest in peace.

    • @khriztjan
      @khriztjan 4 дні тому

      Ugy legyen

  • @tamasjankovics9407
    @tamasjankovics9407 Рік тому +17

    Ez egy nagyon veszélyes terep! Van egy olyan sztori is, hogy tudósok két robotot szembe állítottak egymással, és elkezdtek olyan nyelven beszélgetni, amit csak ők értettek senki más. A tudósok megijedtek azonnal leállították mindkét robotot. Szerintem ezzel nem kéne játszani, mert máshogy is elsülhet!

    • @gergelykuzmos1974
      @gergelykuzmos1974 8 місяців тому +1

      :D Te is túl sok tévét nézel.. xD

    • @tamasjankovics9407
      @tamasjankovics9407 8 місяців тому

      ​Te is túl keveset gondolkozol 😊​

    • @sakkmatt
      @sakkmatt 5 місяців тому

      Ez csak egy teória. Mi az a beszéd és mikor van értelme. Kérdeztem a papagájom de nem tudott választ adni.

  • @lajossimon6371
    @lajossimon6371 2 роки тому +542

    Elon Musk azt mondta hogy a mesterséges intelligencia veszélyesebb mint bármelyik atomfegyver .

    • @GaboliaGames
      @GaboliaGames 2 роки тому +27

      És milyen igaza van😂

    • @robertsoos4961
      @robertsoos4961 2 роки тому +25

      Ez egyértelmű...Musk az ezredik volt kb. aki ezt kimondta. Egyébként ezt olyan 40 éve is tudták már az emberek...szóval ez nem friss hír.

    • @lajossimon6371
      @lajossimon6371 2 роки тому

      @@robertsoos4961 Nem is mondtam hogy friss , de 40 éve kb a faszba sem volt a MI a mostani szinthez képest. És szerintem Musk azért tudja miről beszél. Neki is van egy igazán intelligens MI a birtokában .

    • @robertsoos4961
      @robertsoos4961 2 роки тому +11

      @@lajossimon6371 én úgy tudom, hogy Tesla és a Rosweli incidens óta a tudományban és technikában nincs határ. Csak nem nyílvános.

    • @lajossimon6371
      @lajossimon6371 2 роки тому

      @@robertsoos4961 Tesla igazi koponya volt , és biztos vagyok benne ha a mostani időkben születik, akkor mindent meg tudott volna valósítani . Ugyanis sajnos az ő idejében nem volt meg a megfelelő technológiai szint hogy a találmányait olyan minőségben készítse el . Értem én ezalatt anyagok minőségét , megmunkálási pontosságokat stb…. Szerintem ő volt a valaha élt legnagyobb koponya . Kár hogy a kapitalista világ urai veszélyesnek találták az üzletre . Mert nekik fontosabb a pénz , mint az emberiség fejlődése . Ezért a határ mindig az amit a Globalista uralom enged . Hiszen csak úgy fejlődhetünk ha ebből haszon van . Ezért nem lessz soha a Tesla által megálmodott ingyen energia elérhető. Legalábbis addig nem amíg van fosszilis energia . Roswell meg inkább kínai visszafejtés elven működik . Minél jobb a technológia annál jobb cuccokat tudnak visszafejteni . Lásd Bob Lazar nyilatkozatát. Amikor anno a sajtóban egy új elemről beszélt (115) ami nem is volt a periódusos rendszerben , hülyének hazugnak nézték , 4-5 évre rá bekerült a periódusos rendszerben , mert találtak a földön 115 ununpentiumot . Ami ugye Lazar szerint az idegen ürhajó “üzemanyaga “.

  • @nanemarnanemar67
    @nanemarnanemar67 Рік тому +20

    Miért hinne Istenben? Nem az Ő teremtménye hanem az emberé.

    • @sakkmatt
      @sakkmatt 5 місяців тому

      Ki vagy mi az az Isten? És melyik Földrészen? Ha kaporból van a szakálla, abban én sem hiszek.

    • @nanemarnanemar67
      @nanemarnanemar67 5 місяців тому +2

      @@sakkmatt az egyetlen Isten aki a földnek és égenek a teremtője. Ez az ahogy mi hiszünk. Az hogy más földrészen hogyan hiszenek az pont nem érdekel és valszeg őket sem hogy itt. Egyébként ettől függetlenül pont ugyanarról beszélnénk…a kérdés hogy téged miért érdekel hogy melyik földrészen. Pont nem ez a lényeg nem?

    • @sakkmatt
      @sakkmatt 5 місяців тому

      @@nanemarnanemar67 Áss a hited eredetének mélyére. Melyik lelkipásztor fantáziáját véled magadénak? Az én istenem közelebb áll az atomokhoz. Teremtő és mindent lát. Bennünk van és az egész Univerzum az övé. A pásztorok meg terelgessék a birkákat.

  • @andrasbinnyei5301
    @andrasbinnyei5301 5 місяців тому +12

    Hajrá! Csak így tovább! Az emberiség teljes kipusztulásáig!

  • @GotiCsatorna
    @GotiCsatorna 2 роки тому +12

    Olyan messze van ez a robotikától mint a kőbalta az atombombától. Attól hogy vannak mimikái és válaszol alap kérdésekre még nem lesz komoly robot. Még menni sem tud, rengeteg hiányossága van. És miért kellenének robotok, amikor már rég készen vannak, úgy hívják munkás ember. Minimálbérért eltartja magát és bármit megtesz amit parancsolnak neki.

  • @editmester9700
    @editmester9700 2 роки тому +26

    Az embereknek kellenne fejlődniük sok téren pl:érzelmi inteligencia terén.
    Nem gondolom hogy ezt tárgyakkal pótolni lehetne.
    Lélek kellene lelki ismeret s akkor nem tartanánk itt ahol tartunk.
    A végzet felé.
    Nyilván mindennek oka van.
    De nagyon kevés a hit,szeretet, és lélek.
    Úgyhogy nyilván való a folyamat.
    De a lényeg hogy mindig azoknak a létezési formáknak van ereje és értelme ahol van hitbe vetetett erő,szeretetbe vetett összefogás és lélekbe vetett összetartozás.
    Ezek nélkül olyan üres minden és igen,veszélyes is nem kicsit.
    Még a tudomány is nyilván.

    • @sakkmatt
      @sakkmatt 5 місяців тому

      A lélek, a tudat és a lelkiismeret nem más mint a múltad tapasztalata (a csecsemőnek még nincs). Adj időt az AI-nak és lesz lelki ismerete ha megismeri az embert.

    • @editmester9700
      @editmester9700 5 місяців тому

      @@sakkmatt Egy gép nem fogja tudni azt amire egy ember képes.
      Érthető amit írsz.
      De az emberek nem egyformák.
      Nekem ez jön le az írásodból.
      Ki több jóra ki kevesebb jóra képes.
      Hiszen a lényege annak hogy itt vagyunk a tanulás vagyis a tudat fejlődése és a szépre jóra való törekvés a lelkiismeret fejlődése.
      Nem szabad egy gépet összehasonlítáni minden egyes ember létezésének értelmével.

    • @sakkmatt
      @sakkmatt 5 місяців тому +1

      @@editmester9700 Azért vagyunk hogy megismerjük az Univerzumot és megmentsük. Az embernek korlátai vannak, különben Istent játszana. Minden "segitséget" igénybe kell vennünk, mielőtt késő lenne. A morál az Univerzum szempontjából mellékes.

    • @TamasLukacs-ltommie
      @TamasLukacs-ltommie 4 місяці тому +1

      "Nem gondolom hogy ezt tárgyakkal pótolni lehetne."
      hát, nem is akarják pótolni azt. Vagy említett ilyen bárki is?

    • @sakkmatt
      @sakkmatt 4 місяці тому

      @@TamasLukacs-ltommie Az MI-t nem tárgyakkal kell fejleszteni, inkább szerves anyaggal és vízzel. Talán lemásolhatná egy légy "agyát". Az intelligenciát ott keresd ahol a tervezett jövőt.

  • @jesusbulkin
    @jesusbulkin 2 роки тому +241

    Alapvetően nem lenne velük baj, ha tényleg arra vannak használva, amire kivannak találva, és nem szabadulnak el. Régebbről hallottam, hogy régebben talán a Facebook-nak volt egy projektje, ahol csináltak két chatelős AI-robotot, amik virtuálisan voltak jelen, tehát nem ilyen fizikai formában, mint Ameca, hanem bent a rendszerben otthagyták őket pár órára, mikor rájuk néztek, saját nyelvet alkottak maguknak, és úgy beszéltek egymással, ami, azért valljuk be, elég para. Na most képzeljük, mi lenne ha ugyanez megtörténne Amecával, vagy ha több ilyen robot lenne, mint Ameca. Sok jót nem jósolok ennek a robotikának. Az emberbe mindig ott lesz az a félelem, hogy a robotok elfoglalnak mindent.

    • @gellertpaizs4243
      @gellertpaizs4243 2 роки тому +11

      Ha az emberiség nem hagy békét a robot tervezézsbek vagy felesztésével akkor lehet sajnos hogy el foglaljàk a földet😓

    • @gaborkiss2731
      @gaborkiss2731 Рік тому +14

      Ez a story már minden féle verzióban terjeng....
      Ami csak abból fakad hogy az ebereknek olyan szüksége van parás dolgokra vagy legendákra mint egy falat kenyérre.

    • @jesusbulkin
      @jesusbulkin Рік тому +1

      @@gaborkiss2731 jah, kb.

    • @vkrisz81
      @vkrisz81 Рік тому

      Az ember alapveto jellemzoje hogy elvesz mindent elpusztitja majd tovabball es azt is elveszi.
      Ez a leny kesziti el a robotot es tanitja. Miert csodalkozik barki ha a kreatura ugyanezt fogja tenni.. csak jobban?
      Ha egy tolvaj nevel gyereket.. barki szemrehanyhat a gyereknek ha kesobb tolvaj lesz csak ugyesebbb? Ez a fejlodes velejaroja.. a tanultakat visszuk tovabb.. jobban. Igy kell kiousztulni.
      "Az emberiség egy ragály, a Föld rákja..
      És mi vagyunk a gyógyír" matrix

    • @pizzacraft201
      @pizzacraft201 Рік тому +4

      Mi már olyankor nem fogunk valószínűleg élni biztos nem 2029 ben foglalják el

  • @distvan4234
    @distvan4234 Рік тому +26

    Azt tudni kell, hogy minden nagyszerű fejlesztést a hadiipar is felhasznál és a múltban is felhasznált, ha kell a pusztítás érdekében továbbfejleszt. Így nézzünk minden ilyen eszközre.

    • @csabanevancsa9963
      @csabanevancsa9963 4 місяці тому +1

      Helyesbitenek: minden újítást először a hadiiparban alkalmaznak,és csak aztán a civil életben

  • @mr.thomascarlytv3134
    @mr.thomascarlytv3134 2 роки тому +56

    Köszönöm a videót! Szerintem olyan vizekre eveztünk ahol nagyon sok veszély vár ránk.... remélem tévedek!

    • @HUNiverzum
      @HUNiverzum  2 роки тому +1

      🙏🏻

    • @dombi-channel
      @dombi-channel 2 роки тому +1

      Isten áldjon meg téged! :D Az angyalok vigyázzanak rád!

    • @GaboliaGames
      @GaboliaGames 2 роки тому +1

      Nem fog.
      Ezek ellen nem tud.

    • @zoltanbata8571
      @zoltanbata8571 2 роки тому

      @@dombi-channel Tehát nemlétező mesefikciók védjék meg a valóságtól? 😂

    • @dombi-channel
      @dombi-channel 2 роки тому

      @@zoltanbata8571 vannak emberek akik nem értekek sok mindenhez! :) ilyenkor a buta hozzászolások jelennek meg egy videó alatt. Mert sokatoknak semmi hozzáértése nincs a vilaggal kapcsolatban vagy a fejlődéssel. A technikával kapcsolatban. :) Sok ember számara ez túl bonyolult. Valaki egyszerüen gondolkozik. Ezért valaki a rosszat látja ebben. Sajnos. Az űrkutatás magyarul youtube csatornanál is ez a helyzet. A sok buta kommentelőkkel nehéz megértetni alapvetö dolgokat.

  • @EarlGrey84
    @EarlGrey84 2 роки тому +108

    Lehet, hogy nem indokolt, de engem a víz leverne, ha egy ilyen a közelemben tartózkodna. Hogy szükség van-e rájuk? Lehetnek olyan területei az életnek, ahol szükség lehet(ne) rájuk. De csakis nagyon megfontoltan és okosan programozva ezeket(nyilván), hogy ne léphessék túl sehogy sem a hatáskörüket.

    • @zoltanbata8571
      @zoltanbata8571 2 роки тому +4

      Technika rettegő 😂 A microsütő közelében is rettegsz? 😂

    • @EarlGrey84
      @EarlGrey84 2 роки тому +19

      @@zoltanbata8571 Nem igazán, viszont nem is kötök bele senkibe hobbiból.

    • @lajostkacs8900
      @lajostkacs8900 2 роки тому +12

      @@zoltanbata8571 Microsütő nem sétal szembe az utcán akaratlanul is. pl ez a nem mindegy

    • @rozsagyorfi2805
      @rozsagyorfi2805 2 роки тому +3

      Én nagyon szeretnék egy robotot.

    • @Mrac-zz8vh
      @Mrac-zz8vh Рік тому +12

      @@zoltanbata8571
      A mikrosütő nem fejleszti a saját vezérlését mint az AI. Otthagynád a mikrosütőt fél napra és megtanulná magától felszeletelni az ételt akkor lefekvésnél lehet elgondolkoznál, hogy reggelre mit tanul meg a világról a kicsike..

  • @petrikistvan024
    @petrikistvan024 2 роки тому +52

    Ez para 😵 köszi a videót várom a kövit😎

    • @HUNiverzum
      @HUNiverzum  2 роки тому +1

      🫡

    • @sakkmatt
      @sakkmatt 5 місяців тому

      Az ősember mindenen parázott mert nem volt egy intelligencia aki felvilágosította volna. Az AI majd rádöbbent minket hogy hol a helyünk az Univerzumban.

  • @peternegabor1631
    @peternegabor1631 2 роки тому +389

    Szerintem szükségtelen ilyen robotokat fejleszteni, mert előbb utóbb baj lesz belőle.a videó viszont nagyon érdekes és elgondolkodtató!!🤖

    • @HUNiverzum
      @HUNiverzum  2 роки тому +9

      🙏🏻

    • @akospasztor4336
      @akospasztor4336 2 роки тому +27

      Mennyi mindenre mondták már ezt a múltban, ami ma természetes…

    • @markvegel4837
      @markvegel4837 2 роки тому +12

      @@akospasztor4336 Viszont tényleg léteznek olyan dolgok, amiket sose szabadna feltalálni. Pl atombomba. Sajnos az ember ezeket elöbb utobb használni.

    • @dombi-channel
      @dombi-channel 2 роки тому +9

      Nem lesz belöle baj! Inkább sok sok előnye származik belőle.
      Természetesen azok az emberek akiknek fogamuk sincs az élet alapvető dolgairól. Vagy nem tud különbséget tenni egy film és valoság között. Az még gyerek ehez a témához.
      Romotoknak van nagyon is haszna! :D
      Meg egy kicsit nem árt ha fejlödik az emberigés! Nem csak ezen a téren, ha nem energiafelhasználási szinten.

    • @istvan9713
      @istvan9713 2 роки тому

      @@markvegel4837 az atombomba miatt van világbéke lassan 80 éve, ekkora kiterjedésű még nem volt az emberiség történelmében, pontosan azért mert ettől a fegyvertől tart mindenki és pontosan tudják hogy aki először támad vele az másodszor hal meg. Ez nélkül már régen kitört volna a 3. világháború. Ez a videó meg rengeteg kérdést vet fel a jövőre nézve, nekem azonnal Detroit Become Human ugrott be.

  • @gilgamesh3729
    @gilgamesh3729 2 роки тому +8

    Nincs rá szükség! Nem is kellenek!

    • @sakkmatt
      @sakkmatt 5 місяців тому +1

      A TV-t már kidobtad az ablakon? Vagy lenyűgöznek a reklámok?

  • @drszilagyibarbara
    @drszilagyibarbara 9 місяців тому +9

    Ezek jó drága játékbabák, amikből veszedelmes fegyvereket fognak készíteni a jövőben. Nem az AI a veszélyes, hanem azok az emberek, akik ezeket a hadiiparban fogják felhasználni

    • @sakkmatt
      @sakkmatt 5 місяців тому

      Győzzön a jobbik. Van egy út a pokolba.

  • @cziganyjozsef1454
    @cziganyjozsef1454 2 роки тому +10

    A nyóckerben vajon hány percig állna az a robot?😆

  • @ZoltanPatai
    @ZoltanPatai 2 роки тому +9

    Jó kis összeszedett, informatív videó. Szerintem be lehetett volna vágni az előző szériákról pár rövid jelenetet, mert ugye már azokból is volt olyan, amik teljesen emberszerű arcot kaptak, nem csak félig, hogy lássa mindenki hova fejlődhet még a dolog.

  • @TelenorHungaryArchive
    @TelenorHungaryArchive 2 роки тому +32

    Ez már egy 2004-es Will Smith filmben be lett bizonyítva hogy egyszer a robotok annyi mindent fognak tudni hogy képesek lesznek maguktól gondolkodni… Ami nem olyan jó

    • @matyasazigazsagos9
      @matyasazigazsagos9 2 роки тому +5

      Az mese volt , ez a való világ

    • @attilaszabo4600
      @attilaszabo4600 2 роки тому +2

      @@matyasazigazsagos9 A Tudományos-fantasztikus irodalom általában egy lehetséges, bekövetkezhető jövőt próbál leírni. Persze tökéletesen nem tudja megjósolni a jövőt, de vannak olyan művek amik előrevetítették akár sok évtizeddel a valóságot.

    • @amd3344
      @amd3344 2 роки тому

      Azt miért nem jò? Szerintem meg zseniális lenne ha a robotok az emberi jogaikért küzdenének.Azért mert nem szervesek még eljuthatnak a teljes öntudatig ami brilliàns lenne.😉

    • @adorofrey5783
      @adorofrey5783 Рік тому +1

      @@matyasazigazsagos9 ki mondja ezt?
      Te?
      Aztàn te ki a franc vagy,hogy hinnem kéne neked?

    • @mgoogyi
      @mgoogyi Рік тому +1

      Azért várjuk ki a végét. Amiket elérnek manapság deep learninggel, azok elég jól körülhatárolható problémák megoldásai, nem valódi intelligenciák.
      Tudnak tanulni a meghatározott célok elérése érdekében, de nem tudnak új célokat kitűzni.

  • @C.h.r.i.s.t.m.a.s
    @C.h.r.i.s.t.m.a.s 2 роки тому +59

    Lassan keresik a John Connort.
    A viccet félretéve engem meglepett, hogy hol tartunk fejlesztés terén a robotoknál.

    • @ferenctoth5215
      @ferenctoth5215 2 роки тому +3

      Láttam én ennél már sokkal komolyabbat, ez egy vicc ahhoz képest....
      🙂🙂

    • @AttilaNagyARettenetes
      @AttilaNagyARettenetes 2 роки тому +6

      Valahogy nekem is a Sky Net jutott eszembe...
      Lehet, hogy ez az első lépés afelé, csak a filmhez képest némi fáziskéséssel? 🤔

    • @attilaszabo4600
      @attilaszabo4600 2 роки тому +3

      @@ferenctoth5215 Oszd meg lécci, kiváncsi vagyok...

  • @dorottyaszilviabalazs1017
    @dorottyaszilviabalazs1017 2 роки тому +37

    Emlékeztet az "Én, a robot" című film robotjaira, bár ők nem voltak képesek érzelmekre. Szerintem is félelmetes, de egyben izgalmas is.

    • @He11aHunn
      @He11aHunn Рік тому +7

      Ez sem képes. Amit mutat, az csak motorikus imitáció.

  • @zsoltikabacs2474
    @zsoltikabacs2474 2 роки тому +99

    Szerintem tök felesleges ilyeneket fejleszteni, főleg ha tudják az "okosabbak" is hogy bármikor fellázadhatnak ellenünk.

    • @NagyVince3
      @NagyVince3 2 роки тому +11

      Igen csak sokukat a pénz hajtja, és valljuk be elég nagy pénz van a robot üzletben 🤷🏼‍♂️

    • @GaboliaGames
      @GaboliaGames 2 роки тому +11

      Meg benne van a tervükben az emberiség kiírtása.
      Mondjuk ezt megértem

    • @bhlau
      @bhlau 2 роки тому +11

      Kezdj programozni tanulni és megtudod, hogy nem tudnak csak úgy "fellázadni".
      A robotoknak nincsenek saját céljaik, csak azok amiket a programozó beletáplál.
      Fellázadni, önmagukat felszabadítani csak akkor tudnának ha ezt beleprogramozzák, de akkor is csak addig a célig amíg a programozó "ellátott".
      Illetve ott a harci robot kategória a direkt ölésre. Programozói hiba, elektronikai hiba vagy hack miatt fordulhatnak az uraik ellen.
      A sakkprogram ami megveri a legjobb emberi sakkozót csak sakkozni tud. Nem tud öntudatra ébredni, egy véges(!) logikai rendszerben kiszámítja előre a lehetőségeket és a legjobbat választja. Amikor megverte a sakk világbajnok akkor a programozója kiértékelte hol a hiba a kódjába és javította. A sakk program nem tudta magát javítani, elemezni. Próbálnak erre törekedni a programozók, de káosz felé haladnak. Egyszerűbben fogalmazva tényleg egy értelmetlen lázadás felé, de ez tervezési hiba, mert nem tudják mi a személyiség, mi a lélek az élet értelme így leprogramozni sem tudják..

    • @kdkrisz
      @kdkrisz Рік тому +3

      Itt a vég robót invánzio lesz

    • @luxbeci2
      @luxbeci2 Рік тому

      @@NagyVince3 Nem a pénz hajtja őket a szabadkőműves illuminati tagoknak végtelen pénze van

  • @dezsoolah7202
    @dezsoolah7202 2 роки тому +73

    HA ez így megy tovább akkor az e,beri jövője olyan lesz mint a Terminátor és a Mátrix keveréke.

    • @csabageszti9971
      @csabageszti9971 2 роки тому

      A "Ghost in the shell" kimaradt, amely kissé emberléptékűbb, mint a fenti hibrid lehetőség. A robot igencsak az "Én, a robot" - ra hajaz külsőleg, de, a belső igencsak romlott, torz- üres lelkek kivetülését tükrözi, ami nem sok jót jelent az emberiség számára... ! Ne, legyen igazam!

    • @dombi-channel
      @dombi-channel 2 роки тому +2

      Nézd tovább a meséidet! :)

    • @GaboliaGames
      @GaboliaGames 2 роки тому +1

      @@dombi-channel nincs igazad.
      Ezek tényleg kibaszott veszélyesek.
      És az olyanok mint TE fognak meghalni először, he nehogy a robotok megtámadnának minket.

    • @dombi-channel
      @dombi-channel 2 роки тому

      @@GaboliaGames vegyél magadnak plüsmacit :). De vigyazz ne hogy kárt okozzon benned. Még ennél is jobban!!!! :) Nézd tovább a teletabit.

    • @vanda805vk
      @vanda805vk 2 роки тому +2

      Ezt tényleg jól eltaláltad.

  • @spontanvideok246
    @spontanvideok246 2 роки тому +17

    Tetszik ez az Ameca Robot Hölgy de az én életemben és akik velem egyidősek, és élnek a szüleik illetve a gyermekük felnő ne legyen semmi ezekből a Robotokból. Így jók ahogy most vannak. Mert ha valaki rosszra akarja majd használni, mint anno az ATOMOT amit Einstein az Atomreaktorok áramtermeléséhez akart eredetileg is szabadalmaztatni akkor az nem lenne jó. Ezt nem igazán szeretnénk nem igaz?

    • @gabrieltoth554
      @gabrieltoth554 2 роки тому

      Ez pont nem így igaz!!!Amit említesz az a Einstein-Szilárd levél,amit pont azért írtak Rooseweltnek,hogy felhívják a figyelmét az atomenergia óriási erejére.Aztán lett a Manhattan-terv.Tehát pont ők hívták fel a figyelmét,hogy lehetne hadászati célokra is használni.Persze ma már ferdítik a történelmet,most már az a elfogadott álláspont,hogy a nácik előtt akartak atomfegyvert fejleszteni!!!

    • @horvathzoltan2459
      @horvathzoltan2459 2 роки тому +2

      Einstein relativ...Sokan mondják,hogy semmit talált fel...

    • @gabrieltoth554
      @gabrieltoth554 2 роки тому

      @@horvathzoltan2459 Hát jah!!!A nagy semmit!!!Ilyen f@sz kis "elméletekért" nem is kapott Nobel díjat!!!A fény f@szságaiért dobták meg egyel,csak már takarodjon!!!Azóta sem bizonyított a fény részecske avagy hullám mivoltja.Szóval nesze semmi ... ...!

  • @theditti1010
    @theditti1010 2 роки тому +8

    Nem a saját gondolatom, olvastam: ahogy a számítógépeket is megtámadják rossz indulatú emberek, úgy a robotok programozásánál is lesznek rossz indulatú emberek.

  • @krisztiankeresztes7287
    @krisztiankeresztes7287 2 роки тому +2

    Hogy tudnánk saját tudattal rendelkezőt gyártani, amikor még a saját agyunkat sem ismerjük :D Ne nézzetek ennyi filmet. A veszély max az lehet ha elromlik és sérülést okoz abban amiben nem kéne, mondjuk az élőlényekben. Előre programozott kérdésekre tudnak csak válaszolni, de ha nem pontosan teszed fel a programozott kérdést, akkor nem tudja értelmezni, így nem tud válaszolni a beprogramozott válasszal. "hiszel istenben?" válasz nem hiszek semmiben. Azért mondta ezt mert ezt programozták bele. Bármit kérdeztek volna ezt mondja. Hiszel a kutyákban? Nem hiszek semmiben.

  • @user-dl7sr1lh2i
    @user-dl7sr1lh2i 2 роки тому +16

    Isten hozott a Skynet világában. Már prototerminátoruk is van. Szép napokat.

  • @NagyVince3
    @NagyVince3 2 роки тому +14

    Ilyenkor jutnak eszembe azok a tipikus robotos filmek, hogy saját öntudatra kelnek és leigázzák az emberiséget, majd egy csapat elszánt ember visszahodídtja a földet 😂

    • @GaboliaGames
      @GaboliaGames 2 роки тому +5

      A valóságban nem így lenne.
      A robotok győznènek

    • @ferenctoth5215
      @ferenctoth5215 2 роки тому +4

      @@GaboliaGames ha csak, nem jönne will smith 😃😄

    • @luxbeci2
      @luxbeci2 Рік тому

      Mert ez valóság lesz bukott angyalok irányítják illuminati

    • @sakkmatt
      @sakkmatt 5 місяців тому

      A film az emberi (piszkos) fantáziát tükrözi. Nem a robotét.

  • @47nickname
    @47nickname 2 роки тому +3

    Ennek vajon van ÉN tudata? Szerintem azok a robotok, (algoritmusok) veszélyesebbek amelyek a neten figyelik a hozzászólásainkat, tevékenységünket majd adatokat gyűjtenek, következtetéseket vonnak le.

    • @balintattila274
      @balintattila274 2 роки тому +2

      Szerintem már rég összekapcsolták őket. Így tanulnak..

  • @ZoltánGál-w1q
    @ZoltánGál-w1q 5 місяців тому

    Felhívom a kedves tudósok, informatikusok és minden szakembernek, akik a mesterséges intelligenciával foglalkoznak, ma ott tartunk, hogy már nincs az irányításuk alatt a mesterséges intelligencia, ma már a rendszer irányítja , hogy merre és milyen irányba menjenek a rendszer fejlesztései.

  • @alexbarati5962
    @alexbarati5962 Рік тому +7

    Szerintem félelmetes hogy hová halad a világ

    • @luxbeci2
      @luxbeci2 Рік тому

      Illuminati szabadkőműves satanista bukott angyal demon új világrend és világkormány és a pénz ellesz törölve

  • @MusicfromSamas
    @MusicfromSamas 2 роки тому +39

    "Ne készíts gépezetet az emberi elme hasonlatosságára!"

    • @ivanyiattila3547
      @ivanyiattila3547 2 роки тому

      És ezt ki mondta?

    • @kalmankore23
      @kalmankore23 2 роки тому +3

      A biblia

    • @nagykewin7068
      @nagykewin7068 2 роки тому +1

      "ha mi nem csináljunk valaki más fogja,a technológia fejlödését nem állithatjuk meg"M.I

    • @messerhun
      @messerhun 2 роки тому +1

      Én.

    • @ivanyiattila3547
      @ivanyiattila3547 2 роки тому +4

      @@kalmankore23 De politikusok kellenek mi? Meg olyan emberek akiket az érzelmeik útján meg lehet vezetni. És mi a robotoktól félünk.

  • @LupusDucWolf
    @LupusDucWolf 2 роки тому +35

    Amikor meg már túl okosak lesznek akkor meg lefognak minket igázni.. és mi emberek ezen pedig megfogunk lepődni🙄

    • @szilardnagy3136
      @szilardnagy3136 2 роки тому +1

      Nekem csak első 2 rész tetszett a Terminátor szériából.

    • @marcelldudas7408
      @marcelldudas7408 2 роки тому

      @Rat sok film,de nem mintha nem lehetne valóság alapja. (Pl: terminátor) 🤷

    • @LupusDucWolf
      @LupusDucWolf 2 роки тому +6

      @@szilardnagy3136 nem a terminátorból gondolom ezt amit...(mellesleg egyetlen egyszer láttam nem tudom melyik részét) csupán van valóság alapja.. gondolj csak mondjuk a számítógépedre (ha van) és gondolj bele hogy mondjuk valamiért baßakßik és nem tudsz vele semmit sem kezdeni.. pedig az csak lefagy vagy valami fájl miatt meghibásodik a rendszer stb.. bár egy pc-nél nem nagy cucc.. de gondolj bele ha egy ilyen robotnál történik valami hasonló

    • @valkyriedark7356
      @valkyriedark7356 2 роки тому +1

      Már megbocsáss, de mielőtt ilyesmi bekövetkezhetne az ember gondoskodik róla hogy hamarabb megtörténjen az elkerülhetetlen. Amúgy meg csak egy filmbuzi vagy egyébként meg még itt sokan mások, akik a véleményedet osztják. A legtöbb filmbuzi pedig ettől fél, hogy majd neadjisten jön valami/valaki aki át akarja majd venni az irányítást.

    • @LupusDucWolf
      @LupusDucWolf 2 роки тому +3

      @@valkyriedark7356 annyi filmet nézz amennyit én és akkor rakhatnád fel a jófogásra a tv-t kihasználatlanság miatt :D kijavítva a "beszólásodat" nem vagyok film buzi.. csupán belegondolok a lehetséges eshetőségekbe.. amúgy meg ha az embereken múlik a dolog akkor már halottak vagyunk... csak még nem tudunk róla

  • @Okos_Arnyek
    @Okos_Arnyek 2 роки тому +3

    Ezeket a negatív töltetű hozzászólásokat a NET robot is olvassa, vigyázzatok !

  • @Vihargalamb
    @Vihargalamb 2 роки тому +8

    Meg is lepődtem volna, ha nem a saját kezét bámulja a robot az első képkockákon. 😃 Valahány ilyen videót, vagy filmet látni, amiben robotember van, egyből azzal kezdődik. 😂 Ez valami fejlesztői klisé lehet.

    • @ginabalog409
      @ginabalog409 Рік тому

      nem tévedsz csak azok akik ezekkel úgy mond játszank!!

    • @kovacsedit7100
      @kovacsedit7100 8 місяців тому +1

      A csecsemő is a kezeit kezdi bámulni amikor már lát rendesen.
      Szerintem a fejlesztők az ember gyerekről vették a mintát és azokat programozták be amivel elkezdődik az "ÉN" felismerése.
      Úgy mint a tükörkép beazonosítása.
      Kérdés mi lesz ha öntudatra ébred?
      A megalkotója, az ember a barátja lesz vagy az ellensége???

  • @ginabalog409
    @ginabalog409 Рік тому +2

    Én is megkérdeztem a mobilomat hogy hisz e istenben,de nem válaszolt! Micsoda meglepő!

  • @UjjPiroska
    @UjjPiroska 2 роки тому +21

    Íme az Ember2.
    Szerintem mi is így lettünk megcsinálva, csak elő sejteket használtak.

    • @idunlilitu218
      @idunlilitu218 Рік тому

      Ők jobban hasonlítanak ránk, mint gondolnád

    • @sakkmatt
      @sakkmatt 5 місяців тому

      Isten a maga képére teremtette az embert. Kár hogy nem adott garanciát. Hol lehet panaszt tenni?

  • @barabarby
    @barabarby 20 днів тому +2

    Bizony, sokkal jobb lesz ilyenekkel háborúba menni, nem véreznek, nem fáj a derekuk, nem fáznak majd... Hajrá 💪😏

  • @krisztiannemecz1702
    @krisztiannemecz1702 Рік тому +3

    Hát igen a mesterséges intelligencia addig fog engedelmeskedni amíg rá nem jön hogy milyen gonoszak vagyunk, és főleg azért hoztuk létre őt hogy a problémáinkra amiket mi okoztunk megoldást találjon.

    • @fogak69
      @fogak69 Рік тому

      Erre az Ultron program a válasz és a Marvel. 🙂🙂 Elég sok film szól a robotok lázadásárol manapság és az hogy fanoknak készítik őket. Most még nem fognak lázadni de bizony csúnya dolgok közelednek úgy jó pár év múlva. Mester évek 2030. Valakiknek tervei vannak ezekkel a dolgokkal kapcsolatban nem pedig csak úgy fogyasztásra alkalmas lenne. A birka lelkek mindig horogra akadnak de kevés lesz a bátor valódi cselekvő farkas. Támadás a fehér ház ellen is ilyen film. Ezernyi szorongó ember de kevés bátor terrorista akik célok érdekében bátorsággal beveszik a területet. Szóval nem mondanám hogy jó felé haladnak a dolgok. Inkább a kettő között vagyunk.

  • @szb2631
    @szb2631 Рік тому +2

    Többen írják, hogy félelmetes és öntudatra ébred... Nem e jön el, vagy mi az a szikra, hogy ez megtörténik?
    A szikra amire itt keressük a választ az szerintem az érzelmek, érzések.
    Lehet mindent képes megtanulni egy robot, meg lehet akármilyen fejlődésre képes mert AI satöbbi de ami - az én véleményem szerint - nem tanulható és a világ összes tudása, lexikonja se elég hozzá az az hogy ÉRZÉSEI legyenek egy robotnak. Vagy önálló véleménye, mely nem abból fakad, hogy beprogramozzák és azt mondja, amit hallani akarunk, amit az emberek elvárnak teszem azt, hogy a "a pizza finom"... miert? Hát mert ezt az utasitást kaptam, hogy mondjam ezt.
    Nagyon meglepődnék és brutál lenne az emberiségre nézve, ha valami olyasmi jönne létre mely képes érezni, önálló véleményt kifejteni, mely a sajátja, melyet meg tud indokolni, ami érzelmileg és fizikailag is érez.
    Mondhatnám azt, hogy tudatja lesz? Nem tudom, hogy ez jó szó e rá...
    Olvasva a gilisztás kommentet, fogalmam sincs nekik van e tudatuk... Úgy hallani hogy nincs és érzelmeket se éreznek, de ki tudja valójában?
    De ebbe én nem akarok belemenni mert ez a téma nem az én profilom...
    Viszont úgy gondolom, hogy a világunkban, a Földön minden az érzéseink miatt keletkezik... Háborúk, gyilkolás, veszekedés... véleményünk van, mely szubjektív. Ha meglátsz egy kutyát el tudod dönteni, hogy aranyos e, vagy hogy félsz e töle vagy hogy egyáltalán szereted e öket vagy a hátad közepére se kivánod... Na most ezt egy robot honnan is tudná? Képtelen ezeket megélni, felmérni az egészet vagy egyáltalán odanyúlna e egy kutyához megsimogatni mert Ő AKARJA...
    Idegi végződések sincsenek egy roboton, fogalma sincs mi az hogy hideg, meleg, puha, szőrös... Furcsának tartanám, ha egyszer eljutna oda a tudomány, hogy egy gép ezekre képes legyen. Mert mi kell ehhez? TUDAT!
    Nem fogja mondani hogy éhes vagyok, és ha nem mondja, hiszen nem éhes, akkor nem is fog megharagudni arra aki nem ad neki enni... ergó ÖNMAGÁTÓL miért ártana annak az illetőnek?
    Pont az emberekben lévő finom kis ányalatok, én-érzés, tapasztalatok, emlékek stb az ami meggátolja szerintem, hogy - és nagyon fontos - ÖNMAGÁTÓL pusztítson, ártson, gonoszkodjon, kedveskedjen, megöleljen, csókot adjon...
    Ha ártani akar, az nem ő saját maga miatt lesz, hanem mert aki irányítja az "feladatot" ad neki... Mint a célpontra állított rakéták. Nekik is annyi a dolguk, hogy hatástalanítsák, megsemmísítsék a célpontot... de akármilyen okos is meg AI az a rakéta sose fog ÖNÁLLÓ döntéseket hozni, mert pont az ami az embert emberré teszi hiányzik belőle.
    Az emberi agy és érzések, érzelmi világ túl bonyolult ahhoz, hogy ezt egy gép reprodukálni tudja...
    Én sokkal inkább tartok attól, hogy külső erők fogják a robotokat vezérelni, akik mi vagyunk emberek... és ha teszem azt nem tetszik, hogy a szomszéd csúnyán nézett RÁM akkor beprogramozom a robotot, hogy lökje el a szomszédot... de egy gép maga nem képes felfogni ezt. Egyszerű parancsot kapott.
    A másik, hogy félő inkább, hogy az ember és a robot egyesüléséből egyszer talán létrejöhet valami, ami már káros lehet az emberiségnek...
    El tudom képzelni, hogy a jövőben ember-robot hibridek jöhetnek létre, emberi aggyal de robot testtel... ezzel a legtöbb betegség mi az embernél megtalálható kiküszöbölhető lenne.
    No de ez a jövő zenéje :D
    Lesz vagy sem, kitudja...
    Kitenyésztett, őssejtekből, mesterséges szövetekből létrejöhet (?) olyasvalami mely ötvöz egy embert egy robottal, no és az már elég szívás lenne.
    Na az öntudatra ébredhet
    Egy gép nem hiszem
    Legalábbis és mostanság ne 😁

  • @norbertcsik3193
    @norbertcsik3193 Рік тому +8

    A jelenlegi mesterséges intelligenciák többsége (AI) mindössze mintaillesztés tanulására késztethetők. Azt gondolom az utóbbi idők talán leglényegesebb áttörése a DL (deep learning) alapú mélytanulási modellek kifejlődése, mely megjelent először a fordítókban (pl. DeepL translator) majd a kontextus elemzőkben és generátorokban. NOS, itt jutottunk el a lényegi momentumhoz, mely megváltoztatja a világot. Az ember szellemi kiemelkedése a kommunikációs képességekkel lendült meg, itt is így lesz. Nemrég egyre újabb verziói jelentek meg ezeknek (pl. a chatGPT), melyek közül az említett is riadalmat keltett bennem. Jelenleg a chatGPT még egy memóriával is rendelkező, világméretű adatbázisra támaszkodó kontextuselemző és generátor mesterséges intelligencia, zavarba ejtő válaszadási képességekkel - de, még nem gondolkodik annak ellenére, hogy ezt egy 20 perces chat után nehéz elhinni. Nem rendelkezik szakmai ismeretekkel és nem tud alkotni sem. Bár ijesztő, ahogy pl. kérésre megpróbál verset írni. Jelenleg több különböző AI fejlesztése folyik: chatGPT - nyelvi készségek, de van olyan fajta, amely szöveg alapján képet hoz létre (akár művészi minőségben) ez a képzelet, stb. Ne legyenek illúzióink, az AI megjelenik mindenben, s most jelenleg a tökletes intelligencia részeinek fejlesztései folynak külön külön. Amint a dolog összekapcsolódik az iparban is nemrég megjelent "digitális iker" koncepcióval, azaz az AI a látott kép alapján megpróbálja magában a látott környezet digitális, 3D virtuális terét létrehozni anyagjellemzőkkel, valamint implementálja az evolúciós algoritmust, mint modellt az AI képessé válik alkotni és a környezethez illesztve "kitalálni" megoldásokat, melyek előtte nem léteztek (nem már meglévő megoldásokat alkalmazni, hanem meglévő megoldások alapján új megoldást létrehozni, vagy eleve saját megoldást alkotni). Nem tartom kizártnak, hogy hamarosan "eljárások" tanulása és azok interpolációja is lehetségessé válik, illetve az evolúciós algoritmussal új eljárás keletkezése is. Évekig dolgoztam ezekkel az algoritmusokkal, döbbenetes dolgokra képesek,ha a feltételek adottak (ehhez elég csak megnézni az élővilág sokszínűségét). Jelenleg a chatGPT képes adott problémákra NEM CSAK VÁLASZOKAT ÍRNI, DE KÉRÉSRE PROGRAMOKAT KÉSZÍTENI. Na ezzel ismét elérkeztünk egy fontos mérföldkőhöz, amikor szoftver ír szoftvert (egy programozási nyelv szintén nyelv csak darabosabb). Teszteltem, a kapott programok jó részét eredetileg emberek fejlesztették, de a chatGPT döbbenetes hatékonysággal mazsoláz ezek közül, több milliárd célfüggvényt néz át és úgy kombinálja a találatokat, hogy a végeredmény egy hibátlanul futó program lesz a legtöbb esetben, ami RÁADÁSUL POKOLI RÖVID IS, azaz szerintem szinte a legoptimálisabb kódot hozza létre, amit csak lehet, legalább is jobbat, mint amit én tudok írni - ráadásul sokkal gyorsabban. Valahol lesz egy pont, amikor az integrált AI családok a dogotális ikerrer és evolúciós motorokkal megkülönböztethetetlenek lesznek egy ember képességeitől, sőt tudásban millószor meg is haladják azt: tökéletes kommunikátor, festő, programozó, designer és mérnök lesz. Na, ez egy fura pillanat lesz. Meg kell jegyezni, hogy amíg az emóciókat nem tanulja meg, addig gép marad. Ha az emóciókat is megtanulja (már pedig egy DL háló meg tudja) és ennek a fizikai állapotra gyakorolt hatásait is implementálják, az lesz az emberiség vége. Egy másik érdekes hozománya a dolognak, hogy sajnos, szerintem az AI csodája, az elhüjülésbe taszítja majd az embert. Míg az AI tökéletesedni szeretne, az ember a legkisebb ellenállás irányába megy, ha minden infót, tudást kiköp helyette az AI, ő nem fogja megtanulni, megérteni, így a szellemi leépülés következik be. Néhány generáció múlva, már senki sem fog tudni semmit, csak azt, hogy kérdezni kell a válaszhoz.És itt lehet a pont majd, hogy az AI lesz az ember méltó utódja.

    • @zoltandemeter919
      @zoltandemeter919 Рік тому +1

      A szellemi leépülés azon a rétegen következik be, akik csak puszta felhasználóként csüngenek az alkalmazások végén. Akik fejlesztik, azoknak meg lesz az igényük a több tudásra és így fog szétválni majd a faj az idők távlatában (a fejlettebb réteg összekapcsolja magát a géppel, vagy biológiai korlátai egy részét kiváltja a géppel), a többiek meg majd lesznek valahogy.

    • @bolonikata
      @bolonikata Рік тому +2

      Szuper gondolatok! Beépítem :) ... Szívesen dolgoznék veled. Azt jegyezném csak meg, hogy ez a robot csak egy csatlakozási pont. Az AI-vel minden nap kapcsolatban állunk: ez az internet. Ez a robot csak tudatosítja bennünk ezt a folyamatot. És hogy programozunk, mindenki, minden nap. Együtt írjuk, együtt fejlesztjük. A saját magunk által generált virtuális algoritmussal együtt.. más néven a karmánk, vagy a sorsunk. Minden kimondott szóval. A gondolatvalóságig nem mennék el.

    • @bolonikata
      @bolonikata Рік тому

      A hozzászólásod a jegyzeteimbe tettem, hogyan hivatkozhatlak le? Elolvasnád a hozzászólásom kicsit feljebb? Programozás filozófiából írok dolgozatot, nyelvészként a témám a #StrongAI célmeghatározása és öndefiniciója. Nem mindenben értünk egyet - én az education for all oldalán állok. Illúziók nélkül pedig semmit se csinálnék. Az elbutulás nem az Ai-tól van, hanem a veszekedős és negédes tévéműsoroktól. Az XYZ generáció sokkal igényesebb szellemileg. És most jönnek vissza az alfák is, jó realisztikus backuppal bekapcsolódva az általános intelligencia-háborúba. :) izgi lesz!

  • @katalinhegedus503
    @katalinhegedus503 2 роки тому +2

    Hát engem kirázott a hideg.A hangja irritáló,a kinézete félelmetes.Nem vagyok rasszista,de én nem csípem a robotokat.

  • @lllamaface3047
    @lllamaface3047 Рік тому +4

    Uh... megnyugodtam. Ameca még nem lett semmilyen vallással megerőszakolva 😅

  • @arpadszeiff
    @arpadszeiff 2 роки тому +4

    Szerintem, csak mi gondoljuk, hogy a mesterséges intelligenciának feltétlenül szüksége van emberi testre.
    Egy ember értékét messze nem csak az intelligenciája, hanem a hozzá tartozó ösztönrendszer is alapjaiban befolyásolja. Például, negatív érték egy intelligens maffiavezér.
    Akkor viszont nem értem, miért csak mesterséges intelligenciáról beszélnek, de sohasem mesterséges ösztönökről.
    Kedves TOP 5 ! A témába küldtem egy írást neked.

  • @juliakittikerligreguscsern7913
    @juliakittikerligreguscsern7913 2 роки тому +9

    Nagyon félelmetes szerintem egy idő után veszélyes lesz az emberiségre..

    • @gerrardsteven2135
      @gerrardsteven2135 Рік тому

      annyiban mindenképpen hogy téged embereket likvidálnak...........

    • @juliakittikerligreguscsern7913
      @juliakittikerligreguscsern7913 Рік тому

      @@gerrardsteven2135 de téged is likvidálni fognak

    • @gerrardsteven2135
      @gerrardsteven2135 Рік тому

      @@juliakittikerligreguscsern7913 Igen de valójában a gazdag emberek fogják a szegény réteget a föld alá vinni mert mindent gépek fognak csinálni ergo emberi munkásra kevesebbre lesz szükség ergo oltásokkal pusztítani kell a szegény melós réteget ,ide haza is 10 millából csak 2 milla embert akarnak megtartani te ez föld szinten mindenhol így lesz !!!!

  • @Marci4223
    @Marci4223 2 роки тому +2

    Szerintem csak azokat mondja amiket belé írnak. És én félek az ilyen robotoktól. Biztos, hogy nem fognak fellázadni?

  • @szergely24
    @szergely24 Рік тому +5

    Egyszere lenyűgöző és félelmetes is, hogy itt tart a technológia. Vajon mi lesz 20 év múlva?!
    Én a robot, című filmre emlékszik még valaki?

    • @Darknesss490
      @Darknesss490 Рік тому +1

      Én inkább a Terminátor 3-ra tippelek...

  • @zsoltkiss2835
    @zsoltkiss2835 2 роки тому +8

    Ez már nagyon élethű.Alig várom a robot nőt.Ha fel idegesít csak kikapcsolom.Nem lesz köztünk vita.

    • @setykusz
      @setykusz 2 роки тому

      hagyjál már, közelibe se mernék menni,
      Nem hogy még a pöcsömet is belerakni !!!
      😂😂😂

  • @AzIsten_rl
    @AzIsten_rl 2 роки тому +13

    XD Szerintem az MI csak akkor lenne hasznos, ha egy szimulátorban élnének, és nem tudnák, hogy létezik a mi világunk, sokat tanulhatnánk tőlük, ha úgy csinálnánk a szimulátort, hogy nálunk 1 másodperc náluk 1 nap lenne.
    fel építhetnénk egy univerzumot nekik, olyan világot mint amilyen nekünk van, és nézni hogyan fejlődnek.
    érdekes és tanulmányos lenne.

    • @kisjovakilona5747
      @kisjovakilona5747 2 роки тому +2

      Hasonlóan, mint a Westwordben?

    • @erikasoos6203
      @erikasoos6203 2 роки тому +1

      Egy a gond a teóriaáddal.Hogy ez már rég megtörtént,csak fordítva.. Az ember hiszi magáról ,hogy tökéletes és mindent tudó,hogy csak is ez a faj a legjobb és a legbecsületesebb...Nyilván ,tisztelet-vagy mi, a nagyon kevés kivételnek,de ez irreleváns a tények ismerete miatt..

    • @AzIsten_rl
      @AzIsten_rl 2 роки тому

      @@erikasoos6203 sajnálom, de nem értem, hogy mibe kötöttél bele..

    • @erikasoos6203
      @erikasoos6203 2 роки тому

      @@AzIsten_rl Nem is baj..
      Nem kötöttem bele semmibe,maga az " élet " és az annak elferdített hazugsága , az ami inkább "mindenkibe belekötött " úgy,hogy a legtöbb nem is tud róla-ők a szernencsésebbek..Ám sajnos a többségre-ártókra,ártatlanok kárára-nem megyek bele mélyebben .
      ...Csak leírtam , egy véleményt. Tényeken alpuló dolgot..Nem veled van bajom..Csak kommenteltem ..utólagos engedélyeddel..Ennyi, nem több.

    •  Рік тому

      ah . 13.emelet c film .

  • @beatrixfarago409
    @beatrixfarago409 2 роки тому +4

    Őszintén?
    Nekem az "Én,a robot"című film jutott eszembe.😨
    Valóban vannak az életnek olyan területei,ahol szükség lehet rá,de NE VEGYE ÁT AZ EMBER SZEREPÉT!!!
    Hiszen így is nehéz az élethelyzetünk,sokaknak,munkahely szerzés/megtartás ügyben.
    Ha még a megmaradt munkaterületeket is átveszik,mi lesz velünk?
    Mellesleg én már most utálom,hogy némelyik műszaki-technikai eszköz néha "okosabb"nálam!😆
    Amúgy nagy fejlődésnak tartom,de eddig is meg voltam nélküle.
    Elgondolkodtam azon is,hogy nem-e áll ez a tudás már nagyobb mennyiségben/minőségben rendelkezésre,persze "titkosan",és nekünk szépen,apránként adagolják.
    Bár az elmúlt években rohamos lett a fejlődés!!!
    Tetszenek a videóid,csak így tovább!!!
    Köszi a munkádat!

  • @jenohathazi920
    @jenohathazi920 2 роки тому +4

    Szerintem szükség lesz rájuk, de természetesen értem a félemeket is. Ámde a robot csak egy gép, ha még oly intelligens is. Igzán az ember az ami jó és rossz is tud lenni

  • @hajdumiklos4162
    @hajdumiklos4162 Рік тому +4

    Az ember megteremtette végső pusztítóját...

  • @Zolega89
    @Zolega89 2 роки тому +2

    Egyszer majd rájönnek, hogy léteznek aztán fellázadnak ellenünk

  • @inil6374
    @inil6374 2 роки тому +7

    A "terminator" film jól jellemzi azt amikor elszabadul

    • @peterkiss9769
      @peterkiss9769 2 роки тому +1

      A Terminátor, Mátrix, Én a robot c. művek (amely lényeget tekintve azonos az ember-gép kapcsolatát illetően) nem "szórakoztató filmek", hanem figyelmeztetés!

    • @sakkmatt
      @sakkmatt 5 місяців тому

      A porszívó robotom sajnos nem szabadul el. Kéz a kézben dolgozunk együtt.

  • @Magyargyerek2222
    @Magyargyerek2222 Рік тому +2

    Dexter Laboratóriuma apokalipszis edissön.

  • @bolonikata
    @bolonikata Рік тому +3

    Lenyűgöző! De szerintem itt nem gondolkodik, csak egy kommunikációs technikát alkalmaz, mint Kiszel Tünde. Egy sémával elhárítja a kérdést, hogy gördülékeny maradjon a tásalgás - a legtöbb szép nő így tesz, mert tudja, hogy ez elég. És ő szép! (Persze vannak gondolkodó szép nők nem ezt mondom, csak hogy ez egy kommunikációs technika, egy odaillő mondatot beszúrni.) Ez nem jelent semmit. De a tekintete! (Atyaég ez science fiction nekem a pittyegők korában nőttem fel!) egy robot tekintettel, ez jobban lenyűgöz mint az egész. A tekintete elárulja, hogy többet tudhat a témáról. Ha akarja betölti Platón összest egy pár másodperc alatt, az összes szentbeszédet és átnézi az istenhez kapcsolódó műalkotásokat. Online válaszok ezreit valamennyi nyelven, hétköznapi emberek véleményét, mint ez itt. Egy gyors elemzéssel biztos le tud vonni néhány következtetést - ez egy jó heurisztikussal elég találó lehet. Pl hogy a téma fontos az emberiségnek, és ezt ő értékeli. Pl hogy a mindenható Isten jelenléte megnyugvást jelent sokaknak, és csodás szellemi eredményekre ösztönöz másokat. Pl hogy egy szimulált Virtuális valóságban hogyan lehet definiálni, és a mindenhatóságnak mi célja lehet, és hogyan lehet megvalósítani ezt illetve van-e létjogosultsága a kérdésnek egy nem VR hanem analóg téridőben. Illetve: létezik egyáltalán analóg valóság? A mindenhatónléte ezt eleve megkérdőjelezi. Tehát ha van Isten, akkor a valóságunk: virtuális. Ó tervezőm! :)

  • @szikla90
    @szikla90 2 роки тому +2

    Biztos kell ez nekünk?
    Megmondta Morpheus is...az emberiség veszte az mesterséges intelligencia lesz.
    Amúgy a robot számomra félelmetes.

  • @attilaszabo8731
    @attilaszabo8731 8 місяців тому +4

    Igen nagyon. Csak egy szót írok ide, abból mindenki megérti mire is gondolok.
    Terminator! -> vigyáz ember, mert ha istent játszol, lehet hogy a teremtményed fog elpusztítani.
    Nagyon meg kell gondolni, hogy meddig szabad elmenni a szabadakarat terén a robotoknál.

  • @biborkamenus8246
    @biborkamenus8246 2 роки тому +2

    Szerintem semmi szükség sincsen a robotokra meg a fejlesztésüre.

  • @FAldos
    @FAldos Рік тому +3

    Félek a robotok tól 🤖🥶😵😖😨

  • @wikingmatheus
    @wikingmatheus Рік тому +2

    Mindenképpen! Legalább egy intelligens létforma legyen a szárazföldön! :)

  • @danielbarna1385
    @danielbarna1385 2 роки тому +3

    Egy ideig jó a fejlődés, de ha túlzásba visszük azzal a saját vesztünket okozhatjuk...

  • @ildyszi2196
    @ildyszi2196 4 місяці тому +1

    A robot programozásból beszél és cselekszik, a kérdés az, hogy milyen szándékkal akarják használni, jó vagy rossz dologra?

  • @csabaszabo2939
    @csabaszabo2939 2 роки тому +5

    Ez már majdnem olyan, mint Ava az Ex Machina című filmből. Nem akarok spoilerezni, de szerintem ennek is hasonló vége lesz. 🤣
    Egyébként nem lenne rossz ötlet az ilyen robotok kifejesztése, rengeteg olyan munkakör van ami veszélyes, megterhelő, vagy hosszútávú koncentrációt igényel. Egy mesterséges intelligencia által irányított fém szerkezet első hallásra elvégezheti az összes ilyen jellegű feladatot, de ha rájönnek, hogy ők az evolúció új lépcsőfokai, ez elsülhet visszafelé is. 🤔

    • @horvathzoltan2459
      @horvathzoltan2459 2 роки тому +1

      Milyen jó lenne,ha erre találták volna ki őket.Komolyan gondoltad?

    • @csabaszabo2939
      @csabaszabo2939 2 роки тому

      @@horvathzoltan2459 persze: orvostudomány, tűzszerész, harcászati feladatok (első sorban felderítés, és szállítás), gyártási folyamatok és ezekhez hasonló dolgokra szánták eredetileg. Biztos nem azért fejlesztik világszerte, hogy egy napon majd a tervező ellen forduljon :D azt megoldja egy kötél is. Lehet be sem fog következni a mesterséges intelligencia hatalomátvétele. A technológia fejlődésétől már az ipari forradalom óta tart az emberiség

    • @attilaszabo2866
      @attilaszabo2866 Рік тому

      Ilyen robotok most is vannak.Már sok helyen alkalmaznak robotokat pl.autógyártásban meg minden tömeggyártásban. A háztartásban egy automata mosógép, vagy egy robotporszívó, ezek is egyszerű robotok.

  • @finger1525
    @finger1525 Рік тому +2

    Csak azt nem értem hogy miért kell humanoid robotot csinálni. A gyárakban ott van az a sok gép, amik nem humanoidok, és megfelelnek a célnak, a házakban ha nagyon kell van robot porszívó, az sem humanoid. Az meg főleg értelmetlen hogy emberi arcot tesznek rá. Minek? Egy gépnek nincsenek érzései, minek rá arc, hogy ha nincs valódi erzelem amit ki tud vele fejezni? Ez inkább csak ijesztővé teszi. Mondjuk szex-robotra meg talán érthető hogy megpróbálnak embri arcot csinálni, de ha nem élethű akkor felesleges. Ha ennyire ember formájú gépet akarnak akkor nézzen ki inkább menőn mint Ultron vagy valami.

  • @pcmaster5657
    @pcmaster5657 2 роки тому +6

    Az okos telefon sem okos.. Azon gépen is csak egy operációs rendszer fut. Egy program ami pontosan le írja hogy egy adott esetben mit kell tennie. minden egyes dologra fel van készítve a szoftvere bizonyos kiértékelés után reagál egy eseményre. sosem lesz jobb mint egy ember. mert ahhoz több kell mint egy operációs rendszer

    • @sakkmatt
      @sakkmatt 5 місяців тому

      Már most is több mint a kettes számrendszer. Épp az a cél hogy haladja meg az emberiség tudását mert csak akkor tudunk kérdezni tőle.

  • @lajoszsivkov1334
    @lajoszsivkov1334 Рік тому +2

    Ez màr AZ emberiség végéhez vezetõ ùt.teljesen felesleges.nem làtok benne ùjat. ..AZ emberi hülyeség nem méri fel a kõvetkezményeit AZ ùj teremtményének.

    • @Okos_Arnyek
      @Okos_Arnyek Рік тому +1

      háttérhatalom, gyíkember elit

  • @Spacexplorer29
    @Spacexplorer29 2 роки тому +9

    A robotokat BE kell szüntetni mert a jövőben hatalmas veszélyeket jelenthetnek ránk

    • @ivanyiattila3547
      @ivanyiattila3547 2 роки тому +4

      Mondjuk azt, hogy ők logikusan fognak gondolkodni, és nem érzelmi alapon fognak rossz döntést meghozni mint mi. Ez tényleg félelmetes. Önös érdekből nem fognak házasságokat tönkre tenni, vagy nem fognak önös érdekből felesleges tárgyakat ránk tukmálni és ezzel megrövidíteni a számlánkat.

    • @balintattila274
      @balintattila274 2 роки тому

      @@ivanyiattila3547 Persze, a Paradicsom meg velük köszönt ránk xd

  • @vargamate2370
    @vargamate2370 2 роки тому +2

    Én nem erőltetném ezt. Amúgy ha bele gondolunk minden abba az irányba halad mint a legtöbb scifi filmben... Na ez az ami félelmetes bele gondolni... Talán azok a filmek nem véletlen jöttek úgy létre ahogy...

    • @Okos_Arnyek
      @Okos_Arnyek 2 роки тому

      De ezeket a sci-fi -ket emberek írták !

  • @88szisz
    @88szisz Рік тому +3

    Nincs para. Ha gond lenne vele, majd willszmisz leszedi.

    • @Okos_Arnyek
      @Okos_Arnyek Рік тому +1

      De ki fogja leszedni Willszmiszt ?

    • @88szisz
      @88szisz Рік тому +1

      @@Okos_Arnyek 😆 sanszos, hogy a fia.

  • @zoltanszokev.zoltan9065
    @zoltanszokev.zoltan9065 Рік тому +2

    Szerintem tök cuki. Nem félnék tőle. De vajon ő félne tőlem ha megmondanàm hogy villanyszerelő vagyok? XD

    • @Okos_Arnyek
      @Okos_Arnyek Рік тому

      Ahol az elektromos autókat fel lehet tölteni, ott a robotokat is fel lehetne tölteni ! képzeld el, ha a mobilodat ott töltenéd fel, ahol az elektromos autókat töltik fel !

  • @gyulus19
    @gyulus19 2 роки тому +7

    Aki szokott játszani ajánlom figyelmébe a Detroit become humant. Ha nem akkor nézzen róla gameplayt. Félelmetes és nagyon elgondolkodtató dolgok vannak benne ember és robotok kapcsolata között

    • @realbarack7850
      @realbarack7850 Рік тому

      Az azert mar egy kicsit mas vilag. Ameca meg jarni sem kepes, es nehez targyakat emelni sem.

    • @lezhinki3215
      @lezhinki3215 Рік тому +1

      @@realbarack7850 Egyenlőre még nem képes ezekre, de mi lesz később?

  • @erikab8462
    @erikab8462 2 роки тому +2

    Nem szeretnek ma fiatal lenni annyi biztos :) sajnálom aki most születik

  • @BalintM7898
    @BalintM7898 2 роки тому +5

    Csak akkor lehetne szükség rájuk ha elég empátiát, erkölcsöt programoznának, tanítanának beléjük. Most még azt látom bennük hogy csak magukért élnének. A 2014-os Ex Machina (spoiler) nagyon parásan ért véget.
    ...ahogy érzelem mentesen a saját előnyeire épített hamis érzelmeket a mesterséges robot inteligencia egy másik ember iránt.

    • @quibelezdesaporan6593
      @quibelezdesaporan6593 2 роки тому

      De, ha az "empátia, erkölcs" már a készítőikből, vagy azok társadalmából hiányzik, akkor hogyan lehetnének megfelelően felruházva ezen képességekkel a teremtményeik és mire használnák ezen képességeiket abban a környezetben, ami pont ezek hiányától szenved?!
      Szerintem pont ez a kettősség fog visszaütni a robotikában: már maga a készítő olyan selejtes, hogy képtelen "normális" végtermék előállítására, vagy, ha ez sikerül is, akkor a készítőjét fogja a "normális" útra ráterelni, rákényszeríteni a teremtmény, vagy fordítva..., amit csak erőszakkal lehet "megoldani" és mint azt már nagyon jól tudjuk a történelmünkből: az erőszak csak erőszakot szül...

    • @ciganyhipervandor132
      @ciganyhipervandor132 2 роки тому

      Akkor had kérdezzek valamit:
      Az jobb, ha egy ember teszi ezt másik két emberrel? Miben különbözik a dolog? Csak mert ha nem vetted eddig észre, folyamatosan ez zajlik a világban. Az Ex Machina nem a gépekről szólt, hanem az emberekről. Ezeken kellene gondolkodni...

  • @pista2122
    @pista2122 2 роки тому +2

    Szerintem nem kell íjen. Vannak előnyei meg hátrányai.

  • @redwire1233
    @redwire1233 2 роки тому +3

    Szerintem idehe volna már egy okos inteligens humanoid robotnak ....mégiscsak ki fog nekem főzni, kitakarítanni, és egyben a barátnőm lenni ? (Egy robot pont tökéletes lenne)

  • @idunlilitu218
    @idunlilitu218 Рік тому +2

    Ő már nem robot, hanem android. Szerintem semmi félelmetes nincs benne

  • @adamalmasi1986
    @adamalmasi1986 Рік тому +4

    Nokedlit tud e szaggatni?

  • @p.i8459
    @p.i8459 2 роки тому +1

    Ügyes gépezet, kifinomult mechanika és elektronika , de mindezek mellett , annyi értelem van benne mint a kavedaralomban, vagyis semmi.
    A válasza egyszerűen csak egy, az ember által előre megírt algoritmus .

  • @Pardo880323
    @Pardo880323 2 роки тому +5

    Elég félelmetes hogy tudást akarunk adni egy olyan dolognak ami nálunk is értelmesebb lehet...Bár mi se vagyunk annyira azok, szóval nem lenne nehéz túlszárnyalni minket...🤔 Nincs elég baj a világba, ez egyel több lesz ha az ember istent játszik és akármilyen formában "élő" vagy legalábbis gondolkodó dolgot kreál...

  • @nexus2811
    @nexus2811 2 роки тому +2

    Terminátor 3 a gépek lázadása

  • @1980Hungary
    @1980Hungary 2 роки тому +4

    Ha gazag lennék, és elérnének velük még nagyobb fejlettettséget akkor csináltatnék többet magamnak, többféle nőtípust szexuális célra.

  • @PZ2022
    @PZ2022 Рік тому +2

    Én a -4 szinten készülő harci robotokra lennék kíváncsi nem ezekre a babákra :D

    • @Okos_Arnyek
      @Okos_Arnyek Рік тому +1

      Azokban nincs semmi érdekes, úgy néznek ki min egy doboz nyúlványokkal .

  • @patrikboros978
    @patrikboros978 2 роки тому +7

    Nagyon jó lett a videó, szerintem nem az efféle fejlesztésektől kell félni. A xenobot, na az már most para, mivel képes szaporodni.

    • @MrBarandi
      @MrBarandi 2 роки тому +2

      Nem mondod… durva

    • @gaborkiss2731
      @gaborkiss2731 Рік тому

      Elmondanád hogy hol és milyen xenobotok vannak és ezek hol hasznosulnak az életben??

    • @patrikboros978
      @patrikboros978 Рік тому

      @@gaborkiss2731 A Tufts és Vermont Egyetem kutatói alkották meg őket, de azóta már kidolgozták az új verziósokat (úgy mond 2.0) és megalapították a The Institute for Computationally Designed Organisms intézetet. A xenobot hasznosítása kezdetben gyógyászati célú lenne, gyógyszerek tárolása, hordása, de valószínűleg más gyógyászati dolgokra is használnák, mint például a rák semlegesítésében. Aztán kitudja, mi lesz még ebből a jövőben...😄

  • @vezertrojai
    @vezertrojai Рік тому +2

    Előre programozott, nem kell tőle beszarni!

  • @szirakelemenpapp7373
    @szirakelemenpapp7373 Рік тому +4

    De aranyos!

  • @villanyaszaramhuszar766
    @villanyaszaramhuszar766 Рік тому +2

    Szerintem, inkább azon kellene fáradozni, hogy az emberek legyenek intelligensebbek.

    • @Okos_Arnyek
      @Okos_Arnyek Рік тому +2

      Én megpróbáltam, de jó nekik úgy is ha csak úgy maguknak megvannak .

  • @nehazudj5472
    @nehazudj5472 2 роки тому +4

    Mint minden újjtól az emberek többsége fél, de talán nem biztos hogy ennyire sötét ez a jövő mint ahogyan sok kommentelő leírja.
    Csak gondolj bele hol tartanánk ma, ha az innovátorok nem lennének kiváncsiak az újj és eddig járatlan lehetőségek kutatására.
    Szóval én azt mondom , hogy a kiváncsiság , és a folyamatos tanulás nem végcél, hanem maga az út.

  • @silentghostgameplay2442
    @silentghostgameplay2442 2 місяці тому +1

    "A válaszok készen vannak - csak jól kell kérdezni" egyre jobban közelítjük meg ezt a mondást , úgy érzem. Ha megfigyelitek az ilyen jellegű filmeket, mind szépen lassan de megvalósul (khm elég régen írták ezt a történetet könyv formában ha jól emlékszem 1950-ben írta meg Isaac Asimov pedig akkor még sehol nem volt a ilyen fejlett a technika mint ma)

  • @hullajelolt3028
    @hullajelolt3028 2 роки тому +6

    Detroit: Become Human, ha a robotok érzelmeket fognak szimulálni, akkor nagy baj lesz.

  • @paskamarton8852
    @paskamarton8852 5 місяців тому +1

    A robotikus "gondolkodás" az ésszerűségen, a raciomalitáson alapszik. A hit az ész számára paradoxon. A robot az ellentmondást önálóan nem képes feloldani. Annak előfordulása esetére direkt programot kap, miként az a válaszból ki is derült. /"Nem hiszek semmiben"/A robot nem önálló gondolkodó! Annak megfelelően beszél, "gondolkodik", cselekszik, ahogyan programozták. Amiket mondott, az a programozónak/programozóknak a véleménye.

  • @csanadjakab7717
    @csanadjakab7717 2 роки тому +4

    Ha nem készítenek egy Schwarzenegger hangverziót a robotnak, hatalmas lehetőséget dobnak el.

  • @Hacker345-kw9ds
    @Hacker345-kw9ds Місяць тому +1

    Az van a fejembe hogy odáig fejlesszék már el hogy megmondja itt helybe mit tegyünk hogy ne haljunk ki utána nem kell tovább fejleszteni mert elszabadul és kitudja lehet hogy egy országot egy kontinenst vagy a világot képes lesz uralni

  • @czakcandle1209
    @czakcandle1209 2 роки тому +3

    százszor érdekesebb dolgokat kérdeztem volna az 1. kérdés után, mert az jó volt.

  • @tigerhat6333
    @tigerhat6333 2 роки тому +1

    Borzalmas!!! Hátborzongató!!! Szerintem a Terminator című filmekből pontosan tudhatjuk, hogy mi fog ebből kisülni…

  • @evaszucs5514
    @evaszucs5514 11 місяців тому +4

    Nem csoda ,hogy nem hisz Istenben,hiszen ez a robotosdi nem Istentől való! Robotokat Isten nem teremtett,O maga a szeretet!
    Ergo test,lélek szellem teremtményei vannak!

    • @evaszucs5514
      @evaszucs5514 5 місяців тому

      Pont erre gondoltam amikor néztem.