Ha nem tudnátok ez egy kamu színház, meg van rendezve az utolsó mondatig...Előválogatón kiszűrik kinek mi lesz a szerepe. Köszi Peti, hogy megnézed helyettem is!
Hangosan nevettem, nevetek!!!😂😂😂 Köszönöm, zseniális lett! Ez a műsor felér egy Világ égéssel, van még ennél lejjebb?! A zsűri aztán rátette a cukrozott cseresznyét erre a rakás ca...ra!!!
Ahj tesó mindig jókat röhögök a videoidon nagyszerűen megvannak csinálva több éven át youtubeozol már és már idők óta kovetlek is, így tovább még több cringefaktor parodizalast 😂!!!!!
Legyünk már magunkkal kicsit elnézőbbek. Egy pici ország vagyunk. Nem lesz Simon Cowell a zsűrielnök. Nem lehet akkora nézettsége, mint az AGT-nek. (America's got talent) Nem fognak olyan külföldi tehetségek fellépni, mint az AGT-ben. Például 2020-ban a kazah Daneliya Tuleshova, vagy az indiai Bad Salsa. (érdemes rájuk keresni ha le akarod ejteni az állad) Ez a mienk. Kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a miénk.
Itt nem csak arról van szó, hogy mi csak kicsibe tudtuk összehozni, bár szerintem lehetne hova fokozni a dolgot, hanem arról, hogy az egész egy cirkusz, ahol elhívják az embereket max egy tizesért, kamudrámáznak, hogy az esti híradóban a kocsibaleset meg az újszülött antilop bébi mellett legyen egy celeb hír és az öregasszony krumpligang meg had örüljön magának. Ez nem kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, hanem kicsit olcsóbb, kicsit gázabb. Bár inkább szánalmas, hogy a magyar TV-nek idáig kellett lesüllyednie. És már az internet se jobb, max annyiban, hogy nagyobb a választék és hamarabb találsz valami értelmeset, mint a TV-ben
Az X-Faktor tipikusan az a műsor, amit az Élő Show-tól éri meg nézni, addig full komolytalan az egész. A válogatókon némelyik jelenet abszolút megjátszott és nézettség növelés miatt vannak. De amit tudok biztosítani, hogy miután eljutunk kb. a mentorházig és az Élő Show-ig, akkor már tényleg a versenyről szól.
Amikor már nem csak a társadalom de még a műsorvezetők is nullára le vannak épülve, priceless.
Top comment
amikor mar a kereskedelmi tv k behoztak mindent nyugatrol es vegtelenitve leadtak az osszes tarscsatornan ..
A pénz mindenkit rávesz mindenre
Nagyrészt a szennytévéknek köszönhető a társadalom leépülése.
Na pont ez a cél a társadalom teljes lebutítása...erkölcsi és morális összeomlás...
Az vagy Lacika, latin... réti latin, egy igazi Type-C 😂
....rétilatin...jajj..én..csak..a..rétinégert..ismertem...de..essenemrossz....
Ülj le Ferike engedd ki a satánt😢
@@genzomamaja ...ennyi primitív állatot...
@@ggabixx99 meekapoda mountebajkot!
Az megvan, hogy annyira cringe az x faktor, hogy kényszeresen legörgetek a kommentekhez, mert nem bírom nézni a bevágásokat 😅
😂
2.43-nál követtem a példád.
Pedig az Mc Isti bevágás emeli a nívót...!
@@Endar92 ahhoz mennyi lelkiero kell, hogy valóban az egészet végignézd és tartalmat tudj csinálni belőle.
ezt nagyon eltaláltad, szintén 😅
Úgy látom a Mónika show reinkarnálódott
MILYEN CSODÁÁS EZ A NAAAP!! 😂😂😂 Amúgy kiváncsi vagyok hogy a Hörcher visszatér-e valaha gitárt törni..
Megérdemelnék, Hörcher jóval magasabb szinten van.
🤣😂🤣😂🤣
@@steves9305 A zsenit nagyon kevés választja el az őrülttől és az őrültet nagyon kevés a zsenitől. De azért ő inkább az őrület felé hajlik.
Én komolyan csodállak, hogy te ezeket megtudod nezni és nekem nem kell bár eszembe se jutna! Ettől a 10perctől is kihullik a hajam! 🤦♂️🤦♂️🤦♂️🤦♂️ 😄
Van az a lové..
Ezért jók a Dancsó videók, mert még ebből a nézhetetlen proli-faktorból is tud élvezhető videót készíteni.
És még igy is majdnem nézhetetlen a klippek miatt
Ebben a videóban a legokosabb létforma az a malac volt
Igen!
Miillyeen csodáás eza nap!!
Üvegtigris 3 egyik jelenete ugrott be: -Itt mindenki hülye? -Itt,mindenki!
Még ezt a 11 perces videót is kész szenvedés volt végignézni. 😑 Uram atyám...
A kismalac vitt mindent❤
Egyetlen értelmes közöttūk
Borzalom.hogy ilyen szinten tartunk és ez kell az embereknek...😣
Hosszú-hosszú évek óta, de nagyobb baj, hogy van rá szereplő is - na ahhoz kell ám igazi vírtus -IQ.
Szerintem vicces. Én pl. nem nézek trash műsorokat, de az x faktort igen.
Szomorú...
Ha nem tudnátok ez egy kamu színház, meg van rendezve az utolsó mondatig...Előválogatón kiszűrik kinek mi lesz a szerepe. Köszi Peti, hogy megnézed helyettem is!
Köszönjük a videót! Már nagyon hiányzott😮
Amíg lesznek lyen fogyatékosok addig neked mindig lesz munkáD Péter
Jajj Peti annyira köszönöm h te megnézed helyettünk ezt a szennyet és nekünk már nem kell!🙏👑
Köszönjük meg Petinek hogy megnézi helyettünk is ezt a szennyet és profin összefoglalja az egészet.
EZT VÁRTAM AZÓTA HOGY ELKEZDŐDÖTT!!! Köszi Peti❤❤❤
Teljesen igazad van Peti, hogy nem lehet újat mondani ezzel a műsorral kapcsolatban, de akkor is élveztem 😂.
Ezek nagyon kemény állatok!😂
Hangosan nevettem, nevetek!!!😂😂😂
Köszönöm, zseniális lett!
Ez a műsor felér egy Világ égéssel, van még ennél lejjebb?!
A zsűri aztán rátette a cukrozott cseresznyét erre a rakás ca...ra!!!
"Behellózott" 😂😂😂 király vagy Peti! 👑
😂😂😂a pojácák
Kereslet-kinalat, van ,akik vevok erre😂
MC Isti miért nem indult az X Factorban?
Pedig oda való. 😂 Hozza a szintet.
Állítása szerint már egyszer indult csak kivágták
még az lenne a legnormálisabb ott
Nem mer hazajönni!😀
@@markhy5044 Pedig jobb mint ezek.
Még mindig imádlak 🤣🩷
Nagyon féltem, hogy nem lesz x faktoros videó🥹
Szerintem ebből elég ez a 10 perc is. Köszi 🎉
Könnyesre röhögtem magam! :D :D :D Ez hatalmas! Köszi!
RTL az új budapest-tv. szép váltás volt majka :D
Legalja műsorok. Kiparodizálni is cink
Janesco a kedvenc zenészem, nyilvánvalóan az egész rigged hogy nem jutott tovább...
Szep napokat!
Ahj tesó mindig jókat röhögök a videoidon nagyszerűen megvannak csinálva több éven át youtubeozol már és már idők óta kovetlek is, így tovább még több cringefaktor parodizalast 😂!!!!!
Lehet ez a műsor még ennél is nívótlanabb? Egyre szánalmasabb...😂😂
Nagyon jó volt ez a videód is!!👍 Köszike👏👍
Ez csúcs volt, nagyon tetszett, köszi!🙂🙃😅😂🤣
Ez a második videó , hogy amikor beszélsz kattog a microfonod, majd nézz utánna kérlek , annyira idegesítő . Köszi ! :)
Miégt vegzálja azt a macit a Gáspár Zigány László???
Csak én hiányolom Hörcher urat?
Úgy meghallgatnám teljesben ezeket a Dancsós Videmomániás saját zenéket..
Ezeket nem lehet valahol megvenni? Kurva jók.
Hagymásii péteeeeeeer,hagymásii pááááááál😅😂😂😂😂
Egyre rosszabbak lesznek ezek az x faktorosok, de Peti videói hozzák a szintet.
Legyen még ebből 2 rész reakció
Mc Isti miért nem ment el fekszem az ágyon meg minden😂
Tóth Andi úgy néz ki, mint egy Latin amerikai szépség, mondjuk nem hiába, hisz neki is bak a csillagjegye...
Tökéletes
Én azt hittem idén a Tóth Andi fogja dobálni a mikrofont 😂
Andi nem való oda nagyon nagyképű csak nincs mire
XDD
Ahogy fogy a népesség, úgy nő a beltenyészet 😅😂😂
Latin vagyok. Akkor mondj valamit latinul.
6:03 -nál beszél latinul, mikor mondja, hogy "ehee, dicsak"!
Az X-faktor mindig is fog újat mutatni! Ahogy telik az idő annál több a bolond ebben az országban 😂😂😂😂
Atótandi mindig sirt,hogy meg nem értett művész,ő csak zenélni akar,blabla,ide meg elmegy bohóckodni.
Bevágott mackónál kiégtem xddddd
Vidio-vivivividio nekem a végén ez a zene a kedvencem.:D
Annyira számítottam rá, hogy a Mackó Lackóra be lesz vágva a L'art pour l'art ikonikus jelenete...
Ez annyira cringe volt , hogy viszketek tőle mindenhol.
Szerettem mindenkit!Felakasztom magam cérnával!
Ez a videó egy 4 igeeeeeen!!!!!
mikor lesz kövi rész? xd
Legyünk már magunkkal kicsit elnézőbbek.
Egy pici ország vagyunk.
Nem lesz Simon Cowell a zsűrielnök.
Nem lehet akkora nézettsége, mint az AGT-nek. (America's got talent)
Nem fognak olyan külföldi tehetségek fellépni, mint az AGT-ben. Például 2020-ban a kazah Daneliya Tuleshova, vagy az indiai Bad Salsa.
(érdemes rájuk keresni ha le akarod ejteni az állad)
Ez a mienk. Kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a miénk.
Itt nem csak arról van szó, hogy mi csak kicsibe tudtuk összehozni, bár szerintem lehetne hova fokozni a dolgot, hanem arról, hogy az egész egy cirkusz, ahol elhívják az embereket max egy tizesért, kamudrámáznak, hogy az esti híradóban a kocsibaleset meg az újszülött antilop bébi mellett legyen egy celeb hír és az öregasszony krumpligang meg had örüljön magának. Ez nem kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, hanem kicsit olcsóbb, kicsit gázabb. Bár inkább szánalmas, hogy a magyar TV-nek idáig kellett lesüllyednie. És már az internet se jobb, max annyiban, hogy nagyobb a választék és hamarabb találsz valami értelmeset, mint a TV-ben
ez nagyon jó
trágyalé
Csodálatos!!
Az új évad pontos mása annak az életérzésnek, mint amikor elmész bulizni a Peaches-be.
Ejj Petyám, miért nem tudsz Te minden nap hozni egy videót!? Legjobb vacsora közbeni időtöltés 😂
🤣🤣🤣🤣
THX!!!
Ez szánalmasabb mint annó a Mónika show.
A kísértésről lesz videó?
alee
keddvenc vidim naon jo!
Gyere velem Dörgicsére, adok neked madár láttát😂🤣🙃 Ja, amúgy ámerikai vagyok😂🤫 szityiszotyi
Megérett a világ a pusztulásra, ha erre (és az összes ilyen jellegű "agysejtmentes " műsorra) valós igény van😢
nagyok remélem idén is lesz Hörher laci
Az X-Faktor tipikusan az a műsor, amit az Élő Show-tól éri meg nézni, addig full komolytalan az egész.
A válogatókon némelyik jelenet abszolút megjátszott és nézettség növelés miatt vannak. De amit tudok biztosítani, hogy miután eljutunk kb. a mentorházig és az Élő Show-ig, akkor már tényleg a versenyről szól.
Nincs lejjebb...remélem😂
😂😂😂 jajaja... no comment! 😂
Nincs is jobb a magyar trashnel :D
😆😆😂😂
Az is jó, hogy a fellépők és a zsűrorrok közt nincs osztálykülönbség.
ape together strong
Jééézusom....neeee....neeeeee...nem bíróóóóóm....😭💩😭
Nettó szégyen ez a műsor. Nem tudom, mikor vált önmaga paródiájává, talán az 5. évadában?
Sziaaaaaa
Egy jó sztárbox: Dancsó Péter versus Azahriah!😎
...vagy MC Isti versus Gáspár Laci.
Janesco megérdemelt már tőled egy kis spojlert 🫡✌️
Az első öt évadot még néztük is...
Eza Iksz fakto nem a Videoinfo-1 különkiadása? De.
janescoval egy suliba járok, mohács radnóti miklós szakközépiskola
Jőt egy ződhajú jány ámódtam vad igaz taán!?
Hahahaha Gáspár tulok a latin.😂😂😂
👍
MILYEN CSODÁS EZ A NAAAAP🎉
😂😂😂😂😂😂😂😂😂. Ezek s pózerek 😆
Van aki jobban várja az X faktort mit a karácsonyt.
Hova süllyed még a közízlés?
Átveszem a szót Caramelltől.
Fuuu Petikém ez megint pusztított........😵💫😵💫😵💫
Ezt nem így akartam! Nagyon nem így akartam!
És én ilyen világban élek
Jól nézel ki
Mikor jön a meteor?