Kedves Barbara!nagyon köszönöm a videót nagyon sokat segített!apám alkoholista és nárcisztikus is!szörnyű gyerekkor!veszekedések tömkelege!anya minden volt csak jó nem!Ő volt a "király"(mármint szerinte csak!!)bárcsak apai ágról normális életet kaptam volna!nem tartom vele a kapcsolatot!!nagyon hasznos videó volt!minden elismerésem érte😊
Köszönöm Barbara ezt a videót Neked! Nagyon betalált! Pont azt érzem a szüleimmel kapcsolatban hogy hálistennek már nem élnek. Apám már vagy 13 éve, anyám meg 6 éve nem él. Bár sokkal régebben haltak volna meg! Mindketten 9 danos nárcisztikusak voltak és apám még pszichopata is és egy vegytiszta malignus hitvány féreg. Egész életemben szenvedtem tőlük és úgy nőttem fel gyerekként hogy tök normális ha bántanak mert hát ez az élet rendje és ilyen a világ. Rengeteg problémám volt gyerekként is mindig és van a mai napig is az életben a beilleszkedéssel az emberek közé miattuk. Nem szeretem az embereket és nincsenek barátaim sem. Utálok emberek között lenni pedig nagyon vágyom a barátságra, szeretetre, szerelemre de úgy leszoktattam magam minderről mint ahogy valaki leszokik a káros szenvedélyéről. A mai napig kísértenek apám mocsokságai mikor lekurvázta és elüldözte a barátnőimet akiket hazavittem bemutatni, mikor a hátam mögött járatott le és marta el a barátnőmet. Brazil szappanoperát megszégyenítő aljassággal uszított ellenem hogy én teljesen alkalmatlan vagyok egy párkapcsolatra mert önfejű és öntörvényű vagyok és nagyon vigyázzon velem. Mikor úgy alám tett a sorkatonaság alatt hogy majdnem öngyilkos lettem és a sok sok megszámlálhatatlan aljasság amit felsorolni is sok lenne. Olyan húzásai voltak amiket le sem merek írni. És ilyenkor elfantáziálok hogy milyen jó lenne visszapörgetni az időt 30évvel és szájba rúgni vagy pofán vágni tiszta erőből ököllel ezt a hitvány férget. Anyám meg fényesre nyalta a seggét és mindenki előtt hálálkodott folyton hogy neki milyen csodálatos férje van. Ő is egy vérszívó energiavámpír volt. Mostanában durván szidom Istent hogy nem ölte meg őket legalább 35-40 évvel ezelőtt egy autóbalesetben vagy betegségben...
@@BlandeAlba De, megpróbáltam elköltözni csak rosszul csináltam és sajnos hallgattam a szirének hamis énekére hogy ők szeretnek meg ami rossz történik velem az az én hibám és hogy nekik mint szülőknek vannak olyan (határsértő) jogaik amit csak akkor fogok megérteni ha majd én is szülő leszek. Azt hittem az lenne a megoldás ha minél messzebbre költöznék tőlük és elég csupán a fizikai távolság ahhoz hogy ne legyenek rám hatással és a saját életemet élhessem. Nem volt elég! A verbális kontakt megmaradt akkor is amikor Németországban dolgoztam és akkor is amikor elköltöztem albérletbe és mindig visszaszívtak magukhoz. A zéró kontakt lett volna az egyetlen és helyes megoldás!! Szépen összepakolni a cuccaimat - azt is amit az új helyre, albérletbe éppen nem tudok magammal vinni és legfeljebb egy raktárban fér csak el - és úgy elköltözni hogy ne is tudják hol vagyok, élek-e vagy meghaltam már. Zéró fizikai és zéró verbális kontakt!! Mintha nem is léteznének ezen a bolygón. Csak akkor még fogalmam nem volt mi az a nárcizmus - a pszichopatákról is csak azt tudtuk hogy sorozatgyilkosok mint Hannibal Lecter és Ted Bundy - és nem csak én de a pszichológusokon kívül abban az időben ('90-es évek) senkinek sem volt fogalma arról hogy kik is ők valójában. Nem tudtuk hogy az időnkénti cukiságuk és a színlelt együttérzésük valamivel kapcsolatban csak egy álarc vagy álca. Az én apám is volt olyan hogy egyik pillanatban a kenyérre lehetett kenni, aztán meg olyat tett hogy nagy késztetést éreztem hogy fültől fülig vágjam a torkát egy életlen késsel. Anyám azért sok árnyalattal jobb volt (ő nem volt pszichopata csak nárci) de egy idióta volt ő is... Most fogom elolvasni a sokadik könyvet: Lindsay C. Gibson - ÉRZELMILEG ÉRETLEN SZÜLŐK FELNŐTT GYEREKEI
@@BlandeAlba ez sajnos nem ilyen egyszerű! Egyrészt egy gyerek nem tud elköltözni, illetve egy gyerek nem tudja, hogy más családok hogy élnek, mi a normális mi nem az, de mire elég nagy lesz ezekhez, addigra annyi traumát elszenved, hogy már káros nyomai vannak, illetve addigra azt hiszi, hogy ő a problémák okozója, megérdemelte, a szülei nem is akartak rosszat...stb. Ezt csak az érti, aki benne volt. Ez olyan, mint egy leláncolt elefánttól megkérdezni, hogy miért nem tépi le a láncait. Ha kicsi kora óta meg van kötve, akkor nem is tudja, hogy szabad is lehetne vagy hogy az milyen. Teljesen más egy vadon befogott elefánt megláncolva, mint egy olyan, ami kicsi kora óta láncon nőtt fel. És kamasz korban kezd nyiladozni az értelme, de nagyon sok tudás és önismeret kell ahhoz, hogy rájöjjön, hogy valahol a világban szabadon is élnek elefántok, akik boldogok, és megfogan benne a gondolat, hogy ő szabad akar lenni, ésdolgoznia kell a lelkén. Hátha ezzel a hasonlattal sikerült szemléltetnem.
@@istvankovacs1839Én is hasonlót érzek, alkalmatlan szülők, főként az apám, alkoholista, erőszakos természet, nárcisztikus vagy pszichopata, akit ráadásul gondozok még, anyukám már meghalt lassan 5 éve, ő is ráment, áldozat volt, de kisse nárcisztikus is, mi meg a gyerekeik olyan lelki sebeket szereztünk, amiket nem lehet talán soha feldolgozni. Borzasztó, mennyi alkalmatlan, éretlen szülő van. De vannak tudatosak is azért, az öcsém az próbált lenni már a saját gyerekeivel. De kiütköznek rajta is felnőtt korára a lelki sérülések. Rajtam meg aztán teljesen. Sokszor azt érzem, félrement az életem, így nincs értelme élni. Aztan valami mindig továbbvisz a következő napra. Egy ideje én is ezzel a témával foglalkozom, és egyre több minden világosodik meg, és ekkor rettentően fáj. néha én is visszaforgatnám az időt, mert akkor még nem láttunk rá a helyzetünkre. Az én anyámnak az volt a legnagyobb hibája, hogy nem vált el. Belefásult, belebetegedett., de csinálta a dolgát, amíg bírta.
@@istvankovacs1839sajnálom, amit ateltel. Sajnos a 90-es években még nem tudtuk ezeket, és elkoltozni sem volt egyszerű. Én 28 éves koromban tudtam csak elkoltozni csodával határos módon sikerült. Utána jöttek fel a rossz érzéseim. Eleinte látogattam anyámat, majd egyre ritkábbak lettek azok is, mert minden egyes alkalommal kiborultam es/vagy megbetegedtem. Majd nem mentem. Amikor terápiára kezdtem járni, azon teljesen kiakadt, de éreztem hogy ez a jó irány. Utána kiatkozott és nem állt velem szóba egy évtizedig. Ez segített a no kontaktban. Aztán ahogy idősödő és kifogytak mellőle az emberek, elkezdett felem fordulni, de oly módon, hogy milyen vagyok már, hogy nem látogatom. Mi ez? Hiszen ő tagadott ki, a telefont letette amikor hívtam, amikor meglatogattam, elzavart. Na ekkor éreztem, hogy ez nem egy konfliktus, hanem valami egészen más dolog. Aki ezen nem ment át, nehezen érti meg, hogy egy narcisztikus szülő milyen kegyetlen tud lenni, és az idővel csak rosszabb lesz. Csak felnőttként már ki tudunk lépni ebből az oruletbol.
Ki nem állhatom, ha valaki azt mondja, hogy a szüleim ki is dobhattak volna a kukába. De nem tettèk. És ettől el kéne ájulnom. És hálásnak kéne lennem. Pedig ebbe a családba beleszületni egy borzalom volt. Nekem kár volt megszületnem. Egy tévedés vagyok. De anyu nem tudott volna hova menni két gyerekkel, mivel nem volt pénze. Lehet, hogy apu nem is engedte volna, hogy elvigyen minket a húgommal.
Kedves Barbi! Szeretném kérdezni hogy mi van akkor ha a gyermek nem veszi észre hogy a szülei ilyen nárciszok és kihasználják a felnőtt gyereküket? És ez a felnőtt "gyermek"hagyja hogy akár a kis családja ellen felhangolják az ilyen szülők.Hiába hívják fel a figyelmét a szülők beteges viselkedésére,inkább a családja ellen fordul minthogy meghúzza a határokat a szülőkkel?
Kedves Barbara!nagyon köszönöm a videót nagyon sokat segített!apám alkoholista és nárcisztikus is!szörnyű gyerekkor!veszekedések tömkelege!anya minden volt csak jó nem!Ő volt a "király"(mármint szerinte csak!!)bárcsak apai ágról normális életet kaptam volna!nem tartom vele a kapcsolatot!!nagyon hasznos videó volt!minden elismerésem érte😊
Nem az az ember aki adja a pofont, hanem aki állja! Szerintem ez az egyik legfontosabb bölcsesség.
Köszönöm Barbara ezt a videót Neked! Nagyon betalált! Pont azt érzem a szüleimmel kapcsolatban hogy hálistennek már nem élnek. Apám már vagy 13 éve, anyám meg 6 éve nem él. Bár sokkal régebben haltak volna meg! Mindketten 9 danos nárcisztikusak voltak és apám még pszichopata is és egy vegytiszta malignus hitvány féreg. Egész életemben szenvedtem tőlük és úgy nőttem fel gyerekként hogy tök normális ha bántanak mert hát ez az élet rendje és ilyen a világ. Rengeteg problémám volt gyerekként is mindig és van a mai napig is az életben a beilleszkedéssel az emberek közé miattuk. Nem szeretem az embereket és nincsenek barátaim sem. Utálok emberek között lenni pedig nagyon vágyom a barátságra, szeretetre, szerelemre de úgy leszoktattam magam minderről mint ahogy valaki leszokik a káros szenvedélyéről. A mai napig kísértenek apám mocsokságai mikor lekurvázta és elüldözte a barátnőimet akiket hazavittem bemutatni, mikor a hátam mögött járatott le és marta el a barátnőmet. Brazil szappanoperát megszégyenítő aljassággal uszított ellenem hogy én teljesen alkalmatlan vagyok egy párkapcsolatra mert önfejű és öntörvényű vagyok és nagyon vigyázzon velem. Mikor úgy alám tett a sorkatonaság alatt hogy majdnem öngyilkos lettem és a sok sok megszámlálhatatlan aljasság amit felsorolni is sok lenne. Olyan húzásai voltak amiket le sem merek írni. És ilyenkor elfantáziálok hogy milyen jó lenne visszapörgetni az időt 30évvel és szájba rúgni vagy pofán vágni tiszta erőből ököllel ezt a hitvány férget. Anyám meg fényesre nyalta a seggét és mindenki előtt hálálkodott folyton hogy neki milyen csodálatos férje van. Ő is egy vérszívó energiavámpír volt. Mostanában durván szidom Istent hogy nem ölte meg őket legalább 35-40 évvel ezelőtt egy autóbalesetben vagy betegségben...
Miért nem hagytad ott őket ? Elköltözés nem jött szóba?
@@BlandeAlba
De, megpróbáltam elköltözni csak rosszul csináltam és sajnos hallgattam a szirének hamis énekére hogy ők szeretnek meg ami rossz történik velem az az én hibám és hogy nekik mint szülőknek vannak olyan (határsértő) jogaik amit csak akkor fogok megérteni ha majd én is szülő leszek. Azt hittem az lenne a megoldás ha minél messzebbre költöznék tőlük és elég csupán a fizikai távolság ahhoz hogy ne legyenek rám hatással és a saját életemet élhessem. Nem volt elég! A verbális kontakt megmaradt akkor is amikor Németországban dolgoztam és akkor is amikor elköltöztem albérletbe és mindig visszaszívtak magukhoz. A zéró kontakt lett volna az egyetlen és helyes megoldás!! Szépen összepakolni a cuccaimat - azt is amit az új helyre, albérletbe éppen nem tudok magammal vinni és legfeljebb egy raktárban fér csak el - és úgy elköltözni hogy ne is tudják hol vagyok, élek-e vagy meghaltam már. Zéró fizikai és zéró verbális kontakt!! Mintha nem is léteznének ezen a bolygón. Csak akkor még fogalmam nem volt mi az a nárcizmus - a pszichopatákról is csak azt tudtuk hogy sorozatgyilkosok mint Hannibal Lecter és Ted Bundy - és nem csak én de a pszichológusokon kívül abban az időben ('90-es évek) senkinek sem volt fogalma arról hogy kik is ők valójában. Nem tudtuk hogy az időnkénti cukiságuk és a színlelt együttérzésük valamivel kapcsolatban csak egy álarc vagy álca. Az én apám is volt olyan hogy egyik pillanatban a kenyérre lehetett kenni, aztán meg olyat tett hogy nagy késztetést éreztem hogy fültől fülig vágjam a torkát egy életlen késsel. Anyám azért sok árnyalattal jobb volt (ő nem volt pszichopata csak nárci) de egy idióta volt ő is... Most fogom elolvasni a sokadik könyvet: Lindsay C. Gibson - ÉRZELMILEG ÉRETLEN SZÜLŐK FELNŐTT GYEREKEI
@@BlandeAlba ez sajnos nem ilyen egyszerű! Egyrészt egy gyerek nem tud elköltözni, illetve egy gyerek nem tudja, hogy más családok hogy élnek, mi a normális mi nem az, de mire elég nagy lesz ezekhez, addigra annyi traumát elszenved, hogy már káros nyomai vannak, illetve addigra azt hiszi, hogy ő a problémák okozója, megérdemelte, a szülei nem is akartak rosszat...stb. Ezt csak az érti, aki benne volt. Ez olyan, mint egy leláncolt elefánttól megkérdezni, hogy miért nem tépi le a láncait. Ha kicsi kora óta meg van kötve, akkor nem is tudja, hogy szabad is lehetne vagy hogy az milyen. Teljesen más egy vadon befogott elefánt megláncolva, mint egy olyan, ami kicsi kora óta láncon nőtt fel. És kamasz korban kezd nyiladozni az értelme, de nagyon sok tudás és önismeret kell ahhoz, hogy rájöjjön, hogy valahol a világban szabadon is élnek elefántok, akik boldogok, és megfogan benne a gondolat, hogy ő szabad akar lenni, ésdolgoznia kell a lelkén. Hátha ezzel a hasonlattal sikerült szemléltetnem.
@@istvankovacs1839Én is hasonlót érzek, alkalmatlan szülők, főként az apám, alkoholista, erőszakos természet, nárcisztikus vagy pszichopata, akit ráadásul gondozok még, anyukám már meghalt lassan 5 éve, ő is ráment, áldozat volt, de kisse nárcisztikus is, mi meg a gyerekeik olyan lelki sebeket szereztünk, amiket nem lehet talán soha feldolgozni. Borzasztó, mennyi alkalmatlan, éretlen szülő van. De vannak tudatosak is azért, az öcsém az próbált lenni már a saját gyerekeivel. De kiütköznek rajta is felnőtt korára a lelki sérülések. Rajtam meg aztán teljesen. Sokszor azt érzem, félrement az életem, így nincs értelme élni. Aztan valami mindig továbbvisz a következő napra. Egy ideje én is ezzel a témával foglalkozom, és egyre több minden világosodik meg, és ekkor rettentően fáj. néha én is visszaforgatnám az időt, mert akkor még nem láttunk rá a helyzetünkre. Az én anyámnak az volt a legnagyobb hibája, hogy nem vált el. Belefásult, belebetegedett., de csinálta a dolgát, amíg bírta.
@@istvankovacs1839sajnálom, amit ateltel. Sajnos a 90-es években még nem tudtuk ezeket, és elkoltozni sem volt egyszerű. Én 28 éves koromban tudtam csak elkoltozni csodával határos módon sikerült. Utána jöttek fel a rossz érzéseim. Eleinte látogattam anyámat, majd egyre ritkábbak lettek azok is, mert minden egyes alkalommal kiborultam es/vagy megbetegedtem. Majd nem mentem. Amikor terápiára kezdtem járni, azon teljesen kiakadt, de éreztem hogy ez a jó irány. Utána kiatkozott és nem állt velem szóba egy évtizedig. Ez segített a no kontaktban. Aztán ahogy idősödő és kifogytak mellőle az emberek, elkezdett felem fordulni, de oly módon, hogy milyen vagyok már, hogy nem látogatom. Mi ez? Hiszen ő tagadott ki, a telefont letette amikor hívtam, amikor meglatogattam, elzavart. Na ekkor éreztem, hogy ez nem egy konfliktus, hanem valami egészen más dolog. Aki ezen nem ment át, nehezen érti meg, hogy egy narcisztikus szülő milyen kegyetlen tud lenni, és az idővel csak rosszabb lesz. Csak felnőttként már ki tudunk lépni ebből az oruletbol.
Szuper videó!
Köszönöm ezt a videót, nekem nagyon sokat segít❤
Ki nem állhatom, ha valaki azt mondja, hogy a szüleim ki is dobhattak volna a kukába. De nem tettèk. És ettől el kéne ájulnom. És hálásnak kéne lennem. Pedig ebbe a családba beleszületni egy borzalom volt. Nekem kár volt megszületnem. Egy tévedés vagyok. De anyu nem tudott volna hova menni két gyerekkel, mivel nem volt pénze. Lehet, hogy apu nem is engedte volna, hogy elvigyen minket a húgommal.
Hiánypótló
Kedves Barbi! Szeretném kérdezni hogy mi van akkor ha a gyermek nem veszi észre hogy a szülei ilyen nárciszok és kihasználják a felnőtt gyereküket? És ez a felnőtt "gyermek"hagyja hogy akár a kis családja ellen felhangolják az ilyen szülők.Hiába hívják fel a figyelmét a szülők beteges viselkedésére,inkább a családja ellen fordul minthogy meghúzza a határokat a szülőkkel?
sok mindentől függ