Tudom, hogy szegény Plútót már kitagadták a bolygók közül, de azért megemlíthetted volna, ha már a hold is benne volt. (a Titánról is szívesen hallottam volna)
A Vénusz felszíne felett kb 30-40 km magasan van egy vékony sáv ahol állítólag a földihez hasonló nyomás van a hőmérséklet 30-40 fok és még valamennyi oxigént is tartalmaz a légkör. Ott talán néhány percig még ki is lehetne bírni.
Ez király video lett. Egyszóval egyik bolygón se várna ránk Miami vagy Adriai illetve Balaton tengerparti Napsütés és koktél. Egyszóval 2 perc múlva vagy azonnal elpusztulnánk. Tehát felesleges erőlködni a Naprendszer Bolygóinak meghóditásán. Csodálatos mindegyik bolygó így a távolból csak ne kelljen a felszínén leszállni vagy a közelibe merészkedni. Nekema kedvencem a Föld mellett a Szaturnusz a Jupiter a Vénusz. De kár, hogy a Plútót kihagytad a sorból. Igaz, hogy nem bolygó, de egy külön videót szívesen megnéznék róla. Meddig Élnél a Plútó felszínén Védő felszerelés nélkül Címmel. Köszönjük a videót. Legyen videó meddig maradnál életben ha a Nap felé mennénk egy űrhajóval meg a Titánon és a Proxima Centaurin.
Ne haragudj,hogy megjegyzem de a te kommented viszont nagyon nem lett jò.Hàromszor szerepel egy mondatban a jò lett,a vesszônek meg rosszabb helyet mèg keresve se talàlhattàl volna.😉Amùgy a videò tènyleg jó lett!👌👏👏
A Jupiter esetében még annál is rosszabb a helyzet, mint amit leírtál :) Olyan erős a mágneses tere és olyan méretű, hogy a kedves látogató még a közelébe sem érne, mire az extrém erős mágneses tér már végezne vele ! . . .
A Merkúrral valami nem stimmel. Ha nincs légkör akkor a napfény a nap bármely szakában olyan erős mint mondjuk délben. Azaz a közvetlen napfény ugyanúgy perzsel napkeltekor/napnyugtakor is. Olyan ez mint amikor egy esőt adó hidegfront után annyira kitisztul a légkör főleg ilyenkor, hogy hiába van hideg az árnyékokban meg is fagyni, a nap szinte perzsel. Talán a sarkokon lehetne túlélni egy kráterben ha van elég talajhő mert egyébként bárhol máshol ahol a nap éppen a horizont felett van, a napsütötte oldalam éppen égne, miközben az árnyékos megfagyna.1ébként ezt most bárki ellenőrizheti egy szál pólóban ősszel rendkívül tiszta időben közepes napállásnál. Úgyhogy azok alapján amiket olvastam többek közt erről a bolygóról is én így képzelem el az Merkúri életet :D
Nagyon szép, és nagyon jó volt ez a videó. De most ugyanezt a videót megcsinálhatnád mindenfajta Űrruha, és minden féle VÉDŐFELSZERELÉSSEL ami csak MA létezik. Kiváncsi lennék, hogy melyik az a bolygó amin legalább egy kávét a teraszon elfogyaszthatnánk közben a táj látványában gyönyörködhetnénk.
Engem is érdekelne! A videó alapján a Merkúron és a Marson vígan ellehetne több kávét is fogyasztani megfelelő védő ruhával, viszont a többi valóban elég komoly védő ruhát igényelne ha egyeltalán megoldható.
Mivel -270 °C van, a légkör is fagyott. Nincs mit lélegezni. Megfulladsz. Bár van, amikor felenged, akkor is megfagynál. Ha egyáltalán légnemű a légkör és nem folyékony.
@@balazsgaming7569 Nohát, számoljunk. Hány ember halt meg a többi bolygón? Egy sem. És hány a Földön? Jó pár milliárd. Vonjuk le a logikus végkövetkeztetést, a Föld a legveszélyesebb hely.
Ez nagyon érdekes videó, és tetszik minden bejegyzés ezen a csatornán. De ez az összes elméleti dolog ami alapján haa ezek az adatok tényleg stimmelnek akkor valós a halál eset. De ha pl az 50km felhő alatt zöld fű van, és élhető körülmény? Ugyanis tömérdek olyan vegyi folyamat(egy jó példa a sok közül, a sav és lúg megfelelő keveréke iható víz, lásd szén alapú élet egyik fontos eleme) kőzet anyag, fizikai jelenség stb..van máshol, ami a mi bolygónkon nem igaz. De míg valaki test közelből nem látja ezt, addig csak elmélet.
A szerző lazán kihagyta a különféle sugárzásokat. Ez pl. megközelíthetetlenné teszi a Jupitert, még védőruhában is nehéz lesz. Mivel oxigén sincs sehol nekünk megfelelő mennyiségben, ez a videó eleve fölöslegesnek tűnik (kivéve azoknak, akiknek elemi fogalmai sincsenek a témáról).
Soha nem az volt a kérdés a videó során, hogy élhetnénk-e védőfelszerelés nélkül más bolygókon, mivel többek között az oxigénhiány miatt, ahogy te is írtad esélytelen. A kérdés igazából az, hogy milyen extra hatások vannak az egyes bolygókon és azok mennyi idő alatt végeznének az emberrel. A bolygók megközelítését ebben az esetben kivettem a képletből, a bolygón való jelenlét volt a fókuszban.
Ami meglep, hogy a belélegzésre alkalmas levegő hiányát mindenütt kihangsúlyozták, pedig az az alap (valamikor kb kisiskolásként mindenki tisztában volt vele). Valahogy úgy kellett volna itt talán gondolkodni, hogy tegyük fel, hogy az lenne, akkor mi lenne...
"Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned s halnod kell !" Az ember még a Hold felszínén sem tud élet feltételeket megvalósítani, a távolabbi bolygók elérése pedig csak álom marad Örökre !!! A világűrbe való ki jutás kísérletei felbecsülhetetlen összegekbe kerülnek és sok ember áldozatot követeltek eddig is .
Mivel -270 °C van, a légkör is fagyott. Nincs mit lélegezni. Megfulladsz. Bár van, amikor felenged, akkor is megfagynál. Ha egyáltalán légnemű a légkör és nem folyékony. (Talán többször már nem CTRL V-zem be...😂😂😂)
Laikusként is egyértelmű, hogy egyik bolygón sincs oxigén, akkor miről beszélünk? Max hamarabb égsz szénné vagy fagysz meg, mint hogy visszatartsd a lélegzeted..
Persze,teljesen logikus,hogy a Marsot kell rohadt sok pénzért terraformálni. Ahelyet,hogy azt a tömérdek anyagi és egyéb energiát a csodálatos Föld bolygónk élhetőbbé tételére forditanánk a fentarthatóságért.
@@TheLambdaTeam Egy szöget nem tudunk Isten akarata nélkül beverni. A saját sivatagjainkat nem képes a "tudomány" zöldé varázsolni, honnan ez a gőgös gondolat, hogy egy kietlen bolygót igen. Nem igaz, hogy nem tűnt fel, hogy csak annyit tehetünk, amihez engedélyt kapunk.
@@negarpi Eszerint például az emberölés sem csak az egyén felelőssége. Hiszen Isten engedélye nélkül nem lehetne elkövetettni,vagyis Isten társrtettes a gyilkosságban.
"A Mars légkörének 95%-a szén-dioxid, 3%-a nitrogén, 1,6%-a argon és nyomokban van oxigén és víz." Tehát levegő az van, csak nem igazán belélegezhető. :D
Mivel -270 °C van, a légkör is fagyott. Nincs mit lélegezni. Megfulladsz. Bár van, amikor felenged, akkor is megfagynál. Ha egyáltalán légnemű a légkör és nem folyékony.
Mivel -270 °C van, a légkör is fagyott. Nincs mit lélegezni. Megfulladsz. Bár van, amikor felenged, akkor is megfagynál. Ha egyáltalán légnemű a légkör és nem folyékony.
@@attilabalogh3731 A színképelemzés (spektrálanalízis) a megfigyelt objektumokból érkező láthatófény színképének vizsgálata. A különböző hullámhosszú elnyelési sávok intenzitásából meghatározhatjuk a vizsgált anyag összetevőit.
Utóbbi nem az, mert nem létezik. De ha létezne, akkor sem lehetne rajta élet, mert egyrészt a legenda szerint az egy apró barna törpe, de ha bolygó lenne akkor sem az állítólagos elnyújtott pályája miatt. Honnét tudod a tízezret? Biztosan csak egy van, de lehet, hogy van ezermilliárd.
@@bogika98 A Védikus írásokból. A Nibiru állítólag 9 ezer évenként tesz látogatást a Naprendszerünkben. Legközelebb 2035-ben várható. Már abban sem vagyok elég biztos, hogy ezek a bolygók és holdjaik egyáltalán léteznek. Sőt...az egész Világegyetem is csak egy fikció vagy egy álomkép.
@@zsoltmandoki1779Még az is lehet, hogy valójában a Jóisten számítógépében, virtuálisan létezünk. Én már csak abban az egy dologban vagyok viszonylagosan, de nem teljesen biztos, hogy én létezem.
@@bogika98 Szerintem, valami időtlen és határtalan kozmikus lény álmában szerepelünk. Ugyan úgy mint amikor mi álmodjuk egy világba magunkat. Melyik lehet a valódibb?
@@zsoltmandoki1779 Néha olyan érzésem van, hogy ami világ és történés körülvesz az nem valóságos, hanem csak vmi álom, amiből föl kéne ébredni. Kezdek bizonyára bedilizni.
A Napnak nincs szilárd felszíne, ezért nem lehet leszállni rá, csak süllyedni bele egyre mélyebbre, de még javában a légkörben járnál, amikor már elpárolognál.
@@tizeslista_hu tudom hogy nem tartják már annak😔, és végülis érthető a döntésed. Köszönöm a válaszod, kiváló tartalom, tökéletes videók, csak így tovább 😊🤘
A Plútó élettani hatásáról: Mivel -270 °C van, a légkör is fagyott. Nincs mit lélegezni. Megfulladsz. Bár van, amikor felenged, akkor is megfagynál. Ha egyáltalán légnemű a légkör és nem folyékony. (Saját magam irtam le, és tudom, legalább 10 helyre bemásoltam.)
Egyiken se telik lassabban az idő így számodra sem változik ez. Az, hogy más sebességgel fordul meg a saját tengelye körül (a mérete vagy a sebessége miatt), vagy épp a csillaga körül, attól még ez nem lesz hatással magára az idő folyására.
@@tamaskiss4915 Te jó ég! Akkor a Föld sem bolygó, hanem föld... A Hold egy tulajdonnév. Egy égitest neve. A Nap szintén egy tulajdonnév, egy csillag neve. Igen, számos bolygónak vannak holdjai, mint pl a Jupiter, amelyik szintén egy bolygó neve, vagy éppen a Szaturnusz, amelyik a Jupiterhez hasonlóan egy gázbolygó. Neki az egyik holdja a Titán, egy kőzetbolygó. A Föld nevű bolygónak egyetlen holdja van, a Hold nevű bolygó.
@@maximusinvictus8802 A Hold az egy hold. Nem elég nagy, hogy bolygóként vegyék fel. A holdak az égitestek kísérői. Szerintem maximum törpebolygó lehetne, mint a Plútó
Ne haragudj, nem bántás képpen írom, de az “univerzum” témában készített videóidban (pl. fekete lyuk, vagy akár ez) rengeteg pontatlanság van információk tekintetében.
@@krisztiantarnoki1970 Akkor talán nem ártott volna a ".. távol minden.." után a más,egyéb szavak valamelyikét odabigyeszteni. De Legalább a smiley-zás megy.
@@tizeslista_hu Ha nem KETTÖ! :D De amúgy ezek a legjobb űrkutatással foglalkozó csatorna. Pl: Űrkutatás magyarul. Top 5 magyar. Tizes lista. és még tuti van más is. :)
Nemrégiben Discovery Science-n néztem egy dokufilmet miszerint az Amerikai Holdra szállás csak megrendezett volt! Így hogy elhangzott a videóban milyen hőmérsékleti viszonyok uralkodnak a Hold felszínén jogos a kérdés hogy a szkafander kellő védelmet tud e biztosítani egy ilyen állítólagos űrséta folyamán?
Jaj. Miért kell mindig ezt felhozni? A világon csak a Nasa létezik? Amatőr csillagászok nincsenek? Ott van a Crew Dragon amikor dokkolt az ISS-re. Arra is azt mondták kamu megjátszott. Akkor az, hogy van, hogy az amatőrök azt is lefotózták, ahogy rá volt csatlakozva? Én csak azt nem értem, ha valaki ezt nem hiszi el, hogy ezek meg történtek mit keres ilyen csillagászati videóknál....
Tudom, hogy szegény Plútót már kitagadták a bolygók közül, de azért megemlíthetted volna, ha már a hold is benne volt. (a Titánról is szívesen hallottam volna)
Jó akkor az Európa is meg a Deimosz is kimaradt, sok lett volna ha mindet beleteszik!
@@vezertrojai ezek voltak azok, amiknek még úgy értelme is lett volna, mert mind a kettő különleges valamilyen szempontból, ezért írtam őket
Gondolkoztam azon, hogy beleteszem, de a Holddal elég kereknek éreztem a videót.
@@tizeslista_hu Commentben sem írod le mi lenne a Plútón?
@paprika LOL
A Vénusz felszíne felett kb 30-40 km magasan van egy vékony sáv ahol állítólag a földihez hasonló nyomás van a hőmérséklet 30-40 fok és még valamennyi oxigént is tartalmaz a légkör. Ott talán néhány percig még ki is lehetne bírni.
Nagyon jó videó lett, de egy fontos tényező kimaradt a számításból, a kozmikus sugárzás :)
Az nem ölne meg közel sem olyan gyorsan mint a többi ezért nem volt az benne :)
Szerintem az már mindegy, előbb nyírna ki a többi :D
@@huNeville91 hát szerintem azért nem mindegy ha ki hagyod pont a sugárzást , ha már az űrben lévő gyilkos tényezőket vesszük alapul
Ez király video lett. Egyszóval egyik bolygón se várna ránk Miami vagy Adriai illetve Balaton tengerparti Napsütés és koktél. Egyszóval 2 perc múlva vagy azonnal elpusztulnánk. Tehát felesleges erőlködni a Naprendszer Bolygóinak meghóditásán. Csodálatos mindegyik bolygó így a távolból csak ne kelljen a felszínén leszállni vagy a közelibe merészkedni. Nekema kedvencem a Föld mellett a Szaturnusz a Jupiter a Vénusz. De kár, hogy a Plútót kihagytad a sorból. Igaz, hogy nem bolygó, de egy külön videót szívesen megnéznék róla. Meddig Élnél a Plútó felszínén Védő felszerelés nélkül Címmel. Köszönjük a videót. Legyen videó meddig maradnál életben ha a Nap felé mennénk egy űrhajóval meg a Titánon és a Proxima Centaurin.
nem felesleges, csak űrruha kell, vagy egy légmentesen zárt tér
Nagyon jo lett de mas bolygokra meg holdakra,is kivancsi lettem volna de ennek ellenere jo lett sot nagyon jó lett
Ne haragudj,hogy megjegyzem de a te kommented viszont nagyon nem lett jò.Hàromszor szerepel egy mondatban a jò lett,a vesszônek meg rosszabb helyet mèg keresve se talàlhattàl volna.😉Amùgy a videò tènyleg jó lett!👌👏👏
A szaturnusz végén kiesett egy kis szöveg :)
Éééés akkor a v1 került fel, amiben még nem volt ez javítva. Szomorú.
@@tizeslista_hu nem bajʕっ•ᴥ•ʔっ
@@tizeslista_hu jo ez így
6:34 öhh...
A Jupiter esetében még annál is rosszabb a helyzet, mint amit leírtál :) Olyan erős a mágneses tere és olyan méretű, hogy a kedves látogató még a közelébe sem érne, mire az extrém erős mágneses tér már végezne vele ! . . .
Akkor az MR vizsgálatokat miért éli túl mindenki?
Az is kib@szott erős....
Értem... Akkor ezek közül melyiket tudnád ajánlani az anyósnak nyaraláshoz? ;)
Én a napot ajánlanám. 🤣
@paprika vagy bármelyik lövető komcsit.
Lehetne hasonló videó a bolygók jelentősebb holdjairól is
Rohadt vidám videó! Ettől függetlenül jó lett👍
Nem véletlen vágynak annyian a Marsra. Biztosan kellemes lenne életük végéig védőruhában vagy védőépületben poshadni, azt se tudnák hova szarjanak.
Zseniális a szöveg.😀
Még ezen a föld nevü helyen sem tudunk rendesen élni!!! 🤣🤣🤣
Majd ha itt megy akkor lehetne esetleg ilyenekről egyáltalán szót ejteni 😶
De...le a kalappal. Ügyes vagy.
2:53 "te szarról" :D
xd
Bruh
A Merkúrral valami nem stimmel. Ha nincs légkör akkor a napfény a nap bármely szakában olyan erős mint mondjuk délben. Azaz a közvetlen napfény ugyanúgy perzsel napkeltekor/napnyugtakor is.
Olyan ez mint amikor egy esőt adó hidegfront után annyira kitisztul a légkör főleg ilyenkor, hogy hiába van hideg az árnyékokban meg is fagyni, a nap szinte perzsel.
Talán a sarkokon lehetne túlélni egy kráterben ha van elég talajhő mert egyébként bárhol máshol ahol a nap éppen a horizont felett van, a napsütötte oldalam éppen égne, miközben az árnyékos megfagyna.1ébként ezt most bárki ellenőrizheti egy szál pólóban ősszel rendkívül tiszta időben közepes napállásnál.
Úgyhogy azok alapján amiket olvastam többek közt erről a bolygóról is én így képzelem el az Merkúri életet :D
A föld kimaradt, ott mennyi ideig élnénk túl?
Változó
Ez attól is függ,hogy hány oltást veszel fel!😊
Ameddig el nem bxsz egy kamion
@@gipszjakab4029 ezektől a kommentektől elég kevésnek érzem a hátralévő időt az életemből.
6:30 :DDDDD Azt hittem beszart a fülesem :D
Én is azt hittem 😂😂😂😂😂
Ja a Szaturnusznál😂😅
Ha már a szarról van szó, akkor mondom.
2:50-nél azt mondja, hogy "tesz arról", én meg elsőnek úgy értettem, hogy "te szarról" 🤣😂😂
Nagyon szép, és nagyon jó volt ez a videó. De most ugyanezt a videót megcsinálhatnád mindenfajta Űrruha, és minden féle VÉDŐFELSZERELÉSSEL ami csak MA létezik. Kiváncsi lennék, hogy melyik az a bolygó amin legalább egy kávét a teraszon elfogyaszthatnánk közben a táj látványában gyönyörködhetnénk.
Jó ötlet, köszi!
Engem is érdekelne! A videó alapján a Merkúron és a Marson vígan ellehetne több kávét is fogyasztani megfelelő védő ruhával, viszont a többi valóban elég komoly védő ruhát igényelne ha egyeltalán megoldható.
És a Plútóval mi a helyzet? Tudom, hogy az már nem bolygó, de mégiscsak a Naprendszer része
Mi van morty?
A Plútó az nem bolygó?
@@kristoftoth3424 törpebolygó.
Mivel -270 °C van, a légkör is fagyott. Nincs mit lélegezni. Megfulladsz. Bár van, amikor felenged, akkor is megfagynál. Ha egyáltalán légnemű a légkör és nem folyékony.
@@cziganyjozsef1454 de akkor is bolygó
Nem is akarok... (Robi) De nagyon jó lett a videó. Gratula.
Az LV-426 miért nincs benne?
Említett bolygókon még senki nem halt meg. A Földön viszont előbb-utóbb minden élőlény. Tehát a Föld a legveszélyesebb bolygó...
Ekkora hülye te sem lehetsz
Boginak igaza van
@@balazsgaming7569 Nohát, számoljunk. Hány ember halt meg a többi bolygón? Egy sem. És hány a Földön? Jó pár milliárd. Vonjuk le a logikus végkövetkeztetést, a Föld a legveszélyesebb hely.
@@bogika98 ha a többi bolygón lehetne élni akkor is az ember 80-90 évet élne maximum
@@belastraub303 az ember akkor sem lesz halhatatlan
Ez nagyon érdekes videó, és tetszik minden bejegyzés ezen a csatornán. De ez az összes elméleti dolog ami alapján haa ezek az adatok tényleg stimmelnek akkor valós a halál eset. De ha pl az 50km felhő alatt zöld fű van, és élhető körülmény? Ugyanis tömérdek olyan vegyi folyamat(egy jó példa a sok közül, a sav és lúg megfelelő keveréke iható víz, lásd szén alapú élet egyik fontos eleme) kőzet anyag, fizikai jelenség stb..van máshol, ami a mi bolygónkon nem igaz. De míg valaki test közelből nem látja ezt, addig csak elmélet.
Hát akkor a Merkúr hidegebb oldalán az oroszok felveszik a pulcsijukat XD
Mit mond a hibernált orosz?
Szergej kemény gyerek, nem fázik!!!
🤣😂🤣😂
Nagyon jó ez a videó,csak aszt nem értem miért sípoltál ki a szaturnusznál?
Pozitív :)
Na jo akkor maradok😊
JAAAAJ DE VICCES GYEREK VAGY!
🤣
@@lattakoderzci5431 Köszönöm szèpen 😊💪
@@janosorosz9204Ez csak irónia volt 🙂
Es akkor a kb 100°C-s szaunaban miert nem egunk szet azonnal?😂
xddd hol mesz te 100°C szaunaba?
Tesim 100 fokos szaunát akarsz, tedd bele a kezed a vízbe ami éppen forr 🤌
Hol a faszba van 100 fokos szauna3
És a földön mennyi idő alatt halok meg? Szuper a videó!
68,13 év. (Átlagosan) Szivesen...
igazán megindító cím :D
Ha valakinek nem tetszik hogy ennyit beszél, lapozza tovább a videót..
Szívemből szóltál
Adom!👍
Kössz a tippet meg se nezem🥰
@@konyakevin523 Nem úgy értem, Úgy értem hogy kattints bele a videóba mikor elkezdi..
Egy ojan bolygó is van ami nagyon közel van naphozb a merkúr nál is😊
Remélhetőleg az anyabolygó hamarabb végez velünk, mint mi vele. Kár lenne tönkrecseszni ezt a különleges élőhelyet.
Helyesbítenék! Ehhez az első lépés az lenne ha a saját bolygónkat megbecsülnénk.
felesleges lenne tönkre tennünk egy újabb bolygót
Szia,
Video ötlet:Mi történik ha meghal Erzsébet királynő?
Nézném :)
Új uralkodót választanak
Áhh, szerintem feltámasztanák az ufók meg a gyíkemberek XD
erszébet
Érdekes dolgokat nézegetsz kérdés mennyire igaz honnan tudod ezeket és kiktől :) 😜😅👍
Nálad is kikapcsolták a google-t?
@@TheNavycolt Ja onnan hát nem tudom 😎😜😂
6:33 nem vette fel a hangot egy ideig
A szerző lazán kihagyta a különféle sugárzásokat. Ez pl. megközelíthetetlenné teszi a Jupitert, még védőruhában is nehéz lesz. Mivel oxigén sincs sehol nekünk megfelelő mennyiségben, ez a videó eleve fölöslegesnek tűnik (kivéve azoknak, akiknek elemi fogalmai sincsenek a témáról).
Soha nem az volt a kérdés a videó során, hogy élhetnénk-e védőfelszerelés nélkül más bolygókon, mivel többek között az oxigénhiány miatt, ahogy te is írtad esélytelen. A kérdés igazából az, hogy milyen extra hatások vannak az egyes bolygókon és azok mennyi idő alatt végeznének az emberrel. A bolygók megközelítését ebben az esetben kivettem a képletből, a bolygón való jelenlét volt a fókuszban.
Sándor Tóth Mr Nagyarc! Lehet csinálni jobbat! Epekedve várjuk....
@@tizeslista_hu köszönöm a munkádat! Klasszak a videóid! 🙂
@@tizeslista_hu Oké, akkor tovább írom: a sugárzás a Jupiter légkörébe való belépéskor végez az emberrel.
@@bokabeatrixbp Te miről beszélsz? A szerzőnek nem volt ekkora pofája, mint neked. Csak felhívtam a figyelmét egy hiányosságra.
Nem lehet mesterségesen kialakítani\átalakítani a holdon lévő környezetet?
Ami meglep, hogy a belélegzésre alkalmas levegő hiányát mindenütt kihangsúlyozták, pedig az az alap (valamikor kb kisiskolásként mindenki tisztában volt vele). Valahogy úgy kellett volna itt talán gondolkodni, hogy tegyük fel, hogy az lenne, akkor mi lenne...
Szerintetek létezik olyan bolygó, ahol megélne az ember, bármilyen űr ruha nélkül?
igen a Föld
@@martinberes1586 a Földön kívül. Úgy értettem
@@GaborKover2001 más naprendszerekben igen
@@janikiraly2 Igen, egy másik naprendszerben a Föld! Csak ott lehet úgy hívják, hogy Talaj. Ki tudja???
"Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned s halnod kell !" Az ember még a Hold felszínén sem tud élet feltételeket megvalósítani, a távolabbi bolygók elérése pedig csak álom marad Örökre !!! A világűrbe való ki jutás kísérletei felbecsülhetetlen összegekbe kerülnek és sok ember áldozatot követeltek eddig is .
Nekem úgy rémlik hogy mi is a naprendszerben vagyunk 😂😂 (Javíts ki ha tévedek)
Lehet hogy hülye a kérdés, előre is bocsi érte, de: miért gömbölyű az összes bolygó?
6:35 itt hirtelen véget ér a hang
Nem mondod okoska!
Éééés akkor a v1 került fel, amiben még nem volt ez javítva. Szomorú.
@@vezertrojai Jeleztem a hibát kisgyerek
MI A GECI EZ?
Melyik bolygón esik gyémánt? 🤔
Úgyse tudnád elhozni
@@balazskiss5092 tudom 😂
Az a hely a Földön van, konkrétan a Mészáros-birtokon.
@@bogika98 tudom, hogy libbant ellen nem lehet érvelni, de Európában semmi gyémánt nincsen a természetben.
A Vénuszról kihagytad azt, hogy brutális erősségű szél tombol rajta. (Legalábbis én mégezt is hallottam még)
Plútót extraként meghalgattam volna a Hold helyett :) de szuper videó lett.
Mivel -270 °C van, a légkör is fagyott. Nincs mit lélegezni. Megfulladsz. Bár van, amikor felenged, akkor is megfagynál. Ha egyáltalán légnemű a légkör és nem folyékony. (Talán többször már nem CTRL V-zem be...😂😂😂)
Laikusként is egyértelmű, hogy egyik bolygón sincs oxigén, akkor miről beszélünk? Max hamarabb égsz szénné vagy fagysz meg, mint hogy visszatartsd a lélegzeted..
A video közepén nem esett ki egy kevéske szöveg.?Lehet hogy én hallottam rosszul.
De, sajnos eszerint a v1 került fel, amiben még nem volt ez javítva. Szomorú.
@@tizeslista_hu Ez tényleg az
Persze,teljesen logikus,hogy a Marsot kell rohadt sok pénzért terraformálni.
Ahelyet,hogy azt a tömérdek anyagi és egyéb energiát a csodálatos Föld bolygónk élhetőbbé tételére forditanánk a fentarthatóságért.
Ne aggodalmaskodj, technológia segítségével nem lehetséges a terraformálás.
@@negarpi Hát pedig más mód nincs. Mégis mivel mással lehetne terraformálni egy bolygót? Ráolvasással?
@@TheLambdaTeam Egy szöget nem tudunk Isten akarata nélkül beverni.
A saját sivatagjainkat nem képes a "tudomány" zöldé varázsolni, honnan ez a gőgös gondolat, hogy egy kietlen bolygót igen. Nem igaz, hogy nem tűnt fel, hogy csak annyit tehetünk, amihez engedélyt kapunk.
@@negarpi Eszerint például az emberölés sem csak az egyén felelőssége.
Hiszen Isten engedélye nélkül nem lehetne elkövetettni,vagyis Isten társrtettes a gyilkosságban.
@@norbertszalai9061 De az egyén felelőssége. Ki kardot fog, kard által vész.
Hol van a Plútó?
Érdekes.....de legalább szépek a bolygók
Ha a marson -60 fok van akkor szibériában -80 fok. na?
0:47 bemelegítés ként értitek
3:39 "ritkább levegő miatt"
Nem tudtam, hogy a Marson van levegő...
Van de szart se ér.
@@lajoshunorhegedus4684 Nincs.
A levegő a Földi gázok elegye. Marson csak gázok vannak, nem levegő....
"A Mars légkörének 95%-a szén-dioxid, 3%-a nitrogén, 1,6%-a argon és nyomokban van oxigén és víz."
Tehát levegő az van, csak nem igazán belélegezhető. :D
@@incline74 az nem levegő. Nézz utána!
Wut? Hol a plútó?
És mi van a Szaturnusz Holdával azon mi lenne velünk ?😅
100 év múlva már a Földön se lesz élet
A csótányok, patkányok és politikusok eléggé túlélő fajták....
A Plútó? Az merre van? Az is bolygó, csak épp törpének van titulálva
Mivel -270 °C van, a légkör is fagyott. Nincs mit lélegezni. Megfulladsz. Bár van, amikor felenged, akkor is megfagynál. Ha egyáltalán légnemű a légkör és nem folyékony.
Amúgy nem ő az egyetlen törpebolygó. Van még a Ceres, a Haumea, az Eris és a Makemake. Az Eris az öt közül a legnagyobb.
Hát igen, nem véletlen, hogy a földön élünk. És nem is fogunk soha más bolygóra költözni, ez egyértelműen kiderül a videóból.
Max akkor ha fénysebességgel vagy tér, idő vagy féreglyukkal tudnánk utazni...Azt meg kitudja mikor fedezik fel...Feltéve ha akkor még lesz emberiség!
Az óriásbolygókról nem igazán van értelme beszélni, mivel nincs szilárd felszínük, úgyhogy maximum a levegőben élhetnénk
Nekem az nem magyarázzon ,aki ott se vót!
neeeeeee :DD besirtam :D
Biztos nem volt időm rá és ezért lemaradtam róla , de mi van a Plútóval ? Nincs túl sok időm, ezért nem nézek utána....
Már hivatalosan nem a Naprendszer része y ezért hagytam ki
Mivel -270 °C van, a légkör is fagyott. Nincs mit lélegezni. Megfulladsz. Bár van, amikor felenged, akkor is megfagynál. Ha egyáltalán légnemű a légkör és nem folyékony.
@@tizeslista_hu pedig én ugy tudom, hogy a Kuiper-öv is még odatartozik. Utána van vége.
És amúgy ezeket honnan? Hogyan mérik meg egy bolygó tömegét? Hogyan? Honnan tudják?
A tömegét a gravitációs hatása alapján lehet megállapítani.
Meg az összetétele alapján
@@Avasallador101 Honnan tudják mi van benne ha oda sem tudnak menni?
@@attilabalogh3731 A színképelemzés (spektrálanalízis) a megfigyelt objektumokból érkező láthatófény színképének vizsgálata. A különböző hullámhosszú elnyelési sávok intenzitásából meghatározhatjuk a vizsgált anyag összetevőit.
@@attilabalogh3731 űrszonda mindenütt járt már.
A Világegyetemben 10 ezer lakott bolygó létezik. Mi a helyzet a Nibiruval?
Utóbbi nem az, mert nem létezik. De ha létezne, akkor sem lehetne rajta élet, mert egyrészt a legenda szerint az egy apró barna törpe, de ha bolygó lenne akkor sem az állítólagos elnyújtott pályája miatt. Honnét tudod a tízezret? Biztosan csak egy van, de lehet, hogy van ezermilliárd.
@@bogika98 A Védikus írásokból. A Nibiru állítólag 9 ezer évenként tesz látogatást a Naprendszerünkben. Legközelebb 2035-ben várható.
Már abban sem vagyok elég biztos, hogy ezek a bolygók és holdjaik egyáltalán léteznek. Sőt...az egész Világegyetem is csak egy fikció vagy egy álomkép.
@@zsoltmandoki1779Még az is lehet, hogy valójában a Jóisten számítógépében, virtuálisan létezünk. Én már csak abban az egy dologban vagyok viszonylagosan, de nem teljesen biztos, hogy én létezem.
@@bogika98 Szerintem, valami időtlen és határtalan kozmikus lény álmában szerepelünk. Ugyan úgy mint amikor mi álmodjuk egy világba magunkat. Melyik lehet a valódibb?
@@zsoltmandoki1779 Néha olyan érzésem van, hogy ami világ és történés körülvesz az nem valóságos, hanem csak vmi álom, amiből föl kéne ébredni. Kezdek bizonyára bedilizni.
Nem az nuputum a utso Bolygó hanem a Plútó
A Plútó sajnos már nem számít bolygónak hivatalosan. Más kategóriába került mert túl kicsi volt.
I think the napot kihagytad megkérdezhetném h ott mennyi időm lenne nézni a naprendszer? 😂
Az nem egy bolygó Hunglish😂
A Napnak nincs szilárd felszíne, ezért nem lehet leszállni rá, csak süllyedni bele egyre mélyebbre, de még javában a légkörben járnál, amikor már elpárolognál.
A Föld testvére épp a Vénusz, nem a Mars.
Hold on to your dreams...
Több ilyen ismeretterjesztö filmet csinálj.
Szegény Plútó itt is kimaradt 😥😥😥
Mert hivatalosan már nem bolygó. :D Gondolkoztam azon, hogy beleteszem, de a Holddal elég kereknek éreztem a videót.
@@tizeslista_hu tudom hogy nem tartják már annak😔, és végülis érthető a döntésed. Köszönöm a válaszod, kiváló tartalom, tökéletes videók, csak így tovább 😊🤘
A Plútó élettani hatásáról: Mivel -270 °C van, a légkör is fagyott. Nincs mit lélegezni. Megfulladsz. Bár van, amikor felenged, akkor is megfagynál. Ha egyáltalán légnemű a légkör és nem folyékony. (Saját magam irtam le, és tudom, legalább 10 helyre bemásoltam.)
@@cziganyjozsef1454 köszi 😊
Hogyha más bolygókon lassabban telik az idő, akkor a testünk is lassabban öregszik rajta?
Igen
Nem, az idő relatív. Attól, hogy ott lassabban telik el egy nap, a te sejtjeid a megszokott módon viselkednek.
Egyiken se telik lassabban az idő így számodra sem változik ez. Az, hogy más sebességgel fordul meg a saját tengelye körül (a mérete vagy a sebessége miatt), vagy épp a csillaga körül, attól még ez nem lesz hatással magára az idő folyására.
@@gabor548 Lassabban öregszik, mivel számára az idő lassabban telik. Ez minden sejtre IS vonatkozik. Egy nap ideje a forgás idejét méri, semmi mást.
@@attilapataki697 Földi időben ugyanúgy öregszik, csak a másik bolygón kevesebb napnak számítana.
A többi holdról is lesz szó?
Lesz....
Héé! Hol a Plútó????
Hivatalosan már nem tagja a naprendszer bolygóinak.
Biztosra veszem a Jupiternek aMarsnak és a Neptunusnak is van szilárd felszíne!
Létrejönne a bolygóAdó
A Hold nem bolygó? Akkor mi?
Hold
@@tamaskiss4915 Te jó ég! Akkor a Föld sem bolygó, hanem föld... A Hold egy tulajdonnév. Egy égitest neve. A Nap szintén egy tulajdonnév, egy csillag neve. Igen, számos bolygónak vannak holdjai, mint pl a Jupiter, amelyik szintén egy bolygó neve, vagy éppen a Szaturnusz, amelyik a Jupiterhez hasonlóan egy gázbolygó. Neki az egyik holdja a Titán, egy kőzetbolygó. A Föld nevű bolygónak egyetlen holdja van, a Hold nevű bolygó.
@@maximusinvictus8802 A Hold az egy hold. Nem elég nagy, hogy bolygóként vegyék fel. A holdak az égitestek kísérői. Szerintem maximum törpebolygó lehetne, mint a Plútó
Ami egy bolygó körül kering az holdnak számít.
@@leventekalocsai8113 Akkor a telkünk meglepően nagy, mert három holdas...
Ne haragudj, nem bántás képpen írom, de az “univerzum” témában készített videóidban (pl. fekete lyuk, vagy akár ez) rengeteg pontatlanság van információk tekintetében.
leforditod magyarba amit a roman csavo elmondot most 2eve? A tobbi videod is kb ugyanazz
Akkor jövőre is a Balaton marad...
Magyarul maradjunk távol minden égitesttől, ami a Naprendszerben csak létezik. 😀
Akkor te mégis milyen bolygón élsz?
@@norbertszalai9061 Sajnos veled egy bolygón. ;)
@@krisztiantarnoki1970 Akkor talán nem ártott volna a ".. távol minden.." után a más,egyéb szavak valamelyikét odabigyeszteni.
De Legalább a smiley-zás megy.
Nem tudom, hogy direkt vagy véletlenül montad úgy hogy szat
Nem, szerkesztésben el lett vágva a mondat vége
@@tizeslista_huAsszem tudom miről beszélsz az egyik team fortress 2-ből akartam videózni és a nevek végét elvágta aztmondtam scaut=kaut
FAM: Ez kva nyomasztó bmeg. (egyik másik bolygó légköre szó-szerint)
szépöcsém, erre nem sok lájkot fogsz itt kapni... :)
@@foodtruckbudapestgnocchifu3983 de azért megpróbáltam :)
Pluto és Ceres érdekelt volna
Tehat roviden tomoren itt doglunk meg a foldon
Én úgy tudom a Jupiter nem 300 hanem 1300-szor nagyobb a földnél.Most valaki tévedett.....
Szóval van egy bolygó ahol jó az embernek ,a Föld! de mi még is olyan helyre akarunk menni ahol meghalunk , vagy tudnak valamit ,vagy hül...K
Az utolsó bolygó a Plutó
ja... most láttam egy ilyen videó angol változatát most az előbb...
Tényleg? Elküldöd a linkjét kérlek? Elégge kíváncsi vagyok abban mit mondtak
Be linkeleled??ʕっ•ᴥ•ʔっ
Feldolgozták már többen is a témát, ez a hátránya annak, hogy nem 1 csatorna létezik. :)
@@tizeslista_hu Ha nem KETTÖ! :D De amúgy ezek a legjobb űrkutatással foglalkozó csatorna.
Pl:
Űrkutatás magyarul.
Top 5 magyar.
Tizes lista.
és még tuti van más is. :)
A Földet is beleteheted volna arról is mondhatál volna pár dolgot róla is
Védőfelszerelés nélkül a Földi óceánokban is megpusztulsz 10 perc alatt főleg ha hideg;)
4:14 a legszerencsétlenebbeket 1 perc alatt elb*szná egy kamion
Nemrégiben Discovery Science-n néztem egy dokufilmet miszerint az Amerikai Holdra szállás csak megrendezett volt! Így hogy elhangzott a videóban milyen hőmérsékleti viszonyok uralkodnak a Hold felszínén jogos a kérdés hogy a szkafander kellő védelmet tud e biztosítani egy ilyen állítólagos űrséta folyamán?
Az a baj hogy még léteznek olyan emberek akik azt gondolják, hogy megrendezett volt! Léteznek még ilyen beteg emberek??? :S Durva!
Jaj. Miért kell mindig ezt felhozni?
A világon csak a Nasa létezik? Amatőr csillagászok nincsenek?
Ott van a Crew Dragon amikor dokkolt az ISS-re. Arra is azt mondták kamu megjátszott. Akkor az, hogy van, hogy az amatőrök azt is lefotózták, ahogy rá volt csatlakozva?
Én csak azt nem értem, ha valaki ezt nem hiszi el, hogy ezek meg történtek mit keres ilyen csillagászati videóknál....
Ha megnézed a szkafander felépítését, akkor látod,hogy volt hűtő/fűtő rendszer. A fejnél is volt lehajtható rész amit napos részen használták.
Az Uránuszon és a Neptunuszon nem süllyednél a metán, ammónia, és víz rétegig, mert ezt a réteget egy vastag metánjégburok borítja.
Tudományos fantasztikum! Nem valóság.
😮
A sza