AZ ÉN MOZIM: EGY GYILKOSSÁGÉRT ELÍTÉLT LÁNYÁNAK LENNI, 1992. /// Friderikusz Archív 227.

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 8 лис 2023
  • Az 1980-as évek elején a hazai kriminalisztika történetében példa nélkül álló biztosítási gyilkosságként emlegették ezt az ügyet: az elkövető, Gombos Tibor előbb több milliós életbiztosítást kötött a feleségére, majd az asszonnyal és két gyerekükkel Lengyelországba utazott nyaralni. E nyaralás során a feleség rejtélyes körülmények között egy 10-15 cm-es patakba fulladt. Az akkori lengyel hatóságok rövid vizsgálódás után balesetnek minősítették az esetet. Gombos hazatérése után nem sokkal jelentkezett az akkori hazai viszonyok közepette horribilisnek számító, több mint 2 millió forintos biztosítási összegért. Ez szemet szúrt a magyar rendőrségnek, vizsgálódni kezdtek és ennek a vizsgálatnak lett eredménye Gombos Tibor meggyanúsítása, a felesége sérelmére elkövetett emberöléssel. A férfi ezután előbb beismerte tettét, majd vallomását visszavonta, ám a bíróság bűnösnek találta, ezért első fokon halálra, másodfokon életfogytiglani fegyházra ítélte. Majdnem 20 esztendő letöltése után, 2001-ben szabadult az egykori feleséggyilkos, aki szabadulása után nem sokkal belépett a Jobbik-ba, de a párt idővel kizárta tagjai sorából, mivel a szervezetbe való belépéskor eltitkolta múltját. Gombos Tibor folyamatosan hangoztatta ártatlanságát.
    Friderikusz Sándor 1992-ben Rangos Katalin kollégájával elutazott Debrecenbe, hogy találkozzanak az elítélt családtagjaival, főleg nagyobbik lányával, Gombos Ildikóval.
    Hogyan támogathatja a munkánkat?
    Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
    / friderikuszpodcast
    Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
    Név: TV Pictures
    Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
    Közlemény: Podcast-támogatás
    Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
    HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
    BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
    Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
    Kövessenek, kövessetek itt is:
    youtube: / friderikuszpodcast
    Facebook: / friderikuszpodcast
    Instagram: / friderikuszpodcast
    Anchor: anchor.fm/friderikuszpodcast
    Spotify: spoti.fi/3blRo2g
    Google Podcasts: bit.ly/3fc7A7t
    Apple Podcasts: apple.co/3hm2vfi
    Deezer: www.deezer.com/hu/show/100025...

КОМЕНТАРІ • 54

  • @anettrebekakovics3945
    @anettrebekakovics3945 7 місяців тому +106

    Iszonyat szégyen ahogy a rokonok viszonyultak a lányokhoz. Maguk is egyetértettek azzal, hogy nem tehetnek a történtekről, ennek ellenére teljesen megszakították velük a kapcsolatot. Ez borzasztó kegyetlenség.

  • @janosfodor2927
    @janosfodor2927 6 місяців тому +44

    Tisztelt Friderikusz Sándor!
    Lehet, hogy csak számomra, de gondolom, másoknak is nagyon érdekes lenne a riportalanyinak a jelenlegi élete!

  • @lyduska
    @lyduska 7 місяців тому +55

    Szégyellje magát az ilyen rokon és nagymama aki a saját unokáját letagadta 😢. Sajnálom a lányokat mi mindent kellett eltűrni az iskolába és a faluban. Remélem szebb jövő várt rájuk és ma már jól vannak. Köszönöm a riportot megrázó és egyben tanulságos volt milyenek ne legyünk egymáshoz.

  • @nagyviktor8494
    @nagyviktor8494 7 місяців тому +75

    Egy rendkívül tragikus és érdekesen megható történet.
    Kiváncsi vagyok hogy azóta mi lett a 16 éves Ildikóból. Milyen volt az elmúlt 30 éve.
    Nagyszerű riport, a mestertől.
    Köszönjük.

  • @erikaradics9616
    @erikaradics9616 7 місяців тому +49

    Kíváncsi lennék a folytatásra ,vajon mi van velük napjainkban!

  • @szabinagertner7925
    @szabinagertner7925 7 місяців тому +55

    Furcsa az anyai "nagymama", lehet hogy meg van keseredve a lánya elvesztése miatt. De pont ezért kapaszkodhatott volna a lánya után maradt unokákba főleg hogy nekik is nagy szükségük lett volna rá.Szívszoritó volt a reakciója mikor meglátta az unokáját. "Nem ismerem" hát persze hogy nem ha nem foglalkozott velük.A kis pár éves gyerekeknek kellett volna ő vele törődni.!?

  • @johannadeak7651
    @johannadeak7651 7 місяців тому +37

    Megrendítő történet 😢 hihetetlenül kegyetlenül viselkedtek ezekkel a gyerekekkel. Remélem szép életük lett ezután és meg tudtak gyógyulni ❤

  • @forduglar
    @forduglar 7 місяців тому +43

    Furcsa dolog ez az ítélkezés, amit az osztálytárs lányok említettek, főleg az öltözködés kapcsán. Túl azon, hogy mai szemmel azt mondja az ember ,- látva a fent említett 'mai divatot'- hogy 'jesszus, hogy néztek ezek ki; de ez a kislány még a homályos filteren keresztül is a leggyönyörűbb mind közül. Messze túlragyogja a többit őszinteségével, önmaga felvállalásával, a végsőkig küzdeni akarásával... és a rendíthetetlen, jóba vetett hitével. Remélem, nem volt számára végzetes felnőttként az igazság (amennyiben kiderült).

    • @norbertnehullam1925
      @norbertnehullam1925 4 місяці тому +4

      Vajon most mi van vele? Remélem felnőttként boldogabb életet élhet. 🙏

  • @blablanka4853
    @blablanka4853 6 місяців тому +21

    Megdöbbentő ez a közöny (sőt, elutasítás) a gyermekek irányában... :( Ők mégis mit tehetnek erről a helyzetről? :( Az igazságot csak kevesen ismerhették/ismerhetik az apukáról, ezt már fölösleges is boncolgatni - de az, hogy a gyerekektől is elfordult a komplett rokonság, ez gyönyörű bizonyítványt állít ki róluk, emberségből nagyon csúnyán megbuktak... :( (Köszönöm a filmet, bár borzasztó ilyesmivel szembesülni... De anno a tv-ben erről is lemaradtam, a riport idején 1 éves voltam. Emiatt is örülök, hogy újra közzé teszik itt ezeket a régi riportfilmeket.) Remélem, Ildikónak és testvérének végül jól alakult a sorsa. (Ha minden igaz, Ildikót megtaláltam Fb-n, egy végtelenül kedves nőnek tűnik fotók alapján is, igazi közösségi, szeretett emberré, családanyává vált, a legjobbakat kívánom neki a jövőben is!)

  • @user-vg1rr5rl1x
    @user-vg1rr5rl1x 7 місяців тому +33

    Ezek a történetek mindig marják a szememet belülről. Sírás fojtogat, hogy milyen emberi sorsok vannak. És mennyire közömbösek tudnak maradni emberek. Nem vagyunk egyformák hála a bárminek( ateista vagyok), ezt a végkövetkeztetést vagyok képes levonni.

  • @valeriailles6569
    @valeriailles6569 7 місяців тому +13

    Szomorú történet. A gyerekek osztálytarsaik általi zaklatása sajnos ma is élő probléma. Az anyai nagymama talán maga sem fogta fel, hogy mit tett az unokáival. Sajnálom, hogy így nőttek fel.

  • @fanniasztalos8781
    @fanniasztalos8781 7 місяців тому +21

    Ez a kislány is idejében megtapasztalta a poklot. Sokkal jobban kellene vigyáznunk a gyermekeink mentális egészségére is.
    Jó lenne tudni, mi történt azóta, milyen lett az élete ennek a remek kislánynak. Köszönjük.

  • @katalinfarkas7072
    @katalinfarkas7072 4 місяці тому +4

    Döbbenet, hogy nem elég mekkora veszteséget szenvedtek el, hisz bárhogy nézzük, mindkét szülőt elvesztették, a rokonok, ráadásul mindkét oldalról, így cserben hagyták ezt a két ártatlan gyereket.
    Azt is nehéz felfogni, hogy a nagymamát verték meg a fia miatt.
    Tulajdonképpen nem sokat változott a világ, ha belegondolunk... pedig változtatni mi tudnánk együtt, sosem késő a gyerekeink jövőjét szebbé tenni.
    Remélem, a lányok élete már boldog.
    Az egész társadalom felelős szerintem a gyerekeinkért. Mindig így volt és mindig így is lesz. Mi, felnőttek tudunk jobb világot teremteni. Ildiknek, Katiknak, megérdemli minden gyermek.

  • @marianagy4398
    @marianagy4398 7 місяців тому +10

    Milyen történet....szìvem szakad😢😢Drága gyermekek😢😢

  • @zsuzsiglodics
    @zsuzsiglodics 6 місяців тому +13

    Nagyon szomorú hogy ilyen előitéllettel kell a kislánynak szembesülni a gyermek évei alatt. Borzalmas hogy az elhunyt édesanya szülei a másik nagyszülők ennyire nem foglalkoztak az unokákkal és a nagybácsi és a kereszt anya ennyire sötétek és buták hogy gyermekkel nem törödnek a szülő botlásáért.

  • @jozsefsebestyen7189
    @jozsefsebestyen7189 7 місяців тому +6

    Sándor! Nagyon köszönöm!

  • @andikosa8723
    @andikosa8723 7 місяців тому +22

    Nem semmi rokonság...szegény gyerekek /akik már remélhetőleg boldog felnőttek/.
    Az édesapja tönkre tette az életüket,biztos a bíróság jogosan ítélete el.
    Kegyetlen sors.
    A kislány fura módon nem említi az édesanyját....

    • @misakaucain1500
      @misakaucain1500 7 місяців тому +6

      Igen ez nekem is furcsa hogy csak az apja elvesztéséről beszél.Az anyáéról nem.

  • @gavter1
    @gavter1 7 місяців тому +13

    Kistestvérrével a kapcsolatuk milyené alakult? Hiszen a szeretetet ők is egymással átélnék nem esett szó erről..vajon hogyan alakult mára az életük? Remélem jól!

  • @andriskooattila
    @andriskooattila 5 місяців тому +4

    A tömegek elrettentő gonoszsága rí le ebből a sztoriból.

  • @1kupackopaszkukac
    @1kupackopaszkukac 6 місяців тому +3

    Egy tragédia, tragikus döntés hatásai. Nagyon sajnálom Ildikót és Katalint, hogy ekkorát kellett csalódniuk a felnőttekben.

  • @stewenordik2301
    @stewenordik2301 7 місяців тому +9

    A rokonok komoly kategória, minősíthetetlenek……..

  • @katagosi1654
    @katagosi1654 16 днів тому +2

    Engem kicsit meglep, hogy az édesanyját nem hiányolja a kislány 🤔

  • @laszloneborbas243
    @laszloneborbas243 6 місяців тому +3

    Mint mindig, most is jó lenne tudni, hogyan alakult a lányok, apuka élete. A Gombos mama elhunyt, úgy értettem. Nagyon kemény volt az utolsó kérdés. Köszönöm a lehetőséget. 💗

  • @user-ee5wo7fy8x
    @user-ee5wo7fy8x 7 місяців тому +5

    Nagyon szívszorító törtènet.Ezek a gyerekek mennyit szenvedhettek.vajon mi lett velük?

  • @irmaszegedi8392
    @irmaszegedi8392 3 дні тому

    Nagyon igaz amit Friderikusz Sándor mond: Gyakran nem is az áldozat az igazi áldozat hanem a túlélő

  • @martasteigler9523
    @martasteigler9523 7 місяців тому +1

  • @timealajtafalvi2888
    @timealajtafalvi2888 6 місяців тому +3

    Az apa 2001-ben szabadult,jobbikos képviselő lett,de kirakták,mert elfelejtette emlìteni,hogy büntetett előéletű.

  • @monikabalogh5691
    @monikabalogh5691 Місяць тому

    Ez nagyon megindító. Emberek. Az állatokban több lélek lakozik.

  • @evelinbarbaramatyas6299
    @evelinbarbaramatyas6299 7 місяців тому +13

    Osztálytársak voltunk középiskolában …akkor fel sem fogtam milyen borzasztó lehetett…

    • @ALiv-963
      @ALiv-963 7 місяців тому +4

      S sikerült jòl tanulnia ezzel a lelki teherrel, s utàna kapcsolatokat kialakìtani a màsik nemmel?
      Szegèny lànyok nem èrdemeltèk, hogy ìgy induljon az èletük. Vajon szèp csalàdjuk lett/ van?

    • @evelinbarbaramatyas6299
      @evelinbarbaramatyas6299 7 місяців тому +3

      Azt hiszen Ildikó férjhez ment , de mást nem tudok róla. Egyébként valójában ő egy okos kemény lány volt itt a filmben sokkal gyengébbnek tűnik ..

  • @ildikobankuti8091
    @ildikobankuti8091 6 місяців тому

    😢

  • @tundekovacs9773
    @tundekovacs9773 6 місяців тому +2

    Édes Istenem! Ez a kislány, amin keresztülment... Remélem sínre került az élete...😢

  • @evizsiak
    @evizsiak 7 місяців тому +15

    Mi lehet vele és a családdal most🤔

    • @margitkohut9653
      @margitkohut9653 7 місяців тому +28

      Egy utcában nevelkedtünk fel Gombos Tiborral.Néhény éve találkoztam vele szabadulása után.Megtörten öregen tüdő betegségben szenvedő "árnyékot" láttam.De a büntetéset megérdemelte,hisz' megőlte a feleségét,a gyermekei anyját.Új életet akart kezdeni a a biztosítótól felvett 2 millióval,és az újdonsült szeretójével.A kislányai erről mit sem tudtak.Remélem boldogan élik életüket szerető családban.

    • @erzsebethorvathnerepas8068
      @erzsebethorvathnerepas8068 7 місяців тому +1

      Egy hölgy azt irta találkozott vele pár éve.. Felvette a biztositást amiért a vád szerint megölte a feleségét. Ez , hogy lehet?? Én ezt nem értem😮😮 Huszon valahány év után hozzájuk ahhoz a pénzhez amiért gyilkolt?? Egyáltalán gyilkolt?? Mert a lánya ártatlanságát hangoztatja ....Vagy ez is egy mende- monda , honnét tudja vki biztosra ezeket a dolgokat.??

    • @Gajdacsi61
      @Gajdacsi61 7 місяців тому

      @@margitkohut9653 Köszönöm, hogy megosztotta ezt az információt. A riport alatt is az volt az érzésem, hogy az apa jó helyen van a börtönben, de az iskolástársak, a másik nagymama és a társadalom viselkedésére nincs mentség.

    • @ALiv-963
      @ALiv-963 7 місяців тому +11

      ​@@margitkohut9653 Vajon mikor tudtàk meg a gyerekek, h az apjuk tènyleg megölte az anyukàjukat?
      16 èvesen mèg bìztak abban, h àrtatlan az apjuk, s làtogattàk a börtönben.😢
      Vajon a lànyoknak sikerült szèp csalàdi èletet èlniük?

    • @blablanka4853
      @blablanka4853 6 місяців тому +8

      ​​@@ALiv-963Fb alapján a nagyobbik lány továbbra is szerette és ragaszkodott az apjához, közös fotók is felkerültek, 2014 körül halt meg az apa, nem sok idő jutott már nekik a szabadulás után. Ő családanya, igazi társasági ember lett, bár azt csak ő tudhatja, mennyire sikerült feldolgoznia a történteket...

  • @mariannkallai4823
    @mariannkallai4823 6 місяців тому +5

    Kedves Sandor! Koszonom a batorsagod. Ezzel az elethelyzettel szembenezni hatalmas tett volt. Elakad minden szavam. A csalad "hibaztato" mehanizmusa...es mi is a valodi csalad? Jo lenne, ha folytatnad a tortenetet. Koszonettel.

    • @danee85djv
      @danee85djv 6 місяців тому

      Nem gond hogy 31 éves a film?

  • @user-ee5wo7fy8x
    @user-ee5wo7fy8x 7 місяців тому +6

    Borzasztó hogy a gyerekeket büntettèk,..

  • @gabriellafarkas9078
    @gabriellafarkas9078 Місяць тому +1

    Az osztáltársaknak nem jutott eszükbe, hogy az édesanyját is elveszítette ezáltal.
    Az osztályfőnök is hibás . Osztályfönöki órán lkellett volna beszélnie az osztállyal.

  • @laszlonekomaromi1083
    @laszlonekomaromi1083 4 місяці тому

    Kedves Sándor annyira jó lenne tudni milyen felnőtt és ( anya ?) lett Ildikóból.A borzalmas gyerek évek után.Bár lehet lezárta a multat már.Ha ugyan ellehet felejteni ezt.

  • @attilaudvardy1361
    @attilaudvardy1361 5 місяців тому +1

    Arra kapták fel a fejüket a magyar zsaruk,hogy Gombos a feleségét lengyelországban akarta eltemetni.mondván hogy annyira szerette a neje lengyelországot......

  • @user-yj9mb6vw2j
    @user-yj9mb6vw2j 6 місяців тому +1

    Mi lehet most velük ?

  • @Maflikutya
    @Maflikutya 22 години тому

    Végig sírtam az egészet. Primitív rokonok, ismerősök, ismeretlenek.

  • @ferenczagnes3540
    @ferenczagnes3540 6 місяців тому +9

    Mennyi buta ember.....