FRIDERIKUSZ TALK SHOW: VITA LIEBE ATTILÁRÓL, A SZÍNHÁZCSINÁLÓ FOJTOGATÓRÓL, 1997. /// Archív 11.

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 29 гру 2021
  • Az elmúlt évtizedek egyik leghátborzongatóbb bűnügye volt az ózdi fojtogatóként elhíresült Liebe Attila által elkövetett gyilkosság.
    Az önjelölt színjátszó-rendező 1978-ban egy szituációs gyakorlat közben megfojtott egy fiatal lányt, a bíróság előtt pedig azzal védekezett, hogy ő csak a mély beleélést és a szereppel történő teljes azonosulást hirdető, úgynevezett Sztanyiszlavszkij-módszert követte.
    Liebe Attila miután letöltötte börtönbüntetését, Észak-Magyarországról a Dunántúlra költözött, ott szervezett újabb színjátszó csoportot.
    Hogy, hogy nem, a kulcsjelenetek ott is fojtogatásból álltak. Szerencsére ezek nem juthattak el a tragikus végkifejletig, mert Liebe hamar lelepleződött, így újra rács mögé került.
    Aztán újra szabadult, hamarosan Ózdon próbálkozott megint a színjátszással.
    A Friderikusz Talk Show 1997-es egyik adásában a börtönből kapcsoltuk Liebe Attilát, miközben a bírósági tárgyalás pszichológus-, rendőr- és színházi szakértőjével beszéltük meg, hogy notórius bűnöző-e Liebe Attila vagy inkább csak szenvedélyes színházcsináló.
    Hogyan támogathatja a munkánkat?
    Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
    / friderikuszpodcast
    Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
    Név: TV Pictures
    Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
    Közlemény: Podcast-támogatás
    Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
    HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
    BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
    Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
    Kövessenek, kövessetek itt is:
    Facebook: / friderikuszpodcast
    Instagram: / friderikuszpodcast
    Anchor: anchor.fm/friderikuszpodcast
    Spotify: spoti.fi/3blRo2g
    Google Podcasts: bit.ly/3fc7A7t
    Apple Podcasts: apple.co/3hm2vfi
    #FriderikuszPodcast

КОМЕНТАРІ • 30

  • @muayboranharcos
    @muayboranharcos 4 місяці тому +10

    Elképesztő milyen pontos Friderikusz kérdezési tematikája! 😮 Ma már sehol nincsenek ilyen színvonalú műsorok. Sehol! Mindent elárasztanak a rohadt Majkák meg Kasza Tibik. A legalja...

  • @edithedit924
    @edithedit924 Рік тому +24

    Mindent meg lehet magyarázni, mindent meg is szoktak. Szerintem beteges hajlama volt a fojtogatásra, nem véletlenül tették rács mögé.

  • @krisztianbalogh9935
    @krisztianbalogh9935 Рік тому +13

    Ez egy beteg ember. Félelmetes...

  • @zsuzsannasupala5084
    @zsuzsannasupala5084 Рік тому +18

    Soha nem engedném ilyen tevékenység gyakorlására.

  • @magdolnadeghy4762
    @magdolnadeghy4762 11 місяців тому +7

    Ez pontosan az az eset amikor megvezetik a szakembert is. Hihetetlen. Embert ölt.

  • @imi_obvious
    @imi_obvious 2 роки тому +60

    Hiányoznak az ilyen műsorok. Tárgyilagosan be van mutatva egy eset, majd szakértők között érdemi vita zajlik róla.

  • @istvanmunkahely1723
    @istvanmunkahely1723 Рік тому +17

    10 év emberölésért sok?! Szerintem egyáltalán nem sok.

  • @Holec18
    @Holec18 2 роки тому +32

    Most egy kicsit mormid leszek,szeretném tudni,hogy a pszichológus szakértő asszonynak a lányát fojtotta volna meg Liebe Attila,akkor is ez lett volna a véleménye,vagy a kedves öregúrnak a kisunokáján gyakorolt volna ez a Liebe Attila,akkor is ez lett volna a véleménye,ilyen elnéző lett volna??!! Azt a kínt,azt a szenvedést azt a szív és lélek fájdalmat csak az tudja átérezni,akivel ezek a dolgok megtörténtek!!! Nagyon sajnálom a kislány Édesanyáját,Édesapját,akik ezt átélték,rettenetes dolgo egy szülőnek a gyermekét eltemetni,csak,azért,mert vannak ilyen Liebe Attilák,akik a kultúra nevében művészi fokon fojtogatnak!!! Ezek a szülök azért járatják a gyerekeiket szinház játszókörbe,hogy valami szebb,jobb oldalát is megtapasztalják e világnak. Nem vagyok szakértő.de valamilyen fokon abberált ez a Liebe Attila,hisz ugyanazt a módszert alkalmazta,amit a bebörtönzése elött!! Valami űzte,hajtotta a fojtogatás felé és ez nem a dac,amit emlitett!!!! Nem azért járatjuk a gyerekeinket művészi közösségekbe,hogy művészi módón fojtsák meg őket!!! Én ,nagyon keveslem a büntetést,amit ki
    szabtak rá!!

    • @sublimeaudio
      @sublimeaudio 2 роки тому +1

      Én meg sajnálom a figurát.. Ebből látszik, hogy a börtön nem segít semmit. Odabent pszichiátert, pszichológust, szakembert kellett volna kapnia, aki felkésziti a visszatérésre a civil életbe. Beteg ember akin segíteni kellett volna.

    • @gaborozse2598
      @gaborozse2598 2 роки тому +7

      @@sublimeaudio Aki más halálából nem azt érzi, hogy rossz úton jár, hanem erőltet valamit az egomán, nárcisztikus pszichéjén keresztül, azt hiába vizsgáltatod vagy készíted fel, soha az életben nem fog másként gondolkodni!

  • @bertalankosa6005
    @bertalankosa6005 2 роки тому +7

    Vele voltam katona egy szobàba felettem levõ àgyon alutt ,ott könyvtàros volt.

  • @szlucc
    @szlucc 2 роки тому +38

    kísértetiesen hasonlít Ed Kemperre

    • @nandorfekete3123
      @nandorfekete3123 2 роки тому +11

      Úgy van!! És szerintem a belső is hasonló ,,jóságokkal" van tele!!!!

    • @BoscoMacko
      @BoscoMacko 2 роки тому +3

      Az intellektusa is.

  • @eszterkajari9178
    @eszterkajari9178 2 роки тому +6

    Micsoda krimi, teljesen visszarepített kiskoromba😍

  • @martarona8053
    @martarona8053 2 роки тому +7

    Ijeszto

  • @sandornagy6552
    @sandornagy6552 2 роки тому +9

    Az MMA (kevert harcművészetek) jutott errűl eszembe, ahol mindennaposak a fojtogatások, gyakran ájulásig, Nekem nehéz különbséget tenni a kettő között. Ott is előfordulnak halálesetek is. Nem tudom hogy kezeli ezt a jog.

  • @Superib974
    @Superib974 2 роки тому +8

    Nem 78-ban volt, ott voltunk a lány temetésén, kb 84-85-Ben volt a temetés. Életem első tragikus élménye
    Szörnyű volt
    Az orvosszakértői vélemény dátuma 3:43-nál 1985.10.24

    • @Bobojsza84
      @Bobojsza84 2 роки тому

      Hány éves volt a lány?

  • @melittaanca8993
    @melittaanca8993 2 роки тому +1

    😱

  • @Sunflower-pu6bw
    @Sunflower-pu6bw 9 місяців тому +1

    Látszik rajta , hogy elmebeteg

  • @tajtinemarika4830
    @tajtinemarika4830 11 місяців тому

    Csodálom a verseit.

  • @cashier450
    @cashier450 2 роки тому +2

    és mi lett vele végül ?

    • @MrBandi1982
      @MrBandi1982 12 днів тому

      szerintem a facebook-on megtalálod.

  • @AbcDef-vj6cu
    @AbcDef-vj6cu 2 роки тому +7

    Erdekes hogy a nők aszisztáltak ehez