Élményrepülés: ilyen volt a nyári Budapest-Budapest járat (Ep. 236)
Вставка
- Опубліковано 30 чер 2021
- Az ősszel indult hagyomány folytatódott. Nyár elején ismét a levegőbe emelkedett az országnéző sétarepülést teljesítő Boeing 737-800-as. Ezúttal két teltházas járat szállt fel, amelynek utasai megnézhették a Dunakanyart, a Bakonyt, a Balatont, a Mátrát, a Kékest és a Tiszát 5-6 ezer méteres magasságból. A résztvevő 380 utas fele most először lépett repülőgép fedélzetére. Exkluzív felvételek a pilótafülkéből.
Az októberi három után ez volt a negyedik és ötödik út, amely a Budapest Airport támogatásával, az Aeropark és a Smartwings együttműködésében valósult meg. A személyzet pedig kizárólag olyan pilótákból és utaskísérőkből állt, akiket jól ismernek az utasok az Aeropark korábbi filmjeiből. A kapitány Szakács Gábor, az elsőtiszt Bakos Norbert, a járat vezető légiutas-kísérője Fazekas Hajnalka volt, a kabinban pedig Tarsoly Katalin, valamint anya és lánya, Józsa Dóra és Józsa Tamara teljesített szolgálatot. A pilóták a legfrissebb időjárásjelentések alapján döntötték el, hogy mi történik a felszállást követően. Hogyan dőlt el az útvonal és a magasság? Mi mindenre figyelt a személyzet a speciális járaton? Milyen élményt kaptak a résztvevők? És hogyan fedezte fel a repülőgép fedélzetét a látássérült utasunk? Élményjárat Budapesttől Budapestig. (Szerkesztő: Kránitz Balázs)
Ha támogatnád az Aeroparkban látható repülőgépek újjászületését:
Adomány utalással: 10101360-03379200-01003004
Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft.
(Kérjük, a megjegyzés rovatba a következőt írd: adomány)
További adatok itt: www.aeropark.hu - Авто та транспорт
Jajj mennyire aranyos volt a látássérült nő, imádtam minden szavát! :)
Látássérültként együtt érzek vele
Köszönöm hogy beletettétek a videóimat a fel és leszállásról illetve a Balaton feletti visszafordulásról illetve az egyik videómból kivágott kép van a videó nyitó képén is ☺️
szia, hogy küldted át nekik, mert nekem 65GB lett és nem bírtam megoldani, pedig megígértem balázsnak :'(
De jó volt nézni a sok-sok boldog és mosolygós utasokat! Meghatódtam. Jó ötlet volt ez a BUD-BUD,hiszen aki még nem repült és pénze sincs annyi,hogy csak a repülés élményéért elmenjen egy külföldi útra,annak ez egy lehetőség. Köszönöm ill köszönjük mindenkinek,hogy ez így megvalósult! Még nem voltam ilyen élmény-utazáson,de amint anyagi lehetőségeim megengedik,fogok menni! Sok sikert és jó egészséget kívánok a repülés szerelmeseinek!
Életem első repülése volt!Fantasztikus élmény!Minden perce maga a csoda!Szinte végig sírtam a boldogságtól!Aki azt kérdezte mit lehet ezen élvezni,próbàlja ki!Köszönjük a lehetőséget!❤️
Mindig öröm ennyi mosolygó hivatásszerető embert látni!
Egyszer az 1000 éves határ mentén is jó volna repülni!🇭🇺🙏
Nagyon jó volt és kiváló volt a szolgáltatás, parkolót kaptunk, hoztak-vittek bennünket, nagyon rendesek voltak a légiutas kisérők, bemondtak mindent mit hol látunk. Láthattuk a repteret nem zsúfolt állapotban is. Egy normál járatnál sokkal érdekesebb volt, aki még nem repült és szeretne az mindenképp csípje el a következő járatot, reméljük megint lesz majd ilyen alkalom.
Hatalmas élmény volt, megcsapott a kerozin illata :D Köszönöm szépen! Királyok vagytok! :)
Első repülés volt. Különleges út és élmény!
Köszönjük szépen! 🙂✌️
Én már sokszor repültem sok sok helyre de a Balatont nem láttam még gépről !
Nagyszerű élmény lehet annak, aki életében nem repült. Szuper, hogy ilyeneket is kitaláltok. Sajnos aki külföldön él, annak nagyon kijut belőle.
Még több szuper programot, remélem egyszer eljutok valami Aeroparkos programra. Üdvözlettel, Németországból
Nem repültem egy éve. A videóból annyira átjött az érzés, hogy többször megkönnyeztem. ❤️❤️❤️ imádlak titeket!
Nekem is potyogtak a könnyeim,miközben néztem..
Imádom, és nagyon vágyom már repülni..😢❤️❤️❤️
Köszönjük az újabb izgalmas és nívós tartalmat Balázs! Évek óta hozod a professzionális színvonalat! Abba ne hagyd a tartalomgyártást! ;) Már kezdtem aggódni, hogy Tamara nem kap szót. Szerencsére nem így történt! :)
Nézni is élmény !!!!!!!
Bravó aeropart és Bravó Smartwings !!! ❤❤
Köszönjük! :)
Csodálatos élmény volt az egész családnak! Köszönjük! :)
Ez nagyon jó program 👍👌
Fantasztikus volt látni a Budapest-Budapest utat! Élőben is remélem lesz benne részem! :-) Köszi Bazsi a videót! Üdv:Tibi
1:52 _A most következő húsz percben_
Harminc lett, maradhat! :)
Balázs. Nagyon érdekes lenne ha az utasok hallanák a rádió forgalmazást is. Vagy legalább ahogy leszállaskor visszaszámol a gép. Az nálam mindent visz. :) Szuper videó egyébként. Én a tavalyi repülésen volt. Az még úgy is jó volt, hogy a felhőket néztük felülről. :)
Óriási program volt,örömmel várom a folytatást ! :-)
Köszönjük szépen az élményt Aeropark és Smartwings! Zoli és Miki Bükről! 11:00 30A,B utasai
Ez nagyon nagy élmény lehetett. Ha lesz még ilyen, mindenképp megyek, már most várom. ❤️😊
Most nyitottunk meg épp két járatot!
Nagyon köszönöm az új videót, szerintem nagyon jó lett. Kár, hogy én nem tudtam elmenni, de remélem még lesz ilyen. Nagyon várom az Lkk-ás rendezvényeket!
Sokan kérdeztétek, itt a következő BUD-BUD járat, amelyre elkísér minket Korda György és Balázs Klári is a Reptér című dal videóklipjének újraforgatása alkalmából! :) Részletek és jegyvásárlás itt: www.aero-shop.hu/orszagjaro-setarepules
Jók lehetnek az ilyen alacsony repülések.
Nice video
érdekes program :-D
Ősszel voltunk a feleségemmel, erről sajnos nem tudtam:)
Nagyon szuper videó lett, mint MINDIG!
Pilótának lenni szerintem nagyon menő - mindig csodálom őket 🥰
A videó elején Tamaránál azért kicsúszik egy "óbbameg", gondolom fotót várt videó helyett :-D
Vadászgépek kísérhetnék meglepetésképp leszálláshoz... Nagy élmény lenne biztosan
Erről most lemaradtam! Leközelebb összel tervezik megint a sétarepülést? Nagyon jó lehetett!
Sokan kérdeztétek, itt a következő BUD-BUD járat, amelyre elkísér minket Korda György és Balázs Klári is a Reptér című dal videóklipjének újraforgatása alkalmából! :) Részletek és jegyvásárlás itt: www.aero-shop.hu/orszagjaro-setarepules
Melyiken lesznek? A délutánin vagy az estin?
@@NyakiIldi A 17 órakor induló járaton repülnek velünk.
Nagyon király videó lett. Nagyon szép repülés volt. És lesz megint video ahogy elrepülsz görög szigetre hogy mi változott azóta Balázs?
8 év után újra lesz repülő nap 😍
Lesz esetleg aeropark tudósítás?
Idén megyek én is, a jegy már megvan :)
Magyar Csabáné Erzsikét és a férjét is ismerem 🤗 sajnos mindketten a nemlátók közé tartoznak. 🌺
6:02 de szépet trimmelt... :)
Ez is a legjóbb :D
Kéne egy mondat a videó elejére miután felvetetted a témát szerintem lehetne az hogy : öveket becsatolni indulunk
Józsa Dóra ❤️
Na, egyszer majd én is befizetek egy ilyenre. :)
Az Ikarus Pal buszról lehet tudni valamit?
@Aeropark Budapest,
Balázs,
mikor lesz a következő?
Sziasztok az útvonalat esetleg meg lehetne tudni?
miko lesz új vidi?
Mikor lessz airbus alapokon?
Tamara ! A LOT(tód) ? Nem nyert ?
Jaaa, értem. Az időjárás miatt mondtatok le Magyarország körberepüléséről.
Élményrepülés .... ha szabad javasolnom: fel és leszálláskor az utasoknak kihangosítani a pilótakabinban hallható beszélgetést/forgalmazást .... ha ez nem titkos. Az élmény még fokozottabb lenne, és nemcsak az először repülőknek.
Remélem idén nyáron ezzel a bébivel vagy az egyik tesójával lesz újra nekem egy BUD-RHO :)
Nővéremet elviszem, ha lesz még.
De rég ültem ilyen kisgépen:)
Hát ez király volt. Várhatóan mikor lesz legközelebb ilyen repülés?
Esetleg megint októberben?
De szép volt, ahogy a Tihanyi-félsziget fordult a gép!
Nagy valószínűséggel még a nyáron. :)
@@aeroparkbudapest Hol szoktátok ezt meghirdetni?
@@zoli771018 Az Aeropark weboldalán, illetve a facebook oldalunkon fogjuk közzétenni, akárcsak az előzőeket.
@@balazsabraham23 Mennyi volt egy jegy ??Csak a mihez tartás miatt kérdezném...Köszi a választ !!
@@gabee970 Ablak melleti: 35.000, belső ülés: 26.000
Szia, én mint vídéki ember, nem láttam ilyen hírdetést. hogy lehet repülni mo. belül utas szállitó gépen. lehet még gondolom hogy nincs íngyen.! Hol keressem?
Itt elérhetőek a jegyek: www.aero-shop.hu/orszagjaro-setarepules
Sziasztok! Hogyan lehet ilyen sétarepülésre jelentkezni? A gyermekeim megőrülnek, hogy próbáljuk ki a sétarepülést. Az idei kecskeméti repülőnap óta meg vannak őrülve. Nagylányom és én már repültünk néháyszor, de a kisebbek még nem. Köszi
www.aero-shop.hu/orszagjaro-setarepules
Nem hiszem el, hogy megint lemaradtam róla.... 😭😭😭
Sokan kérdeztétek, itt a következő BUD-BUD járat, amelyre elkísér minket Korda György és Balázs Klári is a Reptér című dal videóklipjének újraforgatása alkalmából! :) Részletek és jegyvásárlás itt: www.aero-shop.hu/orszagjaro-setarepules
Idén lesz még alkalom, amikor újra lesz Bud-Bud élmény repülés?
Sokan kérdeztétek, itt a következő BUD-BUD járat, amelyre elkísér minket Korda György és Balázs Klári is a Reptér című dal videóklipjének újraforgatása alkalmából! :) Részletek és jegyvásárlás itt: www.aero-shop.hu/orszagjaro-setarepules
2023-ban is van ilyen? Nem találok infót...
Oltás, védettségi igazolvány kell e ehez a repüléshez?
A mostan i hoz ami 18. An lesz ahhoz nem kell
Várható még a közeljövőben ilyen járat?
Igen a nyár folyamán. Figyeld az Aeropark weblapját, vagy a facebook oldalt.
Hogyan lehet bejutni egy ilyenre?
Az Aeropark felületein hirdetjük ezeket a programokat.
Hogy lehet a következő sétajáratok egyikére felkerülni?
Az Aeropark felületein hirdetjük ezeket a programokat, ugyanúgy, mint az előzőeket.
Sokan kérdeztétek, itt a következő BUD-BUD járat, amelyre elkísér minket Korda György és Balázs Klári is a Reptér című dal videóklipjének újraforgatása alkalmából! :) Részletek és jegyvásárlás itt: www.aero-shop.hu/orszagjaro-setarepules
Szia! Lehet tudni hogy esetleg lesz e még ilyen ha igen akkor mikor?
Válaszodat előre is köszönöm!
Várhatóan a nyár folyamán. Figyeld az Aeropark weblapját, vagy a facebook oldalt.
Sokan kérdeztétek, itt a következő BUD-BUD járat, amelyre elkísér minket Korda György és Balázs Klári is a Reptér című dal videóklipjének újraforgatása alkalmából! :) Részletek és jegyvásárlás itt: www.aero-shop.hu/orszagjaro-setarepules
A repülőknél nincs "kanyar", igaz, Pilóta Bácsi? A földi járművek, a folyók, stb. kanyarodnak, a levegőben ugyanezt "forduló"-nak nevezik.
Biztos így pontos, de ugyanaz.
Tamara végül nem ment át a LOT-hoz?
ÁT MENT VOLNA?
Amikor felülök majd egy ilyen gépre szeretnék egy olyan helyre megérkezni ami élményt jelent számomra Párizs Louvre, Milánó dom, London Britsh atrs Galeri ,Róma de szerintem minden ut Rómába vezet ...örök város lesz ahova elindulok ....Vatikán és Történelem Vatikán Múzeum ...
Akkor a vatikani latogatast minel hamarabb meg kell ejtenie,mert nemsokaig lesz ra lehetőseg...
Kívánom, hogy legyen így és sok élményt mellé! Mi nagyon jól éreztük magunkat a járaton. Ezt személyzetként mondom. Remélem az utasaink is!
Mindenki örülne, ha a MALÉV felébrednek Csipkerózsika álmából. A repülés élménye csodálatos. De azért örülünk ennek a lehetőségnek is.. Reméljük egyre több ilyen alkalom lesz.
Talán egy kicsit több tájképet mutatni jó lett volna a pilótafülkében történő tevékenységek helyett.
Nem felebrednek a Malév kuka.
Mondjuk nekem maradt egy molinó a tyúkol oldalán
Meg a járatok eladása se sikerult
Hogy lehet ilyen programon részt venni?
Az Aeropark felületein hirdetjük ezeket a programokat.
Sokan kérdeztétek, itt a következő BUD-BUD járat, amelyre elkísér minket Korda György és Balázs Klári is a Reptér című dal videóklipjének újraforgatása alkalmából! :) Részletek és jegyvásárlás itt: www.aero-shop.hu/orszagjaro-setarepules
Na és mennyibe kerül egy ilyen Kör ??
35.000 ablak mellett, 26.000 belső ülés.
Valaki tud segíteni esetleg hogy lesz e még ilyen járat?? Előre is köszönöm!
Várhatóan a nyár folyamán. Figyeld az Aeropark weblapját, vagy a facebook oldalt.
@@balazsabraham23 Köszönöm!
Sokan kérdeztétek, itt a következő BUD-BUD járat, amelyre elkísér minket Korda György és Balázs Klári is a Reptér című dal videóklipjének újraforgatása alkalmából! :) Részletek és jegyvásárlás itt: www.aero-shop.hu/orszagjaro-setarepules
Nagyon szimpatikus a személyzet - egyszer repülnék amikor ez a pilóta vezet és ezek a légiutas kísérők vannak, vajon hogy lehet ezt összeegyeztetni az úttal 🤔❤? Zürichbe szoktak menni? 🤔 ... És valaki írja meg legyenszíves, hogy felszálláskor miért kell az ablakokat "felhúzni"? 🤔
Egy esetleges vészhelyzet esetén, lehet hogy pont arra az ablakra lesz szükség, hogy egy ideális vizuális képet kapjon a személyzet, vagy akár az utas önmaga. Ha mindenki lehúzva tartaná felszálláskor, de amúgy az az egy valaki aki nem húzta le a sötétítőt, észrevesz valami abnormális dolgot, senkinek sem fog nagyon feltűnni. Viszont ha mindenkinek fel van húzva, és mondjuk 1 helyett már 30an látták ugyanazt, akkor máris hamarabb eljut az információ annak akihez el kell hogy jusson.
Összefoglalva, biztonság, biztonság és még több biztonság minden ilyen eljárás. Például, a kabinvilágítás kikapcsolása is arra a célra van, hogy az emberi szem hozzászokjon az aktuális fényviszonyokhoz, így vészkiürítés esetén az utasok látnak is valamennyit.
Sziasztok!
Hol lehet esetleg következőleg erre jegyet venni? 😇 Előre is köszönöm a választ!
Figyeld az Aeropark weblapját, vagy kövess minket a Facebookon.
Sokan kérdeztétek, itt a következő BUD-BUD járat, amelyre elkísér minket Korda György és Balázs Klári is a Reptér című dal videóklipjének újraforgatása alkalmából! :) Részletek és jegyvásárlás itt: www.aero-shop.hu/orszagjaro-setarepules
Ugye lesz még BUD-BUD idén!!??
A nagy érdeklődésre való tekintettel augusztus 16-án ismét felszállnak a Budapest-Budapest járatok a Budapest Airport támogatásával.
➡️ Jegyvásárlás itt: www.aero-shop.hu/orszagjaro-setarepules
18:05 Ennyire robotpilótás a felszállás?
Miért lenne robotpilótás a felszállás?
@@aeroparkbudapest Valószínüleg Zoltán azért hitte, hogy "robotpilótás a felszállás", mert nem látja, hogy a kapitány fogja a szarvkormányt, ami mégis mozog.
Egy Debrecen Debrecen járatot esetleg nem terveznek?
De
10 éve nem ettem gulag foodot
Hol lehet ilyen körre jelentkezni?
Az Aeropark felületein hirdetjük ezeket a programokat.
@@aeroparkbudapest köszönöm szépen!
@@aeroparkbudapest A jövőben terveztek még hasonló sétarepüléseket szervezni? Szerintem lenne rá igény 🙂
Köszi a választ!
@@gaborbiro89 Igen, tervezünk.
Várhatóan a nyár folyamán. A pontos dátum a weboldalon illetve a facebookon ki lesz rakva ugyanúgy, mint az előzőek.
@@zohorvat Sokan kérdeztétek, itt a következő BUD-BUD járat, amelyre elkísér minket Korda György és Balázs Klári is a Reptér című dal videóklipjének újraforgatása alkalmából! :) Részletek és jegyvásárlás itt: www.aero-shop.hu/orszagjaro-setarepules
Na ugyan ezt meg csinálni éjszaka vagy naplemente kor és éjszakában le szállás
Lesz naplementés repülésünk a nyáron! :)
@@aeroparkbudapest Hol lehet jegyet vásárolni? Az ablak mellé :D
Milyen magasan repültök?
Te mit néztél??
Sajnos nem volt időm rá elmenni de ha lesz biztosan ott leszek.
Biztosan csak az időn múlt.. :) :D
@@gergelynagy818 Ha nem kapsz szabadságot arra a napra akkor mit tehetsz?
Annyira kár, hogy nem lehet feljutni erre a járatra :-( Nyilván a limitált járatok és a férőhelyek száma miatt.
Fel lehet jutni a járatra. :) Csak figyelni kell, amikor megjelenik a kiírásban.
@@aeroparkbudapest Azért lássuk be, túljelentkezés van, s valójában spec. pont nem tudok a gép előtt ülni mindig, hogy ezt lessem. Irodisták előnyben :-D
@@Ahha30 Ez nem teljesen fedi a valóságot, beszálló kártyát még egy - két nappal a járat indulása előtt is volt lehetőség vásárolni.
Ráadásul árengedménnyel. 🙂
@@Ahha30 Több mint egy hétig voltak nyitva a járatok. :)
@@Ahha30 Még üres helyek is voltak, igaz nem sok és nem ablak mellé
Azt védettségi igazolvány nélkul be se engedtek Muzeumok éjszakajan az aeroparkba....
Voltak olyanok, akik a folyosó mellett ülve utazták végig ezt a járatot?
Igen. Onnan is ki lehet látni az ablakon.
Csalódott vagyok, mert erről nem értesültem. Hetente mennék... több fővel.
Sokan kérdeztétek, itt a következő BUD-BUD járat, amelyre elkísér minket Korda György és Balázs Klári is a Reptér című dal videóklipjének újraforgatása alkalmából! :) Részletek és jegyvásárlás itt: www.aero-shop.hu/orszagjaro-setarepules
Te szent Gréta :(((
Én augusztus 1 megyek spanyol a ryanrel
Remélem legközelebb már nem kell az a szánalmas veszettségi igazolvány hozzá! Nagyon szívesen mennék én is!
De ez csak egy kis 737-es "gép". Ebben mi az élmény?
Maga a repülés, az elég nagy élmény :)
Neked semmi!
A kedvenc típusom.... minden perc élmény volt, amit ilyen kis géppel repültem valaha.
@@lajosfarkas8980 Persze, kinek mire van igénye, nem vagyunk egyformák. :)
De miért kell azt a hülye maszkot feltenni?
Főleg úgy hogy kellett a védettségi igazolvány
Jogos, teljesen logikátlan idiótizmus. Borzasztó zavaró nézőként is, holott én is igazolványos oltott vagyok, de halálosan unom már ezt az egész cirkuszt. Csak ha nagyon muszáj veszem fel az idegesítő szájkosarat, amiből lassan divat kiegészítőt csinálnak...
De sokat láthattak akik a folyosó mellett ültek érdemes volt megvenni a jegyet leshették milyen gyönyörű folyosó van a gépen
A repülés élménye és a fedélzeten uralkodó hangulat miatt sokan megvették, hiszen teltházzal mentek a járatok.
onnan is kilátni ám az ablakon :)
Én például a szolgálati helyemről nem sokat láttam. Az utasaink szemében viszont láttam, hogy boldigság van". Élvezik a gép minden rezdülését. Ez sokat jelentett számomra. Ide leginkább a repülés szerelmesei vagy leendő szerelmesei jönnek. A csodálatos országunkat látni felülről pedig felejthetetlen. És igen, mindenki látott belőle valamit.
@@dorajozsa117 >Ha nem az ablak mellett kapok helyet fel engedtek állni vagy végig becsatolva kell ülni?!
@@stefanonorino918 amit az övek becsatolására vonatkozó jelzést kikapcsolják szabadon lehet mozogni az utaskabinban.
Az értelmetlen környezetszennyezés tökéletes példája.
Az értelmetlen kommentek tökéletes példája.
2021 Magyarországa: 4K felbontáshelyett még a 2000-es évek végén divatos HD 1080p minőségű videóit töltik fel.
Mi a bajod vele? Mit zavar?
@@gabormolnar9949 Ja persze neked ósdi Full HD monirotod van csak...
@@michaelwalcund7574 4k, az hogy nem vagyok olyan gyökér mint te nem azt jelenti hogy rossz a monitorom köszönöm
@@gabormolnar9949 Hogy alacsony a felbontás. Az zavar. Érted tuskókám?
@@michaelwalcund7574 Hát egyem meg szivedet. WoW. Sztem akkor vegyél nekik kamerát. Tuskókám 😘.
......és akkor engem csesztetnek, hogy az én Euro6-os benzines autóm sokat szennyez.....maradj már magadnak.....
Utaskilométerre levetítve egy utasszállító repülőgép kevesebbet fogyaszt. Persze akkor ha vannak rajta elegen.
Irreálisnak tartom, hogy ide is kellett a védettségi igazolvány.
Neked is lehetne csak tenni kell érte! De csak a panaszkodás megy az a könnyebb út..
Egy levegőt szívnak, nem?
@@baali7474 Nekem már van, illetve Lufthansa járatra Business osztályra jegyem.
Én nem, jobb a gyerekemet biztonságban tudni
@@baali7474 Nekem is lehetne, ha vakmerően beadatnám a kísérleti vakcinát. Az egyébként sem védettségi, csak oltási igazolvány. Ez diszkrimináció (amiről természetesen a törvényhozók tehetnek), meg is tettem az alkotmányjogi panaszt írásban.
ja csak nem mindenki birja a repülést. Az a sulytalanság érzés ilyesztő . A felszállás durva sokan majdnem elájulnak . Nem mindenki van jol a repüléstől csomoan belázasodnak és idegileg ki vannak. Van akinek levegőbuborék keletkezik a nyoástól a szemben.
Igazán tudományos! :)
@@kranitzbalazs lehwt nem tudományos de tapasztalatból beszélek. Sok ismerösöm se birja a repülés és én se szeretem . Persze van aki szereti és semmi baja. De sokan vannak akik rosszul vannak rajta.
Súlytalanság??? Repülőgépről van szó, nem űrhajóról! :-D Ja hogy másmilyen "repülésről" beszélsz? Szorri, azt nem tudom, milyen... :-D De egyébként minek vagy itt, mire számítasz, hogy miről szól ez a yt-csatorna, ha nem a repülés szeretetéről?
Neked a fejedben keletkezett egy hatalmas légbuborék, amikor először repültél
@@ice401557 amikor a repülő megy fel felé és huz a motor aztán jön az a rész amikor nem gyorsit akkor van egy pár másodperces ugymond sulytalanság érzés mikor lebeg a gép azt érzed. De aki repült az tudja miről beszélek.
amíg nem találnak ki valami újabb adót addig valahogy oda kell adni a pénzt 🤣😝 DE Zöldek vagyunk,mindmeghalunk,környezetSzennyezés,környezetVédelem, Szájkosarat fel 🤣😝 Vigyázzunk egymásra ,fizessétek ki a másik villanyszámláját vagy etessétek meg az éhezőket vagy nem?! hülyeség ! repülőzzünk szájkosárban 🤣😝
Ostoba vagy
Jól sejtem, hogy nem fogtak fegyvert a fejedhez hogy repülj?