Kislány koromban az volt az álmom, hogyha felnövök, én is David Attenborough leszek. Nem támogatott benne senki, azt sem tudtam akkor még, mit tanuljak, hogyan csináljam. De azért próbálkoztam, környezetvédelem lett a szakmám, ami a kilencvenes években még ritka madár volt. Aztán 10 év után átnyergeltem gyógypedagógiára, mert nem voltam olyan ügyes, mint a mester. :) Legalább tanítom zöldködésre a gyerekeket.
@@rcs2003 Szerintem meg ne tegyen le róla! Csak felnőttként is hivatásnak tekintse , ne szakmának, amivel jól lehet keresni! Egy kicsit javíthatna a jelenlegi arányokon. ✌🏻
@@lanskyfilms9959 Javaslom nézze meg a Bayern AG céget a wikin mivel foglalkozik. És az anyavállalatát milyen gázt szállítottak a zsidóknak! Mennyi műanyaggal tömik tele a világot. Otto Bayer bácsi is így gondolta hogy jól lehet keresni a polyuretánnal.
Sziasztok! Imádlak titeket, szívmelengető a témafelvetés! Örülök, hogy kissé eltávolodtunk a bulvártól! Bár, itt youtube-on legalább úgy is mindent megnézek tőletek!
Nagyon örülök hogy előkerült ez a téma! Kedvesek! Ajánlom figyelmetekbe "Choise is Ours" filmet itt megnézhető magyar felirattal. ua-cam.com/video/Yb5ivvcTvRQ/v-deo.html Ahhoz is egy David Attemborrough kaliberű ember tartozik! Jacque Fresco (1916-2017) Megélte a Great Depressiont! Megnézhetőek előadásai is magyar felirattal automatikus fordító módban webes felületen! A viselkedéstant és a pszichológiát megemlítik. A felfedezések létrejöttét megélte ez az ember! Nagy polihisztor volt! Remélem megemlítésre kerül majd szintén! A tudatosságról és az álomról Richard Linklaternek van egy jó filmje amit még ajánlok! Waking Life (2001) címmel, magyarul "Élet nyomában" címmel! Olyan mélysége van, hogy többször nézhető a életkorod alapján! A kamera által homályosanhoz hasonlóan nagyon érdekes képi világgal! ua-cam.com/video/CmJKqLGsiaI/v-deo.html ua-cam.com/video/Quu1Pp8SXSE/v-deo.html ua-cam.com/video/pmk4rQKtdY0/v-deo.html ua-cam.com/video/t49vUy4T1nc/v-deo.html ua-cam.com/video/wxPXapJX2VY/v-deo.html Nem feltétlen az népességszámmal van baj. Nagyobb baj van a pazarlással. Sportokkal (gladiátor játékokkal, a kenyeret cirkuszt manipulálással), logisztikával, kereskedelemmel foglalkozó emberek számával! Ugyanis mindenki eszik, csak a gépesített mezőgazdaság teszi lehetővé hogy legyen étel így. Az pedig monokultúrákhoz kötött, szennyező, génmódosítással foglalkozik hogy bírja a vegyszert, betegségeket okoz. Ezzel szemben az ökofalu programok, a termék és a felhasználó útját lerövödítő természetes munkák fentarthatók! De ki fog elmenni földön dolgozni, saját ételt termelni? Biodiverzitáshoz nem lehet gépesített mezőgazdaság, esetleg robot segéd, vagy valamilyen emberi precíziós robot lehetne. Vagy teraszos mezőgazdaság mint a Hollandoknál! Ki fog ezzel foglalkozni!? Ahhoz adóátvezetések kellenek! Ángyán Józsefnek ehhez volt programja! Mert erre ő is rájött! A cégnek van arca, és az emberiség direkt vagy indirekt 80% nekik dolgozik! ebben nem értek egyet Robival! A nagyobb cégek tőzsdéznek! Ki engedi meg a tőzsdét? Ki engedi a logisztikát? A nemzetközi kereskedelmet ha tudjuk szennyező! Hány ember is dolgozik egy hibás rendszernek 90%? Vagy még több? Miért minenki kereskedő? Miért vannak kereskedelmi, közgazdasági iskolák? A bayer AG cég a legnagyobb vegyipari, gyógyszeripari, műanyagipari cég! Otto Bayer bácsi fedezte fel a polyuretánt! Azóta volt egy cégük amiben egybeolvadtak konglomerátumba másik nagy ilyen cégekkel IG Farben néven. Wikin írják hogy ők szállították a gázt a Auswitzba. Magyarán a mai napig akik ezeknek a cégeknek a gyógyszereit szereit veszi, árulja eszi, az kvázi nácikat támogat. És ezt a kutya nem említi meg. És nem egy ilyen cég van akik igenis felelősségre vonhatóak lennének! Csakhogy a hatalom már túl nagy. Az ész sokkal kissebb minthogy bárkit is érdekeljen a valóság. Az anyuka orvosnak akarja a gyerekét, mert az jó pénz mém. Ilyeneket lehet olvasni. Fogorvosbárók karteleznek milliárdokat itthon miközben nem jut időben fogorvosi ellátás hiába adózunk?.. Nem kell sajnálni az orvosokat sem. Egyszerű haszonleső emberek ők is. Beteg ember mindig van, és arra mindig kell orvos egy elég gyáva húzás, még ha éppen nem is pénzről van szó. Vagy éppen annak az érzése hogy annyi ember hasznosnak tart, és ezáltal több lehetek, is van egyfajta pszichológiai defektje. Istenkomplexusa. De méginkább olyan gyávaság is lehet mögötte hogy minél fontosabb vagy egy közösségnek annál nagyobb esélyes a túlélésre ami alapjában véve egy ősi állatias úlélési ösztönnek a motivációja. Jézusnak sikerült ezt meghaladni, Buddhának sikerült, a művészeknek és a feltalálóknak sikerült. Akiknek köszönhetjük a dicső civilizációnkat. De az állatias hajtóerejű ember nem lépte meg ezt a szintet. Ezért történhetnek olyan balesetek amik a Csernobil című sorozatban láttunk! Dolgoztam egészségügyben, minél kevésbé intelligensebb egy ember annál fontosabbnak tartja magát.. Számtalanszor tanúja voltam ennek volt orvos barátok, családtagok, ismerősök, munkatársak terén. A haszonlesés határtalan. Ez az egyéni részünk. És aki ebben a haszonlesésben részt vesz! Az nem várhatja el a másiktól hogy ne találkozzon egy nagyobb hallal, egy másik haszonlesővel aki majd őt fogja megenni! Ez a cinkosság ami szellemi retardációba tartja az emberiséget. A kereszténységnek van egyfajta nagyon érdekes sajátossága ami nem az ember érdekét nézi! Az pedig hogy az embert isten képére teremtette isten! Egy antromomorf vallásnézet a buddhizmussal szemben! És az állat azért van hogy megegyük, vagyis miértünk! Igencsak nárcisztikus ebből a jelentős szempontból. Viszont az hogy az ember gyarlónak született egyezik a Darwin féle nézettel abban hogy az ember nem születik készen! Sőt a megtermékenyítéstől kezdőden átmegyünk egy többmillió éves evolúción! És aki élt már le több évet kutyákkal, állt már közel állatokhoz ismeri őket, tudja hogy alig különböznek tőlünk érzelmi intelligenciában!
Gyakorlatilag David Attenborough-n nőttem fel gyerekkoromban. Imádtam. Nagy veszteség az ő elmenetele az emberiség számára. Isten egyengesse lelke útját! Csízi Áginak: Nem kell messzire menni, hogy néhány törzshöz lépjünk vissza akik önfenntartóan éltek. Elég pusztán a magyarság életformájához visszatérni, és az egyáltalán nem is élhetetlen.
4 роки тому+1
Amiről az utolsó percekben beszéltek, arra mondta egy ismerősöm, hogy "konzerv szórakozás". Odamész, fizetsz érte, kibontod, elfogyasztod / megnézed / meghallgatod, ideig-óráig elvagy vele, aztán elmúlik. Azt nagyon kevesen értik, hogy ezen felül mennyivel nagyobb örömhöz lehet jutni, ha valamiért hosszasan küzdünk, és végre sikerül, az onnantól egy életen át is el tud kísérni minket. De hát ugye ott dolgozni kell, nem elég csak odamenni és kifizetni. Most gondolok ilyenre, hogy mondjuk valaki csak úgy hobbiból megtanul valamit, alkot valamit, csinál egy gyönyörű kertet, megtanul festeni, stb.
Par nappal ezelott volt szerencsem talakozni Puzser urral budaorson es engedelyezett 1kozos kepet! Alig mertem megkerdezni atmentem kisgyerekbe!!! Megegyszer nagyon koszonom Robi!!!
Mi lehet nyomorultabb az ilyen híres emberrel való közös képeknél? Mi lehet ennél nyomorultan egoistább? Dolgoztam filmforgatásokon, amikben mindig a legsuttyóbbak akartak kierőszakolni közös szelfiket egy-egy amerikai sztárral, amin behazudják, eljátsszák, mintha azzal a NAGY EMBERREL valami országos cimborák lennének, aki nem is tudja kik ők. A színészek meg belementek, de csak azért mert ha meg elutasítják ezt a gagyiságot, akkor meg beképzelt bunkónak hiszik őket. Milyen mélység az amikor valaki nem mondjuk Tom Hanks-el akarja behazudni a haverságot egy közös kép kierőszakolásával, hanem Puzsér Róberttel :)))
@@gaborbakos7058 szuper vagy gabor! Senki nemgondolja hogy egy kep miatt haverok lettunk 1kep miatt nekem okozott ez oromot es ennyi hogy szemelyesen is talajozhattam azzal az emberrel akit nap mint nap halgatok.
"I recently discussed with an intelligent man the threat of another war, which in my opinion would seriously endanger the existence of mankind, and I remarked that only a supranational organisation would offer protection from that danger. Thereupon my visitor said to me "Why are you so deeply opposed to the disappearance of the human race?" Albert Einstein, 1949.
Csak igy tovabb a temavalasztassal kapcsolatban! Mikozben hallgattalak titeket, olyan kerdesek foglalkoztattak , mint: Az emberiseg-de foleg a kormanyfok, nagy cegek alapitoi stb...- kapzsisagat vajon hogyan lehetne kielegiteni? A kereslet s kinalatot elnezve a vilagpiacon, hogyan varhatjuk el a "tobbsegtol", hogy David filmjeit nezze s erdeklodest mutasson magasabb eszmek irant? S igy tovabb a kerdesekkel... A vegkifejlet vgeul mindig, az, hogy a civilizaciok jonnek-mennek. Mindig minden valtozik s mi adaptalunk a korulmenyekhez es fejlodunk. Ez az amit tehetunk s hogy tovabbadjuk mindezt.
Attenborough '27-ben született, kortársa és barátja volt Gerald Durrell-nek, (aki az én szívem csücske), csak amíg Attenborough-nak a tájékoztatás volt a küldetése, addig Durrell a kihalás szélén álló állatfajták megmentésére tette fel az életét. ♥️
meg amúgy is: MiT tEtt Le aZ aSzTaLrA???44!! vannak nagyon jó meglátásai, és rengeteg esetben más szempontból tud rávilágítani a felmerülő kérdésekre, ami Puzsér határozott véleménye mellé időnként nagyon kell..
Szerintem tökre vállalható lenne, hogy mindenki csak egy gyereket csinálna, és csak heti egyszer vagy kétszer enne húst, és hogy nem vágnánk ki több fát, és hagynánk a tengeren olyan részt, ahol nem halászunk. Ez nem akkora áldozat a fennmaradásunkért. Csak mindenkinek részt kéne venni benne. Csak az államoknak azt kéne támogatnia, aki fát ültet és erdőt telepít, nem pedig azt, aki kivágja. Meg ha a megújuló energiát használnák, nem a fosszilist. Túlszaporodtunk, nem kell annyi gyereket csinálni, kell oktatni és elérhetővé tenni a fogamzásgátlást mindenütt, akár ingyen adni. Nem tűnik olyan nehéznek. Magától helyreállna az egyensúly úgy, hogy még mi se halnánk ki. Egy vagy két nemzedék alatt megoldódna a létszámgond, attól megoldódna az ételigény, akkor a szántóföldek felét vissza lehetne erdővel telepíteni. Én aggódok amiatt, hogy akár már a mi életünkben, vagy a gyerekeink életében, lesz-e normális légkör meg hőmérséklet meg beporzó rovar (étel), meg ivóvíz (kiszárad), stb ahhoz, hogy normálisan éljünk.
Amúgy az egy más világ, ha megnézed a Csend világát ma, felér egy kultúrsokkal! Pl. itt megtekinthető, ahogy a fajok számbavételére dinamittal felrobbantanak egy korallzátonyt (ld. ua-cam.com/video/ekFNjgBUy64/v-deo.html), vagy amikor egy társukat korábban megtámadó cápa miatt kifognak egy csomót és lemészárolják őket, ömlik a vér stb. Kissé anakronisztikus ezt ma nézni, egy korábbi generáció és hozzáállás mint Attenborough!
Komázom Oszit. Robinak meg igaza van. Aki gyereket vállal, az vállalja annak küzdelmes sorsát is, ami elképzelhető hogy háborúkkal éhínséggel járványokkal lesz tele, mint kis mértékben már ma is, de hogy kemény menet lesz az tuti.
Mi lehetne az első lépés a kilábalásból ebből az önpusztító helyzetből? És most haggyuk a természetvédő sémákat, hogy ne szemetelj, járj elektromosan és busszal.
Az elektromos is csak feltételesen megoldás. Egyre több ember van, akik jólétben élnek nem akarnak változtatni, akik nem azok meg jólétben akarnak élni. A személyes ökológiai lábnyom messze nagyobb mint ami fenntartható. Lehet hogy alább kéne adni az igényeinkből, és mondjuk a dédszüleink életviteléhez hasonlóan élni? Persze adaptálva a mai technológiai szinthez? Miért arra használjuk a technológiát hogy gyorsabb autókat, telefonokat, mindent csináljunk? Lehetne olyan szabályozás is ami minimum 5-10 év működési időt, garanciát ír elő, hogy ne kelljen 2 évente telefont, laptopot, stb. cserélni. Képesek lennénk autót gyártani 40 éves használati ciklusra, moduláris platformon hogy csökkentsük a co² kibocsátást. Utópisztikus, de csak rendszer szintű változással lehet eredményt elérni, az meg nagyon nem érdeke a most helyzetben lévő 1 milliónak.
Kisebb koromban, kb. húsz éve felvetettem anyámnak az ökológiai problémát, erre azt mondta, ne aggódjak ezen, mi azt már úgysem érjük meg! No comment...
“...úgy viszonyul a David Attenborough életművéhez ahogyan a reggae a Bob Marley-hoz. Hát hogy azt mondhatjuk, hogy van ilyen műfaj, hogy reggae, de közben tudjuk azt, hogy hát ezek a Bob Marley-nak a koppintásai, meg hát ugye nagyjából wannabe Bob Marley-k zenélnek. Ezt jelenti a reggae. “ Na ezen teljesen kiégtem xd
Ajánlanám az emberek figyelmébe a Fajunk eredete című könyvet, melyben részletesen bemutatják az emberi viselkedést és a környezetre gyakorolt hatásunkat.
Az "Egyszer élünk!"- nél véleményem szerint az a helyes és etikus megközelítés, hogy mivel egy életünk van, felelősséggel kell ahhoz viszonyulnunk, felelősen, de minimum tartalmasan kell azt leélnünk. A két mennyiségi megközelítéssel (élmény db vs. hossz) ezt kell inkább szembeállítani.
Ipari mértékben szennyezzük a környezetet, az iparra meg nem lehet hatni éhező jegesmacik képeivel. Egyelőre lehetetlen dolog nem szennyezni ilyen mértékben a bolygót. A politika majd akkor avatkozik be, ha már nincs más választása.
A témához kapcsolódva javaslom mindenkinek Daniel Quinn Ismael trilógiáját és a Túl a civilizáción című könyvét. Robinak különösen, a törzsi társadalmakkal (és törzsi háborúkkal) kapcsolatos nézetei miatt. Kíváncsi vagyok a véleményére a könyvekről.
Szerintem az utolsó 20 percben nem arról van szó, hogy csak úgy megszokásból odadobtak egy happy end-et. Az üzenet nem az volt, hogy "na, akkor minden rendben", hanem az, hogy helyrehozható az emberiség által okozott kár, HA teszünk érte. Nem lettek elhazudva a bolygó kilátásai, két véglet lett felmutatva. A történetvezetés bitang jól lett felépítve, egyáltalán nem keltette bennem az olcsó, cukormázas hollywood érzését, amit Robi helyenként sejtet a lezárással kapcsolatban. Totál egyetértek amúgy abban, hogy az ember nem bírná elviselni a nagyfokú nyomasztást, de a lezárás szerintem éppen nem feloldozást ad, hanem cselekvésre és gondolkodásra inspirál. Lássuk be, ha az energiabefektetésünk eredménye, hogy "úgyis megdöglünk", az igen kevéssé motiváló érzés. Szóval ezt is igyekeznék jóhiszeműen megközelíteni, épp a fentebb említett narratív indokoltság miatt. Egyébként kiváló film, köszi, hogy felhívtátok rá a figyelmem!
Itt nem az egyénnel van a baj meg a fogyasztással. Kértem én, hogy tegyenek pálmaolajat a szarjaikba? Tényleg nem lehet azt helyettesíteni mással? Dehogynem, csak mondjuk 3x annyiba fog kerülni az az egy alapanyag. De a cégeknek jó az ha minél olcsóbban tudják előállítani a portékájukat. 1-2, tízezer, százezer ember nem fog tudni ezen változtatni. Kerülhetem én ezeket a termékeket, de ehhez mindenkinek kerülnie kéne. Egyébként én is megteszem amit lehet, mert jobban érzem magam tőle. De ez édeskevés. Láttam egy videóban egyébként, evolúcionáriasan tényleg az lesz a következő lépcsőfok ha meg tudjuk ugrani, hogy emberiségként tudjunk élni, hogy az emberiség mint egy hatalmas organizmus tudjon együtt élni a természettel. Ahogy Robi mondja, hogy létrejöjjön a nagy MI. Ahol mindekinek megvan a szerepe akkor is ha csak gondolkodik, vagy fest, rajzol, kutat, csövet szerel, megment másokat, tüzet olt, stb. De ehez tényleg egyénenként és társadalomként is ennek kéne lennie a célnak. Csak amíg a multik irányítanak mindent, addig amíg nekik ebből hasznuk nem lesz, nem lesz semmi. Szal jah, ehez valszeg egy katasztrófa kell ami után újraalapozhatunk, vagy összefoghatunk.
AKármilyen katasztrófa megtörténhet, nem fog semmi változni. Nézd meg mi volt a vírushisztikor tavasszal. Hirtelen megjavult a világ. Csomó hippi tudós arról nyilatkozott hogy most jött el az új, csodás világ. Tele volt minden ezzel az ömlengéssel és azzal az álszent képmutatással hogy "jajj most megmentjük a világot, most majd minden megváltozik, jajj de jó lesz". Aztán nyáron szépen lassan visszaállt minden. A károsanyag kibocsátás még magasabb lett, a forgalmatlan öblökből újra kiszorult a tavasszal megjelent vízi élővilág, még többet fogyasztunk mint azelőtt, stb stb.
Az ember és az emberszabásúak között nincs hiányzó láncszem, hanem az ember is egy emberszabású majom, ami elnevezte magát embernek. Enyhén szólva nem ez a legfontosabb mozzanata a műsornak, csak gondoltam, ideírom. Nekem nagyon tetszett a film, és a vége sem volt annyira hollywoodi, nekem inkább az jött le belőle, hogy ez lesz a bolygóból, mint ami most Pripyat, ha nem tanulunk meg együttműködni a természettel. Az ember eltűnik, és az emberi civilizáció romjain a természet újra "utat tör magának"... Csak nem 30 év alatt. Persze, remélem, nem ez lesz, de jelenleg más kimenetelt nem nagyon lehet elképzelni.
Tetszetős, de elhibázott az újság és az okostelefon párhuzamba állítása. Az újság nem hálózta be az emberek életét, nem volt jelen napi 24 órában, fogyasztható mennyiségű információt nyújtott (aminek a minősége ugyanúgy kérdéses) és korlátozott számú embert érintett, nemre, hivatásra és életkorra tekintettel. Lehet előrelépésnek tekinteni, hogy ezek a határok megszűntek, de elég nehéz tagadni a függőséget, a szellemi igénytelenséget amit gerjeszt, elsősorban az ebben felnövők között. Aki nem tanult meg korlátozott mennyiségű információban eligazodni, esélytelen a végtelen színes-szagos információözönben.
Robi ha nem szereted a pozitív befejezést kicsit több Horrort kéne nézned.... ;-) Mi sem bizonyítja jobban, hogy Én aki minden horrort láttam ami elérhető beraktam a listátok elé 10 db jobb filmet anno. És még azt is figyelembe vettem, hogy mikor készült a műsor ha jól emlékszem 2016. Ha pedig megkeresed a hozzászólást és megnézed a filmeket, amellett, hogy hálát kell adj a kb. 14 óra szórakozásért. Az igazamat is el kell ismerned. Bár most így első blikkre gyomlálva lett. Mert nem látom.
Nem kell parázni, telibe ver minket egy meteor esetleg üstökös és az le fog radírozni mindent. A légkör miatt sem kell aggódnunk, mert a becsapódáskor le fog szakadni az egész ;)
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Nyugodj meg az Úrban és remélj benne! Ne haragudj arra, kinek siker kíséri útját, az emberre, aki gonoszságot művel, hogy elpusztítsa a szegényt és a gyengét. Hagyd el a haragot és ne méltatlankodj, föl ne gerjedj, nehogy te vétkezzél! Nézd, a gonoszok eltűnnek, de akik az Úrban bíznak, birtokolják a földet. Egy kis idő még, s a gonosz nincs többé, keresed helyét, és sehol sem találod. A szelídek ellenben uralják a földet, és élvezik a béke teljességét.
Biztos nagyon érdekfeszítő minden amit mond ez a kedves H. Oszkár, de sajnos az a sok értékes infó amit próbál közvetíteni sajnos elveszik az éterben számomra a kellemetlenség érzésétől, ahogy majdnem elbőgi magát. Lehet, hogy velem van baj, és pszichopata vagyok. Akkor is képtelen vagyok az együttérzésre, hogy kedvelem őket és ahelyett, hogy vele együtt lennék a zokogás határán én csak próbálok meghallgatni egy rádióműsort amit képtelen vagyok mert szokatlanul kellemetlen a számomra, ahogy két nagypofájú dagadt véleménybajnok egyikétől ezt tapasztalom a megszokottak helyett. Lehet beszélnem kellene egy pszichiáterrel..
A nemzetközi jogban kellene a természet ellenes tevékenységet úgy büntetni mint az emberiség ellenit. Bár ha Kína azt teszi amit most, ez is mindegy...
A végére az ütne jobban, ha nem meghatódnak a rozmárokon. Csak ülnének az okostelefonnal a kezükben, facebookozva. Csak felnéznének, és "Máris vége van? Akkor mehetünk is a dolgunkra." Reálisabb lenne. Nekem anno az ütött be pl. a Képlet c. filmben, hogy nem happy end a vége. Földön legalábbis nem. Csillagok között is nagyobbat ütne ha nincs a "könyvtáras" elem.
multinacionális cégek, aha. a szocializmusban persze sosem fordult elő környezetszennyezés, agyatlan vas és szénbányászat, atomenergia, áááá az tök jó :D
Az igazi baj az lenne, ha valaki megmentenè az embert a közelgô apokalipszistòl. Az utòpisztikus filmek àltalában a kipusztulàs megùszàsainak következmènyei.
Oszi azt emlitette, hogy az a dolgunk, hogy vaggyunk erre. Na a karanten ota tiszta az olaszorszagi Velence vize... mar kek szinu. Kivancsi fogok meddig fog tartani es mennyire vagynak ra majd az emberek es mennyire fog a vagy egyaltalan szamitani.
Nem bírom ki, hogy ne osszam meg dr Gyulai Iván videóját, ami rendkívül tanulságos és jóleső élmény. Mutattam idősebbeknek, legyintettek hogy ez marhaság. ua-cam.com/video/uHcJO88tX5E/v-deo.html&ab_channel=okologiaiintezet
@@erdeitomi Remélem ilyen rosszindulatú, magáról a semmire hatalmasakat képzelő féleszű jobbágyból mint te még kevesebb van. oh wait, ez Magyarország. A társadalom 83%-a ez. 🙄
Meg ezt is nehez hallgatnom ebben a temaban.nem ,hogy a filmet vegignezni.esetleg a Zeitgeist eredeti filmrol egy filmkritika a kesobbiekben? Koszonom a munkatok. Kulturalisa eletmento csapat vagytok
Agyhalottak vagytok mind egytől egyig. Minden propaganda filmet benyaltok. Amikor azt látjátok, hogy bankár családok sarjai aggódnak a jövőtökért és mutatják a tuti megoldás kapjatok már a kis butuska fejetekhez...bameg. ua-cam.com/video/C2ahWHbUVVU/v-deo.html
@@upstreamer1661 igen egyetertek. Az eredeti Zeitgeist a kovetendo pelda (moving forward),ahol elmagyarazzak a penzalapu tarsadalom felepuleset ,celjat es bemutatnak egy elheto tarsadalomi,gazdasagi rendszert.a tobbi Zeitgeist filmek csak propaganda filmek.pont azert keszitettek oket,hogy az eredetinek ne legyen erteke. Te agyhalott
Nem sokat tudtatok hozzaadni ehhez a dologhoz. Azert latszik, hogy ez nem bolcsesz tudomany es ebben nem vagytok tul otthon. Tobbszor ugy hivatkoztok a cimre, hogy "Az elet a Foldon", de a cim valojaban "Egy elet a foldon"...
A lába nyomába sem érhet egyik majom sem a kettő közül David Attenborough-nak. És most az ő hátán akarnak MÉG több figyelmet a gusztustalan, dilettáns handa-banda műsoraitokba bevonzani. Szánalmas melléktermékei vagytok az "evoilúciónak", Robi és és Oszi is.
Hát ezt a bőgés közeli nyitómonológot igen kínos volt hallgatni, annak ellenére hogy értem az indíttatást. Először azt hittem a soundcloudon ennyire szar a hang tömörítése hogy mintha ugrálna a hangmagasság is. Aztán meg.. eh.
Nekem egyetlen kitételem lenne, mert a műsor szinte tökéletes és kifogástalan volt. Nem Bob Marley találta fel a reggaet. 😄 De tény és való, hogy úttörője volt a műfajnak. Az igazi zászlóshajója a Trojan records volt. Na, mindegy vannak nálam és tőlem is hozzáértőbb emberek. Pl.: Burning Spear, Nasio Fontaine, Jimmy Cliff... Mindegy nem megyek bele jobban. Bocsánat.
🤦♂️Leírni nem tudom, hogy mennyi pontatlanság volt amit Robiék elmondtak. Most kérem eltemették a tudományt és a tényeket, mindezt a hippi szellemiségért. Konkrétan amit ők tényként közöltek, abból semmi sem volt igaz. A film amúgy érzelemhajhász alkotás, ami úgy állítja be a világot, hogy az ember rettegjen és bűntudatot érezzen!
@@rcs2003 az is hülyeség, hogy a Duna-Tisza köze területén is már látszik a sivatagosodás?? Egykori gazdag termőföldek mennek tönkre sorra. Ez most tőrténik! Olvass utána...
Greta Thunberget egy adásban emlegetni Sir David Attenborough-val meglehetosen szégyenletes. A kettő nem ugyanaz. Greta sajnálni való és beteg, és az hogy kik bérelik őt ki hisztéria keltésre, az teljesen hiteltelenné teszi! Egyébként pedig az angolul tudóknak ajánlok egy új könyvet: Ten Global Trends Every Smart Person Should Know: And Many Others You Will Find Interesting (Marian L. Tupy és Ronald Bailey). Teljesen egyetértek a multinacionális cégekkel kapcsolatban elmondottakról! A kapzsiságuk feneketlen!
Nem néztem még miről beszélt pontosan David,de ha a globális felmelegedés okait terjeszti akkor nem igazán meg győző ;eme ismeretek tudatábanHello ,megtaláltam a videot ami elmagyarázza a klíma hisztériakeltőknek a frankót: ua-cam.com/video/te4yt_t1sXc/v-deo.html
Egyáltalán nem igaz! Ez egy terjedő tévhit, hiszen minden élőlény alakítja a környezetét, de csak az ember képes ezt tervezett módon csinálni! Az állatvilág erre képtelen, nem tudnak ,,harmóniában" élni (ami a valóságban sosem létezett) a környezetükkel.
SZIA ROBI! :) A tavalyi nő, aki Újpesten bekurjongatott a kampányod során, most az egyik buszon rendezett műsort! :) Akkor Újpestről akart hallani, most maszkra nem volt pénze! ua-cam.com/video/Xu2wyWcYkOg/v-deo.html
Reméljük, akkor is ilyen jól mulatsz majd, amikor a klímaválság következményeként neked, vagy a gyermekeidnek nem jut majd tiszta ivóvíz, elegendő élelem, vagy megfelelő minőségű levegő. Csak azt sajnálom, hogy akkor már nem fogod tudni ezt ide kiírogatni.
Kedves erdeitomi! Kérlek fejtsd ki nézeteidet a témában. Mi a te álláspontod? - nem hiszel a klimaválságban, és az egész "zöld" mozgalmakat feleslegesnek, vagy értelmetlennek találod - hiszel benne, csak éppen nem érdekel, mert téged ez nem érint - egyszerűen csak szeretsz trollkodni
Kislány koromban az volt az álmom, hogyha felnövök, én is David Attenborough leszek. Nem támogatott benne senki, azt sem tudtam akkor még, mit tanuljak, hogyan csináljam. De azért próbálkoztam, környezetvédelem lett a szakmám, ami a kilencvenes években még ritka madár volt. Aztán 10 év után átnyergeltem gyógypedagógiára, mert nem voltam olyan ügyes, mint a mester. :) Legalább tanítom zöldködésre a gyerekeket.
Az én kislányom meg orvos akar lenni. Remélem letesz róla :)
@@rcs2003 Szerintem meg ne tegyen le róla! Csak felnőttként is hivatásnak tekintse , ne szakmának, amivel jól lehet keresni! Egy kicsit javíthatna a jelenlegi arányokon.
✌🏻
@@lanskyfilms9959 Javaslom nézze meg a Bayern AG céget a wikin mivel foglalkozik. És az anyavállalatát milyen gázt szállítottak a zsidóknak! Mennyi műanyaggal tömik tele a világot. Otto Bayer bácsi is így gondolta hogy jól lehet keresni a polyuretánnal.
Gyógypedagógia a leghasznosabb szakma! Így biztos nagyon jól szót ért az emberekkel.
Gyerekek! ez az eddigi legütősebb adás...csak a felénél járok, mégis jóleső! A résztvevők meghatottsága: Különösen szimpatikus volt.
Eddigi legjobb adas messze. Koszonjuk, meg hasonlo temakat kerunk. Olyan jo erzes volt kicsit eltavolodni a bulvartol.
Igennnnnnnn még több zokogó Oszkárt, még nem röhögtem eleget. Csak ne okádnék tőle annyira.
ja, csak ez a nő kissé idegesítő...
Sziasztok! Imádlak titeket, szívmelengető a témafelvetés! Örülök, hogy kissé eltávolodtunk a bulvártól! Bár, itt youtube-on legalább úgy is mindent megnézek tőletek!
Örülök, hogy meglett a felvétel!
Nagyon örülök hogy előkerült ez a téma! Kedvesek! Ajánlom figyelmetekbe "Choise is Ours" filmet itt megnézhető magyar felirattal.
ua-cam.com/video/Yb5ivvcTvRQ/v-deo.html
Ahhoz is egy David Attemborrough kaliberű ember tartozik! Jacque Fresco (1916-2017) Megélte a Great Depressiont! Megnézhetőek előadásai is magyar felirattal automatikus fordító módban webes felületen! A viselkedéstant és a pszichológiát megemlítik. A felfedezések létrejöttét megélte ez az ember! Nagy polihisztor volt! Remélem megemlítésre kerül majd szintén!
A tudatosságról és az álomról Richard Linklaternek van egy jó filmje amit még ajánlok! Waking Life (2001) címmel, magyarul "Élet nyomában" címmel! Olyan mélysége van, hogy többször nézhető a életkorod alapján! A kamera által homályosanhoz hasonlóan nagyon érdekes képi világgal!
ua-cam.com/video/CmJKqLGsiaI/v-deo.html
ua-cam.com/video/Quu1Pp8SXSE/v-deo.html
ua-cam.com/video/pmk4rQKtdY0/v-deo.html
ua-cam.com/video/t49vUy4T1nc/v-deo.html
ua-cam.com/video/wxPXapJX2VY/v-deo.html
Nem feltétlen az népességszámmal van baj. Nagyobb baj van a pazarlással. Sportokkal (gladiátor játékokkal, a kenyeret cirkuszt manipulálással), logisztikával, kereskedelemmel foglalkozó emberek számával! Ugyanis mindenki eszik, csak a gépesített mezőgazdaság teszi lehetővé hogy legyen étel így. Az pedig monokultúrákhoz kötött, szennyező, génmódosítással foglalkozik hogy bírja a vegyszert, betegségeket okoz. Ezzel szemben az ökofalu programok, a termék és a felhasználó útját lerövödítő természetes munkák fentarthatók! De ki fog elmenni földön dolgozni, saját ételt termelni? Biodiverzitáshoz nem lehet gépesített mezőgazdaság, esetleg robot segéd, vagy valamilyen emberi precíziós robot lehetne. Vagy teraszos mezőgazdaság mint a Hollandoknál! Ki fog ezzel foglalkozni!? Ahhoz adóátvezetések kellenek! Ángyán Józsefnek ehhez volt programja! Mert erre ő is rájött!
A cégnek van arca, és az emberiség direkt vagy indirekt 80% nekik dolgozik! ebben nem értek egyet Robival!
A nagyobb cégek tőzsdéznek! Ki engedi meg a tőzsdét? Ki engedi a logisztikát? A nemzetközi kereskedelmet ha tudjuk szennyező! Hány ember is dolgozik egy hibás rendszernek 90%? Vagy még több? Miért minenki kereskedő? Miért vannak kereskedelmi, közgazdasági iskolák?
A bayer AG cég a legnagyobb vegyipari, gyógyszeripari, műanyagipari cég! Otto Bayer bácsi fedezte fel a polyuretánt! Azóta volt egy cégük amiben egybeolvadtak konglomerátumba másik nagy ilyen cégekkel IG Farben néven. Wikin írják hogy ők szállították a gázt a Auswitzba.
Magyarán a mai napig akik ezeknek a cégeknek a gyógyszereit szereit veszi, árulja eszi, az kvázi nácikat támogat. És ezt a kutya nem említi meg. És nem egy ilyen cég van akik igenis felelősségre vonhatóak lennének! Csakhogy a hatalom már túl nagy. Az ész sokkal kissebb minthogy bárkit is érdekeljen a valóság.
Az anyuka orvosnak akarja a gyerekét, mert az jó pénz mém. Ilyeneket lehet olvasni. Fogorvosbárók karteleznek milliárdokat itthon miközben nem jut időben fogorvosi ellátás hiába adózunk?.. Nem kell sajnálni az orvosokat sem. Egyszerű haszonleső emberek ők is. Beteg ember mindig van, és arra mindig kell orvos egy elég gyáva húzás, még ha éppen nem is
pénzről van szó. Vagy éppen annak az érzése hogy annyi ember hasznosnak tart, és ezáltal több lehetek, is van egyfajta pszichológiai defektje. Istenkomplexusa. De méginkább olyan gyávaság is lehet mögötte hogy minél fontosabb vagy egy közösségnek annál nagyobb esélyes a túlélésre ami alapjában véve egy ősi állatias úlélési ösztönnek a motivációja. Jézusnak sikerült ezt meghaladni, Buddhának sikerült, a művészeknek és a feltalálóknak sikerült. Akiknek köszönhetjük a dicső civilizációnkat. De az állatias hajtóerejű ember nem lépte meg ezt a szintet. Ezért történhetnek olyan balesetek amik a Csernobil című sorozatban láttunk!
Dolgoztam egészségügyben, minél kevésbé intelligensebb egy ember annál fontosabbnak tartja magát.. Számtalanszor tanúja voltam ennek volt orvos barátok, családtagok, ismerősök, munkatársak terén. A haszonlesés határtalan. Ez az egyéni részünk. És aki ebben a haszonlesésben részt vesz! Az nem várhatja el a másiktól hogy ne találkozzon egy nagyobb
hallal, egy másik haszonlesővel aki majd őt fogja megenni! Ez a cinkosság ami szellemi retardációba tartja az emberiséget.
A kereszténységnek van egyfajta nagyon érdekes sajátossága ami nem az ember érdekét nézi! Az pedig hogy az embert isten képére teremtette isten! Egy antromomorf vallásnézet a buddhizmussal szemben! És az állat azért van hogy megegyük, vagyis miértünk! Igencsak nárcisztikus ebből a jelentős szempontból. Viszont az hogy az ember gyarlónak született egyezik a Darwin féle nézettel abban hogy az ember nem születik készen! Sőt a megtermékenyítéstől kezdőden átmegyünk egy többmillió éves evolúción! És aki élt már le több évet kutyákkal, állt már közel állatokhoz ismeri őket, tudja hogy alig különböznek tőlünk érzelmi intelligenciában!
Gyakorlatilag David Attenborough-n nőttem fel gyerekkoromban. Imádtam. Nagy veszteség az ő elmenetele az emberiség számára. Isten egyengesse lelke útját! Csízi Áginak: Nem kell messzire menni, hogy néhány törzshöz lépjünk vissza akik önfenntartóan éltek. Elég pusztán a magyarság életformájához visszatérni, és az egyáltalán nem is élhetetlen.
Amiről az utolsó percekben beszéltek, arra mondta egy ismerősöm, hogy "konzerv szórakozás". Odamész, fizetsz érte, kibontod, elfogyasztod / megnézed / meghallgatod, ideig-óráig elvagy vele, aztán elmúlik. Azt nagyon kevesen értik, hogy ezen felül mennyivel nagyobb örömhöz lehet jutni, ha valamiért hosszasan küzdünk, és végre sikerül, az onnantól egy életen át is el tud kísérni minket. De hát ugye ott dolgozni kell, nem elég csak odamenni és kifizetni. Most gondolok ilyenre, hogy mondjuk valaki csak úgy hobbiból megtanul valamit, alkot valamit, csinál egy gyönyörű kertet, megtanul festeni, stb.
Ez óriási. Gratulálok. Azt hittem, tudom majd háttér rádiózásként hallgatni. Nem lehet, mert minden szóra figyelni kell, ugyanis érték.
Oszi, én is bekönnyeztem de a hangodtól! Annyira kedvellek!
1:10 David Attenborough: Egy élet a bolygónkon; Ökoapokalipszis; 59:13 Weöres Sándor: Majomország
Par nappal ezelott volt szerencsem talakozni Puzser urral budaorson es engedelyezett 1kozos kepet! Alig mertem megkerdezni atmentem kisgyerekbe!!! Megegyszer nagyon koszonom Robi!!!
Mi lehet nyomorultabb az ilyen híres emberrel való közös képeknél? Mi lehet ennél nyomorultan egoistább? Dolgoztam filmforgatásokon, amikben mindig a legsuttyóbbak akartak kierőszakolni közös szelfiket egy-egy amerikai sztárral, amin behazudják, eljátsszák, mintha azzal a NAGY EMBERREL valami országos cimborák lennének, aki nem is tudja kik ők. A színészek meg belementek, de csak azért mert ha meg elutasítják ezt a gagyiságot, akkor meg beképzelt bunkónak hiszik őket.
Milyen mélység az amikor valaki nem mondjuk Tom Hanks-el akarja behazudni a haverságot egy közös kép kierőszakolásával, hanem Puzsér Róberttel :)))
@@gaborbakos7058 szuper vagy gabor! Senki nemgondolja hogy egy kep miatt haverok lettunk 1kep miatt nekem okozott ez oromot es ennyi hogy szemelyesen is talajozhattam azzal az emberrel akit nap mint nap halgatok.
nagyon fertőző volt a meghatódottságod, Csávó. köszönöm
"I recently discussed with an intelligent man the threat of another war, which in my opinion would seriously endanger the existence of mankind, and I remarked that only a supranational organisation would offer protection from that danger. Thereupon my visitor said to me "Why are you so deeply opposed to the disappearance of the human race?" Albert Einstein, 1949.
Csak igy tovabb a temavalasztassal kapcsolatban! Mikozben hallgattalak titeket, olyan kerdesek foglalkoztattak , mint:
Az emberiseg-de foleg a kormanyfok, nagy cegek alapitoi stb...- kapzsisagat vajon hogyan lehetne kielegiteni?
A kereslet s kinalatot elnezve a vilagpiacon, hogyan varhatjuk el a "tobbsegtol", hogy David filmjeit nezze s erdeklodest mutasson magasabb eszmek irant?
S igy tovabb a kerdesekkel...
A vegkifejlet vgeul mindig, az, hogy a civilizaciok jonnek-mennek. Mindig minden valtozik s mi adaptalunk a korulmenyekhez es fejlodunk. Ez az amit tehetunk s hogy tovabbadjuk mindezt.
Attenborough '27-ben született, kortársa és barátja volt Gerald Durrell-nek, (aki az én szívem csücske), csak amíg Attenborough-nak a tájékoztatás volt a küldetése, addig Durrell a kihalás szélén álló állatfajták megmentésére tette fel az életét. ♥️
'26-ban született.
@@zoltanbaka1664
Úgy emlékeztem, 2 évvel volt fiatalabb Durrell-nél, de valóban, '26-ban született.
Magyar szinkronhangját is nagyon szerettem Végvári Tamás-t.
Nagyon passzolt hozzá. A halála utáni szinkronokat valahogy mindig egy kicsit idegennek éreztem.
De az igazi hangja a legjobb :)
Amikor a 11. percnél kiderül, hogy Csízi Ágnes is ott van.
Kár volt, még mindig rettenetesen kellemetlen a hangja, és amiket mond sem tesznek hozzá semmit.
ÉS A HANG is jó volt!,tehát ez haladás!;):)))
@@joshdancato2052 Igy van! Teljesen felesleges a musorba! Igazi sznob ribanc, az orok szingli akinek semmi nem eleg!
@@joshdancato2052 igen, engem is zavar. Amúgy ki ez a nő?
meg amúgy is: MiT tEtt Le aZ aSzTaLrA???44!!
vannak nagyon jó meglátásai, és rengeteg esetben más szempontból tud rávilágítani a felmerülő kérdésekre, ami Puzsér határozott véleménye mellé időnként nagyon kell..
1926-ban szuletett David Attenborough 😊
köszönjük Emese
Szerintem tökre vállalható lenne, hogy mindenki csak egy gyereket csinálna, és csak heti egyszer vagy kétszer enne húst, és hogy nem vágnánk ki több fát, és hagynánk a tengeren olyan részt, ahol nem halászunk. Ez nem akkora áldozat a fennmaradásunkért. Csak mindenkinek részt kéne venni benne. Csak az államoknak azt kéne támogatnia, aki fát ültet és erdőt telepít, nem pedig azt, aki kivágja. Meg ha a megújuló energiát használnák, nem a fosszilist. Túlszaporodtunk, nem kell annyi gyereket csinálni, kell oktatni és elérhetővé tenni a fogamzásgátlást mindenütt, akár ingyen adni. Nem tűnik olyan nehéznek. Magától helyreállna az egyensúly úgy, hogy még mi se halnánk ki. Egy vagy két nemzedék alatt megoldódna a létszámgond, attól megoldódna az ételigény, akkor a szántóföldek felét vissza lehetne erdővel telepíteni. Én aggódok amiatt, hogy akár már a mi életünkben, vagy a gyerekeink életében, lesz-e normális légkör meg hőmérséklet meg beporzó rovar (étel), meg ivóvíz (kiszárad), stb ahhoz, hogy normálisan éljünk.
Jegyezzétek meg: Mindig van remény, akkor is ha nincs, ez alapelv kell hogy legyen. Reményvesztett ember/emberiség még soha nem oldott meg semmit.
Oszi ne sírj, mert én is sírni fogok!! ._.
Oszi ne sírj, nem vesszük be!
Pedig mindig Róbert sír
Még megemlíthetjük talán Jacques-Yves Cousteau kapitányt , nemzetközileg elismert tengerkutató- ként, rengetek filmmel és könyvvel
Amúgy az egy más világ, ha megnézed a Csend világát ma, felér egy kultúrsokkal! Pl. itt megtekinthető, ahogy a fajok számbavételére dinamittal felrobbantanak egy korallzátonyt (ld. ua-cam.com/video/ekFNjgBUy64/v-deo.html), vagy amikor egy társukat korábban megtámadó cápa miatt kifognak egy csomót és lemészárolják őket, ömlik a vér stb. Kissé anakronisztikus ezt ma nézni, egy korábbi generáció és hozzáállás mint Attenborough!
Patika volt a műsor!!!
Komázom Oszit. Robinak meg igaza van. Aki gyereket vállal, az vállalja annak küzdelmes sorsát is, ami elképzelhető hogy háborúkkal éhínséggel járványokkal lesz tele, mint kis mértékben már ma is, de hogy kemény menet lesz az tuti.
Láttam, jó nagyon
Azét Jacques-Yves Cousteau-ról ne feledkezzünk már meg. Szerintem ő kb. egyenértékű szereplő.
Rém idegesítő, hogy zene megy alatta.
Szívesen megmutatnám a lányomnak is, nem tervezik szinkronizálni? Nem tudjátok?
Mi lehetne az első lépés a kilábalásból ebből az önpusztító helyzetből? És most haggyuk a természetvédő sémákat, hogy ne szemetelj, járj elektromosan és busszal.
Az elektromos is csak feltételesen megoldás. Egyre több ember van, akik jólétben élnek nem akarnak változtatni, akik nem azok meg jólétben akarnak élni. A személyes ökológiai lábnyom messze nagyobb mint ami fenntartható. Lehet hogy alább kéne adni az igényeinkből, és mondjuk a dédszüleink életviteléhez hasonlóan élni? Persze adaptálva a mai technológiai szinthez?
Miért arra használjuk a technológiát hogy gyorsabb autókat, telefonokat, mindent csináljunk? Lehetne olyan szabályozás is ami minimum 5-10 év működési időt, garanciát ír elő, hogy ne kelljen 2 évente telefont, laptopot, stb. cserélni. Képesek lennénk autót gyártani 40 éves használati ciklusra, moduláris platformon hogy csökkentsük a co² kibocsátást. Utópisztikus, de csak rendszer szintű változással lehet eredményt elérni, az meg nagyon nem érdeke a most helyzetben lévő 1 milliónak.
90%-kal kevesebb ember első körben.
01:07:40 Robinak nagyon igaza van a képmutatást illetően (is)
Kisebb koromban, kb. húsz éve felvetettem anyámnak az ökológiai problémát, erre azt mondta, ne aggódjak ezen, mi azt már úgysem érjük meg! No comment...
27:40 egy rémisztő adat: ha holnaptól az összes autó elektromos lenne, mindössze 0,4%-kal csökkenne a co2 kibocsátás. Tényleg ez lenne a jövő??
Kaphatnék egy linket, ahol meg tudom nézni a filmet? Hálásan köszönöm!!!
ua-cam.com/video/64R2MYUt394/v-deo.html
A netflixen keresd
@@MrWebdev74 Nagyon köszönöm🙏
Gladiátor show az újkorban jelen van a legyek utcában, a jungnan az Afrikai utazásaiban
26'-ban született az öreg, most májusban lesz 98 éves. ❤
Nyomasztó volt
“...úgy viszonyul a David Attenborough életművéhez ahogyan a reggae a Bob Marley-hoz. Hát hogy azt mondhatjuk, hogy van ilyen műfaj, hogy reggae, de közben tudjuk azt, hogy hát ezek a Bob Marley-nak a koppintásai, meg hát ugye nagyjából wannabe Bob Marley-k zenélnek. Ezt jelenti a reggae. “
Na ezen teljesen kiégtem xd
Ajánlanám az emberek figyelmébe a Fajunk eredete című könyvet, melyben részletesen bemutatják az emberi viselkedést és a környezetre gyakorolt hatásunkat.
Kárörvendő vagyok tudom, de legalább már lehet látni a kapitalizmus végét!
Az "Egyszer élünk!"- nél véleményem szerint az a helyes és etikus megközelítés, hogy mivel egy életünk van, felelősséggel kell ahhoz viszonyulnunk, felelősen, de minimum tartalmasan kell azt leélnünk. A két mennyiségi megközelítéssel (élmény db vs. hossz) ezt kell inkább szembeállítani.
Ipari mértékben szennyezzük a környezetet, az iparra meg nem lehet hatni éhező jegesmacik képeivel. Egyelőre lehetetlen dolog nem szennyezni ilyen mértékben a bolygót. A politika majd akkor avatkozik be, ha már nincs más választása.
Childhood's End sorozat . A gyermekkor vége Sir Arthur C. Clarke 1953-ban kiadott sci-fi regénye. elemezzétek légyszi mi a véleményetek?
A témához kapcsolódva javaslom mindenkinek Daniel Quinn Ismael trilógiáját és a Túl a civilizáción című könyvét. Robinak különösen, a törzsi társadalmakkal (és törzsi háborúkkal) kapcsolatos nézetei miatt. Kíváncsi vagyok a véleményére a könyvekről.
Szerintem az utolsó 20 percben nem arról van szó, hogy csak úgy megszokásból odadobtak egy happy end-et. Az üzenet nem az volt, hogy "na, akkor minden rendben", hanem az, hogy helyrehozható az emberiség által okozott kár, HA teszünk érte. Nem lettek elhazudva a bolygó kilátásai, két véglet lett felmutatva. A történetvezetés bitang jól lett felépítve, egyáltalán nem keltette bennem az olcsó, cukormázas hollywood érzését, amit Robi helyenként sejtet a lezárással kapcsolatban.
Totál egyetértek amúgy abban, hogy az ember nem bírná elviselni a nagyfokú nyomasztást, de a lezárás szerintem éppen nem feloldozást ad, hanem cselekvésre és gondolkodásra inspirál. Lássuk be, ha az energiabefektetésünk eredménye, hogy "úgyis megdöglünk", az igen kevéssé motiváló érzés. Szóval ezt is igyekeznék jóhiszeműen megközelíteni, épp a fentebb említett narratív indokoltság miatt.
Egyébként kiváló film, köszi, hogy felhívtátok rá a figyelmem!
A civilizáció bukásánál és újraéledésénél Asimov Alapítvány sorozatáról beszéltetek :-D
1926-ban született, nem 1937-ben.
Itt nem az egyénnel van a baj meg a fogyasztással. Kértem én, hogy tegyenek pálmaolajat a szarjaikba? Tényleg nem lehet azt helyettesíteni mással? Dehogynem, csak mondjuk 3x annyiba fog kerülni az az egy alapanyag. De a cégeknek jó az ha minél olcsóbban tudják előállítani a portékájukat. 1-2, tízezer, százezer ember nem fog tudni ezen változtatni. Kerülhetem én ezeket a termékeket, de ehhez mindenkinek kerülnie kéne. Egyébként én is megteszem amit lehet, mert jobban érzem magam tőle. De ez édeskevés.
Láttam egy videóban egyébként, evolúcionáriasan tényleg az lesz a következő lépcsőfok ha meg tudjuk ugrani, hogy emberiségként tudjunk élni, hogy az emberiség mint egy hatalmas organizmus tudjon együtt élni a természettel. Ahogy Robi mondja, hogy létrejöjjön a nagy MI. Ahol mindekinek megvan a szerepe akkor is ha csak gondolkodik, vagy fest, rajzol, kutat, csövet szerel, megment másokat, tüzet olt, stb. De ehez tényleg egyénenként és társadalomként is ennek kéne lennie a célnak. Csak amíg a multik irányítanak mindent, addig amíg nekik ebből hasznuk nem lesz, nem lesz semmi. Szal jah, ehez valszeg egy katasztrófa kell ami után újraalapozhatunk, vagy összefoghatunk.
AKármilyen katasztrófa megtörténhet, nem fog semmi változni. Nézd meg mi volt a vírushisztikor tavasszal. Hirtelen megjavult a világ. Csomó hippi tudós arról nyilatkozott hogy most jött el az új, csodás világ. Tele volt minden ezzel az ömlengéssel és azzal az álszent képmutatással hogy "jajj most megmentjük a világot, most majd minden megváltozik, jajj de jó lesz". Aztán nyáron szépen lassan visszaállt minden. A károsanyag kibocsátás még magasabb lett, a forgalmatlan öblökből újra kiszorult a tavasszal megjelent vízi élővilág, még többet fogyasztunk mint azelőtt, stb stb.
Minden annyiba kerül, amennyire beárazzák...
Szerencsére nem ezen embereken fog a világ sorsa múlni!
Az ember és az emberszabásúak között nincs hiányzó láncszem, hanem az ember is egy emberszabású majom, ami elnevezte magát embernek. Enyhén szólva nem ez a legfontosabb mozzanata a műsornak, csak gondoltam, ideírom.
Nekem nagyon tetszett a film, és a vége sem volt annyira hollywoodi, nekem inkább az jött le belőle, hogy ez lesz a bolygóból, mint ami most Pripyat, ha nem tanulunk meg együttműködni a természettel. Az ember eltűnik, és az emberi civilizáció romjain a természet újra "utat tör magának"... Csak nem 30 év alatt. Persze, remélem, nem ez lesz, de jelenleg más kimenetelt nem nagyon lehet elképzelni.
Jaj könyörgöm, a boldogságot ne mossuk már össze az eufóriával, mert könnyen Gileádban találhatjuk magunkat!
Tetszetős, de elhibázott az újság és az okostelefon párhuzamba állítása. Az újság nem hálózta be az emberek életét, nem volt jelen napi 24 órában, fogyasztható mennyiségű információt nyújtott (aminek a minősége ugyanúgy kérdéses) és korlátozott számú embert érintett, nemre, hivatásra és életkorra tekintettel. Lehet előrelépésnek tekinteni, hogy ezek a határok megszűntek, de elég nehéz tagadni a függőséget, a szellemi igénytelenséget amit gerjeszt, elsősorban az ebben felnövők között. Aki nem tanult meg korlátozott mennyiségű információban eligazodni, esélytelen a végtelen színes-szagos információözönben.
éjjel 4...csinálom kis játékom UE4 ben és folyik a könnyem ...
Mit csinálsz?
Oszi!!! 😍
Robi ha nem szereted a pozitív befejezést kicsit több Horrort kéne nézned.... ;-) Mi sem bizonyítja jobban, hogy Én aki minden horrort láttam ami elérhető beraktam a listátok elé 10 db jobb filmet anno. És még azt is figyelembe vettem, hogy mikor készült a műsor ha jól emlékszem 2016. Ha pedig megkeresed a hozzászólást és megnézed a filmeket, amellett, hogy hálát kell adj a kb. 14 óra szórakozásért. Az igazamat is el kell ismerned. Bár most így első blikkre gyomlálva lett. Mert nem látom.
Nem kell parázni, telibe ver minket egy meteor esetleg üstökös és az le fog radírozni mindent. A légkör miatt sem kell aggódnunk, mert a becsapódáskor le fog szakadni az egész ;)
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Nyugodj meg az Úrban és remélj benne! Ne haragudj arra, kinek siker kíséri útját, az emberre, aki gonoszságot művel,
hogy elpusztítsa a szegényt és a gyengét.
Hagyd el a haragot és ne méltatlankodj, föl ne gerjedj, nehogy te vétkezzél!
Nézd, a gonoszok eltűnnek, de akik az Úrban bíznak, birtokolják a földet.
Egy kis idő még, s a gonosz nincs többé, keresed helyét, és sehol sem találod.
A szelídek ellenben uralják a földet, és élvezik a béke teljességét.
- a magyar kultúra kenyeret ad , megoldás , éhség .
Biztos nagyon érdekfeszítő minden amit mond ez a kedves H. Oszkár, de sajnos az a sok értékes infó amit próbál közvetíteni sajnos elveszik az éterben számomra a kellemetlenség érzésétől, ahogy majdnem elbőgi magát. Lehet, hogy velem van baj, és pszichopata vagyok. Akkor is képtelen vagyok az együttérzésre, hogy kedvelem őket és ahelyett, hogy vele együtt lennék a zokogás határán én csak próbálok meghallgatni egy rádióműsort amit képtelen vagyok mert szokatlanul kellemetlen a számomra, ahogy két nagypofájú dagadt véleménybajnok egyikétől ezt tapasztalom a megszokottak helyett. Lehet beszélnem kellene egy pszichiáterrel..
Ezt kurvára ugyanígy éreztem én is. Borzasztó kínos volt, valahol álszenteskedő is. Tipikus "karácsonyi elérzékenyülés" szindróma
Lehet...
@@rcs2003 kurvara ugyanezt gondolom. Alszenteskedes a köbön.
MEGHASONLÁS 49:40
1926 ban született nem 1937-ben.
A nemzetközi jogban kellene a természet ellenes tevékenységet úgy büntetni mint az emberiség ellenit. Bár ha Kína azt teszi amit most, ez is mindegy...
Ezután az adás után kénytelen voltam bedobni három xanaxot
32:07 Azok a dzsungelek Robi, ahol mi együtt jártunk már párszor - Ayahuasca? Haha :D
:)
Ahol együtt repkedtünk már párszor
A végére az ütne jobban, ha nem meghatódnak a rozmárokon.
Csak ülnének az okostelefonnal a kezükben, facebookozva. Csak felnéznének, és "Máris vége van? Akkor mehetünk is a dolgunkra."
Reálisabb lenne.
Nekem anno az ütött be pl. a Képlet c. filmben, hogy nem happy end a vége. Földön legalábbis nem.
Csillagok között is nagyobbat ütne ha nincs a "könyvtáras" elem.
megnézném a srácokat cégek nélkül :D meddig sikerüne
multinacionális cégek, aha. a szocializmusban persze sosem fordult elő környezetszennyezés, agyatlan vas és szénbányászat, atomenergia, áááá az tök jó :D
1926-ban született*
Az igazi baj az lenne, ha valaki megmentenè az embert a közelgô apokalipszistòl.
Az utòpisztikus filmek àltalában a kipusztulàs megùszàsainak következmènyei.
Elképzelhető, hogy 30-40, esetleg 50 évvel előbb következik be a klímaválság, ha nincs a ll. világháború ?
Oszi azt emlitette, hogy az a dolgunk, hogy vaggyunk erre. Na a karanten ota tiszta az olaszorszagi Velence vize... mar kek szinu. Kivancsi fogok meddig fog tartani es mennyire vagynak ra majd az emberek es mennyire fog a vagy egyaltalan szamitani.
1926-ban* született
Durvák ezek a számok. Az ember veteményeskertté és baromfiudvarrá alakította a bolygót. :-(
Sajnos míg valami celebyoutubert milliók néznek, addig ezt pár tízezer látta csak. Ez a szomorú!
Nem bírom ki, hogy ne osszam meg dr Gyulai Iván videóját, ami rendkívül tanulságos és jóleső élmény. Mutattam idősebbeknek, legyintettek hogy ez marhaság.
ua-cam.com/video/uHcJO88tX5E/v-deo.html&ab_channel=okologiaiintezet
Oszi az Isten! Hányan érzünk meg ugyanígy....?
Remélem nem sokan. Sok labilis képmutató álságos belpesti picsogó.
@@erdeitomi Remélem ilyen rosszindulatú, magáról a semmire hatalmasakat képzelő féleszű jobbágyból mint te még kevesebb van.
oh wait, ez Magyarország. A társadalom 83%-a ez. 🙄
- mennyi kúrtizán , tálalás .
Sirok en is,pontosan Frei Tamas ellentete.
Meg ezt is nehez hallgatnom ebben a temaban.nem ,hogy a filmet vegignezni.esetleg a Zeitgeist eredeti filmrol egy filmkritika a kesobbiekben?
Koszonom a munkatok. Kulturalisa eletmento csapat vagytok
A zeitgeist az nagyon jó
Btw Kèt hete volt a premierje az új Peter Joseph filmnem
@@joeker6220 koszonom az ajanlast🙏
@@keenchow7550
Zeitgeist Interreflections
Agyhalottak vagytok mind egytől egyig. Minden propaganda filmet benyaltok.
Amikor azt látjátok, hogy bankár családok sarjai aggódnak a jövőtökért és mutatják a tuti megoldás kapjatok már a kis butuska fejetekhez...bameg.
ua-cam.com/video/C2ahWHbUVVU/v-deo.html
@@upstreamer1661 igen egyetertek. Az eredeti Zeitgeist a kovetendo pelda (moving forward),ahol elmagyarazzak a penzalapu tarsadalom felepuleset ,celjat es bemutatnak egy elheto tarsadalomi,gazdasagi rendszert.a tobbi Zeitgeist filmek csak propaganda filmek.pont azert keszitettek oket,hogy az eredetinek ne legyen erteke. Te agyhalott
Nem sokat tudtatok hozzaadni ehhez a dologhoz. Azert latszik, hogy ez nem bolcsesz tudomany es ebben nem vagytok tul otthon. Tobbszor ugy hivatkoztok a cimre, hogy "Az elet a Foldon", de a cim valojaban "Egy elet a foldon"...
Eléggé képmutató,hogy majdnem el bőgi magát a műsorvezető,de megy a hqbzsi-dőzsi az instan meg gondolom a meki 1000el😅
Oszi, fasza vagy!
Inkább csak simán fasz
Piszok módon irígylem
Horváth Oszkár úgy beszél mint Puzsér Róbert. Teljesen utánozza. :)
Az ember az intelligenciájával egy másik síkra lépett, viszont a bolygó méretei, limitációi ezt nem tudják lekövetni.
A lába nyomába sem érhet egyik majom sem a kettő közül David Attenborough-nak. És most az ő hátán akarnak MÉG több figyelmet a gusztustalan, dilettáns handa-banda műsoraitokba bevonzani. Szánalmas melléktermékei vagytok az "evoilúciónak", Robi és és Oszi is.
az avatarban a navik úgy viszonyulnak a környezethez ahogy robi képzeli a jövőt
Aztapaszta bár ne hívnátok meg vendégeket
Szóval kurvára nem 200 év.
www.worldometers.info/world-population/world-population-by-year/
Hát ezt a bőgés közeli nyitómonológot igen kínos volt hallgatni, annak ellenére hogy értem az indíttatást. Először azt hittem a soundcloudon ennyire szar a hang tömörítése hogy mintha ugrálna a hangmagasság is. Aztán meg.. eh.
Az elektromos autó, a legnagyobb átverés!Ébresztő!
Az Európai Unió még az óra átállítást sem tudta megoldani. Akkor mit várunk akár az ENSZ-től.
Nekem egyetlen kitételem lenne, mert a műsor szinte tökéletes és kifogástalan volt. Nem Bob Marley találta fel a reggaet. 😄 De tény és való, hogy úttörője volt a műfajnak. Az igazi zászlóshajója a Trojan records volt. Na, mindegy vannak nálam és tőlem is hozzáértőbb emberek. Pl.: Burning Spear, Nasio Fontaine, Jimmy Cliff... Mindegy nem megyek bele jobban. Bocsánat.
🤦♂️Leírni nem tudom, hogy mennyi pontatlanság volt amit Robiék elmondtak. Most kérem eltemették a tudományt és a tényeket, mindezt a hippi szellemiségért. Konkrétan amit ők tényként közöltek, abból semmi sem volt igaz. A film amúgy érzelemhajhász alkotás, ami úgy állítja be a világot, hogy az ember rettegjen és bűntudatot érezzen!
Talán joggal tesz így a film. 🤔
@@blzspti909 nem a film tesz így hanem az alkotók akik szánt szándékkal így rakták össze.
akkor te ne rettegj...
majd megijedsz, amikor egy reggel sivatagban ébredsz
@@dotordokio748 ez mekkora hülyeség :D
@@rcs2003 az is hülyeség, hogy a Duna-Tisza köze területén is már látszik a sivatagosodás?? Egykori gazdag termőföldek mennek tönkre sorra.
Ez most tőrténik! Olvass utána...
Greta Thunberget egy adásban emlegetni Sir David Attenborough-val meglehetosen szégyenletes. A kettő nem ugyanaz. Greta sajnálni való és beteg, és az hogy kik bérelik őt ki hisztéria keltésre, az teljesen hiteltelenné teszi! Egyébként pedig az angolul tudóknak ajánlok egy új könyvet: Ten Global Trends Every Smart Person Should Know: And Many Others You Will Find Interesting (Marian L. Tupy és Ronald Bailey).
Teljesen egyetértek a multinacionális cégekkel kapcsolatban elmondottakról! A kapzsiságuk feneketlen!
Soha nem fog kihalni az emberiség!Ébresztő...
Nem néztem még miről beszélt pontosan David,de ha a globális felmelegedés okait terjeszti akkor nem igazán meg győző ;eme ismeretek tudatábanHello ,megtaláltam a videot ami elmagyarázza a klíma hisztériakeltőknek a frankót: ua-cam.com/video/te4yt_t1sXc/v-deo.html
Smith ügynök is megmondta. Fájó de mennyire igaz.
ua-cam.com/video/jr9sZ0xuaro/v-deo.html
Egyáltalán nem igaz! Ez egy terjedő tévhit, hiszen minden élőlény alakítja a környezetét, de csak az ember képes ezt tervezett módon csinálni! Az állatvilág erre képtelen, nem tudnak ,,harmóniában" élni (ami a valóságban sosem létezett) a környezetükkel.
@@csengerlaci
Valóságtagadás LVL100
@@gabroszy Érvelsz is, vagy csak minősítesz?
SZIA ROBI! :) A tavalyi nő, aki Újpesten bekurjongatott a kampányod során, most az egyik buszon rendezett műsort! :) Akkor Újpestről akart hallani, most maszkra nem volt pénze! ua-cam.com/video/Xu2wyWcYkOg/v-deo.html
mégis hol, a 17 perces videóban? vagy csak szivatod az embert, kattintásvadászol és nincs is benne
@@nihil0771 Bocs, rossz linket adtam meg, ebben van: ua-cam.com/video/Xe0yRHPQ9UI/v-deo.html :)
Röhejes ahogy pityeregnek ezek a kis sötétzöldek. Jót mulattam rajtatok. Köszi.
Inkább tanulj meg helyesen írni, te szerencsés....
Reméljük, akkor is ilyen jól mulatsz majd, amikor a klímaválság következményeként neked, vagy a gyermekeidnek nem jut majd tiszta ivóvíz, elegendő élelem, vagy megfelelő minőségű levegő. Csak azt sajnálom, hogy akkor már nem fogod tudni ezt ide kiírogatni.
@@adamhorvath3839 sipákoljatok, visítsatok, hullajtsátok az álságos hippikönnyeket! Én csak egyre jobban mulatok rajtatok.
"rajtatok"
Kedves erdeitomi! Kérlek fejtsd ki nézeteidet a témában. Mi a te álláspontod?
- nem hiszel a klimaválságban, és az egész "zöld" mozgalmakat feleslegesnek, vagy értelmetlennek találod
- hiszel benne, csak éppen nem érdekel, mert téged ez nem érint
- egyszerűen csak szeretsz trollkodni