Kevés olyan ember fordul meg errefelé, aki ELFOGULTSÁG NÉLKÜL mondja el ÉRTELMES véleményét! Hát Schiffer András ennek a kicsi halmaznak a példa értékű tagja . Boldog Karácsonyt mindenkinek! 🎄🌟💜🌟🎄
Nem szeretem Schiffer Andrást, de tökéletesen elemzi ezeket a dolgokat, de azért kíváncsi lennék, hogyha az ő gyerekét gyalázta, gyilkolta volna meg ez az állat, akkor is ilyen liberálisan megértő lenne--e?
Ez kemény beszélgetés volt, es Fidesz szavazóként is felvetett számomra kérdéseket. Bizom benne, hogy kormanyunk megoldja ezeket a felvetett kérdéseket, ill. korrigálja az esetleges hibákat! Kitartok a Fidesz- KDNP mellett, hiszem, hogy jóakarattal vezetik a Hazánkat!❤️🇭🇺🍊
-- Schiffer András-nak vannak neha ertheto, logikus gondolatai, de nem kepes megszabadulni a balos ideologiatol, ez megvan Fodor Gabor - tipusuaknal is. - Praga-Budapest.
Mert baloldali, így nem várható el, hogy jobboldaliként gondolkodjon. Viszont nagyon korrekt véleménye van szerintem, aki nem o1g-ben tocsog, hanem értelmesen, érvekkel alátámasztva mondja el a kritikáját.
Évek óta szinte ugyan ez a véleményem, számos komentben meg is írtam, de hiába. Akinek mindezt meg kellene halgatnia,süket, mert a kőrülete lévők a saját érdekeiknek megfelelő szavakat sugják a fülébe. Sajnos az ébredés, a magyar nemzetnek fognak fájni a legjobban.
Lehet hogy rossz a viszonyítási alapom, de Romániából nézve ahol 9%-os deficittel zárult az év és 3 év alatt 100%-al emelték a kisvállalkozások adóit (más több adó emelés mellett), elég rohadt jól néznek ki a magyar kilátások! 😂
Igen. Egyszerűen nem értem, hogy a magyar baloldalon néhányan miért hisznek még mindig BezzegRomániában. Jó, hogy leírtad a véleményed, mert sokaknak érdemes lenne elolvasnia.
Ez az egesz Europara ervenyes, sajnos 2022 ora hanyatlik a Nyugat. Most Nemetorszag lebetegedett, igy az egesz EU lazas lett. Nem tudom mit kellett volna tenni, jogy jobb legyen, de az biztos, hogy igy utolag könnyu biralni mindenkit, aki valamit is csinalt, hogy jobb legyen.
Kérdés, hogy hányan értik, hányan tudják értelmezni, mert jelen pillanatban egy szűk kisebbség gondolkodásmódját láthattuk! És ameddig így van, addig nem lesz változás, csak káosz!
Szerintem a fideszesek megértették és látják is a problémát sok tekintetben - ha magamból indulok ki-, de még mindig a kormány a legkompetensebb az ország vezetésére. Jó lenne, ha odafigyelnének az értelmes kritikára.
Mert a disznók felzabálták és maradtak a Karácsonyok, Csárdik, Tordai, stb... Nem értem, az ellenzékiek miért próbálkoznak a péteres messiásokkal, miközben ilyen kincs volt a kezükben 🤔? Ez csak nekünk fideszeseknek jó 🤷
Én nem látom ilyen sötéten a helyzetet. Most sokkal jobban élek mint 2022 ben. Nagyon sok ponton nem értek egyet Schiffer Úrral. Rengeteget fejlődött Magyarország Orbán kormányzása alatt.
Schiffer nagyon komoly arccal beszél közgazdasági dolgokról, de nem közgazdász 💁♀️ Ha olyan okos és tehetséges, miért bukott óriásit mint politikus?? Maradjon csak a saját kaptafájánál!
Hajrá FIDESZ! 🇭🇺❤🇭🇺 *_Hajrá Orbán Viktor Miniszterelnök Úr! A Mindenható Jó Isten egyengesse utadat és övezzen fel erövel 2026 FIDESZ 4/5 gyözelmére! Minden munkádban jó szerencsés legyél! Mi veled vagyunk! Erdély, Székelyföld veled van! Zsoltár 1: Boldog ember az (Orbán), a ki nem jár gonoszok (Ursula, ManfredWeber) tanácsán ... és csúfolódók (Magyar Péter, Zelenszkij) székében nem ül; Hanem az Úr törvényében van gyönyörûsége ... olyan lesz (Orbán Viktor), mint a folyóvizek mellé ültetett fa, a mely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában (Orbán) jó szerencsés lészen. Ámen! Így legyen! Ézsaiás 45: íme azt mondja az Úr: Én megyek elötted, és az egyenetleneket megegyenesítem, az érczajtókat összetöröm, és leütöm a vas zárakat. Néked adom a sötétségnek kincseit és a rejtekhelyek gazdagságait, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr, a ki téged (Orbán Viktor) neveden hívtalak, Izráel Istene. 2 Krónika 20: Szerezzen az Isten ellenségeskedést és meghasonlást Magyar Péter és Tisza pártja között, hogy egymás ellen támadjanak, egymást árulják el és egymás bukását segítsék elő. Zsoltár 55: Rontsd meg Uram, és oszlasd meg az ő nyelvüket (Magyar Péternek); mert erőszakot és háborgást látok a városban. Példabeszédek 5: A maga álnokságai fogják meg az istentelent (Magyar Pétert), és a saját bűnének köteleivel kötöztetik meg_*
Mi a gondod? Csak a negatívum minden rossz semmi nem jó! Csak rátok balos politikusok nevében beszélj!!!! Mi melósok jól vagyunk, van munka, a családpolitika-védelem működik. A világban történő események hatással vannak minden országra hatnak ránk is! Senki nem tudja mi lesz jövőre.
@@szilviamatefi6372 Ne röhögtess! Én őt hallgattam állandóan 2008-2010 környékén a FIDESZ médiájában, hogy jövünk és minden jó lesz és... Mit csinált 2010 után Csath Magdolna, hogy előre lendüljön a magyar gazdaság? Emlékszel akár egy ügyre is, aminek az élére állt és amikről előadásokon beszél, ahhoz az az ügy hozzásegített minket?
@@karolynemeth5698 Hossó Andreára gondolsz inkább? Csath Magdolnát jelölte a Mi Hazánk köztársaság elnöknek és vállalta is volna. Mindegy is, jó magyar közgazdászt kérdeztél. Van!
A demokratikus jogállam azt jelenti, hogy a nép az érdeke védelmében hoz és érte gyakorol jogot és igazságot szolgáltat a választott képviselőin keresztül. Nem jogot szolgáltat az uralkodó osztályon keresztül, mert ő tudja. Mi döntünk és ha nekünk úgy tetszik hogy a pedo....... nem tetszik, akkor változtatunk rajta. Ez a nép joga. Ahogy a kizsákmányolás ellen is van jogunk új szabályokat hozni. Ezt érthetné, mert ugye semmit rólunk nélkülünk.
Egy olyan "demokratikus jogállamra", ahol az elkövetőnek több joga van az áldozatnál és a törvény a bűnözőt védi, nincs társadalmi igény. A jogos bűnhődésre, a bosszúra van. Akár tetszik ez az értelmiségnek, akár nem.
Egyetértek. Sajnos ez a politika 1000 éves (nagyjából) állandó megfelelési kényszer ahelyett hogy önmagunkat adnánk és élnénk. Tudjuk hogyan akarunk élni, csak azt fel is kellene vállalni, nem elfordítani a fejünket
@@mzs2284 meséljetek már ti ketten kérlek milyen gazdaság politikánk van amire lehet építeni az ország jövőjét , kérlek sorold már fel a szektorokat illetve esetleg export termékeinket is ..
Puzsér, Magyar Péter, és az összes Orbán-fóbiás haverom szerint Schiffer fideszes, a Tóni fizeti és így tovább... Mindezek alapján nagyon kíváncsi lennék, hogy miről beszélne ha adott esetben nem lenne Schiffer fideszes.
Azért Novák Katalint nem kellene ennyire mosdatni, mert regnálása alatt mást sem csinált, mint háromszor körberepülte a földet az adófizetők pénzén, mindenhol mondogatta az ostobaságait, és két kézzel szórta a magyar kormánykitüntetéseket. Még a Ruandai elnök kutyájának is volt magyar érdemrend tisztikeresztje kitüntetése.
Schiffer András nem közgazdász. nem ért hozzá. Meredek állításainak indokolására egyetlen egy tényadatot nem közöl. Kéretik erős fentartással kezelni az elmondottakat!
Jó érvelések! Remélhetően, Magyar Péter megítélésében téved! Péter víziója, a gazdaságról, hasonló. Nagy szüksége lenne a népnek arra, hogy a Magyar féle elképzelések zöme megvalósuljon.
Kevés olyan ember fordul meg errefelé,
aki ELFOGULTSÁG NÉLKÜL mondja el ÉRTELMES véleményét!
Hát Schiffer András ennek a kicsi halmaznak a példa értékű tagja .
Boldog Karácsonyt mindenkinek! 🎄🌟💜🌟🎄
Ez neked ertelmes vannak bajok😂
Ez a piros ruha nagyon jól áll Ritának.
Zseniális elemzés!!!
A magyar termelő gazdaság hiánya, valóban hosszútávú tragédia.
Elegáns Rita! 👍
Rita, mindig az. Őt , valahogy megszépítette ez a műsor.. Jól áll neki. 🙂
Szerencsések a (férfi)vendégek, akiket Ő faggat ;)
Köszönöm András 👍👌👍🎄🌟🎄
Nem szeretem Schiffer Andrást, de tökéletesen elemzi ezeket a dolgokat, de azért kíváncsi lennék, hogyha az ő gyerekét gyalázta, gyilkolta volna meg ez az állat, akkor is ilyen liberálisan megértő lenne--e?
Ez kemény beszélgetés volt, es Fidesz szavazóként is felvetett számomra kérdéseket. Bizom benne, hogy kormanyunk megoldja ezeket a felvetett kérdéseket, ill. korrigálja az esetleges hibákat! Kitartok a Fidesz- KDNP mellett, hiszem, hogy jóakarattal vezetik a Hazánkat!❤️🇭🇺🍊
Köszönöm az elemzést!
Rita ❤❤❤
nagyon elgondolkoztató,amit elmondott
-- Schiffer András-nak vannak neha ertheto, logikus gondolatai, de nem kepes megszabadulni a balos ideologiatol, ez megvan Fodor Gabor - tipusuaknal is. - Praga-Budapest.
Mert Ő nem liberális, nem kommunista, hanem egy baloldali gondolkodású ember
Mert baloldali, így nem várható el, hogy jobboldaliként gondolkodjon. Viszont nagyon korrekt véleménye van szerintem, aki nem o1g-ben tocsog, hanem értelmesen, érvekkel alátámasztva mondja el a kritikáját.
Évek óta szinte ugyan ez a véleményem, számos komentben meg is írtam, de hiába. Akinek mindezt meg kellene halgatnia,süket, mert a kőrülete lévők a saját érdekeiknek megfelelő szavakat sugják a fülébe. Sajnos az ébredés, a magyar nemzetnek fognak fájni a legjobban.
Ki vagy te?
Nem tom milyen ügyvéd ,de nagyon hiteles korrekt riport alany ,aki komoly,de uakor szorakoztató véleményező !!☝💪👏😉
Lehet hogy rossz a viszonyítási alapom, de Romániából nézve ahol 9%-os deficittel zárult az év és 3 év alatt 100%-al emelték a kisvállalkozások adóit (más több adó emelés mellett), elég rohadt jól néznek ki a magyar kilátások! 😂
Igen. Egyszerűen nem értem, hogy a magyar baloldalon néhányan miért hisznek még mindig BezzegRomániában. Jó, hogy leírtad a véleményed, mert sokaknak érdemes lenne elolvasnia.
@@garagevogon3798 A "magyar baloldalon" , ehhez hozzá kell tenni, hogy a Fidesznek sincs semmi köze a jobboldalhoz!
Ez az egesz Europara ervenyes, sajnos 2022 ora hanyatlik a Nyugat. Most Nemetorszag lebetegedett, igy az egesz EU lazas lett.
Nem tudom mit kellett volna tenni, jogy jobb legyen, de az biztos, hogy igy utolag könnyu biralni mindenkit, aki valamit is csinalt, hogy jobb legyen.
100%igaz
...bocs., de MP-t {"Raszputyin"-t} miért is mutogatják állandóan?!
Schiffer Úr, TUD JOBBAT???? 😏 SZÍVESEN MEGHALLGATJUK!!!!
❤😊
Kérdés, hogy hányan értik, hányan tudják értelmezni, mert jelen pillanatban egy szűk kisebbség gondolkodásmódját láthattuk! És ameddig így van, addig nem lesz változás, csak káosz!
Szerintem a fideszesek megértették és látják is a problémát sok tekintetben - ha magamból indulok ki-, de még mindig a kormány a legkompetensebb az ország vezetésére. Jó lenne, ha odafigyelnének az értelmes kritikára.
Csinivini!!!☝👏💪😉
Komoly politikusként már megbukott 😮😮😮😮😮
Mert a disznók felzabálták és maradtak a Karácsonyok, Csárdik, Tordai, stb... Nem értem, az ellenzékiek miért próbálkoznak a péteres messiásokkal, miközben ilyen kincs volt a kezükben 🤔? Ez csak nekünk fideszeseknek jó 🤷
Én nem látom ilyen sötéten a helyzetet. Most sokkal jobban élek mint 2022 ben. Nagyon sok ponton nem értek egyet Schiffer Úrral. Rengeteget fejlődött Magyarország Orbán kormányzása alatt.
Így van!
Tulajdonképen igaza van, mert a visszafele is egy irány.
Schiffer nagyon komoly arccal beszél közgazdasági dolgokról, de nem közgazdász 💁♀️ Ha olyan okos és tehetséges, miért bukott óriásit mint politikus?? Maradjon csak a saját kaptafájánál!
Pontosan ezt gondolom, de nemcsak ennek a riportnak “köszönhetően”! Felelősség nélkül könnyű kritizálni, Schiffer úr!
Hajrá FIDESZ! 🇭🇺❤🇭🇺 *_Hajrá Orbán Viktor Miniszterelnök Úr! A Mindenható Jó Isten egyengesse utadat és övezzen fel erövel 2026 FIDESZ 4/5 gyözelmére! Minden munkádban jó szerencsés legyél! Mi veled vagyunk! Erdély, Székelyföld veled van! Zsoltár 1: Boldog ember az (Orbán), a ki nem jár gonoszok (Ursula, ManfredWeber) tanácsán ... és csúfolódók (Magyar Péter, Zelenszkij) székében nem ül; Hanem az Úr törvényében van gyönyörûsége ... olyan lesz (Orbán Viktor), mint a folyóvizek mellé ültetett fa, a mely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában (Orbán) jó szerencsés lészen. Ámen! Így legyen! Ézsaiás 45: íme azt mondja az Úr: Én megyek elötted, és az egyenetleneket megegyenesítem, az érczajtókat összetöröm, és leütöm a vas zárakat. Néked adom a sötétségnek kincseit és a rejtekhelyek gazdagságait, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr, a ki téged (Orbán Viktor) neveden hívtalak, Izráel Istene. 2 Krónika 20: Szerezzen az Isten ellenségeskedést és meghasonlást Magyar Péter és Tisza pártja között, hogy egymás ellen támadjanak, egymást árulják el és egymás bukását segítsék elő. Zsoltár 55: Rontsd meg Uram, és oszlasd meg az ő nyelvüket (Magyar Péternek); mert erőszakot és háborgást látok a városban. Példabeszédek 5: A maga álnokságai fogják meg az istentelent (Magyar Pétert), és a saját bűnének köteleivel kötöztetik meg_*
Világos és érthető beszéd.
Mi a gondod? Csak a negatívum minden rossz semmi nem jó! Csak rátok balos politikusok nevében beszélj!!!! Mi melósok jól vagyunk, van munka, a családpolitika-védelem működik. A világban történő események hatással vannak minden országra hatnak ránk is! Senki nem tudja mi lesz jövőre.
Ellenségem ellensége a barátom. :DDDD
Koszonjuk Schiffer Ur
Vannak jó közgazdászok Magyarországon?
Csath Magdolna
@szilviamatefi6372 Ő Angliában tanít.
@@szilviamatefi6372 Ne röhögtess! Én őt hallgattam állandóan 2008-2010 környékén a FIDESZ médiájában, hogy jövünk és minden jó lesz és... Mit csinált 2010 után Csath Magdolna, hogy előre lendüljön a magyar gazdaság? Emlékszel akár egy ügyre is, aminek az élére állt és amikről előadásokon beszél, ahhoz az az ügy hozzásegített minket?
@@karolynemeth5698 Hossó Andreára gondolsz inkább? Csath Magdolnát jelölte a Mi Hazánk köztársaság elnöknek és vállalta is volna. Mindegy is, jó magyar közgazdászt kérdeztél. Van!
A demokratikus jogállam azt jelenti, hogy a nép az érdeke védelmében hoz és érte gyakorol jogot és igazságot szolgáltat a választott képviselőin keresztül. Nem jogot szolgáltat az uralkodó osztályon keresztül, mert ő tudja. Mi döntünk és ha nekünk úgy tetszik hogy a pedo....... nem tetszik, akkor változtatunk rajta. Ez a nép joga. Ahogy a kizsákmányolás ellen is van jogunk új szabályokat hozni. Ezt érthetné, mert ugye semmit rólunk nélkülünk.
Tartalmas, értelmes gondolatsorok!
Egy olyan "demokratikus jogállamra", ahol az elkövetőnek több joga van az áldozatnál és a törvény a bűnözőt védi, nincs társadalmi igény. A jogos bűnhődésre, a bosszúra van. Akár tetszik ez az értelmiségnek, akár nem.
Egyetértek. Sajnos ez a politika 1000 éves (nagyjából) állandó megfelelési kényszer ahelyett hogy önmagunkat adnánk és élnénk. Tudjuk hogyan akarunk élni, csak azt fel is kellene vállalni, nem elfordítani a fejünket
Bandi ne hülyéskedj, Európában most minden ország sikertelen, háború van és süllyed a gazdaság. Ehhez képest még jól is állunk.
@@miklos100mester És ne felejtsük a covidot se...
Jaja minden inflációba vezetők vagyunk , majd te mint okos megmagyarázod , hogy még jól is állunk :D
@@mzs2284 meséljetek már ti ketten kérlek milyen gazdaság politikánk van amire lehet építeni az ország jövőjét , kérlek sorold már fel a szektorokat illetve esetleg export termékeinket is ..
@@rhaki1981 na persze, leirom s te majd ledoktorálsz (újból) az anyagból 😛
@@rhaki1981Ez nem igaz!
Üzenem az ügyvédúrnak a palesztinok melletti tüntetés be van tiltva. Tehát akkor már önkényuralomban élünk?
A Selyemmajomnak rendeltem banánt. 😅😅
Megeted ? finom volt ?
Te èrdemled meg, ha már ennyire szenvedtèl. Avagy mazohista vagy? Nem kell nèzni, ha nem tetszik!
@@TheBani57 Neked is.
Dugja a seggébe. Írd rá neki.
Puzsér, Magyar Péter, és az összes Orbán-fóbiás haverom szerint Schiffer fideszes, a Tóni fizeti és így tovább...
Mindezek alapján nagyon kíváncsi lennék, hogy miről beszélne ha adott esetben nem lenne Schiffer fideszes.
17.11=>😁
Azért Novák Katalint nem kellene ennyire mosdatni, mert regnálása alatt mást sem csinált, mint háromszor körberepülte a földet az adófizetők pénzén, mindenhol mondogatta az ostobaságait, és két kézzel szórta a magyar kormánykitüntetéseket.
Még a Ruandai elnök kutyájának is volt magyar érdemrend tisztikeresztje kitüntetése.
Schiffer András nem közgazdász. nem ért hozzá. Meredek állításainak indokolására egyetlen egy tényadatot nem közöl. Kéretik erős fentartással kezelni az elmondottakat!
Felelősség nélkül könnyebb kritizálni! Miért hagyta el a pártját?…
Schiffer ,,úr" ha rendelkezne a szükséges képességekkel ,most Ön kormányozna,maradjon űgyvéd.Űgyet védeni és kormányozni nem ugyanaz.
Apad a tisza!
????
ez a kaméleon ember mindenhez is ért!!!!
Nyugi a ti németi bankjegyeteket kb egy év múlva shortolják meg a mienkhez hasonlóan ,csak vonuljatok a vájúkhoz ...pardon úr -nákhoz 😂
Jó érvelések! Remélhetően, Magyar Péter megítélésében téved! Péter víziója, a gazdaságról, hasonló. Nagy szüksége lenne a népnek arra, hogy a Magyar féle elképzelések zöme megvalósuljon.
Globális tőke hűbéreseként ,amiket mond az mézesmadzag az emberek megtévesztésére!
😁 akkor spanoljanak Orbánnal !🤔😉
...Péter viziója???😡😠😈...mit sziv a köcsög....tudod?
Péternek nincsenek viziói
magyar(?)pétered, egy fityeszebrudalt de...-magóg..
egy görbelélek-törpe😂