Örülök hogy ezt ideírtad, mert a videóban mintha kicsit degradálóan beszéltél volna a sima 11-ről, holott amiért igazán lelkesedtél, a nagyobb akku, az új processzor, a széles lencse, a night mode, az mind benne van a 11-ben is. Szóval azzal vitatkoznék, hogy 1000 $ 'az' Iphone.
Amikor egy 121 ezer feliratkozóval rendelkező 50 éves vlogger fószer, aki egy macskával él, könyörög még több követőért instára, nos, akkor gondolkozok el azon, hogy tényleg megérett a világ a pusztulásra.
Mostanra oda jutott az Apple, hogy kullog a többi gyártó után, próbálja tartani velük a lépést. Qi töltés, 3 kamera/ultrawide, night mode, dark mode. Rég lefutott dolgok más gyártóknál.
A konkurencia meg mindig nem erte utol pl videoban az iphone-t. Okoszisztema? Rendszeres szoftverfrissitesek? Az kit erdekel persze. :) Mit szamit ha mindent elkuld rolunk a telefonunk igaz? Fotoval atverheto face id-k, szarul mukodo ujjlenyomatolvasok, stb. Procisebesseg? Hat ize... az nem szamit. Hagyjuk mar de tenyleg, annyira viccesek ezek a kullog hozzaszolasok. 😆
Valahol sajnálom az Apple függők táborát. Önmaguknak bizonygatják, hogy miért jó megvenni dupla áron azt, ami már évek óta alap a többi gyártónál. Kognitív disszonancia redukció.
Apple olyan, mint a kábítószer. Drága, függőséget okoz, egy ideig jó, de amúgy nem ér annyit, hogy elvakítson, mert mások tudnak jobb szert is keverni. Mindig lesz újabb...
@@Sineseol Sokan vesznek Apple terméket teljesen hétköznapi használatra státusz szimbólumként,farok méregetésre de fingjuk sincs a főbb funkcióikról,hogy valójában mire is képes egy Apple termék.Egy fészbúk meg instagram Iphonnal és azt hiszi ő a király.
Még nem láttam ezt a videót de más azért olyan olcsó mert az apple től lopja el . Így volt ez Steve Jobs idejében . amiket most a nép a kezében tart azokat nagyrészt ők indították el
@@otto8509 tehát akkor azt akarod mondani, hogy a nagyobb cègek Samsung, Xiaomi, stb. mindent lopnak az appletól? Nagyon nagy parasztvakításban èlsz. Ezek az almás genyók: drágák mint a szar, ès kb ugyan annyit tudnak mint egy másik telefon, csak a kedves apple kb 60-70%-os haszonnal adja el a kèszülèkeit. Egy Xiaomi vagy egy Samsung sokkal többet èr, de vegyètek a szart egy vagyonèrt
Mondasz jo dolgokat (ezert is kovetlek es nezem a videoidat) csak kar hogy szornyen elfogult vagy. Teljesen mindegy hogy mirol beszelsz , az az erzese az embernek hogy csak az a legjobb,a legtutibb,a legszebb,a leghasznalhatobb ami neked van vagy ami szerinted igy van. Szo sem rola hogy ne lenne jo telefon csak ugye szamba kell venni az arat. Es ha mar vloggal foglalkozol akkor illene elmondani hogy "ja, a konkurencia ezt mar tudja evek ota", vagy "olyan mint a konkurencia csak az joval olcsobb". Mindenkinek szive joga olyan termekeket vasarolni ami neki tetszik (es van ra penze) , de ez a telefon legjobb esetben is csak behozta a lemaradasat, igy azt allitani hogy a legjobb, plane ennyi penzert az mar eros tulzas.
@@feketedavid2593 ember, te olyan álomvilágban élsz. Az a kamerasziget meg olyan undorító, hogy ha nem "ajfon" lenne hanem más gyártó terméke akkor itt vonyítanátok, hogy hülye aki megveszi. A világ minden táján van olyan aki nem tud mit kezdeni a pénzével de nem kellene senkire ráerőltetni olyat ami nem éri meg az árát !! 400 ezer forint ezért ? .....64gb memória nulla bővítés. 200-at adok érte és örüljön az apple, hogy megveszi valaki.
@@user-it6nq7we1r "Oroljon az Apple hogy valaki megveszi" idén is az Apple-e lesz a legtöbbet eladót készülék. Főleg hogy az idei olcsóbb lett mint a tavalyi (legalábbis külföldön)
@@tfainufora4847 mikor adta el a legtöbbet ? Ha már idén is 😂😂😂 mobilszervizpont.hu/a-huawei-adta-el-a-legtobb-telefont-az-apple-es-a-samsung-telefon-eladasi-mutatoi-romlanak/ Nem ártana tájékozódni mielőtt vered magad. 😂😂
@@tfainufora4847 ez sem igaz az alábbi felmérés szerint elvileg .... m.mydrivers.com/newsview/625168.html?ref=https%3A//pcworld.hu/pcwlite/az-apple-iphone-x-volt-tavaly-a-vilag-kedvence-262725.html
Teljességgel hiteltelen pr. szart toltál a követőid elé, szerintem nem ezt érdemlik. Főleg akik patronálnak Téged, és sokan lehetnek mert utaltál rá. Pláne ha terméktesztnek hívod akkor egy csipetnyi objektivitás beleférne, tudod, csak a látszat kedvéért. Ez így ultra gáz.
@Marton Szucs Még ő mondta nem is régi videóban ember nem hiszem hogy minden évben támogatják.
5 років тому+14
@@john0000011111 Nem vett semmilyen 20 milliós autót. Honnan terjedt el ez a hülyeség, hogy a Model 3-at ő megvette? Sosem mondott ilyet, ellenben korábbi videókban többször említette, hogy a Tesla Universal adta neki kölcsönbe az autót. Nem vette meg és nem is fogja megvenni, ezt is elmondta. Nyilván nem azt mondom, hogy Handrás full csóró és igazából hitelből vesz kenyeret a Tesco-ban. De ebből látszik, ki az, aki nem csak követi őt, meg nézi a videóit, hanem arra is figyel, amiről beszél. Nekem sincs pénzem Teslára, meg iPhone 11 Pro-ra sem (beérem egy P30-cal :D ), de nem sipákolni kell, hanem lehet utána csinálni. Ez nem úgy megy, hogy ültetsz a kertben egy pénzfát, aztán leszüreteled a zsetont. Dolgozni kell (itt nem kizárólag és kifejezetten a youtube-ra gondolok!), okosan beosztani a pénzt és haladni előre. Nekem vagy neked miben változtatna az életeden, ha Handrás nem Model 3-mal, hanem egy 10 éves Suzukival járna? Semmiben. Na, hát akkor miről is beszélünk?
Zoltán Ruschel Bocsi de az sem elő irás, hogy egy vollgger a saját néző kőzőnségét vereje át pár ezer forintért.
5 років тому+5
@@techrant6853 Miben és hol veri/verte át a nézőközönséget? Engem még nem tudott átverni, az baj? Nem vettem Teslát, se iPhone-t, sőt elektromos autóm sincs (és egyelőre még nem is lesz), mégsem vagyok ettől hatodrendű, nincs szégyenérzetem, azért nézem, mert érdekel a téma és nem is feltétlen értek vele mindenben egyet. Vagy ha nem tetszik neked vagy másnak amit ő csinál (akár a téma, a stílus, a márkák, a bármi), akkor az átverés? Meg ha átverne bárkit is, az szerinted jó imidzs, jó reklám azoknak a cégeknek, márkáknak, termékeknek, embereknek amiket és akiket ő képvisel vagy támogatják őt?
azt vartam h vegre vki bekommentelje ezt. az elsonel rohogtem, amikor mar 40edszer mondta el, nem akartam elhinni hogy ez megtortenik. valoszinuleg a csajok a legocskabb poenoknal is rohognek. mert teslaban ulnek Andrassal, mindenen vigyorognak, es hozzaszokott,hogy minden vicces, amit mond :D egy kocsog tukor. voltam. most. leginkabb.
Nem mondta wgy szoval sem, hogy ez egy abszolut targyilagos teszt lesz 😉 A tobbi tesztben/velemenyben sem mindig 100%. De, ha azt akarnek latni/hallani/olvasni, akkor vennek egy tesztmagazint.
Leírom mégegyszer , Andrásnak nincsen összehasonlítási alapja mert mindene Apple , ez nem egy telefonra specializálódott csatorna , nyilván nem fogja tudni összehasonlítani más készülékekkel és nyilván nem fogja tudni úgy kritizálni mint akinek több fajta telefon jár a kezében. Az előző készülékhez hasonlítja mert azt használta huzamosabb ideig . Aki szinten az Apple okoszisztemaban van , annak úgysem ér semmit ha valaki megmutatja neki , hogy a p950pro mennyivel jobb ehez képest , mert az arra kiváncsi amit fejlődött az előző generációhoz képest. Aki szeretné más telefonokkal összehasonlítani , annak van ezer és ezer csatorna. Mint mondtam , ha akarná sem tudná , mert nincs tapasztalata más márkákkal .
Péter Niczinger már ne haragudj, de hülyeséget beszélsz. Handrás igenis éveken keresztül csak ezekkel a tech cuccokkal foglalkozott, mielőtt átnyergelt az e-autózásra. Akkor is mindig a mennybe menesztette a legújabb iPhone-t, és szétfikázta az összes androidot, ami a kezébe került. Mindig is részrehajló volt és hiteltelen volt számomra az ő véleménye ebben a témában.
Te most komolyan azt mondod hogy ez felveszi a versenyt egy 400 ezres Sony MILC-cel? Te normális vagy? Ha komolyan így gondolod add el a Sonyt-t minek ha ugyanazt tudja az iPhone és még cserébe kompaktabb is.
Valahogy el kell adni ezt a szemetet. Akkor sirtam a röhögéstől amikor be jelentették, hogy az istile ban ingyen hitellel lehet megvenni. Egy luxus márkánál ez szégyen. Olyan mint ha a gucci boltban akanál apróval fizetni.
@@narozsnikz csak annyira minthogy egy feszítővas sokkal jobb mint egy Tesla akármi mert az befér a csomagtartóba és még a beszorult ajtót is nyitja. Érdekes lenne megnézni egy rendes teszttáblával hogy mennyit lát ez belőle és egy MILC, de még ott van hogy a MILC technikailag többet tud (manuális módok, zaj stb.). Instára és youtubra feltöltve persze minden lebutolhat.
@@TivadarFogarasi Pont ez a lényeg. Azzal gondolom te is tisztában vagy, hogy hányan vesznek úgy MILC-et vagy DSLR-t hogy soha semmit nem használnak ki a tudásából. Benyomják hogy automatic aztán hajrá.
Nem azért nem veszek telefont félmillióért, mert csóró vagyok, hanem mert én minden telefont elhagyok/összetörök/leejtem/ellopatom. Szóval most vettem valami müanyag Nokiát, ami 5500 forint volt házhoszállítással, ajándék Sim-el. :D. Na jó, csóró is vagyok. :D
@@narozsnikz nem arról van szó,hogy melyik a fos és melyik nem. Hanem az van, hogy ezek csak az Apple-nek újítás, a mobilpiacon rég jelen lévő dolgok. És ezért a kacatért pofátlanság ennyi pénzt elkérni.
@@Gabatech Nem értem, már az ezeréves iphone is tudott videót felvenni. Itt semmi újdonság nincs. Mint ahogy a videókamerákat sem úgy hasonlítják össze, hogy jajj ezt a konkurencia ezer éve tudja mert az is vesz fel videót. Bizony itt pont az a lényeg, hogy milyet vesz fel. Ezért szar továbbra is a kínai akció kamera a goprohoz képest pl, mert csak pont a lényeget nem tudja olyan jól.
Sziasztok. Nekem Galaxy S10+-om van, de azt kell hogy mondjam kamera térén nem túl acélos. Az északi módja konkréten semmit nem ér. Az oké hogy előbb benne volt de nem mindegy hogy milyen minöségben. A lényeg hogy az apple ha valamit belerak a telójába akkor az megfelelő minőségben teszi kompromisszumok nélkül. Ez a lényegi különbség az apple és a konkurenciája között. És lehet mondani hogy nem így van de a tények makacs dolgok.🙂 De attól még nem fogom nem szeretni az s10+-omat. Nagyon sok jó dolog van benne és tökéletesen müködő készülék.
@@ottohajdu9751 Nem tudom a Samsungnak milyen az éjszakai módja, de az 100%, hogy a majdnem 2éves Huawei P20 Pro-m a videóban szereplő éjszakai felvételeknél összehasonlíthatatlanul jobbat készít! Nem állítom, hogy nem lehet jobb az iPhone kamerája, de ezek az éjszakai képek nagyon gyengén néznek ki. Lehet hogy csak el lettek rontva, de nem ártana összehasonlítani másik készülékkel.
A Sony A6400/A6500 azért képminőségben és a használat célját nézve is teljesen más kategória. Persze, nagyobb helyet foglal és a többi említett (netes) dolog is ott van még ami "hiányzik". De oda,- a netre - elég egy olcsóbb/régebbi telefon is ha csak ez a cél. De azért szép dolog, hogy a iphone 11-nek sikerült utolérnie a konkurenciát és pár hónapig, biztosan előttük is lesz kicsit a kamera és a proci teljesítmény terén is. De ez az előny azért nem hatalmas! Az ökoszisztéma kedvelőit/rabjait nem hagyta cserben az Apple ez biztos. De ez már az a kategória, ami lehet, hogy jó ha van, de annyira nem hiányzott, nem hatalmas "innováció" mint ahogy régebben az Applenél volt egy-egy új készülék bevezetésénél. Ma már csak inkább követ és felzárkózik az Apple, nem annyira "vezet" mint régen.
Ez így van a Sony A6400 azért nagyon más kevesebb fénynél ...azaz beltérben szinte mindenütt... ja meg télen :-) Persze ez a sok képet egymásra exponálok technika tényleg szépen dolgozik de ez nem megy videóval és nem megy ha mozog a téma és ez is computeres varázslás nem mindig tökéletes minta a fake kismélységélesség stb... Ami meg a valódi kamerákat illeti nem az egy millás A7-el kell összevetni hanem mondjuk egy Panasonic M4/3 GX 85-el aminek a váz ára 130e Ft és az optikák sem vészesen drágák és úgy stabilizál mint egyik telefon sem optikailag. Az hogy amatőr szinten de mégis lehet 4K vidót vágni és fényezni az viszont tényleg komoly azért le a kalappal.. persze nem Premier vagy FinalCut de minimál szinten akár elég is lehet. Hiába jobb mint az eddigi telefonok profi munkára ugyanúgy nem alkalmas mint egyik telefon sem és nem is lesz az (márcsak a kijelző miatt sem)
a konkurenciád milyen hatalmas “innovációkkal” rukkolt elő idén? az a “kicsi” proci előny meg ki fog tartani jövőre is mikor megjelenik valami samsung vagy akármi :)
@@hzs86 Persze hogy ki fog tartani ez a legjobb telefon és jövőre is az lesz csak 3-4X annyiba kerül mint a versenytársai ez a pici bibi más semmi... Aki megfizeti tegye semmi bajom vele... csak az árát ne felejtsük ki a beszélgetésből mert elég fontos tényező pláne egy ilyen másodosztályú országban mint a mienk
@@hzs86 Iden ezekben vN lemaradva az Apple: Szinte teljes előlapos kijelző, vezetekmentes toltes megosztás, 90/120 Hz OLED kijelző. USB-C, SD kártya slot. A konkurencia az elso 3-at hozta idén. iOS-be meg nem megyek bele, mert nekem az egyszeru puritansaga addig tetszett, ameddig az Android erezhetoen lassabb volt (2015). De az h a kamerabeallitasok nem a kamera appban vannak, vagy az h nem lehet bezarni egyszerre az alkalmazasokat nekem meg mindig gaz.
Tetszett ahogy kijelented a videó elején, hogy nem vesszük észre a sok bevágott telefonos videót. Szeretném jelezni akkor, hogy IGEN észrevehető, csak mivel általában magas szinten van a production quality a videóidban ezért én nem szoktam nyavalyogni miatta. Megértem, hogy apple fan vagy... én nem.... és nem is én foglak meggyőzni más telefonokról, de jópofa ahogy tetszik neked a már vagy egy éve piacon lévő android featurehalmaz :D
@@Handras-igen meglett hamarabb,de ezzel visszaérvelni felesleges!A 16:9 akkor is évek óta van droidnál!Belerakták a 16:9-et,széleslátószöget,na és 4k 60fps előlapi videót...hurrá,max youtuberek kihasználják,de akkor sem forradalmi újítások 4-500 ezerért!
Igen hamarabb meg lett mint a legújabb android verzió de gondoljunk abba bele ha be jön az új droid megint le fog ülni az ios a béka segge alá mint ahogy ez eddig is volt
16:9-et az 5 éves Androidos telefonom is tudta. Én nem mondom, hogy szar az iPhone, de ilyen áron sokkal többet tudó Androidos telót lehet venni. Amiket a gyártó forradalmiként, vagy újdonságként mutat be, az más gyártóknál már évek óta elérhető. A kameráról meg annyit, hogy a 100e ft-os Samsungom tudja ugyan ezeket, a 4K 60 fps kivételével (azt csak 30-al tud, 60 FPS-t "csak" full HD-ban.). Évek óta nincs igazi fejlődés, miközben az Android rengeteget fejlődött, és folyamatosan fejlődik is. Rég lehagyta az iOs-t, csak ezt az ember addig nem veszi észre, amíg nem lép ki az almás világból.
@@Handras Mi lett hamarabb meg? Ez a funkció? Már 5 év tudja az Android. Jaaa hogy az iOS frissítésg hasonlítod össze az Androidéval...mi köze van ennek a 16:9-hez? Elég gyenge repost.
Az Apple sereghajto evek ota. Steve halala ota semmi innovativat nem tettek le az asztalra, amit elottuk mas gyarto ne tett volna le. Ez senkinek sem jo, mert ha nincs a Huawei, akkor Samsung S8-nal jarnank a technologiaval... Az a bajotok nektek Apple fanoknak, hogy nem latjatok a fatol az erdot... Valamikor reges regen volt egy Samsung Galaxy S4 minitek es mivel 2 ev utan fagyott a nagyobb appoknal, mert akkorat nott az Android fejlesztes, hogy meghaladta a teljesitmenyet fikazzatok az Android-okat, mert azok milyen szarok es soha tobbe. Jol van ez igy nektek, mert evrol evre jot nevetek rajtatok, hogy mit kaptok a penzetekert. Es mivel csak Apple, igy fogalmatok sincsen mas gyartonak milyen termekei vannak, viszont amikor egy evre ra az Apple is elorukkol vele (pl. wireless toltes) tatjatok a szatokat... Arrol nem is beszelve, hogy 3 evente kaptok valami ujat, ami ranezesre is mas, mint az elozo evi modellek. Nezzetek csak a notch-ot es az asztalon ferden allo fektetett almatokat, nekunk mar kepernyobe epitett ujlenyomat olvasonk van, jovore meg a kamera is a kepernyo alatt lesz :)). Magyarosi Csaba keszitett egy jo kis videot par eve, amikor kiborult az egesz Apple-re, azt nezd meg elobb, mielott kommentelnel nekem... Ez a video nagyon fenyezosre es elfogultra sikerult Andras, eleg lett volna annyi is, hogy sziasztok en H. A. vagyok, kezemben az uj iPhone, ami iszonyat ronda lett, de a kameraja szazszor jobb mint a 10-e! Koszonom szepen a patreonosoknak.... Sajnalom, hogy megelegedtek azzal amit eletek tesznek...
No ez szimplán ugyanolyan elvakult vélemény mint ami ellen kikelsz. Nekem az otthoni telefonom iphone a céges android (samsung). Mindkettő tök más, én sokkal szívesebben használom az iphonet, mert az iOS számomra egy sokkal jobban, kényelmesebben használható rendszer. És ne haragudj de fordítva is meg lehet kérdezni, hogy aki szerint nem jó az iphone az vajon milyen iphonet és hogy használt, mert az iphone fikázó hozzászólásokban is akkora baromságokat lehet olvasni, hogy látszik, hogy aki írta az bizony 5 percnél tovább nem fogta a kezébe máskülönben nem írna baromságokat. A rendszer döntés kérdése, hogy kinek melyik szimpatikusabb, videóban egyelőre telefonok közül az iphone verhetetlen ez meg tény. Minden más csak döntés kérdése, ezért van ennyiféle gyártó, hogy lehessen választani. És akkor most kezdhetitek házon belül (ahogy már láttam), hogy az a hülye aki Samsungot vesz és nem Huaweit, jah nem igazából az is mind hülye mert Xiamoit kell venni, stb.
@AK Ez pontosan igaz fordítva is. A legtöbb iPhone fikázónak sosem volt ilyen telefonja, vagy max egy 4/4S-e és 8-9 év távlatából véleményezi a mostani telefonokat...
Tegnap néztem a Huawei rendezvényét, amin a Mate 30 telefonokat is bemutatták. A fotós képességei szerintem messze a legfejlettebbek. A prezentáción sokszor utaltak a konkurencia (Apple, Samsung) csúcs készülékeire. A képérzékelőszenzor mérete kb. 2x nagyobb mint pl. apple 11 pro szenzora, ami szoros összefüggésben van az elérhető képminőséggel. Ezért nem vagyok biztos abban hogy jelenleg a 11 pro a legjobb fotós videós telefon.
Viszont sajnos a huawei videós képességei elmaradnak. Az Iphone most csak felzárkózott fotózás téren, de videós téren nem nagyon tudják verni. Nekem is Huawei-m van.
Nekem a 20 mate volt az iphone előtt, a fotós képessége megdöbbentően jó volt, videóra fene tudja. Egyébként a szoftver ami rengeteget számít ezeknél, mindig sok a szoftveres korrekció ne áltassuk magunk #nofilter hja. Szóval a kínaiak vagy ott tartanak vagy nem, mindenesetre nem könnyű abban is utolérni a nyugatot.
Jelenleg közel 142 000 megtekintés. 142, egy ilyen unalmas elitista tag, lapos okoskodására, majdnem húsz percen keresztül. Hihetetlen, hogy milyen figurák véleményére kíváncsiak, és adnak emberek ezrei. Csak így tovább.
Szia!!! Iphonról váltottam s10-re. Bizony bizony nagyot hibáztam , hogy nem előbb váltottam!!!! Hidd el .....nem érte utól az s10- et az iphone!!! Szép napot
@@Handras Mi is annyiszor mondjuk el a véleményünk amennyiszer akarjuk, mivel mi támogatunk (nézettséggel és pénzzel) és a csatornád ezért tart ott ahol tart.
a cpu-gpu páros és a kamera előtt továbbra is leborulok, de. DE! a felső nocsmányság továbbra is üt, ám legalább mostmár a hátoldal is ronda :D szerk: hogy a 16:9-re eddig kellett várni, az TIPIKUS almás gennység (volt). istenem, mennyi ideologizálgatást kellett csak emiatt almásoktól hallgatnom.... aranymetszés!!!!
@@bogyomentol6331 nyugodt vagyok, mivel nem nekem kell ilyen nocsmanysagba bamulnom nap mint nap :))) de te picit mintha frusztralt lennel... csak nem azt vartad, hogy a dizajn kiralyai esetleg szebbet es nem rondabbat hoznak 2019 vegere, 3-400-500 ezerert?! :))) sajnalom, ennyiert ez jár :)))
nem, nem vártam hogy más lesz a dizájn. gondolom láttad, hogy írtam """az apple 3 éves ciklusonként változtatja mostmár a kinézetet"" szövegértés plzzzzzzz :)
Ha a cél az Apple Pie szint elérése volt, akkor ez a videó jó. Ha viszont egy érdekes és/vagy korrekt és/vagy szórakoztató termékbemutató videó volt a cél, akkor ez most nem sikerült.
Annyira imádom, hogy minden ember itt a comment szekcióban elkezdi osztani az észt. Akkor kérdezem én, miért nézed meg a videót? Miért érdekel akkor a telefon? egyszerűen nevetségesek a mai emberek...
Ne haragudj, de pont ugyanazt csinálod, mint akiket nem értesz. Ha igazán zavarna az, amit írtál, akkor egyáltalán nem kommentelnél, csak továbbmennél. Akkor lenne hiteles a kommented. Így csak ugyanolyan vagy, mint akiken felhúzod magad :)
Azért nézem meg a videókat mert régen jó, tartalmas videókat csinált. Most már nagyon elszaladt a ló, majmoljuk a drága, elérhetetlen, szponzorált dolgokat. Mindegy csak "sexy" legyen. Meg fizesse valaki.
A "Viszlát Apple" video után ez az "Őszinte vélemény" dolog nem tűnik valósnak. Inkább szponzoráltnak. Az artikuláció és mimika mesterkéltség érzetet kommunikált felém. Gondolom az iStyle-nak "megérte", meg persze neked is... 😀😀😀
@@Handras Az öszinte véleményedre lennén kiváncsiak, meg tehetnéd, hogy öszintén elmonodo azt, hogy valólyában milyen az apple. Ezért is szomorú nekem ez a videó. A leg nagyobb gond az, hogy nem tudsz szinészkedni és a nézöid egyböl észre veszik azt, hogy ez nem a te öszinte véleményed. Viszont engem az sem zavarna ha téged szponzorálna az istile én örülnék neki, hogy a videoidból a rengeteg befektettet munkád meg térül. Viszont így érzem azt, hogy neked a nézöid semmit sem érnek.
@@techrant6853 De. Ez a véleményem. Senki nem fizetett a videóért, mondhattam volna, hogy fos, de nem az. Jelenleg a világ legjobb kamerája van ebben a telfonban fotóra és videóra. End of story.
Ugyanez jutott eszembe nekem is. Minden iPhone jobban bírja az elődjénél 4-5 órával és mégis az összes létező iPhonet naponta kell tölteni, egy Samsungot másfél naponta, egy Huaweit meg 2 naponta...
@@anyad_pocse Ahhoz képest nekem is Samsungom van és mindennap tölteni kell nem beszélve arról hogy szinte még egy éves se de beégett a kijelzője :) és még max fény erőn se volt soha.
Ez nem Őszinte vélemény volt hanem elfogult. Próbálják a kamerás képességeit kiemelni a készüléknek,de ez valymi kevés. Ennek a gyártónak mindig van kereken egy teljes éve piacra dobni az új telefonokat szemben a többi nagy gyártóval. Viszont az utóbbi 3-4 évben csak lemaradásukat próbálják behozni. A jelenlegi Samsung note 10+ dizájnban,kezelhetőségben és kamerában is erősebb! Esetleg a processzor terén kicsit gyengéb, de ez nem érzékelhető különbség.
Jaja. Megpróbálj ebbe a nagy újítású valamibe beletenni a 1TB microSD-d vagy a kedvenc 3.5 jack fülesedet, ja... hogy egyiket se lehet... oké. Meg nincs teljes kijelzős kép mert benne van az a levágás... Tipikus i-sznoboknak való túlárazott átlag/tömegfon ráadásul még undorító is a dizájn. Hogy Bjuford Tannant idézzem: "Had szórakozzon a sok fafej" :D
Érdekes, Csaba videójában teljesen más lett a konklúzió, és én azzal értek inkább egyet. Ez inkább egy tini fanboy első felindulásból készített tesztje volt, bocs. A kamerától nem kellene ennyire hanyatt esni, külföldi tesztek alapján sem mondható ki egyértelműen hogy ez a legjobb kamera jelenleg. A PRO megnevezés meg egyenesen vicc: csúnya 2 éves notch, reverse wireless charging hiánya, inscreen fingerprint scanner hiánya, USB Type-C hiánya, 90/120hz kijelző hiánya, 64 (!!!) GB tárhely az alap modellben és még sorolhatnám...
9:25 Az aztán kemény különbség. 100 ezres Canon sikítva megcsinál ennél 17-szer jobb képet. Akkor miért ne vennék egy olcsóbb, de mégis baszógép telefont és egy jó fényképezőgépet, ha mindenképpen fotózni akarok? És még így is marad egy szerény 100-as a zsebemben.
Az iPhone pár éve már kiérdemelte a "hülyék adója" titulust, amire idén rásrófolt a vállalat. Nem baj, Most már nem csak drága de ellenben baromi ronda is lett. Az meg hogy a huawei tavalyi szintjét sikerült kamera tekintetében egy évvel később nekik is hozni, attól meg pláne nem esnék hasra.
@@tfainufora4847 jobb lett, mint a 10, de az, hogy a legjobb nem igaz, hiszen ha csak az optikai zoomot nézed, akkor már ott veri 5-2-re a huawei. Emellé meg még a digitális is elhúzna. Mindezt féláron.
Érdekes azt hallani 2019-ben, hogy egy telefonnak az a legnagyobb erénye, hogy benne van a világ legjobb kamerája és mindezért a konkurens cégekhez képest másfélszer annyiba kerül... Amúgy semmi innováció, maximum behozták, amit a versenytársak évek óta tudnak... semmi must-have érzés. A Mate30 Pro-t még csak képeken láttam, de már beleborsóztam. Az meg hogy jól összerakott, biztonságos, ez is olyan dolog, hogy lehet / tudok ellenpéldákat sorát felsorakoztatni: Egy barátom anno Galaxy-ről váltott Iphone-ra. Az 5-ös folyamatosan kikapcsolt neki véletlenszerűen, a 6-osnak egy sima polcos leejtéstől betört a kijelzője egy hét után, a 8-asának egy nap után beégett a kijelzője és a szolgáltatónál néztek, hogy ilyet még sose láttak (na persze), azóta vissza is ment Samsungra és köszöni szépen... Egyre több ismerősöm hagyja ott az Apple-t, az érv mindig ugyanaz: Ennyi pénzért vagy ár/érték arányban máshol sokkal többet, fejlettebbet kapnak (Xiaomi, Huawei)... de persze mindenki maga tudja, kíváncsi vagyok az Apple ezen a szinten meddig bírja ilyen árai mellett a versenyt.
Miért hagyjuk a dolby atmost? samsung pont úgy oldotta meg, hogy alapból nem használja, de ha bedugsz egy minőségi fülest, akkor tudod bekapcsolni az atmost, és ég és föld a különbség zenénél.
@@matedudas8425 Igen, mert a Samsungnak meg a Huaweinek sose lesznek olyen elvakult, fanatikus.... -nem akarok sértegetni senkit- rajongói mint az Almának! Nulla újítást behoz egy telefon, és gyakorlatilag ezt is eltudja adni! Zseniális amit anno felépített ez a cég a hírneve köré, mert mostanság már csak a nagyon elvakult emberek verik..., bocsánat mondanak jókat az Iphoneról!
Nekem fura, hogy előbb hasonlítod össze egy kenyérpirítóval, mint a konkurenciával. Mintha nem is létezne. Ki van emelve az elődhöz képest az előrelépés, de hogy a komplett piacon ez mire elég, arról szó se esik.
Nem érdekel a konkurencia. Macen dolgozom, Apple Watchom van, ezek nem mennek Androidos telefonokkal, nincs iMessage stb. Videóban ráadásul egyik androidos készülék sem jobb, szóval nem értem miért kéne összehasonlítanom velük.
Mivel ő apple ökoszisztémát használ így pont 0 értéke van minden más készüléknek számára. Minek hasonlítaná össze a konkurensekkel, ha ő ezt a készüléket akarta megvásárolni, mert neki erre van szüksége? :D Ha a p30pro valamiben jobb lenne akkor sem azt venné.
@@gumitarzan Mert a videót nem magának csinálta (feltételezem), hanem más embereknek. Legalábbis erre utal ez a sok feliratkozó. Mások pedig használnak mást is, esetleg a döntéshez keresnek információt, hogy mit érdemes venni. Ebből a videóból az derült ki, hogy jobb az előző generácíónál és használható jóval drágább kamerák kiváltására is.
@@Handras Rendben, de lehet, hogy másokat érdekelne és egy adott terméket (szerintem) csak úgy lehet reálisan értékelni, ha el tudjuk helyezni azon a piacon, ahol mások vesznek mást is Apple terméken kívül. Egyébként jó a videó, köszi!
@@Osynho Szerintem egyértelmű, hogy András nem telefonos összehasonlító videókat készít, aki pedig arra kíváncsi van rá pár csatorna. És ezt nem kötekedésből írom.
Andras Horvath te beteg vagy, menj orvoshoz... én még ilyen vloggert, mint te, sose láttam. Okoskodik, beszólogat, elhordja mindennek a feliratkozóit. Bírni kell a kritikát, nem? Akkor inkább hagyd abba, ha nem bírod. Mint egy sértődött kisgyerek. Inkább asszonyt szerezz, macska helyett. Szánalmas.
A video nagy részében az előző iphone-nal hasonlitotta össze amihez képest van lényeges különbség. De, a a konkurenciával szemben nem fejlődött semmit, maximum videoban valamivel jobb. A Huawei és a Samsung is jócskán ráver kamerában és van azokon is széleslátőszög. Az a notch még mindig nagy az Iphone-on. Ja, és egy ujjlenyomat olvasot sem sikerült belerakni. A 16:9-es képarány nem tudom miért olyan nagy dolog az én Huawei p20 lite-om tudja (2 éves középkategoriás telefon). Sőt a konkurencia még olcsobb is. Én nagyon szeretem a videoid de nagyon elfogult vagy. Nem látsz a rozsaszin felhőtől azért vetted meg.
Hät nem nyügözött le. Nekem huawei p30 pro van és még nem lättad, hogy ez mit tud éjszaka meg az 5* zoom hihetetlen. Leica odatette. Design is sokkal jobb lett
@@Sineseol nem tudom teszteltem mindkettöt és azért vettem huawei-t, mert fotozäsban sokkal jobb. Videoban sem éreztem, hogy rosszabb lenne, mint az iphone. Meg ugye a design. Az a ronda piros pöttyös design hát eléggé fura
Nem bírom ki, hogy ne kommenteljek én is. Örülök, hogy a kommenteket olvasva nem vagyok egyedül a véleményemmel erről az egész Iphone-os dologról. Azt hittem értelmes videó lesz, nem pedig egy elvileg nem szponzorált agyondícsérem nyálas vacak. 2019-et írunk és az apple most jutott el oda, hogy a 4:3 képarányt leváltotta a 16:9 (illetve most már azt is választani, hűha), és hogy ennek ennyire örülni kellene az teljesen vicc, ahogyan ez az egész videó is. "A kamera undorítóan ocsmányul nagyon jó lett, tényleg"... Fogtál már a kezedben egy Huawei P30 PRO-t? Na most, kb 2x annyi lehetőség van benne kamera terén, hardverileg jóval erősebb specifikációval bír. Összeszedtem neked pár példát, hátha ki akarod dobni a kukába azt a vackot és nem ilyenekre pazerolni 400 ezer forintot, holott 230 ezer forintért minőséget kapsz, nem trendet. Aksi: Mondtad, hogy 4 órával több üzemidő "Az nagyon durva". iPhone 11 Pro: 3046 mAh aksival , a P30 Pro pedig 4200 mAh aksival rendelkezik. iPhone 11 Pro gyorstöltés: 18W: 50% in 30 min, Huawei P30 Pro: 40W 70% in 30 min, remélem nem kell megmagyaráznom. iPhone előlapi kamera 12MP, Huawei előlapi kamera: 32MP. iPhone Ram: 4GB, Huawei Ram: 8GB. iPhone hátsó kamerája: 12 MP + 12 MP + 12 MP, 10 x Digital Zoom, 2 x Optical Zoom, Huawei hátsó kamerája: 40 MP + 20 MP + 8 MP, 50 x Digital Zoom, 5 x Optical Zoom. Maximális képfelbontás: iPhone: 4000 x 3000 Pixels, Huawei: 7360 x 4912 Pixels. Szerintem ennyi elég lesz, mindezt megkapod fele annyiért! Szóval hol a nagy előrelépés? Jaj, persze az Apple magához képest nagyot lépett előre, ja, tapsoljuk meg és örüljünk együtt :)
"Összerakja a képet... És nem olyan csúnyán mint más telefonok" Kedves András! Volt már a kezedben más gyártó csúcskészüléke, hogy ilyen könnyelműen ki mered ezt jelenteni jelenteni? Én használok Iphone-t , illetve Androidos készüléket is (Huawei P30 pro) , nekem van összehasonlítási alap, ezért bátran mondhatom, hogy most egy bődületes faszságot mondtál.
Nekem mindkettő volt a kezembe iPhone 11 pro -m van jelenleg pár napja.. és nem mondom hogy a huawei rosszabb viszont tényleg brutálisan csinálja a képeket iphone, hozzátenném ez az első iphoneom eddig mindig a huawei legujabbjait vettem évek óta.
Zsolt Kohut az hogy a kijelzőt a samsunggal gyártatja le(mert nekik megvan hozzá a technikai háttér és olcsóbb és kényelmesebb így ,mint saját üzemet csinálni erre);vagy hogy samsung saját kijelzője van benne az két külön dolog!
@@csabakosar6375 A gyártási költségeken lehetne vitatkozni hogy olcsó-e.......nyilván van a 600 $ -ról 1000 $ -ra növekedett eladási árhoz van köze azért. Inkább csak kényelmes az almának, és a terheket a vevőkre hárítják......úgyis megveszik.
Dávid Peter olcsó és olcsóbb közt is van különbség, de a lényege nem ez ,hanem hogy más gyártja le az apple kritériumainak, specifikációnak,stb megfelelően attól az még nem ugyan az ! (Az audi se magyar márka attól,hogy itthon “is” szerelik össze! )
Legutóbb a Huawei P20 Pro kameráját istenítetted ennyire ☺ Akkor most melyik a jobb ???
5 років тому+4
Szia kedves András! Nincs bajom az iPhone-okkal mert jók (csak mindenért évekig kell könyörögni meg hisztizni) , ahogy általában az Apple termékek... csak furcsállom, hogy mindenki mennyire örül ezeknek a funkcióknak/szolgáltatásoknak/feature-öknek (HOGY VÉGRE VANNAK) amiket más gyártók már évek óta használnak fele/harmada/ötöde árú termékekben.... (ja és az elavult "új" dolgoknak örülnek ennyire 13,5W töltés? ez annyira 2017) szóval... oké, időtálló stb... de amiket most bemutat az Apple mint "hűűűdenaaagy fejlőőődééés" nos... hát, szerintem ezeket simán használhatta volna párhuzamosan a konkurenciával, ha egy kicsivel kompromisszum készebb lett volna dizájn/külső méretek terén... meg ha már 6 számjegyű az ára és nem 1 v 2-essel kezdődik hanem 4 meg 5-össel, akkor tényleg beleférhetett volna a VALÓBAN ÚJ technológia... az Apple sztem kb azt csinálja, mint a légitársaságok... ott spórol ahol tud, viszont olyan drágán adja a dolgokat amennyire csak tudja.
Kétségbe esetten behozni és még többszörösen túl is árazzák a telefonokat de biztos lesz az a divat majom aki meg veszi, a Teslát meg értem mert korszakalkotó de ez az àjfon csak le porólta azt amit a többiek már rég elfelejtettek mert nekik már természetes
De ha komolyan gondolja hogy gyakorlatilag ugyanazt a minőséget tudja akkor mi a francért nem adja el a Sonyt???
5 років тому+23
evről évre egy százassal drágábbak ezek a k. telefonok (igen, a samsung is beállt a sorba, a huaweit meg trumpcsi kinyírta kb), úgyhogy részemről a tavalyi volt az utolsó csúcstelefon, amit a megjelenéskor megvettem (annyival nem jobb, mint amennyivel drágább), de a macska miatt kapsz egy lájkot rá :) pro max s turbó macska :D
2 éve ugyanennyi az ár, és úgy néz ki jövő évtől ha beüt a “kis gazdasági valsag” akkor meg lejjebb mennek az árak. Az emberek már eljutottak arra a szintre, hogy amennyibe most kerülnek a telefonok az a plafon és ezt a gyártók is látják. :)
Trump nem nyirt ki senkit...A kinaiakat akiké az amarikai állampapirok 70%-a meg az összes ritkafém készlet jelenlegi 90%-a soha nem is fogja se ő se senki más! Fogadd el a kínai gazdaság uralja a világot jelenleg ők a világ elsőszámú hatalma!
főleg h egy átlagembernek a 100 ezer körüli teló is simán elég - és tényleg. nem mindenkinek az az életcélja h villogjon a legújabb dolgokkal csak hát ugye a trend ezt diktálja.
Hu. Most lattalak eletemben eloszor. Szakmailag nyilvan tulszarnyalsz joforman mindenkit. De torold mar bele a nyalad egy szivacsba, a pokos poenod pedig...😭
iPhone-t sosem vennék és ezt az álláspontomat csak megerősítette ez a generáció us, még ha vitatlanul szép képeket is tud csinálni. Illetve azt azért tudjuk, hogy míg a telefonban egy apró szenzort/szenzorokat rejtenek el, addig egy SONY A7 III-ban Full Frame méretű érzékelő dolgozik. Ez azért magáért beszél (ha valaki nem tudja az érdemi hasznát, olvasson utána) Viszont ami nem a technikához kötődik és a videó végén elhangzott, hogy milyen világban élünk... 400 000 követője van egy picsának, ami túl sok értéket nem tesz hozzá, míg akik komoly értéket csinálnak, súlyosan elmarad ettől a számtól. Eltorzult az emberiség értékrendszere...
@Szadlis Károly Nah én fordítva járok mindig. Iphone-al még soha semmi gondom nem volt pedig 3GS óta használom őket. Ellenben androidos telefonnal mindig szívok valamit. Most céges androidos telefon, külföldön nem bírta megemészteni, hogy hol wifi, hol nem wifi, hol más szolgáltató, kb minden országváltáskor újra kellett indítani mert behülyölt teljesen.... gyász.
@@gyurikun Én is iPhone-ról váltottam, nehogy azt hidd. Üzletre használom, napi 100+ hívás sok esetben, sms kezelés, e-mailezés, számlázás. Oda nem adnám semmiért. Rengeteget fotózok ipari témákat, referenciának. Van egy elhanyagolt fotós beálítottságom, de mióta megvan a Mate 20 azóta nem hordom a DSLR-t, pedig előtte a Mamiya RB67-et is hordtam magammal ha kedvem volt - csak a poén kedvéért megemlítve. Nem annyival rosszabb a képminőség, mint amennyivel fáradtságmentesebb. Ugyan ezt tudja gondolom most az új iPhone, csak egy évvel később és kétszer annyiért kb.
Próbálom magam rávenni egyszer egy iPhone-ra, de még ez a 11-es sem üti meg a Mate 20 Pro-m szintjét, sem üzemidőben , sem fotóban, éjszakaiban sem és kétszer olyan drága. Talán jobb videókat csinál.
Azt nem értem miért nem tudja minden iPhone de legalàbb a Xs max a 16:9 és fotó arányt 2019ben mikor egy sima 30-40ezer android tudja... ez olyan nehéz belepakolni? Elég szomorú...
Nem rosszból, de egy olyan ember véleményére adni akit éppen ki szponzorál, na mindegy! Apple fanok, mikor kijön minden évben az új iphone egy autó áráért , de legalább olyan funkciókkal amiket más márkák telefonjai évek óta tudnak! 😁😁😂😂
Hiába király a kamera, ha a szoftvere teljesen hülyének néz. Semmi pro beállítás nincs benne, videónál sem lehet a 4k/1080p között váltani stb... Biztos összezavarná a népet, inkább benne se legyen. Kár, hogy ez volt az őszinte véleményed, de persze tiszteletben tartom.
0 innováció van a készülékben. Nem magához, hanem a konkurenciához képest. Megérteném a felárat, ha mondjuk azt a bazi nagy notchot betették volna a kijelző alá (oppo és a xiaomi már fejleszti, lehet azóta már mások is), mert régen erről szólt az iphone. Ma meg csak folyamatosan a már befutott trendeket valósítják meg és annak örülnek a felhasználók... A kamera pixel mérete elmarad a konkurenciától, a 18W-os gyorstöltés nevetséges a xiaomi vezeték nélküli töltője 20W-os és most fejlesztik a 100W-os vezetékest... akksi kicsi, nincs USB-C, és nem hogy fejlesztenének, még a nyomásérzékeny kijelzőt is kivették.
Akárhogy is nézzük, az a három kamera a hátlapon ordenáré. Az Apple mindig egy kicsit a design-ról is szólt, ebből a szempontból ez a telefon értékelhetetlen. Nem, nem azért mondom, mert savanyú a szőlő, az Xs-ért gond nélkül kiadtam egy zsák pénzt, nem sajnáltam rá, mert egyszerűen gyönyörű. Ez a három lencse egy esztétikai terrortámadás a jóizlés ellen. Nem az árával van a gond, az iPhone drága, ezt már megszokhattuk, hanem azzal, hogy az Apple annyira próbálja behozni a lemaradását, hogy közben feláldozza a legfontosabb értékeit...
Valószínűleg az iPhone 11-et érdemes vásárolni, kivéve, ha valakinek iPhone Xs volt korábban, mert ahhoz képest nem előrelépés a 11.
Örülök hogy ezt ideírtad, mert a videóban mintha kicsit degradálóan beszéltél volna a sima 11-ről, holott amiért igazán lelkesedtél, a nagyobb akku, az új processzor, a széles lencse, a night mode, az mind benne van a 11-ben is. Szóval azzal vitatkoznék, hogy 1000 $ 'az' Iphone.
@@chaosmonger3642 A sima 11-ről nem is beszéltem. A csúcs iPhoneról beszéltem, ami régen X pénz volt, most meg két X pénz.
Andras Horvath ez baromság hogy nem előrelépés. A 11-be is van éjszakai mód, jobb akksi, széles látószög stb...
iPhone 11 is ilyen jó éjjeli képeket készít? Amúgy nekem a promax névről valami potencianövelő gyógyszer jut elsőre eszembe 😁
Andras Horvath én ezért várok még 1 évet hogy “kiöregedjen” az XS
Amikor egy 121 ezer feliratkozóval rendelkező 50 éves vlogger fószer, aki egy macskával él, könyörög még több követőért instára, nos, akkor gondolkozok el azon, hogy tényleg megérett a világ a pusztulásra.
Czibók 2
@@peniszszaguroma7899 XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
😁😁😁😁😁
Ez kemeny volt. 😁😁😁
OMG ez nagyon nagy😂🤣🤣😭
Mostanra oda jutott az Apple, hogy kullog a többi gyártó után, próbálja tartani velük a lépést. Qi töltés, 3 kamera/ultrawide, night mode, dark mode. Rég lefutott dolgok más gyártóknál.
Ìgy van inkabb veszek Note 10 plust vagy Foldot.
@@SuperKpal Na mondjuk a Fold az még az iPhone 11 Pro-nál is drágább lesz...
Kullog persze... 😂
@@Handras Nem tudod objektíven nézni az Apple-t....
A konkurencia meg mindig nem erte utol pl videoban az iphone-t. Okoszisztema? Rendszeres szoftverfrissitesek? Az kit erdekel persze. :) Mit szamit ha mindent elkuld rolunk a telefonunk igaz? Fotoval atverheto face id-k, szarul mukodo ujjlenyomatolvasok, stb. Procisebesseg? Hat ize... az nem szamit. Hagyjuk mar de tenyleg, annyira viccesek ezek a kullog hozzaszolasok. 😆
Valahol sajnálom az Apple függők táborát. Önmaguknak bizonygatják, hogy miért jó megvenni dupla áron azt, ami már évek óta alap a többi gyártónál. Kognitív disszonancia redukció.
Apple olyan, mint a kábítószer. Drága, függőséget okoz, egy ideig jó, de amúgy nem ér annyit, hogy elvakítson, mert mások tudnak jobb szert is keverni. Mindig lesz újabb...
A droidosokat is lehet sajnalni, azt hiszik tenyleg jok a keszulekeik es egy szinten vannak egy csúcs iphone-al.
@@Sineseol Sokan vesznek Apple terméket teljesen hétköznapi használatra státusz szimbólumként,farok méregetésre de fingjuk sincs a főbb funkcióikról,hogy valójában mire is képes egy Apple termék.Egy fészbúk meg instagram Iphonnal és azt hiszi ő a király.
Még nem láttam ezt a videót de más azért olyan olcsó mert az apple től lopja el . Így volt ez Steve Jobs idejében . amiket most a nép a kezében tart azokat nagyrészt ők indították el
@@otto8509 tehát akkor azt akarod mondani, hogy a nagyobb cègek Samsung, Xiaomi, stb. mindent lopnak az appletól? Nagyon nagy parasztvakításban èlsz. Ezek az almás genyók: drágák mint a szar, ès kb ugyan annyit tudnak mint egy másik telefon, csak a kedves apple kb 60-70%-os haszonnal adja el a kèszülèkeit. Egy Xiaomi vagy egy Samsung sokkal többet èr, de vegyètek a szart egy vagyonèrt
Mondasz jo dolgokat (ezert is kovetlek es nezem a videoidat) csak kar hogy szornyen elfogult vagy.
Teljesen mindegy hogy mirol beszelsz , az az erzese az embernek hogy csak az a legjobb,a legtutibb,a legszebb,a leghasznalhatobb ami neked van vagy ami szerinted igy van.
Szo sem rola hogy ne lenne jo telefon csak ugye szamba kell venni az arat.
Es ha mar vloggal foglalkozol akkor illene elmondani hogy "ja, a konkurencia ezt mar tudja evek ota", vagy "olyan mint a konkurencia csak az joval olcsobb".
Mindenkinek szive joga olyan termekeket vasarolni ami neki tetszik (es van ra penze) , de ez a telefon legjobb esetben is csak behozta a lemaradasat, igy azt allitani hogy a legjobb, plane ennyi penzert az mar eros tulzas.
@@feketedavid2593 ember, te olyan álomvilágban élsz. Az a kamerasziget meg olyan undorító, hogy ha nem "ajfon" lenne hanem más gyártó terméke akkor itt vonyítanátok, hogy hülye aki megveszi.
A világ minden táján van olyan aki nem tud mit kezdeni a pénzével de nem kellene senkire ráerőltetni olyat ami nem éri meg az árát !!
400 ezer forint ezért ? .....64gb memória nulla bővítés. 200-at adok érte és örüljön az apple, hogy megveszi valaki.
@@user-it6nq7we1r "Oroljon az Apple hogy valaki megveszi" idén is az Apple-e lesz a legtöbbet eladót készülék. Főleg hogy az idei olcsóbb lett mint a tavalyi (legalábbis külföldön)
@@tfainufora4847 mikor adta el a legtöbbet ? Ha már idén is 😂😂😂
mobilszervizpont.hu/a-huawei-adta-el-a-legtobb-telefont-az-apple-es-a-samsung-telefon-eladasi-mutatoi-romlanak/
Nem ártana tájékozódni mielőtt vered magad. 😂😂
@@user-it6nq7we1r Sorry, én arra gondoltam hogy az XR volt legeladottab telefon, ma bad,
@@tfainufora4847 ez sem igaz az alábbi felmérés szerint elvileg ....
m.mydrivers.com/newsview/625168.html?ref=https%3A//pcworld.hu/pcwlite/az-apple-iphone-x-volt-tavaly-a-vilag-kedvence-262725.html
Teljességgel hiteltelen pr. szart toltál a követőid elé, szerintem nem ezt érdemlik. Főleg akik patronálnak Téged, és sokan lehetnek mert utaltál rá. Pláne ha terméktesztnek hívod akkor egy csipetnyi objektivitás beleférne, tudod, csak a látszat kedvéért. Ez így ultra gáz.
Aki patronálja az úgy hülye ahogy van. Nem annak kell támogatás aki minde évben új 20 milliós autokat vesz bakker gondolkodjatok már.
@Marton Szucs Még ő mondta nem is régi videóban ember nem hiszem hogy minden évben támogatják.
@@john0000011111 Nem vett semmilyen 20 milliós autót. Honnan terjedt el ez a hülyeség, hogy a Model 3-at ő megvette? Sosem mondott ilyet, ellenben korábbi videókban többször említette, hogy a Tesla Universal adta neki kölcsönbe az autót. Nem vette meg és nem is fogja megvenni, ezt is elmondta. Nyilván nem azt mondom, hogy Handrás full csóró és igazából hitelből vesz kenyeret a Tesco-ban. De ebből látszik, ki az, aki nem csak követi őt, meg nézi a videóit, hanem arra is figyel, amiről beszél. Nekem sincs pénzem Teslára, meg iPhone 11 Pro-ra sem (beérem egy P30-cal :D ), de nem sipákolni kell, hanem lehet utána csinálni. Ez nem úgy megy, hogy ültetsz a kertben egy pénzfát, aztán leszüreteled a zsetont. Dolgozni kell (itt nem kizárólag és kifejezetten a youtube-ra gondolok!), okosan beosztani a pénzt és haladni előre. Nekem vagy neked miben változtatna az életeden, ha Handrás nem Model 3-mal, hanem egy 10 éves Suzukival járna? Semmiben. Na, hát akkor miről is beszélünk?
Zoltán Ruschel Bocsi de az sem elő irás, hogy egy vollgger a saját néző kőzőnségét vereje át pár ezer forintért.
@@techrant6853 Miben és hol veri/verte át a nézőközönséget? Engem még nem tudott átverni, az baj? Nem vettem Teslát, se iPhone-t, sőt elektromos autóm sincs (és egyelőre még nem is lesz), mégsem vagyok ettől hatodrendű, nincs szégyenérzetem, azért nézem, mert érdekel a téma és nem is feltétlen értek vele mindenben egyet. Vagy ha nem tetszik neked vagy másnak amit ő csinál (akár a téma, a stílus, a márkák, a bármi), akkor az átverés? Meg ha átverne bárkit is, az szerinted jó imidzs, jó reklám azoknak a cégeknek, márkáknak, termékeknek, embereknek amiket és akiket ő képvisel vagy támogatják őt?
iPhone 11 PRO, PÓK, TURBO, S, MAX... Kérlek mond ezt a baromságot még vagy 129szer el! KÉRLEK!
azt vartam h vegre vki bekommentelje ezt. az elsonel rohogtem, amikor mar 40edszer mondta el, nem akartam elhinni hogy ez megtortenik. valoszinuleg a csajok a legocskabb poenoknal is rohognek. mert teslaban ulnek Andrassal, mindenen vigyorognak, es hozzaszokott,hogy minden vicces, amit mond :D egy kocsog tukor. voltam. most. leginkabb.
Huawei p30 PRO mindenben jobb. Tapasztalom!😁
András Rék 😂hat persze
Magyarósi Csaba videójában a lényeg. Most csak borzasztó drága hátránybehozás van. De a fanoknak tökmindegy :D
Ott a pont
És Andrásunk az erősen az.
Nem mondta wgy szoval sem, hogy ez egy abszolut targyilagos teszt lesz 😉
A tobbi tesztben/velemenyben sem mindig 100%. De, ha azt akarnek latni/hallani/olvasni, akkor vennek egy tesztmagazint.
@@kiskapu Ettől függetlenül nem értesz egyet velem?
@@berki_adam Jogos, de ez az ő csatornája. Az ő véleménye.
Szerintem András túlzottan iphone rajongó. Nem jo ennyire ez a telefon szerintem. Magyarosi sokkal kritikusabb volt és jogosan.
Leírom mégegyszer , Andrásnak nincsen összehasonlítási alapja mert mindene Apple , ez nem egy telefonra specializálódott csatorna , nyilván nem fogja tudni összehasonlítani más készülékekkel és nyilván nem fogja tudni úgy kritizálni mint akinek több fajta telefon jár a kezében. Az előző készülékhez hasonlítja mert azt használta huzamosabb ideig . Aki szinten az Apple okoszisztemaban van , annak úgysem ér semmit ha valaki megmutatja neki , hogy a p950pro mennyivel jobb ehez képest , mert az arra kiváncsi amit fejlődött az előző generációhoz képest. Aki szeretné más telefonokkal összehasonlítani , annak van ezer és ezer csatorna. Mint mondtam , ha akarná sem tudná , mert nincs tapasztalata más márkákkal .
@@poti732 Ez jogos vegulis. Viszont szerintem az elozo iphonehoz sem nagy ugrás ez a keszulek. 400 ezerert meg pláne, de nyilvan sokan megveszik.
@@PG.9 Akinek fontos a kamera és már alapból csak és kizárólag apple készülékeket használ , annak megéri.
@SX320i Pont Csabánál venni észre ezt a Hüvellyel való együttműködést...
Péter Niczinger már ne haragudj, de hülyeséget beszélsz. Handrás igenis éveken keresztül csak ezekkel a tech cuccokkal foglalkozott, mielőtt átnyergelt az e-autózásra. Akkor is mindig a mennybe menesztette a legújabb iPhone-t, és szétfikázta az összes androidot, ami a kezébe került. Mindig is részrehajló volt és hiteltelen volt számomra az ő véleménye ebben a témában.
Leszarom a telefont, a macskád viszont nagyon szép!
😂😂😂
A brinyàúú tényleg nagyon dekorativ
tök jó h az új 400 ezres iphone pro-ba bekerültek azok a funkciók, amik a 3 évvel ezelőtti 100 ezres samsungban már benne voltak :))
Te most komolyan azt mondod hogy ez felveszi a versenyt egy 400 ezres Sony MILC-cel? Te normális vagy? Ha komolyan így gondolod add el a Sonyt-t minek ha ugyanazt tudja az iPhone és még cserébe kompaktabb is.
Szerintem arra gondolt, hogy bizonyos feladatok alatt felveszi vele a versenyt, ami szerintem igaz is.
Valahogy el kell adni ezt a szemetet. Akkor sirtam a röhögéstől amikor be jelentették, hogy az istile ban ingyen hitellel lehet megvenni. Egy luxus márkánál ez szégyen. Olyan mint ha a gucci boltban akanál apróval fizetni.
@@techrant6853 Messze nem luxus márka, de tudnád hányan vesznek fel hitelt mondjuk Gucci táskára...
@@narozsnikz csak annyira minthogy egy feszítővas sokkal jobb mint egy Tesla akármi mert az befér a csomagtartóba és még a beszorult ajtót is nyitja. Érdekes lenne megnézni egy rendes teszttáblával hogy mennyit lát ez belőle és egy MILC, de még ott van hogy a MILC technikailag többet tud (manuális módok, zaj stb.). Instára és youtubra feltöltve persze minden lebutolhat.
@@TivadarFogarasi Pont ez a lényeg. Azzal gondolom te is tisztában vagy, hogy hányan vesznek úgy MILC-et vagy DSLR-t hogy soha semmit nem használnak ki a tudásából. Benyomják hogy automatic aztán hajrá.
Nem azért nem veszek telefont félmillióért, mert csóró vagyok, hanem mert én minden telefont elhagyok/összetörök/leejtem/ellopatom. Szóval most vettem valami müanyag Nokiát, ami 5500 forint volt házhoszállítással, ajándék Sim-el. :D. Na jó, csóró is vagyok. :D
Milyen fasza újítások, amit a samsung, huawei már évekkel ez előtt megcsinált. Zseniális.
Samsung, Huawei mindkettő egy fos videóban.
@@narozsnikz nem arról van szó,hogy melyik a fos és melyik nem. Hanem az van, hogy ezek csak az Apple-nek újítás, a mobilpiacon rég jelen lévő dolgok. És ezért a kacatért pofátlanság ennyi pénzt elkérni.
@@Gabatech Nem értem, már az ezeréves iphone is tudott videót felvenni. Itt semmi újdonság nincs. Mint ahogy a videókamerákat sem úgy hasonlítják össze, hogy jajj ezt a konkurencia ezer éve tudja mert az is vesz fel videót. Bizony itt pont az a lényeg, hogy milyet vesz fel. Ezért szar továbbra is a kínai akció kamera a goprohoz képest pl, mert csak pont a lényeget nem tudja olyan jól.
Sziasztok.
Nekem Galaxy S10+-om van, de azt kell hogy mondjam kamera térén nem túl acélos.
Az északi módja konkréten semmit nem ér.
Az oké hogy előbb benne volt de nem mindegy hogy milyen minöségben.
A lényeg hogy az apple ha valamit belerak a telójába akkor az megfelelő minőségben teszi kompromisszumok nélkül.
Ez a lényegi különbség az apple és a konkurenciája között.
És lehet mondani hogy nem így van de a tények makacs dolgok.🙂
De attól még nem fogom nem szeretni az s10+-omat.
Nagyon sok jó dolog van benne és tökéletesen müködő készülék.
@@ottohajdu9751 Nem tudom a Samsungnak milyen az éjszakai módja, de az 100%, hogy a majdnem 2éves Huawei P20 Pro-m a videóban szereplő éjszakai felvételeknél összehasonlíthatatlanul jobbat készít! Nem állítom, hogy nem lehet jobb az iPhone kamerája, de ezek az éjszakai képek nagyon gyengén néznek ki. Lehet hogy csak el lettek rontva, de nem ártana összehasonlítani másik készülékkel.
6:12 nél ti is látjátok hogy be van törve?
A Sony A6400/A6500 azért képminőségben és a használat célját nézve is teljesen más kategória. Persze, nagyobb helyet foglal és a többi említett (netes) dolog is ott van még ami "hiányzik". De oda,- a netre - elég egy olcsóbb/régebbi telefon is ha csak ez a cél. De azért szép dolog, hogy a iphone 11-nek sikerült utolérnie a konkurenciát és pár hónapig, biztosan előttük is lesz kicsit a kamera és a proci teljesítmény terén is. De ez az előny azért nem hatalmas! Az ökoszisztéma kedvelőit/rabjait nem hagyta cserben az Apple ez biztos. De ez már az a kategória, ami lehet, hogy jó ha van, de annyira nem hiányzott, nem hatalmas "innováció" mint ahogy régebben az Applenél volt egy-egy új készülék bevezetésénél. Ma már csak inkább követ és felzárkózik az Apple, nem annyira "vezet" mint régen.
Ez így van a Sony A6400 azért nagyon más kevesebb fénynél ...azaz beltérben szinte mindenütt... ja meg télen :-) Persze ez a sok képet egymásra exponálok technika tényleg szépen dolgozik de ez nem megy videóval és nem megy ha mozog a téma és ez is computeres varázslás nem mindig tökéletes minta a fake kismélységélesség stb... Ami meg a valódi kamerákat illeti nem az egy millás A7-el kell összevetni hanem mondjuk egy Panasonic M4/3 GX 85-el aminek a váz ára 130e Ft és az optikák sem vészesen drágák és úgy stabilizál mint egyik telefon sem optikailag. Az hogy amatőr szinten de mégis lehet 4K vidót vágni és fényezni az viszont tényleg komoly azért le a kalappal.. persze nem Premier vagy FinalCut de minimál szinten akár elég is lehet. Hiába jobb mint az eddigi telefonok profi munkára ugyanúgy nem alkalmas mint egyik telefon sem és nem is lesz az (márcsak a kijelző miatt sem)
a konkurenciád milyen hatalmas “innovációkkal” rukkolt elő idén? az a “kicsi” proci előny meg ki fog tartani jövőre is mikor megjelenik valami samsung vagy akármi :)
@@hzs86 Persze hogy ki fog tartani ez a legjobb telefon és jövőre is az lesz csak 3-4X annyiba kerül mint a versenytársai ez a pici bibi más semmi... Aki megfizeti tegye semmi bajom vele... csak az árát ne felejtsük ki a beszélgetésből mert elég fontos tényező pláne egy ilyen másodosztályú országban mint a mienk
@@hzs86 Iden ezekben vN lemaradva az Apple: Szinte teljes előlapos kijelző, vezetekmentes toltes megosztás, 90/120 Hz OLED kijelző. USB-C, SD kártya slot. A konkurencia az elso 3-at hozta idén. iOS-be meg nem megyek bele, mert nekem az egyszeru puritansaga addig tetszett, ameddig az Android erezhetoen lassabb volt (2015). De az h a kamerabeallitasok nem a kamera appban vannak, vagy az h nem lehet bezarni egyszerre az alkalmazasokat nekem meg mindig gaz.
Már a Pixel 4 is kenterbe veri. Nem kell fel evet varni nyugi.
Az a szomorú kedves András, hogy az emberek, közte te is, követőkben méritek magatokat.
Tetszett ahogy kijelented a videó elején, hogy nem vesszük észre a sok bevágott telefonos videót. Szeretném jelezni akkor, hogy IGEN észrevehető, csak mivel általában magas szinten van a production quality a videóidban ezért én nem szoktam nyavalyogni miatta. Megértem, hogy apple fan vagy... én nem.... és nem is én foglak meggyőzni más telefonokról, de jópofa ahogy tetszik neked a már vagy egy éve piacon lévő android featurehalmaz :D
ja... egy lyukas labdával is ugyan úgy lehet focizni mint egy felfújt labdával... (attól még ugyan az a labda)
Haha, miért van, hogy már a videó megnézése előtt tudtam, mi lesz a véleményed? 🤓
Szia Zsolti! Meguntad Czibókot? 😁😎
@@Tibi_77 miért? Csak ott lehet lenni? 😎
Persze hogy nem.
LOL 16:9 / 4:3 váltásnak ennyire kell örülni? 2019-ben?
Hamarabb meglett, mint a legujabb Android verzio samsungra...
@@Handras-igen meglett hamarabb,de ezzel visszaérvelni felesleges!A 16:9 akkor is évek óta van droidnál!Belerakták a 16:9-et,széleslátószöget,na és 4k 60fps előlapi videót...hurrá,max youtuberek kihasználják,de akkor sem forradalmi újítások 4-500 ezerért!
Igen hamarabb meg lett mint a legújabb android verzió de gondoljunk abba bele ha be jön az új droid megint le fog ülni az ios a béka segge alá mint ahogy ez eddig is volt
16:9-et az 5 éves Androidos telefonom is tudta. Én nem mondom, hogy szar az iPhone, de ilyen áron sokkal többet tudó Androidos telót lehet venni. Amiket a gyártó forradalmiként, vagy újdonságként mutat be, az más gyártóknál már évek óta elérhető. A kameráról meg annyit, hogy a 100e ft-os Samsungom tudja ugyan ezeket, a 4K 60 fps kivételével (azt csak 30-al tud, 60 FPS-t "csak" full HD-ban.). Évek óta nincs igazi fejlődés, miközben az Android rengeteget fejlődött, és folyamatosan fejlődik is. Rég lehagyta az iOs-t, csak ezt az ember addig nem veszi észre, amíg nem lép ki az almás világból.
@@Handras Mi lett hamarabb meg? Ez a funkció? Már 5 év tudja az Android. Jaaa hogy az iOS frissítésg hasonlítod össze az Androidéval...mi köze van ennek a 16:9-hez? Elég gyenge repost.
Az Apple sereghajto evek ota. Steve halala ota semmi innovativat nem tettek le az asztalra, amit elottuk mas gyarto ne tett volna le. Ez senkinek sem jo, mert ha nincs a Huawei, akkor Samsung S8-nal jarnank a technologiaval... Az a bajotok nektek Apple fanoknak, hogy nem latjatok a fatol az erdot... Valamikor reges regen volt egy Samsung Galaxy S4 minitek es mivel 2 ev utan fagyott a nagyobb appoknal, mert akkorat nott az Android fejlesztes, hogy meghaladta a teljesitmenyet fikazzatok az Android-okat, mert azok milyen szarok es soha tobbe. Jol van ez igy nektek, mert evrol evre jot nevetek rajtatok, hogy mit kaptok a penzetekert. Es mivel csak Apple, igy fogalmatok sincsen mas gyartonak milyen termekei vannak, viszont amikor egy evre ra az Apple is elorukkol vele (pl. wireless toltes) tatjatok a szatokat... Arrol nem is beszelve, hogy 3 evente kaptok valami ujat, ami ranezesre is mas, mint az elozo evi modellek. Nezzetek csak a notch-ot es az asztalon ferden allo fektetett almatokat, nekunk mar kepernyobe epitett ujlenyomat olvasonk van, jovore meg a kamera is a kepernyo alatt lesz :)). Magyarosi Csaba keszitett egy jo kis videot par eve, amikor kiborult az egesz Apple-re, azt nezd meg elobb, mielott kommentelnel nekem... Ez a video nagyon fenyezosre es elfogultra sikerult Andras, eleg lett volna annyi is, hogy sziasztok en H. A. vagyok, kezemben az uj iPhone, ami iszonyat ronda lett, de a kameraja szazszor jobb mint a 10-e! Koszonom szepen a patreonosoknak.... Sajnalom, hogy megelegedtek azzal amit eletek tesznek...
minden szavaddal egyetértek
itt van Magyarosi Csaba videója amit említ: ua-cam.com/video/_Cb_9RK9dQg/v-deo.html
Hadd gratuláljak a döntésedhez, hogy nem iPhone-t használsz! :)
No ez szimplán ugyanolyan elvakult vélemény mint ami ellen kikelsz. Nekem az otthoni telefonom iphone a céges android (samsung). Mindkettő tök más, én sokkal szívesebben használom az iphonet, mert az iOS számomra egy sokkal jobban, kényelmesebben használható rendszer. És ne haragudj de fordítva is meg lehet kérdezni, hogy aki szerint nem jó az iphone az vajon milyen iphonet és hogy használt, mert az iphone fikázó hozzászólásokban is akkora baromságokat lehet olvasni, hogy látszik, hogy aki írta az bizony 5 percnél tovább nem fogta a kezébe máskülönben nem írna baromságokat. A rendszer döntés kérdése, hogy kinek melyik szimpatikusabb, videóban egyelőre telefonok közül az iphone verhetetlen ez meg tény. Minden más csak döntés kérdése, ezért van ennyiféle gyártó, hogy lehessen választani. És akkor most kezdhetitek házon belül (ahogy már láttam), hogy az a hülye aki Samsungot vesz és nem Huaweit, jah nem igazából az is mind hülye mert Xiamoit kell venni, stb.
@AK Ez pontosan igaz fordítva is. A legtöbb iPhone fikázónak sosem volt ilyen telefonja, vagy max egy 4/4S-e és 8-9 év távlatából véleményezi a mostani telefonokat...
17:00 - A felsorolt dolgokat valóban nem lehet egy Sony kamerával megcsinálni, viszont az jó képeket csinál, nem csak kvázi jó képeket.
Tegnap néztem a Huawei rendezvényét, amin a Mate 30 telefonokat is bemutatták.
A fotós képességei szerintem messze a legfejlettebbek.
A prezentáción sokszor utaltak a konkurencia (Apple, Samsung) csúcs készülékeire.
A képérzékelőszenzor mérete kb. 2x nagyobb mint pl. apple 11 pro szenzora, ami szoros összefüggésben van az elérhető képminőséggel.
Ezért nem vagyok biztos abban hogy jelenleg a 11 pro a legjobb fotós videós telefon.
Viszont sajnos a huawei videós képességei elmaradnak. Az Iphone most csak felzárkózott fotózás téren, de videós téren nem nagyon tudják verni. Nekem is Huawei-m van.
@@kisatom Valóban az egyik legjobb videós telefon a iPhone Xs-11pro, de a tegnap bemutatott Mate 30 pro...
Nagyon várós.
Kérdés az hogy a huawei telefonokon van e még google store :)
Nekem a 20 mate volt az iphone előtt, a fotós képessége megdöbbentően jó volt, videóra fene tudja. Egyébként a szoftver ami rengeteget számít ezeknél, mindig sok a szoftveres korrekció ne áltassuk magunk #nofilter hja. Szóval a kínaiak vagy ott tartanak vagy nem, mindenesetre nem könnyű abban is utolérni a nyugatot.
De azt reális áron kapod meg így nem lehet menőzni vele, hogy iphone 😂😂😂😂
Te szedsz valamit?
Gratulálok az új telódhoz és egészséggel használd! ;)
Jelenleg közel 142 000 megtekintés. 142, egy ilyen unalmas elitista tag, lapos okoskodására, majdnem húsz percen keresztül. Hihetetlen, hogy milyen figurák véleményére kíváncsiak, és adnak emberek ezrei. Csak így tovább.
Legjobb mondat: "Rozsdamentes üveg hátlap" 3:12-nél xD
idáig hallom, ahogy a volt anyagtudomány előadóm felsír fájdalmában
@To be fair, you have to have a very high IQ to understand this channel amúgy sem mondott hülyeséget, mert az üveg tényleg rozsdamentes...
Meg a 18W-os tőltő helyett 13W-ost mondott. 😅
kb mint az atlatszo fem. ,drotkerites"
Miért, láttál már rozsdás üveget?
Már azt hittem az iphone sose éri utól az s10 et ;)
Szia!!! Iphonról váltottam s10-re. Bizony bizony nagyot hibáztam , hogy nem előbb váltottam!!!! Hidd el .....nem érte utól az s10- et az iphone!!! Szép napot
iPhone 11 PRO s turbó.max. Ilyeneket inkább ne... pláne ne ennyiszer... 👌
Egyreszt annyiszor mondom amenyiszer akarom, masreszt a Pro elnevezes pont ugyanennyire gaz.
@@Handras igaz annyiszor mondod ahányszor csak akarod. Mi meg tamogatunk ugye?
@@Handras Az is elég "gáz" ,hogy ékezet nélkül írsz! Példamutatás? Vagy az iPhone nem tudja?
@@Handras Mi is annyiszor mondjuk el a véleményünk amennyiszer akarjuk, mivel mi támogatunk (nézettséggel és pénzzel) és a csatornád ezért tart ott ahol tart.
@@Handras Nyugi, ez csak egy észrevétel volt. Tőled meg egy érdekes reakció... ;-)
a cpu-gpu páros és a kamera előtt továbbra is leborulok, de. DE! a felső nocsmányság továbbra is üt, ám legalább mostmár a hátoldal is ronda :D szerk: hogy a 16:9-re eddig kellett várni, az TIPIKUS almás gennység (volt). istenem, mennyi ideologizálgatást kellett csak emiatt almásoktól hallgatnom.... aranymetszés!!!!
az apple 3 éves ciklusonként változtatja mostmár a kinézetet, jövöre lesz váltás-nyugodj meg szépen attól megnyugszol
@@bogyomentol6331 nyugodt vagyok, mivel nem nekem kell ilyen nocsmanysagba bamulnom nap mint nap :))) de te picit mintha frusztralt lennel... csak nem azt vartad, hogy a dizajn kiralyai esetleg szebbet es nem rondabbat hoznak 2019 vegere, 3-400-500 ezerert?! :))) sajnalom, ennyiert ez jár :)))
nem, nem vártam hogy más lesz a dizájn. gondolom láttad, hogy írtam """az apple 3 éves ciklusonként változtatja mostmár a kinézetet"" szövegértés plzzzzzzz :)
Ha a cél az Apple Pie szint elérése volt, akkor ez a videó jó. Ha viszont egy érdekes és/vagy korrekt és/vagy szórakoztató termékbemutató videó volt a cél, akkor ez most nem sikerült.
Annyira imádom, hogy minden ember itt a comment szekcióban elkezdi osztani az észt.
Akkor kérdezem én, miért nézed meg a videót? Miért érdekel akkor a telefon? egyszerűen nevetségesek a mai emberek...
Ne haragudj, de pont ugyanazt csinálod, mint akiket nem értesz. Ha igazán zavarna az, amit írtál, akkor egyáltalán nem kommentelnél, csak továbbmennél. Akkor lenne hiteles a kommented. Így csak ugyanolyan vagy, mint akiken felhúzod magad :)
Azért nézem meg a videókat mert régen jó, tartalmas videókat csinált. Most már nagyon elszaladt a ló, majmoljuk a drága, elérhetetlen, szponzorált dolgokat. Mindegy csak "sexy" legyen. Meg fizesse valaki.
A "Viszlát Apple" video után ez az "Őszinte vélemény" dolog nem tűnik valósnak. Inkább szponzoráltnak. Az artikuláció és mimika mesterkéltség érzetet kommunikált felém. Gondolom az iStyle-nak "megérte", meg persze neked is... 😀😀😀
Nem volt szponzorált videó. Ha az lett volna, akkor kiírtam volna. Kaptam a megjelenés előtt, kifizettem, cserébe az iSTYLE kapott egy linket. Ennyi.
@@Handras Az öszinte véleményedre lennén kiváncsiak, meg tehetnéd, hogy öszintén elmonodo azt, hogy valólyában milyen az apple. Ezért is szomorú nekem ez a videó. A leg nagyobb gond az, hogy nem tudsz szinészkedni és a nézöid egyböl észre veszik azt, hogy ez nem a te öszinte véleményed. Viszont engem az sem zavarna ha téged szponzorálna az istile én örülnék neki, hogy a videoidból a rengeteg befektettet munkád meg térül. Viszont így érzem azt, hogy neked a nézöid semmit sem érnek.
@@techrant6853 De. Ez a véleményem. Senki nem fizetett a videóért, mondhattam volna, hogy fos, de nem az. Jelenleg a világ legjobb kamerája van ebben a telfonban fotóra és videóra. End of story.
Minden generáció váltásnál, plusz 4 5 óra akksi idő lassan egy hónapig kéne működjön minden okostelefon 😅😝.
Ugyanez jutott eszembe nekem is. Minden iPhone jobban bírja az elődjénél 4-5 órával és mégis az összes létező iPhonet naponta kell tölteni, egy Samsungot másfél naponta, egy Huaweit meg 2 naponta...
@@anyad_pocse Ahhoz képest nekem is Samsungom van és mindennap tölteni kell nem beszélve arról hogy szinte még egy éves se de beégett a kijelzője :) és még max fény erőn se volt soha.
@@bodobenedek8903 just Samsung things :D
@@anyad_pocse az en 2 eves acer-omat ami mellesleg ugyes Pro kamera moddal rendelkezik, eleinte 3 naponta toltottem :)
Azért kíváncsi lennék, nekem az 1 éves S9-emet naponta 2x kell töltenem 😂😂😂 újkorában sem bírta 1 napig.
400 ezerért megéri a jobb macskafotókért. Ja nem.
Péter Kalmár istenem...
@@Helloxd444 Cica.
🤭
Marha
Ez nem Őszinte vélemény volt hanem elfogult. Próbálják a kamerás képességeit kiemelni a készüléknek,de ez valymi kevés.
Ennek a gyártónak mindig van kereken egy teljes éve piacra dobni az új telefonokat szemben a többi nagy gyártóval. Viszont az utóbbi 3-4 évben csak lemaradásukat próbálják behozni.
A jelenlegi Samsung note 10+ dizájnban,kezelhetőségben és kamerában is erősebb!
Esetleg a processzor terén kicsit gyengéb, de ez nem érzékelhető különbség.
"vajmi"
Jaja. Megpróbálj ebbe a nagy újítású valamibe beletenni a 1TB microSD-d vagy a kedvenc 3.5 jack fülesedet, ja... hogy egyiket se lehet... oké. Meg nincs teljes kijelzős kép mert benne van az a levágás... Tipikus i-sznoboknak való túlárazott átlag/tömegfon ráadásul még undorító is a dizájn. Hogy Bjuford Tannant idézzem: "Had szórakozzon a sok fafej" :D
A gyerek korszakom jut róla eszembe amikor még vonattal jártam. Amikor jott a 6:20-as. Na pont úgy néz ki ez a mobil.
Tim Tom milyen a gyerekkorszakod? Félévente visszajön? 😃😃 Amúgy találó az összehasonlítás csak nekem a gyerekkoromat idézi.
@@kovmike Vonatozós :)
Érdekes, Csaba videójában teljesen más lett a konklúzió, és én azzal értek inkább egyet. Ez inkább egy tini fanboy első felindulásból készített tesztje volt, bocs. A kamerától nem kellene ennyire hanyatt esni, külföldi tesztek alapján sem mondható ki egyértelműen hogy ez a legjobb kamera jelenleg. A PRO megnevezés meg egyenesen vicc: csúnya 2 éves notch, reverse wireless charging hiánya, inscreen fingerprint scanner hiánya, USB Type-C hiánya, 90/120hz kijelző hiánya, 64 (!!!) GB tárhely az alap modellben és még sorolhatnám...
Kulfoldi tesztek alapjan egyertelmuen kimondhato. Is.
András! Kutyatáp tesztet mikor csinálsz?
9:25 Az aztán kemény különbség. 100 ezres Canon sikítva megcsinál ennél 17-szer jobb képet. Akkor miért ne vennék egy olcsóbb, de mégis baszógép telefont és egy jó fényképezőgépet, ha mindenképpen fotózni akarok? És még így is marad egy szerény 100-as a zsebemben.
András szeretném ha te válaszolnál! Melyiknek jobb a képernyője? Note 10+ vagy esetleg a Pro Max? Kizárólag tőled várom a választ hogy tudod e.
Nem igazan erdekel.
@@Handras Ez itt a gond. Hogy nem értesz hozzá és még is csinálsz róla videót. Egyépként a Samsung adja el az Apple-nek a kijelzőt!
Az iPhone pár éve már kiérdemelte a "hülyék adója" titulust, amire idén rásrófolt a vállalat. Nem baj, Most már nem csak drága de ellenben baromi ronda is lett. Az meg hogy a huawei tavalyi szintjét sikerült kamera tekintetében egy évvel később nekik is hozni, attól meg pláne nem esnék hasra.
Jelenleg ez legjobb kamera egy telefonban.
@@tfainufora4847 jobb lett, mint a 10, de az, hogy a legjobb nem igaz, hiszen ha csak az optikai zoomot nézed, akkor már ott veri 5-2-re a huawei. Emellé meg még a digitális is elhúzna. Mindezt féláron.
Gyula Budai probalj majd google appokat hasznalni a kinai vackodon
@@richardvajda Kit érdekel a vacak huawei?
Egy igazi profi aki nem más márkákkal hasonlítja összes az új gépet, hanem az előző verzióval.
"őszinte" ezt még te sem hiszed el...
Érdekes azt hallani 2019-ben, hogy egy telefonnak az a legnagyobb erénye, hogy benne van a világ legjobb kamerája és mindezért a konkurens cégekhez képest másfélszer annyiba kerül... Amúgy semmi innováció, maximum behozták, amit a versenytársak évek óta tudnak... semmi must-have érzés. A Mate30 Pro-t még csak képeken láttam, de már beleborsóztam. Az meg hogy jól összerakott, biztonságos, ez is olyan dolog, hogy lehet / tudok ellenpéldákat sorát felsorakoztatni: Egy barátom anno Galaxy-ről váltott Iphone-ra. Az 5-ös folyamatosan kikapcsolt neki véletlenszerűen, a 6-osnak egy sima polcos leejtéstől betört a kijelzője egy hét után, a 8-asának egy nap után beégett a kijelzője és a szolgáltatónál néztek, hogy ilyet még sose láttak (na persze), azóta vissza is ment Samsungra és köszöni szépen... Egyre több ismerősöm hagyja ott az Apple-t, az érv mindig ugyanaz: Ennyi pénzért vagy ár/érték arányban máshol sokkal többet, fejlettebbet kapnak (Xiaomi, Huawei)... de persze mindenki maga tudja, kíváncsi vagyok az Apple ezen a szinten meddig bírja ilyen árai mellett a versenyt.
Miért hagyjuk a dolby atmost? samsung pont úgy oldotta meg, hogy alapból nem használja, de ha bedugsz egy minőségi fülest, akkor tudod bekapcsolni az atmost, és ég és föld a különbség zenénél.
Na. Másfél év után csak utolérte a Samsung-ot, Huaweii-t meg a Xiaomi-t :) Szép volt Apple. Gyerekek... ezért 400+ ezer forint??
XATAGE0779 de a Huawei és a Samsung van amiben meg mindig nem érte utol az Applet 🤷🏿♂️
@@matedudas8425
Igen, mert a Samsungnak meg a Huaweinek sose lesznek olyen elvakult, fanatikus.... -nem akarok sértegetni senkit- rajongói mint az Almának! Nulla újítást behoz egy telefon, és gyakorlatilag ezt is eltudja adni! Zseniális amit anno felépített ez a cég a hírneve köré, mert mostanság már csak a nagyon elvakult emberek verik..., bocsánat mondanak jókat az Iphoneról!
@@kiezte Miért a Samsung illetve a Huawei milyen újításokat hozott be??
Máté Dudás oooohhhhhh omg ez nagy volt 😂
Na még egy fanatikus droid kommentelő..
Nekem fura, hogy előbb hasonlítod össze egy kenyérpirítóval, mint a konkurenciával. Mintha nem is létezne. Ki van emelve az elődhöz képest az előrelépés, de hogy a komplett piacon ez mire elég, arról szó se esik.
Nem érdekel a konkurencia. Macen dolgozom, Apple Watchom van, ezek nem mennek Androidos telefonokkal, nincs iMessage stb. Videóban ráadásul egyik androidos készülék sem jobb, szóval nem értem miért kéne összehasonlítanom velük.
Mivel ő apple ökoszisztémát használ így pont 0 értéke van minden más készüléknek számára. Minek hasonlítaná össze a konkurensekkel, ha ő ezt a készüléket akarta megvásárolni, mert neki erre van szüksége? :D Ha a p30pro valamiben jobb lenne akkor sem azt venné.
@@gumitarzan Mert a videót nem magának csinálta (feltételezem), hanem más embereknek. Legalábbis erre utal ez a sok feliratkozó. Mások pedig használnak mást is, esetleg a döntéshez keresnek információt, hogy mit érdemes venni. Ebből a videóból az derült ki, hogy jobb az előző generácíónál és használható jóval drágább kamerák kiváltására is.
@@Handras Rendben, de lehet, hogy másokat érdekelne és egy adott terméket (szerintem) csak úgy lehet reálisan értékelni, ha el tudjuk helyezni azon a piacon, ahol mások vesznek mást is Apple terméken kívül. Egyébként jó a videó, köszi!
@@Osynho Szerintem egyértelmű, hogy András nem telefonos összehasonlító videókat készít, aki pedig arra kíváncsi van rá pár csatorna. És ezt nem kötekedésből írom.
Belehaltal volna, ha nem emlited meg az elektromos autót?
Belehaltal volna, ha nem rakod ide ezt a nyomorult kommentet?
Andras Horvath te beteg vagy, menj orvoshoz... én még ilyen vloggert, mint te, sose láttam. Okoskodik, beszólogat, elhordja mindennek a feliratkozóit. Bírni kell a kritikát, nem? Akkor inkább hagyd abba, ha nem bírod.
Mint egy sértődött kisgyerek.
Inkább asszonyt szerezz, macska helyett. Szánalmas.
Viszlát Apple?
Szövegértésed egyes.
már karcos is?
A video nagy részében az előző iphone-nal hasonlitotta össze amihez képest van lényeges különbség. De, a a konkurenciával szemben nem fejlődött semmit, maximum videoban valamivel jobb. A Huawei és a Samsung is jócskán ráver kamerában és van azokon is széleslátőszög. Az a notch még mindig nagy az Iphone-on. Ja, és egy ujjlenyomat olvasot sem sikerült belerakni. A 16:9-es képarány nem tudom miért olyan nagy dolog az én Huawei p20 lite-om tudja (2 éves középkategoriás telefon). Sőt a konkurencia még olcsobb is.
Én nagyon szeretem a videoid de nagyon elfogult vagy. Nem látsz a rozsaszin felhőtől azért vetted meg.
Konkréten számítási erőn kívül és kamerán kívül mindenben laposra veri az iPhone 11-et a 2 éves Samsung Note 8-am...
@@maczi4006 hát igen. Ennyit arrol hogy az Iphone a csucskategoria...
No offense, de az nem opció, hogy valaki nem azért vesz zöldet hogy villantson vele, hanem szimplán tetszik neki ez a sötétzöld szín?
Hät nem nyügözött le. Nekem huawei p30 pro van és még nem lättad, hogy ez mit tud éjszaka meg az 5* zoom hihetetlen. Leica odatette. Design is sokkal jobb lett
Se videoban se kepekben nem eri utol ezt.
@@Sineseol nem tudom teszteltem mindkettöt és azért vettem huawei-t, mert fotozäsban sokkal jobb. Videoban sem éreztem, hogy rosszabb lenne, mint az iphone. Meg ugye a design. Az a ronda piros pöttyös design hát eléggé fura
Sajnalom, de német billentyüzetet hasznalok nem nagyon szoktam magyarul irni és nincs ra szükség.
Gondolom gatyát kellett cserélni ezek után... 😁😁
Ritkán látni ennyire elfogult videót... 🤦♂️
Apple: Nekünk van a legjobb kamerával rendelkező telefonunk.
Huawei: Hold my beer.
Ezt a poént sztem nem sokan értik, de én nagyon jót röhögtem rajta! :)
Jó poén, de miért írtad angolul, hogy fogd meg a söröm, ha már az apple részt magyarul írtad? :D
@@jozanparasztpeti Hát így nagyobbat üt.
Józan Paraszt adom 😂😂😂
W Richárd A Huawei rosszabb kameraban.
ANdrás hogy örül a sötét módnak...mintha valami nagy durranás lenne. :D igen, tudjuk, köszi, haladjunk...ultra wide camera? ühüüm, fasza :D
A macsesz a legjobb a videóban Handras🙏
Ne haragudj de ez nagyon nyálas bemutató volt.
Teljes mértékben. Zéró objektivitás. De azt őszintén :(
rozsadamentes üveg hátlap? bebaszna ha rozsdásodna az üveg....xd
Igen ezen én is fenn akadtam 😅
Rozsdamentes VESSZŐ üveg hátlap. Nem olyan bonyolult.
Azt tudtad hogy a rozsdát van ahol pénzér árulják???És használható is ,megirom ha érdekel hogy mire...
@@barnabasbudai1082 jajdekurva fontos,hogy van a neve , jezusom, dejo, hogy egy ilyet se ismerek szemelyesen mint te, omg.
Annyira gaz vagy😂😂👏👏
Nagyon jó a videó!
Köszönöm.
UI: ki néz iPhone-on HDR-t? .....1....2... (ezen nevettem)
Felíratkoztam.
Az Apple Watch 5-ről teszel fel tesztet?
Nem hiszem, nem nagyon tud tobbet, max az aleays on funkcio.
Andras Horvath, de a Watch 4-nél nagyobb a kijelzője valamivel az 5-nek, nem?
Műanyag darab, lehallgató készülék amiért még jó sokat fizetsz is. Homályagy, ködfelhő. óye ^^
IOS-en nagyobb biztonságban vannak az adataid, mint androidon.
@@tfainufora4847 24.hu/mobil/2017/06/08/milliardokat-kaszaltak-iphone-felhasznalok-eladott-adataival/
A legjobb barátom apja vezeti a Tesla taxi szegedet, és anyira meg imádtam a teslát, és videokat nézni a teslárol ezért fel is iratkoztam ^^
Sajnos csak 16:27-ig láttam a videót, mert pont hozta a futár az iPhone 11 Pro Max Turbo S Taycanom... zöldben :)
pók
De menő vagy,most szarjuk össze magunkat🤔
Nem bírom ki, hogy ne kommenteljek én is. Örülök, hogy a kommenteket olvasva nem vagyok egyedül a véleményemmel erről az egész Iphone-os dologról. Azt hittem értelmes videó lesz, nem pedig egy elvileg nem szponzorált agyondícsérem nyálas vacak. 2019-et írunk és az apple most jutott el oda, hogy a 4:3 képarányt leváltotta a 16:9 (illetve most már azt is választani, hűha), és hogy ennek ennyire örülni kellene az teljesen vicc, ahogyan ez az egész videó is. "A kamera undorítóan ocsmányul nagyon jó lett, tényleg"... Fogtál már a kezedben egy Huawei P30 PRO-t? Na most, kb 2x annyi lehetőség van benne kamera terén, hardverileg jóval erősebb specifikációval bír. Összeszedtem neked pár példát, hátha ki akarod dobni a kukába azt a vackot és nem ilyenekre pazerolni 400 ezer forintot, holott 230 ezer forintért minőséget kapsz, nem trendet. Aksi: Mondtad, hogy 4 órával több üzemidő "Az nagyon durva". iPhone 11 Pro: 3046 mAh aksival , a P30 Pro pedig 4200 mAh aksival rendelkezik. iPhone 11 Pro gyorstöltés: 18W: 50% in 30 min, Huawei P30 Pro: 40W 70% in 30 min, remélem nem kell megmagyaráznom. iPhone előlapi kamera 12MP, Huawei előlapi kamera: 32MP. iPhone Ram: 4GB, Huawei Ram: 8GB. iPhone hátsó kamerája: 12 MP + 12 MP + 12 MP, 10 x Digital Zoom, 2 x Optical Zoom, Huawei hátsó kamerája: 40 MP + 20 MP + 8 MP, 50 x Digital Zoom, 5 x Optical Zoom. Maximális képfelbontás: iPhone: 4000 x 3000 Pixels, Huawei: 7360 x 4912 Pixels. Szerintem ennyi elég lesz, mindezt megkapod fele annyiért! Szóval hol a nagy előrelépés? Jaj, persze az Apple magához képest nagyot lépett előre, ja, tapsoljuk meg és örüljünk együtt :)
"Összerakja a képet... És nem olyan csúnyán mint más telefonok"
Kedves András!
Volt már a kezedben más gyártó csúcskészüléke, hogy ilyen könnyelműen ki mered ezt jelenteni jelenteni?
Én használok Iphone-t , illetve Androidos készüléket is (Huawei P30 pro) , nekem van összehasonlítási alap, ezért bátran mondhatom, hogy most egy bődületes faszságot mondtál.
Nekem mindkettő volt a kezembe iPhone 11 pro -m van jelenleg pár napja.. és nem mondom hogy a huawei rosszabb viszont tényleg brutálisan csinálja a képeket iphone, hozzátenném ez az első iphoneom eddig mindig a huawei legujabbjait vettem évek óta.
1:39 ezt hogy csináltad?
Szép vastag a kerete elöl :)
Ezen nem akarnak fejleszteni meg a notcs is ott van...
A kijelző samsung gondolom :)
Zsolt Kohut az hogy a kijelzőt a samsunggal gyártatja le(mert nekik megvan hozzá a technikai háttér és olcsóbb és kényelmesebb így ,mint saját üzemet csinálni erre);vagy hogy samsung saját kijelzője van benne az két külön dolog!
@@csabakosar6375 A gyártási költségeken lehetne vitatkozni hogy olcsó-e.......nyilván van a 600 $ -ról 1000 $ -ra növekedett eladási árhoz van köze azért. Inkább csak kényelmes az almának, és a terheket a vevőkre hárítják......úgyis megveszik.
Dávid Peter olcsó és olcsóbb közt is van különbség, de a lényege nem ez ,hanem hogy más gyártja le az apple kritériumainak, specifikációnak,stb megfelelően attól az még nem ugyan az ! (Az audi se magyar márka attól,hogy itthon “is” szerelik össze! )
Olvasd újra az első hozzászólásom!
@Marton Szucs Ez nagyjából bármilyen céggel így van. Be is szarna egy cég ha mindent ő fejlesztene magának - nagyon nem is érné meg.
Legutóbb a Huawei P20 Pro kameráját istenítetted ennyire ☺ Akkor most melyik a jobb ???
Szia kedves András!
Nincs bajom az iPhone-okkal mert jók (csak mindenért évekig kell könyörögni meg hisztizni) , ahogy általában az Apple termékek... csak furcsállom, hogy mindenki mennyire örül ezeknek a funkcióknak/szolgáltatásoknak/feature-öknek (HOGY VÉGRE VANNAK) amiket más gyártók már évek óta használnak fele/harmada/ötöde árú termékekben.... (ja és az elavult "új" dolgoknak örülnek ennyire 13,5W töltés? ez annyira 2017) szóval... oké, időtálló stb... de amiket most bemutat az Apple mint "hűűűdenaaagy fejlőőődééés" nos... hát, szerintem ezeket simán használhatta volna párhuzamosan a konkurenciával, ha egy kicsivel kompromisszum készebb lett volna dizájn/külső méretek terén... meg ha már 6 számjegyű az ára és nem 1 v 2-essel kezdődik hanem 4 meg 5-össel, akkor tényleg beleférhetett volna a VALÓBAN ÚJ technológia... az Apple sztem kb azt csinálja, mint a légitársaságok... ott spórol ahol tud, viszont olyan drágán adja a dolgokat amennyire csak tudja.
Nézd meg pl az UW kamerát. Lg G6, lassan 3 éves, de már abban is benne volt. Le vannak maradva mint a borravaló, azt próbálják most behzni.
Kétségbe esetten behozni és még többszörösen túl is árazzák a telefonokat de biztos lesz az a divat majom aki meg veszi, a Teslát meg értem mert korszakalkotó de ez az àjfon csak le porólta azt amit a többiek már rég elfelejtettek mert nekik már természetes
legjobb rész mikor a7r3 al hasonlítod össze.. :D kiezte
De ha komolyan gondolja hogy gyakorlatilag ugyanazt a minőséget tudja akkor mi a francért nem adja el a Sonyt???
evről évre egy százassal drágábbak ezek a k. telefonok (igen, a samsung is beállt a sorba, a huaweit meg trumpcsi kinyírta kb), úgyhogy részemről a tavalyi volt az utolsó csúcstelefon, amit a megjelenéskor megvettem (annyival nem jobb, mint amennyivel drágább), de a macska miatt kapsz egy lájkot rá :) pro max s turbó macska :D
Szerintem sem érdemes. S10-et vettem 1 hónappal a megjelenes után. Ha még vártam volma 2 hónapot 50 ezret spóroltam volna.
2 éve ugyanennyi az ár, és úgy néz ki jövő évtől ha beüt a “kis gazdasági valsag” akkor meg lejjebb mennek az árak. Az emberek már eljutottak arra a szintre, hogy amennyibe most kerülnek a telefonok az a plafon és ezt a gyártók is látják. :)
Trump nem nyirt ki senkit...A kinaiakat akiké az amarikai állampapirok 70%-a meg az összes ritkafém készlet jelenlegi 90%-a soha nem is fogja se ő se senki más! Fogadd el a kínai gazdaság uralja a világot jelenleg ők a világ elsőszámú hatalma!
@@officialteerpaak6926 :D :D :D :D
főleg h egy átlagembernek a 100 ezer körüli teló is simán elég - és tényleg. nem mindenkinek az az életcélja h villogjon a legújabb dolgokkal csak hát ugye a trend ezt diktálja.
Mindent a fogyasztóért. Veszek zöldet, hogy lássák a népek új van nekem. 😃
Ilyen telefonom van :) Jó látni ezt a tesztet. Igaz, pàr év késéssel! 🎉❤
Jó is lehet a kijelző,ha a Samsung csinálja :))))
Adonisnak már nem fejleszted az instagramjét?
Hu. Most lattalak eletemben eloszor. Szakmailag nyilvan tulszarnyalsz joforman mindenkit. De torold mar bele a nyalad egy szivacsba, a pokos poenod pedig...😭
Világ legjobb telefonban lévő kamerája, P30 pro: fogd meg a söröm! :D
Peti Moko Remek kis levélnehezék a Google alkalmazások nélkül. 😂
@@BToma67 Nem Mate 30, hanem P30. :) Abban még van. :D
SkiDev Ja, tényleg! Sorry 😁
@@Sk1Dev De már a Huawei is Apple árazást döngeti van 👏👏
@@bencegoblyos6957 jó csak ott a kamera, a proci, a ram is több és mégis 200k val olcsóbb
Az Apple logo animáció az új telefon egyedisége vagy valamilyen képernyővédő?
Pont ez érdekelt volna engem is....
iPhone-t sosem vennék és ezt az álláspontomat csak megerősítette ez a generáció us, még ha vitatlanul szép képeket is tud csinálni. Illetve azt azért tudjuk, hogy míg a telefonban egy apró szenzort/szenzorokat rejtenek el, addig egy SONY A7 III-ban Full Frame méretű érzékelő dolgozik. Ez azért magáért beszél (ha valaki nem tudja az érdemi hasznát, olvasson utána)
Viszont ami nem a technikához kötődik és a videó végén elhangzott, hogy milyen világban élünk... 400 000 követője van egy picsának, ami túl sok értéket nem tesz hozzá, míg akik komoly értéket csinálnak, súlyosan elmarad ettől a számtól. Eltorzult az emberiség értékrendszere...
Átérzem, amilyen szabadságot ad a 3 kamera. Ugyan ez az élmény nekem meg van a Mate 20 Pro-val kb. egy éve... :)
Android XD sajnos akarmilyen hardverek lesznek, amig android fog futni rajtuk :(
@Szadlis Károly Nah én fordítva járok mindig. Iphone-al még soha semmi gondom nem volt pedig 3GS óta használom őket. Ellenben androidos telefonnal mindig szívok valamit. Most céges androidos telefon, külföldön nem bírta megemészteni, hogy hol wifi, hol nem wifi, hol más szolgáltató, kb minden országváltáskor újra kellett indítani mert behülyölt teljesen.... gyász.
@@gyurikun Én is iPhone-ról váltottam, nehogy azt hidd. Üzletre használom, napi 100+ hívás sok esetben, sms kezelés, e-mailezés, számlázás. Oda nem adnám semmiért. Rengeteget fotózok ipari témákat, referenciának. Van egy elhanyagolt fotós beálítottságom, de mióta megvan a Mate 20 azóta nem hordom a DSLR-t, pedig előtte a Mamiya RB67-et is hordtam magammal ha kedvem volt - csak a poén kedvéért megemlítve. Nem annyival rosszabb a képminőség, mint amennyivel fáradtságmentesebb. Ugyan ezt tudja gondolom most az új iPhone, csak egy évvel később és kétszer annyiért kb.
Próbálom magam rávenni egyszer egy iPhone-ra, de még ez a 11-es sem üti meg a Mate 20 Pro-m szintjét, sem üzemidőben , sem fotóban, éjszakaiban sem és kétszer olyan drága. Talán jobb videókat csinál.
Azt nem értem miért nem tudja minden iPhone de legalàbb a Xs max a 16:9 és fotó arányt 2019ben mikor egy sima 30-40ezer android tudja... ez olyan nehéz belepakolni? Elég szomorú...
Hány GB?
Nem rosszból, de egy olyan ember véleményére adni akit éppen ki szponzorál, na mindegy!
Apple fanok, mikor kijön minden évben az új iphone egy autó áráért , de legalább olyan funkciókkal amiket más márkák telefonjai évek óta tudnak! 😁😁😂😂
Hol lehet 400-ért új autót venni?
Hiába király a kamera, ha a szoftvere teljesen hülyének néz. Semmi pro beállítás nincs benne, videónál sem lehet a 4k/1080p között váltani stb... Biztos összezavarná a népet, inkább benne se legyen. Kár, hogy ez volt az őszinte véleményed, de persze tiszteletben tartom.
0 innováció van a készülékben. Nem magához, hanem a konkurenciához képest. Megérteném a felárat, ha mondjuk azt a bazi nagy notchot betették volna a kijelző alá (oppo és a xiaomi már fejleszti, lehet azóta már mások is), mert régen erről szólt az iphone. Ma meg csak folyamatosan a már befutott trendeket valósítják meg és annak örülnek a felhasználók... A kamera pixel mérete elmarad a konkurenciától, a 18W-os gyorstöltés nevetséges a xiaomi vezeték nélküli töltője 20W-os és most fejlesztik a 100W-os vezetékest... akksi kicsi, nincs USB-C, és nem hogy fejlesztenének, még a nyomásérzékeny kijelzőt is kivették.
1:54 nél miért közepső ujjaddal mutogatsz?
az a space-es kurzorhúzogatás kb 4 éve benne van a google keyboardban..:D
Zsolt Szilágyi iphone se ben is benne volt a softweres cursor. Előd modeleket nem használtam így arról nem tudok nyilatkozni.
Jó a videó !!! Szuper az a pók kamera !!!!
Ezt felesleges volt végig néznem. Csak azt tudtuk meg, hogy elvakult iPhone rajongó vagy , és meg is tudod venni.
Huawei 1.5 éve ezt hozza kamera szinten
Köszönjük Emese
Fogsz e csinalni tesztet az airpods Pro -ról?
Akkor most kiadott az Apple egy Iphone X-et 3 kamerával?🙄🤔
Heló! Az előző telefonod eladó?
Akárhogy is nézzük, az a három kamera a hátlapon ordenáré. Az Apple mindig egy kicsit a design-ról is szólt, ebből a szempontból ez a telefon értékelhetetlen. Nem, nem azért mondom, mert savanyú a szőlő, az Xs-ért gond nélkül kiadtam egy zsák pénzt, nem sajnáltam rá, mert egyszerűen gyönyörű. Ez a három lencse egy esztétikai terrortámadás a jóizlés ellen. Nem az árával van a gond, az iPhone drága, ezt már megszokhattuk, hanem azzal, hogy az Apple annyira próbálja behozni a lemaradását, hogy közben feláldozza a legfontosabb értékeit...
Kristóf S nekem tetszik es egyre jobban tetszik meg sok masnak is
Minden évben? Minek?
Ketten tettétek ki pontosan ugyanabban az órában a videót. :-)
András, megéri szerinted nyáron váltani egy 11 prora S9+ról vagy akkor már várjam meg az újat vagy nem is kéne váltani? Köszi a választ!