Az utóbbi videókat már itt vágtam, alig vártam, hogy ez a videó is elkészüljön. :) PS: A videó leírásában beraktam az asztalos, a lakberendező, meg a fontosabb kütyük linkjeit.
Nálam a teraszajtó előtti laminált parkettát bő 10 év alatt kiszívta a nap. Kifakult. Amúgy a szoba többi részén semmi baja a parkettának, csak ott érezhetően fakó, fehéres árnyalatot kapott. A teraszajtó közelében lévő fekete hangfalam szövete is ugyanígy kapott napot (üvegen keresztül), az meg beszürkült. A nap "csodákra" képes. Tegyél oda valami szőnyeget, mert idővel ilyen beépített szekrényeknél videósorozatot indíthatsz majd a parkettacsere heteiről.
Gratulálok András! Ez nagyon jó lett! Öröm nézni azt a "gyermeki örömöt", ahogy birtokba veszed az új birodalmad. Nagyon jó dolog, hogy a tervezéshez és a kivitelezéshez is profi szakemberek segítségét veszed igénybe. Láttam én már belső teret amit a tulaj tervezett (mert ő tudja) és egy zsák pénzből sikerült egy használhatatlan belsőt alkotni. Még egyszer gratulálok!
IGEN! Ilyen bútor kell, ahol nem kell alatta, felette, mögötte takarítani, mert a padlótól a mennyezetig ér. Gratula, nagypn szép! Így szeretném az összes olyan bútoromat madj megoldani, amit csak lehet, hálóban, konyhában, előszobában... Utálom, hogy el kell huzigatni, hogy alá kell préselnem valamit, vagy épp a tetejére, hogy le tudjam azt takarítani. tárolásra nem alkalmas, és elvesz egy csomó teret, nomeg csak a baj van vele. Ez szép, letisztult, egyszerű, és elegáns. Gratulálok hozzá, igazán szép munka!
Gratulálok András a szép dolgozószobádhoz. Szép lassan a végéhez ér a lakás berendezése. Jó látni, hogy kitartásod és a rengeteg munka célt ért. Jó látni, hogy így tudsz örülni minden egyes dolognak, ami elkészül. Sok egészséget kívánok, hogy minden nap élvezhesd a kialakított környezetedet.
Azt a mindenit, de gyönyörű lett - ámulatba ejtően szép. A ház belső kivitelezése simán elmehetne valamilyen menő magazin címlapján. Az a kis világítás is, a színek, meghitt melegséget árasztanak. Elképesztően állati. Gratulálok kedves, András!
A kialakult vakablaknál 21:59 érdemes ellenőrizni a hőhidasságot illetve hogy mennyire szellőzik át az a zug, nehogy elkezdjen penészedni a bútor mögött, mert akkor csak annyit fogsz érzékelni hogy allergiás vagy valamire pedig látszólag makulátlan a lakás. Amúgy gyönyörű lett az egész!
Igen ott én is hibát véltem felfedezni. Fel kellett volna tölteni 10 centi kőzetgyapottal legalább hogy ugyanolyan szigeletéssel bírjon mint a falak... Ott később még lehet gond
Az az ablak úgy nem lesz jó,belülről a forgácslap zárja nem jut be mögé a meleglevegő,az üveg viszont hideg lesz és le fog csapódni rajta a pára így vizesedni fog,ha kívülről megy rá a szigetelés akkor nem lesz gond de ebben a formában problémás lehet,hőkamerával megnéztem volna.
Ez egy nagyon szép ház kivül és belül is bármejik szegletéből nézzük is. Ilyesmit összehozni nem akármi az anyagiakra is gondolva. Én csak a töredékét tudnám öszehozni, de akkor sem lennék elégedetlen.
Gratulálok! Igazán színvonalas lett ez a videó, sok érdekes infóval volt ellátva és nagyon szuper lett a bútor is. Az összes költözős videódat (is) nagyon szeretem. A fanyalgóknak, irigyeknek, utálkozóknak pedig csak annyit, hogy mindenkinek nyitva áll a lehetőség, csináljátok utána. S ez nem 3-4 év termése napi 4 óra munkával, amit láttok az sok belefektetett idő, pénz és energia. Ja, hogy vannak esetleg támogatók is? Addig a szintig el kell jutni... gondoljatok csak az élsportolókra. Én örülök, ha egy megérdemelten sikeres embert látok. Így tovább!
Álom szép lett, gratulálok! Jó látni ilyen minőségi munkát ahogy minden pici részlet összeáll, le a kalappal a Sulisok előtt. Biztos egy fél vagyon volt, de ez innen nézve egy életig tart majd. Megéri inveszticiót.
Fantasztikus környezetet alakítottál ki magad körül, az egész ház nagyon stílusos, gratulálok hozzá és kívánom hogy sokáig élvezd a munkád gyümölcsét! 👏
Ez nagyon ott van. Szívesen élnék én is ilyen otthonban. Remélem van Security System-ed is mert ezekkel a videókkal mindent elárulsz... Gratulálok hozzá
Nagyon jól megtervezett és szépen kivitelezett munka lett. Nekem nagyon tetszik, ahogy gondosan és aprólékosan össze raktad ezt a házát. Mikor nézem a videókat kicsit irigy is vagyok :D . Sok örömet hozzá és köszi a videókat.
2 роки тому+3
Gratulálok! Profi tervezés és kivitelezés! Jó látni, ezt a gyermeki örömöt, sokáig vártál és azt is jó látni, hogy megéled az álmod 😊
András ez nagyon szép, használd egészséggel. Én is most egy hasonlót tervezek, és pont azon agyalok hogy tudnámm a 2,8m hosszú asztalt, úgy rögzíteni, hogy ne hajoljon be a közepe a súlytól. Megnéztem a videódat már vagy 10x, de én a te asztalodnál nem láttam semmi merevítést az asztal aljnán, ami arra szolgálna, hogy ne essen be az asztallap közele a terhelt súlytól. 05:46-nál látszik is, hogy már meg van hajolva az asztallap. Ez a valóságban is így van? Ha igen, akkor nem ártott volna a falba bedűbelezett fém tartókkal még alátámasztani az asztallapot! Amugy gratulalok!
Igen az lenne érdekes nagyságrendileg mennyi a Azstalos díja fekszereléssel mindennel.... mert szerintem közel van 5 millához...TÉNY profi és gyönyörű lett
Nagyon szép lett minden. Én mivel magas vagyok és ülőmunkát végzek, ezért jobban preferálom az állítható magasságú asztalt (ahol állva is lehet dolgozni).
Egyszerre fogok fikázni és dicsérni: amennyire ötlettelen, nem praktikus, és csúnyácska lett az a konyha, na ez, konkrétan a komplementere - gyönyörű, tele hasznos és szemet kápráztató megoldásokkal. Gratulálok, és olvasva a hozzászólásokban az árát, főleg a munkaórát is figyelembe véve, szerintem jutányos. P.S. - bár imádom a Nobilia konyhákat alapvetően, lehet, hogy azt is érdmes lett volna ezzel a belsőépítésszel megterveztetni, és a Sülivel legyártatni.
Szerintem a házad legjobb szobája lett ! Skandináv feeling , letisztult mint minden más szoba a házban de ez otthinos lett nagyon , és a kreativitás is most a legtöbb benned szerintem ! Pazar szoba lett , nem is kell több , ha a macskád lennék örökké a gondolkodó fotelben csöveznék 😅
Ez valami csodálatos! Tényleg egy álom dolgozó/stúdió. Mag az egész ház és amit eddig elértél csodálatos és tiszteletreméltó. Ahogy én látom már csak egy Andrásné hiányzik 😁
Qrva jó lett, egyszerűen káprázatos! Egyedül a 2 hangfal nem passzol oda, fura, de tényleg nem, talán megbontja a letisztult, sima felületeket a technokrata kinézete.
Az utóbbi videókat már itt vágtam, alig vártam, hogy ez a videó is elkészüljön. :) PS: A videó leírásában beraktam az asztalos, a lakberendező, meg a fontosabb kütyük linkjeit.
Gratulálok, ez tényleg nagyon szép! Legyen sok örömöd benne, és munkád természetesen! 👌🙂
Gratulálok az egész házhoz! Szeretném kérdezni elkészült a lakás teljesen Handrás?
@@milanharmath9089 Már csak apróságok vannak hátra. Meg egy kerítés... :D
Csak dícsérő hozzászólások vannak. Nem akarom megtörni ezt a rendet, úgyhogy nem fejtem ki a véleményemet. :-)
Nálam a teraszajtó előtti laminált parkettát bő 10 év alatt kiszívta a nap. Kifakult. Amúgy a szoba többi részén semmi baja a parkettának, csak ott érezhetően fakó, fehéres árnyalatot kapott. A teraszajtó közelében lévő fekete hangfalam szövete is ugyanígy kapott napot (üvegen keresztül), az meg beszürkült. A nap "csodákra" képes.
Tegyél oda valami szőnyeget, mert idővel ilyen beépített szekrényeknél videósorozatot indíthatsz majd a parkettacsere heteiről.
Gratulálok András! Ez nagyon jó lett! Öröm nézni azt a "gyermeki örömöt", ahogy birtokba veszed az új birodalmad. Nagyon jó dolog, hogy a tervezéshez és a kivitelezéshez is profi szakemberek segítségét veszed igénybe. Láttam én már belső teret amit a tulaj tervezett (mert ő tudja) és egy zsák pénzből sikerült egy használhatatlan belsőt alkotni. Még egyszer gratulálok!
Meg sem próbáltam én kitalálni. :)
@@Handras Hogy írt 7 órája az 1 órás videóhoz?
Milyen pihenö foteled van, tudnád linkelni, nagyon tetszik!
Koszi
Támogatóknak hamarabb kimegy. Minden fontos cucc benne van a videó leírásában.
IGEN! Ilyen bútor kell, ahol nem kell alatta, felette, mögötte takarítani, mert a padlótól a mennyezetig ér. Gratula, nagypn szép! Így szeretném az összes olyan bútoromat madj megoldani, amit csak lehet, hálóban, konyhában, előszobában... Utálom, hogy el kell huzigatni, hogy alá kell préselnem valamit, vagy épp a tetejére, hogy le tudjam azt takarítani. tárolásra nem alkalmas, és elvesz egy csomó teret, nomeg csak a baj van vele. Ez szép, letisztult, egyszerű, és elegáns.
Gratulálok hozzá, igazán szép munka!
Gratulálok András a szép dolgozószobádhoz. Szép lassan a végéhez ér a lakás berendezése. Jó látni, hogy kitartásod és a rengeteg munka célt ért. Jó látni, hogy így tudsz örülni minden egyes dolognak, ami elkészül. Sok egészséget kívánok, hogy minden nap élvezhesd a kialakított környezetedet.
Azt a mindenit, de gyönyörű lett - ámulatba ejtően szép.
A ház belső kivitelezése simán elmehetne valamilyen menő magazin címlapján.
Az a kis világítás is, a színek, meghitt melegséget árasztanak.
Elképesztően állati.
Gratulálok kedves, András!
A kialakult vakablaknál 21:59 érdemes ellenőrizni a hőhidasságot illetve hogy mennyire szellőzik át az a zug, nehogy elkezdjen penészedni a bútor mögött, mert akkor csak annyit fogsz érzékelni hogy allergiás vagy valamire pedig látszólag makulátlan a lakás. Amúgy gyönyörű lett az egész!
Igen ott én is hibát véltem felfedezni. Fel kellett volna tölteni 10 centi kőzetgyapottal legalább hogy ugyanolyan szigeletéssel bírjon mint a falak... Ott később még lehet gond
Vagy aerogéllel a stúdiózás végett
Az az ablak úgy nem lesz jó,belülről a forgácslap zárja nem jut be mögé a meleglevegő,az üveg viszont hideg lesz és le fog csapódni rajta a pára így vizesedni fog,ha kívülről megy rá a szigetelés akkor nem lesz gond de ebben a formában problémás lehet,hőkamerával megnéztem volna.
Óriási gratulációm András! Nagyon meg kellene nekem is lépnem hasonlót, de ez most erőt adott! Köszönöm, hogy megosztottad!
Ez egy nagyon szép ház kivül és belül is bármejik szegletéből nézzük is. Ilyesmit összehozni nem akármi az anyagiakra is gondolva. Én csak a töredékét tudnám öszehozni, de akkor sem lennék elégedetlen.
Nagyon szép és dizájnos lett a szoba. Az a nagy asztal is passzol. Nekem is 180cm széles az asztal, hogy szépen elférjen rajta minden.
Gratulálok! Igazán színvonalas lett ez a videó, sok érdekes infóval volt ellátva és nagyon szuper lett a bútor is. Az összes költözős videódat (is) nagyon szeretem. A fanyalgóknak, irigyeknek, utálkozóknak pedig csak annyit, hogy mindenkinek nyitva áll a lehetőség, csináljátok utána. S ez nem 3-4 év termése napi 4 óra munkával, amit láttok az sok belefektetett idő, pénz és energia. Ja, hogy vannak esetleg támogatók is? Addig a szintig el kell jutni... gondoljatok csak az élsportolókra. Én örülök, ha egy megérdemelten sikeres embert látok. Így tovább!
Macskás férfi?
@@Joe38ish És? Miért baj ha macskás?
@@Mr.EvilPanda-80 Macskás férfi? Ne viccelj ! Amiért a Chemtrailból is gúnyt űzött.
Üdv András! Ez álom szép lett! Gratulálok!
Gratulálok Handrás.
Fantasztikus szép lett, és gratulálok a mestereknek is akik dolgoztak rajta. 👍
Gyönyörű lett, tisztelet a szakembereknek!!
Ez egy álom! Használd egészséggel! Iszonyatosan gyönyörű és letisztult
A brutál gyönyörű szobát megtisztelted ezekkel a brutál gyönyörű vágóképekkel 😎 Nagyon gratulálok 🙂
Szuper lett. Profi munka. Egy észrevétel: nem hangszigetelés történt hanem a szoba akusztikáján javítottal😉
A lámpák típusa érdekelne
Fantasztikus lett. Használd egészséggel! Az asztalosoknak meg! Pazar munka!
Nagyon szép! Gratulálok a tervezőnek és a kivitelezőnek, profi munka!
Igazán látványos és praktikus is lett, gratulálok!
Nagyon szép és igényes lett. Az is durva, hogy egy látványterv mennyire élethű már.
Gyönyörű szép lett!! A lakás éke a konyha után ☺️😌
András!
Ez nagyon szép és egyben praktikus!
Gratula mindenkinek aki részt vett a projektben!
Egészséggel használd!😃
Gratulálok a dolgozószobádhoz, gyönyörű, sallangoktól mentes. Várom Tőled a minőségi tartalmakat, ahogyan eddig is készítetted 😊
Nagyon jól néz ki a szoba meg úgy a teljes ház is! Pesti legénylakás utan ez egy igazi legényház:)!
Ez gyönyörű András! Gratulálok!
Álom szép lett, gratulálok! Jó látni ilyen minőségi munkát ahogy minden pici részlet összeáll, le a kalappal a Sulisok előtt. Biztos egy fél vagyon volt, de ez innen nézve egy életig tart majd. Megéri inveszticiót.
Fantasztikus környezetet alakítottál ki magad körül, az egész ház nagyon stílusos, gratulálok hozzá és kívánom hogy sokáig élvezd a munkád gyümölcsét! 👏
Gratulálok, nagyon ízléses!
Gyönyörű, ízléses. Le a kalappal a munkások, tervezők előtt. :)
Gyönyörű és szép letisztult lett, elfogadnám én is ezt a dolgozószobát. Gratulálok! :)
Gyönyörű lett a szoba.
András, ez nagyon el lett találva, gratulálok!
szép lett, adtál sok-sok ötletet 🙂
Nagyon szép lett András ! Gratulálok hozzá ! Gyárts sok jó videót benne ! Üdv 😊
Kedves András, gratulálok hozzá, nagyon szép lett!!
Ez nagyon ott van. Szívesen élnék én is ilyen otthonban.
Remélem van Security System-ed is mert ezekkel a videókkal mindent elárulsz...
Gratulálok hozzá
Zseniális lett a stúdió, gyönyörű!
Gyönyörű lett! Mind a tervezés, kivitelezés atom jó.
Ez valóban álom szép lett.Gratulálok hozzá!Ez még egy szinttel feljebb emelheti az eddig is gyönyörű vágóképeket és videós anyagokat 🎉
gondolom a videoban a butort asztalos szemmel nezted :D :D :D
Nagyon szuper, nagyon szép. Jó munkát az új stúdiódban :)
Brutál jó lett! Gratulálok! További jó munkát és ihletet kívánok a gondolkodó fotelban. :)
Ez atom lett. Gratula!
Gyönyörű lett a dolgozószobád András, gratulálok hozz! Remek izlésed van!
Nagyon szép lett az egész. Egy dolog hiányzik ebből a házból. Egy tisztességes hifi rendszer! :) Persze, ha csak szereted a zenét. :)
Szakmai szemmel nézve elképesztő mennyiségű munka volt ez, viszont gyönyörű a kivitelezés, le a kalappal és nagyon szép lett!
270 munkaóra volt az asztalos meló ha jól emlékszem.
Szép lett! Gratulálok az új studióhoz!
Gratulálok!Hibátlan!
Nem tudom hogyan és miből, de nem is érdekel, le a kalappal, az egész ház nagyon igényes lett! Gratulálok!
Gratula! Nagyon szép lett! Nálam is most folyik a dolgozószoba projekt és hasonló az izlésem úgyhogy merítek ötletet a tiédből! :)
Ízléses és stílusos ! Gratula
Szép letisztult, nem hivalkodó, barátságos szín, jó választás volt!
Nagyon jól megtervezett és szépen kivitelezett munka lett. Nekem nagyon tetszik, ahogy gondosan és aprólékosan össze raktad ezt a házát. Mikor nézem a videókat kicsit irigy is vagyok :D . Sok örömet hozzá és köszi a videókat.
Gratulálok! Profi tervezés és kivitelezés! Jó látni, ezt a gyermeki örömöt, sokáig vártál és azt is jó látni, hogy megéled az álmod 😊
András ez nagyon szép, használd egészséggel. Én is most egy hasonlót tervezek, és pont azon agyalok hogy tudnámm a 2,8m hosszú asztalt, úgy rögzíteni, hogy ne hajoljon be a közepe a súlytól.
Megnéztem a videódat már vagy 10x, de én a te asztalodnál nem láttam semmi merevítést az asztal aljnán, ami arra szolgálna, hogy ne essen be az asztallap közele a terhelt súlytól.
05:46-nál látszik is, hogy már meg van hajolva az asztallap. Ez a valóságban is így van? Ha igen, akkor nem ártott volna a falba bedűbelezett fém tartókkal még alátámasztani az asztallapot!
Amugy gratulalok!
Annyira imádom ezeket a videókat, hogy lassan költözhetnél megint. 😁👌🏻 Bomba mit kihoztál a kis házikóból. ☺️ Grat és enjoy!
Gratulálok! Nagyon igényes és szép!
El se merem képzelni mennyibe kerülhetett, de tényleg lenyűgöző, gratulálok, legyen benne sok öröm!
Neki majdnem semmibe
Igen az lenne érdekes nagyságrendileg mennyi a Azstalos díja fekszereléssel mindennel.... mert szerintem közel van 5 millához...TÉNY profi és gyönyörű lett
Elképesztően szép! Használd egészséggel!
Gratulálok! 🎉🎉 Iszonyatosan jó lett. S egyben köszi, sikerült jó néhány ötletet is adnod! Pacsi 👊👊👊
Menő lett, nagyon jó ízlésed van. Gratulálok!
Nagyon szép lett minden. Én mivel magas vagyok és ülőmunkát végzek, ezért jobban preferálom az állítható magasságú asztalt (ahol állva is lehet dolgozni).
Álom szép lett tényleg … Profi az asztalos csapat is…💪👍
Ah, milyen lélekemelő volt nézni így vasárnap reggel egy kávé mellett. ❤️
Naaagyon komoly lett, gratt hozzá!(természetesen a videó is, látszik, hogy közel annyi munka volt vele, mint a szobával :D)
Volt pár nap vágás benne :)
Nagyon szép lett András, gratulálok!
Hat en beleszerettem total, a dolgozoszobadba ✨️❤️✨️❤️😍eszmeletlen👍👏👏👏
Gyönyörű lett, legyen benne sok örömöd :)
Egyszerre fogok fikázni és dicsérni: amennyire ötlettelen, nem praktikus, és csúnyácska lett az a konyha, na ez, konkrétan a komplementere - gyönyörű, tele hasznos és szemet kápráztató megoldásokkal.
Gratulálok, és olvasva a hozzászólásokban az árát, főleg a munkaórát is figyelembe véve, szerintem jutányos.
P.S. - bár imádom a Nobilia konyhákat alapvetően, lehet, hogy azt is érdmes lett volna ezzel a belsőépítésszel megterveztetni, és a Sülivel legyártatni.
Csúnyácska?? Imádom a konyhát, pont olyan amilyen akartam. Niki sokkot kap ha csúnyácskázod... :D
Nagyon szép lett. A látványtervek is jól néznek ki. Saját férfi barlang... Mindenki álma.
Valóban nagyon szuper lett gratulálok mindenkinek
Szerintem a házad legjobb szobája lett ! Skandináv feeling , letisztult mint minden más szoba a házban de ez otthinos lett nagyon , és a kreativitás is most a legtöbb benned szerintem ! Pazar szoba lett , nem is kell több , ha a macskád lennék örökké a gondolkodó fotelben csöveznék 😅
Nagyon király lett a dolgozó szoba! Minden porcikája tetszik! Gratula hozzá! 💪
Szuper lett. Gratulálok.
Őszintén gratulálok! Szuper lett! :)
az egész ház csodálatos ! Én el tudnék képzelni egy lakáskultúra fotózást nálad! Öröm lehet itt élni :)
Gratulálok András👋🏻Király lett😎
Nagyon klassz, ízléses lett!
Szuper!!! Nagyon szép lett!!!
Hát ez nagyon ott van! :) Gratulálok! Így lett lakásból otthon. Jó egészséget, és további jó videókat kívánok.
Nagyon nagyon jól néz ki. Praktikus, minimalista 🤤🙂
Gratulálok András! Jó látni, hogy fejlődsz és ízlésesen. Legyen benne sok örömöd, mi pedig élvezzük a munkáid, amik itt készülnek. 😁
hát ez gyönyörű lett, gratulálok
Nagyon király lett. Gratulálok
Köszi! :)
Elegáns, letisztult, otthonos, gratulálok!🙂👍
Gusztusosan be lett rendezve, grat. A könyv a kisasztalon jelzésértékű :) A gardróbban a kütyürengeteg meg brutális :D
Nagyon király lett! Gratulálok hozzá!
Hm. Szép lett, lenyűgöző! Gratulálok! :)
Ez valami csodálatos! Tényleg egy álom dolgozó/stúdió. Mag az egész ház és amit eddig elértél csodálatos és tiszteletreméltó.
Ahogy én látom már csak egy Andrásné hiányzik 😁
Majd a lagziról IS kérünk egy jó videót!😊
Hát igen, egy ilyen házba bármelyik nő betenné a hátsóját, remélem András nem dől be egynek se. :)
Wow, ez brutál lett!
Brutál jo lett , gratula !
Állati klassz lett, gratula hozzá!!!! 👍
Rohadt jól néz ki. Grat
komoly lett,gratulálok hozzá!
Max respect. Well deserved! Congrats András?
Fúú,nagyon szép lett !
Gyönyörű lett.
Gratulálok András nagyon szép lett!🙂
Így kész is van a ház ami szintén nagyon szép. Gratulálok még egyszer!🙂
Szép nagyon. Gratulálok
Qrva jó lett, egyszerűen káprázatos!
Egyedül a 2 hangfal nem passzol oda, fura, de tényleg nem, talán megbontja a letisztult, sima felületeket a technokrata kinézete.
Szia András az ízlésed pazar mindenben😊😊😊
Köszönöm! :)