Az utolsó mondat szenzációs: "az, hogy megengedhetem magamnak, még nem jelenti azt, hogy meg is engedem magamnak" Példamutatóak vagytok. Tisztelet nektek.
Imádom azt a végtelen szerénységet, közvetlenséget, ahogy léteztek, amilyen emberek vagytok. Ez a videóitokon keresztül is átjön. Köszönöm, hogy beengedtek valamilyen szinten a világotokba!
@Edit Zsolnay Ne önmagából és az irigy mindennapi felfogásából induljon ki. Semmi rosszat nem mondtam az Árpiékra, sőt... ők sokkal okosabbak, mint azt Ön gondolná és értik azt, hogy hogyan kell beszélni a maguk fajtával. A hosszutávon gazdag emberek okosak, sokkal okosabbak mint gondolná :) és nem kell áll profilok mögé bujkálniuk, hogy egy kis örömet találjanak az életben.
@Edit Zsolnay Azért nem válaszolok, mert első oszályosokat fölösleges Tolsztojt olvastatni. Fölösleges, idő és energia pocséklás. Mint ahogyan ez is. Szép napot :)
Pont ez az, amit bírok benned: nem ész nélkül, menôzve vásárolsz! Megfontoltan! Pedig tudjuk, hogy simán megvehetnéd az egész kereskedést! Remélem, Én is ilyen tudok majd maradni akkor is, ha ennyi pénzem lesz! Szörnyû sok ellenpéldát làtok! Megy a biznisz és akkor rögtön a Mercis veretés is! Tisztelet- mindig ez jut rólad az eszembe!
Aki gazdag nem véletlenül az. :) Amúgy is a tudat jó, hogy megvehetnéd de értelmes döntést hozol. Ahogy írod, általában minél több a bevétel annál többet költenek az emberek, ezért nem jutnak egyről a kettőre; pedig az anyagi biztonság kéne az első legyen.
Imádom azt hogy ti úgy viselkedtek egymással mintha 18 évesek lennének gondolok itt:”mást is be lengetek” nagyon tisztelem ezt hogy ennyi év után is ég a tűz kettőtök között, ez egyszerűen zseniális!
Eszméletlen ez az egyszerűség, ez a közvetlenség, mintha nem is gazdagok lennétek, hanem egy jobb módú magyar, aki most éppen autót vesz. Hivalkodásmentes és semmi rongyrázás. Tetszik.
Ja csak az öregnek olyan járművei vannak itthon hogy segre ülsz tölle. Valami törmelék kell ami két három hónapig ki birja . Igaza van minek kölcsön el egy vagon pénzt.
Abszolut nem ertek egyet. Nekem herotom van az ilyen nagydumas szelhamosoktol.Annyira nem toljak gusztustalanba', mint mondjuk egy Kisgrofo,de azert nagyon megy a rongyrazas. Ez meg akkor sem lenne szimpatikus, ha nem lenne annyi birosagi ugy,per, karosult a ficko hata mogott. Egy csomoan fel vannak haborodva, hogy Ambrus Attila sokat szerepel a mediaban. Szamomra o ezerszer hitelesebb, tisztessegesebb, mint ez a faszi.
Már éppen hiányoltam a videót, szombat van és semmi bejelentkezés...De minden visszaszívva-mondták anno!!!!👍👍Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok a családnak!!🌲
Tanulságos, elgondolkodtató mondatok Árpitól : "az hogy megengedhetem magamnak, az nem biztos hogy meg is kell hogy engedjem magamnak", a másik pedig : "a gazdag emberek nem azért gazdagok mert szórják a pénzt, hanem a legtöbb azért gazdag mert meggondolja hogy mit miért ad ki". Talán kicsit laza a megfogalmazás, de a lényeg átjön, és ez a fontos ! Kedvelünk benneteket, várjuk a következő videót !
Bírom, hogy ennyire józanul és értelmesen gondolkodtok! És hogy alkalmazkodni tudtok és átlátjátok mindenhol a lehetőségeket. Ketten együtt egy óriásian nagy párost alkottok 👍!
Imádom a hihetetlen és egyben elegáns lazaságotokat , fiatalos inteligens , köszi , "54 ezer forint vagyis dollár" 😂 de jókat nevetek nektek , hatalmasak vagytok, kellemes ünnepeket mindenkinek 🥳😎😁😉( az angol beszólások is hatalmasak😂)
Ózonos géppel ki lehet a dohányszagot (ozone generator) űzni a kocsiból, de lehet érdemes lenne egy car detailinges helyre elvinni . Egy olaj és szűrő csere sose árt. Sok sikert a lakás projekthez. Maradjatok ilyenek és kellemes ünnepeket.
Nem értem mit akartál mondani. Legfontosabb dolguk = legnagyobb gondjuk? Ha a gondokra vagy kiváncsi felrakok egy videót neked az autóvásárlásomról. Náluk ez az egész nem gond, a keresés is szórakozás. A magyarkodást meg végképp nem értem. Ha cikizni akarsz keress rá Lölöre!
Sziasztok nagyon élveztem ez a autó vásárlást.Nö létemre érdekelnek a kocsik.Árpád felnézek rátok nem száltok el .Nekem is volt rokonom amerikában egyszer voltunk kint nála kis időre szerény ember volt igy lett Ő is milliomos ASZTRA lőkháritokat gyártotak egész kontinensen voltak lerakatai köszönetel várom folytatásokat
"Az hogy megengedhetem magamnak ,nem biztos meg kell engedgyem magamnak"nagyon motivalo Mondat volt ontol Minden Tiszteletem az onnoke ,hogy ennyire rmbersegesek tudnak maradni ,Sok ember azt hiszi ha valaki gazdag szorhatja a penzt , szerintem nem Mert azt tudni is Kell megtartani!Marry Christmas 🎄🎄🎄🎄🎄 ❤️❤️❤️!!!!!!
Isteniek vagytok ,,,,,,be aranyozzátok a napomat ,,,,,a világot a szobámban hozzátok ,,,🌸💞🤗❤️😅😃💝egyszerűen Imádlak Titeket ,,,,,,végtelen humorosnak vagytok ,és ez át jön a videón is ,,,🤣‼️💞🤗😅❤️
Volt Magyarországon is egy AutoPal nevű autómegosztó oldal, de a közelmúltban leállították. (lehet, hogy a NAV rájuk szállt) Ott béreltem 1napra (magánszemélytől) egy Ford Mustangot. A 14éves fiam nagyon oda volt akkor érte és a szülinapjára "kibéreltem" a járművet. Nagy élmény volt. Árpinak igaza van: világos autó világos üléssel
Kedves Tünde és Árpi Nagyon sok szeretettel üdvözlünk benneteket Görögországból :) Nagyon jó lett a videó,..... csak kicsit rövid :) Sok szerencsét az autóhoz,izgatottan várjuk további videókat !!!
Tényleg reálisan választottatok és határozottan olcsót is. Napi használatra, nektek rövid távra tökéletes. Magyar átlagbérből élek és én olyat vettem amit igazából nem engedhetek meg magamnak, - ez viszont hobby, ami mindent megér. Mindjárt hatvan leszek, a motorom ára sokszorosa az autómnak, mikor ha nem most? (És nem rossz lealázni fehér szakállal a huszonéveseket. Ha megállunk és felnyitom a sisakot látni a megdöbbenést.) Nem szoktalak nézni, eddíg csak egy karórákkal foglalkozó videót láttam tőleted, az is tetszett. Most feliratkozom!
A videót nézve nagyón jó idő lehet arrafelé, biztos több mint 25 fok van, bár az nem látszik, hogy mindjárt itt a karácsony. Kellemes Ünnepeket nektek!
Tündi nagyon szép fehérek a fogaid. Ott ez nagy "divat". Hogyan fehérítik az amerikaiak a fogaikat? Itthon mért nem terjedt ez el? A másik kérdés, hogy miért nem a neten kerestek kocsit? Üdvözlettel!
Köszönöm hogy veletek lehetünk!!És sokat tanulhatunk és làtthatunk töletek!!!Mindent szeretnénk làttni!!!!Ott mennyi a benzin??1kg kenyér?1liter tej??Vagy 1kg hús???Vàrom köv adàst💓💓💓
De szerettem a 353-ast (a fejtámla anyaga jól mállott a naptól. :D), a 601-es Trabi után igazi luxus volt amúgy. Bár hangulatra az 500-as bikolor Trabi a kedvencem. :)
Nekünk GMC Yukon van, pont az utolsó pillanatba vettük meg mielött felmentek az árak. Itt Virginiába is ugyan ez a helyzet, alig van használt auto, amin van az brutal drága. Csak nem tudom hogy meddig fog ez a fejetlenség menni 🤷🏼♀️🤔
Érderkes eddig az USA-ban volt dömping, most itthon és az EU-ban van több. Mindig Toyota vagy Dodge. Full elektromosat nem vennék még, majd 2023 után vagy csak USA-ban az új Ford vagy Hummer. De a hybrid még mindig jobb, de csak a full hybrid a plug-in nem. De ha olcsón nagy kell akkor Infinity!!! Kellemes Ünnepeket Nektek. Melyik városban voltatok? Ha a feleséged elmenne "lambózni" akkor Miamiban a Brett-et keresse meg a Prestige-nél fog segíteni. Szóljatok! Áldás!!
Mi lett a MotivÁrpis pályázattal, amit kb. 2 éve hirdettetek meg és amivel 10 millió forinttal támogattatok volna egy feltörekvő vállalkozást? Végül nem kaptatok említésre méltó pályázatot?
Szuper videó lett megint.Viszont egy elméleti kérdés nem hagy nyugodni.A mai természeti időjárásnak köszönhetően érdemes még venni kabriót?Hiszen az UV sugárzás itt Magyarországon olyan magas,hogy 10-16 óráig nem igen lehet megmaradni a szabadban. Tehát jót tesz az embernek,ha egy fedetlen autóval közlekedik?Vagy teszi ezt reggel és késő délután.Még a 90'-es években rengeteg kabriót lehetett látni az utakon,de én már nagyon keveset látok.Másik része a dolognak,hogy szerintem a belső alkatrészek a kocsiban pl.a bőrhuzat a műanyagok stb.nem nagyon bírják az az ilyen erős UV sugárzást.Szerintem sokkal hamarabb tönkre mennek és szét porladnak.Kíváncsi vagyok a véleményetekre,hogy ezt hogy látjátok.. Köszi.
Sziasztok. Most a legroszabb kocsit venni mert keves van belole azert. Los Angelesben lakunk az a kerdesem hogy lehet Magyar hajrasit megkapnni ha sosem laktunk Magyarorszagon??? Kell vizsga??? Vegyetek meg a Bentleyt az jo kocsi csak sokat fogyaszt. UDV.
Az utolsó mondat szenzációs: "az, hogy megengedhetem magamnak, még nem jelenti azt, hogy meg is engedem magamnak" Példamutatóak vagytok. Tisztelet nektek.
egy szóval bölcsek
Köszönjük
A lehetséges nem mindig szükséges 😄
Imádom azt a végtelen szerénységet, közvetlenséget, ahogy léteztek, amilyen emberek vagytok. Ez a videóitokon keresztül is átjön. Köszönöm, hogy beengedtek valamilyen szinten a világotokba!
Szerénység? :D : " Ez MOST nem a mi kategóriánk... HHHmmmm, ez sem a mi sorunk MOST.... +5x
@@sandorvaradi5554 Kifejtenéd pontosan, hogy mire gondolsz?????
@Edit Zsolnay Téved :)
@Edit Zsolnay Ne önmagából és az irigy mindennapi felfogásából induljon ki. Semmi rosszat nem mondtam az Árpiékra, sőt... ők sokkal okosabbak, mint azt Ön gondolná és értik azt, hogy hogyan kell beszélni a maguk fajtával. A hosszutávon gazdag emberek okosak, sokkal okosabbak mint gondolná :) és nem kell áll profilok mögé bujkálniuk, hogy egy kis örömet találjanak az életben.
@Edit Zsolnay Azért nem válaszolok, mert első oszályosokat fölösleges Tolsztojt olvastatni. Fölösleges, idő és energia pocséklás. Mint ahogyan ez is. Szép napot :)
Köszönjük hogy betekintést nyerhetünk az autó vásárlásba is.
Örülünk, hogy tetszett
Pont ez az, amit bírok benned: nem ész nélkül, menôzve vásárolsz! Megfontoltan! Pedig tudjuk, hogy simán megvehetnéd az egész kereskedést! Remélem, Én is ilyen tudok majd maradni akkor is, ha ennyi pénzem lesz! Szörnyû sok ellenpéldát làtok! Megy a biznisz és akkor rögtön a Mercis veretés is! Tisztelet- mindig ez jut rólad az eszembe!
Aki gazdag nem véletlenül az. :) Amúgy is a tudat jó, hogy megvehetnéd de értelmes döntést hozol.
Ahogy írod, általában minél több a bevétel annál többet költenek az emberek, ezért nem jutnak egyről a kettőre; pedig az anyagi biztonság kéne az első legyen.
@@Miszter szívembôl-pontosabban eszembôl szòltál, kedves Márk
korrekt.❤
"There are two things that define you. Your patience when you have nothing, and your attitude when you have everything"
Fantasztikusak vagytok !👍
🙏🙏🙏
Nagyon nagy igazság!
Neked úgyis belelengetek valamit!!!! Szuperek vagytok !! Bármilyen video jöhet!!
A kémia megvan. :)
😂👍 jön
Igen,jót nevettem rajta én is!
Olyan érzés nézni Titeket, mintha ott lennék veletek, hallani eredeti am. angolt! Jó kirándulás volt! Nem is jó, hanem őrült jó!! Köszönöm!!
Nagyon köszönjük! Örülünk, hogy tetszett
Köszönjük az autó bemutatót, használjátok egészséggel!👍👍
Köszönjük
Imádom azt hogy ti úgy viselkedtek egymással mintha 18 évesek lennének gondolok itt:”mást is be lengetek” nagyon tisztelem ezt hogy ennyi év után is ég a tűz kettőtök között, ez egyszerűen zseniális!
Nagyon jók ezek a videók a vásárlási kultúráról, alkuról!
Köszi
Eszméletlen ez az egyszerűség, ez a közvetlenség, mintha nem is gazdagok lennétek, hanem egy jobb módú magyar, aki most éppen autót vesz. Hivalkodásmentes és semmi rongyrázás. Tetszik.
🙏🙏 Köszönjük
Ja csak az öregnek olyan járművei vannak itthon hogy segre ülsz tölle. Valami törmelék kell ami két három hónapig ki birja . Igaza van minek kölcsön el egy vagon pénzt.
@@sevenhorse8563 Szerintem megdolgozott érte.
@@sevenhorse8563 az egyszerűséget nem az autóra értettem.
Abszolut nem ertek egyet. Nekem herotom van az ilyen nagydumas szelhamosoktol.Annyira nem toljak gusztustalanba', mint mondjuk egy Kisgrofo,de azert nagyon megy a rongyrazas. Ez meg akkor sem lenne szimpatikus, ha nem lenne annyi birosagi ugy,per, karosult a ficko hata mogott. Egy csomoan fel vannak haborodva, hogy Ambrus Attila sokat szerepel a mediaban. Szamomra o ezerszer hitelesebb, tisztessegesebb, mint ez a faszi.
Köszi ! Tetszett !
Igaz nem fehér és nem kabrió, de ésszerű vásárlás volt. Jöhet minél több autós tartalom !
Jön majd 👍👍
Jó videó lett. Még mindig nagyon szórakoztatóak vagytok. Gyönyörű sportkocsikat láttam és megtaláltátok a keresett autót. Szuper.
Nagyon köszönjük
Köszi a videot és az ötletet a US jogsival! 🇺🇸❤️ Ja és balesetmentes vezetést!
Köszönjük
Árpi, köszönjük! Szokásos MINŐSÉGI gondolatok!
Kellemes Karácsonyt!!!
Nagyon köszönjük, neked is csodás ünnepet
Sziasztok!
Érdekes volt veletek autót keresni és kicsit belelátni az ottani világba!
Szívesen néznénk még hasonló filmeket.
Köszönjük!
Lesz még hasonló, köszi
Én tegnap találtam meg a videójukat de nagyon szimpatikus pár és érdekesek a videóik.
A megtekintés számokon látszik, hogy mennyire jól csináljátok! Köszönjük.
Már éppen hiányoltam a videót, szombat van és semmi bejelentkezés...De minden visszaszívva-mondták anno!!!!👍👍Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok a családnak!!🌲
Nagyon köszönjük! Neked és a családodnak is legyen csodás az ünnep!
Tanulságos, elgondolkodtató mondatok Árpitól : "az hogy megengedhetem magamnak, az nem biztos hogy meg is kell hogy engedjem magamnak", a másik pedig : "a gazdag emberek nem azért gazdagok mert szórják a pénzt, hanem a legtöbb azért gazdag mert meggondolja hogy mit miért ad ki". Talán kicsit laza a megfogalmazás, de a lényeg átjön, és ez a fontos ! Kedvelünk benneteket, várjuk a következő videót !
Szenzációs ez a földhözragadt racionális gondolkodásmód, ezt tényleg tanítani kell. A videótok most is egy élmény, köszönjük.
Sziasztok!Árpi megnevetettèl! BETEG AZ ÁRA! Nagyon tetszett!
Örülök, köszi
Bírom, hogy ennyire józanul és értelmesen gondolkodtok! És hogy alkalmazkodni tudtok és átlátjátok mindenhol a lehetőségeket. Ketten együtt egy óriásian nagy párost alkottok 👍!
Nagyon kedves vagy, köszönjük
Megint egy élmémy volt benneteket látni!Köszönöm a videot,várom a folytatást!
Imádom a hihetetlen és egyben elegáns lazaságotokat , fiatalos inteligens , köszi , "54 ezer forint vagyis dollár" 😂 de jókat nevetek nektek , hatalmasak vagytok, kellemes ünnepeket mindenkinek 🥳😎😁😉( az angol beszólások is hatalmasak😂)
Kedves vagy, köszönjük! Emberi dolog elnézni vagy félremondani valamit! Ha kivágnánk a bakijainkat az nem lenne ôszinte! És szeretünk vidáman élni 😁👍
Autót venni, csak precízen, kérem! Ahogy Polgár megy a jégen. Csak úgy érdemes. :) A legjobbakat!
😁👏👏👏 ennyi
Nagyon érdekes volt ez a videótok is. Nagyon praktikusnak tűnik az autó amit vettetek.😀
Nagyon köszönjük
Éedekes volt! Tetszett, amit Árpi a végén mondott a pénzről.
Örülünk, hogy tetszett! Köszi
Ózonos géppel ki lehet a dohányszagot (ozone generator) űzni a kocsiból, de lehet érdemes lenne egy car detailinges helyre elvinni . Egy olaj és szűrő csere sose árt. Sok sikert a lakás projekthez. Maradjatok ilyenek és kellemes ünnepeket.
Annyira jó olyan magyar embereket nézni akiknek ez a legfontosabb dolguk !
Lehet inspirálódni. :)
Nem értem mit akartál mondani. Legfontosabb dolguk = legnagyobb gondjuk? Ha a gondokra vagy kiváncsi felrakok egy videót neked az autóvásárlásomról. Náluk ez az egész nem gond, a keresés is szórakozás. A magyarkodást meg végképp nem értem. Ha cikizni akarsz keress rá Lölöre!
Én, a kidokolt Baylinere volnék kiváncsi! Meg a környék stéges kecoira.Boldog Karácsonyt Nektek!
Köszi! Neked is csodás ünnepet
Szuper video ismét.
Szívesen venném, ha jobban bemutatnátok ezt a GMC-t. 😉
Tervezzük 👍
@@polgarnet mi is várjuk!
Bárcsak en is vehetnek ilyen autot.
Gratulalok az autohoz .
Ez a videó most nagyon tetszett. Nagyon lekötött. Csak így tovább!
Gtatulalok !! Izgatottan varom a tobbi videot is ! Udvozlettel Zsuzsa🙂
Köszönjük! Gyártjuk 👍
Nagyon szeretnék még részeket floridából köszi!
Jönnek, köszi
Jó Egészséget kívánok nektek.👑👑
Sziasztok nagyon élveztem ez a autó vásárlást.Nö létemre érdekelnek a kocsik.Árpád
felnézek rátok nem száltok el .Nekem is volt rokonom amerikában egyszer voltunk kint
nála kis időre szerény ember volt igy lett Ő is milliomos ASZTRA lőkháritokat
gyártotak egész kontinensen voltak lerakatai köszönetel várom folytatásokat
Szuper volt veletek menni
Köszönjük
Örülünk, hogy tetszett
szuper videó. nekem nagyon tetszett. Bar érdekes módon nem sok emberen láttam maszkot, itt europaba kicsit komolyabban kezelik ezt a "járványt"
Mert itt Nem kötelezô, alig van fertôzött- az utóbbi 1 hétben òsszesen 41 új eset volt, de azok is jól vannak
Köszönjük, hogy az autóvasarlásba betekintest nyerhettünk,kívanjuk hogy jó szolgaljon a kocsi!
Köszönjük
"Az hogy megengedhetem magamnak ,nem biztos meg kell engedgyem magamnak"nagyon motivalo Mondat volt ontol Minden Tiszteletem az onnoke ,hogy ennyire rmbersegesek tudnak maradni ,Sok ember azt hiszi ha valaki gazdag szorhatja a penzt , szerintem nem Mert azt tudni is Kell megtartani!Marry Christmas 🎄🎄🎄🎄🎄 ❤️❤️❤️!!!!!!
Szerintem nagyon jo választás volt Árpi
Köszi 😍
Nagyon jó lett a videó. Megnéznék róla egy bemutatást. És várom a felújítást is. :)
Tervben van 👍
Akkor megvan a piaci rés! Nagyon klassz volt! ;)
Köszi
Köszi a videót! Szinte melegem is lett! Lassan jön az óra sorsolás!😉
😁👍
Lehetne folytatása még ha már nem is vesztek,jól áll nektek eme szerep is 😊
Köszi, lehet, hogy lesz hasonló még
Ismételten szuper a videótok..❤💙👌
Köszönjük
Isteniek vagytok ,,,,,,be aranyozzátok a napomat ,,,,,a világot a szobámban hozzátok ,,,🌸💞🤗❤️😅😃💝egyszerűen Imádlak Titeket ,,,,,,végtelen humorosnak vagytok ,és ez át jön a videón is ,,,🤣‼️💞🤗😅❤️
Remek video, igen szeretnénk még több Floridai videót! Köszönjük!👋👍🙂
👍👍
🖖
Sziasztok! Szerintem jó választás volt ez az autó! Amire most nektek kell, arra pont megfelel. ☺️
Nagyon köszönjük
"Nincs Mitsu, nincs Toyota, nincs Honda" - mert az asszony "ért hozzá" és amúgyis a japó ótó túl környezettudatos lenne.
Köszönjük, élvezetes volt...még olyannak is, aki élt ott Amerikában
Örülünk
Még sok ilyen videót 🙏, és gratulálok az autóhoz sok baleset mentes km...
Jó az autó, ősszel amikor remélem ki megyek én is vezethetek egy tipikus amerikai autókat.
Turo az nagyon jó 😃😃😃
Jaj de jó rész volt ez most. Köszönöm. több ilyen vidi jó lenne. :)
Az összes autó amit néztetek, nagyon szép mind. Szép autót próbáltatok ki és vásároltatok, megérdemlitek az autót.
Köszi
@@polgarnet szívesen :) Várom majd, az új videókat.
Volt Magyarországon is egy AutoPal nevű autómegosztó oldal, de a közelmúltban leállították. (lehet, hogy a NAV rájuk szállt)
Ott béreltem 1napra (magánszemélytől) egy Ford Mustangot. A 14éves fiam nagyon oda volt akkor érte és a szülinapjára "kibéreltem" a járművet. Nagy élmény volt.
Árpinak igaza van: világos autó világos üléssel
Kedves Tünde és Árpi Nagyon sok szeretettel üdvözlünk benneteket Görögországból :) Nagyon jó lett a videó,..... csak kicsit rövid :) Sok szerencsét az autóhoz,izgatottan várjuk további videókat !!!
Nagyon köszönjük! Mesés életet nektek! Egyszer járunk majd arra is!
Ott nyaralni csodás
@@polgarnet Kedves Tünde és Árpi ha egyszer erre jártok szeretettel várunk titeket :)
Hát😀🙂 meseszépek az autók,hát lassan felváltják az elektromos zöld energia barát új generáció......Köszönjük a videót Árpi....😄🌈👍
Köszi Balázs
Nagyon röhögnék, ha a következő részben Árpi visszamegy és megveszi a Bentlyt. 😀
😁😁 nem
Tünde ugysem engedné
Jò kis video és maradjatok egészségesek.😙😗
A video tetszett, a szereplők szimpatikusak, köszönöm!
Jó választás, én is ezt választottam volna! 🙂
Köszi
Mindent akarok látni mert érdekel és jók vagytok
Köszönjük
Komoly jó látni az amerikai feelinget 👍💪
Örülünk
Tényleg reálisan választottatok és határozottan olcsót is. Napi használatra, nektek rövid távra tökéletes. Magyar átlagbérből élek és én olyat vettem amit igazából nem engedhetek meg magamnak, - ez viszont hobby, ami mindent megér. Mindjárt hatvan leszek, a motorom ára sokszorosa az autómnak, mikor ha nem most? (És nem rossz lealázni fehér szakállal a huszonéveseket. Ha megállunk és felnyitom a sisakot látni a megdöbbenést.)
Nem szoktalak nézni, eddíg csak egy karórákkal foglalkozó videót láttam tőleted, az is tetszett. Most feliratkozom!
Megtisztelô, köszönjük
@@polgarnet Én köszönöm, hogy megtiszteltetek a válaszotokkal.
A videót nézve nagyón jó idő lehet arrafelé, biztos több mint 25 fok van, bár az nem látszik, hogy mindjárt itt a karácsony. Kellemes Ünnepeket nektek!
köszi jó volt akkor GMC
lassan meg lesz 100e hajrá
jók vagytok színesebb az élet veletek
Köszönjük
Köszönjük, hogy tölünk bèreltètek az autót
🤷♀️🤷♀️
Jó kis rész volt, legalább szétnéztünk Floridaban :)
Szombat!!!!!Karácsony🎄!!Lesz ma bejelentkezés????Húú várom!!😊
Sziasztok! Nagyon szeretjuk a videoitokat. Nekunk is GMC Acadia SLT-2 volt par eve. Imadtuk nagyon. Gratulalunk az autohoz. Udvozlet Kanadabol.
Na ott aztán most hideg van
Köszi! Üdv nektek is! Strapobíró autó
Legjobb emberek ti vagytok!!
Jó volt veletek autót venni 😎👍
Örülünk, hogy tetszett
tetszett, és bármilyen amerikai históriának örülnék! :)
👍👍
Tündi nagyon szép fehérek a fogaid. Ott ez nagy "divat". Hogyan fehérítik az amerikaiak a fogaikat? Itthon mért nem terjedt ez el? A másik kérdés, hogy miért nem a neten kerestek kocsit? Üdvözlettel!
Nagyon szèp autót vettèl ès praktikus is!
Köszi
Első helyen ott volt a Viper Cabrio és a California. 😉😊
👍👍
Uhhh az a bentley gyönyörű. Ha lenne pénzem meg venném. Amerikába olyan jó autók vannak. Hallani hogy dübörög a v8🤩
Ah, a motorhangok itt eszméletlenek
Végre sikerült a youtube-nak értesítést küldenie
Nekem most sem küldtek. :( De szemfülesnek kell lenni mint mindig. :D
Ezt sajnos mi sem èrtjük 🤷♀️
vegyetek lucidot de én speciel roppant mód örülök hogy láthatóan s tényszerűen az elektromos autó forradalom még várat magára amiban...
Sziasztok lehetne hogy ki rakjátok azt a linket ahol igy lehet bérelni autót. Köszönöm
A Clark roadon van egy szalon angol tulaja van gyonyoru autoik vannak. Ha a Sestarol jottok balra esik a bnv szalon elott van. Nezzetek meg.
Köszi
4:59nél jöttem rá, hogy a badzset az nem jelvény hanem büdzsé lenne ... egyébként remek videó :)
Balesetmentes "mérföldeket" kívánok!:D
Köszi
Köszönöm hogy veletek lehetünk!!És sokat tanulhatunk és làtthatunk töletek!!!Mindent szeretnénk làttni!!!!Ott mennyi a benzin??1kg kenyér?1liter tej??Vagy 1kg hús???Vàrom köv adàst💓💓💓
Köszi, jön majd minden
Majd a házat is mutasátok hogyan haladtok vele😍❤
Meglesz👍
Àrpàd, a 353 Wartburg is kis költségvetésű volt..és akkortàjt kötelező biztositàs sem volt még. 🙂👍
De szerettem a 353-ast (a fejtámla anyaga jól mállott a naptól. :D), a 601-es Trabi után igazi luxus volt amúgy. Bár hangulatra az 500-as bikolor Trabi a kedvencem. :)
Az első autóm volt a 353 as...igazi nagy hajó, utcai cirkàló volt. Kanyarban kissé instabil, de aki azt megtanulta vezetni, mindent tudott. 😁
Régi szép idôk
Körülményeket mérlegelve szerintem ésszerű döntés született.
Szerintünk is, köszi
Nekünk GMC Yukon van, pont az utolsó pillanatba vettük meg mielött felmentek az árak. Itt Virginiába is ugyan ez a helyzet, alig van használt auto, amin van az brutal drága. Csak nem tudom hogy meddig fog ez a fejetlenség menni 🤷🏼♀️🤔
Akkor ma már többet ér a tiétek is 👏👏
Érderkes eddig az USA-ban volt dömping, most itthon és az EU-ban van több. Mindig Toyota vagy Dodge. Full elektromosat nem vennék még, majd 2023 után vagy csak USA-ban az új Ford vagy Hummer. De a hybrid még mindig jobb, de csak a full hybrid a plug-in nem. De ha olcsón nagy kell akkor Infinity!!! Kellemes Ünnepeket Nektek. Melyik városban voltatok? Ha a feleséged elmenne "lambózni" akkor Miamiban a Brett-et keresse meg a Prestige-nél fog segíteni. Szóljatok! Áldás!!
06:25 Azt hittem Soroksári út Opel Tóth 😃😃
Ezt az autó keresés vásárlás videót hosszabban is néztem volna.
17:16 nál festéshez készítik elő az autót? Ezek nem viccelnek.
Igen! 😁👍
Mi lett a MotivÁrpis pályázattal, amit kb. 2 éve hirdettetek meg és amivel 10 millió forinttal támogattatok volna egy feltörekvő vállalkozást? Végül nem kaptatok említésre méltó pályázatot?
Engem is nagyo érdekelne!
Kedveseim!Segíteni nem tudok az autó vásárlás döntésében!De drulkkolok nektek!Tuti sikerűlni fog!😘💝Üdvözlet Ausztriából !Ica mama!🙋♀️
Nagyon köszönjük
Megtekinteskbol lehet latni, hogy az embereket mennyire erdekli Amerika.. de nem csodalom.. jok vagytok mint mindig
Szuper videó lett megint.Viszont egy elméleti kérdés nem hagy nyugodni.A mai természeti időjárásnak köszönhetően érdemes még venni kabriót?Hiszen az UV sugárzás itt Magyarországon olyan magas,hogy 10-16 óráig nem igen lehet megmaradni a szabadban. Tehát jót tesz az embernek,ha egy fedetlen autóval közlekedik?Vagy teszi ezt reggel és késő délután.Még a 90'-es években rengeteg kabriót lehetett látni az utakon,de én már nagyon keveset látok.Másik része a dolognak,hogy szerintem a belső alkatrészek a kocsiban pl.a bőrhuzat a műanyagok stb.nem nagyon bírják az az ilyen erős UV sugárzást.Szerintem sokkal hamarabb tönkre mennek és szét porladnak.Kíváncsi vagyok a véleményetekre,hogy ezt hogy látjátok.. Köszi.
Magyarázhatom Én ezt Árpinak, de szerinte Floridába az kell! Valóban ritkán tudod lenyitva használni, de ha szeretné majd meglesz! 👍(Tünde
Nagyon jó video ez is. Köszi😊
Örülünk, hogy tetszett
Szia Árpi bácsi! Egy kérdésem lenne, kint nem divat az km óra visszatekerés!