Gyalogos asszony elütése dashcam videón - Szombathely, 2023.03.31.

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 31 бер 2023
  • Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt a szombathelyi Rohonci úton, ahol egy Volkswagen személyautó ütött el egy idős asszonyt a kijelölt gyalogátkelőhelyen. A baleset körülményeit olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette. Bár maga a baleset csak alig látszik, mégis nagyon tanulságos lehet a felvétel a gépjárművezetőknek és a gyalogosoknak egyaránt.
    Ami látszik, hogy a szemből érkező járművek átengedik a gyalogost és a városból kifelé tartó sávban a kijelölt gyalogátkelőhelynél megálló gépkocsi mögött még legalább két autó megáll. A baleset okozója mellettük hajt el a külső, valójában kanyarodó sávban és már későn észleli a tempósan áthaladó gyalogost. Fékez, de elüti az asszonyt, aki a motorháztetőről az aszfaltra zuhan. Az autó vezetője nagyon nagyot hibázott, hiszen észlelnie kellett volna, hogy a gyalogátkelőhely előtt okkal állnak meg a gépjárművek.
    De nézzük meg a gyalogost is. Az asszony kézzel megköszöni a menetirány szerinti bal oldalról érkezőnek, hogy átengedi, majd innentől már nem figyel a forgalomra, valószínűleg azt gondolja, hogy mindenki megadja neki az elsőbbséget. Óriási hiba. Lefelé és előre néz, illetve egyszer balra, de a figyelmetlen autós jobbról érkezik. A védtelen gyalogos pedig súlyosan megsérül.
    Rengetegszer leírtuk már, de nem elégszer. A gyalogosoknak a saját testi épségük érdekében is folyamatosan figyelniük kell a forgalomra, főleg arra a sávra, amibe belépni készülnek. Ha látják, hogy az érkező jármű vezetője nem lassít, mert elbambult, alszik, mobilozik, vagy másra figyel, akkor ne lépjenek be a jármű elé! Ha a két félből csak az egyik figyel, a baleset akkor is nagyon nagy eséllyel elkerülhető. Tudjuk, hogy sokan felháborodnak ezen, de nekik is csak azt tudjuk mondani, hogy a meg nem adott elsőbbség miatt öklöt rázni és káromkodni sokkal jobb, mint az úttesten fekve várni a mentő érkezésére.
    Az idős asszonyt a mentők a szombathelyi Markusovszky kórházba szállították. A gépjárművet vezető férfit nagyon megviselte a baleset. A rendőrség igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit. A forgalom a helyszíni szemle ideje alatt és a szakértő által hitelesített műszerrel elvégzett fékpróba alatt rendőri irányítás mellett haladt.
  • Авто та транспорт

КОМЕНТАРІ • 281

  • @zoltanv.7632
    @zoltanv.7632 Рік тому +45

    Én mindig próbálok objektív maradni, ezért minden fél szemszögéből megvizsgálni a kérdést. Itt azonban kizárólag a gázoló hibázott, méghozzá akkorát, hogy végleg el kellene tiltani a vezetéstől. Ha egy gy. átkelőhely előtt megállnak a másik sávban, semmilyen esetben sem lehet elhajtani mellettük! Minden esetben meg kell állni és meg kell győződni róla, hogy miért álltak meg! Ha gyalogos miatt, akkor meg kell adni neki az elsőbbséget! Aki ezt nem tudja, vagy képtelen kivitelezni, az teljesen alkalmatlan az autóvezetésre!

    • @112Press
      @112Press  Рік тому +10

      Kedves Zoltán! Ezen logika mellett haladva: aki áthajt a piros lámpánál, az nem tudja, hogy meg kellene állni a pirosnál? Vagy esetleg elbambult, nem vette észre stb., ahogyan az a videóban is szerepel. A VW vezetője természetesen tudja, hogyan kell(-ene) megközelíteni egy gyalogátkelőhelyet, de ebben az esetben fejben nem volt ott.
      A gyalogost mi sem vétkesnek nevezzük, de ha van esély egy baleset elkerülésére, ráadásul egy nagyon egyszerű módszer, akkor azt bizony a _saját érdekében_ alkalmaznia kellene a lehető legtöbb embernek.
      Köszönjük a hozzászólást!

    • @zoltanv.7632
      @zoltanv.7632 Рік тому +14

      @@112Press Kedves 112!
      Javaslom a figyelmükbe a KRESZ vonatkozó részét!
      "(6) A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti.
      (7) A kijelölt gyalogosátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van."
      A gyalogos minden kötelezettségének eleget tett maradéktalanul. Itt nem arról van szó, hogy egy közvilágítás nélküli helyen sötét éjszaka (esetleg még szakadó esőben is) egy fekete ruhás embert nem észlelt az autós. Itt nincs mentség! Ilyen hibát senki nem követhet el! Aki ennyire "nincs ott fejben", ahogy Önök fogalmaznak, az nem alkalmas az autóvezetésre! Legközelebb valaki nem lesz olyan szerencsés, hogy túlélje a VW vezetőjének nyak feletti hiányosságait.

    • @mrlujoak
      @mrlujoak Рік тому +12

      @@112Press Sajnos - ahogy a hozzászólásoknál is lehet olvasni - sok autós teljesen félreérti ezt a narratívát.
      Az, hogy a gyalogos saját érdeke, hogy óvatosan, körültekintően keljen át a zebrán nem menti fel az autós a KÖTELEZETTSÉGE alól. Márpedig az ilyen, és hasonló, a gyalogos is hibás mondatok ezt a rossz beidegződést erősítik, és valahogy elsikkad az a tény, hogy a zebra előtt meg KELL állni...
      ...de nem nézett körbe... Szokott jönni zsigerből a válasz. ÉÉÉS?
      Akkor is elsőbbsége van, és pont.
      Itt meg nem is láthatta a támadó autó a gyalogost, hogy körbenézett-e vagy sem, hisz az nem alapja az elsőbbségadási kötelezettségnek.
      Itt ugye az az alap kötelezettség, hogy ha áll bárki is a zebra előtt, nekem is meg KELL állnom.
      BÁRMIT is csinál a gyalogos az átkelés közben - orrot túrhat/fújhat, beszélgethet mással, vagy akár magában, szidhatja a szomszéd macskáját - akkor is autósnak már állva kell várnia. PONT.

    • @112Press
      @112Press  Рік тому +4

      @@zoltanv.7632 Kérjük emelje ki a beidézett KRESZ paragrafusból azt a részt, ami megvédi a gyalogost egy alvó sofőr által (nem) irányított járműtől. Hogyan hangsúlyozzuk ennél jobban, hogy ez a baleset nem a KRESZ nem ismerete miatt következett be, de elkerülhető lett volna, ha a sértetti fél figyel?

    • @zoltanv.7632
      @zoltanv.7632 Рік тому +9

      @@112Press A 21. § (6) védi meg, mely szerint a gyalogosnak valóban minden esetben, mielőtt az úttestre lép, kötelessége meggyőződni arról, hogy biztonságosan tud-e átkelni. Ez még lámpával védett kijelölt gyalogosátkelőhelyen is igaz!
      Örülök, hogy segíthettem!
      Az olyanoktól, mint a Volkswagen vezetője, aki vezetés közben és helyett csicsikál, vagy SMS-t ír, filmet néz..., semmi nem tudja megvédeni a gyalogost, ugyanis az ilyen a járdára is simán felhajt alvás vagy mobilozás közben.

  • @laszlodavid2845
    @laszlodavid2845 Рік тому +8

    A forgalomba mindenkit hülyének kell nézni, én legalábbis így vagyok ezzel👍😎

  • @Thrall985
    @Thrall985 Рік тому +9

    Az a helyzet, hogy a defenzív vezetést kellene tanítani és nagyon kiemelni már az oktatás során. Áll a forgalom a vw mellett, szemben is állnak, plusz zebra is van... na vajon mégis miért állt meg mindenki?? Neki üres a sávja, ő megy és kész... Napi szinten látni ilyen helyzeteket sajnos, még cifrábbakat is, teljesen feleslegesen.
    Sokszor már rendesen letolnak a zebráról, amikor gyalog megyek, aztán kövér gáz, hogy mutassa mennyire kurvára feltartottam őfelségét, nehogy már 5 másodperccel később érkezzen a 30m-re lévő következő piros lámpához... Valahol mentálisan kezdődik a dolog, tudomásul kellene venni, hogy mások is közlekednek

  • @worially
    @worially Рік тому +12

    Az meg van valakinek hogy a Kresz szabályai szerint a zebrán mindig a gyalogosnak van elsőbbsége? Innen kezdve lehet pampogni az okostojásoknak. Hát most sajnáljuk a "kedves sofőrt" aki erre nagy ívben sz@rt, és igen nagyon megrázta szegényt az eset. Besz@rás.

    • @akosyoutub
      @akosyoutub Рік тому

      Teljesen igazad van, a KRESZ szerint a gyalogosnak van elsőbbsége...HA!!! mint azt az ábra is mutatja, megadják az elsőbbséget neki. Amit a videóban mondanak, hogy a gyalogosnak a saját testi épsége érdekében mindig kell figyelni az adott sávba lépés előtt, az is teljesen jogos és igaz! Mindkét mondat igaz egyszerre is! Természetesen ez nem menti fel az autós a jogi felelősség alól!

    • @fulopdvd
      @fulopdvd Рік тому

      @@akosyoutub "HA!!! mint azt az ábra is mutatja, megadják az elsőbbséget neki. "
      Nem szoktam rosszat kívánni másnak, de azt aki ezt a szar dumát nyomja, remélem, hogy egy megrakott nyerges megy át az autóján, és gyűri rá az egészet. Utána röhögve mondják a szemébe a mentők vagy tűzoltók, ezt a hülyeségét.

  • @akosyoutub
    @akosyoutub Рік тому +6

    Ezt a szabálysértés büntetném a legjobban, a zebránál elhaladást az álló autók mellett... Ez az egyik legveszélyesebb eset a gyalogos részére.

  • @molnrire
    @molnrire Рік тому +6

    Azt írták, hogy 90 éves. Ha ez igaz, akkor nem semmi a fizikai állapota a néninek. Jobbulást neki, remélem teljesen felépül.

  • @zoltanszabo3455
    @zoltanszabo3455 Рік тому +11

    A gépjárművet vezető férfit meg lehetett volna interjúvolni hogy ugyan mesélje már el mit gondolt mi a lópikuláért áll a többi autó a zebra előtt? Nagyon érdekelne hogy mi jár az ilyen sofőr eszében?

    • @istvanfarkas9819
      @istvanfarkas9819 Рік тому +7

      Eszébe??

    • @Gerg19
      @Gerg19 Рік тому +4

      Valószínűleg semmi. Csak ment a homályba.

    • @zoltanv.7632
      @zoltanv.7632 Рік тому +3

      Az ilyen egyértelműen agyhalott, azaz képtelen a gondolkodásra.

    • @novaklaszlo56
      @novaklaszlo56 Рік тому +3

      Hiteles választ valóban csak ő tudna adni, és a büntetőeljárásban lesz is erre lehetősége. Szerintem három magyarázat (együtt, vagy külön-külön) a legvalószínűbb:
      - szabályismereti hiányosságai vannak;
      - valami túlságosan elvonta (lekötötte) a figyelmét, ezért nem tudatosult benne a kialakult közlekedési helyzet és a vele kapcsolatos tennivaló;
      - ismeri a KRESZ vonatkozó szabályait, a helyzetet is felismerte, de bízott abban, hogy a kihágása nem jár súlyos következményekkel (ez utóbbi messze a legsúlyosabb jogi megítélésű a fenti három lehetőség közül, és sajnos eléggé általános is, nemcsak a közlekedésben, hanem általában is, az életünk minden területén, szóval, mentálisan és morálisan van még hová fejlődnie a társadalmunknak).
      Mindenesetre, a hírek szerint úgy tűnik, nagyon bántja a szabályszegése következménye, és eszébe se jut, hogy az elgázolt gyalogost a legcsekélyebb mértékben is felelőssé tegye a történtekért. Ez pedig már önmagában is jelentős enyhítőkörülmény.

  • @petya1995
    @petya1995 Рік тому +4

    Én köszönöm a tanulságos beszámolót. Csak egyetlen, viszont szembeötlő verbális hiba, amit nehezen fogadok el: az autós csupán "nagyon nagy hibája" mintha önmagában kisebb súlyú lenne, mint a gyalogos "óriási hibája" . Nem. Egy másik hasonlattal: az egyik súlyos, a másik bocsánatot bűn a KRESZ szerint.
    Szóval csak azt kérem: még véletlenül se védjük a mindenkori, ilyen helyzetben nem kellően körültekintő vezető mulasztását!

    • @fulopdvd
      @fulopdvd Рік тому +1

      A KRESZ szerint a gyalogosnak csak az átkelés megkezdése előtt van kötelessége.
      Innentől a KRESZ bizalmi elve szerint már nem kellene arra számítani, hogy élet-halál harcot kelljen vívnia az autók között. Szóval az égvilágon semmit nem lehet neki felróni.

  • @ferenctoth5393
    @ferenctoth5393 Рік тому +9

    Hány hülye van, aki a gyalogost hibáztatja?
    Nem akarom elolvasni az összes hozzászólást :)

  • @stefanicszoltan
    @stefanicszoltan Рік тому +6

    Zéró tolerancia ilyen ellen.
    Kemény büntetés és fogház.

  • @lacihegyi4886
    @lacihegyi4886 Рік тому +5

    Szappannal a kezében irány a böri e hónapra majd ott nem kell sietni!

  • @zsoltknapcsek3469
    @zsoltknapcsek3469 Рік тому +7

    Egy ilyen sajnálatos eset már réges rég borítékolva volt. Én is, amikor átengedek egy galogost, mindig bosszankodok magamban, hogy nem néz szét. Nem nézi meg a mellettem lévő sávot, hogy onnan is elengedik-e. Pedig nap, mint nap tapasztalom, hogy a mellettem lévő sávban nem állnak meg, amikor látják, hogy én már állok valami miatt a zebra előtt. Miben bízik a gyalogos? Hogy csak kicsit fogják elütni?

    • @gepmer
      @gepmer Рік тому +4

      Miben bízott a gyalogos? Talán abban, hogy a jogosítványnal rendelkező egyén szabályosan fog közeledni és körültekintően közelíti meg a zebrát, ahogy azt kell? És akkor nézzük: MIBEN BÍZOTT AZ, AKI ELÜTÖTTE? Abban, hogy majd más figyel helyette? Abban, hogy csak kicsit fog elütni valakit? Vagy egyszerűen nem is érdekelte, ha megöl valakit?

    • @Csordasadam
      @Csordasadam Рік тому +2

      @@gepmer ELSŐBBSÉGED CSAK AKKOR VAN, HA MEGADJÁK
      !

    • @gergelykuzmos1974
      @gergelykuzmos1974 Рік тому +1

      Ez a leggyakrabban bekövetkezett gyalogosbalesetek egyike. Egy módon kivédhető, LÁMPÁVAL való biztosítással. Ami persze nem megy mindig, vagy egyáltalán nincs is.

    • @gepmer
      @gepmer Рік тому +5

      @@Csordasadam Áldozathibáztató hazugság. Elsőbbséged akkor is van, ha nem adják meg. Az elsőbbség a KRESZ szerint továbbhaladáshoz való jog. A jogosultság akkor is fennáll, ha azt valaki megsérti. Ennek a szerencsétlen gyalogosnak is elsőbbsége volt.

    • @gepmer
      @gepmer Рік тому +3

      @@gergelykuzmos1974 Lámpával se védhető ki, amíg valaki átmegy a tilos jelzésen.És átmegy. Arról nem is beszélve ,hogy a kanyarodó irány és a gyalogosforgalom általában egyidőben kap szabad jelzést, máskülönben retttentően elhúzódik az átjutási idő mindenki számára. Ez egy módon kivédhető: a KRESZ szabályok betartásával.

  • @tamass6612
    @tamass6612 Рік тому +4

    Szeretnék én kilencven évesen ,futva rákenődni egy motorháztetőre.....

    • @novaklaszlo56
      @novaklaszlo56 Рік тому

      Ha jó egészségben megéri ezt a kort - szívből kívánom, hogy így legyen -, akkor se ebből csináljon sportot, mert a frászt hozza a cikcakk-futása közben kivitelezett, váratlan ugrásai elől kétségbeesetten kitérni igyekvő járművezetőkre! :D

  • @desantestaylor941
    @desantestaylor941 Рік тому +3

    Az autós hibázott nem kérdés. Az idős hölgytől pedig nem várható el, hogy előre gondolkodjon 5 mp-et és miután a gyalogátkelő közepéhez ért, jobbra is nézzen. Hiába van elsőbbsége, az autó az erősebb...

  • @erakovacs7059
    @erakovacs7059 Рік тому

    A Rohonci elején a Haladás pálya előtt ugyanez a szitu..itt is ütöttek már el gyalogost ,én naponta járok erre és bizony a szélső sávban hiába állnak meg ha a középső meg simán elmegy az álló autó mellett ezzel elütve az átkelő gyalogost a zebrán. Muszáj figyelni végig amig átmegyünk nincs más megoldás.En amúgy félek átmenni mikor buszra megyek egy rettegés az átkelés a nagy sebességgel jövő autók előtt között.

  • @mindspotless8292
    @mindspotless8292 Рік тому +3

    És az hogyan van hogy ezen a gyalogátkelőhelyen még mindig nincsen rendőr lámpás forgalomirányítás?

    • @kalmanlengyel6531
      @kalmanlengyel6531 Рік тому

      A kérdés jó, 4 sávra ráereszteni a gyalogosokat, hogy sok szerencsét, kelleni fog, az elég felelőtlen dolog a fenntartótól is. De így szokott ez lenni, oda tesznek táblát meg lámpát, ahol meghaltak már páran.

  • @magyarallamtulajdonosa
    @magyarallamtulajdonosa Рік тому +3

    Rutinpályán kellene gyakorolni a jó esést a motorháztetőről elütéskor.

    • @mrlujoak
      @mrlujoak Рік тому

      Ami azért tök jó, mert már régóta rutinpálya/rutinvizsga sincs az autósoknak. Hát még akkor a gyalogosoknak...

    • @halljamenjeninnen1310
      @halljamenjeninnen1310 Рік тому +1

      Neked meg a tízemeletes tömbházról.

    • @novaklaszlo56
      @novaklaszlo56 Рік тому +1

      @@halljamenjeninnen1310 lol :D Ejnye, Hallja! :D

    • @novaklaszlo56
      @novaklaszlo56 Рік тому +1

      A nyolcvankilenc éves fateromnak nem tetszik az ötlet. Pedig a korához képest jó bőrben van, jön-megy, postára, patikába meg boltba jár, főz, mos, mindent elintéz. Bringázik is, bár emiatt kissé szégyelli magát, mert tudja, hogy az ő korában már súlyos hibát követ el, aki bárminemű közlekedési célból, előre megfontolt szándékkal, különösen aljas indokból a jámbor autósok versenypályájára merészkedik. Gyalogolni is szokott, és akkor is előnyben részesíti a kijelölt gyalogosátkelőket, ha tisztában van vele, hogy azokon átmenni az úttesten némelykor veszélyesebb lehet, mint másutt. Eddig megúszta, és az istennek se hajlandó feladni, továbbra is gyakorolni akarja a szabad helyzet- és helyváltoztatáshoz fűződő jogait. Megátalkodott vénember! Ezek miatt tart itt az amúgy jobb sorsra érdemes ország! :D

  • @hattila.7135
    @hattila.7135 Рік тому +1

    Dupla sav eseten nagyon jol lehet latni hogyha epp valaki arra jar. Föleg ha busz vagy kamion megy a belsön es megall. Mo-n en ugy közlekedek, hogy tudom a forgalomiranyitas barmikor bevihet egy olyan szituacioba amiböl baleset lesz ennyi...

    • @HannibalHun
      @HannibalHun Рік тому +1

      "(6) A párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten tilos
      [...]
      c) kijelölt gyalogosátkelőhelyen és közvetlenül a kijelölt gyalogosátkelőhely előtt másik jármű mellett elhaladni."
      Mi a kérdés?

    • @hattila.7135
      @hattila.7135 Рік тому +2

      @@HannibalHun Ez nem az első ilyen baleset volt... Rengeteg ilyen lesz még ès rengetegen fognak ez miatt meghalni... Ez a 4 sáv lámpa nélkül story szedi az áldozatait. Meg lehet akadályozni? Persze! Nyugatra ilyet nem gyakran lát az ember mivel a "forgalomirányítás" nem arra van specializálódva hogy belevigyen egy ilyen szituációba... szépen fogalmazva...
      Mellesleg a szegèny nénit ez már nem vígasztalja... Egy lámpa jobban esett volna neki. Nem baj a sofőr ugyebár...

    • @kalmanlengyel6531
      @kalmanlengyel6531 Рік тому

      Pl. hogy mi a fasznak írod ezt be mindenhova amikor senki sem kérdezi.

  • @andraslippai3169
    @andraslippai3169 Рік тому +8

    Olyan csodás hogy a potenciális gyilkos kap egy két másodperces ejnyebejnyét míg az álodzathibáztatás percekig megy.

    • @zoltanv.7632
      @zoltanv.7632 Рік тому

      Meg kell értened a narrátort! Itt leírta vagy hússzor, hogy "ezt a balesetet a teljesen szabályos és minden kötelezettségének eleget tévő gyalogos kerülhette volna el", aki az autók takarásából nem is láthatta az érkező VW-t, ezenkívül "a VW vezetője tökéletesen ismeri a KRESZ-t és tudja, hogy mit kell tenni, ha állnak az autók", csak szegényke "éppen nem volt fejben ott". Nem tartom kizártnak, hogy a narrátor volt a gázoló!

  • @mrlujoak
    @mrlujoak Рік тому +21

    Nem szerencsés a narráció. Hiszen pont, hogy a gyalogost "hibáztató" mondatok azok, amik az autósoknak adnak tert, hogy de a gyalogos is hibás.
    Nem. Gyalogos akár az orrát is túrhatja, mert bizony már AKKOR állnia kellett volna a szélsősávban IS az autósnak, amikor még nem is látta a gyalogost!
    Tehát teljesen tökmindegy mit csinál a gyalogos - akár még tüsszenthet is - autósoknak a zebra előtt állnia kell!
    Mindig mindenkinek jobb, ha a saját testi épsége érdekében figyel, és nem lép az autó elé, viszont a kresz világosan fogalmaz.
    Igen, meg lehet KÉRNI a gyalogosokat, hogy a saját érdekükben járjon a fejük, mint a propeller, de az autósoktól meg meg KELL KÖVETELNI a kresz betartását!

    • @112Press
      @112Press  Рік тому +10

      A KRESZ vonatkozó paragrafusa nagyon sok gyalogos fejfáján szerepelhetne az "AKKOR IS NEKEM VOLT ELSŐBBSÉGEM, MERT:" felvezetés után. Sajnos úgy tűnik, hogy nem jön át, mit szeretnénk mondani. A KRESZ-nek itt majd a bíróságon lesz szerepe, a büntetés kiszabásánál.
      A gyalogosnak egyetlen dolog miatt kellene nagyon figyelnie az úttesten átkeléskor: a saját testi épsége miatt. Egy alvó sofőr orra alá is oda lehet tolni a KRESZ-t, attól még nem fog megállni az "akadály" előtt.
      A mostani balestet a gépjárművezető figyelmetlensége és nem a KRESZ ismeret hiánya okozta. És ez a baleset elkerülhető lett volna, ha a gyalogos figyel. Ő az autóvezetővel ellentétben nem szegett szabályt, de megsérülnie sem kellett volna.

    • @halljamenjeninnen1310
      @halljamenjeninnen1310 Рік тому +1

      Az nem szerencsés, hogy a szöveged itt megjelenhet, teret adva hasonló gondolkodású gyengébben fejlett egyéneknek. Semmi gond nincs a narrációval, ráadásul a KRESZ ismerete sokat segítene a hozzád hasonlókon. Miután az egészből semmit nem értettél meg, csak azt remélhetem, hogy nincs jogosítványod és Afrikában élsz. Most pedig vedd elő a KRESZ-t és alaposan tanulmányozd át azt a részt, ahol a gyalogosok közlekedése és a zebra használata van leírva. Olvasni tudsz?

    • @novaklaszlo56
      @novaklaszlo56 Рік тому

      Ennyi.

    • @ftibee91
      @ftibee91 Рік тому +1

      @@112Press Mi lenne ha nem a vétlen fél opcionális figyelmességét emlegetnétek orrba-szájba ahelyett, hogy a szabálytalan, életveszélyes trógernek mit kellett volna máshogy csinálnia? Áldozathibáztattok, akkor is, ha azt hazudjátok, hogy nem. Okulásképp, mert nyilván erről fogalmatok sincs: BH1980. 363.
      I. A kijelölt gyalogátkelőhelyen haladó gyalogost nem terheli olyan kötelezettség, hogy az átkelőhely közepére érve felmérje a jobb kéz felöl közeledő forgalom tényleges helyzetét, ezért ennek elmulasztása esetén a bekövetkezett balesetben való közrehatása szóba sem kerülhet [KRESZ 21. § (7) bek., 43. § (2) bek.].

    • @zsoltknapcsek3469
      @zsoltknapcsek3469 Рік тому

      @@112Press Teljesen érthetően és világosan fogalmaztátok meg, hogy mi az üzenete ennek a videónak.

  • @graxxon
    @graxxon Рік тому +3

    Fele ennyi autó és fele ennyi jogosítvány is bőven elég lenne az utakra.

    • @barsanyibela4027
      @barsanyibela4027 29 днів тому

      Vegyük el a tiedet, rögtön készen is lennénk az első lépéssel.

    • @graxxon
      @graxxon 29 днів тому

      @@barsanyibela4027 Se jogsim, se autóm.

  • @attilabiro4258
    @attilabiro4258 Рік тому +3

    Gratulálok a videóhoz ami azt akarja sugallni, hogy a gyalogos is hibás részben! Pont látszik a felvételen hogy tempósan ment át hogy ne tartsál fel a forgalmat, de még ő a hibás? Az utolsó előtti sávban álló kocsisortól pedig a gyalogos nem láthatta az utolsó sávban érkező kocsit. Tudjátok nem minden kocsinak egyforma a magassága, hiába okoskodik itt több hozzászóló is hogy látnia kellett. Ez nem igaz! És ha egy erősen gyengénlátó vagy vak kel át a zebrán, neki mit kéne látni?

  • @kobzol69
    @kobzol69 Рік тому +5

    Gyalogos repüljön igaz ...?

    • @EkeExp
      @EkeExp Рік тому +2

      Nem,csak ha már bunkó és figyelmetlen az autós,akkor a saját érdekében a gyalogos az átkelésnél legyen már figyelmes.Lehet igaza ha közben temetik.

  • @HannibalHun
    @HannibalHun Рік тому

    Hát az igazságügyi szakértőkről (vagy pedig a bíróságról) sajnos megvan a véleményem (tapasztalatom). Engem meg sem kérdeztek, elhazudták a valóságot. Remélem, csak én jártam így eddig :(

  • @krisztianazeredeti
    @krisztianazeredeti Рік тому +4

    A gyalogos semmiben sem hibás, figyelmetlen volt max, de jogilag semmi sem terheli. Viszont az idióta fosvágenest örökre eltiltani a vezetéstől, és beküldeni 10 évbe a börtönbe, hogy ne a telefonját nyomkodja vezetés közbe, hanem az utat figyelje. Szerinte viccnek állt a 3 kocsi a másik sávban, vagy mi lehet az ilyen emberek fejében?

    • @ntg158
      @ntg158 Рік тому +2

      MEGHALSZ!!!!!!!!!!!! ha NEM FIGYELSZ!!!!! hiába lesz igazad te szerencsétlen! A KIBASZOTT ZEBRÁn FOLYAMATOSAN MONITOROZNI KELL A FORGALMAT! és NEM ROHANNi, sétálni meg mobilozni és zenét hallgatni hanem minél gyorsabban letakarodni a zebráról!

  • @endreszasz6634
    @endreszasz6634 Рік тому +1

    A zebra a halál mezsgyéje, ott úgy kell átkelni mintha a pokol tornácán sétálnál át.

  • @kizso
    @kizso Рік тому

    A gyalogos semmilyen szinten nem hibás ebben az esetben. Csak az életösztöne hiányzott. Ha nem hiányzott volna figyel és röhögve, anyázva védi az autós hibáját egy sima megtorpanással.

  • @csabatoth8283
    @csabatoth8283 Рік тому +8

    Miért a gyalogos 🚶 a hibás?!

    • @Gerg19
      @Gerg19 Рік тому +4

      Nem hibás, majd ráírják a sírkövére, hogy igaza volt. Lehet, hogy elsőbbsége volt, de azért van az a nagy valami a nyakadon, hogy használd. A saját testi épségéért mindenki maga felel. Nem azért kell körül nézni, hogy megmozgasd a fejed, hanem azért, hogy ne üssön el senki. Gyalogosként 1mp alatt megállsz, kocsival ez jóval több. Tehetsz azért, hogy ne üssenek el. Ez a felelősséget nem hárítja át senkire, ez csak a saját jól felfogott érdeked. Az autós meg egy balfasz pancser volt, akitől bevonnám a jogsit jó sok időre. Ha egy egyszerű zebra megközelítése is probléma,akkor mi lehet máshol...

    • @specibeci1432
      @specibeci1432 Рік тому +1

      Szerintem te vagy a hibás, de nem úgy, ha érted mire gondolok? 😂

    • @novaklaszlo56
      @novaklaszlo56 Рік тому +2

      @@Gerg19 Persze, szó se róla, kétségkívül van igazság ebben az intelemben, csak az a baj, hogy nem is gondolná, mennyi embernek (fizikailag és szellemileg sem épp villámgyors öregnek, mozgásszervi betegségben szenvedőnek, látás- és/vagy hallássérültnek és egyéb, de a beszámíthatóságot - cselekvőképességet - nem érintő fogyatékkal élőknek) üzeni azt vele, hogy jobb, ha ki se mozdulnak az otthonukból, ha nem képesek a mások hibáiból bekövetkező veszélyhelyzetek azonnali felismerésére és elhárítására. Vajon milyen morális állapotban lehet az a társadalom - és milyen jövőt szánhat magának -, amely nemhogy nem szisszen fel az ilyen felelősséghárító kioktatásra, hanem többségében természetesnek tekinti, hogy bevonja a jogsértések vétlen - és az adott helyzet tekintetében, hallgatólagos és eléggé el nem ítélhető társadalmi megegyezés szerint, többnyire alacsonyabb "kasztba" sorolható (itt pl. "a felelőtlen gyalogos" - kontra közlekedésművész, felsőbbrendű autós) - áldozatait, legalábbis a mentálisan és/vagy morálisan hibáztatható felelősök körébe? Költői kérdés volt, nem kell, sőt, nem is érdemes válaszolnia, főleg nem azonnal.

    • @Barakis
      @Barakis Рік тому +1

      Az a baj, hogy azt hiszed, hogy a gyalogosra akarják húzni a felelősséget. Nem. Egyszerűen annyit akarnak sokan mondani, hogy ha nem követsz el mindent a saját biztonságod érdekében, akkor orosz rulettet játszol. Ha vezetsz a magyar forgalomban akkor pontosan tudod, hogy miről beszélek. Persze, mondhatod azt, hogy de erre a megoldás az lenne, ha a megfelelő szervek rendet tennének (valamikor a jövőben, mert ha meglenne az akarat, ez akkor se 2 perc), de addig is ki kell mozdulni, nem?

  • @zoligsxr6005
    @zoligsxr6005 Рік тому +1

    20123 :D

  • @RazyarennyyVengerskiIGamer
    @RazyarennyyVengerskiIGamer Рік тому +1

    Dashcam emberek, Dashcam. Le van szarva hogy nincs pénz rá, gyüjteni, beszerelni és akkor nem lenne ekkora baj.

  • @gerGoPrint3D
    @gerGoPrint3D Рік тому +4

    Kedves autósok, nagyon kedves amikor valakit átengedtek, de azzal, hogy magyar szokásokkal ellentétesen megadjátok az elsőbbséget a gyalogosnak, egyben veszélynek is teszitek ki, mert a többi magyar autós nem ilyen szabálykövető. Nem tudom mi a megoldás, azon kívül, hogy az autóvezetési kultúrát valahogy magasabb szintre hozzuk az országban, ezt pedig csak drákói büntetésekkel lehet. Ha az ilyen autósok (még ha "nagyon meg is viseli" őket a gázolás) soha életében ne vezethetnek többé, és erről adjon hírt a sajtó, idővel talán javul a vezetési kultúra. Amig a sajtó, sőt a rendőrség is ilyen gyalogoshibáztató videóval intézi el az estet, semmi sem fog változni, és biztonságosabb, ha te se adod meg az elsőbbséget a gyalosnak...

    • @DarabosKrisztian
      @DarabosKrisztian Рік тому +2

      hát... ez a minek ment egyáltalán oda kategória
      a megoldás nem az, hanem ha egy ilyen alkalmatlan soha sem vezet többé
      és kap mellé egy börtönbűntetést
      aztán majd a többiek tanulnak belőle
      hogy van ám felelősség is a világon

    • @kalmanlengyel6531
      @kalmanlengyel6531 Рік тому

      Ha nem öli meg, még felfüggesztett sem jár csak pénzbünti, pár hó jogsi elvétel, ezt inkább jobb nem reklámozni.
      A jogszabályok egy jó 50 évvel le vannak maradva mint általában.

    • @peterv7902
      @peterv7902 Рік тому

      Magyar????? Ausztriában is megadják, sőt, ott még jobban!

    • @gerGoPrint3D
      @gerGoPrint3D Рік тому

      @@peterv7902 Azt hiszem nem értetted meg amit írtam → a jelen közlekedési kultúra szinten jobb ha senki sem ad elsőbbséget a gyalogosnak, mert ha csak 1 adja meg, a másik sávban közlekedők veszélyt jelentenek a gyalogosra. Az én kutyámat is így gyilkolta meg egy részeg arab mercédeszes. Valaki megállt nekünk a zebra előtt, úgyhogy elindultunk, persze a szembe sávban az arab úgy gondolta ő még átér előttem, csak azt nem látta borgőzös állapotban, hogy a kutyáim előttem szaladtak. Az egyik átért, a másik olyat repült mint ez a néni. Találd ki kinek az autójába tehettem az összetört kutyust, hogy az állatkórházba vigyük! Jól saccoltad, a merci túl drága ahhoz, hogy véres kutyát tegyünk bele. Az a hölgy vitt az állatkórházba aki eredetileg is átengedett bennünket... Sajnos azonban már nem tudták megmenteni a kutyus életét.

  • @janoslazar3351
    @janoslazar3351 Рік тому +6

    Biztos én vagyok a hülye, hogy két vagy többsávoson a már álló autó mellé is benézek, hogy nem jön-e egy ilyen elmebeteg aki tojik a zebrára. Érdekes, még sose ütöttek el.

  • @behajto1
    @behajto1 Рік тому +4

    Elsőbbséged akkor van,ha megadják.NEM VÉDEM A SOFŐRT.A jogsiját min.5 évre bevonnám és nem csak neki,mindegyiknek aki olyan szabályt szeg meg aminek súlyos következménye lehet.

    • @mrlujoak
      @mrlujoak Рік тому +3

      Ezt az érvelést azért majd egy bíróságon azért ne hangoztasd!

    • @112Press
      @112Press  Рік тому +1

      @@mrlujoak Aki ezt az érvelést ismeri, az ritkábban kerül olyan helyzetbe, hogy ezt sértettként visszahallja.

    • @kalmanlengyel6531
      @kalmanlengyel6531 Рік тому

      @@112Press Engem mondjuk nem azért nem ütnek el, mert szeretek hülyeségeket terjeszteni.

  • @szabolcsbarath2790
    @szabolcsbarath2790 Рік тому +6

    Nehéz dolga van a narrátornak.Mindenki őt kritizálja.Megérdemli ez a réteg a sok fáradságot ami a filmkészítéssel jár?Elgondolkodtató.

    • @nv2658
      @nv2658 Рік тому +4

      Nagyon nem éri meg, és nem azért, mert elfárad vagy nem, hanem a társadalomra gyakorolt káros hatása miatt nem éri meg, sőt nem is szabad ilyen videóknak megjelenni. Ráadásul a hozzászólásokban is nyomja az áldozathibáztató butaságait. "Kérjük egyetlen, nagyon egyszerű kérdésre válaszoljon! Elkerülhette volna az elütést a gyalogos?"

    • @Gerg19
      @Gerg19 Рік тому +3

      @@nv2658 Te másról beszél, mint a feltöltő. Ő azt hangsúllyozza, hogy folyamatosan figyelni kell és körülnézni, te meg azt, hogy nem kell semmi ilyet csinálni, mert elsőbbsége van. (ami persze semmitől sem védi meg). A te értetlenséged a káros meg, hogy áldozathibáztatásról beszélsz, mikor ilyenről szó sincs.

    • @zoltanv.7632
      @zoltanv.7632 Рік тому +2

      @@Gerg19 A ti értetlenségetek káros, hogy nem értitek meg, hogy a gyalogos mindent megtett, amit akár a jogszabály, akár a józan ész előír, de nem láthatta a szabálytalan autóst a többi autós takarásából. Ha szabálytalanul megáll a zebrán nézelődni, az autók takarásából kukucskálni, akkor a VW vezetője a fejét csapja el. A nem normális autósnak viszont teljesen mindegy, hogy látta-e a gyalogost, mert mindenképpen meg kellett volna állnia! Ezt a balesetet sem a szabályok, sem a józan ész alapján nem a gyalogosnak kellett volna elkerülnie, hanem a vezetésre teljesen alkalmatlan autósnak.

    • @nv2658
      @nv2658 Рік тому +1

      @@Gerg19 de, ez az áldozathibáztatás. Ma is tanultál valamit, szívesen.

    • @zeha2546
      @zeha2546 Рік тому +1

      Rögtön megsajnálom szegényt. Csak várj egy kicsit! :D

  • @zeha2546
    @zeha2546 Рік тому +12

    Kedves firkász: amit itt előadtál, azt úgy hívják, hogy áldozathibáztatás.
    Nem felháborodás, szimplán hülyének nézlek. Egy tahónak.

    •  Рік тому +6

      Téged is úgy ütnek majd el a zebrán, hogy neked lesz igazad. Végülis az a lényeg, nem az éberség.

    • @janosnagy4382
      @janosnagy4382 Рік тому +4

      Ostoba vagy, azt se érted mit mondott.

    • @zeha2546
      @zeha2546 Рік тому +4

      @@janosnagy4382 én értem, seggfej. Te meg add vissza a jogsidat, ha egyáltalán van, mert vagy hülye vagy még ahhoz is, hogy gyalog az utcára menj, vagy csak nem ismered a KRESZ-t.

    • @zeha2546
      @zeha2546 Рік тому +1

      @@janosnagy4382 még valami eszembe jutott: ugye te vagy az az autós, aki a lámpás kereszteződésbe is csak úgy hajt be, hogy előtte megáll és körülnéz, nem jön-e valaki, aki szarik a lámpára?

    • @janosnagy4382
      @janosnagy4382 Рік тому +2

      @@zeha2546 Nyilván összetévesztesz valakivel. Egy olyannal, aki szóba áll egy ekkora agyhalott büdös bunkó paraszttal mint te vagy.

  • @Lakli1974
    @Lakli1974 Рік тому +11

    Remélem kedves narrátor, hogy a jó Édesanyád lesz a következő a gyalogátkelő helyen!

    • @Gerg19
      @Gerg19 Рік тому +6

      Ja, te se nézz körül, ha elsőbbséged van, csak menj.

    • @zoltanv.7632
      @zoltanv.7632 Рік тому +5

      @@Gerg19 Melyik részét nem érted annak, hogy a gyalogos körülnézett, de nem láthatta az autóst a többi autó takarásából, ellenben neki nem is kellett látnia, ugyanis az autós az, akit jogszabály (is) kötelez ilyen esetben megállni?

    • @specibeci1432
      @specibeci1432 Рік тому +1

      En inkább téged tennélek oda, mindenki csak nyerne vele.

    • @Lakli1974
      @Lakli1974 Рік тому +4

      Az a gond, hogy a Kreszt egy opcionális társadalmi konvenciónak tekinti sok közlekedő! Pedig nem az! Az, hogy a Tisztelt Narrátor ismét a gyalogos felelőségét hangsúlyozza, gyakorlatilag elbagatelizálva az autóvezető felelőségét, az kifejezetten KÁROS! Arra sarkal egyes vezetőket, hogy nyugodtan menjél, ahogy tetszik, majd jól megmondjuk, hogy igazából a gyalogos a hibás! Ez így is van, mi a fenének nem született a túloldalra....

    • @novaklaszlo56
      @novaklaszlo56 Рік тому

      @@Lakli1974 Ebben, a civilizált megfogalmazásban már teljes fényében felragyog a számomra is nyilvánvaló igazság (a narrátor édesanyjának említése miatt az eredetire nem tudtam "like"-ot nyomni). ;)

  • @whitechriss1938
    @whitechriss1938 Рік тому +5

    Mindkét fél hibázott sajnos (ahogy a videóban is elhangzik)...
    Én még akkor is körül nézek ha lámpás zebránál megyek át,és az összes autós megállt!Volt már olyan hogy leléptem a járdáról az úttest felénél jártam amikor a buszsávban csikorgó kerekekkel vészfékezett egy rendőrautó, már nem tudott volna megállni ha mondjuk lelépek elé!Nem használta a megkülönböztető jelzést látszott is a rendőrön hogy nagyon megijedt.Baleset nem lett belőle.

    • @mrlujoak
      @mrlujoak Рік тому +9

      Igazából nem. Hibázni az autós hibázott.

    • @zoltanv.7632
      @zoltanv.7632 Рік тому +8

      Tévedsz. Itt kizárólag az autós hibázott, méghozzá akkorát, amire nincs mentség. A gyalogos minden kötelezettségének maradéktalanul eleget tett.

    • @112Press
      @112Press  Рік тому +5

      @@zoltanv.7632 Kedves Zoltán! Kérjük egyetlen, nagyon egyszerű kérdésre válaszoljon! Elkerülhette volna az elütést a gyalogos?

    • @nv2658
      @nv2658 Рік тому +4

      @@112Press egyetlen egyszerű kérdés, ha holnap nagyon nagyon megverlek, akkor te hibás leszel és elkerülhetted volna? A válaszod igen, remélem. Áldozathibáztatás... juujj nagyon ocsmány dolog.

    • @EkeExp
      @EkeExp Рік тому +1

      @@zoltanv.7632 igaza volt a gyalogosnak.......majd ráirják a fejfájára is.

  • @nv2658
    @nv2658 Рік тому +14

    "Kérjük egyetlen, nagyon egyszerű kérdésre válaszoljon! Elkerülhette volna az elütést a gyalogos?"
    Ez áldozathibáztatás.
    Hogy érthetőbb legyen, egy másik egyszerűbb esetre átültetve, ezzel te azt mondod, hogy ha este sötétedés után, a munkából hazafelé tartva valaki leüt téged, és elveszi a pénztárcádat, akkor te hibás vagy.
    Elkerülhetted volna?
    Igen.
    Mert.... 1. ha láttad, hogy ott egy gyanús alak, miért nem kerülted ki? 2. miért nem tanultál meg gyorsabban futni, hogy ne érjen utol? 3. miért nem gyúrtad ki magad jobban a konditeremben, hogy te legyél az erősebb? 4. miért nem tanultál önvédelmet, hogy meg tudd védeni magad? 5.miért van nálad pénztárca? stb.
    Jöhetnek a jó tanácsok: legközelebb ne vedd elő a pénztárcádat, mert biztos ezt csináltad. Direkt ingerelted a tolvajt. Biztos az öltözeted is olyan volt, hogy csakazértis látszódjon, hogy téged megéri kirabolni, legközelebb a saját érdekedben ezt ne tedd, ne vigyél pénztárcát és öltözködj szakadtan.
    A tolvaj felmentése: biztos éhes volt és otthon 10 éhező kis száj várta......💁‍♀
    20123.03.31. van, felejtsük már el az áldozathibáztatást. 🙏( látom,közben legalább a dátumot javítottátok a címben.😂)

    • @Gerg19
      @Gerg19 Рік тому +6

      Butság, amit írtál. Az áldozathibáztatás az lenne, ha valaki azt mondta volna, hogy a néni a hibás akit elütöttek. Ilyen nem történt. A videó a tanulságokat próbálja leszűrni és átadni neked, mint gyalogosnak, hogy mit tehetsz azért, hogy veled kisebb eséllyel történjen meg a dolog. Te ezt az elemzést és kiértékelést tekinted áldozathibáztatásnak.
      Az elemzés azért nem az autósról szól, mert nála egyértelműen a kressz figyelmen kívül hagyása okozta a bajt. Másrészt nem is ő sérült meg.
      A problémát a gyalogos szemszögéből kell nézni, mert ő fog megsérülni, így neki az érdeke, hogy elkerülje a bajt.

    • @Gerg19
      @Gerg19 Рік тому

      A te logikádat folytatva.. Miután kirabolt a rabló, utána is ugyanazon az útvonalon mennél haza?

    • @nv2658
      @nv2658 Рік тому +3

      @@Gerg19 jajj ne viccelj már, ez nem az én logikám, hanem a feltöltőé. De látom a gyengébbek, még ilyen szájbarágós példa segítségével sem értik.

    • @specibeci1432
      @specibeci1432 Рік тому +2

      Hát ezen jót nevettem. Ilyen az, amikor egy egybites akar okoskodni. 😆

    • @nv2658
      @nv2658 Рік тому +1

      @@specibeci1432 ilyen az, amikor nem vagy elég értelmes, hogy megértsd, amit olvasol. 😂 Nem tudsz különböző dolgok között párhuzamot vonni és nem tudsz elvonatkoztatni. 🥴 Marad a nevetés, mint védelmi mechanizmus.🤡🤡🤡😆

  • @liapogertrudis2485
    @liapogertrudis2485 Рік тому +7

    Az autós volt a hibás, ez tény. Viszont az is tény, hogy akárhányszor megyek autóval, 10-ből átlag 8 gyalogos úgy kel át az úton, hogy körül sem néz, és mint a birkák csak mennek előre meredő tekintettel, rábízva a saját életüket a sofőrökre.
    Szóval oké hogy elítéljük a sofőrt, tegyük is meg, megérdemli, de nem ártana a gyalogosoknak is fejben tartani, hogy meg KELL állnia a zebrán való átkelés előtt. Már óvodában tanítják azt, hogy átkelés előtt megállok, körülnézek mind a két irányba, és ha tiszta az út csak akkor megyek át. Ezzel szemben a gyalogosok többsége nem csak hogy nem néz körül, de meg sem áll, figyeljenek az autósok, mert ő a gyalogos, ő megy rendületlenül. Pont.

    • @gergelyvoros8280
      @gergelyvoros8280 Рік тому +5

      mutasd azt a szabályt, ami szerint meg kell állni?

    • @liapogertrudis2485
      @liapogertrudis2485 Рік тому +3

      @@gergelyvoros8280 Akár van rá jogszabály, akár nincs, ha nem félted az életedet, akkor nyugodtan kelj át úgy, hogy nem nézel semerre csak mész előre mint egy agyatlan birka. A fenti példából is látható, mivel jár az hogyha valamelyik fél figyelmetlen.

    • @zoltanszabo9403
      @zoltanszabo9403 Рік тому +3

      @@gergelyvoros8280 az az életösztön.

    • @gergelyvoros8280
      @gergelyvoros8280 Рік тому

      @@zoltanszabo9403 Igen, van az a szituáció. Ez nem az.

    • @ftibee91
      @ftibee91 Рік тому +4

      Nem kell megállni. Ráadásul itt már az úttest 3/4-edén áthaladt, ott meg főleg nem kell. BH1980. 363.
      I. A kijelölt gyalogátkelőhelyen haladó gyalogost nem terheli olyan kötelezettség, hogy az átkelőhely közepére érve felmérje a jobb kéz felöl közeledő forgalom tényleges helyzetét, ezért ennek elmulasztása esetén a bekövetkezett balesetben való közrehatása szóba sem kerülhet [KRESZ 21. § (7) bek., 43. § (2) bek.].

  • @akosyoutub
    @akosyoutub Рік тому +1

    A "néninek is kellett volna figyelnie még a zebrán is vs. áldozathibáztatás mert elsőbbsége volt" vitához. Ez a két kijelentés NEM egymást kizáró dolog! Jelen esetben mindkettő kijelentés helyes és jogos, tehát kár ezt a "vitát" folytatni! Ugyanakkor ez természetesen nem von le semmit a sofőr jogi felelősségéből!

  • @attilakiss7415
    @attilakiss7415 Рік тому +3

    Alap szabály: csak akkor van elsőbbséged amikor azt megadták. Ez vonatkozik autósra és gyalogosra egyaránt. A fenti esetben megbocsájthatatlan a járművezető magatartása amivel egy súlyos kimenetelű balesetet okozott, nagyon durva és súlyosan elitélendő. Ezek után szabadjon azért megjegyeznem, hogy minden ilyen közlekedési szituációt kétkedve kell fogadni, magyarul az önvédelmi bizonytalanság legyen meg mindenkiben, mert nem biztos hogy megadják az elsőbbséget, inkább arról lemondok a baleset elkerülése végett, persze csak akkor tudom mindezt megtenni, ha észlelem kellő időben a veszélyt és tudok is cselekedni. Sajnos a tapasztalataim nem ezt mutatják.

  • @nizalowski
    @nizalowski Рік тому +1

    Ezen az alapon a többi sofőr is hibás volt a balesetben. Amint észlelték, hogy figyelmetlenül kel át az idős gyalogos, jelezniük kellett volna, hogy legyen figyelmesebb.

    • @sont6739
      @sont6739 Рік тому +7

      Ezt a marhaságot :D

    • @kalmanlengyel6531
      @kalmanlengyel6531 Рік тому

      Így van, ha mindenki rádudál egy kicsit, az sokat segített volna.

  • @paxtonandras4270
    @paxtonandras4270 Рік тому +3

    Kettős felelőség van, azonban a nagyobb felelősség az autóson van, mivel az nagy tömegű, és sokkal erősebb. A gyalogosnak is körültekintőnek kell lenni, szét nézés, meggyőződés, s elindulás, s figyelni, ha kell akkor korrigálni, gyorsabban menni, vagy lassabban, vagy akár elugrani... sajnos az autó az erősebb, nem az ember.. ez esetben az asszony járt rosszul. Meg tudom érteni a narrátort, amit mondott, de az autós felelősségét nem hallottam volna, hogy kiemelte volna.... pedig kellene...

    • @novaklaszlo56
      @novaklaszlo56 Рік тому +9

      Jogilag nem kettős, hanem egyértelműen egyoldalú, kizárólagos és vitathatatlan a felelősség, annyira, hogy jogi értelemben még a gyalogos magatartásának a baleset bekövetkeztében való közrehatásáról sem lehet szó (akkor sem, ha a hazai, általános köz- és közlekedési morál aggasztó állapotának ismeretében, célszerű lett volna a bizalmi elv alkalmazása helyett, a szabálytalanul közlekedő járművet is figyelnie), mert az adott helyzetben rá vonatkozó szabályok [KRESZ - 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet 21. § (6) és (7) bekezdés] megtartásával közlekedett:
      - az átkelés megkezdése előtt meggyőződött az úttestre lépése veszélytelenségéről (látta, hogy az úttesten közlekedő járművek mindkét irányból megállnak, és biztosítják számára az áthaladási elsőbbséget, ezért okkal bízhatott abban, hogy az átkelést biztonságosan be tudja fejezni);
      - az átkelőn igyekezett késedelem nélkül áthaladni, a megkezdett áthaladás közben a magatartása egyértelmű volt, egyetlen mozdulata sem volt alkalmas arra, hogy megtévessze vele a járművezetőket.
      Bár párhuzamos közlekedés esetén (a kanyarodósáv miatt ezen az útszakaszon párhuzamos közlekedés van) az ugyanazon irányban, különböző forgalmi sávokban közlekedő járművek egymás melletti elhaladása nem mindig minősül előzésnek (itt például a jobbra kanyarodás céljából sorolt be a gázoló jármű a külső, kanyarodó sávra, és eközben jobbról elhaladt a belső forgalmi sávban, a gyalogosátkelőhely előtt ÁLLÓ járműoszlop mellett), nem árt itt is megemlíteni a fentebb hivatkozott jogszabály (KRESZ) 34. § (8) bekezdésének a) pontját, mert azt is rendszeresen megsértik a járművezetők. De az idevágó, ez esetben alkalmazandó jogszabály a KRESZ 36. § (6) bekezdésének c) pontja, melyet a gázoló jármű vezetője vitathatatlanul figyelmen kívül hagyott, és amely szerint: "(...tilos) kijelölt gyalogosátkelőhelyen és közvetlenül a kijelölt gyalogosátkelőhely előtt másik jármű mellett elhaladni", tehát, minden jármű mellett, és arra is tekintet nélkül, hogy az elhaladás előzésnek, vagy kikerülésnek minősül-e a KRESZ szerint.
      Összefoglalva: a gyalogos nem sértett jogszabályt. A járművezető viszont igen, és emiatt személyi sérüléssel járó, közúti közlekedési baleset okozásáért kell felelnie. Az általa elkövetett szabálysértés annyira kirívóan súlyos, hogy a hatóságnak azt is mérlegelnie kellene, hogy szabálysértési eljárásban, vagy közigazgatási eljárásban vizsgálja-e a járművezető felelősségét, még akkor is, ha a kihágásával nem okozott balesetet, és kemény pénzbírság kiszabása mellett, akár a kihágást elkövető vezetői engedélyének határozott időtartamú bevonása is szóba kerülhet. Így azonban, mindez már nem lehetséges alternatíva: mivel személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet idézett elő a járművezető szabályszegése, ha az okozott sérülés teljes gyógyulása nyolc napnál tovább tart, akkor vele szemben a Btk. 235. § (1) bekezdésében, ha pedig a következmények a (2) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint minősülnek, akkor a (2) bekezdés a) pontjában foglaltakat kell alkalmazni. A 235. § záradéka is fontos, érdemes átgondolni, s hogy ne kelljen keresgélni, idézem: "A közúti baleset okozása gondatlan bűncselekmény. A bűncselekményt a közlekedési szabályok hatálya alatt álló személy követheti el, akként, hogy a közlekedési szabályokat megszegi, és ezzel másnak vagy másoknak legalább súlyos testi sértést okoz".
      Szabálykövető, figyelmes és előzékeny, balesetmentes közlekedést, boldog hazatérést mindenkinek! A baleset sérültjének pedig mielőbbi, teljes gyógyulást!

    • @gepmer
      @gepmer Рік тому +6

      Erköcsileg sem kettős, hanem elég egyoldalú felelősség van, márha az európai kultúrkörbe soroljuk magunkat, ahol a gyengébb, védtelenebb, tehetetlenebb személynek jár fokozott védelem és odafigyelés az erősebb részéről - és nem fordítva. A jogi részét nagyon precízen kifejtették előttem.

    • @siposz
      @siposz Рік тому +2

      100%-ban az autós hibás.

    • @paxtonandras4270
      @paxtonandras4270 Рік тому

      @@siposz az autósnak meg kell állnia zebránál, és figyelni kell, de ha hülye a gyalogos, s mondjuk oda fut, vagy holttérben megy, akkor igen is a gyalogosnak is van felelőssége.. Mit nem értesz ezen apám ? Csak az autós... Én tőlem van egy kereszteződés, s nem rég egy 21 éves srác halálra gázolt egy bicajost, aki semmi kivilágítása nem volt, s sötétben ment, s a srácot felmentették, vezet ugyan úgy.. S jól is tezsi, nekem sem lenne lelkiismeretem.. Mit nem értesz apa.?

    • @paxtonandras4270
      @paxtonandras4270 Рік тому

      @@novaklaszlo56 ezt mondd el szépen annak, a szülőknek, akiknek a 5 éves gyereküket halálra gázolta egy vétlen autós, s senki senki nem kapott érte büntetést..a Junior gyerekről van szó, s a 14 ben gázolták halálra, a kedves bíróság meghozta az ítéletet,. senki sem volt felelős.. Milyen igazságszolgáltatás van hazánkban kérem ? Sz..r nulla, s még mondhatnák szavakt... a gyalogos, és az autósnak is van felelősége ha közlekedik, a gyalogos is " közlekedő személy " az autóson nagyobb a felelőség...de a kettősség fennáll, nekem ne uga..sss be hulyesé geket ide, emrt van benne jogi tapasztalatom, mert részt vettem ilyen tárgyaláson..

  • @forresten
    @forresten Рік тому +6

    A néninek még el kellett volna nézni jobbra. Szabály kötelezi. DE: aki autót vezet, kell, hogy okosabb legyen. Ha a forgalom megáll a mellettem levő sávokban, fel kell tennem a kérdést, hogy nekem is meg kell állni? De .. lehet itt nekem fotelhuszárként okosnak lennem, mikor jól bevett szabály, hogy a 30-as táblát is, meg a zebrán átkelésre várakozót is le kell sz*rni.

    • @zoltanv.7632
      @zoltanv.7632 Рік тому +9

      Tévedsz, és félrevezetsz másokat! Az általad említett szabály nem létezik! A gyalogos minden kötelezettségének maradéktalanul eleget tett!
      A szabály (KRESZ) szerint
      "(6) A gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti.
      (7) A kijelölt gyalogosátkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van."

    • @112Press
      @112Press  Рік тому +5

      @@zoltanv.7632 Felesleges a KRESZ-t idézni. A sofőr hibázott és ezért megkapja a büntetését. A baleset nem azért következett be, mert a sofőr nem volt tisztában a KRESZ-szel.
      Az, hogy kinek van elsőbbsége szintén nem mérvadó a sérülés fokát illetően, mivel hiába van valakinek elsőbbsége, az nem óvja meg egy súlyos sérüléstől.
      Mi a testi épséget helyeztük most előtérbe, aminek a megőrzéséért a gyalogos nagyon sokat tehet, ha figyel.
      Sarkítva: ha van egy alvó sofőr és egy figyelő gyalogos, akkor a gyalogos megúszhatja az elütést, ha nem lép a kocsi elé. Ha a gyalogos sem figyel, akkor ő súlyosan megsérül, míg az okozó autójának behorpad a motorházteteje és esetleg betörik a szélvédője. Az alkatrészek cserélhetők, a testrészek nem.
      Mi azt gondoljuk, hogy nem túl nagy ár a gyalogosok részéről, ha végig figyelnek, amíg átkelnek az úttesten.

    • @mrlujoak
      @mrlujoak Рік тому +7

      Sőt, a néninek még 3 példányban, írásban is be kellene nyújtania az átkelési szándékát, ott a helyszínen pedig integetni, és pukedlizni is.
      NEM. Autósnak - autósoknak - KELL megállnia.
      Ha egy vak, vagy gyengénlátó kel át, az hogy néz el bármerre is?!

    • @zoltanv.7632
      @zoltanv.7632 Рік тому +7

      @@112Press Felesleges úgy magyarázniuk, mintha szellemi fogyatékos lennék! Ez pedig nem az az eset, ahol a viktimológiának helye van. A gyalogos - tisztán látni - meggyőződik, hogy biztonságosan az úttestre léphet-e, megadták-e neki az elsőbbséget, utána pedig haladéktalanul és egyenes vonalban úgy kel át, hogy a másik sávban is megnézi, hogy megadják-e neki az elsőbbséget, azaz már eleve többet tesz, mint kötelező. Arról már hadd ne ő tehessen, hogy egy "fejben komoly problémákkal küzdő" vezető, akit nem is láthatott az autó takarásából, teljesen szabálytalanul elüti őt! Elképesztő, ami Magyarországon folyik! Ideje lenne már az ilyen autóvezetőket végleg kivonni a forgalomból! Elég volt, hogy pszichológiailag (is) alkalmatlan autóvezetők rohangálnak az utakon és kórházba meg temetőbe küldenek másokat (is)! Ez védené tartósan a gyalogosok életét (is)!

    • @112Press
      @112Press  Рік тому +2

      @@zoltanv.7632 Továbbra is egyetlen egyszerű kérdésre várunk Igen/Nem választ Öntől. Elkerülhette volna a gyalogos az elütést?