Exkluzív interjúban szólalt meg Flipper Öcsi első felesége
Вставка
- Опубліковано 28 вер 2024
- Flipper Öcsi május 29-én még csak 62 éves lenne, ott lehetne a júniusban a legendás Hungária együttes koncertjén és az egykori tagok közül ő lenne a legfiatalabb. A Kiskegyed stúdióban kolléganőnk, Berta Bernadett Szilágyi Mariannával emlékezett rá, aki vokalistája, háttértáncosa volt és élete nagy szerelme. Ő volt az első felesége.
Nem lehetett könnyű a 80-as évek közepén, 90-es évek elején Öcsi barátnőjének, feleségének lenni, mert akkor a legnagyobb sztár volt hazánkban. Megőrültek érte a nők. Marianna arról is beszélt őszintén, ő ezt hogyan élte meg.
- Nehezen. Én egyébként sem voltam egy egyszerű természet, ráadásul féltékeny is voltam. 20 évesen nem tudtam okosan, jól kezelni az olyan szituációkat, amikor felajánlkoztak neki, hogy bármire készek érte vagy zaklattak minket. Eseteket mondok: az első emeleten laktuk, legalább havonta egyszer betörték az ablakunkat. Becsöngetett hozzánk egy kislány és az ajtóban az orrom előtt vágta fel az ereit. Szerencsére, nem lett semmi baja. Úgy fogtak vele kezet a hölgyek, hogy átadták a telefonszámukat. Semmilyen gátlás nem volt senkiben, hogy én mellette állok, én vagyok a felesége. Nem kezeltem lazán. Legendák szólnak az én verekedéseimről.
Azt is elmondta, amiről eddig soha nem beszélt: ezért váltak el
- Az igazság összetett és soha nem szoktam ezt kiboncolni. - kezdte őszintén, de végül elmondta, mi vezetett ahhoz, hogy külön utakon folytatták tovább.
Köztudott, hogy hazánk egyik legtehetségesebb zenésze az alkohol rabja volt. Arról is beszélgettünk, hogy meg lehetett-e volna menteni Öcsit?
Facebook ► / kiskegyed
Instagram ► / kiskegyed
Feliratkozás a Kiskegyed UA-cam csatornájára ►
/ @kiskegyedtv
www.kiskegyed.hu/
#Kiskegyed
Kedves, őszinte hölgy. Most is csinos. Érezni, hogy igazán szerette Öcsit.
meg még hasznot is hz belőle
Úristen! Ez a hölgy nekem nagyon-nagyon szimpatikus! Nem is tudtam, hogy Flipper Öcsinek ilyen intelligens, nagyon jó fej felesége volt. 🥰 Ez a Hölgy GYÖNYÖRŰ!! ♥♥
Kivételes intelligenciáú, nagyon szimpatikus hölgy.bárcsak ő és öcsi együtt tudták volna maradni,de mindaz a törődés amit így is adtak egymásnak,példa értékű. Őket sohasem lehetett kettéválasztani.
@@ferencfogarasi1104Te már csak tudod...
Kedves szimpatikus hölgy , áldjon meg a jó isten 💕🙏
Kedves Mariann! Nagyon szép es csinos vagy😊❤köszönöm az őszinteséged. Jó egészséget kívánok.
Nagyon aranyos a Mariann és csodálatos mennyire szerette Ocsit.. Csodálatos mennyire pozitívan gondol a múltra ami igazából nagyon szomorú történet... De én úgy látom nagyon erős jellem attól függetlenül hogy ő nem érzi pedig csodálatos hölgy 👌🫶😉😊
Szupermodell anno, most is szép hölgy, legjobbakat kívánom,és hallgatom tovább, jó a beszélgetes 🥰👍
Nagyon intelligens, szimpatikus. Annyira szépen beszél, hogy még órákig tudtam volna hallgatni! ❤️
Marianna diák korában is egy nagyon aranyos,közvetlen lány volt,amikor ment a suliba,azt hiszem a Nagyvárad térre,többször bejött hozzánk beszélgetni a Metró vezető fülkéjébe,jókat beszélgettünk,vidáman ment a suliba,örülök,hogy újra láthatom.
Nagyon jó volt ez a beszélgetés, imádtam. Nagyon nagy rajongója voltam én is Öcsinek. Mariann nagyon aranyos, kedves személyiség. Kár, hogy így alakult...
Tedd a szívedre a kezed.....!Sokan emlékeznek erre a dalra "is" és természetesen Öcsire aki tényleg fiatalon ment el!Mariann tényleg őszinte szeretettel emlékszik és beszél Öcsiről a párjáról életéről gyermekkori barátjáról.....köszönöm a videót hosszú boldog életet kívánok Mariannak!
Mariann, de örülök, hogy látlak! Én is kijárok Öcsihez, sőt, amikor a hárosi Duna mellékághoz megyek, mindig megemlékezem róla. Ott láttam őt utoljára, nem messze a kis házától.
🙏❤️ köszönöm! Tiszta, őszinte, természetes, kellemes jelenség! Jó volt hallgatni! ☺️
Csodálatos ember!
Nagyon tartalmas beszélgetès volt!nagy kár,hogy így alakult az életük!❤
Üdítő és egyedi személyiség, karakán nő, és nagyon szép, sok boldogságot kívánok neki. :)
Nagy szerelem,sokk mindent atelhettek egyutt,minden tiszteletem.
... az biztos, hogy "sokk" mindent átélhettek! 😅🤣
Jó ízlése volt
"A házasságok az égben köttetnek és örökké tartanak"! Marianna szeretete, finom lelke az egész beszélgetésen át, végig sugárzik. Bagossyék szövege nekem egyfajta más szemléletmódot ad: "Azt mondják részeges vagyok, pedig csak szünni akarok" Az Öcsi kaliberű művész lelkek, végtelen nagyvonalú és jó kedélyű emberek nem találják a helyüket egy taposó világban, ők sokkal magasabb szférákban járnak. Ő valóban csak előrement.... Köszönjük ezt a tartalmas, szívmelengető beszélgetést.
Nagyon csinos, inteligens, szimpatikus hölgy, jó volt hallgatni.
Csodálatos riport. Köszönöm szépen.
Köszönöm, a feltöltést… Jó látni Téged Mariann, olyan patak tiszta szeretettel ápolod Öcsi emlékét, hogy biztosan őriz téged, és figyel rád…
Mennyi story, kavarog bennem, vele kapcsolatban, és jaj Istenem -Józsiról nehogy megfeledkezzünk…
Drága Mariann- ölel csókol a múlt egyik tanúja, kinek gondolatait gyakran megsimogatja Öcsi, mikor nézi a tavat… Boros Zoli
Nagyon jók lehetnek a fotók! 😃
Kedves Mariann a Flipper Öcsi nem volt tisztába vele hogy mekkora kincs van vele intelligens szép hölgy vagy ! Isten nyugtassa az Öcsit szeretem a számait hallgatom még most !
Kivételes okos csinos hölgy vagy kár hogy nem maradtatokEGYUTT❤
Koszi
Nagyon köszönöm! Nagyon tartalmas!
Megható interjú Nagyon kedves hölgy.
De imádtuk Öcsit sztárvolt igazi sztár
Mariann gyönyörű. És nem csak külsőleg. Köszi az interjút vele.
Több szerelme is volt! Sajnos italba folytatta bánatát!
Lányom osztálytarsa volt a Bem József Ovonökepzőben. Nagyon szép lany volt, mint ahogy most is az❤
Kimondottan jó volt nézni ezt az interjút. Kellemes, intelligens hölgy Szilágyi Mariann. Hát, nagyon fiatalok és szeleburdik voltak, és talán Flipper Öcsi baráti társasága sem volt mindig telitalálat egy normális életvezetéshez. Szilágyi Mariannak azért szerencséje volt, mert élete legszebb, legjobb, legsikeresebb szakaszában volt az övé Flipper Öcsi, és nem a már leépülő/leépült ember. És nagyon szép tőle, hogy még akkor is törődött vele, mikor már csak a kínlódásról és a tehetetlenségről szólt minden. Nagy kár Flipper Öcsiért, ő nem csak egy érdemtelenül felkapott sztár volt mint sok mai izéke, hanem egy ragyogó hang, extra és sokoldalú tehetség volt. Kár, hogy olyan kevés felvétel maradt meg róla. Kár, hogy elment...
Klassz beszélgetés Manka! Gratula!
Köszönöm szépen. 😘
De aranyos kedves hölgy
Nagyon jó volt hallgatni a beszélgetést nekem a gina című szám jutott eszembe volt egy kutyánk akkoriban gina lett a neve imádtam a Hungáriat Dolly rollt ezen nőttünk fel nagyon sajnálom hogy így alakult az élet megy tovább sajnos a rendszerváltozaskor sok minden rossz irányba valtozott
Nagyon őszíntén beszél Mariann❤️
Nagy jó az interju
Lenne mèg 1 èszrevételem.Nem volt rossz ez a riport ès nyilván érthetô ,hogy M.védi..a magànèletük egykori törtèneteit,viszont mindig érdekesebb 1-1 olyan riport ahol a mùlt történeteibõl árulnak el..vagy mesèlnek storykat és ált.ban az emberek inkàbb ezekre szoktak kiv.lenni mindenkinél.Itt most nagyon kevés volt a storizgatàs..és igen felületes is.1x talán Öcsi hùgàval volt valahol 1 érdekes interjù ahol V..elég sokat mesélt Öcsirõl..de azòta is csak ilyen felûletes dolgokat mesélnek ròla,a hétköznapjairòl,milyen volt õ,hogy élt stb.tehát konkrèt érdekes történeteket kb.senki ....pedig a volt rajongóit leginkább az ilyen történetek érdekelnék,hogy mi történt vele ,milyen élményei voltak valòjában..stb stb.A vele egykor megtörtént esemènyeket..olyan emberek szàjàbòl jò hallani akik vele élték meg..Érdekesebb lehetett volna a riport több ilyen storyval.A riporter hölgy hát..igen..!Úgy gondolom ennyi idõ eltellte után is...ha valaki kiadna Öcsirõl 1 könyvet tele érdekes storykkal..ill.hogy-hogy indult õ el,hogy futott be stb..még mindig..2 nap alatt elvinnék a boltokbòl!!Nyilván ha olyan illetõ írná meg aki ismerte is Öcsit!
Pontosan!
Van róla könyv, Tedd a szívedre a kezed címmel....
Nagyon igaz szeretett 40:39 erzesei! Felejthetettlen!😢
Ez ütött! Nagyon ott van.
Mit ütött? Mert az átlagosnál is átlagosabb volt.
Ön egy csodálatos Nő ,élmény volt hallgatni. OCSI NEKEM EGY NAGY KORSZAK NAGY KEPVISELOJE VOLT.
Molnàr Csilla Andrea az 1986 os gyönyörű szépségkiràlynővel is volt kapcsolata úgy olvastam jóban voltak.
Igen!!
Szeretném hallani énekelni! 😍 YouTue-on milyen néven lehetséges? 🤗
Flipper Öcsi, Dolly Roll
Bay Alex..🤣
Nagyon szép nő most is!😊
❤❤❤❤❤❤
Gyönyörű nő!
Sajnos
Az alkohol el vitte ...💔💔💔
Nagy kár Érte . Mariannának max tisztelet !
Ez a nő hány éves??Nem derült ki a beszélgetésből?
56😊
@@mariannaszilagyi0714sempre46 évesen halt meg Öcsi.Ő akkor volt 41,ennek 16 éve.
6 év volt a differencia 1962,1968 szóval nemsokára 56😊
@@mariannaszilagyi0714sempre durvan jól néz ki
Reform magazin....képes beszámoló Mariann olaszországi dolgairól....
Veszem a fáradságot , amit Ön nem vett!
Egy másik Szilagyi Mariann el Olaszországban , Ő színésznő volt itthon , most család anyuka !!
Jó nő. Az 1988-ban megjelent első magyar erotikus magazinban az eratoban meg is lehet tekinteni a bájait
Szilágyi Mariann, a szerelem elő és második vérében játszotta. Ágotát
Ő egy másik Szilagyi Mariann
Az attidüd nem azt jelenti, hogy örököltél valamit a szüleidtől!
Egy normális nő nem akar gyermeket egy súlyos alkoholistától....
Akkor sajnos nem volt nem, hogy egy pszichológiai csatorna sem, internet sem, hogy tájékozódjon az ember. Bár aki elvakultan szerelmes, avval most sem tudsz mit kezdeni, ott vége a józan észnek.
Sajnos akkor nem volt internett!! Biztos, nagyobb sztár lett volna, mint a mai semmitmondó fiatalság Aziriahval az élen!!!!
A Marianna most is gyönyörű!🥰🥰
Kedves, szimpatikus hölgy. Most is szeretettel beszél.
Sosem felejtem el, Kispesten amikor az esküvői napjuk volt, csodaszép menyasszony volt a Mariann, és láttam a Flipper öcsivel, mielőtt beszált volna, fel érzett és integetett nekem, én akkor voltam 13 éves, de a legszebb lány volt Kispesten a Kazinczy utcában. Nagyon kedves.
Nagyon szimpatikus . Nagyon szerethető .Örömmel hallgattam ya a Fliprr Öcsi el
el töltött éveket Isten éltesse Nagyon sokaig
Nagyon intelligens , kedves hölgy ♥
Nagyon szép felesége volt.Kár értük.
Az igazi nagybetűs JAMPI, akiért nagyon nagyon kár, hogy ilyen fiatalon és ilyen méltatlanul ment el.... Soha nem fogom elfelejteni azt a stílust amit ő képviselt.... Emlékszem, a DR 15 éves jubileumára készültek és egy tv csatorna (talán Szív tv) kísérte őket egy sajtótájékoztatóra Gödöllőre, az akkori Galéria étterembe.... Anyukám és tesóm akkor ott dolgozott.Látták Öcsit, de meglepődtek, mert már akkor sem volt nagyon jó bőrben, de mesélték, hogy a mozdulataiból is egyből levágták, hogy ott van még azért az igazi jampi stilus amit szerintem ő hozott ebben az országban a legjobban.A volt felesége a mai napig nagyon szép nő, és jó hallani, hogy beszél Öcsiről sok év után is.
Kedves szimpatikus hölgy szívhez szolo történet megsirattam !❤😢
Egy kedves intelligens gyönyörű hölgy most is. Nagyon jó volt hallgatni ahogy beszélt a Flipper Öcsiről. Kívánom legyen nagyon boldog. Maradok üdvözlettel.
A tehetség csak egy szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy valaki igazából befusson, és hosszabb ideig a felszínen maradjon. Őcsi igazi amatőr volt. Nem tudott profivá válni, és profi életvitelt vinni.
Sajnos Öcsi link volt. A hatalmas tehetsége nagyon elbizakodottá tette. Azt hitte, hogy az életben minden ilyen könnyen jön. Erre rálapátolt az alkoholizmusa, ami szakmailag aztán mindent lerombolt. Linksége miatt már nem tudtak vele együttműködni, és begyorsult a lejtőn, aminek végállomása a temető lett.
Számait ma is szívesen hallgatom. Nagy kár érte.
Azt hiszem, hogy volt egy ilyen óriási tehetség a fociban, aki hasonlóan járt mint Öcsi. Ő Törőcsik András. Szerintem ők valahol rokon lelkek. Mindkettő hatalmas tehetség volt, de borzasztóan linkek, igazi amatőrök voltak, nem tudtak profivá válni, mindkettejük sorsára az alkoholbetegség tett pontot.
Meg közel a 30-hoz Öcsihez nem csak ilyen Link a lánnyal, meg Ciao Marinával kellett volna próbálkozni, hanem valami komolyabbal is. Meg úgy egyáltalán felnőtt módjára viselkedni, pl az alkoholiumust nem arra fogni, hogy a nők nem önmagáért szeretik...
@@goblinfing14 Na igen, de egy komolyabb hölgy nem állt volna le Öcsivel komolyabb kapcsolatra, mivel kis idő elteltével láthatta volna, hogy Öcsi link, és javíthatatlan, sőt alkoholista!
Nagyon tetszik!
Meg most is nagyon szep. 👍💖
Köszönöm a riportot és aki vezette köszönöm jó volt hallgatni 💕
Nagyon szép nő
Hányszor láttam Öcsit a 14-es buszon a kétezres évek elején. Nem nézett ki jól :-( Nem volt már önmaga.
Kedves,intelligens hölgy ès a vègletekig õszinte .Le a kalappal elõtte ezèrt.Viszont szàmomra fura,hogyha megnèzem a fiatal k.fotòit nem az idõ elt.--e vègett de egy teljesen màsik arc köszön vissza a kèpekrõl..mintha nem is õ lett volna..!/Igy is szèp hölgy ettõl függetlenül!/.Kicsit sèrelmezem viszont azt,hogy tudom azt,hogy 1986-ban "Gina" /egy" ihletett illetõ"/ahogy Öcsi fogalmazta!!!/ akirõl abban az idõben Öcsi a "Gina " nagy slàgerèt ìrta.. ès /1 gyönyörű szèp fotòmodell hölgy volt illetve Öcsivel egy kimondatlan "talàn plàtòi",szerelemben voltak,talàn nem volt plàtòi..,de az idõpont azonos 1986..ès Gina azt nyilatkozta 1x,hogy õ mutatta be Öcsinek Sz.Mariannt..!Ebben a riportban most viszont szò sem esett errõl..-!Illetve azt mèg tudjuk,hogy Öcsinek a vègèn Popper Pèter pròbàlt segìteni ès akkoriban mèg õ is nyilatkozta azt,hogy felhàborìtò az emberek èrdektelensège ,mert ha bàrkinek is elmondja azt,hogy "hallottad,hogy Öcsi bajban van..-" akkor miutàn bòlint az illetõ ..azt kèrdezi,hogy làtta e azt vagy ezt a filmet..ès 1 pill.sem törödik vele!!Ezzel csak azt szeretnèm mondani,hogy miutàn Öcsi "elõrement"..hù hirtelen mennyi baràtja lett..hirtelen mindenki is szerette..,hù micsoda cimboràk voltak.. de azèrt ezeket az embereket megkèrdeznèm..,hogy "Te..Öcsi halàla elõtt..mennyi idõvel talàlkoztatok u.-ra..???Ja..,hogy èvek..-??"Akkor te meg te..1x règen voltatok a baràtja de az RÈGEN VOLT igaz..amìg ment a szekèr..ès utàna??Utàna v.ha megkèrdezted õt,hogy egyàltalàn,hogy van,mire van szüksège stb??Ja..nem ..mert,mert,mert..Te akkor igazàn sosem voltàl Öcsi baràtja!!A baràt nem kifogàst keres hanem megoldàst!!M.-al èrtek egyet abban,hogy talàn ha 1 jò manager/pàrtfogò idõben /!!= / segìt Öcsinek nem ìgy alakult volna.Sajnos kb.mindenki cserben hagyta mert,mert,mert.Hm..Ilyen ez a mai vilàg..Szomorù..,cserben hagytàk majd sirànkoznak...hm.
Und.
Saját tapasztalat : A számomra nagyon fontos ember elkezdet tudatmódosítót használni! Az első évben megpróbáltam ,,lebészélni" róla! Második évben a teljes évet lelkileg végigszenvedtem, hogy mi lehet a legrosszabb, ami megtörténhet vele! A 3-dik évben ráakartam beszélni az elvonóra! 4-évben le kellett tíltanom, mert már az én egészségem is kezdett rá menni! (Természetesen NEM az ő hibájából, de rákkal diagnosztizáltak, műtét, újjabb MRI, amiután visszaküldtek a rákbetegekkel foglalkozókhoz!) Ennek a videó beszélgetésnek pont az volt a lényege, hogy ezt az utat megértsék az emberek! Annak idején én is sorba követtem a halálát megelőző történeteket, hangfelvételeket és én is mindenkire,,haragudtam" , hogy miért hagyták magára?! Viszont ebből a beszélgetésből mindent megértettem és azt kívátam, bárcsak akkor történt volna meg ez a beszélgetés, mert akkor előbb érthetek meg mindent, és ott legbelül nem másokat vádolok! Úgy gondolom, hogy túl fiatalon lett túl sikeres, amit lehet, hogy legbelül nemtudott kezelni! Békés utat Flipper Öcsi a Mennyben!🙏💖💜⭐🌟
Hu, ez nagyon remek volt!
Nagyon kellemes beszélgetés volt.
Ebben a City grill reklámban is szerepel 0:14-nél balra Flippper Öcsinél. ua-cam.com/video/-zXNi_E_bkU/v-deo.html
Nagyon jó ezt hallani ❤
Egy igazi nő!
❤
Ez egy igazi szerelem. Nagyon értelmes, érett, kedves nő, jó volt hallgatni, nagyon szimpatikus ember. 🌸👍
Nagyon jó kis interjú volt ,köszönöm szépen❤ meghatóan megemlékeztek Öcsiről a Hungária koncerten❤
Alkoholista volt,ezen nincs mit szépíteni.Nem is akart leszokni.
Hol van eltemetve az Öcsi?
Kajászón
@@mariannaszilagyi0714sempreKöszönöm Mariann! Megyek Magyarországra a jövő héten, meg fogom látogatni. Emlékszem mit mondott az Öcsi a Dolly Roll klubban amikor mondtam Neki, hogy mit nyilatkozott a Fenyő a felmondó levelekről. A halála előtt pár nappal pedig Esztergomban a Bazilikánál sétált egy hölggyel. Kb 13 éves voltam amikor először találkoztam az Öcsivel, mára már nagymama vagyok….
Keress rá az interneten, fotókat is találsz a sírról.
Annyira tetszett a beszélgetés!!
Nagyon aranyos
Mariann!!
Öcsi
Örökké él!!❤❤
Ki az az Őcsi?????🤣
Flipper Öcsi, UA-cam a barátod