Amúgy ps5 helyett érdemes inkább ilyenre beruházni, olcsóbb game pass, több és jobb játék címek a game pass-on (újonnan megjelent játékok is oda kerülnek) + activision/blizzard a microsoft kezében van már.
@@rathroltöbb és jobb játék 🤣🤣🤣 értem én hogy xboxos vagy. De fszsáokat ne beszélj màr. Valószínüleg azért adnak el kétszer annyi pst mert az xbox olyan jó 🤣
A “quick resume” azért megy áramtalanítás után is, mert az ssd-re menti valahogy az aktuális állapotot. Ezt akkor venni észre ha olyannira tele van a tárhely, hogy kb ilyen 5 giga szabad hely van csak, akkor már nem működik. Én legalábbis ezt tapasztaltam.
Szeptember elején néztem, hogy megjelent, de Te vagy az első idehaza, aki tesztelte. Decemberében ilyet veszek. Van itthon PS4 Pro. A PS5 még nincs, de abból már csak az erősebb fog érdekelni. A switch lite is nagy kedvenc és a gyerekek egy Switch Oledet kapnak a Jézuskától. Régebben a 360-as volt az első és utolsó Boxom, de ez a gép egyszerűen kell. A Gears sorozat és a Forza Horizon széria miatt számomra már megéri megvenni. És akkor a Game Pass-ról még nem is beszéltem. Illetve a Banjo Kazooie nekem kimaradt N64-en, amit a mai napig siratok. Most majd beszerzem...és a legendás Killer Instinct új kiadását cccccombo breaker.😊
Sziasztok!Nekem one x van 1tb most váltanék de nem tudom series s vagy x legyen...igazábol ha nincs egy legalább 120hz es tv vagy monitor akkor hiába ruházol be🙂
PS5 tulajként mondom, hogy ez jó cucc. Magamnak nem venném, mert egyszerűen nincs rá szükségem. Kacérkodtam a gondolattal, hogy kéz alól egy fehéret szerezni a gyerekszobába TV okosítónak 😂 de ha igazak a hírek, ez az 1TB-os lesz az új S, a fehér meg majd akciózva lesz Black Friday-re, hogy vigyedinnenel. Úgyhogy azért is jó, mert ha valakinek csak a nosztalgia vasút a cél a példás visszafelé kompatibilitás miatt, az is jól jár, hisz lenyomja a fehér árát. Ha Xboxot kellene vennem, és egységnyi pénzért a "lehető legtöbb konzolt akarom kapni", akkor a 1080p- TV-m mellé bőven jó lenne ez is. De hosszú távon, esetleg ha van van valakinek egy csomó lemezes játéka az előző két generációból, akkor megéri elfondolkodni az X-n.
Nem egészen értem miért problémás a külső házban használt ssd... Lehet nekem sikerült beleválasztani,de az ssd ház kb 2 ezer forint,az 512-es ssd 6-8 ezer,és simán enged telepíteni rá bármit. Az egész megvolt kb 10-12 ezer pénzből 😊
Én XBOX Series S-t vettem aminek az az oka hogy az ASUS PB238Q IPS paneles 60Hz-es monitoromat nem akartam cserélni, és mert az XBOX Series X sem tudja a natív 4K 120 fps-t Ray Tracingel, de nélküle sem stabilan. A következő generációs konzolokból az erősebb már biztosan fogja tudni és akkor veszek másik monitort és megveszem az erősebb konzolt.
Ugye tisztában vagy vele hogy a seris s is tudja a 4K felbontást?? És hogy nem erősebb konzol a seris x? Szerinted miért úgy írjak minden játék után hogy X/S… ne legyél már ostoba
@@Horvath67 Ugye tisztaban vagy vele, hogy a series s nem tudja a 4K-t, csak a 1440P-t!? :) Mielott okoskodni probalnal olvass kicsit utana a dolgoknak.. 🤡
@@Horvath67 Ostoba te vagy. Gyengébb az S, nem azért mert nem ugyan az a CPU vagy GPU van benne, és nem ugyan az a RAM, hanem azért mert az órajel csökkentett, szóval kisebb, 4 TFLOPS, a RAM meg 10 GB. Az X-ben magasabb az órajel, több a RAM, több a TFLOPS. Az az összességében nagyobb a számítási teljesítmény ezért erősebb. Az XBOX Series S régi játékokat tud csak max natív 4K-ban futtatni, és filmeket tud natív 4K-ban és 8K-ban futtatni. Az XBOX Series X/S jelölés a játékoknál meg annyit jelent hogy új generációs konzolra vannak ezen jelölésű játékok optimalizálva ami új gen konzol az XBOX Series X és S. Ne oktass ki másokat akkor ha nem tudod mit beszélsz.
Szia! amikor a hang tesztet csinálod írd már ki kérlek ,hogy (hang teszt vége 3.2.1 ) vagy valami ilyesmi :D szerintem ezt nagyon sokan meg koszonjuk:) mert 100% hang mellett meg szólalsz és ki esik a szívem kb:)
@Kingstech hogyan tudok változtatni azon, hogy pl codba 60 fps helyett 120 legyen? Többször mondtad már videóba hogy lehet állítani kisebb felbontást és akkor növekszik az fps
ha a tv-d támogatja állítsd be a 120hz-et a rednszer beállításokban, utána codon belül is bekell lőni képernyő beállításokban lejebb kell tekerni és engedélyezni kell a 120fps-t. utána tán újra is kell indítani a játékot
Hülye kérdés, de ha esetleg vennék egy Series S-t, akkor szerintetek kilehet ezzel a konzollal húzni a következő generàció váltásig? Vagy elképzelhető, hogy egyszer csak azt mondja a Microsoft, hogy XY jàték csak Series X-en játszaható és akinek Series S-e van az besz*pta?
Szia! Csinálhatnál egy videót arról hogy megéri e olcsóbban beszerezni a játèkokat, a konzolra lásd eneba. Az legális nem legális jár èrte bann nem jár èrte stb. Feltűnően olcsón adják a címeket. Ment like.
Eneba az nagyon jó, szoktam steam-re és Xbox-ra is venni néha, és nem jár érte ban. Persze vigyázni kell hogy kitől veszed meg, ezért is kell az eladó értékeléseit nézni.
@@shadowfan3075szia! Köszi a válaszod, ezek szerint nyugodtan lehet onnan is játékokat venni, úgy hogy nincs bann èrte, ha jól tippelem nekünk a global/europa verzió kell majd. Van pár játèk ami èrdekelne, csak tartottam attól hogy ha valami kalóz kulcsos a történet akkor megcumizta. Mióta használod az enebás oldalt😅?!😊
Sziasztok. Soha nem volt dolgom xbox-al.(PS3) Csak az érdekelne , hogy futnak e rajta az előző generációs játékok? Például F1 18 vagy 19.Remélem tud valaki segíteni.
Ez a gép maga a csoda! 140 ezerért mit kapnánk PC fronton ennyiért? ( idegbajt biztosan!) A konkurenciát elismerem, de most azért fel van adva nekik is a lecke! Tökéletes karácsonyi ajándék lesz a kis fekete! :) Köszi a videót!
Konkurenciát fullra nem érdekli egy olyan konzol ami már szinte minden értelmes játékot 30 fps el bír futtatni. Ez prev gennek felel meg ez a szar. Meg ha az ember nem egy atom kocka aki egész nap csak habzó szájjal tolja a sok szart hanem van mellette élete is. Nem hiszem hogy egyszerre 100 játék kéne a konzolon legyen. Legyen max 5 6 db bőven elég. Ha meg kijátszik egyet törli. Azt tölt le másikat. Ennyi
4K Tv-hez melyik az opcionálisabb egy Series S vagy egy Series X? Illetve lehet hülye kérdés de ha én pl Netflixet is xboxról nézem, akkor a Series S-en a filmeket se futtatja 4K-ba, csak 1440p-be?
Nem értem miért jó még mindig a microsoftnak az elem a kontrollerbe és miért nem építenek bele akkumulátort? Szerintem ez elég negatív szempont egy konzol választásnál.
Mondjuk ha aksis lenne és meghal az aksi lehet szét szedni és cserélni. Elemnel csak ki veszed be rakod azt mehet tovább. És szintén van aksi is amit lehet kapni, amivel szintén ha baj van csak ki veszed szerelés nélkül és mehet az új.. Azért...
Amúgy nekem nem gond hogy csak 500 gb van a seris s-én, hiszen szerintem nincs értelme egyszerre 8 jàtekot tárolni.. az ember úgyis letörli ami nem kell neki
ja biztos jó naponta töltögetni 100+ sőt 200+ gigás játékokat, nem egyszerűbb ha fent vannak azok a játékok amikkel szokott játszani az ember vagy van olyan is amivel ritkábban, főleg ha különböző játékban több haveri társaságod van mert azok csak azzal tolják vagy még 2 másik játékkal amazok meg másik 3-4 vagy 5-el szokták mikor éppen mihez van kedv vagy van olyan játék is amit csak magad akarsz tolni.... de biztos jobb naponta törölgetni és töltögetni ja persze, meg az ssd-nek is nagyon jót tesz ez köztudott, ja és az updateknek is kell nem kevés hely nagy játékoknál
@@imresandor9860 csakhogy Xboxra nincs annyi játék amivel az emberek játszanak.. fifa, cod meg esetleg forza és kifújt😂😂 jó és még talán a starfield.. ezért nincs értelme az 1 tb nak
meg van olyan ember akinek havi 100ezres fizu is elég mert úgy is csak zabál és dolgozik neki nem kell több, így már értem 2023-ban ezt az "500 GB is elég" dumát, megoldottam a rejtélyt magamtól is köszi
@@imresandor9860 hogy függ össze a kettő te agyhalott?? Jézus isten.. nekem pl levan töltve a ea fc 24, GTA 5, NBA, forza, és minden fasza… egy ember aki dolgozik vagy épp sulizik szted van ideje mind a 100 játékával szted játszani? Gondolkodj már.. ha esetleg elő akarom majd venni ott lesz örökké a könytárakban.. mi a faszert legyen rajt minden a konzolon?? Ennyi erővel 1 tb is könnyen betellik.. erről ennyit
140 ezer forintért ez annyira nem jó deal. 60-70-be mennek a fehér series s tesók használtan az x is előfordul már bőven 130-150 között.Nekem van Series X meg S is de 30 ezret nekem nem érne meg a dupla tárhely.
Persze ha valakinek fontos az ár, oké, de azért ne fényezzük már ennyire. Az S-el gyűlik meg a legjobban a fejlesztők baja. A Lies of P fut ugyan 60 fps módban, de felbontás lemegy 1080p alá is. A Warzone 120fps mode nem megy 100 fölé, de van hogy 70 és a felbontás le tud esni 720p-re….. több játék van ami performance módban 900p környékére is lemegy a felbontással… ma, ennyi pénzért ez jó kis gép ha játszani akar valaki, és az ár “elsődleges” szempont, de azért túlzásnak érzem ezt a dicshimnuszt. Az ilyen videók miatt születnek az olyan kommentek ami van itt is, hogy emberek azt hiszik hogy az S csak kb. méretben, meg - eddig - tárhelyben különbözik az X-től. Közben meg a teljesítménye a harmada.
vanak azèrt egèsz jók,nekem egyedül God of War meg Uncharted az ami amire azt tudom mondani hogy nem lehet potolni jelenleg , De van Itt -Starfield Forza Horizon 5,Forza Motor Motorsport,Gears 5,Hi-Fi Rush,Halo -Infinite is elmegy egynek,böven vanak mèg jâtekok ezen felül azèrt korânt sem anyira rossz a helyzet.
Soha nem vennék xboxot, főleg nem a gyengébb változatot. A game pass valóban kecsegtető, de a Sony exkluzívok azért számomra olyan magasra tették a lécet, hogy az microsoft elbújhat. A másik a kontroller, egy határ szar, azért vessük már össze a dual sense-el :D
@@gamerwolf9934beszél az aki mindenhova oda írja hogy inkább xbox mint ps 🤣🤣 a minecraft ps en is van ám kis gyerek. Attól hogy apu anyu xboxot vett nem az a jó
Ti vennétek az új Xboxot? Vagy esetleg van már otthon Series S?
Amúgy ps5 helyett érdemes inkább ilyenre beruházni, olcsóbb game pass, több és jobb játék címek a game pass-on (újonnan megjelent játékok is oda kerülnek) + activision/blizzard a microsoft kezében van már.
@@rathroltöbb és jobb játék 🤣🤣🤣 értem én hogy xboxos vagy. De fszsáokat ne beszélj màr. Valószínüleg azért adnak el kétszer annyi pst mert az xbox olyan jó 🤣
@@wolverine6043A ps-t azért veszik többen,mert sok exclusive játék van rá és elterjedt a köztudatban,hogy az xbox rossz
Nem aza lényeg melyik mennyit ad el tiszta gyermekednek vagytok
Én Pc-n játszok,de ez a konzol elnyerte a tetszésem a nagy tárhely miatt.
Ismét egy remek teszt, ment a like!
A “quick resume” azért megy áramtalanítás után is, mert az ssd-re menti valahogy az aktuális állapotot. Ezt akkor venni észre ha olyannira tele van a tárhely, hogy kb ilyen 5 giga szabad hely van csak, akkor már nem működik. Én legalábbis ezt tapasztaltam.
A westernDigital oldalán van bővítőkátya, olcsóbb mint a Seagate és ugyanúgy működik, nekem a forza azon van
Szeptember elején néztem, hogy megjelent, de Te vagy az első idehaza, aki tesztelte. Decemberében ilyet veszek.
Van itthon PS4 Pro. A PS5 még nincs, de abból már csak az erősebb fog érdekelni. A switch lite is nagy kedvenc és a gyerekek egy Switch Oledet kapnak a Jézuskától.
Régebben a 360-as volt az első és utolsó Boxom, de ez a gép egyszerűen kell. A Gears sorozat és a Forza Horizon széria miatt számomra már megéri megvenni. És akkor a Game Pass-ról még nem is beszéltem. Illetve a Banjo Kazooie nekem kimaradt N64-en, amit a mai napig siratok. Most majd beszerzem...és a legendás Killer Instinct új kiadását cccccombo breaker.😊
Én már a henger alakú xboxot várom
Én három évvel ezelőtt csak azért vettem meg a series X gépet mert kevésnek tartottam az S 512 gigát. Kár hogy akkor még nem volt ez...
Köszi King's Tech te vagy a legjobb thec videos
Sziasztok!Nekem one x van 1tb most váltanék de nem tudom series s vagy x legyen...igazábol ha nincs egy legalább 120hz es tv vagy monitor akkor hiába ruházol be🙂
Nekem a fehér van, 2021 őszén vettem. A tárhely sem zavar, egyedül a 4k az ami hiányzik. De az nagyon :(
PS5 tulajként mondom, hogy ez jó cucc. Magamnak nem venném, mert egyszerűen nincs rá szükségem. Kacérkodtam a gondolattal, hogy kéz alól egy fehéret szerezni a gyerekszobába TV okosítónak 😂 de ha igazak a hírek, ez az 1TB-os lesz az új S, a fehér meg majd akciózva lesz Black Friday-re, hogy vigyedinnenel. Úgyhogy azért is jó, mert ha valakinek csak a nosztalgia vasút a cél a példás visszafelé kompatibilitás miatt, az is jól jár, hisz lenyomja a fehér árát.
Ha Xboxot kellene vennem, és egységnyi pénzért a "lehető legtöbb konzolt akarom kapni", akkor a 1080p- TV-m mellé bőven jó lenne ez is. De hosszú távon, esetleg ha van van valakinek egy csomó lemezes játéka az előző két generációból, akkor megéri elfondolkodni az X-n.
Jo fej vagy hogy mindezt ps tulajkent irod, jar a respi✌🏼
komoly hangteszt volt, úgy hogy egy darab kábelsem volt beledugva 🙂🙂🙂🙂
Mert akksis..
Nem egészen értem miért problémás a külső házban használt ssd...
Lehet nekem sikerült beleválasztani,de az ssd ház kb 2 ezer forint,az 512-es ssd 6-8 ezer,és simán enged telepíteni rá bármit.
Az egész megvolt kb 10-12 ezer pénzből 😊
Nex gen címeket csak a belső tárhelyről tudod futtatni. Külső ssd-n max tárolni tudod, a régi játekok amik futnak onnan.
@@KISSSTEG igen...ezt az alapfeltevést ismerem.Ennek ellenére az újgenerációs játékok javarésze a külső ssd-re van telepítve és futnak is róla 😊
@@Csabezy Specification?
@@penderp2p1 silicon power 2.5 SATA III solid state drive Ace A55
Én XBOX Series S-t vettem aminek az az oka hogy az ASUS PB238Q IPS paneles 60Hz-es monitoromat nem akartam cserélni, és mert az XBOX Series X sem tudja a natív 4K 120 fps-t Ray Tracingel, de nélküle sem stabilan. A következő generációs konzolokból az erősebb már biztosan fogja tudni és akkor veszek másik monitort és megveszem az erősebb konzolt.
Ugye tisztában vagy vele hogy a seris s is tudja a 4K felbontást?? És hogy nem erősebb konzol a seris x? Szerinted miért úgy írjak minden játék után hogy X/S… ne legyél már ostoba
@@Horvath67tényleg nem erősebb. Az X 12 TFLOPS míg az S csak 4... és ez az adat a hivatalos oldalon van nagybetűvel... 😂
@@Horvath67 Ugye tisztaban vagy vele, hogy a series s nem tudja a 4K-t, csak a 1440P-t!? :) Mielott okoskodni probalnal olvass kicsit utana a dolgoknak.. 🤡
@@Horvath67 Ostoba te vagy. Gyengébb az S, nem azért mert nem ugyan az a CPU vagy GPU van benne, és nem ugyan az a RAM, hanem azért mert az órajel csökkentett, szóval kisebb, 4 TFLOPS, a RAM meg 10 GB. Az X-ben magasabb az órajel, több a RAM, több a TFLOPS. Az az összességében nagyobb a számítási teljesítmény ezért erősebb. Az XBOX Series S régi játékokat tud csak max natív 4K-ban futtatni, és filmeket tud natív 4K-ban és 8K-ban futtatni. Az XBOX Series X/S jelölés a játékoknál meg annyit jelent hogy új generációs konzolra vannak ezen jelölésű játékok optimalizálva ami új gen konzol az XBOX Series X és S. Ne oktass ki másokat akkor ha nem tudod mit beszélsz.
Jelenleg 4K30FPS-nel tartanak a konzolok, majd a kovi szeria talan tudni fogja a 4K60at :D RT/Ultra/Natív
Nekem piszok nosztalgikus volt amikor vettem egyet, mert 10 éve nem volt XBOX-om.
Szia! amikor a hang tesztet csinálod írd már ki kérlek ,hogy (hang teszt vége 3.2.1 ) vagy valami ilyesmi :D szerintem ezt nagyon sokan meg koszonjuk:) mert 100% hang mellett meg szólalsz és ki esik a szívem kb:)
A GTA VI- miatt váltanék One S - ről series S 1TB vagy inkább az X re..
Melyik lenne a jobb választás ?
Èn csak azt nem èrtem hogy a zöld szin is az xboxhoz tartozik de a gèpen sehol nincs mi a f... èrtelme ennek? Mert ugy vagányul nèzne ki
@Kingstech hogyan tudok változtatni azon, hogy pl codba 60 fps helyett 120 legyen? Többször mondtad már videóba hogy lehet állítani kisebb felbontást és akkor növekszik az fps
ha a tv-d támogatja állítsd be a 120hz-et a rednszer beállításokban, utána codon belül is bekell lőni képernyő beállításokban lejebb kell tekerni és engedélyezni kell a 120fps-t. utána tán újra is kell indítani a játékot
lesz fehér xbox series x mondjuk all digital?
Hülye kérdés, de ha esetleg vennék egy Series S-t, akkor szerintetek kilehet ezzel a konzollal húzni a következő generàció váltásig? Vagy elképzelhető, hogy egyszer csak azt mondja a Microsoft, hogy XY jàték csak Series X-en játszaható és akinek Series S-e van az besz*pta?
nem hiszem, előző generációban legalábbis nem volt ilyen.
Ez a konzol alapból nem jelen generációs. Ez egy fél generációs konzol. Sokkal gyengébb, mint az X.
nagy baromság ami normálisan van megcsinálva kisebb felbontással de ugyanazzal grafikai részletességgel megy és fps számmal
@@pacalarc3986 ez egy igaz jelen generációs konzol
Series S hez van hordozható monitor, arról nagyon adnék egy bemutató/elemző videót
Szia! Csinálhatnál egy videót arról hogy megéri e olcsóbban beszerezni a játèkokat, a konzolra lásd eneba. Az legális nem legális jár èrte bann nem jár èrte stb. Feltűnően olcsón adják a címeket. Ment like.
Eneba az nagyon jó, szoktam steam-re és Xbox-ra is venni néha, és nem jár érte ban. Persze vigyázni kell hogy kitől veszed meg, ezért is kell az eladó értékeléseit nézni.
@@shadowfan3075szia! Köszi a válaszod, ezek szerint nyugodtan lehet onnan is játékokat venni, úgy hogy nincs bann èrte, ha jól tippelem nekünk a global/europa verzió kell majd. Van pár játèk ami èrdekelne, csak tartottam attól hogy ha valami kalóz kulcsos a történet akkor megcumizta. Mióta használod az enebás oldalt😅?!😊
@@Marciprofil 3-4 éve, és igen, europe/global tudod használni Magyarországon.
Szia! Meta Quest 3 teszt várható?
😎nekem csak 512gbs van de hát a OP szó ott is meg van nem játszok egyszere 2-3jateknal többel úgy hogy marad
Nálam is ezvolt, de mióta a fiam becsatlakozott, Fh5 maga 160 giga 😂
@@zoltanm4959 úgy más hogy más is használja de op kis cuc akkor neked megérné váltani
Sziasztok. Soha nem volt dolgom xbox-al.(PS3) Csak az érdekelne , hogy futnak e rajta az előző generációs játékok? Például F1 18 vagy 19.Remélem tud valaki segíteni.
jól,kb az összes valaha megjelent Xbox játok fut valamejik fps boost-t is kapot,szval az Xbox Classic ,xbox 360,xbox one játekok mind futnak
Ez a gép maga a csoda! 140 ezerért mit kapnánk PC fronton ennyiért? ( idegbajt biztosan!) A konkurenciát elismerem, de most azért fel van adva nekik is a lecke!
Tökéletes karácsonyi ajándék lesz a kis fekete! :)
Köszi a videót!
Konkurenciát fullra nem érdekli egy olyan konzol ami már szinte minden értelmes játékot 30 fps el bír futtatni. Ez prev gennek felel meg ez a szar. Meg ha az ember nem egy atom kocka aki egész nap csak habzó szájjal tolja a sok szart hanem van mellette élete is. Nem hiszem hogy egyszerre 100 játék kéne a konzolon legyen. Legyen max 5 6 db bőven elég. Ha meg kijátszik egyet törli. Azt tölt le másikat. Ennyi
150k-ért vettem PS5 DE-t megjelenéskor... 😂
@@Xaels3 éve a kenyèr se volt 1000 ft.
Az utolsó teszt játéknak mi a címe? 🫣
Fasza meg minden de plusz 40k és ps5
Véleményem a konzolról:😱💯
Januárra talán meg lesz az ára :). gyűjtögetek rá erősen én is.
Szuper a videó én is vennék series s csak ahoz nem tudsz lemezes játékot venni dead muyg nagyon jó
Be sem volt kapcsolva az xbox a hangteszt során😂😂
nem volt, át akartalak verni de nem sikerült :(
4K Tv-hez melyik az opcionálisabb egy Series S vagy egy Series X? Illetve lehet hülye kérdés de ha én pl Netflixet is xboxról nézem, akkor a Series S-en a filmeket se futtatja 4K-ba, csak 1440p-be?
Ha játékokat akarsz 4k-ba játszani akkor inkább az x, de ja az a kérdés hogy az s-sel tudsz e 4k-ban filmet/videót nézni: igen.
Nincs nagyobb teljesítménye a seris x nek.. de ha igen is akkorse szembetünő
Szia! Engem az érdekelne hogyha ha van 4K tévém, akkor viszi a 4k-t az Xbox vagy akkor is 1440?
viszi, a dashboard és némlyik játék 4k lesz, de minden más játék 1440p, hiába van beállítva a 4k
@@KingsTech köszi
Frankó az 1TB tárhely, de azért 2, vagy inkább 4TB lenne igazán frankó!
Van😅
Jó, jó, de azért nem egy GS5.
Nem értem miért jó még mindig a microsoftnak az elem a kontrollerbe és miért nem építenek bele akkumulátort? Szerintem ez elég negatív szempont egy konzol választásnál.
Mondjuk ha aksis lenne és meghal az aksi lehet szét szedni és cserélni.
Elemnel csak ki veszed be rakod azt mehet tovább. És szintén van aksi is amit lehet kapni, amivel szintén ha baj van csak ki veszed szerelés nélkül és mehet az új.. Azért...
Amúgy nekem nem gond hogy csak 500 gb van a seris s-én, hiszen szerintem nincs értelme egyszerre 8 jàtekot tárolni.. az ember úgyis letörli ami nem kell neki
ja biztos jó naponta töltögetni 100+ sőt 200+ gigás játékokat, nem egyszerűbb ha fent vannak azok a játékok amikkel szokott játszani az ember vagy van olyan is amivel ritkábban, főleg ha különböző játékban több haveri társaságod van mert azok csak azzal tolják vagy még 2 másik játékkal amazok meg másik 3-4 vagy 5-el szokták mikor éppen mihez van kedv vagy van olyan játék is amit csak magad akarsz tolni.... de biztos jobb naponta törölgetni és töltögetni ja persze, meg az ssd-nek is nagyon jót tesz ez köztudott, ja és az updateknek is kell nem kevés hely nagy játékoknál
@@imresandor9860 csakhogy Xboxra nincs annyi játék amivel az emberek játszanak.. fifa, cod meg esetleg forza és kifújt😂😂 jó és még talán a starfield.. ezért nincs értelme az 1 tb nak
meg van olyan ember akinek havi 100ezres fizu is elég mert úgy is csak zabál és dolgozik neki nem kell több, így már értem 2023-ban ezt az "500 GB is elég" dumát, megoldottam a rejtélyt magamtól is köszi
@@imresandor9860 hogy függ össze a kettő te agyhalott?? Jézus isten.. nekem pl levan töltve a ea fc 24, GTA 5, NBA, forza, és minden fasza… egy ember aki dolgozik vagy épp sulizik szted van ideje mind a 100 játékával szted játszani? Gondolkodj már.. ha esetleg elő akarom majd venni ott lesz örökké a könytárakban.. mi a faszert legyen rajt minden a konzolon?? Ennyi erővel 1 tb is könnyen betellik.. erről ennyit
140 ezer forintért ez annyira nem jó deal. 60-70-be mennek a fehér series s tesók használtan az x is előfordul már bőven 130-150 között.Nekem van Series X meg S is de 30 ezret nekem nem érne meg a dupla tárhely.
Nagyon nem jó deal... Szerettem volna venni de 140 k nagyon sok érte. Már láttam 60 ért simát tudom az használt de akkor is majdnem fele annyi.
Várni kell cseppet, majd lesz kéz alól garis kevesebbért.
@@kartnyakgabor6987…feleannyi tarhellyel
Szêp hangszóró!
Magyarul fekete meg 1tb tárhelye van.
lassan 3 hónapja van X-em bennem felseme merült ez az opcio 🤷🏻♂️
Tökéletes? Azért is szenvednek a játék studio erre fejleszteni játékot. Szerintem ez a gép fogja vissza ezt a generációt.
Persze ha valakinek fontos az ár, oké, de azért ne fényezzük már ennyire. Az S-el gyűlik meg a legjobban a fejlesztők baja. A Lies of P fut ugyan 60 fps módban, de felbontás lemegy 1080p alá is. A Warzone 120fps mode nem megy 100 fölé, de van hogy 70 és a felbontás le tud esni 720p-re….. több játék van ami performance módban 900p környékére is lemegy a felbontással… ma, ennyi pénzért ez jó kis gép ha játszani akar valaki, és az ár “elsődleges” szempont, de azért túlzásnak érzem ezt a dicshimnuszt. Az ilyen videók miatt születnek az olyan kommentek ami van itt is, hogy emberek azt hiszik hogy az S csak kb. méretben, meg - eddig - tárhelyben különbözik az X-től. Közben meg a teljesítménye a harmada.
De fele csak árban
@@danigerencser29 Ez így van. Csak jó ha tudják az emberek azt is hogy okkal olcsóbb.
Azért kicsit maradhatnánk a földhöz közelebb. Az átlagos konzol gamernek a tökéletesnél is több egy egy terrás Series S. Főleg magyarországon :D
@@LaszloMaurer hát mert így tünteti fel mintha ugyanaz lenne csak picit rosszabb képminőség meg nem lehet lemezt bele tenni
@@LaszloMaurer 169.000 ért vettünk x et játékkal és ha levonom a játék árát ugyanannyi a 2
Xbox reklám lol
Ha lennének rá Sony szintű exkluzív címek, akkor megvenném. De nagyon gyenge a kínálat eddig.
vanak azèrt egèsz jók,nekem egyedül God of War meg Uncharted az ami amire azt tudom mondani hogy nem lehet potolni jelenleg ,
De van Itt -Starfield
Forza Horizon 5,Forza Motor Motorsport,Gears 5,Hi-Fi Rush,Halo -Infinite is elmegy egynek,böven vanak mèg jâtekok ezen felül azèrt korânt sem anyira rossz a helyzet.
Soha nem vennék xboxot, főleg nem a gyengébb változatot. A game pass valóban kecsegtető, de a Sony exkluzívok azért számomra olyan magasra tették a lécet, hogy az microsoft elbújhat. A másik a kontroller, egy határ szar, azért vessük már össze a dual sense-el :D
Hülyegyerek a gyengébb vátozat a one s.. seris s ugyanaz mint a seris x
Köszönjük a minőségi hozzászólást.
@@milan0425 minőségi mert igaz
@@Horvath67 nem neked akaratam😃
@@milan0425 okes
Ez a vacak Series S-hit és a vásárlói 🤡 tartják fel a fejlesztőket.
Ps user 🫵🤫🖕
@@gamerwolf9934beszél az aki mindenhova oda írja hogy inkább xbox mint ps 🤣🤣 a minecraft ps en is van ám kis gyerek. Attól hogy apu anyu xboxot vett nem az a jó
@@wolverine6043 nem lett volna god of war Ps mehetet volna a kukába most is csak ott van jó helye
@@wolverine6043 ja meg jó játékot a kukázot glaystation konzolodon
@@gamerwolf9934 any@dba is te idiota 🤣🤣