Félreértések és fals elméletek tisztázása érdekében, a U.S. Army 4. gyaloghadosztály, 3. páncélozott nehézdandár, 66. harckocsiezred, 1. zászlóalj, Árész (görög hadisten) százada vonult Romániába hadgyakorlatra.
@@figyuszpityusz6414Egyik: Ezt egy kicsit jobban tudom. Másik: De ha nem hiszi és ennyire ráér, kb. ugyanannyi idő alatt, mint ezt idefirkantotta, a csapatjelzés alapján be tudja azonosítani az eszközök hovatartozását. Gugli a barátja.
Ja, és hol itt a félreértés? Viszik az ukriknak a vasat. Gondolom nem voltál katona, mert akkor nem mondtál volna ekkora hülyeségeket. Egy gyalogos hadosztályban nincsenek nehéz páncélosok.
Nagyszabású nemzetközi hadgyakorlat kezdődött hétfőn a román haditengerészet szervezésében a Fekete-tengeren és a Duna torkolatvidékén 13 NATO-tagállam, illetve partnerország részvételével.
@@Antik5889 Terror (latinul formidilosus, terror = ijedtség, rettegés, rémület) a nyílt erőszak alkalmazása rémület, rettegés kiváltása céljából. direkt nem az etimológia szótárból ,na itt hol a rettegés ,rémület ?
Engem egy nagyon fontos dolog ragadott meg! A vasút "FENNTARTHATÓSÁGA!" 29 perc alatt mindössze 3 villanymozdony, a kb. 20 Deisellel szemben egy villamosított pályaudvaron! Gratulálok!
A működő villanymozdonyok kellenek az egyesre, utána a Balatonra, utána a Dunántúlra, az utolja marad keletre, ahol nem látják annyian. Moslék egy kormányunk van....
Ezt hogy számoltad? Majdnem ugyan annyi villany és diesel van. Figyelembe kellvenni hogy itt éjjel nappal dolgoznak a tolatók, de ez máshol is így van. Szöcske nincs Debrecenbe? A repülőkhöz képest semmi ez a pár diesel mozdony. Csak villany mozdonyt vesznek, öreg dieselek meg hullanak ki sorba koruk miatt.
Jelenleg a világ energiaigényének több, mint 80%-t fosszilis energia fedezi és ezen nem változtatott az az iszonyatos pénz sem, amit ennek arányában fosszilis energiából teremtettünk elő, hogy aztán ilyen arányú fosszilis energiával előállítsuk elő a "zöld" energia lehetőségét. Na ezen érdemes elgondolkodni, amikor legközelebb megveszed a teljesen értelmetlenül akkumulátoros készüléket.
jó de azért na pont most kell gyakorlatozni annyira vajon miért??? neki fognak menni az oroszoknak előbb utóbb mert elfogy az ukrán haderő jöhet a következő "pornép" akit olcsón megvesznek
Nagyon szerencsés kapások! Az MVÁ-s mozdonynak mi a neve? Hasonlít a csillagrombolóhoz viszont annak csak 4 tengelye van, a videóban szereplő mozdonynak 6
Nemcsak hasonlít a Csillagrombolóhoz, hanem ez maga a Csillagromboló (EffiShunter 1600). Ez mindig is 6 tengelyes gép volt, a cseh Dongó alapjaira épül.
Nem az Ukránoknak szánt M1-ek. Az Ukránok M1A1SA (visszaalakitott M1A2eskeből) modelt kaptak de ezek M1A2-esek. A jenkik sajnálták az ukiktol a "CITV"-t. (Commanders independent Thermal Viewer)
Az lehetetlen hogy amerikai tankok voltak. A mi "békeszerető" "tisztelt" és a világban" szeretett" miniszterelnők urunk és"kőzkedvelt " vezérünk megmondta, nem enged át fegyverszállítmányokat az országán.
Sajna az utolsó klipp után jött a vonatom ezért nem láttam, de azt még láttam hogy a púpos körüljár tehát gondolom visszamentek, vagy ukrajna vagy román
@@SpottingHungary Ukrajna desztináció durva lenne, miután a magyar kormány megesküdött, hogy katonai szállítmányok még csak nem is mehetnek át rajtunk Ukrajnába.
A katonai szerelvény Romániából jött és Szlovákián keresztül viszik ki Ukrajnába. Egy Romániai videós készített róla esti videót és ott a DB-Cargo Románia Transmontanaja vontatja a vonatot. Tegnap láttam a videót róla. Nyíregyházán múlt héten ha jól emlékszem kedden reggel állt egy ilyen szerelvény,a tizedik vágányon ezzel a dízelmozdonnyal az elején. Szerencs felé tartott.
@@wotan20 Az hogy ők mit mondanak az egy dolog,az pedig egy másik hogy mióta kitört a háború nem egy ilyen szerelvényt láttam. Példáúl 2022-októberében a DB-cargo fekete taurusza húzott egy katonai szerelvényt,amin páncélozott járművek és konténerek voltak. Nyíregyházán láttam a szerelvényt sötétedéskor kb 16:20-kor állt meg.Biztos forrásból tudom hogy az a vonat Lőkösházánál lépett be,és Hidasnémetinél lépett ki az országból. De nem Ukrajna a cél első lépésben,hanem Szlovákián keresztül Lengyelország. Mert a Lengyelek javítják és újítják fel ezeket a tankokat,javítás és felújítás után küldik őket a frontra az Ukránoknak. Erről cikket olvastam ez nyílt titok. Mostanában egyre több ilyen szerelvényt látni.
Bár az ellenség keze betette a lábát Magyarországra és a tiszta szándékaink felett elrepült az idő vasfoga, de az olajos vasutas gatya tiszta szívet takar! Ugye!
Láttad a mozdonyt hatalmas DB jelzéssel? Nem? Deutsche Bahn. Így se mond semmit? Németország állami vasútja volt. Én nem tudom itt mindenki hülye? A NATO szövetségese vagyunk! Meg ott a net a telefonodon!
Tényleg?…mert hol van még nagy probléma, amit gázként élnek meg? Persze, ha te a 2 éve tartó rendeleti kormányzást a háborúra hivatkozással üdvözlendőnek tartod, akkor nincs több kérdésem.
Atya ég te észlény :) ezt te most komolyan írtad? Ha igen akkor te egy papucsállatka vagy és kész csoda hogy tudsz netezni :) 1, mit vert szét és hogyan, támaszd már dokumentumokkal alá az állításodat 2, hol állnak a szarházi magyar gyűlölő ukránok jól?
@@tokarlaszlo2918 tudod a fóbia olyan betegség, hogy akár egy párhuzamos világ képét is képesek kiépíteni maguknak a benne szenvedők. Érdekes semmi ilyennel nem találkozok még csak a környezetemben sem , mint amit leírsz. Amúgy meg csak ismételted magad, semmire nem válaszoltál, de ez is a tünet....
Félreértések és fals elméletek tisztázása érdekében, a U.S. Army 4. gyaloghadosztály, 3. páncélozott nehézdandár, 66. harckocsiezred, 1. zászlóalj, Árész (görög hadisten) százada vonult Romániába hadgyakorlatra.
Én is ezt mondanám ... 😂
@@figyuszpityusz6414Egyik: Ezt egy kicsit jobban tudom.
Másik: De ha nem hiszi és ennyire ráér, kb. ugyanannyi idő alatt, mint ezt idefirkantotta, a csapatjelzés alapján be tudja azonosítani az eszközök hovatartozását. Gugli a barátja.
@@tiborberkes4599 ennyit arról hogy mi nem engedünk át az országon hadügyi cuccokat ukrajnának.. nesze viszik nekik az amcsi tankokat..
Ja, és hol itt a félreértés? Viszik az ukriknak a vasat. Gondolom nem voltál katona, mert akkor nem mondtál volna ekkora hülyeségeket. Egy gyalogos hadosztályban nincsenek nehéz páncélosok.
@ViktorBudai-ym5ho És erre büszke vagy faszfej?
Komoly megtekintési szám! Szerintem meglesz a 10.000 is, sőtt, valószínűleg még annál is több! Sok sikert, road to 100 Sub!
Köszi🙂
Nagyszabású nemzetközi hadgyakorlat kezdődött hétfőn a román haditengerészet szervezésében a Fekete-tengeren és a Duna torkolatvidékén 13 NATO-tagállam, illetve partnerország részvételével.
@olegtaktarov5300 nem vagy tisztában a szó jelentésével
@@LajkaD92 De szerintem tisztában van.
@@Antik5889 Terror (latinul formidilosus, terror = ijedtség, rettegés, rémület) a nyílt erőszak alkalmazása rémület, rettegés kiváltása céljából. direkt nem az etimológia szótárból ,na itt hol a rettegés ,rémület ?
Qva anyukat!
Mintha 2017ben is lett volna szerencsém egy ilyen szerelvényhez.
V-Hidas szerelvényt én vonatból Nyírtelek állomáson láttam 15:48-perckor! Már állt a második vágányon,ott rakták félre a személyvonat elől.
Szombat (ápr. 6.) délután is jött egy Abramses vonat Románia felől Debrecenbe, de azon kevesebb tank volt és más járművek is voltak a szerelvényen
Engem egy nagyon fontos dolog ragadott meg! A vasút "FENNTARTHATÓSÁGA!" 29 perc alatt mindössze 3 villanymozdony, a kb. 20 Deisellel szemben egy villamosított pályaudvaron! Gratulálok!
A működő villanymozdonyok kellenek az egyesre, utána a Balatonra, utána a Dunántúlra, az utolja marad keletre, ahol nem látják annyian. Moslék egy kormányunk van....
Ezt hogy számoltad? Majdnem ugyan annyi villany és diesel van. Figyelembe kellvenni hogy itt éjjel nappal dolgoznak a tolatók, de ez máshol is így van. Szöcske nincs Debrecenbe? A repülőkhöz képest semmi ez a pár diesel mozdony. Csak villany mozdonyt vesznek, öreg dieselek meg hullanak ki sorba koruk miatt.
nem akarnak mozdonyt cserélgetni, ezért van dízel mert az szünet nélkül megy mindenfelé...
Jelenleg a világ energiaigényének több, mint 80%-t fosszilis energia fedezi és ezen nem változtatott az az iszonyatos pénz sem, amit ennek arányában fosszilis energiából teremtettünk elő, hogy aztán ilyen arányú fosszilis energiával előállítsuk elő a "zöld" energia lehetőségét. Na ezen érdemes elgondolkodni, amikor legközelebb megveszed a teljesen értelmetlenül akkumulátoros készüléket.
Mert a villamos aztán "környezetbarát" és "fenntartható"
Úgy látom, a mindig becsapott kisemberek nem hiszik el, hogy Romániába mennek a tankok. Profi kételkedők!
jó de azért na pont most kell gyakorlatozni annyira vajon miért???
neki fognak menni az oroszoknak előbb utóbb mert elfogy az ukrán haderő jöhet a következő "pornép" akit olcsón megvesznek
@@NorbertNagy-y8gdegecihujevagy baszoggyameg!🤮🤮🤮
Onnan jönnek, lengyelországba mennek
Nagyon szerencsés kapások! Az MVÁ-s mozdonynak mi a neve? Hasonlít a csillagrombolóhoz viszont annak csak 4 tengelye van, a videóban szereplő mozdonynak 6
Nemcsak hasonlít a Csillagrombolóhoz, hanem ez maga a Csillagromboló (EffiShunter 1600). Ez mindig is 6 tengelyes gép volt, a cseh Dongó alapjaira épül.
Na megtaláltam, van a 774-es sorozat, aminek 6 tengelye van, és van a 742-es sorozat aminek csak 4. De mind a kettő sorozat ugyan úgy néz ki.
ez melyik napon készült?
Előző hét csütörtök
Nem az Ukránoknak szánt M1-ek. Az Ukránok M1A1SA (visszaalakitott M1A2eskeből) modelt kaptak de ezek M1A2-esek.
A jenkik sajnálták az ukiktol a "CITV"-t. (Commanders independent Thermal Viewer)
Ez nagyon komoly!
🇭🇺👍👍👍
Amerika Konstancában, vele szemben a Fekete tenger másik partján Szevasztopolban az orosz. Szemeznek a fiúk... !
A rohadt amerikaiak! Nem nyugodnak! Aljas népség! Nekik még nem fejeződött be a második világháború!!!
Terjeszkednek az oroszok. Már Mexikóban fényképezik az orosz hadosztályokat. Ja vagy mégsem?
Az lehetetlen hogy amerikai tankok voltak. A mi "békeszerető" "tisztelt" és a világban" szeretett" miniszterelnők urunk és"kőzkedvelt " vezérünk megmondta, nem enged át fegyverszállítmányokat az országán.
Hát mivel nem ukrajnába ment hanem NATO hadgyakorlatra átmehetet.😆
Fuuu de ostoba vagy.😂
Ez remek fogás! Affene, rom-mániába viszik az M1A2 Abramcsokat..? Vagy onnan tovább ukránba..?
Sajna az utolsó klipp után jött a vonatom ezért nem láttam, de azt még láttam hogy a púpos körüljár tehát gondolom visszamentek, vagy ukrajna vagy román
A felüljáró K felé néz, szóval abból az irányból hozzák. Valószínűleg meggondolták magukat az amik és hazaviszik őket.
@@SpottingHungary Ukrajna desztináció durva lenne, miután a magyar kormány megesküdött, hogy katonai szállítmányok még csak nem is mehetnek át rajtunk Ukrajnába.
A katonai szerelvény Romániából jött és Szlovákián keresztül viszik ki Ukrajnába. Egy Romániai videós készített róla esti videót és ott a DB-Cargo Románia Transmontanaja vontatja a vonatot. Tegnap láttam a videót róla. Nyíregyházán múlt héten ha jól emlékszem kedden reggel állt egy ilyen szerelvény,a tizedik vágányon ezzel a dízelmozdonnyal az elején. Szerencs felé tartott.
@@wotan20 Az hogy ők mit mondanak az egy dolog,az pedig egy másik hogy mióta kitört a háború nem egy ilyen szerelvényt láttam. Példáúl 2022-októberében a DB-cargo fekete taurusza húzott egy katonai szerelvényt,amin páncélozott járművek és konténerek voltak. Nyíregyházán láttam a szerelvényt sötétedéskor kb 16:20-kor állt meg.Biztos forrásból tudom hogy az a vonat Lőkösházánál lépett be,és Hidasnémetinél lépett ki az országból. De nem Ukrajna a cél első lépésben,hanem Szlovákián keresztül Lengyelország. Mert a Lengyelek javítják és újítják fel ezeket a tankokat,javítás és felújítás után küldik őket a frontra az Ukránoknak. Erről cikket olvastam ez nyílt titok. Mostanában egyre több ilyen szerelvényt látni.
Méh telepre viszik a tankokat?
Nem , nem , darázs telepre gyüjtik öket .
Hadgyakorlatra Romániába. NEM UKRAJNÁBA!
Oroszországba ujjrahasznositásra.
Bár az ellenség keze betette a lábát Magyarországra és a tiszta szándékaink felett elrepült az idő vasfoga, de az olajos vasutas gatya tiszta szívet takar! Ugye!
"Magyarország nem szállít fegyvert..." (közvetlenül Ukrajnának)
Gratulálok!
NATO hadgyakorlat van a Románoknál!
mert nem is oda ment
már megint találgatnak az észlények!
Mivel NATO hadgyakorlatra ment Romániába. agyas
Siklott volna ki a szerelvény, legyen már vége a háborunak.
degecihujevagy baszoggyameg!🤮🤮🤮
Lenne egy komoly vállalkozásod, v. valami komoly beosztásod, akkor kurvára nem foglalkoznál azzal, hogy hová mennek a vonatok.
Nem szállitunk haláltokozó fegyvereket! Bravó!Nem egy marèk szotyit vitt a vonat !!!!! Jó a dumánk !
Láttad a mozdonyt hatalmas DB jelzéssel? Nem? Deutsche Bahn. Így se mond semmit? Németország állami vasútja volt. Én nem tudom itt mindenki hülye? A NATO szövetségese vagyunk! Meg ott a net a telefonodon!
NATO hadgyakorlat van a Románoknál!
neked tényleg ennyi eszed van és szereted fitogtatni, vagy súgnak?
NATO hadgyakorlatra ment Romániában. Gratulálok amiért ilyen jól tájékozott.
NATO hadgyakorlat lesz Romániában, ez az oka.
Életed legdurvább kapása? 😂 Mit szeretnél ezzel mondani? 😂😂
Hát azt, hogy sose filmeztem le még hasonlót
@@SpottingHungaryÉn meg még vagoniroztam is BMP meg T55-öst mint sorállományú katona '86-ban. ;)
@@SpottingHungaryEzek szerint,keveset jársz Hajmáskéren.Itt lehet mit nézelődni.😊🕊
50 eve nem valtozott ott semmi, nevetséges
Ahh a sín pálya nagyon beteg :(
❤🤍💚💯💯💯
Hiába nagy a baj csak mi valahofy ezt mèg nem èrezük hála a kormányunknak mert más kormánya alatt már nálunk is gáz lenne😮
Tényleg?…mert hol van még nagy probléma, amit gázként élnek meg? Persze, ha te a 2 éve tartó rendeleti kormányzást a háborúra hivatkozással üdvözlendőnek tartod, akkor nincs több kérdésem.
yenki szitja a feszültséget
eriggy a nyadba sopredekmatyar!🤮🤮🤮
Mennek a tankok Ukrajnába mert ugye mi nem engedjük....
NATO hadgyakorlat van a Románoknál!
NATO hadgyakorlatra ment Romániában. Gratulálok amiért ilyen jól tájékozott.
@@bajtars822 Már az oroszok ki is lőtték a vonatot ,ami csak papíron gyakorlatozil! Ukrajnába kötött ki.😁
Na ez màsik orca …….. !
Akár a MÉH telepre is vihetnék.Lőgyakorlat az oroszoknak.
Kb... :)
ezek nem ukránba mennek te ész
mint ahogyan a T-80 asok is azok az ukránoknak...
Az elmúlt 2 évben az orosz vörös hadsereg harckocsijait pulykavadászatszerűen lőtték ki az ukránok. Ezres nagyságrendben semmisültek meg.
@@LajkaD92 Akkor hova?
Ide nem kell tank, mert Orbán már szét vert mindent. Szerintem az ukránok még egészen jól állnak, oda még kell.
te biztos valami ukrán propaganda műsorokon élsz...! egész jól állnak az ukránok? :D ezt melyik csatorna hazudta neked? :D
Atya ég te észlény :) ezt te most komolyan írtad? Ha igen akkor te egy papucsállatka vagy és kész csoda hogy tudsz netezni :) 1, mit vert szét és hogyan, támaszd már dokumentumokkal alá az állításodat 2, hol állnak a szarházi magyar gyűlölő ukránok jól?
nem hittem, hogy léteznek ennyire fogalmatlan emberek, de te rácáfoltál 🤔
@@AviadanTudod ahol akkora pusztítás van mit nálunk, már az ellenségünk sem tud ártani.