Tisztelt Anett! Szeretnék gratulálni a munkáihoz! Bármilyen módon nyilvánul is meg, mindig igazi ALKOTÓ EMBERKÉNT jelenik meg a nagyközönség számára. Egy pár mondatot szeretnék hozzáfűzni az első beszélgetős potcast-jéhez. Valóban mindenkit érintő témával kezdett. Személyes életemről annyit elárulnék, dolgoztam tanárként életem során és mindenütt ugyanazon problémával szembesültem. Legyen bármiről szó, legyen bárkiről szó mindenki, és minden a családból indul és oda tér vissza. Nem egy közhely. Ez az élet maga. Egy működő intézményről van szó, melyet mindenfajta külső tényezők főleg az utóbbi 30 évben felgyorsultan megpróbálnak tönkretenni, s ha ez az alap megremeg minden felépítménye érzi. Ennek eredménye az, hogy az egyén elveszik a világban, ezen alapvető közösség hiányában. Mindenfajta együttműködést és közösségi létezést ott kezdi és végzi az ember, s ha ezt háborgatják minden másra is hatással lesz az ember további életében. Én ebben látom az alapvető problémát és személy szerint abban látom saját életem és környezetem boldogulását, hogy a kis és nagy családom és egyéb közösségi létezésimben aktívan rész veszek. Ugyanakkor probléma is, hisz akik ebben nem részesülnek életük során olyasfajta hiátust hordoznak, melyeket semmifajta más közösség nem adhat meg teljességében. Az olyan alkotó emberek is mint Ön, csak egy ideig bírják olyan környezetben ahol nem érzik jól magukat és ugyanakkor pont ott lenne igazán szükség az élet minden területén az ilyen emberekre...Jó egészsége, munkát és alkotó szívet kívánok a továbbiakban Tisztelt Anett Önnek és érdeklődve várom a további adásokat! Köszönettel és Tisztelettel egy olvasója és hallgatója Áldott Ünnepeket kívánok Önnek és minden Szerettének!
Szuper ez az új kezdeményezés az új csatornáddal Netti! szerintem te amúgyis olyan vagy mint a jó bor, most értél meg igazán egyéniségedben mentalitásban, nőiességedben, innen tovább kéne lépni ebből az egyszerű Stand up Comedy pályáról, többre vagy hivatott ennél mert rettentő érdekes és elgondolkoztató témáid vannak és jó hallgatni a megfontolt Gondolatmeneted, igazi anyai bölcsesség van néha mögötte
Kedves Anett! Izgalommal kezdtem bele a podcast megtekintésébe. Részben azért, mert kíváncsi voltam arra, hogy ebben a helyzetben hogyan fogsz szerepelni. Részben pedig azért, mert ez egy nagyon-nagyon izgalmas téma. Vegyesek az érzéseim. Először is szögezzük le, hogy nagy tisztelőd vagyok. Valahol - talán a Facebook oldaladon - olvastam egy komoly írást, amikor igazán felfigyeltem a munkádra. Így később, amikor a stand up-os előadások egy-egy részleteit hallottam, úgy érzem, hogy láttam (vagy legalábbis látni véltem) a szinpadon álló előadó maszkja mögött az Embert. Vagy legalábbis egy pici részletet belőle. Éppen ez volt az oka, hogy ma, amikor találkoztam ezzel a podcast csatornával, akkor még a téma ismerete hiányában is, meg akartam hallgatni. Miután a témát megismertem, méginkább érdekelt. Menet közben viszont az a véleményem alakult ki, hogy talán első podcast-hez nem volt jó a téma választás. Mert egy olyan szerepbe kényszerültél, amelyből nem lehet objektíven vezetni két fél állaspontának az ütköztetését. Nem is elvárható ez ebben a témában egy anyától. Mindettől függetlenül, várom a következő részt. Úgyhogy most gyorsan fel is íratkozok és kikeresem a kis csengőt, hogy érkezzen az értesítés. 😊 Szép estét kívánok! 😊
Szerintem pszichológiai vizsgálatot kéne tartani minden tanári pályára jelentkezőnél. Idén nagyon sokan jelentkeztek olyan iskolákba, ahol tanárképzés folyik, de szerintem az alacsony pontszám volt a szempont, nem pedig az elhivatottság!
a mindenkori hatalomgyakorlás érdeke (tehát ezalatt nem csak a jelenlegi teljesen lezüllesztett állapotokat értem, mert jó színvonalú közoktatással soha el sem jutottunk volna a béka segge alá), hogy ez ne legyen másképp. ha defektes, kognitív problémával rendelkezők mennek túlnyomórészt erre a pályára, az általuk kinevelt társadalom minősége is olyan lesz, amit könnyebb irányítani, befolyásolni, valós érdekeiket könnyebb elhazudni előlük, stb. természetesen tisztelet a kivételnek, akik hivatásként mennek pedagógusnak és nem pejoratív értelmű munkaként tekintenek a szakmájukra. pszichológiai,emberi stb minőséget csak úgy lehetne megkövetelni, ha első körben az anyagi, hosszútávú következményképp társadalmi megbecsülése is lenne a pedagógusoknak, különben ez a jópár évtizedes gyakorlat soha nem fog megváltozni, az eredményt pedig az ország állapotában-közállapotaiban folyamatosan meg lehet figyelni.
Hát ő azért sokkal több kisasszonynál jó ideje életkorban is meg tapasztalatban is
4 місяці тому+4
Minden ügyfélszolgálaton dolgozót folyamatosan tréningezik kommunikációra és kérik a visszajelzéseket az ügyfelektől az ő munkájukról. Szerintem a tanítókat, tanárokat sem csak a klikknek kellene értékelni, vagy az intézmény vezetőnek, hanem a szülőknek és a diákoknak is kellene hogy legyen lehetősége. Az valóban nem megoldás hogy továbbra is ez a tanult tehetetlenség uralkodjon. Még mindig vannak olyan tanárok akik például azt sem érzik, hogy az adott jegyek az ő munkájukat is minősítik, mert nem az a feladat hogy leadjon egy órát - azt manapság már egy videóval is meg lehetne oldani - hanem hogy megtanítson dolgokat.
Okulni jöttem a jövőt illetően, mert még nem érint a téma mint szülőt. Tetszett a rész, köszönöm! Ha egy kritikát elfogadsz Anett, kicsit úgy éreztem, hogy túlságosan átvetted a "szülő" szerepet a vitában, Rita keveset beszélt.
Elég érdekes stand up volt,szerintem a nevetőhangokat rakjátok bele hogy ne legyen olyan egyhangú,meg kicsit furcsa hogy ülve csináltad. De hoztad a szintet most is Anett. 👌🏻
Nagyon szép megtekintés szám....a youtubot, az algoritmust több videó pörgeti, és a folyamatos munka is lényeges. A fész megtekintők teljesen más közönség, nem is használják a youtubot szinte. Így ne keseredj el, hogy 127 000 követőből csak 320 iratkozott fel. Más közönség.....azt kellene tudni, hogy a fellépésekből fel lehet e tölteni, mint a Tibike is csinálja, hogy részleteket is feltölt. Ne keseredj el, hogy csak 320 feliratkozó van, mert a külső megtekintésekből nem lehet feliratkozni, csak ha bejelentkezel ide, és rákeresel.....Nem tudom mennyire érthető így....:)
Olyan 10 millió fész felhasználó van, aki tud magyarul....youtube felhasználó pedig 1 millió......de ezt a videót fészre is fel lehet tölteni, csak abból nem lesz kenyér az asztalon meg virsli...:)
5 місяців тому+1
Érdekes a téma, azt hiszem mindenkinek van ezzel kapcsolatos élménye, nekem is. Egy jótanács, telefonon hallgatva, nagyon rossz a hang minősége. Ha nem izgalmas a téma, biztosan nem hallgattam volna végig emiatt. Vátom a következőt!
Nagyon jó volt a téma,csak megoldás nincs rá nagyon. Sajnos. A hang meg tényleg olyan, mint a moziban egy titkon feljátszott film minősége. Ezen jó lenne javítani,mert inkább csak a téma tartott itt, meg az hogy segítsem az algoritmust. Anettet szívesen hallgatom minden podcast-ben.
17:00 a tanár nem azért van, hogy szeresse a gyerekedet mint egy szülő. Nyilván nem is indíthat bosszú hadjáratot, és pécézhet ki egy gyereket. Konzekvensen, következetesen tanítani kellene a tananyagra, az életre való felkészülésre. Nyilván kedvesen, türelmesen, kicsit szigorúan. Tekintélyesen, érdekesen, érthetően, hogy a gyerek fel tudjon nézni egy tanárra. Na erre a nagyja alkalmatlan. Türelmetlen frusztrált stb És meg fosik is a következményektől, ha csak rászol kedvesen finoman is
Haaaat en tanarkent vegeztem budapesten, de amit utobbi idöben iskolarol, pedagogusokrol hallok, egyre szörnyübben hangzik...ez regebben, 2004körül, nagyon nem igy volt...😢
De 20 éve is így volt sőt mondok valamit, már 30 éve is amikor én voltam tanuló akkor is egy szánalmas rakás szar volt a magyar közoktatás aztán könnyen meglehet hogy bőven tudták még azt is alulmúlni, de ez még nem teszi jobbá azokat az állapotokat
Tisztelt Anett! Szeretnék gratulálni a munkáihoz! Bármilyen módon nyilvánul is meg, mindig igazi ALKOTÓ EMBERKÉNT jelenik meg a nagyközönség számára. Egy pár mondatot szeretnék hozzáfűzni az első beszélgetős potcast-jéhez. Valóban mindenkit érintő témával kezdett. Személyes életemről annyit elárulnék, dolgoztam tanárként életem során és mindenütt ugyanazon problémával szembesültem. Legyen bármiről szó, legyen bárkiről szó mindenki, és minden a családból indul és oda tér vissza. Nem egy közhely. Ez az élet maga. Egy működő intézményről van szó, melyet mindenfajta külső tényezők főleg az utóbbi 30 évben felgyorsultan megpróbálnak tönkretenni, s ha ez az alap megremeg minden felépítménye érzi. Ennek eredménye az, hogy az egyén elveszik a világban, ezen alapvető közösség hiányában. Mindenfajta együttműködést és közösségi létezést ott kezdi és végzi az ember, s ha ezt háborgatják minden másra is hatással lesz az ember további életében. Én ebben látom az alapvető problémát és személy szerint abban látom saját életem és környezetem boldogulását, hogy a kis és nagy családom és egyéb közösségi létezésimben aktívan rész veszek. Ugyanakkor probléma is, hisz akik ebben nem részesülnek életük során olyasfajta hiátust hordoznak, melyeket semmifajta más közösség nem adhat meg teljességében. Az olyan alkotó emberek is mint Ön, csak egy ideig bírják olyan környezetben ahol nem érzik jól magukat és ugyanakkor pont ott lenne igazán szükség az élet minden területén az ilyen emberekre...Jó egészsége, munkát és alkotó szívet kívánok a továbbiakban Tisztelt Anett Önnek és érdeklődve várom a további adásokat! Köszönettel és Tisztelettel egy olvasója és hallgatója Áldott Ünnepeket kívánok Önnek és minden Szerettének!
Jó lesz ez Anett! Várom a következőt.
már most jó, a végére felszabadultál
Köszi Anett, ez hiánypótló lett! 😊
Szuper ez az új kezdeményezés az új csatornáddal Netti!
szerintem te amúgyis olyan vagy mint a jó bor, most értél meg igazán egyéniségedben mentalitásban, nőiességedben, innen tovább kéne lépni ebből az egyszerű Stand up Comedy pályáról, többre vagy hivatott ennél mert rettentő érdekes és elgondolkoztató témáid vannak és jó hallgatni a megfontolt Gondolatmeneted, igazi anyai bölcsesség van néha mögötte
Szuper volt!
Kedves Anett!
Izgalommal kezdtem bele a podcast megtekintésébe. Részben azért, mert kíváncsi voltam arra, hogy ebben a helyzetben hogyan fogsz szerepelni. Részben pedig azért, mert ez egy nagyon-nagyon izgalmas téma.
Vegyesek az érzéseim. Először is szögezzük le, hogy nagy tisztelőd vagyok. Valahol - talán a Facebook oldaladon - olvastam egy komoly írást, amikor igazán felfigyeltem a munkádra. Így később, amikor a stand up-os előadások egy-egy részleteit hallottam, úgy érzem, hogy láttam (vagy legalábbis látni véltem) a szinpadon álló előadó maszkja mögött az Embert. Vagy legalábbis egy pici részletet belőle.
Éppen ez volt az oka, hogy ma, amikor találkoztam ezzel a podcast csatornával, akkor még a téma ismerete hiányában is, meg akartam hallgatni. Miután a témát megismertem, méginkább érdekelt.
Menet közben viszont az a véleményem alakult ki, hogy talán első podcast-hez nem volt jó a téma választás. Mert egy olyan szerepbe kényszerültél, amelyből nem lehet objektíven vezetni két fél állaspontának az ütköztetését.
Nem is elvárható ez ebben a témában egy anyától.
Mindettől függetlenül, várom a következő részt. Úgyhogy most gyorsan fel is íratkozok és kikeresem a kis csengőt, hogy érkezzen az értesítés. 😊
Szép estét kívánok! 😊
Pontos! Tanítónak születni kell!!!
Szuper volt!😊
Juhhhéj! Máris fán vagyok! Igen,igen, igen! Köszönöm! Fontosak az unokáim!❤
Szerintem pszichológiai vizsgálatot kéne tartani minden tanári pályára jelentkezőnél. Idén nagyon sokan jelentkeztek olyan iskolákba, ahol tanárképzés folyik, de szerintem az alacsony pontszám volt a szempont, nem pedig az elhivatottság!
a mindenkori hatalomgyakorlás érdeke (tehát ezalatt nem csak a jelenlegi teljesen lezüllesztett állapotokat értem, mert jó színvonalú közoktatással soha el sem jutottunk volna a béka segge alá), hogy ez ne legyen másképp. ha defektes, kognitív problémával rendelkezők mennek túlnyomórészt erre a pályára, az általuk kinevelt társadalom minősége is olyan lesz, amit könnyebb irányítani, befolyásolni, valós érdekeiket könnyebb elhazudni előlük, stb. természetesen tisztelet a kivételnek, akik hivatásként mennek pedagógusnak és nem pejoratív értelmű munkaként tekintenek a szakmájukra. pszichológiai,emberi stb minőséget csak úgy lehetne megkövetelni, ha első körben az anyagi, hosszútávú következményképp társadalmi megbecsülése is lenne a pedagógusoknak, különben ez a jópár évtizedes gyakorlat soha nem fog megváltozni, az eredményt pedig az ország állapotában-közállapotaiban folyamatosan meg lehet figyelni.
Nagyon régen volt pszichológiai alkalmassági…nem tudom, szerintem senki miért veszett ki a gyakorlatból….
anno rettenetesen ki voltak akadva bárczys hallgatók, akik felvételiztettek, mennyi a nagybetűvel írták, buta ember
Várom a következő videót, csak így tovább, kisasszony😊
Hát ő azért sokkal több kisasszonynál jó ideje életkorban is meg tapasztalatban is
Minden ügyfélszolgálaton dolgozót folyamatosan tréningezik kommunikációra és kérik a visszajelzéseket az ügyfelektől az ő munkájukról. Szerintem a tanítókat, tanárokat sem csak a klikknek kellene értékelni, vagy az intézmény vezetőnek, hanem a szülőknek és a diákoknak is kellene hogy legyen lehetősége. Az valóban nem megoldás hogy továbbra is ez a tanult tehetetlenség uralkodjon. Még mindig vannak olyan tanárok akik például azt sem érzik, hogy az adott jegyek az ő munkájukat is minősítik, mert nem az a feladat hogy leadjon egy órát - azt manapság már egy videóval is meg lehetne oldani - hanem hogy megtanítson dolgokat.
Sajnálatos!
Ez az a téma amiről bármennyit lehet beszélni, de megoldás nem lesz. Viszont a hangminőség javítható. Köszi. Várom a folytatást.
😊 itt vagyok...végre beindultál. A lényeg hogy sok az idős néző, nagy betű nem ÁRTANA. Sok az idős néző. #oktatás #iskola #kormosanett
#pszichologia #podcast #riport
Nagyon jo a podcast, nagyon eletszeru, szokimondo, mint te magad Anett.
Ha a hölgy lánya diszlexiás, akkor van róla papírja. Ha van papírja, akkor nem tudják megbuktatni. Akkor hogy is volt ?
Okulni jöttem a jövőt illetően, mert még nem érint a téma mint szülőt. Tetszett a rész, köszönöm!
Ha egy kritikát elfogadsz Anett, kicsit úgy éreztem, hogy túlságosan átvetted a "szülő" szerepet a vitában, Rita keveset beszélt.
Elég érdekes stand up volt,szerintem a nevetőhangokat rakjátok bele hogy ne legyen olyan egyhangú,meg kicsit furcsa hogy ülve csináltad. De hoztad a szintet most is Anett. 👌🏻
Nagyon szép megtekintés szám....a youtubot, az algoritmust több videó pörgeti, és a folyamatos munka is lényeges. A fész megtekintők teljesen más közönség, nem is használják a youtubot szinte. Így ne keseredj el, hogy 127 000 követőből csak 320 iratkozott fel. Más közönség.....azt kellene tudni, hogy a fellépésekből fel lehet e tölteni, mint a Tibike is csinálja, hogy részleteket is feltölt. Ne keseredj el, hogy csak 320 feliratkozó van, mert a külső megtekintésekből nem lehet feliratkozni, csak ha bejelentkezel ide, és rákeresel.....Nem tudom mennyire érthető így....:)
Olyan 10 millió fész felhasználó van, aki tud magyarul....youtube felhasználó pedig 1 millió......de ezt a videót fészre is fel lehet tölteni, csak abból nem lesz kenyér az asztalon meg virsli...:)
Érdekes a téma, azt hiszem mindenkinek van ezzel kapcsolatos élménye, nekem is.
Egy jótanács, telefonon hallgatva, nagyon rossz a hang minősége. Ha nem izgalmas a téma, biztosan nem hallgattam volna végig emiatt.
Vátom a következőt!
Nagyon jó volt a téma,csak megoldás nincs rá nagyon. Sajnos. A hang meg tényleg olyan, mint a moziban egy titkon feljátszott film minősége. Ezen jó lenne javítani,mert inkább csak a téma tartott itt, meg az hogy segítsem az algoritmust. Anettet szívesen hallgatom minden podcast-ben.
Nekem nincs gyerekem, de nem mindegy, hogy ki es hogyan neveli, oktatja a jovo generaciojat.
17:00 a tanár nem azért van, hogy szeresse a gyerekedet mint egy szülő. Nyilván nem is indíthat bosszú hadjáratot, és pécézhet ki egy gyereket. Konzekvensen, következetesen tanítani kellene a tananyagra, az életre való felkészülésre.
Nyilván kedvesen, türelmesen, kicsit szigorúan. Tekintélyesen, érdekesen, érthetően, hogy a gyerek fel tudjon nézni egy tanárra. Na erre a nagyja alkalmatlan. Türelmetlen frusztrált stb
És meg fosik is a következményektől, ha csak rászol kedvesen finoman is
Haaaat en tanarkent vegeztem budapesten, de amit utobbi idöben iskolarol, pedagogusokrol hallok, egyre szörnyübben hangzik...ez regebben, 2004körül, nagyon nem igy volt...😢
De 20 éve is így volt sőt mondok valamit, már 30 éve is amikor én voltam tanuló
akkor is egy szánalmas rakás szar volt a magyar közoktatás aztán könnyen meglehet hogy bőven tudták még azt is alulmúlni, de ez még nem teszi jobbá azokat az állapotokat
Tiszteletre méltó, de reménytelen erőfeszítés.
Mióta van intézményes oktatás el van balettozva az egész.
12 gyereknél nem szabadna többnek lenni egy osztályban. Ennyi.
.
ha rasszista és diszkrimináló környezetet akarsz látni, csak tessék körülnézni az Egybesült Királyságban....