Egy kis plusz adalék: amikor Marlow-ék leszálltak az LV426-ra, követve azt a bizonyos jelet(ami ugye inkább figyelmeztetés volt), kikapcsolták azt, hogy más ne tudja befogni, és felkutatni a roncsot. De a W-Y mindenképp meg akarta szerezni a lényt és az űrhajót, viszont a jel hiányába ez nehezebb feladat volt, elkezdték hát a bolygó terraformáslást, ami csak álca volt, hogy eltakarják a valódi célt, az itt élő telepesek extra jutalékért kijártak a kegyetlen viharokba felderítőmunkát végezni, nem sejtve a bolygó sötét titkáról. A második részben megismert Newt szülei találnak rá a roncsra, ezzel pedig elszabadul a pokol. Készült egy könyv A Fájdalom Folyója címmel a Bolygó Neve Halál előtti eseményeket meséli el az LV426-on, nekem kifejezetten tetszett a könyv, csak ajánlani tudom.
Abszolút az egyik kedvenc játékom. Megvolt PS3 és PS4-re, jelenleg Xbox One-ra. Vagy 6x végigvittem már. Igaz kicsit lassan indul be, de ha beindul, alig lehet letenni. Imádom, köszi a videót róla! Edit: Nem is beszélve arról, hogy ahogy említetted a videóban is, készül a folytatás, ami miatt sok fan-nak dobbant meg a szíve
Ebben az egész Alien univerzumban csak azt az egyet nem értem, hogy mi alapján dől el, hogy mely emberi gazdatestekből bújik ki Alien királynő amely aztán csapatja ezerrel a tojás rakást?? 🤔 Ebben a történetben is, egy random személybe egy random Alien kerül az LV-426 Bolygón, majd felviszik a Sevastopol űr állomásra, ott " Kitör a fertőzés " és újra tele van minden tojásokkal, szal egy királynő volt a lúdas ott is. ^^ Szal mi alapján dől el, hogy kiből bújik ki királynő és kiből random Alien "katona"? ^^
A "normális" Xenomorphoknak mindegy, hogy kiből bújnak ki, viszont a királynő esetében, egy erősebb embert/szervezetet keresnek, aki méltó lenne a királynőt létrehozni.
Kövessetek Instagramon is: instagram.com/geekcity__/profilecard/?igsh=MTlidjl3dGxobGN4NA==
Egy kis plusz adalék: amikor Marlow-ék leszálltak az LV426-ra, követve azt a bizonyos jelet(ami ugye inkább figyelmeztetés volt), kikapcsolták azt, hogy más ne tudja befogni, és felkutatni a roncsot.
De a W-Y mindenképp meg akarta szerezni a lényt és az űrhajót, viszont a jel hiányába ez nehezebb feladat volt, elkezdték hát a bolygó terraformáslást, ami csak álca volt, hogy eltakarják a valódi célt, az itt élő telepesek extra jutalékért kijártak a kegyetlen viharokba felderítőmunkát végezni, nem sejtve a bolygó sötét titkáról. A második részben megismert Newt szülei találnak rá a roncsra, ezzel pedig elszabadul a pokol.
Készült egy könyv A Fájdalom Folyója címmel a Bolygó Neve Halál előtti eseményeket meséli el az LV426-on, nekem kifejezetten tetszett a könyv, csak ajánlani tudom.
Köszi! 🫶🏻
Alien Isolation az egyetlen értékelhető Alien játék az én szemembe
Ezzel nem tudok vitatkozni!
Pár jó kis Alien-game azért van - legalábbis szerintem -, de az egészen biztos, hogy az Isolation a legjobb.
Pedig a Dark Descent is marhajo kis játék lett.
nagyon király !
Köszönöm!
Szerintem most játszom ki hatodjára. imádom!
Megértem, piszok jó kis játék! Egyre jobban gondolkozom, hogy videóban/élő adásban játszom vele.
Abszolút az egyik kedvenc játékom. Megvolt PS3 és PS4-re, jelenleg Xbox One-ra. Vagy 6x végigvittem már. Igaz kicsit lassan indul be, de ha beindul, alig lehet letenni. Imádom, köszi a videót róla!
Edit: Nem is beszélve arról, hogy ahogy említetted a videóban is, készül a folytatás, ami miatt sok fan-nak dobbant meg a szíve
Nekem is az egyik kedvencem!
@@baliknoxville7622 Köszi, meglesz. Szerencsére nagyobb mint a tied ;D
Végig toltam vagy 3x a jatekot. Évek óta kértem a folytatást. Mikor mondták, hogy készül a második rész, az agyam eldobtam
Én is hasonlóan éreztem.
Az elmúlt 20 év legjobb Alien játéka számomra!
Ez így igaz!
Imádtam
🔥🔥
Ebben az egész Alien univerzumban csak azt az egyet nem értem, hogy mi alapján dől el, hogy mely emberi gazdatestekből bújik ki Alien királynő amely aztán csapatja ezerrel a tojás rakást?? 🤔
Ebben a történetben is, egy random személybe egy random Alien kerül az LV-426 Bolygón, majd felviszik a Sevastopol űr állomásra, ott " Kitör a fertőzés " és újra tele van minden tojásokkal,
szal egy királynő volt a lúdas ott is. ^^
Szal mi alapján dől el, hogy kiből bújik ki királynő és kiből random Alien "katona"? ^^
A "normális" Xenomorphoknak mindegy, hogy kiből bújnak ki, viszont a királynő esetében, egy erősebb embert/szervezetet keresnek, aki méltó lenne a királynőt létrehozni.
❤❤❤❤🎉🎉
Az alien isolation nagyon király játék
Nekem az egyik kedvencem!
@@geekcity19 a gta 5 mellett
Az is fantasztikus!
@geekcity19 azért csinálsz egy gta tematikus videót
Arról szerintem nem fog érkezni, talán majd a hatról!
Nintendot kihagytad 🫣
Amandát Ripley nek hívod ..??
Mivel Ripley!?
Ez a neve… Amanda Ripley. Feltételezem a Ripley a férjezett neve volt Ellen Ripley-nek is így lehetett Amanda is Ripley… logika… 🤷🏻♀️
@kyra0926 Ott a pont! ☝🏻