@@silentgreyyElontott az irigyseg, ugy nez ki, szerinted csak a ballibsik lehetnek gazdagok, az elfogadhato, akarhogy szedtek ossze a vagyonukat. Jobboldali, csak csalo lehet, tehetseg?
Magyarország alapítója a Magyar Királyság adott családomnak Nemesi címert és örök törvénybe írták az Aranybulla Királysági Törvényeibe örök hivatásom az Országhoz! Apám egy volt EU Miniszterrel dolgozott segített első Demokrata Politikai Pártot allapitani, ami a Romániai Kommunizmus rendszert meg döntötte! Vegyük fontos figyelembe, hogy mit termel a Demokrácia és mit termel a Kommunizmus! A családom Amerikába költözött Diplomáciával és ahogy kiköltöztem elkezdték a gyilkossági kísérleteket és bemocskolásokat és konkrétan család kihalást okoztak és ártatlanul is letartóztattak, tanulni sem engedtek! Saját tapasztalatom, hogy a Demokrácia nagyon csaló és több kárt okoz Magyarországnak. Ebben a Demokrata világban Magyarország egy Ember Kereskedő rendszernek esett áldozatá ahol nem tisztelik a Magyarokat külföldön és kik minimál bér munkát vállalnak külföldön kihalnak mert családokat sem engedik nekik allapitani! És így fog Magyarország Népszáma csak 5 millió pár évtized múlva! És ezek a Kommunista letartóztatások és bebörtönzés sztorik háta mögött is más az igazság! A Demokrata Világban 100 vagy 1000el több ártatlan embereket börtönőznek be, erről statisztikai adatok is vannak! Én olyan Társadalmi Tanulmányt Tanulmányoztam amit semelyik Egyetem a Világon Nem tanít! Olyan Társadalmi dolgokat észre vettem a Világon amit nem engedik meg a Híradóban témaként sem említeni, pedig fontos lenne a Magyaroknak tudatos lenni, mivel a Magyarok az egyik leg Intelligensebb nép a Világon. Nem szabad megengedni hogy Magyarország Népszáma 5 millióra csökkenjen és 10 millio Magyar család nélkül kihaljon külföldön! Engedjetek beszélni nyíltan a Magyar Néphez! A Magyar Királyság 1000 éves Törvényeibe írták hivatásom! Üdvözlettel A Magyar Királyság Nemese
10/10 Pontosan,nagyon lényeges megállapítás.Az amúgy is szűkös helyeket,lehetőségeket TELJESEN lefedték.A Mező Gábor riportok mindig jók.Miért a félmillió feletti nézettség???Az emberek ha rájönnek,hogy "palira vették" őket,azt nem igen szeretik......A heti tetves hatása,haszna az mszp-szdsz tandemnek felbecsülhetetlen.Gálvölgyi mostani hazudozása röhejes.....Bródy és Koncz a lázadók,hát persze.Feró mesélhetne a "dolgokról" és mesél is hál Isten...
sorold már fel légyszíves azokat a tehetségeket! Akkoriban sokkal nagyobb szűrések voltak, mint manapság amikor boldog, boldogtalan adhat ki zenéket például.
@@derotos@kisszoltan3108 mondjuk elég Katona Klárit felhozni aki sosem "feküdt be" az akkor uralkodó médiaelvtársaknak, nem is kapott annyi elismerést mint mondjuk Kovács Kati, pedig szerintem jobb hangja van. Amíg a hetvenes (!!!) években Kovács Kati már Belgiumban koncertezett, addig Katona Klárit csak a Szovjetunióba, Szerbiába, meg egyéb keleti blokkokban engedték fellépni, hiába Emerton -díjas énekesnő..és ő csak egy a sok közül..szóval aki tagadja annak a korszaknak a mindent átszövő korrupt világát az bátran nézzen szét az interneten..
Ezek nagyrészt ma is beterítik a kultúrát és kizárólag egymás között osztják le a lapokat, úgyhogy sok esetben náluk tehetségesebbek szorulnak ki a szakmából, csak mert nem hajlandók velük egyetértésben a mainstream politikai és világnézeti narratívát felböfögni. Nagy-nagy elismerésem Mező Gábor áldozatos munkájáért, és köszi a jó műsort, Déri Stefi!
Dévényi Tibi bá nekem is egy kérdőjel volt gyerekkoromban. Én azt hittem, hogy egy szellemileg visszamaradott felnőtt, akinek a fogyatéka miatt adtak műsort, mert a szellemi szintje egy gyermekével vetekedett. Azt gondolom, hogy ezért is "Mindenki Tibi Bácsija". Nagy kártékonyságot látszólag nem követett el, de azért a gyerekek hülyének nézése, valahol mégiscsak negatív hatást keltett.
Édesapám mindig emlegette, hogy egyszer a Vitray meghívta a műsorába Marosán Györgyöt és siránkozott neki. Erre Marosán annyit válaszolt erre, hogy: “Mit panaszkodsz Vitraykám? “Nektek adtuk a TV-t!” Beszédes két mondat. 🤨
Egyetlen hetihetest nem láttam! A háromkívánságról gyerekként is tudtam, hogy megszervezett műsor. Akiket Mező Gábor felsorol, szinte kivétel nélkül elmondta apám róla milyen emberek.
A fajtája mindíg tudja hol cserren-csurran a lé ami meghatározza a tudatot.Viszont azt is el kell ismerni szorult belé tehetség is,mint ahogy legtöbbjébe nemzetközi szinten is.
Gálvölgy gyakorlatilag Benny Hill majmolója volt az én emlékezetemben. Inkább előadóművész, mint humorista. Mások humorát adta elő, ahogyan az egész Heti Hetes kompánia is. Felolvasó és előadó művészek egy-két újságfirkászóval. A pályája rengeteg szórakoztató percet adott az életemhez, amit köszönök. (Verebes egyszer adott egy interjút a Heti Hetes ténykedéséről is beszélt és a kártékony mivoltuk rá visszaütő hatásáról. Megérdemelte azért a sok bomlasztó ármánykodásárt, amit a képernyőkön művelt.)
Verebest sokáig kedveltem. De nemrégiben hallottam meg egy brekegését és ebben századszor elmesélte, hogy miként és hogy került be a heti hetesbe, rájöttem, hogy tudatalatt még mindig azt az ócskaságot tartja élete főművének!!!!. Csak arról tud beszélni. Sajnálatos. Sokáig átvert amikor mentegetőzött a heti hetesért.
Szerettem hallgatni Beyoncet , de soha többé, ez vonatkozik a magyar híres személyiségekre is, nem kellenek már, mindenki aki az emberiség ellen van , le velük!
@@derotos Esetleg azt is, hogy gyönyörűen beszél angolul, arról nem beszélve, hogy magyarul is tökéletesen artikulál. Mivel nem ismerem, amiatt nem tudok rá még szépeket mondani, de érzésem szerint okos ember. Mindenesetre szimpatikusabb, mint egy öntelt kan.😂
A szocialista tehetség kutató "verseny": -Elvtársak olyat keresünk aki képes repülni. A versenyt végül egy légy nyeri meg. A sólyomot alkalmatlanságra hivatkozva nem engedik indulni ezen a megmérettetésen! A lény is tud repülni,de soha nem lesz sólyom!
Tökéletes a hasonlat ! Ilyen félhülye " celebeket " idealizáltak a szerencsétlen magyar népnek . De nem új , mindenütt ez megy a világban ! Ezt írták elő ! Kik és miért ? Keress rá a neten egy 10 perces videóra " szanhedrin parancs " címszóval , mindenre választ kapsz 😮 én is elképedtem már az elsőnél a 22 - ből .
@@ilonadomotor5887 Akkor ezek szerint a szoci érában csupa tehetségtelen ripacs volt csak ...Én nem ezt látom , ha megnézek egy- egy régi filmet... Akkor ezek szerint nem voltak igazi tehetségek...pl. Sinkovits Imre....Törőcsik Mari...Bessenyei Ferenc...Tordy Géza...Moór Marianna...Kovács Kati...stb...stb órákig sorolhatnám...Ostoba vagy és hazug...
Nem illett volna megemlíteni Csurka Istvánt és lapját, a Magyar Fórumot, melyben ő és lenácizott munkatársai mindezt, amit itt elhangzott (még ennél többet is), már a 90-es években megírták?????
Azt nem lehet ! Tudod az " anti " miatt 😂😂😂😂😂😂 Imádom Voltaire idézni : ha tudni akarod ki uralja a világot , kérdezd meg magadtól kit nem lehet kritizálni ? Több száz éve írta le , és minden időben igaz , még mindig ! Írtam ,hogy keress rá a neten " szanhedrin parancs " címen egy 10 perces videó - elképsztő , és MINDENT megérthetünk belőle ! Már az első a 22 - ből , megdöbbentő ! 😊😢
Nagy Feróról. 1977-ben volt egy táncdalfesztivál.Ott indultak."Gyere kislány gyere" számmal.Ott világosodott meg,nincs a brancsban,nincs esélye.Jött a "ricse kendő".Miskolcon egyszer tudtak fellépni akkor télen-majd utána a rendszer váltásig soha többet se. Aki kíváncsi volt rájuk,azok Zsolcára mentek,és-akkor még létező-Pokol csárda mögötti ifjúsági házban láthatták.De mindig volt rendőrségi botrány.Hosszú haj,farmer-verést kiváltó ok.
Hat faszikam.... A 80-as evekben a Balatonon dolgoztam matrozkent. Minden nyaron korbekoncerteztek a partot. Fured, Foldvar, Siofok. Ugy el voltak nyomva hogy csak na!
@@derotos Faszikám....Ez volt a kommunizmus.Egyik helyen nem léphettek fel,a másikon igen.Ja,és 800 ft volt a fejpénzük.Egy gitárhúr 1500 ft. Ezért csináltak 300 koncertet évente.Az igazi pénz a lemez,a rádió, a lemez volt.
@@AndrásHeves Vilagosits fel, hulyegyerek! Nagy Ferot annyira elnyomtak hogy sajat radiomusora volt a Petofin Garazs cimmel. Onnan kuldozgette az orszagos jeeee -ket. Vagy tan nem koncerteztek mindenhol az orszagban? Megeltek ok nagyon is jol a 80-as evekben, egykikuknek sem kellett elmenni kulizni a csavargyarba. De ha te maskent tudod, gyere meselj! En nagy figyelemmel hallgatlak.
@derotos Ha valamit nem tudsz kérdezz,. Nem szégyen, ha kérdezel, szeretném, ha nem maradnál sötét. A Beatrice 1981-ben feloszlott (rengeteg helyről ki voltak tiltva) és addig nem lehetett nagylemeze (max 3 dal kerülhetett rá egy koncertlemezre a Kisstadionban rendezett Beatrice-Lgt-Omega koncertről) . Ez tény, bármit is próbálsz belemagyarázni. Az elvtársak engedték a Bikinivel 1982-ben és 1984-ben lemezt kiadni, igaz, de mégsem Beatrice volt. Maximim a Bikini koncerteken eljátszottak pár Beatrice dalt. Majd 1985-ben Feró kiszállt a Bikiniből és D Nagy Lajos lett az énekes. A Garázs című rádióműsor 1988-tól ment. A Beatrice 1987-ben alakult újjá, és 1988-ban jelent meg az első lemeze (dupla album volt). Nagy Feró akkor már nem volt elnyomva, de ez nem változtatja meg a tényeket : 1981 előtt nem lehetett lemezük.
Amúgy anno nem volt más választás hogy a tv ben mit vagy kit nézzünk....amúgy ami most van a kereskedelmi tvben unalmas szenny és abberáltak a legtöbben....
Jaj de jó volt hallgatni, jó kis megerősítés volt számomra mert kisgyerekkoromban is éreztem ,hogy ezek tehetségtelen hozzá nem értő emberek nem is néztem őket.
Bencsik István, kiváló és meghatározó magyar szobrászművész, Bencsik András újságíró édesapja felvételiét a Képzőművészeti Főiskolára egy rákosi-portré segítette elő. Így ment ez, nincs ebben semmi.
Köszönöm a korrekt információt. Azonban illene, a Fidesz jelenlegi politikusaik, és a családi múltjukról is műsort készíteni. Úgy gondolom az is megérne jó pár percet. Ne fogjátok vissza magatokat. Sok sikert kívánok.
Mezó Gábor arról nem beszél. hogy Nagy Feró, az egykori lázadó ma a jelenlegi hatalom kegyeltje, aki (szerintem) a világ egyik legszomorúbb riportjában kifejti, hogy egy rockzenésznek meg kell alkudnia a hatalommal.
Igen, csak ezt a " hatalmat" demokratikus választások legitimálják, sok magyar ember szándéka alapján. És Ferónak joga van szimpatizálnia azzal a politikai irányvonallal, amivel csak akar. Ezzel szemben a kommunista diktatúrát senki nem akarta, nem választotta őket senki, és nem lehetett őket leváltani, mert nemzetközi felhatalmazással, ruszki fegyverek biztosították az uralmát. Azok, akik oda nyaltak( Bródi, Koncz,Gálvölgyi, Vágó stb.) , na, azok valóban egy diktatórikus hatalmat kiszolgáló kommiszárok voltak. Ezért is védik a mai napig a pártállami hatalom átmentését foggal körömmel.
Galvolgyi csunyan elveszett Benny Hill es a ripacs celeb szerepe kozt! Nem veletlen gyulolik a tehetseges stand-up-os sracokat akik mellet labdaba sem tudnak rugni !
Szeszélyes Évszakok: szerintem nagyon jó volt, nemrég újranéztem azokat a részeket, amelyek elérhetőek, sajnos csak kb. fele (hol lehet eldugva az MTV-nél???). Gálvölgyi: színészként is kiváló és humoristaként is jónak tartom. Az tény, hogy a Heti Hetes úgy ahogy van egy durván balos megnyilvánulás volt az egész csapat részéről.
Tovább futtatják még elmúlásuk után is őket,kell a ninbusz gyűjteményükbe,hogy elhitethető legyen a kiválasztottságukhoz köthetőség.Einstein a legnagyobb példaképük aki az első fizikus felesége Mileva által kidolgozott elméletét csórta el,s mint sajátjaként publikálta a világnak.
Minden ember életében találunk olyan pontokat, amit az utókor ugyanígy ki fog pécézni. Ez nem kommunista jelenség, ma is meg lehet figyelni. Ez az élet része és sosem fog megváltozni. Ezt Darwin már egész jól megfogalmazta... „Nem a legerősebb fajok maradnak életben, hanem azok, amelyek a leginkább képesek alkalmazkodni”. Ez érvényes minden élőlényre és minden helyzetre.
Darwini tévedés lennék.Tudtam úgy alkalmazkodni, hogy nem kellet elköteleznem magamat a bolsevik rendszerben, és nem vagyok egyedül, mint a darwinizmus tévedésének bizonyítéka!
@ferencbubics4248 Én is túléltem, én sem feküdtem le az aktuális hatalomnak. Nincs is semmim... de attól még nem utálom azokat akik kihasználtak lehetőségeket. Nem a tolvajokra gondolok. Ami Darwin megállapítását illeti, a tévedései között ez egy valós, jó megállapítása.
@@janosjuszku249 Nem utálom én sem, mert az elhomályosítaná a valahanyadik szemem. Én a hálózatok épülését figyelem.-"Ez nem kommunista jelenség, ma is meg lehet figyelni."- teljes m. egyetértek! Különbség annyi,hogy én a hálózatelmélet szempontjából vizsgálom a jelenséget, csak minimális eltérést látok a liberálbolsevik, és a fidesz hálózatépítési technikája között.
@@ferencbubics4248 Igen, ez teljesen így van. Mint az érem két oldala. Lehet teljesen különböző, de végül is ugyanaz az érme. Ami azt jelenti, hogy a dolgok nem változnak. Csak épp másik oldalról látjuk ugyanazt a sz...t.
sváby apukájának az autójának beszédes rendszáma volt "avo", anno mutogatta az egyik "rajongoja" és nagyokat röhögött milyen vicces. A göncz kifütyülését annó még a "váratlan tanú" című könyvben már nagyon régóta megénekelték, csak elhallgatták - akit érdekel nagyon ajánlom.
Mindig imádtam Bródyt, de ma már nagyon eltévedt. Szörényi sokkal reálisabban látja a dolgokat. Ettől függetlenül mind a a két zenész megérdemli a nyugodt nyugdíjas éveket.
Egyik rondabb, mint a masik. Igazabol alig ismerek valakit. Koncz Zsuzsat-jo hangja van, de nem olyan, hogy nem lehetne kihagyni. Ezekre buszkenek lenni a mai fiataloknak, sok mindent elmond roluk.
@zsoltpeter9234 te nagyon tudatlan vagy fiatal létedre fogalmad nincs mi a politika aki nem ismeri a történelemet, én átéltem múltat és mostani helyzeteket vagyis 34 évet.
Most találtam rá a csatornára, csak hallgatom és időről időre csattogás, megnéztem miért, hát a bevagasok miatt. Nyugodtan elhagyhatjatok, mindenképpen zavaró de ha csak hallgatják akkor pláne!
Sziasztok! Örülök, hogy ismét itt vagytok :) Kérdés, komment, like, megosztás, feedback, kritika (csak szalonképesen) jöhet. 😜🤪
Az elvtársak vagyonosodásával is kellene foglalkozni,mit jelentett a pozíció.
nem is tudtam, hogy lölő vagy tiborcz baloldali celeb 🤔
Vergődj komcsi😂 @@silentgreyy
@@silentgreyyElontott az irigyseg, ugy nez ki, szerinted csak a ballibsik lehetnek gazdagok, az elfogadhato, akarhogy szedtek ossze a vagyonukat. Jobboldali, csak csalo lehet, tehetseg?
Magyarország alapítója a Magyar Királyság adott családomnak Nemesi címert és örök törvénybe írták az Aranybulla Királysági Törvényeibe örök hivatásom az Országhoz!
Apám egy volt EU Miniszterrel dolgozott segített első Demokrata Politikai Pártot allapitani, ami a Romániai Kommunizmus rendszert meg döntötte!
Vegyük fontos figyelembe, hogy mit termel a Demokrácia és mit termel a Kommunizmus!
A családom Amerikába költözött Diplomáciával és ahogy kiköltöztem elkezdték a gyilkossági kísérleteket és bemocskolásokat és konkrétan család kihalást okoztak és ártatlanul is letartóztattak, tanulni sem engedtek!
Saját tapasztalatom, hogy a Demokrácia nagyon csaló és több kárt okoz Magyarországnak.
Ebben a Demokrata világban Magyarország egy Ember Kereskedő rendszernek esett áldozatá ahol nem tisztelik a Magyarokat külföldön és kik minimál bér munkát vállalnak külföldön kihalnak mert családokat sem engedik nekik allapitani!
És így fog Magyarország Népszáma csak 5 millió pár évtized múlva!
És ezek a Kommunista letartóztatások és bebörtönzés sztorik háta mögött is más az igazság!
A Demokrata Világban 100 vagy 1000el több ártatlan embereket börtönőznek be, erről statisztikai adatok is vannak!
Én olyan Társadalmi Tanulmányt Tanulmányoztam amit semelyik Egyetem a Világon Nem tanít!
Olyan Társadalmi dolgokat észre vettem a Világon amit nem engedik meg a Híradóban témaként sem említeni, pedig fontos lenne a Magyaroknak tudatos lenni, mivel a Magyarok az egyik leg Intelligensebb nép a Világon.
Nem szabad megengedni hogy Magyarország Népszáma 5 millióra csökkenjen és 10 millio Magyar család nélkül kihaljon külföldön!
Engedjetek beszélni nyíltan a Magyar Néphez!
A Magyar Királyság 1000 éves Törvényeibe írták hivatásom!
Üdvözlettel
A Magyar Királyság Nemese
Mező Gábor Mindig nagyon jó interjúkat ad. Gyakrabban is lehetne a Patriótában. 👏
Minden tiszteletem Mező Gábornak!
Köszönet a munkájáért!
Ezek az emberek sokkal tehetségesebb magyar emberektől vették ell a helyet,lehetőséget.
SŐT! Uszítottak!
10/10 Pontosan,nagyon lényeges megállapítás.Az amúgy is szűkös helyeket,lehetőségeket TELJESEN lefedték.A Mező Gábor riportok mindig jók.Miért a félmillió feletti nézettség???Az emberek ha rájönnek,hogy "palira vették" őket,azt nem igen szeretik......A heti tetves hatása,haszna az mszp-szdsz tandemnek felbecsülhetetlen.Gálvölgyi mostani hazudozása röhejes.....Bródy és Koncz a lázadók,hát persze.Feró mesélhetne a "dolgokról" és mesél is hál Isten...
sorold már fel légyszíves azokat a tehetségeket! Akkoriban sokkal nagyobb szűrések voltak, mint manapság amikor boldog, boldogtalan adhat ki zenéket például.
Peldaul???? Varom a neveket.
@@derotos@kisszoltan3108 mondjuk elég Katona Klárit felhozni aki sosem "feküdt be" az akkor uralkodó médiaelvtársaknak, nem is kapott annyi elismerést mint mondjuk Kovács Kati, pedig szerintem jobb hangja van. Amíg a hetvenes (!!!) években Kovács Kati már Belgiumban koncertezett, addig Katona Klárit csak a Szovjetunióba, Szerbiába, meg egyéb keleti blokkokban engedték fellépni, hiába Emerton -díjas énekesnő..és ő csak egy a sok közül..szóval aki tagadja annak a korszaknak a mindent átszövő korrupt világát az bátran nézzen szét az interneten..
Ezek nagyrészt ma is beterítik a kultúrát és kizárólag egymás között osztják le a lapokat, úgyhogy sok esetben náluk tehetségesebbek szorulnak ki a szakmából, csak mert nem hajlandók velük egyetértésben a mainstream politikai és világnézeti narratívát felböfögni. Nagy-nagy elismerésem Mező Gábor áldozatos munkájáért, és köszi a jó műsort, Déri Stefi!
Nagyon hasznos, és tanulságos volt! Mező Gábor gratulálok, nagyon profi munkát végez!
Szuper volt.
Köszönjük.
Nagyon érdekes volt! Egyébként ma is a libsik ráverik a naci jelzőt azokra,akik nem tartanak velük!
Dévényi Tibi bá nekem is egy kérdőjel volt gyerekkoromban. Én azt hittem, hogy egy szellemileg visszamaradott felnőtt, akinek a fogyatéka miatt adtak műsort, mert a szellemi szintje egy gyermekével vetekedett.
Azt gondolom, hogy ezért is "Mindenki Tibi Bácsija". Nagy kártékonyságot látszólag nem követett el, de azért a gyerekek hülyének nézése, valahol mégiscsak negatív hatást keltett.
Pontosan így éreztem én is! Totál érdektelennek, és értéktelennek tartottam.
Dévényinél ostobább embert nehéz találni a médiában.
A Sváby meg a Juszt pl. erős versenytárs!!
A kereskedelmi médiás "celebekhez" képest Dévényi egy atomfizikus. :D
Ha Dévényit hasonlítanám valamihez, akkor a házatlan csiga jut eszembe, undorító nyálas csúszómászó.
Nagyon jó volt! Nagy feróról tudtam rég óta,hogy "a vér nem válik vízzé". Bár nem hős, minden tisztelet ki jár neki!🎉
Ugyanazt csinálja mint ami ellen lázadt, ugyanolyan rendszert támogat ma. Miért is kell tisztelni?
A Gálvölgyi Show humoros volt? Annyira, mint Fajkasházy.
Egyszerűen talált egy űrt, amit az akkori médiában kihasznált.Bármelyik színész képes lett volna erre.
Minden könyvét megvettem. Muszáj volt, még akkor is, ha széttöri a nosztalgikusnak mondható gyermekkorom szép emlékeit. Tetszik a műsor, hiánypótló.
Lehet nosztalgiával tekinteni erre a korra és akár a kilencvenes évekre is, mert szépen át szivárogtak a rendszerváltozáskor. De nem érdemes.
Olyan mint, ha átvertek volna! Ezért utálom őket! Nagyon jó videó! Köszi!
Ezzel én is így vagyok, és vajon miért?
Mert konkrétan át is vertek.
Engem nem vertek át. Lehet csak azért, mert már túl öreg vagyok és sok mindent láttam.🤣
Akkor nem voltál öreg.
Nagyon èrdekes volt, köszi!
Édesapám mindig emlegette, hogy egyszer a Vitray meghívta a műsorába Marosán Györgyöt és siránkozott neki. Erre Marosán annyit válaszolt erre, hogy: “Mit panaszkodsz Vitraykám? “Nektek adtuk a TV-t!” Beszédes két mondat. 🤨
Mező Gabi, köszönjük csak így tovább!
Gálvölgyi parodista..a többi címet azért kapta mert Rodolfoʻ lánya a felesége..😊..érdemes művész?????😂😂😂 ne vicceljünk..
A Janinak volt esze. Tudta, hogy kik fújják a passzátszelet.
Szívesen néznék akár minden héten interjút Mező Gáborral. Alapanyag lenne bőven...
Gávölgyit soha nem szerettem
A feleségem undorodott tőle mindig🤦
Egyetlen hetihetest nem láttam!
A háromkívánságról gyerekként is tudtam, hogy megszervezett műsor.
Akiket Mező Gábor felsorol, szinte kivétel nélkül elmondta apám róla milyen emberek.
GÁLVÖLGYI NEM POLITIZÁLT? HA VALAKI AKKOR Ő AZTÁN TÖVIG NYALT! Ő AZTÁN IGAZI KOMCSI A MAI NAPIG!!!!
Pontosan!!! Igazi fajkomcsi! Értelmiségi fajkomcsi , a lehető legrosszabb!!!
A fajtája mindíg tudja hol cserren-csurran a lé ami meghatározza a tudatot.Viszont azt is el kell ismerni szorult belé tehetség is,mint ahogy legtöbbjébe nemzetközi szinten is.
A (K)Rémes Show-ban nem politizált. ;)
ua-cam.com/video/kIW6uzxy_IA/v-deo.html
Gálvölgy gyakorlatilag Benny Hill majmolója volt az én emlékezetemben. Inkább előadóművész, mint humorista. Mások humorát adta elő, ahogyan az egész Heti Hetes kompánia is. Felolvasó és előadó művészek egy-két újságfirkászóval.
A pályája rengeteg szórakoztató percet adott az életemhez, amit köszönök. (Verebes egyszer adott egy interjút a Heti Hetes ténykedéséről is beszélt és a kártékony mivoltuk rá visszaütő hatásáról. Megérdemelte azért a sok bomlasztó ármánykodásárt, amit a képernyőkön művelt.)
Verebest sokáig kedveltem. De nemrégiben hallottam meg egy brekegését és ebben századszor elmesélte, hogy miként és hogy került be a heti hetesbe, rájöttem, hogy tudatalatt még mindig azt az ócskaságot tartja élete főművének!!!!. Csak arról tud beszélni. Sajnálatos. Sokáig átvert amikor mentegetőzött a heti hetesért.
nem a szájuk büdös hanem a lelkük, mindig éreztem
Már bocs,de a nagy részük NEM magyar származású !
Egyértelmű. Csodálkozol? Egyébként Budapesten van Európa legnagyobb zsinagógája...
Ez sok mindent elmond...
Hogy fogja ezt kimagyarázni viktor bandája, a legnagyobb kipabarát kormány felszopó médiája?
Csodálkozol? Budapesten van a legnagyobb zsinagóga Európában...
Az a Zsinagóga nem most épült. @ERVINL-i8o
Te a történelem szemétdombjáról érkeztél?🙂
Szerettem hallgatni Beyoncet , de soha többé, ez vonatkozik a magyar híres személyiségekre is, nem kellenek már, mindenki aki az emberiség ellen van , le velük!
Kifelejtettétek Vágópityut ő le is húzta magát még az RTL klub vécéjén is
Köszönjük!!
Jó a menü!!!!!
❤❤❤❤
Köszönöm a beszélgetést! Várom a folytatást!
👑👍👍👍👍👍
Köszönöm, izgalmas téma. Nem is gondoltam volna róluk. Várom a folytatást
Jaj! Steffi nagyon szép, mint mindig ❤
Nagyjabol ez minden, amit fel tud mutatni.
@@derotos Esetleg azt is, hogy gyönyörűen beszél angolul, arról nem beszélve, hogy magyarul is tökéletesen artikulál. Mivel nem ismerem, amiatt nem tudok rá még szépeket mondani, de érzésem szerint okos ember.
Mindenesetre szimpatikusabb, mint egy öntelt kan.😂
Szép? Hát az oroszlánt ütni kéne hogy mögegye!
"Dalos (Vikidál) és a Dejkó ügynök (Arató) szorgalmasan jelentett. És a zenekar játszott..." P. Mobil
Nagyon jó volt, de le kéne ásni az alapokhoz, a Komintermhez és azokhoz, akik mögöttük voltak.
Le lehet ásni a bibliai időkig ! Sőt a zsidó naptár 5785 évnél tart - esetleg addig ! 🤗🤗🤗🤗🤗🤗
És ezek mind ,,késsel,, voltak keresztelve??? Mind....
A szocialista tehetség kutató "verseny":
-Elvtársak olyat keresünk aki képes repülni.
A versenyt végül egy légy nyeri meg.
A sólyomot alkalmatlanságra hivatkozva nem engedik indulni ezen a megmérettetésen!
A lény is tud repülni,de soha nem lesz sólyom!
Tökéletes a hasonlat ! Ilyen félhülye " celebeket " idealizáltak a szerencsétlen magyar népnek . De nem új , mindenütt ez megy a világban !
Ezt írták elő ! Kik és miért ? Keress rá a neten egy 10 perces videóra " szanhedrin parancs " címszóval , mindenre választ kapsz 😮 én is elképedtem már az elsőnél a 22 - ből .
Hát mos mit lehet erre mondani? Ezek a komcsi celebek voltak az arcunkba tolva, és ezeknek a pofáját néztük minden nap! 😢
Mező Gábort riportjait ngyon kedvelem demost teljesen úgy néz ki mint Quagmire
A Gálvölgyi is az angol Benny Hill t utánozta....
A csapból is a vitray folyt
Jó tudni ezeket 👍
Nyugger vagyok.
Jó hallani, nem én gondoltam rosszul.😊
👍 Nagyon szèpen köszönöm 🙏
Üdv! Gálvölgyi egy ripacs, nem színész.
Osztva a videó facén és X-en! 😊😉 várom a következő tartalmat. 😎😎 Nagyon jó volt, mint mindig. 🙂🙂
Imádom ezt a műsort😂
Bocskor ? Most is szereti hangját ….. különben semmi értelmeset nem mond műsoraiban 😅
IGEN BAJ, HOGY A HÁTTERE MIATT KERÚLT ODA SZÁRMAZÁSA NYILVÁNVALO, ATTÓL, HOGY KOMMUNISTA MULTJA VAN, NA AZ A LÉNYEG, A SZÁRMAZÁS !!
Igen a szarmazas fontos volt,az igazi tehetsegek mentek a sullyesztőbe.
persze, az összes volt kisdobos, úttörő, kisz tag kommunista volt! hát persze! Egyszerűen ilyen világ volt akkor Magyarországon (is).
@@ilonadomotor5887 Akkor ezek szerint a szoci érában csupa tehetségtelen ripacs volt csak ...Én nem ezt látom , ha megnézek egy- egy régi filmet...
Akkor ezek szerint nem voltak igazi tehetségek...pl. Sinkovits Imre....Törőcsik Mari...Bessenyei Ferenc...Tordy Géza...Moór Marianna...Kovács Kati...stb...stb órákig sorolhatnám...Ostoba vagy és hazug...
A Szomszédokat is nézte az ország, az is borzasztó volt.
Gabi👍
Mező Gábor 200%!
Ket titkuk van: 1, A szandekos provokativ megoszto irigy gyuloletkeltes. 2, Gurolo dollarok es eurok.
Ezeket mind átéltünk gyomorforgató volt mi meg nem mehettünk külföldre
Nem illett volna megemlíteni Csurka Istvánt és lapját, a Magyar Fórumot, melyben ő és lenácizott munkatársai mindezt, amit itt elhangzott (még ennél többet is), már a 90-es években megírták?????
Azt nem lehet ! Tudod az " anti " miatt 😂😂😂😂😂😂
Imádom Voltaire idézni : ha tudni akarod ki uralja a világot , kérdezd meg magadtól kit nem lehet kritizálni ?
Több száz éve írta le , és minden időben igaz , még mindig !
Írtam ,hogy keress rá a neten " szanhedrin parancs " címen egy 10 perces videó - elképsztő , és MINDENT megérthetünk belőle ! Már az első a 22 - ből , megdöbbentő ! 😊😢
@@zsuzsakiss9042a fene essen ebbe az okoskodásba!
FIATALOK!
Örülök nektek!
Nagy Feróról. 1977-ben volt egy táncdalfesztivál.Ott indultak."Gyere kislány gyere" számmal.Ott világosodott meg,nincs a brancsban,nincs esélye.Jött a "ricse kendő".Miskolcon egyszer tudtak fellépni akkor télen-majd utána a rendszer váltásig soha többet se. Aki kíváncsi volt rájuk,azok Zsolcára mentek,és-akkor még létező-Pokol csárda mögötti ifjúsági házban láthatták.De mindig volt rendőrségi botrány.Hosszú haj,farmer-verést kiváltó ok.
Hat faszikam.... A 80-as evekben a Balatonon dolgoztam matrozkent. Minden nyaron korbekoncerteztek a partot. Fured, Foldvar, Siofok. Ugy el voltak nyomva hogy csak na!
@@derotos Faszikám....Ez volt a kommunizmus.Egyik helyen nem léphettek fel,a másikon igen.Ja,és 800 ft volt a fejpénzük.Egy gitárhúr 1500 ft. Ezért csináltak 300 koncertet évente.Az igazi pénz a lemez,a rádió, a lemez volt.
@@derotos hú de tudod faszikám. 😂😂😂😂😂😂 Ha csendben maradtál volna.....
@@AndrásHeves Vilagosits fel, hulyegyerek! Nagy Ferot annyira elnyomtak hogy sajat radiomusora volt a Petofin Garazs cimmel. Onnan kuldozgette az orszagos jeeee -ket. Vagy tan nem koncerteztek mindenhol az orszagban? Megeltek ok nagyon is jol a 80-as evekben, egykikuknek sem kellett elmenni kulizni a csavargyarba. De ha te maskent tudod, gyere meselj! En nagy figyelemmel hallgatlak.
@derotos Ha valamit nem tudsz kérdezz,. Nem szégyen, ha kérdezel, szeretném, ha nem maradnál sötét. A Beatrice 1981-ben feloszlott (rengeteg helyről ki voltak tiltva) és addig nem lehetett nagylemeze (max 3 dal kerülhetett rá egy koncertlemezre a Kisstadionban rendezett Beatrice-Lgt-Omega koncertről) . Ez tény, bármit is próbálsz belemagyarázni.
Az elvtársak engedték a Bikinivel 1982-ben és 1984-ben lemezt kiadni, igaz, de mégsem Beatrice volt. Maximim a Bikini koncerteken eljátszottak pár Beatrice dalt. Majd 1985-ben Feró kiszállt a Bikiniből és D Nagy Lajos lett az énekes.
A Garázs című rádióműsor 1988-tól ment. A Beatrice 1987-ben alakult újjá, és 1988-ban jelent meg az első lemeze (dupla album volt). Nagy Feró akkor már nem volt elnyomva, de ez nem változtatja meg a tényeket : 1981 előtt nem lehetett lemezük.
Kedves Dér Stefi, nagyon visszás a néző -hallgató közönség tegezése. Különben szeretem Önt és a műsorait is. Tisztelettel.
Én is nyugget vagyok. A tanítványaim siman tegeznek. Ezt magyarázd meg Ircsi néni!
Dehat már mi kezdtük a tegezést😊 május hatvanban😉
Köszönöm 😊
Gálvölgyi kultúrája a zenei kultúra "Irigy hónaljmirigye ".!!
Fajti-pajti mind, egytol-egyig...
Hajra! Köszönjük !
Nem mind volt tehetséges csak valakinek a valakije volt
Amúgy anno nem volt más választás hogy a tv ben mit vagy kit nézzünk....amúgy ami most van a kereskedelmi tvben unalmas szenny és abberáltak a legtöbben....
NEM NÉZTEM TV-t.
Azóta sem.
Mióta van net akkor és azt, ami életvége felé hitelesnek tűnik.
Jaj de jó volt hallgatni, jó kis megerősítés volt számomra mert kisgyerekkoromban is éreztem ,hogy ezek tehetségtelen hozzá nem értő emberek nem is néztem őket.
Bencsik István, kiváló és meghatározó magyar szobrászművész, Bencsik András újságíró édesapja felvételiét a Képzőművészeti Főiskolára egy rákosi-portré segítette elő. Így ment ez, nincs ebben semmi.
És mi a közös ezekben az emberekben ,na mi ???? Hát az hogy mind metelt a farkincajuk..😂
Pontosan ezt gondoltam - de már magam elött is paranoiásnak tűnök , mert ennyire mindenütt ezt feltételezem - pedig valóban így van ,😢TÉNY !
Csoda, hogy ezt a szektát úgy ahogy letudtuk hántani magunkról. De ez egy állandó harc.
Nem tudtuk és esélyünk sincs rá annyira koncentrált hálózatot alkotnak.Nézz körül a világban,az van itthon is kicsiben.
Köszönöm a korrekt információt. Azonban illene, a Fidesz jelenlegi politikusaik, és a családi múltjukról is műsort készíteni. Úgy gondolom az is megérne jó pár percet. Ne fogjátok vissza magatokat. Sok sikert kívánok.
Az elvtársaid minden nap megteszik. Minimum 98 óta.
Sajnos a kommunista hatalom hatása ma is érezhetó
Mezó Gábor arról nem beszél. hogy Nagy Feró, az egykori lázadó ma a jelenlegi hatalom kegyeltje, aki (szerintem) a világ egyik legszomorúbb riportjában kifejti, hogy egy rockzenésznek meg kell alkudnia a hatalommal.
Igen, csak ezt a " hatalmat" demokratikus választások legitimálják, sok magyar ember szándéka alapján. És Ferónak joga van szimpatizálnia azzal a politikai irányvonallal, amivel csak akar. Ezzel szemben a kommunista diktatúrát senki nem akarta, nem választotta őket senki, és nem lehetett őket leváltani, mert nemzetközi felhatalmazással, ruszki fegyverek biztosították az uralmát.
Azok, akik oda nyaltak( Bródi, Koncz,Gálvölgyi, Vágó stb.) , na, azok valóban egy diktatórikus hatalmat kiszolgáló kommiszárok voltak. Ezért is védik a mai napig a pártállami hatalom átmentését foggal körömmel.
Veszélyes idők veszélyes döntések
Galvolgyi csunyan elveszett Benny Hill es a ripacs celeb szerepe kozt! Nem veletlen gyulolik a tehetseges stand-up-os sracokat akik mellet labdaba sem tudnak rugni !
Meg talan Fero az egyetlen koztuk, akinek csak 1 utlevele volt.
Csak egy kérdésem van. Ma hogyan alakulnak ki a karrierek? Biztos sokkal jobban és tisztábban. Régen káderek voltak ma meg médiakurvák...
Otthon is a másik tányérjába szoktál köpni?🤔
Ment az első like 🙂
Nagy Feró mondta meg a tutit
❤❤❤❤❤❤❤❤
Szeszélyes Évszakok: szerintem nagyon jó volt, nemrég újranéztem azokat a részeket, amelyek elérhetőek, sajnos csak kb. fele (hol lehet eldugva az MTV-nél???). Gálvölgyi: színészként is kiváló és humoristaként is jónak tartom. Az tény, hogy a Heti Hetes úgy ahogy van egy durván balos megnyilvánulás volt az egész csapat részéről.
26:22 Az áruló vadászat nekem, kisértetesen hasonlít a jelenleg dívó, hangfelvételes projektekre. Egymást eszi a fekália.
👍
Kádárnak tudósított Ausztriából
Ok jól éltek a szocializmusban mi csak ahitoztunk a jólét után
Igen.
És most nem becsülik meg.
Tibi bácsi miniszteri tanácsadó volt
Ez a videó rossz időket ébreszt fel...
Sziasztok.
Nagyon jó műsor!❤
Nem írom ,mert le tiltanak.
De ,egy , csakis egy, jó tulajdonsága van ezeknek az..."embereknek" halandók..
Tovább futtatják még elmúlásuk után is őket,kell a ninbusz gyűjteményükbe,hogy elhitethető legyen a kiválasztottságukhoz köthetőség.Einstein a legnagyobb példaképük aki az első fizikus felesége Mileva által kidolgozott elméletét csórta el,s mint sajátjaként publikálta a világnak.
Minden ember életében találunk olyan pontokat, amit az utókor ugyanígy ki fog pécézni. Ez nem kommunista jelenség, ma is meg lehet figyelni. Ez az élet része és sosem fog megváltozni. Ezt Darwin már egész jól megfogalmazta... „Nem a legerősebb fajok maradnak életben, hanem azok, amelyek a leginkább képesek alkalmazkodni”. Ez érvényes minden élőlényre és minden helyzetre.
Darwini tévedés lennék.Tudtam úgy alkalmazkodni, hogy nem kellet elköteleznem magamat a bolsevik rendszerben, és nem vagyok egyedül, mint a darwinizmus tévedésének bizonyítéka!
@ferencbubics4248 Én is túléltem, én sem feküdtem le az aktuális hatalomnak. Nincs is semmim... de attól még nem utálom azokat akik kihasználtak lehetőségeket. Nem a tolvajokra gondolok. Ami Darwin megállapítását illeti, a tévedései között ez egy valós, jó megállapítása.
@@janosjuszku249 Nem utálom én sem, mert az elhomályosítaná a valahanyadik szemem. Én a hálózatok épülését figyelem.-"Ez nem kommunista jelenség, ma is meg lehet figyelni."- teljes m. egyetértek! Különbség annyi,hogy én a hálózatelmélet szempontjából vizsgálom a jelenséget, csak minimális eltérést látok a liberálbolsevik, és a fidesz hálózatépítési technikája között.
@@ferencbubics4248 Igen, ez teljesen így van. Mint az érem két oldala. Lehet teljesen különböző, de végül is ugyanaz az érme. Ami azt jelenti, hogy a dolgok nem változnak. Csak épp másik oldalról látjuk ugyanazt a sz...t.
@@ferencbubics4248én is.
Így 50 évesen diplomaztam 82 helyett.😊 de kivalóra.
sváby apukájának az autójának beszédes rendszáma volt "avo", anno mutogatta az egyik "rajongoja" és nagyokat röhögött milyen vicces. A göncz kifütyülését annó még a "váratlan tanú" című könyvben már nagyon régóta megénekelték, csak elhallgatták - akit érdekel nagyon ajánlom.
18:30 Újra hallani őt a rádióban.....
Mindig imádtam Bródyt, de ma már nagyon eltévedt. Szörényi sokkal reálisabban látja a dolgokat. Ettől függetlenül mind a a két zenész megérdemli a nyugodt nyugdíjas éveket.
Egyik rondabb, mint a masik. Igazabol alig ismerek valakit. Koncz Zsuzsat-jo hangja van, de nem olyan, hogy nem lehetne kihagyni. Ezekre buszkenek lenni a mai fiataloknak, sok mindent elmond roluk.
🧡🧡🧡🧡
Sziasztok!
A telefon rezgése nagyon behallatszik az interjúba. Olyan mintha fúrnának a szomszédban. Légyszives erre figyeljetek a jövőben.
❤❤
❤
Jo musor volt.
Szegény Bonyhádiak!
A banántalan vidéki kisváros.
Higgy a dialektikában, a Változás törvényében lehetőségében
Hegel?
Kis Banán 😅😅😅😅
10 eve csak erről kene beszélni
Igen. Mert 80 év után lehet nácizni akkor ?
"Mindennek rendelt ideje van"
Cseh Tamás már 50 éve énekelt.
@zsoltpeter9234 te nagyon tudatlan vagy fiatal létedre fogalmad nincs mi a politika aki nem ismeri a történelemet, én átéltem múltat és mostani helyzeteket vagyis 34 évet.
Booster 🎉
Most találtam rá a csatornára, csak hallgatom és időről időre csattogás, megnéztem miért, hát a bevagasok miatt.
Nyugodtan elhagyhatjatok, mindenképpen zavaró de ha csak hallgatják akkor pláne!