Fantasztikus interjú volt, férjemmel hallgattuk végig, mind a ketten patentifikáltak vagyunk, gyakorlatilag végig bólogattuk az egész beszélgetést. Köszönöm Domi és Bea 😊
De jó, hogy van második évad! Nagyon örültem neki, hogy a társadalmi folyamatokra és az apák szerepére is felhívtad a figyelmet, Domi! Koszonom az interjút!
Az utolsó pár perc a kölcsönös barátságról tűpontos volt és mellbevágó. 15 éves barátságot szakítottam meg idén, mert rájöttem, hogy teljesen vak voltam az egészben. Nagyon lassan jutottam el a felsimerésig, hogy nem számítok a másiknak. Így elkezdtem élni hátralévő életem első napjait. Nem egyszerű, de már látom hol rontottam el, és felismertem, hogy milyen érzelmi igényeket nem engedtem meg magamnak neveltetés okán.
37:21-ig bírtam hallgatni. A csúnyábbik eset, ami saját tapasztalatok mentén jött és pontosítanék - ha később elhangzik, akkor elnézést a korábbi megnyilvánulásért - lehetséges egyszerre parentifikált gyereknek és infantilizáltnak lenni. Úgy felnőni egy burokban (!!!), ahol soha nincsen esélyem felnőni. Egy tele tiltásokkal lévő buborék, ami mellett én elégítettem ki az édesanyám szükségleteit, amikor már abba a korba léptem. Pótoltam őket, azokat, amelyeket a párjának, az-az apukámnak kellett volna, vagy saját magának. Apuka kiszámíthatatlansága rátett még. Tehát nehezen is kérek segítséget, brutálisan önálló vagyok, nincs szükségem senkire, majd én megmutatom, vagyok én a valaki, aztán egyszerre csak ott vagyok, hogy túlbecsültem magamat, beleszakadok szinte a másoknak megfelelésbe, elbizonytalanodom, mert a szüleim nem hagytak felnőni, fogalmam sincsen a határokról, sem a sajátjaimról, sem másokéról. Nem tudom őket meghatározni. Mint a rinocérosz úgy tarolom le mások határait már csak azzal, mikor bele vágok mások szavába. Tele túlféltésekkel, elvárásokkal. Mire megszülettem a szüleim 10 évet leéltek, elhidegültek, a rózsaszín köd az első 2 évig tartott ki, miután megszülettem. Ebben a magányosságuk töltötte be a házat, én lettem anyu pótléka, mentem vele mindenhová. 😢 Bele menekültek mind ketten a saját kis világukba, tele sebesülékkel, nekem pedig a kérdőjelek maradtak. Egyke gyerekként így lehet benyelni a parentifikációt, lehet koraérettnek és gyerekesnek lenni.
Szintén zenész, valami hasonló cipőben járok és éltem, mígnem 2019-ben súlyosan megbetegedtem. Utólag kiderült ez egy hosszú folyamat része volt és soha nem leszek gyógyult, csak szinren tartható a mostani--élhető-- állapotom. Deeee, míg lábadozás sok dolgot újra értelmeztem az életemből és új fontossági sorrend alakult ki bennem. E szerint már nem az utolsó helyen állok a sorban. Szerencsére egyedül álló anyaként egy csodálatos, támogató gyerekem van....ugyanakkor elgondolkodtató, hogy valyon a lányom hogyan érez ez ügyben? Még nem volt alkalmam ezt megbeszélni vele, de hamarosan sor kerül erre is. Felnőtt, egyetemista, boldog, több éves párkapcsolatban él. Bizonyos mértékben egymásra vagyunk utalva, de megvan a magánszféra is.❤
Tovabbra az erdekelne hogy konkret megoldasokat fel lehetne hozni, azaz ebbe a temaba melyre hatolni roppant fontos lenne. A problematikat értjük már, most a megoldásokba lenne jo elmerulni. Hogyan neveljem a lanyomat, ha az apa nincs jelen az életében. Csak leulok vele tanulni... nem?
Senki nem mondta hogy az gond ha leul valaki egy kisgyerekkel tanulni, sot amig kicsi segiteni kell neki abban hogy megtanuljon tanulni, beosztani az idejet, erositeni a felelossegvallalast es a tobbi. A gond akkor van ha a szulo ezt akkoris csinalja ha a gyereknek erre mar semmi igenye, hiszen magatol is kepes lenne ellatni az iskola iranyaba a feladatait. De a szulo folyamatosan azt erezteti vele, hogy o erre nem kepes, neki szuksege van a szulo segitsegere, nelkule nem fog sikerulni, meg akar 18 evesen is. Sose felejtem el, volt egy evfolyamtarsam aki miutan lediplomazott, az edesanyjaval ment allasinterjura es kb az anyuka probalt beszelni helyette. Szegeny lany egy osszeszerelogyarban kotott ki, hiaba volt egy diplomas hianyszakmaja.
Van olyan, h az ember duplàn vagy àttètelesen parentifikàlòdik. Szòval hogy a parentifikàlt nővèrem, aki csak 16 hònappal idősebb nàlam, engem, a sajàt hugàt parentifikàlta. Köszönöm a vàlaszt!
A benntartott gyerekről lesz szó majd az új könyvben? Érzelmi pótlék ugyan voltam, más felnőtt feladatot nem róttak rám. Nem lett belőlem szuperperfekcionista a külső dolgokban, csak épp egy nagyon erős belső zsarnokot hoztam létre magamnak ugyanarra az elismeréssel összetévesztett szeretetre, figyelemre áhítozva, mint egy parentifikált. Közepesen voltam sikeres, de a megrajzolt benntartott gyermeknél jóval összeszedettebb. Mára viszont a nálam valószínűleg parentifikáltabb :) (vagyis akinek korán kellett önállósodnia gyerekként) partnerem próbál nagyon sok mindenben segíteni nekem, hogy már belekényelmesedtem és elkezdtem elveszíteni az önbizalmam, hogy magamtól is érek valamit, képes vagyok dolgokra. Többek közt tanácsot ad, amikor a szüleim csatáinak hullamai verdesik a több országgal odébb eltöltött napszakjaink valamelyikét, amikben már egyre kevésbé vagyok lelki kukaként felkérve(kérésemre), de attól még a bűntudat nagyon erősen mar belülről, hogy 'mi lenne ha tényleg valóban parentifikált lennék' mert akkor lenne annyi anyagi és lelki erőm, hogy kimentem a szenvedő felet a borzasztó házasságából vagy totálisan hátat forditok neki(k).
Úgy latszik az Orsolyaknak nagyon zavaro a hümmöges, en is Orsi vagyok, és parszor majdnwm ki is kapcsoltam az elöadast. Persze jó kérdéseket tett fel a riporter, de ez a hümmögés.......... borzasztó idegesítő
Eszembe nem jutott volna, hogy a csaladi cset csoportot ilyen foku kontrollra is lehet hasznalni. Vagyunk a csaladban eleg sokan ahhoz, hogy ezt a legegyszerubb format hasznaljuk arra, hogy valamilyen szinten tudjunk egymasrol. Mert nem egy varosban elunk, sot nem is egy orszagban. Kicsit ugy erzem, hogy mindegy hogyan csinaljuk, a szakembernek ugysem eleg jo.
Nem a családi cset csoportok létezése volt problémaként felhozva, hanem ha a résztvevők arra használják, hogy mindig mindent azonnal tudjanak egymásról, illetve inkább a szülő a gyerekről: elvárt és teljesített a napi 3-4 bejelentkezés a leghétköznapibb dolgokról, és ezen keresztül a résztvevők folyamatos ellenőrzése óvodás szinten.
Azta mindenit! Nagyon építő és fejlődést segítő beszélgetés volt ez! Csodálatos kérdésekre nagyon pontos és érthető válaszok érkeztek! Köszönöm!!!!!
Köszönöm ezt a beszélgetést! Magamra ismertem, sírtam egyet a videó alatt, de gyógyulok! Köszönöm
Fantasztikus interjú volt, férjemmel hallgattuk végig, mind a ketten patentifikáltak vagyunk, gyakorlatilag végig bólogattuk az egész beszélgetést. Köszönöm Domi és Bea 😊
De jó, hogy van második évad! Nagyon örültem neki, hogy a társadalmi folyamatokra és az apák szerepére is felhívtad a figyelmet, Domi! Koszonom az interjút!
Remek műsor volt, köszönet érte!!
Az utolsó pár perc a kölcsönös barátságról tűpontos volt és mellbevágó. 15 éves barátságot szakítottam meg idén, mert rájöttem, hogy teljesen vak voltam az egészben. Nagyon lassan jutottam el a felsimerésig, hogy nem számítok a másiknak. Így elkezdtem élni hátralévő életem első napjait. Nem egyszerű, de már látom hol rontottam el, és felismertem, hogy milyen érzelmi igényeket nem engedtem meg magamnak neveltetés okán.
37:21-ig bírtam hallgatni. A csúnyábbik eset, ami saját tapasztalatok mentén jött és pontosítanék - ha később elhangzik, akkor elnézést a korábbi megnyilvánulásért - lehetséges egyszerre parentifikált gyereknek és infantilizáltnak lenni. Úgy felnőni egy burokban (!!!), ahol soha nincsen esélyem felnőni. Egy tele tiltásokkal lévő buborék, ami mellett én elégítettem ki az édesanyám szükségleteit, amikor már abba a korba léptem. Pótoltam őket, azokat, amelyeket a párjának, az-az apukámnak kellett volna, vagy saját magának. Apuka kiszámíthatatlansága rátett még. Tehát nehezen is kérek segítséget, brutálisan önálló vagyok, nincs szükségem senkire, majd én megmutatom, vagyok én a valaki, aztán egyszerre csak ott vagyok, hogy túlbecsültem magamat, beleszakadok szinte a másoknak megfelelésbe, elbizonytalanodom, mert a szüleim nem hagytak felnőni, fogalmam sincsen a határokról, sem a sajátjaimról, sem másokéról. Nem tudom őket meghatározni. Mint a rinocérosz úgy tarolom le mások határait már csak azzal, mikor bele vágok mások szavába. Tele túlféltésekkel, elvárásokkal. Mire megszülettem a szüleim 10 évet leéltek, elhidegültek, a rózsaszín köd az első 2 évig tartott ki, miután megszülettem. Ebben a magányosságuk töltötte be a házat, én lettem anyu pótléka, mentem vele mindenhová. 😢 Bele menekültek mind ketten a saját kis világukba, tele sebesülékkel, nekem pedig a kérdőjelek maradtak. Egyke gyerekként így lehet benyelni a parentifikációt, lehet koraérettnek és gyerekesnek lenni.
Erről nem volt szó később sem.
Nagyon jókat írsz.. igen lehetséges.. mindkét könyv elolvasasa után sok sok dologban magadra ismerhetsz..
Szintén zenész, valami hasonló cipőben járok és éltem, mígnem 2019-ben súlyosan megbetegedtem. Utólag kiderült ez egy hosszú folyamat része volt és soha nem leszek gyógyult, csak szinren tartható a mostani--élhető-- állapotom. Deeee, míg lábadozás sok dolgot újra értelmeztem az életemből és új fontossági sorrend alakult ki bennem. E szerint már nem az utolsó helyen állok a sorban. Szerencsére egyedül álló anyaként egy csodálatos, támogató gyerekem van....ugyanakkor elgondolkodtató, hogy valyon a lányom hogyan érez ez ügyben?
Még nem volt alkalmam ezt megbeszélni vele, de hamarosan sor kerül erre is. Felnőtt, egyetemista, boldog, több éves párkapcsolatban él.
Bizonyos mértékben egymásra vagyunk utalva, de megvan a magánszféra is.❤
Mashol, Bibók Bea mas interjúiban esik szó arról, hogy ez a kettő egyszerre is lehetséges.
De jó, új évad! 😊
Tovabbra az erdekelne hogy konkret megoldasokat fel lehetne hozni, azaz ebbe a temaba melyre hatolni roppant fontos lenne. A problematikat értjük már, most a megoldásokba lenne jo elmerulni. Hogyan neveljem a lanyomat, ha az apa nincs jelen az életében. Csak leulok vele tanulni... nem?
Senki nem mondta hogy az gond ha leul valaki egy kisgyerekkel tanulni, sot amig kicsi segiteni kell neki abban hogy megtanuljon tanulni, beosztani az idejet, erositeni a felelossegvallalast es a tobbi.
A gond akkor van ha a szulo ezt akkoris csinalja ha a gyereknek erre mar semmi igenye, hiszen magatol is kepes lenne ellatni az iskola iranyaba a feladatait. De a szulo folyamatosan azt erezteti vele, hogy o erre nem kepes, neki szuksege van a szulo segitsegere, nelkule nem fog sikerulni, meg akar 18 evesen is.
Sose felejtem el, volt egy evfolyamtarsam aki miutan lediplomazott, az edesanyjaval ment allasinterjura es kb az anyuka probalt beszelni helyette. Szegeny lany egy osszeszerelogyarban kotott ki, hiaba volt egy diplomas hianyszakmaja.
🙏🏿❤️
Van olyan, h az ember duplàn vagy àttètelesen parentifikàlòdik. Szòval hogy a parentifikàlt nővèrem, aki csak 16 hònappal idősebb nàlam, engem, a sajàt hugàt parentifikàlta.
Köszönöm a vàlaszt!
A benntartott gyerekről lesz szó majd az új könyvben? Érzelmi pótlék ugyan voltam, más felnőtt feladatot nem róttak rám. Nem lett belőlem szuperperfekcionista a külső dolgokban, csak épp egy nagyon erős belső zsarnokot hoztam létre magamnak ugyanarra az elismeréssel összetévesztett szeretetre, figyelemre áhítozva, mint egy parentifikált. Közepesen voltam sikeres, de a megrajzolt benntartott gyermeknél jóval összeszedettebb. Mára viszont a nálam valószínűleg parentifikáltabb :) (vagyis akinek korán kellett önállósodnia gyerekként) partnerem próbál nagyon sok mindenben segíteni nekem, hogy már belekényelmesedtem és elkezdtem elveszíteni az önbizalmam, hogy magamtól is érek valamit, képes vagyok dolgokra. Többek közt tanácsot ad, amikor a szüleim csatáinak hullamai verdesik a több országgal odébb eltöltött napszakjaink valamelyikét, amikben már egyre kevésbé vagyok lelki kukaként felkérve(kérésemre), de attól még a bűntudat nagyon erősen mar belülről, hogy 'mi lenne ha tényleg valóban parentifikált lennék' mert akkor lenne annyi anyagi és lelki erőm, hogy kimentem a szenvedő felet a borzasztó házasságából vagy totálisan hátat forditok neki(k).
0:49 ...
Tetszik! De a hummoges nagyon zavaro
Nem tanulják sajnos a riporterkedést, azt hiszik mindenki alkalmas rá
Úgy latszik az Orsolyaknak nagyon zavaro a hümmöges, en is Orsi vagyok, és parszor majdnwm ki is kapcsoltam az elöadast. Persze jó kérdéseket tett fel a riporter, de ez a hümmögés.......... borzasztó idegesítő
Kielégülés közeli állapotot idéznek a hümmögő hangok 😁
Eszembe nem jutott volna, hogy a csaladi cset csoportot ilyen foku kontrollra is lehet hasznalni.
Vagyunk a csaladban eleg sokan ahhoz, hogy ezt a legegyszerubb format hasznaljuk arra, hogy valamilyen szinten tudjunk egymasrol. Mert nem egy varosban elunk, sot nem is egy orszagban.
Kicsit ugy erzem, hogy mindegy hogyan csinaljuk, a szakembernek ugysem eleg jo.
Nem a családi cset csoportok létezése volt problémaként felhozva, hanem ha a résztvevők arra használják, hogy mindig mindent azonnal tudjanak egymásról, illetve inkább a szülő a gyerekről: elvárt és teljesített a napi 3-4 bejelentkezés a leghétköznapibb dolgokról, és ezen keresztül a résztvevők folyamatos ellenőrzése óvodás szinten.
Szivböl köszönöm pont a