Fantasztikus beszélgetés volt, bármeddig tudtam volna hallgatni. Nóra a nagybetűs nő manírok és álca nélkül. Szeretem benne hogy semmi mást nem akar csak egyszerűen Szily Nórának lenni, önazonos, őszinte és végtelenül intelligens. Köszönöm az élményt!! ❤️
Állítom, ha befizettem volna valamilyen drága kurzusra, "terápiára" , nem kaptam volna ennyit, mint most. Köszönöm ! Számomra többször hallgatós, annyi infó, "tanács"hangzott el ❤
❤Nóra❤ A szerelem sem úgy pottyan az emberre, mint cserép a háztetőről, hanem már igen szerelmesnek kell lennünk ahhoz, hogy a számtalan szembejövő közül épp mi ketten tudjuk azt mondani egymásnak: te vagy az! Fodor Ákos
Nagyon- nagyon szeretem Nórát és Endrét is. Endre olyan finom érzékkel tud kérdezni, hogy....Nóra pedig úgy tud válaszolni, hogy.....őszintén, finoman, mértékkel, kedvesen. Imádom a gesztusait, a "gesztikulálását", amit korábban többen kritizáltak. A kezei külön életet élnek, nyomatékot adva a szavainak. Ritkán fordul elő egy beszélgetésnél, hogy jegyzetelek...most igen. Értékes, fontos gondolatok. Önvizsgálat- építkezés- elképzelés-vágy-terv- elindulás... Nagyon megható volt az a rész, amikor Nóra a Valakivel való találkozásáról beszél. Mértékkel, finoman, csak amennyi ránk tartozik. Egy kapcsolatban össze kell fésülni a két mult hozadékát - mondja.... Hagytam átélni a jót magamnak...Vigyázunk arra a kincsre, amit megtaláltunk egymásban, közösen... Ez az a beszélgetés, amit érdemes meghallgatni ismételten. Mindenkinek.
Nagyon szeretem Nóra súgó-búgó, kellemes hangját. ♥️ Egyszerűen, megnyugszik tőle az ember. Amit és ahogyan mond, annak nyomatéka, súlya van. Kedves, őszinte, intelligens ember. Mindig is az volt ♥️ Ami a lényeg (és manapság ritkaságnak számít), ha az ember meghallja a nevét, akkor értéket tud mögé tenni, nem pedig egy "celebsemmit".
IGY IGAZ.A TEGNAPI,,TV,,-RIPORT VEZETŐŐ NŐK ALEG-LEGEK KÖZÉ TARTOZNAK.AKKORA ÉRTÉK ,VAN BENNÜK A SOK NEHÉZ SORS MITTMIATT IS HOGY GYÖNGYZSEMNEK SZÁMITANAK.NÓRA-SOOOK BOLDOGSÁGOT BÉKÉT K.ÖNNEK.🥰❤❤❤
Drága Nóra! Több ponton is megható volt számomra az a mélység és őszinteség, ami ebből a beszélgetésből áradt. Ezeket a sorokat egy hasonlóan érzékeny ember írja, mint te. Igen, nekünk néha vissza kell vonulnunk a csigaházba, hogy feldolgozzuk életünk történéseit. Több időre van szükségünk a traumák, nehézségek feldolgozására. De közben ott a sok mély érzés, megélés, kíváncsiság, amit az érzékenység ad. Nagy hála neked, hogy ennek minden részletét így meg mered mutatni. Kívánom, hogy ez a kincs, amire most rátaláltál, már örökre veled maradjon, sikerüljön megőriznetek. Sok szeretettel:egy hasonszőrű érzékeny ember ❤️
Öröm volt nézni és hallgatni. Milyen érdekes, hogy lehet valakit hosszú évek óta úgy szeretni, hogy soha nem is találkoztál vele. Én így vagyok Nórával. Gyerekkorom óta nézem és hallgatom, legyen szó szinte bármilyen műsorról. Az ő neve és személyisége garancia számomra, hogy valami jót, tartalmasat, okosat kapok. Nagybetűs élményt. El sem hiszem, hogy van olyan ember, aki nem kedveli őt... Intelligens, nyitott, humoros, érző lélek, akiből sugárzik a jóság. Jó egészséget és millió boldog pillanatot kívánok önnek, kedves Nóra (a "Valakivel"). Tisztelettel: Aleva Zoltán ♡
Az elmúlt időszak legszínvonalasabb beszélgetése. Háttérként kezdtem hallgatni, majd rövid idő múlva mindent letéve koncentráltam erre a párbeszédre. Köszönöm mindkettőjüknek!
De örülök! Nagyon szeretem a " szellemes/jellemes" Nórát. Köszönöm szépen! Ebben a sorozatban még a Schaffer Erzsébettel készített beszélgetés okozna ekkora örömet, de az Élni jóba méginkább beleillenek az Ő történetei.
Kedves Nóra! Ismeretlenül hallgatva most és ezelőtti beszélgetést. Tiszta szívemből, kívánom, hogy az Élete, sokáig a boldogságban legyen. Egy nagymama.
❤végre volt időm meghallgatni. Fantasztikus Nőnek tartottam mikor gyerekként láttam hallottam a TV-ben. Most csak méginkább tiszteletem . Őszinte okos kedves . Endre pedig hozza azt a kulturált férfit akire a párja büszke lehet . Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem . Mély interjú volt köszönöm
El nem tudom képzelni, hogy Nórának lenne akár csak egyetlen olyan mondata ami nem őszinte. Endre, a kérdéseid ismét mélyrehatóak voltak, köszönöm szépen!
Szily Nóra műsorait kislány korom óta nézem, és a mai napig imádom őt. Szerintem ő egy abszolút központi szereplője a magyar média világának. Mindig érdekes és érdeklődő, valahogy mindenkinek a jó barátja akivel interjút készít. Nagyon szerethető.❤️❤️❤️
Így van értelme egy beszélgetésnak ahogy Szily Nóra beszélget. Nem ködösít mégsem mocskolódik, profi. Ezért is volt mindig az egyik legjobb, a reggeli c műsort akkor szerettem amikor Ő is benne volt.
Sz. Nórát mindenkinek!!!! ❤️ Annyira könnyű őt hallgatni, együtt érezni vele, egy kedves, önazonos emberrel, mint levegőt venni. 🤗🎁 "Legyen huncutság, öröm és béke!"
Olyan szép, édes-bús volt ez az óra! Tekintettel arra, hogy életének néhány mozzanata, történése kísértetiesen azonos volt a a velem történtekre, különösen érzékenyen érintettek! Okos, szép mondatai gondolatébresztőek! Hálásan köszönöm a beszélgetést! Nórának a további életében sok boldogságot, szerelmet, egészséget és varázslatos énjének megőrzését szívből kívánom!💖
Nem ismertem eddig Szily Nóra emberi oldalát. Teljesen lenyűgözött. Allűröktől mentes, érzelmes, nagyon szimpatikus. Sok sikert és minden jót kívánok Önnek, kedves Nóra!
Rendkívül sok közös dolgot véltem felfedezni Szily Nórában, nem gondoltam volna. A legédesebb rész az volt mikor BKV-napot tartottak a párjával. Én alapból szeretek tömegközlekedni, szóval abszolút értem miért lehetett ez szórakoztató. A legjobb mikor apróságoknak is tudunk örülni... persze ehhez tényleg kell egy társ, akivel ez megy! Köszönöm a beszélgetést! :)
Én nagyon kedvelem Nórát, a kutyamániánk is hasonló. :)) Valószínűleg miatta (is) kedvelem mai napig is a beszélgetős műsorokat, kamaszként mindig néztem őt a tévében, és már akkor is nagyon érdekesnek találtam ezeket a tartalmakat, őt pedig egy nagyon jó és nagyon figyelmes, empatikus kérdezőnek/beszélgetőtársnak. :) Abszolút példakép. Néha még manapság is visszanézek egy-egy általa készített régi beszélgetést. :) A legjobbakat kívánom neki a magánéletében és szakmailag is! :)
Tisztelem és kedvelem Szily Nórát. Mielőtt meghallgattam volna az interjút, beleolvastam a kommentekbe. Túlzásnak tűnt a rajongás róla. Meghallgattam, nem az. Gyönyörűen és érthetően fejezi ki a gondolatait, nagyon intelligens. Roppant finoman húzott vonalat a magánéletének elég bulvárosra sikerüt kadarkais kapargatásában.
Nagyon hiányzott már egy ilyen tartalmas-kedves Ember ide! NegyGratula Nórának az alázattal és méltósággal viselt kihívásokhoz!!! Ő mindíg az egyik ÖRÖK magyar televízíós marad; a csepürágókra +már rég senki sem emlékszik.
Kedves Nóra! Ezt, én is megkönnyeztem!🥺Sajnos pontosan tudom milyen állni a sarat,mégis csak egyedül ,nőként egy családot menedzselni.Azért a prioritás mindíg a gyerek/ek még ha az életünk széthullani látszik is.❤️ Endre ,köszönöm!❤️
Az ilyen erős, mindenből felállni tudó, nem dolgokat simán és könnyen feladó nőket, mint Nóra, tudom igazán példaképemnek tekinteni. Őszinte ember,aki meri vállalni,hogy ki ő, mit érez, nem mutatja másnak magát,mint amilyen valójában. Profi a szakmájában és boldogságot, pozitivitást sugároz. Ritka kincs, remélem sokáig őrzi nekünk még jó egészségben és ilyen boldogságban a jó Isten. 💝
Nagyon megható és inspiráló beszélgetés. Én is egyedül nevelek 2 gyereket 10 éve, 4 éves és 6 hónapos koruktól. Tudom mivel jár. A volt férjemre nem számíthattam, a szüleim sokat segítettek és a volt apósom. A Covid óta magamra maradtam, egyedül kell mindent megoldanom, anyagilag, érzelmileg, logisztikailag, de nagyon jó gyerekek, megéri. Öröm velük lenni. 😊
De szeretem Szily Nórát! Szinte az összes műsorát néztem és a mai napig figyelem,hol tudom őt hallgatni!❤️Minden szépet és jót kívánok neki és hálás köszönet ezért a beszélgetésért!🙏❤️😘
Nagyon hiteles, tanulságos beszélgetés volt. Én is szerettem Nórát minden megjelenésében eddig is. Ha nem tapasztalnám a magam (nyilván sokkal kisebb kaliberű) példáján, azt mondanám: érthetetlen, hogy egy ennyire értékes, szép, ismert ember magányos marad. Szívből örülök, hogy ebben ilyen remek változás van! Köszönöm, hogy mindezt hallhattam!
Nem tudok mást írni, mint azt, hogy köszönöm Nórának, Endrének! Tényleg mélyre mentek, nemcsak önmagukban, hanem bennem is. Én is önmagamban ezáltal a beszélgetés által. Megállithatatlanul folytak a könnyeim végig. Köszönöm!
Kedves Nóra! Bár nekem nem volt szükségem "párkapcsolati motivációs reményre", mert egy fiatalabb, még talán nem teljesen reményvesztett generációhoz tartozom, mégis egyszerűen imádok mindent , ami Szily Nóra. Nagyon vártam ezt az interjút, aztán minden várakozásomat felülmúlta. Nem egész 54 perc alatt jártuk be a pokol, a menny és a kettő között kanyargó utat. Megfogalmazni sem tudom jól, mi fogott meg igazán. Csak azt tudom, 54 perc még sosem tűnt ilyen rövidnek. Tudjuk,hogy Endre szeret mélyre menni, mégsem gondoltam volna ,hogy ekkorát sikerül meríteni. Bár lenne folytatás ! Nórával kapcsolatban végig az volt az érzésem, ha praktizálna, pont ilyen pszichológushoz járnék szívesen. Talán az én generációm az, aki még Jakupcsek, HetiHetes, Alföldi, Szily Nóra korában túl kicsi volt ahhoz,hogy érdemben mindent értsen, most viszont túl idős ahhoz, hogy kizárólag a jelenlegin szocializálódott volna, s így aztán azt normálisnak tartsa. Belőlünk (is) lesznek aztán az Endre korosztályához tartozó, s Endre műsorait szerető nézők/hallgatók. Szóval, csak annyit akartam mondani, nem csupán reményt, mint egyetlen értéket sikerül átadni ,hanem még megannyi mást is ,ami segít élni, értékelni, vagy egyszerűen élvezni egy hiteles, őszinte ember hangos gondolatait. Jó volt megállni egy kicsit, jó volt úgy igazán figyelni valakire. Jó tudni, hogy a melyből is van kiút, jó tudni, hogy halandó emberként is meg lehet csinálni, fel lehet állni. Köszönöm szépen az élményt mindkettőjüknek!❤️
Drága Endre! Nagyon köszönöm ezt a beszélgetést a Nórival! Drága Nóri! Mindig mindent végig hallgatok, amit készítesz. Bocsánat a tegeződésért, de olyan közelinek érezlek magamhoz, sok közös van az életünk történéseiben. Felnézek a csodás, öszinte beszélgetéseid végén Rád! Csak egy IGAZ EMBER tud így kapcsolódni bárkihez is! Hálásan köszönöm! 🙏❤️ Az apámnak én az ilyen hozzáállását úgy tudtam a helyére tenni a lelkemben, hogy elképzeltem kicsi gyerekként és ott próbáltam megérteni, megölelni az elcsendesedésemben. Csodákkal teli életet kívánok Mindkettőtöknek! Még egyszer HÁLA minden hangért! 🙏❤️
Imádtam ezt a beszélgetést. Minden mélységével,őszinteségével. Az apa lánya kapcsolatról mondottak pedig szívemig hatoltak. Mintha a saját megéléseimet hallottam volna.
Szuper volt😍🥰 de jó volt hallgatni ,hogy "akasztják a hóhért" Endre nagyon örülök,hogy átültetted a másik oldalra Nórát!!! Most tényleg megismerhettünk egy kis darabot a magánemberből❤Köszönjük az őszinte gondolatokat!!!
Minden tiszteletem és elismerésem Szily Nórának ezért az interjúért! Az őszinteségéért, ahogy feltárta előttünk a lelkét! Ez nagy bátorságra és szabadságra vall! Elismerésem Kadarkai Endrének is. Tényleg szokatlanul mélyre ástak, de ez ebben az esetben szerintem nem volt baj. Nem véletlenül írtam többes számban az ásást, mert ehhez kellett Nóra is, aki készséggel megválaszolt minden kérdést, csak egyszer volt egy kisebb hárítása, az is inkább a saját mondanivalóján belül. Szóval szerintem nem vájkálás volt ez a mélyre ásás. Jól rezonáltak egymásra riporter és riportalany. Köszönöm szépen mindkettőjüknek az élményt!
Nagyon köszönjük ezt az őszinte beszélgetést, de Nóra mindíg ilyen korekt , egyenes, talpra esett nő volt, kívánok Neki boldogságot, egézséget, minden szépet,és jót! ❤
Nóra nagyon értékes, kellemes ember, nagyon kedvelem, kedveltem a műsorait! Igazi hiány, hogy nincs képernyőn, követeljük őt vissza! A hangja és ahogyan használja pedig zseniális!
Köszönöm, nagyon jó beszélgetés volt. Számomra igazán kellemes személyiség Nóra, és mindig is tetszett a "keménysége", ami inkább kitartás és hihetetlen erős.
Köszönöm. Igen, az értékrend, de főleg a letisztult személyiség. Annyira megnyugtatott megint ez az adás, hogy talán nem én vagyok fordítva bekötve, annyi a hasonló gondolat.
Fantasztikus beszélgetés volt, bármeddig tudtam volna hallgatni. Nóra a nagybetűs nő manírok és álca nélkül. Szeretem benne hogy semmi mást nem akar csak egyszerűen Szily Nórának lenni, önazonos, őszinte és végtelenül intelligens. Köszönöm az élményt!! ❤️
Qq
Írtam most és eltűnt. Miért,???😮
Írtam eltűnt még nem tudtam befejezni
Állítom, ha befizettem volna valamilyen drága kurzusra, "terápiára" , nem kaptam volna ennyit, mint most. Köszönöm ! Számomra többször hallgatós, annyi infó, "tanács"hangzott el ❤
Azért ezekkel a kijelentésekkel óvatosan!
Pontosan ezért szeretem Nórát! Őszinte, önazonos, érdeklődő, odafigyelő, együttérző, hozzáértő, intelligens, mindig, mindenkor, mindenkivel nagyon kedves. Köszönöm szépen!❤️
.
❤Nóra❤
A szerelem sem úgy pottyan az emberre, mint cserép a háztetőről, hanem már igen szerelmesnek kell lennünk ahhoz, hogy a számtalan szembejövő közül épp mi ketten tudjuk azt mondani egymásnak: te vagy az!
Fodor Ákos
Két profi, - szimpatikus - , intelligens - EMBER! - beszélgetését hallhattam . - Nagyon köszönöm! - 🙏❤
Szily Nóra ma a legnagyobb PROFI! Akár kérdez, akár válaszol.
Szuper beszélgetés volt, elsősorban Szily Nóra miatt.
Mindig is imádtam a Nórát, de most még inkább! Endre köszönöm ezt a beszélgetést!
Szeretem Norat is, Endret is. Profik mindketten!! Jo beszelgetes volt. Endre mint mindig, nagyon jól kérdez.🥰
Alázat, bölcsesség,intelligencia, belső,külső szépség ,nem mindennapi személyiség!Bátor,szívós nő végtelen törékeny lélekkel.Nagyon szerethető!Ritka mélységű interjú,mindketten kellettek hozzá!
Nagyon- nagyon szeretem Nórát és Endrét is. Endre olyan finom érzékkel tud kérdezni, hogy....Nóra pedig úgy tud válaszolni, hogy.....őszintén, finoman, mértékkel, kedvesen. Imádom a gesztusait, a "gesztikulálását", amit korábban többen kritizáltak. A kezei külön életet élnek, nyomatékot adva a szavainak. Ritkán fordul elő egy beszélgetésnél, hogy jegyzetelek...most igen. Értékes, fontos gondolatok. Önvizsgálat- építkezés- elképzelés-vágy-terv- elindulás... Nagyon megható volt az a rész, amikor Nóra a Valakivel való találkozásáról beszél. Mértékkel, finoman, csak amennyi ránk tartozik. Egy kapcsolatban össze kell fésülni a két mult hozadékát - mondja.... Hagytam átélni a jót magamnak...Vigyázunk arra a kincsre, amit megtaláltunk egymásban, közösen... Ez az a beszélgetés, amit érdemes meghallgatni ismételten. Mindenkinek.
Nagyon szeretem Nóra súgó-búgó, kellemes hangját. ♥️ Egyszerűen, megnyugszik tőle az ember. Amit és ahogyan mond, annak nyomatéka, súlya van.
Kedves, őszinte, intelligens ember. Mindig is az volt ♥️
Ami a lényeg (és manapság ritkaságnak számít), ha az ember meghallja a nevét, akkor értéket tud mögé tenni, nem pedig egy "celebsemmit".
A súgó-búgó hang a cigarettának IS köszönhető! Jó Nórát hallgatni és együtt gondolkodni vele!
@@Tibor-Travel nem kutatom a hang "eredetét". Nem ez a fontos
@@Lory1978 : Egyetértünk!!! Csak egy zárójeles megjegyzés volt!
Én is nagyon kedvelem Nórát, de engem pont, hogy zavar ez a rekedtes orrhang.
IGY IGAZ.A TEGNAPI,,TV,,-RIPORT VEZETŐŐ NŐK ALEG-LEGEK KÖZÉ TARTOZNAK.AKKORA ÉRTÉK ,VAN BENNÜK A SOK NEHÉZ SORS MITTMIATT IS HOGY GYÖNGYZSEMNEK SZÁMITANAK.NÓRA-SOOOK BOLDOGSÁGOT BÉKÉT K.ÖNNEK.🥰❤❤❤
Drága Nóra! Több ponton is megható volt számomra az a mélység és őszinteség, ami ebből a beszélgetésből áradt. Ezeket a sorokat egy hasonlóan érzékeny ember írja, mint te. Igen, nekünk néha vissza kell vonulnunk a csigaházba, hogy feldolgozzuk életünk történéseit. Több időre van szükségünk a traumák, nehézségek feldolgozására. De közben ott a sok mély érzés, megélés, kíváncsiság, amit az érzékenység ad. Nagy hála neked, hogy ennek minden részletét így meg mered mutatni. Kívánom, hogy ez a kincs, amire most rátaláltál, már örökre veled maradjon, sikerüljön megőriznetek. Sok szeretettel:egy hasonszőrű érzékeny ember ❤️
Öröm volt nézni és hallgatni. Milyen érdekes, hogy lehet valakit hosszú évek óta úgy szeretni, hogy soha nem is találkoztál vele. Én így vagyok Nórával. Gyerekkorom óta nézem és hallgatom, legyen szó szinte bármilyen műsorról. Az ő neve és személyisége garancia számomra, hogy valami jót, tartalmasat, okosat kapok. Nagybetűs élményt. El sem hiszem, hogy van olyan ember, aki nem kedveli őt... Intelligens, nyitott, humoros, érző lélek, akiből sugárzik a jóság. Jó egészséget és millió boldog pillanatot kívánok önnek, kedves Nóra (a "Valakivel"). Tisztelettel: Aleva Zoltán ♡
Én is így érzek!❤
Kedves Nóra legyen nagyon boldog,MERT MEGÉRDEMLI!
Sok beszélgetést meghallgattam,de ez 10/10-es volt. Eddigi legjobb.Nagyon tetszett.
Nem,nem volt túl mély! Köszönöm az őszinteségét,csak ennek van értelme!
Mennyivel jobb lenne a világ, ha egyre több ember gondolkodna hasonlóképpen! Köszönöm ezt mindkettőjüknek.
Köszönöm❤
Az elmúlt időszak legszínvonalasabb beszélgetése. Háttérként kezdtem hallgatni, majd rövid idő múlva mindent letéve koncentráltam erre a párbeszédre. Köszönöm mindkettőjüknek!
De örülök! Nagyon szeretem a " szellemes/jellemes" Nórát. Köszönöm szépen! Ebben a sorozatban még a Schaffer Erzsébettel készített beszélgetés okozna ekkora örömet, de az Élni jóba méginkább beleillenek az Ő történetei.
Az valóban nagyon jó lenne! :)
Yesss.. 🙂
Szuper volt hallgatni látni ezt a riportot.Nóra egy fantasztikus,intelligens Nő.
Endre pedig hozta a formáját.
Köszönöm mindkettőjüknek🥰
Kedves Nóra! Ismeretlenül hallgatva most és ezelőtti beszélgetést. Tiszta szívemből, kívánom, hogy az Élete, sokáig a boldogságban legyen. Egy nagymama.
❤végre volt időm meghallgatni. Fantasztikus Nőnek tartottam mikor gyerekként láttam hallottam a TV-ben. Most csak méginkább tiszteletem . Őszinte okos kedves . Endre pedig hozza azt a kulturált férfit akire a párja büszke lehet . Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem . Mély interjú volt köszönöm
El nem tudom képzelni, hogy Nórának lenne akár csak egyetlen olyan mondata ami nem őszinte.
Endre, a kérdéseid ismét mélyrehatóak voltak, köszönöm szépen!
Szily Nóra műsorait kislány korom óta nézem, és a mai napig imádom őt. Szerintem ő egy abszolút központi szereplője a magyar média világának. Mindig érdekes és érdeklődő, valahogy mindenkinek a jó barátja akivel interjút készít. Nagyon szerethető.❤️❤️❤️
Annyira, de annyira vevő voltam erre a beszélgetésre, nagyon érthető és pontos mondatok hangzottak el, olyan remek partnerek voltak, köszönöm szépen.
Kivánom,hogy ez az érzés kisérje el élete végéig!
Így van értelme egy beszélgetésnak ahogy Szily Nóra beszélget. Nem ködösít mégsem mocskolódik, profi. Ezért is volt mindig az egyik legjobb, a reggeli c műsort akkor szerettem amikor Ő is benne volt.
Nagyon sokrétű beszélgetés volt .szépen megfogalmazva az élettörténetét.A bejárt út nehéz volt ,megérdemli a boldogságot.
Sz. Nórát mindenkinek!!!! ❤️ Annyira könnyű őt hallgatni, együtt érezni vele, egy kedves, önazonos emberrel, mint levegőt venni. 🤗🎁 "Legyen huncutság, öröm és béke!"
Köszönöm❤
Nagyon lélekemelő, megnyugtató az ilyen sallangmentes önazonosság, alázat.
Köszönöm ezt a őszinte beszélgetést.Nóra intelligens szimpatikus és egy nagyon kedves riporter.❤
Annyira jó volt ! ❤ A beszélgetés minden percét imádtam. A Szily Nóra, egy fogalom.
Meghatottál🙏
Órákig tudtam volna hallgatni Nórát ! Végtelen inteligens , nagyon nőcis ,tündéri Nő !🥰 Jó egészséget ,boldogságot kívánok szeretettel !🤗❤
Ki emlékezik a nagy hármasra: Szili Nóra,Radványi Dorottya,Jakupcsek Gabriella??? Boldog béke idők!!! Megint jó beszélgetés!!!
De jó, hogy ilyen mélyre mentetek! Csodálatos, vígaszt, reményt adó beszélgetés volt. Köszönöm.
Rendkívül inteligens jó beszélgető Társ Nóra, csak szeretni lehet!!! Endrének gratula a választáshoz, s az egész beszélgetéshez! Remek!!!❤️
Olyan szép, édes-bús volt ez az óra! Tekintettel arra, hogy életének néhány mozzanata, történése kísértetiesen azonos volt a a velem történtekre, különösen érzékenyen érintettek! Okos, szép mondatai gondolatébresztőek! Hálásan köszönöm a beszélgetést! Nórának a további életében sok boldogságot, szerelmet, egészséget és varázslatos énjének megőrzését szívből kívánom!💖
Mennyire érdkes és jó volt ez az interjú. Átértékeltem sok mindent Nórával kapcsolatban.
Nem ismertem eddig Szily Nóra emberi oldalát. Teljesen lenyűgözött. Allűröktől mentes, érzelmes, nagyon szimpatikus. Sok sikert és minden jót kívánok Önnek, kedves Nóra!
Rendkívül sok közös dolgot véltem felfedezni Szily Nórában, nem gondoltam volna. A legédesebb rész az volt mikor BKV-napot tartottak a párjával. Én alapból szeretek tömegközlekedni, szóval abszolút értem miért lehetett ez szórakoztató. A legjobb mikor apróságoknak is tudunk örülni... persze ehhez tényleg kell egy társ, akivel ez megy! Köszönöm a beszélgetést! :)
Mori Ferenc@ igen, valóban szórakoztató lehet tömegközlekedni egyszer-kétszer annak, aki autóval jár rendszeresen.
Szeretem Szily Nórát, örülök az interjúnak. Külön piros pont az üveg poharakért, végre nincs műanyag palack.
Én nagyon kedvelem Nórát, a kutyamániánk is hasonló. :)) Valószínűleg miatta (is) kedvelem mai napig is a beszélgetős műsorokat, kamaszként mindig néztem őt a tévében, és már akkor is nagyon érdekesnek találtam ezeket a tartalmakat, őt pedig egy nagyon jó és nagyon figyelmes, empatikus kérdezőnek/beszélgetőtársnak. :) Abszolút példakép. Néha még manapság is visszanézek egy-egy általa készített régi beszélgetést. :) A legjobbakat kívánom neki a magánéletében és szakmailag is! :)
Tisztelem és kedvelem Szily Nórát. Mielőtt meghallgattam volna az interjút, beleolvastam a kommentekbe. Túlzásnak tűnt a rajongás róla. Meghallgattam, nem az. Gyönyörűen és érthetően fejezi ki a gondolatait, nagyon intelligens. Roppant finoman húzott vonalat a magánéletének elég bulvárosra sikerüt kadarkais kapargatásában.
Nagyon hiányzott már egy ilyen tartalmas-kedves Ember ide!
NegyGratula Nórának az alázattal és méltósággal viselt kihívásokhoz!!!
Ő mindíg az egyik ÖRÖK magyar televízíós marad; a csepürágókra +már rég senki sem emlékszik.
Kedves Nóra!
Ezt, én is megkönnyeztem!🥺Sajnos pontosan tudom milyen állni a sarat,mégis csak egyedül ,nőként egy családot menedzselni.Azért a prioritás mindíg a gyerek/ek még ha az életünk széthullani látszik is.❤️
Endre ,köszönöm!❤️
Az ilyen erős, mindenből felállni tudó, nem dolgokat simán és könnyen feladó nőket, mint Nóra, tudom igazán példaképemnek tekinteni. Őszinte ember,aki meri vállalni,hogy ki ő, mit érez, nem mutatja másnak magát,mint amilyen valójában. Profi a szakmájában és boldogságot, pozitivitást sugároz. Ritka kincs, remélem sokáig őrzi nekünk még jó egészségben és ilyen boldogságban a jó Isten. 💝
Köszönöm...nekem is le kellett tennem mindent a kezemből hogy nézhessem...hogy láthassam....ne csak halljam.....köszönöm még egyszer!
Nagyon kedvelem figyelmességét, érzékenységét, felkészültségét, kedvességét.
Imádom Nórát hallgatni! ❤️ Fantasztikus nő!
Valamiért nekem ő kicsit Alföldi Róbert nőben és ez egy minden szempontból pozitív vélemény! 🥰
Szívemig hatoltál❤️
Nagyon megható és inspiráló beszélgetés. Én is egyedül nevelek 2 gyereket 10 éve, 4 éves és 6 hónapos koruktól. Tudom mivel jár. A volt férjemre nem számíthattam, a szüleim sokat segítettek és a volt apósom. A Covid óta magamra maradtam, egyedül kell mindent megoldanom, anyagilag, érzelmileg, logisztikailag, de nagyon jó gyerekek, megéri. Öröm velük lenni. 😊
De szeretem Szily Nórát!
Szinte az összes műsorát néztem és a mai napig figyelem,hol tudom őt hallgatni!❤️Minden szépet és jót kívánok neki és hálás köszönet ezért a beszélgetésért!🙏❤️😘
Nóra egy olyan NŐ akitől csak tanulni lehet. Nagyon jó beszélgetés ,öröm volt hallgatni.
Köszönöm
Két legnagyobb kedvencem! Isteni beszélgetés! Tudtam volna még órákig hallgatni. ❤
Csodálatos beszélgetés volt! Szily Nóra számomra TÖKÉLETES, úgy, ahogy van. ❤
Nagyon hiteles, tanulságos beszélgetés volt. Én is szerettem Nórát minden megjelenésében eddig is. Ha nem tapasztalnám a magam (nyilván sokkal kisebb kaliberű) példáján, azt mondanám: érthetetlen, hogy egy ennyire értékes, szép, ismert ember magányos marad. Szívből örülök, hogy ebben ilyen remek változás van! Köszönöm, hogy mindezt hallhattam!
Nem tudok mást írni, mint azt, hogy köszönöm Nórának, Endrének! Tényleg mélyre mentek, nemcsak önmagukban, hanem bennem is. Én is önmagamban ezáltal a beszélgetés által. Megállithatatlanul folytak a könnyeim végig. Köszönöm!
Nagyon kedvelem Nórát és Endrét, minden műsoruk érték, őszinte, odafigyelő, tiszteletet adó.
Csoda volt ezt a két embert hallgatni, sokat tanultam Szily Nórától! 😍♥️
Nagyon köszönöm❤
De most sajnos megint egyedül van.Nagyon sajnálom!!! ❤❤❤
Fantasztikus beszélgetés!
Rengeteg érzelem kavarog bennem!
Hálásan köszönöm az élményt!
Nagyon szeretem és tisztelem Szili Nórát. Jó volt Őt hallgatni. Tényleg reménykeltő.. Köszönöm ezt a beszélgetést.
Két kedvencem Nóra és Endre.Órákig tudnám hallgatni Nórát .Nagyon jó interjú volt
Kedves Nóra! Bár nekem nem volt szükségem "párkapcsolati motivációs reményre", mert egy fiatalabb, még talán nem teljesen reményvesztett generációhoz tartozom, mégis egyszerűen imádok mindent , ami Szily Nóra. Nagyon vártam ezt az interjút, aztán minden várakozásomat felülmúlta. Nem egész 54 perc alatt jártuk be a pokol, a menny és a kettő között kanyargó utat. Megfogalmazni sem tudom jól, mi fogott meg igazán. Csak azt tudom, 54 perc még sosem tűnt ilyen rövidnek. Tudjuk,hogy Endre szeret mélyre menni, mégsem gondoltam volna ,hogy ekkorát sikerül meríteni. Bár lenne folytatás ! Nórával kapcsolatban végig az volt az érzésem, ha praktizálna, pont ilyen pszichológushoz járnék szívesen.
Talán az én generációm az, aki még Jakupcsek, HetiHetes, Alföldi, Szily Nóra korában túl kicsi volt ahhoz,hogy érdemben mindent értsen, most viszont túl idős ahhoz, hogy kizárólag a jelenlegin szocializálódott volna, s így aztán azt normálisnak tartsa. Belőlünk (is) lesznek aztán az Endre korosztályához tartozó, s Endre műsorait szerető nézők/hallgatók.
Szóval, csak annyit akartam mondani, nem csupán reményt, mint egyetlen értéket sikerül átadni ,hanem még megannyi mást is ,ami segít élni, értékelni, vagy egyszerűen élvezni egy hiteles, őszinte ember hangos gondolatait. Jó volt megállni egy kicsit, jó volt úgy igazán figyelni valakire. Jó tudni, hogy a melyből is van kiút, jó tudni, hogy halandó emberként is meg lehet csinálni, fel lehet állni.
Köszönöm szépen az élményt mindkettőjüknek!❤️
Csodàlatos bessélgetés volt.két fantasztikus Ember között.Köszönöm,hogy megnézhettem!
Imádom Szily Nóra.PROFi !!!!
Drága Endre! Nagyon köszönöm ezt a beszélgetést a Nórival!
Drága Nóri! Mindig mindent végig hallgatok, amit készítesz. Bocsánat a tegeződésért, de olyan közelinek érezlek magamhoz, sok közös van az életünk történéseiben. Felnézek a csodás, öszinte beszélgetéseid végén Rád! Csak egy IGAZ EMBER tud így kapcsolódni bárkihez is!
Hálásan köszönöm! 🙏❤️
Az apámnak én az ilyen hozzáállását úgy tudtam a helyére tenni a lelkemben, hogy elképzeltem kicsi gyerekként és ott próbáltam megérteni, megölelni az elcsendesedésemben.
Csodákkal teli életet kívánok Mindkettőtöknek!
Még egyszer HÁLA minden hangért! 🙏❤️
Endre erre a mesterségre született.
Imádtam ezt a beszélgetést. Minden mélységével,őszinteségével. Az apa lánya kapcsolatról mondottak pedig szívemig hatoltak. Mintha a saját megéléseimet hallottam volna.
Nagyon színes egyéniség őszinte szuperintelligens akárcsak a kérdező riporter öröm hallgatni két ilyen ember beszélgetését nna
Az elmondottak képbe helyezésére is csorognak a könnyeim... Csodálatos.
Nagyon mély, szeretnivaló, reményt keltő, elgondolkodtató beszélgetés ❤️ csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. Köszönöm az élményt 😊
Ez megint egy nagyszerü beszélgetés volt! Nóra nagyon hianyzik a kepernyőről!
Köszönöm! Csodálatos őszinteség, intelligencia, egyszerűség, kár, hogy vége...
Édes, drága Szily Nóra! Annyira szeretem! Sok boldogságot!😊
Két profi,csúcsra járat!FANTASZTIKUS!!!!!!!köszönöm.
Jaj, de nagyon szeretem az
okos, intelligens embereket !!
Szily Norát nagyon szeretem!😍😙
Fantasztikus volt! Mindkettő nagy kedvenc, imádom őket!
Sok sikert és boldogságot kívánok szeretettel♥️
Ölelés
De jó volt ez a beszélgetés! Mint egy simogatás a lelkemnek. ❤️
Nagyon becsülöm. Legyen nagyon boldog!❤
Szuper volt😍🥰 de jó volt hallgatni ,hogy "akasztják a hóhért" Endre nagyon örülök,hogy átültetted a másik oldalra Nórát!!! Most tényleg megismerhettünk egy kis darabot a magánemberből❤Köszönjük az őszinte gondolatokat!!!
Minden tiszteletem és elismerésem Szily Nórának ezért az interjúért! Az őszinteségéért, ahogy feltárta előttünk a lelkét! Ez nagy bátorságra és szabadságra vall!
Elismerésem Kadarkai Endrének is. Tényleg szokatlanul mélyre ástak, de ez ebben az esetben szerintem nem volt baj. Nem véletlenül írtam többes számban az ásást, mert ehhez kellett Nóra is, aki készséggel megválaszolt minden kérdést, csak egyszer volt egy kisebb hárítása, az is inkább a saját mondanivalóján belül. Szóval szerintem nem vájkálás volt ez a mélyre ásás. Jól rezonáltak egymásra riporter és riportalany.
Köszönöm szépen mindkettőjüknek az élményt!
Hogy én mennyire szeretem Őt! Egy igazi valódi nagybetűs NŐ!
Nagyon sok embernek ajanlanam ezt a beszelgetest a mai vilagban, mint gondolatebreszto ...
Endre! Ez ismet egy szuper beszelgetes volt! Kedves Nora, koszonom a gondolatait! Meg tudtam volna hallgatni orakon at a beszelgetesuket!
Nagyon köszönjük ezt az őszinte beszélgetést, de Nóra mindíg ilyen korekt , egyenes, talpra esett nő volt, kívánok Neki boldogságot, egézséget, minden szépet,és jót! ❤
Nagyon szép, mély interjú volt egy nagyon szerethető emberrel. Köszönöm!
Nagyon kellemes csalodas, soha nem tudtam semmit a nòràrol es a musorait sem kovettem, de mint ember nagyon szimpatikus 😊
Nóra nagyon értékes, kellemes ember, nagyon kedvelem, kedveltem a műsorait! Igazi hiány, hogy nincs képernyőn, követeljük őt vissza! A hangja és ahogyan használja pedig zseniális!
Csodálatos utazás, beszélgetés volt! Köszönöm szépen! Anikó
Köszönöm, nagyon jó beszélgetés volt. Számomra igazán kellemes személyiség Nóra, és mindig is tetszett a "keménysége", ami inkább kitartás és hihetetlen erős.
Csodálatos nő, nagyon szeretem, örülök neki nagyon!
Nagyon jó beszélgetés volt, kár, hogy a reklámok ilyen sűrűn megzavarták!
Nagyon szerettem a Nórával való beszélgetést! Nagyon őszinte volt! KÖSZÖNÖM SZÉPEN! 🤗🤗😘
Imádtam, mindkettejüket megnézem bármikor , bárhol! ❤❤❤❤
🌀✨️💨❤️🌷🍀🕊🐦🦅
- Szeretem a Szili Nórát, nagyon okos kedves, és szép is! Sok boldogságot kívánok nekik!
Szívmelengető beszélgetés volt .Köszönöm egy a csodás élményt.❤
Köszönöm. Igen, az értékrend, de főleg a letisztult személyiség. Annyira megnyugtatott megint ez az adás, hogy talán nem én vagyok fordítva bekötve, annyi a hasonló gondolat.
Szeretem mind kettöjuket,profi emberek
Fantasztikus interjú amiből csak meríteni lehet! Még órákig hallgattam volna!!!
Csodálatos volt hallgatni Nórát és persze Endrét , megint egy tartalmas és őszinte beszélgetést kaptam. Köszönöm szépen.
Szívből köszönöm ezt a csodálatos beszélgetést! Mindig is kedveltem Nórát nagyon, de most még inkább tetszettek gondolatai!
Köszönöm szépen,
Hála Áldás Szeretet
"Vigyázzunk arra amit megtaláltunk egymásban,és közösen.Én igyekszem ezta kincset óvni..."
"Van remény ,ilyen huncutság,béke,mesemegélés."
Nagyon szeretem Szily Nórát. És végre: nagyon szépen beszél, és nem a dadogásbol kell kihámozni hogy miről beszél. Köszönöm!