Egész évben sokan hiányoltátok a Civil Pofátlan(tan)ítás videókat, amikben a rendőrségi eljárások indulásának ténye látszik. Hát most összeraktuk egybe az egész 2023-as évet. Ilyen, vagy ehhez hasonló dolgot NE CSINÁLJ az utakon! Ahogy azt már tudjátok, a rendőrséggel 2021-ben kötött megállapodásunk alapján a fedélzeti kamerák által rögzített, kirívóan szabálytalan események alapján sok esetben tud a rendőrség eljárást indítani, mely segít abban, hogy a renitens szabályszegőket kiszűrjük a szabályosan közlekedők közül. Bár a hazai közlekedési kultúra még mindig a béka hátsó fertálya alatt van, hisszük, hogy a videón is látható súlyos szabályszegések talán idővel kikophatnak az utakról, ha azok nem maradnak a szőnyeg alatt!
Szerintem javulóban van a morál. Semmiképp sem bélyegezném meg 1-1 kirívó eset alapján az egész közlekedő közösséget. Habár szinte kizárólag Budapesten közlekedek, gyakran napi 100 km-t is, és egyre pozitívabb a tapasztalatom. Ne arról a néhány, tényleg botrányosan súlyos helyzetet előidéző alapján alkossunk véleményt a többiek kárára.
@@josidemo Te hol élsz? Az egész világon romlik a morál, hiszen relatív az erkölcs, elvesztette abszolút központját. Ha logikusan gondolkodsz, abból is leszűrheted, hogy a liberális, "megengedő" törvények és egyre enyhébb büntetések a bűnt szolgálják. Ma már nem az igazság a cél, vagyis hogy arányaiban azt kapja a bűnös, amit adott, és nem az elrettentés a cél, hogy más meg se próbálja, hiszen az nem EU-konform, "haladó" és polkorrekt. Modern időnkben a bűnözőnek több joga van, mint az áldozatnak. Kárpótlás jár, mert nem kap a rab napi x óra napfényt, meg kóser vagy halal menüt... A szórakoztatás meg végig az erőszakról, a szexulaitásról, relativizálásról és érzékenyítésről szól, nulla értékkel, példamutatással. A tisztelet, a népszerűség a gazdagot illeti, nem a becsületes, erényeknek élő embert. Szóval ilyen társadalomban kész csoda, hogy még nem esszük meg egymást "poénból", de az az idő is eljön, afelé haladunk.
6:27-nél azért jó lett volna, ha miattatok és a pontatlan információtok miatt, nem egy olyan kollégát rángattatnátok meg, akinek az égvilágon semmi köze nem volt e cselekedethez!!!
Végignézve a videót, nem láttam egyetlen esetet sem, ahol bárki is megtudná nekem magyarázni hogy ezeket az embereket miért is nem tíltják el örökre a közúti közlekedéstől.
Eljárás indult - nagyon szépen hangzik. Egy ötlet ha netán lehetséges, hogy kiírják mit is kapott az elkövető. Már ha kap valami érdemlegeset és nem ejnye bejnye bírság
Volt olyan videó ahol a gyilkos jelölteknek ki lett írva, hogy milyen filléres összegeket kaptak...vérlázító volt. Inkább ne írják le a 10-50k forintos büntiket...
Én is kíváncsi lennék, de ahogy te is írtad, nagy valószínűséggel kapnak egy ejnye-bejnyét meg egy 30 ezres büntetést aztán mehetnek is vissza a közútra életeket veszélyeztetni.
@@b0rZ84 Egyik ismerősőmet 2 es feletti véralkohollal kaptak el mai napig nincs következménye azon kivül el vették a jogositványát ..pénzbüntetést egy éve nem kapott...röhelyes.Mindig azt valja husz éven keresztül így vezetett balesetmentesen ...Szerintettek biztonságos autosként vagy gyalogosként ...az uton vagy mellette lenni ...
Következő "hasonló" videó jeleneteihez az "Eljárás indult" mellé-alá remélem a büntetési tételek is oda lesznek feliratozva, mint gépjármű elkobzás, vezetéstől eltiltás, x év felfüggesztett, vagy x száz óra közmunka.
@@alal6754 Épp arra akartam utalni, hogy lófx büntetési tételek vannak szándékos emberölési kísérletért amikor azt csak gondatlan veszélyeztetésnek, vagy csak szabálysértésnek veszik. aNYÁDAT OSTOBÁZD TE PARASZT!
Ahhoz másik országban kellene eljárást indítani :) Ezek közül felfüggesztettet legfeljebb a cserbenhagyó(k) kaphat, elkobzás szabálysértésért nincs (tudtommal).
A megtorló motoros vs világáról nem tudó, közveszélyes autós esetében melyik ellen, milyen eljárás indult? Marha kíváncsi lennék, mert életemben nem garázdálkodtam, de az adott esetben lehet, nekem is elgurult volna a gyógyszer...
@@negrusz lerúgni egy tükröt annak tudatában, hogy a motor sokkal gyorsabb, és simán el lehet onnan iszkolni, szerintem egy gyáva megmozdulás... Ledudálni, leállni vele, smajd szanaszétkanyázni, hogy mi kukit csinálsz ember, sokkal célravezetőbb. Az a barom, ha lerúgják a tükrét, lehet, nem is tudja, hogy miért történt.
amennyire látni a motoros hozzá sem ér tehát kizárásos alapon a világtalan ellen indult eljárás a záróvonal, a veszélyeztetés stb miatt.. (ellene tuti nem mert ő egy klasszikus bpiautós 🤡)
KAdnak is érte, 8 hónapot felfüggesztve nem vezethet 4 évig, beírás, amit alá kell íratni a szüleivel, és 55000 ft szakértői díj. Móka vége, mehet tovább minden.
biztos kiszedném a kocsiból aztán megmutatnám neki milyen a zebra főleg ha gyerekek vannak ott bele vasalnám a wv feliratot a homlokába,meg a sok német prémium moslékkal járó nagyképü fas...ét.
Ezek közül a 7:09est gondolom vitathatónak, mivel az a kézjelzés az autós simán láthatta úgy, hogy neki intenek, hogy jöhet. Mert lehet látni ,hogy amúgy ő lelassitott és megállni készült, mikor mutatott a rendőr, hogy gyere és akkor gondolom mire megtalálta a sebességet értek oda a kerékpárosok. Szóval egy vélhetően kellő rutin nélküli sofőrnek adott gyors kétértelmű jeleket.
Az eljárás indult még semmit sem jelent sajnos, M Richard ellen is indult eljárás, Berki ellen is indul eljárás, az Árpád hidi gázoló ellen is indult eljárás, aki az Egér úton versenyzett tavaly az ellen is indult eljárás.
Az első két esetben jogerős ítélet is született, trollkám. M. Richárd esetében sokévnyi börtön volt az eredmény (és - nagyon helyesen - szerencsére a kanyarodót is hibásnak hozták ki, járják meg az ilyen férgek is), Berki pedig évekig nem vezethetett volna akkor se, ha nem hal meg.
akiket ezek alapján felkeres a rendőrség azoknál úgy zajlik, hogy a felvétellel megijesztik, magától tesz vallomást és az alapján kap ilyen-olyan megrovást, a felvételnek nyoma sincs az eljárásban 🤡 kivétel persze ha egy anyagi vagy szem.sér-es baleset áldozata felhasználja a saját felvételét. Ha valakinek van kamerája, az a jogszabály értelmében ki sem adhatja 3. félnek de még nem is tárolhatja a felvételeket!
@@thezolee Azért eléggé kétséges, hogy mekkora visszatartó ereje volt a két ügynek, ugyanis elég sokáig húzódott mind a két ügy. És mind Berki, mind a macája elég sokal hazudoztak az ügyben a közösségi médiában.
Ez az egy volt ami nekem is feltűnt. Igaz mint hivatásos sofőr, azért a kresz kimondja, a jogszabályból adódóan a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet a jármű vezetője olyan tempóval kell megközelítse, hogy a gyalogos részére egyértelmű legyen, ha a zebrára lép, akkor a jármű vezetője meg fog tudni állni, elsőbbségadási kötelezettségének eleget téve. Az autósnak viszont látni kellett a két kerékpárost érkezni jobbról. Persze lehet a kákán csomót keresni.
Most kezdem a nagymotorra a jogosítványt. Még jó, hogy megtaláltam ezt az oldalt! 😄 Én kocsival is betartom a szabályokat, mert okkal vannak. Meg..,ha én csinálok valamit biztos ott egy rendőr, de jó látni, hogy van módja a biztonságos közlekedés elérésének. Jó, hogy vannak. 💝 Vigyázzunk egymásra, a családokra.
Sokkal nagyobb büntetési tételek kellenének! Jogsi bevonása határozott időre! Új alkalmassági a kirívóan szabálytalan vagy erőszakos sofőrökkel szemben. Jogsi nélküli és autót elkötök ellen pedig letöltendő börtön. Személyes javaslatom pl. Sziberiába velük
Milliós bírság lehet ,hogy eleve elvenné a kedvét a szándékosan veszélyeztetőknek .!! Mert ugye a nagy arcuk miatt művelik .. Ezeket az 'embereket' nem lehet nevelni , csak idomítani .!!!! Gondolom páran egyetértenek ezzel ...
Be kell vezetni kishazánkban is az autó értékével vagy a jövedelem arányos pénzbúntetést. Máskúlönben nincs visszatartó ereje a büntetésnek egyeseknél....
Szimplán csak meg kellene 50szerezni a büntetési bírságokat, és 30 nap nem fizetés utána automatikusan kiadni a legocsmányabb maffiás behajtó faktoring cégnek.
Látszik, hogy évek óta nincs megfelelő rendőri jelenlét az utakon. Egyre többen és egyre durvábban tesznek a szabályokra...ja, nincs létszámhiány...akkor nem szóltam.
Nem tudom, mit jelent a balkán style, de tavaly és az idén elég sokat közlekedtem a "balkánon", és közel sem rosszabb a közlekedési kultúra, mint itt, sőt!
@@smasszIgaz. Most is itt vagyunk párommal.... a balkánon. Évi több ezer km-t teszek meg errefelé és abszolút jobbnak látom a közlekedési morált mint otthon.
0:15-nél mi volt (lehetett) az eljárás indoka (jogszabály)? 0:40-nél a kamerás ellen is indult eljárás, mert szándékosan akadályozta az utána jövőket, vagy mert ezzel balesetveszélyes helyzetet teremtett? Pusztán kíváncsiságból kérdezem, nem bírálni akarom egyiket sem (muszáj ezt leírni, mert sokan nem tudják értelmezni a kérdéseket, és tévesen hit alapján válaszolnak).
Elképesztő! A hatóság pedig ezeknek az embereknek a cinkosai. Azokat akiket itt láttunk nem pénzbüntetésre kell ítélni, hanem örökre el kell tiltani vezetéstől!
@@trokkertrokkerPontosan. Nekik kellene kideríteni ki vezetett, de ha nem ismeri el önként az elkövető, akkor a rendőrség max az ügy lezárása papírt küldi ki, mert a nyomozáshoz dolgozni kellene.
Van ahol csak pénzbírságot adnék, néhol a jogsit is bevonnám 2 évre és van olyan is akit meg örökre eltiltanék a vezetéstől... Eszméletlen ami magyarországon megy néha!
Barátom, egy bátor napodon, hagyd el az országot tetszőleges irányban, ha nem megy, segítek. Az összes környező országban, hasonló a közlekedési morál, ami nem létezik. Sőt, Európában mindenhol.
Egyik nap menj át Szlovákiába, Erdélybe :D 15x roszabb lesz a helyzet, de pl Hargita megyében a kanyarban előznek. Számomra a BP belvárosi forgalom semmi egy bukaresti úthoz képest :)
5:36 a kabriós opelesnek külön csak gratulálni lehet. Ahelyett hogy élvezné a napfényt és jó időt (merthogy erről szól a kabrió), idegösszeomlást kap az autópálya közepén és a Polossal kötekedik. Minek vesznek az emberek bármit is ha nem tudják élvezni? A nagy autókban ülő ideges emberek ugyanígy. Tehát boldoggá tesz a pénz? Nem... a hiánya viszont tud fájdalmas is lenni...
Nincs jogsim sajnos anno mikor lehetőségem volt rá nem éltem a hivatásos megszerzésével. Viszont évekig vezettem villamost tehát van rálátásom a dolgokra én ezektől a sofőröktől zokszó nélkül elvenném a jogsit. A legnagyobb részétől végleg az biztos. Mindegy ki mit mond a PAV vizsgálat nem véletlenül szűri elég jól ki a bolondokat. Én mikor mentem PAV-ra bizony csak a 3-as kellett a vezetéshez de ott is a fele kihullott. Gondoljatok bele hogy a villamos kötött pályás és még oda is 50% lemorzsolódott akkor a B huszárok hogy hullanának ki? Ezek a felvételek több mint undorítóak itt már tudatosan belexarnak a szabályokba tipikusan isten móddal mennek. Az a baj hogy ha baj van nem ők halnak meg elsősorban hanem az ártatlanok... 🤔🤔🤔
Hát ez ELÉGGÉ erős gyűjtés volt, sok esetben nem tudtam megállapítani, hogy az illető "csak" dizájnerdrogok hatása alatt állt, vagy kettyós. De a táblás, minden biciklis suttyót átengedő polgárőrnek azért üzenném, hogy lehetőleg az anyját is engedje át, egyenesen a sarokra...
6...számjegyű büntetés...5-6 büntető pont ... ha elveszik a jogsit ,akkor szigorított vizsga ,1 év pszíchológus .... Van aki az ostorból tanul/ vagy abból sem/...van aki a szép szóból ...
Én is szoktam lendületesen haladni, de ez nettó agyatlanság amit ezek itt leművelnek...a rendőr helyében kiszedném az autóból és.....nem engedném többé vissza😏
Fiat kombinal miért indult eljárás ? Mert , nrm tartotta fel a forgalmat ?! Elakadás jelzőt kitette és úgy ment …nem volt eleje a kocsinak és füstölt ….
@jozsefsz1252 Én nem erre gondolod, hanem hogy szep es jo hogy valaki ezzel foglalkozik, csak nezzen magaba az aki ezt bekuldi, hogy o hibazott e valaha olyat ami buntetest von maga utan. Azt valoszinuleg nem fogja bekuldeni, es nem fog fizetni maga utan... Plusz valakinek ez oromet okoz hogy dorzsolheti a markat, hogy ez az most megbuntettem egy embert de jo vagyok... ez inkabb szomoru
@@peterfarkas861 Ami azt illeti sose semmiert, en mind a 2 felet megertem, csak tudom milyen makacs az ember ha a video keszito csinalna nagyon nagy butasagot, valoszinuleg sot biztos vagyok benne hogy sehova nem tenne ki es nem kuldene el...
@@haram313És megérkezett az okos magyar, képzeld el, de tényleg koncentrálj is rá, basszus sajnos nem vagyok benne, bár még mindig nem erről szólt amit irtam de semmi gond legközelebb sikerül ;)
Ezen esetek több, mint felében szerintem a "sima" pénzbírság nem is elegendő... Azzal vitatkoznék, hogy a "hazai közlekedési kultúra még mindig a béka hátsó fertálya alatt van", románoknál, szlovákoknál is sok "érdekes" dolgot lehet látni... Egyszerűen csak egyre több a kamera, jobban észre lehet venni a szabálysértéseket.
és mennyi olyan eset van ahol nincs kamera. szerintem akár 30-40-szer több is lehet a hasonló esetek száma. de lehet még keveset is írtam. csak amikor ellenem szabálytalankodtak ebben az évben 3 eset volt. és csak a vezetési rutinom mentett meg a balesettől.
Módosítanám az előttem szólót: Ha egy év alatt csak három ilyenből kellett kimenekülnöd, akkor mázliról beszélj, ne rutinról! Aztán, ha odafigyelsz a saját megoldásaidra, és csiszolgatod is azokat, majd azért nem fogsz rutinról beszélni, mert már bölcs is leszel hozzá. Csak tovább a helyes úton!
Ha van együttműködés a hatósággal, nem tudtok javaslatot tenni, hogy ezeket tényleg vegyék már ki végleg a forgalomból? Konkrétan az itt látott pilóták kivétel nélkül mindegyike, függetlenül az okoktól, teljesen alkalmatlan a közúti közlekedésre.
Na szép is lenne ha az utca emberének bírói hatáskör lenne. A pallosjogot nem akarod visszahozni? ( ha már orbán kisz titkár elvtárs visszahozta az ispánokat meg a vármegyéket...)
jogsi el mindegyiknek örökélet +1-ra, a videóból a sebesség kiszámolható, km/h-ként 1 HÓnap közmunka, autó elárverez (céges is, majd kiköhögi a főnökének), a pénz szintén karitatív helyre... a fékezgetőknek és a szálljál kiknek egy kis pszichológia, míg a böriben tengődik...
Ilyenkor azért eltöprengek azon hogy valóban a gyorshajtás a legnagyobb rizikófaktor? Én elég sportosan vezetek,de ezekhez hasonlót még nem láttam (18év alatt) Mégis ha én belefutok egy trafiba nem járok jobban mint aki piroson szabályos tampónál veszélyeztet egy vagy több gyalogost. Nem magamat akarom mentegetni,de szerintem a büntetési tételeket felül kellene vizsgálni,bónuszként pedig nem ártana egy pszichológiai szakvélemény.
Sportosan vezetsz🤣 Van egy 204 lovas mocim, valamikor nyáron, űlj már fel mögém, ha nem fosod le a bokád, mikor egyes sebességi fokozatban 160 km/h nál, szúrok egy másodikat, elhiszem hogy te sportosan vezetsz🤣
@@trokkertrokker 🤣 Egyelek meg maszatpofi. Ha tippelnem kéne akkor ZX10R . Had nyugtassalak meg VBR1000F. Okés van külömbség de biztosíthatlak nem vagyok az a fostot fajta. Akkor még1* igen elég sportosan haladgatok. :)
Ide nem eljárás kell hanem azonnali jogosítvány elvétel legalább egy fél évre. Bár akkor is vezetne ugyan úgy… de akkor is. Ilyeneket megengedni maguknak komolyan…
Olyan jó látni ezeket a videókat, amikor a végén ott van, hogy "Eljárás indult". Hátha az emberek elkezdenek belegondolni, hogy nem csak akkor kell szabályosan közlekedni, mikor a rendőr is ott van...
Az ittlévők meglepődnének ha egyszer csak eljárás indulna ellenük, csak mert benézett valamit, éppen nem oda nézett, véletlenül kihagyta, kicsit gyorsabban ment, vidéki és benézni a Pesti kanyart, kicsit tovább ment és a sorompó rámegy... stb stb stb... Szerintem mindenki futott már bele olyan szituációba, hogy eljárás indulhat ellene, na akkor pösze lenne a száj.
Több ilyen intézkedést és kevesebb majmot az utakra... (Ugyan akkor a világításkapcsolót is megtalálhatnák a Szuzuki és Ford tulajdonosok 60%-al többen, mint eddig.) 🦧🦍🐒🐵❌
Eljárás indult: valami történt... és ? ... el lett tiltva? kapott 200k büntetést amit kiköhög röhögve.... valami elindult, de ez sebtapasznak is kevés...
"Eljárás indult." És? Ez nem jelenti sem azt, hogy megtalálják az elkövetőt, sem azt, hogy amennyiben igen, akkor kellő visszatartó erővel rendelkező büntetést kap. Egy néhány tízezer forintos csekk vagy pár büntetőpont az ilyeneket nem tartja vissza, mert iszonyatosan csekély az esély lebukniuk újra - éppen ezért az sem érdekli őket, ha esetleg eltiltják őket a vezetéstől is.
Én csak azt nem értem, hogy a kb 3 videón egy auto van ami veszvillogóval megy kb haza mert hibás az autó. Aki nem is akart senkinek ártani csak hazajutni mert mondjuk elég drága hosszú km eket fizetni valakinek hazavinnie azt minek kellett megszivatni. Csak azt kívánom a videót készítőnek járjon ő is így. A többi közveszélyes közlekedés oké legyen tényleg veszélyes és egyáltalán nem közútra való de ez szivatás es még biztatjátok is az embereket, hogy ilyen szemetek legyenek ne pedig segitsenek. Olyan videót is közzétettetek már, 1-2éve lehetett, hogy valaki úgy indult el egy zebrán hogy egy gyalogos féllába még a zebrán volt, de amúgy meg nem zavarta már az autósokat, undorító, hogy, ennyiért valakit nekiálltok eljárásba keverni, mert azellen is büszkén írtátok ki, hogy eljárás indult... jó lenne ha legalább nem szivatásra nevelnétek az embereket hanem kedves előzékeny közlekedésre amiben benne van, hogy valahogy juthass haza ha nincs pénzed trailerre. Bocs :)
@jozsefsz1252 nem lát senki bele a hejzetébe, de aki egy defektes autótól veszélyben érezte magát és mindenkepp feljelentette az inkabb járjon bkv-val és szabadidejét töltse a 4 fal között! Azért van különbseg egy zebrán ásuaguldó,záróvonalnál előző és egy defektes kerékkel lépésben haladò között...
@@zeha2546Na meg körforgalomnál is, mikor tolatni kényszerült az illető, azért egyes körforgalmaknál egy pilanatra volt hogy nekem se volt azonnal egyértelmű, mi merre, igaz főleg sötétedésnél. Azért inkább tolasson vissza a körforgalomba, minthogy fel is hajtson az autópályára, rosszul...
rögtön az első eset engem felháborít,utálom mikor valaki a belső sávban döglődik szó szerint,világát se tudja..lehet én se vártam volna meg amíg fél óra alatt kisorol
Egész évben sokan hiányoltátok a Civil Pofátlan(tan)ítás videókat, amikben a rendőrségi eljárások indulásának ténye látszik. Hát most összeraktuk egybe az egész 2023-as évet. Ilyen, vagy ehhez hasonló dolgot NE CSINÁLJ az utakon!
Ahogy azt már tudjátok, a rendőrséggel 2021-ben kötött megállapodásunk alapján a fedélzeti kamerák által rögzített, kirívóan szabálytalan események alapján sok esetben tud a rendőrség eljárást indítani, mely segít abban, hogy a renitens szabályszegőket kiszűrjük a szabályosan közlekedők közül.
Bár a hazai közlekedési kultúra még mindig a béka hátsó fertálya alatt van, hisszük, hogy a videón is látható súlyos szabályszegések talán idővel kikophatnak az utakról, ha azok nem maradnak a szőnyeg alatt!
Rossz nézni, meg belegondolni, mennyi hülyét engednek az utakon közlekedni. Sajnos a gyenge törvények és az ellenőrzés hiánya ide vezet.
Szerintem javulóban van a morál. Semmiképp sem bélyegezném meg 1-1 kirívó eset alapján az egész közlekedő közösséget. Habár szinte kizárólag Budapesten közlekedek, gyakran napi 100 km-t is, és egyre pozitívabb a tapasztalatom. Ne arról a néhány, tényleg botrányosan súlyos helyzetet előidéző alapján alkossunk véleményt a többiek kárára.
Üdv! Egy őszinte kérdés:
- milyen arányban idítanak eljárást?
@@josidemo Te hol élsz? Az egész világon romlik a morál, hiszen relatív az erkölcs, elvesztette abszolút központját.
Ha logikusan gondolkodsz, abból is leszűrheted, hogy a liberális, "megengedő" törvények és egyre enyhébb büntetések a bűnt szolgálják.
Ma már nem az igazság a cél, vagyis hogy arányaiban azt kapja a bűnös, amit adott, és nem az elrettentés a cél, hogy más meg se próbálja, hiszen az nem EU-konform, "haladó" és polkorrekt. Modern időnkben a bűnözőnek több joga van, mint az áldozatnak. Kárpótlás jár, mert nem kap a rab napi x óra napfényt, meg kóser vagy halal menüt...
A szórakoztatás meg végig az erőszakról, a szexulaitásról, relativizálásról és érzékenyítésről szól, nulla értékkel, példamutatással.
A tisztelet, a népszerűség a gazdagot illeti, nem a becsületes, erényeknek élő embert.
Szóval ilyen társadalomban kész csoda, hogy még nem esszük meg egymást "poénból", de az az idő is eljön, afelé haladunk.
6:27-nél azért jó lett volna, ha miattatok és a pontatlan információtok miatt, nem egy olyan kollégát rángattatnátok meg, akinek az égvilágon semmi köze nem volt e cselekedethez!!!
Végignézve a videót, nem láttam egyetlen esetet sem, ahol bárki is megtudná nekem magyarázni hogy ezeket az embereket miért is nem tíltják el örökre a közúti közlekedéstől.
Azért, mert nálad és a lájkolóidnál sokkal intelligensebb emberek vannak döntési pozícióban és különbséget tudnak tenni a szabályszegések között. 🙂
@@specibeci1432 legalább olyan bölcsek mint te vagy,igaz?
@@specibeci1432Úgy gondolod, hogy például amelyik átszáguld a zebrán a gyalogosok között, az egy felelősség teljes ember, akinek helye van a közúton?
@@zeha2546
Értelmi képességedet tekintve, csoda, ha a betüket felismered. 😀
@@gsztesi
Olvasd el mégegyszer, amit leírtam!
A videón látható szabályszegések nem eshetnek azonos elbírálás alá!
Magyarázzam tovább?
Eljárás indult - nagyon szépen hangzik. Egy ötlet ha netán lehetséges, hogy kiírják mit is kapott az elkövető. Már ha kap valami érdemlegeset és nem ejnye bejnye bírság
Volt olyan videó ahol a gyilkos jelölteknek ki lett írva, hogy milyen filléres összegeket kaptak...vérlázító volt. Inkább ne írják le a 10-50k forintos büntiket...
Én is kíváncsi lennék, de ahogy te is írtad, nagy valószínűséggel kapnak egy ejnye-bejnyét meg egy 30 ezres büntetést aztán mehetnek is vissza a közútra életeket veszélyeztetni.
Néhány tízezres bírságok, pár büntetőpont. Semmi elrettentő erejű dolog, nyugi.
@@b0rZ84 Egyik ismerősőmet 2 es feletti véralkohollal kaptak el mai napig nincs következménye azon kivül el vették a jogositványát ..pénzbüntetést egy éve nem kapott...röhelyes.Mindig azt valja husz éven keresztül így vezetett balesetmentesen ...Szerintettek biztonságos autosként vagy gyalogosként ...az uton vagy mellette lenni ...
Van egy rablógyilkos barátom, rendes gyerek, csak erős, és nem túl okos, most az ő szavait idézem. A vádemelés, még nem ítélet🤣
Következő "hasonló" videó jeleneteihez az "Eljárás indult" mellé-alá remélem a büntetési tételek is oda lesznek feliratozva, mint gépjármű elkobzás, vezetéstől eltiltás, x év felfüggesztett, vagy x száz óra közmunka.
Semmit nem jelent.
Eljárás mindig indul, sok eredménytelen.
Gépjármű elkobzás???? Látszik hogy ezen a szinvonalas csatornán kivűl nem tájékozodsz te ostoba
@@alal6754 Épp arra akartam utalni, hogy lófx büntetési tételek vannak szándékos emberölési kísérletért amikor azt csak gondatlan veszélyeztetésnek, vagy csak szabálysértésnek veszik. aNYÁDAT OSTOBÁZD TE PARASZT!
"x év"... magyarul: néhány év. Ne legyél már lusta, trehány ember. Ne spórolj a betűkkel, ingyen vannak.
Ahhoz másik országban kellene eljárást indítani :) Ezek közül felfüggesztettet legfeljebb a cserbenhagyó(k) kaphat, elkobzás szabálysértésért nincs (tudtommal).
A megtorló motoros vs világáról nem tudó, közveszélyes autós esetében melyik ellen, milyen eljárás indult?
Marha kíváncsi lennék, mert életemben nem garázdálkodtam, de az adott esetben lehet, nekem is elgurult volna a gyógyszer...
Akkor ra kell szolni, dudalni, bemutatni... amit akarsz de nem a tukrot lerugni vagy az auto oldalaba tamaszkodni.
túl paprikás lett a motoros mint általában... ha lát is egy ilyen idiótát (autós) miért kell veszélyeztetni a saját testi épségét? ...
@@negrusz lerúgni egy tükröt annak tudatában, hogy a motor sokkal gyorsabb, és simán el lehet onnan iszkolni, szerintem egy gyáva megmozdulás...
Ledudálni, leállni vele, smajd szanaszétkanyázni, hogy mi kukit csinálsz ember, sokkal célravezetőbb. Az a barom, ha lerúgják a tükrét, lehet, nem is tudja, hogy miért történt.
Nézd vissza 0.25 lassítással az esetet, és akkor egyértelműen kiderül :D
amennyire látni a motoros hozzá sem ér tehát kizárásos alapon a világtalan ellen indult eljárás a záróvonal, a veszélyeztetés stb miatt.. (ellene tuti nem mert ő egy klasszikus bpiautós 🤡)
A zebrán való áthajtásos bravúrok szerintem a leggázabb. Ott van az, hogy ha egyszer nem adja ki az nem csak anyagi kár lesz.
Bizony. A törött bordát nem húzza ki a karosszérialakatos.
KAdnak is érte, 8 hónapot felfüggesztve nem vezethet 4 évig, beírás, amit alá kell íratni a szüleivel, és 55000 ft szakértői díj. Móka vége, mehet tovább minden.
biztos kiszedném a kocsiból aztán megmutatnám neki milyen a zebra főleg ha gyerekek vannak ott bele vasalnám a wv feliratot a homlokába,meg a sok német prémium moslékkal járó nagyképü fas...ét.
@@trokkertrokker Nem, az emberölésért általában letöltendőt szoktak adni.
Egyértelműen azok a legsúlyosabb vétségek.
Ezek közül a 7:09est gondolom vitathatónak, mivel az a kézjelzés az autós simán láthatta úgy, hogy neki intenek, hogy jöhet. Mert lehet látni ,hogy amúgy ő lelassitott és megállni készült, mikor mutatott a rendőr, hogy gyere és akkor gondolom mire megtalálta a sebességet értek oda a kerékpárosok.
Szóval egy vélhetően kellő rutin nélküli sofőrnek adott gyors kétértelmű jeleket.
teljesen egyetértek
Nagyon ráfér erre az országra a pofátlanítás, elképesztő, hogy mit meg nem engednek maguknak az emberek.
"emberek"
Ezeknek hogy van jogosítványuk még? Elmeorvosi vizsgálat kellene,nem mindenki alkalmas vezetésre.
Igen, a videók kb. 80%-ánál én is pont ezen morfondíroztam...
Az "Eljárás indult" helyett üdítőbb volna a "jogosítvány és jármű lefoglalva" szöveget olvasni.
Esetleg még azt hogy “kényszer gyógykezelés alatt áll”
Az eljárás indult még semmit sem jelent sajnos, M Richard ellen is indult eljárás, Berki ellen is indul eljárás, az Árpád hidi gázoló ellen is indult eljárás, aki az Egér úton versenyzett tavaly az ellen is indult eljárás.
Azt hiszem az első kettő ellen már megszületett a jogerős ítélet , odaföntről. A többi is hamarosan sorra kerül.
Az első két esetben jogerős ítélet is született, trollkám. M. Richárd esetében sokévnyi börtön volt az eredmény (és - nagyon helyesen - szerencsére a kanyarodót is hibásnak hozták ki, járják meg az ilyen férgek is), Berki pedig évekig nem vezethetett volna akkor se, ha nem hal meg.
akiket ezek alapján felkeres a rendőrség azoknál úgy zajlik, hogy a felvétellel megijesztik, magától tesz vallomást és az alapján kap ilyen-olyan megrovást, a felvételnek nyoma sincs az eljárásban 🤡
kivétel persze ha egy anyagi vagy szem.sér-es baleset áldozata felhasználja a saját felvételét.
Ha valakinek van kamerája, az a jogszabály értelmében ki sem adhatja 3. félnek de még nem is tárolhatja a felvételeket!
De az mekkora DOUBLE KILL volt... (a két szteroidos majom)
@@thezolee Azért eléggé kétséges, hogy mekkora visszatartó ereje volt a két ügynek, ugyanis elég sokáig húzódott mind a két ügy. És mind Berki, mind a macája elég sokal hazudoztak az ügyben a közösségi médiában.
7:10él a gyalogos forgalmat irányító hibázott. Látni, hogy int, ami félre vezető lehetett a sofőrnek. Mert a sofőr nem látta, hogy a bicósoknak jelez.
Ez az egy volt ami nekem is feltűnt. Igaz mint hivatásos sofőr, azért a kresz kimondja, a jogszabályból adódóan a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet a jármű vezetője olyan tempóval kell megközelítse, hogy a gyalogos részére egyértelmű legyen, ha a zebrára lép, akkor a jármű vezetője meg fog tudni állni, elsőbbségadási kötelezettségének eleget téve. Az autósnak viszont látni kellett a két kerékpárost érkezni jobbról. Persze lehet a kákán csomót keresni.
Igaz!
@@Shamengoamusic A kerékpáros nem gyalogos és a járdán se lehet biciklizni, tehát az a jelzőőr tényleg nem volt teljesen képben hogy mit csinál.
@@Lengyel.Kalman Miután leszálltak a kerékpárról, már gyalogosnak minősülnek. A videón látható ahogy a gyalog átkelőhöz érnek.
@@Shamengoamusic Miután az autó elment valóban leszálltak, de az autósnak ehhez semmi köze.
Most kezdem a nagymotorra a jogosítványt. Még jó, hogy megtaláltam ezt az oldalt! 😄 Én kocsival is betartom a szabályokat, mert okkal vannak. Meg..,ha én csinálok valamit biztos ott egy rendőr, de jó látni, hogy van módja a biztonságos közlekedés elérésének. Jó, hogy vannak. 💝 Vigyázzunk egymásra, a családokra.
Sokkal nagyobb büntetési tételek kellenének! Jogsi bevonása határozott időre! Új alkalmassági a kirívóan szabálytalan vagy erőszakos sofőrökkel szemben. Jogsi nélküli és autót elkötök ellen pedig letöltendő börtön. Személyes javaslatom pl. Sziberiába velük
Szibériába a kormánypárti birkákat kell küldeni!
Milliós bírság lehet ,hogy eleve elvenné a kedvét a szándékosan veszélyeztetőknek .!! Mert ugye a nagy arcuk miatt művelik .. Ezeket az 'embereket' nem lehet nevelni , csak idomítani .!!!! Gondolom páran egyetértenek ezzel ...
Be kell vezetni kishazánkban is az autó értékével vagy a jövedelem arányos pénzbúntetést. Máskúlönben nincs visszatartó ereje a büntetésnek egyeseknél....
Szimplán csak meg kellene 50szerezni a büntetési bírságokat, és 30 nap nem fizetés utána automatikusan kiadni a legocsmányabb maffiás behajtó faktoring cégnek.
Látszik, hogy évek óta nincs megfelelő rendőri jelenlét az utakon. Egyre többen és egyre durvábban tesznek a szabályokra...ja, nincs létszámhiány...akkor nem szóltam.
Másik csatornán azt nyilatkozták a kékek, hogy nem a rendőr kevés, hanem a szabálytalankodó sok. :D
😄@@Lengyel.Kalman
@@Lengyel.Kalman Na ja, de vajon miért?
Nem az uzsorakamatú devizacsalás áldozatainak kilakoltatására kellene vinni a rendőröket!
Remélem a Siofóki körforgalomnál készült videoban nem csak a motoros de az autos ellen is indult eljárás!
Nem tudom, mit jelent a balkán style, de tavaly és az idén elég sokat közlekedtem a "balkánon", és közel sem rosszabb a közlekedési kultúra, mint itt, sőt!
@@smasszIgaz.
Most is itt vagyunk párommal.... a balkánon.
Évi több ezer km-t teszek meg errefelé és abszolút jobbnak látom a közlekedési morált mint otthon.
0:15-nél mi volt (lehetett) az eljárás indoka (jogszabály)?
0:40-nél a kamerás ellen is indult eljárás, mert szándékosan akadályozta az utána jövőket, vagy mert ezzel balesetveszélyes helyzetet teremtett?
Pusztán kíváncsiságból kérdezem, nem bírálni akarom egyiket sem (muszáj ezt leírni, mert sokan nem tudják értelmezni a kérdéseket, és tévesen hit alapján válaszolnak).
1:02-nél mintha rálőtt volna a másikra!
@@petergyongyossy65 Tényleg úgy néz ki. Vagy mintha a videós felvillantotta volna a féklámpáját (büntető fékezés imitálás).
Köszi ezt a remek összeállítást!!! 🙏🙏🙏
Kíváncsi lennék ezeknek az embereknek az arcára, mikor megkapják a csekket.😊😊😊
én meg a tiédre, mikor a biciklis fajtádnak is majd kerékpár adó lesz !
@@thomasadmiral3401 Ne igyál gyógyszerre kannás bort, mert látod, hogy mi a következmény, ilyen baromságokat irkálsz.
Csekket? Nagyon remélem, hogy nem csekket kapnak, hanem idézést...
@@thomasadmiral3401 te voltál az egyik főszereplő a videóban? 😂
@@diositamas nem az egyik , mindegyik !!!
6:12- nél mi nem tetszett vajon? Hogy a kamerás motoros befejezte a sor előzését záróvonalon keresztül, vagy a csomiból kilógó szögvas jelzés nélkül?
6:05 Nem tudtam volna sajnálni, ha a másik irányból is jön egy vonat.
Elképesztő! A hatóság pedig ezeknek az embereknek a cinkosai. Azokat akiket itt láttunk nem pénzbüntetésre kell ítélni, hanem örökre el kell tiltani vezetéstől!
A rendőrség, már ha azt jelenti a hatóság, csak végrehajtó, nem jogalkotó.
Azt ugye tudod, hogy attól még lehet vezetni? Nem lenne szabad, de lehet. Vagyis nem jó megoldás.
@@trokkertrokkerPontosan. Nekik kellene kideríteni ki vezetett, de ha nem ismeri el önként az elkövető, akkor a rendőrség max az ügy lezárása papírt küldi ki, mert a nyomozáshoz dolgozni kellene.
@@answsentinel akkor meglebegtetni a cégtulajnak, hogy 3 év kaptár a jutalma ==> rögtön megmondaná ki vezette ott és akkor azt a céges lomot ...
Saját kamerám felvételeit hová lehet értékelésre küldenem? Üdvözlettel.Zsolt
rendőrségre
Van ahol csak pénzbírságot adnék, néhol a jogsit is bevonnám 2 évre és van olyan is akit meg örökre eltiltanék a vezetéstől...
Eszméletlen ami magyarországon megy néha!
Barátom, egy bátor napodon, hagyd el az országot tetszőleges irányban, ha nem megy, segítek. Az összes környező országban, hasonló a közlekedési morál, ami nem létezik. Sőt, Európában mindenhol.
@@trokkertrokker Ausztriában nem hinném.
De teljesen mindegy, nem ez lenne a normális.
Egyik nap menj át Szlovákiába, Erdélybe :D 15x roszabb lesz a helyzet, de pl Hargita megyében a kanyarban előznek. Számomra a BP belvárosi forgalom semmi egy bukaresti úthoz képest :)
Bízom benne hogy nem csak pénzbüntetést kaptak, meg pár pontot. A jogosítványukat beszolgáltatni minimum 1 évre, utána PÁV !!!!!!!!!!!
Nagyok vagytok,sziasztok,Boldog, balesetmentes Új Évet Nektek :)
Köszönjük🙏 Amint hazaérek kulcsra zárom a hálószobát, meghitt fényeket csinálok hangulatos zenével és eskü végignézem a videót😊
2:00 a kamerás autó miért ált a vasút átjáró után?
Az a durva, hogy pesten ha közlekedsz egy órát, ilyeneket simán látsz. Full balkán-style 😂
De utána ha meg elkapják, megy a kutya rendőr megbüntetett, mert csak ehez ért című hőbörgés.
az
5:36 a kabriós opelesnek külön csak gratulálni lehet. Ahelyett hogy élvezné a napfényt és jó időt (merthogy erről szól a kabrió), idegösszeomlást kap az autópálya közepén és a Polossal kötekedik. Minek vesznek az emberek bármit is ha nem tudják élvezni? A nagy autókban ülő ideges emberek ugyanígy. Tehát boldoggá tesz a pénz? Nem... a hiánya viszont tud fájdalmas is lenni...
Nincs jogsim sajnos anno mikor lehetőségem volt rá nem éltem a hivatásos megszerzésével. Viszont évekig vezettem villamost tehát van rálátásom a dolgokra én ezektől a sofőröktől zokszó nélkül elvenném a jogsit. A legnagyobb részétől végleg az biztos. Mindegy ki mit mond a PAV vizsgálat nem véletlenül szűri elég jól ki a bolondokat. Én mikor mentem PAV-ra bizony csak a 3-as kellett a vezetéshez de ott is a fele kihullott. Gondoljatok bele hogy a villamos kötött pályás és még oda is 50% lemorzsolódott akkor a B huszárok hogy hullanának ki? Ezek a felvételek több mint undorítóak itt már tudatosan belexarnak a szabályokba tipikusan isten móddal mennek. Az a baj hogy ha baj van nem ők halnak meg elsősorban hanem az ártatlanok... 🤔🤔🤔
Oké eljárás indult és? Mi a vége, az a lényeg. Mert ha kapnak egy ejnyebejnyét, vagy valami röhejes 10 ezres bírságot akkor minek a hajcihő?
Én a büntetés részekénk kerékbilincset osztogatnék. Pénzbünti + büntetőpont + kerékbilincs valahány hónapra a szabálysértés súlyosságától függően.
A Rendőrségnek tehát az Államnak nem érdeke , hogy elvegye a jogosítványt ezektől ! Állandó és biztos bevétel van tőlük .....
Hát ez ELÉGGÉ erős gyűjtés volt, sok esetben nem tudtam megállapítani, hogy az illető "csak" dizájnerdrogok hatása alatt állt, vagy kettyós. De a táblás, minden biciklis suttyót átengedő polgárőrnek azért üzenném, hogy lehetőleg az anyját is engedje át, egyenesen a sarokra...
6...számjegyű büntetés...5-6 büntető pont ... ha elveszik a jogsit ,akkor szigorított vizsga ,1 év pszíchológus ....
Van aki az ostorból tanul/ vagy abból sem/...van aki a szép szóból ...
Én is szoktam lendületesen haladni, de ez nettó agyatlanság amit ezek itt leművelnek...a rendőr helyében kiszedném az autóból és.....nem engedném többé vissza😏
Ezeknek nem lenne elég pár ezres büntetés. Ezeknek mind elvenni a jogsiját!
Biztos bevételt nem vesznek el ...Ezek "örömmel" fizetnek ....
@@zsolttorok4035 igaz
2:00-nál a felvételt készítő hol a nyavalyában állt? Teliben a másik sávban?!
Hátsó kamera
Fiat kombinal miért indult eljárás ? Mert , nrm tartotta fel a forgalmat ?! Elakadás jelzőt kitette és úgy ment …nem volt eleje a kocsinak és füstölt ….
Annyira szeretem ezeket az önkéntes rendőröket, mondjuk az kétlem ha egyszer video mögötti sofőr tenne ilyet. Azt is elküldene a rendőrségre hmm ..
@jozsefsz1252 Én nem erre gondolod, hanem hogy szep es jo hogy valaki ezzel foglalkozik, csak nezzen magaba az aki ezt bekuldi, hogy o hibazott e valaha olyat ami buntetest von maga utan. Azt valoszinuleg nem fogja bekuldeni, es nem fog fizetni maga utan...
Plusz valakinek ez oromet okoz hogy dorzsolheti a markat, hogy ez az most megbuntettem egy embert de jo vagyok... ez inkabb szomoru
Téged is büntettek már így meg ,úgy látom!
@@peterfarkas861 Ami azt illeti sose semmiert, en mind a 2 felet megertem, csak tudom milyen makacs az ember ha a video keszito csinalna nagyon nagy butasagot, valoszinuleg sot biztos vagyok benne hogy sehova nem tenne ki es nem kuldene el...
Magadra ismertél repedseggű? Melyik voltál?😂
@@haram313És megérkezett az okos magyar, képzeld el, de tényleg koncentrálj is rá, basszus sajnos nem vagyok benne, bár még mindig nem erről szólt amit irtam de semmi gond legközelebb sikerül ;)
Kapásból az első felvételen, kiváncsi lennék hogy az audisnak mi volt a terve hogy így lefékezett a belső sávban autópályán minden indok nélkül.......
0:25 Nem a csepeli Vízmű lakótelepnél történt?
Annyira ismerős az a hely!
az elsőnél a kombi Audi az miért nem kap semmit úgy mégis? mit csinál 50-el az autópályán a belső sávban? mert az úgy ott nettó közvetlen életveszély
Like, aki azért van itt, hogy megnézze bekerült-e a listába
Ezen esetek több, mint felében szerintem a "sima" pénzbírság nem is elegendő...
Azzal vitatkoznék, hogy a "hazai közlekedési kultúra még mindig a béka hátsó fertálya alatt van", románoknál, szlovákoknál is sok "érdekes" dolgot lehet látni... Egyszerűen csak egyre több a kamera, jobban észre lehet venni a szabálysértéseket.
Hát, néhány esetben csak csendben hátravinni, és megagyalni. Az eljárás kevés.
és mennyi olyan eset van ahol nincs kamera. szerintem akár 30-40-szer több is lehet a hasonló esetek száma. de lehet még keveset is írtam. csak amikor ellenem szabálytalankodtak ebben az évben 3 eset volt. és csak a vezetési rutinom mentett meg a balesettől.
Mázlista vagy,hogy csak 3 alkalom volt...
Módosítanám az előttem szólót:
Ha egy év alatt csak három ilyenből kellett kimenekülnöd, akkor mázliról beszélj, ne rutinról!
Aztán, ha odafigyelsz a saját megoldásaidra, és csiszolgatod is azokat, majd azért nem fogsz rutinról beszélni, mert már bölcs is leszel hozzá.
Csak tovább a helyes úton!
csak megjegyzem 36 éve VEZETEK! Talán nem szorulok rá a jótanácsodra! Kösz!@@laszloboros5485
7:04 nél ott megy a rendör
Ha van együttműködés a hatósággal, nem tudtok javaslatot tenni, hogy ezeket tényleg vegyék már ki végleg a forgalomból? Konkrétan az itt látott pilóták kivétel nélkül mindegyike, függetlenül az okoktól, teljesen alkalmatlan a közúti közlekedésre.
hatósággal, rendőrségre gondolsz? Az nem jogalkotó, csak végrehajtó.
@@trokkertrokker igen, tudom, de valahol csak el kéne kezdeni jelezni, hogy óriási baj van.
Na szép is lenne ha az utca emberének bírói hatáskör lenne. A pallosjogot nem akarod visszahozni? ( ha már orbán kisz titkár elvtárs visszahozta az ispánokat meg a vármegyéket...)
az eljaras indult az mit jelent ? 100 ezer es jogsi felevre el , vagy ket ev eszak korea munkatabor ? , mert nem mindegy
Ötvenezer és a jogsijukat már nem tudják elvenni, mert régóta anélkül vezetnek.
jogsi el mindegyiknek örökélet +1-ra, a videóból a sebesség kiszámolható, km/h-ként 1 HÓnap közmunka, autó elárverez (céges is, majd kiköhögi a főnökének), a pénz szintén karitatív helyre... a fékezgetőknek és a szálljál kiknek egy kis pszichológia, míg a böriben tengődik...
😂😂😂😂😂
😂
Johogy nem kivegzest kene ezert adni nem?🤣
Én a városban nem tapasztaltam ilyesmiket, egy-két körbeautózáson kívül, de az M-nulláson már rendesen megy a kocsmaharc.
8:49 X Akták zene mehetett volna a rész alá
Repedt szélvédőn keresztül kamerázni mennyire szabályos de gondolom a szélvédőshöz ment mikor rögzítette a kamera a szabálytalanságot😂😂😂😂
Szeretném ,ha a itéletekről is beszámolnátok . (eljárás indult ,és ?)
Minek? aprópénz, pár ovis pontos baromság, és ennyi. Találj ki magadnak számokat, adjál hozzá 8 pontot és tudsz mindent.
Illetve még a pont sem érvényes, mert cégesre nincsen pont és pont.
Így maradt az aprópénz.
@jozsefsz1252 Igen a cég tudja és más senki.
Így max. csak a csekk fog menni a pont nem.
Ilyenkor azért eltöprengek azon hogy valóban a gyorshajtás a legnagyobb rizikófaktor? Én elég sportosan vezetek,de ezekhez hasonlót még nem láttam (18év alatt) Mégis ha én belefutok egy trafiba nem járok jobban mint aki piroson szabályos tampónál veszélyeztet egy vagy több gyalogost. Nem magamat akarom mentegetni,de szerintem a büntetési tételeket felül kellene vizsgálni,bónuszként pedig nem ártana egy pszichológiai szakvélemény.
Sportosan vezetsz🤣 Van egy 204 lovas mocim, valamikor nyáron, űlj már fel mögém, ha nem fosod le a bokád, mikor egyes sebességi fokozatban 160 km/h nál, szúrok egy másodikat, elhiszem hogy te sportosan vezetsz🤣
@@trokkertrokker 🤣 Egyelek meg maszatpofi. Ha tippelnem kéne akkor ZX10R . Had nyugtassalak meg VBR1000F. Okés van külömbség de biztosíthatlak nem vagyok az a fostot fajta. Akkor még1* igen elég sportosan haladgatok. :)
Az elsőnél ugye mindkettőre vonatkozik?
A hatásvadász zenével élvezetesebb
6:15-nél mire indult az eljárás
?
Mondjuk a nem megfelelően szállított anyag (nyárs) miatt ! Rakhatott volna rá egy piros anyagot , hogy legalább látni lehessen !
0:40- 1:09
3.30-4.00
6:12-6:20
6:48-7:05 ki ellen indult eljárás? több esélyes,
Ide nem eljárás kell hanem azonnali jogosítvány elvétel legalább egy fél évre. Bár akkor is vezetne ugyan úgy… de akkor is. Ilyeneket megengedni maguknak komolyan…
A kameras motoros is atlepte a zarovonalat. 6:10
Olyan jó látni ezeket a videókat, amikor a végén ott van, hogy "Eljárás indult". Hátha az emberek elkezdenek belegondolni, hogy nem csak akkor kell szabályosan közlekedni, mikor a rendőr is ott van...
eljárás indult...de már le is zárult, mert nincs kedvünk dolgozni Xrfk
A filmben látott autóvezetök nem alkalmasak a közúti közlekedésre!
8:58 😱
Háde, njakon vágnám heejj! 🫨
Az ittlévők meglepődnének ha egyszer csak eljárás indulna ellenük, csak mert benézett valamit, éppen nem oda nézett, véletlenül kihagyta, kicsit gyorsabban ment, vidéki és benézni a Pesti kanyart, kicsit tovább ment és a sorompó rámegy... stb stb stb... Szerintem mindenki futott már bele olyan szituációba, hogy eljárás indulhat ellene, na akkor pösze lenne a száj.
Nagy segítség ez a magyar családoknak! 🙏
Igen, ezek tényleg 😱
Tök jók ezek a videók, csak az a baj hogy pont azok nem látják akiknek kellene... :(
Valaki a saját biztonságát kockáztatja, hát tegye ! Ám amikor mást - másokat kényszerít veszély helyzetbe , no azért kiszabnék valami hathatóst.
Több ilyen intézkedést és kevesebb majmot az utakra...
(Ugyan akkor a világításkapcsolót is megtalálhatnák a Szuzuki és Ford tulajdonosok 60%-al többen, mint eddig.)
🦧🦍🐒🐵❌
Egyet értek,bár én is fordos vagyok,de én el sem indulok addig még be nem kapcsolom a világítást.
A BMW irányjelzőit miért is hagytad ki? 🤔
BOLDOGABB JOBB ÚJ ÉVE
A piros Feliciás ürgét nem eltiltani kéne, hanem elásni.
Eljárás indult: valami történt... és ? ... el lett tiltva? kapott 200k büntetést amit kiköhög röhögve.... valami elindult, de ez sebtapasznak is kevés...
Az eltiltás kutyaszart nem ér, rengetegen vezetnek jogsi nélkül, semmi visszatartó ereje nincs.
200k annak a olajzabáló abroncs nélküli fehér kotláknak a többszöröse.
Az ember vére szabályosan forr. Nagyon pofátlanul és annál veszélyesebben viselkednek.
A 4.00percnél remélem nem a motors ellen indult eljárás, hanem a nyomoronc Hondás ellen akinek fingja sem volt arról, hogy milyen bolygón van.
Mert a motoros mint terminátor a 60 kilójával igazságot szolgáltat egy ugyan akkora buzinak mint amilyen ő is.
Szép paksaméta.
Es csodálkoznak, hogy a friss jogosítványt megszerző emberek miért félnek a magyar utakon közlekedni...
Ezekért, + nem tudnak vezetni.
Személy szerint 10 év börtönre+ minden ilyen esetben 10 millió Ft bírságot ítélnék meg
Végignézve nagyon sok sötét elméjű ember van a földön!
"Eljárás indult." És? Ez nem jelenti sem azt, hogy megtalálják az elkövetőt, sem azt, hogy amennyiben igen, akkor kellő visszatartó erővel rendelkező büntetést kap. Egy néhány tízezer forintos csekk vagy pár büntetőpont az ilyeneket nem tartja vissza, mert iszonyatosan csekély az esély lebukniuk újra - éppen ezért az sem érdekli őket, ha esetleg eltiltják őket a vezetéstől is.
A felére én már nem is reagáltam volna...
Én csak azt nem értem, hogy a kb 3 videón egy auto van ami veszvillogóval megy kb haza mert hibás az autó. Aki nem is akart senkinek ártani csak hazajutni mert mondjuk elég drága hosszú km eket fizetni valakinek hazavinnie azt minek kellett megszivatni. Csak azt kívánom a videót készítőnek járjon ő is így. A többi közveszélyes közlekedés oké legyen tényleg veszélyes és egyáltalán nem közútra való de ez szivatás es még biztatjátok is az embereket, hogy ilyen szemetek legyenek ne pedig segitsenek. Olyan videót is közzétettetek már, 1-2éve lehetett, hogy valaki úgy indult el egy zebrán hogy egy gyalogos féllába még a zebrán volt, de amúgy meg nem zavarta már az autósokat, undorító, hogy, ennyiért valakit nekiálltok eljárásba keverni, mert azellen is büszkén írtátok ki, hogy eljárás indult... jó lenne ha legalább nem szivatásra nevelnétek az embereket hanem kedves előzékeny közlekedésre amiben benne van, hogy valahogy juthass haza ha nincs pénzed trailerre. Bocs :)
Aki azt a videót beküldte a hatóságnak az egy élettelen sunyi gerinctelen patkány...
@jozsefsz1252 nem lát senki bele a hejzetébe, de aki egy defektes autótól veszélyben érezte magát és mindenkepp feljelentette az inkabb járjon bkv-val és szabadidejét töltse a 4 fal között! Azért van különbseg egy zebrán ásuaguldó,záróvonalnál előző és egy defektes kerékkel lépésben haladò között...
Ha van pénze majomra, legyen pénze banánra. Járjon gyalog ha ennyire csóró.
Gyorsan fordulnak ám a helyzetek nem érdemes ekkora arccal lenni😉@@haram313
Hát...! Itt a résztvevők többségét Cottongumiba kellettt volna engedi a megfelelő időben....és nem a világra szarni ...
Azok a videók, jobbak voltak, ahol azt is kiírtátok, hogy mi volt a bűntetés. Ebből az a rész nagyon hiányzik.....
A 2-3 esetet leszámítva, ha ezeket mind szépen lelőtték volna, jobb hely lenne az ország
Ebből a válogatásból 2 esetről biztosan tudom, hogy nem indult eljárás, 1-nél pedig meghiúsult.
Nagyon ne higyjetek a "marketingnek".
Sok esetben tévesztett a sofőr! Sajnos ebben világ elsők vagyunk! a feljelentések terén! Vajon a segítség nyújtás is menne így?
Ne a csehszlovák kettest nézd, itt egyik sem tévedés volt hanem szándékos szabálytalanság. (90%)
@@zeha2546Na meg körforgalomnál is, mikor tolatni kényszerült az illető, azért egyes körforgalmaknál egy pilanatra volt hogy nekem se volt azonnal egyértelmű, mi merre, igaz főleg sötétedésnél. Azért inkább tolasson vissza a körforgalomba, minthogy fel is hajtson az autópályára, rosszul...
@@zeha2546 kifogás mindig van, agyhalott
Körforgalomnál nyugodtan lehet körözni, amíg tiszta nem lesz, a "merre van a hova".@@imrezsoltkalmar4940
Ezeknek a nagy részét ott a helyszínen ki kellene végezni.
Elsőnél ki kapta a büntit.
Nyilvánosságot? Nem a nyilvánosság a lényeg, hanem a felvételek a megfelelő helyre eljuttatása és érdemben lefolytatott eljárás és "jutalom".
Letöltendőt érdemelne néhány. 1 hónap,nem kell több és persze ő fizeti az ellátást. Kár,hogy nincs hely.
Jó lenne a büntetést és a kapott ítéletet is kiírni.
rögtön az első eset engem felháborít,utálom mikor valaki a belső sávban döglődik szó szerint,világát se tudja..lehet én se vártam volna meg amíg fél óra alatt kisorol
igen..mert így akkor 1:1@jozsefsz1252
🎉
Szervusztok! Jó lenne, ha a büntetés mértéke is látszódna.
jogsit bevonni mindtől nem érdemes más büntetésen gondolkodni.Max a hosszú idő és az örökre lehet dilemma.
És utána mennek jogsi nélkül ugyanúgy. Ez nem megoldás.
@@tamasdenem7892 3 év kaptár ...