Nagyon szép munka. 2004-2006-ig dolgoztam odalent, éjjelente. Voltak ilyen gondolataim. Egészen jól megragadtad a lényeget: ez egy páratlan, különleges atmoszféra amit csak kevesen ismernek valójában. :)
Én azt hittem, hogy 21 évvel ezelőtt volt egy ismerősötök aki elintézte, hogy forgassatok ott egy éjszaka, és csak valamiért most töltöttétek fel, vagy filmesek vagytok és úgy kaptatok erre engedélyt. Én végig azt hittem, hogy ti tényleges ott forgattatok lent még anno, és csak a részleteket csináltátok számítógéppel (régi reklámokon a szövegek váltakozása, fények, mozgólépcsők stb.), de ha nem írták volna alul a kommentek között nem esett volna le, hogy az egész számítógépes animáció. Durva, hogy hol tart a technika. Nekem nagyon tetszett, és tökéletesen visszaadja a 2000-es évek 3-as metrójának a hangulatát (a mozgólépcső hangja, a metró visszaszámláló óra, a metrókocsiban a gömb lámpa stb.) szerintem sokaknak nosztalgikus volt.
Én is teljesen össze voltam zavarodva, ameddig el nem kezdtem olvasni a kommenteket, szóval le a kalappal!😊👏 Lehetett egy atmoszférája az M3-asnak annak idején késő éjszaka, tök üresen, ha ez a sztori megszületett!😀
Hát én teljesen azt hittem hogy ez egy régi felvétel de még másodjára is. Nagyon jól sikerült gratulálok! (2 hónapja találtam meg és töltöttem fel a youtubera egy 2011-es videót ami tollkamerával készült a metróban, úgyhogy nekem teljesen hiteles volt, hogy más is épp megtalált egy 21 éve felvett metróhorrort!)
Dehogy számítógépes, van benne pár effekt amit utolag beleralozt, de maga a video igazából lett felvéve. Tudom is milyen programmal androidra lehet letolteni. Ennyi ember beveszi hogy az egész csak animáció 😂🤦♂️
Nagyon szép munka! Imádom minden részletét, a hangok, textúrák, tényleg nagyon szépen van kidolgozva, és adja azt a hangulatot, amit pl egy M3 ad. Nagy respect, hogy egy ekkora projektet bevállaltál
@@krissz91-privat Több mindentől függ, például, hogy milyen erős a gép amivel csinálják. A render önmagában rengeteg idő, az egészet megcsinálni valószínűleg legalább 1-2 hónap volt, de reálisan még ennél is több.
Hát ez eszméletlen. Eleve imádom a Kontroll című filmet pont a hangulata miatt. De ez a videó zseniális. Imádom ezt az atmoszférát. Miután felnőtt fejjel megnéztem a Konrollt sokáig kerestem ezt a fajta hangulatot de úgy érzem most találtam meg. Szinte érzem azt a tipikus gép és zsír szagot ami lenn volt. Remélem lesz még hasonló
Ez óriási lett, le a kalappal! Hozza a régi metró különleges hangulatát, és jó, hogy a már mindenhol megszokott, olcsó jumpscare-ek nélkül tud félelmetes és feszült lenni.
Az a algoritmus az áldását adta, és örülök hogy ezt elém tette. Pontozni nem fogok, hiszen pontokba nem lehet foglalni, nagyon örülök hogy van magyar content ebből! :D
Ez tényleg komoly videó, nem semmi hol tart a technika. Én rendszeresen járok az M3-as metróval, járok a Semmelweis Klinikáknál is. Emlészem ezekre a részletekre, tényleg elhitem, hogy valós felvétel. 😮 Le vagyok én is döbbenve.
Elsőre frankón azt hittem, hogy rendes felvétel, bár a lépéshangok árulkodóak voltak. Dollárszázmilliós költségvetésű hollywoodi filmekben nincs ilyen CGI és animáció, mint ebben. Nem kis feladat lehetett, minden tiszteletem a tiéd, emelem kalapom!
Ez elképesztő! Fantasztikus látni ilyen típusú kisfilmeket, ráadásul magyarul! Nagyon kevés embert ismerek aki ismerős ezzel a stílussal, nagyon jól átadtad a liminal space vibeokat! Úgy mondva hangulatos, és gyönyörű munka! Izgalmas az egész! Gratulálok ehez és a jövőbeli munkáidhoz!
Ó MÁJ GÁD Ez nagyon CREEPY!!!!!!!!!! "Nyisd ki a szemed!".... Úristen, azok a kis részletek!!! Hát én imádok mindenkit aki ebben részt vett és megcsinálta......
Döbbenet mekkora alkotás! Ráadásul kitűnően demonstrálja mennyire megvezethető a mai emberiség (tisztelet a kivételnek) fejlett technikával, megfelelő odafigyeléssel, munkával. Tehát LR!! Minden elismerésem, és akkor még nagyon óvatosan fogalmaztam!
Ez elképesztően jó lett! Teljesen azt hittem hogy 2003-ban vetted fel és azon gondolkodtam hogy hogyan csináltad (pl. a mozgólépcsők, a metró) és aztán a kommentekben láttam, hogy számítógépes animáció. Annyira realisztikus és a sóhajok tényleg azt érzékeltették velem mintha ott lennék. A felépítés is nagyon tetszett, tényleg fantasztikus 👏
Nagyon jó lett! Az elején én is azt hittem hogy vhs, sikerült nagyon élethűen megcsinálni! Nekem úgy tűnt hogy a mozgólépcsőn a cipő kopogás sound effect a metro játékokból van(nagy kedvenceim), de lehet tévedek. Mindenesetre gratula, elképesztően sok munka lehetett!
Ez valami hihetetlenül jó! A feliratoknál, meg a lepelnél látszott egyedül, hogy nem valódi. 😮 Ami teljesen hihetetlen. A graffitik, a plakátok, annyi részlet. Wow. Csinálhatnál valakivel egy játékot, vagy egy filmet. 🙂 Biztos sokakat érdekelne.❤
Ez komoly amit a kommentekben olvasni, hogy az egész CGI? Ha igen bőven megléptétek a Marvel filmek szintjét. Tényleg azt hittem, hogy a nagy része valós felvétel. Gratulálok, igényes és nagyon klassz mű lett!
Aztamindenit, a hangulata nagyon el lett találva!!! Első blikkre nem is tűnt fel, hogy ez nem valódi felvétel, csak miután lepillantottam a kommentekhez :D Szép munka!!
Gratulálok,nagyon szép és igényes munka minden részletében! :) Feleségemmel néztük meg az imént,és mindketten azt hittük valami különleges engedéllyel tudtátok leforgatni anno! Minden elismerésünk! :)
Elképesztő milyen sok kis részletre sikerült odafigyelni, megvalósítani. Elképesztő! Teljesen vissza adja azt a backrooms vibeot.El tudnám képzelni egy játéknak is simán, érdekes lenne főleg ilyen komoly részletességgel! Szép munka!
Ez kurva jó! Ilyen az én visszatéro rémálmom gyerekkorom óta. Mindig három megálló van álmaimban, Klinikák, Corvin negyed, Kálvin. Most meg tudom mutatni a fiamnak a rémálmomat. Köszönöm!
Istenem, ez gyönyörű lett! Ez simán van olyan jó, mint a Backrooms, a fnaf vhs-ek meg a Mandela catalogue együtt véve! Megint van okom büszkének lenni a hazámra 😂
Érdekes hogy szinte mindeki a Retro hangulattal foglalkozik mintsem a horror elemekkel, bár ezt nem rosszból írom mert tényleg nagyon el lett találva ez a 2000-es évek elejei esztétika VHS effektestül és mindenestül. Érdekelt volna mi a sztori mögötte mert én imádom az ilyes módon hatásos Analog Horror féle videókat (mondjuk sokszor nem kapunk 100%-os magyarázatot azoknál sem), kicsit Backrooms meg kicsit SCP érzetet is ad főleg hogy a főhős teljesen egyedül megy le a metróba. A Klinikák nekem pont egy ilyen titokzatos állomás volt gyerekként mert sosem volt arra dolgunk és csak sok idő után volt rá példa hogy ott szálltam le épp. Mindent összevetve ez hibátlan lett, én is alíg hiszem el hogy ez számítógéppel lett megcsinálva és nem élő szereplős. Amúgy lehet csak én látom bele, de a videóban látható éjfél után beérkező metró lenne az éjféli expressz mint Kontroll utalás?
Aztaku... Gyönyörű munka! A tippem, hogy a videos utómunka dob rajta igazán nagyot, ez a retro feeling sok mindent elrejt:) Nagyon szép, megnéznék egy képkockát az eredeti renderből. :) (real-time engine render vagy classic? Ha engine, csinálj belőle játékot! Komolyan!) Ami alapján először gyanút fogtam (nem néztem kommenteket előtte) az a lépések hangja. Illetve még egy apróság: aki 3D-zett valaha annak rááll az agya az azonos textúrákra, szinte végig tök jó, de 1:10-nél a mozgólépcsőt sokáig kapjuk szemből és ott ez lejön. A vörös-metrós rész mindent visz! Gratula a modellezéshez is.
Najóóó...ez nagyon durva! Én ezt most nem is értem... most jelent meg, de mégis a régi metrómegálló látszódik. Lehet boomer vagyok, de akkor ez most teljes mértékben animáció, CGI, stb? :O Ha igen...hát...beszarok. Ha nem, akkor is. Maximális respect! És még egy nagy taps a végén a Half Life hangulat miatt :P
Örülök, hogy ennyire tetszett. Igen, az egész számítógépes animáció. Valóban van a végén egy HL2 hangulat a rádiózásnak hála, erre eddig nem is gondoltam :D
Ezzel a számitógépes technológiával amivel megvalósult ez a rövid film egy filmstúdió egyszer csinálhatna egy olyan élőszereplős filmet amely a 2000-es évek Budapestjén játszódna és lennének olyan jelenetek is amelyek a Budapesti metróban játszódnának és az állomásokat pedig számitógépes technológiával modelleznék le! Nagyon realisztikusra sikeredett ez a rövidfilm! Ez a rövidfilm olyan mintha ez egy élőszereplős film lenne, pedig valójában ez egy realisztikus számitógépes animációs rövidfilm!
Olyan ritka az ilyen igényes animáció, hogy először nem akarta felfogni az agyam hogy ez nem igazi, és csak néztem hogy miert nincs felújítva az állomás T~T
Ami a Kontrollból kimaradt! Ennek ellenére is zseniális! Bár ma készítenének ilyen filmet. Senki sem hal meg, mégis izgi. Az EV3-as meg csak a 225-239-ig lehetett, mert a többi teleajtós (üveg nélküli ) volt.
Nagyon szép munka. 2004-2006-ig dolgoztam odalent, éjjelente. Voltak ilyen gondolataim. Egészen jól megragadtad a lényeget: ez egy páratlan, különleges atmoszféra amit csak kevesen ismernek valójában. :)
A Kontrollnak hála egész sokan megismerték :D
Hát jó. Akkor mindenki tud mindent. 🤣
Én azt hittem, hogy 21 évvel ezelőtt volt egy ismerősötök aki elintézte, hogy forgassatok ott egy éjszaka, és csak valamiért most töltöttétek fel, vagy filmesek vagytok és úgy kaptatok erre engedélyt. Én végig azt hittem, hogy ti tényleges ott forgattatok lent még anno, és csak a részleteket csináltátok számítógéppel (régi reklámokon a szövegek váltakozása, fények, mozgólépcsők stb.), de ha nem írták volna alul a kommentek között nem esett volna le, hogy az egész számítógépes animáció. Durva, hogy hol tart a technika. Nekem nagyon tetszett, és tökéletesen visszaadja a 2000-es évek 3-as metrójának a hangulatát (a mozgólépcső hangja, a metró visszaszámláló óra, a metrókocsiban a gömb lámpa stb.) szerintem sokaknak nosztalgikus volt.
Én is teljesen össze voltam zavarodva, ameddig el nem kezdtem olvasni a kommenteket, szóval le a kalappal!😊👏 Lehetett egy atmoszférája az M3-asnak annak idején késő éjszaka, tök üresen, ha ez a sztori megszületett!😀
Hát én teljesen azt hittem hogy ez egy régi felvétel de még másodjára is. Nagyon jól sikerült gratulálok!
(2 hónapja találtam meg és töltöttem fel a youtubera egy 2011-es videót ami tollkamerával készült a metróban, úgyhogy nekem teljesen hiteles volt, hogy más is épp megtalált egy 21 éve felvett metróhorrort!)
@@petergyongyossy65 Köszönöm Neked is, hogy dokumentáltad a régi metró állapotokat!
@@talasjanka3633 Nem csak éjszaka volt ilyen....😂
Még most is ugyanugy nez ki
Legigényesebb magyar videó, amit valaha láttam.
Hát mit ne mondjak, ennyire realisztikus CGI-t még nem láttam szerintem. Ez simán egy 10/10
Marvelnek szolni kene 🤣🤣🤣 nekik legit nem megy
Dehogy számítógépes, van benne pár effekt amit utolag beleralozt, de maga a video igazából lett felvéve. Tudom is milyen programmal androidra lehet letolteni. Ennyi ember beveszi hogy az egész csak animáció 😂🤦♂️
@@norbertkis5682 na milyen programmal?
Gondolod hogy a felújítás előtt készítette?
@@sithdarthpal akkor elmondanátok milyen programokat használt kiváncsi lennék, meg feltölthetne egy kis videót hogyan készült 😁
Nagyon szép munka! Imádom minden részletét, a hangok, textúrák, tényleg nagyon szépen van kidolgozva, és adja azt a hangulatot, amit pl egy M3 ad. Nagy respect, hogy egy ekkora projektet bevállaltál
Köszönöm, örülök hogy tetszett! Valóban nagy falat volt, de bátorságot adott arra, hogy a jövőben még nagyobbakat is bevállaljak.
10 éve 3d artist vagyok de nem tudtam elsőre eldönteni hogy kompozit vagy cgi, a liminal space vibe is nagy jó, gratula!
Szia! Ilyet mennyi idő megcsinálni ilyen élethűre? Eddig csak ezeket a backrooms videókat néztem.
a chromatic abberation nagyon jó eszköz :O :D
@@krissz91-privat sok idő, nagyon sok idő
@@krissz91-privat Több mindentől függ, például, hogy milyen erős a gép amivel csinálják. A render önmagában rengeteg idő, az egészet megcsinálni valószínűleg legalább 1-2 hónap volt, de reálisan még ennél is több.
Hát ez eszméletlen. Eleve imádom a Kontroll című filmet pont a hangulata miatt. De ez a videó zseniális. Imádom ezt az atmoszférát.
Miután felnőtt fejjel megnéztem a Konrollt sokáig kerestem ezt a fajta hangulatot de úgy érzem most találtam meg.
Szinte érzem azt a tipikus gép és zsír szagot ami lenn volt.
Remélem lesz még hasonló
Half life 1 hasonló hangulatú az elején
Ez ilyen Kontroll x Backrooms feeling
Király lett. Tisztára mint a magyar Backrooms. Nagyszerű Kisfilm.
Nagyon adja a hangulatot!
Ez óriási lett, le a kalappal! Hozza a régi metró különleges hangulatát, és jó, hogy a már mindenhol megszokott, olcsó jumpscare-ek nélkül tud félelmetes és feszült lenni.
Az a algoritmus az áldását adta, és örülök hogy ezt elém tette.
Pontozni nem fogok, hiszen pontokba nem lehet foglalni, nagyon örülök hogy van magyar content ebből! :D
Backrooms feelingje van, jó film lett!!!
engemet a kontroll filmre emléket
@@rafaelvarga8185maximum az utolso par masodperc🙃
@@Bonewerkz na jó, de mégis a korai 2000-es évek metróban játszik
Igen így van
Köszi aki likolt
Hát ez kemény lett, eszméletlen minőség!😎
Ez tényleg komoly videó, nem semmi hol tart a technika. Én rendszeresen járok az M3-as metróval, járok a Semmelweis Klinikáknál is. Emlészem ezekre a részletekre, tényleg elhitem, hogy valós felvétel. 😮 Le vagyok én is döbbenve.
Nagyon élethű lett, az elején tényleg azt hittem, hogy vhs felvétel!
Hát eltartott egy darabig, míg leesett, hogy ez CGI. És gratulálok hozzá! Végre egy jó magyar horror
Elképesztő munka! A realizmus egyszerűen hihetetlen. Több megtekintést érdemelne ez a mestermű
Elsőre frankón azt hittem, hogy rendes felvétel, bár a lépéshangok árulkodóak voltak. Dollárszázmilliós költségvetésű hollywoodi filmekben nincs ilyen CGI és animáció, mint ebben. Nem kis feladat lehetett, minden tiszteletem a tiéd, emelem kalapom!
Ha backrooms videókra rákeresel UA-camon, akkor hasonló videókat tudsz találni. Ez viszont az első magyar, amit láttam.
Wow ez igen! Mestermunka! Elképesztően jó lett és nagyon atmoszférikus! 😁 Bignagy like!
Várható még hasonló? 😃
Ez elképesztő! Fantasztikus látni ilyen típusú kisfilmeket, ráadásul magyarul! Nagyon kevés embert ismerek aki ismerős ezzel a stílussal, nagyon jól átadtad a liminal space vibeokat! Úgy mondva hangulatos, és gyönyörű munka! Izgalmas az egész! Gratulálok ehez és a jövőbeli munkáidhoz!
Ó MÁJ GÁD Ez nagyon CREEPY!!!!!!!!!!
"Nyisd ki a szemed!".... Úristen, azok a kis részletek!!! Hát én imádok mindenkit aki ebben részt vett és megcsinálta......
Végre egy magyar backrooms horror történet. Imádom.
Döbbenet mekkora alkotás! Ráadásul kitűnően demonstrálja mennyire megvezethető a mai emberiség (tisztelet a kivételnek) fejlett technikával, megfelelő odafigyeléssel, munkával. Tehát LR!! Minden elismerésem, és akkor még nagyon óvatosan fogalmaztam!
Ez elképesztően jó lett! Teljesen azt hittem hogy 2003-ban vetted fel és azon gondolkodtam hogy hogyan csináltad (pl. a mozgólépcsők, a metró) és aztán a kommentekben láttam, hogy számítógépes animáció. Annyira realisztikus és a sóhajok tényleg azt érzékeltették velem mintha ott lennék. A felépítés is nagyon tetszett, tényleg fantasztikus 👏
Nagyon jó lett! Az elején én is azt hittem hogy vhs, sikerült nagyon élethűen megcsinálni! Nekem úgy tűnt hogy a mozgólépcsőn a cipő kopogás sound effect a metro játékokból van(nagy kedvenceim), de lehet tévedek. Mindenesetre gratula, elképesztően sok munka lehetett!
Ez tetszett. Gondolom nem került milliárdokba az elkészítése, mégis egy igen korrekt rövidfilm. 🙂
Pontosan nulla forintba került (leszámítva az elhasznált áramot) :)
Szép munka! Kisjátékfilmnek is beillene ! Tarlós Pityu irígykedve nézné :)
Nagyon profi munka! Le a kalappal!
EZ NAGYON PARA!!! szuper volt :)
Ez valami hihetetlenül jó! A feliratoknál, meg a lepelnél látszott egyedül, hogy nem valódi. 😮 Ami teljesen hihetetlen. A graffitik, a plakátok, annyi részlet. Wow. Csinálhatnál valakivel egy játékot, vagy egy filmet. 🙂 Biztos sokakat érdekelne.❤
Gratulálok, remek munka! Letagadhatatlan a Kane Pixels-inspiráció! Hiába, aki tudja, az tudja, honnan érdemes inspirációt meríteni. 👏👏👏
Na ez aztán az igazi horrorfilm. Nekem remegtek a lábaim mikor néztem ezt. Ez a horrorfilm, amit Maximum pontra értékelek. Csak így tovább.
Elképesztő alkotás, az első pár percben én is elhittem hogy ez egy jól megrendezett VHS felvétel volt, aztán láttam hogy CGI. Gratula!
Ez komoly amit a kommentekben olvasni, hogy az egész CGI? Ha igen bőven megléptétek a Marvel filmek szintjét. Tényleg azt hittem, hogy a nagy része valós felvétel. Gratulálok, igényes és nagyon klassz mű lett!
Szuperjó lett! Jó dolog rálelni ilyen kincset érő, igényes, pláne magyar alkotásokra. Köszönet érte! :) Csak így tovább! ;)
Szuper jó! Akkor voltam 20 éves☺️visszahozta a hangulatot! Köszi😀
Aztamindenit, a hangulata nagyon el lett találva!!! Első blikkre nem is tűnt fel, hogy ez nem valódi felvétel, csak miután lepillantottam a kommentekhez :D Szép munka!!
Felállt a szőr a hátamon, nagyon komoly lett.
Gratulálok,nagyon szép és igényes munka minden részletében! :) Feleségemmel néztük meg az imént,és mindketten azt hittük valami különleges engedéllyel tudtátok leforgatni anno! Minden elismerésünk! :)
Klassz videó, csak így tovább
Kiváló videó, és kiváló thumbnail! Az keltette fel az érdeklődésem. Szép munka.
Ez valami elképesztően jól sikerült!!! Agyamat eldobom!
Ebből lehetne egy magyar creepypasta is.
Elképesztő milyen sok kis részletre sikerült odafigyelni, megvalósítani. Elképesztő! Teljesen vissza adja azt a backrooms vibeot.El tudnám képzelni egy játéknak is simán, érdekes lenne főleg ilyen komoly részletességgel! Szép munka!
Köszönöm ezt az élményt! gratulálok
Nagyon jó film lett! Gratulálok hozzá!
Ez kurva jó! Ilyen az én visszatéro rémálmom gyerekkorom óta. Mindig három megálló van álmaimban, Klinikák, Corvin negyed, Kálvin. Most meg tudom mutatni a fiamnak a rémálmomat. Köszönöm!
"Van egy visszatérő álmom, hogy a túlvilagon akiket megbüntettem, mind ott vannak, és tüzes vassaly harapó fogóval kínoznak" - Mucsi Zoltán/Kontroll
@adamcsomor4207 BKK ellenőrök visszatéro rémálma.🤣
Azta ez vakami mesteri, szél munka bro csak így tovább🤝
Nagyon jó lett az egész videó , gratulálok a sok munkához ^^
Bravo szerintem nagyon jó lett a film
Istenem, ez gyönyörű lett! Ez simán van olyan jó, mint a Backrooms, a fnaf vhs-ek meg a Mandela catalogue együtt véve! Megint van okom büszkének lenni a hazámra 😂
Eszméletlen jó!!! ♥
Nagyon jó kisfilm lett meg nagyon befosos jó a magyar backrooms!
Őszintén szólva az arrival-hoz tekertem, csak abba néztem bele, de az valami fantasztikus volt. Biztos vagyok benne, hogy az egész videó tökéletes.
Érdekes hogy szinte mindeki a Retro hangulattal foglalkozik mintsem a horror elemekkel, bár ezt nem rosszból írom mert tényleg nagyon el lett találva ez a 2000-es évek elejei esztétika VHS effektestül és mindenestül.
Érdekelt volna mi a sztori mögötte mert én imádom az ilyes módon hatásos Analog Horror féle videókat (mondjuk sokszor nem kapunk 100%-os magyarázatot azoknál sem), kicsit Backrooms meg kicsit SCP érzetet is ad főleg hogy a főhős teljesen egyedül megy le a metróba. A Klinikák nekem pont egy ilyen titokzatos állomás volt gyerekként mert sosem volt arra dolgunk és csak sok idő után volt rá példa hogy ott szálltam le épp.
Mindent összevetve ez hibátlan lett, én is alíg hiszem el hogy ez számítógéppel lett megcsinálva és nem élő szereplős.
Amúgy lehet csak én látom bele, de a videóban látható éjfél után beérkező metró lenne az éjféli expressz mint Kontroll utalás?
Ez igen... kb a villogó lámpáktól esett le hogy CGI van a dologban... igényes munka, ment a követés😊
Aztaku... Gyönyörű munka! A tippem, hogy a videos utómunka dob rajta igazán nagyot, ez a retro feeling sok mindent elrejt:) Nagyon szép, megnéznék egy képkockát az eredeti renderből. :) (real-time engine render vagy classic? Ha engine, csinálj belőle játékot! Komolyan!) Ami alapján először gyanút fogtam (nem néztem kommenteket előtte) az a lépések hangja. Illetve még egy apróság: aki 3D-zett valaha annak rááll az agya az azonos textúrákra, szinte végig tök jó, de 1:10-nél a mozgólépcsőt sokáig kapjuk szemből és ott ez lejön. A vörös-metrós rész mindent visz! Gratula a modellezéshez is.
Nem hiszek a szememnek hogy Magyar backrooms-os videót látok😮😮!! Elképesztő lett, így tovább
Több ilyen legyen még🎉!!
Amúgy ha ránéztek a csatornámra, láthatjátok hogy énis ikyennel foglalkozom🤙🏾
ez történik ha túl sokat silent hilleztek!!!
(Elképesztő videó lett!)
Ez brutálisan jó CGI....GG végre van CGI itthon is...😂😊❤
Ehhez a videójoz nagyon jó állomást választottál👍👍👍
Nagyon komoly! Respekt!!
kegyetlenül jó lett
Zseniális 😮❤
Gratulálok a kemény munkához! Legyen még ilyen!!!
Nagyon jó!
egesz vegig a jumpscarere vartam de orulok, hogy nem volt mert ugy befostam volna. egyebkent kurva jo lett
Ez kimehetne Netflixre. Nagyon jó lett
Nagyon jó lett! Blender-t használok én is, nagyon jó ez a liminal horror style.
Para let😱
Epik realisztikus.😊
En eloszor azt hittem hogy ez is a Kontroll filmnek egy ujragondolt resze. Aztan rajottem hogy ez egy kulon film! De nagyon jó lett!😊
A Magyar backrooms 😁 Egyébként emlékszem mikor ilyen volt. Mindig attól féltem, hogy lekapcsolnak a lámpák 😅
Zseniális!...
gratulálok, szép munka! ^^
abszolút javaslom benevezni egy "horror contest"-re!
Köszönöm ezt az élményt!
Több ilyet!
Szótlan vagyok. Ez elképesztő volt! Szép munka!
Újra 20 éves lettem. Érzem a fornetti szagot.
Ez nagyon jó lett ❤
Finaly an video about the horrors of blaha at 2 am
Kiváló animáció. 👍
Nagyon jó film lett
Nagyon király kisfilm ment a Like 👍egyébként tisztára mint egy Magyar Backrooms film. Le a kalappal 👏a stábnak igazán vérpezsditő I Love it❤
Zseniális kis film lett gratulálok hozzá
Nagyon komoly lett 👏😮😉
Nagyon hasonlít a DON’T SCREAM nevű játékra ;)
Úr isten! ez nagyon jó! Nagyon tetszett! Köszönöm!
Gratulálok! Nagyon jó lett!
Huhhh. 😳
De jó lett! Hátborzongató. 😀
Back Rooms feeling befigyel.
Átlagos nap egy metrómegállóban csak ebben nincsenek ott a "Bocsi kérdezhetek valamit?" lények.
MetróÁLLOMÁSON amúgy sincsenek, legfeljebb az aluljáróban…
Najóóó...ez nagyon durva! Én ezt most nem is értem... most jelent meg, de mégis a régi metrómegálló látszódik. Lehet boomer vagyok, de akkor ez most teljes mértékben animáció, CGI, stb? :O Ha igen...hát...beszarok. Ha nem, akkor is. Maximális respect!
És még egy nagy taps a végén a Half Life hangulat miatt :P
Örülök, hogy ennyire tetszett. Igen, az egész számítógépes animáció. Valóban van a végén egy HL2 hangulat a rádiózásnak hála, erre eddig nem is gondoltam :D
Ez öcsém világrekord! Like.
Ezzel a számitógépes technológiával amivel megvalósult ez a rövid film egy filmstúdió egyszer csinálhatna egy olyan élőszereplős filmet amely a 2000-es évek Budapestjén játszódna és lennének olyan jelenetek is amelyek a Budapesti metróban játszódnának és az állomásokat pedig számitógépes technológiával modelleznék le! Nagyon realisztikusra sikeredett ez a rövidfilm! Ez a rövidfilm olyan mintha ez egy élőszereplős film lenne, pedig valójában ez egy realisztikus számitógépes animációs rövidfilm!
Olyan ritka az ilyen igényes animáció, hogy először nem akarta felfogni az agyam hogy ez nem igazi, és csak néztem hogy miert nincs felújítva az állomás T~T
Én: Anya, megnézhetem a backrooms-t?
Anya: Fiam, van backrooms otthon.
Backrooms otthon:
(Zseniális lett!)
Nagyon jó lett a film.🎉❤
Ez zseni.🎉🎉🙏 le a kalappal
Ami a Kontrollból kimaradt! Ennek ellenére is zseniális! Bár ma készítenének ilyen filmet. Senki sem hal meg, mégis izgi. Az EV3-as meg csak a 225-239-ig lehetett, mert a többi teleajtós (üveg nélküli ) volt.
Elég horrorisztikus.
Főleg amikor kinyílt meg becsukódott a szekrény ajtó.
A villódzó lámpák meg a vörös fény a metróban 😬