Horthy: államférfi vagy német kollaboráns? - Gellért Ádám, Szakály Sándor

Поділитися
Вставка
  • Опубліковано 28 жов 2023
  • Legfrissebb adásunkban Horthy Miklós emlékezetéről vitatkozott Dr. Szakály Sándor Széchenyi-díjas történész, az MTA doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, A VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökhelyettese és Dr. Gellért Ádám nemzetközi jogász, az Erőszakkutató Intézet ügyvezetője.
    Műsorvezető: Fekete Rita
    Szerkesztő: Joób Rhodé
    -------------
    Kövess engem Rumble csatornámon is: bit.ly/45sIaef
    -------------
    Fekete Rita vagyok a Hit Rádió szerkesztő-műsorvezetője. Ezen a csatornán a Hit Rádióban már elhangzott közéleti beszélgetések egy fogyaszthatóbb, vágott verzióját tesszük közzé. Előveszünk olyan régebbi interjúkat is, amelyeket vagy nem vagy régebben egy kisebb közönség számára publikáltunk. Emellett készülünk csak ide gyártott műsorokkal is! Elsőként a hetente jelentkező Össztűz c. műsorunk lesz elérthető, melynek állandó vendége Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő.
    Munkatársak: Joób Rhodé, Longauer András, Király Tamás

КОМЕНТАРІ • 76

  • @D.G.77
    @D.G.77 9 місяців тому +22

    Rákosi, Szamuely, Kun Béla... Milyen származásúak voltak?!

  • @bozsanyimargit
    @bozsanyimargit 9 місяців тому +13

    Szuper műsor......apró megjegyzés:....."meg e lehet ítélni".....nagyon bántotta a fülem.

  • @tiborszelyes6489
    @tiborszelyes6489 9 місяців тому +11

    Ok és okozat ! Arról tudnának egy videót , előzményeket a zsídó ártatlanságról ?

  • @D.G.77
    @D.G.77 9 місяців тому +13

    Békeidőben az egyik legerősebb fizetőeszköz volt a pengő! Ma?! Értéktelen a forint...

  • @donhazaff8979
    @donhazaff8979 9 місяців тому +4

    Én azt szeretném, ha arról esne több szó, hogy mennyire volt Horthy kényszerpályán.
    Az, hogy mi történt, az egyre kevésbé vitatott, alakul a konzenzus az ok-okozatok rendszerében. Ami mindmáig zavaró és megosztó az, hogy lehetett-e volna másképp, volt- e és mekkora mozgástér?

  • @balazs2064
    @balazs2064 9 місяців тому +10

    Közel nyolcvan évvel a halála után is beszélünk róla akkor valamit jól csinált.

  • @papp943gbr
    @papp943gbr 9 місяців тому +9

    Nagyon értelmes vita volt. Reméltem, hogy azért szóba kerül az a nem mellékes szerencsétlen körülmény is, mely Horthy István tragikus baleset folytán valamint a másik fiú németek általi elrablása következtében nyilván befolyásolhatta az ő 44 március 19.-t követő eseményekhez történt hozzáállását.

  • @martabenczik2426
    @martabenczik2426 9 місяців тому +28

    Nekem az egész beszélgetés arról szólt, hogy Horthy Miklós maga volt az ördög. Egy szó nem esett arról, hogy a megcsonkított országból, jól működő országot hoztak létre minisztereivel. A világ csodánkra. Az oktatásra -több száz iskola építése-, a dolgozók lakhatása - több száz munkáslakás építése-, stb. stb. Ez mind nem volt? Szó nem esett még a fia lelövéséről sem. Lehetett ez fenyegetés? Sorolhatnám vég nélkül. Én úgy tudom, mindent megtett, hogy megvédje a zsidókat. Nagyon "tetszett", hogy a pórnép beköltözhetett a zsidóktól elvett lakásokba. Ezt nem tudom hol hallotta? Én most hallottam először. Nyilván nem igaz. Ez szerintem addig lesz meddő vita, amíg nem lehet érthetően, sértődés nélkül kimondani az igazat. Azt már félve írom le, hogy cigányokat, és melegeket elhúrcoltak.

    • @zsuzsajanisch6832
      @zsuzsajanisch6832 9 місяців тому

      A külügyminisztériumban 2 menekültügyi osztály intézte a bevándorlókat. 44" márc. 19. után az első dolog volt, megszüntették. Vajon, miért? Miért nem beszélnek erről?

    • @22aardvaark47
      @22aardvaark47 9 місяців тому +1

      A pórnép jelen esetben azt jelenti hogy Bonnie és Clyde azaz a Dobrev-Gyurcsány páros beköltözött a Szemlőhegyi úti villába.........

  • @22aardvaark47
    @22aardvaark47 9 місяців тому +1

    Nagyon érdekes hogy a baloldal szemérmesen, kínos mellébeszéléssel foglalkozik ma vörösterror kérdésével. Mintha még mindig a Rákosi/Kádár korszakban élnénk. Javaslom a balliberális résztvevő urak részére Fekete István vagy Tormay Cécile idevonatkozó írásait. Vagy azt a tényt hogy a komcsi vezetők meglógtak a felelősségrevonás elől és csak azokat érte el a bosszú akik itt maradtak. Tény viszont az hogy nem lett volna fehérterror ha nincs előtte vörösterror. Lásd a mai viszonyokat: Hamasz-Izrael.

  • @ibolyafrei2891
    @ibolyafrei2891 9 місяців тому

    Köszönöm szépen

  • @Uch16784
    @Uch16784 9 місяців тому +8

    De kár, hogy Lovas István meghalt. Itt is megszólalna. Helyretenné G.A. "úrt" X-ben. Ezer éve gellért püspök, most gellért "történész". Jó csere volt, amit Rajk végigvitt.

  • @kecskesgabriella3874
    @kecskesgabriella3874 9 місяців тому +5

    Gellért Ádámnak mi a véleménye arról, ha személyesen érintett emberek ítélkeznek - holott a bírákat illető első számú követelmény az elfogulatlanság?

  • @belamizsak161
    @belamizsak161 9 місяців тому +3

    Persze, persze, szegény dolfinak is voltak jó oldalai 🤣🤣

    • @Raveneate
      @Raveneate 9 місяців тому +6

      Nos ez egy releváns és megalapozott s legfőkeppen valós adatokon alapuló megjegyzés! Jaaa neem! Szomorú, hogy emberi létformák ilyen dolgokra képesek, sajnos egyre sűrűbben...

  • @juditfabo3922
    @juditfabo3922 9 місяців тому +1

    Kedves Rita! Köszönöm szépen !

  • @magyargy3425
    @magyargy3425 9 місяців тому +13

    Dr. Gellért Ádám nemzetközi jogász, az Erőszakkutató Intézet ügyvezetője muhahhaaa, akkor most van meló Gázában, komolyan mit lehet erről mondani?

  • @laszlokovacs4944
    @laszlokovacs4944 9 місяців тому +3

    Nagyon kultúrált beszélgetés volt, nem is nevezném vitának. Olyan jó látni amikor két intelligens ember tudja az elképzeléseit megosztani másokkal anélkül hogy személyeskedésbe, egymás szavába vágásába, tiszteletlenségbe menne el az egész. Sok ilyen értelmes ember kellene az országba, főleg a parlamentbe.

  • @Uch16784
    @Uch16784 9 місяців тому +18

    Horthynak nincsen hatalma 44ben, de ő a felelős a deportálásokért.
    Nincs több kérdésem, bíró úr.

  • @ilonalajtaujfalusi989
    @ilonalajtaujfalusi989 9 місяців тому

    😢

  • @szilagyirozsa373
    @szilagyirozsa373 9 місяців тому +24

    fehér terror? a törvényes rend helyreállítás nem lehetett terror.....

  • @endredomokos9758
    @endredomokos9758 9 місяців тому +3

    Ha Horthy nem lett volna ti most románul beszélnétek.

  • @Laszlo1968
    @Laszlo1968 9 місяців тому +5

    A megszokottnál szókimondóbb, nyíltabb beszélgetést hallgattam. Véleményem szerint *összességében* Horthy szerepe legalábbis nem negatív. Igazolásképpen: hagyták leélni az életét.

  • @csabahalasz6815
    @csabahalasz6815 9 місяців тому +1

    Nagyon komoly és építő vita egy máig feldolgozatlan témában! Csak így tovább!

  • @juliagruber2246
    @juliagruber2246 9 місяців тому +14

    Ritànak Pulitzer díjat ❤❤❤

  • @TheBaksai
    @TheBaksai 8 місяців тому

    Lázár János kenderesen Horthy Istvánról beszélt !! Nem Horthy Miklósról !

  • @belakovacs9958
    @belakovacs9958 9 місяців тому +6

    Tisztelt Uraim
    Szerintem Önök részigaságokon lovagolnak.Maszatolnak de nagyon.Hortinak az volt a hibálya hogy visszavette egy részét anak amit eladtak az Elvtárs Urak....És
    mostan is azon lovagolnak inkább terelik el még gondolatát annak is hogy egy diktátumot felülvizsgáljanak...Hogy is volt Francia segédlettel ami azt jelenti alárendelt viszony.A fejétől büdösödik a hal.Vagyis ahogy halgatom Önöket ismerik azt a beszéd technikát amelyel a partner elhiszi hogy az Ö gondolati az ö döntése amely egy beszélgetés közbe és a végén következik be.Sok beszéd szegénység...

  • @annatoth1868
    @annatoth1868 9 місяців тому +1

    Nemzetközi jogász, erőszak kutató egy történész mellett. Különböző fajsulyú megközelítés.

  • @tibornagy2759
    @tibornagy2759 9 місяців тому +26

    Siralmas.
    Horthy kislábujjához sem értek fel.

  • @peterkatona2460
    @peterkatona2460 9 місяців тому +2

    Takaró Mihályt is hallgassuk!

  • @matyasszabo6264
    @matyasszabo6264 9 місяців тому +12

    igaz magyar volt segített meg tisztítani az országot az alja néptől és örök hála a mostani kormány pártoknak hogy igy ápolják az örökségét és tanítják a fiataljainknak hogy soha ne feledje a nagy méltóságú urat

  • @gergelyboros8138
    @gergelyboros8138 9 місяців тому

    Jé, egy intelligens vita (féle)

  • @laszlo5569
    @laszlo5569 9 місяців тому +2

    Ma éppen visszacsapás zajlik keleten. Az is elítélendő? Emberileg érthető és igazolható!

  • @miyokokoala4
    @miyokokoala4 9 місяців тому

    Bocsi Rita! NBS= Ne Bízz neg Senkiben‼️

  • @miyokokoala4
    @miyokokoala4 9 місяців тому

    11:48 Mi magyarok, ennyire trágyadombra való nép lennénk⁉️ A románok, a szőröstalpú szolganép⁉️ Akik Erdélyország urainak szolgái voltak⁉️ Hogy történhetett ez meg velünk⁉️ Ennyire mosogatólé volt az akkori nemzetünk⁉️ Persze küldő segédlet 2/3-ával‼️Ahogy most is‼️

  • @SenkiAlfonz72
    @SenkiAlfonz72 9 місяців тому +5

    Mindegy mit mondasz pajtás, de az összes kommunistat ki kell irtani.

  • @burbion
    @burbion 9 місяців тому +3

    Egy elég gyenge figura volt, aki még a kiugrást is képtelen volt megvalósítani, a románokkal ellentétben.

    • @dndfszk22
      @dndfszk22 9 місяців тому +6

      bunko

    • @user-vo4nl6eu2u
      @user-vo4nl6eu2u 9 місяців тому

      Aztán miért kellett volna kiugrania? ARákosi rendszereért? Az ÁVH-s akasztásokért, agyonverésekért, kínzásokért? A tulajdon elkomonizálásáért? 1956-os megtorlásokért, ahol 463 emebret felakasztottak, ezreket csuktak börtönbe, tízezreket tettek tönkre egzisztenciálisan, 200 ezer ember emigrlált. A szocialista gazdaság csődbe ment, 1990-re az ország adóságspirálba került. Országos csőd lett a szocialista mutatvány vége.
      Ezekért kellett volna kiugrania? Ugyan már.....!!!! Ezekért ugorj te ki.... az ablakon, a tízedikről!

    • @Uch16784
      @Uch16784 9 місяців тому

      Neki bezzeg megtiltották, nyugatról. Az usa elnök.