Heló, engem is érdekelt 1221.5 hogy teljesít, mi is terveztünk venni 1-et aztán más márkát választottunk. Bocs hogy ezt mondom de semmivel sem drágább a nyugat szervízelése, sőt olcsób mert ritkábban kell szervizelni vagy javítani.
Szervizelni nem hiszem hogy ritkábban kel, mert ha eltelik az a bizonyos üzemóra akkor mind a kettőt kell. A nyugatinál ugyebár a szerviz költség magasabb akárhogy is nézzük. Javítani lehet hogy ritkábban kell, sőt biztos is de ha kell akkor a többszörösébe kerül. Ráadásul ha nyugatinak valami olyan baja van akkor csak a szakszerviz tud segíteni. Megint ott van a javítással eltelt méregdrága órabérük. Mivel a szakmám által az MTZ-t nagyon is jól ismerem, ezért eset rá a választásom. Pedig sokat agyaltam én is rajta hogy milyen gép legyen. Megkérdezhetem hogy mi lett a más márka?
Zetor Crystal 160-ast vettünk. A szervízdíj nagyon drága, de a szűrő meg az olaj normál árban van, nekem is szakmám, úgyhogy ellestem a szervízeljárást majd a gari lejárta után én csinálom, amúgy a motor 400üó-ás a többi 500űó-ás sűrűséggel kell végezni a póverválltó miatt
Hát egy kicsit jobb kategória is. 160 ló, póverválltó. Sok jó munkát kívánok vele, kevés gonddal. De a környékünkön van 2 Zetor Proxima (igaz az egy más kategória) de nincsenek megelégedve velük. Nincs erejük tán aszt hiszem. Így nem mertem bevállalni a zetort.
Ebben speciel Deutz-Fahr motor van (a 716-os Fendt-be is ezt rakták) a többi saját fejlesztés(innen-onnan ősszeszedték) talán nem lesz vele 3-4000 üó-is semmi gond. Neked is minden jót
A zetorok Szlovákiában és Cseországban sokkal olcsobb de csak az igazi cse zetor a bevált azok nem romlanak strapa birok, de cseországban gyártottak mert már csinálik máshol is europában kinában indiában is de azok sokka hamar romlanak . Nálunk sok van Zetorokbol nagyon sok fut az utakon semi gond nicsen velük. MTZ nek törik ki a hátsó kereke tul soknak is nekem ez ami nagyon nem tetszik benne amugy jo gépek nagyobb a fogyasztása a zetorhoz képest de amugy ok.
Helló. Munkával nagyon meg vagyok elégedve vele, jó oroszos erővel, és gyönyörű hanggal rendelkezik. Szántásnál a fogyasztás nagyon változó. 25-30liter/ hektár, de nem ritka az ennél több is. Nagyon vegyesek a talajok erre. De a nyugati gépek se jönnek itt ki jobban. Ezen a videón pont 25 literrel jöttem ki. Gondok voltak vele, Pl: Szelep emelő rúd vég kopása, szivacsdarabot hagytak a tankban, főtengely szorulás az 5-dik hajtókarnál (Illesztési gondok, mozgott a csapágy persely) Meg kisebb nagyobb olajfolyások, ahogy az MTZ-től már megszoktuk. De most már úgy néz ki hogy nincs több gond vele.
Hát a fogyasztásból ítélve nincs túl nehéz dolga. Nálunk közel 50liter/hektár. És mennyi üzemóra van benne? Akkor ezek szerint mulasztás is történ a gyártó részéről..
Hát itt is akad még 40liter/hektár is (jó fekete szurkos földek), de az az 50liter már nem semmi. 1113 üzemóránál jött elő a főtengely gond. Most 1410 üzemóra van benne. Jelenleg az orbit szivattyú kezedet el folyni. Mindig akad valami gond.
De az ára is jóval olcsóbb mint a hasonló kategóriás nyugatiakhoz képest. Ráadásul saját magam szervizelem. Meg olcsó aránylag az alkatrész is. Lehet hogy sokat kel küszködni a javításokkal. De a javítási költség még mindig a töredéke a a nyugatihoz képest.
mi is 1221.5 veszünk árba sokkal olcsóbb mint egy nyugati 130 le végig jártunk mindet 15 milla alatt nem találtunk ami meg lett volna az meg fapados akkor inkább az mtz
Hány hektáron dolgozik a traktor?
Kb 90 hektár. De már nincs meg a traktor.
Heló, engem is érdekelt 1221.5 hogy teljesít, mi is terveztünk venni 1-et aztán más márkát választottunk. Bocs hogy ezt mondom de semmivel sem drágább a nyugat szervízelése, sőt olcsób mert ritkábban kell szervizelni vagy javítani.
Szervizelni nem hiszem hogy ritkábban kel, mert ha eltelik az a bizonyos üzemóra akkor mind a kettőt kell. A nyugatinál ugyebár a szerviz költség magasabb akárhogy is nézzük. Javítani lehet hogy ritkábban kell, sőt biztos is de ha kell akkor a többszörösébe kerül. Ráadásul ha nyugatinak valami olyan baja van akkor csak a szakszerviz tud segíteni. Megint ott van a javítással eltelt méregdrága órabérük. Mivel a szakmám által az MTZ-t nagyon is jól ismerem, ezért eset rá a választásom. Pedig sokat agyaltam én is rajta hogy milyen gép legyen.
Megkérdezhetem hogy mi lett a más márka?
Zetor Crystal 160-ast vettünk. A szervízdíj nagyon drága, de a szűrő meg az olaj normál árban van, nekem is szakmám, úgyhogy ellestem a szervízeljárást majd a gari lejárta után én csinálom, amúgy a motor 400üó-ás a többi 500űó-ás sűrűséggel kell végezni a póverválltó miatt
Hát egy kicsit jobb kategória is. 160 ló, póverválltó. Sok jó munkát kívánok vele, kevés gonddal. De a környékünkön van 2 Zetor Proxima (igaz az egy más kategória) de nincsenek megelégedve velük. Nincs erejük tán aszt hiszem. Így nem mertem bevállalni a zetort.
Ebben speciel Deutz-Fahr motor van (a 716-os Fendt-be is ezt rakták) a többi saját fejlesztés(innen-onnan ősszeszedték) talán nem lesz vele 3-4000 üó-is semmi gond. Neked is minden jót
A zetorok Szlovákiában és Cseországban sokkal olcsobb de csak az igazi cse zetor a bevált azok nem romlanak strapa birok, de cseországban gyártottak mert már csinálik máshol is europában kinában indiában is de azok sokka hamar romlanak . Nálunk sok van Zetorokbol nagyon sok fut az utakon semi gond nicsen velük. MTZ nek törik ki a hátsó kereke tul soknak is nekem ez ami nagyon nem tetszik benne amugy jo gépek nagyobb a fogyasztása a zetorhoz képest de amugy ok.
Hello. Hogy bírja a nehéz munkát? Hektáronként mennyit eszik szántásnál? Volt eddig valami gond vele?
Helló.
Munkával nagyon meg vagyok elégedve vele, jó oroszos erővel, és gyönyörű hanggal rendelkezik. Szántásnál a fogyasztás nagyon változó. 25-30liter/ hektár, de nem ritka az ennél több is. Nagyon vegyesek a talajok erre. De a nyugati gépek se jönnek itt ki jobban. Ezen a videón pont 25 literrel jöttem ki.
Gondok voltak vele, Pl: Szelep emelő rúd vég kopása, szivacsdarabot hagytak a tankban, főtengely szorulás az 5-dik hajtókarnál (Illesztési gondok, mozgott a csapágy persely) Meg kisebb nagyobb olajfolyások, ahogy az MTZ-től már megszoktuk. De most már úgy néz ki hogy nincs több gond vele.
Hát a fogyasztásból ítélve nincs túl nehéz dolga. Nálunk közel 50liter/hektár. És mennyi üzemóra van benne? Akkor ezek szerint mulasztás is történ a gyártó részéről..
Hát itt is akad még 40liter/hektár is (jó fekete szurkos földek), de az az 50liter már nem semmi. 1113 üzemóránál jött elő a főtengely gond. Most 1410 üzemóra van benne. Jelenleg az orbit szivattyú kezedet el folyni. Mindig akad valami gond.
Na hát akkor ilyen se kell a gepparkba.. :/ Azt hittem, hogy csak nálunk gyenge a minőség, de ezek szerint már mindenütt..
De az ára is jóval olcsóbb mint a hasonló kategóriás nyugatiakhoz képest. Ráadásul saját magam szervizelem. Meg olcsó aránylag az alkatrész is. Lehet hogy sokat kel küszködni a javításokkal. De a javítási költség még mindig a töredéke a a nyugatihoz képest.
Ebbe az mtz-be van már power váltó ?
Nincs benne. Ez még szinkron váltós.
Классный плуг, хочу такой же
4x30cm?
4x40cm
How much liters /ha?
circa 25l I can only google-translate. Sorry in advance
Is that 137 hp like 1221.3?
Yes it is.
Świetna produkcja :)
Łapka up leci :)
Zapraszam do nas :)
Pozdrawiam !
mi is 1221.5 veszünk árba sokkal olcsóbb mint egy nyugati 130 le végig jártunk mindet 15 milla alatt nem találtunk ami meg lett volna az meg fapados akkor inkább az mtz
25 см
كاين في الجزائر
Нафига вам сдался 30 см даже для корточки кто глубоко .ладно целену и все
Ez oszi turas nem szantas!
Neked most mi bajod?