Köszönjük a jóindulatú magyarázatot . Nem jellemző ez a segítőkész hozzáállás a mostani üzletközpontú világunkban.És külön köszönjük, hogy magyarul is elmondta.
9 років тому+6
Nagyon köszönöm a hasznos információkat. Sajnos mire ezt itt megtaláltam az interneten, addigra már kb fél évnyi kísérletezésen túl vagyok, így igazából új infót nem tartalmazott számomra, meg egyébként is egy nagyon fontos paraméter hiányzik, mégpedig az "A" jelzésű etetőszáj mérete. Csak kiegészítés gyanánt (hangsúlyozom, hogy saját tapasztalat alapján) az etetőszáj mérete kb 20 százalékkal legyen kisebb az emelőcső átmérőjénél. Ha jó huzatú kéménybe lesz bekötve a kályha, lehet egyforma átmérőjű az emelőcsővel, de nagyobb semmiképpen!
Üdvözlöm Árpád! Én is szeretnék rakétakályhát építeni, de csak azt az egyszerűt, zárt profilból. Annak a méretezési arányai hol elérhetőek? Köszönöm a segítséget!
Üdvözlöm Árpád!Érdeklődnék,hogy normál üzemi állapotban mennyi ideig működik a rakétakályha(konkrétan az Ön tervei alapján épített)tüzelő anyag utántöltés nélkül.Meddig lehet ,,magára hagyni"?Este 10-kor ha megrakom,meddig bírja?Válaszát előre is köszönöm!Tisztelettel:Lőrinczy Tibor.
Akkor 1oo% tőmeg kályha lesz.A hórdon lehet főzni vagy vizet melegiteni és a tüz gyujtás után hamar le adja a hőt. Mind 1oo% tőmeg kályha nagyob a hatásfoka és jobban ki lehet használni a kéményből a hőt. Ilyen esetbe az emelőcsőt is táglábol szokták kirakni(lásd a Tajwán rakéta kályhát).
Attól féltem, hogy ha beágyazom a hórdót nem lesz elég szívóhatás mivel nem hűl eléggé. De gondolom ebben az esetben, már nem jó hosszú vízszintes kéményt használni...vagy lehet?
Van valami magyarázat, és tervrajz ami érthető is? mert itt a meleg levegő irányát mutatva zárt vonalakon ment a mutató, meg az egész csak nyögdécselés. Meg én a sarkok miatt úgy megkeveredtem, hogy strambulálok. (fogalmam sincs, hogy az mi de biztos, hogy strambulálok.) Szóval: mi célból van a szigetelés? Hol van a hőleadás? vagy a füstöt kell felfogni, ha melegedni akarunk? Mert nekem úgy tűnik e rajz és magyarázat alapján, hogy belül ég a tűz, felmegy, aztán lejön, de mindez a szigetelésen belül történik. A külső részeket, ahol a hőleadás a külső környezet felé megtörténhetne, nem is érinti a meleg levegő.
Bélka Úr, A rajzot a kőnyvnek a szerzője és a rakéta kályhának e feltaláloja készitette és tudtom szerint egyetemi tanár, Leslie Nelson, és a világ minden tájárol milió ember meg értette.Ha valaki nem tud egy keresztmetcetet leolvasni..........sajnálom. Nem strambulálo hanem strangúlálo(szükités,fojtás).Ugy tünik a számitógépe mekeg vagy ay internet nyőgdicsel.
Pallarpad Jó A felmenő cső végén van egy szaggatott vonal. Az mi? A felmenő cső és a szigetelés között van valami üresség. Az mi? A magyarázat szerint ott jön le a meleg levegő, de a rajzon felül is, alul is zárt vonal található. Ha a H betű részen jön le a meleg levegő akkor érthetőbb a dolog, de akkor a magyarázat igenis nagyon rossz, és félrevezető. Ha itt a külső falon adja le a hőt, ami szerintem úgy van, akkor olyan kérdésem lenne: meg lehetne-e növelni a hőleadó felületet pl bordaszerűen vaslemezek ráhegesztésével?
En nagyon ertem es a terveim szerint (12 fajta kazant es kalyhat )sorozatban gyart az Ariadne KFT raketa kalyha egessel.A termek jova van hagyva egy komoly kutato intezettol amely a gyartasi jogot is megadta.
Gondol az utó korra,bölcs ember át adja a tudását.Köszönet érte!Az isten vigyázzon az ilyen emberekre aki át ad egy hasznos olcsó üzem modot az emberek számára.
Egy konkrét dolgot szeretnék kérdezni . Ha a felemelő cső például 120 mm átmérőjű.., akkor a külső burkolat ,ahol lefelé megy a hő , milyen messze legyen a szigetelt belső felemelő cső külső szélétől ?? A videó alapján 6 cm-re gondolok .. De ugye az körben 6 cm .........200 literes hordónál a kerület kb 180 cm ( hordó átmérő 60 cm ) 180 x 6 cm = 1080 cm2 . .. A felemelőcső területe (R2 Pi = 6x6x 3.14 = 113 Cm 2 ) Ha a felemelőcsőből a 113 cm2 területről kilép a hő a tág 1080 cm2 -es térbe .... Nem lassul le nagyon ?? Vagy valamit félreértettem ???? Köszönöm előre is a válaszokat
Jó napot kívánok! (Bár igaz már késő este írok...) Engem Istvánnak hívnak. Lenne néhány nagyon fontos kérdésem. Nos ha a felemelő cső hossza (magassága) 68-127 cm-g. terjedhet akkor engem az érdekelne, hogy ezen intervallumon belül hogyan mozog a (felemelő) cső átmérőjének mérete Kerek cső esetében? Továbbá a Stirling meleg részét (hengerét) az Egész rakéta kályhán (kazánon) belül hova a legérdemesebb elhelyezni a Felemelő csőhöz viszonyítottan? Továbbá nekinyomni érdemes a meleg részt a felemelő csőnek, hogy testi kontaktusban adódjon le hőteljesítmény a Stirlingnek, vagy inkább centikre elhelyezni tőle hogy csak hősugárzásban részesüljön a Stirling? Előre is nagyon szépen köszönöm! A viszont hallásra.
Jó napot kívánok! Nem ilyen egyszerű a helyzet. Nekem nincsen magyar telefon számom. Határon túlon élek. Ha tetszene adni egy e-mail címet akkor privátban elküldeném a számom, de azt hiszem igazán borsos lenne ezen keresztül beszélni...
Da d-le Arpad si eu am tinut cutamutamuuont de aceste indicatii dupa cartea tradusa de ed T TEI .Am construit ocentrala cu serpentina deCUPRU reglaj de temperatura controlata .Este aprope gata ,mai discutam dupa probele cu foc
Egyszerűsítem a kérdésemet : Ha a felemelőcső 120mm átmérőjű ,, akkor mekkora hézag legyen a felemelő cső körül , ahol lefelé megy a hő ??? És például ha 140 mm átmérő akkor mennyi ??, És hány cm-rel legyen magasabb a hordó teteje a felemelőcső tetejétől ???
Köszönjük a jóindulatú magyarázatot . Nem jellemző ez a segítőkész hozzáállás a mostani üzletközpontú világunkban.És külön köszönjük, hogy magyarul is elmondta.
Nagyon köszönöm a hasznos információkat. Sajnos mire ezt itt megtaláltam az interneten, addigra már kb fél évnyi kísérletezésen túl vagyok, így igazából új infót nem tartalmazott számomra, meg egyébként is egy nagyon fontos paraméter hiányzik, mégpedig az "A" jelzésű etetőszáj mérete. Csak kiegészítés gyanánt (hangsúlyozom, hogy saját tapasztalat alapján) az etetőszáj mérete kb 20 százalékkal legyen kisebb az emelőcső átmérőjénél. Ha jó huzatú kéménybe lesz bekötve a kályha, lehet egyforma átmérőjű az emelőcsővel, de nagyobb semmiképpen!
Üdvözlöm Árpád! Én is szeretnék rakétakályhát építeni, de csak azt az egyszerűt, zárt profilból. Annak a méretezési arányai hol elérhetőek? Köszönöm a segítséget!
Üdvözlöm Árpád!Érdeklődnék,hogy normál üzemi állapotban mennyi ideig működik a rakétakályha(konkrétan az Ön tervei alapján épített)tüzelő anyag utántöltés nélkül.Meddig lehet ,,magára hagyni"?Este 10-kor ha megrakom,meddig bírja?Válaszát előre is köszönöm!Tisztelettel:Lőrinczy Tibor.
Fával kb-é oráként.Pelettel a tanknak a méretitől függ.
Köszönöm Szépen!
Egy tanácsot kérnék tisztelettel, ha nem fémhórdót használnék, hanem téglából építeném hordó helyett mi történne? A külső hórdóra értem.
Akkor 1oo% tőmeg kályha lesz.A hórdon lehet főzni vagy vizet melegiteni és a tüz gyujtás után hamar le adja a hőt. Mind 1oo% tőmeg kályha nagyob a hatásfoka és jobban ki lehet használni a kéményből a hőt. Ilyen esetbe az
emelőcsőt is táglábol szokták kirakni(lásd a Tajwán rakéta kályhát).
Attól féltem, hogy ha beágyazom a hórdót nem lesz elég szívóhatás mivel nem hűl eléggé. De gondolom ebben az esetben, már nem jó hosszú vízszintes kéményt használni...vagy lehet?
Itt kb. 8 méteres vízszintes szakasz van: ua-cam.com/video/PYTV3sD7Xis/v-deo.html
Van valami magyarázat, és tervrajz ami érthető is? mert itt a meleg levegő irányát mutatva zárt vonalakon ment a mutató, meg az egész csak nyögdécselés. Meg én a sarkok miatt úgy megkeveredtem, hogy strambulálok. (fogalmam sincs, hogy az mi de biztos, hogy strambulálok.) Szóval: mi célból van a szigetelés? Hol van a hőleadás? vagy a füstöt kell felfogni, ha melegedni akarunk? Mert nekem úgy tűnik e rajz és magyarázat alapján, hogy belül ég a tűz, felmegy, aztán lejön, de mindez a szigetelésen belül történik. A külső részeket, ahol a hőleadás a külső környezet felé megtörténhetne, nem is érinti a meleg levegő.
Bélka Úr,
A rajzot a kőnyvnek a szerzője és a rakéta kályhának e feltaláloja készitette és tudtom szerint egyetemi tanár, Leslie Nelson, és a világ minden tájárol milió ember meg értette.Ha valaki nem tud egy keresztmetcetet leolvasni..........sajnálom. Nem strambulálo hanem strangúlálo(szükités,fojtás).Ugy tünik a számitógépe mekeg vagy ay internet nyőgdicsel.
Pallarpad Jó A felmenő cső végén van egy szaggatott vonal. Az mi? A felmenő cső és a szigetelés között van valami üresség. Az mi? A magyarázat szerint ott jön le a meleg levegő, de a rajzon felül is, alul is zárt vonal található. Ha a H betű részen jön le a meleg levegő akkor érthetőbb a dolog, de akkor a magyarázat igenis nagyon rossz, és félrevezető. Ha itt a külső falon adja le a hőt, ami szerintem úgy van, akkor olyan kérdésem lenne: meg lehetne-e növelni a hőleadó felületet pl bordaszerűen vaslemezek ráhegesztésével?
Szerintem a magyarazat es a rajz is meg felel a celnak.Ha az ur nem erti ...sajnalom. reszemrol be va zarva az ugy.
Szóval ön sem érti.
En nagyon ertem es a terveim szerint (12 fajta kazant es kalyhat )sorozatban gyart az Ariadne KFT raketa kalyha egessel.A termek jova van hagyva egy komoly kutato intezettol amely a gyartasi jogot is megadta.
Köszönöm szépen !
Aki nem érti, annak kár is hogy belefogjon.... De nem is értem h miért mondja el az Úr mikor rontja vele az üzletet.... Inkább köszönet jár érte
Gondol az utó korra,bölcs ember át adja a tudását.Köszönet érte!Az isten vigyázzon az ilyen emberekre aki át ad egy hasznos olcsó üzem modot az emberek számára.
Egy konkrét dolgot szeretnék kérdezni . Ha a felemelő cső például 120 mm átmérőjű.., akkor a külső burkolat ,ahol lefelé megy a hő , milyen messze legyen a szigetelt belső felemelő cső külső szélétől ?? A videó alapján 6 cm-re gondolok .. De ugye az körben 6 cm .........200 literes hordónál a kerület kb 180 cm ( hordó átmérő 60 cm ) 180 x 6 cm = 1080 cm2 . .. A felemelőcső területe (R2 Pi = 6x6x 3.14 = 113 Cm 2 ) Ha a felemelőcsőből a 113 cm2 területről kilép a hő a tág 1080 cm2 -es térbe .... Nem lassul le nagyon ?? Vagy valamit félreértettem ???? Köszönöm előre is a válaszokat
A felemelő cső kőrül ott a szigetelés és akkor kisebb a H méret.Tessék elolvasni Ianto Evans és Leslie Nelson-tol kiadott kőnyvet.
Jó napot kívánok! (Bár igaz már késő este írok...) Engem Istvánnak hívnak. Lenne néhány nagyon fontos kérdésem. Nos ha a felemelő cső hossza (magassága) 68-127 cm-g. terjedhet akkor engem az érdekelne, hogy ezen intervallumon belül hogyan mozog a (felemelő) cső átmérőjének mérete Kerek cső esetében? Továbbá a Stirling meleg részét (hengerét) az Egész rakéta kályhán (kazánon) belül hova a legérdemesebb elhelyezni a Felemelő csőhöz viszonyítottan? Továbbá nekinyomni érdemes a meleg részt a felemelő csőnek, hogy testi kontaktusban adódjon le hőteljesítmény a Stirlingnek, vagy inkább centikre elhelyezni tőle hogy csak hősugárzásban részesüljön a Stirling? Előre is nagyon szépen köszönöm! A viszont hallásra.
Istvan agy egy telefont.En most magyarorszagon tartozkodom(remelem vegleg) Tel. 06 70 249 3296
Jó napot kívánok! Nem ilyen egyszerű a helyzet. Nekem nincsen magyar telefon számom. Határon túlon élek. Ha tetszene adni egy e-mail címet akkor privátban elküldeném a számom, de azt hiszem igazán borsos lenne ezen keresztül beszélni...
Sajnos megszakadt a vonal, lement a pénzem. Esetleg Skype-n. fel tudnám venni Önnel a kapcsolatot?
pallmoto2000@yahoo.com
A Rácz Béla úrnak van azért v. mi igaza. Sok a kérdésem nekem is de fel sem merem tenni ezek után pedig gépész vagyok.
Da d-le Arpad si eu am tinut cutamutamuuont de aceste indicatii dupa cartea tradusa de ed T TEI .Am construit ocentrala cu serpentina deCUPRU reglaj de temperatura controlata .Este aprope gata ,mai discutam dupa probele cu foc
A kalorifert csak Romániában értik meg