Hey Bro. Ezt tudva simán aludhattál volna nálunk és reggel elfuvaroztalak volna haza :-) Jászjákóhalmáról mentem ki hozzád. Amikor láttam hogy nem haladsz ott hezitáltam hogy vagy nincs jeled, vagy valami gond van. Pedig ott várt titeket az út mellett banán, jó házi süti és egy kis izotóniás ital. Mindenesetre azért örülök hogy épségben hazaértél. Spori UltraBartalos meg hát emberfeletti teljesítményt nyújtott. Szívből gratulálok neki itt is.
Na akkor nagyon köszi itt a kommentekben is hogy kijöttél és azért is hogy próbáltál trail angelkedni csak sajnos keresztülhúztam a számításod :D Ha a küllőtörés és a megjelenésed fordítva történt volna akkor éltem volna a lehetőséggel de akkor még úgy tűnt hogy haza tudok megoldom komolyabb gondok nélkül
Nekem is volt hasonló levegőbeszorulós problémám, csak nekem a torkomban lévő gombócérzéssel párosult. Először refluxra gyanakodtak az orvosok, de végül kiderült, hogy pajzsmirigy alulműködésem van, és annak kezelése múlasztotta el ezeket a tüneteket. Nekem egyébként az segített büfögni, ha balra döntöttem a felsőtestem. Jobbulást kívánok szintén innen Üllőről!
Először is:jobbulást!Én is voltam sokszor szarban:taknyolás Balatonederics közelében,egy Balaton tókerülő közben,csúrom véresen tekertem még vagy 140 kilit;3 defekt egy futóverseny után,otthonomtól 30 km-re;küllőtörés a világ végén stb...de ilyen mértékű "szívás" eddig elkerült.Hogy egyszerre kijött a betegséged,küllőtörés,egy ekkora túra,totál sötét,isten háta mögött,stb...Ha megint szarba kerülök sport terén Rád,a videódra fogok gondolni,és máris sokkal könnyebbnek érzem a sorsom!Még egyszer,mielőbbi gyógyulást kívánok!Hajrá!
Ez még nem is volt akkora szívás. Vagy inkább olyan hosszú szívás. A sima Hungarian DIvideok alkalmával sokkal többet szenvedtem mint itt. Az hogy itt feladtam, igazából az "időlimit" miatt volt. Pihenhettem volna, aztán folytathattam volna ahogy a Divide-ok során is de itt az volt a lényeg, hogy egybe toljuk le amit meg ugye elbuktam. A sima Divide során van idő pihenni és megvárni amíg javul a helyzet de annyi nincs, hogy meg is oldódjon. Úgy jön olykor hogy napokon keresztül szenved az ember :D
Az utóbbi néhány évben, főleg hosszabb edzés után nekem is voltak hasonló tüneteim, de nálam főként a nyelőcső szűkület, a nyelési nehézség és a nehéz levegővétel volt jelen. Leginkább úgy tudtam volna leírni mintha egy elefánt ülne a mellkasomon és nem tudnék nagy levegőt venni. Mivel gyerekkorom óta refluxos vagyok kézenfekvő volt az orvosoknak ezt is ráfogni, de igazából, ha szilánkosra törtem volna a lábam azt is a refluxra fogták volna. Körülbelül fél éve meguntam és elmentem magánrendelésre és mint kiderült van egy szuper EoE (Eosinophilic esophagitis) nevezetű betegségem, aminek nagyon röviden az a lényege, hogy a szervezet tévesen veszélyesként ítél meg bizonyos anyagokat pl. tejfehérje, ami immunreakciót válthat ki a szervezetből, aminek köszönhetően kvázi megtámadja a test a nyelőcsövet. Ez egy nagyon leegyszerűsített magyarázat, de nálam ez úgy néz ki, hogy ha tejfehérjét vagy glutént fogyasztok akkor 2-6 óra közt egyszer csak tüneteim lesznek és sokszor órákig, napokig velem maradnak. Az egyetlen kezelési módja jelenleg Magyarországon a kizárásos diéta, azaz próbálsz rájönni, hogy a főbb ételcsoportokból mi okoz problémát. (tej, glutén, tojás, szója, etc.) Mint később kiderült nálam a glutén és a tej játszik szerepet és egyébként láss csodát, az összes általam fogyasztott kerékpáros cucc tartalmazza legalább az egyiket, de inkább mindkettőt. Mióta megnézem az összetevőket azóta teljesen tünetmenetesen élem a kis életem. Nem mondom, hogy nálad is ez a probléma, de én egy jó gasztroenterológusnál kezdenék. Mindenesetre jobbulást kívánok!
Hali! Nekem akkor volt hasonló gondom amikor sok vitamint szedtem be minden nap pl. tavasszal tatabletta formájában...Volt hogy éjszaka erre a tünetre keltem.. Csak egy tipp, hátha segít! Jobbulást!✌
az tuti reflux lesz... sajna a kerékpáros testtartás nagyobb nyomást ró a gyomorra, a záróizmokra, illetve a szoros sport ruházat szoritja a hasat ami tovább stimulálja a refluxot....
Nem tudom, mi lehet a betegséged, de kívánom, hogy gyorsan találjanak rá gyógymódot, és ez ne borítsa fel idei terveidet! Ez az út amúgy Jászberényig is nagy teljesítmény, gratulálok hozzá!
Jobbulást, remélem sikerül majd megtalálni a probléma okát! Addig amíg kiderül valami, nem próbáltad esetleg az egyenes kormányos, "magasabb" pozíciókat, amit pl egy MTB-n vagy Trekking kerékpáron tart az ember? Ha jól hallottam, akkor földön fekve vagy kihúzva magad gyakran enyhül a probléma. Hátha ezekkel javulna valamelyest és a kerékpározásról sem kellene teljesen lemondanod... Persze csak óvatosan nehogy csak még rosszabb legyen. Kitartást Jamal!
Remélem találsz megoldást erre a problémádra. Amúgy a keleti hármashatártól Jászberényig eljutni is abszolút tiszteletre, elismerésre méltó teljesítmény! Neked is és Gergőnek is szívből gratulálok!
Szia Jamal! Ugyan ez a problemam van nekem is. Nekem akkor szokott előjönni mikor eszem, arra gyanakszom hogy valahogy a belekhez van köze. Én sem tudok böfögni így nehéz nekem is mit kezdeni vele. Jobbulást neked és remélem te megtalálod mitől van! :D
Tavaly mi is megpróbáltuk (Záhony - Pozsony közti távott terveztük) csak sajnos a nyár leghidegebb idejére időzítettünk így a hideg meg a rengeteg eső miatt fel ellett adnunk, de majd idén végig toljuk :D Jobbulást!!!
Amiket elmondtál a problémádról, az nálam is szokott volt jelentkezni gimi alatt, csak nem normál napi tevékenységek közben, hanem érdekes módon kifejezetten akkor, amikor marist szívtam. Ugyanígy, elkezdek érezni egy feszítő érzést a torkomban, ami fokozódik minden alkalommal, amikor pl. a nyálamat lenyelem. Mintha egy lufit fújnának egyre nagyobbra. Ez az egész érzés egy böfögési kényszerben fogalmazódik meg, azonban mindig úgy éreztem, hogy amikor végre kijön egy büfi akkor még több levegő megy a helyére. Nekem sosem lépte túl a bosszantóan kellemetlen mértéket, meg ritkán is fogyasztottam, többek között emiatt sem. Én annak tudtam be, hogy biztosan ingerli a torkomat vagy a légcsövemet valami anyag, ami benne található, és ez váltja ki ezt a hatást. Ugyanakkor nem nagyon foglalkoztam vele, hiszen esetemben elég egyszerű megoldása a problémának, hogy nem nagyon fogyasztok ilyesmit, mert amúgy is minek. Az is feltűnt egyébként, hogy fokozottan jelentkezik a dolog, ha előre rástresszelek, hogy ez lesz, azonban ha nem foglalkozom vele, akkor nem jön elő, vagy minimális mértékben és hamar elmúlik (mint ahogy egyébként gyakran részben pszichoszomatikusak ezek a problémák). Mivel neked a bringázásod élvezhetősége múlik rajta, ezért érthető, ha előre tartasz tőle, azonban könnyen lehet, hogy ez a stressz fokozza a problémát. Van egy családtagom, akit kifejezetten zavar, amikor például valaki hangosan nyel, ezért a jelenlétében igyekszem halkabban. Azonban azt figyeltem meg, hogy ilyenkor akárhogy próbálkozom, még sokkal nagyobb hangja lesz, és emellett sok levegőt is nyelek a falat mellé. Könnyen lehet, hogy neked is hasonló van, amikor adott esetben arra koncentrálsz, hogy ne nyelj levegőt a falattal. Egyszóval a probléma eredetét sajnos igazán nem tudom, de nekem az a tapasztalatom, hogy az én hasonló problémá(i)mat legalábbis javítja, ha megpróbálok nem rástresszelni. Megoldani biztosan nem fogja a problémádat az orvoson kívül más, de valamelyest javítani ez hátha. Jobbulást, és persze hátszelet!
Mielőbbi gyógyulást! Remélem sikerül megtalálni mi a baj és orvosolni, előre is kitartást a magyar egészségügyhöz. Én csak a magam nevében tudok beszélni de lehet mások is kiváncsiak lennének a bike setupjaidra, esetleg milyen kamerát használsz a videóidhoz ezek részletes bemutatása stb. ha volt korábban ilyen videó megköszönnék egy linket mert elkezdtem visszafelé nézni az összes videód de még nem találtam. Igy akkor a csatorna is frissülne, tudnál vele foglalkozni persze csak ha lesz időd energiád miközben keresed a problémát. Első az egészség!!
Volt korábban bringás videó de azok közül már talán csak egy van meg. Talán majd jön egy frissítés. kamerákból egyébként egy Insta360 OneX2 és 2db DJI Osmo Action (első generáció) amit használok
Szia, Ring-ring! :) Nagyon jók a videóid. Másképp nézek a bringásokra, (egyszer én is bevágtam eléd, bevallom) a 37.ep-ben láttam magamat, és sajnálom. Neked köszönhetően az autósok megérthetik, hogy közlekedik egy biciklis. A nyelési, légzési és hasonló problémák pánikrohamra utalnak, bocs, hogy ezt mondom. Kevesebb stressz, több nyugalom.(tudom, könnyű mondani)
Nekem ez refluxnak tűnik. Annak is egy fajtája. Nem a klasszikus GERD, hanem SGERD. Néma refluxnak hívják magyarul. A tünetegyüttesed nagyon hajaz rá. Szerintem a gasztroeneriológián majd igényelj Ph vizsgálatot és H.Pylori (baktérium) vizsgálatot is.
Nekem néha szokott refluxom lenni sok cukros vagy zsíros ételtől pár napig pl. ünnepek környékén, akkor éhgyomor sem számít, bringázás közben jobban előjön. Pont olyan érzés ahogy leírtad.
Nagyon sajnálom, mielőbbi jobbulást kívánok! Remélem csinálsz beszámolót mi van veled és tudnak e rá valami kezelést! Sajnálom, ha e miatt nem tudsz versenyekre sem járni, nagyon szeretem a videoid, nagyon jó vagy ! :) Vigyázz kérlek az egészségedre és vedd komolyan a szervezetet jelzéseit, nehogy baj legyen! Nagyon fiatal is vagy még, kívánom mielőbb rendbe tudj jönni Minden jót és kérlek majd csinál egy beszámolót egészségedről
@@acourierslife-egyfutarelet8856 Szerinted az mitől lehet hogy 150km felett annyira elfárad az izmom hogy elkezd fájni és emiatt sokszor meg kell állnom és nem tudom tartani a 30km/H tempòt sem?
@@acourierslife-egyfutarelet8856 folyamatosan iszik, álltalában akkor eszek amikor már érzem hogy éhes vagyok és kicsit fáradtabb akkor ez lesz a probléma valószínű
@@acourierslife-egyfutarelet8856 sokat szoktam inni és a vízbe vagy Elektrolit pezsgőtabit rakok vagy magnéziumot, enni meg akkor szoktam amikor már érzem hogy éhes vagyok és arra figyelek fel hogy kezdek gyengébb lenni, akkor ez lehet a hiba köszönöm, te hogy szoktál és miket eszel tekerés közben?
Valószinűleg reflux...Nekem az almaecet elmúlasztotta.Jó minőségű bio cucc 1-2 evőkanál 2 dl vizzel reggel éhgyomorra felkelés után.Nekem egy két hónap alatt elmúlt...
Így hallgatva - nem vagyok orvos - egyetértve több hozzászólással, ez az általad leírt probléma utalhat refluxra is (annak tünetei hasonlítanak tudtommal a bajodra), szívbetegségre is, meg lehet, hogy több mindenre is. Nem jó ötlet az internetre hagyatkozni, itt tényleg ajánlott szakembert keresni. És hangot adnék a megérzésemnek, hogy érdemi segítséget magánúton lehet majd kapni.
érdekes amit mondasz a tünetekről, sokszor én is ugyanezzel küszködök, csak futás közben, szorító érzés a torokban, ami terhelés abbahagyása után csökken. Kíváncsi vagyok mi lesz a vége, kitartás, nem vagy vele egyedül.
@@acourierslife-egyfutarelet8856 Most értem a végére a videónak. Legközelebb majd akkor kommentelek, ha végignéztem a videót. :D Bocsi. Kíváncsi vagyok az eredményre. Nekem is vannak problémáim, és így fokozottabban érdekel a többi hasonló cipőben járó ember.
@@acourierslife-egyfutarelet8856így gyorsan rákeresve a neten 2 dolgot találtam, az egyik asztma, ami felnötkorban is kialakulhat, pl ha dohányzól, aktívan, de akár passzívan is, ha van a környezetedben erős dohányos, de a te esetedben, lehet az autók között tekerés is kiválthatja, kialakulhat öröklödve is, ha pl volt korábban a családban asztmás, illetve meglévő allergia nátha mellé is ki tud alakulni, egy orvosi cikk szerint 30% az esélye, hogy meglévő allergia mellé asztmás lesz a páciens, illetve munkahelyi tényezők miatt is kialakulhat poros, szenezett, rosszminőségü levegő tartós belélegzése! A másik ok, ami nagyon kis esetben fordul elö, de okozhatja, az a hangszalagok rendellenes működése, egész pontosan paradox hangszalag müködéssel járó megbetegedés a neve, ezt a megbetegedés, stressz illetve túlzott fizikai megeröltetés okozhatja, ilyenkor a hangszalagok megfeszülnek, összeszorulnak, és ez okozza a nehézséget, állítólag sportolóknál nagyon veszélyes ez a megbetegedés, hiszen egy sportoló az átlagnál jobb tüdőkapacitással rendelkezik, ezért ez a megbetegedés gyakran tünetmentes hosszú ideg, hiszen a test oxigén felvevő képessége ellensúlyozza a megbetegedésböl származó oxigén hiányt, illetve ez a megbetegedés gyakran az asztmával együtt jelen van! Ezeket találtam, amik az elmondásaid alapján lehetnek! De lehet, hogy aztán teljesen más lesz! Ha gondolod nézz rájuk!
Szia! Először is, remélem, hogy minél hamarabb megoldódik a problémád, és újból teljes erővel csinálhatod azt, amit szeretsz! Másodszor, az Elite kerekekről esetleg lesz valami kis beszámoló? (Egy küllő szerintem bármelyik neves gyártó kerekében is el tud pattanni, ezt inkább a magyar utakra fognám😄) Egy ideje szemezgetek a márkával, első karbon keréknek jónak tűnik, és talán már nem is csak egy szimpla kínai kerékgyártó, mivel a GCN-es srácokat is szponzorálják. A Drive kerekeik azért már ott vannak nagyon, persze nyilván én maradnék az olcsóbb kategóriánál első körben. Jobbulást mégegyszer, és Ring-Ring!
Köszi! Eddigi tapasztalatom alapján csak ajánlani tudom. Ez a küllőtörés is az én hibámból volt mert egy korábbi sérülés csak roadside repairt kapott. Aki csinálta mondta hogy vigyem majd mindenképp szervizbe de az elmaradt. Eleve egy kis nyolcassal indultam el az útra mert természetesen a túra előtt 3 nappal ébresztettem fel a bringát a téli álmából :D
A párommal gyakran járunk kocogni. Szinte mindig fáj a légcsöve a szegycsont közepétől az álkapocsig. Ma (03.27) volt terheléses vizsgálaton. Az orvos szerint nincs nagy baj de kocogni nem mehet. Ellenben felírt három féle gyógyszert és érfestésre kell (04.26) mennie. Kérlek írd meg ha nálad bármilyen okot találtak a tüneteidre.
Igaz az egészség a legfontosabb! Még ilyen egészségügyi problémák mellett az ember bejut egy szakrendelésre szinte egy év is eltelik. Legyen az szemészeti vizsgálat vagy kardiológiai vizsgálat. És nem utolsó sorban hadd kívánjak kitartást és mielőbbi gyógyulást!
hhmm! Nem semmi, hogy neked is pontosan ugyanolyan problémád van, mint nekem. Böfögni én is képtelen vagyok, kivéve az öklendezési reflex, vagy néha csuklás miatt. Erről ezer éve olvastam egy külföldi fórum posztot, miszerint sokaknak van ilyen problémája, de akkor senki sem kutatta ezt. Valószínűleg idegi probléma lehet. Én általában azt tapasztalom, hogy a gyomrom túlnyomása miatt a nyelőcsövembe megy a levegő ahol beragad, majd utána kipuffasztva a hasam visszamegy oda. Ezt oda-vissza tolja, nagyon zavaró, nem tudok normálisan lélegezni. Annyira ritkán szoktam felpuffadni, hogy fájjon. Ilyenkor pedig általában "hánynom kell", ahova ha végre sikerül eljutni, akkor egy brutális büfi mellett végre kijön a túlnyomás. Egyszer nem sikerült, akkor görcsoldóval segítettek a legközelebbi rendelőben, ahova alig botorkáltam el. Viszont én nem is szoktam tolni akkora távokat, mint te. A nyelőcsövi túlnyomást viszont én le tudom terelni a gyomromba legalább, így nagyobb a tér a túlnyomáshoz. Voltam már én is (Medicoveres) gasztroenterológusnál, aki egy alap teszt után elmesélte nekem, hogy az nem létezik amit mondok neki, de azért elmehetek fizetős nagyvizsgálatra. Ezt kihagytam, ilyen hozzáállásnál semmi értelme. Amiben biztos vagyok, hogy hozzájárul nálam minden haspuffasztó vagy gyomorsavképző dolog, mint pl. a szénsavas üdítők, hüvelyesek, paprika, paradicsom, stb.. Továbbá erősen valószínűnek tartom, hogy edzés közben a légzés és ivás módjai, illetve az ezek során a gyomorba kerülő levegő is erősen hozzájárul a tünetekhez, de persze ezen nemigen tudok állítani. Ha találsz bármiféle megoldást, kérlek írjad le. Nekem is megváltás lenne. Én a dokikból kiábrándultam, mert szerintem kb. egyik se veszi komolyan amit mondasz nekik, úgyhogy nem keresem a megoldást épp.
Keress rá erre: "Retrograde Cricopharyngeus Dysfunction (R-CPD/No Burp Syndrome)" (egy kedves barátom épp most találta). Linket úgy tűnik nem tudok küldeni youtubeon :)
Szia! Nekem is hasonló problémák jelentkeztek a második Covid fertőzésem után 1-2 hónappal: beszorult levegő, büfögési képtelenség, öklendezési inger, gombóc érzet a torkomban (sör ivás után másnap fixen, de amúgy tök random). De néha éreztem a sav miatti nyelőcsőégést is, főleg paprika evés után (Jamalék is paprikáztak a videóban...). Nyilván refluxnak diagnosztizálták, kaptam is rá protonpumpa-gátlót (Pantoprazol), de semmit sem ért, pedig pár hónapig szedtem. Később laboreredményből kiderült, hogy pajzsmirigy alulműködésem van. Erre elkezdtem szelént és a T4 hormont (Syntroxine) szedni, amitől érdekes módon azonnal elmúltak a fenti panaszaim, és szerencsére közel másfél éve vissza sem jöttek. Tehát ha esetleg még nem nézték a TSH-dat lehet, hogy érdemes lenne. Nekem egyébként az segített büfögni, ha balra döntöttem a felsőtestem. Jobbulást!
Szar ezt hallani... én is hasonlóktól félek az ellátás kapcsán. Amikor tapasztalom a problémát akkor én is érzek egy enyhe puffadást a gyomorban de az soha nem volt még csak zavaró sem és tudatosan oda vinni, ott tartani sajnos nem tudom a levegőt. Mindenképp igyekszek visszatérni ide ha megvan a megoldás! Ha elfelejteném és úgy látod a videókból hogy megoldódott akkor kérdezz nyugodtan!
@@vzsolo Ez érdekesen hangzik. Van a családban pajzsmirigy probléma és korábban is gyanakodtam már rá más miatt de az nem volt olyan vészes hogy kivizsgáltassam. Na majd most! Köszi az infót!
Köszi az infót, @@vzsolo. Az én esetemben, és Jamal esetében is szinte biztos vagyok benne, hogy nem erről van szó. Ugye nálunk egész életünkben problémát jelentett a büfizés. Azért észben tartom :)
Ezt én sem értettem. Órák (?) óta szarul van, leszakadt, sötét van, feladta a túrát, de győzött a mazochista beütés vagy az egó, hogy nehogymár nekem segítség kelljen, vagy nem tudom. Sajnos jellemzően így vagyunk kódolva. Pont ugyanaz, mint mikor van valami problémánk, de véletlenül sem mennénk orvoshoz.
@@sashegyipeter Mint pl? Egy ilyen túrának pont az a lényege hogy könnyen pakol az ember. Lehet hogy pár embernek fura, de számunkra nem az a lényeg hogy komfortosan érezzük magunkat, hanem hogy megcsináljuk minél hatékonyabban, gyorsabban. Ehhez meg elég annyi felszerelés amivel csak szimplán ki lehet húzni komolyabb bajok nélkül. Sok veszély nincs benne hiszen Magyarországon vagyunk, nem a semmi közepén. Ha vészhelyzet van, ott a telefon, és lakott terület is van mindig kb 5 km-re ahol tudunk segítséget kérni.
@@acourierslife-egyfutarelet8856 Felmálháztok mint Cobranco. Plusz ruha hogy ne fagyjatok meg éjszaka. Plusz kaja, pia hogy ne kelljen megállni sehol(meg így nem kell a másiktól kéregetni, ha neki is kivan számolva). Speckó gyógyszerek, hogy ne kelljen keresgélni a mai magyarországon az eltűnő patikák közül egyet sem, ha valamire szükség lenne. Persze, erre egy normális helyen nincs egyáltalán szükség, mert van minden mindenhol. De sajnos itt élünk, európa legélhetőbb országában, így ha megállsz 2 település között mert baj van, nem biztos hogy lesz megoldás időn belül. Peace
Szia! Először is gyógyulást! Én is refluxot tippek, de mindenképpen vizsgáltasd ki. Csatlakozom az előttem szólókhoz, szerintem is próbáld meg a magyar eü útvesztőiben bolyongás ideje alatt a kerékpározás közbeni ülő pozíció változtatását, illetve kísérletezz azzal, hogy a potenciálisan gyomor- és bélrendszer baratságtalan dolgokat kerülöd pár napig a bringázás előtt: paradicsom, glutén, szója, tejfélék, stb. Ezek napokra meg tudják kínozni az embert, ha érzékeny rájuk. Ami pedig a hatékonyságot illeti: az nagyon nem hatékony, ha mész, mint a meszes, aztán félúton kidőlsz. Szerintem vedd úgy, hogy ez tanulópénz volt, és ha adnak, fogadd el, pláne, ha már a projekt sikeressége szempontjából úgyis mindegy, hogy elfogadod-e a felkínált segítséget. Nem vicces felborulni biciklizés közben, mert felkészületlenül vág neki az ember az útnak. Én nem mentem még ilyen hosszú úton, csak rövidebbeken, de úgy vettem észre, hogy a Murphy törvényei hajlamosak beütni még kevésbé hosszú utakon is. Nyilván nem lehet felkészülni az összes lehetséges kerékpározás közbeni problémára, és nem húzhatsz magad után egy hűtőt, meg egy fél műhelyt, de azért potenciálisan bajt sem okos ötlet csinálni magadnak: pl. emésztőrendszeri bajokra cukrász sütit enni elég rossz ötlet volt, de a kerékpáros társat az éjszaka közepén egyedül hagyni is... Akármilyen rutinos is vagy, azért ennyire ne legyél felelőtlen! Nem ciki, ha ekkora úton nem megy minden a nagy könyv szerint. Sőt, az a csoda, ha igen!
Sajnálom, hogy ilyen szinten összejött neked ott akkor minden is 😢. Szorítok, hogy mihamarabb meglegyen a tünet, meg kezelésének a kulcsa. Amúgy csak hüledezni tudok, hogy letekersz majdnem 300 km-t egy gyémántvázason ekkora diszkomfort mellett. Kocabringás vagyok, nagggyon. A legnagyobb táv amit eddig megtettem egy nap alatt az Kecel-Kecskemét odavissza...az 54-esen(Bócsa és Jakabszállás közt más kétmarokszám veszi be a leszarom tablettát, vagy a mentő viszi el, olyan gyilkos volt nekem az az átmenőforgalom)....mamabringán(!). Amúgy tavaly nyár óta pedzegetem hogy egy Buba-Veszprém távot meg kéne csinálni, ott is a reku...szóval már csak az alkalomra várok, amikor nem vagyok szétoffolva testileg-agyilag a sori melótól.
Hali, bringacipelésre egy tipp, ne legyen rá szükség de jó előtte begyakorolni. Mtb trükk, de már sok féle és méretű bringán bevállt (kb 1 perctől indul): ua-cam.com/video/Aj09wIQbXnM/v-deo.htmlsi=TpAGEctxe34zUN71
Szeretjük a kihívást! Amúgy leginkább azért mert nyugaton befejezni, onnan hazautazni vagy esetleg ott ragadni éjszakára kellemesebb mint a keleti országrészben :D
Nem tudom milyen az egészségügyi ellátás minősége feléd de ha teheted akkor bizonyos problémákkal inkább "maszekhoz" menj. Persze sokkal több pénz, de cserébe jobban foglalkozik veled, hiszen fizetsz érte. Egy sima hasi ultrahangra én pl. két és fél hónap múlva kaptam volna időpontot "államiba", magán dokinál ugyanezt egy hét múlva már el is tudtam intézni. Jó egészséget kívánok, remélem helyrehoznak majd és sok tízezer km-t tekerhetsz még! Az egyik legrosszabb érzés amikor nem tudod azt csinálni amit igazán szeretsz mert jön egy ilyen faszság és hazavágja az egész eddigi életed. Sajnos tudom miről van szó.
Na, ezert gyűlölöm a síkot meg az Alföldet. Több tíz kili nagy semmi. Egyszer jártam meg a Miskolc-Nyíregyháza vonalat oda-vissza, de soha többet. Tour de Alföld? Nincs az a Pénz...én hegyi gyerek vagyok...síkon menjenek az alföldiek...
Amikor megcsináltam az országos kékkört, majd lekapartam az arcom mire végigértem az alföldön. Bringával... el nem tudom képzelni gyalog hogy lehet kibírni
Jamal! Végig néztem a videódat, amikor kijött 1 hónapja. Ugye nagy vonalakban meg van, hogy ilyen böfögés nem akar kijönni flash. Nem tudom, hogy azóta van e fejlemény, nem néztem friss videódat. De mostanában feldobja a TikTik (TikTok), az R-CPD-t. Szerintem én is ilyenben szenvedek, képtelen vagyok gyárilag böfögni. Se szénsavastól, se semmitől. Igaz, nekem fájdalmaim nincsenek, de nem is végzek nagyon fizikai terhelést. Hátha…
Hey Bro. Ezt tudva simán aludhattál volna nálunk és reggel elfuvaroztalak volna haza :-) Jászjákóhalmáról mentem ki hozzád. Amikor láttam hogy nem haladsz ott hezitáltam hogy vagy nincs jeled, vagy valami gond van. Pedig ott várt titeket az út mellett banán, jó házi süti és egy kis izotóniás ital. Mindenesetre azért örülök hogy épségben hazaértél. Spori UltraBartalos meg hát emberfeletti teljesítményt nyújtott. Szívből gratulálok neki itt is.
Na akkor nagyon köszi itt a kommentekben is hogy kijöttél és azért is hogy próbáltál trail angelkedni csak sajnos keresztülhúztam a számításod :D
Ha a küllőtörés és a megjelenésed fordítva történt volna akkor éltem volna a lehetőséggel de akkor még úgy tűnt hogy haza tudok megoldom komolyabb gondok nélkül
Nekem is volt hasonló levegőbeszorulós problémám, csak nekem a torkomban lévő gombócérzéssel párosult. Először refluxra gyanakodtak az orvosok, de végül kiderült, hogy pajzsmirigy alulműködésem van, és annak kezelése múlasztotta el ezeket a tüneteket. Nekem egyébként az segített büfögni, ha balra döntöttem a felsőtestem.
Jobbulást kívánok szintén innen Üllőről!
Először is:jobbulást!Én is voltam sokszor szarban:taknyolás Balatonederics közelében,egy Balaton tókerülő közben,csúrom véresen tekertem még vagy 140 kilit;3 defekt egy futóverseny után,otthonomtól 30 km-re;küllőtörés a világ végén stb...de ilyen mértékű "szívás" eddig elkerült.Hogy egyszerre kijött a betegséged,küllőtörés,egy ekkora túra,totál sötét,isten háta mögött,stb...Ha megint szarba kerülök sport terén Rád,a videódra fogok gondolni,és máris sokkal könnyebbnek érzem a sorsom!Még egyszer,mielőbbi gyógyulást kívánok!Hajrá!
Ez még nem is volt akkora szívás. Vagy inkább olyan hosszú szívás. A sima Hungarian DIvideok alkalmával sokkal többet szenvedtem mint itt. Az hogy itt feladtam, igazából az "időlimit" miatt volt. Pihenhettem volna, aztán folytathattam volna ahogy a Divide-ok során is de itt az volt a lényeg, hogy egybe toljuk le amit meg ugye elbuktam. A sima Divide során van idő pihenni és megvárni amíg javul a helyzet de annyi nincs, hogy meg is oldódjon. Úgy jön olykor hogy napokon keresztül szenved az ember :D
Az utóbbi néhány évben, főleg hosszabb edzés után nekem is voltak hasonló tüneteim, de nálam főként a nyelőcső szűkület, a nyelési nehézség és a nehéz levegővétel volt jelen. Leginkább úgy tudtam volna leírni mintha egy elefánt ülne a mellkasomon és nem tudnék nagy levegőt venni. Mivel gyerekkorom óta refluxos vagyok kézenfekvő volt az orvosoknak ezt is ráfogni, de igazából, ha szilánkosra törtem volna a lábam azt is a refluxra fogták volna.
Körülbelül fél éve meguntam és elmentem magánrendelésre és mint kiderült van egy szuper EoE (Eosinophilic esophagitis) nevezetű betegségem, aminek nagyon röviden az a lényege, hogy a szervezet tévesen veszélyesként ítél meg bizonyos anyagokat pl. tejfehérje, ami immunreakciót válthat ki a szervezetből, aminek köszönhetően kvázi megtámadja a test a nyelőcsövet. Ez egy nagyon leegyszerűsített magyarázat, de nálam ez úgy néz ki, hogy ha tejfehérjét vagy glutént fogyasztok akkor 2-6 óra közt egyszer csak tüneteim lesznek és sokszor órákig, napokig velem maradnak. Az egyetlen kezelési módja jelenleg Magyarországon a kizárásos diéta, azaz próbálsz rájönni, hogy a főbb ételcsoportokból mi okoz problémát. (tej, glutén, tojás, szója, etc.) Mint később kiderült nálam a glutén és a tej játszik szerepet és egyébként láss csodát, az összes általam fogyasztott kerékpáros cucc tartalmazza legalább az egyiket, de inkább mindkettőt. Mióta megnézem az összetevőket azóta teljesen tünetmenetesen élem a kis életem.
Nem mondom, hogy nálad is ez a probléma, de én egy jó gasztroenterológusnál kezdenék. Mindenesetre jobbulást kívánok!
Remélem lesz megoldás a problémádra! Kitartás!
Sok szerencsét! Ring-Ring!
jobbulást!
Köszi a támogatást! :)
Hali! Nekem akkor volt hasonló gondom amikor sok vitamint szedtem be minden nap pl. tavasszal tatabletta formájában...Volt hogy éjszaka erre a tünetre keltem.. Csak egy tipp, hátha segít! Jobbulást!✌
@ultrabartalosnak hatalmas gratuláció a teljesítésért, főleg a tavalyi sérülése után 🎉
Az a vicc hogy csak a napokban szereztem tudomást a korábbi sérüléséről. Nagyon komoly recovery
Jó egészséget Jamal, orvos kötelező, ez refluxtól szívbajig bármi lehet, ne kockáztass.
sajnálom! remélem, rájönnek a dokik a probléma okára és a gyógymódra! jobbulást!
az tuti reflux lesz... sajna a kerékpáros testtartás nagyobb nyomást ró a gyomorra, a záróizmokra, illetve a szoros sport ruházat szoritja a hasat ami tovább stimulálja a refluxot....
Nem tudom, mi lehet a betegséged, de kívánom, hogy gyorsan találjanak rá gyógymódot, és ez ne borítsa fel idei terveidet! Ez az út amúgy Jászberényig is nagy teljesítmény, gratulálok hozzá!
Jobbulást, remélem sikerül majd megtalálni a probléma okát!
Addig amíg kiderül valami, nem próbáltad esetleg az egyenes kormányos, "magasabb" pozíciókat, amit pl egy MTB-n vagy Trekking kerékpáron tart az ember?
Ha jól hallottam, akkor földön fekve vagy kihúzva magad gyakran enyhül a probléma. Hátha ezekkel javulna valamelyest és a kerékpározásról sem kellene teljesen lemondanod...
Persze csak óvatosan nehogy csak még rosszabb legyen.
Kitartást Jamal!
Szerencsére nem kell róla lemondanom. 2-3 órás tekerésekre általában el tudok menni, ott elviselhető a probléma.
Írtam a prof.Asszonynak,hogy ajánljon egy jó orvost,akihez fordulatsz!!Addig is kitartás!!
Jobbulást kivánok és grat a távhoz, és amire én gondolok az a légszomj. mihamarabb felépülést kívánok
Remélem találsz megoldást erre a problémádra. Amúgy a keleti hármashatártól Jászberényig eljutni is abszolút tiszteletre, elismerésre méltó teljesítmény! Neked is és Gergőnek is szívből gratulálok!
Szia Jamal! Ugyan ez a problemam van nekem is. Nekem akkor szokott előjönni mikor eszem, arra gyanakszom hogy valahogy a belekhez van köze. Én sem tudok böfögni így nehéz nekem is mit kezdeni vele. Jobbulást neked és remélem te megtalálod mitől van! :D
Bízom benne hogy sikerül orvosolni a problémád! Kitartást neked, és jobbulást! 💪
Mielőbbi gyógyulást kívánok Jamal! Ha jól leszel és újra nekivágnál ennek a távnak, akkor szívesen csatlakoznék! :)
Jobbulást kívánok és gratulálok a kihíváshoz!!.. a sisak tükörről linket szeretnék..ami pont a tied!.. nagyon koszi, és drukkolok!!
köszi! ilyet használok :)
ebike.hu/termekek/kiegeszitok/egyeb-kiegeszitok/tukor/11096_zefal-z-eye-bukosisakra-tukor/
Tavaly mi is megpróbáltuk (Záhony - Pozsony közti távott terveztük) csak sajnos a nyár leghidegebb idejére időzítettünk így a hideg meg a rengeteg eső miatt fel ellett adnunk, de majd idén végig toljuk :D
Jobbulást!!!
rakjátok meg!
Remélem megoldodik hamar a problémád, addig is kitartást, jobbulást kívánok!!
Jobbulást kívánok neked!
Amiket elmondtál a problémádról, az nálam is szokott volt jelentkezni gimi alatt, csak nem normál napi tevékenységek közben, hanem érdekes módon kifejezetten akkor, amikor marist szívtam. Ugyanígy, elkezdek érezni egy feszítő érzést a torkomban, ami fokozódik minden alkalommal, amikor pl. a nyálamat lenyelem. Mintha egy lufit fújnának egyre nagyobbra. Ez az egész érzés egy böfögési kényszerben fogalmazódik meg, azonban mindig úgy éreztem, hogy amikor végre kijön egy büfi akkor még több levegő megy a helyére. Nekem sosem lépte túl a bosszantóan kellemetlen mértéket, meg ritkán is fogyasztottam, többek között emiatt sem. Én annak tudtam be, hogy biztosan ingerli a torkomat vagy a légcsövemet valami anyag, ami benne található, és ez váltja ki ezt a hatást. Ugyanakkor nem nagyon foglalkoztam vele, hiszen esetemben elég egyszerű megoldása a problémának, hogy nem nagyon fogyasztok ilyesmit, mert amúgy is minek. Az is feltűnt egyébként, hogy fokozottan jelentkezik a dolog, ha előre rástresszelek, hogy ez lesz, azonban ha nem foglalkozom vele, akkor nem jön elő, vagy minimális mértékben és hamar elmúlik (mint ahogy egyébként gyakran részben pszichoszomatikusak ezek a problémák). Mivel neked a bringázásod élvezhetősége múlik rajta, ezért érthető, ha előre tartasz tőle, azonban könnyen lehet, hogy ez a stressz fokozza a problémát. Van egy családtagom, akit kifejezetten zavar, amikor például valaki hangosan nyel, ezért a jelenlétében igyekszem halkabban. Azonban azt figyeltem meg, hogy ilyenkor akárhogy próbálkozom, még sokkal nagyobb hangja lesz, és emellett sok levegőt is nyelek a falat mellé. Könnyen lehet, hogy neked is hasonló van, amikor adott esetben arra koncentrálsz, hogy ne nyelj levegőt a falattal.
Egyszóval a probléma eredetét sajnos igazán nem tudom, de nekem az a tapasztalatom, hogy az én hasonló problémá(i)mat legalábbis javítja, ha megpróbálok nem rástresszelni. Megoldani biztosan nem fogja a problémádat az orvoson kívül más, de valamelyest javítani ez hátha.
Jobbulást, és persze hátszelet!
Mielőbbi gyógyulást! Remélem sikerül megtalálni mi a baj és orvosolni, előre is kitartást a magyar egészségügyhöz. Én csak a magam nevében tudok beszélni de lehet mások is kiváncsiak lennének a bike setupjaidra, esetleg milyen kamerát használsz a videóidhoz ezek részletes bemutatása stb. ha volt korábban ilyen videó megköszönnék egy linket mert elkezdtem visszafelé nézni az összes videód de még nem találtam. Igy akkor a csatorna is frissülne, tudnál vele foglalkozni persze csak ha lesz időd energiád miközben keresed a problémát. Első az egészség!!
Volt korábban bringás videó de azok közül már talán csak egy van meg. Talán majd jön egy frissítés. kamerákból egyébként egy Insta360 OneX2 és 2db DJI Osmo Action (első generáció) amit használok
Szia, Ring-ring! :)
Nagyon jók a videóid.
Másképp nézek a bringásokra, (egyszer én is bevágtam eléd, bevallom) a 37.ep-ben láttam magamat, és sajnálom.
Neked köszönhetően az autósok megérthetik, hogy közlekedik egy biciklis.
A nyelési, légzési és hasonló problémák pánikrohamra utalnak, bocs, hogy ezt mondom.
Kevesebb stressz, több nyugalom.(tudom, könnyű mondani)
Nekem ez refluxnak tűnik. Annak is egy fajtája. Nem a klasszikus GERD, hanem SGERD. Néma refluxnak hívják magyarul. A tünetegyüttesed nagyon hajaz rá. Szerintem a gasztroeneriológián majd igényelj Ph vizsgálatot és H.Pylori (baktérium) vizsgálatot is.
Ilyenek vagyunk mi jászsági emberek! ❤
erőt egészséget kívánok neked!
Nekem néha szokott refluxom lenni sok cukros vagy zsíros ételtől pár napig pl. ünnepek környékén, akkor éhgyomor sem számít, bringázás közben jobban előjön. Pont olyan érzés ahogy leírtad.
Ez érdekesen hangzik. Azt nem gondoltam volna hogy a szervezet reakciója refluxszal napokig is tarthat
balmazújváros - tiszacsege, nyílegyenes, dögunalmas és csodaszép. itt nőttem fel. :)
Nagyon sajnálom, mielőbbi jobbulást kívánok! Remélem csinálsz beszámolót mi van veled és tudnak e rá valami kezelést! Sajnálom, ha e miatt nem tudsz versenyekre sem járni, nagyon szeretem a videoid, nagyon jó vagy ! :) Vigyázz kérlek az egészségedre és vedd komolyan a szervezetet jelzéseit, nehogy baj legyen! Nagyon fiatal is vagy még, kívánom mielőbb rendbe tudj jönni Minden jót és kérlek majd csinál egy beszámolót egészségedről
Ha megoldódik a probléma akkor biztos kitérek rá egy videóban, valószínű hasonló stílusban mint itt ahogy beszámoltam róla. :)
Szoktál vitamint vagy magnéziumot szedni egy nagy tekerés előtt?
vitamint szedek rendszeresen, egyebet nem
@@acourierslife-egyfutarelet8856 Szerinted az mitől lehet hogy 150km felett annyira elfárad az izmom hogy elkezd fájni és emiatt sokszor meg kell állnom és nem tudom tartani a 30km/H tempòt sem?
@@Krisi_. eszel iszol rendesen? Karrierem elején sokszor hittem azt hogy elfáradtam mikor igazából csak energiám nem volt.
@@acourierslife-egyfutarelet8856 folyamatosan iszik, álltalában akkor eszek amikor már érzem hogy éhes vagyok és kicsit fáradtabb akkor ez lesz a probléma valószínű
@@acourierslife-egyfutarelet8856 sokat szoktam inni és a vízbe vagy Elektrolit pezsgőtabit rakok vagy magnéziumot, enni meg akkor szoktam amikor már érzem hogy éhes vagyok és arra figyelek fel hogy kezdek gyengébb lenni, akkor ez lehet a hiba köszönöm, te hogy szoktál és miket eszel tekerés közben?
Az a jó kis Kornél-féle 'Futár-booster', kitartást !
Azaz! A megmaradt 1 szelet nagyon jó volt!
Fhu, nem semmi, hogy milyen kínokat élsz át!😮😢 Minél hamarabbi gyógyulást kívánok! Kitartás!
Én ugyanezt motorral is átgondolnám hogyan, nem hogy saját erőből. 👍
Valószinűleg reflux...Nekem az almaecet elmúlasztotta.Jó minőségű bio cucc 1-2 evőkanál 2 dl vizzel reggel éhgyomorra felkelés után.Nekem egy két hónap alatt elmúlt...
A kicsi táska egyébként nem feltétlen rossz aero szempontból, ha jól emlékszem Dylan Johnson tesztelte szélcsatornában és 3-4 wattot még spórolt is
hmm... furcsa dolog az aerodinamika. A nyeregtáskáról tudtam hogy jó, a hátizsákról még nem hallottam
Végre Divide video!🎉
Mielőbbi gyógyulást
Remélem minél hamarabb jobban leszel!!!! Ring Ring!!!
Így hallgatva - nem vagyok orvos - egyetértve több hozzászólással, ez az általad leírt probléma utalhat refluxra is (annak tünetei hasonlítanak tudtommal a bajodra), szívbetegségre is, meg lehet, hogy több mindenre is. Nem jó ötlet az internetre hagyatkozni, itt tényleg ajánlott szakembert keresni. És hangot adnék a megérzésemnek, hogy érdemi segítséget magánúton lehet majd kapni.
érdekes amit mondasz a tünetekről, sokszor én is ugyanezzel küszködök, csak futás közben, szorító érzés a torokban, ami terhelés abbahagyása után csökken. Kíváncsi vagyok mi lesz a vége, kitartás, nem vagy vele egyedül.
remélem tudok hozni megoldást másoknak is
Emlitettes a 200w-os 30-32km/h sebességet. Ez kb melyik pulzus/erő zona neked?
Szia remélem találtál gyógymódot-
A srác aki veled ment nem csinált videót? Ha igen megnézhető valahol?
Azt sem értem hogy miert csinalnak viacolorból kerekparutat? 28c orszaguti kulsovel 80psi-vel is szarrá ráz
Nem lehet, hogy reflux? Gasztroenterológushoz menj el mindenképpen.
benne van a dologban. Áprilisban megyek oda is
@@acourierslife-egyfutarelet8856 Most értem a végére a videónak. Legközelebb majd akkor kommentelek, ha végignéztem a videót. :D Bocsi. Kíváncsi vagyok az eredményre. Nekem is vannak problémáim, és így fokozottabban érdekel a többi hasonló cipőben járó ember.
Nem lehet. Része lehet a problémának, de egészen biztosan nem a fő probléma. Másik kommentben linkeltem az R-CPD-t.
@@acourierslife-egyfutarelet8856így gyorsan rákeresve a neten 2 dolgot találtam, az egyik asztma, ami felnötkorban is kialakulhat, pl ha dohányzól, aktívan, de akár passzívan is, ha van a környezetedben erős dohányos, de a te esetedben, lehet az autók között tekerés is kiválthatja, kialakulhat öröklödve is, ha pl volt korábban a családban asztmás, illetve meglévő allergia nátha mellé is ki tud alakulni, egy orvosi cikk szerint 30% az esélye, hogy meglévő allergia mellé asztmás lesz a páciens, illetve munkahelyi tényezők miatt is kialakulhat poros, szenezett, rosszminőségü levegő tartós belélegzése! A másik ok, ami nagyon kis esetben fordul elö, de okozhatja, az a hangszalagok rendellenes működése, egész pontosan paradox hangszalag müködéssel járó megbetegedés a neve, ezt a megbetegedés, stressz illetve túlzott fizikai megeröltetés okozhatja, ilyenkor a hangszalagok megfeszülnek, összeszorulnak, és ez okozza a nehézséget, állítólag sportolóknál nagyon veszélyes ez a megbetegedés, hiszen egy sportoló az átlagnál jobb tüdőkapacitással rendelkezik, ezért ez a megbetegedés gyakran tünetmentes hosszú ideg, hiszen a test oxigén felvevő képessége ellensúlyozza a megbetegedésböl származó oxigén hiányt, illetve ez a megbetegedés gyakran az asztmával együtt jelen van! Ezeket találtam, amik az elmondásaid alapján lehetnek! De lehet, hogy aztán teljesen más lesz! Ha gondolod nézz rájuk!
@@gezakovacs3371 köszi! Elég furának hangzik amiket találtál de megyek majd tüdőfunkciót is nézetni, ott kiderül.
Szia!
Először is, remélem, hogy minél hamarabb megoldódik a problémád, és újból teljes erővel csinálhatod azt, amit szeretsz!
Másodszor, az Elite kerekekről esetleg lesz valami kis beszámoló? (Egy küllő szerintem bármelyik neves gyártó kerekében is el tud pattanni, ezt inkább a magyar utakra fognám😄) Egy ideje szemezgetek a márkával, első karbon keréknek jónak tűnik, és talán már nem is csak egy szimpla kínai kerékgyártó, mivel a GCN-es srácokat is szponzorálják. A Drive kerekeik azért már ott vannak nagyon, persze nyilván én maradnék az olcsóbb kategóriánál első körben.
Jobbulást mégegyszer, és Ring-Ring!
Köszi! Eddigi tapasztalatom alapján csak ajánlani tudom. Ez a küllőtörés is az én hibámból volt mert egy korábbi sérülés csak roadside repairt kapott. Aki csinálta mondta hogy vigyem majd mindenképp szervizbe de az elmaradt. Eleve egy kis nyolcassal indultam el az útra mert természetesen a túra előtt 3 nappal ébresztettem fel a bringát a téli álmából :D
A párommal gyakran járunk kocogni. Szinte mindig fáj a légcsöve a szegycsont közepétől az álkapocsig. Ma (03.27) volt terheléses vizsgálaton. Az orvos szerint nincs nagy baj de kocogni nem mehet. Ellenben felírt három féle gyógyszert és érfestésre kell (04.26) mennie. Kérlek írd meg ha nálad bármilyen okot találtak a tüneteidre.
Mindenképp!
Szia Jamal huhh ha kicsit később szervezted volna én is csatlakoztam volna 🎉. 3 hét mulva megyek csak haza 😢 ,üdv indiàból 🎉. Jobbulàst 🙏🏻🙌🏻.
Igaz az egészség a legfontosabb!
Még ilyen egészségügyi problémák mellett az ember bejut egy szakrendelésre szinte egy év is eltelik. Legyen az szemészeti vizsgálat vagy kardiológiai vizsgálat. És nem utolsó sorban hadd kívánjak kitartást és mielőbbi gyógyulást!
április 15-re kaptam időpontot. Idénre. Eléggé meglepődtem
@@acourierslife-egyfutarelet8856 teljesen jó
Szia! A könyöklőd tipusát eltudnád mondani?
Nem. Valami kínai szar és nem ajánlom. Még a furat és ferde benne :D
A redditen a noburp fórumon lehet érdemes körülnézned. Lehet, hogy ez rcpd.
Koszi! Biztos az! Mar kiolvastam a fel internetet rola
Torkoddal kiderult mivan?
R-CPD
Ne haragudj de ez rosszabb mint a kokain! A videóid függőséget okoznak, nem bírom megállitani a videót!😂✌️
hali ne add fell,jobbulást mihamarabb
hhmm! Nem semmi, hogy neked is pontosan ugyanolyan problémád van, mint nekem. Böfögni én is képtelen vagyok, kivéve az öklendezési reflex, vagy néha csuklás miatt. Erről ezer éve olvastam egy külföldi fórum posztot, miszerint sokaknak van ilyen problémája, de akkor senki sem kutatta ezt. Valószínűleg idegi probléma lehet. Én általában azt tapasztalom, hogy a gyomrom túlnyomása miatt a nyelőcsövembe megy a levegő ahol beragad, majd utána kipuffasztva a hasam visszamegy oda. Ezt oda-vissza tolja, nagyon zavaró, nem tudok normálisan lélegezni. Annyira ritkán szoktam felpuffadni, hogy fájjon. Ilyenkor pedig általában "hánynom kell", ahova ha végre sikerül eljutni, akkor egy brutális büfi mellett végre kijön a túlnyomás. Egyszer nem sikerült, akkor görcsoldóval segítettek a legközelebbi rendelőben, ahova alig botorkáltam el. Viszont én nem is szoktam tolni akkora távokat, mint te. A nyelőcsövi túlnyomást viszont én le tudom terelni a gyomromba legalább, így nagyobb a tér a túlnyomáshoz.
Voltam már én is (Medicoveres) gasztroenterológusnál, aki egy alap teszt után elmesélte nekem, hogy az nem létezik amit mondok neki, de azért elmehetek fizetős nagyvizsgálatra. Ezt kihagytam, ilyen hozzáállásnál semmi értelme. Amiben biztos vagyok, hogy hozzájárul nálam minden haspuffasztó vagy gyomorsavképző dolog, mint pl. a szénsavas üdítők, hüvelyesek, paprika, paradicsom, stb.. Továbbá erősen valószínűnek tartom, hogy edzés közben a légzés és ivás módjai, illetve az ezek során a gyomorba kerülő levegő is erősen hozzájárul a tünetekhez, de persze ezen nemigen tudok állítani.
Ha találsz bármiféle megoldást, kérlek írjad le. Nekem is megváltás lenne. Én a dokikból kiábrándultam, mert szerintem kb. egyik se veszi komolyan amit mondasz nekik, úgyhogy nem keresem a megoldást épp.
Keress rá erre: "Retrograde Cricopharyngeus Dysfunction (R-CPD/No Burp Syndrome)" (egy kedves barátom épp most találta). Linket úgy tűnik nem tudok küldeni youtubeon :)
Szia!
Nekem is hasonló problémák jelentkeztek a második Covid fertőzésem után 1-2 hónappal: beszorult levegő, büfögési képtelenség, öklendezési inger, gombóc érzet a torkomban (sör ivás után másnap fixen, de amúgy tök random). De néha éreztem a sav miatti nyelőcsőégést is, főleg paprika evés után (Jamalék is paprikáztak a videóban...). Nyilván refluxnak diagnosztizálták, kaptam is rá protonpumpa-gátlót (Pantoprazol), de semmit sem ért, pedig pár hónapig szedtem. Később laboreredményből kiderült, hogy pajzsmirigy alulműködésem van. Erre elkezdtem szelént és a T4 hormont (Syntroxine) szedni, amitől érdekes módon azonnal elmúltak a fenti panaszaim, és szerencsére közel másfél éve vissza sem jöttek.
Tehát ha esetleg még nem nézték a TSH-dat lehet, hogy érdemes lenne.
Nekem egyébként az segített büfögni, ha balra döntöttem a felsőtestem.
Jobbulást!
Szar ezt hallani... én is hasonlóktól félek az ellátás kapcsán. Amikor tapasztalom a problémát akkor én is érzek egy enyhe puffadást a gyomorban de az soha nem volt még csak zavaró sem és tudatosan oda vinni, ott tartani sajnos nem tudom a levegőt. Mindenképp igyekszek visszatérni ide ha megvan a megoldás! Ha elfelejteném és úgy látod a videókból hogy megoldódott akkor kérdezz nyugodtan!
@@vzsolo Ez érdekesen hangzik. Van a családban pajzsmirigy probléma és korábban is gyanakodtam már rá más miatt de az nem volt olyan vészes hogy kivizsgáltassam. Na majd most! Köszi az infót!
Köszi az infót, @@vzsolo. Az én esetemben, és Jamal esetében is szinte biztos vagyok benne, hogy nem erről van szó. Ugye nálunk egész életünkben problémát jelentett a büfizés. Azért észben tartom :)
azért, amikor megjelenik egy "követőd" és elutasítod a segítségét, az elég nagy butaság volt. :(
Így igaz. Meg sztem egy ilyen túrára jobban felkéne készülni. Legalábbis több cuccot vinni. Amik életmentőek lehetnek...
Ezt én sem értettem. Órák (?) óta szarul van, leszakadt, sötét van, feladta a túrát, de győzött a mazochista beütés vagy az egó, hogy nehogymár nekem segítség kelljen, vagy nem tudom. Sajnos jellemzően így vagyunk kódolva. Pont ugyanaz, mint mikor van valami problémánk, de véletlenül sem mennénk orvoshoz.
@@sashegyipeter Mint pl? Egy ilyen túrának pont az a lényege hogy könnyen pakol az ember. Lehet hogy pár embernek fura, de számunkra nem az a lényeg hogy komfortosan érezzük magunkat, hanem hogy megcsináljuk minél hatékonyabban, gyorsabban. Ehhez meg elég annyi felszerelés amivel csak szimplán ki lehet húzni komolyabb bajok nélkül. Sok veszély nincs benne hiszen Magyarországon vagyunk, nem a semmi közepén. Ha vészhelyzet van, ott a telefon, és lakott terület is van mindig kb 5 km-re ahol tudunk segítséget kérni.
@@acourierslife-egyfutarelet8856 Felmálháztok mint Cobranco. Plusz ruha hogy ne fagyjatok meg éjszaka. Plusz kaja, pia hogy ne kelljen megállni sehol(meg így nem kell a másiktól kéregetni, ha neki is kivan számolva). Speckó gyógyszerek, hogy ne kelljen keresgélni a mai magyarországon az eltűnő patikák közül egyet sem, ha valamire szükség lenne. Persze, erre egy normális helyen nincs egyáltalán szükség, mert van minden mindenhol. De sajnos itt élünk, európa legélhetőbb országában, így ha megállsz 2 település között mert baj van, nem biztos hogy lesz megoldás időn belül. Peace
Szia! Először is gyógyulást! Én is refluxot tippek, de mindenképpen vizsgáltasd ki. Csatlakozom az előttem szólókhoz, szerintem is próbáld meg a magyar eü útvesztőiben bolyongás ideje alatt a kerékpározás közbeni ülő pozíció változtatását, illetve kísérletezz azzal, hogy a potenciálisan gyomor- és bélrendszer baratságtalan dolgokat kerülöd pár napig a bringázás előtt: paradicsom, glutén, szója, tejfélék, stb. Ezek napokra meg tudják kínozni az embert, ha érzékeny rájuk.
Ami pedig a hatékonyságot illeti: az nagyon nem hatékony, ha mész, mint a meszes, aztán félúton kidőlsz. Szerintem vedd úgy, hogy ez tanulópénz volt, és ha adnak, fogadd el, pláne, ha már a projekt sikeressége szempontjából úgyis mindegy, hogy elfogadod-e a felkínált segítséget. Nem vicces felborulni biciklizés közben, mert felkészületlenül vág neki az ember az útnak. Én nem mentem még ilyen hosszú úton, csak rövidebbeken, de úgy vettem észre, hogy a Murphy törvényei hajlamosak beütni még kevésbé hosszú utakon is. Nyilván nem lehet felkészülni az összes lehetséges kerékpározás közbeni problémára, és nem húzhatsz magad után egy hűtőt, meg egy fél műhelyt, de azért potenciálisan bajt sem okos ötlet csinálni magadnak: pl. emésztőrendszeri bajokra cukrász sütit enni elég rossz ötlet volt, de a kerékpáros társat az éjszaka közepén egyedül hagyni is... Akármilyen rutinos is vagy, azért ennyire ne legyél felelőtlen! Nem ciki, ha ekkora úton nem megy minden a nagy könyv szerint. Sőt, az a csoda, ha igen!
Sajnálom, hogy ilyen szinten összejött neked ott akkor minden is 😢. Szorítok, hogy mihamarabb meglegyen a tünet, meg kezelésének a kulcsa. Amúgy csak hüledezni tudok, hogy letekersz majdnem 300 km-t egy gyémántvázason ekkora diszkomfort mellett.
Kocabringás vagyok, nagggyon. A legnagyobb táv amit eddig megtettem egy nap alatt az Kecel-Kecskemét odavissza...az 54-esen(Bócsa és Jakabszállás közt más kétmarokszám veszi be a leszarom tablettát, vagy a mentő viszi el, olyan gyilkos volt nekem az az átmenőforgalom)....mamabringán(!).
Amúgy tavaly nyár óta pedzegetem hogy egy Buba-Veszprém távot meg kéne csinálni, ott is a reku...szóval már csak az alkalomra várok, amikor nem vagyok szétoffolva testileg-agyilag a sori melótól.
ezt hany nap alatt?
Gerinek 34 és fél óra alatt sikerült
@@acourierslife-egyfutarelet8856 azta
Hali, bringacipelésre egy tipp, ne legyen rá szükség de jó előtte begyakorolni. Mtb trükk, de már sok féle és méretű bringán bevállt (kb 1 perctől indul):
ua-cam.com/video/Aj09wIQbXnM/v-deo.htmlsi=TpAGEctxe34zUN71
Most láttam ezt a videódat. Sikerült megoldást találnod? Amennyiben nem, akkor írj
Miért nyugat felé tekertetek? Sokkal esélyesebb a szembeszél.
Szeretjük a kihívást! Amúgy leginkább azért mert nyugaton befejezni, onnan hazautazni vagy esetleg ott ragadni éjszakára kellemesebb mint a keleti országrészben :D
Nem vagyok orvos, de ez lehet reflux
Nem tudom milyen az egészségügyi ellátás minősége feléd de ha teheted akkor bizonyos problémákkal inkább "maszekhoz" menj. Persze sokkal több pénz, de cserébe jobban foglalkozik veled, hiszen fizetsz érte. Egy sima hasi ultrahangra én pl. két és fél hónap múlva kaptam volna időpontot "államiba", magán dokinál ugyanezt egy hét múlva már el is tudtam intézni. Jó egészséget kívánok, remélem helyrehoznak majd és sok tízezer km-t tekerhetsz még! Az egyik legrosszabb érzés amikor nem tudod azt csinálni amit igazán szeretsz mert jön egy ilyen faszság és hazavágja az egész eddigi életed. Sajnos tudom miről van szó.
Segítséget nem elfogadni úgy, hogy baj van butaság és makacs dolog.
Nem volt akkora a baj hogy szükségesnek ítéljem meg de amúgy valóban rohadt makacs vagyok :D
Szia a Jamal a paprika miatt lettél nagyon rosszul ugyanis az puffaszt ezért büfögnöd kéne de nem tudsz ezért lettél rosszul
Na, ezert gyűlölöm a síkot meg az Alföldet. Több tíz kili nagy semmi. Egyszer jártam meg a Miskolc-Nyíregyháza vonalat oda-vissza, de soha többet. Tour de Alföld? Nincs az a Pénz...én hegyi gyerek vagyok...síkon menjenek az alföldiek...
Amikor megcsináltam az országos kékkört, majd lekapartam az arcom mire végigértem az alföldön. Bringával... el nem tudom képzelni gyalog hogy lehet kibírni
Jamal! Végig néztem a videódat, amikor kijött 1 hónapja. Ugye nagy vonalakban meg van, hogy ilyen böfögés nem akar kijönni flash. Nem tudom, hogy azóta van e fejlemény, nem néztem friss videódat. De mostanában feldobja a TikTik (TikTok), az R-CPD-t. Szerintem én is ilyenben szenvedek, képtelen vagyok gyárilag böfögni. Se szénsavastól, se semmitől. Igaz, nekem fájdalmaim nincsenek, de nem is végzek nagyon fizikai terhelést. Hátha…
Igen, fixen az a bajom. Keresem a megoldást jelenleg botox felé. Ha sikerül megoldanom, mindenképp csinálok erről videót, hátha segít másoknak!
Hali Jamal ! Ujdonság ezzel kapcsolatban van-e ? Achalasia-ra gondoltatok-e már? Vagy biztos az R-CPD ?@@acourierslife-egyfutarelet8856
:)
ha nem tudsz böfögni akkor fingd ki XD
igzdé igzdé de vítszes vagy lol
Fú de blokkosodó ez a videó...
Igen, rossz bitrátával rendereltem sajnos...