„Nem akarok 65 évesen meghalni”
Вставка
- Опубліковано 28 гру 2023
- Iratkozzon fel UA-cam-csatornánkra👉 bit.ly/2NbBeeV
Legyen a Magyar Hang előfizetője👉 hang.hu/elofizetes
Öt óra. Körülbelül ennyi idő, míg Andrási Sándor András a Nyírkarász melletti Nyulas tanyáról eljut egy budapesti klinikára. A szabolcsi férfi nem jókedvében teszi meg pár hetente ezt a hosszú utat: ő így próbál minél előbb különböző vizsgálatokra időpontot kérni, vagy éppen orvosi ellátáshoz jutni. Sándor „kiruccanásai” sokszor bosszantóak, hiszen megesik, hogy olyasmiért kell útra kelnie, amit egy email-lel, vagy telefonnal is elintézhettek volna a klinika dolgozói.
Videóriportunk főszereplője egyike annak a 48 ezer magyarországi betegnek, aki valamilyen várólistán szerepel, bízva abban, hogy mielőbb megműtik. Sándor azonban azok közé tartozik, akik igyekeznek valahogy rövidíteni ezen a sokszor ijesztően hosszú soron. Az egyik legszegényebb magyarországi régióból származó rokkantnyugdíjasként neki nem állnak rendelkezésére a fizetős magánegészségügy szolgáltatásai. Ő „legfeljebb” a közösségi médiában, vagy a nyilvánossághoz fordulva tud segítséget kérni, és persze útra is kellhet a gyógyulás reményében.
Cikkünk Sándor kálváriájáról: bit.ly/48df0Bn
Cikkünk Sándor kálváriájáról: bit.ly/48df0Bn
Ès hàny embernek segitett! Tűzoltó volt. Isten àldja!
Döbbenet mivé lett ez az ország!
@800forintosolajszuro DE UGYANAZT CSINÁLJÁK.! CSAK A MI HAZÁNK PÁRTRA SZAVAZZATOK. AZ EGYETLEN HAZASZERETŐ ÉS NEMZETI PÁRT AZ ÖSSZES KÖZÜL.
@@edithuszka3324 Az egy konteós, fideszcsicska párt, meg újabban az orosz propagandát is tolják. Soha az életben nem lesznek kormányzóképesek, csak arra jók, hogy a fideszellenesek egy részét felszívja és továbbra is a fideszt erősítsék. Meg majd jók lesznek kaolíciós partnernek, ha esetleg nem lesz meg 2/3. Lásd legutóbbi törvények.. Aki ennyire nem látja a politikai összefüggéseket, az tegyen egy szívességet a többieknek, ne menjen el szavazni. Mindenki jobban fog járni.
@@edithuszka3324 Azért fenntartásokkal velük is!😉 Jó amit csinálnak, de nekem vannak kétségeim.
@@edithuszka3324 *Orbán támogató és megosztó náci tagozatáról beszélsz akiket a ruszkik pénzelnek,*
*nem volt elég az agymosás és gyűlöletkeltés mindenki és az EU ellen, ebben 13 éves orbáni szarfészekbe!*
...mondjuk ami most van annal minden jobb.
Ez a mai magyar valóság... ha nem megyei jogú városban élsz, nagyjából vége az attrakciónak. Mielőbbi gyógyulást kívánok Sándornak és mindenkinek, aki hasonló helyzetben van!
milyen szép lelked lehet.
Koszonjuk ezt a rovid domkumentum filmet, fontos dolgokat tudtunk meg es szepen volt fenykepezve! Kerem hogy keszitsebnek sok ilyet, hogy tudjunk egymasrol!
Jó egészséget kívánunk! Gyógyuljon meg minél hamarabb!
Szégyen, hogy itt tartunk a XXI. században. Az a fő, hogy aki miatt nincs normális egészségügyi ellátásunk sem repülővel járhat futbalmeccsre szerte a világban😢 .
És, ezzel mi a baj, nem ezzek választó polgárok szavaztak meg ezt a hülyét meg? 😢
@@martinvegh1455 Nem 'ezzek' te bunkó gyökér, vagy aki fideszre szavazott az dögöljön meg ha megbetegszik? Na húzzál innét!
Megdöglessz szaros már 65 vagy a szar sokáig eláll
@@martinvegh1455 A szavazat egy dolog,de olyan unalmas már mindenhova oda böfögő emberek,hogy ti választottátok meg szívjatok.Választási csalásról nem hallottál még?Ha a fidesz hatalmon szeretne maradni minden követ megmozgat nem kell,hogy sokan rászavazzanak.Hidd el nekem,hogy nem a többség választotta megválasztották azok magukat.Abban viszont igazat adok,hogy vannak zombik is.
@@martinvegh1455 Aki megszavazta, azt nem sajnálom. De azok is szívnak, akik nem szavazták meg. Ez a baj.
Mindjárt jönnek a minimalac trolljai és elmondják,hogy ez nem is igaz 😂😂😂
Maxidisznó, tudod, hogy nem szereti ezt a szót, hogy mini☝️
@@reparpara2455 igazad van 😂😂😂
@CECERLEG Kolostormalac, nem minimalac. Csak a pöcse mini, de amúgy egy nagy disznó.
Az egeszseg ugy hoz Nem tudok hozzaszolni,de az ur tortenetehez igen! Nem mond igazat,kap nyigdijat Csak levontak a felet mert adosagokat halmozott fel, de mar tavaly januartol Azt is kapja rendesen es az elettarsa is! Mar megmutottek,es minden Ok vele! Csak jobb nyekegni es keregetni mint csinalni valamit! Az egesz elete egy hazugsag! Szet dohanyozta es itta az eletet!
En is kuldtem neki $300 mire kiderult hogy hazudik.
Ez a magyar valóság 😢😢😢
Asssszem ismerem a szitut !!!! 3 éve lett daganat az állkapcsomon ... szeptemberbe kioperálták (az egész alsó részt).... 1 évig jártam Pécsről a délihez az onkóra! Beraktak egy kisérletbe (önként) , úgy, hogy tudták honnan jövök, volt, hogy egy héten 4 különböző "hülyeségért" kellett felmennem (sajna nem vicc) 1 CT , 1 MR és 1 fülvizsgálat (direkt hangsúly a Prof vár érj oda 10 előtt...)csak a doki még szabin volt úgyhogy megkértek jöjjek vissza másnap....
Mégszebb amikor lebabrált a nővérke, hogy vérvételre illik 8 előtt érkezni....
Beteg embernek mindig jól esnek a kedves szavak...
Mert primitiv az egesz orszag, majd akkor erti meg a parasztja, ha majd o is odakerul, ennyi eszuk van.
Szomorú mondatok.
@@dallos639 Isten hozott a világomba... ja és a magyar realitásba... kissé kiábrándító ....
Még szerencse, hogy Magyarország jobban teljesít!🤮💩
Minden jót kívánok Sándornak,!
Pillanatkép:
Magyarország a 21. század harmadik évtizedében...😔
Szégyen és gyalázat a MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY ! KÖSZÖNET ENNEK A NYOMORULT
KORMÁNYNAK !
A 300,-Ft-os vizitdíjat, amiből egy évben a krónikus betegeknek is maximum tíz alkalommal kellett fizetni az = 3 ezer Ft/év összeg volt összesen, de a vizitdíj leszavazását a "fityisz" a népet hergelve népszavazásra küldte, a sok agyatlan meg leszavazta? Most helyette jó az ellátatlanság? Na, és az, ha majd a mentő helyett már hullakocsi megy a betegekért, ha majd az ellátatlanságba halnak bele az emberek? Ha élni akarsz, akkor 30 ezerért is már csak egy hónap múlva kapsz leghamarabb időpontot a magánrendelésre is, ahonnét 10 percen belül távozol és alig tudsz meg valamit a dokitól, mert máris hívják a következőt? Hát, ez kellett ez az embereknek? Én bizony "nem ilyen lovat akartam"!
Meg az előzöeknek is!
Közös "fáradozásuk" eredménye.
@@zoltantalmacsi3361 Jajaj, meg a Habsburgok!!! Rohadt osztrákok!!! Vagy várjunk csak, most hogy itt van egy 13 éve korlátlan hatalommal bíró hazug, tolvajbanda, ilyenkor mennyi évet kell visszamenni az időben? Vagy mindig csak pont Gyurcsányig?
Nemcsak az, minden más. Hűbéri vazallus keresztapai maffiaállam kiteljesedve.
@@zoltantalmacsi3361 13 év alatt a világot meg lehet váltani. Ez a visszamutogatás már nagyon unalmas és semmit mondó.
Ilyen videókból kellene több, hátha akkor megértenék, mekkora is a baj az egészségügyben, illetve az országban.
Soha nem fogják meg érteni nem érdekli őket!
A magyar nem ért. Elvisel, alattvaló.
Az igazi baj az országban orsósorbán diktátor harácsoló hatalom és pénz éhsége
A magyarok 2 ik trianonja
érti azt minden gondolkodni képes ember de a világon uralkodó rendszer nem engedi meg a változtatást senkinek
@@Geb5626A világon? Itt nem a világról van szó, hanem a hazánkról! Európában máshol nincs ilyen!
Még az a szerencse, hogy az egészségügyben minden rendben van. Pont, mint a tanároknál.
Ha,ha,ha Fidesz mese,mese habbal körítve!!!! Az egész rendszerük része,hogy aki megbetegszik,lassan,de bíztosan a SÍRBA küldik!!!
Az egész Újvilágrend aranyszabálya,hogy addig élj,míg kitudjuk hajtani belőled az útolsó SZÚFLÁT IS!!!! EZUTÁN LESZEL JÓ EMBER,JÓ HALLOTT.A temetkezési Vállalstnak nagy ÜZLET!!!!!🤯🤕😷😎😰😱🖤😭👹👹👹
Még mindenhol máshol is minden rendben van a jobban teljesítés országában.
A tanárok megkapták a több, mint félmilliós fizetést, biztosan megérdemlik. Majd nem mennek tüntetgetni. A betegek, öregek meg dögöljenek meg.
Előre megyünk,csak az a baj hogy a falnak.
@@ferencbissioni247rosszul írtad a szakadékot..🙁🙈
kíváncsi vagyok, hogy a lakájhordának lesz-e bátorsága ezalatt a videó alatt is osztani az észt
- nézze meg az első már megvan .
Egértélműén. Nyilván nem a 13 éve teljhatalommal országló párt tehet erről.
Lesz, mert annyira sötét egyik-másik, hogy még azt sem veszi észre, ha homlokon b@ssza a valóság 😵💫
az a baj, hogy sokan még mindig reagálnak ezekre a szar emberekre. értem én, hogy az ember jóérzésével szembe megy, ha egy kötekedő moslékmosdató kommentet lát, de ezekre úgy kéne nézni, mint a hatalmas, az országon ülő és azt beborító szarkupac szagát éreznénk, ez természetes, a szarral együtt jár.
Az a sok szarevő gomba csak a neten ilyen bátor. Szemtől szembe nem merne okoskodni, mert már nem is élne.
Ma "Magyar"országon egy lassú, módszeres, tervezett népirtás és lakosságcsere zajlik.
Nálad a pont!
Bizony igaz nagyon 😢
nettó butaság és csúsztatás
ha viszont a te logikádat követjük akkor az egész világon ez történik, mivel mindenütt neoliberális rendszer van érvényben
🙈🤣
Nocsak. És ki, kire cserélne?
Csak egy minimalis konnyites az urnak: a Keletibol a metroval siman el tud menni a Szell Kalman terre, nem kell a Blahan atszallni a 4-6-os villamosra.
Az eset nem nálunk történt meg , mondaná Pintér Sanya ! Nálunk minden rendben van !
Pelikán elvtárs tudna erröl mesélni😕
Szorítok neki!🙏
Rászántam magam, megműtöttek, nem lett jobb, sőt, és még 65 sem vagyok.
Itt a reményen kívül semmi nem maradt!
Üdvözlöm az illetékeseket!
Mint tudjuk ( a reményhalmeg utóljára ) !!!!!!😇
Előre megy, nem hátra!
Lesül a bőr a képenről...
Jó egészséget és Boldog Új Évet kívánok Sándornak és családjának!
55 éve élek Amerikában. Mellkasi fájdalmakkal bementem a kórházba beutaló vagy időpont nélkül. Fél óra mulva a műtőasztalon feküdtem. Betettek egy "stent"-et (nem tudom mi ez magyarul). Másnap hazamentem, 100 dolláromba került. (3 órai kereset). Ez 7 éve történt, azóta nincs semmiféle szív, vagy bármi más panaszom. Tízszer felhúzom magam a nyujtón.
100 dollár 3 óra kereset? Nálunk az 3 nap. :D
A "haldokló nyugat" ugye, ahogy nálunk mondják...
@@DcNdrew😂
azért itt kéne az az infó hogy milyen eü biztosításod van, mennyit keresel stb... az usa-ban nagyon sok embernek semmilyen eü biztosítása nincs...
@@endike Magyarországon meg hiába van TB-d. Mehetsz a magánba ha ki tudod fizetni! 😡😡😡
Nekem több fél éve találtak valamit az agyamban fél év volt a neurológiai vizsgálat és most még fél évet kell várnom és nem tudja megmondani senki, hogy rák ciszta vagy szklerózis. 17 éves vagyok, és nem akarok meghalni, de ezért az egészségügyünk szinte semmit sem keveset tesz. Mondjuk legalább itt a pécsi korházban nem tesznek értem semmit és nem 350 km-re.
Fiatal vagy és lehet nem hiszed el , de a legtöbb betegségünk pszichoszomatikus , a hormonok kavalkádjábol adodik.
Dr. Geerd Hammer
Magyar nyelven prezentálja neked magyarul
Dr. Budai László Károly
Vele fel is tudod az oldalán venni a kapcsolatot (germángyógytudány és a nevét írd be a Google be), vannak már UA-cam videói is.
Ha nehéznek tűnik elhinni amit hallasz erőltesd meg magad. Kell hozzá egy kis lelki és mentális érettség , de megjön az is , menni fog.
Engem hát éve 100 % biztosra eltemettek , a családot is behivták hozzám elköszönni.
Akarj meggyógyulni , minden lehetséges és az ellenkezője is!
Mire van szükség, CT/MR megvan már? Van elérhető távolságban magánrendelés?
Ez borzalom, ami itt van eü címén! A budapesti vécémizéria pedig mindennek a teteje!
🙈🤣
Kiírtanak minket, ez a cél😢
"Hallgass a szívedre, szavazz a....."
Fideszre❤👍🤴
@@GaborFarago-fp1ns Ez volt anno a Fidesz első szlogene, amivel hirdették magukat. Csak a kontraszt miatt írtam ki.
@@Robic2ek én most is így gondolom,szavazz a fideszre 2026BUÉK 👍💓🎉
@@GaborFarago-fp1ns akkor legalább annyit tegyen meg, hogy megnézi ezt a videót elejétől a végéig.
@@GaborFarago-fp1ns buék
Mert engedjük !!
nem rajtunk múlik,hanem azon a sok agymosott zombin akiknek jó a fidesz kormány bármennyit is ártson a Magyar népnek!
@@bgreg6069Ha tehetnénk nem engednénk, de nincs lehetõségünk nem engedni.
Fel kell hergelni a Budapestieket ott úgyis van valami tüntetés mindég!
az már kevés!Ide az kell,hogy az összes olyan Magyar felhergelje magát aki már nagyon unja orbánt és diktatúráját!@@GaborFarago-fp1ns
@@belakajus5461 ez azért nem lehetséges,mert a falvakban van a lég több szavazó.azok meg örülnek a kis adományoké,mert el vannak szegényedve sok család! Na meg a sok vidéki nyugdíjas.
Szerintem, ha az orvosok a gyógyulás után kapnák a fizetést; sokan szegények maradnának.
'Ha minden jól megy" el fogják zavarni "cihiátriára" ,fantomfájdalom,és egyéb ,agyi "diszfunkciók miatt. (amikor nem tudnak "valakivel mit kezdeni" ott köt ki....) Értsd:ellátást kapott,papíron minden stimmel.Az ,hogy az ember nem gyógyul,már más kérdés....
Mérhetetlenül szomorú és elkeserítő, hogy a XXI. században valakinek ennyit kell szenvednie csak azért, mert Orbánnak fontosabb a stadionok megépítése, a foci, mint az egészségügy.
Ő,ők 😎👹🖤🖤🖤
A stadion is az lesz hamarosan
Sajnos sokaknak. És ez vár mindenkire aki nem nagyváros közelében él és nem rendelkezik jelentős vagyoni háttérrel.
Remélem visszatérnek hozzá tavasszal, hogy tudjuk, mi történt, hogy van.
Magyar valóság. No comment. Lehet nézni a tv2-ön, mennyire sikeres győzike élete 50 éves szülinapja alkalmából.
Ez borzasztó ! Nagyon sajnálom ,jobbulást kivanok a messzii Kanadából ! Azért halisten nálunk sokkal jobb a helyzet !
Az orvost aki megsértette a prosztata ideget es van róla papír , bekell perelni !!!
Igen, ha van pénzed ügyvédre.Sajnos nem valószinű.Még a bírósági perköltséget is a nyakába varják! Szomorú.Sajnálom.
9:15 dehogynem vizelnék bokorba! Olyan szépen mint a huzat! Ha nincs nyílvános vécé ingyenes? Ha rendőr meg jön mutatom a papírt kész. VAgy vigyenek be . A raboknak hamarabb van kivizsgálás és várniuk sem kell a rendelő előtt előre beviszik őket. Angolul kellett volna feliratozni! Lssa a világ mi van otthon.
persze téged is felkéne íratozni krétával a zakód hátára, HÜLYE VAGYOK
Teljes szívemből drukkolok az úrnak! És ez a magyar valóság. Kitartást, sok erőt! 💗💗💗💗💗
Sajnos ha megyeibe élsz akkor is ez van ,csak az út rövideb de az idő ,várakozás ,kálvária ugyanaz !!! 👏
Mindenki menyorszagba szeretne jutni. Senki nem akar meg halni !
Ő nem akar, 65 évessen meghalni, én nem tervezek semmit hatvan felett. Csak a szélsőségek maradtak.
@800forintosolajszuro Én is kezdem így érezni,inkább oda adnám valakinek az életem ha lehetne.
@@edexaxol7655
A helyzet az, megkaptam az üzenetet. Dolgom volt itt, még van is, kb bő tíz év múlva végzek vele. Becsülettel végigjártam, végigjárom az utat, véghezvittem amiért itt vagyok, fel fogom vinni a keresztet a hegyre, véres izületekkel, egy szó panasz nélkül.
De ha egyszer felvittem, senki nem veheti el tőlem a tisztes befejezést, jogom van a magam végzetéhez.
Nyomorúság, idegen emberekre rászolúltság, koldulás vár itt, semmi más.
Ez az út után hiszem, hogy magam rendelkezhetek a saját sorsom felett, mégha a kárhozatot is kockáztatom érte.
Tervezz csak ))))
@@pitthe7676 " Adnam "
Eezt köszönhetjük a Pintér elvtársnak,aki műveletlen a rendőrségnél sofőr volt ennyi az igazi iskolázottsága,
Meg a sok agyatlan bírkának, akik rászavaztak!!
De hát doktor a titulusa.
Elég szomorú. Tudnék mesélni én is. Nekem is egy műhiba miatt alakult ki egy szövődmény ami miatt idén újra műteni kell.Kitartást kívánok a Sándornak!
Ez szégyen ! Hogy hova jutottunk ?
Szinte hihetetlen, hogy ez megtortenhet. Ez jelenti azt, hogy elore megyunk, nem hatra?
Nem is fog! Kitartást és jó egészséget kívánok❤️
Én többek közt ezért is hagytam el a hazámat ,itt külhonba, elmentem időpontot kérni az urológiára, azt mondták,hogy foglaljak helyet, 10perc múlva hívtak és megvizsgáltak ! Ez a különbség!
én nem mentem sehova és akármikor megyek az urológiára kivárom a soromat és fogadnak nem kell se időpont se beutaló.bp IX. ker Mester u.-i szakrendelő. nem kell általánosítani és höbörögni ha kell , ha nem.
Szőrnyű, mikor ébredünk már fel, egyik se jobb a másiknál, nagyon kiqtak velünk.😢😢😢
Nagyon sajnálom, Magyarországon hatalmas mindenhol a bürokrácia.
Kitartást ès sikeres műtètet, ès jó egèszsèget kìvànok
Ó, szerencsétlen! Nagyon sajnálom!
És biztos vagyok benne, hogy nem ő az egyetlen!!!
A magyar valóság.Jó reggelt.Az sajnos kimaradt hogy azokra a vizsgálatokra amik TB-sek ès èvekre van időpont azt ugyanott,ugyanaz a doktor úr/nő maszekon birodalmi valutáèrt kèzsèggel megcsinálja szinte azonnal.Èrdekes.
És azért mindenkinek ajánlom figyelmébe pestre jár ,de hány megyében volt mig ide jutot.
1970 ben születtem 1987 ben elkezdtem dolgozni ,félelmetes mire számithatok.
Most van pénzem a magánra ,de az se jobb hidje el nekem mindenki.
Vicc azaz ország, az minden csak nem az én hazám, ott tényleg csak megdögleni lehet.
10 éve elkoltöztem és mindenem megvan.
Hánynom kell az ottani hírekről, a szegénységről, nyomoruságról..
Nagyon jó riport a mai magyar valóságról!
Kár, hogy nem ismeri és nem használja a gyógynövényeket, népi gyógyászatunkat, mert segítene rajta!
És az elvágott idegek visszanőnek?
Hagyjuk már ezt a baromságot.
Első gondolatom ez volt, kakukkfű majd összenöveszti az elvágott ideget.. Ja, nem. @@leranta
@@leranta Ön nem ismeri a gyógynövénygyógyászatot, kérem, ne ítélkezzen! Prosztatának és egyebeknek is, vannak jó gyógynövények Magyarországon! Műtét előtt is javallott, utána is, hogy jobban érezze ,magát a beteg ember, enyhítsen tünetein! Itt, ennyit erről!
A film arra is jó, hogy elgondolkozzunk a sorsunkon és tudatosabban használjuk az internetet arra, hogyan kerüljük el a betegségek közül azokat, amelyek az életmódunk miatt alakulnak ki.
Ez egyszerűn felháborító!
Kedves barátom, igyál a Lidl-ben kapható paradicsom levet napi egy litert. Nagyon jó hatással van a prosztatára. Hidd el megéri kipróbálni!
Azért arra kíváncsi lennék hogy a 75 éves olajszőkítő komcsi erre a filmre milyen reakciót adna....!! Sok szerencsét Sándornak.....!!
Édes Istenem.... 😢
kitartás barátom,eröt egészséget kivánok....
Roma létemre minden jót kívánok önnek és mi hamarabi gyógyulást kívánok önnek és jó egészséget kívánok a családnak.
Köszönöm
Kedves Sándor én ápolónő vagyok, háziorvos felírhatja a "bugyis " pelenkát nagyon sok embernek hasonló baja van és vígan él pelussal hosszabb utra kettőt kell felvenni úgy hogy a belső pelust kicsit a belső résznél megtépi, hogyha az tlement akkor a kívűl levő "drayrétege szíja magába a vizeletet.
Ha.a hideg küszöbön ülsz,felfázol!!!
Borzalmas az egész.De ügye ezt rengeteg nyugdíjasnak is köszönhetjük /tisztelet a kivételnek/ha megsértődnek ha nem,hisz javarészt ők tartják életbe a figyesz hatalmat,akik ezt teszik az emberekkel.Nekem nevelőapám tavaly 64 évesen ízületi gyulladás és ízületi fájdalom miatt rákényszerült a leszázalékolásra nem tudta munkáját elvégezni.Ez a betegség azzal járt hogy újai bemerevedtek,ízületek betokosodtak nem tudott fogni vele,illetve magas vérnyomás,vizesedő végtagok.Munka mellett is járt orvoshoz mikor jelentkeztek a problémák, minden fajta gyógyszert felírtak de nem javult.elkezdődött az egy éves leszázalékolási procedúra időpontról-időpontra,vizsgálatról-vizsgálatra,állapota rosszabb lett közben panaszkodott hogy már a levegővétel is nehéz nem csak a mozgás,erre + kapott egy asztma pipát.Volt szó műtétről is de ugye azt mondták vagy felírják várólistára/1 év/ vagy ha megvan a leszázalékolási papír akkor kicsivel gyorsabb/ezt nem értettük/.Eljött az idő kapott időpontot hogy a leszázalékolás bizottság lezárja az ügyét.Előző este meghalt.Boncolás után kiderült elsősorban tüdőgyulladás,másrészt szívelégtelenségben halt meg.
Ebben a legfelháborítóbb hogy hetente kétszer járt orvoshoz ahol el is mondta panaszait,senki nem vette észre mi a fő gond.Ez a helyzet csak romlani fog................
Nagyon szomorú!
Kívánok nagyon jó egészséget! Sajnos fideszes nem nézi!
Boldog Új évet!🍀🍀🍀
Ehh... Nem tudok mit mondani. Egyre több magyarra hasonló sors vár.
Éljen pártunk és vezérünk Rákosi.... ja annak vége, vagy tévednék?☹
Nem, nem tévedsz.
Ebből is látszik, hogy itthon minden rendben: egészségügy, oktatás, közlekedés stb. Így lehet építeni a stadionokat és olimpiát rendezni
Itt már csak az INTERPOL segíthet. Vagy még valami.....
*Itt már csak a poliCIA...*
Ez nagyon szomorú.
A keletitôl à metrôval tudsz egyenesen à Szél Kalman terre. Nem kell
à Blahàn leszàllni! Amûgy jobbulàst kîvànok.
Szeretném ajánlani, hogy a 2-es metróval menjen el közvetlenül a a Széll Kálmánig, az rövidebb (hacsak nem muszáj az említett okok miatt előbb leszállnia)
Hát ez tényleg hihetetlen, hogy Pestre kell utazni egy vacak papírért (azt miért nem lehet az internetrōl lehúzni?) és a vizsgálati idōpontot is személyesen kell kérni ebben a mai "technikai csoda" világában?!
Ezt tudja felmutatni a fidess 13 év hatalom után. Gratulálok!
Ezt a kitartàst,türelmet és erõt,ami ebben az úrban benne van,tanítani kellene. Hihetletlen néha én is miken szokok picsogni,közben a gondjaim olyan messze vannak az övétõl,mint Makó Jeruzsàlemtõl. Igazi példakép! Számomra legalábbis..
Kívánom,hogy mihamarabb oldódjon meg a problémája és szolgàljon sokáig az egészsége.
Kedves András, Budapesten ha felszáll a 2-es metróra a Keleti Pu-nál, az elviszi a Széll Kálmán térig.
Szívből sajnálom az urat 😢
Lehet tudni valamit róla,hogy mi van vele azóta?
Tulajdonképpen népritkítás történik . Amikorra be érhetne háromszor eltávozik az élők közül !!
Hajrá magyarország hajrá magyarok!!!!
Kedves Sándor!Vállalom ha kijön Erdélybe a műtétet!És ezt a legőszintébben mondom!Hívjon ha gondolja keressen meg facebookon !Sajnálom!
en egyetlen problemat latok itt, azt hogy a TB kotelezo :)
Egyetlen problémát? Akkor veled valami baj van.
@@MagdaD-kp1of Ha szeretsz fizetni a semmiért, akkor további kellemes szocializmust kívánok!
A Fütyesz szerint minden rendben van a magyar egészségügyben. Tudják is ők, gondolom magánklinikákra járnak...
Sok erőt neki.
Téged megmentenek, mert híred van, de mi van a sok szàzezer emberrel, aki nem kap semmit a befizetett tb járuléka ellenére. Nagyon szomorúan gondolom, hogy semmi...😢😢😢
Gyógyuljon meg Sándor bácsi
a vidék élet csodái
Mindenkiben más az élni akarás, én 46 évesen meguntam az egészet.😮
Senkisem akar...
Bokorba is lehet vizelni csak találni kell helyet ,meg meg ne lásson senki!
Tenyleg!!
Es akkor nem kell idopont, akkor nem kell uroddinamikai vixsgalat se, mert akkor nem kell az a doktorno se aki ezt keri, es akkor nem kell egesz nap vonatozni se, mert ki se kell mozdulni otthonrol!
Ez a megoldas, a bokor!
Nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember, meg lusta, aki nem akar a bokorig elmenni. Adja itt a beteget kozpenzen! Hallatlan!
Akkor te még nem voltál prosztata beteg.
1930-as évek a vidéki embereknek, az átkos korszakban bezzeg volt közlekedés ja és orvosért sem kellett kukutyinba menni.Fejlödés de kiknek,? és hol ?A városokba terelik a népet a földeket eladják .
Ezt nyújtja Sintér Sándor kontár egészségügyi, pribék miniszter és a gazdája.
Felháborító ami itthon megy az egészségügyben.
Keleti-pu. - Városmajor között átszállás nélküli tömegközlekedési eszközként az 5-ös busz nem lenne jobb? Vagy közben is kell WC-re menni?
nincs itt semmi látnivaló
😓
Már nyugaton is teher a nyugdíjasokkal törődni,Pont a nyugdíjadig élj,dolgozz. Ez az új világrend akikkel ledolgoztatták az életüket,arra várva,hogy végre nyugdíj....Ennyi sajnos
Kb tini koromban megtanultam hogy az életünk messze legfontosabb valutája az egészség! Már 25 éve kis fizuból se sajnáltam a pénzt az egészségem megőrzésére, és azóta meg már anyagilag se nagy teher pedig a havi 40e lazán elmegy rá! Ennek csak pozitív hozadékai vannak.
Ha oda adhatnám az életem neki akkor megtenném,mert én inkább meghalnék már elegem van mindenből.
Én meg sem születtem volna legszívesebben...
Mi történt veled?
Mi történt veled?
@@gaborszadai1992 Sajnos arról nem mi döntünk.
@@pitthe7676 Igazságtalanság...
Még Szeged vonzáskörzetében Deszk is közelebb lenne, mint BP.
Ebredj Magyarorszag!
Kurvára ideje lenne észrevenni hogy a jelenlegi vezetés mindenféle külföldön történt eseményekre fogva szó szerint tönkre veri az országot és kisemmizi. A legrosszabb a közöny itthon. Elfogadjuk hogy ez van😅
Ennél már csak az lett volna jobb amit Márky Z. akart .MAGÁNKORHÁZAK !!!!!Na akkor mikor került volna sorra az úr ???🤔🤔🤔🤔