Ez a Bóta Gábor nagyon messze áll a kiválótól!!!! Fogalma sincs a műsorvezetésről. A beszélgetés borzasztóan csapnivaló volt az erőszakos butácska kérdései pedig szánalmasak voltak. A művészek erről nem tehettek, Őket továbbra is szeretjük.
Két ilyen fantasztikus ember, akiket mindig jó hallgatni, és ennyire szörnyű kérdezőt odatenni hozzájuk. Végre elmehetne nyugdíjba a kedves kérdező ember, mert minden egyes beszélgetése szörnyű.
Zorán nálam mindent visz. Imádom. De nem tudtam végighallgatni ezt a beszélgetést. Ez a riporter minden mondatot megszakít az idétlen kérdéseivel. Borzasztó!
A műsorvezető - Bóta - miatt, sajnos nagyon sok értékes emberrel nem tudtam interjúkat végighallgatni! Baromságokat beszél és közbeszól egyfolytában. Felkészültsége rendkívül hiányos! Borzasztó! 🤬🤬🤬@@stohrtekla
Egyetértek azokkal a hozzászólókkal, akik a kérdezőt kritizálják! Már a legelső mondat közepén roppant tiszteletlenül, belefojtja a szót Hegyi Barbarába, sőt a válaszba szintén belekotyog, nem hagyja válaszolni, sőt már Zoránt kérdezi! Látszik Zoránon is a zavar, hiszen nem hozzá intézték a kérdést ! Egy inteligens ember , ha feltesz egy kérdést, megvárja a válszt, főleg hogy ez lenne a feladata! Riporternek egyáltalán nem nevezhető Bota Gábor, nem is alkalmas erre, szerintem is sértő a vendégeire, és a rájuk kíváncsi hallgatókra nézve!
Bótához miért kell elmenni? Elég csak a karbatett kezeket megnézni. Kényelmetlen, kínos volt a légkör. Kedélyeskedik, a vendégek pedig udvariasan megmentik a helyzetet.
A műsorvezető - Bóta - miatt, sajnos nagyon sok értékes emberrel nem tudtam interjúkat végighallgatni! Baromságokat beszél és közbeszól egyfolytában. Felkészültsége rendkívül hiányos! Borzasztó! 🤬🤬🤬
A Bóta Gábort mikrofonállványnak sem volna szabad alkalmazni nem, hogy műsorvezetőnek/riporternek! Nézhetetlenné tette a műsort. Sajnálom, mert a Hegyi Barbarát imádom. A Zoránt kevésbé, de egy csepp Barbarával elmegy. Ennek ellenére képtelen voltam végignézni, pedig nagyon akartam.
Egy utolsó esélyt adtam a riport alanyok miatt Bóta úrnak. Soha többet. Tényleg nem szeretnék tiszteletlen, vagy udvariatlan lenni, de elképesztően alkalmatlan riporternek. Nagyon sajnálom.
Két intelligens, értékes ember, akiket öröm hallgatni. A riporter személye azonban bizonyos részeknél élvezhetetlenné tette az interjút. A sok szakmai hiba közül a felkészületlensége volt a legzavaróbb. Nem értem hogyan esett az ő személyére a választás. Végig az járt a fejemben, hogy Kadarkai Endrével milyen nagyszerű beszélgetést lehetett volna ebből kihozni.

Szegény Zorán,Hegyi Barbara!Ez a műsorvezető megèrett a lecserélésre!Képtelen jól kérdezni,nem tud beszéltető légkört kialakìtani..😱Szenvedés volt hallgatni.
Kész szenvedés Bótát hallgatni,teljesen szétveri az interjút,láthatóan a vendégek sem érezték komfortosan magukat. Nem kellene ezt a fazont kérdezőként erőltetni,idióta "poénok",nyeldeklés,nem való mikrofon elé.
Az a kérdező,aki megfojtja a beszélgető partnereit,az nem csak őket hozza nehéz helyzetbe,hanem akik hallgatják a műsort,azoknak is irritáló. Miért gondolja Bota,hogy inkább őt akartuk volna hallgatni,a két nagyszerű művész helyett? Nagy kár volt így elrontani!
8:14 na most hagyom itt ezt. Ilyen bugyuta, már ezerszer megválaszolt kérdéseket a nagyanyám strandpapucsban fel tud tenni. Zorán sem tudott mit kezdeni ezzel, csak jól neveltségből nem állt fel. A riporter annyival nem tisztelte meg a riport alanyokat, hogy alapvetően felkészüljön. 😢
A polipban..Barabara az édes Ester Rasi. hangja volt..én is akkor szerettem a hangjába..egy tünemény volt. Azóta is imádom Barbara hangját....Bóta kicsit sok volt mindenbe beleszólt..
Nekem nem volt könnyű meghallgatni ezt a beszélgetést. Nem gondoltam/tudtam, hogy Barbara ilyen sok tud lenni + a műsor vezetője közbeszólásai. Huh, elfáradtam.
Sajnalom, de szamomra is elvezhetetlen, pedig kb tortenelmi pillanat volt, olyan ritkan adnak igy ketten interjut. Bóta úr kérdezett valamit, a harmadik szónál már belevagott, es igy el is veszett par fontos valasz. Abban a 8 percben is, amit neztem. Biztosan menne ez jobban is, nagyobb tisztelettel a vendegek fele.
Ez nem volt nagyon értékes beszélgetés. Zorán majdnem elalud, Barbara erőlködőt, hogy valamennyire élvezhető legyen ez a riport. Nem tudtam végignézni, bocsánat!
Minden szakma felhígult. Itt is figyelemmel lehet kísérni ezt a tényt. Zoránt nagyon szeretem, szerettem is kb 50 éve, a zenéjét, a mentalitását, dalait. Ő egy nyugodt, kellemes, bölcs beszèlgetőtárs, van egy stílusa, hogy megfontolja a szavakat, nem rizsázik. A másik két ember folyamatosan a szavába vágott, silány kérdések hangzottak el, igénytelen fogalmazás módban. Kellemetlen volt hallani folyamatosan azt, amire nem voltam kíváncsi. Zoránt szívesen hallgattam
Ha Bota Gábor a riporter, meg se nézem a műsort! Pedig érdekelt volna mind két vendég, mert ritkán nyilatkoznak! Amig ez a bájgúnár a riporter, nem nézem a műsort!!!!!
az egy dolog ... lehet, hogy nem ismerte én kb az ötödik közbevágásnál felálltam volna helyébe és kisétálok aztán Barbara brillírozhatott volna egyedül mert a saját férjét is túl beszélte undorító a viselkedése.
@@ildiko.jf. A műsorvezető - Bóta - miatt, sajnos nagyon sok értékes emberrel nem tudtam interjúkat végighallgatni! Baromságokat beszél és közbeszól egyfolytában. Felkészültsége rendkívül hiányos! Borzasztó! 🤬🤬🤬
Sajnos annyira kínos, hallgathatatlan a riporter, hogy már a vendégek sem tudják megmenteni a műsort! Így hogy a Klubrádió kötelékébe került a műsora, még ordítóbb a különbség az igazi riporterek és közte.
Kedves Barbara én személy szerint örülök hogy te énekeltél ott akár az árokból is remélem hogy többször is láthatóan részt veszel a Zorán számaiban mert ő egy ikon 😊
Zoránt mint művészt és mint embert is nagyon kedvelem. A halk, nyugodt, visszafogott, szerény stílusát, lényét. A kis cserfes nőt aki a felesége nem ismerem, de jól kiegészítik egymást látszólag.
Bóta Úr slampos*** irányt vesz a kérdesekkel, mi van vele? Erre a két zseniális művész v hallgat, v ossze vissza fecseg egymást sem értve.Akkor ugorjunk ennek neki még egyszer.Zorán ha nem nem, Barbi csendesedjen le, Bóta úr pedig ne adja ennyire grund stílusban.Akik nézzük őket ennél.katyvaszolásnál stilusosan **** többet érdemlünk.😊
Kadarkai nagyon magasra tette a lécet! Utána nem volt egyszerű ezt végig hallgatni!Zoránért rajongtam, Metróklubba jártam! Hegyi Barbarát nagyon megszerettem már régen! Ök ketten tüneményes EMBEREK! Pl.Zorán volt a Kadarkainál ,a Kalikó Katalinnal is élvezet volt öket hallgatni!!! De a lényeg most is Ök ketten kiderült milyen szerethetö házaspár!
A mûvèsznô túlmozgásos, hihetetlen, hogy nem tudja kontrollálni magàt. Zoràn magasan kimagaslik intellektuàlisan, nyelvi kifejezôkèszségben, finom humorban. A riporter kèszüljön fel, ne bratyizzon, hanem vezesse a beszèlgetèst!
Bóta már a Terézvárosi tv-nél is csapnivaló volt ~30 éve, de hogy ennyi idő alatt semmit nem fejlődött, az katasztrofális egy "műsorvezető riporter" szakmai útja során......
Kedves Szerkesztő! A műsorvezető kérdései értelmezhetetlenek. Felkészültsége erősen hiányos a meghívott vendégei felé. Inkább a "Best", vagy "Blikk" címlapján megjelenő kínos kérdéseket puffogtatja. Kattintás vadász bekérdezések miatt hallgathatatlan az egy oldalú résztvétel.
Ha Bótaúr bele tud kapaszkodni valami bulvárba , akkor azt nem engedi kitépi a szájából,és még humorosnak is hiszi magát, ami Barbara harsány-hangos jelenlétével együtt kimondottan idegesítő volt helyenként.. Egy másik riporterrel ez egész jó lehetett volna, kizárólag Zorán kellemes, kulturáltan higgadt beszédmodora miatt bírtam végignézni.. 😏
Próbáljanak már megbékülni a Bóta Úrral,ez az Ő műsora,ha nem kedvelik ne nézzék, ez annyira egyszerű. Ez az örökös kritizálás,gonoszkodás annyira snassz.
Bóta hangjától, gesztusaitól is rosszul vagyok. Tapintatlan nem engedi a beszélgető partnereit kibontakozni, a mondatokba közbevág. Abszolút nem való neki a riporterkedés . Barbara meg imád pörögni és előtérben lenni, amit Zorán a haláli nyugodtságával bölcsen eltűr tőle. De hát mit is tehetne 82 évesen ? Végül is bevállalt egy nőt egy kisbabával az ő korában és azért 60 felett ráadásul nem egy saját gyereket felnevelni nagy kihívás volt a számára. Balikó korai halála szerintem a válásnak köszönhető 😔
Na idefigyelj te okoskodó ! Először is Zoránt kislány korom óta ismerem, mert szomszédok voltunk. Később, amikor én is szakmabeli lettem, együtt jártunk haknizni. Tehát igen tudom ! Sőt sokkal többet amit ide már nem fogok leírni. Úgyhogy tudd, hogy kinek szólsz be te szerencsétlen. megnézted ki vagyok ?
@@juditerdosi2365 igen és már csak TUDOM !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Zoránt gyerek korom óta ismerem és amikor én is énekes lettem együtt hakniztunk. barátság extrákkal mondjam még ? Ne pofázz bele olyanba amihez fogalmad nincs, hogy mi van a háttérben ! Ja és takaríts te magadnál lenne mit !
Mennyire jobb hangulatú és érdekesebb lett volna a beszélgetés, ha Bóta helyett Kadarkai kérdezte volna őket.
...nagyon jó közönség volt Bóta is....szélvihar a Barbara....szerencsére a Zorán maga a nyugalom...
Ez a Bóta Gábor nagyon messze áll a kiválótól!!!! Fogalma sincs a műsorvezetésről. A beszélgetés borzasztóan csapnivaló volt az erőszakos butácska kérdései pedig szánalmasak voltak. A művészek erről nem tehettek, Őket továbbra is szeretjük.
Két ilyen fantasztikus ember, akiket mindig jó hallgatni, és ennyire szörnyű kérdezőt odatenni hozzájuk. Végre elmehetne nyugdíjba a kedves kérdező ember, mert minden egyes beszélgetése szörnyű.
Ket kivalo muvesznek ilyen szinvonalon aluli kerdeseket feltenni ,,muveszet''😢
Ez nem az a stílus ,Kedves ! Attól még lehet van,akinek tetszik .❤
Zorán nálam mindent visz. Imádom. De nem tudtam végighallgatni ezt a beszélgetést. Ez a riporter minden mondatot megszakít az idétlen kérdéseivel. Borzasztó!
Már a hangszíne is irritáló. Egyetértek. Ha sokan sokszor írjuk , hátha egyszer eltűnik.
Nagyon gáz a műsorvezetés.
Pedig nagyon szeretem Őket!
Nagyon rossz kérdések hangzottak el, de a riportalanyok nagyon jók voltak.
Olyan nívós emberek vállalják el a meghívást ennek az embernek…nem értem miért? 😢
A műsorvezető - Bóta - miatt, sajnos nagyon sok értékes emberrel nem tudtam interjúkat végighallgatni!
Baromságokat beszél és közbeszól egyfolytában. Felkészültsége rendkívül hiányos!
Borzasztó! 🤬🤬🤬@@stohrtekla
Csodálatos Művészek!❤és silány kérdések. Van amihez azért komolyabban kell felkészülni, vagy megfogalmazni azokat.
Imádom őket, a tevékenységeiket, DE: ez hallgathatatlan, nézhetetlen volt számomra....
Nem őket kell hibáztatni, a kérdező nem volt a helyén. Sokat és feleslegesen poénkodott.
Én is elkapcsoltam, mert ugyanezt éreztem.
sajnos a Bóta Gábor sohasincs a helyén. Önimádó, "csak én" stílusa borzalmas@@jolibakosne2082
Még ilyen lapos beszélgetés, két híres előadóval!!!! Ejnye Bóta Úr!!!!!@@laszloneborbas243
Egyetértek azokkal a hozzászólókkal, akik a kérdezőt kritizálják! Már a legelső mondat közepén roppant tiszteletlenül, belefojtja a szót Hegyi Barbarába, sőt a válaszba szintén belekotyog, nem hagyja válaszolni, sőt már Zoránt kérdezi! Látszik Zoránon is a zavar, hiszen nem hozzá intézték a kérdést ! Egy inteligens ember , ha feltesz egy kérdést, megvárja a válszt, főleg hogy ez lenne a feladata! Riporternek egyáltalán nem nevezhető Bota Gábor, nem is alkalmas erre, szerintem is sértő a vendégeire, és a rájuk kíváncsi hallgatókra nézve!
Ez a két művész ember szerintem méltóbb, érdekesebb, átgondoltabb kérdéseket érdemelt volna. :-(
Na ja, ahhoz egy intelligens riporter kellett volna.
Kedves Bóta Úr ! Rendkívül idegesítő hogy mindig közbedumál!
A műsorvezető nem volt méltó a művészekhez! Sajnos !!!!
En is így gondolom. Zavart a riporter.
Bótához miért kell elmenni? Elég csak a karbatett kezeket megnézni. Kényelmetlen, kínos volt a légkör. Kedélyeskedik, a vendégek pedig udvariasan megmentik a helyzetet.
A műsorvezető - Bóta - miatt, sajnos nagyon sok értékes emberrel nem tudtam interjúkat végighallgatni!
Baromságokat beszél és közbeszól egyfolytában. Felkészültsége rendkívül hiányos!
Borzasztó! 🤬🤬🤬
Ez még hogy készíthet riportot?? Nézhetetlen hallgathatatlan
...és akkor nagyon udvariasan fogalmaztál.
A Bóta Gábort mikrofonállványnak sem volna szabad alkalmazni nem, hogy műsorvezetőnek/riporternek! Nézhetetlenné tette a műsort. Sajnálom, mert a Hegyi Barbarát imádom. A Zoránt kevésbé, de egy csepp Barbarával elmegy. Ennek ellenére képtelen voltam végignézni, pedig nagyon akartam.
Művészek miatt nézem ..mindkettőjüket nagyonszeretem !
Hegyi Barbara hangja meg most is nagyon szep! Boldog uj esztendot Mindenkinek!
Egy utolsó esélyt adtam a riport alanyok miatt Bóta úrnak. Soha többet. Tényleg nem szeretnék tiszteletlen, vagy udvariatlan lenni, de elképesztően alkalmatlan riporternek. Nagyon sajnálom.
Egyetértek. Elviselhetetlenül tönkreteszi a legkiválóbb művészek bemutatkozását is. Totál alkalmatlan.
Két intelligens, értékes ember, akiket öröm hallgatni. A riporter személye azonban bizonyos részeknél élvezhetetlenné tette az interjút. A sok szakmai hiba közül a felkészületlensége volt a legzavaróbb. Nem értem hogyan esett az ő személyére a választás. Végig az járt a fejemben, hogy Kadarkai Endrével milyen nagyszerű beszélgetést lehetett volna ebből kihozni.
Kiváló emberek, köszönöm a "társaságukat".
A műsorvezető - Bóta - miatt, sajnos nagyon sok értékes emberrel nem tudtam interjúkat végighallgatni!
Baromságokat beszél és közbeszól egyfolytában. Felkészültsége rendkívül hiányos!
Borzasztó! 🤬🤬🤬
Ugyanez a véleményem. Rémes a B.G. egész lénye - ragyogó művészekkel beszél (jobb lenne, ha hallgatna).
Bizony jó lett volna ha nem így készül ez a beszélgetés mindkét művészt nagyon szeretem és örültem neki hogy ők ketten egy pár lettek ❤❤❤
A műsorvezető szörnyű!
Nagyon szeretem Barbarat es Zorant .❤
Nagyon slamposan megfogalmazott búlváros kérdések voltak ismét!
Szegény Zorán,Hegyi Barbara!Ez a műsorvezető megèrett a lecserélésre!Képtelen jól kérdezni,nem tud beszéltető légkört kialakìtani..😱Szenvedés volt hallgatni.
Kész szenvedés Bótát hallgatni,teljesen szétveri az interjút,láthatóan a vendégek sem érezték komfortosan magukat. Nem kellene ezt a fazont kérdezőként erőltetni,idióta "poénok",nyeldeklés,nem való mikrofon elé.
Élvezhetetlen, mert a műsorvezető folyton közbeszól.
Szőrnyű beszelgetes volt a műsorvezető miatt....szenvedtek szegény vendégek!
Köszönöm. Épp most fogalmaztam, hogy írjam le finoman, hogy: Nem igaz, hogy ez a fffej egy mondatot sem enged végigmondani. Rémes!
Az a kérdező,aki megfojtja a beszélgető partnereit,az nem csak őket hozza nehéz helyzetbe,hanem akik hallgatják a műsort,azoknak is irritáló. Miért gondolja Bota,hogy inkább őt akartuk volna hallgatni,a két nagyszerű művész helyett? Nagy kár volt így elrontani!
Jujjj...de kár, hogy a kérdező és a vendégek között hatalmas a színvonal különbség 😔
Két - sokunk által - imádott vendég 💕
A műsorvezetés botrányos! 😢
8:14 na most hagyom itt ezt. Ilyen bugyuta, már ezerszer megválaszolt kérdéseket a nagyanyám strandpapucsban fel tud tenni. Zorán sem tudott mit kezdeni ezzel, csak jól neveltségből nem állt fel.
A riporter annyival nem tisztelte meg a riport alanyokat, hogy alapvetően felkészüljön. 😢
Maximálisan egyetértek!
Borzasztóan zavar a bele szolása a beszélönek felkészületlen KadarkainEndrénekmkellettvolna ittkérdezni. Na most 😮elég lett.
Bóta úr rendszeresen közbeszól. Zavaró.
Ez jellemző rá,sajnos mindig ő akar a főszereplő lenni.Nagyon gáz!
Pontosabban belepofázik.
Hülye kérdésekre frappáns válaszok. Kiváló két művész és nagybetüs EMBEREK .
A Bota Gábor,hogy lehet műsorvezető? Ez a hanglejtes?? Szörnyű
Nagyon kedvelem mindkettőjüket !! ❤
A polipban..Barabara az édes Ester Rasi. hangja volt..én is akkor szerettem a hangjába..egy tünemény volt. Azóta is imádom Barbara hangját....Bóta kicsit sok volt mindenbe beleszólt..
Értelmesebb kérdéseket kellett volna feltenni. Sokkal jobb lehetett volna az interjú, ha a riporter felkészül kérdésekből!
Bóta Úr olyan.........mint egy gyermekded de ugyanakkor kicsit szenilis riporter! :-( Minden elismerésem a két Művésznek, hogy ezt kibírta!
Sajnálom, hogy hülyeségeket kérdez a műsor vezető....és állandóan beledumal...
Kettő remek ember!
Nekem nem volt könnyű meghallgatni ezt a beszélgetést. Nem gondoltam/tudtam, hogy Barbara ilyen sok tud lenni + a műsor vezetője közbeszólásai. Huh, elfáradtam.
Én képtelen voltam végignézni,hallgatni ezt a szörnyű,kultúrálatlan beszélgetést.
A műsorvezető stílusát igen csak pallérozatlannak érzem, feltételezem, nem csak erre az egy riportra mondható el.
B.G.-t ne engedjétek interjúztatni. 5 perc után lekapcsoltam a videót pedig kedvelem a két interjú alanyt.
Én csak a két vendég miatt néztem végig, de sajnálom , hogy a Bótához jöttek el együtt. Kadarkai Karikó Katalin , Zorán beszélgetés sokkal jobb!
B. G. Alkalmatlan, magat beszeli....
Bota úr nagytudásu ember, széles
látókörű Sajnos a beszélgetős-sti
lusa szörnyű!🤧
Bóta úr nagyon ertetlenkedik😢
Sajnalom, de szamomra is elvezhetetlen, pedig kb tortenelmi pillanat volt, olyan ritkan adnak igy ketten interjut. Bóta úr kérdezett valamit, a harmadik szónál már belevagott, es igy el is veszett par fontos valasz. Abban a 8 percben is, amit neztem. Biztosan menne ez jobban is, nagyobb tisztelettel a vendegek fele.
Tenyleg nézhetetlen a Bóta Gábor. Sajnos, én is abbahagytam miatta 😢😢😢
A riporter kifejezetten zavaró,belebeszél a mondataikba,a kérdései inkább belebeszélés, nem kiváncsi érdeklődés!!!!!! Sajnálom őket!
Méltatlan reporter két csodalatos művész EMBER ...feszengtem
Csak Hegyi Barbara és Zorán miatt néztem meg. A riporternek pályát kell változtatni, erre nem alkalmas.
Ez nem volt nagyon értékes beszélgetés. Zorán majdnem elalud, Barbara erőlködőt, hogy valamennyire élvezhető legyen ez a riport. Nem tudtam végignézni, bocsánat!
Minden szakma felhígult. Itt is figyelemmel lehet kísérni ezt a tényt. Zoránt nagyon szeretem, szerettem is kb 50 éve, a zenéjét, a mentalitását, dalait. Ő egy nyugodt, kellemes, bölcs beszèlgetőtárs, van egy stílusa, hogy megfontolja a szavakat, nem rizsázik. A másik két ember folyamatosan a szavába vágott, silány kérdések hangzottak el, igénytelen fogalmazás módban. Kellemetlen volt hallani folyamatosan azt, amire nem voltam kíváncsi. Zoránt szívesen hallgattam
Aranyosak ❤️❤️
Ha Bota Gábor a riporter, meg se nézem a műsort! Pedig érdekelt volna mind két vendég, mert ritkán nyilatkoznak! Amig ez a bájgúnár a riporter, nem nézem a műsort!!!!!
Zorãn szájzárat kapott? a témák is, hát unalmas volt a kęrdés, a riporter, aki nem megfelelő.
Feléig bírtam, jobb lett volna egy Kadarkai Endre riporternek 😉
Nagyon megnéztem volna - de nem tudtam. Sajnos a műsorvezető irritál :/
Zoránt nagyon szeretjük, de hogy tudott ezzel az emberrel leülni beszélgetni?????
az egy dolog ... lehet, hogy nem ismerte én kb az ötödik közbevágásnál felálltam volna helyébe és kisétálok aztán Barbara brillírozhatott volna egyedül mert a saját férjét is túl beszélte undorító a viselkedése.
Szörnyűűű a riport - nem Barbarától és nem Zorántól! Hallgathatatlan!
Borzalmas a riporter, harsány izléstelen. Csak Zorán volt kellően csendes és visszafogott, Barbara szintén túlszerepelt mint mindig.😢
Nekem Hegyi B. pont ezért a harsányságáért és a teátrális megnyilvánulásáért nem tudott a szívem csücske lenni.Nem is illik Zoránhoz.
Zoránt a riporter minősíthetetlen stílusa zavarta, amit megértek. Ez az ember egyáltalán, hogy vezethet műsort?? Rettenetes.
Te vagy az, aki túlszerepeltél.
@@ildiko.jf.
A műsorvezető - Bóta - miatt, sajnos nagyon sok értékes emberrel nem tudtam interjúkat végighallgatni!
Baromságokat beszél és közbeszól egyfolytában. Felkészültsége rendkívül hiányos!
Borzasztó! 🤬🤬🤬
Igen, számomra HB harsány, kissé közönséges volt. Nincs benne finomság és Zoranra sem volt tekintettel.
Sajnos annyira kínos, hallgathatatlan a riporter, hogy már a vendégek sem tudják megmenteni a műsort! Így hogy a Klubrádió kötelékébe került a műsora, még ordítóbb a különbség az igazi riporterek és közte.
Barbarànak csodàlatos hangja van😊❤
A riporter nagyon zavaró volt. Nem tetszik a stílusa, kérdései, idétlen. Két nagyszerű ember es hülye kérdések.
Kedves Barbara én személy szerint örülök hogy te énekeltél ott akár az árokból is remélem hogy többször is láthatóan részt veszel a Zorán számaiban mert ő egy ikon 😊
Mindig szerettem mindkét művészt, annyira aranyosak ...
Valóban idegesítő a műsorvezető állandó beleszólása ....!!!
Nagyon helyes páros!
Ki ez a Bóta Gábor? Hogy kerül mikrofon közelbe? Agyrém!!!
Erdekelt volna az interjú, de 10 perc után nem bírtam tovább a riporter miatt!
Borzasztó, hallgathatatlan lett a riport!
Dettó!
Udvariasan kérdezem, hogy kerül Bóta Gábor egy színvonalas rádióba "riporterként"? Nagyon sajnálom a két csodálatos művészt😢
Két csodálatos ember egymásnak teremtve.❤
Hihetetlenül gyenge volt a riporter, ha nem azok a vendégei, akik, 1 perc után kilépek.
A vendégek miatt megint ide kellett kattintanom.
Egy felesleges ember ült a stúdióban. Sokáig nem kezdtem el nézni, mert agyoncsapja a beszélgetéseket (megfejtés: Bóta)
Zoránt mint művészt és mint embert is nagyon kedvelem. A halk, nyugodt, visszafogott, szerény stílusát, lényét.
A kis cserfes nőt aki a felesége nem ismerem, de jól kiegészítik egymást látszólag.
Ismert színésznő Hegyi Barbara, kb 35éve, nagy kedvencem!
Óde szeretlek benneteket ❤️ ❤️
Áhhhh...olyan jó lehetne ez az interjú.
De így annyira idegesít, hogy nem vagyok képes végighallgatni 😢
Egyetértek!
Borzasztó idegesítő kérdések😬😬😬
Nagyon döcögős az eleje a riporter miatt. Nincs kedvem végighallgatni. 😢
A beszélgetésben van egy fölösleges elem:ez Bóta úr,a közbeszólásaival. Javaslok neki egy illemtanórát.
Szívesen hallgattam volna Zoránt, sajnos Barbarától ez képtelenség. Nagyon zavaró. Még a gondolatait is ő tolmácsolja. Sajnálom.
Bóta Úr slampos*** irányt vesz a kérdesekkel, mi van vele? Erre a két zseniális művész v hallgat, v ossze vissza fecseg egymást sem értve.Akkor ugorjunk ennek neki még egyszer.Zorán ha nem nem, Barbi csendesedjen le, Bóta úr pedig ne adja ennyire grund stílusban.Akik nézzük őket ennél.katyvaszolásnál stilusosan **** többet érdemlünk.😊
Müvész Úrnak a dalainak van mondani valója!❤
Kadarkai nagyon magasra tette a lécet! Utána nem volt egyszerű ezt végig hallgatni!Zoránért rajongtam, Metróklubba jártam! Hegyi Barbarát nagyon megszerettem már régen! Ök ketten tüneményes EMBEREK! Pl.Zorán volt a Kadarkainál ,a Kalikó Katalinnal is élvezet volt öket hallgatni!!! De a lényeg most is Ök ketten kiderült milyen szerethetö házaspár!
A mūsorvezetõ egy pozõr!!
Müvész Úr dalait imádom!A Müvésznönnek is nagy Tisztelöje vagyok!❤❤
Gábor, most túl sokat beszéltél és nagyon harsány voltál.
Sajnos ez nála gyakori. Beszélgetésnek szánja de sok. Barbara is átbeszélte a Zoránt. Szép pár
De ♥szeretem őket!
Csodálatos emberek: Hegyi Barbara és Zorán.... Nem értem, mi vitte rá Önöket erre a riportra....
A mûvèsznô túlmozgásos, hihetetlen, hogy nem tudja kontrollálni magàt. Zoràn magasan kimagaslik intellektuàlisan, nyelvi kifejezôkèszségben, finom humorban. A riporter kèszüljön fel, ne bratyizzon, hanem vezesse a beszèlgetèst!
Egyetértek kevesebb több lehetne.
Bóta már a Terézvárosi tv-nél is csapnivaló volt ~30 éve, de hogy ennyi idő alatt semmit nem fejlődött, az katasztrofális egy "műsorvezető riporter" szakmai útja során......
Kedves Szerkesztő!
A műsorvezető kérdései értelmezhetetlenek. Felkészültsége erősen hiányos a meghívott vendégei felé.
Inkább a "Best", vagy "Blikk" címlapján megjelenő kínos kérdéseket puffogtatja.
Kattintás vadász bekérdezések miatt hallgathatatlan az egy oldalú résztvétel.
Ha Bótaúr bele tud kapaszkodni valami bulvárba , akkor azt nem engedi kitépi a szájából,és még humorosnak is hiszi magát, ami Barbara harsány-hangos jelenlétével együtt kimondottan idegesítő volt helyenként.. Egy másik riporterrel ez egész jó lehetett volna, kizárólag Zorán kellemes, kulturáltan higgadt beszédmodora miatt bírtam végignézni.. 😏
Olvasom a hozzászólásokat. Inkább kihagyom, pedig szeretem őket.😢
Ezt nem lehet tovább nézni.
Szent egek! Nagyon jó volt, csak eggyel többen voltak, az nem volt jó.
Próbáljanak már megbékülni a Bóta Úrral,ez az Ő műsora,ha nem kedvelik ne nézzék, ez annyira egyszerű. Ez az örökös kritizálás,gonoszkodás annyira snassz.
Bocsánat, de miért vág bele a riporter a riportalany beszédébe fél percenként???😢
szimpatikus hegyi barbara ,de kónyórgóm miért kell hadarni és makoni ,és félmondatokban beszélni. csak kérdezem tisztelettel.
Az ilyen beszélgeteseket a kérdező miatt hagyom ott kb 2 perc után
Ez a műsorvezető....szègyen.....ès udvarias voltam🤷😁
Ilyen kèrdésfelvetesek és beleszólások mellett nem is csoda, hogy a két művész sürgetve érzi magát...
elég bugyuta kérdések..
Nem hagyja beszèlni a vendègeit. Zoràn ès Barbara nagyon türelmesek voltak.
Bóta.??óborzalom😢😢
Bóta hangjától, gesztusaitól is rosszul vagyok. Tapintatlan nem engedi a beszélgető partnereit kibontakozni, a mondatokba közbevág. Abszolút nem való neki a riporterkedés . Barbara meg imád pörögni és előtérben lenni, amit Zorán a haláli nyugodtságával bölcsen eltűr tőle. De hát mit is tehetne 82 évesen ? Végül is bevállalt egy nőt egy kisbabával az ő korában és azért 60 felett ráadásul nem egy saját gyereket felnevelni nagy kihívás volt a számára. Balikó korai halála szerintem a válásnak köszönhető 😔
Ön már csak tudja! Mások életének megfejtésébe belebonyolódni bátor...dolog,talán a sajátját háza táján kellene először ...
Na idefigyelj te okoskodó ! Először is Zoránt kislány korom óta ismerem, mert szomszédok voltunk. Később, amikor én is szakmabeli lettem, együtt jártunk haknizni. Tehát igen tudom ! Sőt sokkal többet amit ide már nem fogok leírni. Úgyhogy tudd, hogy kinek szólsz be te szerencsétlen. megnézted ki vagyok ?
@@juditerdosi2365 igen és már csak TUDOM !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Zoránt gyerek korom óta ismerem és amikor én is énekes lettem együtt hakniztunk. barátság extrákkal mondjam még ? Ne pofázz bele olyanba amihez fogalmad nincs, hogy mi van a háttérben ! Ja és takaríts te magadnál lenne mit !
Tényleg jó páros