Nagyon komoly a gép! Délután nyerek a lottón, rendelem is egyből. Imádom a 2T és a 4T gépeket is, de ezt ki kell próbálnom. Szerintem alattam a nap végére maradt volna benne 50% is... A videót nézve, néha olyan voltál, mintha az Elasto Mániát (a.k.a. Action Supercross) tolnád! Szerintem nagyon baró, köszi hogy tesztelted. Átlag embereknek ez overkill cucc.
Eszméletlen jó élmény lehet vele menni, remélem több elektromos videó is lesz még!Nagyon sok gyártó állt bele az elektromos enduro/cross gépek fejlesztésébe.Ami igazán impozánsnak tűnik az a KOVE EMX, ami 60KW-os csúcsteljesítménnyel és hozzá tartozó 99kg-os tömeggel fog rendelkezni.Az újfajta akkumulátornak köszönhetően állítólag 270 km hatótávot is képes lesz elérni, bár itt is szkeptikus vagyok, ahogy a Varg-nál is az voltam, sajnos igazam lett.De ha a KOVE csak a felét tudja már az is szép eredmény, 135 km hatótáv igen szép eredmény lenne.És hát a súlykülönbség is jelentős a két típus között, azért nagyon nem mindegy hogy 99 vagy 118 kg valami, főleg nem enduró, cross szegmensben.Minden esetre nagyon jó lenne ha idővel ezt a típust is lehetne látni a csatornátokon!
Azért az sem leány álom, amikor egy 6-8-10 fős csapat megy együtt, mindegyik 2T és be vannak keverve 40-50-esre és meg lehet pusztulni az olajszagba. Az ember kimegy motorozni, közben intenzíven veszi a levegőt, és tiszta oxigén helyett szénmonoxidot, kormot meg mindenféle olajos égésterméket szív be. Nekem pl fél óra után fáj a fejem, már akkor is, ha csak 1 ember füstölős megy előttem. Nekem már nem hiányzik sem a hangzavar, sem a büdös.
Én robogóval kezdtem, előtte pw50 stb. Ott megszoktam a hátsó féket, elég élvezetes (ahogy kuplungolni is..de vártam az első váltós motoromat) nem hiába használják a stuntriderek is, jól jön néha amikor a lábad nem lehet ott a féken stb. :) Az elektromos dologról meg annyi a véleményem, hogy amíg kapható új 2T és 4T nem zavar, sőt lehet a jövőben megfontolom, főleg, ha úgy nem leszek a környék "derrorizsdája" :) Egyre jobbak a videók srácok, így tovább!
Nem vagyok híve az elemes dolgoknak de a motorok világában lehet hogy nagyobb lesz a létjogosultsága mint sok más egyéb területen. Ami még itt nem hangzott el az elnök közt az például nem kell karburátort tisztogatni😅 és a gyertyát se köpi be. Viszont ami ezeknek nagy hátránya és ebben biztos vagyok az az, hogy amikor az" elem " meghal az sokba fog kerülni. Márpedig ha a garancia időintervallumokat figyelembe veszem nagy általánosságban akkor ez azért némi aggodalomra ad okot. A videók szuperek. Csak így tovább.💪
Én is láttam egy mérést ott egy 23 as yzf450 el hasónlították ami 53 lóerőt tudott de a görbék teljesen másképp néztek ki ez az elektromos brutál nyomatékos lehet
8 місяців тому
Keréken mért lóerő nem egyenlő a főtengelyen mérttel
Üdv Attila, tetszett a próba. Lenne néhány kérdésem. Létezik e hátsó lábfékes változat? Elektromos motorféknél termel vissza áramot? Hány kiló a gép? Végül annyit tennék hozzá,hogy én a gyár helyében tennék hátra menetet is, és az első kerékbe is elektromos motort, első hajtás gyanánt. ( igaz ez több súlyt jelentene- ). Ugyanakkor, ez igazán könnyebbé s élvezetesebbé tenne egy hard, vagy extrém endurozást, főképpen a kezdők számára.
Szia! Lábfékkel is kérhető, visszatölt motorféknél, 118kg. Elsőkerék hajtást már dobtak piacra terepmotoron több alkalommal is. Sosem lett sikeres egyik sem, amit néha hozna, azt töbszörösen érzed hátrányként. Nem jó az arány. esetleg nagyon amatőr szinten lenne értelme, de ők nem célcsoport ennél a gépnél, ráadásul aztán megügyesednek és nekik se kell akkor már. A hátramenet mondjuk nem vet fel ilyen problémákat, azt lehetne benne.
Tapasztalatból mondom hogy a visszatöltés lofh@szt nem ér. Inkább csak motorfékként szolgál. 4 km gurulás Kékesről Mátraházára egy gyári Sur-ron motorral 1%. Szóval ezt csak. motorfékként lehet értelmezni. De nyilván nem egy kávéház egyáltalán a kettő.
lehet csajosnak hívni ezt és az összes többi elekromos motort, de ezeknek is megvana célközönsége. Nekem például egy surron storm bee-m van és nagyon sokban jobb, mintha egy benzinesem lenne. Én évekig DH-ztam és sosem motoroztam, egyik haver mutatott nekem egy surron light bee x-et. Egyből nyélgázon toltam minden féle tanulási6ismerkedési folyamat nélkül. Mivel se váltó se kuplung ezért nekem egyből olyan volt mintha arra teremtettek volna.Azóta vettem egy storm bee-t. A storm bee-nél ugyan ez csak több kakaóval. A kidobóról bárki eltud jönni de hogy hogyan teszi le az más más kérdés. Nekem az eletromos motororral ez teljesen természetesen egyből ment, pont a jól adagolhatóság és a kuplung/váltó hiánya miatt. Ilyen tartalmak bármikor jöhetnek igazán szeretem nézni őket. NAgy pacsi nektek.
2 éve elektromos motorjaim vannak, az A1 papiros legàlisan 48kW elektromosan csúcs, de szükségtelen, 10% max nyomaték beàllitàssal hasznàlom olyan erős
130 kilós testépítők alkarja le van borotválva barátom🤣 Kerékpárosok, még a hobbisták is borotválják a lábukat. A szemöldök meg a fején van az embernek, illetve az sem túl esztétikus ha az orrszőre a felsőajkára ér valakinek Próbálj meg ezzel együtt élni.
Mondtad, hogy 25%maradt s forgatási nap végére, mennyi üzem óra alatt ment le ennyire? Mert mi azt nem tudhatjuk mennyit forgattatok a 23 perc videóért amiből persze a motor kb a videó felében ha mozog 🙂 Én majd egy tartósabb tesztre lennék kíváncsi, pl hány feltöltés után gyengül az akku, mi az az üzem óra amikor már akkut kell cserélni és ez mennyibe kerül. Utánna már lehet mérlegelni hogy üzemeltetési költségben ez jobban megéri-e mint egy benzines motor 🙂 Egyébként tetszett a teszt, csak így tovább 👌
Pont ma forgatnak vele Attiek erdelybe h kideruljon mit bir eles korulmenyek kozott. Amugy 10perces endurokrossz kor 9% 2.5perces krossz kor 4%. Kb ezekkel lehet szamolni. Hardba szerintem barmennyit kibir majd. Ott nem kap nagy terhelest. Feljarok farasztani fogjak viszont
Nem tudom...kiviszed az erdő szélére, elindulsz mész 30-40 percet és visszafordulsz ( az aksi miatt)...? A feszes futómű a te tömeged alatt feszes, átlaguser alatt kevés lenne szerintem,bár 12:40-nél szerintem alattad is felkoppan az eleje és nem is volt nagy az ugrás...szóval 5,5M-ért...? Mindegy, azért adtam fel lottót... :).
@@tamasrekettyei így teljesen más, akkor megér 5,5M-t... :) de viccet félretéve ha tényleg ennyit megy, akkor el lehet vele indulni nyugodtan. De sztem még akkor is drága,vagy csak még nem fogom fel, hogy ez egy motor attól függetlenül, hogy nincs hangja. Milyen jó már egy exc 450-525 egy öblös dobbal...nem?
Szia Attila! Tetszett a teszted, és a nyitott hozzá állásod. Én úgy láttam hogy neked lesz egy ilyen géped is. Nekem is kellene. Mennyibe kerül ? "Ha jó árat mondasz, veszek egyet" . Köszi. Üdv Zsolt
Nagyon tetszett a video. Nekem az jött le, hogy egy klasszikus enduro versenynapot nem bír ki. Persze ha nagyon gyors vagy, és minden kör végén marad 20 perc etapidőd, akkor lehet töltögetni. Jól sejtem?
Féltem megnézni, mert tudtam, hogy meg fog győzni. Tetszene, ha még rendes motorhangja is lenne. Szóljatok, ha elért idáig a fejlődésifolyamat. Akkor majd eladom a T7-et, hogy átüljek egy delejbringára. Az biztos, hogy ha ha olyan hangot ad ki majd, amit csak a bukósisakban hallani, akkor rengeteg motortalan embert nem fogja ingerelni az őket igazsâgtalanul terhelő, kéretlen, kellemetlen, sőt erőszakosan tolakodó motorhang. Meg kell érteni a nyugalomra vágyókat. Az hallja inkább az idegesïtő zajt, aki kelti. Ne más. . . Erre tök jó ez a villanyló.
A teszt hozza a Jelibácsitól megszokott minőséget . 👍 a moto meg .... a motorozás ,motorkerékpárok egy élvezeti cikknek számmít nagymértékben. Aki tudja nélkülözni a hangot az vegye. De hang nélkül az élvezeti faktor is gyengébb, lehet akarmilyen űr technika. Ugyanúgy mint az ember sem éli teljesen az életét ha nincs hallása , hang nélkül 1 érzékszervel megvan az ember rövidítve es kissebb is az élmény. Akinek nem számít vegye.
Részben megértem őket, én is szeretem a jó motorhangot. Azt nem látják még, hogy ennek vannak nagyon komoly előnyei is rövid és hosszútávon egyaránt. Majd ha lesz ilyen motorjuk megértik. Ja de nem lesz, mert nincs hangja...na a 22-es csapdája...
Jojo biztos kurva eros meg gyorsabb meg minden ..de én pont azt a dolgot élvezem a legjobban a motorozásban mikor nyit a power üvölt a 2t és csak pakolgatom a gangokat😅
Öregapám a gőzmozdony hangját szerette, meg a szén szagát, ahogy égett. Neki a dízel mozdony nem tetszett. Ki-mibe születik bele, az lesz neki a természetes vagy éppen a nem tetsző.
Ez hogy nyomatékon tartod a villanymotort "gázzal" és fékkel egyszerre, nem nyírja ki a tekercseit? Csak mert látom, hogy máris motorcserésen eladó egy ilyen.
Egyetlen eszrevetelem van. Nem azt mondom h nem tetszik, esetleg ha lenne penzem vennek egy benzinest meg egy elektromost is, mert mindkettonek megvan a vigyor faktor. De akar mennyi elektromos videot nezek, egyszeruen nincs meg az a hidegrazos erzes, mint akar egy 80cc nel amikor szetvan forgatva. A hang nekem hianyzik.
Az elektromosban az a megdöbbentő hogy hang nélkül még jobban hihetetlenebb az ereje mint a hagyományosban ami mellett még alapjáraton sem lehet 1 szót sem beszélgetni a másikkal.
Nézni videón és húzni neki teljesen más. Nekem ugyan csak egy Sur-Ron om van, de a hang sosem hiányzott. Sőt, az erdész is csak akkor vesz észre, ha már lát is, nem pedig 10kmről
Minden tiszteletem a fejlödésnek a haladásnak a korral, de hiányzik a hang akár kettő akár négy ütemben, és az illata a motor szaga, valahogy ez nem az. Köszönöm a lehetőséget.
A Magyarok kb 80%-a nem tudja mi az ,hogy elektromos motor,bicikli,auto. Én próbáltam az utóbbi kettőt és ég és föld. Aki ócsárolja az elektromos dolgokat azoknak ajánlom minnél előbb próbálja ki és és ne b**iskodjon ,hogy nincs hangja stb. A nyomaték az elektromos meghajtásnál az nem vicc. Ha csak egy biciklivel is mennek amin elektromos rásegítés van azt fogja mondani ,hogy te atya ég ez egy más világ. Ez az elektromos motoroknak még a kezdete meg úgy amblock(autó,motor,bicikli). 5-10 év múlva ezek nagyon csodálatos dolgokká fejlödnek ki és elsöpri a régimódi dolgokat. Szeintem egy fantasztikus dolog. És lesz egy könnyebb és mozgékonyabb motor is a későbbiekben.👊
A hozzaszólásod tökéletesen prezentálja tudatlanságod és tapasztalatlanságod.. tuti nem mentél még életedbe egy percet se semmi áramoson,főleg nem rolleren xD A lényeg h idefoshattad a véleményed és ettől büszkén érezted magad egy percig!bigup!
@@gergofodor8275 Szerintem meg teljesen igaza van.. arról nem is beszélve, hogy számomra mindig is fèrfiasabb lesz egy robbanó motoros Enduro mint egy ilyen k**váknak gyártót elektromos szar.. Bigup! Érezd te is magad büszkének! ✌️😉
Persze ez a cím csak egy fricska, ennek a futóműve két polcal feljebb van bármely cr futóműnél. És mivel a lóerő is ugyan annyi csak ez kb. nullafordulattól tudja, még horrorabnak érződik. Az ára tényleg horror, mint ahogy egy 25éves cr 500-nak is.
Szimpatikus kis motor de 2 dolog miatt mondok rá nemet. 1 amit sokan mondanak hogy hiányzik a hang. 2 az ára ha jól tudom 5.5millió ami szerintem sok egy elektromos motorért. Nem lehet tudni hogy mennyire lesz szervíz igényes a villanymotor benne hogy az aksik meddig fogják bírni szervízháttér stb.. Talán majd egy pár év mulva mikor már kijön belöle egy pár generáció. Addigis maradok egy 4t- vagy egy 2t- nél. A videó pedig nagyon fasza lett.
Én pedig válaszolok neked mint gagyi Sur-ron tulaj 2 éve. A hang. Igen a hang: Imádom hogy csendes. Még a vadak is alig vesznek észre mire ott vagyok mellettük. Sokkal jobban egybeforr a természettel. Az akku pedig: 2 éves a gépem és 99%-on van. Nem kellett olaj csere, sem szelephézag meg az 10 másik ami a belső egésűnél szervizt igényel. Most volt szervizben ahol kapott egy új bordásszíjat. Ami nyilván 3x annyiba került mintha én boltban vettem volna, de a garancia miatt ennyi belefér. Nyilván nem egy Stark Varg persze! Köze nincs hozzá. Szóval ez a saját tapasztalatom. És azóta motorozok mióta megvan nekem ez a Sur-ron. Azaz 2 éve. Ja és még azt is szeretem hogy nem kell kuplungolni és váltani sem. Szerintem ez is nagy előnye. Ez a jövő a motorozásban is. Igaz a hatótáv a legnagyobb baja. Ez tény! De ahogy minden ez is szépen fejlődni fog. Amúgy pl a Sur-ron Ultra Bee-ben már beépített gyári helye van a töltőnek, így csak a kábelt kell kihúzni belőle mint egy porszívóból😅 Amúgy visszatérve a kezeléshez. Kuplung, váltás, ordító hang. Őszintén kérdezem. Ha van egy kormányváltós Trabant és egy elektromos autód akkor gondolom nincs kedved szarakodni a váltóval a kuplungal és hallgatni hogy ordít a motor JA és még egy dolog. Hogy nincs SZAGA sem. 😅 Köszi ha végigolvasod és értelmesen reagálsz rá. Szép napot neked. ❤
@@jonisandor Hát én igenis szeretem a benzin szagot szeretek váltani és kuplongolni és inkább egy Trabant mint egy villany autó és az endurozásban nem hiszem hogy ez lesz a jövő. Ezek a hang az illat és a többi nélkül nekem vérszegények.
Megmondom őszintén, nekem ez az 5,5 misis árcédula kellemes meglepetés volt, azt hittem többet fog kóstálni jóval. Az évekkel ezelőtti tesztek, bemutatók alapján nekem egy méregdrága butik cuccnak tűnt.
@@jonisandor ha lesz rá alkalmam egyszer tuti kipróbálom majd de kétlem hogy leragadnék egy elektromos motornál. Én szeretem a benzinszagot a váltást a kuplungolást a 4T dörmögését a 2T csengését és nincs az az isten hogy ezekről lemondjak. Ha elém raknának egy Simsont meg egy ilyen elektromos motort inkább a Simsont választanám. Attól még biztos jó motor ez az elektromos csoda de nem nekem. Egy motornak legyen hangja ha szerelni kell akkor tudjam szerelni ne keljen elektromüszerésznek lennem ahoz hogy megjavítsam.
Továbbra is azt mondom, kell a hang. Mint ahogy zenét is úgy jó hallgatni ha hallod, úgy jó filmet nézni ha hallod, a csajomat is úgy szeretem meg dugni ha hallom a sexi hangját ahogy nagyokat nyög és élvezi, nem csak szuszog mint egy idióta ês úgy jó egy motor is ha van rendes hangja. Csak a villany meghajtás végett érdektelen. ♥️2T♥️4T♥️.
Az igazság az, hogy nekem ezekből az elektromos motorokból de nem csak a motorokból mindenből ami elektromos a HANG hiányzik! Ezt ezek soha nem fogják visszaadni! Viszont az a része hogy nem kell kuplungozni ilyen nehéz terepen az tuti előny!
veszélyes lesz ez a néma levente kint enduron. jobb azért,ha a környezet is hallja,hogy valami jön. itt vannak,megjöttek ,és lenyomták a robbanókat! ahogy jósolták. de azért elgondolkodtató,hogy minden szar akksis lett,viszont nem engedik megépülni az akksifeldolgózó üzemeket az emberek. de azért mindenki ilyennel akar csapatni. mi lesz a használt akksikkal?
Ezt nem tudjuk, de akkor az emberek ne vegyenek se a laptopokat,okos órákat, akkus szerszámokat, konyhai gépeket, távirányítót, elektromos fogkefét, fülhallgatót, meg kb semmit, amibe akku van. Ezek sem jók, nyilván, mert plusz szemét, de a sok apró kütyühöz képest ami manapság a mindennapjaink része, itt csak az tűnik fel, hogy ez egy nagyobb méretű akkus gép, nem pedig 10 darabnak megfelelő Lidl-ös ócska fúrógép, ami 10 fúrás után kerül a szemétbe akksistól mindenestől...
ne. ne.. nee.. ne hivjuk egy elektromos valamit CR500-nak. A CR500 AZ A CR500. Hivjuk mondjuk CRE 500-nak vagy E-CR500nak vagy aminek majd a marketingayesek akarjak. Aki tekergetetett valodi CR500-at az tudja, hogy nem lehet egy lapon emliteni. Attol, hogy valami erős, még nem CR500.
Minőségi teszt, köszönjük!
Köszönjük!
Nagyon szépen köszönjük a támogatást!
Na végre már! Mióta várom ezt a videót!!
Nagyon komoly a gép! Délután nyerek a lottón, rendelem is egyből. Imádom a 2T és a 4T gépeket is, de ezt ki kell próbálnom. Szerintem alattam a nap végére maradt volna benne 50% is...
A videót nézve, néha olyan voltál, mintha az Elasto Mániát (a.k.a. Action Supercross) tolnád!
Szerintem nagyon baró, köszi hogy tesztelted. Átlag embereknek ez overkill cucc.
Szia! Arról van valami infód esetleg, hogy le lehet-e rendszámoztatni?
Eszméletlen jó élmény lehet vele menni, remélem több elektromos videó is lesz még!Nagyon sok gyártó állt bele az elektromos enduro/cross gépek fejlesztésébe.Ami igazán impozánsnak tűnik az a KOVE EMX, ami 60KW-os csúcsteljesítménnyel és hozzá tartozó 99kg-os tömeggel fog rendelkezni.Az újfajta akkumulátornak köszönhetően állítólag 270 km hatótávot is képes lesz elérni, bár itt is szkeptikus vagyok, ahogy a Varg-nál is az voltam, sajnos igazam lett.De ha a KOVE csak a felét tudja már az is szép eredmény, 135 km hatótáv igen szép eredmény lenne.És hát a súlykülönbség is jelentős a két típus között, azért nagyon nem mindegy hogy 99 vagy 118 kg valami, főleg nem enduró, cross szegmensben.Minden esetre nagyon jó lenne ha idővel ezt a típust is lehetne látni a csatornátokon!
3:03 Végre valaki kitalált erre a faszságra valami jó dumát 😂 👍
Olaj, dugattyú csere, légszűrő tisztítás milyen gyakran esedékes? 😃
Mennyire király hogy nincs az a rohadt idegesítő zaj amitől szétmegy a fejem! Tetszik. Állati gép
Azért az sem leány álom, amikor egy 6-8-10 fős csapat megy együtt, mindegyik 2T és be vannak keverve 40-50-esre és meg lehet pusztulni az olajszagba. Az ember kimegy motorozni, közben intenzíven veszi a levegőt, és tiszta oxigén helyett szénmonoxidot, kormot meg mindenféle olajos égésterméket szív be. Nekem pl fél óra után fáj a fejem, már akkor is, ha csak 1 ember füstölős megy előttem. Nekem már nem hiányzik sem a hangzavar, sem a büdös.
Én robogóval kezdtem, előtte pw50 stb. Ott megszoktam a hátsó féket, elég élvezetes (ahogy kuplungolni is..de vártam az első váltós motoromat) nem hiába használják a stuntriderek is, jól jön néha amikor a lábad nem lehet ott a féken stb. :) Az elektromos dologról meg annyi a véleményem, hogy amíg kapható új 2T és 4T nem zavar, sőt lehet a jövőben megfontolom, főleg, ha úgy nem leszek a környék "derrorizsdája" :)
Egyre jobbak a videók srácok, így tovább!
Nem vagyok híve az elemes dolgoknak de a motorok világában lehet hogy nagyobb lesz a létjogosultsága mint sok más egyéb területen. Ami még itt nem hangzott el az elnök közt az például nem kell karburátort tisztogatni😅 és a gyertyát se köpi be. Viszont ami ezeknek nagy hátránya és ebben biztos vagyok az az, hogy amikor az" elem " meghal az sokba fog kerülni. Márpedig ha a garancia időintervallumokat figyelembe veszem nagy általánosságban akkor ez azért némi aggodalomra ad okot. A videók szuperek. Csak így tovább.💪
1000 órát bír az akksi a cég adatai szerint. Annyi alatt ha kiszámolod hány komplett motorfelújítás kell egy belsőégésűnek szerintem elsírnád magad :D
A hozzáállás 10000%!
Atom videó
Komoly a gép! Egyébként van a YT-n dyno mérés a motorral, 67-68 lóerőt mértek. Ami persze még mindig baromi sok!
Én is láttam egy mérést ott egy 23 as yzf450 el hasónlították ami 53 lóerőt tudott de a görbék teljesen másképp néztek ki ez az elektromos brutál nyomatékos lehet
Keréken mért lóerő nem egyenlő a főtengelyen mérttel
@ egyértelmű én csak arra probáltam rá világítani hogy igy is kb 14 lóerő vel erősebb mint egy 450 es!
Számomra pl azért lenne csodálatos egy elektromos enduro mivel a bükkben igen csak hátrányos dolog ha hangja van a gépnek :')
Üdv Attila, tetszett a próba. Lenne néhány kérdésem. Létezik e hátsó lábfékes változat? Elektromos motorféknél termel vissza áramot? Hány kiló a gép? Végül annyit tennék hozzá,hogy én a gyár helyében tennék hátra menetet is, és az első kerékbe is elektromos motort, első hajtás gyanánt. ( igaz ez több súlyt jelentene- ). Ugyanakkor, ez igazán könnyebbé s élvezetesebbé tenne egy hard, vagy extrém endurozást, főképpen a kezdők számára.
Szia! Lábfékkel is kérhető, visszatölt motorféknél, 118kg. Elsőkerék hajtást már dobtak piacra terepmotoron több alkalommal is. Sosem lett sikeres egyik sem, amit néha hozna, azt töbszörösen érzed hátrányként. Nem jó az arány. esetleg nagyon amatőr szinten lenne értelme, de ők nem célcsoport ennél a gépnél, ráadásul aztán megügyesednek és nekik se kell akkor már. A hátramenet mondjuk nem vet fel ilyen problémákat, azt lehetne benne.
Tapasztalatból mondom hogy a visszatöltés lofh@szt nem ér. Inkább csak motorfékként szolgál. 4 km gurulás Kékesről Mátraházára egy gyári Sur-ron motorral 1%. Szóval ezt csak. motorfékként lehet értelmezni.
De nyilván nem egy kávéház egyáltalán a kettő.
lehet csajosnak hívni ezt és az összes többi elekromos motort, de ezeknek is megvana célközönsége. Nekem például egy surron storm bee-m van és nagyon sokban jobb, mintha egy benzinesem lenne. Én évekig DH-ztam és sosem motoroztam, egyik haver mutatott nekem egy surron light bee x-et. Egyből nyélgázon toltam minden féle tanulási6ismerkedési folyamat nélkül. Mivel se váltó se kuplung ezért nekem egyből olyan volt mintha arra teremtettek volna.Azóta vettem egy storm bee-t. A storm bee-nél ugyan ez csak több kakaóval. A kidobóról bárki eltud jönni de hogy hogyan teszi le az más más kérdés. Nekem az eletromos motororral ez teljesen természetesen egyből ment, pont a jól adagolhatóság és a kuplung/váltó hiánya miatt.
Ilyen tartalmak bármikor jöhetnek igazán szeretem nézni őket. NAgy pacsi nektek.
akárki akármit mond nekem nagyon tetszik😁✌
2 éve elektromos motorjaim vannak, az A1 papiros legàlisan 48kW elektromosan csúcs, de szükségtelen, 10% max nyomaték beàllitàssal hasznàlom olyan erős
Nagyon tetszett a teszt köszönöm.Kicsit furcsa,olyan mintha a szemöldököd ki lenne szedve de sebaj.Maga a teszt mint mondottam kivàlòan sikerült.
130 kilós testépítők alkarja le van borotválva barátom🤣 Kerékpárosok, még a hobbisták is borotválják a lábukat. A szemöldök meg a fején van az embernek, illetve az sem túl esztétikus ha az orrszőre a felsőajkára ér valakinek Próbálj meg ezzel együtt élni.
@@trokkertrokker Szerintem menni fog.
Mondtad, hogy 25%maradt s forgatási nap végére, mennyi üzem óra alatt ment le ennyire?
Mert mi azt nem tudhatjuk mennyit forgattatok a 23 perc videóért amiből persze a motor kb a videó felében ha mozog 🙂
Én majd egy tartósabb tesztre lennék kíváncsi, pl hány feltöltés után gyengül az akku, mi az az üzem óra amikor már akkut kell cserélni és ez mennyibe kerül. Utánna már lehet mérlegelni hogy üzemeltetési költségben ez jobban megéri-e mint egy benzines motor 🙂
Egyébként tetszett a teszt, csak így tovább 👌
Pont ma forgatnak vele Attiek erdelybe h kideruljon mit bir eles korulmenyek kozott. Amugy 10perces endurokrossz kor 9% 2.5perces krossz kor 4%. Kb ezekkel lehet szamolni. Hardba szerintem barmennyit kibir majd. Ott nem kap nagy terhelest. Feljarok farasztani fogjak viszont
Attilán milyen sisak található a videóban?A választ előre is köszönöm.
újjab teszt mikor lessz?
Nem tudom...kiviszed az erdő szélére, elindulsz mész 30-40 percet és visszafordulsz ( az aksi miatt)...? A feszes futómű a te tömeged alatt feszes, átlaguser alatt kevés lenne szerintem,bár 12:40-nél szerintem alattad is felkoppan az eleje és nem is volt nagy az ugrás...szóval 5,5M-ért...? Mindegy, azért adtam fel lottót... :).
Négy óra felett megy endoruban!
@@tamasrekettyei így teljesen más, akkor megér 5,5M-t... :) de viccet félretéve ha tényleg ennyit megy, akkor el lehet vele indulni nyugodtan. De sztem még akkor is drága,vagy csak még nem fogom fel, hogy ez egy motor attól függetlenül, hogy nincs hangja. Milyen jó már egy exc 450-525 egy öblös dobbal...nem?
@@gres7603 persze az 525oblos dobbal a legjobb
Na ennyit az elemes vibratorokrol😉
Jo kezekben alazza a belsoegest..
Szuper teszt volt.
Ez a motor egy vadallat😅
Szia Attila! Tetszett a teszted, és a nyitott hozzá állásod. Én úgy láttam hogy neked lesz egy ilyen géped is. Nekem is kellene. Mennyibe kerül ? "Ha jó árat mondasz, veszek egyet" . Köszi. Üdv Zsolt
5.425.000 ft. a használtautón
5.280.000 Ft a 60 lovas alapára. Bőőőven elég a 60as!
érezni hogy nehezebb egy 4t 450-nél? orr v faros?
Nagyon tetszett a video. Nekem az jött le, hogy egy klasszikus enduro versenynapot nem bír ki. Persze ha nagyon gyors vagy, és minden kör végén marad 20 perc etapidőd, akkor lehet töltögetni. Jól sejtem?
Készülünk egy egész napos endúrózásra vele, arról is lesz majd video. Utánna járunk pontosan a hatótávnak.
Féltem megnézni, mert tudtam, hogy meg fog győzni. Tetszene, ha még rendes motorhangja is lenne. Szóljatok, ha elért idáig a fejlődésifolyamat. Akkor majd eladom a T7-et, hogy átüljek egy delejbringára. Az biztos, hogy ha ha olyan hangot ad ki majd, amit csak a bukósisakban hallani, akkor rengeteg motortalan embert nem fogja ingerelni az őket igazsâgtalanul terhelő, kéretlen, kellemetlen, sőt erőszakosan tolakodó motorhang. Meg kell érteni a nyugalomra vágyókat. Az hallja inkább az idegesïtő zajt, aki kelti. Ne más. . . Erre tök jó ez a villanyló.
A teszt hozza a Jelibácsitól megszokott minőséget . 👍 a moto meg .... a motorozás ,motorkerékpárok egy élvezeti cikknek számmít nagymértékben. Aki tudja nélkülözni a hangot az vegye. De hang nélkül az élvezeti faktor is gyengébb, lehet akarmilyen űr technika. Ugyanúgy mint az ember sem éli teljesen az életét ha nincs hallása , hang nélkül 1 érzékszervel megvan az ember rövidítve es kissebb is az élmény. Akinek nem számít vegye.
😊😊😂😂😂😂🎉😊😊😊😂😅😂😂❤😊😂😅❤😅😂😂🎉😊😅😂😂😂😊😊❤❤😊❤😂😅😂❤❤😂❤❤😅❤😅❤😂😂😂😊😂🎉😅😊😊😅😂😂❤😂😂😂😂😅🎉❤😅😂😊😅❤😅😅😂😅❤😊😂❤😊😂😂😅😅😂😂😊😂😂😅😅😂❤😂😂😂😅😅😊😅❤❤😂❤😊😂❤😮❤😅🎉❤😊😅❤❤🎉❤😂😂😊❤🎉😅😅😅😂😊😂❤😅😂😅❤🎉😊😂😂😂😅😂❤😊😊🎉😅🎉😂😢
7:01 7:06 7:16
13:57 15:05 15:14
Itt az erő nagyobb élvezet mint a hang.
Hát azért egy hosszú nap le tudja az embert fárasztani a monoton motorhang...
Szia Ati. Mi ellen gyorsultatok? 480? Bocsi de nem tudom megmondani ránézésre. 😅
Szia, 2024 Gasgas ec300. Ua. mint az ktm exc300
És egy rendes cr 500 bemutató mikor lessz???
Ahogy lesz valaki olyan rendes, hogy hoz egyet tesztre!
Ati! Ez a hang bu mizéria egyébként nem Stockholm szindróma?
Részben megértem őket, én is szeretem a jó motorhangot. Azt nem látják még, hogy ennek vannak nagyon komoly előnyei is rövid és hosszútávon egyaránt. Majd ha lesz ilyen motorjuk megértik. Ja de nem lesz, mert nincs hangja...na a 22-es csapdája...
Egyébként a videóról tényleg hiányzik a hang”élmény”, de rajta ülve, pláne a határomon motorozva, észre sem veszem
Hol vagytok helyileg?
Ez a video Tokod Ebszőnybánya Motokrossz és Enduró pályán készült.
Azért 5-s fokozatban hányja rendesen a fődet hee 😅
Ez a motor közúton használható? Vagy van olyan változata?
van, zöld rendszámámot is tud kapni
@@gyandras1biztos? Nincs elso, hatso lampak, nincs index!
Jojo biztos kurva eros meg gyorsabb meg minden ..de én pont azt a dolgot élvezem a legjobban a motorozásban mikor nyit a power üvölt a 2t és csak pakolgatom a gangokat😅
Öregapám a gőzmozdony hangját szerette, meg a szén szagát, ahogy égett. Neki a dízel mozdony nem tetszett. Ki-mibe születik bele, az lesz neki a természetes vagy éppen a nem tetsző.
Ez hogy nyomatékon tartod a villanymotort "gázzal" és fékkel egyszerre, nem nyírja ki a tekercseit? Csak mert látom, hogy máris motorcserésen eladó egy ilyen.
Nem tudod így kinyírni, elöbb forr fel a fékolaj szrrintem. Amúgy van rá gari, de ez a gép is fut még azóta gond nélkül.
Egyetlen eszrevetelem van. Nem azt mondom h nem tetszik, esetleg ha lenne penzem vennek egy benzinest meg egy elektromost is, mert mindkettonek megvan a vigyor faktor. De akar mennyi elektromos videot nezek, egyszeruen nincs meg az a hidegrazos erzes, mint akar egy 80cc nel amikor szetvan forgatva. A hang nekem hianyzik.
Az elektromosban az a megdöbbentő hogy hang nélkül még jobban hihetetlenebb az ereje mint a hagyományosban ami mellett még alapjáraton sem lehet 1 szót sem beszélgetni a másikkal.
Nézni videón és húzni neki teljesen más. Nekem ugyan csak egy Sur-Ron om van, de a hang sosem hiányzott. Sőt, az erdész is csak akkor vesz észre, ha már lát is, nem pedig 10kmről
"Motorfek" hatas van?
van, az is állitható a menüben.
Így van!
@@gyandras1 koszonom
Minden tiszteletem a fejlödésnek a haladásnak a korral, de hiányzik a hang akár kettő akár négy ütemben, és az illata a motor szaga, valahogy ez nem az. Köszönöm a lehetőséget.
A Magyarok kb 80%-a nem tudja mi az ,hogy elektromos motor,bicikli,auto. Én próbáltam az utóbbi kettőt és ég és föld. Aki ócsárolja az elektromos dolgokat azoknak ajánlom minnél előbb próbálja ki és és ne b**iskodjon ,hogy nincs hangja stb. A nyomaték az elektromos meghajtásnál az nem vicc. Ha csak egy biciklivel is mennek amin elektromos rásegítés van azt fogja mondani ,hogy te atya ég ez egy más világ. Ez az elektromos motoroknak még a kezdete meg úgy amblock(autó,motor,bicikli). 5-10 év múlva ezek nagyon csodálatos dolgokká fejlödnek ki és elsöpri a régimódi dolgokat. Szeintem egy fantasztikus dolog. És lesz egy könnyebb és mozgékonyabb motor is a későbbiekben.👊
Azért az a 80 ló biztos baszó lehet. Remélem elvezted minden miliamperet.🍻🍻
Elektromosba max roller! Én nem hiszem el, hogy egy motoros ember ezt hosszútávon tudja élvezni...
Egyébként a teszt nagyon jó!
A hozzaszólásod tökéletesen prezentálja tudatlanságod és tapasztalatlanságod.. tuti nem mentél még életedbe egy percet se semmi áramoson,főleg nem rolleren xD
A lényeg h idefoshattad a véleményed és ettől büszkén érezted magad egy percig!bigup!
@@gergofodor8275 Szerintem meg teljesen igaza van.. arról nem is beszélve, hogy számomra mindig is fèrfiasabb lesz egy robbanó motoros Enduro mint egy ilyen k**váknak gyártót elektromos szar.. Bigup! Érezd te is magad büszkének! ✌️😉
Azért ennek nem sok köze van egy cr 500hoz mind futóműre,mind erőre mind hangra, ráadásul mèg az ára is horror minősègèhez kèpest.
Persze ez a cím csak egy fricska, ennek a futóműve két polcal feljebb van bármely cr futóműnél. És mivel a lóerő is ugyan annyi csak ez kb. nullafordulattól tudja, még horrorabnak érződik. Az ára tényleg horror, mint ahogy egy 25éves cr 500-nak is.
Csak a cr 500 az 60 ló, ez meg több.
@@matetoth5694 viszont ott a táskámban a kanna,ha szomjas túrán,konnektort viszont ritkán látok erdőben☺️
@@gaborbabai8039 Ha cr500-al hardozol, akkor váljek egeszségedre.
@@gaborbabai8039mire ez lemerül már bőven eleged van. Benzinkút sincs az erdőben
Szimpatikus kis motor de 2 dolog miatt mondok rá nemet. 1 amit sokan mondanak hogy hiányzik a hang. 2 az ára ha jól tudom 5.5millió ami szerintem sok egy elektromos motorért. Nem lehet tudni hogy mennyire lesz szervíz igényes a villanymotor benne hogy az aksik meddig fogják bírni szervízháttér stb.. Talán majd egy pár év mulva mikor már kijön belöle egy pár generáció. Addigis maradok egy 4t- vagy egy 2t- nél. A videó pedig nagyon fasza lett.
Én pedig válaszolok neked mint gagyi Sur-ron tulaj 2 éve.
A hang.
Igen a hang:
Imádom hogy csendes. Még a vadak is alig vesznek észre mire ott vagyok mellettük. Sokkal jobban egybeforr a természettel.
Az akku pedig:
2 éves a gépem és 99%-on van.
Nem kellett olaj csere, sem szelephézag meg az 10 másik ami a belső egésűnél szervizt igényel. Most volt szervizben ahol kapott egy új bordásszíjat. Ami nyilván 3x annyiba került mintha én boltban vettem volna, de a garancia miatt ennyi belefér. Nyilván nem egy Stark Varg persze! Köze nincs hozzá.
Szóval ez a saját tapasztalatom. És azóta motorozok mióta megvan nekem ez a Sur-ron. Azaz 2 éve. Ja és még azt is szeretem hogy nem kell kuplungolni és váltani sem. Szerintem ez is nagy előnye.
Ez a jövő a motorozásban is. Igaz a hatótáv a legnagyobb baja. Ez tény! De ahogy minden ez is szépen fejlődni fog. Amúgy pl a Sur-ron Ultra Bee-ben már beépített gyári helye van a töltőnek, így csak a kábelt kell kihúzni belőle mint egy porszívóból😅
Amúgy visszatérve a kezeléshez. Kuplung, váltás, ordító hang. Őszintén kérdezem. Ha van egy kormányváltós Trabant és egy elektromos autód akkor gondolom nincs kedved szarakodni a váltóval a kuplungal és hallgatni hogy ordít a motor JA és még egy dolog. Hogy nincs SZAGA sem. 😅 Köszi ha végigolvasod és értelmesen reagálsz rá. Szép napot neked. ❤
@@jonisandor Hát én igenis szeretem a benzin szagot szeretek váltani és kuplongolni és inkább egy Trabant mint egy villany autó és az endurozásban nem hiszem hogy ez lesz a jövő. Ezek a hang az illat és a többi nélkül nekem vérszegények.
Megmondom őszintén, nekem ez az 5,5 misis árcédula kellemes meglepetés volt, azt hittem többet fog kóstálni jóval. Az évekkel ezelőtti tesztek, bemutatók alapján nekem egy méregdrága butik cuccnak tűnt.
@@csabaszaloki7048 de ha van lehetőséged próbálj ki egyet arra kérlek. Ha Gyöngyös közelében laksz, várlak szeretettel :)
@@jonisandor ha lesz rá alkalmam egyszer tuti kipróbálom majd de kétlem hogy leragadnék egy elektromos motornál. Én szeretem a benzinszagot a váltást a kuplungolást a 4T dörmögését a 2T csengését és nincs az az isten hogy ezekről lemondjak. Ha elém raknának egy Simsont meg egy ilyen elektromos motort inkább a Simsont választanám. Attól még biztos jó motor ez az elektromos csoda de nem nekem. Egy motornak legyen hangja ha szerelni kell akkor tudjam szerelni ne keljen elektromüszerésznek lennem ahoz hogy megjavítsam.
Jaaaj de nem akarom ezt a hangot. 🤐
Továbbra is azt mondom, kell a hang. Mint ahogy zenét is úgy jó hallgatni ha hallod, úgy jó filmet nézni ha hallod, a csajomat is úgy szeretem meg dugni ha hallom a sexi hangját ahogy nagyokat nyög és élvezi, nem csak szuszog mint egy idióta ês úgy jó egy motor is ha van rendes hangja. Csak a villany meghajtás végett érdektelen. ♥️2T♥️4T♥️.
és ha te is villanyhajtású lennél,meg a csajod is?💋🥴
Az igazság az, hogy nekem ezekből az elektromos motorokból de nem csak a motorokból mindenből ami elektromos a HANG hiányzik! Ezt ezek soha nem fogják visszaadni! Viszont az a része hogy nem kell kuplungozni ilyen nehéz terepen az tuti előny!
veszélyes lesz ez a néma levente kint enduron. jobb azért,ha a környezet is hallja,hogy valami jön. itt vannak,megjöttek ,és lenyomták a robbanókat! ahogy jósolták. de azért elgondolkodtató,hogy minden szar akksis lett,viszont nem engedik megépülni az akksifeldolgózó üzemeket az emberek. de azért mindenki ilyennel akar csapatni. mi lesz a használt akksikkal?
Ezt nem tudjuk, de akkor az emberek ne vegyenek se a laptopokat,okos órákat, akkus szerszámokat, konyhai gépeket, távirányítót, elektromos fogkefét, fülhallgatót, meg kb semmit, amibe akku van. Ezek sem jók, nyilván, mert plusz szemét, de a sok apró kütyühöz képest ami manapság a mindennapjaink része, itt csak az tűnik fel, hogy ez egy nagyobb méretű akkus gép, nem pedig 10 darabnak megfelelő Lidl-ös ócska fúrógép, ami 10 fúrás után kerül a szemétbe akksistól mindenestől...
Mikor oda baszod egy sziklának azt szétmegy a villanymotor, kuka egyből …. Benzinesen meg egy dekni csere …
Lehetetlen odabaszni. Ha beszakad a dekni is vege a napnak..
Én venném, de az ára egyenlőre horror
ne. ne.. nee.. ne hivjuk egy elektromos valamit CR500-nak. A CR500 AZ A CR500. Hivjuk mondjuk CRE 500-nak vagy E-CR500nak vagy aminek majd a marketingayesek akarjak.
Aki tekergetetett valodi CR500-at az tudja, hogy nem lehet egy lapon emliteni.
Attol, hogy valami erős, még nem CR500.
Így van, ne sértegessük a valódi szörnyet...
Ez erősebb mint a cr 500 😊
@@matetoth5694 ráadásul nem kicsit, hanem sokkal erősebb egy halálra reszelt cr-nél is.
@@matetoth5694 az egy dolog, de lélek nincs benne. Elég húzni a gázt és a motorozás nem ennyiből áll..