8:50 Szia Zoli, nagyon jó lett a videó. Annyit fűznék hozzá hogy azok a fegyverek amelyeknél a zöld piktogrammok vannak, a napi kihívások fejében oldhatók ki. Ugyan ez igaz bizonyos perkekre, Field upgrade-ekre, lethal-tactical cuccokra stb. A lobbi képernyőn a daily-k alatt van egy opció ahol aktiválni is kell azokat a cuccokat amikre számolja a daily kihívásokat, általában 3-5-8 daily kell 1 cucchoz és összesen 3 cuccot tudsz sorba állítani aktiválásra.
Nálam 2003 óta éves rituálé az aktuális COD megvásárlás és szénné játszás úgy is, hogy végig asszisztáltam a minőség drasztikus romlását, és a 'reskin' effektust, de még akkor is azt mondtam..basszus ez a COD, ennyi kell évente! Na ennek most szakadt vége. Ez az első COD, amivel megvárok egy masszív leárazást. Ezt a pofátlan lehúzást már én sem tudom megemészteni...
Nekem bejött a béta és tetszenek a régi MW2-es pályák is. Éppen ezért én továbbra is MW2-kiegnek fogom fel, aminek - ha a kampány is maradt volna az - teljesen oké lett volna, sőt. Viszont egyetértek, egy kiegészítő és maga az üzletpolitika sem ér 70€-t. Később jobban megérheti rápróbálni, olcsóbban és talán több tartalommal.
Felesleges minden évben megvenni. Nekem pl így tök megérte. A legjobb cod multis pályákat újra tudom játszani. Ps3on már csak lagolt darálás megy. Ez meg friss es6 feljavitott.
Én a COD-ot alapvetően mindig is a kampány miatt szerettem, a multit is élveztem de az inkább egy plusz dolog volt. Ez az első olyan kampány ami teljesen hidegen hagy. Láttam gameplay videókat róla és bőven elég volt nekem ebből az egészből. Elővettem a régi a MW3at és még mindig élvezem, ha kell még emlékezetes pillanatokat is feltudnék belőle. Annak örülnék a legjobban ha a régiből elkészülne a remastered verzió, ha már kaptunk 2 remastert. Nagyon jó a videó végére az eredeti MW3 credits zenéjét
Szégyen látni hogy a CoD széria ennyire mélyre süllyed. Full on nosztalgia vonat kap el mindig amikor a CoD nevét meghallom, még amikor a II. Világháborús témákat dolgozott fel, akkor még mennyire jó kis game volt. És, kelett is hogy legyen mert ott lihegett a nyakában a Medal of Honor. De most, ahogy te is mondtad Zoli, nincs konkurencia. Nincs motiváció. Ez egy szégyen. Szerintem én a CoD 4: Modern Warfare óta nem játszottal CoD gammel, és ez sem győz meg arról hogy újra felértezzek egy szerencsétlen katonát és szétlövessem a harctéren csak azért mert élvezetes egy game. Utóirat: Vagy 3x át kellett szerkesztenem hogy melyik CoD is volt az amit legutóbb élveztem. Annyi van hogy már el is felejtettem a nevét. Egy vicc. xD
A magam részéről a COD-ozás lassan több mint egy évtizede kimerül abban, hogy megnézem az OW aktuális részről szóló briliáns videóját és miután kiröhögtem magam esetleg még letöltöm a PS+on ingyenesen letölthető 1-2 éves verziót és pár órát baromkodok vele. Szóval nem én vagyok az, akinek a véleménye ebben a témában bármilyen szinten is autentikus lenne. Mégis megosztanám a téveszmémet itt is, hogy a legjobb dolog ami a FPS műfajjal történhetett mostanában az az, hogy a M$ magáévá tette a kiadót, és bár összevissza ígérget, mégis erős ráutaló magatartást mutat, hogy a COD-ot konzolon X exkluzívvá akarja tenni, ezzel mintegy karanténba zárva a piac legerősebb szereplőjét. Ez ugyan is talán hatalmas öngól lesz számukra, de másrészt lehetőséget ad majd arra, hogy más platformokon kinője magát végre egy olyan konkurens cím, ami nem a COD középszerűségét másolva próbál a piacvezető COD árnyékában valami kis sikert összeszedni. Always look on the bright side of life! ;)
Elképesztő töltési idők vannak. Elindítottam, és amire kézhez kaptam az irányítást, rendesen befejeztem egy sorozat részt, megebédeltem, és megnéztem a déli híradót. Viccen kívül. Már azt hittem kiakadt... :D Viszont végre játszható felhő alapon.
Kampány fos, zombi mód élvezetes ha nem vagy egyedül (nagyon hasonló mint a Plunder volt anno ,de annál többet ad, hogy kombinálva lett a Zombi mód specifikus dolgokkal) a multi meg kurvajó, leszámítva, hogy nagyon hamar brutál high skill emberekkel sorsol össze, ha nyertél 1-2 meccset. Az Armorly unlockok is jól ki lett találva. A videóban egy szó nem hangzik el róla, hogy ha akarod, akkor a fegyvereket nem is kell unlockolni, hanem zombi módban amit kiemenkítesz a táskádban (pár perc alatt lehet találni ládákban), az rögtön nyitva lesz onnantól, így az armory unlockokat fegyverek helyett más nagyon hasznos tárgyakra (perkek, skilleket adó cipők, kesztyűk, kill streakek stb) lehet eltolni, 1-2 óra alatt 2-3 itemet kilehet oldani. (pár napos frissítés, hogy nem is kell minden napi küldetésnek készen lenni ahhoz, hogy a nyert meccsekért is kapj 1 unclockot) Ha nem akarsz zombi móddal játszani, akkor meg a napi küldikkel unlockolod amit akarsz. A multi nagyon tetszik, rég pályák ide vagy, oda, pörgős lett nagyon. Pár napja volt egy AMA a fejlesztőkkel, csomó kérést eddig is és ezután is implementálni fognak amit a közösség kér, válaszoltak mindenkinek írásban) Pár régebbi map jön még feltápolva season 1be, onnantól pedig csak új mapok. Grafikai hibával egyáltalán nem találkoztam sehol indulás óta, lehet azért mert nem Playstation-on tolom. Alternatívaként pedig ott van a Battlefield 2042, nagyon kikupálódott az is indulás óta, max annyi, hogy a pályák mérete miatt más játékstílust igényel. Hozzáteszem nem vagyok valami COD fanatikus aki 0-24 tolja, időm sincs rá, de casual kikapcsolódásnak tökéletes lövölde lett, az meg egyáltalán nem zavar, ha a régi legjobb pályákat (sajnos nem mindent) is visszahozzák a mai grafikai színvonalon.
Zoly pont ez jutott eszembe nekem is amit mondtál..minek törje magát a fejlesztő ill kiadó hogy minőséget készítsen ha a birkák megveszik a 💩-t is,sőt tapsikolnak hozzá
Én csak 2 (!!) olyan játékot tudok mondani, ami személy szerint nekem nagyon tetszett az activisiontől: True crime new york True crime streets of la És annak is már több mint 20 ÉVE! Ebből a két játékból kell remake. Legalábbis én így gondolom.
Amikor a sztori kampányban is csak multizol -> a komolyan vehetőség újabb csúcspontja! 🤦♂ (...hát b@zd + Activision) Ezzel csak még jobban dicsérem azt a napot, amikor úgy döntöttem, hogy a COD szériában megállok a '17-es WW2-nél.
Régen is 4-5 óra volt a kampány, de akkor még letetted a hajad tőlük. Anno nem is tudom, hányszor játszottam ki a Washingtoni+New Yorki, Párizsi stb. "Harmadik világháborús" küldetéseket Ez amit most ide pottyantottak az asztalra kampány néven még viccnek is rossz.
A map helyzethez annyit tennék hozzá, hogy már évek óta szokás a régi nosztalgia mapokat nyomatni megjelenéskor, aztán a szezonokban bedobni az újakat, mint ingyenes kiegészítő, tehát effektíve hónapokat vársz egy map packre, pont mint az első modern warfare trilógia vagy a ghosts idejében, csak ott még fizetős expansionben adták ezeket. Jelenleg megoldják azzal, hogy 2500-ért megveszed a battlepasst, mert van benne egy csomó csecse operator meg fegyver, megéri mellé ingyen kidobni egy új mapot. Csak hát ezek mellé jön minden szezonban néhány új fegyver is, és azokat hogyan lehet könnyen max szintre húzni? Mindenki elmegy shipmentezni. Zolinak is ajánlom a shipment 24/7 módot (már ha van az újban) elég hamar ki lehet húzni a fegyvereket, meg közben be is lehet tanulni a jó spotokat a pályán.
Annyira nem látom értelmét ennek a videónak, úgy hogy szinte fogalmad nincs a játékról, hiába említed hogy mennyi cod résszel játszottál, sajnos a videó másik feléből nem feltétlen ez szűrődik le:) Tény hogy DLC az egész, de attól sokkal többet hozott mint aminek elmondod a videóba. A zombie mód pont az egyik legnagyobb meglepetés, egyáltalán nem annyiból áll az egész hogy lövöldözöl aztán ki mész a mapról :D 3 Act-nyi küldetés van amiket végig csinálhatsz, mindnek a végén egy fő mission-al vagy egy fő bossal..emellett rengeteg easter egg és megannyi secret van amit megkereshetsz és felfedezhetsz. A multi résznél meg pont azt a részét szidod amit a community miatt csináltak, a mapokat..Ők sírtak emiatt, meglépték, most meg ez a baj :D Arról nem beszélve hogy még az első season most fog december elején indulni, rengeteg újítás, mapok, fegyverek fognak bejönni, a zombie módba Tier 4-es endgame és hasonló új dolgok. A kampány része az amivel egyet tudok érteni, ahhoz meg annyit hogy a játékosok 95 %-a, nem a kampány miatt veszi meg ezt a játékot, aki igen, annak nem érdemes sajnos. Legközelebb értelmesebb lenne egy olyan ember véleményét meghallgatni, aki ért is az adott játékhoz és ismeri a lehetőségeket amiket a játék kínál.
Már a régi modern warfarek föleg a 3 egy best of nak tünt amibe beleraktak mindent amitöl a cod4 és a cod6(gyk:mw2) jó volt de ott még a spec ops mellet (amit azóta se értek hova a picsbe nem lehet beépiteni ezekbe a hulladékokba) a survival mappek meg a multi még mentette.. De itt.. És jön itt az uj nagy gamer generáció akik a low budget warzone on nevelkedtek akiknek ez a cod.. Bár igy ez is ugy hangzik mintha valami nagyon jó franchise rol lenne szó ami közel sincs igy. Ennek a rétegnek lövésük sincs milyennek kellene lennie minimum egy codnak.. Sajnos az ea is teljesen tönkre vágta a battlefieldet a 4 ota.. Vicc komolyan. Csak h nem fogja fel senki h az activisiont eddig is a pénz hajtotta.. Az megvan embereknek h a low budget fos engine nem akart cserélni az elözö generációkban csak toldozzgatták foltozgatták.. 2023 van de még mindig alig reagálnak a lövésekre tárgyak ablakok bármi.. Se fizika se semmi csak full sprint teljes menetfelszerelésbe ovisoknak rozsaszin skinnekel mert profik.. Cringe.. Inkább abbahagyom mert napestik tudnám irni.. Aki meg ezt nem hiszi el nem tudom hol volt eddig..
Amúgy én az új call of duty black OPS ot fogom várni mert hallottam hogy lesz egy új black OPS ami nagy valószínűséggel a cold war folytatása lesz és mivel a cold war is nagyon jó ezért várni fogom az új black OPS ot. Amúgy ps3 konzolon el kezdtem végigvinni az eredeti modern warfare trilógiát és nem véletlenül. Én is érzem azért a modern warfare remake 3 nak a hátrányát de nem bántam meg nagyon élvezetes. Gondolom sokan az eredeti modern warfare t szeretitek apám is így van vele!
Akárhogyan is nézzük, ez nyilvánvalóan egy dlc mw2-höz. De az tuti, hogy legtöbben nem fognak 70 (!!!) euróért dlc-t venni semmilyen játékhoz, mert egy dlc nehogymár olyan drága legyen mint egy komplett AAA játék. Amennyire imádtam a 2019-es mw-t és nagy reményeket fűztem az új mw sorozathoz, annyira nagyot csalódtam az mw2 és mw3-ban. Asszem ideje újra fellőni a bf4-et vagy akár bf2042-t, és a codot egy jó időre elfelejteni.
Nem tudtam hová írjam le ezért megkérdezem itt, hátha érkezik még válasz: előreláthatólag lesz valamiféle bemutató a Ragnarök Valhalla dlc-ből vagy az kimarad?
De mi a faszért nem nyúlnak hozzá jobban a kampány módokra (ja mert abból nincs annyi pénz) de most komolyan szerintem ez az online lövölde már kihaló félben van. Nekem megvan a bf 1 is..az is teljesen hulladék online (pedig állítólag az a legjobb) hagyjuk már ezt azt egészet. Lassan 5 éve semmi élményt nem nyújt egyik játék sem. Néha becsúszik 1-2 Db értelmes pl God of war (az is félig meddig) meg egy final fantasy. Fasza kis év volt 😂
Az elmúlt néhány évben több fórumon leírtam a CoD vonatkozásában a véleményemet. Ezért inkább negatív reakciókat kaptam...de örülök, hogy a videó végén Zoly tulajdonképpen elmondta a véleményemet. Lehet ekézni a CoD-ot, de a műfajában nincs kihívója. Egy játék sem sem kínálja azt az élményt, amit a CoD nyújt. 1 perc alatt megvan a matchmaking és a töltés...aztán megy a TDM darálás. Fél-egy órás etapokban egy munkanap után kellemes kikapcsolódást jelent. Nincs benne semmi túlgondolás, sem extra. Menni kell és lőni.
Annyi megjegyzésem lenne csak, hogy ezt a DLC dolgot már nem lehet komolyan venni. Tavaly év végén, amikor felröppent, hogy 2023-ban DLC lesz teljesértékű COD, akkor úgy volt, hogy egy Ghost eredettörténetére fókuszáló sztorit kapunk. Nem hiszem, hogy sokat kell részleteznem, hogy ez még nyomokban sem tartalmaz Ghost eredettörténetet, hanem a Modern Warfare 2, finoman szólva is tartaléklángon lévő folytatása. Közben már narratívát váltottak és kibökték, hogy nem volt rá elég ideje a Sledgehammernek, mert ugye MWII előtt ők adtak ki játékot és idén ugye a Treyarch következett volna. Bruttó két év alatt nem csodálom, hogy ennyire futotta, főleg a leggyengébb COD fejlesztőcsapattól. Érdekes belegondolni, ha most ilyen állapotok vannak, akkor mi lesz innentől az Xbox szárnyai alatt.
Anno az Infinite Warfare nagyban kapott rage videot, hát b*sszus ez a lehúzás ezerszer jobban rászolgált volna. Minden téren (összelopkodott multi, kampány warzone pályákkal kibővítve, hogy meglegyen a 3-4 óra azért) egy direkt megúszós k*csögség ez egy billiomos cégtől... Persze tudom, senki nem kényszerít arra hogy megvedd, lehetett látni előre stb okosság, de ez akkor is arculcsapás a fanok felé. Ez tényleg egy dlc semmi több.
Pár helyre leírtam már de bemásolom ide is: amikor a fanok az eredeti, 2011-ben megjelent Modern Warfare 3-at dislikeolják szénné Metacriticen pusztán azért mert nem látnak a méregtől, na onnan tudod hogy ennek az évenkénti új COD megjelenésnek mostmár kurvára véget kellene érnie. És nem is csak COD-ról van itt szó de bővebben a Fifa-ról, Maddenről és F1-ről is, utóbbiról is hallottam olyanokat ismerőseimtől hogy a legutóbb, tehát idén megjelent számozott darab, az F1 23 lett a legbugosabb a széria történetében.
Tudom hogy a lehetősége szinte nulla, de jó lenne ha a MoH valami csoda folytán, hirtelen ki jönne egy ütős vissza térésel, amivel rendes a CoD alá pörkölne.
6:16 mondjuk az összes map a régi 2009es mw2ből van, inkább ezeke mint új semmit mondó mapok az előző új mw2be se volt egy értelmes pálya ebbe az új mw3ba legalább azok jók.
Csak én érzem azt, hogy a történelem megismétli önmagát? Tekerjük vissza az időt. 2011. Az Infinity Ward szétesett és a fejlesztésbe bevonták a slegdehammert. Az origi MW széria legrosszabb tagja lett. Majd utána jött a Black Ops 2 és letarolta a piacot. Most kiadták az MW3-at, amit szintén a Slegdehammer készített. Hallhattuk a fenti tesztből és a játékosoktól is, hogy siralmas lett a helyzet. Akkor ez azt jelentheti, hogy a 2024-es Black Ops: Gulf War (mert a neve már szinte már biztosan ez lesz), megint megrengeti a Cod állóvizét? Én szurkolok a Treyarchnak és Ravennek! Volt rá 4 évük, remélem nem lesz csalódás! :D
Grafikailag jónak tűnik, de már 10 éve várok arra, hogy legyen egy olyan CoD, amit jó szívvel vennék meg, azóta se vettem egyet se. Nekem a CoD 1, UO, 2, Black Ops 1-2, amik nagyon bejöttek. Engem főként a zombie mód érdekelne, de egyre jobban nem tetszik, hogy ilyen gyors az egész játékmenet, hogy pajzsokat kell pakolgatni magadba, a becsúszás sem tetszik. Multitól meg akkor pártoltam el, amikor bejöttek a kill streakek vagy mik, amikor lehívhattál mindenféle predator missilet.
Leszámítva,hogy tényleg egy dupla áras dlc.Abban mindenféle marketing lehúzásával eggyűtt: Raytracing csak a menüben,hogy vedd meg a skineket. Illetve az,hogy össze hozták a 2 és ennek a 3nak nevezett részt 1 játék alá(call of duty).Az 1(2019) miért van külön akkor? Mégsincs egyben,mert a főmenű a rendszerben,a 3.Eddig zavaró volt,mert ha nem vetted meg tényleg semmit nem tudtál csinálni. Most már van benne 1 warzone pálya.Így van valami értelme,de a 2őt külön kezeli,külön indítás,külön restartok és shaderek.Ez is még oké. De hogy külön lépegess 3ból kettőbe meg vissza,ha 1-1 móddal akarsz nyomni 2ben?Mert ha már ott vagy,nem lehet szabadon váltogatni módok közül.Az már pofátlan 3 reklám!...
Most, hogy már van 60 órám a game-ben azt kell mondjam, hogy a játék továbbra is remek élmény tud lenni! A legnagyobb probléma szerintem nem a kampány, mert szerintem az már senkit nem érdekel... a legnagyobb probléma inkább az, hogy nem működik a játék! A szerverek borzalmasak! A sima PvP multiplayer-nél még nincs is semmi gond, de a Zombie mode alatt nekem nincs olyan köröm amikor ne laggolna a játék, és csak imádkozni tudok, hogy ne crasheljen, mert az is rendszeres! Ami azért dühít mert a Zombie mode szerintem kifejezetten élvezetes! Tehát az én véleményem az, hogy ez egy remek játék lenne 43 euróért amennyiért vettem, és amennyiért már többször is le volt árazva (jó okkal), ha működnének a szerverek! Egyébként a fegyverek feloldásához nem muszáj az 55-ös szintet megvárni (az MW2-es fegyverek feloldásához ugye az kell), de ha MWZ-ből kihozod a fegyvereket akkor azok megnyílnak, és használhatóak lesznek, ami szerintem jó húzás!
Most egyet tudok érteni veled Zoli. Főleg ezt úgy mérték megtenni, hogy ez a 20. Évfordulós Cod. Ki kellene nyalniuk a játékosok picsajat. Főleg én, aki majdnem minden évben nem kevés pénzt költ erre a game-re.
Hat nem csoda hogy ilyen lett a zombi, en sem adnam oda a sajat fejlesztesu otletem egy masik fejleszto csapatnak, majd jovore visszater a normalis zombi round base alappal es minden massal.
Akkor nem tudom miről beszélgetünk itt. Én sok dologgal nem játszok meg nem nézek ami nem nekem való vagy az ízlésemnek . Na de nem is fogalkozok vele továbbá sehol.@@gaborrusz9492
Hát látod. Figy. Én r6 siege ről váltottam codra. Még warzone Verdansk idelyén. Totál elvagyok vele. Siege tönkretett idegileg és már nem volt chill a jatékélmény. Codba betolom a Rammsteint hentelek. Jó a gunfight. Warzone része meg izgalmas de nem túl super comtetetive. Átlag gamereknek tökéletes chill és tényleg nincs konkurencia. IMádom az arma-t is meg tarkov stb... Na de az megint csak ráfeszülős meg döcögős . Pubg , Battlefield meg sajna közelébe nem ér Codnak most se. Nekem meg sokaknak ez pont elég egy szabadnapon amit a cod hoz. VR Pisti meg jól mondta hogy lehet szidni a single playert codba , de ebbe a múfajba a story mód manapság már ajándéknak számít. @@metalfan2682
@@omi7583 Jaja kb nekem is ez volt a az összefoglaló a sztorival. Hát hirtelen fontos karakter vissza tér. Ejj Infinty Ward.... egykor még arany korszak volt. 2003-2009 Már MW3 sem volt az a legjobb COD 11' be.
A zombi az nem annyira rossz, mégha ilyen open-world szerű is az új Warzone mappon. Meglepően szórakoztató több emberkével bemenni és ellenni. Na-de a kampány... az valami rohadt nagy szar lett. Nem fogok spoilerezni, de kb az egész játék alatt nem történik semmi. 1. küldetésben kiszabadítjuk Makarovot a Konni (oroszok) térfelén, akik amúgy inkább hangzanak brit vagy amerikainak mintsem orosznak. És az egész játék során csak az van, h "Makarov ide tett egy bombát", megyünk hatástalanítani, "Makarov itt tárolja és fogja kilőni a rakétákat", megyünk hatástalanítani, "Makarov itt fogja felrobbantani a vonatállomást", megyünk hatástalanítani. A régi MW3-ban, Makarov sikeresen kirobbantotta a 3. Világháborút, ebben a játékban meg semmi ilyen nem történik, kb csak futunk Makarov után, amit éppen tervez és hatástalanítjuk azonnal, semmi értelme a küldetéseknek. És ahogy véget ért a játék az is elég dühítő volt... az is csak azért ért véget úgy, mert különben nem lett volna egy zárása, egy VÉGE a kampánynak, mert semmi sem történik az egész kampány alatt.
Én nem értem a storyt ezek az új modern warfare játékok az eredeti trilógia előzményeként vannak beharangozva a 2011-es mw3ba is meghal egy karakter és az új mw3ba is meghal ugyan az a karakter máshogyan.Akkor ez kurvára nem előzmény hanem egy új modern warfare univerzum vagy multiverzum vagy mi a fasz.
Hihetetlen, hogy mindig képesek a bőrt is lehúzni egy remek részről. Tehát az MW 2019 az egyik legjobb cod amit valaha összeraktak, ennek már van 3 "koppintása" és mindegyik épp hogy súrolja az élvezhető/szórakoztató határt, hozzá teszem, ezzel még nem játszottam, de valszeg ki is marad. Mi a faszom volt az a Zombies? alapvetően az MW-k kihagyják a Zombiest, de ez hogy néz ki? Az h nincs értelmes Single Player, azt már a BO4-nél eljátszották egyszer, szar is lett az a rész, bár tudom, hogy a single csak egy nagyon kis részét teszi ki, de régen ezek ezerszer jobbak voltak és emelett vállalható Multi + Zombies jött. Minden esetre remélem észbe kap ez a kibaszott cég és kapnak egy fejbeverést a néptől. Aztán 1 évig lesz újra egy MW2, BO1, BO2 vagy MW19 minőségű codunk, amit újra elbasznak, de nem gond legalább 5 évente van valami ami értékelhető. Amúgy miért nem állnak le egy pár évre? értem, hogy így is 3+ év fejlesztést kapnak ezek, de láthatóan ez már nem elég.
A cold war-nak az outbrake mód óta ugyan ezt a receptet követi. Nagyvilágban lőni a zombikat, zéró kihívással. A WAW és a 4 BO zombi módjában pont a szűk pályák adták meg a kihívást elsősorban.
Nagyon jó volt ez a kritika csak egy bajom van vele még pedig az hogy elfogult vagy a játékkal és itt azt értem hogy halom a hang lejtésed minden évben lehúzod a cod ot ahogy itt sokan mások is. Na de ha a forza jelenik meg akkor totál más a helyzet. Csak mindenki elfelejti hogy még nem jelent meg a játék legalábbis nem 100% osan van egy zombi mód de ez bővülni fog amint elindul az első pass. Én azt mondom akinek nem tetszik adja el és ne játszon vele csak itt sokan fujogják hogy milyen szar de napi 3-10 órát nyomnak bele.
borzasztó az MW 3 . én befejeztem a Cod szériát. csak annyit irok vannak indi fps játékok amik jobbak mint a cod 3 . söt jövöre több megjelenés lessz fps lövölde téren. és nem 70 euros dlc fognak ajánlani.
Szerintem a 2019-es MW óta nem volt kiemelkedő elsöprő győzelme az Activisionnek, és a mai napig felbasz hogy az agyatlan, magatehetetlen, költéskényszeres stimuláció-éhes Z generációs gyerekek még így is úgy zabálják fel a folytatásokat mintha minden játék Elden Ring lenne. Személyesen egyenesen imádtam az MW2019-et és soha nem fogom elfelejteni azt az érzést ahogy végignéztem mint a játékosok sorról sorra mennek át a... mi volt akkor, Cold War? Valamelyik folytatásra, és engem pedig ott hagynak az üres lobbikban, hogy matchmakelhessek ameddig ki nem nő a szakállam. Tök szar, főleg hogy a maximális játékos szám kb. 2000-2500 naponta, ami jó lenne, ha ebből nem lenne mindössze 5% német szerveres, és 5% angol. 250 európai játékos, ennyi játszópajti maradt. Mindegy is már. Sok nem fog változni attól hogy az a monumentális szar elbukott. Találokzunk majd a Finals alatt!
Update, lol most látom a grafikonokon. 2500 játékos van most, de mielőtt az MW3 beugrott, csak 1000 volt. Hónapokig. Az MW3 annyira szar hogy konkrétan meghozta a kedvét az embereknek MW1-re. Ez azért
Ékes példája lesz a cukormázas gamepassba csomagolt minőségromlásnak. Nekem is az az érzésem visszasírjuk még a régebbi időket, amikor híján voltunk a microfos/gamepas által megmérgezett és elkurvult játékoknak. RIP COD.
Számomra annyira szarul sikerült az mw3 beta, hogy az mw2-től is elvette a kedvem. Biztos javult azóta, de ez 70 eurót semmiképpen sem ér meg. 10, max 15 ezerért megvenném.
Én azt is hozzátenném mit csináltak az MW2-vel, csak hogy ezt a DLC szart ránk eröltessék. - Ahhoz hogy eljus a már megvett játékodhoz, amibe beletoltá x órát, elindítod a Cod HQ-nak behazudott szart - updatel - restart - bejutsz a HQba - kikeresed valahol legalul az MW2-t - bezárja a HQ-t és újranyitja az MW2-t - updatel - restart - és bejutottál, tök jó hogy nincs közvetlen indítás már az MW2-höz igazán fogyasztó barát... Nembeszélve arról, hogy minden update, ami az MW3 miatt jön, csakis a 2 rész birtokában is rendszeresen megérkezik, szokszor 50-100 GB patch formában MINEKIS??? Ráadásul magában kb100GB-os HQra ami igazán, ha csak az van fent semmire nem jó azt még külön telepíthetni kell ezzel azzal, rendeszeresen felrakja az MW3-at úgy hogy nincs is meg, így ezzel már több mint 200GB hízik az a játék amit néha kicsit TDMre vagy más sima kismappos multi játékmódra használnék. - Warzone: nem érdekel - DMZ: nem érdekel - Zombi: nem érdekel 150 GB minimum hogy fent legyen arra amire használnám nekem nem éri meg főleg hogy 2 naponta ugyanezt letölteti mégegyszer mert kulaszar lett a DLC
Valaki játszik amúgy még ezzel a szarral? Nálam a COD már lassan 10 éve véget ért. Semmi értelmét nem látom már ennek a franchisenak. A játékipar régi nagy királya mára a játékipar szégyene lett...
Benne van a topban steamen szval játszanak vele a negatív értékelések után is mert a multi nem rossz. A kampány gagyi de annnyira az nem érdekli a többséget igazából.
70 dolláros egész játékból több pénz jön nekik mint egy 10 dolláros dlcből... Én leszarom, hogy nincs ellenfele, akkor játszok más kategóriában, nehogy már a szar játék muszáj legyen
Leírom ide is, ezt megtettem már úgy 1 hónapja vagy 3 hete a facebook posztod alatt. Nem fogom védeni a codot, viszont az oké, hogy a single szar összecsapott diákmunka, zombi engem sose érdekelt, viszont multiba minden évbe maxra huzok mindent és egy közel 300-400 órát belerakok (ps számai szerint,ahogy méri).Sose beszélsz az sbmmről ami a fő probléma a játékkal, és ahogy olvasom a kommenteket az itt kommentelők nagy részének tuti fingja sincs róla mi az.Nincs új map benne ahogy mondtad, hogy ezeken már játszottunk, de azt tudod, hogy ezért sírt a cod community már vagy 4 éve, hogy mw2 pályákat akarnak ökörködni(aminek a fele közel sem olyan jó mint, ahogy az elő van adva főleg 6v6-ra). Abszolút nem vagy képbe a cod témával már ne is haragudj.
Kurvajó játék lehetne de sajnos nagyon szar formában van. Rengeteg a bug aminek a skálája rettenet széles…, multi nem úgy működik ahogy kéne, szar a spawn, szar a ttk, szar a networking, szar a 150HP és szar a fegyver balance és kurva szar a hitreg.. Sejtem Zolyék miért HC-ban nyomultak… 3 fegyveren kívül csak HC-ben használható a többi…pedig nagyon sok fegyver van nagyon sok buildel így pedig kb élvezhetetlen a sima normál core multi. Viszont ha meg hardcore akkor meg a camperek sokasága a vele járó… nagyon jó játék lehetne , egy igazi OG MW2 multi remaster/remake de elbaszták sajnos…egyelőre…. Ugyanis elég aktívak a devek. Minden egyes updatel változik a játék + irányba és elég szaporán jönnek az updatek. Ilyen tempóban olyan dec vége jan eleje fele lehet olyan amilyennek már rég kéne lennie….
Fizess elő most a Surfsharkra az exkluzív Black Friday akció keretein belül az "otherworld" kóddal és szerezz akár 6 ingyenes hónapot! surfshark.deals/OTHERWORLD
Nagy butaság azt kijelenteni, hogy a régi mapok beintegrálásával "nem dolgoztak a fejlesztők egy megveszekedett percet sem". Maximum a pályatervezést úszták meg, de azért ez nem úgy működik, hogy ctr+c, ctr+v...
Az activision az egyetlen cég aki egy fanmade minőségű modot el tud adni 70 euróért
Apró kiegészítés: az eredeti Modern Warfare 3 az 2011-es, az eredeti MW 2 a 2009-es
8:50 Szia Zoli, nagyon jó lett a videó. Annyit fűznék hozzá hogy azok a fegyverek amelyeknél a zöld piktogrammok vannak, a napi kihívások fejében oldhatók ki. Ugyan ez igaz bizonyos perkekre, Field upgrade-ekre, lethal-tactical cuccokra stb. A lobbi képernyőn a daily-k alatt van egy opció ahol aktiválni is kell azokat a cuccokat amikre számolja a daily kihívásokat, általában 3-5-8 daily kell 1 cucchoz és összesen 3 cuccot tudsz sorba állítani aktiválásra.
Nálam 2003 óta éves rituálé az aktuális COD megvásárlás és szénné játszás úgy is, hogy végig asszisztáltam a minőség drasztikus romlását, és a 'reskin' effektust, de még akkor is azt mondtam..basszus ez a COD, ennyi kell évente! Na ennek most szakadt vége. Ez az első COD, amivel megvárok egy masszív leárazást. Ezt a pofátlan lehúzást már én sem tudom megemészteni...
Hasonlóan érzek én is. Van ismerősöm aki megvette, de én is várok vele.
Nekem bejött a béta és tetszenek a régi MW2-es pályák is. Éppen ezért én továbbra is MW2-kiegnek fogom fel, aminek - ha a kampány is maradt volna az - teljesen oké lett volna, sőt. Viszont egyetértek, egy kiegészítő és maga az üzletpolitika sem ér 70€-t. Később jobban megérheti rápróbálni, olcsóbban és talán több tartalommal.
Felesleges minden évben megvenni. Nekem pl így tök megérte. A legjobb cod multis pályákat újra tudom játszani. Ps3on már csak lagolt darálás megy. Ez meg friss es6 feljavitott.
Jo hulye voltal eddig is
Szerintem a Black Ops 4 még ennél is durvább lehúzás volt.
5:03 OW Zoly egyik legkomolyabb szövege. 😎
*Én maradok a régi trilógiánál. Az is előnyére válik, hogy régi gépeken is elmegy.*
Én a COD-ot alapvetően mindig is a kampány miatt szerettem, a multit is élveztem de az inkább egy plusz dolog volt.
Ez az első olyan kampány ami teljesen hidegen hagy. Láttam gameplay videókat róla és bőven elég volt nekem ebből az egészből.
Elővettem a régi a MW3at és még mindig élvezem, ha kell még emlékezetes pillanatokat is feltudnék belőle. Annak örülnék a legjobban ha a régiből elkészülne a remastered verzió, ha már kaptunk 2 remastert.
Nagyon jó a videó végére az eredeti MW3 credits zenéjét
Szégyen látni hogy a CoD széria ennyire mélyre süllyed. Full on nosztalgia vonat kap el mindig amikor a CoD nevét meghallom, még amikor a II. Világháborús témákat dolgozott fel, akkor még mennyire jó kis game volt. És, kelett is hogy legyen mert ott lihegett a nyakában a Medal of Honor. De most, ahogy te is mondtad Zoli, nincs konkurencia. Nincs motiváció. Ez egy szégyen. Szerintem én a CoD 4: Modern Warfare óta nem játszottal CoD gammel, és ez sem győz meg arról hogy újra felértezzek egy szerencsétlen katonát és szétlövessem a harctéren csak azért mert élvezetes egy game.
Utóirat: Vagy 3x át kellett szerkesztenem hogy melyik CoD is volt az amit legutóbb élveztem. Annyi van hogy már el is felejtettem a nevét. Egy vicc. xD
A magam részéről a COD-ozás lassan több mint egy évtizede kimerül abban, hogy megnézem az OW aktuális részről szóló briliáns videóját és miután kiröhögtem magam esetleg még letöltöm a PS+on ingyenesen letölthető 1-2 éves verziót és pár órát baromkodok vele. Szóval nem én vagyok az, akinek a véleménye ebben a témában bármilyen szinten is autentikus lenne. Mégis megosztanám a téveszmémet itt is, hogy a legjobb dolog ami a FPS műfajjal történhetett mostanában az az, hogy a M$ magáévá tette a kiadót, és bár összevissza ígérget, mégis erős ráutaló magatartást mutat, hogy a COD-ot konzolon X exkluzívvá akarja tenni, ezzel mintegy karanténba zárva a piac legerősebb szereplőjét. Ez ugyan is talán hatalmas öngól lesz számukra, de másrészt lehetőséget ad majd arra, hogy más platformokon kinője magát végre egy olyan konkurens cím, ami nem a COD középszerűségét másolva próbál a piacvezető COD árnyékában valami kis sikert összeszedni. Always look on the bright side of life! ;)
Az évszázad hibája lenne exkluzívvá tenni a CoD-ot.
Nem olyan hülyék, hogy ezt tegyék.
@@lofaszbabbaleleve Playstation konzolon megy a legjobban. Bár szerintem ha exkluzívvá tennék, akkor sem fogyna jobban az Xbox 😂
Elképesztő töltési idők vannak. Elindítottam, és amire kézhez kaptam az irányítást, rendesen befejeztem egy sorozat részt, megebédeltem, és megnéztem a déli híradót. Viccen kívül. Már azt hittem kiakadt... :D Viszont végre játszható felhő alapon.
Kampány fos, zombi mód élvezetes ha nem vagy egyedül (nagyon hasonló mint a Plunder volt anno ,de annál többet ad, hogy kombinálva lett a Zombi mód specifikus dolgokkal) a multi meg kurvajó, leszámítva, hogy nagyon hamar brutál high skill emberekkel sorsol össze, ha nyertél 1-2 meccset. Az Armorly unlockok is jól ki lett találva. A videóban egy szó nem hangzik el róla, hogy ha akarod, akkor a fegyvereket nem is kell unlockolni, hanem zombi módban amit kiemenkítesz a táskádban (pár perc alatt lehet találni ládákban), az rögtön nyitva lesz onnantól, így az armory unlockokat fegyverek helyett más nagyon hasznos tárgyakra (perkek, skilleket adó cipők, kesztyűk, kill streakek stb) lehet eltolni, 1-2 óra alatt 2-3 itemet kilehet oldani. (pár napos frissítés, hogy nem is kell minden napi küldetésnek készen lenni ahhoz, hogy a nyert meccsekért is kapj 1 unclockot) Ha nem akarsz zombi móddal játszani, akkor meg a napi küldikkel unlockolod amit akarsz. A multi nagyon tetszik, rég pályák ide vagy, oda, pörgős lett nagyon. Pár napja volt egy AMA a fejlesztőkkel, csomó kérést eddig is és ezután is implementálni fognak amit a közösség kér, válaszoltak mindenkinek írásban) Pár régebbi map jön még feltápolva season 1be, onnantól pedig csak új mapok. Grafikai hibával egyáltalán nem találkoztam sehol indulás óta, lehet azért mert nem Playstation-on tolom. Alternatívaként pedig ott van a Battlefield 2042, nagyon kikupálódott az is indulás óta, max annyi, hogy a pályák mérete miatt más játékstílust igényel. Hozzáteszem nem vagyok valami COD fanatikus aki 0-24 tolja, időm sincs rá, de casual kikapcsolódásnak tökéletes lövölde lett, az meg egyáltalán nem zavar, ha a régi legjobb pályákat (sajnos nem mindent) is visszahozzák a mai grafikai színvonalon.
Zoly pont ez jutott eszembe nekem is amit mondtál..minek törje magát a fejlesztő ill kiadó hogy minőséget készítsen ha a birkák megveszik a 💩-t is,sőt tapsikolnak hozzá
Én csak 2 (!!) olyan játékot tudok mondani, ami személy szerint nekem nagyon tetszett az activisiontől:
True crime new york
True crime streets of la
És annak is már több mint 20 ÉVE! Ebből a két játékból kell remake. Legalábbis én így gondolom.
Amikor a sztori kampányban is csak multizol -> a komolyan vehetőség újabb csúcspontja! 🤦♂ (...hát b@zd + Activision)
Ezzel csak még jobban dicsérem azt a napot, amikor úgy döntöttem, hogy a COD szériában megállok a '17-es WW2-nél.
2011-es lesz az az eredeti MW3. De nem baj, a szöfrsárk reklámra több kutatómunka és idő tellett...
Régen is 4-5 óra volt a kampány, de akkor még letetted a hajad tőlük. Anno nem is tudom, hányszor játszottam ki a Washingtoni+New Yorki, Párizsi stb. "Harmadik világháborús" küldetéseket Ez amit most ide pottyantottak az asztalra kampány néven még viccnek is rossz.
Egyetlen komolyanvehető Multiplayer FPS? Escape From Tarkov röhög a markába.
Arena shooterre gondoltunk?
Tarkov Arena felkészül 😃
A map helyzethez annyit tennék hozzá, hogy már évek óta szokás a régi nosztalgia mapokat nyomatni megjelenéskor, aztán a szezonokban bedobni az újakat, mint ingyenes kiegészítő, tehát effektíve hónapokat vársz egy map packre, pont mint az első modern warfare trilógia vagy a ghosts idejében, csak ott még fizetős expansionben adták ezeket. Jelenleg megoldják azzal, hogy 2500-ért megveszed a battlepasst, mert van benne egy csomó csecse operator meg fegyver, megéri mellé ingyen kidobni egy új mapot. Csak hát ezek mellé jön minden szezonban néhány új fegyver is, és azokat hogyan lehet könnyen max szintre húzni? Mindenki elmegy shipmentezni. Zolinak is ajánlom a shipment 24/7 módot (már ha van az újban) elég hamar ki lehet húzni a fegyvereket, meg közben be is lehet tanulni a jó spotokat a pályán.
Game Pass-be jó lesz kategória 😂
Már itt tart a Cod…
Annyira nem látom értelmét ennek a videónak, úgy hogy szinte fogalmad nincs a játékról, hiába említed hogy mennyi cod résszel játszottál, sajnos a videó másik feléből nem feltétlen ez szűrődik le:) Tény hogy DLC az egész, de attól sokkal többet hozott mint aminek elmondod a videóba. A zombie mód pont az egyik legnagyobb meglepetés, egyáltalán nem annyiból áll az egész hogy lövöldözöl aztán ki mész a mapról :D 3 Act-nyi küldetés van amiket végig csinálhatsz, mindnek a végén egy fő mission-al vagy egy fő bossal..emellett rengeteg easter egg és megannyi secret van amit megkereshetsz és felfedezhetsz. A multi résznél meg pont azt a részét szidod amit a community miatt csináltak, a mapokat..Ők sírtak emiatt, meglépték, most meg ez a baj :D Arról nem beszélve hogy még az első season most fog december elején indulni, rengeteg újítás, mapok, fegyverek fognak bejönni, a zombie módba Tier 4-es endgame és hasonló új dolgok. A kampány része az amivel egyet tudok érteni, ahhoz meg annyit hogy a játékosok 95 %-a, nem a kampány miatt veszi meg ezt a játékot, aki igen, annak nem érdemes sajnos. Legközelebb értelmesebb lenne egy olyan ember véleményét meghallgatni, aki ért is az adott játékhoz és ismeri a lehetőségeket amiket a játék kínál.
Eskü vártam hogy mikor fogod meg csinálni a véleményed.
Akkor még elszórakozom a Battlebit-tel egy ideig
Már a régi modern warfarek föleg a 3 egy best of nak tünt amibe beleraktak mindent amitöl a cod4 és a cod6(gyk:mw2) jó volt de ott még a spec ops mellet (amit azóta se értek hova a picsbe nem lehet beépiteni ezekbe a hulladékokba) a survival mappek meg a multi még mentette.. De itt.. És jön itt az uj nagy gamer generáció akik a low budget warzone on nevelkedtek akiknek ez a cod.. Bár igy ez is ugy hangzik mintha valami nagyon jó franchise rol lenne szó ami közel sincs igy. Ennek a rétegnek lövésük sincs milyennek kellene lennie minimum egy codnak.. Sajnos az ea is teljesen tönkre vágta a battlefieldet a 4 ota.. Vicc komolyan. Csak h nem fogja fel senki h az activisiont eddig is a pénz hajtotta.. Az megvan embereknek h a low budget fos engine nem akart cserélni az elözö generációkban csak toldozzgatták foltozgatták.. 2023 van de még mindig alig reagálnak a lövésekre tárgyak ablakok bármi.. Se fizika se semmi csak full sprint teljes menetfelszerelésbe ovisoknak rozsaszin skinnekel mert profik.. Cringe.. Inkább abbahagyom mert napestik tudnám irni.. Aki meg ezt nem hiszi el nem tudom hol volt eddig..
Kurva jó videó volt .
Amúgy én az új call of duty black OPS ot fogom várni mert hallottam hogy lesz egy új black OPS ami nagy valószínűséggel a cold war folytatása lesz és mivel a cold war is nagyon jó ezért várni fogom az új black OPS ot. Amúgy ps3 konzolon el kezdtem végigvinni az eredeti modern warfare trilógiát és nem véletlenül. Én is érzem azért a modern warfare remake 3 nak a hátrányát de nem bántam meg nagyon élvezetes. Gondolom sokan az eredeti modern warfare t szeretitek apám is így van vele!
van aki még pénzt ad ezért a fosért? xDD
Sajnos rengetegen.
Akárhogyan is nézzük, ez nyilvánvalóan egy dlc mw2-höz. De az tuti, hogy legtöbben nem fognak 70 (!!!) euróért dlc-t venni semmilyen játékhoz, mert egy dlc nehogymár olyan drága legyen mint egy komplett AAA játék. Amennyire imádtam a 2019-es mw-t és nagy reményeket fűztem az új mw sorozathoz, annyira nagyot csalódtam az mw2 és mw3-ban. Asszem ideje újra fellőni a bf4-et vagy akár bf2042-t, és a codot egy jó időre elfelejteni.
Valaki jókor adta el szépen felverve az árát! :D Szerintem nem volt jó üzlet.. :D Sokan vissza sírják a Cold Wart! 10/10
Nem tudtam hová írjam le ezért megkérdezem itt, hátha érkezik még válasz: előreláthatólag lesz valamiféle bemutató a Ragnarök Valhalla dlc-ből vagy az kimarad?
7:10 Az eredeti MW 3 az 2011 :)
09:39-nél milyen black friday akciòròl beszèl Zoli?
Majd akcióban jó lesz, addig megtartom a pénzem. Első cod az infinity warfare óta amit nem vettem meg.
De mi a faszért nem nyúlnak hozzá jobban a kampány módokra (ja mert abból nincs annyi pénz) de most komolyan szerintem ez az online lövölde már kihaló félben van. Nekem megvan a bf 1 is..az is teljesen hulladék online (pedig állítólag az a legjobb) hagyjuk már ezt azt egészet.
Lassan 5 éve semmi élményt nem nyújt egyik játék sem. Néha becsúszik 1-2 Db értelmes pl God of war (az is félig meddig) meg egy final fantasy. Fasza kis év volt 😂
Az elmúlt néhány évben több fórumon leírtam a CoD vonatkozásában a véleményemet. Ezért inkább negatív reakciókat kaptam...de örülök, hogy a videó végén Zoly tulajdonképpen elmondta a véleményemet. Lehet ekézni a CoD-ot, de a műfajában nincs kihívója. Egy játék sem sem kínálja azt az élményt, amit a CoD nyújt. 1 perc alatt megvan a matchmaking és a töltés...aztán megy a TDM darálás. Fél-egy órás etapokban egy munkanap után kellemes kikapcsolódást jelent.
Nincs benne semmi túlgondolás, sem extra. Menni kell és lőni.
Annyi megjegyzésem lenne csak, hogy ezt a DLC dolgot már nem lehet komolyan venni. Tavaly év végén, amikor felröppent, hogy 2023-ban DLC lesz teljesértékű COD, akkor úgy volt, hogy egy Ghost eredettörténetére fókuszáló sztorit kapunk. Nem hiszem, hogy sokat kell részleteznem, hogy ez még nyomokban sem tartalmaz Ghost eredettörténetet, hanem a Modern Warfare 2, finoman szólva is tartaléklángon lévő folytatása. Közben már narratívát váltottak és kibökték, hogy nem volt rá elég ideje a Sledgehammernek, mert ugye MWII előtt ők adtak ki játékot és idén ugye a Treyarch következett volna. Bruttó két év alatt nem csodálom, hogy ennyire futotta, főleg a leggyengébb COD fejlesztőcsapattól. Érdekes belegondolni, ha most ilyen állapotok vannak, akkor mi lesz innentől az Xbox szárnyai alatt.
Anno az Infinite Warfare nagyban kapott rage videot, hát b*sszus ez a lehúzás ezerszer jobban rászolgált volna. Minden téren (összelopkodott multi, kampány warzone pályákkal kibővítve, hogy meglegyen a 3-4 óra azért) egy direkt megúszós k*csögség ez egy billiomos cégtől...
Persze tudom, senki nem kényszerít arra hogy megvedd, lehetett látni előre stb okosság, de ez akkor is arculcsapás a fanok felé. Ez tényleg egy dlc semmi több.
Ha előfizetek vpn-re majd yt prémiumra drágább mintha megvenném magyar accal.
7:10-nél az eredeti modern warfare 3 az 2011-be jött mi nem 2009-ben
Évekkel ezelőtt ezért szoktunk át a CS-re...
Pár helyre leírtam már de bemásolom ide is: amikor a fanok az eredeti, 2011-ben megjelent Modern Warfare 3-at dislikeolják szénné Metacriticen pusztán azért mert nem látnak a méregtől, na onnan tudod hogy ennek az évenkénti új COD megjelenésnek mostmár kurvára véget kellene érnie. És nem is csak COD-ról van itt szó de bővebben a Fifa-ról, Maddenről és F1-ről is, utóbbiról is hallottam olyanokat ismerőseimtől hogy a legutóbb, tehát idén megjelent számozott darab, az F1 23 lett a legbugosabb a széria történetében.
Hát ha ez nem megy, akkor inkább remastereljék a régebbi MW3-at. Azzal több sikerük lesz. Az egy fasza kis játék.
Tudom hogy a lehetősége szinte nulla, de jó lenne ha a MoH valami csoda folytán, hirtelen ki jönne egy ütős vissza térésel, amivel rendes a CoD alá pörkölne.
6:16 mondjuk az összes map a régi 2009es mw2ből van, inkább ezeke mint új semmit mondó mapok az előző új mw2be se volt egy értelmes pálya ebbe az új mw3ba legalább azok jók.
Imadom hogy a regi mw soundtrackek szolnak a video alatt❤
Csak én érzem azt, hogy a történelem megismétli önmagát?
Tekerjük vissza az időt. 2011. Az Infinity Ward szétesett és a fejlesztésbe bevonták a slegdehammert. Az origi MW széria legrosszabb tagja lett.
Majd utána jött a Black Ops 2 és letarolta a piacot.
Most kiadták az MW3-at, amit szintén a Slegdehammer készített. Hallhattuk a fenti tesztből és a játékosoktól is, hogy siralmas lett a helyzet. Akkor ez azt jelentheti, hogy a 2024-es Black Ops: Gulf War (mert a neve már szinte már biztosan ez lesz), megint megrengeti a Cod állóvizét? Én szurkolok a Treyarchnak és Ravennek! Volt rá 4 évük, remélem nem lesz csalódás! :D
Köszi
Grafikailag jónak tűnik, de már 10 éve várok arra, hogy legyen egy olyan CoD, amit jó szívvel vennék meg, azóta se vettem egyet se. Nekem a CoD 1, UO, 2, Black Ops 1-2, amik nagyon bejöttek. Engem főként a zombie mód érdekelne, de egyre jobban nem tetszik, hogy ilyen gyors az egész játékmenet, hogy pajzsokat kell pakolgatni magadba, a becsúszás sem tetszik. Multitól meg akkor pártoltam el, amikor bejöttek a kill streakek vagy mik, amikor lehívhattál mindenféle predator missilet.
Leszámítva,hogy tényleg egy dupla áras dlc.Abban mindenféle marketing lehúzásával eggyűtt:
Raytracing csak a menüben,hogy vedd meg a skineket.
Illetve az,hogy össze hozták a 2 és ennek a 3nak nevezett részt 1 játék alá(call of duty).Az 1(2019) miért van külön akkor?
Mégsincs egyben,mert a főmenű a rendszerben,a 3.Eddig zavaró volt,mert ha nem vetted meg tényleg semmit nem tudtál csinálni.
Most már van benne 1 warzone pálya.Így van valami értelme,de a 2őt külön kezeli,külön indítás,külön restartok és shaderek.Ez is még oké.
De hogy külön lépegess 3ból kettőbe meg vissza,ha 1-1 móddal akarsz nyomni 2ben?Mert ha már ott vagy,nem lehet szabadon váltogatni módok közül.Az már pofátlan 3 reklám!...
Most, hogy már van 60 órám a game-ben azt kell mondjam, hogy a játék továbbra is remek élmény tud lenni! A legnagyobb probléma szerintem nem a kampány, mert szerintem az már senkit nem érdekel... a legnagyobb probléma inkább az, hogy nem működik a játék! A szerverek borzalmasak! A sima PvP multiplayer-nél még nincs is semmi gond, de a Zombie mode alatt nekem nincs olyan köröm amikor ne laggolna a játék, és csak imádkozni tudok, hogy ne crasheljen, mert az is rendszeres! Ami azért dühít mert a Zombie mode szerintem kifejezetten élvezetes! Tehát az én véleményem az, hogy ez egy remek játék lenne 43 euróért amennyiért vettem, és amennyiért már többször is le volt árazva (jó okkal), ha működnének a szerverek! Egyébként a fegyverek feloldásához nem muszáj az 55-ös szintet megvárni (az MW2-es fegyverek feloldásához ugye az kell), de ha MWZ-ből kihozod a fegyvereket akkor azok megnyílnak, és használhatóak lesznek, ami szerintem jó húzás!
Nekem 2011 mw 3 maradnorok kedvencem retro COD én 😊😊kedvenceim🎉
😎✌
Most egyet tudok érteni veled Zoli. Főleg ezt úgy mérték megtenni, hogy ez a 20. Évfordulós Cod. Ki kellene nyalniuk a játékosok picsajat. Főleg én, aki majdnem minden évben nem kevés pénzt költ erre a game-re.
Hat nem csoda hogy ilyen lett a zombi, en sem adnam oda a sajat fejlesztesu otletem egy masik fejleszto csapatnak, majd jovore visszater a normalis zombi round base alappal es minden massal.
Bekerült Game Passba legalább
Helló a gorefestel mi lett már nem lesz?
Donably-n van pénzért.
Miért készült el ez a játék? Mert még mindig annyian megveszik, hogy megéri kiadni egy ilyet a készítőknek..
Ideje újrajátszani a world at wart és a black opsot.
Multiplayer egy nagy moslék, annyi kemper vann benne mint a szemét
Ez a széria már a legalja!!! soha nem lesz már olyan jó hangulata mint a 2005-ös 2.rész!!!nem is értem hogy miért nem szüntetik már be a p.csába? !😊
Mert egy valag pénzt hoz.
@@petermolnar8401lehet!de még ingyen se játszanék vele!Az már holtbiztos!😂😊
Akkor nem tudom miről beszélgetünk itt. Én sok dologgal nem játszok meg nem nézek ami nem nekem való vagy az ízlésemnek . Na de nem is fogalkozok vele továbbá sehol.@@gaborrusz9492
@@petermolnar8401 De nem unják már az emberek? Tiszta egy lére van öntve az összes rész.........
Hát látod. Figy. Én r6 siege ről váltottam codra. Még warzone Verdansk idelyén. Totál elvagyok vele. Siege tönkretett idegileg és már nem volt chill a jatékélmény. Codba betolom a Rammsteint hentelek. Jó a gunfight. Warzone része meg izgalmas de nem túl super comtetetive. Átlag gamereknek tökéletes chill és tényleg nincs konkurencia. IMádom az arma-t is meg tarkov stb... Na de az megint csak ráfeszülős meg döcögős . Pubg , Battlefield meg sajna közelébe nem ér Codnak most se. Nekem meg sokaknak ez pont elég egy szabadnapon amit a cod hoz. VR Pisti meg jól mondta hogy lehet szidni a single playert codba , de ebbe a múfajba a story mód manapság már ajándéknak számít. @@metalfan2682
csak az MW1 !!!!! mai napig csak azt játszom
Nagyon-nagyon szánalmas, pedig a 19es mw egy nagyon pozitív játék volt...
Szia Zoli az eredeti MW3 2011-es.
Szomorú hogy mit végezett a Activision. Sőt spoiler hogy ki kellet nyírjanak egy jó karaktert hogy valami gyenge ütése legyen a "sztoriban"
Abban reménykedtek, hogy "Ha 2011-ben működött, akkor most is fog." De nem kell aggódni, mert a Warzone 2.0 -ban Soap túlélte valahogy a fejlövést.😅
@@omi7583 Jaja kb nekem is ez volt a az összefoglaló a sztorival. Hát hirtelen fontos karakter vissza tér. Ejj Infinty Ward.... egykor még arany korszak volt. 2003-2009 Már MW3 sem volt az a legjobb COD 11' be.
A zombi az nem annyira rossz, mégha ilyen open-world szerű is az új Warzone mappon. Meglepően szórakoztató több emberkével bemenni és ellenni. Na-de a kampány... az valami rohadt nagy szar lett. Nem fogok spoilerezni, de kb az egész játék alatt nem történik semmi. 1. küldetésben kiszabadítjuk Makarovot a Konni (oroszok) térfelén, akik amúgy inkább hangzanak brit vagy amerikainak mintsem orosznak. És az egész játék során csak az van, h "Makarov ide tett egy bombát", megyünk hatástalanítani, "Makarov itt tárolja és fogja kilőni a rakétákat", megyünk hatástalanítani, "Makarov itt fogja felrobbantani a vonatállomást", megyünk hatástalanítani. A régi MW3-ban, Makarov sikeresen kirobbantotta a 3. Világháborút, ebben a játékban meg semmi ilyen nem történik, kb csak futunk Makarov után, amit éppen tervez és hatástalanítjuk azonnal, semmi értelme a küldetéseknek. És ahogy véget ért a játék az is elég dühítő volt... az is csak azért ért véget úgy, mert különben nem lett volna egy zárása, egy VÉGE a kampánynak, mert semmi sem történik az egész kampány alatt.
Szinte minden map amit látok a videóban az a Modern Warfare 2-ben volt mind. És én nagyjából csak azt a cod-ot nyomtam.. Szánalmas, tényleg
Az összes map csak a régi MW2-ő mappjai.
spoiler alert ----
"kedves Activision, nem kérnél egy bögre jó meleg b*zmeget?!" sírok :D
Én nem értem a storyt ezek az új modern warfare játékok az eredeti trilógia előzményeként vannak beharangozva a 2011-es mw3ba is meghal egy karakter és az új mw3ba is meghal ugyan az a karakter máshogyan.Akkor ez kurvára nem előzmény hanem egy új modern warfare univerzum vagy multiverzum vagy mi a fasz.
Aki megvette ezt a szart es minden evben kiadja a 30 ezer forintot ugyanezert a fos csak atskinelt jatekert, hat neg is erdemlitek 😂
Nem Lehet hogy ez egy feltunimgolt cod mobile?
Mert az sokmindent megmagyarázna.
Hihetetlen, hogy mindig képesek a bőrt is lehúzni egy remek részről. Tehát az MW 2019 az egyik legjobb cod amit valaha összeraktak, ennek már van 3 "koppintása" és mindegyik épp hogy súrolja az élvezhető/szórakoztató határt, hozzá teszem, ezzel még nem játszottam, de valszeg ki is marad.
Mi a faszom volt az a Zombies? alapvetően az MW-k kihagyják a Zombiest, de ez hogy néz ki?
Az h nincs értelmes Single Player, azt már a BO4-nél eljátszották egyszer, szar is lett az a rész, bár tudom, hogy a single csak egy nagyon kis részét teszi ki, de régen ezek ezerszer jobbak voltak és emelett vállalható Multi + Zombies jött.
Minden esetre remélem észbe kap ez a kibaszott cég és kapnak egy fejbeverést a néptől. Aztán 1 évig lesz újra egy MW2, BO1, BO2 vagy MW19 minőségű codunk, amit újra elbasznak, de nem gond legalább 5 évente van valami ami értékelhető.
Amúgy miért nem állnak le egy pár évre? értem, hogy így is 3+ év fejlesztést kapnak ezek, de láthatóan ez már nem elég.
Nah ez DLC, ez tényleg a lagalja, itt ctrl c + ctrl v volt a pályákkal , zombie mód még ilyen szar sose volt, vissza sírom a Black ops Zombie módját
A cold war-nak az outbrake mód óta ugyan ezt a receptet követi. Nagyvilágban lőni a zombikat, zéró kihívással. A WAW és a 4 BO zombi módjában pont a szűk pályák adták meg a kihívást elsősorban.
Nagyon jó volt ez a kritika csak egy bajom van vele még pedig az hogy elfogult vagy a játékkal és itt azt értem hogy halom a hang lejtésed minden évben lehúzod a cod ot ahogy itt sokan mások is. Na de ha a forza jelenik meg akkor totál más a helyzet. Csak mindenki elfelejti hogy még nem jelent meg a játék legalábbis nem 100% osan van egy zombi mód de ez bővülni fog amint elindul az első pass. Én azt mondom akinek nem tetszik adja el és ne játszon vele csak itt sokan fujogják hogy milyen szar de napi 3-10 órát nyomnak bele.
borzasztó az MW 3 . én befejeztem a Cod szériát. csak annyit irok vannak indi fps játékok amik jobbak mint a cod 3 . söt jövöre több megjelenés lessz fps lövölde téren. és nem 70 euros dlc fognak ajánlani.
Egy probléma, Zoli:
Playstation 5 nem rendelkezik játékokkal.
MW3 nem rendelkezik Playstation-exkluzív karakterrel.
Szerintem a 2019-es MW óta nem volt kiemelkedő elsöprő győzelme az Activisionnek, és a mai napig felbasz hogy az agyatlan, magatehetetlen, költéskényszeres stimuláció-éhes Z generációs gyerekek még így is úgy zabálják fel a folytatásokat mintha minden játék Elden Ring lenne.
Személyesen egyenesen imádtam az MW2019-et és soha nem fogom elfelejteni azt az érzést ahogy végignéztem mint a játékosok sorról sorra mennek át a... mi volt akkor, Cold War? Valamelyik folytatásra, és engem pedig ott hagynak az üres lobbikban, hogy matchmakelhessek ameddig ki nem nő a szakállam. Tök szar, főleg hogy a maximális játékos szám kb. 2000-2500 naponta, ami jó lenne, ha ebből nem lenne mindössze 5% német szerveres, és 5% angol. 250 európai játékos, ennyi játszópajti maradt.
Mindegy is már. Sok nem fog változni attól hogy az a monumentális szar elbukott. Találokzunk majd a Finals alatt!
Update, lol most látom a grafikonokon. 2500 játékos van most, de mielőtt az MW3 beugrott, csak 1000 volt. Hónapokig.
Az MW3 annyira szar hogy konkrétan meghozta a kedvét az embereknek MW1-re. Ez azért
Hiaba kritika emberek ugyis jatszanak vele mert több jatekos modban szorakoztato cod pl gta vagy fotnite forznite
Ékes példája lesz a cukormázas gamepassba csomagolt minőségromlásnak. Nekem is az az érzésem visszasírjuk még a régebbi időket, amikor híján voltunk a microfos/gamepas által megmérgezett és elkurvult játékoknak. RIP COD.
Ezek a codok még ne mis lennének rosszak, de csak kb 10 euroért. A jelen árazása a legnagyobb pofátlanság.
Számomra annyira szarul sikerült az mw3 beta, hogy az mw2-től is elvette a kedvem. Biztos javult azóta, de ez 70 eurót semmiképpen sem ér meg. 10, max 15 ezerért megvenném.
Időpocsékolás volt ez a videó...mármint az elkészítése.
Én azt is hozzátenném mit csináltak az MW2-vel, csak hogy ezt a DLC szart ránk eröltessék.
- Ahhoz hogy eljus a már megvett játékodhoz, amibe beletoltá x órát, elindítod a Cod HQ-nak behazudott szart - updatel - restart - bejutsz a HQba - kikeresed valahol legalul az MW2-t - bezárja a HQ-t és újranyitja az MW2-t - updatel - restart - és bejutottál, tök jó hogy nincs közvetlen indítás már az MW2-höz igazán fogyasztó barát...
Nembeszélve arról, hogy minden update, ami az MW3 miatt jön, csakis a 2 rész birtokában is rendszeresen megérkezik, szokszor 50-100 GB patch formában MINEKIS???
Ráadásul magában kb100GB-os HQra ami igazán, ha csak az van fent semmire nem jó azt még külön telepíthetni kell ezzel azzal, rendeszeresen felrakja az MW3-at úgy hogy nincs is meg, így ezzel már több mint 200GB hízik az a játék amit néha kicsit TDMre vagy más sima kismappos multi játékmódra használnék.
- Warzone: nem érdekel
- DMZ: nem érdekel
- Zombi: nem érdekel
150 GB minimum hogy fent legyen arra amire használnám nekem nem éri meg főleg hogy 2 naponta ugyanezt letölteti mégegyszer mert kulaszar lett a DLC
mondjuk ahogy te jatszol tenyleg unalmas 🤣 ettol joval porgosebb minden
Valaki játszik amúgy még ezzel a szarral? Nálam a COD már lassan 10 éve véget ért. Semmi értelmét nem látom már ennek a franchisenak. A játékipar régi nagy királya mára a játékipar szégyene lett...
A 2019-es MW multi és Warzone egész jó lett, de azóta megint fejest ugrottak a pöcegödörbe.
@@tamasvarga5905 lehet, hogy az nem lett rossz, de ez a cég minden évben kiokád magából egy 70 euróós játékot, 10/2 jól sikerül az nem túl jó arány!
Benne van a topban steamen szval játszanak vele a negatív értékelések után is mert a multi nem rossz. A kampány gagyi de annnyira az nem érdekli a többséget igazából.
70 dolláros egész játékból több pénz jön nekik mint egy 10 dolláros dlcből... Én leszarom, hogy nincs ellenfele, akkor játszok más kategóriában, nehogy már a szar játék muszáj legyen
ez a MW is elég kotrevákra sikerült :(
Fú de fájdalmas ez az élet. Igaz Zoli ?
Nos...nem állítasz valótlant : )
Ez a cod már egy sz@r😢😂
Mondjuk azt is érdemes hozzátenni, hogy ez is természetesen Sledgehammer cod akik véleményem szerint a legszarabb részeket csinálják mindig.
Leírom ide is, ezt megtettem már úgy 1 hónapja vagy 3 hete a facebook posztod alatt.
Nem fogom védeni a codot, viszont az oké, hogy a single szar összecsapott diákmunka, zombi engem sose érdekelt, viszont multiba minden évbe maxra huzok mindent és egy közel 300-400 órát belerakok (ps számai szerint,ahogy méri).Sose beszélsz az sbmmről ami a fő probléma a játékkal, és ahogy olvasom a kommenteket az itt kommentelők nagy részének tuti fingja sincs róla mi az.Nincs új map benne ahogy mondtad, hogy ezeken már játszottunk, de azt tudod, hogy ezért sírt a cod community már vagy 4 éve, hogy mw2 pályákat akarnak ökörködni(aminek a fele közel sem olyan jó mint, ahogy az elő van adva főleg 6v6-ra). Abszolút nem vagy képbe a cod témával már ne is haragudj.
Nekem bejön. Évekig elleszek vele ismét. Ww2 már úgyis élvezhetetlen lett. Mw 2019 meg ugy szar ahogy van. Látványos de szar.
Kurvajó játék lehetne de sajnos nagyon szar formában van. Rengeteg a bug aminek a skálája rettenet széles…, multi nem úgy működik ahogy kéne, szar a spawn, szar a ttk, szar a networking, szar a 150HP és szar a fegyver balance és kurva szar a hitreg.. Sejtem Zolyék miért HC-ban nyomultak… 3 fegyveren kívül csak HC-ben használható a többi…pedig nagyon sok fegyver van nagyon sok buildel így pedig kb élvezhetetlen a sima normál core multi. Viszont ha meg hardcore akkor meg a camperek sokasága a vele járó… nagyon jó játék lehetne , egy igazi OG MW2 multi remaster/remake de elbaszták sajnos…egyelőre…. Ugyanis elég aktívak a devek. Minden egyes updatel változik a játék + irányba és elég szaporán jönnek az updatek. Ilyen tempóban olyan dec vége jan eleje fele lehet olyan amilyennek már rég kéne lennie….
Olyan mint valami telefonos játék, vagy free to play shooter. Undorító...
Szerintem ez a rész annak jó aki most kezdet cod-ozni.Mondjuk nekem a zombi mód jobban tetszik mint a régiek ,de hát kinek mi...........